ÚJ KONCEPCIÓ A BELFÖLDI TURISZTIKAI KÍNÁLAT BEMUTATÁSÁRA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÚJ KONCEPCIÓ A BELFÖLDI TURISZTIKAI KÍNÁLAT BEMUTATÁSÁRA"

Átírás

1

2 ÚJ KONCEPCIÓ A BELFÖLDI TURISZTIKAI KÍNÁLAT BEMUTATÁSÁRA A Hungexpo Zrt., Magyarország első számú kiállításszervezője, kiállítóival, partnereivel folyamatosan konzultálva fejleszti kiállításait, annak érdekében, hogy azok, legjobban szolgálják az adott piac szereplőinek üzleti érdekeit. Nincs ez másként a legnagyobb hazai turisztikai seregszemle; az UTAZÁS kiállítás esetében sem! Az Utazás kiállításon a belföldi turisztikai kínálat hagyományosan részben a Magyar Turizmus Zrt. regionális standjain keresztül, részben pedig önálló települési, kisrégiós, egyesületi, vagy magánszolgáltatói standokon mutatkozott be. A TDM rendszer felállásával egyre több olyan partnerünk lett, akik a központi régiós standok köré szerveződve önálló arculattal, kiemelve a helyi szolgáltatók kínálatát, jelentek meg. A turizmus marketing állami forrásainak átrendeződésével az MT Zrt. megjelenése egy kisebb standra korlátozódik, utat nyitva ez által a Városok, Kistérségek, TDM szervezetek, Turisztikai egyesületek Önálló bemutatkozása előtt. Az önálló megjelenés nagyobb teret, kiemelt figyelmet, ezáltal több érdeklődőt jelent!

3 MIBEN MÁS MINT EDDIG? Megjelenési javaslatunk továbbra is a statisztikai régiók mentén igyekszik keretbe foglalni a területek, tájegységek bemutatását DE! Hogy a kiállításon még több látogató legyen, Hogy kiemelt figyelmet irányítsunk hazánk turisztikai kínálatára Partnereinkkel együttműködve olyan attrakciót valósítunk meg a belföldi turisztikai kínálat promóciójára, melyre eddig még nem volt példa!

4 ÉPÍTSÜK MEG EGYÜTT MAGYARORSZÁGOT LEGOBÓL! A Pavilon közepén 200 négyzetméteres területen, 4 napon át, közel LEGO kockából, a látogatók bevonásával közösségi építésbe fogunk, és megépítjük Magyarországot, kiemelve a főbb turisztikai látványosságokat. ILYEN MÉG NEM VOLT!Az attrakció megvalósításával kiemelt figyelmet és médiaérdeklődést kívánunk szervezni a belföldi turisztikai kínálat köré. Az egyedülálló látványosság csak úgy valósulhat meg, ha egy széles partneri kör bekapcsolódik a megvalósításba, részt vesz eseményünkön, színesíti hazánk belföldi turisztikai kínálatának bemutatását. Legyen részese a közösségi építésnek, legyen kiállítónk és JELENJEN MEG MAGYARORSZÁG LEGÓTÉRKÉPÉN!

5 MAGYARORSZÁG FINOM! MUTASSA BE GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEIT! Szeretnénk minél autentikusabban bemutatni egyedi gasztronómiai értékeinket! Az Utazás kiállítás történetében most először, alkalmat teremtünk az országoknak, régióknak, városoknak tájjellegű ízeik bemutatására. LEHETŐSÉGET BIZTOSÍTUNK ÉTTEREM ÜZEMELTETÉSÉRE A KIÁLLÍTÁS TERÜLETÉN A helyi gasztronómiai értékek bemutatása mellett, az értékesítésből származó árbevételnek köszönhetően, CSÖKKENTHETI MEGJELENÉS KÖLTSÉGEIT!

6 ÚJ LEHETŐSÉGEK A BEMUTATKOZÁSRA! A HUNGEXPO PARTNER A MEGVALÓSÍTÁSBAN! Olyan feltételrendszert dolgoztunk ki, melyben minden szolgáltató megtalálja a számára legmegfelelőbb kiállítási megjelenési lehetőséget! - kedvezményes helydíj önálló standoknak - komplett csomagajánlat kisebb megjelenésekhez - lehetőség egy-egy információs pultnál történő megjelenésére

7 KEDVEZMÉNYES HELYDÍJ ÖNÁLLÓ STANDOKNAK - Határidő után is biztosítjuk az előjelentkezési kedvezményt helydíj árainkból január 31-ig. - Regionális csoportosításban, egyedi megjelenési lehetőség - Önálló stand, egyedi arculattal a könnyebb azonosíthatóságért - Lehetőséget biztosít a kínálat széles körű bemutatására - Sarok, fej vagy sziget megjelenés javasolt - Segítünk a stand látványelemeinek megtervezésében! - Komplex kivitelezési szolgáltatást nyújtunk, személyre szabottan! Standtípus Kedvezményes ár Sor Sarok Fej Sziget

8

9 KOMPLETT CSOMAGAJÁNLAT KISEBB MEGJELENÉSEKHEZ Megjelenési lehetőség saját arculattal, önálló kiállítóként Kisebb vállalkozások is önállóan mutatkozhatnak be! - Önálló megjelenési lehetőség, saját standdal, standépítéssel együtt - Áram, kiállítói marketing csomag, belépők, meghívók - Saját kiállítás szervezési kapcsolattartó - 9nm Ft + Áfa - 12nm Ft + Áfa

10 KOLLEKTÍV STANDOKON INFORMÁCIÓS PULTNÁL TÖRTÉNŐ MEGJELENÉS - Statisztikai régiók szerint csoportosítva lehetőség egy adott tájegység szolgáltatóinak megjelenésére - Saját információs pult - Saját kiállítás szervezési kapcsolattartó - Komplex csomagajánlat, árammal, internettel, belépőjegyekkel, parkolással - Teljes értékű kiállítói szolgáltatások! Ft + Áfa/pult

11 TERVEZETT PAVILONRAJZ A PAVILON BELFÖLDI RÉSZ

12 HOGYAN ÉRJÜK EL A LÁTOGATÓKAT? ÚJDONSÁGOK, MARKETING Új eszközök, a LEGO programok mellett, látogatószám növelésére: Nyereményjátékot hirdetünk péntek és vasárnap között belépőjegyet vásárló látogatóink között. A nyeremény egy 1 hetes Mauritius-szigeteki álomutazás. A kiállítást megelőzően minden partnerünkhöz eljuttatunk egy linket, melyre az első regisztráló ingyen belépőjegyet kap. Az AGROmashEXPOés a FeHoVakiállításokra jegyet váltó látogatók, az Utazás kiállítás napi jegyéből 50 % kedvezményre jogosultak. Kommunikációs kampány: Folyamatosan frissülő saját weboldal, Facebookrajongói oldal fizetett hirdetésekkel és nyereményjátékokkal Sajtótájékoztató a kiállítást megelőző héten Közel Ft értékű marketing kampány, melyben sajtó, televízió, rádió hirdetések és óriásplakát kampány is szerepel. Országos és budapesti felületeken jelenünk meg, és a Facebookmellett intenzív online kampány a tematikus és hírportálokon. A szakmai közönséget szaklapokon keresztül szólítjuk meg, és újdonsággal, B2B workshoppal segítjük Partnereink közvetlen kommunikációját.

13 KÍSÉRŐESEMÉNYEK KIKAPCSOLÓDÁS AZ EGÉSZ CSALÁDNAK! LEGOVILÁG AZ UTAZÁSON Kicsik és Nagyok számára egyaránt különleges élményt nyújtó LEGOVILÁG várja a látogatókat. DUPLO medence, LEGO CHIMA asztalok, óriás LEGO figura és gyermekmegőrző. Magyarország LEGO-ból 200 nm-en, melyet a látogatók építenek meg 4 nap alatt. MÁRKAKERESKEDÉSEK BEMUTATKOZÁSA Kísérőeseményként a D pavilonban felvonul a hazai márkakereskedések színe-java Év autója tesztekkel várjuk az érdeklődőket a pavilon melletti szabadterületen Legújabb autómodellek több mint 5000nm-en AFRIKA EXPO Bepillantás Afrika színes világába, kulturális kavalkád gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. PORT BRINGAEXPO Évek óta kedvelt társkiállítás a Bringaexpo, ahol tesztpályák, legújabb kerékpármodellek várják az aktív kikapcsolódásra vágyókat.

14 KOLLÉGÁINK ÁLLNAK RENDELKEZÉSÉSRE! Rápolthy Edit kiállítás igazgató, Baranyai Gergő értékesítési menedzser, +36 1/ ; M. Kiss Bence értékesítési menedzser, m.kiss.bence@hungexpo.hu +36 1/ ;

Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka

Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka Szenvedély van. programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT NYÚJT A BUDAPEST BOAT SHOW? Szakmai találkozóhelyet a motoros hajópiac számára, és helyszínt, ahol a kiállítók bemutathatják termékeiket, szolgáltatásaikat

Részletesebben

utazás 2013. február 28. március 3. programod van

utazás 2013. február 28. március 3. programod van utazás 2013. február 28. március 3. programod van ÚJDONSÁGOK 2013-BAN Egy minden résztvevő szempontjából sikeresebb Utazás kiállítás érdekében. Külföldi díszvendég: Szlovákia Tematikabővítés: senior utak,

Részletesebben

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka

www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT TESZÜNK KIÁLLÍTÓINKÉRT, KIÁLLÍTÁSI RÉSZVÉTELÜK SIKERESSÉGÉÉRT? Több 10 000 e-dm-et küldünk ki adatbázisunkra a potenciális

Részletesebben

Szenvedély van február programod van. Fotó: Gémesi Jóka

Szenvedély van február programod van. Fotó: Gémesi Jóka Szenvedély van. 2017. február 23-26. programod van Fotó: Gémesi Jóka BUDAPEST BOAT SHOW 2017 Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és a vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye a HUNGEXPO

Részletesebben

MIT KELL TUDNUNK A BALATONI HAJÓKIÁLLÍTÁSRÓL? PARTNEREINKTŐL TUDJUK: 2016-BAN A KIÁLLÍTÁSHOZ KÖTHETŐEN SZÁMOS HAJÓ ÉRTÉKESÍTÉSRE KERÜLT

MIT KELL TUDNUNK A BALATONI HAJÓKIÁLLÍTÁSRÓL? PARTNEREINKTŐL TUDJUK: 2016-BAN A KIÁLLÍTÁSHOZ KÖTHETŐEN SZÁMOS HAJÓ ÉRTÉKESÍTÉSRE KERÜLT A Balaton Boat Show csupán egy órányi autóútra Budapesttől, Magyarország legmeghatározóbb vízi hajókiállításaként széles hajókínálattal, változatos hajózáshoz kapcsolódó kiállítói körrel, izgalmas és színes

Részletesebben

Szenvedély van február

Szenvedély van február Szenvedély van. 2018. február 22 25. BUDAPEST BOAT SHOW 2017 30.000* LÁTOGATÓ * A Budapest Motor Fesztivállal együtt 100 HAJÓ 90 KIÁLLÍTÓ 2MRD FT ÖSSZÉRTÉKŰ HAJÓK LÁTOGATÓI ELÉGEDETTSÉG VÁSÁRLÁS A KIÁLLÍTÁSON

Részletesebben

2014. február 13-16. www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow. programod van

2014. február 13-16. www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow. programod van 2014. február 13-16. www.boatshow.hu www.facebook.com/budapestboatshow programod van 2014-ben újra BUDAPEST BOAT SHOW, a hajózás és a vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban!

Részletesebben

KÖLYÖKPARÁDÉ BEMUTATKOZÓ ANYAG

KÖLYÖKPARÁDÉ BEMUTATKOZÓ ANYAG KÖLYÖKPARÁDÉ BEMUTATKOZÓ ANYAG KÖLYÖKPARÁDÉ A RÉGI-ÚJ RENDEZVÉNY A Kölyökparádé nem új rendezvény a Hungexpo Zrt. kiállítási portfóliójában. 2010 és 2012 között a BNV mellett rendeztük meg. Alkalmanként

Részletesebben

Sió-Kanál Fesztivál. A Balaton Régió és a Siócsatorna. versenyképes turizmusáért!

Sió-Kanál Fesztivál. A Balaton Régió és a Siócsatorna. versenyképes turizmusáért! Sió-Kanál Fesztivál A Balaton Régió és a Siócsatorna fenntartható és versenyképes turizmusáért! A Balaton Turisztikai Régió, a Siócsatorna településeinek kulturális bemutatkozási lehetősége, turisztikai

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft.

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft. KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét nagyon kedvező áron kínálunk megjelenési lehetőséget a jövő

Részletesebben

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért.  A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai Szolgáltatások a sikeres német-magyar üzletekért A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai www.duihk.hu Kivonat a DUIHK szolgáltatási katalógusából * * a hivatkozások a teljes katalógusra

Részletesebben

A regionális TDM és a Balatoni RMI kapcsolódási pontjai. Dani Barbara Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság igazgató

A regionális TDM és a Balatoni RMI kapcsolódási pontjai. Dani Barbara Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság igazgató A regionális TDM és a Balatoni RMI kapcsolódási pontjai Dani Barbara Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság igazgató Balaton régió jövıje a TDM A turisztikai kínálatot ma már regionális, de minimum

Részletesebben

Oferte de turism Április Expo Arad.

Oferte de turism Április Expo Arad. Oferte de turism Flori și grădinărit Timp liber și relaxare 2016 Április 21-24 Expo Arad www.facebook.com/expo.arad 16. Virág és kertészeti kiállítás és vásár Nyugat Románia legnagyobb szakirányú kiállítása

Részletesebben

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét kedvező megjelenési lehetőséget kínálunk a 2014 évi CONSTRUMA

Részletesebben

PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV

PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV Otthonteremtési kiállítás és vásár Tematika: fókuszában a lakásbelső kialakítása és a design áll Időzítés : kora ősz / hétvége / 3 nap (október 12-14.) Helyszín: HUNGEXPO

Részletesebben

AKTÍV HÉTVÉGE VAN. AKTÍV TURIZMUS MINŐSÉGI SZAKMAI PROGRAMOK BUDAPEST BOATSHOW ALGÉRIA BÁCS-KISKUN MEGYE ÉS KECSKEMÉT

AKTÍV HÉTVÉGE VAN. AKTÍV TURIZMUS MINŐSÉGI SZAKMAI PROGRAMOK BUDAPEST BOATSHOW ALGÉRIA BÁCS-KISKUN MEGYE ÉS KECSKEMÉT AKTÍV HÉTVÉGE VAN. AKTÍV TURIZMUS MINŐSÉGI SZAKMAI PROGRAMOK ALGÉRIA BÁCS-KISKUN MEGYE ÉS KECSKEMÉT BUDAPEST BOATSHOW BRINGAEXPO FUTÓ EXPO KARAVÁN SZALON AFRIKA EXPO ÉS VÁSÁR GASZTRO TURIZMUS 2019. február

Részletesebben

Díszvendéghez méltó megjelenés

Díszvendéghez méltó megjelenés Díszvendéghez méltó megjelenés Mechanikus karbantartó MOM Zrt. Területi Igazgató City Hitelbróker Kft. Elektromos karbantartó MOM Zrt. Területi képviselő NYÍRSÉG NEHÉZGÉP 93 BT. Területi vezető CEUMED

Részletesebben

Részvételi és szponzorációs ajánlat

Részvételi és szponzorációs ajánlat Részvételi és szponzorációs ajánlat Elsı Önkormányzati Projektbörze és Szakmai Konzultáció Budapest, 2010. március 31. Az európai uniós fejlesztési források elnyerése érdekében készült Integrált Városfejlesztési

Részletesebben

Visszatekintés, eredmények Jövő, tervek. Halász Zsolt

Visszatekintés, eredmények Jövő, tervek. Halász Zsolt Visszatekintés, eredmények Jövő, tervek Halász Zsolt Kiindulópont 20 működő kisvasút 8 különféle üzemeltető Csökkenő utaslétszám Csökkenő árbevétel Szigorodó jogszabályi környezet Gyakorlatilag megszűnő

Részletesebben

Mutassa be cégét és termékeit 400 1 fejlett cég ügyvezetőjének és vezetőinek az ország legnagyobb gyártókra, nagykereskedőkre szabott konferenciáján

Mutassa be cégét és termékeit 400 1 fejlett cég ügyvezetőjének és vezetőinek az ország legnagyobb gyártókra, nagykereskedőkre szabott konferenciáján a tavalyi, III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia 330 résztvevővel Mutassa be cégét és termékeit 400 1 fejlett cég ügyvezetőjének és vezetőinek az ország legnagyobb gyártókra, nagykereskedőkre

Részletesebben

TURISZTIKAI EGYESÜLET SZOLGÁLTATÁSAI 2014.

TURISZTIKAI EGYESÜLET SZOLGÁLTATÁSAI 2014. TURISZTIKAI EGYESÜLET AI 2014. Gyenesdiási Turisztikai Egyesület H-8315 Gyenesdiás, Hunyadi u. 2. Tel.: +36 83/511-790 gyenesdias@tourinform.hu www.gyenesdias.info.hu Tisztelt Partnerünk! Gyenesdiás mára

Részletesebben

Miért érdemes Tourinformnak lenni? Kertész Krisztina Tourinform Koordinátor Magyar Turizmus Zrt.

Miért érdemes Tourinformnak lenni? Kertész Krisztina Tourinform Koordinátor Magyar Turizmus Zrt. Miért érdemes Tourinformnak lenni? Kertész Krisztina Tourinform Koordinátor Magyar Turizmus Zrt. vagy egyéb informáci ciós s iroda? vagy egyéb információs iroda? Közös a cél A hazánkba érkezı turisták

Részletesebben

A Síelők.hu hirdetési ajánlata szállások számára

A Síelők.hu hirdetési ajánlata szállások számára A Síelők.hu hirdetési ajánlata szállások számára Bemutatkozás A sielok.hu 2000 decemberében született meg. A cél egy olyan webhely létrehozása volt, ahol a téli sportok szerelmesei minden hasznos információt

Részletesebben

2013. szeptember 5 8.

2013. szeptember 5 8. 2013. szeptember 5 8. mi a csupa nő? A Hungexpo, Magyarország legnagyobb tapasztalattal bíró kiállításszervező cége és a HG Media cégcsoport új és nagyszabású, célzottan a hölgyeknek szóló eseménnyel jelentkezik:

Részletesebben

SZŐLÉSZET ÉS PINCÉSZET HUNGEXPO MÉDIAAJÁNLAT ÉS VÁSÁRTÉRI REKLÁMLEHETŐSÉGEK

SZŐLÉSZET ÉS PINCÉSZET HUNGEXPO MÉDIAAJÁNLAT ÉS VÁSÁRTÉRI REKLÁMLEHETŐSÉGEK A jövő gazdálkodásának kulcsa itt van. 2016. január 27-30. SZŐLÉSZET ÉS PINCÉSZET MAGYARKERT HUNGEXPO MÉDIAAJÁNLAT ÉS VÁSÁRTÉRI REKLÁMLEHETŐSÉGEK A Hungexpo számára elsődleges kiállítóinak sikeressége,

Részletesebben

2017. június 1-2. Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok. (Stadion u. 3.)

2017. június 1-2. Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok. (Stadion u. 3.) 2017. június 1-2. Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok (Stadion u. 3.) SZAKMAI ALAPOK KONCEPCIÓ A Zalaegerszegen megvalósításra kerülő járműipari tesztpályára és a logisztikai központra építve egy kétévente

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN

SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN CSÁKI BÉLA ügyvezető Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. XXI. ORSZÁGOS TDM KONFERENCIA

Részletesebben

2010-2012. évi marketingstratégiája

2010-2012. évi marketingstratégiája A Magyar Turizmus Zrt. 2010-2012. évi marketingstratégiája Gulyás Péter igazgató Dél-alföldi RMI Békéscsaba, 2010. február 11. A stratégiaalkotás előzményei Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia (NTS)

Részletesebben

Országos Tourinform Találkozó. Horváth Gergely

Országos Tourinform Találkozó. Horváth Gergely Országos Tourinform Találkozó Horváth Gergely Magyar Turizmus Zrt. Budapest, VAM Design Center, 2011. május 11. Szakmai találkozó és párbeszéd 143 Tourinform Fenntartók, önkormányzatok TDM-ek Magyar Turizmus

Részletesebben

Nyitott kapuk-tárt karok Hogyan segíti a TDM szervezetek munkáját a Magyar Turizmus Zrt.?

Nyitott kapuk-tárt karok Hogyan segíti a TDM szervezetek munkáját a Magyar Turizmus Zrt.? Nyitott kapuk-tárt karok Hogyan segíti a TDM szervezetek munkáját a Magyar Turizmus Zrt.? Katona Ilona Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság igazgató Budapest, 2011.03.04.

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

Dél-Alföld. Marketingterv. www.pusztaregion.hu

Dél-Alföld. Marketingterv. www.pusztaregion.hu Dél-Alföld Marketingterv 2009 Dél-Alföld Marketingterv 2009 A régióban Gyula, Szeged, Kecskemét, Kiskunmajsa, Orosháza és Békéscsaba a kereskedelmi szálláshelyeken legtöbb belföldi vendégéjszakát regisztráló

Részletesebben

Üzletember találkozó szeptember 12. Expo Arad. Szervező: Partnerek:

Üzletember találkozó szeptember 12. Expo Arad. Szervező: Partnerek: Üzletember találkozó 2014. szeptember 12. Expo Arad Szervező: Partnerek: Mezőgazdasági, élelmiszeripari és csomagolástehnikai nemzetközi vásár Állatkiállítás Hagyományos termékek szalon XXV. kiadás 2014.

Részletesebben

Az elvégzendő marketing feladatokat és a használni kívánt marketing eszközöket több szempontból lehet és kell csoportosítani.

Az elvégzendő marketing feladatokat és a használni kívánt marketing eszközöket több szempontból lehet és kell csoportosítani. Marketing koncepció: A Nemzeti Technikatörténeti Emlékpark megvalósítása során nagyon fontos szerepet szánunk a marketing tevékenységnek. A jól megtervezett PR és marketing munkát, már a projekt előkészítő

Részletesebben

Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010.

Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010. Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010. november 10. Termék/Filozófia/Megjelenéssel kapcsolatos elvárás

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

Hirdetési lehetőségek: Szponzorációs csomagok:

Hirdetési lehetőségek: Szponzorációs csomagok: Hirdetési lehetőségek: A programfüzetben a megjelenés az alábbi árak szerint : Borító, hátsó külső oldal: 60 000,- HUF + ÁFA Borító, hátsó belső oldal: 45 000,- HUF + ÁFA Belső oldalak: 35 000,-HUF + ÁFA

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

HUNGEXPO MÉDIAAJÁNLAT ÉS VÁSÁRTÉRI REKLÁMLEHETŐSÉGEK

HUNGEXPO MÉDIAAJÁNLAT ÉS VÁSÁRTÉRI REKLÁMLEHETŐSÉGEK Fejlődés van. 2016. május 24-27. HUNGEXPO MÉDIAAJÁNLAT ÉS VÁSÁRTÉRI REKLÁMLEHETŐSÉGEK A Hungexpo számára elsődleges kiállítóinak sikeressége, ezért egy minden csokorra érvényes kiadványt állított össze

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP 2015. március 13-56. Szervezők: Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft., Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület

JELENTKEZÉSI LAP 2015. március 13-56. Szervezők: Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft., Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület JELENTKEZÉSI LAP 2015. március 13-56. Szervezők: Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft., Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület Helyszín: Kölcsey Központ, 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3. Jelentkezési

Részletesebben

Szponzorációs ajánlat

Szponzorációs ajánlat REevolutio Regionális Fejlesztési Konferencia és Kerekasztal Román-magyar területi együttműködések a gazdaságfejlesztés szolgálatában Szponzorációs ajánlat Debreceni konferencia 2009. június 3. Megjelenési

Részletesebben

I. Kelet-Európai Alagútépítő Konferencia és Kiállítás Az alagút összeköt

I. Kelet-Európai Alagútépítő Konferencia és Kiállítás Az alagút összeköt I. Kelet-Európai Alagútépítő Konferencia és Kiállítás Az alagút összeköt Budapest, 2012. szeptember 18-21. KONFERENCIA TÁMOGATÓI ÉS KIÁLLÍTÓI CSOMAGOK http://www.eetc2012budapest.com Konferencia és a Kiállítás

Részletesebben

Pillanatfelvétel és a jövő

Pillanatfelvétel és a jövő Pillanatfelvétel és a jövő Az áprilisi értékelési hullám néhány eredménye és ami abból következik Holczerné Szentirmai Ágnes tanácsadó HONifo Kft. Honnan hová? 94 regisztrált TDM szervezet működik az országban,

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja:

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Koncepció Az őszi Internetes Vásárlás Napja az e-kereskedők és az online vásárlók közös mozgalma, immár 7. éve. Most közösen

Részletesebben

A tehetség nem tör utat magának! A TALENT. A TALENT n Konferencia a La femme 50 tehetséges t magyar fiatal program

A tehetség nem tör utat magának! A TALENT. A TALENT n Konferencia a La femme 50 tehetséges t magyar fiatal program A tehetség nem tör utat magának! Támogatni, ösztönözni kell és megmutatkozási lehetőséget biztosítani számára. A TALENT n Konferencia ezért jött létre. Ram Colosseum, 2013. szeptember 26. A TALENT n Konferencia

Részletesebben

gazdasági, diplomáciai, kulturális és közélet prominens személyiségei. exkluzív közönséget

gazdasági, diplomáciai, kulturális és közélet prominens személyiségei. exkluzív közönséget m é d i a a j á n l a t Bemutatkozás A Magyar Borok Bálja a báli szezon meghatározó eseménye és egyben a magyar bor ünnepe, amelyen az Év Bortermelői, a borszakma jeles képviselői mellett jelen vannak

Részletesebben

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség

Natúrparkok és turizmus. Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Natúrparkok és turizmus Mártonné Máthé Kinga Aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 A TURIZMUS SZEREPE

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér HVG Állásbörze 2011 ősz Tájékoztató KépzésTér A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb állás és képzésvására Évente két rendezvény 7.500-9.000 látogató a helyszínen Rendezvényenként 120-150 kiállító és több

Részletesebben

HVG Állásbörze. Eredmények és újdonságok

HVG Állásbörze. Eredmények és újdonságok HVG Állásbörze Eredmények és újdonságok A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb karriervásárává vált 2011 tavaszára 7.490 látogató a helyszínen Összesen 9.895 online regisztrált álláskereső 152 kiállító (ebből

Részletesebben

QARD SQRCODE BALATONFÖLDVÁR TURISZTIKAI NAVIGÁTOR ÉS KÁRTYARENDSZER ÁRAJÁNLAT

QARD SQRCODE BALATONFÖLDVÁR TURISZTIKAI NAVIGÁTOR ÉS KÁRTYARENDSZER ÁRAJÁNLAT SQRCODE KÁRTYARENDSZER ÁRAJÁNLAT ARKER-INVEST Kft. Balatonföldvár Város Önkormányzata 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1. Holovits Huba György Polgármester Úr részére Ajánlatkérés tárgya: marketing kommunikációs

Részletesebben

Országos TDM Konferencia A Magyar Turizmus Zrt. belföldi szakmai tevékenysége. Horváth Gergely

Országos TDM Konferencia A Magyar Turizmus Zrt. belföldi szakmai tevékenysége. Horváth Gergely Országos TDM Konferencia A Magyar Turizmus Zrt. belföldi szakmai tevékenysége Horváth Gergely vezérigazgató Tokaj, 2011. május 19. Átrendezıdés az utazási szokásokban A hivatásturizmust és a szabadidıs

Részletesebben

Miért lehet a Balaton régió TDM mintarégió Magyarországon. Rosta Sándor és Dani Barbara

Miért lehet a Balaton régió TDM mintarégió Magyarországon. Rosta Sándor és Dani Barbara Miért lehet a Balaton régió TDM mintarégió Magyarországon Rosta Sándor és Dani Barbara Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság TDM rendszer célja

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja:

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Kontakt Répási Erna Neo Interactive Telefon: +36 1 789 5000 Mobil: +36 70 369 0729 E-mail: repasi.erna@neo-interactive.hu www.szabadpentek.hu

Részletesebben

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturisztikai és természetvédelmi konferencia Magyar Nemzeti Parkok Hete, Tata, 2014. június 13. Ökoturizmus a Magyar Turizmus

Részletesebben

VADÁSZAT ÉS HALÁSZAT VÁSÁR 2015 október 8-10 Expo Arad

VADÁSZAT ÉS HALÁSZAT VÁSÁR 2015 október 8-10 Expo Arad VADÁSZAT ÉS HALÁSZAT VÁSÁR 2015 október 8-10 Expo Arad EXPO ARTEMIS Nemzetközi vadászat és halászat vásár Ezúton kívánjuk tájékoztatni, hogy az Arad Megyei Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Iparkamara az

Részletesebben

Mely létrejött a Baranya Megyei Vállalkozói Központ (7621 Pécs Felsőmalom u. 13.), továbbiakban, mint Kiállítás szervező, és a ... ...

Mely létrejött a Baranya Megyei Vállalkozói Központ (7621 Pécs Felsőmalom u. 13.), továbbiakban, mint Kiállítás szervező, és a ... ... Általános feltételek Mely létrejött a (7621 Pécs Felsőmalom u. 13.), továbbiakban, mint Kiállítás szervező, és a Név:.... Cím:.... Adószám:. Képviselője:. továbbiakban, mint Megrendelő között, a XIX. Szentlőrinci

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. február 25-i ülésére

ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. február 25-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ALELNÖKE VI. 68/2010. ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. február 25-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2009-ben

Részletesebben

BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT

BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT 2017 KÖZÉP-KELET EURÓPA LEGNAGYOBB GAMER ÉS IT RENDEZVÉNYE PLAYIT SHOW A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a PlayIT A 2015-ben Superbrands oklevéllel jutalmazott

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 13. NAPIREND Ügyiratszám: 1/358/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. április 5-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: Tourinform Iroda tájékoztatója

Részletesebben

A Síelők.hu hirdetési ajánlata síoktatók számára

A Síelők.hu hirdetési ajánlata síoktatók számára A Síelők.hu hirdetési ajánlata síoktatók számára Bemutatkozás A sielok.hu 2000 decemberében született meg. A cél egy olyan webhely létrehozása volt, ahol a téli sportok szerelmesei minden hasznos információt

Részletesebben

2016. JANUÁR 28. LURDY KONFERENCIA-KÖZPONT*

2016. JANUÁR 28. LURDY KONFERENCIA-KÖZPONT* JÖN! JÖN! JÖN! 3. alkalommal Minden évben teltház! ISMERJE MEG A MAGYAR MARKETING FESZTIVÁLT! A Magyar Marketing Fesztivál az ország legnagyobb, év eleji üzleti- és marketing trendekkel foglalkozó szakmai

Részletesebben

TDM rendszer szerepe a Balaton régió turizmusában. Dani Barbara MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság

TDM rendszer szerepe a Balaton régió turizmusában. Dani Barbara MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság TDM rendszer szerepe a Balaton régió turizmusában Dani Barbara MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság TDM rendszer célja A fenntartható és versenyképes turizmus rendszerének kialakítása és mőködtetése

Részletesebben

Hir7.com médiaajánlat

Hir7.com médiaajánlat Hir7.com médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Hir7.com bemutatkozás 3 Látogatottsági és demográfiai adatok 4 Hirdetési formátumok 5 Hirdetési helyek a Hir7.com-n

Részletesebben

Webnyeremeny.hu médiaajánlat

Webnyeremeny.hu médiaajánlat Webnyeremeny.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Webnyeremeny.hu bemutatkozás 3 A Webnyeremeny.hu tartalmi elemei 4 A Webnyeremeny.hu strukturális felépítése

Részletesebben

Nyitott Balaton Balaton Turizmus Szövetség 2016/2017

Nyitott Balaton Balaton Turizmus Szövetség 2016/2017 Nyitott Balaton Balaton Turizmus Szövetség 2016/2017 Offline marketing 2016 tavasz Balatoni tavasz újratöltve! / Irány a tavasz, irány a Balaton! 2016 tavasszal Budapesten a balatoni kabalafigurákkal a

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató HVG Állásbörze 2011 ősz Tájékoztató A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb karriervására Évente két rendezvény 7.500-9.000 látogató a helyszínen Rendezvényenként 120-150 kiállító és több mint 1.500 állásajánlat

Részletesebben

BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT

BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT 2017 KÖZÉP-KELET EURÓPA LEGNAGYOBB GAMER ÉS IT RENDEZVÉNYE PLAYIT SHOW A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a PlayIT A 2015-ben Superbrands oklevéllel jutalmazott

Részletesebben

Desztináció menedzsment. A Tourinform rendszer Magyarországon

Desztináció menedzsment. A Tourinform rendszer Magyarországon Desztináció menedzsment A Tourinform rendszer Magyarországon A Tourinform irodák szerepe A turizmus non-profit szervezeti rendszerének részét képező Tourinformirodák területi illetékességű információs

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 19. NAPIREND Ügyiratszám: 1/374/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: Tourinform Iroda

Részletesebben

A Síelők.hu hirdetési ajánlata síoktatók számára

A Síelők.hu hirdetési ajánlata síoktatók számára A Síelők.hu hirdetési ajánlata síoktatók számára Bemutatkozás A sielok.hu 2000 decemberében született meg. A cél egy olyan webhely létrehozása volt, ahol a téli sportok szerelmesei minden hasznos információt

Részletesebben

A hazai egészségturizmus helyzete és jövője

A hazai egészségturizmus helyzete és jövője A hazai egészségturizmus helyzete és jövője Harkány, 2015. november 26. dr. Ruszinkó Ádám helyettes államtitkár Vendégforgalom és bevételek 2015. I-IX. hó Mutató Érték Változás (%) 2015/2014 Vendégszám

Részletesebben

27. BEAUTY FORUM HUNGARY

27. BEAUTY FORUM HUNGARY 27. BEAUTY FORUM HUNGARY A legnagyobb hazai professzionális szépségipari szakkiállítás és vásár Időpont: 2018. október 26-27. EZ AZ ÉN NAPOM! W W W. B E A U T Y - FO R U M. H U HELYSZÍN: Miért a Beauty?

Részletesebben

5. Otthonteremtési szakkiállítás HUNGEXPO MÉDIAAJÁNLAT ÉS VÁSÁRTÉRI REKLÁMLEHETŐSÉGEK

5. Otthonteremtési szakkiállítás HUNGEXPO MÉDIAAJÁNLAT ÉS VÁSÁRTÉRI REKLÁMLEHETŐSÉGEK Kiállítások, ahol építőipar és otthonteremtés együtt van. 35. Nemzetközi építőipari szak 2016. április 6-10. 4. Nemzetközi megújuló energia szak 5. Otthonteremtési szak 5. Dísznövény és kertépítészeti

Részletesebben

A VIDÉKI TURIZMUS HELLYZETE MAGYARORSZÁGON. 2013.. Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár

A VIDÉKI TURIZMUS HELLYZETE MAGYARORSZÁGON. 2013.. Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár A VIDÉKI TURIZMUS HELLYZETE MAGYARORSZÁGON 2013.. Prof. Dr. Hanusz Árpád Egyetemi tanár Emberközpontú és hosszú távon jövedelmező fejlődés A térségi turizmus versenyképességének növelése A turizmus életminőségre

Részletesebben

Mely létrejött a Baranya Megyei Vállalkozói Központ (7621 Pécs Felsőmalom u. 13.), továbbiakban, mint Kiállítás szervező, és a ... ...

Mely létrejött a Baranya Megyei Vállalkozói Központ (7621 Pécs Felsőmalom u. 13.), továbbiakban, mint Kiállítás szervező, és a ... ... Általános feltételek Mely létrejött a (7621 Pécs Felsőmalom u. 13.), továbbiakban, mint Kiállítás szervező, és a Név:.... Cím:.... Adószám:. Képviselője:. továbbiakban, mint Megrendelő között, a XIX. Szentlőrinci

Részletesebben

MAGYAR TURIZMUS ZRT ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE 1. számú módosítás

MAGYAR TURIZMUS ZRT ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE 1. számú módosítás MAGYAR TURIZMUS ZRT 2013. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE 1. számú módosítás I. Szolgáltatás megrendelése Sorszám 1. 2. Külföldi és belföldi szakmai vendégek szállítása hirdetmény () bekezdés b.pontja szerinti

Részletesebben

Közösség aktivizáció. Milyen akciók, játékok, marketingtrükkök válnak be a közösségi oldalakon, amire szívesen megadják adataikat az olvasók?

Közösség aktivizáció. Milyen akciók, játékok, marketingtrükkök válnak be a közösségi oldalakon, amire szívesen megadják adataikat az olvasók? Közösség aktivizáció Milyen akciók, játékok, marketingtrükkök válnak be a közösségi oldalakon, amire szívesen megadják adataikat az olvasók? Hogyan vegyük rá a felépített közösségeinket termékeink, szolgáltatásaink

Részletesebben

Koncepció. vezető tréning cégeinek

Koncepció. vezető tréning cégeinek 10 10.. Personal Hungary Szakkiállítás 2013. október 9-10 10.. Koncepció Magyarország vezető tréning cégeinek 10. Personal Hungary Magyarország elsőszámú HR Szakkiállítása 78kiállító és 2.105szaklátogató

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HASZNÁLATA AZ INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓBAN

A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HASZNÁLATA AZ INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓBAN A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HASZNÁLATA AZ INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓBAN Alkalmazások és kreatív marketingmegoldások. Hinora Bálint Hinora Marketing Group hinora.balint@hinora.hu Hinora Marketing Group Magyar tulajdonú,

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni?

Miért érdemes csatlakozni? Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: A karácsonyi vásárlás nem gyerekjáték. De mi azzá tesszük, hogy több időt tölthess szeretteiddel! Koncepció Tavalyi évben először

Részletesebben

Balatoni RMI 2012. évi marketing terve. Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság Benkő Krisztina mb.

Balatoni RMI 2012. évi marketing terve. Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság Benkő Krisztina mb. Balatoni RMI 2012. évi marketing terve Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság Benkő Krisztina mb. igazgató Helyzetelemzés Balaton régió erősségei: A Balaton régió hazánk legjelentősebb

Részletesebben

DUIHK KÖZÖSSÉGI STAND AJÁNLAT. Szakmai vásár: AUTOMOTIVE HUNGARY 2018 Időpont: október

DUIHK KÖZÖSSÉGI STAND AJÁNLAT. Szakmai vásár: AUTOMOTIVE HUNGARY 2018 Időpont: október DUIHK KÖZÖSSÉGI STAND AJÁNLAT Szakmai vásár: AUTOMOTIVE HUNGARY 2018 Időpont: 2018. október 17-19. A DUIHK legfőbb feladata a német-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztése és támogatása. Ennek elősegítése

Részletesebben

Üzleti úttal egybekötött utazás Dél-Afrikában

Üzleti úttal egybekötött utazás Dél-Afrikában Üzleti úttal egybekötött utazás Dél-Afrikában 1. Alapítás éve: 2000 2. Céljai: Elősegítse a Dél-Alföldi Régióban az információ technológia szolgáltatásainak elterjesztését, megismertetését, részt vegyen

Részletesebben

ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért. Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary

ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért. Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary ITT KELL LENNED, HOGY ELHIDD? Márkaépítés a belföldi turizmus presztízsének növeléséért Bánhegyi Zsófia #fedezdfel # hellohungary A MAGYAROK 73%-A UTAZIK. MIÉRT FONTOS A BELFÖLDI TURIZMUS ARÁNYÁNAK NÖVELÉSE?

Részletesebben

Médiaajánlat A HelloMiskolc online felületein való megjelenés biztosítására

Médiaajánlat A HelloMiskolc online felületein való megjelenés biztosítására Médiaajánlat A HelloMiskolc online felületein való megjelenés biztosítására (érvényes 2015. 01. 02-től visszavonásig) A MIDMAR 2012 szeptemberében jött létre. Miskolc helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment

Részletesebben

Magyarország első borturisztikai applikációja

Magyarország első borturisztikai applikációja Magyarország első borturisztikai applikációja Mi a Kóstolom? Átfogó borturisztikai (webalapú) mobilalkalmazás, amely összeköti a fogyasztókat a Budapesthez és a 22 hazai borvidékhez kapcsolódó borászatokkal,

Részletesebben

Borturizmus és a szılı bor ágazat helyzete Magyarországon és a Zalai borvidéken. Zalai Borút Egyesület

Borturizmus és a szılı bor ágazat helyzete Magyarországon és a Zalai borvidéken. Zalai Borút Egyesület Borturizmus és a szılı bor ágazat helyzete Magyarországon és a Zalai borvidéken Mi a borút? A borút definíciója: olyan összetett turisztikai termék, mely sajátos egyedi kínálattal rendelkezik, szervezett

Részletesebben

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY 1. PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ a.) Térségi összefogás résztvevőinek bemutatása (pályázó és partnerei): Szervezet neve Szervezet célkitűzése, tevékenységei, konkrét eredményei (pályázat

Részletesebben

2003 - Az egészségturizmus éve

2003 - Az egészségturizmus éve 2003 - Az egészségturizmus éve Oláh László igazgató Stratégiai Termékek Igazgatósága Magyar Fürdőszövetség Közgyűlése 2003. április Az egészségturizmus nemzetközi trendjei Európaiak összes utazásából (270

Részletesebben

Egy még vonzóbb Budapestért

Egy még vonzóbb Budapestért Egy még vonzóbb Budapestért Dudás Krisztina marketingigazgató Magyar Turizmus Zrt. 2011. május 4. Kedvező piaci trendek A trendek nekünk dolgoznak Növekvő népszerűségnek örvendenek Rövid utazások Közeli

Részletesebben

Koncepció az ERP rendszereket. vállalatirányítás) gyártó és/vagy forgalmazó cégek számára

Koncepció az ERP rendszereket. vállalatirányítás) gyártó és/vagy forgalmazó cégek számára 10 10.. Personal Hungary Szakkiállítás 2013. október 9-10 10.. Koncepció az ERP rendszereket (komplex ügyvitelszervezés, vállalatirányítás) gyártó és/vagy forgalmazó cégek számára 10. Personal Hungary

Részletesebben

Népszámlálás kommunikációs program

Népszámlálás kommunikációs program Népszámlálás kommunikációs program Sikeres kommunikáció=eredményes összeírás Népszámlálás az egyetlen teljeskörű összeírás. Legmélyebb területi szintű adatok megszerzése. (kistérség, városrész). Tetszőleges

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT 1. sz. melléklet. Érvényes: december 6-tól, a Médiaajánlat mellékleteként, azzal együtt értelmezve

MÉDIAAJÁNLAT 1. sz. melléklet. Érvényes: december 6-tól, a Médiaajánlat mellékleteként, azzal együtt értelmezve MÉDIAAJÁNLAT 1. sz. melléklet Érvényes: 2016. december 6-tól, a Médiaajánlat mellékleteként, azzal együtt értelmezve Tartalomjegyzék: 1. Gyulai óriásplakát... 2 2. Gyulai hengeroszlop... 3 3. Gyulai hirdetőtábla...

Részletesebben

HUNGEXPO MÉDIAAJÁNLAT ÉS VÁSÁRTÉRI REKLÁMLEHETŐSÉGEK

HUNGEXPO MÉDIAAJÁNLAT ÉS VÁSÁRTÉRI REKLÁMLEHETŐSÉGEK A jövőnk az autó MÉDIAAJÁNLAT ÉS VÁSÁRTÉRI REKLÁMLEHETŐSÉGEK Új műhely, új szokások ÜZLET TUDOMÁNY KARRIER AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi Járműipari Beszállítói Szakkiállítás 2015. október 28 30. Nemzetközi

Részletesebben

Szponzorációs és kiállítási lehetőségek

Szponzorációs és kiállítási lehetőségek Szponzorációs és kiállítási lehetőségek az ország legnagyobb logisztikai és beszerzési találkozóján Bizalom és együttműködés. A fenntarthatóság záloga. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési

Részletesebben

Infinety Online Média és Marketing Kft. Általános bemutatkozás

Infinety Online Média és Marketing Kft. Általános bemutatkozás Infinety Online Média és Marketing Kft. Általános bemutatkozás Tartalom 1 Kik vagyunk, mit csinálunk 2 Mennyi látogatót érünk el 3 Szolgáltatásaink médiapartnereink részére 4 Miért csináljuk 5 Médiapartnereink

Részletesebben

Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt.

Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt. Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt. Szeretnénk elérni, hogy a Budapestre látogatók a városban járva a megérkezéstől az elutazásig folyamatosan találkozzanak

Részletesebben

Testreszabott online kommunikációs megoldások

Testreszabott online kommunikációs megoldások Testreszabott online kommunikációs megoldások A PROFESSION SZÁMOKBAN NÉZD EZT A RENGETEG SZÁMOT AMIÉRT VÉRT IZZADTUNK Amíg nem számszerűsítjük, a hatékonyság is csak egy jól csengő ígéret. Percenként történik

Részletesebben

Utazás kiállítás és még sok egyéb...

Utazás kiállítás és még sok egyéb... Utazás kiállítás és még sok egyéb... 2014. február 27-től március 2-ig tart nyitva az UTAZÁS 2014, Nemzetközi Idegenforgalmi kiállítás a HUNGEXPO-n. Magyarország legjelentősebb turisztikai vásárán közel

Részletesebben