EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. október 30-án az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1. Tájékoztató az önkormányzat I-III. negyedéves gazdálkodásáról 2. Edelény Város Önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójának elfogadásáról 3. Az Edelény Város Önkormányzata tulajdonában álló vagyonnal való rendelkezés szabályairól szóló 29/2012.(IX.12.) önkormányzati rendelet módosításáról 4. Általános iskola céljára szolgáló épület állapotának felméréséhez szakvélemény megrendeléséről 5. Edelény Város Önkormányzata 2013. évi összesített közbeszerzési tervének módosításáról 6. Magyar Labdarúgó Szövetség VI. pályaépítési programjában való részvételről 7. Az Edelényi járás nemzeti értékeit bemutató könyv elkészítését célzó pályázat benyújtásáról (HUNG-2013) 8. Az Edelény belterület 1642/2 helyrajzi számú ingatlan értékesítéséről 9. Az Edelény külterület 0200/17 és 0200/18 hrsz-ú földterületek értékesítéséről 10. Az Edelény zártkert 5318, 5478/2, 5463 hrszú ingatlanok értékesítéséről 11. Az Edelény belterület 1193/4 hrsz-ú ingatlanról egyes pályaépítéssel érintett fák kivágásáról szóló megállapodás jóváhagyásáról E d e l é n y, 2013. október 30. Vártás József jegyző 1
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30- án az Eelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Molnár Oszkár polgármester, Antal Pál, Csabai Gyula, Korbély Györgyi Katalin, Magyar Árpádné képviselők, Szőrné Zsigrai Erika alpolgármester, Sztankóné Sándor Ibolya képviselő, Vattay Béla alpolgármester Igazoltan távol: Baricska Jánosné, Lázár István, Virág Tamás képviselők Tanácskozási joggal jelen volt: Vártás József jegyző Száz Attiláné Pénzügyi Osztály vezetője Ambrusics Tibor Igazgatási és Szociális Osztály vezetője Molnár Oszkár polgármester köszönti a rendkívüli nyílt testületi ülésen résztvevőket, majd megállapítja, hogy a képviselő-testület határozatképes, mivel a 11 fős testületből 8 fő jelen van. Ismerteti a rendkívüli ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint: 1. Tájékoztató az önkormányzat I-III. negyedéves gazdálkodásáról 2. Edelény Város Önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójának elfogadásáról 3. Az Edelény Város Önkormányzata tulajdonában álló vagyonnal való rendelkezés szabályairól szóló 29/2012.(IX.12.) önkormányzati rendelet módosításáról 4. A hulladékgazdálkodás, köztisztaság és az avar, valamint a kerti hulladékok nyílttéri égetésének helyi szabályairól 5. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról. 6. Általános iskola céljára szolgáló épület állapotának felméréséhez szakvélemény megrendeléséről 7. Edelény Város Önkormányzata 2013. évi összesített közbeszerzési tervének módosításáról 2
8. Magyar Labdarúgó Szövetség VI. pályaépítési programjában való részvételről 9. Az Edelényi járás nemzeti értékeit bemutató könyv elkészítését célzó pályázat benyújtásáról (HUNG-2013) 10. Az Edelény belterület 1642/2 helyrajzi számú ingatlan értékesítéséről 11. Az Edelény külterület 0200/17 és 0200/18 hrsz-ú földterületek értékesítéséről 12. Az Edelény zártkert 5318, 5478/2, 5463 hrszú ingatlanok értékesítéséről 13. Az Edelény belterület 1193/4 hrsz-ú ingatlanról egyes pályaépítéssel érintett fák kivágásáról szóló megállapodás jóváhagyásáról Javasolja napirendről levenni a 215./ sorszámú - A hulladékgazdálkodás, köztisztaság és az avar valamint a kerti hulladékok nyílttéri égetésének helyi szabályairól szóló rendelet-tervezetet, valamint a 216./ sorszámú - A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról szóló rendelet-tervezetet, mivel a Környezetvédelmi Felügyelőség állásfoglalása nem érkezett meg. A módosító javaslatot szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a módosító javaslatot 8 fő képviselő döntéshozatalban való részvételével - 8 igen, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta. Polgármester megkérdezi, hogy a képviselő-testület tagjai részéről a rendkívüli nyílt ülés napirendi pontjaival kapcsolatban van-e észrevétel, javaslat, indítvány? A képviselő-testület tagjai részéről észrevétel, javaslat, indítvány nem volt. Polgármester javasolja a módosítással együtt a rendkívüli ülés napirendi pontjainak elfogadását. Képviselő-testület a rendkívüli ülés napirendi pontjait a módosítással együtt 8 fő képviselő döntéshozatalban való részvételével - 8 igen, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta, majd meghozta a következő határozatot: 3
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 204/2013.(X.30.) H A T Á R O Z A T A Tárgy: Rendkívüli testületi ülés napirendi pontjainak meghatározása. Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a rendkívüli ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint határozza meg: 1. Tájékoztató az önkormányzat I-III. negyedéves gazdálkodásáról 2. Edelény Város Önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójának elfogadásáról 3. Az Edelény Város Önkormányzata tulajdonában álló vagyonnal való rendelkezés szabályairól szóló 29/2012.(IX.12.) önkormányzati rendelet módosításáról 4. Általános iskola céljára szolgáló épület állapotának felméréséhez szakvélemény megrendeléséről 5. Edelény Város Önkormányzata 2013. évi összesített közbeszerzési tervének módosításáról 6. Magyar Labdarúgó Szövetség VI. pályaépítési programjában való részvételről 7. Az Edelényi járás nemzeti értékeit bemutató könyv elkészítését célzó pályázat benyújtásáról (HUNG-2013) 8. Az Edelény belterület 1642/2 helyrajzi számú ingatlan értékesítéséről 9. Az Edelény külterület 0200/17 és 0200/18 hrsz-ú földterületek értékesítéséről 10. Az Edelény zártkert 5318, 5478/2, 5463 hrszú ingatlanok értékesítéséről 11. Az Edelény belterület 1193/4 hrsz-ú ingatlanról egyes pályaépítéssel érintett fák kivágásáról szóló megállapodás jóváhagyásáról 4
Tárgyalt napirend: 1./ Napirendi pont tárgya: Tájékoztató az önkormányzat I-III. negyedéves gazdálkodásáról (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 212./ sorszám alatt.) Polgármester a napirendet vitára bocsátja. Antal Pál Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke az alábbiakban ismerteti a bizottság véleményét: Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 87. (1) bekezdésének megfelelően a polgármester a helyi önkormányzat gazdálkodásának háromnegyed éves helyzetéről a költségvetési koncepció ismertetésekor írásban tájékoztatja a képviselő-testületet. A tájékoztató alapján teljes képet kapnak az önkormányzat háromnegyed éves gazdálkodásáról. Már-már elcsépelten hangzik az az állítás, hogy évről-évre nehezebb körülmények között gazdálkodnak, de sajnos minden alkalommal igaz. Ebben az évben már hitel felvételére kényszerültek, hogy a felhalmozott kifizetetlen számlákat kiegyenlítsék, a működőképesség megőrzése pedig jelentős mértékben azon múlik, hogy milyen nagyságrendű kiegészítő támogatást kap az önkormányzat. A tájékoztató elfogadását a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elfogadásra javasolja. A Városfejlesztési-Környezetvédelmi és Közbeszerzési Bizottság, Humánpolitikai Bizottság az előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja. Polgármester mivel kérdés, vélemény nem volt az előterjesztés határozati javaslatának elfogadását szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a javaslatot - 8 fő képviselő döntéshozatalban való részvételével - 8 igen, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta, majd meghozta az alábbi határozatot: EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 205/2013.(X.30.) H A T Á R O Z A T A Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2013. I-III. negyedéves gazdálkodásáról Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Tájékoztató az önkormányzat 2013. I-III. negyedéves gazdálkodásáról szóló előterjesztést, és az alábbi döntést hozta: 5
Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat 2013. I-III. negyedévi gazdálkodásáról szóló tájékoztató tartalmát megismerte, és azt e l f o g a d j a. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Értesül: osztályok, Kincstár 6
1. melléklet a 205/2013.(X.30.) önkormányzati határozathoz Edelény Város Önkormányzat 2013. III. negyedévi költségvetésének mérlege B E V É T E L E K 3/1 oldal ezer Ft-ban Önkormányzat Hivatal és intézmények Összesen Cím Bevételi jogcímek előirányzat előirányzat előirányzat eredeti módosít. teljesítés % eredeti módosít. teljesítés % eredeti módosít. teljesítés % 1. Közhatalmi bevételek 154 340 154 340 108 173 70 0 0 0 0 154 340 154 340 108 173 70 1.1 Igazgatási szolgáltatási díj 3 520 3 520 213 6 3 520 3 520 213 6 1.2 Felügyeleti jellegű tevékenység díja 1.3 Birságbevételek 1 520 1 520 302 20 1 520 1 520 302 20 1.4 Önkormányzatoknak átengedett közhatalmi bevételek 22 800 22 800 12 559 55 22 800 22 800 12 559 55 1.5 Helyi adók és adójellegű bevételek 125 000 125 000 94 043 75 125 000 125 000 94 043 75 1.6 Adópótlék, adóbirság 1 500 1 500 517 34 1 500 1 500 517 34 1.7 Egyéb közhatalmi bevételek 539 0 0 539 2. Intézményi működési bevételek 106 232 135 779 136 473 101 173 111 173 111 56 591 33 279 343 308 890 193 064 63 2.1 Egyéb saját működési bevétel 70 299 70 299 65 729 93 172 411 172 411 45 435 26 242 710 242 710 111 164 46 2.2 Működési célú ÁFA bevételek visszatérülések 34 033 63 580 69 744 110 700 700 11 150 1 593 34 733 64 280 80 894 126 2.3 Működési célú hozam, és kamatbevételek 1 900 1 900 1 000 53 6 1 900 1 900 1 006 53 3. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 92 867 114 071 122 606 107 0 0 0 0 92 867 114 071 122 606 107 3.1 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 20 000 20 000 98 097 490 20 000 20 000 98 097 490 3.2 Felhalmozási ÁFA visszatérülés 0 0 0 3.3 Pénzügyi befektetések bevételei 26 505 24 637 16 827 68 26 505 24 637 16 827 68 3.4 Egyéb önkorm.vagyon üzemeltetéséből származó bevétel 46 362 69 434 2 083 3 46 362 69 434 2 083 3 3.5 Egyéb felhalmozási bevételek 5 599 5 599 4. Önkormányzat költségvetési támogatása 754 731 853 449 665 016 78 0 0 0 0 754 731 853 449 665 016 78 4.1 Önkormányzat működési költségvetési támogatása 754 731 849 779 661 346 78 0 0 0 0 754 731 849 779 661 346 78 4.1.1 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 172 018 184 285 136 398 74 172 018 184 285 136 398 74 4.1.2 Egyes köznevelési és gyermekétkeztetési feladat támog. 165 806 165 806 116 996 71 165 806 165 806 116 996 71 4.1.3 Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése 192 842 193 182 139 751 72 192 842 193 182 139 751 72 4.1.4 Hozzájárulás a pézbeli szociális ellátáshoz 76 768 76 768 56 808 74 76 768 76 768 56 808 74 4.1.5 Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása 38 913 38 913 28 795 74 38 913 38 913 28 795 74 4.1.6 Idősek, átmeneti és tartós szociális ellátási feladatok tám. 95 892 95 892 70 983 74 95 892 95 892 70 983 74 4.1.7 Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása 11 889 11 889 8 798 74 11 889 11 889 8 798 74 4.1.8 Szerkezetátalakítási tartalék 15 805 25 760 163 0 15 805 25 760 4.1.9 Központosított működési célú előirányzatok 603 8 695 9 265 107 603 8 695 9 265 107 4.1.10 Egyéb működési célú központi támogatás 58 544 67 792 116 0 58 544 67 792 116 4.2 Önkormányzat felhalmozási költségvetési támogatása 0 3 670 3 670 100 0 0 0 0 0 3 670 3 670 7
4.2.1 Egyéb felhalmozási célú támogatás 0 3 670 3 670 100 0 3 670 3 670 5. Előző évi költségvetési kiegészítések, visszatérülések 0 0 0 6. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök megt. 0 0 0 7. Felhalm.célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök megt. 133 365 274 0 133 365 274 8. Támogatásértékű bevételek 844 646 875 063 243 906 28 51 870 69 293 40 613 59 896 516 944 356 284 519 30 8.1. Működési célú támogatásértékű bevételek 21 627 47 702 47 152 99 50 349 67 772 40 613 60 71 976 115 474 87 765 76 8.1.1 Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz 2 600 2 851 3 191 112 23 223 23 223 0 25 823 26 074 3 191 12 8.1.2 Támogatásértékű működési bevétel 19 027 44 851 43 961 98 17 423 18 500 106 19 027 62 274 62 461 100 8.1.3 EU-s támogatás 27 126 27 126 22 113 82 27 126 27 126 22 113 82 8.2. Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 823 019 827 361 196 754 24 1 521 1 521 0 824 540 828 882 196 754 24 8.2.1 Társadalombiztosítás pénzügyi alapjából átvett pénzeszköz 0 0 0 8.2.2 EU-s támogatás 813 654 817 606 196 194 24 1 521 1 521 0 815 175 819 127 196 194 24 8.2.3 Egyéb felhalmozási célú támogatás 9 365 9 755 560 6 9 365 9 755 560 6 9. Átvett pénzeszközök 135 278 61 929 3 632 6 0 0 0 135 278 61 929 3 632 6 9.1 Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 135 278 61 929 3 632 6 135 278 61 929 3 632 6 9.2 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 0 0 0 Költségvetési bevételek összesen 2 088 094 2 194 764 1 280 171 58 224 981 242 404 97 204 40 2 313 075 2 437 168 1 377 375 57 10. Maradvány igénybevétele 396 221 410 988 410 988 100 0 17 824 10 675 60 396 221 428 812 421 663 98 10.1 Előző évek pénzm.működési célú igénybevétele 14 767 14 767 100 17 824 10 675 60 0 32 591 25 442 78 10.2 Előző évek pénzm.felhalmozási célú igénybevétele 396 221 396 221 396 221 100 396 221 396 221 396 221 100 11. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele 0 0 0 12. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele 49 061 49 061 100 0 49 061 49 061 13. Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi váll.-tól 33 879 33 879 Finanszírozási bevételek összesen 396 221 460 049 493 928 107 0 17 824 10 675 60 396 221 477 873 504 603 106 Költségvetési bevételek összesen 2 484 315 2 654 813 1 774 099 67 224 981 260 228 107 879 41 2 709 296 2 915 041 1 881 978 65 14. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 14 963 14 963 BEVÉTELEK ÖSSZESEN 2 484 315 2 654 813 1 789 062 67 224 981 260 228 107 879 41 2 709 296 2 915 041 1 896 941 65 8
Edelény Város Önkormányzat 2013. III. negyedévi költségvetésének mérlege K I A D Á S O K 3/3 oldal ezer Ft-ban Önkormányzat Hivatal és intézmények Összesen Cím Kiadási jogcímek előirányzat előirányzat előirányzat eredeti módosít teljesít. % eredeti módosít. teljesítés % eredeti módosít. teljesítés % 13. Működési költségvetés kiadásai 244 998 455 847 467 629 103 1 109 076 1 137 552 611 118 54 1 354 074 1 593 399 1 078 747 68 13.1 Személyi juttatások 20 011 44 716 32 761 73 454 687 459 197 256 012 56 474 698 503 913 288 773 57 13.2 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozzájárulási adó 5 272 8 956 5 999 67 120 344 122 174 63 853 56 125 616 131 130 69 852 53 13.3 Dologi kiadások 177 264 343 179 280 069 82 298 458 309 979 128 959 42 475 722 653 158 409 028 63 13.4 Fejlesztési célú hitel, kötvény kamata 7 633 7 872 9 127 116 7 633 7 872 9 127 116 13.5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 25 068 33 160 17 701 53 235 587 235 977 158 773 67 260 655 269 137 176 474 66 13.6 Egyéb működési célú kiadások 9 750 17 964 121 972 679 0 10 225 3 521 34 9 750 28 189 125 493 445 13.6.1 Működési célú pénzmaradvány átadás 0 0 0 13.6.2 Működési célú támogatásértékű kiadás 4 645 110 145 2 371 9 888 3 184 32 0 14 533 113 329 780 13.6.3 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 9 750 13 319 11 827 89 337 337 100 9 750 13 656 12 164 89 14. Felhalmozási költségvetés kiadásai 1 060 494 1 100 181 284 059 26 2 121 2 325 275 12 1 062 615 1 102 506 284 334 26 14.1 Beruházási kiadások 1 060 494 1 080 246 241 989 22 2 121 2 325 275 12 1 062 615 1 082 571 242 264 22 14.2 Felujítások 19 802 1 776 9 0 19 802 1 776 9 14.3 Lakástámogatás 0 0 0 14.4. Egyéb felhalmozási kiadások 0 133 40 294 30 296 0 0 0 0 0 133 40 294 30296 14.4.1 Felhalmozási célú maradvány átadás 0 0 0 14.4.2 Felhalmozási célú támogatásértékű kiadás 0 0 0 14.4.3 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 133 40 294 30 296 0 133 40 294 30296 14.4.4 Pénzügyi befektetések kiadásai 0 0 0 15. Tartalékok 246 731 122 601 0 0 0 0 0 246 731 122 601 0 0 15.1 Általános tartalék 40 000 34 766 0 40 000 34 766 0 0 15.2 Céltartalék 206 731 87 835 0 206 731 87 835 0 0 KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 1 552 223 1 678 629 751 688 45 1 111 197 1 139 877 611 393 54 2 663 420 2 818 506 1 363 081 48 16. IV. Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai 45 876 96 535 146 575 152 0 0 0 0 45 876 96 535 146 575 152 16.1 Működési célú pénzügyi műveletek kiadásai 0 49 061 49 061 100 0 0 0 0 0 49 061 49 061 16.1.1 Értékpapírok vásárlása, visszavásárlása 0 0 0 16.1.2 Likviditási hitelek törlesztése 0 0 0 16.1.3 Rövid lejáratú hitelek törlesztése 49 061 49 061 100 0 49 061 49 061 16.1.4 Hosszú lejáratú hitelek törlesztése 0 0 0 16.1.5 Kölcsön törlesztése, adott kölcsön 0 0 0 16.1.6 Egyéb 0 0 0 16.2. Felhalmozási célú pénzügyi műveletek kiadásai 45 876 47 474 97 514 205 0 0 0 0 45 876 47 474 97 514 205 16.2.1 Értékpapírok vásárlása, visszavásárlása 42 932 42 932 43 395 101 42 932 42 932 43 395 101 16.2.2 Rövid lejáratú hitelek törlesztése 0 0 0 16.2.3 Hosszú lejáratú hitelek törlesztése 2 944 4 542 54 119 1 192 2 944 4 542 54 119 1192 16.2.4 Kölcsön törlesztése, adott kölcsön 0 0 0 16.2.5 Egyéb hitel, kölcsön kiadásai 0 0 0 KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 1 598 099 1 775 164 898 263 51 1 111 197 1 139 877 611 393 54 2 709 296 2 915 041 1 509 656 52 17. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 7537 2171 9 708 KIADÁSOK ÖSSZESEN 1 598 099 1 775 164 905 800 51 1 111 197 1 139 877 613 564 54 2 709 296 2 915 041 1 519 364 52 9
2 melléklet a 205/2013.(X.30.) önkormányzati határozathoz Edelény Város Önkormányzatának 2013. III. negyedévi költségvetési mérlege Bev étel Kiadás ezer Ft-ban Bev ételi jogcímek Kiadási jogcímek eredeti módosított teljesítés % eredeti módosított teljesítés % I. Működési bevételek összesen 1 395 668 1 490 412 1 053 980 71 I. Működési költségvetés kiadásai összesen 1 354 074 1 593 399 1 078 747 68 1. Közhatalmi bev ételek 154 340 154 340 108 173 70 11.1. Személy i juttatások 474 698 503 913 288 773 57 2. Intézmény i működési bev ételek 279 343 308 890 193 064 63 11.2. Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozzájárulási adó 125 616 131 130 69 852 53 3. Önkormány zat működési költségv etési támogatása 754 731 849 779 661 346 78 11.3. Dologi kiadások 475 722 653 158 409 028 63 4. Előző év i költségv etési kiegészítések, v isszatérülések 11.4. Fejlesztési célú hitel, kötv ény kamata 7 633 7 872 9 127 116 5. Működési célú v isszatérítendő támogatások, kölcsönök megtér. 11.5. Ellátottak pénzbeli juttatásai 260 655 269 137 176 474 66 6. Működési célú támogatásértékű bev étel 71 976 115 474 87 765 76 11.6. Egyéb működési célú kiadások 9 750 28 189 125 493 445 7. Működési célú pénzeszk.átv ét.államháztartáson kív ülről 135 278 61 929 3 632 6 II. Felhalmozási költségvetés bevételei összesen 917 407 946 756 323 395 34 II. Felhalmozási költségvetés kiadásai összesen 1 062 615 1 102 506 284 334 26 8. Felhalmozási, tőkejellegű bev ételek 92 867 114 071 122 606 107 12. Felhalmozási költségvetés kiadásai 1 062 615 1 102 506 284 334 26 9. Önkormány zat f elhalmozási költségv etési támogatása 3 670 3 670 100 12.1. Beruházási kiadások 1 062 615 1 082 571 242 264 22 10. Felhalmozási célú v isszatéritendő támogat.kölcsön megtér. 133 365 274 12.2. Felujítások 19 802 1 776 9 11. Felhalmozási célú támogatásértékű bev étel 824 540 828 882 196 754 24 12.3. Lakástámogatás 12. Felhalmozási célú pénzeszköz átv étel államházt.kív ülről 12.4. Egyéb felhalmozási kiadások 133 40 294 30296 III. III. Tartalékok 246 731 122 601 0 13.1. Általános tartalék 40 000 34 766 0 13.2. Céltartalék 206 731 87 835 0 Költségvetési bevételek összesen 2 313 075 2 437 168 1 377 375 57 Költségvetési kiadások összesen 2 663 420 2 818 506 1 363 081 48 III. Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei 396 221 477 873 504 603 106 13. Előző év ek pénzmaradv ány ának működési célú igény bev étele 32 591 25 442 78 14. Előző év ek pénzmaradv ány ának f elhalmozási célú igény bev étele 396 221 396 221 396 221 100 IV. Finanszírozási célú pénzügyi műveletek összesen 45 876 96 535 146 575 152 15. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök f elv étele 14.1. Működési célú pénzügy i műv eletek kiadásai 16. Röv id lejáratú hitelek, kölcsönök f elv étele 49 061 49 061 100 14.2. Felhalmozási célú pénzügy i műv eletek kiadásai 45 876 96 535 146 575 152 17. Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pü-i váll.-tól 33879 BEVÉTELEK ÖSSZESEN 2 709 296 2 915 041 1 881 978 65 KIADÁSOK MINÖSSZESEN 2 709 296 2 915 041 1 509 656 52 18. Függő, átf utó, kiegy enlítő bev ételek 14 963 15. Függő, átf utó, kiegy enlítő kiadások 9 708 BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 2 709 296 2 915 041 1 896 941 65 KIADÁSOK MINÖSSZESEN 2 709 296 2 915 041 1 519 364 52 10
3. melléklet a 205/2013.(X.30.) önkormányzati határozathoz Edelény Város Önkormányzatának 2013. III. negyedévi működési célú bevételeinek és kiadásainak mérlege ezer Ft-ban BEVÉTEL KIADÁS Bev ételi jogcímek eredeti módosított teljesítés % Kiadási jogcímek eredeti módosított teljesítés % 1. Költségvetési bevételek összesen 1 395 668 1 490 412 1 053 980 71 Költségvetési kiadások összesen 1 395 668 1 628 771 1 069 620 66 2. Közhatalmi bev ételek 154 340 154 340 108 173 70 Személy i juttatás 474 698 503 913 288 773 57 3. Intézmény i működési bev ételek 279 343 308 890 193 064 63 Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozzájárulási adó 125 616 131 130 69 852 53 4. Önkormány zat működési költségv etési támogatása 754 731 849 779 661 346 78 Dologi kiadások 475 722 653 158 409 028 63 5. Előző év i költségv etési kiegészítések, v isszatérülések Ellátottak pénzbeli juttatásai 260 655 269 137 176 474 66 6. Működési célú v isszatérítendő támogatások, kölcsönök megtér. Egy éb működési kiadások 9 750 28 189 125 493 445 7. Működési célú támogatásértékű bev étel 44 850 88 348 65 652 74 Tartalékok 49 227 43 244 0 0 8. EU támogatás 27 126 27 126 22 113 82 9. Működési célú pénzeszköz átv étel államházt.kív ülről 135 278 61 929 3 632 6 10. Finanszírozási célú pénzügyi műveletek összesen 0 81 652 108 382 133 Finanszírozási célú pénzügyi műveletek összesen 0 49 061 49 061 100 11. Előző év ek pénzmaradv ány ának működési célú igény bev étele 32 591 25 442 78 Működési célú pénzügy i műv eletek kiadásai 0 49 061 49 061 100 12. Röv id lejáratú működési hitelek, kölcsönök f elv étele 49 061 49 061 100 13. Likv iditási célú hitelek, kölcs.f elv étele pü-i v áll.-tól 33 879 MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 1 395 668 1 572 064 1 162 362 74 MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 1 395 668 1 677 832 1 118 681 67 4. melléklet a 205/2013.(X.30.) önkormányzati határozathoz Edelény Város Önkormányzatának 2013. III. negyedévi felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak mérlege Bev ételi jogcímek eredeti módosított teljesítés % Kiadási jogcímek eredeti módosított teljesítés % 1. Költségvetési bevételek összesen 917 407 946 756 323 395 34 Költségvetési kiadások összesen 1 267 752 1 189 735 293 461 25 2. Tárgy i eszközök, immateriális jav ak értékesítése 20 000 20 000 98 097 490 Beruházási kiadások 1 062 615 1082571 242264 22 3. Egy éb önkormány zati v agy on üzemeltetéséből sz.bev. 46 362 69 434 2 083 3 Felujítások 19802 1776 9 4. Pénzügy i bef ektetések bev ételei 26 505 24 637 16 827 68 Lakástámogatás 5. Önkormány zat f ejlesztési költségv etési támogatása 3 670 3 670 100 Egy éb f elhalmozási kiadások 133 40294 30 296 6. Felhalmozási célú v isszatéritendő támogat.kölcsön megtér. 133 365 274 Hosszú lejáratú hitelek, kötv ény kamata 7 633 7872 9127 116 7. EU támogatás 815 175 819 127 196 194 24 Tartalékok 197 504 79357 0 8. Fejlesztési céló támogatásértékű bev ételek 9 365 9 755 560 6 9. Felhalmozási célú pénzeszköz átv étel 10. Fejlesztési ÁFA v isszatérülése 11. Egy éb f elhalmozási bev ételek 5 599 12. Finanszírozási célú pénzügyi műveletek összesen 396 221 396 221 396 221 100 Finanszírozási célú pénzügyi műveletek összesen 45 876 47 474 97 514 205 13. Előző év ek pénzmaradv ány ának f elhalmozási célú igény bev ét. 396 221 396 221 396 221 100 Értékpapírok v ásárlása, v isszav ásárlása 42 932 42932 43395 101 14. Hosszú lejáratú f ejlesztési hitelek, kölcsönök f elv étele Röv id lejáratú hitelek törlesztése 15. Hosszú lejáratú hitelek törlesztése 2 944 4542 54119 1 192 16. Kölcsön törlesztése, adott kölcsön 17. Egy éb hitel, kölcsön kiadásai FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 1 313 628 1 342 977 719 616 54 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 1 313 628 1 237 209 390 975 32 11
Cím Edelény Város Önkormányzat intézményeinek 2013. III. negyedévi költségvetésének mérlege B E V É T E L E K Bevételi jogcímek 5. melléklet a 205/2013.(X.30.) önkormányzati határozathoz eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. 1. Intézményi működési bevételek 710 187 187 100 0 523 975 186 57 212 57 212 55 335 97 0 0 3 1.1 Egy éb saját működési bev étel 710 187 156 83 523 896 171 56 512 56 512 44 293 78 1.2 Működési célú ÁFA bev ételek v isszatérülések 31 77 700 700 11 042 1 577 1.3 Működési célú hozam, és kamatbev ételek 2 3 4/1 oldal ezer Ft-ban 2. Támogatásértékű bevételek 0 3 810 3 810 100 0 7 968 6 337 80 28 647 32 251 25 752 80 0 177 1 312 741 2.1 Működési célú támogatásértékű bevételek 0 3 810 3 810 100 0 7 968 6 337 80 27 126 30 730 25 752 84 0 177 1 312 741 2.1.1 Társadalombizt.pénzügy i alapjából átv ett pénzeszköz 2.1.2 Támogatásértékű működési bev étel 3 810 3 810 100 7 968 6 337 80 3 604 3 639 101 177 1 312 741 2.1.3 EU-s támogatás 27 126 27 126 22 113 82 2.2. Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 0 0 0 0 0 0 0 0 1 521 1 521 0 0 0 0 0 2.2.1 Társadalombizt.pénzügy i alapjából átv ett pénzeszköz 2.2.2 EU-s támogatás 1 521 1 521 0 2.2.3 Egy éb f elhalmozási célú támogatás 3. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3.1 Tárgy i eszközök, immateriális jav ak értékesítése 3.2 Pénzügy i bef ektetésből származó bev étel 3.3 Üzemeltetésből származó bev étel 4. Előző évi költségvetési kiegészítések, visszatér. 5. Átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5.1 Működési célú pénzeszköz átv étel államházt.kív ülről 5.2 Felhalmozási célú pénzeszköz átv étel államházt.kív ülről 6. Maradvány igénybevétele 0 1 960 1 960 100 0 0 0 0 0 7 806 7 806 100 0 793 793 100 6.1 Előző év ek pénzm.működési célú igény bev étele 1 960 1 960 100 7 806 7 806 100 793 793 100 6.2 Előző év ek pénzm.f elhalmozási célú igény bev étele 7. Intézmény költségv etési bev ételei összesen 710 5 957 5 957 100 0 8 491 7 312 86 85 859 97 269 88 893 91 0 970 2 108 217 8. Önkormány zati támogatás 446 523 75 758 75 758 100 0 358 015 224 530 63 150 333 152 590 99 137 65 95 393 96 703 70 251 73 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 447 233 81 715 81 715 100 0 366 506 231 842 63 236 192 249 859 188 030 75 95 393 97 673 72 359 74 9. Függő, átf utó,kiegy enlítő bev ételek Polgármesteri Hiv atal Közös Önkormány zati Hiv atal Műv elődési Központ, Köny v tár, Múzeum Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsőde teljesít. % BEVÉTELEK ÖSSZESEN 447 233 81 715 81 715 100 0 366 506 231 842 63 236 192 249 859 188 030 75 95 393 97 673 72 359 74 12
Cím Edelény Város Önkormányzat intézményeinek 2013. III. negyedévi költségvetésének mérlege Bevételi jogcímek eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. 4/2 oldal ezer Ft-ban 1. Intézményi működési bevételek 0 0 91 57 212 57 212 55 429 97 115 189 115 189 0 0 173 111 173 111 56 591 33 1.1 Egy éb sajűt működési bev étel 90 56 512 56 512 44 383 79 115 189 115 189 0 0 172 411 172 411 45 435 26 1.2 Működési célú ÁFA bev ételek v isszatérülések 700 700 11 042 1 577 700 700 11 150 1593 1.3 Működési célú hozam, és kamatbev ételek 1 0 0 4 0 0 6 2. Támogatásértékű bevételek 0 1 000 3 402 340 28 647 33 428 30 466 91 23 223 24 087 0 0 51 870 69 293 40 613 59 2.1 Működési célú támogatásértékű bevételek 0 1 000 3 402 340 27 126 31 907 30 466 95 23 223 24 087 0 0 50 349 67 772 40 613 60 2.1.1 Társadalombizt.pénzügy i alapjából átv ett pénzeszköz 0 0 0 0 23 223 24 087 0 0 23 223 24 087 0 2.1.2 Támogatásértékű működési bev étel 1 000 3 402 340 0 4 781 8 353 175 0 16 559 18 500 112 2.1.3 EU-s támogatás 27 126 27 126 22 113 82 27 126 27 126 22 113 82 2.2. Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 0 0 0 0 1 521 1 521 0 0 0 0 0 0 1 521 1 521 0 2.2.1 Társadalombizt.pénzügy i alapjából átv ett pénzeszköz 0 0 2.2.2 EU-s támogatás 1 521 1 521 0 0 1 521 1 521 0 2.2.3 Egy éb f elhalmozási célú támogatás 0 0 3. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3.1 Tárgy i eszközök, immateriális jav ak értékesítése 3.2 Pénzügy i bef ektetésből származó bev étel 3.3 Üzemeltetésből származó bev étel 4. Előző évi költségvetési kiegészítések, visszatér. 5. Átvett pénzeszközök 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5.1 Működési célú pénzeszköz átv étel államházt.kív ülről 5.2 Felhalmozási célú pénzeszköz átv étel államházt.kív ülről 6. Maradvány igénybevétele 0 116 116 100 0 8 715 8 715 100 0 7 149 0 0 0 17 824 10 675 60 6.1 Előző év ek pénzm.működési célú igény bev étele 116 116 100 0 8 715 8 715 100 7 149 0 0 0 17 824 10 675 60 6.2 Előző év ek pénzm.f elhalmozási célú igény bev étele 7. Intézmény költségv etési bev ételei összesen 0 1 116 3 609 323 85 859 99 355 94 610 95 138 412 146 425 0 0 224 981 260 228 107 879 41 8. Önkormány zati támogatás 64 260 65 243 47 675 73 309 986 314 536 217 063 69 129 707 131 340 0 0 886 216 879 649 517 351 59 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN 64 260 66 359 51 284 77 395 845 413 891 311 673 75 268 119 277 765 0 0 1 111 197 1 139 877 625 230 55 9. Függő, átf utó,kiegy enlítő bev ételek Edelényi Nefelejcs Óvoda Műv elődési Központ, Köny v tár, Múzeum összesen Szociális Szolgáltató Központ Intézmény i bev ételek összesen BEVÉTELEK ÖSSZESEN 64 260 66 359 51 284 77 395 845 413 891 311 673 75 268 119 277 765 0 0 1 111 197 1 139 877 625 230 55 teljesít. % 13
Edelény Város Önkormányzat intézményeinek 2013. III. negyedévi költségvetésének mérlege 4/3 oldal Cím K I A D Á S O K eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. ezer Ft-ban 1. Működési költségvetés kiadásai 447 233 81 715 81 715 100 0 366 506 228 736 62 234 571 248 034 178 353 72 95 393 97 673 71 030 73 1.1. Személy i juttatások 129 127 26 856 26 856 100 100 415 73 825 74 80 973 83 267 70 854 85 63 219 64 251 47 815 74 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozzájárulási adó 32 484 6 917 6 917 100 25 372 18 520 73 21 872 22 798 16 956 74 17 019 17 297 12 386 72 1.3. Dologi kiadások 50 135 8 198 8 198 100 41 924 14 700 35 131 726 141 969 90 543 64 15 155 15 382 10 086 66 1.4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 235 487 37 082 37 082 100 198 795 121 691 61 1.5. Egyéb működési célú kiadások 0 2 662 2 662 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 743 743 100 1.5.1 Működési célú pénzmaradv ány átadás 1.5.2. Működési célú támogatásértékű kiadás 2 325 2 325 100 743 743 100 1.5.3. Működési célú pénzeszköz átadás államházt.kív ülre 337 337 100 2. Felhalmozási költségvetés kiadásai 0 0 0 0 0 0 0 0 1 621 1 825 275 15 0 0 0 0 2.1. Beruházási kiadások 1 621 1 825 275 15 2.2. Felujítások Kiadási jogcímek 2.4. Egyéb felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2.4.1. Felhalmozási célú maradv ány átadás 2.4.2. Felhalmozási célú támogatásértékű kiadás 2.4.3. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államházt.kív ülre 2.4.4. Pénzügy i bef ektetések kiadásai Polgármesteri Hiv atal Közös Önkormány zati Hiv atal Műv elődési Központ, Köny v tár, Múzeum Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsőde KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 447 233 81 715 81 715 100 0 366 506 228 736 62 236 192 249 859 178 628 71 95 393 97 673 71 030 73 3. Függő, átf utó, kiegy enlítő kiadások 0 0-1578 1911 1397 441 teljesít. % KIADÁSOK ÖSSZESEN 447 233 81 715 80 137 98 0 366 506 230 647 63 236 192 249 859 180 025 72 95 393 97 673 71 471 73 14
4/4 oldal Cím Kiadási jogcímek ezer Ft-ban eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % 1. Működési költségvetés kiadásai 64 260 66 359 51 284 77 394 224 412 066 300 667 267 619 277 265 0 0 1 109 076 1 137 552 611 118 54 1.1. Személy i juttatások 43 704 44 778 36 662 82 187 896 192 296 155 331 81 137 664 139 630 0 0 454 687 459 197 256 012 56 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok és szoc.hozzájárulási adó 11 713 12 003 9 074 76 50 604 52 098 38 416 74 37 256 37 787 0 0 120 344 122 174 63 853 52 1.3. Dologi kiadások 8 843 9 462 5 432 57 155 724 166 813 106 061 64 92 599 93 044 0 0 298 458 309 979 128 959 42 1.4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 0 100 100 0 0 235 587 235 977 158 773 67 1.5. Egyéb működési célú kiadások 0 116 116 100 0 859 859 100 0 6 704 0 0 0 10 225 3 521 34 1.5.1 Működési célú pénzmaradv ány átadás 0 0 0 0 0 0 0 1.5.2. Működési célú támogatásértékű kiadás 116 116 100 0 859 859 100 6 704 0 0 0 9 888 3 184 32 1.5.3. Működési célú pénzeszköz átadás államházt.kív ülre 0 0 0 0 0 337 337 100 2. Felhalmozási költségvetés kiadásai 0 0 0 0 1 621 1 825 275 15 500 500 0 0 2 121 2 325 275 12 2.1. Beruházási kiadások 1 621 1 825 275 15 500 500 0 0 2 121 2 325 275 12 2.2. Felujítások 0 2.4. Egyéb felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2.4.1. Felhalmozási célú maradv ány átadás 2.4.2. Felhalmozási célú támogatásértékű kiadás 2.4.3. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államházt.kív ülre 2.4.4. Pénzügy i bef ektetések kiadásai Edelényi Nefelejcs Óvoda Műv elődési Központ, Köny v tár, Múzeum összesen Szociális Szolgáltató Központ Intézmény i kiadások összesen KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 64 260 66 359 51 284 77 395 845 413 891 300 942 73 268 119 277 765 0 0 1 111 197 1 139 877 611 393 54 3. Függő, átf utó, kiegy enlítő kiadások 1838 2171 KIADÁSOK ÖSSZESEN 64 260 66 359 51 284 77 395 845 413 891 302 780 73 268 119 277 765 0 0 1 111 197 1 139 877 613 564 54 15
6. melléklet a 205/2013.(X.30.) önkormányzati határozathoz Edelényi Polgármesteri Hivatal 2013. III. negyedévi költségvetési kiadási előirányzatai 2/1 oldal ezer Ft-ban Polgárm. Hiv atal Kistérségi hiv atal Állom.-ba nem tartozók Közf oglalkoztatás Vásárolt közszolg. Cím Kiadási jogcímek eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % 1. I. Működési költségvetés kiadásai 428 713 75 075 75 075 100 13 773 3 407 3 407 100 0 2 638 2 638 100 0 0 0 0 0 0 1.1. Személy i juttatások 121 855 22 094 22 094 100 7 272 2 685 2 685 100 2 077 2 077 100 1.2. Munkaadókat terh.jár, és szoc.hj.adó 30 603 5 641 5 641 100 1 881 715 715 100 561 561 100 1.3. Dologi kiadások 40 768 7 596 7 596 100 4 620 7 7 100 1.4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 1.5. Egyéb működési célú kiadások 235 487 39 744 39 744 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1.5.1 Önkormány zat által f oly ósított ellátások 235 487 37 082 37 082 100 1.5.2. Működési célú pénzmaradv ány átadás 1.5.3. Működési célú támogatásértékű kiadás 2 325 2 325 100 1.5.4 Működési célú pénzeszköz átad.államh.kív ülre 337 337 100 2. II. Felhalmozási költségvetés kiadásai 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2.1. Beruházási kiadások 2.2. Felujítások 2.4. Egyéb felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2.4.1. Felhalmozási célú maradv ány átadás 2.4.2. Felhalmozási célú támogatásértékű kiadás 2.4.3. Felhalm.célú pénzeszköz átad.államh.kív ülre 2.4.4. Pénzügy i bef ektetések kiadásai 4. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 428 713 75 075 75 075 100 13 773 3 407 3 407 100 0 2 638 2 638 100 0 0 0 0 0 0 16
Edelényi Polgármesteri Hivatal 2013. III. negyedévi költségvetési kiadási előirányzatai 2/2 oldal ezer Ft-ban Cím 1. I. Működési költségvetés kiadásai 127 56 56 100 420 89 89 100 1 549 419 419 100 2 651 31 31 100 447 233 81 715 81 715 100 1.1. Személy i juttatások 129 127 26 856 26 856 100 1.2. Munkaadókat terh.jár, és szoc.hj.adó 32 484 6 917 6 917 100 1.3. Dologi kiadások 127 56 56 100 420 89 89 100 1 549 419 419 100 2 651 31 31 100 50 135 8 198 8 198 100 1.4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 1.5. Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 235 487 39 744 39 744 100 1.5.1 Önkormány zat által f oly ósított ellátások 235 487 37 082 37 082 100 1.5.2. Működési célú pénzmaradv ány átadás 0 0 0 1.5.3. Működési célú támogatásértékű kiadás 0 2 325 2 325 100 1.5.4 Működési célú pénzeszköz átad.államh.kív ülre 0 337 337 100 2. II. Felhalmozási költségvetés kiadásai 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2.1. Beruházási kiadások 2.2. Felujítások Kiadási jogcímek 2.4. Egyéb felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2.4.1. Felhalmozási célú maradv ány átadás 2.4.2. Felhalmozási célú támogatásértékű kiadás 2.4.3. Felhalm.célú pénzeszköz átad.államh.kív ülre 2.4.4. Pénzügy i bef ektetések kiadásai Tov ább száml. szolg. Pénzügy i szolg.kiad Száml. szellemi tev ék. Adók, díjak Kiadás összesen 4. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 127 56 56 100 420 89 89 100 1 549 419 419 100 2 651 31 31 100 447 233 81 715 81 715 100 eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % 17
7. mellék let a 205/2013.(X.30.) önk ormányzati határozathoz Költségvetési szervek engedélyezett létszáma Költségvetési szerv Engedélyezett létszám (fő) előirányzat eredeti módosított teljesít. % Önkormányzat 2 1 1 100 Polgármesteri Hivatal 46 Közös Önkormányzati Hivatal 44 44 100 Kistérségi Hivatal 3 3 2 67 Szociális Szolgáltató Központ 76 76 73 96 Művelődési Központ, Könyvtár, Szekrényessy Á.Múzeum 51 42 50 119 Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsőde 30 31 30 97 Edelényi Nefelejcs Óvoda 21 21 21 100 Összesen 229 218 221 101 Közfoglalkoztatottak engedélyezett létszáma Költségvetési szerv előirányzat 4 órás Engedélyezett létszám (fő) 6 órás előirányzat előirányzat eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % Önkormányzat 2 8 11 138 15 16 107 Polgármesteri Hivatal Közös Önkormányzati Hivatal Kistérségi Hivatal Szociális Szolgáltató Központ 2 2 100 Művelődési Központ, Könyvtár, Szekrényessy Á.Múzeum Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsőde Edelényi Nefelejcs Óvoda Összesen 0 0 0 2 10 13 130 0 15 16 107 8 órás 18
8. mellék let a 205/2013.(X.30.) önk ormányzati határozathoz Beruházási kiadási előirányzatok feladatonkénti részletezése ezer Ft-ban előirányzat Beruházási feladat eredeti módosít. teljesít. % Önk ormányzat 1. Tájház bővítése, felujítása 28 684 28 684 27 726 97 2. Belvárosi gyüjtőút korszerűsítése 146 258 146 258 143 222 98 3. Mátyás Óvoda fejlesztése 126 306 126 306 753 1 4. Belváros fejlesztése 754 218 759 368 54 527 7 5. Járási Hivatal elhelyezése 1 100 1 310 1 309 100 6. Borsodi úti úti tulajdonrész megvásárlása 1 778 1 778 1 778 7. Ingatlan megvásárlás 2 000 2 000 0 8. István k.65 pályázat engedélyezési költségeire 150 150 0 0 9. István király út 46 ingatlan megvásárlása 2300 2 300 10. Gyermekorvosi körzet részére informatikai eszk. 215 215 100 11. Szemétszállítás számlázási program 327 250 76 12. Gyermekjóléti alapellátás fejlesztési pály.eng.elj. 25 9 36 13. Startmunkaprogram 390 390 14. Mezőgazdasági vetőgép 318 300 15. Árvíz rekonstrukció 3007 31 1 16. Víziközmű projekt 3270 0 17. Családsegítő pályázathoz kiviteli terv 4064 6 0 18. Gyalogosátkelőhelyek kivitelezése 476 0 19. Borsodi út 26. bérleti díjból kompenzálva 1 600 0 20. Sport öltöző 6 0 21. Labdarúgó pálya építés 9 0 22. Fogorvosi,gyermekorv. rendelő intézményének felúj. 38 0 23. Bel- és külterületi utak 7 520 Szociális Szolgáltató Központ 1. Hűtőkamra 500 500 0 0 Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum 1. Városi Tv-hez eszközvásárlás 100 100 0 0 2. TÁMOP pályázatból eszközbeszerzés 1 521 1521 0 0 3. Közművelődési támogatás 204 275 135 Beruházási kiadások összesen 1 062 615 1 082 571 242 264 22 9. mellék let a 205/2013.(X.30.) önk ormányzati határozathoz Céltartalék összegének célonkénti részletezése ezer Ft-ban Megnevezés előirányzat eredeti módosít. 1. Államkötvény 2007-2010.évi 150 120 44913 2. Kötvénykibocsátás maradványa 41 666 17047 3. Turisztikai attrakció pályázat önereje 850 850 4. Családsegítő bővítéséhez pályázati önerő 4 868 4868 5. Egyes szoc.ellátások támogatás maradványa 9 227 8478 6. Sportlétesítmény pályázat önerő 2222 7. Árvíz rekonstrukciós pályázat önerő maradványa 9457 Összesen 206 731 87 835 19
10. mellék let a 205/2013.(X.30.) önk ormányzati határozathoz Pénzeszköz átadások, egyéb támogatások ezer Ft-ban Megnevezés előirányzat eredeti módosít. teljesít. % 1. EVSE támogatás 800 800 800 100 2. Bódvavölgyi Tömegsport támogatás 3 000 3 000 3000 100 3. Orvosi ügyelet támogatása 5 390 5 390 4043 75 4. Bursa támogatás 560 560 135 24 5. Esélyegyenlőségi pályázat maradvány átadása 177 177 100 6. Gyermektartásdíj átadása 337 337 100 7. Üzemanyag kártya egyenleg átadása 365 365 100 8. Pénzmaradvány átadása 13127 6423 49 9. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás támog.átadása 864 0 10. Környezetvédelmi Alapból rendelkezésre álló forrás felh. 3569 3671 103 11. Intézményfenntartói társulás támogatása 106229 12. Háztartások támogatása 313 Összesen 9 750 28 189 125 493 445 11. melléklet a 205/2013.(X.30.) önkormányzati határozathoz KIMUTATÁS Edelény Város Önkormányzata saját bevételeinek összegéről Sorszám eredeti módosított ezer Ft-ban 1. Helyi adók 120 000 120 000 92665 77 2. Osztalékok, koncessziós díjak, hozam 26 505 24 637 16827 68 3. Díjak, pótlékok, birságok 10 300 10 300 3462 34 4. Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, vagyonhasznosításból származó bevétel, 66 362 89 434 100180 112 5. Részvények, részesedések értékesítése 6. Vállalatértékesítésből, privatizációs bevételből származó bevételek 7. Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés Saját bevételek összesen Bevételi jogcímek előirányzat teljesít. % 223 167 244 371 213 134 87 12. melléklet a 205/2013.(X.30.) önkormányzati határozathoz Edelény Város Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségei ezer Ft-ban Sor- előirányzat szám Megnevezés eredeti módosít. teljesít. % 1. Beruházás a 21.századi iskolába (célhitel) 2 180 2 180 3 354 154 2. Művelődési Ház rekonstrukciós hitel 764 764 882 115 3. Kibocsátott kötvény 42 932 44 530 43 395 97 4. Működési hitel 49 061 49004 100 5. Összes kötelezettség 45 876 96 535 96 635 100 20
13. mellék let a 205/2013.(X.30.) önk ormányzati határozathoz Felujítási kiadási előirányzatok feladatonkénti részletezése ezer Ft-ban Beruházási feladat Önk ormányzat 1. Ivóvíz, szennyvíz felujítása 2.Víziközmű felújítása 3. Felujítási kiadások összesen eredeti előirányzat módosít. teljesít. % 135 1 776 1316 19 667 0 19 802 1 776 9 21
14.melléklet a 205/2013.(X.30.) önkormányzati határozathoz Önkormányzat által folyósított ellátások eredeti módosít. ezer Ft-ban Átmeneti segély Szt.45.. 11 400 11 400 7 298 64 Temetési segély Szt.46.. 960 960 544 57 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (helyi megállapítás) Gyvt.21. 6 808 6 808 909 13 Egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás Rászorultságtól függő normatív kedvezmények 8 092 8 093 100 Rászorultságtól függő pénzbeli szociális, gyermekvédelmi ellátások összesen 19 168 27 260 16 844 62 Természetben nyujtott lakásfenntartási támogatás Szt.47. (1)bek.)b pont Természetben nyujtott rendszeres szociális segély Szt.47. (1)bek.a) pont Adósságkez.szolg.keretében gáz-vagy áram fogyasztást mérő készülék biztosítása Szt.55/a (3)bek. Átmeneti segély Szt.47. (1)bek.c)pont 4 000 4 000 181 5 Temetési segély Szt.47..(1)bek.d)pont Köztemetés Szt.48. 500 500 676 135 Közgyógyellátás Szt.49. 1 400 1 400 0 Rászorultságtól függő normatív kedvezmények Gyvt.148 (5)bek.,Közokt.tv.10 (4)bek,Tpr.tv.8. (4)bek. Étkezés Szt.62.. Házi segítségnyujtás Szt.63.. Ellátási forma megnevezése Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (Gyvt.18. (5)bek.alapján) Természetben nyújtott óvodáztatási támogatás Gyvt.20/C. (4) bek. előirányzat teljesít. % Természetben nyujtott szociális ellátások összesen 5 900 5 900 857 15 Önkormányzat által folyósított szociális, gyermekvédelmi ellátások összesen 25 068 33 160 17 701 53 Polgármesteri Hivatal által folyósított szociális ellátások Ellátási forma megnevezése 15.melléklet a 205/2013.(X.30.) önkormányzati határozathoz eredeti módosít. Nem foglalkoztatottak rendszeres szociális segélye Szt.37. (1bek.b,-d)pont 19 639 3 204 3 204 100 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásszt.35. (1) bek. 177 840 24 393 24 393 100 Rendszeres szociális segély egészségkár.sz.rész.szt. 37/..(1)bek.a)pont 18 468 3 297 3 297 100 Időskorúak járadéka Szt.32/B. (1) bek 336 336 336 100 Lakásfenntartási támogatás (normatív) Szt.38..(1)bek.a)pont 16 800 3 642 3 642 100 Ápolási díj (normatív) Szt.41. (1), 43/A (1)és (4)bek 1 854 2 056 2 056 100 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők pénzbeni támogatása (Gyvt.20/A. ) Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás és a kiegészítő gyermekvédelmi támogatás pótléka (Gyvt.20/B. ) 60 60 100 Óvodáztatási támogatás Gyvt. 20/C. 550 előirányzat teljesít. % Közgyógyellátás Szt.50 (1-2)bek. 94 94 100 Rászorultságtól függő pénzbeli szociális, gyermekvédelmi ellátások összesen 235 487 37 082 37 082 100 Ápolási díjat terhelő járulék 200 89 89 100 Önkormányzati Hivatal által folyósított szociális, gyermekvédelmi ellátások összesen 235 687 37 171 37 171 100 22
16.melléklet a 205/2013.(X.30.) önkormányzati határozathoz Közös Önkormányzati Hivatal által folyósított szociális ellátások eredeti módosít. Nem foglalkoztatottak rendszeres szociális segélye Szt.37. (1bek.b,-d)pont 16 079 12 373 77 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásszt.35. (1) bek. 153 447 77 909 51 Rendszeres szociális segély egészségkár.sz.rész.szt. 37/..(1)bek.a)pont 15 171 13 078 86 Időskorúak járadéka Szt.32/B. (1) bek Ellátási forma megnevezése előirányzat teljesít. % Lakásfenntartási támogatás (normatív) Szt.38..(1)bek.a)pont 13 158 12 259 93 Ápolási díj (normatív) Szt.41. (1), 43/A (1)és (4)bek Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők pénzbeni támogatása (Gyvt.20/A. ) 5 237 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás és a kiegészítő gyermekvédelmi támogatás pótléka (Gyvt.20/B. ) 271 Óvodáztatási támogatás Gyvt. 20/C. 940 390 41 Közgyógyellátás Szt.50 (1-2)bek. 174 Rászorultságtól függő pénzbeli szociális, gyermekvédelmi ellátások összesen 198 795 121 691 61 Ápolási díjat terhelő járulék 111 771 695 Önkormányzati Hivatal által folyósított szociális, gyermekvédelmi ellátások összesen 198 906 122 462 62 23
17. melléklet a 205/2013.(X.30.) önkormányzati határozathoz Cím 1. I. Működési költségvetés kiadásai 0 350 623 221 930 63 0 10 366 2 481 24 0 0 1 801 0 0 0 0 0 0 1.1. Személy i juttatások 95 060 70 456 74 4 587 1 951 43 1 418 1.2. Munkaadókat terh.jár, és szoc.hj.adó 23 999 17 629 73 1 166 508 44 383 1.3. Dologi kiadások 33 159 12 154 37 4 613 22 0 1.4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 198 405 121 691 61 1.5. Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1.5.1 Önkormány zat által f oly ósított ellátások 1.5.2. Működési célú pénzmaradv ány átadás 1.5.3. Működési célú támogatásértékű kiadás 1.5.4 Működési célú pénzeszköz átad.államh.kív ülre 2. II. Felhalmozási költségvetés kiadásai 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2.1. Beruházási kiadások 2.2. Felujítások Kiadási jogcímek 2.4. Egyéb felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2.4.1. Felhalmozási célú maradv ány átadás 2.4.2. Felhalmozási célú támogatásértékű kiadás 2.4.3. Felhalm.célú pénzeszköz átad.államh.kív ülre 2.4.4. Pénzügy i bef ektetések kiadásai Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. III. negyedévi költségvetési kiadási előirányzatai Közös Önkorm.Hiv atal Kistérségi hiv atal Állom.-ba nem tartozók Közf oglalkoztatás Vásárolt közszolg. 4. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 0 350 623 221 930 63 0 10 366 2 481 24 0 0 1 801 0 0 0 0 0 0 2/1 oldal ezer Ft-ban eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % 24
Cím 2/2 oldal ezer Ft-ban eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % eredeti módosít. teljesít. % 1. I. Működési költségvetés kiadásai 0 71 208 293 0 331 84 25 0 1 130 905 80 0 2 620 1 327 51 0 365 141 228 736 63 1.1. Személy i juttatások 0 99 647 73 825 74 1.2. Munkaadókat terh.jár, és szoc.hj.adó 0 25 165 18 520 74 1.3. Dologi kiadások 71 208 293 331 84 25 1 130 905 80 2 620 1 327 51 0 41 924 14 700 35 1.4. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 198 405 121 691 61 1.5. Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1.5.1 Önkormány zat által f oly ósított ellátások 1.5.2. Működési célú pénzmaradv ány átadás 1.5.3. Működési célú támogatásértékű kiadás 1.5.4 Működési célú pénzeszköz átad.államh.kív ülre 2. II. Felhalmozási költségvetés kiadásai 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2.1. Beruházási kiadások 2.2. Felujítások Kiadási jogcímek 2.4. Egyéb felhalmozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2.4.1. Felhalmozási célú maradv ány átadás 2.4.2. Felhalmozási célú támogatásértékű kiadás 2.4.3. Felhalm.célú pénzeszköz átad.államh.kív ülre 2.4.4. Pénzügy i bef ektetések kiadásai Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. III. negyedévi költségvetési kiadási előirányzatai Tov ább száml. szolg. Pénzügy i szolg.kiad Száml. szellemi tev ék. Adók, díjak Kiadás összesen 4. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 0 71 208 293 0 331 84 25 0 1 130 905 80 0 2 620 1 327 51 0 365 141 228 736 63 25
18.melléklet a 205/2013.(X.30.) önkormányzati határozathoz KIMUTATÁS Edelény Város Önkormányzatának pénzeszköz változásának levezetéséről 2013. III. negyedév ezer Ft-ban Sor. Megnevezés Összege (e Ft) szám 1. Pénzkészlet 2013. január 1-jén 466 487 ebből: 2. - Bankszámlák egyenlege 465 192 3. - Pénztárak és betétkönyvek egyenlege 1 295 4. Bevételek ( + ) 1 425 338 5. Kiadások ( - ) 1 469 424 6. Záró pénzkészlet egyenlege 2013. szeptember 30-án 422 401 ebből: 7. - Bankszámlák egyenlege 420 699 8. - Pénztárak és betétkönyvek egyenlege 1 702 2./ Napirendi pont tárgya: Edelény Város Önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójának elfogadásáról (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 213./ sorszám alatt.) Polgármester a napirendet vitára bocsátja. Antal Pál Pénzügyi és Ügyrendi bizottság elnöke az alábbiakban ismerteti a bizottság véleményét: Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 24.. (1) bekezdésében foglaltak alapján a helyi önkormányzatok a következő költségvetési évet megelőző év október 31-ig készítik el a költségvetési koncepciójukat. Az eléjük tárt koncepció figyelemmel van a tervezett bevételekre és a kötelezettségekre, valamint figyelemmel van a kormány által meghatározott gazdasági és pénzügypolitika fő irányaira, a költségvetési politika céljaira, a makrogazdasági információkra és az önkormányzatokat érintő forrásszabályozásra. A koncepció iránymutatás a 2014. évi költségvetés tervezéséhez. Fő szempontjai a takarékos gazdálkodás, a működőképesség megőrzése, a szociálisan rászorultak támogatása, a fejlesztési feladatok és felújítási célok között elsősorban az elnyert pályázati pénzeszközök bevonásával a beruházások és felújítások megvalósítása. A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság az önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepcióját elfogadásra javasolja. 26
Városfejlesztési-Környezetvédelmi és Közbeszerzési Bizottság, Humánpolitikai Bizottság az előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja. Polgármester mivel kérdés, vélemény nem volt az előterjesztés határozati javaslatának elfogadását szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a javaslatot - 8 fő képviselő döntéshozatalban való részvételével - 8 igen, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta, majd meghozta az alábbi határozatot: EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 206/2013.(X.30.) H A T Á R O Z A T A Tárgy: Edelény Város Önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójának elfogadásáról Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Edelény Város Önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójának elfogadásáról szóló előterjesztést megtárgyalta, és az alábbi döntést hozta: 1./ A 2014. évi költségvetési tervezést az alábbi elvek figyelembe vételével kell elvégezni: a) takarékos gazdálkodás folytatásával működőképesség megőrzése, b) szűkös anyagi lehetőségek figyelembevételével a kötelezően ellátandó feladatok prioritásának biztosítása, c) szociálisan rászorultak támogatása, d) 100%-os támogatottságú pályázatokhoz való kapcsolódás, e) elnyert pályázatok önrészének biztosítása. 2./ Működési, fejlesztési bevételek és kiadások egyensúlyának megőrzése. 3./ A kiemelt előirányzatokat az elfogadott költségvetési törvényben foglalt elveknek és kötelező jellegű előírásoknak megfelelően kell kialakítani. Nem kötelező feladatok finanszírozásának felülvizsgálata. 4./ A Képviselő-testület 2014. évi költségvetésében a sportegyesületek támogatását tervezi. 5./ A Cigány, Ruszin és Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat részére a Képviselő-testület a központi költségvetésben biztosított támogatáson felül további támogatást nem nyújt. 6./ A szociálpolitikai juttatások 2014. évi előirányzatának kialakítása során figyelembe kell venni a költségvetési támogatások rendszere szerkezetének, valamint a szociális törvény módosításából eredő változásokat. Tervezni kell a rászoruló gyermekek napi egyszeri étkeztetésének kiadásait. 7./ A 2014. évi fejlesztési feladatok és felújítási célok között a rendelkezésre álló felhalmozási források ismeretében az alábbiakat tervezni kell. a) elnyert pályázati pénzeszköz bevonásával a beruházások, felújítások megvalósítása, b) járdaépítések, felújítások folytatása Start munkaprogram keretében 27
c) parkosítások folytatása, növénytermesztés a Start munkaprogram keretében d) lehetőségeinkhez mérten intézményeink épületének állagmegóvása, korszerűsítése. 8./ Képviselő-testület elrendeli az intézményvezetők részére, hogy a 2014. évi költségvetést megalapozó adatszolgáltatásokat a koncepció célkitűzéseinek megfelelően végezzék el, továbbá az intézmények elemi költségvetésének összeállítása során folyamatosan egyeztessenek az önkormányzat pénzügyi osztályával. 9./ Felkéri a bizottságokat, hogy a költségvetési koncepció alapján folyamatában segítsék az önkormányzat költségvetésének tervezését és megalapozott takarékos gazdálkodását. Határidő: azonnal, illetve költségvetési rendelet megalkotásának határideje Felelős: polgármester, intézményvezetők 3./ Napirendi pont tárgya: Az Edelény Város Önkormányzata tulajdonában álló vagyonnal való rendelkezés szabályairól szóló 29/2012.(IX.12.) önkormányzati rendelet módosításáról (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 214./ sorszám alatt.) Polgármester a napirendet vitára bocsátja. Valamennyi bizottság javasolja a rendelet-tervezet elfogadását. Polgármester mivel kérdés, vélemény nem volt a rendelet-tervezet elfogadását szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a rendelet-tervezetet - 8 fő képviselő döntéshozatalban való részvételével - 8 igen, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta, majd megalkotta alábbi rendeletét: EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2013.(X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TULAJDONÁBAN ÁLLÓ VAGYONNAL VALÓ RENDELKEZÉS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 29/2012.(IX.12.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. (1) bekezdésében, és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. -ában kapott felhatalmazás alapján, 28
Edelény Város Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 57/2013.(III.20.) önkormányzati rendelet 1. melléklet 2.17. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság véleményének kikérésével, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés e) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Az Edelény Város Önkormányzata tulajdonában álló vagyonnal való rendelkezés szabályairól szóló 29/2012.(IX.12.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (6) Az önkormányzati vagyonelemek forgalomképesség szerinti besorolását amennyiben azt jogszabály, különösen az Nvt. nem zárja ki a Képviselő-testület rendeletével, a művelési ágát illetve megnevezését határozatával megváltoztathatja. 2. A Rendelet 2. -a a következő (7) és (8) bekezdéssel egészül ki: (7) E rendelet mellékleteit a Képviselő-testület szükség esetén bármelyik ülésén, de a tárgyévet követő január 31. napjáig kötelezően felül kell vizsgálnia a tárgyév december 31. napján fennálló állapotnak megfelelően. (8) Az Önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonának kimutatását a 2. melléklet, a korlátozottan forgalomképes törzsvagyonának kimutatását a 3. melléklet, a forgalomképes üzleti vagyonának kimutatását a 4. melléklet, valamint az önkormányzati törzsvagyoni körből kivont és üzleti vagyoni körbe sorolt ingatlanokat az 5. melléklet tartalmazza. 3. A Rendelet 14. (12) bekezdésében szereplő melléklet szövegrész helyébe az 1. melléklet szöveg lép. 4. A Rendelet mellékletének megjelölésében a Melléklet szövegrész helyébe az 1. melléklet szöveg lép. 5. A Rendelet az e rendelet 1., 2., 3. és 4. melléklete szerinti 2., 3., 4. és 5. mellékletekkel egészül ki. 6. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti. Vártás József jegyző Molnár Oszkár polgármester Záradék: A rendelet kihirdetve Edelény Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/2013.(III.20.) önkormányzati rendelet 43. (1) bekezdése szerint az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel 2013. október 30.-án Edelény, 2013. október 30. Vártás József jegyző 29
1. melléklet a 20/2013.(X.30.) önkormányzati rendelethez 2. melléklet a 29/2012.(IX.12.) önkormányzati rendelethez Edelény Város Önkormányzat forgalomképtelen tözsvagyona 1. KIZÁRÓLAGOS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONT KÉPEZŐ NEMZETI VAGYON A B C D E F Település Helyrajzi szám Megnevezés Utca, házszám Teljes terület (m 2 ) Önkormányzat tulajdoni hányada (%) Belterület 1. Edelény 1/15 közterület-nefelejcs Nefelejcs út 2 077 100 2. Edelény 1/30 közterület- Jázmin út Jázmin út 2 046 100 3. Edelény 1/46 közterület- Liliom út Liliom út 2 256 100 4. Edelény 1/65 út- Hóvirág utca Hóvirág út 5 045 100 5. Edelény 1/69 út / közterület/ 3 352 100 6. Edelény 1/73 közterület 5 658 100 7. Edelény 1/98 út 826 100 8. Edelény 1/111 út 1 404 100 9. Edelény 1/120 közterület 666 100 10. Edelény 1/122 közterület /zöldfelület/ 6 956 100 11. Edelény 1/128 közterület /zöldfelület/ Miklós Gyula út 8 057 100 12. Edelény 1/129 közterület /zöldfelület/ Miklós Gyula út 35 100 13. Edelény 1/131 közterület / új játszó/ 3 235 100 14. Edelény 1/138 út 2 145 100 15. Edelény 3/2 saját használatú út 160 100 16. Edelény 3/3 közterület /zöldfelület/ 2 495 100 17. Edelény 7 közterület 4 504 100 18. Edelény 9/9 út 1 369 100 19. Edelény 9/12 út / közp. aut. pu./ Borsodi út 2 625 100 20. Edelény 10/2 árok 4 333 100 21. Edelény 10/4 malom árok 3 484 100 22. Edelény 16/3 felszabadulási emlék Borsodi út 9 100 23. Edelény 17 közterület- Malomszög Malomszög út 3 689 100 24. Edelény 28 közterület Móricz Zsigmond út 3 152 100 25. Edelény 45/4 árok 6 743 100 26. Edelény 45/5 park 28 535 100 27. Edelény 52 közterület / kastélykert/ Borsodi út 658 100 28. Edelény 108 szemétlerakó telep 8 827 100 29. Edelény 109 közterület-istván király István király út 17 624 100 30. Edelény 110/1 szemétlerakó telep 141 100 31. Edelény 110/4 szemétlerakó telep 6 320 100 32. Edelény 116 közterület István király István király út 938 100 33. Edelény 117/3 közterület Mátyás király út 2 675 100 34. Edelény 117/6 közterület- zöldfelület 183 100 35. Edelény 126/20 közterület- Mátyás király 164 100 36. Edelény 126/47 udvar Mátyás király út 892 100 37. Edelény 126/49 udvar Mátyás király út 615 100 38. Edelény 126/55 út Mátyás király út 283 100 39. Edelény 126/56 közterület /zöldterület/ Mátyás király út 1 439 100 40. Edelény 147 közterület- Mátyás király Mátyás király út 3 198 100 41. Edelény 154 közterület- Deák Ferenc út Deák Ferenc út 3 849 100 42. Edelény 159/3 közterület 322 100 43. Edelény 159/6 közpark Mátyás király út 843 100 44. Edelény 159/8 közpark Mátyás király út 1 027 100 45. Edelény 175/3 közút 1 662 100 46. Edelény 179/4 közterület 685 100 47. Edelény 179/8 Mátyás király út Mátyás király út 1 860 100 48. Edelény 179/11 közpark 216 100 49. Edelény 179/15 közterület 3 179 100 50. Edelény 205/1 út Pást utca 3 376 100 51. Edelény 205/2 út Mátyás király út 2 110 100 52. Edelény 212 patak 7 551 100 53. Edelény 230 Pást út Pást utca 3 902 100 54. Edelény 243/1 közterület 138 100 55. Edelény 248 közt.-szent Erzsébet Szent Erzsébet út 4 088 100 56. Edelény 279 Patak utca Patak út 3 106 100 57. Edelény 282/2 közterület Palóczy út Palóczy út 1 220 100 58. Edelény 307/1 park / régi kressz/ Tormás út 1 740 100 59. Edelény 307/2 kivett közút Tormás út 2 205 100 60. Edelény 308 közterület Lévay József Lévay József út 6 771 100 61. Edelény 337 közterület Lévay József Lévay József út 1 795 100 62. Edelény 354 közterület- Tormás út Tormás út 1 844 100 30
66. Edelény 432 közterület-napsugár Napsugár út 976 100 67. Edelény 446 közter. Fűzfa út Fűzfa út 3 901 100 68. Edelény 451 közterület 600 100 69. Edelény 491 közt. -Katona József út Katona József út 5 562 100 70. Edelény 522/3 közterület /zölterület/ 205 100 71. Edelény 523 közút - Arany János Arany János út 6 258 100 72. Edelény 524/2 közterület /zöldterület/ Arany János út 383 100 73. Edelény 546/2 közterület- Szemere Szemere út 5 432 100 74. Edelény 546/28 közterület /zöldterület/ Szemere út 9 100 75. Edelény 547 közterület- Tormás út Tormás út 7 051 100 76. Edelény 572 közterület- Petőfi Petőfi Sándor út 5 589 100 77. Edelény 584/2 közterület- Póts András Póts András út 6 599 100 78. Edelény 622 közút /temető alatt/ 7 601 100 79. Edelény 625 zöldfelület 4 690 100 80. Edelény 647 út 531 100 81. Edelény 648/17 út Szentpéteri út 410 100 82. Edelény 649 Bányász út Bányász út 12 766 100 83. Edelény 650 közút 3 268 100 84. Edelény 655/1 közter. Lévay József Lévay József út 2 295 100 85. Edelény 655/8 közterület - Móra Ferenc Móra Ferenc út 1 899 100 86. Edelény 655/27 közterület 1 282 100 87. Edelény 655/37 közterület 1 817 100 88. Edelény 655/55 Katona József út Katona József út 6 535 100 89. Edelény 655/74 közterület /zöldterület/ 152 100 90. Edelény 655/89 közút 213 100 91. Edelény 655/91 árok 1 430 100 92. Edelény 655/94 árok 174 100 93. Edelény 656 közút 8 665 100 94. Edelény 661/4 Bányász út Bányász út 1 672 100 95. Edelény 669/2 beépítetlen terület 668 100 96. Edelény 670/2 járda 7 188 100 97. Edelény 670/4 járda 6 791 100 98. Edelény 672 közterület -Bányász út Bányász út 1 425 100 99. Edelény 675 közterület 1 441 100 100. Edelény 676/1 zöldterület Bányász út 814 100 101. Edelény 678/1 Cseres utca Cseres utca 2 737 100 102. Edelény 678/5 Egres út Egres út 7 206 100 103. Edelény 678/16 közterület Verespart Verespart út 4 912 100 104. Edelény 678/56 közterület Cseres út Cseres út 1 238 100 105. Edelény 678/57 közterület Bihari út Bihari út 2 310 100 106. Edelény 678/70 közterület 2 823 100 107. Edelény 678/72 közterület - út 428 100 108. Edelény 678/90 közterület - út 464 100 109. Edelény 678/91 Rózsavölgyi út Rózsavölgyi út 2 452 100 110. Edelény 678/93 közterület 2 987 100 111. Edelény 678/100 közterület 2 150 100 112. Edelény 678/109 közterület 148 100 113. Edelény 680/1 közterület 990 100 114. Edelény 680/2 közter. /zöldfelület/ 676 100 115. Edelény 699/11 közterület 215 100 116. Edelény 712 közterület 5 613 100 117. Edelény 715 patak 2 099 100 118. Edelény 717 közterület 2 136 100 119. Edelény 723 patak 1 444 100 120. Edelény 724 közterület 716 100 121. Edelény 750/2 közterület Dankó Pista út 392 100 122. Edelény 754 közterület 98 100 123. Edelény 757 Közterület, árok /zöld/ 141 100 124. Edelény 770 közter. Dankó Pista Dankó Pista út 10 015 100 125. Edelény 772/4 közter. Herman Ottó Herman Ottó út 3 025 100 126. Edelény 772/17 közter. Semmelweis út Semmelweis út 2 882 100 127. Edelény 772/43 közter. Semmelweis út Semmelweis út 922 100 128. Edelény 772/44 közter. Bólyai János Bólyai János út 2 897 100 129. Edelény 814/2 közter. Korányi Sándor Korányi Sándor út 4 806 100 130. Edelény 843 közterület Hársfa út Hársfa út 3 973 100 131. Edelény 856 közterület Császtai Császtai út 13 767 100 132. Edelény 857 közter. Antal György Antal György út 1 738 100 133. Edelény 866 közter. /zöldfelület/ 109 100 134. Edelény 873/2 út (belvárosi út) Belvárosi út 3 848 100 135. Edelény 902 közterület Széchenyi Széchenyi út 3 600 100 136. Edelény 928/8 közterület Rozsnyói Rozsnyói út 2 069 100 137. Edelény 928/13 közterület Rozsnyói Rozsnyói út 1 171 100 31
138. Edelény 928/21 közterület Rozsnyói Rozsnyói út 2 055 100 139. Edelény 928/22 árok 987 100 140. Edelény 928/30 közterület 1 651 100 141. Edelény 955 közterület Rákóczi Rákóczi Ferenc út 5 817 100 142. Edelény 991 közterület Újvilág Újvilág út 6 449 100 143. Edelény 1012 közterület Táncsics Táncsics út 4 982 100 144. Edelény 1038 közter. Menner Adolf Menner Adolf út 6 706 100 145. Edelény 1073 közter. Nyár út Nyár út 8 553 100 146. Edelény 1079/1 közter. Tóth Árpád Tóth Árpád út 1 879 100 147. Edelény 1079/2 közter. Tóth Árpád Tóth Árpád út 12 329 100 148. Edelény 1081/8 közterület 2 741 100 149. Edelény 1093 közterület 1 629 100 150. Edelény 1129 közter. Kővágó út Kővágó út 8 390 100 151. Edelény 1131 közterület - út 6 878 100 152. Edelény 1133/10 közterület Újtemplom Újtemplom út 6 123 100 153. Edelény 1133/15 közterület Bódva út Bódva út 7 878 100 154. Edelény 1139/17 közterület 302 100 155. Edelény 1139/67 közút 450 100 156. Edelény 1174/3 közterület Bódva út Bódva út 1 646 100 157. Edelény 1174/7 közterület 932 100 158. Edelény 1174/15 közterület zöldfelület Borsodi út 6 683 100 159. Edelény 1184/3 járda 4 006 100 160. Edelény 1201 közterület Borsodi út 3 351 100 161. Edelény 1220 közterület Kossuth Kossuth Lajos út 2 623 100 162. Edelény 1236 közterület Ady Endre Ady Endre út 6 065 100 163. Edelény 1237 közterület Ady Endre Ady Endre út 2 049 100 164. Edelény 1262/17 közterület Barátság Barátság út 3 571 100 165. Edelény 1264 közter. Ifjúság út Ifjúság út 7 533 100 166. Edelény 1291 közterület Ady Endre Ady Endre út 7 833 100 167. Edelény 1294 közterület Ady Endre Ady Endre út 814 100 168. Edelény 1308 közterület Kossuth Kossuth Lajos út 2 414 100 169. Edelény 1315 közterület Szabadság Szabadság út 3 950 100 170. Edelény 1344 közterület Alkotmány Alkotmány út 2 595 100 171. Edelény 1370 közterület Kossuth Kossuth Lajos út 8 396 100 172. Edelény 1421 közterület Dózsa György Dózsa György út 6 544 100 173. Edelény 1447 közterület Béke út Béke út 8 307 100 174. Edelény 1461/14 közterület Csalogány Csalogány út 5 821 100 175. Edelény 1484 közterület Déryné Déryné út 790 100 176. Edelény 1485/11 közterület Csalogány Csalogány út 4 318 100 177. Edelény 1500/3 járda 333 100 178. Edelény 1500/5 járda 668 100 179. Edelény 1509 közterület Váralja Váralja út 1 908 100 180. Edelény 1566 közterület /zöldfelület/ 862 100 181. Edelény 1597 közterület 368 100 182. Edelény 1602/9 közter. Mező Imre út Mező Imre út 2 842 100 183. Edelény 1612/1 közter. Borsodi út Borsodi út 1 599 100 184. Edelény 1622 közter. Mező Imre út Mező Imre út 2 088 100 185. Edelény 1645 közterület Vizsolyi Vizsolyi út 1 817 100 186. Edelény 1656 közterület 388 100 187. Edelény 1674 közterület Tomori Pál Tomori Pál út 4 281 100 188. Edelény 1682 közterület Tomori Pál Tomori Pál út 1 946 100 189. Edelény 1703 közterület Eötvös út Eötvös út 3 779 100 190. Edelény 1731/2 közterület Virág út Virág út 2 858 100 191. Edelény 1734 közterület Virág út Virág út 1 893 100 192. Edelény 1746 közterület Muskátli Muskátli út 4 181 100 193. Edelény 1765 közterület Akác út Akác út 2 540 100 194. Edelény 1791 közterület Gyöngyvirág út Gyöngyvirág út 4 944 100 195. Edelény 1792 közterület Juhász Gyula Juhász Gyula út 4 184 100 196. Edelény 1810 közterület Juhász Gyula Juhász Gyula út 1 149 100 197. Edelény 1815 árok 360 100 198. Edelény 1831 közterület Mester út Mester út 6 842 100 199. Edelény 1844 árok 782 100 200. Edelény 1857 közterület Kandó Kálmán Kandó Kálmán út 1 777 100 201. Edelény 1875 közterület Rozmaring Rozmaring út 2 360 100 202. Edelény 1880 közterület 743 100 203. Edelény 1887 közterület 671 100 204. Edelény 1888 közterület Vörösmarty Vörösmarty Mihály út 1 053 100 205. Edelény 1901 patak 1 341 100 206. Edelény 1915 közterület Vörösmarty Vörösmarty Mihály út 8 265 100 207. Edelény 1924/2 közterület - Erkel Ferenc Erkel Ferenc út 1 675 100 208. Edelény 1937/2 közút 162 100 209. Edelény 1939/6 árok 753 100 32
210. Edelény 1939/9 közterület 1 202 100 211. Edelény 1977/2 közterület Madách Imre Madách Imre út 8 736 100 212. Edelény 1977/30 közterület /zöldfelület/ 308 100 213. Edelény 1978/1 közterület /zöldfelület/ 300 100 214. Edelény 1988 közter. Jókai Mór Jókai Mór út 4 013 100 215. Edelény 1994 árok 415 100 216. Edelény 2009 közterület Bartók Béla Bartók Béla út 4 362 100 217. Edelény 2025 árok 415 100 218. Edelény 2030 közterület Kölcsey Ferenc Kölcsey Ferenc út 3 369 100 219. Edelény 2033 árok 42 100 220. Edelény 2069 közterület Finkei Áll. Állomás 4 697 100 221. Edelény 2077/1 közterület Gábor Áron Gábor Áron út 2 309 100 222. Edelény 2077/32 közterület Bem József Bem József út 2 751 100 223. Edelény 2088 közterület Klapka Gy. Klapka György út 3 403 100 224. Edelény 2096/2 csatorna 128 100 225. Edelény 2111 árok 125 100 226. Edelény 2114/4 árok 307 100 227. Edelény 2114/7 árok 321 100 228. Edelény 2114/13 út 735 100 229. Edelény 2127 közterület 750 100 230. Edelény 2154 közterület Bocskay út Bocskay út 5 338 100 231. Edelény 2181 közterület Árpád út Árpád út 13 131 100 232. Edelény 2190/3 közterület /zöldfelület/ 284 100 233. Edelény 2191 közterület Árpád út Árpád út 951 100 234. Edelény 2199 közterület Árpád út Árpád út 678 100 235. Edelény 2232 autóbuszállomás Miklós Gyula út 1 706 100 236. Edelény 2240/16 út 464 100 237. Edelény 2240/17 út 936 100 238. Edelény 2240/19 kivett út 831 100 239. Edelény 2241/27 közterület Rajk László Rajk László út 4 212 100 240. Edelény 2244 árok 1 637 100 241. Edelény 2246/4 játszótér/ üres terül 674 100 242. Edelény 2247 közterület Hársfa út Hársfa út 7 461 100 243. Edelény 2248 közterület /zöldfelület/ 436 100 244. Edelény 2275 közterület Hársfa út Hársfa út 1 120 100 245. Edelény 2294 közterület Hársfa út Hársfa út 1 882 100 246. Edelény 2295 közterület Rajk László Rajk László út 6 183 100 247. Edelény 2317/1 közterület 261 100 248. Edelény 2318 közterület 499 100 249. Edelény 2323 közút Tompa Miláy Tompa Mihály út 1 263 100 250. Edelény 2324 közút Tompa Miláy Tompa Mihály út 4 008 100 Zártkert 251. Edelény 3032 közút 2 382 100 252. Edelény 3090 közút 394 100 253. Edelény 3093 közút 1 610 100 254. Edelény 3153 közút 1 830 100 255. Edelény 3412 közút 1 104 100 256. Edelény 3455 közút 5 614 100 257. Edelény 3707 közút 3 174 100 258. Edelény 4070 közút 3 208 100 259. Edelény 4137 közút 301 100 260. Edelény 4170 árok 956 100 261. Edelény 4365/1 közterület /zöldfelület/ 1 294 100 262. Edelény 4365/2 közterület /zöldfelület/ 1 254 100 263. Edelény 4369/1 közterület /zöldfelület/ 4 807 100 264. Edelény 4369/2 közterület /zöldfelület/ 3 623 100 265. Edelény 4374/1 közterület /zöldfelület/ 2 818 100 266. Edelény 5018 út 306 100 267. Edelény 5057 út 224 100 268. Edelény 5317 közút 336 100 269. Edelény 5358 közút 438 100 270. Edelény 5360 közút 1 941 100 271. Edelény 5403 közút 441 100 272. Edelény 5405/13 közterület /zöldfelület/ 832 100 273. Edelény 5457/17/D közterület 1 154 100 274. Edelény 5457/18 közterület /zöldfelület/ 602 100 275. Edelény 5457/19 közterület /zöldfelület/ 842 100 276. Edelény 5457/20/C közterület 1 198 100 277. Edelény 5457/21 közterület /zöldfelület/ 1 262 100 278. Edelény 5458 közút 3 274 100 279. Edelény 5509 közút 1 655 100 33
280. Edelény 5541 közterület /zöldfelület/ 1 010 100 281. Edelény 5569 közút 536 100 282. Edelény 5571 közút 3 025 100 283. Edelény 5661 közút 2 239 100 284. Edelény 5716 közút 22 782 100 285. Edelény 5782 közút 749 100 286. Edelény 5831 közút 425 100 287. Edelény 6001 autóbuszvárók/ szentp. 6 100 288. Edelény 6002 autóbuszvárók/ Antal 6 100 289. Edelény 6003 autóbuszvárók / Finkei 6 100 290. Edelény 6004 autóbuszvárók/ Borsod 6 100 291. Edelény 6030 út 2 683 100 292. Edelény 6048 út 1 346 100 293. Edelény 6068 út 2 551 100 294. Edelény 6082 út 655 100 Külterület 295. Edelény 06/12 közút 4 614 100 296. Edelény 06/14 saját használatú út 1 417 100 297. Edelény 06/18 kült. út saját haszn. 19 262 100 298. Edelény 06/24 vízmosás 6 362 100 299. Edelény 08/2 közút 2 131 100 300. Edelény 014 közút 2 202 100 301. Edelény 018/1 közút 8 481 100 302. Edelény 018/2 közút 7 170 100 303. Edelény 019 közút 4 469 100 304. Edelény 020 út 846 100 305. Edelény 029 út 2 652 100 306. Edelény 033 közút 13 992 100 307. Edelény 034 közút 5 820 100 308. Edelény 038 közút 1 203 100 309. Edelény 042 közút 2 590 100 310. Edelény 045 árok 821 100 311. Edelény 046 közút 3 148 100 312. Edelény 047 árok 1 860 100 313. Edelény 050/24 árok (zúgó patak) 6 583 100 314. Edelény 051 közút 5 028 100 315. Edelény 055 közút 844 100 316. Edelény 061/3 közút 1 044 100 317. Edelény 067 közút 377 100 318. Edelény 069 árok 2 774 100 319. Edelény 075 közút 7 513 100 320. Edelény 078/2 közút 2 595 100 321. Edelény 085 közút 9 030 100 322. Edelény 087 közút 7 563 100 323. Edelény 091 közút 3 359 100 324. Edelény 098 út 2 320 100 325. Edelény 0101 közút 3 228 100 326. Edelény 0106 közút 2 114 100 327. Edelény 0107 közút 16 604 100 328. Edelény 0108/11 árok 3 822 100 329. Edelény 0109 közút 5 631 100 330. Edelény 0110 közút 18 310 100 331. Edelény 0112 közút 11 056 100 332. Edelény 0116 közút 2 603 100 333. Edelény 0118 közút 1 996 100 334. Edelény 0120 út 1 020 100 335. Edelény 0121 közút 9 536 100 336. Edelény 0125 közter. Volt iparvas 3 479 100 337. Edelény 0127 közút 3 510 100 338. Edelény 0132 árok 308 100 339. Edelény 0133 közút 3 733 100 340. Edelény 0135 árok 2 144 100 341. Edelény 0140/1 közút 2 766 100 342. Edelény 0141/2 út 2 958 100 343. Edelény 0148 árok 1 248 100 344. Edelény 0150 árok 1 915 100 345. Edelény 0152 közút 1 312 100 346. Edelény 0153/2 út 1 641 100 347. Edelény 0153/5 út 1 603 100 348. Edelény 0153/7 út 1 399 100 349. Edelény 0154 út 2 077 100 34
2. melléklet a 20/2013.(X.30.) önkormányzati rendelethez 3. melléklet a 29/2012.(IX.12.) önkormányzati rendelethez Edelény Város Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyona A B C D E F Település Helyrajzi szám Megnevezés Utca, házszám Teljes terület (m 2 ) Önkormányzat tulajdoni hányada (%) Belterület 1. Edelény ivóvíz szállítására 100 2. Edelény szennyvízvezeték, vár 100 3. Edelény átemelő- Finke nem mü 100 4. Edelény 1/130 Nefelejcs óvoda Miklós Gyula út 4 7 553 100 5. Edelény 3/2/1 átemelő- Tompa M. út /s Tompa Mihály út 4 100 6. Edelény 16/1 rendezvények Háza-Mű Borsodi út 18 152 100 7. Edelény 69 egészségügyi intézm. István király út 65 2 596 100 8. Edelény 78 könyvtár István király út 49 1 149 100 9. Edelény 110/1/1 átemelő- SZTK mögötti 4 100 10. Edelény 126/57 sporttelep és játszó Mátyás király út 5 775 100 11. Edelény 153 földhivatal/irodaház István király út 52/a 908 100 12. Edelény 155/1 polgármesteri hiv. István király út 52 2 054 100 13. Edelény 168/2 Mátyás óvoda II. sz. Mátyás király út 5 3 204 100 14. Edelény 172 ÁNTSZ, fiziotherápia István király út 58 1 301 100 15. Edelény 175/2 Mátyás óvoda I. sz. Mátyás király út 3 033 100 16. Edelény 180/5 lakótelep Mátyás király út 3 133 100 17. Edelény 445/2 csatorna/vízműhöz ve. 909 100 18. Edelény 652 szociális épület Bányász út 2 3 686 100 19. Edelény 657/1 vízmű 167 100 20. Edelény 659 gyerekjátszótér /Egr. 1 782 100 21. Edelény 701/2 víztorony Szentpéteri út 779 100 22. Edelény 706/2 mentőállomás/ tűzoltó Antal György út 85. 2 796 100 23. Edelény 1133/15/1 átemelő Bódva úti Bódva út 4 100 24. Edelény 1188/2 városgondnokság/ épül Borsodi út 26 2 178 100 25. Edelény 1193/4 Szent Miklós Ált. Isk. Borsodi út 36/B 87 878 100 26. Edelény 1235/6 szemétlerakótelep 2 818 100 27. Edelény 1472/1 beépítetlen terület 790 100 28. Edelény 1472/2 beépítetlen terület 796 100 29. Edelény 1472/3 beépítetlen terület 801 100 30. Edelény 1472/4 beépítetlen terület 780 100 31. Edelény 1472/5 általános iskola Borsodi út 150 8 849 100 32. Edelény 1504 tájház I. Borsodi út 155 2 118 100 33. Edelény 1505 tájház II. Váralja út 1 782 100 34. Edelény 1506 tájház III. / lakóház Váralja út 2 2 090 100 35. Edelény 1510/1 borsodi földvár terület 34 032 100 36. Edelény 1622/1 átemelő- Mező Imre út Mező út 4 100 37. Edelény 1643/1 temető/zárt/állomásn. 1 225 100 38. Edelény 2114/13/1 átemelő- Bocskai út 735 100 39. Edelény 2210/3 szociális épület Árpád út 29 31 989 100 40. Edelény 5500/ átemelő szoc. otthon Zártkert 4 100 41. Edelény 5501/ átemelő - Egres 4 100 Külterület 42. Edelény 061/2 temető /városi/ Császtai út 25 215 100 43. Edelény 099 temető /zárt/ 1 666 100 44. Edelény 0208 temető /zárt/ 3 068 100 45. Edelény 0329 temető / Finkei/ M Árpád út 16 898 100 46. Edelény 0343/5 vásártér 17 473 100 47. Edelény 0347/2 szennyvíztisztítótel. 12 904 100 48. Edelény 0360/9 vízmérőállomás 1 170 100 49. Edelény 0367 vízműtelep 40 961 100 35
3. melléklet a 20/2013.(X.30.) önkormányzati rendelethez 4. melléklet a 29/2012.(IX.12.) önkormányzati rendelethez Edelény Város Önkormányzat forgalomképes üzleti vagyona A B C D E F Település Helyrajzi szám Megnevezés Utca, házszám Teljes terület (m 2 ) Önkormányzat tulajdoni hányada (%) Belterület 1. Edelény 1/4 beépítetlen terület 714 100 2. Edelény 1/5 beépítetlen terület 705 100 3. Edelény 1/8 beépítetlen terület 679 100 4. Edelény 1/9 beépítetlen terület 705 100 5. Edelény 1/20 beépítetlen terület Nefelejcs út 687 100 6. Edelény 1/75 beépítetlen terület 329 100 7. Edelény 1/125 beépítetlen terület Hóvirág út 734 100 8. Edelény 9/7 árúsító pavilon Borsodi út 17 100 9. Edelény 9/8 piactér 1 679 100 10. Edelény 9/10 közterület 1 968 100 11. Edelény 9/14 közterület Borsodi út 8 304 100 12. Edelény 41/2 beépítetlen terület 116 100 13. Edelény 58 lakóház Hősök tere 8 85 50 14. Edelény 60 lakóház Hősök tere 8 30 100 15. Edelény 61 lakóház Hősök tere 8 267 100 16. Edelény 65 beépítetlen terület 219 100 17. Edelény 70 vendégház, udvar István király út 63 2 503 100 18. Edelény 114/2 beépítetlen terület 629 100 19. Edelény 118 átemelő- Kenderföldi Kenderföldi út 218 100 20. Edelény 126/38 lakóház-társasház Mátyás király út 19 1 210 50 21. Edelény 126/46 társasház- Mátyás király Mátyás király út 13 411 6 22. Edelény 126/48 lakóház-társasház Mátyás király út 15 411 20 23. Edelény 126/58 garázs Mátyás király út 26 100 24. Edelény 126/59 garázs Mátyás király út 26 100 25. Edelény 126/69 beépítetlen terület Mátyás király út 333 100 26. Edelény 151 lakóház, udvar István király út 46 712 100 27. Edelény 155/2 épület, udvar István király út 54 1 609 100 28. Edelény 192 beépítetlen terület Antal György út 6 291 100 29. Edelény 195 beépítetlen terület Antal György út 10 574 100 30. Edelény 197 beépítetlen terület Antal György út 14 549 100 31. Edelény 226 lakóház, udvar Pást út 23 532 100 32. Edelény 355 társasházi lakás Tormás út 17 1 093 27 33. Edelény 384 bányászklub/ kultúrház Kenderföldi út 12 951 100 34. Edelény 412 beépítetlen terület 238 100 35. Edelény 445/4 beépítetlen épület /zöldfel./ 3 149 100 36. Edelény 645 beépítetlen terület 634 100 37. Edelény 648/15 beépítetlen épület /zöldfel./ 1 502 100 38. Edelény 655/17 beépítetlen terület 502 100 39. Edelény 655/21 beépített terület Móra Ferenc út 13 481 100 40. Edelény 655/23 beépített terület Móra Ferenc út 17 474 100 41. Edelény 655/25 beépített terület Móra Ferenc út 28 457 100 42. Edelény 655/26 beépített terület Móra Ferenc út 436 100 43. Edelény 655/28 beépített terület Móra Ferenc út 24 489 100 44. Edelény 655/29 beépítetlen terület 511 100 45. Edelény 655/30 lakóház, udvar /szük/ Móra Ferenc út 20 526 100 46. Edelény 655/31 beépítetlen terület 535 100 47. Edelény 655/34 beépítetlen terület 62 405 100 48. Edelény 655/86 beépítetlen terület 325 100 49. Edelény 655/87 beépítetlen terület 888 100 50. Edelény 655/90 beépítetlen terület 571 100 51. Edelény 655/95 beépítetlen terület 23 016 100 52. Edelény 657/2 beépítetlen terület 1 883 100 53. Edelény 660/23 beépítetlen terület 2 748 100 54. Edelény 661/6 beépítetlen terület 256 100 55. Edelény 661/9 beépítetlen terület 17 567 100 36
56. Edelény 663 beépítetlen terület 2 943 100 57. Edelény 664 beépítetlen terület 3 114 100 58. Edelény 668/1 beépítetlen terület 3 544 100 59. Edelény 668/2 beépítetlen terület 3 366 100 60. Edelény 669/3 szükség lakás Szentpéteri út 35 294 100 61. Edelény 669/5 épület, udvar Szentpéteri út 35 1 873 100 62. Edelény 671/1 lakóház- társasház Szentpéteri út 32 2 659 33 63. Edelény 671/3 társasház Szentpéteri út 31 2 726 25 64. Edelény 671/5 társasház Szentpéteri út 30 2 569 50 65. Edelény 677/1 lakóház- társasház Szentpéteri út 21 1 846 25 66. Edelény 677/5 lakóház- társasház Szentpéteri út 23 1 971 50 67. Edelény 678/6 udvar Egres út 8 444 100 68. Edelény 678/7 udvar Egres út 6 403 100 69. Edelény 678/8 udvar Egres út 4 373 100 70. Edelény 678/9 udvar Egres út 2 427 100 71. Edelény 678/10 udvar Cseres út 1 398 100 72. Edelény 678/11 udvar Cseres út 3 429 100 73. Edelény 678/12 udvar Cseres út 5 524 100 74. Edelény 678/13 udvar Cseres út 7 438 100 75. Edelény 678/14 udvar Verespart út 1 548 100 76. Edelény 678/15 udvar Verespart út 3 445 100 77. Edelény 678/21 udvar Verespart út 5 433 100 78. Edelény 678/22 udvar Verespart út 7 469 100 79. Edelény 678/23 udvar Verespart út 9 489 100 80. Edelény 678/24 udvar Verespart út 11 496 100 81. Edelény 678/25 udvar Verespart út 8 474 100 82. Edelény 678/26 udvar Verespart út 6 462 100 83. Edelény 678/27 udvar Verespart út 4 478 100 84. Edelény 678/28 udvar Verespart út 2 450 100 85. Edelény 678/29 udvar Cseres út 11 485 100 86. Edelény 678/30 udvar Cseres út 9 603 100 87. Edelény 678/36 beépített terület Verespart út 19 604 100 88. Edelény 678/37 beépített terület Verespart 21 616 100 89. Edelény 678/39 beépítetlen terület Verespart út 567 100 90. Edelény 678/41 beépítetlen terület Verespart út 462 100 91. Edelény 678/42 beépített terület Verespart út 16 450 100 92. Edelény 678/43 beépített terület Verespart út 18 450 100 93. Edelény 678/45 beépített terület Bihari út 19 758 100 94. Edelény 678/46 beépített terület Bihari út 17 436 100 95. Edelény 678/47 beépített terület Bihari út 15 450 100 96. Edelény 678/48 beépített terület Bihari út 13 450 100 97. Edelény 678/50 beépített terület Bihari út 9 392 100 98. Edelény 678/52 beépített terület Bihari út 5 392 100 99. Edelény 678/53 beépített terület Bihari út 3 392 100 100. Edelény 678/55 lakóház, udvar Bihari út 1 803 100 101. Edelény 678/58 beépített terület Bihari út 2 535 100 102. Edelény 678/59 beépített terület Bihari út 4 450 100 103. Edelény 678/60 beépített terület Bihari út 6 450 100 104. Edelény 678/61 beépített terület Bihari út 8 450 100 105. Edelény 678/62 beépített terület Bihari út 10 450 100 106. Edelény 678/63 beépített terület Bihari út 12 450 100 107. Edelény 678/64 beépített terület Bihari út 14 436 100 108. Edelény 678/65 beépített terület Bihari út 16 450 100 109. Edelény 678/66 beépített terület Bihari út 18 450 100 110. Edelény 678/69 Gyep /legelő/ 42 754 100 111. Edelény 678/71 beépített terület 410 100 112. Edelény 678/73 beépítetlen terület 822 100 113. Edelény 678/74 beépítetlen terület 788 100 114. Edelény 678/80 beépítetlen terület 528 100 115. Edelény 678/81 beépítetlen terület Rózsavölgyi út 762 100 116. Edelény 678/82 beépített terület Rózsavölgyi út 11 727 100 117. Edelény 678/83 lakóház, udvar Rózsavölgyi út 9 525 100 37
118. Edelény 678/86 beépített terület Rózsavölgyi út 3 525 100 119. Edelény 678/87 beépített terület Rózsavölgyi út 1 525 100 120. Edelény 678/88 beépített terület Cseres út 13 729 100 121. Edelény 678/89 beépített terület Cseres út 15 496 100 122. Edelény 678/92 beépítetlen terület 2 170 100 123. Edelény 678/94 beépített terület Rózsavölgyi út 2 788 100 124. Edelény 678/98 beépítetlen terület 481 100 125. Edelény 678/99 beépítetlen terület 721 100 126. Edelény 678/101 beépítetlen terület 594 100 127. Edelény 678/102 beépítetlen terület 560 100 128. Edelény 678/103 beépítetlen terület 562 100 129. Edelény 678/104 beépítetlen terület 564 100 130. Edelény 678/105 beépítetlen terület 567 100 131. Edelény 678/106 beépítetlen terület 568 100 132. Edelény 678/107 beépítetlen terület 570 100 133. Edelény 678/108 beépítetlen terület 572 100 134. Edelény 678/110 beépítetlen terület 592 100 135. Edelény 678/111 beépítetlen terület 396 100 136. Edelény 679/18 udvar Egres út 13 652 100 137. Edelény 679/19 udvar Egres út 11 627 100 138. Edelény 679/20 udvar Egres út 9 640 100 139. Edelény 679/21 udvar Egres út 7 640 100 140. Edelény 679/22 udvar Egres út 5 640 100 141. Edelény 679/23 lakóház, udvar Egres út 3 611 100 142. Edelény 679/24 udvar Egres út 1 606 100 143. Edelény 679/26 udvar Egres út 10 455 100 144. Edelény 679/27 beépített terület Egres út 12 459 100 145. Edelény 679/28 udvar Egres út 14 498 100 146. Edelény 679/29 udvar Egres út 16 475 100 147. Edelény 680/3 beépítetlen terület 5 483 100 148. Edelény 680/4 beépítetlen terület 351 100 149. Edelény 699/1 beépítetlen terület 3 101 100 150. Edelény 699/2 beépítetlen terület víztoronynál 693 100 151. Edelény 699/4 beépítetlen terület víztoronynál 968 100 152. Edelény 699/5 beépítetlen terület víztoronynál 1 802 100 153. Edelény 699/6 közterület 1 473 100 154. Edelény 700/3 beépítetlen terület víztoronynál 25 100 155. Edelény 704 beépítetlen terület 3 266 100 156. Edelény 705/2 beépítetlen terület 1 683 100 157. Edelény 706/1 ÉMÁSZ-lakóház, udvar Antal György út 87 2 771 100 158. Edelény 713/1 beépítetlen terület 17 513 100 159. Edelény 713/8 beépítetlen terület Dankó Pista út 988 100 160. Edelény 714 beépítetlen terület 7 597 100 161. Edelény 716/1 beépítetlen terület 4 573 100 162. Edelény 716/2 beépítetlen terület 2 312 100 163. Edelény 722 beépítetlen terület 1 390 100 164. Edelény 725/2 beépítetlen terület 354 100 165. Edelény 740 beépítetlen terület Antal György út 47 1 246 100 166. Edelény 742 beépítetlen terület 172 100 167. Edelény 750/1 beépítetlen terület Dankó Pista út 207 100 168. Edelény 750/3 beépítetlen terület Dankó Pista út 354 100 169. Edelény 751 udvar Dankó Pista út 499 100 170. Edelény 756 beépítetlen terület Dankó Pista út 146 100 171. Edelény 769 lakóház, udvar Antal György út 37 671 100 172. Edelény 780/3 beépítetlen terület 236 100 173. Edelény 865 árúház Hősök tere 1 1 004 100 174. Edelény 873/1 beépítetlen terület Császtai út 5 1 796 100 175. Edelény 895 beépítetlen terület 1 020 100 176. Edelény 922 beépítetlen terület Tóth Árpád 40 1 057 100 177. Edelény 1130/7 beépítetlen terület 85 100 178. Edelény 1131/1 gátőrház 95 100 179. Edelény 1132 beépítetlen terület 8 307 100 38
180. Edelény 1133/23 beépítetlen terület 21 273 100 181. Edelény 1169 társasház Borsodi út 2 1 738 32 182. Edelény 1174/9 beépítetlen terület 739 100 183. Edelény 1174/12 társasház Borsodi út 4 694 56 184. Edelény 1187 társasház Borsodi út 22 1 424 68 185. Edelény 1188/1 beépítetlen terület Borsodi út 1 374 100 186. Edelény 1190 beépítetlen terület Borsodi út 1 430 100 187. Edelény 1262/3 beépített terület Barátság út 16 481 100 188. Edelény 1262/4 beépített terület Barátság út 4 492 100 189. Edelény 1262/7 lakóház, udvar Barátság út 10 481 100 190. Edelény 1262/11 lakóház, udvar Barátság út 6 480 100 191. Edelény 1262/12 lakóház, udvar Barátság út 6 467 100 192. Edelény 1262/14 lakóház, udvar Barátság út 4 480 100 193. Edelény 1262/18 beépítetlen terület Barátság út 497 100 194. Edelény 1262/19 beépítetlen terület Barátság út 479 100 195. Edelény 1262/20 beépítetlen terület Barátság út 479 100 196. Edelény 1262/21 beépítetlen terület Barátság út 479 100 197. Edelény 1262/22 beépítetlen terület Barátság út 479 100 198. Edelény 1262/23 beépítetlen terület Barátság út 479 100 199. Edelény 1262/24 beépítetlen terület Barátság út 479 100 200. Edelény 1262/25 beépített terület Barátság út 13 479 100 201. Edelény 1262/26 beépített terület Barátság út 479 100 202. Edelény 1262/27 beépítetlen terület Barátság út 479 100 203. Edelény 1262/28 beépítetlen terület Barátság út 479 100 204. Edelény 1262/29 beépített terület Barátság út 5 479 100 205. Edelény 1262/30 beépített terület Barátság út 3 479 100 206. Edelény 1262/31 beépített terület Barátság út 1 479 100 207. Edelény 1262/32 beépített terület Barátság út 1 723 100 208. Edelény 1449/3 udvar Béke út 35 1 078 100 209. Edelény 1449/4 udvar Béke út 33 922 100 210. Edelény 1449/5 udvar Béke út 31 1 042 100 211. Edelény 1449/7 beépítetlen terület 291 16 212. Edelény 1467 beépítetlen terület 1 541 100 213. Edelény 1485/3 beépítetlen terület 630 100 214. Edelény 1485/12 beépített terület Csalogány út 43 589 100 215. Edelény 1485/13 beépített terület Csalogány út 41 589 100 216. Edelény 1495/4 beépítetlen terület 129 100 217. Edelény 1499 beépítetlen terület 1 594 100 218. Edelény 1501 beépítetlen terület 3 768 100 219. Edelény 1507/1 beépítetlen terület Váralja út 3 229 100 220. Edelény 1507/2 beépítetlen terület Váralja út 5 1 012 100 221. Edelény 1508 beépítetlen terület Váralja út 582 100 222. Edelény 1510 udvar/ épület Borsvezér út 6 325 100 223. Edelény 1544 lakóház, udvar Borsvezér út 8 347 100 224. Edelény 1560 beépítetlen terület Borsvezér út 578 100 225. Edelény 1562 lakóház, udvar Borsodi út 137 452 100 226. Edelény 1642/2 udvar és gazdasági épület 1 344 100 227. Edelény 1654 beépített terület Tomori Pál út 1 431 100 228. Edelény 1672 lakóház, udvar József Attila út 6 1 142 13 229. Edelény 1705/3 beépítetlen terület 201 100 230. Edelény 1724 udvar és gazdasági épület 733 100 231. Edelény 1799/1 lakóház, udvar Virág út 2 475 100 232. Edelény 1917 beépítetlen terület 1 207 100 233. Edelény 1918 beépítetlen terület 924 100 234. Edelény 1921 beépítetlen terület 710 100 235. Edelény 1922 beépítetlen terület 615 100 236. Edelény 1925 beépítetlen terület 425 100 237. Edelény 1928 beépítetlen terület 522 100 238. Edelény 1929 beépítetlen terület 495 100 239. Edelény 1932 beépítetlen terület 531 100 240. Edelény 1933 beépítetlen terület 484 100 241. Edelény 1936 beépítetlen terület 484 100 39
242. Edelény 1937/1 beépítetlen terület 468 100 243. Edelény 1939/25 beépítetlen terület 132 100 244. Edelény 1967/2 beépítetlen terület Madách Imre út 1 066 47 245. Edelény 1968/5 beépítetlen terület Madách Imre út 1 153 100 246. Edelény 1977/14 beépítetlen terület Madách Imre út 770 100 247. Edelény 1977/15 beépítetlen terület Madách Imre út 701 100 248. Edelény 1995 lakóház, udvar mezőg.ép. Finkei út 88 1 381 100 249. Edelény 2024 beépítetlen terület 461 100 250. Edelény 2026/2 beépítetlen terület 500 100 251. Edelény 2031 beépítetlen terület 619 100 252. Edelény 2032 beépítetlen terület 42 100 253. Edelény 2034 beépítetlen terület 405 100 254. Edelény 2035 beépítetlen terület 514 100 255. Edelény 2036 beépítetlen terület 469 100 256. Edelény 2037 beépítetlen terület 514 100 257. Edelény 2038 beépítetlen terület 468 100 258. Edelény 2039 beépítetlen terület 428 100 259. Edelény 2040 beépítetlen terület 553 100 260. Edelény 2041 beépítetlen terület 883 100 261. Edelény 2042 beépítetlen terület 527 100 262. Edelény 2043 beépítetlen terület 519 100 263. Edelény 2044 beépítetlen terület 486 100 264. Edelény 2045 beépítetlen terület 549 100 265. Edelény 2046 beépítetlen terület 506 100 266. Edelény 2074 gyep, legelő -Finkei 56 482 100 267. Edelény 2077/2 beépített terület Gábor Áron út 29 515 100 268. Edelény 2077/3 beépített terület Gábor Áron út 27 520 100 269. Edelény 2077/4 beépített terület Gábor Áron út 25 520 100 270. Edelény 2077/5 beépített terület Gábor Áron út 23 520 100 271. Edelény 2077/6 beépített terület Gábor Áron út 21 520 100 272. Edelény 2077/7 beépített terület Gábor Áron út 19 520 100 273. Edelény 2077/8 beépített terület Gábor Áron út 17 508 100 274. Edelény 2077/9 beépített terület Gábor Áron út 15 520 100 275. Edelény 2077/10 beépítetlen terület Gábor Áron út 13 520 100 276. Edelény 2077/11 beépítetlen terület Gábor Áron út 11 520 100 277. Edelény 2077/12 beépített terület Gábor Áron út 9 520 100 278. Edelény 2077/13 beépített terület Gábor Áron út 7 520 100 279. Edelény 2077/14 beépített terület Gábor Áron út 5 508 100 280. Edelény 2077/15 beépített terület Gábor Áron út 3 520 100 281. Edelény 2077/18 beépített terület Bem József út 4 520 100 282. Edelény 2077/19 beépített terület Bem József út 6 520 100 283. Edelény 2077/20 beépített terület Bem József út 8 520 100 284. Edelény 2077/21 beépített terület Bem József út 10 520 100 285. Edelény 2077/22 beépített terület Bem József út 12 520 100 286. Edelény 2077/23 beépített terület Bem József út 14 520 100 287. Edelény 2077/24 beépített terület Bem József út 16 520 100 288. Edelény 2077/25 beépített terület Bem József út 18 520 100 289. Edelény 2077/26 beépített terület Bem József út 20 520 100 290. Edelény 2078/3 beépítetlen terület Klapka György út 1 157 100 291. Edelény 2078/4 beépítetlen terület Klapka György út 1 302 100 292. Edelény 2086 beépítetlen terület 95 20 293. Edelény 2089 beépítetlen terület 1 479 100 294. Edelény 2114/1 beépítetlen terület 257 100 295. Edelény 2114/8 beépítetlen terület 970 100 296. Edelény 2114/9 beépítetlen terület 936 100 297. Edelény 2114/10 beépítetlen terület 905 100 298. Edelény 2014/11 beépítetlen terület 888 100 299. Edelény 2114/12 beépítetlen terület 965 100 300. Edelény 2164/6 beépítetlen terület 4 339 100 301. Edelény 2202 kézműves műhely Árpád út 41 3 219 100 302. Edelény 2210/4 udvar/ Finkei magtár/ Árpád út 1 173 100 303. Edelény 2211 Posta /lakóház Árpád út 27 4 467 100 40
304. Edelény 2240/3 beépítetlen terület 3 117 100 305. Edelény 2240/7 beépítetlen terület 3 361 100 306. Edelény 2240/12 mezőgazdasági géptár Miklós Gyula út 1 803 100 307. Edelény 2240/15 beépítetlen terület 431 100 308. Edelény 2240/20 kivett beépítetlen terület 4 535 100 309. Edelény 2243 beépítetlen terület 2 381 100 310. Edelény 2246/3 beépítetlen terület 167 100 311. Edelény 2317/7 beépítetlen terület 295 100 312. Edelény 2317/8 beépítetlen terület 295 100 313. Edelény 2317/10 beépítetlen terület 295 100 314. Edelény 2317/12 beépítetlen terület 262 100 315. Edelény 2317/17 beépítetlen terület 247 100 316. Edelény 2317/19 beépítetlen terület 243 100 317. Edelény 2319 beépítetlen terület Dankó Pista út 45 986 100 Zártkert 318. Edelény 2914 gyep, legelő /záportár/ kis császta alatt lévő te. 30 006 100 319. Edelény 2937 gyümölcsös 212 100 320. Edelény 2944 gyümölcsös és présház 204 100 321. Edelény 2945 gyümölcsös 177 100 322. Edelény 2952 gyümölcsös 111 100 323. Edelény 3092 gyep, rét 272 100 324. Edelény 3309 gyümölcsös 18 100 325. Edelény 3421/5 gyümölcsös 301 100 326. Edelény 3463 szőlő és présház 458 100 327. Edelény 3638 szőlő, kert és út 1 712 100 328. Edelény 3729 gyümölcsös, kert 1 793 11 329. Edelény 3730 szőlő és présház 2 382 22 330. Edelény 3881 gyümölcsös 73 100 331. Edelény 3883 gyümölcsös 57 100 332. Edelény 3887 gyümölcsös 74 100 333. Edelény 3890 gyümölcsös 51 100 334. Edelény 3924 szőlő 171 100 335. Edelény 3960 gyümölcsös 54 100 336. Edelény 4088 gyümölcsös 79 100 337. Edelény 4090 gyümölcsös 388 94 338. Edelény 4092 gyümölcsös 239 100 339. Edelény 4118 gyümölcsös 176 100 340. Edelény 4121 gyümölcsös 179 100 341. Edelény 4129 erdő 84 100 342. Edelény 4143 szőlő és út 1 003 100 343. Edelény 4146 szőlő és út 718 100 344. Edelény 4152 kert és gyümölcsös 1 845 50 345. Edelény 4153 kert, gyümölcsös 1 676 50 346. Edelény 4158 gyümölcsös és szőlő 1 427 100 347. Edelény 4159 gyümölcsös, szőlő 1 541 100 348. Edelény 4168 szántó 4 221 50 349. Edelény 4169 szántó 3 947 50 350. Edelény 4174 szőlő és út 819 100 351. Edelény 4175 szőlő és út 845 100 352. Edelény 4176 szőlő és út 890 100 353. Edelény 4178 szántó 3 192 50 354. Edelény 4181 szőlő és út 1 159 75 355. Edelény 4182 szőlő és út 1 439 75 356. Edelény 4253 gyep, rét és út 2 778 100 357. Edelény 4275 gyep, rét és út 6 059 100 358. Edelény 4325 szőlő, gyümölcsös 1 620 58 359. Edelény 4374/2 kert 172 100 360. Edelény 4422 erdő 577 100 361. Edelény 4437 szőlő 1 085 100 362. Edelény 4445 erdő, kert 7 044 100 363. Edelény 5315 gyep, rét 1 573 100 41
364. Edelény 5316 gyep, rét 1 533 100 365. Edelény 5318 gyep/rét/ gyümölcsös 6 072 100 366. Edelény 5330/2 gyep/legelő/és présház 2 061 100 367. Edelény 5341 kert 1 456 100 368. Edelény 5349 kert,gyümölcs 1 193 100 369. Edelény 5350 zártkerti udvar és gyüm. 1 017 100 370. Edelény 5357 gyep,legelő 9 206 100 371. Edelény 5359 gyep, legelő 5 185 100 372. Edelény 5361/3 gyümölcsös,udvar,gaz 10 516 100 373. Edelény 5361/4 gyep,legelő 1 101 100 374. Edelény 5377 gyümölcsös 432 100 375. Edelény 5380 gyümölcsös 660 83 376. Edelény 5402/1 gyep (rét) 936 100 377. Edelény 5402/2 gyep (rét) 1 206 100 378. Edelény 5421 szőlő 1 053 100 379. Edelény 5455 erdő és présház 1 440 100 380. Edelény 5463 gyümölcsös, szőlő 1 385 100 381. Edelény 5478/2 kert,szőlő és gazda. 2 082 100 382. Edelény 5606 szőlő 1 080 100 383. Edelény 5639/2 szőlő, gyümölcsös 1 046 100 384. Edelény 5680 gyümölcsös és gazdas. 475 100 385. Edelény 5715/1 szőlő 706 40 386. Edelény 5721 szőlő és présház 530 50 387. Edelény 5728 szőlő és gyümölcsös 1 596 25 388. Edelény 5739 szőlő 889 25 389. Edelény 5758 gyep,rét 292 100 390. Edelény 5761 kert 173 100 391. Edelény 5815 gyümölcsös 62 100 392. Edelény 5828 gyümölcsös, szőlő 2 857 40 Külterület 392. Edelény 02/4 iparvasút/régi/ 7 355 100 393. Edelény 05/2 szántó Egresi földek 6 288 100 394. Edelény 06/6 gyep (legelő) 4 130 100 395. Edelény 06/9 üzem/bányav.haszn.vá. 1 170 100 396. Edelény 06/22 meddőhányó 141 970 100 397. Edelény 09/19 szántó 7 525 100 398. Edelény 012/6 szántó Egresi földek 9 366 100 399. Edelény 012/7 szántó Egresi földek 11 208 100 400. Edelény 012/9 szántó Egresi földek 14 089 100 401. Edelény 013/20 szántó 5 953 100 402. Edelény 015/72 bányaszellőző 28 100 403. Edelény 015/90 szántó 7 503 100 404. Edelény 050/3 udvar 7 631 100 405. Edelény 050/4 udvar és épület 12 008 100 406. Edelény 050/5 szántó 18 751 100 407. Edelény 061/8 erdő 4 952 100 408. Edelény 070/1 gyep,rét 12 788 100 409. Edelény 071 erdő 49 995 100 410. Edelény 074/8 gyep /rét/ 1 705 19 411. Edelény 074/11 gyep,rét 380 100 412. Edelény 077/5 szántó 3 314 100 413. Edelény 077/6 szántó 22 415 43 414. Edelény 077/7 szántó 13 971 100 415. Edelény 077/8 szántó 57 429 100 416. Edelény 089/4 erdő és út 371 563 1 417. Edelény 0108/4 bányaszellőző 13 100 418. Edelény 0134/7 szántó 32 795 100 419. Edelény 0186/1 legelő 1 665 100 420. Edelény 0197 gyep,legelő 4 057 100 421. Edelény 0200/6 szántó 6 528 100 422. Edelény 0200/7 szántó 6 689 100 42
423. Edelény 0200/11 szántó 20 452 33 424. Edelény 0200/12 szántó 2 606 100 425. Edelény 0200/14 szántó 5 608 100 426. Edelény 0200/17 szántó 2 602 100 427. Edelény 0200/18 szántó 3 683 100 428. Edelény 0230/14 út 2 669 100 429. Edelény 0230/18 szántó 8 756 100 430. Edelény 0237/16 szántó 5 898 100 431. Edelény 0242/4 szántó 3 204 100 432. Edelény 0242/17 szántó 11 960 50 433. Edelény 0300/10 szántó-vitaminparcella 133 354 100 434. Edelény 0345/4 szántó 4 855 100 435. Edelény 0345/29 szántó 4 000 100 436. Edelény 0360/6 legelő, anyagbánya 70 776 437. Edelény 0361/3 szántó 1 749 50 438. Edelény 0361/5 szántó 3 288 100 439. Edelény 0361/8 szántó 12 145 100 440. Mezőkeresztes 782 lakóház,udvar Úttörő út 4 537 100 441. Mezőkeresztes 0500/2 szántó 353 548 3 442. Tardona 1067 gyep,rét 2 869 50 443. Tardona 1345 erdő 309 17 444. Tardona 057/7 gyep,legelő 1 453 100 445. Szalonna 2055 üdülőépület és udvar Ibolya út 55 1 444 100 446. Zilíz 028/2 gyep,legelő 61 056 100 447. Zilíz 028/4 gyep, legelő, vízmosás 76 369 100 448. Zilíz 030/1 gyep, legelő, vízmosás 163 869 73 449. Zilíz 030/3 gyep, legelő, szántó 74 462 88 450. Zilíz 036 szántó 483 397 4 451. Múcsony 083/8 üzemi épület 3 933 100 452. Meggyaszó 413 lakóház, udvar Petőfi Sándor út 39 1 140 100 453. Gelej 093/4 gyep, legelő 533 003 0 5. melléklet a 29/2012.(IX.12.) önkormányzati rendelet 4. melléklet a 20/2013.(X.30.) önkormányzati rendelethez A B C D E F Település Helyrajzi Megnevezés Teljes terület (m 2 Önkormányzat ) szám Módosítás előtt Módosítás után tulajdoni hányada (%) 1. Edelény 9/8 kivett piactér kivett beépitetlen terület 1 914 100 2. Edelény 9/10 kivett közterület kivett beépitetlen terület 1 968 100 3. Edelény 9/14 kivett közterület kivett beépitetlen terület 8 304 100 Edelény Város Önkormányzat Törzsvagyonából kivont, üzleti vagyonba sorolt vagyontárgyai 43
4./ Napirendi pont tárgya: Általános iskola céljára szolgáló épület állapotának felméréséhez szakvélemény megrendeléséről (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 217./ sorszám alatt.) Polgármester a lakosság tájékoztatása végett az előterjesztéssel kapcsolatban elmondja, hogy 2011-ben a volt Szabó Lőrinc Általános Iskola átadásra került a Miskolci Apostoli Exarchátus részére. Igazgató úr különböző problémákat tárt föl az épület statikai állapotára vonatkozóan, a tetőteret és a nagy aulát érintően. Annak idején mind a két kivitelezőt felkérték, akik részt vettek a felújítási munkákban, nevezetesen az ORSZAK Borsod Kft-t, illetve az Ornament 2000 Kft-t, hogy a hibákat javítsák ki. Ez akkor meg is történt. Néhány héttel ezelőtt az önkormányzat kapott az iskola igazgatójától egy statikusi szakvéleményt, mely szerint az épületen továbbra is fennállnak szerkezeti, illetve statikai problémák. Ezen egy picit meglepődött, nem csak ő, hanem jegyző úr is és a hivatal szakemberei is, ezért gondolták azt, hogy ők is felkérnek egy szakértőt, és vizsgálja meg, hogy mi a csoda lehet ezzel az épülettel, mert valaki elkészítette a terveit, megadták az építési engedélyt, és valaki átvette felelős műszaki ellenőrként azt az épületet. Nem gondolja azt, hogy olyan borzasztó problémák lehetnek azzal az épülettel, mint ami ebben a szakvéleményben le van írva. Egyébként érdekes stílusú a szakértői vélemény, amit nagyon szívesen rendelkezésre bocsát annak, aki kíváncsi rá. Mivel ez azért nem gyerekjáték, hiszen iskoláról van szó, a gyermekek biztonsága és saját lelkiismeretük érdekében végeztessék el független szakértővel az épület állapotának felmérést. Valamennyi bizottság javasolja az előterjesztés határozati javaslatának elfogadását. Polgármester mivel kérdés, vélemény nem volt az előterjesztés határozati javaslatának elfogadását szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a javaslatot - 8 fő képviselő döntéshozatalban való részvételével - 8 igen, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta, majd meghozta az alábbi határozatot: EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 207/2013.(X.30.) H A T Á R O Z A T A Tárgy: Általános iskola céljára szolgáló épület állapotának felméréséhez szakvélemény megrendeléséről Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Általános iskola céljára szolgáló épület állapotának felméréséhez szakvélemény megrendeléséről szóló előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza: 44
1. Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete független szakértői vélemény elkészíttetését rendeli el az Edelény, Borsodi út 36/b. szám alatti általános iskola emeletráépítés fedélszék tartószerkezetének állapotvizsgálatára. 2. Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a 2013. évi költségvetés általános tartaléka terhére árajánlatok bekérését követően megrendelje a szakértői véleményt. Határidő: 2013.12.15. Felelős: polgármester 5./ Napirendi pont tárgya: Edelény Város Önkormányzata 2013. évi összesített közbeszerzési tervének módosításáról (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 218./ sorszám alatt.) Polgármester a napirendet vitára bocsátja. Valamennyi bizottság javasolja az előterjesztés határozati javaslatának elfogadását. Polgármester mivel kérdés, vélemény nem volt az előterjesztés határozati javaslatának elfogadását szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a javaslatot - 8 fő képviselő döntéshozatalban való részvételével - 8 igen, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta, majd meghozta az alábbi határozatot: EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 208/2013.(X.30.) H A T Á R O Z A T A Tárgy: Edelény Város Önkormányzata 2013. évi összesített közbeszerzési tervének módosításáról Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az Edelény Város Önkormányzatának 2013. évi összesített közbeszerzési tervének módosításáról szóló előterjesztést és az alábbi döntést hozza: 1. Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testülete Edelény Város Önkormányzatának 2013. évi összesített közbeszerzési tervének módosítását a határozat mellékleteként - jóváhagyja. 45
2. Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testülete elrendeli a módosított Edelény Város Önkormányzat 2013 évi összesített közbeszerzési tervének Edelény város honlapján történő közzétételét. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Értesül: osztályok 46
Melléklet a 208/2013.(X.30.) határozathoz A közbeszerzés tárgya I. Építési beruházás CPV kód Közbeszerzés előzetesen becsült értéke (nettó) Ftban Az ÉMOP-3.1.2/A-09-2f- 2011-0009 azonosítószámú Edelény belvárosának értéknövelő és 45232300-5 funkcióerősítő fejlesztése (I. 45213316-1 ütem) című projekt 45231300-8 keretében István király utca közterületi rekonstrukció (járda, út, szennyvíz, ivóvíz, hálózat) Az ÉMOP-3.1.2/A-09-2f- 2011-0009 azonosítószámú Edelény belvárosának 45232300-5 értéknövelő és 45213316-1 funkcióerősítő fejlesztése (I. 45231300-8 ütem) című projekt keretében Deák Ferenc, Edelény Város Önkormányzatának 2013. évi összesített közbeszerzési terve Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus Nemzeti eljárásrend Nemzeti eljárásrend 167.826.565 (ebből 73.609.434,- Ft a projekten kívül kerül megvalósításra saját forrásból) 89.522.844 (ebből 12.983.826,- Ft a projekten kívül kerül megvalósításra saját forrásból) Az eljárás megindításának tervezett időpontja Időbeli ütemezés Szerződés teljesítésének várható időpontja vagy a szerződés időtartama 2013. II. negyedév 2013.12.15. 2013. II. negyedév 2013.12.15 A közbeszerzés forrása Európai Uniós forrás és saját forrás Európai Uniós forrás és saját forrás 47