AMIRE BÜSZKÉK LEHETÜNK: EUROSKILLS BUDAPEST 2018

Hasonló dokumentumok
SZPONZORI FELHÍVÁS a EuroSkills Lille 2014 és a WorldSkills Sao Paulo 2015 versenyek támogatására

EuroSkills 2018 Magyarországon

HELYZETKÉP A DUÁLIS KÉPZÉSRŐL, FŐBB AKTUALITÁSOK ÉS VÁLTOZÁSOK

A Kamara területi szervezetei A területi gazdasági kamarák a megyékben / a megyei jogú városokban valamint a fővárosban működhetnek

Az EuroSkills Budapest 2018 sikere az Önkéntesek elkötelezettségét és lelkesedését fogja tükrözni.

PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV

A kamara szerepe a szakképzésben

éves szakképzés ma már kevés. Lipcsében megerősítést nyert az is, hogy például az informatikában, jó volt végig járni a verseny

MAGYAR SZAKKÉPZÉS HELYZETE,

KEOP pályázati bemutató

A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében december 14.

Pályaorientáció a szakképzésben

A kőműves szakma beszámolója 2012 évi WorldSkills Europe EuroSkills magyarországi válogatóversenyről április

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA. a 2015/2016. tanévben megrendezendő

Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök

Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök

Alföld Szakképző Szakképzésszervezési Nonprofit Közhasznú Kft Együttműködés, mobilitás, tanácsadás az élethosszig tartó tanulás jegyében

2015. november 7 8. Millenáris. A szépségipar. fejlődő szegmense

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA. a 2014/2015. tanévben megrendezendő

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS

I.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren.

Paksi I. István Szakképző Iskola Ideiglenes felvételi jegyzék 2015/2016

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság médiakampányának eredményei és hatása. Dr. Honecz Ágnes elnök EBH

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak január 18. Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium, Győr / Webex


3.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

IDŐPONT: HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port. SZERVEZŐK: iroda.hu / Litkey Farkas

Tanulható nyelvek. Megjegyzések

BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT

PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK!

A kamara szerepvállalása a duális szakképzésben. dr. Szilágyi János képzési igazgató

Tel., Fax: +36 (66) Békéscsaba, Gyulai út 32/1.

Szakképző Intézmények felkészülésének támogatása a rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetésére

HIVATÁSTURISZTIKAI STATISZTIKA I. félév

A 25 ÉVES SZAKKÉPZÉSI TÖRVÉNY ÉS GYAKORLAT TAPASZTALATAI

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT

A bácsalmási szakképzés a Váriban szeptember 18. péntek, 09:20

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA

Út az emberekhez - Társadalmi kommunikáció, PR

Tehetséggondozás a Debreceni Tankerületben avagy a debreceni példa. Pappné Gyulai Katalin

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT

Ritz Tibor. A munkahely-szakmai tapasztalatok

A MEGJELENÉSEK KOMMUNIKÁCIÓJA

EURÓPAI ÜZLETI ÚT AZ EGYESÜLT ARAB EMÍRSÉGEKBE SZEPTEMBER február 19..

Rendezvényért felelős szervezet neve, címe, elérhetősége: Nyíregyházi Szakképzési Centrum; 4400 Nyíregyháza, Dugonics u

2019. évi képzési terv

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg.

29. BUDAPEST FÉLMARATON szeptember 14.

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

Losonczi Lívia. Véleménye szerint a rendezvény. Feltétlenül. A Szakma Sztár Fesztivál létrehozásának alapgondolata

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017

MKIK szerepe a szakképzésben

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1

VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB

Vodafone RED GfK Exposure Effect kutatási eredmények összefoglalója

I. Kelet-Európai Alagútépítő Konferencia és Kiállítás Az alagút összeköt

Sió-Kanál Fesztivál. A Balaton Régió és a Siócsatorna. versenyképes turizmusáért!

2019. évi képzési terv. Május

WorldSkills: a magyar szakképzés sikere. Sikerek és veszélyek

Ötvenegy országból negyvenhat szakmában mérték össze tudásukat a fiatalok WorldSkills 2011, a szakmák olimpiája Londonban

ÚJ KONCEPCIÓ A BELFÖLDI TURISZTIKAI KÍNÁLAT BEMUTATÁSÁRA

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak

VERSENYKIÍRÁS A VII. KATASZTRÓFAVÉDELMI ERGOMÉTERES ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak

8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató

Gyakorlatorientált Szakmatanulás - Felsőoktatási szakképzés. Főiskola és kamara kapcsolata

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA

Beszámoló - Worldskills verseny

SZKTV/OSZTV Gyakorlati szintvizsgák

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

Professio Klaszter bemutatása Miklósy Lajos elnök

Ne csak csináld, beszélj is róla!

EJOI 2018 Programozás a Volgánál

V E R S E N Y K I Í R Á S a április 25-én megrendezésre kerülő IPA XVIII. Szent György Napi Nemzetközi távcsöves puska lőverseny megrendezéséhez

2019/2020 Felvételi eredmény

HUNGEXPO KUPA 2011 V E R S E N Y S Z A B Á L Y Z A T A

Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny Pályázati kiírás települési önkormányzatok számára

ECDL vizsgára felkészítés: ---- Nyelvvizsgára felkészítés: ---- OKTATOTT IDEGEN NYELV. Angol vagy német. Angol vagy német.

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018.

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT

Pályaorientáció. A szakképző intézmény szemszögéből. Kocsi Tamás igazgató VSzC Madách Imre Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Év 2019/20 EHÖK MÉDIA- AJÁNLAT. Megjelenési lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

Éjszakai Forgatag. a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér szervezésében

A Békés Megyei Kormányhivatal által vezetett, a 6/1996. (VII.16.) MüM rendelet 3. -a szerinti felnőttképzést folytató intézmények jegyzéke

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A SZAKKÉPZÉS RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSA JANOVICS LÁSZLÓ

ÚJ TÍPUSÚ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSE A SOPRONI FÁYBAN TÁMOP B-12/

A magyar csapat bevonulása a WorldSkills megnyitóján Abu Dhabiban. hogy egy társadalmat nem lehet

Átírás:

AMIRE BÜSZKÉK LEHETÜNK: EUROSKILLS BUDAPEST 2018

SKILLSHUNGARY PROGRAM

KORNOLÓGIA 2007 AZ ELSŐ MAGYAR SZEREPLÉS SHIZUOKÁBAN A WORLDSKILLSEN 2010 MEGÁLLAPODÁS A MAGYAR KORMÁNY ÉS A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÖZÖTT A SZAKKÉPZÉSRŐL 2011 A SKILLSHUNGARY PROGRAM AZ MKIK GONDOZÁSÁBA KERÜL 2013 EUROSKILLS SPA FRANCORCHAMPS 2012 5 ARANY 1 EZÜST 5 BRONZ, 6 HELY AZ ORSZÁGRANGSORBAN

KRONOLÓGIA 2013 PÁLYÁZAT (KORMÁNY GARANCIÁVAL) 2014 SZAVAZÁS 17:8-AS SZAVAZATARÁNNYAL NORVÉGIA ELLENÉBEN NYER A MAGYAR PÁLYÁZAT 2015 ÜNNEPÉLYES ALÁÍRÁS, MEGALAKUL A PROJEKT CÉG 2016-2018 TERVEZÉS MAJD MEGVALÓSÍTÁS AZ EGYRE BŐVÜLŐ CSAPATTAL

CÉLUNK A PROGRAMMAL AZ ORSZÁG FELEMELKEDÉSÉNEK ALAPVETŐ FELTÉTELE A GAZDASÁG MEGERŐSÖDÉSE, MELYNEK ALAPFELTÉTELE A MEGFELELŐ ARÁNYBAN ÉS JÓ MINŐSÉGBEN KÉPZETT SZAKMUNKÁS ÉS SZAKEMBER. CÉLUNK A MAGYAR SZAKKÉPZÉS SZÍNVONALÁNAK EMELÉSE, A SZAKKÉPZÉS NEMZETKÖZI SZÍNVONALÁNAK SZÉLES KÖRBEN TÖRTÉNŐ BEMUTATÁSA, MEGISMERTETÉSE. A MAGYAR CSAPAT A WORLDSKILLS ÉS EUROSKILLS VERSENYEKEN AZ KORÁBBI ÉVEKBEN SOROZATOSAN ELÉRT JÓ EREDMÉNYE IS SEGÍTETTE A SZAKMASZTÁR FESZTIVÁL MELLETT A SZAKKÉPZÉSRE IRÁNYÍTANI A PÁLYAVÁLASZTÁS ELŐTT ÁLLÓ FIATALOK, SZÜLEIK FIGYELMÉT.

MAGYARORSZÁG EDDIGI SIKEREI AZ ÉREMTÁBLÁZATBAN ARANY EZÜST BRONZ KIVÁLÓSÁGI ÉREM SHIZUOKA (JP) 2007 1 ROTTERDAM (NL) 2008 2 3 4 CALGARY (CA) 2009 3 LISSZABON (PT) 2010 1 5 3 4 LONDON (GB) 2011 1 SPA (BE) 2012 5 1 5 2 LIPCSE (D) 2013 5 LILLE (F) 2014 4 2 5 2 SAO PAULO (BR) 2015 1 1 3 GÖTEBORG (SE) 2016 2 4 3 ABU DHABI (UAE) 2017 1 9 BUDAPEST (HU) 2018 3 3 3 8

EUROSKILLS BUDAPEST 2018 TÉNYEK, SZÁMOK ADATOK

MI IS AZ A EUROSKILLS? A SZAKMÁK EURÓPA BAJNOKSÁGA LÁTVÁNYOS BEMUTATÓJA A SZAKMÁKNAK ÉS A LEGFRISSEBB EURÓPAI FEJLESZTÉSEKNEK KÉT ÉVENTE KERÜL MEGRENDEZÉSRE, ÉS A HÁROMNAPOS VERSENY MELLETT KIÁLLÍTÁSOKRA, KONFERENCIA PROGRAMOKRA ÉS EGYÉB SZAKMAI RENDEZVÉNYEKRE IS SOR KERÜL. A VERSENYSZÁMOKAT, A KORÁBBI ÉVEK TENDENCIÁI, AZ ÚJ TRENDEK ÉS AZ ELŐREGISZTRÁCIÓ SORÁN JELENTKEZETT RÉSZVEVŐK SZÁMA EGYÜTT HATÁROZZÁK MEG.

JELLEMZŐK MINDEN ORSZÁG EGY VERSENYZŐT VAGY VERSENYZŐI CSAPATOT NEVEZHET SZAKMÁNKÉNT. EGY VERSENYZŐ CSAK EGY EUROSKILLS VERSENYEN INDULHAT. A VERSENY HOSSZA: 3 NAP, EBBŐL A NETTÓ VERSENYIDŐ 14 ÉS 18 ÓRA KÖZÉ ESIK. A VERSENYSZÁMOK KÖZÖTT VANNAK EGYÉNI- ÉS CSAPATVERSENYEK. A VERSENYFELADATOK SZAKMÁTÓL FÜGGŐEN MÁR A VERSENY ELŐTT ISMERTEK LEHETNEK. A VERSENYZŐK KORHATÁRA 25 ÉV. A VERSENY HIVATALOS NYELVE AZ ANGOL.

A EUROSKILLS BUDAPEST 2018 SZÁMOKBAN 3 NAP 28 ORSZÁG 37 VERSENYSZÁM 60.000 M 2 29 TRY A SKILL HELYSZÍN 8500 SZÁLLODA ÉJSZAKA 9000 EBÉD ÉS VACSORA + NYITÓ ÉS ZÁRÓCEREMÓNIA, KONFERENCIA, FOGADÁSOK, KULTÚRPROGRAM ÉS EGY KIÁLLÍTÁS A EUROSKILLS 10 ÉVÉRŐL

EUROSKILLS BUDAPEST 2018 RÉSZTVEVŐK 1282 HIVATALOS RÉSZTVEVŐ 700 ÖNKÉNTES 350 FŐ SAJTÓ 85.230 EGYÉNI LÁTOGATÓ 8.400 NÉZŐ A CEREMÓNIÁKON 250 RÉSZTVEVŐ A KONFERENCIÁN

LEG-LEG-LEG AZ EDDIGI LEGNÉPESEBB EUROSKILLS VERSENY AZ EDDIGI LEGNAGYOBB SZAKKÉPZÉSI ESEMÉNY MAGYARORSZÁGON A LEGMAGASABB LÁTOGATÓSZÁM A HUNGEXPON

TECHNIKAI KIHÍVÁSOK ÉS MEGVALÓSÍTÁS

KIHÍVÁSOK ESZKÖZÖK ÉS INFRASTRUKTÚRA ÜZEMKÉPES MŰHELY / IRODA 7 NAP ALATT FELÉPÍTENI 2 PRÓBANAP 3 ÜZEMNAP 4 NAP BONTÁS KOMPLETT ÜZEMKÉPES MUNKAVÉDELMI SZEMPONTBÓL MEGFELELŐ

SZERVEZŐCSAPAT ÉS VERSENYFELELŐSÖK 15 FŐS SZERVEZŐCSAPAT MINDEN TERÜLETÉRT EGY FELELŐS, A VERSENYHELYSZÍNEKEN 37 VERSENYFELELŐS ÉS 33 VERSENYFELELŐS ASSZISZTENS KÖZÖSEN VOLT FELELŐS A MEGVALÓSÍTÁSÉRT A KÜLSŐS PARTNEREKKEL ÉS A HUNGEXPOVAL EGYÜTTMŰKÖDVE

SZÁMOK - ESZKÖZÖK ÉS ÉPÍTÉS ESZKÖZ TÖBB MINT 5 000 FÉLE ESZKÖZÖK ÖSSZESEN TÖBB MINT 186 000 DB SZPONZORÁCIÓ MÉRTÉKE 70% NYOMTATÓK 52 DB LAPTOPOK ÉS SZÁMÍTÓGÉPEK 240 DB HÁLÓZATI KÁBEL ~4 KM SZERVER 2 VERSENYCÉLÚ, 1 ZÁRT - EREDMÉNY TÁROLÁSÁRA FALAK TÖBB MINT 12 KM ASZTALOK KÖZEL 1000 DB SZÉKEK A WORKSHOPOKBAN KÖZEL 3400 DB KAMION AZ ÉPÍTÉS ÉS BONTÁS ALATT TÖBB MINT 240

SZPONZOROK 7 SZPONZOR KATEGÓRIÁBAN ÖSSZESEN 87 SZPONZORÁLÓ CÉG, SZERVEZET VAGY ISKOLA, AKIK AZ ESZKÖZÖKNEK TÖBB MINT 70%-ÁT BIZTOSÍTOTTÁK A VERSENYRE

HOGYAN LETT SIKERSZTORI?

LÁTOGATÓSZERVEZÉS 85.320 EGYÉNI LÁTOGATÓ TEKINTETTE MEG A VERSENYT MELY REKORDNAK SZÁMÍT A HUNGEXPO TÖRTÉNETÉBEN TERÜLETI KAMARAI SEGÍTSÉGGEL TÖBB, MINT 37.000 VIDÉKI LÁTOGATÓ, BUSSZAL ÉS VONATTAL KÖZEL 100 FŐ FORGALOMIRÁNYTÓVAL A PARKOLÓKBAN. A VIDÉKI LÁTOGATÓK NAPI SZINTEN ÁTLAGOSAN 300 BUSSZAL ÉRKEZTEK. EHHEZ KÜLÖN FORGALOMIRÁNYÍTÁSI TERVRE VOLT SZÜKSÉG, A MEGVALÓSÍTÁS A FŐVÁROS ÉS A RENDŐRSÉG BEVONÁSÁVAL TÖRTÉNT. *A LEGFORGALMASABB NAPON, 35 BUSZ SZÁLLÍTOTTA A RÉSZTVEVŐKET.

ÖNKÉNTESEK KÖRÜLBELÜL 700 ÖNKÉNTES, ELSŐDLEGESEN BUDAPESTI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK UTOLSÓ ÉVES TANULÓI, CSOPORTVEZETŐ KISÉRŐTANÁROKKAL ADATOK: 35% NŐ 65% FFI ÁTKAGÉLETKOR: 17 ÉV SZÁMOK MÉDIA ÉS KOMMUNIKÁCIÓ 10 VENDÉGLÁTÁS 50 REGISZTRÁCIÓ 40 TRANSZFEREK 20 VERSENY 210 IT 80 KISÉRŐRENDEZVÉNYEK 20 ÁLTALÁNOS 50 TRY A SKILL 140 TARTALÉK 80

MÉDIAKAMPÁNY KAMPÁNY TÍPUSA IDŐINTERVALLUM MÉDIUMOK TELEVÍZIÓS KAMPÁNY 2018. AUGUSZTUS 20. - SZEPTEMBER 28. DISCOVERY CHANNEL, VIASAT3,VIASAT6, TRAVEL CHANNEL, LIFE TV, TV2, SUPERTV2, FEM3, M1, M3, DUNA TV, PETŐFI TV, M4, M5, DUNA WORLD, STB. RÁDIÓ KAMPÁNY 2018. SZEPTEMBER 1.-25. FŐVÁROSI ÉS VIDÉKI RÁDIÓK KÖZTERÜLET: ORSZÁGOS ÓRIÁSPLAKÁT ÉS BP-I CITYLIGHT KAMPÁNY 2018. SZEPTEMBER 1.-30. ORSZÁGOS TERJESZTÉSBEN, FŐVÁROSI ÉS VIDÉKI KÖZTERÜLETEKEN ORSZÁGOS ÉS VIDÉKI 2018. SZEPTEMBER 1.-30. ORSZÁGOSAN NAPILAPOK ONLINE KAMPÁNY 2018. SZEPTEMBER 1.-30. ORSZÁGOSAN KÖZÖSSÉGI MÉDIA ÉS MOBIL HIRDETÉSEK FIZETETT MEGJELENÉSEK 2018. SZEPTEMBER 1.-30. ORSZÁGOSAN 2018. SZEPTEMBER 1.-OKTÓBER 15. ORSZÁGOSAN

SZPONZOROK

EREDMÉNYEK

A VERSENY HOZADÉKA KÖZÉP-KELET-EURÓPAI TÉRSÉGBEN HAZÁNK RENDEZTEHETTE MEG ELSŐKÉNT A EUROSKILLS VERSENYT. TÖBB MINT 70.000 PÁLYAVÁLASZTÁS ELŐTT ÁLLÓ FIATAL ÉLŐBEN KÖVETHETTE A VERSENYT ÉS FIGYELHETTE MEG A LEGMODERNEBB GÉPEKET ESZKÖZÖKET TECHNOLÓGIÁKAT MELYEKKEL EURÓPA LEGFELKÉSZÜLTEBB FIATAL SZAKEMBEREI MÉRTÉK ÖSSZE TUDÁSUKAT.* A VERSENY ÚJABB LEHETŐSÉGET TEREMTETT ARRA, HOGY BEBIZONYÍTSUK: MAGYARORSZÁG A LEGMAGASABB SZINTEN KÉPES NEMZETKÖZI VERSENYEKET LEBONYOLÍTANI. * A MEGMARADT ESZKÖZÖK AZÓTA 100 %-BAN A SZAKKÉPZŐCENTRUMOKBA KERÜLTEK

MAGYAR ÉRMEK A MAGYAR CSAPAT ÖSSZESEN 3 ARANY, 3 EZÜST ÉS 3 BRONZÉREM MELLETT 8 KIVÁLÓSÁGI ÉRMET SZEREZVE AZ ÖSSZES ÉREMPONTOK TEKINTETÉBEN A 4. HELYEN VÉGZETT. ARANYÉREM EZÜSTÉREM BRONZÉREM KIVÁLÓSÁGI ÉREM MECHATRONIKA ÉPÜLETASZTALOS BÚTORASZTALOS ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS FESTŐ WEBFEJLESZTŐ HEGESZTŐ KŐFARAGÓ VIRÁGKÖTŐ DEKORATŐR - KIRAKATRENDEZŐ, FODRÁSZ, INFORMATIKAI RENDSZERÜZEMELTETŐ, KŐMŰVES, PINCÉR, SZÁRAZÉPÍTŐ, SZÉPSÉGÁPOLÓ, VILLANYSZERELŐ

https://youtu.be/qooj84vk8xy

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! KLIKK!