A VI LÁG VILÁG TA LANÍTÁSÁ NAK STÁCIÓJA: AL BERT EIN STEIN RELATIVITÁSELMÉLETE A LÉT RE VO NAT KO ZÓ HEI DEG GERI KÉRDÉS KONTEXTUSÁBAN *

SZÉ KELY LÁSZ LÓ A VI LÁG VILÁG TA LANÍTÁSÁ NAK STÁCIÓJA: AL BERT EIN STEIN RELATIVITÁSELMÉLETE A LÉT RE VO NAT KO ZÓ HEI DEG GERI KÉRDÉS KONTEXTUSÁBAN * Nem megyünk itt bele az idômérés relativitáselméleti prob lé má já ba. E mé rés on to ló gi ai f un da men tu mainak a megvilágítása már feltételezi, hogy az ittlét idôiségébôl kiindulva tisztázzuk a világidôt és az idônbelüliséget és megvilágítsuk a természet feltárásának valamint általában a mérés idôi értelmének egziszteciális-idôi kons ti tú ci ó ját. A fizikai méréstechnika axiomatikája ezeken a viz s gá ló dá so kon AL A PUL, s a ma ga ré s zé rôl so ha sem le het alkalmas arra, hogy felgöngyölítse az idôproblémát. (LI 662; SZ 417 18.) 1 BE VE ZE TÉS A fönti sorokban melyek Heidegger Lét és idő című művének a nyilvános idővel és az idő mérésével fog lal kozó 80. -ának egyik lábjegyzetében találhatók Heidegger határozottan és tudatosan szembe szegül azzal a XX. század elejétől filozófiai körökben is igen népszerű nézettel, mely sze rint Albert Einstein nem csupán a fizika időfogalmát reformálta meg, hanem álta lában tarthatatlanná tette az idővel kapcsolatos hagyományos fogalmainkat s a világ időbeliségével kapcsolatos elképzeléseinket. E populáris mind a tömegkultúrában, mind a magas kultúrában, mind pedig a tudományos gondolkodásban ma is intenzíven ható mítosz szerint, amikor a hagyo má nyos mó don gon dol ko dunk és be szé lünk az idô rôl, ugyan úgy lát sza tok rab jai va gyunk, mint amikor a Napot fölkelni és lenyugodni látjuk. A mítosz radikálisabb verziója szerint, ha a természet hitelesebb érzékelôképességgel áldott volna meg bennünket, az idô mint térdimenzió je len ne meg szá munk ra. Hi szen Ein stein el mé le te úgy mond be bi zo nyí tot ta, hogy az idô a téridô egyik dimenziója, s csupán érzékeink fogyatékossága, hogy a világ terét háromdimenziósnak ér zé kel jük, s emellet t jelenik meg s z ámunkr a a z idôiség, mint a tér b e li ség tôl alap ve tô en kü lön - bö zô moz za nat. Olya nok va gyunk Ein stein után su gal maz za ez a mí tosz, mint a XVI. szá zad má so dik fe lé nek Európája Koperniku s z ut án. Ig a z a z ak ko r i Eu ró pá tól el té rô en, mi hi s zünk * A szer zô ez úton kö szö ni, hogy a John Tem ple ton Foun da tion, va la mint az OTKA a T 030299 szá mon tá mo gat ta a s z er z ô n ek a j e l e n t a nul m ány té m a kör é b e n f ol y t a tot t k u t a t á s a i t. A s z er z ô ug y an c s ak kö s z ö n e te t m on d Mar gi tay Ti ha mér nak, a k i é p í tô k r i t i k á j á v al s e g í te t te e t a n ul m á n y m e g s z ü l e té s é t. A t a n ul m á n y e n n e k e l l e n é r e m e g m a r a d t f o g y a té ko s s á g a i c s a k i s a s z e r z ô h i b á j a. 1 A to váb bi ak ban az SZ és az LI rö vi dí tés Hei deg ger: Sein und Ze it cí mû mû vé re, il let ve an nak ma gyar ki adá - sá ra (Lét és idô ) vonatkozik (Heidegger 1979a; 1989). 139

az új fi zi ká nak, csak ép pen nem fog juk föl és nem ért jük azt, hogy mi ben hi szünk, s to vább ra is ugyanúgy gondolkodunk térrôl és idôrôl, mintha nem is lett volna Einstein. 2 A z t, hog y Hei degger intenzíven érdeklôdöt t a rela ti vi tás el mé le te irán t, nem c sak fön ti jeg y zete, hanem a korábbi elôadásaiban található reflexiók is jelzik (Heidegger 1992, 29 30; Heidegger 1979b, 5). S nyilvánvaló, hogy Heidegger viszonya Einstein elméletéhez nem csupán egy fi lo zó fus felüle tes, hoz zá nem értô ismerkedése volt a témával. Eg y rész t tud juk, hog y Hei deg ger ko moly matematikai és logikai tanulmányokat folytatott, s így rendelkezett a megfelelô alapokkal ahhoz, hogy az elmélet alapgondolatait adekvát módon megértse (vö. pl. Fehér M. 1992, 18 19; Safranski 42 43, 69). Más részt 1925-ös nyá ri elô adá sá nak egyik rö vid ki té rô je (Heidegger 1979b, 5) és a Lét és idô 3. -á nak egyik meg jegy zé se (LI 98; SZ 9 10) ar ról ta nús ko dik, hogy ak kor, ami kor a kor értel mi sé ge sok szor kifejezetten az elmélet nevében sze rep lô re la ti vi tás szó tól meg té vesz t ve, az elmélet minden közelebbi ismerete nélkül a relativitás elméletéért mint a mindent viszonylagossá tévô, a realitást elmosó tanításért rajongott, Heidegger nagyon jól tudta, hogy annak lényege éppen a fizikai világ szilárd, állandó struktúráinak fölmutatása. Heidegger azonban Bergsontól eltérôen ha tá ro zot tan megmutatkozó érdeklôdése ellenére so ha sem fej tet te ki rész le te seb ben Ein stein elmé le té vel kap csolatos gondolatait, nem dolgozta ki a re la ti vi tás el mé let sze rin ti idô mé rés on tológiai fundamentumainak a megvilágítását, s csak sejtéseink lehetnek arról, hogy e megvilágítás miként jé rôl és a f undamentumokról milyen képzetei le het tek. Cé lunk azon ban nem az, hogy a né hány meg nyi lat ko zás és a filozófi ai élet mû ös sze ve té sé bôl meg pró bál juk re konstruálni azt, ami következetesen vé gig gon dolt s le tisz tult for má ban ta lán nem is léte zet t: Hei deg ger lehetséges koncepcióját a relativitás el mé le té rôl. C su pán ar ra tö rek szünk, hog y Heidegger Lét és idô címû mûvének néhány gondola tát mint he u risz ti kus ki in du ló pon tot föl használva kí sér le tet teg yünk a relativitáselmélet néhány gon dol ko dás- és kul túr tör té ne ti as pek tu sá nak her meneu tikai megvilágítására. I. A HEIDEGGERI KONTEXTUS A TES TI VI LÁG MINT RES EXTEN SA Elem zé sünk elôf öltevése a z a z állítá s, hog y a z euró pai gon dol ko dá s tör té net ben nem min den elôzmény nélkül a XVI XVII. században meghatározó fordulat történt, s ennek egyik hangsúlyos moz za na ta a kar téziánus világértelmezés uralomra ju tá sa. Heidegger ezzel kapcsolatos elképzelését a Lét és idô 19 21. pa ra g ra f u sa i ban ta lál hat juk meg (LI 205 223; SZ 89 101). A következôkben röviden vázoljuk Heidegger itt kifejtett gondolatait. 3 Descartes a világot állapítja meg Heidegger mint testi szubsztanciát határozza meg, melynek a kiterjedés (nevezetesen a hosszúság, a szélesség és a mélység) képezi tulajdonképpeni létét (LI 207; 2 Per sze nem Hei deg ger volt az egye dü li fi lo zó fus, aki nem sod ró dott ko ra e di va tos szel le mi áram la tá val, s szem be szeg ült a re la ti vi tá s el mé let s zci en tista mitol o g iz álá s á val. A re la ti vi tá s el mé let idô f öl fo g á s a e par t ta lan k i ter jes z té sé nek, az el mé let ál tal be ve ze tett fi zi kai idô fo ga lom ál ta lá nos me ta fi zi ká vá és/ vagy on to ló gi á vá transz for má lá sá nak leg ismertebb filozófi ai op po zí ci ó ját Hen r i Berg son fo g al ma z ta meg, ak i kü lön köny vet s zen telt e té má nak. E z a z op po zí ció Berg s on ak ko r i nép s ze r û s é ge és fi lo zó fi á já nak di v a tos s á g a el le né re is meg ma r adt par ti ku lá r is nak. Ha s on ló k r i ti k át találunk a kevésbé ismert Bergson-kortárs magyar fi lo zó f us nál, P alá g yi Meny hér t nél, ak i Berg son nál já r a to sabb volt a fizikában és a természettudományokban (vö. Bergson 1923a; Palágyi 1914, 1925b ; Székely 1994). 3 Fô sza bály ként a Vaj da Mi hály ne vé vel fém jel zett mun ka cso por t ál tal ké szí tett for dí tást fog juk hasz nál ni, ám e for dí tás tól eltérôen a Dasein -t ittlét -nek, az Eigentlichkeit -et többnyire autenticitás -nak, a Räumlichkeit -et tériesség - nek, a Sein zum Todé -t ha lál ra irá nyu ló lét -nek, a Vorhandené -t (pusz tán) meg lé vô -nek, a Weltlichkeit -et olykor világszerûség -nek, a Zeitigung -ot idôiesítés -nek, a Zeitlichkeit -et idôiség -nek fogjuk fordítani. 140

SZ 90). (Az idé zô jel Hei deg geré, s ar ra utal, hogy itt a kar té zi á nus filozófia értelmében vett világról azaz nem a saját ontológiájának világáról van szó.) A testi létezô egyetlen valódi tulajdonsága ezen on to ló gi á ban a kiterjedése, míg az alaktól, a mozgástól, az ellenálló-képességtôl, a súlytól, a színtôl egyformán megfosztható anélkül, hogy az, ami önmagában, megváltozna (LI 209 210; SZ 91 92). Heidegger analízise nyomán így a kartéziánus ontológiát a (testi) világ tekintetében sajátos kettôsség jellemzi: a világ lényegi vonása kiterjedése. Ehhez képest minden érzékelhetô, számunkra közvetlenül adódó tulajdonsága másodlagos: csupán a kiterjedés modifikációja, amit Descartes attribútumnak nevez. Ami a lényegi, azaz a szubsztancialitás tehát a kiterjedés megközelíthetetlen: csupán másodlagosnak tekintett attribútumai révén jelenik meg számunkra. Heidegger elemzésében a kartéziánus világértelmezés egy sajátos megismerési módhoz, az intellektuális megismeréshez tartozik, mely a világ világszerûségének megfosztásával a világ világ ta lanításá val jár. E megismerési módot a kartéziánus filozófia ugyanakkor nem általában, ha nem a ma te matikai-fi zi kai meg is me rés móduszában kép vi se li. Nem ar ról van szó, hogy a mate ma ti ká nak mint értékes tudománynak a választása hatá roz ná meg a vi lág on to ló gi á ját, ha nem éppen megfordítva: a létre mint állandó meglétre irányuló alapvetô on to ló gi ai ori en tá ci óról, amely lét meg is me ré sé re a matematikai megismerés különösen alkal mas (LI 216; SZ 96). Amit a ma te ma tikai-fizikai megismerés tárgyává tesz, az az állandó, a maradandó, a változatlan. Ezért e meg is me ré si mód számára a világ tapasztalható létezôjének tulajdonképpeni létét az alkotja, amirôl kimutatható, hogy az ál lan dó fennmaradás karakterével rendelkezik (LI 215; SZ 95 96). Ez az oka an nak ér vel a Lét és idô ben Hei deg ger, hogy Descartes a fön ti on to ló gi ai ori en tá ció je gyé ben az ál lan dót és a maradandót keresi, s amikor ezt a res exten sában megleli, a világot ekként értelmezi: Descartes nem engedi, hogy a világon belüli létezô létmódja önmagából mutatkozzék meg, hanem egy föltáratlan és tisztázatlan jogosultságú léteszme (lét = állandó meglét) alapján mintegy elôírja a világnak»tu la j donkép peni létét«. (LI 216; SZ 96.) Descartes világa tehát ennek nyomán egy erôsen matematizálódott, homogenizálódott világ, ahol a mi nô ségek a matematik ai es zközökkel megr ag ad ha tó pu s z ta k i ter je dés sel s zem ben el ve s z í t ik je len tôs ég üket, más o dl ag oss á v álnak, s ah ol en nek nyo mán a z ér zé k i meg is me ré s s ze re pe is re du k álódik : a k artéziánu s fizikában még az olyan, látszólag érzéki fogalmak is, mint a keménység, teljesen elveszítik közvetlen érzéki tartalmukat, s elvont, értelmi fogalmakká válnak: Descartes valaminek a fölfogását a fölfogásnak abba az egyedüli létmódjába fordítja át, ame lyet is mer; valaminek a f ölf og ás a két pu s zt án meglé vô res e x ten s a meg ha tá ro zot t eg y má s melletti meglétévé lesz. (LI 218; SZ 97.) A KARTÉZIÁNUS VILÁG ÉS A TÁJÉK Természetesen Descartes világfogalmának itteni kritikája a maga teljességében nem érthetô meg a Lét és idô pozitív (értsd: nem kritikai) fejtegetései nélkül. Mivel a következôkben a kartéziánus vi lág ér tel me zés nek a Lét és idô ben található kritikáját sze ret nénk he u risz ti kus ki in du ló pont ként hasz nál ni Ein stein relativitáselméletének mint a fizikai tér- és idôfogalmat relevánsan érintô elmé let nek her meneutikai elemzéséhez, a kartéziánus föl fo g ás sal szem be ni exp li cit kri ti ka rö vid f öl vá zo lá sát k i kell egészítenünk a Lét és idô térkoncepció já val, va la mint a vul g á ris idô fo g a lom ugyan itt ta lál ha tó heideggeri kritikájával. Szemben a kartéziánus világértelmezésben kirajzolódó térképzettel, Heidegger azt hangsúlyozza, hogy a tériesség a világban-benne-lét struktúrájához tartozik: az ontológiailag helyesen értelmezett»szubjektum«(li 237; SZ 111) azaz az ittlét eredendôen téries. Ebbôl következik, hogy a bennünket körülvevô világban, a kézhezálló létezôk számunkra meghitt, otthonos struktú- 141

rája a tériesség mozzanatát is magában hordozó, egymásra utaló létezôk egészeként jelenik meg. A tériesség az ezen egész ben adó dó he lyek ( Plätze ) ér te lem mel te lí tett, ott ho nos, kör nyezetszerû szerkezeteiben jelentkezik, s e szerkezetek tériességét Heidegger Gegend -nek, azaz tájék -nak nevezi. A heideggeri terminológiától némileg elszakadva, de talán nem eltorzítva a heideggeri fogalmat, a Gegendet úgy írhatjuk le, mint a bennünket körülvevô, számunkra meghitt, otthonos világnak a tériességét, amiképpen az mindennapi életünk során számunkra megjelenik, s ahol mindennek jól meghatározott, értelemmel bíró, mással fel nem cserélhetô helye, illeszkedése van. Így megvan a tájéka egy mûhelynek a kézhezálló szerszámokkal, a munkaasztallal; la k á sunk nak úg y, aho g y an a min den na pi ha s z ná lat ban a z ter mé s ze te sen adó dik s z á munk r a a z aj tó val, ab la kok kal, a bú to rok kal, a z író asz tal lal és a mö göt te ál ló szék kel. Ha son ló kép pen tá jé kot al kot nak a kör nye zô ut cák az is ko lá val, a sar ki zöld sé ges sel, a fagy lal tos sal, az au tó busz meg ál ló - val, vagy a város az utakkal, a munkahellyel, a tömegközlekedési eszközök vonalaival, s a város melletti dombokkal, ahol télen szánkózni lehet. De beszélhetünk az égi tájékról is, ahol a Nap reggel a keleti horizonton fölbukkan, délen magasról süt le ránk, s ahol éjszaka csillagok ragyognak, me lyek el ren de zô dé se a z év s z ak ok mú lá s á val vál to zik. A tá jék vál toz hat, át ren de zôd het, de mind ad dig, amíg meg ôr zi a min den na pi élet s z á má r a ér te lem mel bí ró, is mer t, ot t ho nos rend jét, el ren de zô dé s ét f öl- nem -t ûnô ot t ho nos s ág jel le g ét ( L I 227; S Z 104 ) meg ma r ad t á jék nak (vagy az átrendezôdésbôl adódó átmeneti idegenség után újból otthonos tájékká válik). E tájékok adják a világ eredendô tériességét, s mint ilyenek, világszerûségének mozzanatai. Nem a világ van je len a tá jé kok ban il let ve az azok ál tal adó dó tér ben, ha nem e tá jé kok tar toz nak a vi lág világ s ze r û sé gé nek konstitutí v elemeiként a világhoz ( L I 22 4 227; SZ 102 104 ). Per sze mond hat juk azt, hogy mind ez szub jek tív, és a vi lág iga zi te rét a fi zi ka ír ja le. Be kell lát ni azonban, hogy a világ és annak tériessége elsôdlegesen úgy jelenik meg számunkra, amiképpen az a heideggeri elemzésben szerepel. A tudományos fizi kai tér fo ga lom az el vont te o re ti kus gon dolkodás, a fi zi kai és matematikai spekuláció alkotása, kü lön bö zô mû sze rek kel vég zet t mé ré sek so rán adó dó szá mok és geometriai viszonyok kalkulatív ma te ma ti kai föl dol go zá sá nak ered mé nye. Mer t bár tud juk meg ta nul tuk az is ko lá ban, hogy a Föld fo rog a ten ge lye kö rül, s nem a Nap ke ring a Föld körül, a világban, amelyben élünk (tehát nem abban, amelyrôl gondolkodunk, spekulálunk; nem abban, amelyet megtanítottak számunkra) reggelente mégiscsak a Nap kel föl, s megvilágítva Földünket, mozgásával irányítja életünk ritmusát. Ezt a világot ma ugyan gondolatban áttranszformál juk a tu do mány vi lá gá vá, amely ben a Föld fo rog de csak azért, mert az is ko lá ban er re ta ní tottak bennünket, s semmiképpen sem azért, mert ez volna mindennapi, közvetlen élményünk. Az az ál lí tás, hogy a tu do má nyos le írás az igaz, s min den más vál to zat csak lát szat, már egy adott kul tú ra terméke, amely a tudományt tette vezetô eszméjévé, de amely a tudomány kitüntetettsége mellett csupán magára a tudományra hivatkozva képes érvelni. Az, hogy a Nap fölkel, este pedig lenyugszik vagy hogy éven te kör be jár ja az ál lat övet, az év szak ok vál to zá sát okoz va nem lát szat, de nem is az ér zé kek c sa ló dása, hanem a mindennapi életünkben szá munk ra meg je le nô vi lág olyan szu ve rén igazsága, mely nem alacsonyabb rendû a tudomány által érvényesnek tartott igazságnál. Mind ezen a z sem v áltozt at, hog y a moder n tudo má nyos vi lág kép kon te x tu s á ban a tu do mány által leírt világ s annak tere az igaz, s e perspektívában minden tájék illúziókkal és szubjektív elemekkel terhesként, sôt számos esetben így az égi tájék esetében kifejezetten hamisként jele nik meg. Csakhogy ez csupán a tudomány igazsá ga, s Descartes vi lág ér tel me zé sé nek heideg g er i k r i t i k á ja ebb en a z öss zef ügg é sb en épp en a mo der n ma te ma t i k ai - fi zi k ai t u do má nyos szemléletmódnak és az e szemléletmód szerinti igazságnak a kizárólagosan követendô s mindent elnyo mó szem lé letmóddá és igazsággá tétele ellen az az a ma te ma ti kai-fizikai megismeréseszmény, a z el vont, matematik ai s zemléletû intellektu s eg y ol da lú do mi nan ci á ja el len ir á ny ul (vö. LI 170 174; 214 223; SZ 63 66, 95 101). 142

AZ IDÔ VULGÁRIS FOGALMA A mi a z idôt il le ti, ez sokk al alapvetôbb és öss zetettebb f o g a lom Hei deg ger filozófi á já ban an nál, mint hog y it t ak ár eg y f ölöttébb vá zlatos ismertetés t adjunk ró la. C s ak rö vi den an nyit jel zünk, hogy Heideggernél az idôiség is eredendôen az ittléthez tartozik, ami persze semmiképpen sem je len ti azt, hogy a ha gyo má nyos filozófiai értelemben szubjektív volna: Az idôiség ( Zeitlichkeit a Vajda-féle fordításban idôbeliség 4 ) mint a tulajdonképpeni gond értelme leplezôdik le. (LI 538; SZ 336) Az eredendô és tulajdonképpeni idôiség elsôdleges fenoménje a jövô. (LI 542; SZ 329) Az idôiség eredendôen a jövôbôl idôiesül. (LI 544; SZ 331) 5 Az idô mint az idôiség idôiesülése eredendô, abban a minôségében, ahogy a gondstruktúra konstitúcióját lehetôvé teszi. (LI 544; SZ 331) A világ ban-ben ne-lét idôisége ál tal így je lent ke zô ere den dô idô vé ges (LI 544; SZ 331). S bár az idôiség az ittlét inautentikus létét is jellemzi, mindez elsôdlegesen az ittlét Hei deg ger ko r ábbi megjeg yzésével : a helyesen értet t s zub jek tum hi te les lé té ben, a ha lál felé irányuló létben jelenik meg (vö. pl. LI 452; SZ 266). Heidegger a tulajdonképpeni eredendô idôvel szembeállítja az azt elfedô vulgáris idôfogalmat, mely az el ve szett és elbukott ittlét idôfogalma. E fölfogásban az idô va la mi fé le kül sô, az em be ren kí vüli, vég nélküli, megállíthatatlan folyam, mely az egymásra következô, egynemû, nivellált most -ok áramlásából áll, s amely mint a most -ok elmúlása számszerûsíthetô, mérhetô. Ha az eredendô idô vé ges (s szük ség kép pen az, mert az itt lét idôisége az itt lét ha lan dó sá gá hoz, el jö ven dô ha lá lá hoz kapcsolódik), e vulgáris idôfölfogásban az idô a föntiek alapján végtelen, hiszen az ittlétnek a halált el fe dô, inau t en tikus létéhez tartozik. Bár semmi sem monda na el lent an nak, hog y az idô el jö vé sé rôl, ke let ke zé sé rôl be széljünk, a vulgáris idôfölfogás kontextusá ban nem er rôl, ha nem az idô el mú lá sá ról van szó. Jóllehet a vulgáris idôfölfogással elfedjük a halált mint eljövendôt, életünk pillanatainak visszahozhatatlan elmúlása a halál felé irányultsága mégiscsak fölbukkan rejtett, elfedett formában ebben a vul gá ris idô föl fogáshoz kapcsolódó szóhasználatban: az idô el mú lá sá ról be szél ve éle tünk el mú lá sát leplezzük el önmagunk elôl (LI 666 676; SZ 420 428; illetve vö. még Heidegger 1992, 43 47). TÉR, IDÔ, VILÁG ÉS VILÁGTALANÍTÁS A tériesség és az idôiség tehát elsôdlegesen a heideggeri helyesen értelmezett szubjektumhoz az emberhez mint ittléthez tartozik: léte a pri o ri szük ség sze rû szer ke ze té nek, a világ ban-benne-létnek mozzanata. Ez a világ nem valami kívül lévô, objektív létezô, amelyhez azután a szubjektum mint külsôhöz viszonyul vagy amiben esetlegesen benne van, de nem is a világnélküli világtalan szubjektum produktuma vagy projekciója. Ez a világ az, amely létünk a pri o ri konstrukciója szerint már eleve világban-benne-létünkhöz tartozik, s amely minden teoretikus-szemlélô vagy értékelô viszony elôtt már ismertként és otthonosként adódik számunkra. E világnak mint az egymásra vonatkozó létezôk értelemmel telített, rendeltetésszerû, otthonos-értett egészének struk tú rá ja ad ja a vi lág világsz erûségét- világiságát ( Weltlichkeit ). Ma ga az idôiség pe dig mint a világban-benne-lét struktúrájának egzisztenciális lehetôségföltétele e tekintetben kitüntetett prioritással bír (LI 575 579, SZ 353 356). 4 Heidegger folyamatosan hangsúlyozza, hogy eredendôen nem a világ van térben és idôben, hanem a világ tériessége és idôisége a világ világszerûségének mozzanatai. Ezért a Zeitlichkeit idôbeliségként történô fordítá sát amely egyéb ként nor mál eset ben a he lyes for dí tás itt nem érez zük sze ren csés nek, hi szen e ma gyar terminus a benne levésre utal. 5 A Vajda-féle fordításban: Az idôbeliség eredendôen a jövôbôl jön létre. 143

Ezzel szem ben a teoretikus-szemlélôdô beállítódás már ele ve vi lág ta la nít, amen nyi ben az embert mint ittlétet elszakítja a világtól, s világtalan szubjektummá teszi, mely a világhoz immáron mint külsô, megismerendô-megértendô objektumhoz viszonyul. Ez az elszakítás a másik oldalon, a világ ol da lán is vi lágtalanít, hiszen széttörve a világban-ben ne-lét fe no mén ját, a vi lá got meg fosz t ja érte lem mel te lí tet t ot thonosság ától. A tér. már csak odapillantó felfedése tiszta dimenziókká sem le ge sí ti a kör nyezô-világi tájékokat. A helyek és a kézhezál ló es z kö zök kö rül te kin tô en be tá jolt hely- egé s ze tet s zés s zerinti dolgok helyzetsokaságá ra re du ká ló dik. (LI 238; SZ 112.) E ho mo gén tér tehát egyik oldalról a világtalanítás következménye. Másik oldalról ugyanakkor csak azon az úton mutatkozik meg, amely az utunkba kerülô létezônek egyik sajátos felfedési módja: amelyet a kézhezál ló lé te zô világs zerûségének specifikus világ nél kü li vé té te le jel le mez (LI 238; SZ 112). E hei deg geri jel lemzést mint heurisztikus kiindulópon tot to vább gon dol va, ugyan ak kor úgy fo gal mazhatunk, hogy a teoretikus beállítódásból adódó világtalanítás még nem szükségképpen semmisíti meg teljesen a világ értelmes utalás-egészét és a tájékok struktúráit. Az emberrôl mint ittlétrôl leszakított, kül sô vé tett vi lág immáron világtalan struktúrá jában eltorzult-világtalan formában megmaradhatnak még a vi lá gi ság-vi lág sze rû ség egyes mozzanatai. Így Arisztotelész világának a létezôk értelemmel telített rendeltetésszerû mozgásában, a platóni arisztotelészi kopernikuszi kozmosz értelemmel bíró harmóniájában, vagy a reneszánsz természetfilozófiák természeti létezôinek mi nô sé gi sok fé le ség ében s bár jó val elvontabb formában, de még a kartéziánus-newtoniánus fizikai világ létezôinek testi-anyagszerû mivoltában is a vi lág meg semmisített világiságának maradványait azo no sít hat juk. A kar té zi á nus on to ló gia pe dig a tér homog e nizá ciójával és nivellációjával, az érzéki szem lé let ben meg je le nô tu laj don sá gok on to ló gi ai relevanciájának redukálásával, s a világ így adódó matematizációjával csökkenti a világnak a korábbi ontológiákat még jellemzô világszerû mozzanatait, s ezáltal radikalizálja a világ világtalanítását. A HAGYOMÁNYOS ÉS AZ EINSTEINI FIZIKA A KARTÉZIÁNUS ONTOLÓGIÁRÓL ÉS A VULGÁRIS IDÔFÖLFOGÁSRÓL ADOTT HEIDEGGERI JELLEMZÉS FÉNYÉBEN A kar té zi á nus on tológia heideggeri kritikája, valamint az au ten ti kus és a vul gá ris idô föl fo gás szem be állítása a ter mé szet tudományok szempontjából izgalmas kér dé se ket vet föl. Nyil ván va ló, hog y a new to ni abszolút tér a kartéziánus világtérnek az anyagi testekrôl levált, s a homogenitás és a matematizáció tekin te té ben ra dikalizálódott változata. A newtoni abszo lút idô pe dig el vont és ugyan ak kor tu do mányosan precíz, fogalmailag jól megragadott reprodukciója annak, amit Heidegger a vulgáris idôként jelöl meg. Vajon ennek nyomán a newtoni fizikát és minden más newtoniánus természettudományt a vul gá ris idô fogalomhoz tartozó tudománynak kell-e te kin te nünk? Ha nem, ak kor mi kép pen ér tékelhe tô eg y ter mészettudományos elmélet nem-vulgá ris ként a hei deg geri hermeneu tikai fi lo zó fia perspektívájában, ha azt a kartéziánus térfölfogás és a vulgáris idôfölfogás vagy az azt leképezô tudományos idô jellemzi? Ha igen azaz, ha a természettudományok egészen a XIX. század végéig szükségképpen a létkérdés helyes filozófiai perspektívá ját el fe dô kar té zi á nus on to ló gi á hoz és a vul gáris idôfogalomhoz tartoztak, akkor vajon Einstein reformja a tér- és idôfogalom tekintetében hozott-e válto zást? El tá vo lította-e e reform a fizikát a vulgáris tér- és idô föl fo gás tól, s au ten ti ku sab bá tet te-e így azt? (Természetesen itt az autentikust nem az autenticitásnak az ittlétre alkalmazott heideggeri értelmében használjuk, hanem a vulgáris tér- és idôfölfogás ellenpólusának értelmében: abban az értelemben, melyben a tériességgel és az idôiséggel kapcsolatos heideggeri fogalmak a vulgáris térés idô föl fo gás sal szemben álló autentikus fogalmakként je len het nek meg.) Ezen utóbbi a relativitáselmélettel kapcsolatos hermeneutikai és ontológiai kérdésnek persze csak akkor van értelme, ha föltesszük, hogy Einstein elmélete állít valamit a természeti létezôk világáról, az az több, mint puszta instrumentum, melynek se gít sé gé vel si ke res elô re jel zé se ket te he tünk 144

a természeti létezôk viselkedésérôl, és értelmes, koherens rendszert alkotó de minden ontikus és on to ló gi ai re levanciát nélkülözô elméletekbe tagolhat juk ter mé szet tu do má nyos ta pasz ta la tain kat. A kö vet ke zôkben ebben a re alista, az elmélet ontikus re le van ci á ját el is me rô ér tel me zés ben fo gunk be szél ni errôl az elméletrôl. Tekintettel arra ug yanak kor, hog y eg y fi zi kai el mé let re a lis ta ér tel me zé se, Descar tes ontológiájához hasonlóan, elôírja vag y elôföl tevésként már ele ve ma g á ban fog lal ja, hogy mit kell te kin te nünk a fizikai létezô tulajdonképpeni létének, egy ilyen értelmezés bár ma g a a szak tu dományos elmélet a Lét és idô ér té kel ve c sak a lé te zôk re vo nat ko zik, s így csupán ontikus annak ontológiáját is determinálja. Az, hogy miképpen vonható vissza ez az on to ló gia oly mó don, hog y az ontikus re le van cia meg ma rad jon, s ne es sünk az instru men tal iz mus csapdájába (azaz, hogy miként történhet meg e konkrét esetben az ontikusan felfedettnek ontológi a i lag át lát ha tóbb meg tisztítása 6 ): ez egy olyan ér tel me zés be li prob lé ma, mely a fi zi kai el mé le tek esetében különösen erôs, s éppen a szaktudományos elmélet filozó fiai-hermeneutikai státuszát és a vulgaritáshoz való viszonyát azaz a heideggeri vulgaritás ellentétének értelmében vett autenticitását érinti. Mármost jelen tanulmányunkban semmiképpen sem vállalkozhatunk a relativitásel mé let on to ló giailag átláthatóbb megtisztítására : elemzé sünk és kri ti kánk tár g ya a re la ti vi tás el mé le te, úg y, ahog yan az realista interpretációjában a fizi kai lé te zôk és a tér idô on to ló gi á ja ként értelmezôdik. A kérdésünk pedig a következô: ha a hagyomá nyos ter mé s zet tu do mány t Hei deg ger nyomán a kartéziánus térfogalom és a vulgáris idôfölfogás tudományos megfelelôje jellemzi, akkor ho zott-e e te kin tet ben vál to zást Ein stein re la ti vi tás el mé le te, s ha igen, mi lyen ér te lem ben? II. A RELATIVITÁSELMÉLET MINT A VILÁG VILÁGTALANÍTÁSÁNAK ÚJ STÁCIÓJA A KAR TÉZIÁNUS VILÁG ÉS A RE LA TI VI TÁS EL MÉ LET VI LÁ GA Állandóság és idôietlenség Mint láttuk, Heidegger a kartéziánus ontológia egyik lényeges vonását abban határozta meg, hogy ezen on to lógia lé tezôjének lényegi jellemzôje az állan dó ság, s meg ál la pít ja, hogy egye düli és he lyes megközelítése ennek a létezônek a matemati kai-fi zi kai, mely ép pen az ál lan dót, a ma ra dan dót ra gad ja meg e lé te zôn (LI 215; SZ 95). Mind ez pe dig Descartes on to ló gi á já ban a tes ti lé te zôk lé nye gé nek kiterjedésként történô meghatározásával va ló sul meg. Már most a new to ni idô tulajdonképpen ennek a kartéziánus létezônek az ideje, amely maga is állandó a ma ga ab szo lút eg yen le tes, in dif ferens áramlásával. A rela ti vi tás el mé let által végbevitt fizikai forradalom egyik jel leg ze tes moz za na ta ként az idô te resítését szokták megemlíteni, amely több mint egyszerûen a tér és az idô egymással való összekapcsolása: a kifejezés arra utal, hogy az elmélet téridejében mely nem más, mint egy négydimenziós ma te ma ti kai tér az idô nem csu pán kap cso ló dik a tér hez, ha nem ma ga is e tér ter mé sze tû lé te zô egyik di men zi ó jává vált, s íg y mint önálló létezô megszûnt. E zen ál lí tás kö ze leb bi meg vi lá gí tá sa azon ban meg kö veteli, hog y tekintettel leg yünk az alábbi in terp re tá ci ós le he tô sé gek re: 1) Föl te het jük, hog y a z ált alános relativit á selmélet ma te ma ti k ai tér ide je a z ab s zo lút tér idô adek v át el mé le t i leír ás a, amel yre ug y an v iss z ahatnak a z ál t a l a t ar t al ma zot t fi zi k ai lé te zôk, s formálják azt, ám az mégis e létezôktôl különbözô, hozzájuk képest önálló entitás. Ebben az in- 6 Heidegger az antropológia mint szaktudomány kapcsán használja ezt a fordulatot (LI 154; SZ 51), azonban más s z a k t u d o m á n y o k r a íg y a fi zi ká ra is al kal maz ha tó, az zal a meg szo rí tás sal, hogy ezen utób bi eset ben az on tológiára történô hivatkozás már nem a fundamentálontológiára vonatkozik, hanem a fi z i k a i l é te z ô k o n to l ó g i á j á r a, mely már egy speciális a fundamentálontológia bázisán kidolgozandó ontológia (vö. LI 100 102; SZ 11 13). 145

terpretációban tehát a téridô ontológiája csak annyiban tér el Newton terétôl, hogy mint edény képlékeny: a tartalom befolyásolja formáját. 2) A második jellegzetes interpretációtípus szerint a téridô nem létezik önálló realitásként. Csupán a fi zi kai lé te zôk relációiról beszélhetünk, s a téridô-re lá ci ók ezek jel leg ze tes, jól el kü lö nít he tô osztá lyát ké pe zik. A relativitáselmélet térideje e relá ci ó kat és a z ezek bôl ös sze ál ló struk tú rá kat illetve kifejezetten ezek egy fizikailag speciális osztá lyát, az anya gi lé te zô nek te kin tet t gra vi tá ci ós mezô téridôviszonyait írja le, ám elméleti téridejének nem felel meg olyan entitás, mely különbözne a fi zi kai lé te zôk közötti téridô -relációk rendszeré tôl. A b ban a z el mé le ti tény ben ug yan ak kor, hogy az elméleti leírásban az egységes téridô szerepel, mégiscsak a világ ontikus struktúrája tárul föl: a tér- és idô relációk mint valóságos anyagi reláci ók e va lós vol tuk ban ha son ló ter mé sze tû ek, s ezér t tu do má nyos szempontból félrevezetô az érzé ki-szem lé le tes tér- és idô kép ze te ket jel lem zô radi ká lis meg kü lönböztetésük. 3) A har ma dik in terpretációs lehetôség abban külön bö zik a má so dik tól, hog y a tér idô tér sze rû és idôsze rû di men zi ói közötti hasonlóságot, illetve az t, hog y az el mé let e két di men zió tí pust eg yet len egységes entitásba integrálja, a teoretikus megragadás absztrakt és matematizált módjából eredez teti. Eb ben az interpretációban a tér- és idôdimen zi ók kö zöt ti mi nô sé gi kü lönb ség el tû né se az absz t rak t áb rá zo lás korlátjainak következménye, mely jel le gé nél fog va a re á lis fi zi kai vi lág tér- és idô re lá ci ó i nak alap ve tô mi nô sé gi kü lönb sé gét már nem ké pes meg je le ní te ni. A z ér tel me zés nek ez a moz za na ta már két sé gen kí vül anti re al is ta, ám mi vel et tôl el te kint ve az ál ta lá nos re la ti vi tás el mé le tet ez az in terp re tá ció is a valóságos tér- és idôrelációk va la mint a köz tük lé vô kap c so la tok adek vát leírá sá nak tart ja, mégiscsak annak realista értelmezé se i hez tar to zik. Nyilvánvaló mármost, hogy a harmadik interpretációtípus esetében az idô teresítése csupán mint elméleti leírás, mint instrumentum jelenik meg, melynek nincs következménye a valóságos fi zi kai léte zôk tér- és idôviszonyaira. Az elsô esetben viszont az el mé let in terp re tá ci ó ja nyo mán adó dó világban az idô önállóság a valóban redukálódik, s a tér tôl va ló ka rak te risz ti kus kü lönb sé ge, mely az érzéki szemléletet jellemzi, megszûnik: a térdimenziókhoz hasonlóvá válik. A második esetben ugyan a fizi kai re a li tás tekintetében nem beszélhetünk az idô rôl mint olyan ról, és íg y an nak te re sí té sé rôl sem, ám a te re sí tésnek mégis reális értelme van: az in terp re tá ció nyo mán az ér zé ki-ta pasz ta la ti világ azon sa já tos ság a, hog y a tér- és idôrelációk két alap ve tô en kü lön bö zô ter mé sze tû és mi nô sé gû relá ció c so por t ként jelennek meg, látszattá redukálódik eb ben az in terp re tá ci ó ban a re á lis fi zi kai létezôk idôviszonyai válnak térjellegû viszonyokká. Az elsô és a második interpretációban tehát va gyis azok ban, melyek az idô teresítését nem tekin tik az el mé let pusz tán inst ru men tá lis mozzanatának a világ egyformán elveszíti idôiségét: az elsô interpretációban a tér és az idô közötti, a második interpretációban a fizikai létezôk tér- és idô re lá ci ói kö zöt ti kü lönb ség ni vel lá ló dik, s az így idôietlenített világban a kartéziánus ontológia tes ti lé te zô in föl lel he tô ál lan dó ság im már a z idô be ni vál to zat lanságból idônélküli állandósággá ra di ka li zá ló dik. Nivel lá ló dás és homogenizálódás A kartéziánus világfölfogás másik jellemzôje Heidegger elemzésében a térbeli struktúrák homogenizáló dá sa, a tá jék (Gegend) értelemmel bíró, strukturált tériességének ki ürü lé se, elvilág ta lan odása. Ez a hei deg geri szempontból homogenizálódot t karté zi á nus tér fizikai részleteiben ugyanakkor még inhomogén, hiszen Descartes-nál az arisztotelészi térfölfogás nyomán a tér még a fizikai testekhez kap cso ló dik, s ezek változatos kiterjedése és eg ymás hoz va ló vi szo nyai ál tal struk tu rált. New ton nál viszont a kiterjedés leválik a fizikai létezôkrôl, az önálló, üres tér tu laj don sá gá vá ala kul, amely en nek nyo mán ma te ma tikailag-fizikailag is teljesen homogénként jelenik meg. A newtoni abszolút tér ennyiben radikalizálja a világ kartéziánus ontológiájának homogenizáló s ezáltal a világot világtalanító tendenciáját: Descartes tere határozottabban ôriz még egyfajta világtalan világszerûséget, mint 146

a new to ni tér. S e tekintetben az általános relativitáselmélet tér ide je komp lex, ös sze tett struk tu rált ságával, fi zi kai-ma tematikai inhomogenitásával nem viszi tovább a vi lág világ ta lanításá nak New ton nál foly ta tó dó kar té ziánus tendenciáját, hanem éppenséggel New ton tól Descar tes -hoz tér vis sza. Viszont láthattuk, hogy az idôviszonyok elôbb jellemzett teresítése a tér- és idôviszonyok közötti minôségi különbség nivellálását, e két relációtípus egynemûsítését foglalja magában. Persze már a tér és az idô kar té zi á nus fizikai leírásában vagy a newtoni fi zi ka ma te ma ti kai mo dell jé ben is ne héz megragadni a kettô különbségét, s ez arra utal, hogy Descartes és Newton már erôteljesen elôkészítette az idô teresítését. Nem véletlen az, hogy az irodalom után kifejezetten a filozófia felé forduló Palá g yi Meny hér t jelentôs erôfeszítéseket tesz még az einstei ni re la ti vi tás el mé let meg je le né se elôt t az idô önál ló sá gának és ontológiai prioritásának filozófi ai meg ala po zá sá ra (vö. Palá g yi 1901; Szé kely 1994); mint ami kép pen az sem, hogy Berg son a fi zi kai, szám sze rû leg mért idôt már a XIX. szá zad végén te re sí tet t idôként határozza meg. 7 A kartéziánus ontológia és a newtoni fi zi ka azon ban ha elô is készítette egyáltalában nem tartalmazza fejlôdésének szükségszerû vagy akár potenciális irányaként az idô nek a relativitás elméletében megjelenô teresítést: ez a fo ga lom rend szer át ala kí tá sát, a fizika tér- és idôfogalmának forradalmát elôföltételezi. Descartes és Newton elvilágtalanított világa ôriz még valami világszerûséget a tekintetben is, hogy bennük a világ térbelisége és idôbelisége két alap ve tô en kü lönbözô mozzanat. Azt, hogy a vulgáris idô és a ma te ma ti kai-fi zi kai, mért idô szám szerûsége ellenére sem válik térré, Bergsonnal szemben maga Heidegger is hangsúlyozza (Heidegger 1976, 249 251, 267 268; LI 662 663; SZ 418). A z általános re la ti vi tás el mé let ma te ma ti ká já ban vi szont föl ol dó dik a tér és idô jellegû relációk közötti minôségi különb ség, amen nyi ben a tér idô idô sze rû dimenziói térszerû dimenziókká, a térszerû dimenziók pedig idôszerû dimenziókká alakulhatnak át, s így a tér- és idôdimenziók teljesen azonos természetûekként jelennek meg (vö. pl. Einstein 1993). Ennek nyomán pedig az elsô interpretációban a tér és az idô, a második interpretációban a fi zi kai lé te zôk térszerû és idôszerû relációi közötti minôségi különbség teljesen elenyészik, s ha ezt nem akarjuk, az anti re al ista ér tel mezés irányába elmozdulva meg kell g yengíte nünk az el mé let on to ló gi ai re le van ci á ját (mint amiképpen ezt például a harmadik interpretáció teszi). A ma te ma ti kai intellektus dominanciája Láttuk, hogy a kartéziánus világfogalom harmadik lényegi jegyeként Heidegger az elvont értelmi megis me rés eg y ol da lú uralomra juttatását jelöli meg, ami termé sze te sen megint csak nem elôz mé nyek nélküli, hanem egy hosszú kultúrtörténeti folyamat csomópontja: már az ókori görög gondolkodásban megjelent, majd a középkori gondolkodásban fölerôsödött az ehhez vezetô tendencia. Mégis, Descartes e tekintetben szintén markáns fordulatot hajtott végre, amennyiben a létezô szemléletes észlelésének, a sensatio -nak a még megmaradt jelentôségét is redukálta (LI 216; SZ 96). Mármost a re la ti vi tás el mé let sajátos világképe e tekintetben is szemben áll a kartéz iánus-new toniánus vi lág kép pel. Bár men nyi re is elvont és homogén, csupán a kiterjedéssel és a ma te ma ti kai di men zi ók kal jel lem zett a kartéziánus tér, még nyomán viseli az érzékileg közvetlenül megjelenô világ jegyeit, s mint ilyen, nincs ellentétben azzal, amiképpen a világ közvetlenül megjelenik számunkra. Descartes és Newton tere eg y nag y temp lomcsarnokra gondolva némileg érzékivé tehe tô, s a ki ter je dés mint a tes tek lé nye gi tulajdonsága kapcsolódik az olyan élményekhez, mint amit egy nagy márványkocka látványa vagy kör be ta po ga tá sa nyújt. Ezzel szemben a relativitáselmélet vi lá ga igen bo nyo lult vi lág, me lyet csu pán a matematikai intellektus képes megérteni, fölfogni, s amely tekintetében minden érzéki metafora (görbült tér, a léggömb fölszínén mászó hangya stb.) valójában félrevezetô s logikailag hamis, hiszen a mindennapi, természetes nem föltétlenül eukleidészi térszemlélethez bensôségesen kapcsoló- 7 lát ni való, hogy az idô, amit kö zeg nek ve szünk, hol el kü lö ní te ni és szám lál ni le het, sem mi más, mint tér. (Bergson 1923, 107). Bergson kozmológiájáról vö. még: Tymieniecka 1966. 147

dó, s ezért absztrakt-intellektuális jellege ellenére még szemléltethetô eukleidészi geometriából vett példákkal azaz éppen nem eukleidészi vonásaik ki kap cso lá sá val sze ret né szem lél tet ni a nem euklei dé szi ma tematikai tereket. A világ mindennapi meg je le né sé ben adot t tériesség vi szony la tá ban az az ah hoz ké pest, ami kép pen a lé te zôk a világ ban-ben ne-lét -ben tériesen adód nak a kar té ziá nus és a new toniánus fizikai tér fölöttébb elvont és in tel lek tu á lis. En nek el le né re azon ban még az eukleidészi geometriával jellemzett, immáron nem fizikai, hanem tisztán matematikai tér is megjeleníthe tô ér zé ki eredetû térképzetek segítségével, aminek kö vet kez té ben a ve le va ló fog lal ko zás az érzé ki kép ze let számára fölüdülést jelent a relativitásel mé let bo nyo lult tér ide jé hez ké pest mely nek lénye gi ele me az idô teresítése mellet t éppen a nem-euk lei dé szi geo met ri ák be ve ze té se a vi lág fi zi kai leírásába. Ha az eukleidészi tér s így Descartes és Newton tere is a matematikai intellektus tere, e mi nô sé gé ben még is csak az ér zé ki tér bôl jött lét re in tel lek tu á lis el vo nat koz ta tás ál tal, ami bôl szük ségképpen következik az, hogy valami megmaradt benne, valamit ôriz ebbôl az érzéki térbôl. Ezen elvont tér ér zé ki ere de té re és a ben ne még meg ma radt ér zé ki elem re vi lá go san utal Kant, ami kor a te ret mint érzéki a priori ka tegóriát vezeti be, s egyben azt is kife je zô en vis sza ad ja elem zé se, mi kép pen jut hatunk el ép pen az érzéki szemlélet segítségével ezen ho mo gén ma te ma ti kai (euk lei dé szi) tér hez (vö. Kant 1913, 49 54). A relativitáselmélet viszont túllép ezen, s matematikai eszközökkel új matematikai téridôt konst ru ál a tér- és idôrelációk megragadására, mely tér idô az ér zé ki tér bôl el vo nat koz ta tás sal sohasem jöhetne létre, s ezért jóval távolabb áll attól, mint az eukleidészi geometriával jellemzett homogén tér. (Ezért minden ezzel ellentétes kijelentéssel szemben úgy véljük, igaza van Kantnak, amikor azt hangsúlyozza, hogy az a priori tér csak euk lei dé szi le het, s nem más: a kanti a priori tér az ér zé ki szem lé let ma te ma ti kai te re, míg a nem-eukleidészi terek tisztán a matematikai intellektus érzé ki szem lé let nélküli konstrukciói amelynek szemlél te té sé re azu tán az ok ta tás és a pop u lar izá ció elke se re dett, de hiábavaló kísérleteket tesz.) Természetesen a föntiekkel most sem azt akarjuk sugallni, hogy a kartéziánus tér valójában még a min den nap ok ban köz vet le nül meg je le nô vi lág tér sze rû sé gét ad ná vis sza, s csu pán a re la ti vi tás elmélet hozott volna e tekintetben fordulatot. Heideggernek teljesen igaza van abban, hogy a fordulat karté zi á nus on to lógiával jelent meg: Descartes világá nak te re már ki fe je zet ten a ma te ma ti kai in tellektus tere, s ennyiben ugyanahhoz a kategóriához tartozik, mint az einsteini tér, amely utóbbinak megszületése elképzelhetetlen lett volna Descartes és Newton tere nélkül. Csakhogy Einstein ebben az az az ér zé ki szem lé let tôl va ló el sza ka dás ban, va la mint a vi lág fo g a lom nak a ma te ma ti ka alá rendelésében is továbbvitte és radikalizálta a Descartes-nál megjelenô, Heidegger által elemzett ten den ci át. S ez szintén megg yôzôen fejezôdik ki abban a már em lí tet t a re la ti vi tás el mé let kap csán nép sze rû vé vált ál lí tás ban, amely a tér és az idô egy más tól va ló el vá lasz tá sát (az az azt, hogy az idô he lyet t nem eg y neg yedik térdimenziót érzékelünk), ér zé ke lô ké pes sé günk fo g ya té kos sá g á ra vezeti vissza, s amely állítás ily módon tér és idô különbségét olyan érzéki csalódássá fokozza le, amelyet csak a matematikai intellektus képes a speciális relativitáselmélet Minkowski-féle modellálá sá val vagy az általános elmélet bonyolult téridejé vel kor ri gál ni. A RE LA TIVITÁSEL MÉ LET VI LÁ GA MINT RA DI KÁ LI SAN VI LÁG TA LA NÍ TOTT VI LÁG Ha Heideggernél a világ világszerûségének konstitutív eleme a tériesség és az idôiség, s kettôjük viszonyában a idôiséget illeti meg a prioritás, továbbá ha a tériesség eredendôen az érzékileg-közvetlenül meg je le nô létezôk értelemmel telítet t utalás-egésze ként adó dó tá jé kok ban je lent ke zik, s a vi lág világ sze rû sé ge eg yébként is bensôségesen kapcsoló dik ah hoz, ami kép pen a vi lá gon be lü li lé te zôk szá munk ra már eleve értet tként preteoretikusan megje len nek, ak kor a re la ti vi tás el mé le te ha csak nem mi nô sít jük azt minden ontikus és ontológiai relevan ci át nél kü lö zô pusz ta inst ru men tum nak ép- 148

pen a világtalanításnak a kartéziánus ontológiában jelentkezô tendenciáit radikalizálja, s mint ilyen a világ világtalanításának új stációjaként jelenik meg. Olyan világot kínál számunkra, melyben az em ber ha csak nem re du ká ló dik tisz tán a ma te ma ti kai in tel lek tus ra im már in tel lek tu á lis lény ként az intellektuális megismerés móduszában sem érezheti otthon magát. A világtalanított világnak az Ein stein elôt ti új kori fizikában még megmaradt már csupán igen korlátozott módon adódó világsze rû sé gé nek és ot thonosságának matematikává szublimálá sa, s ez ál tal a vi lág elvilág ta lanításá nak kiteljesítése: ez az igazi értelme a relativitás elméletében szerep lô re la ti vi tás szó nak, amely el mé let egyéb ként s ezt Hei deg ger igen jól lát ja 8 éppen a szilárd, megmásíthatatlan természeti törvények szerinti, s ezért egyáltalában nem relatív fizikai struktúrákat ír ja le szá munk ra. AZ EINSTEINI KOZMOLÓGIA MINT A KALKULATÍV ÉSZ KOZMOLÓGIÁJA A fön ti ek bôl ug yanakkor az is következik, hog y még az általános re la ti vi tás el mé let el vont-abszt rakt, a világ világtalanítását radikalizáló világában is fölsejlik valami a megsemmisített világszerûségébôl. Egy bi zo nyos ér te lem ben az einsteni világ is helyet és értel mes egé szet otthont nyújt, s ki raj zol ja az itt lét világát a létezôk egészében: ezt a világot matematikai harmónia és szépség jellemzi, mely szépség és harmónia Einstein számára a természetben rejlô isten megnyilvánulása. Bár ez a matematikai szépség és harmónia nem jelenik meg vizuális-geometriai módon vagy oly szemléletes struktúrákban, mint az égi szférák és a körpályák rendje Arisztotelésznél és Kopernikusznál, jelen van az einsteini elmélet igen ös sze tett matematikai formuláiban, differenciáleg yenle te i ben, ten zo raiban, s a ma te ma ti ká ban magasan képzett elme számára fölfogható. Einstein kozmosza ennyiben hasonlít Platón és Arisztotelész koz mo szá ra, me lyeket szintén transzcendens eredetû matema ti kai har mó nia jel le mez, de har mó ni á ja pár hu zam ba ál lít ható Giordano Bruno végtelen terével is, hiszen e tér vég te len sé ge és azon ké pes sé ge, hogy végtelen világot fogadjon be végtelen világnak otthonává váljék, ugyancsak transzcendens moz za nat, mely isteni természetébôl fakad. S amiképpen Arisz to te lész és Ko per ni kusz zár t koz mo sza sem csak annyiban jelent meg az ember otthonaként, hogy a Föld, illetve a földi élet számára a meleget és fényt adó Nap volt a középpontjában, hanem otthonosságá nak fon tos ös sze te vô je volt a koz mosz nak mint egésznek harmóniája, egy matematikailag magas fokon képzett elme képes arra, hogy meglássa az einsteini világ hasonló harmóniáját, s ezért otthon érezheti magát benne. Ugyanakkor a zárt kozmosz harmóniája nem idegen attól, ahogyan a természettel találkozunk mindennapi életünk során, nem áll ellentétben a világnak a mindennapokban adódó, preteoretikus ta pasz ta la tá val, ismer tségével, hanem éppen e tapasztalat nak spi ri tu á lis transz for má ci ó ja, mely a z ég köz vet le nül, esztétikailag (ér t sd: érzék ileg ) adódó szép sé gén, s a z égi je len sé gek nek a min den na pi élet szempontjából oly fontos harmonikus, sza bály sze rû vál to zá sán ala pul. S ha son ló a helyzet Bruno végtelen terével, valamint a testek kiterjedése által adódó Descartes-féle térrel és Newton abszolút terével is: e terek úgy jelennek meg a tudományt mûvelô elme számára a fi zi kai világ háttereként és alapjaként, amiként a táj abszolút vonatkozási rendszert jelentô alapot nyújt a benne élô embereknek. Egy olyan személynek, aki az újkori európai kultúrában szerezte mûveltségét, nem nehéz a newtoni abszolút teret vagy az étert intellektuálisan a fi zi kai vi lág alap ja ként s ez ál tal közvetve az emberiség számára otthonul szolgáló égitest, a Föld otthonaként megérteni. 8 Az el mé let, mely a re la ti vi tás el mé le té nek ne vez ni ma gát... nem re la ti viz must akar, ha nem ép pen meg for dítva: tulajdonképpeni célja éppen annak meglelése, ami a természetben magábanvaló hangsúlyozta Heidegger (Heidegger 1979b, 5) akkor, amikor az elmélet nevében szereplô relativitás szóhoz fölületesen kapcsolódó humán é r te ke z é s e k l e l ke s e d ve e l m é l ke d te k a r r ól, h og y a z a d d ig s z i l á r d n a k h i t t fi zi kai vi lág re la tív vá vált, s ha son ló é r te l m û s o r o k a t ol v a s h a t un k a Lét és idô 3. -ában is (LI 98; SZ 9 10). 149

A z einstei ni re la ti vitáselméletben elébünk rajzolódó koz mosz ese té ben azon ban ép pen for dí tot t a hely zet. Ein stein kozmoszának mate matikai har móniája és szép sé ge lát ha tat lan mind azok szá má ra, akik nem járatosak a felsôbb matematikában. Ez a világ csak azoknak jelenhet meg otthonosként, akiknek gondolkodását a matematikai szemléletmód uralja. S éppen ez az a pont, ahol az einsteini elmé let her meneutikai értelme kifejezôdik: Ein stein koz mo ló gi á ja eg y olyan kul tú ra koz mo ló gi á ja, amelyet a kalkulatív matematikai ész egyre inkább uralma alá von. Egy olyan világegyetemet tár elénk, amelyben az ember elveszítette utolsó kozmikus alapját is, de amelyben egy matematikailag kép zet t és a matematikai ideák bûvöletében élô el me vag y a ké sôi Hei deg ger ki fe je zé sé vel a s zá mít ga tó gondolkodás ( rechnendes Denken ) igen spe ci á lis, ki mû velt for má ját rep re zen tá ló elme ott hon érezheti magát, s amellyel foglalkozva, an nak ma te ma ti kai szép sé gé ben és har móniájá ban föl ol dódva, a mindennapi élet gondjairól el fe lejt kez ve az örök ké va ló ság ban üd vö zül het (azaz il lu zó ri ku san elfedheti véges, halandó voltát). A VI L ÁG VIL ÁGISÁ G Á NAK PROB LÉ M Á JA A RE L A TI VI TÁ S EL MÉ LE T TEL KAPCSOLATOS FIZIKAI VITÁKBAN ÉS A LORENTZ-FÉLE ALTERNATÍV RELATIVITÁSELMÉLET HERMENEUTIKAI HÁTTERE A relativitáselmélet vulgáris popularizációjának egyik alapvetô csúsztatása, hogy Einstein elméletének ál lí tá sa it úg y mutatja be, mintha azok ug yanolyan tény sze rû ki je len té sek vol ná nak, mint a Föld gömb sze rû voltára és mozg ására vonatkozó kije len té sek, s a re la ti vi tás el mé le te ug yan úg y tapasz ta la ti lag bizonyítot t volna, mint a Föld keringésé re vo nat ko zó ko per ni ku szi ta ní tás. S it t nem csupán arról van szó, hogy ez a tárgyalási mód a szcientista realizmus durva megnyilvánulásának tûn het, amely éles ellentmondásban áll a posztpozitivis ta tu do mány filozófia szemléletmódjával (így a Duhem Quiene-féle aluldetermináltsági tétellel). Bár a filozófia már Hume elôtt is tud ta, Hume után pe dig kü lö nösen tudatában van annak, hog y teore ti ku san so ha sem le het bi zo nyos, hog y a Nap holnap fölkel, éppen filozófiailag legitimálhatjuk a világ megértésének adekvát horizontjaként azt a kon tex tust vagy a vi lág in terp re tá lá sá nak azt a nyelv já té kát, mely ben a Nap hol nap bi zo nyosan föl kel, s mely ben Kopernikusz elmélete a bolygórend szer nek eg y ér tel mû en he lye sebb le írá sa, mint a ptole maioszi el mé let. A filozófiai-tudományfilozófi ai kri ti ka nem te he ti kér dé ses sé az adot t kontextusban vitathatatlanként megjelenô tudományos elmélet státuszát. A relativitás elmélete esetében azonban nem e filozófiai magaslatokról van szó. Egyszerûen csupán arról, hogy mindarra, amire Einstein a speciális relativitáselméletben magyarázatot adott, már létezett korábban is fi zi kai mag yarázat Lorent z elméletében, mely to vább ra is a ki tün te tet t vo nat koz ta tá si rend szer el is me résén alapult. A Lorent z-típusú elméletek az ál ta lá nos re la ti vi tás el mé let je len sé ge i re is ki ter jeszt he tô ek, s igaz, kisebbségi álláspontként ma is je len van nak a fi zi ká ban. Ab ban pe dig, hogy az einstei ni elmélet vált dominánssá, semmiképpen sem ta pasz ta la ti té nye zôk ját szot tak sze repet. Hog y ne az einsteini elmélettel szembeni elfogódot t ság gal vá dol ha tó fizikust idézzünk, Max von Laue, a re la ti vi táselmélet elkötelezet t hívének, Einstein tu dós ba rát já nak sza va i val: A Lorentz-féle ki bô ví tet t el mé let és a re la ti vi tás el mé let kö zöt t kí sér le ti leg dön te ni tu laj don kép pen egyál ta lá ban nem le het, és ha az elôb bi en nek el le né re a hát tér be szo rult, ez fô ként an nak tu laj do nít ha tó, hogy bármely közel is áll a relativitáselmélethez, hiányzik belôle a nagy, az egyszerû, az általános elv, amely a rela ti vi tás el mé letet már eleve bizonyos nagyszerûség gel ru ház za föl. (Laue 1919, 34.) A relativitás elméletével szembeni releváns tehát nem a hozzá nem értésbôl fakadó vagy a hagyományos fi zi ká hoz konzervatív-dogmatikus módon ragasz ko dó fizikai oppozíció két jellegzetes kategóriába so rol ha tó. A z eg yikbe azok fôképp az einsteini el mé let re cep ci ó já nak ko rai kor sza kát jel lem zô tö rek vé sek tar toznak, amelyek ug yan elismerték, hog y a ré gi fi zi ka re form ra szo rul, de Einstein nel 150

szemben olyan alternatív elmélet kidolgozását tartották szükségesnek, mely vagy a lorentzi szemléletmóddal is szemben állt (pl. Lénárd Fülöp, Palágyi Menyhért), vagy Lorentz elméletének olyan modifiká ci ó ját kö vet ték, melyre Lauénak az empirikus ekvivalenciára vo nat ko zó elôbb idé zett meg ál la pí tá sa nem ér vé nyes. A másik kategóriába a szigorúan lorentziánus, s íg y az einstei ni el mé let ma te ma ti kai ap pa rá tu sát és tudomá nyos predikcióit alapjaiban elismerô, el sô sor ban az el mé let ma te ma ti ká já nak fizikai értelmezését vitató alternatívák tartoznak (pl. az amerikai H. Ives, a Nobel-díjas svéd Hannes Alvén vag y a ma g yar Jánossy Lajos alternatív relativitáselmé let-in terp re tá ci ói). A z op po zí ció mindkét típus át k iv áló fizikus ok, termés zet tu dós ok kép vi s el ték (s a má s o dik tí pus te kin te té ben képviselik még ma is), akik belátták, hogy az el sôd le ges szak te rü le tek föltá rá sa a ta p a s z tal a tna k és a z értelmezésnek elvileg m á s tí pu sát kö ve te l i meg, mint a me lyek a konk rét tu do m ányokb a n uralkodna k, s a kiknek kritikus álláspontja éppen abból fakadt, hogy tudományos gondolkodásuk e belátás nyomán fil ozófiai tendenciát vett föl (Heidegger 1976b, 4 ). A z úg y ne ve zet t antirelati vis t a és alternatí v relativist a tö rek vé sek re te hát sem mi kép pen nem igaz, hogy az egyik ol da lon Ein stein ol da lán a filozófus tudományújítók álltak volna, a másik ol da lon pe dig a hagyományos tudományba beleveszett, az újat el fo gad ni kép te len das Man - tudó sok. A z eins teini relativit á selmélet k r itikus ai f ôképpen filozófiai okok miatt opponálják azt: egy részt az új fi zik ai világkép és a világ mindennapjainkban adó dó meg ér té se kö zöt t ke let ke zet t feszültség, másrészt a fizik ai világ matematik ává s zublimá lá s a el len lép nek f öl, s ez ál tal ép pen az Ein stein elôt ti fizikai világ még megmaradt szemléletességét világiságát perlik vissza. 9 Kri ti ká juk két filozófiai pilléren nyugszik: 1) Eg y rész t el uta sítják az t, hog y sikereire, hatékonyság á ra hi vat koz va a kalku latív- matem atikai le írást a fizika minden filozófi ai reflexió nélkül ontikus és ontológiai tartalmakba fordítsa le; 2) más részt nem ad ják föl azt a tra di ci o ná lis meg gyô zô dést, hogy a fi zi ká nak mint ter mé szet tu do mánynak megfelelô filozófiai háttérrel és támogatással képesnek kell lennie arra, hogy valami relevánsat mond jon a fi zi kai létezôk világáról, s hozzá kell, hog y segít sen azok mi ben lét ének meg ér té sé hez (az az több nek kell len nie, mint pusztán instru mentális értékû elmé le te ket elô ál lí tó te vé keny ség nek). Az, hogy a leg mé lyebb filozó fiai-hermeneutikai értelmében a re la ti vi tás el mé let tel szem be ni kriti ka a re la ti vi tás elmélet késôbbi legádázabb, s nemc sak tu do má nyos, ha nem po li ti kai-ide o ló gi ai el len fe lé vé vált kiváló Nobel- díjas fizikus, Lénárd Fülöp eseté ben is az elôb bi filozófiai alapokon a világtalanítás új stációjának elutasításán nyugodott, igen illusztratív módon jelenik meg Palló Gá bor vo nat ko zó tanulmányában. E tanulmányban föltárul elôt tünk Lé nárd po z so nyi örök sé ge, az is ko lai szer tá rak, majd a kerti f aházban berendezet t mûhely és la bo ra tó ri um mint az esz mé lô dô fi a tal em ber pa radic soma, aki it t szerzet t élményét, hog y a ter mé szet tel köz vet le nül kap c so lat ba tud lépni, magával vitte a német tudományos intézetekbe. A fizika elsôsorban e la bo ra tó ri u mok kör nye ze ti vi lá gát és a kísérleti es zközökkel történô itteni gon dos ko dó s zor gos ko dást jelentette számára, a la bo ratóriumi környezetben otthonosan adódó fi zi kai tá jé kok pe dig a fizika elsôdleges világát (Palló 1977, 56 59). S ha a tudományos kérdezésben, a természetet faggató kísérletezésben és az értelmezô magyarázatban szükségképpen szét is hullik az eredendô utalás-egész, s a fi zi kai lé te zô ebbéli minôségében már c sak mint puszta meg lé vô je le nik is meg az az el in dul a világtalanítás spirálja, az elôbbiek nyomán nemcsak az válik világossá, hogy Lénárd számára miért volt elfogadhatatlan a világ világtalanításának einsteini radikalizációja, hanem az is, hogy a Descartes és New ton fizikája közötti ellentét ellenére mélyebb ré te gé ben alap ve tô en kartéz iánus- 9 A fi zi ku sok ar ról pa na s z kod tak, hog y a ter mé s zet mint eg y»el valót lanodot t«és pus z ta geo met r i ai kép zôd ménnyé vált jellemezte Palágyi Menyhért ezt a kritikai érzületet Lénárd és Einstein elméletét összevetô tanulmányában (Palágyi 1925c, 100). 151

new toniánus alapokon nyugvó újkori fizika képviselô je ként mi ér t for dult a fizika filozófiai alapjaira tekint ve a né met romantika felé. 10 De a hei deg geri kontextus eg yúttal arra is mag yará za tot ad hat, amit Pal ló Lé nárd tra gé di á ja ként je löl meg (Pal ló 1977, 61 62). A botani kus növényei nem árok par ti vi rá gok ír ja Hei deg ger a Lét és idô ben (LI 180 ; SZ 70). Ám a botanika tudománya c sak ak kor le het sé ges, ha az árok par ti vi rág ra mint a bo ta ni ka ál tal vizsgálandó növényekre tekintünk. Lé nárd fi zi kai be ál lí tó dá sá nak meg ha tá ro zó ele mét úgy jel le mez het jük, hogy a fizika mag yarázó-in terp re tá ló ré szét az az a tu laj don kép pe ni elmé le ti fizikát, aminek azonban Lénárdnál alapvetôen másnak kellett volna lennie, mint amit ma annak ismerünk túlságosan erôsen szerette volna a fi zi kai la bo ra tó ri u mok kör nye ze ti vi lá g á ban közvetlenül adódó élményhez kapcsolni. Ez pedig oly kötöttséggel járt az elméletalkotás számára, hogy kivitelezhetetlennek bizonyult. A mai lorentziánus elméletek ezzel szemben nem kötik meg így magu kat: eg y rész t többnyire föltétel nélkül elismerik az einstei ni el mé let ma te ma ti ká ját, más rész t e matematika fi zi kai interpretációjában c supán a kar téz iánus-new toniánus vi lág szem lé le tes sé gét és a ko ráb bi fizikában még nem matematizálódott anyagszerûségét a világszerûségnek e világtalan formában még földerengô maradványait szeretnék visszanyerni. A RE LA TIVITÁSEL MÉ LET STÁ TU SZA A LÉT RE VO NAT KO ZÓ KÉR DÉS KON TEX TU SÁ BAN Ha azonban a nem csupán instrumentumnak tekintett einsteini elmélet a világ világtalanításának új stációját képviseli, ismét föl kell tennünk korábban megfogalmazott kérdésünket: hol helyezkedik el ez az el mé let s a fizikai világ ebben megjelenô szemlélete a heideggeri hermeneutikai filozófia perspektívájából megítélve? Mennyiben járulhat hozzá pozitív módon a fizikai létezôk tekintetében az ezekben rejlô igazság fölfedéséhez, s közvetve a hermeneutikai fi lo zó fia kontextusába illesztve a lét kér dés filozófiai elemzéséhez, s mennyiben rep re zen tál ja ép pen a lét fe lej tést meg rög zí tô, a filo zó fi ai k ri ti ka által neg atív pólusként kezelendô te ó ri á kat és szem lé let mó do kat? Hei deg ger késôb bi ka te gó riájával: mennyiben c supán a szá mít ga tó gon dol ko dás ter mé ke, amely mint ilyen, a koz mosz hi te lesebb elméletével c serélendô le? Heidegger szövegeiben nem találunk egyértelmû fogódzót e kérdés megválaszolásához. Így két el len té tes tar tal mú vá lasz le het sé ges. Az új ko ri ter mé szet tu do mány szem pont já ból megen ge dô - el is me rô vá la s z s ze r int a z eins tei ni re la ti vi t á s el mé let ér tel mez he tô úg y, mint a pu s z t a meglétként adott létezô (azaz a természet) tér- és idôviszonyaiban megjelenô, számszerûsíthetô összefüggések és törvényszerûségek tudománya, amelynek erôsen matematizált és elvont jellege éppen abból ered, hogy e tárgynak ez az adekvát megközelítése. Ebben az értelmezésben tehát a rela ti vi tá s el mé lete mint a létezô eg y rég iójának, a ter mé szet nek igen ha tá ro zot t a s pek tus ból (a szám sze rû ség és a geometria aspektusából ) történô viz s g á la ta és föl tá rá sa hi te les el mé le te ként je len het meg, amely csak ak kor vá lik hi tel te len né, s ak kor vi szi fél re kér dést, ha általában a létezô és a világ elméleteként adja elô magát ami kétségtelenül megtörtént a X X. s z á z a di kul túr ában. Ennyib en a relativit á s elmé le te ál t al k í nált vi lág és ma g a a z el mé let m eg külön b öz te ten dô eg ymá stól. A z elm éle t h er m en eu t ik ai ös s ze f üg g é s e i nek é s ér tel mé nek föl mu ta tá sa nem az elmélet dekonstrukciója, hanem csu pán erô sen kor lá to zott ér vé nyes sé - g i kö ré nek k i je lö lése és tudatosít ás a, a z elmélet on to ló g i ai ér vé nyes sé gé nek res t r ik ci ó ja ami a zon ban eg y ben éppen a z elmélet e korlátokon b elü li ha t á ly á nak és hi te les sé gé nek el is me ré se is. Bár ta lál ha tók oly an s zövegrés zek Heidegger nél, ame lyek ezen meg en ge dô ér tel me zés fe lé 10 Lé nárd kap csán vö. még Schön beck 2000. 152

mu tat nak, lát nunk kell a z t is, hog y a z újkori ontológiai tradí ció hei deg geri k ri ti ká ja és a hei deg geri lét fe lej tés fo galma problematikus sá is teszi e megengedô ér tel me zést. Ha az új ko ri ter mé szet tudomány a Heidegger által erôsen kritizált kultúrtörténeti kontextusban jelent meg, és ebben a kontextusban kapta értelmét, s ha a relativitás elméletében éppen néhány olyan mozzanat teljesedik ki, amely a bírált kultúrtörténeti tendenciákat jellemzi, akkor fölvetôdik annak a lehetôsége, hogy egy új, autentikusabb létmegértés horizontján belül a természettudományoknak s így a tér és az idô, va la mint a moz gás fi zik ai el méletének át kell ala kul ni uk. A vá l s á g c s a k a kkor muta th a t u ta t gy üm ölc sözô en é s ér zé kel h e tô en a tu do m á ny na k, h a t u d o m á ny os- m e tod o l óg ia i é rte lm ér ôl vil ág oss á vál i k é s b e l á tá s r a ke r ü l, h ogy a z el s ôd l e g e s s za k te r ü le tek f öltárása a tap a s ztal a tna k és a z értelmezés nek el vi leg m á s tí pu sát kö ve te l i meg, mint amelyek a konkrét tudományokban uralkodnak. A válságban a tudományos gondolkodás fi lo zó fiai tendenciát vesz föl fej te ge ti Hei deg ger az 1925-ös nyá ri sze mesz ter alatt tar tott marbur gi elô adá sá nak ele jén (Heidegger 1979b, 4). Ön ma gá ban az a tény azon ban, hogy a tu do mányos kutatás filozófi ai ten den ci át vesz föl, még egyál ta lá ban nem je len ti azt, hogy az a konk rét fi lo zó fi ai irány, mely e ten den ci át jel lem zi, va ló ban he lyes is. Konk ré tan: ami kor Ein stein Mach p o zi ti v is t a is me retelmélete és P oinc aré konvencionalizmu s a ál t al b e f o ly á s ol t an g on dol t a új r a a tér és az idô fo gal mát, s a fizik a má s f undament ális k ate gó r i á it, ak kor a tu do má nyos ku ta tá s nála kétségkívül filozófiai irányt vett. Ám helyes a negatív, kartéziánus pólustól a heideggeri fun da men tálon tológia felé mutató, s ennyiben autentikus volt-e ez a filozófi ai irány? Vagy éppen el len ke zô leg: neg atí v volt, mivel a z eins teini elmélettel t a pa s z t a la ti s zem pont ból ek vi va lens Lorentz-féle elmélet jelzi a filozófi ai szem pont ból kö ve ten dô utat? S mi a hely zet az ein steni és a lorent zi al ter na tívához képes t harmadik filozófiai ir ányz at t al, me lyet leg k a r ak te r is z ti ku s ab ban ta lán Lé nárd Fü löp kép vi selt? Va jon csu pán azért bu kott el, mert az eu ró pai me ta fizika történetének sodrában szükségképpen a matematizáló szemléletmódnak kellett fölülkerekednie mely szemléletmód bizonyos mértékig még a Lorentz-féle elméletben is jelen van? Vagy éppen ellenkezôleg: a fi zi k ai létezô s zükségképpen oly an, hog y inten zí v ku t a t á s a ese tén k i kény s ze r í ti ez t a matematizációt, s ha az európai gondolkodástörténet úgy alakult, hogy e létezô felé fordult, és azt tudományos érdeklôdésének tárgyává tette, e matematizációnak a kutatás sikeres elôrehaladásával a fi zi k a tudomány ában elôbb vag y utóbb b e kellet t kö vet kez nie? Még konk ré tab ban: láttuk, hog y Lénárd elutasította a vi lág még ér zé ki leg-köz vet le nül adó dó, an nak anyag s ze r û jel legétôl elr ug a s zkodó, a matematika el vont ma g a s sá g á ba és tis z ta sá g á ba fölemelkedô fizikát, s szerette volna azt a heideggeri árokparti virágok közelében megôrizni. Láttuk azt is, hogy Lé nárd tö rek vé se azon a mély on to ló gi ai meg gyô zô dé sen ala pult, hogy a fi zi ka a konkrét, közvetlen-érzékiben fölsejlô anyagszerûrôl szól. Vajon csupán azért kellett elbuknia ezzel a szem lé let tel, mert az újkori európai gondolkodást a kalkula tiv itás egy re nö vek vô do mi nan ci á ja jellemzi, s az ennek jegyében fejlôdô tudomány sodra kivetette Lénárdot? Vagy éppenséggel arról van szó, hogy az, amit a fizika tárgyává tett, s sokáig maga is anyagszerûnek gondolt, nem anyagszerû, ha nem ép pen ( platonikus elvont-ideális) matematikai, s ezér t a ter mé szet tu do mány ok nak vag y legalábbis ezen belül a fizikai tudományoknak az árokpar ti vi rá gok tól (az az a la bo ra tó ri u mok világszerû-érzéki, Lénárd számára még közvetlenül adódó fizikájától) elemelkedve szükségképpen az el vont ma te matika magasságai felé kell orientálódniuk? A kérdés a heideggeri kontextusban végül is az, hogy a létezôk matematikai-természettudományos leírása a létre vonatkozó kérdés által sarkallva 11 mit és ho gyan fed föl a ma ga spe ci á lis meg is me ré si módus zában a tárgyát képezô létezôkrôl, s ez a z on tiku san föl fe det t on to ló gi a i- 11 min den t u d o m á n y o s k e r e s é s t a l é t e z ô r e v o n a t k o z ó t u d á s o n t ú l i, a l é t r e v o n a t k o z ó k é r d é s s a r k a l l. ( L I 155, SZ 52.) 153

lag át lát ha tóbb megtis ztítása után miképpen vis zo nyul a z au ten ti kus lét meg ér tés hez, s mi lyen szerepe lehet egyáltalában: lehet-e szerepe 12 kér dés fi lo zó fiai taglalásában? Ez a kérdés pedig nem válaszolható meg azzal a heideggeri gondolattal, mely a tulajdonképpeni tu do má nyos te vé keny sé get a tu do mány alap fo gal ma i ra tör té nô fi lo zó fi ai reflexióhoz, és azok ennek nyomán történô megújításához köti. Megválaszolásához egyrészt a kalkulatív matematikai megismerésben, másrészt az autentikus létmegértésben föltáruló két igazságtípus egymáshoz való viszonyát kellene tisztázni, s ez Heideggernél hiányzik. A Lét és idô ele je eg yértelmûen utal arra, hog y ben ne Hei deg ger a tu do má nyok meg újí tá sá nak filozó fiai alapját is szeretné nyújtani. 13 S nem föltétlenül tûnik úgy, hogy e szándékolt megújítás tulaj don kép pen nem volna más, mint a természettu do má nyos ész ér vé nyes sé gi kö ré nek egy - f ajt a h a t ár m eg húzó - m egh ag y ó s enny ib en k ant iánu s b e h a t á ro l á s a. Va l ó s z í nû, H ei deg g er sohasem gondolta következetesen végig ezt a kérdéskört, és nem alakított ki arról határozott véle m ény t, h og y vég ül miképp en is kellen e a ma tem a t i z ál t t u do má nyok ér tel m e zé s é t a lé t re vonatkozó kérdés megadni s ez természetesen nem róható föl neki mulasztásként, hi szen fi lo zó fiájának fô tendenciája, érdeklôdésének centruma nem ez volt. Így az, hogy miképpen lehet a különbözô heideggeri szövegek és a gondolkodó különbözô korszakainak f ényé b en a re l a ti v it á selméletnek é s a z e zen elmélet he z ha s on ló to v áb bi ter mé s zet t u do má nyos elméleteknek mint a létezôrôl szóló ontikus elméleteknek az ontológiai státuszát tisztázni, s hogy immáron Heideggertôl elszakadva, de az ô fi lo zó fi á já nak ny o mán to v áb b h a l a d v a mi - képpen értelmezhetô és járható körül ez a probléma ma, s miképpen volna lehetséges az ilyen f ajt a t u do má nyok fi lo zó fiai h er m en eut ik ájának k idol g o z á s a, on t ik u s t ar t al muk on to l ó g i a i l ag átláthatóbb megtisztítása : mindez nem csupán egy másik tanulmány, hanem egy szerteágazó, ter je del mes mo no grá fia föladata lehetne. 12 A b b a n, h o g y a l é te z ô k v i z s g á l a t á n a k m i l y e n s z e r e p e l e h e t a l é t r e v o n a t ko z ó ké r d é s t a g l a l á s á b a n a z a z a z o n t i k u s n a k m i l y e n s z e r e p e l e h e t a z o n t o l ó g i a s z e m p o n t j á b ó l, h a e g y s z e r a z o n t o l ó g i á n a k t ö b b e k k ö z ö t t a z ontikusnak a kutatását is kell megalapoznia, maga Heidegger bizonytalan volt, s sohasem sikerült tisztáznia e kér dést (vö. pl. Fe hér M. 1989, 51). 13 a z al ap ve tô f o g al ma k a t k i al a k í tó el ô ze te s k u t a t á s n em má s, min t e l é te z ô ér tel m e zé s e l é té n ek al ap s zer ke zete szempontjából. E kutatásnak pedig meg kell elôznie a pozitív tudományokat. ( ) A lét kérdésének célja nem c s u p án a z, h og y t is z t á z z a a z on t u d o m á ny ok l e h e tô s é g e i n ek ap r i or ik u s f el té t el e i t, m e l y ek a l é te z ôt min t íg y - vagy úg y - l é te z ôt el e ve eg y f aj t a l é t m eg ér té s en b e lül k u t a t ják, h a n em t is z t á z ni k í v án ják min d a z on on to l ó g i ák l e he tô sége i nek fel tét ele it is, ame lyek meg elô zik és meg ala poz zák az ontikus tu do má nyo kat. (LI 98 100; SZ 10 11.) 154

IRO DA LOM Berg son, Hen ri 1923a. Idô és sza bad ság. Ford.: Dienes Va l é r ia. B u d a p e s t, Fr a n k l i n -Tá r s ul a t. Berg son, Hen ri 1923b. Tar tam és egy ide jû ség. Hoz zászólás Einstein elméletéhez. Ford.: Dienes Va lé ria. Bu da pest, Pan theon. Ein stein, Al bert 1993. A speciális és az általános relativ i tá s e l m é l e te. Bu da pest, Kos suth. Fe hér M. Ist ván 1989. Elô szó: Hei deg ger út ja a Lét és idôig. In Heidegger 1989, 5 84. Fe hér M. Ist ván 1992. Martin Heidegger: Egy XX. századi gondolkodó életútja. 2., bôv. kiad. Budapest, Göncöl. Heidegger, Martin 1976. Logik: Die Frage nach der Wahrheit. Gesamtausgabe. II. Abt. Vorlesungen 1923 1944. Band 21. Frankfurt am Main: Vittorio Kostermann. Hei deg ger, Mar tin 1979a. Sein und Ze it. Tübin gen, Max Niemey er. Hei deg ger, Mar tin 1979b. Prolegomena zur Geschichte des Zeit be griff s. Gesamtausgabe. II. Abt. Vorlesungen 1923 1944. Band 20. Frank furt am Ma in, Kostermann. Hei deg ger, Mar tin 1989. Lét és idô. Ford.: Vaj da Mi hály, Angyalosi Ger gely, Ba csó Bé la, Kar dos And rás, Orosz Ist ván. Bu da pest, Gon do lat. Heidegger, Martin 1992. Az idô fogalma. In Fehér M. István (sz erk.): Az idô fo gal ma. Bu da pest: Kos suth. Kant, Immanuel 1913. A tisz ta ész kri ti ká ja. Ford.: Alexander Bernáth, Bánóczi József. (Filozófi ai írók tá ra IX.) Bu da pest, Frank lin. Laue, Max von 1919. Die Rel a tiv ität s the o rie. Band I. 3. Ausl. Braun schweig. Palágyi Menyhért 1901. Ne ue The o rie des Raumes und der Ze it. Leipzig. (In Palá gyi 1925a, 1 33.) Palágyi, Menyhért 1914. Die Relativitätstheorie in der moder nen Physik. Ber lin. (In Palá gyi 1925a, 34 83.) Palá gy i, Menyhért 1925a. Aus gewählte Werke von Prof. Mel chior Palá gy i. Band III. Zur Welt mechanik (Beiträge zur Meta physik de Physik). Hrg.: Ernst Gerhrck e. Leipzig, Ambro sius Barth. Palá gyi Menyhért 1925b. Kritik der Relativitätstheorie. In Palá gyi 1925, 84 99. Palá gyi Menyhért 1925c. Lenard und Ein stein. In Palá gyi 1925, 100 103. Palló Gábor 1997. Lénárd Fülöp német fi z i k á j a. Vi lágos ság, 1987. ápr. (XXXVIII.) 51 64. Safranski, Rüdiger 2000. Egy né met ho ni mes ter: Heideg ger és ko ra. B u d a p e s t, E u r ó p a. Schönbeck, Charlotte 2000. und Philipp Lenard. Antipo den im Span nungs feld von Physik und Zeit geschichte. (Schriften der Mathematisch- Naturwissenschaftlichen Klasse der Hei del berg er Akademie der Wis senschaften, 8.) Ber lin, Sprin ger. Székely László 1994. Fi lo zó fi ai és fi zi kai tér idô: Palá gyi Menyhért téridô elmélete és az Einstein Minkowskif é l e r e l a t i v i t á s e l m é l e t. F i l o z ó fi ai Szem le, 1994. 3 4. sz. 323 342. S z é ke l y L á s z l ó 19 97. P al á g y i, L é n á r d é s E i n s te i n. Vi lágos ság, 1997. ápr. (XXXVIII.) 65 71. Tymieniecka, Anna-Teresa 1966. Why is There Something Rather Than Nothing? Prole go mena to the Phenomenology of Cosmic Creation. New York, Humanities Press. 155