Munkások, munkáspolitika a Kádár-korszakban és a rendszerváltás időszakában

Hasonló dokumentumok
8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára

A rendszerparadigma GYŐRFFY DÓRA KORNAI JÁNOS ÉLETMŰVE KURZUS DECEMBER 3.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

PUBLIKÁCIÓS LISTA Dr. Valuch Tibor

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony között

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o.

KALÁSZ PÉTER AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Magyarország gazdaságtörténete

A KOMMUNIZMUS GAZDASÁGTANA

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )

RENDSZERVALTOK A BALOLDALON

Puha költségvetési korlát. Kornai-kurzus, Szeged, 2014

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

A háborúnak vége: Hirosima

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

Létezik olyan, hogy európai közgazdaságtan?

Kende Péter: A tudós visszanéz - Kornai János pályamérlege

8.2 A gazdaság és a társadalom új jelenségei a fejlett világban

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK

Tartalom. Bevezető / 7

Munkanélküliség Magyarországon

Magyarország külpolitikája a XX. században

SZOCIÁLPOLITIKA. Készítette: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály június

MUNKAERŐ-PIACIÉS MIGRÁCIÓSVÁLTOZÁSOK

Az írásbeli érettségi témakörei

4. óra: Egyenlőtlen tér a hazai jövedelemegyenlőtlenségi folyamatok vizsgálata

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA. Gazdaság, társadalom és politika

VILÁGGAZDASÁGTAN 2. A világgazdaság fejlıdési szakaszai Képek kellenének bele! Bacsi Vilgazd

Az Amerikai Egyesült Államok a világgazdaságban

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

A rendszerváltozás Magyarországon

POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE

Tervgazdaságból piacgazdaságba A magyar gazdaság szerkezetváltása,

IS-LM modell Aggregált kereslet. Rövid távú modellis-lm-ad IS-LM-AD. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem.

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Bartha Eszter. Munkásság, államszocializmus, önigazgatás: Volt-e alternatíva? 1

Mérés módja szerint: Időtáv szerint. A szegénység okai szerint

A rendszerváltástól a struktúraváltásig

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

A technológiai forradalmak hatása a a jövő fejlődésére

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Erdélyi Magyar Adatbank Biró A. Zoltán Zsigmond Csilla: Székelyföld számokban. Társadalmi közérzet

KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor június

A rendszerváltás. vetíthető oktatási segédanyag. Keglevich Kristóf. Budapest, 2016

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.

INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP

A legvidámabb barakk A Kádár-korszak

Keynesi kereszt IS görbe. Rövid távú modell. Árupiac. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem.

Állami szerepvállalás

TÖRTÉNELEM osztatlan tanárképzés, 2016/17. II. félév

Politikai hatás a Plakátmővészetben

A munkástörténet-írás új perspektívái: Bevezetõ

A KOMMUNIZMUS GAZDASÁGTANA

Felsőoktatási reform és Kornai elméletei

K I V O N A T. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Moszkva és Washington kapcsolatai

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor június

Egy másik Kelet-Európa

Infláció, növekedés, gazdaságpolitika

A ROMÁNIAI MAGYAR SAJTÓNYILVÁNOSSÁG A KILENCVENES ÉVEKBEN. A MŰKÖDTETŐK VILÁGA

NEMZETKÖZI KÖZGAZDASÁGTAN Kereskedelempolitika

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

MAKROÖKONÓMIA Aggregált kínálati modellek, Philips görbe, Intertemporális döntés. Kiss Olivér

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok ( )

TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK A TÁRSADALMI GAZDASÁGI FÖLDRAJZ ALAPFOGALMAI

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista

Korszakváltások kora

Állami kereskedelempolitika alulnézetből a fogyasztók marginalizációja és új függőségi viszonyok a vidéki terekben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

I. Általános információk az elıadásokról, szemináriumokról, szak- vagy laborgyakorlatokról

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,

I. feladatlap. I. Az 1956-os forradalom jelentős személyeit látod a képeken. Kik ők? Írd neveiket a válaszlap megfelelő betűjéhez!

Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása

AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM

Salát Gergely PPKE BTK 2012 A KÍNAI ALKOTMÁNY ÉS ALKOTMÁNYOZÁS RÖVID TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN

Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével

Az újjászervezett magyar állam közpénzügyi rendszertana különös tekintettel az ország biztonsági kérdéseire

Történelem 7-8. osztály. 2. Kiegyezés. Állítsd időrendbe az eseményeket! Olvasd össze a betűket, és megtudod az egyik koronázás ajándék nevét!


László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

Korona helyett: miként élték meg Szlovákiában a váltást

HIÁNYGAZDASÁG TÖBBLETGAZDASÁG Hatások Értékelés

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

3571,4=100L 0,5, L=1275,5 a munkakeresleti függvénybe helyettesítve (L(W/p) a profitmaximum feladatból) adódik.

Diktátorok. 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április január 21.)

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

INFLÁCIÓ A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN MAGYARORSZÁGON

Átírás:

Bartha Eszter Munkások, munkáspolitika a Kádár-korszakban és a rendszerváltás időszakában A hatalom kérdései a munka világában REWORK-OTKA Kutatócsoport műhelyszemináriuma 2017. január 19.

hivatalos ideológia a Kádárkorszakban

a munkásosztály homogén, egységes, forradalmi tudatú győztes osztály. Vezetője a kommunista párt, aki a nevükben gyakorolja a hatalmat és akik már akkor sem értettek ezzel egyet Haraszti Miklós Michael Buroway Kemény István Héthy Lajos Makó Csaba

Haraszti Miklós: Darabbér munkások éppoly kizsákmányoltnak érzik magukat mint a kapitalizmusban Michael Buroway: terepmunka a magyar gyárakban; bürokratikus despotizmus jellemző Kemény István: munkásrétegződés kutatások; munkásosztály nem egységes Héthy - Makó: Munkásmagatartások Informális béralkuk, szakmunkás zsarolás

tényleges politika a Kádárkorszakban

a felismerés munkások jól akarnak élni (nylonháború) és társadalmi alku politikai követelések fejében egyre javuló életszínvonal biztosítása eredménye szocialista gazdasággal fenntarthatatlan fogyasztói, anyagias társadalom kialakulása megszűnik a munkásosztály forradalmi tudata és homogenitása

kényszerűség új gazdasági mechanizmus önállóság - ár - bér és hatása a habozó ellenzék javuló gazdaság reform (Nyers Rezső) ellenzék (Biszku Béla) a pártban, Kádár habozik aggodó szocialista tábor, élén Leonyid Brezsnyevvel az aggódó reformer

fékek politika nem változhat piaci hatás korlátozott nem lehet munkanélküliség nehézipari nagyüzemek érinthetetlenek vezető káderek elmozdíthatatlanok és támadások szovjet és baloldali politika részéről ideológiai és szakszervezeti oldalról eredménye a visszarendeződés

eközben a világban háború Vietnámban prágai tavasz eltiprása

nehézipar válsága olajválság

begyűrűznek a hatások a domináns nehézipar veszteséges, mivel az energia és nyugati import árak emelkednek, ugyanakkor döntően keleti exportra termelnek ellenintézkedések infláció és nyugati kölcsönök felvétele és ezek eredménye ország eladósodása életszínvonal stagnálása munkások elégedetlenek

és ahogy mindezt a munkások látták a győri levéltárban talált hangulatjelentésekre alapozva (1970-1989)

hangulatjelentések amit a RÁBA és Szerszámgépgyár üzemi pártbizottságai küldenek a megyei pártbizottságnak, tükrözve a párttagság véleményét 70 es években üzemi és helyi problémák (nincs elég targonca, zsúfoltak a buszok) 80 as években áremelkedések és anyagi egyenlőtlenségek (VANNAK, akiknek nem probléma a drágulás)

szemelvények A statisztika azt mutatja, hogy itt minden nagyon jó. Az én részemről az árszínvonal emelkedésem nem azt mutatja, hogy jó a politikai hangulatom. Az életszínvonal emelkedését nem érzem. Az újságot olvasva minden felbosszant, amit belőle olvasok. Az árak emelkednek, a pénzünket viszont csökkentik. (egy szerelő RÁBA MVG 1977 január)

szemelvények Nincs pozitív változás az árakban és a közlekedésben, ezért ezekkel kapcsolatban a dolgozók véleménye (amit már korábban jeleztem) nem változott. Kérem információs jelentésünk elfogadását!. (hangulatjelentés RÁBA MVG 1982)

szemelvények A politikai továbbképzésen sok javaslat elhangzik arról, hogyan kell kinéznie egy hangulatjelentésnek. Ezeket a kritériumokat azonban nem mindig könnyű teljesíteni, mert az emberek nem a megadott pontok szerint mondják el a véleményüket. Sokszor kifogásolják, hogy a jelentésben csak a lakossági ellátásról és a közlekedésről írunk. Ha nem akarjuk meghamisítani az emberek véleményét (márpedig nem akarjuk!), akkor nem írhatunk mást, csak azt, ami valóban foglalkoztatja a dolgozókat. Ezek: az áremelkedések, az ellátás, a közlekedés és az életszínvonal megőrzése. Ezekben pedig nem történt változás, sőt, a benzin-áremelkedéssel csak romlott a helyzet. Kérem információs jelentésünk elfogadását!. (hangulatjelentés RÁBA MVG 1982. április.)

A rendszerváltás és a nehézipari nagyüzemek összeomlása egybeesett Magyarországon. Így 10 évvel a nyugat után a nagyüzemi dolgozó eltűnt a mi világunkból is van-e jövője a munkás-osztálynak? Rövid távon aligha, hosszú távon pedig - amint Keynes mondja - mindannyian meghalunk Hegyi Gyula Történelem és a gazdaság - sohasem fordul vissza.

Tematikus folyóiratszámok: Munkáslét a 20. századi Magyarországon. Korall (13.) 49, 5-16. Towards a New Labour History: Eastern European Perspectives (a folyóirat első része). Intersections: East European Journal of Society and Politics (2.), 1.

Köszönöm a figyelmet!