Pápa és Vidéke 2008. szeptember 4. Közéleti hetilap VI. évfolyam 33. szám Anna könyvesbolt Könyv, kazetta, CD, videokazetta Pápa, K ossuth u. 5. Tel.: 89/ 311-290 Régi-új igazgató Újra az Erkel élén Pontosan huszonhat éve vezet általános iskolát, erre a városban talán rajta kívül nincs is más példa. Tapasztalatból tehát van bõven a tarsolyában, de azt mondja, ez nem elég hivatásához. Ehhez számára elsõsorban az kell, hogy nagyon jó, bizalomra épülõ kapcsolatot építsen ki a gyerekekkel és az iskolában tanító pedagógusokkal egyaránt. Schmidt Dezsõnét a nyáron az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola igazgatójának újra megválasztotta a pápai képviselõ-testület. A sok-sok év alatt, amit Erzsike vezetõként töltött, sok minden történt: két összevonás, egy nagy intézmény-felújítás, rengeteg törvénymódosítás, több új pedagógiai program. Ezekbõl számtalan tapasztalatot tudott szerezni, melyet további munkájában mindig jól hasznosíthatott. Bõvebben a 3. oldalon Kutató-mentõ gyakorlat A magyar, szlovák, szlovén és török légierõ kijelölt egységei látványos bemutatóval zárták az ötnapos nemzetközi légi kutatómentõ gyakorlatot a várpalotai Null-ponti lõtéren. Az elképzelt veszélyhelyzetben mentõk, rendõrök és tûzoltók vettek részt, a katonákkal együtt 369-en. Folytatás a 3. oldalon Ünnepélyes tanévnyitó a Tarczyban Egész napos programokkal várta a Tarczy Lajos Általános Iskola a gyerekeket, szüleiket és az érdeklõdõket augusztus 31-én, vasárnap. Reggel 9 órától az intézmény pedagógusainak vezetésével bárki megtekinthette a gyönyörûen felújított épületet. Érkeztek is a vendégek sorjában. Az iskolában tanulók és családtagjaik, egykori diákok, volt pedagógusok és leendõ tanítványok járták körbe a felújított tantermeket, csodálták meg az üvegfalú aulát. Ezzel egy idõben kézmûves-foglalkozások és kerékpáros ügyességi verseny várta a gyerekeket. Részletek a 4. oldalon Sikeres pályázat Eredményesen szerepelt a pápai önkormányzat óvodafelújításra vonatkozó pályázata az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megvalósuló Nemzeti Iskolafejlesztési Programon. Az infrastrukturális fejlesztésre vonatkozó 160 milliós beruházás a döntés értelmében sikeresen zárta az elsõ pályázati szakaszt. Folytatás a 2. oldalon
2 Pápa és Vidéke 2008. szeptember 4. Új helyi vezetõ a Nevelési Tanácsadóban Simonné Zachár Anna a példa számára Új heyi vezetõje van a pápai Nevelési Tanácsadónak. Simonné Zachár Anna nyugdíjba vonulását követõen szeptember elsejétõl Hegyiné Mráz Erika igazgatja az intézményt. Eseménymentes nyár a tûzoltóknál Holdosiné Bánhegyi Ildikó, a kisebbségi önkormányzat elnöke lapunk kérdésére elmondta, az idei évre 555 ezer forint mûködési célú, és 333 ezer forint feladatalapú támogatást kapnak. Az idei évtõl nagyon szigorúan ellenõrzik, hogy az 555 ezer forintot kizárólag mûködéssel kapcsolatos kiadásokra fordították-e. A feladatalapú támogatás összegét pályázati pénzekkel próbálták emelni. Így 150 ezer forintot A pápai Nevelési Tanácsadó a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat ajkai tagintézményének telephelyeként mûködik. Az új vezetõvel változások várhatók az intézményben, már csak azért is, mert új feladatot kaptak a nevelési tanácsadók ezentúl õk ellenõrzik, hogy a szakvéleményben foglaltak végrehajtása megtörténik-e az óvodákban, iskolákban. A Nevelési Tanácsadóhoz Pápa és környékének 48 települése tartozik. Az intézményben öt szakember végzi a munkát. - Ez a kislétszámú csoport nagyon nehezen tudja a mûködését végezni, de nagyon fogunk igyekezni, hogy továbbra is magas színvonalon tudjunk dolgozni mondta Hegyiné Mráz Erika. A Nevelési Tanácsadót ezelõtt több mint húsz éven Csendesen telt a nyár tûzoltóinknál. A szélsõséges idõjárás ellenére, az elmúlt három hónapban kevesebb riasztás érkezett a pápai tûzoltóságra, mint az elõzõ évek hasonló idõszakában. Németh Tamás tûzoltó alezredes, városi parancsnok lapunknak elmondta, nagyon kevés káreset volt ezen a nyáron. Mindössze néhány mûszaki mentéshez és tûzesethez riasztották õket, melyek száma összességében elenyészõ volt a korábbi évekhez képest. Ennek ellenére nem unatkoztak. Folyamatosan ellátták a hatósági és szakhatósági feladataikat, valamint a laktanya épületében is akadt teendõ bõven. Szépítkeztek, kisebb felújításokat és átalakításokat végeztek. A régi, leselejtezett technikákat, melynek nem vették semmi hasznát kipakolták a raktárakból. A helyiségeket átalakították, nyertek a Veszprém Megyei Önkormányzattól egy kirándulás megszervezésére, ezen kívül a kisebbségi önkormányzat által foglal- új szekrényeket és polcokat helyeztek el a könnyebb és átláthatóbb tárolás érdekében. A feketeöltõzõt, ahol a a bevetési védõruhákat tartják, szintén átrendezték. Kifestették, a már meglévõ polcos tárolókat felújították, és szekrény került a helyiségbe. Erre azért volt szükség, hogy a júliusban érkezett 15 újonc kulturált körülmények között tudja tárolni eszközeit. A kéziraktárból szivattyútároló lett, amit szintén úgy ren- koztatott munkavállalók munkaügyi támogatása emeli még meg a költségvetésük bevételi oldalán szereplõ összeget. A második félévre tervezett programok mellett Holdosiné Bánhegyi Ildikó beszámolt az elsõ féléves programokról is. Mint mondta, elsõsorban az iroda folyamatos mûködése, illetve a lakossággal való kapcsolattartás a Rigó lakótelepen az, amit az elsõ félévben biztosítani tudtak. A lakótelepre tervezett gyermekprogramokat a nagy meleg miatt a második félévben kívánják megszervezni. Az elmúlt héten került sor a megyei önkormányzat által támogatott kirándulásra, ezen kívül sportnapot terveznek a Rigó lakótelepre és a Kisebbségek Napjához kapcsolódó programok sem maradhatnak ki a tervezetbõl. Az immár hagyományosnak mondható Cigány Kulturális Fesztivált anyagi deztek be, hogy könnyen átlátható legyen. A légzõraktárban lévõ palackoknak polcot készítettek, hogy jobban el tudják különíteni az üres, a tele, a kompozit és acélpalackokat. Ezzel még nem fejezõdtek be a munkálatok, ugyanis a híradós helyiség is felújításra vár. Jelenleg a szeptemberi nyugdíjas tûzoltótalálkozót szervezik, melyre minden volt tûzoltót szeretettel várnaktette hozzá a parancsnok. Meleg Andrea Ebben az évben nem lesz cigányfesztivál A Pápa Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elmúlt heti ülését tárgyaltak többek közt a kisebbségi önkormányzat elsõ félévi gazdálkodásáról, valamint a második félévi programokról is. át a Pápán és környékén is nagyon népszerû szakember, Simonné Zachár Anna vezette. - Azért is vagyok bátor és bizakodó, mert az õ támogatását továbbra is élvezzük. Naponta belátogat hozzánk, segíti az indulásunkat. Simonné Zachár Anna nagyon jó példa elõttem, az õ nyomdokain szeretnék haladni, majd meglátjuk, ez mennyire sikerül fogalmazott az új vezetõ. Hegyiné Mráz Erika azt mondta sikerének azt érezné, ha a tanácsadóban dolgozó kis csoport ugyanolyan lelkesedéssel és magas színvonalon tudná végezni a munkáját a nehézségek, a plusz feladatok és az átszervezések ellenére is, mint eddig. Fõ céljuk, hogy legfontosabb partnereik, a gyermekek és szüleik számára megelégedéssel szolgáljanak. Varga Bea Szeptember elsejétõl kizárólag a szakértõi bizottság és a Nevelési Tanácsadó szakvéleménye alapján végezhetnek az oktatási intézmények fejlesztõ munkát. A szakvélemények irányadóak a fejlesztési területeket, illetve a fejlesztési óraszámot illetõen mondta Hegyiné Mráz Erika. A Nevelési Tanácsadó azt fogja ellenõrizni, hogy a szakvéleményben foglaltak végrehajtása megtörténik-e az óvodákban, iskolákban. - Mi ezt nem ellenõrzésnek tekintjük, hanem sokkal inkább a fejlesztõpedagógusok segítésének és támogatásának. A tanév végén már szerveztünk egy tájékoztatást, melyen ismertettük a fejlesztés lehetõségeit, beszéltünk az alkalmazandó dokumentációról, és segítséget próbáltunk nyújtani a fejlesztõpedagógusoknak az egyéni fejlesztési tervek elkészítéséhez és munkájuk indításához. Ezt a tájékoztatót szeptember utolsó hétfõjén megismételjük. A programra várjuk azokat a kollégáinkat, akik ténylegesen a fejlesztést végzik az intézményben tette hozzá a tagintézmény-vezetõ helyettes. okok miatt nincs lehetõségük megszervezni. Holdosiné Bánhegyi Ildikó emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy lehetõség nyílik tanulmányi ösztöndíj pályázatok benyújtására. A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány által kiírt pályázaton általános iskola 7-8 osztályos, 3,5-es tanulmányi átlag feletti diákjai, valamint középfokú intézmények, 3-as átlagnál jobb tanulmányi eredményt elért tanulói pályázhatnak. A pályázatok benyújtási határideje szeptember 30. Bõvebb információ a kisebbségi önkormányzat irodájában kérhetõ. -pe- Felújítanak három óvodát Az Örmény Köztársaság elõtt tisztelegnek A Pápai Örmény Kisebbségi Önkormányzat az elmúlt csütörtökön tartotta soron következõ ülését. Az ülésen elsõ napirendi pontként jóváhagyták a kisebbségi önkormányzat elsõ félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót, és tárgyaltak a második félév programjairól is. Keller Ludmilla, a kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, szeptember 20-án délután megemlékezést tartanak az Örmény Köztársaság kikiáltásának Folytatás az 1. oldalról A nemzeti fejlesztési ügynökség 1109 pályázat szakmai értékelését végezte el, ezek közül mintegy 500 fejlesztés zárta pozitív döntéssel az elsõ fordulót. Közöttük szerepel a Városi Óvodák három intézményére vonatkozó pályázat is. Egyébként a megyében tíz közoktatási intézmény érintett a pályázatban. - Három pályázatot nyújtottunk be a nemzeti iskolafejlesztési programra, a Türr Gimnázium, a Munkácsy Általános Iskola és a három óvoda - a csókai, a tókerti és az erzsébetvárosi felújítására. A három tagintézményben megvalósulhat majd a nyílászárócsere, felújítják a bejáratokat, mozgáskorlátozottak számára feljáró és fejlesztõszoba is lesz az óvodákban. Átalakítják az öltözõket is, és napkollektorokat szerelnek, azaz energiatakarékos fûtõberendezéseket alakítanak ki. A beruházást két év alatt kell megvalósítani, a tervek szerint 2010-re újulhat meg a három pápai óvoda mondta dr. Kovács Zoltán polgármester, akitõl azt is megtudtuk, hogy a Türr István Gimnáziumra, illetve a Munkácsy Mihály Általános Iskolára vonatkozó pályázatok nem jutottak be a második pályázati szakaszba. vb tiszteletére. A Malom Horgásztónál megrendezendõ emlékünnepségen zenés mûsor, filmvetítés és gasztronómiai bemutató is várja majd az érdeklõdõket. Szintén a második félév programtervében szerepel, hogy emlékoszlopot állítanak az örmény származású aradi vértanúk tiszteletére. Az október 5-én, a Millenniumi Emlékparkba tervezett rendezvényükre a tervek szerint meghívják majd Kiss Ernõ és Lázár Vilmos leszármazottait is. pe A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma keres felvételre 1 fõ élelmezési vezetõt, 1 fõ fõszakácsot, 1 fõ raktárvezetõ belsõ ellenõrt, 1 fõ iskola technikust. Feltételek: megfelelõ szakirányú végzettség, keresztyén értékrend (lelkészi ajánlás elõnyt jelent), erkölcsi feddhetetlenség, szakmai gyakorlat, megnyugtató referenciák. Illetmény: megegyezés szerint. Munkába állás: a belsõ átszervezés folyamatában. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. szeptember 30. A pályázatok elbírálása: 2008. október 15. Cím: Pápai Református Kollégium Gimnáziuma 8500 Pápa, Március 15. tér 9. (Kovács Dániel igazgató)
2008. szeptember 4. Pápa és Vidéke 3 Régi-új igazgató Folytatás az 1. oldalról - Az elsõ összevonásnál 1983-ban a Hámán Kató és az Erkel Ferenc Általános Iskolát egyesítették, ebbõl született egy nagy intézmény a Zárdában, a másodiknál pedig az I-es számú iskolával vontak össze minket. Az Erkel-iskola felújítása idején is sokféle szervezés várt rák, ebben az idõben sokfelé tanítottunk a Várkastélytól az evangélikus iskoláig. Egyébként én már a kezdetektõl fogva ének-zenei tagozatos intézményt igazgattam, mert elõször - ahogy mi hívtuk a kiserkel -ben lettem igazgató 1982. február elsején, elõdöm, Varju Dezsõné Kató néni nyugdíjba vonulását követõen. 1974 óta tanítottam ebben az intézményben, amely egy nyolc tanulócsoportos, évfolyamonként egy zeneis osztállyal mûködõ iskola volt. Ehhez képest nagyon nagy váltás volt számunkra a hámános összevonás. Igazgatóságom legelsõ évét ezzel kezdtem. A legnagyobb nehézség az volt számunkra, hogy a kis, családias intézmény után egy nyolcszáz fõs iskolában kellett tevékenykednünk, ahol természetesen egészen más feladatok vártak ránk mesélte Schmidt Dezsõné. Az Erkel-iskolában jelenleg közel ötszáz gyermek tanul, tizenhat tanulócsoportban folyik a tanítás. A nagy létszám ellenére az intézmény családias jelleggel rendelkezik. Persze ez nem véletlenül alakult így. Az igazgatónõnek mindig is nagyon fontos volt, hogy alaposan ismerje az iskola valamennyi diákját és azok családját. -Amikor nyolcszáz gyermek tanult nálunk, akkor is törekedtem erre, most, hogy már kevesebben vagyunk, egyre jobban sikerül is. De nemcsak a gyerekeket ismerem, hanem a szülõket is ha személyesen nem is, de arcról ismerek minden édesanyát és édesapát. Ezt nagyon fontosnak Újra az Erkel élén tartom, ezért megyek például én el minden egyes óvodai szülõértekezletre a beiskolázások elõtt, és mindig én írom be a kis elsõsöket is. Persze nekem ebben sokat segít az is, hogy iskolánkba rengeteg volt tanítvány íratja be kisgyermekét, és sok testvérpár is jár hozzánk. Számomra ez nagyon lényeges, mert jól csak úgy dolgozhatunk, ha tudunk a családok gondjairól, problémáiról, örömeirõl. Persze ez a szülõk számára is nagyon fontos, hiszen legnagyobb kincsüket, a gyermekeiket bízzák ránk mondta az igazgatónõ. Az Erkel egy olyan iskola Pápán, ahová évrõl évre nagyon sokan szeretnének bejutni. Persze a felvehetõ Közérdekû közlemény Értesítjük a város lakosságát, hogy önkormányzati és pályázati finanszírozásból új védõnõi tanácsadó építése kezdõdik Pápa, Anna tér 10. sz. alatt. Egyidejûleg az épületben található gyermekorvosi ügyeleti és háziorvosi rendelõ is felújításra kerül. A munkálatok augusztus 25-én kezdõdtek, és várhatóan két hónapot vesznek igénybe. Az érintett egészségügyi szolgálatok ebben az idõben az alábbi telephelyeken végzik majd munkájukat: Gyermekorvosi ügyelet Pápa, Anna tér 11. (Központi ügyelet). A rendelési idõk változatlanok. Dr. Schveighoffer Zita házi gyermekorvos Pápa, Anna tér 11. A rendelési idõk változatlanok. VIII-IX-X. sz. védõnõi körzetek Pápa, Huszár ltp-i védõnõi tanácsadó. Tanácsadások ideje: VIII. sz. körzet: hétfõ és péntek 8-10 óra, IX. sz. körzet: hétfõ és péntek 8-10 óra, csütörtök: 8-10 óra, X. sz. körzet: csütörtök 8-10 óra. Kérjük a kedves szülõk szíves türelmét és megértését. Egészségügyi Alapellátási Intézet, Pápa gyerekek létszáma véges, így minden jelentkezõt nem tud fogadni az intézmény. Aztán a régi diákok is mindig nagy szeretettel gondolnak egykori iskolájukra, és még sok-sok év múltán is azt vallják, hogy nagyon jó volt erkeles diáknak lenni. Vajon mi a titka annak, hogy ilyen jó hírnevet vívott ki magának az intézmény, és hogy tanulmányi téren is dicséretesen helyt állnak a volt erkelesek a középiskolákban? - Ez elsõsorban a zenei képzésnek köszönhetõ. Sajnos ma az országban már kevés ének-zenei általános iskola mûködik, pedig az éneklés, a muzsikálás, a néptánc számos fontos képességet fejleszt a gyermekekben. Az ének-zene nemcsak az értelmi képességekre van jó hatással, hanem például a magatartásra, a fegyelemre is. Aztán a szereplések, a fellépések rengeteg közös élménnyel ajándékozzák meg tanítványainkat. Mindezt a nem zeneis osztályainkban is szeretnénk elérni, s szerintem ezt jó szinten sikerül is megvalósítanunk. A soksok év alatt számtalanszor megtapasztaltuk már, hogy aki énekel, aki hangszeren játszik, aki közösségben muzsikál, az sok értéket képes magába szívni. Emellett mi azt valljuk: fontos, hogy az általános iskolai években minél több ismeretet megtanuljanak a gyerekek, ezt pedig nem túlzott szigorral, hanem jól használható módszerekkel kívánjuk elérni. Aki képes rá, szívjon magába minél több ismeretet ezekben az években, mert ezzel fogja megalapozni jövõjét. A tõlünk kikerülõ gyerekek valamennyien továbbtanulnak, és fontos számunkra az is, hogy körülbelül harminc százalékban gimnáziumokba, negyven százalékban középiskolákba mennek tõlünk a tanítványaink részletezte Schmidt Dezsõné. A jövõre vonatkozóan az igazgatónõ azt mondta, a pályázatában is kifejtette, hogy az elkövetkezõ idõszakban nem szeretnének lényeges változtatásokat véghezvinni az iskolában, persze ez nem jelenti azt, hogy minden úgy fog történni az intézményben, mint eddig. - Mindig vannak törvényi és szerkezeti változások, és szeretnénk is mi mindig valami újat kitalálni. Fõ célunk, hogy továbbra is megtartsuk eredményességünket a tanulmányi munkában, szeretnénk továbbvinni a zenei képzést, melyre minden esélyünk megvan, hiszen folyamatos rá az igény a családok részérõl. Törekszünk új kapcsolatok kiépítésére is, mert fontos, hogy gyerekeink az ország más vidékeire vagy akár külföldre is eljussanak. Továbbra is rengeteg szabadidõs programot kívánunk tanulóinknak kínálni, hiszen a kirándulások, az erdei iskolák, a nyári napközis táborok sok-sok élményhez juttatják õket. Az õsszel például a gyerekek számára egy operaházi bérletsorozatot tervezünk elindítani, jó a kapcsolatunk a Bartók Béla Zeneiskolával, velük közösen szeretnénk majd ezt megvalósítani mondta Schmidt Dezsõné. vb Kutató-mentõ gyakorlat Folytatás az 1. oldalról Összesen 14 repülõeszközt vetettek be a Cooperative Sarex 08 nemzetközi légi kutató gyakorlaton, melyet augusztus 24-29. között tartottak a Bakony térségében. A MH Összhaderõnemi Parancsnokság irányítása alatt 11 katonai szervezet összehangoltan oldotta meg az éleslövészettel egybekötött fiktív veszélyhelyzetet. A gyakorlatot a honvédség kijelölt alakulatai a rendõrséggel, az Országos Mentõszolgálattal és a katasztrófavédelemmel együttmûködve hajtották végre. - A gyakorlat demonstrálta, hogy mennyire összetett és szoros együttmûködési kapcsolatokra van szükség. Nagyon gyorsan, hatékonyan és összehangoltan történik a mentés, hiszen nagyszámú sérültrõl vagy akár halottakról lehet szó közölte dr. Zöld János tûzoltó ezredes, a veszprémi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetõje. Az akció fõ célja, hogy a repülések során a résztvevõk gyakorolják, miként kell eljárni bajbajutott légijármû személyzetének és utasainak felkutatása, mentése során. Ez volt az elsõ olyan gyakorlat, amikor nem csak kutatás-mentést hajtottak végre. - Nemzetközi légi kuta- A Talajerõgazdálkodási Kft. a Külsõ-Gyõri úti telephelyén 2005. december 31- ig állati eredetû hulladék komposztálását végezte. Az utóbbi években e tevékenység, illetve a telephelyen felhalmozott nagy mennyiségû komposzt miatt megszaporodtak a bûzzel kapcsolatos panaszbejelentések. A tevékenység engedélyezése más eljáró hatóságok hatásköre volt, a pápai Polgármesteri Hivatal azonban szakhatóságként - hatáskörének keretei között - mindent megtett annak érdekében, hogy a bûzhatás megszûnjön a városban. Hosszas közigazgatási eljárás végén az Önkormányzat bíróságon támadta meg a tó-mentõ gyakorlatokat évente végzünk, a résztvevõ országok folyamatosan változnak. Magyarországon évente több alkalommal is gyakorlatozunk, hiszen így tudunk megfelelõen felkészülni az éles helyzetekre. Az idei gyakorlat alkalmával harci kutatás-mentéssel egészítettük ki feladatainkat, amelynek lényege, hogy ellenséges területeken kell felderíteni a sérülteket mondta Koller József alezredes, a Cooperative Sarex 08 gyakorlat vezetõje. Az ötnapos többnemzeti akció alkalmával az egységek a legkülönfélébb mentési feladatokat gyakorolták, mentettek vízbõl, nehéz tereprõl, levegõbõl és erdõbõl, ezenkívül végeztek légi egészségügyi kiürítést. Az akció az augusztus 29-i délelõtti bemutató Mi bûzlik Pápán? Valami nagyon bûzlik Pápán szalagcímmel jelent meg a közelmúltban a Napló sms-véleményvonal rovata. Tájékoztatjuk a kétkedõket, illetve a kétértelmû cím adóját, hogy a több éve problémát okozó bûzhatás rövidesen megszûnik. mûködési engedélyt meghosszabbító környezetvédelmi határozatot, minek eredményeképpen az állati eredetû hulladék feldolgozása megszûnt a Külsõ- Gyõri úton. A tevékenység következtében keletkezett jelentõs mennyiségû végtermék azonban a közelmúltig a telephelyen maradt. A végterméket az állategészségügyi és növényvédelmi hatóságok trágyaszerként történõ alkalmazásra megfelelõnek minõsítették. Az utóbbi két évben és napjainkban fellépõ bûzhatást a komposzt termõföldre történõ kihordása és beszántása okozta. A kihordásról és a beszántásról úgy a Talajerõgazdálkodási Kft., mint a Polgármesteri Hivatal minden alkalommal a médián keresztül után Pápa Bázisrepülõtéren folytatódott, ahol a sérülteket egy ideiglenesen kialakított kórházi sátorba szállították, majd ellátták õket. Koller József elmondta, a valóságban Magyarországon két helyen van katonai kutató-mentõ bázis, a nyugati Pápán, a keleti pedig Szolnokon, egy-egy helikopterrel. A személyzet 24 órás szolgálatot lát el. A gyakorlat eredménye, hogy a magyar katonák szolgálati feladataik ellátása vagy külföldi szerepvállalásuk alkalmával nagyobb biztonsággal hajthatják végre feladataikat. Az erre történõ felkészülés elengedhetetlen részét képezi az ilyen jellegû gyakorlat. adott tájékoztatást. A komposzt rendkívül kellemetlen szagú, ezért még a közel 3 km távolságra lévõ szántóföldrõl is behozta kedvezõtlen idõjárási viszonyok esetén az ÉNy-i szél a bûzt a városba. A jó hír az, hogy a Talajerõgazdálkodási Kft. Külsõ-Gyõri úti telephelyérõl a végtermék teljesen kiürült. A szántóföldbe történõ beszántást folyamatosan végzik, várhatóan egy héten belül be is fejezik. A beszántást követõen megszûnik a bûz, addig kérjük a pápaiak türelmét. A Talajerõgazdálkodási Kft. a megszûnt telephelyen kívül egy másik telephelyet is üzemeltet - a szennyvíztisztító telep mellett - a Szabó Dezsõ utcában. Ezen a telephelyen virágföld keverését végzi. Az itt folytatott tevékenységgel kapcsolatban az elmúlt idõszakban panaszbejelentés nem érkezett.
4 Pápa és Vidéke 2008. szeptember 4. Ünnepélyes tanévnyitó a Tarczy iskolában Folytatás az 1. oldalról Délután kispályás focibajnokságon mérettettek meg az iskola diákjai és pedagógusai. Az ellenfél az önkormányzat csapata volt, akik magabiztosan szerezték meg a gyõzelmet a megújult sportpályán. Az átadási és tanévnyitó ünnepség 17 órakor kezdõdött az iskola udvarán. A Himnuszt követõen az elsõsök elõadásában hangzott el egy verscsokor, majd Móczár Bence 6. osztályos tanuló köszöntötte a meghívott vendégeket: Bakonyi Lászlót, az Oktatási Hivatal elnökét, dr. Kovács Zoltán polgármestert, országgyûlési képviselõt, dr. Polgárdy Imrét, a Veszprém Megyei Közgyûlés alelnökét, a történelmi egyházak képviselõit, a tervezõ, a lebonyolító és a kivitelezésében közremûködõ cégek képviselõit és Pápa város képviselõ-testületének tagjait. A tanévet Venczel Csaba igazgató nyitotta meg. - 2006 õsze óta mindanynyian erre a napra vártunk; hogy megosszuk egymással munkánk örömét, az izgalmas alkotás eredményét, azt hogy az ötletes tervbõl, miként lehet megélt, hasznos valóság. Hosszan sorolhatnám a kollégáim, a szakemberek, a szakhatósági megbízottak neveit, akik építõ gondolataikkal, kétkezi munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a 2008/2009-es tanév megnyitójára minden apró részlet a helyére kerüljön. Nekik köszönhetõen iskolánk tanítványaival, szüleikkel, vendégeinkkel és városunk polgáraival együtt örülhetünk annak, hogy maradandó értéket alkottunk. Több száz pápai gyermek kapott lehetõséget arra, hogy XXI. századi európai színvonalú körülmények között tanulja meg szeretni azt, amit csinál, és élje meg velünk az alkotás örömét. Németh Brigitta furulya elõadása után, Szücs István a VEMÉVSZER Kft. ügyvezetõ igazgatója átadta az épületet dr. Kovács Zoltán polgármesternek. Az átvételt követõen városunk polgármestere megköszönte a kivitelezõ cégek munkáját, majd ünnepi beszédében szólt az eddig megvalósult tervekrõl: az új középiskolai szakképzési rendszerrõl, valamint a kéttannyelvû oktatásról, melynek a Tarczy-iskola ad otthont. Párhuzamot állított a múlt század eleji és a jelenlegi helyzet között, kiemelve Klebelsberg Kunó vallás és közoktatási miniszter személyiségét és munkásságát. - Szerette volna felzárkóztatni a magyar oktatási és kulturális intézményeket a fejlett európai intézményrendszeréhez, hiszen attól tartottunk akkor is, hogy iskolázatlanságunk miatt gazdaságilag sem tudunk felzárkózni. Az utókor mára elismeri hatalmas munkáját. Népiskolai programja keretében falusi, tanyasi iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezette a reálgimnáziumot. Az õ iskoláinak és fõiskoláin képzett tanítóknak köszönhetõ, hogy a magyarság kilépett az analfabétizmusból, és sok híres tudóst, mûvészt, kimûvelt emberfõt adott ennek a hazának. A polgármester megköszönte mindazok segítségét, akik lehetõvé tették a beruházás megvalósulását. Elmondta, hogy az országgyûlés 814 millió forintot adott az épület felújításához, ehhez tett 10 milliót a megyei és 134 milliót a helyi önkormányzat. Közel 1 milliárd forintból újult meg az iskola. Az ünnepi beszédet követõen dr. Kovács Zoltán oklevelet adott át a kivitelezõknek, majd Németh Júlia szavalta el Gyurkovics Tibor Iskolanyitogató címû versét. Bakonyi László avatóbeszédében kiemelte, hogy örömmel jött az épületátadásra. Mint mondta, Pápa fontos hely az oktatás szempontjából. Nemcsak a múltja mutatja, hiszen a mai oktatási színvonala is méltó a régi nagy hagyományokhoz. Ezt bizonyítja a kompetenciamérés valamennyi eredménye az elmúlt években, és igazolja az itt látható csodálatosan felújított épület. Az ország és az Európai Unió adófizetõ polgárainak pénze jó helyre került - tette hozzá, majd sok sikert kívánt a pedagógusoknak és diákoknak az idei tanévhez. Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke tanévnyitó beszédében bejelentette, hogy Pápa Város Önkormányzata a térségi integrált szakképzõ központok fejlesztésére kiírt pályázatán 300 millió forintot nyert. A Tarczy-indulót az iskola énekkara adta elõ, majd a történelmi egyházak képviselõi megáldották a felújított intézményt. Az ünnepélyes tanévnyitó szalagátvágással ért véget, és a diákok osztályfõnökeik vezetésével birtokba vették az iskolát. Meleg Andrea Gitárnyûvõk Tehetségkutató verseny a rock, metál, blues jegyében 2008. november 8-án a JMK-ban. Bõvebb információ: www.jmkpapa.hu Hogy tetszik a felújított iskola? Nyárbúcsúztató rendezvényt tart az MSZP Pápai Szervezete a volt Kilián lakótelepen szeptember 13-án 14 órai kezdettel. A nyárbúcsúztatót összekapcsolják képviselõi fogadónappal. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak. PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FÕISKOLAI KAR ZALAEGERSZEGI INTÉZETE PÁPAI HELYSZÍNNEL MÁSODDIPLOMÁS KÉPZÉST INDÍT 2008. szeptembertõl Közgazdászoknak 2 féléves - Controlling szak - Pénzintézeti kockázatelemzõ szak Bármely diplomával 4 féléves - Pénzügy adó-, illeték-, vám szak - Pénzügy-vállalkozási szak - Vállalkozásgazdálkodási menedzser szak Mérnök, üzemmérnök diplomával 4 féléves - Közgazdász szakmérnök- vállalkozási szak Jelentkezés, felvilágosítás: Tel.: 92/509-922, 92/509-923, Mobil: 30/8411-847, web címünk: www.pszfz.bgf.hu Pápa általános és középiskoláinak zömében augusztus 31-én, vasárnap tartották a tanévnyitó ünnepséget. Így volt ez a Tarczy Lajos Általános Iskolában is, bár az idei évnyitó eltért a már megszokottól, mivel befejezõdött az intézmény rekonstrukciója. Ünnepélyes keretek között vehették birtokukba a megújult iskolát a gyerekek és az ott dolgozók. Délelõtt lehetõség nyílt arra, hogy az iskola tanulóin és tanárain kívül Pápa polgárai is megcsodálhassák a felújított intézményt. Sokan éltek a lehetõséggel. Körkérdésünkben olyan emberek véleményét kérdeztük a látottakról, akik valamilyen módon kötõdnek az iskolához. Szilos András (7.a.) - Nagyon tetszik a felújított iskola. Mi is szívesebben tanulunk, ha szép, rendezett a környezetük. Sok újítást láttam, például letérkövezték az udvart úgy, hogy játszani is lehet rajta. A térköveken tudunk teniszezni, ugróiskolázni, sakkozni és malmozni. Lent a focipálya szintén rengeteget fejlõdött. Az iskola külsõ formája nem változott, csak új tetõ került a régi helyére, és átszínezték. A tantermeket szintén felújították. Szépen kifestették, új függönyök kerültek az ablakokra, a falakra pedig képek. A termeket rendszerezték, így könnyû kiigazodni. Szerintem ez a legszebb iskola a városban! Sajnos már csak két évig Szilos András járok ide. Horváthné Kovács Viktória (szülõ) - Gyönyörû lett az intézmény. Örülök, hogy a kisfiam itt kezdheti el az elsõ osztályt. Jó látni, hogy szép, kulturált környezetben tanulhat majd. Nagyon praktikusan alakították ki a tornaterem és az iskola közötti átjárást, mivel nem kell kimenni az udvarra. Ez pedig télen sokat számít. Legjobban az aula tetszik, tágas és világos. Ez jellemzõ a tantermekre is. Az udvart szintén szépen megcsinálták, de nem tudok olyat mondani, amivel ne lennék elégedett. Irigylem a kisfiamat, szívem szerint én is ide járnék vele együtt. Szûcs Judit (testnevelõ) - Csodaszép épületünk van, nagyon jó itt lenni. A sportpálya a mi tanyánk, ami álomszép. Minden egy helyen található, nem kell Horváthné Kovács Viktória átmenni egy másik épületbe távolt ugrani. Nem beszélve arról, hogy a salakpálya helyett egy szépen felfestett betonosat kaptunk. Nagyon várom már a tanévet, hiányoztak a gyerekek és a kollégák. Egy ilyen épületbe bejönni, és új, tiszta eszközökkel dolgozni - padokra és székekre gondolok - fantasztikus élmény. Ami nagyon fontos, hogy a gyerekek mindezt megbecsüljék, vigyázzanak az új környezetükre. Ha következetesek leszünk velük szemben, minden bizonnyal sikerül majd hosszú ideig megõrizni a jelenlegi állapotot. Meleg Andrea Szûcs Judit
2008. szeptember 4. Pápa és Vidéke 5 Horváth Lajos festményei a Somogyi Galériában Álmok és látomások Tíz éve is lehet annak, hogy elõször találkoztam Horváth Lajos festményeivel. Az elismert pápai származású alkotó akkor a nagyközönség számára újra megnyitott Zsinagógában mutatta be képeit. A felújításra váró, omladozó falú épületben rendeztek kiállítást festményeibõl. Az idõ, azt mondják, sok emléket halványít, de a mûvész alkotásainak képi világa, a festményeket jellemzõ vízió a mai napig élénken él bennem. Valószínû sok képzõmûvészetet kedvelõ pápaiban is. Horváth Lajos legújabb tosan képzõ és fejlesztõ fes- alkotásaiból augusztus 22-én nyílt tárlat a Somogyi József Galériában. A pápai kiállításon Novothny Tihamér mûvészettörténész megnyitó beszédében aláhúzta, Horváth Lajos világos, tiszta képei álmokba, látomásokba, az emberi élet rejtelmeibe engednek betekintést, a festmények mély érzelmi, gondolati húrokat pengetnek. A hosszú idõ után Pápán újra önálló tárlattal jelentkezõ Horváth Lajost dr. Kovács Zoltán országgyûlési képviselõ, Pápa polgármestere is köszöntötte. A pápai származású Horváth Lajos tíz éve Veszprémben él. A saját tehetsége révén, önmagát folyama- tõmûvész elmondása szerint képeire Michelangelo, Leonardo, Csontvári Kosztka Tivadar, Kokas Ignác, Kondor Béla szellemisége hatott leginkább. Így aztán nem meglepõ, hogy a mostani kiállításról sem hiányoznak a reneszánsz képzõmûvészetet a modern irányzatokkal ötvözõ festmények, így a Vénusz,azÍrnok vagy a Kezdet és vég.az alkotó ezúttal önmagát is megörökítette: Portré címû képén egy fal tövében, a háttérben sejtelmesen fodrozódó tenger alatt lehajtott arccal Horváth Lajos pihen. A most bemutatott kompozíciókon új oldaláról ismerhettük meg Horváth Lajos mûvészetét, hiszen korábbi alkotásaiban ritkán láthattuk monumentális tájképeket, természeti ábrázolásokat. Ezúttal az egyik teremben szinte csak ilyen témájú festmények Kõoltár, Vihar, Tenger tekinthetõk meg. Igazi különlegességek, a tárlat ékkövei a nagyteremben bemutatott Ady Endrét és József Attilát ábrázoló kompozíciók, a képek színvilága, a festmények ábrázolási technikája többet mond ezer leírt szónál. Horváth Lajos megindító alkotásai szeptember 21-ig láthatóak a Fõ téri Somogyi József Galériában. Polgár Szilárd Programajánló Szeptember 4-én, csütörtökön 17 órakor a városi könyvtárban 90 éve ért véget az elsõ világháború címmel képeslapokból összeállított kiállítás nyílik Proszt Imre és Lóky György gyûjteményébõl. Szeptember 6-án, szombaton egész napos rendezvényt szervez a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományõrzõ Egyesület az Európai és magyar zsidóság napja alkalmából. Program: 10 órakor Képzõ - ének - zenemûvészet hagyományai Pápán címû kiállítás megnyitója a Pedagógus Mûvelõdési Házban. 15 órakor emlékünnepség a zsinagógában. 19 órakor a Budapest Klezmer Band koncertje a Jókai Mór Mûvelõdési Központ színháztermében. Szeptember 9-én, kedden 14 órától a Várkastély 18. sz. termében a Látássérültek Klubja vendége dr. Balogh Zsuzsa sebész-gasztroenterológus. Szeptember 11-én, csütörtökön 18 órától Für Anikó lesz a Csendes csodák programsorozat vendége az Edvy Malom Fogadóban. A meghitt beszélgetést követõen a nemrég megjelent Nõstény álom címû albumáról hallhat dalokat a közönség. A kiállítóteremben pedig Kerpel Péter festményeit láthatják az érdeklõdõk. A Petõfi moziban szeptember 5-én, 6-án, 7-én, 9-én és 10-én 19 órától A múmia A sárkánycsászár sírja, szeptember 12-14-ig 19 órától pedig a St. Trinian s Nem apácazárda címû filmet vetítik. A Somogyi József Galériában Horváth Lajos festõmûvész kiállítása, a Hollósy Simon Galériában az Édesanya, boldoganya, veragszülõ Szûz Mária címû kiállítás, az A. Tóth Sándor Galériában pedig A. Tóth Sándor rajztanár, festõmûvész, bábmûvész emlékkiállítása látható. A galériák nyitva tartása: naponta 9-12 és 14-17 óráig, vasárnap 14-17 óráig, szünnap: hétfõ, csütörtök és a hónap utolsó szombatja. Kézmûvesek kertje Elsõ alkalommal nyitotta meg kapuit a Kézmûvesek kertje a Kékfestõ Múzeum udvarán augusztus 30-án, szombaton. Az érdeklõdõk a nemezelés, a fazekasság, a fafaragás és a szövés egy-egy speciális fajtáját ismerhették meg, miközben népi kézmûvesek irányításával maguk is kipróbálhatták a különbözõ mesterségeket. Az induló rendezvénysorozat részleteirõl Zsidai Viktória megbízott igazgató tájékoztatta lapunkat. A Kézmûvesek kertje rendezvénysorozat a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával valósulhatott meg. Pályázaton 300 ezer forintot nyertünk. Ebbõl az összegbõl vásároltuk meg a foglalkozásokhoz szükséges kellékeket: bõröket, szövõkeretet, gyapjút, fonalat, és fizetjük a tiszteletdíjakat. Az anyagköltség elég drága volt, de a szövõkereteknek a késõbbiekben is hasznát tudjuk majd venni. A rendezvény célja a vidéken élõ kézmûvesek népszerûsítése, ez egyébként kikötésként szerepelt a pályázati anyagban. A foglalkozásokra ezért falusi kézmûveseket hívtunk. A mai programban szövés szövõkereten, nemezelés, fazekasság és népi fafaragás szerepel. A következõ alkalommal szeptemberben - újabb négy mesterség fog bemutatkozni. Ismét lesz szövés, csuhéfonás, bõrmûvesség, gyöngyszövés és gyöngyfûzés. A kicsik és nagyok körében egyaránt népszerûek ezek a kézmûves-tevékenységek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint korábbi rendezvényeink. Az itt elkészült tárgyakat, szõtteseket a gyerekek elvihetik, a bemutatott termékeket pedig megvásárolhatják. Minden foglalkozás, valamint a múzeum látogatása is ingyenes ezen a napon. Jövõre újra pályázunk, mivel szeretnénk hagyományt teremteni a Kézmûvesek kertje rendezvénysorozatnak - mondta Zsidai Viktória Meleg Andrea Református Gimnázium A 478. tanév kezdõdött A már hagyományos tanévnyitó istentisztelettel kezdõdött a 2008/2009-es tanév a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában. Az istentiszteleten a közös imát követõen Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökhelyettese hirdetett igét. - A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet. Az új tanév mindig egy új kezdet, új feladatokkal, új kihívásokkal, ugyanakkor új lehetõségekkel és új ajándékokkal is. Ezért minden ilyen új kezdet különösképpen izgalmas; egyrészt öröm van a szívünkben, kíváncsiság, másrészt pedig félelem. Mindkettõvel kapcsolatban meg akar szólítani bennünket az élõ Isten szava, és el akar igazítani bennünket. Ismert ez az ige, amely ugyanakkor hatalmas mélységeket, üzeneteket foglal magában. Ezekbõl a mélységekbõl, csak három rövid gondolatot szeretnék most a szívetekre helyezni úgy, hogy az igehirdetés végeztével ne csak a prédikáció, hanem maga a textus maradjon meg a szívetekben. Szeretnék szólni elõször a bölcsességrõl, majd arról, hol találjuk ennek a bölcsességnek a forrását, végezetül szeretnék szólni a bölcsesség következményérõl is - mondta bevezetõjében a püspökhelyettes. Az igehirdetést követõen Kovács Dániel igazgató köszöntötte a vendégeket, a diákokat, a pedagógusokat, az öregdiákokat, Pápa város képviselõit, és a lelkipásztorokat. - Ismét indul a verseny, és milyen verseny az, amelyiknek nincsen célja és nincsenek kõkemény szabályai? Milyen versenyzõk azok, akik ezekkel nincsenek tisztában, és miféle versenybíró az, aki ítéleteiben bizonytalan és megalkuvó?- tette fel a kérdést az igazgató tanévnyitó beszédében. - Ezért én most, nem a frissen vasalt ünnepi bokrétát szeretném feltûzni az új tanévnek a kalapjára, hanem az indulásra adó jelet akarom megadni a startvonalnál. A startvonalat pedig ezúttal is az Isten igéjével jelölöm ki - mondta. A tanévnyitó ünnepélyen az új dolgozók és a tanulmányaikat kezdõk a hagyományoknak megfelelõen esküt tettek. Az ünnepség végén Horváth Kálmán nyugalmazott építõmérnök, a Pápai Öregdiákok Baráti Kör titkára kapott szót, aki 1949-ben érettségizett a Református Gimnáziumban. Az egykori tanítvány elmondta, az elsõ tanévnyitó örök emléket hagyott benne, ami végigkísérte életét. A gimnáziumában az idei tanév hivatalosan az öregdiákok éve lesz, hangzott el az évnyitón. Meleg Andrea
6 Pápa és Vidéke 2008. szeptember 4. Beszélgetés Mórocz Balázs építésszel Múzeumtól a koncertteremig Két hete indítottuk útjára azt a sorozatot, melyben Pápáról elszármazott tehetséges fiatalokat mutatunk be, olyanokat, akikre valóban büszke lehet a város. Ezúttal Mórocz Balázs építésszel beszélgettünk - Pápán a Református Gimnáziumba jártam mesélte lapunknak a Mûszaki Egyetemen diploma-díjjal végzett Mórocz Balázs, onnan a Mûszaki Egyetemre jelentkeztem, ahol 2001- ben végeztem, azóta Budapesten élek és dolgozom. Valószínûleg a pályaválasztásnál hatott rám, hogy testvérem, Mórocz Tamás is az építészi hivatást választotta. A felsõfokú tanulmányok elvégzése után a budapesti Stúdió 100 építészirodába kerültem, ahol azóta is dolgozom. Vannak munkáim irodán kívül is, hiszen a pályázatok kapcsán külsõ cégeknél is tevékenykedem. Rögtön az egyetem elvégzése után két barátommal például egy múzeum építésére kiírt pályázaton vettünk részt Japánban, ahová meg is hívtak bennünket, végül a terv harmadik megvételt kapott. Balázs elmondta azt is, hogy eddig fõként budapesti köz- és lakóépületeket, szállodát, irodaházakat terveztek, de részt vettek a 2010-es Pécs Európa Kulturális Fõvárosa tervezési tenderen is, ahol a koncertteremre kiírt pályázaton kiemelt megvételt kaptak. Az építészeten belül elsõsorban a külsõ tervezés a feladata, hiszen a mai épületeknél nagyon fontos a forma. - Jelenleg egy irodaházat építünk folytatta a fiatal építész, és kezdeti stádiumban van több projekt is. Pápán jelentõs feladat lenne a zsinagóga épületének rekonstrukciója, amivel az egyetem alatt foglalkoztam is a diplomatervemben. Ez az egyik legjobb arányú, legértékesebb épület a városban, sajnos jelenleg lehangoló állapotban van. Reménykedem, hogy a lakosság épített kultúra iránti fogékonysága hazánkban is változni fog, és az érdeklõdés az európai trendek felé mozdul. Kicsit fáradt a magyar építészet, úgy tûnik, mintha a rendszerváltás után nem talált volna magára. Az európai, de a cseh vagy szlovén építészet sokkal progresszívebb, frissebb, ezért a szakma megújulása is fontos lenne Magyarországon mondta újságunknak Mórocz Balázs. Vas Károly emlékezete Vas Károly kiváló pedagógus, mûvelõdéstörténész volt. Egykori tanítványai 2006-ban emléktáblával tisztelegtek Nyárád büszkesége elõtt. A felirat az Arany János utca 47. szám alatt található. Anyakönyvi hírek Házasság: Lõrincz István Ferenc Takács Diána, Varga Péter Stankovics Erika, Varga Róbert Lajos Kollát Ildikó. Születés: Németh Attila Pirger Boglárka: Márk, Nagy Tamás Rózsás Anna: Sebestyén, Kõszeghy Ádám István Kovács Gabriella: Fanni Ilona, Katona Krisztián Hegedüs Andrea: Antónia, Szita Róbert Horváth Katalin: Vivien. Oltás helye Borsosgyõr (Önkorm. Hiv.) Tapolcafõ (Önkorm. Hiv.) Halálozás: Bagarus Istvánné sz. Kovács Malvina, Szakács Kálmán, Vigh Antalné sz. Kovács Ilona, Nepusz Rezsõ, Hosszú Géza, Németh Gyuláné sz. Harangozó Mária, Kiss Gyuláné sz. Major Margit, Beck Józsefné sz. Ughy Etelka, Kovács István, Tóth Gábor, Dárdai Miklósné sz. Tér Mónika Mária, Rontó Andorné sz. Novadóvszki Irén, Jáger Andrásné sz. Váncsa Irma. Oltás Idõpontja hó nap óra okt. 01. szept. 16. okt. 02. szept. 19. szerda kedd csütörtök péntek 15-16 8-9 8-9 14-15 Öreghegy kõkereszt elõtti terület szept. 30. kedd 14-15 Kéttornyúlak (Önkorm. Hiv.) okt.. 03. szept. 16. péntek kedd 15-16 9-10 Balla Róbert tér szept. 17. szerda 15-17 Várkerti sporttelep (Perutz Stadion) szept. 30. kedd 8-9 Teveli út (Állatvásár tér) szept. 09. kedd 8-10 Szabó Dezsõ u. (Gyepmesteri telep) szept. 08. szept. 18. hétfõ csütörtök 15-17 8-9 Temetõ u. (Irodaház mögötti parkoló) szept. 25. csütörtök 14-16 Gém u. (Állatforgalmi telephely) szept. 11. csütörtök 14-15 Fecske utcai ABC melletti terület szept. 12. szept. 22. péntek hétfõ 8-10 15-17 Mézeskalács u. - Szövetkezet u. sarok szept. 10. szerda 15-17 Vásár u. (Kispipa vendéglõvel szemben) szept. 29. hétfõ 15-17 Negyedik u. bejárat (Spartacus pálya) Fájó szívvel tudatjuk, hogy Tóth Gábor (volt Volán dolgozó) életének 78. esztendejében váratlanul elhunyt. Gyászoló család É R T E S Í T É S a 2008. évi veszettség elleni kötelezõ eboltás helyérõl és idõpontjáról Pápa közigazgatási területén szept. 15. szept. 23. hétfõ kedd 15-17 8-10 Öreghegy templom elõtti terület szept. 24. szerda 14-16 Pálháza szept. 26. péntek 9-10 Mátyusháza szept. 26. péntek 8-9 Tájékoztatom, hogy: - minden 3 hónaposnál idõsebb eb oltása kötelezõ. Az oltást azoknál az ebeknél meg kell ismételni, melyek 2007. évben töltötték be 3 hónapos korukat, oltva voltak, de 6 hónapon belül a veszettség elleni védõoltást nem ismételték meg. - az oltás helyén az állatonkénti 2.000,- Ft/db oltási díjat be kell fizetni, az eb oltási igazolványát be kell mutatni. - az ebet 14 éven aluli gyerekkel elõvezettetni tilos, - a védõoltás alól elvont ebet, mint emberre egészségügyi szempontból veszélyeset az Önkormányzat kártalanítás nélkül köteles kiírtatni és a tulajdonos 50.000,- Ft-ig terjedõ pénzbírsággal büntethetõ. Az eb tartója köteles a tartási hely szerinti illetékes Önkormányzatnak bejelenteni, ha az állata: - a 3 hónapos kort elérte - tartási helye megváltozott - elhullott, vagy elveszett - vagy új tulajdonoshoz került Az ebek veszettség elleni védõoltása a következõ állatorvosi rendelõkben - rendelési idõ alatt - is lehetséges: - Dr. Kovács Jenõ - Pápa, Gyurátz F. u. 16. - Dr. Lukács Attila - Pápa, Batthyány u. 26. - Dr. Lázár Attila - Pápa, Fiumei u. 11/A. - Dr. Bujáki Miklós - Pápa, Vásár u. 14. Az eb veszettség elleni védõoltása a tartási helyen is elvégezhetõ, ebben az esetben a kiszállási díjat meg kell fizetni. Bejelentés az alábbi telefonszámokon tehetõ: - Dr. Horváth Ferenc 06/30-530-0511
2008. szeptember 4. Pápa és Vidéke 7 Küzdõsport A pápai Fighting Force SE-bõl Kasza Lászó, Horváth László, Babai Gergõ, Bittmann Tamás és Németh Tibor képviselte a magyar színeket a verseny helyszínén, Olumucban. Kiss Emil szövetségi kapitány az év során több hazai és nemzetközi versenyeredmény alapján válogatta be a pápai harcosokat. Kasza László és Horváth László a 35-40 évesek kategóriájában indult, a többi három sportoló a 18-35 évesek közt. Kasza és Horváth életkor alapján már túl vannak sportpályafutásuk csúcspontján, a válogatottba kerülést azonban nekik sem adták ingyen. A 2007 novemberében és 2008 áprilisában rendezett válogatóversenyeken Kasza László magyar bajnoki címig jutott, Horváth László pedig bajnoki ezüstöt szerzett. Olumucban Kasza László Világbajnoki arany Pápára Augusztus 19. és 24. között Csehországban rendezték meg az ISKA Világszövetség 2008. évi kick-box világbajnokságát. A versenyen 50 ország közel 1000 versenyzõje indult. A 20 fõs magyar válogatottban 5 pápai volt. világbajnok lett, Horváth László az 5. helyen végzett kick-boxban. A fiatal generáció képviselõi közül Bittmann Tamás és Németh Tibor bronzérmes, Babai Gergõ 5. lett a K-1 versenyben. Az Olumucban csúcsra jutott Kasza László hazaérkezésük után számolt be a versenyrõl Pápa és Vidékének. - A dobogó tetején állva, amikor az ember a Himnuszt hallgatja, azt az érzést szívesen megosztanám másokkal. Ilyenkor még a legerõsebb láb is megremeg. Ez az élmény erõt ad. Itthon a 18-35 év közötti korosztályba tartozók ellen versenyeztem és készültem fel, mivel idõsebb versenyzõ kevés van. A világbajnokságon ezért indultam két kategóriában, a -75 kg-ban, illetve a +75 kg-ban, hogy legyen mérkõzés, ne ellenfél hiányában, gyõzelem nélkül menjek tovább egy fordulót. Arra nem számítottam, hogy itt ilyen sok induló lesz. Kasza László elmondása szerint mindkét súlycsoportnak volt elõnye és hátránya, a -75 kg alatti súlycsoportban mérlegeléskor õ pontosan 75 kg volt, súlyban ideális, ennek hátránya viszont, hogy a kisebb testsúlyúak mozgékonyabbak. A +75 kg-ban az alsó súlyhatárral a legvékonyabb volt, tehát itt elõtérbe került az õ mozgékonysága a testesebb, ebbõl adódóan lomhább mozgású ellenfelekkel szemben. A verseny során az elsõ körben a -75 kg-os súlycsoportban Kasza László francia ellenfelétõl kikapott, ezzel az 5. helyen végzett. +75 kg-ban viszont tovább lépett az elsõ körbõl, a második fordulóban az angol Sunda Kulbinder elleni gyõzelmével pedig a döntõbe jutott. A fináléban a német John Ritschel ellen pontozással hozta a mérkõzést. Az elért eredmény és életkora miatt sportolói pályafutása befejezését fontolgatja a 39 éves Kasza László. A napi két edzés munka mellett és a tanítványok edzése mellett számára tovább nem vállalható. Ebben az évben a felkészülés során 10 kg-ot leadott, a világbajnokságról orrtöréssel és sípcsontsérüléssel tért haza. A pihenést követõen a fiatalok felkészítésére helyezi a hangsúlyt, teljes erõvel rájuk koncentrál. Tanítványai vb-szereplésével elégedett: Bátor, becsületes helytállás volt a cél. Azt mondtam: lazán, ne legyen gyõzelmi kényszer azért, mert már Európa-bajnokok. A négy között a késõbbi világbajnokkal kerültek össze, nagy szívvel, igazi magyar virtussal harcoltak. - értékelte Fighting Force SE vezetõje a Bittmann-Babai-Németh szereplését. Sportajánló trió Teke amatõr csapatverseny szeptember 6. (szombat) 8.30-18.00 szeptember 7. (vasárnap) 7.30-14-00, Vasas sporttelep, Pápa Körzeti labdarúgás Megyei III/A. Tapolcafõ Kéttornyúlak 0-5 (0-2) G.: Adorján J. (3), Fekete E. II., Magvasi R. Tartalék: 1-3 (1-2) Nyárád Mezõlak 4-1 (3-1) G.: Pajak Á. (2), Füredi K., Talabér A. ill. Csonka T. Tartalék: 1-4 (1-3) Vaszar Nagyacsád 1-0 (0-0) G.: Benke T. Tartalék: 0-3 (0-0) N.görzsöny M.gergelyi 5-1 (4-0) G.: Szabó L., Szabó A., Berki P., Varga Sz., Pócza A. ill. Balogh D. Tartalék: 1-4 (1-2) Gic Adásztevel 2-2 (2-0) G.: Horváth A., Deli Á. ill. Mehringer L., Maradics D. Tartalék: 0-1 (0-1) K.szentpter B.tamási 3-1 (2-0) G.: Egyházi Z., Pintér T., Kardos K. ill. Polcsák G. Tartalék: 3-1 (1-1) A bajnokság állása 1. Vaszar 2 0 0 3-1 6 2.Nemesgörzsöny 1 1 0 5-1 4 3. Adásztevel 1 1 0 6-3 4 4. K.szentpéter 1 1 0 5-3 4 5. Kéttornyúlak 1 0 1 6-2 3 6. Marcalgergelyi 1 0 1 10-10 3 7. Nyárád 1 0 1 5-5 3 8. Tapolcafõ 1 0 1 5-6 3 9.Mezõlak 0 1 1 3-6 1 11. Gic 0 1 1 7-11 1 12. Bakonytamási 0 0 2 2-8 0 Megyei III/B. Homokbödöge Vanyola 1-1 (0-0) G.: Kovács Zs. ill. Preiczer K. Tartalék: 0-3 (0-0) Marcaltõ Külsõvat 1-2 (0-1) G.: Gombás Zs. ill. Varga N., Szalay Zs. Tartalék: 8-0 (3-0) Magyargencs Keszõi SE 2-1 (1-0) G.: Hári Sz., György-Kovács P. ill. Szakács Zs. Tartalék: 5-2 (3-2) Lovászpatona Takácsi 2-0 (1-0) G.: Horváth Zs., Németh M. Tartalék: 0-4 (0-2) Pápateszér Nagytevel 3-0 (2-0) G.: Tóth A. (2), Szabó L. Tartalék: 1-3 (1-1) A bajnokság állása 1. Pápateszér 1 0 0 3-0 3 2.Lovászpatona 1 0 0 2-0 3 3. Külsõvat 1 0 0 2-1 3 Magyargencs 1 0 0 2-1 3 5. Homokbödöge 0 1 0 1-1 1 Vanyola 0 1 0 1-1 1 7. Marcaltõ 0 0 1 1-2 0 Keszõi SE 0 0 1 1-2 0 9.Takácsi 0 0 1 0-2 0 10. Nagytevel 0 0 1 0-3 0 Megyei IV. Borsosgyõri ISE Gecse 3-0 (0-0) G.: Máté I. (2), Tóth Á. Ganna-Döbrönte Dáka 3-0 (1-0) G.: Bálint Sz. (2), Rózsa J. B.jákó Pápa Termál 3-4 (2-3) G.: Gulyás Á. (2), Gulyás D. ill. Németh Zs., Mezõ R., Nagy B. Németh A. A bajnokság állása 1. Borsosgyõri ISE 2 0 0 7-0 6 2.Ganna-D. 1 0 0 3-0 3 3. Borsosgyõri SE 1 0 0 3-2 3 4. Gecse 1 0 1 3-3 3 5. Pápai Termál FC 1 0 1 4-6 3 6. Dáka 0 0 2 2-6 0 7. Bakonyjákó 0 0 2 3-8 0
8 Pápa és Vidéke 2008. szeptember 4. Az elsõ félidõben még döcögött a csapatjáték Látványos hajrával nyert a Lombard Meglátszott a Perutz Stadion lelátóján az elmúlt hetek gyengébb bajnoki rajtja, hiszen a jó idõ ellenére elfértek volna többen is a nézõtéren a Lombard Pápa hazai találkozóján, amelyet a Zalaegerszeg II. ellen vívott augusztus 30-án. A széksorokban helyet foglaló hazai szurkolók a mérkõzés elsõ félidejében szomorúan nyugtázták, hogy kedvenc együttesük bizony ötlettelenül, bátortalanul játszott, az ellenfél kapujára is kevés veszélyt jelentett. Szünet után felpörögtek az események, nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a Lombard, amelynek eredményeként a találkozó utolsó harmadában Granát Balázs, Denis Rebryk és Szabó Zsolt góljaival magabiztos 3-0-ás gyõzelmet arattak a zalaiak ellen. A mérkõzést Urbán Flórián vezetõedzõ értékelte lapunknak. - Az elsõ két fordulóban is két arcát mutatta a csapat, Ajka és Gyõr ellen kikaptunk, a hétközi kupameccsen viszont több góllal nyertünk. Most a Zalaegerszeg ellen is az elsõ félidõben az együttes ismét görcsös volt, nem igazán azt csinálták a srácok, amit megbeszéltünk. A második játékrészben változtattunk, próbáltam hatni rájuk a félidõben, más csapat jött ki a pályára, és az utolsó harminc percben, látványos, közönségszórakoztató játékkal nyertünk. - Mi az oka ennek a kétarcúságnak? - Nem tudom. Tudom, hogy képesek a felkészülési találkozókon mutatott játékra, ezt ma bebizonyították, de azt nem tudom, miért nem sikerül ezt állandósítani. A tudás bennünk van, amiért ez nem jön ki, annak pszichés okai lehetnek. Talán félnek az eredménykényszertõl. Bízom benne, hogy ez a mai mérkõzés végre felszabadítja a gátlásaikat, és a jövõben azt a játékot játsszuk, amit a második játékrészben nyújtottunk. - Úgy tûnt, Granát Balázs gólja után neked is nagy kõ esett le a szívedrõl. - Persze, hiszen szeretném, ha a tudásuk legjavát adnák, ezért természetes, hogy bennem is felszabadulnak az érzések. Örülök, ha megy nekik a foci, amikor gólt tudnak szerezni. - A második félidõre szerkezetet is váltottál. - A második félidõben áttértünk a háromcsatáros játékra, amikor Germán Tamás jött be Szabó Zsolt és Denis Rebryk mellé. A két viszonylag kis termetû támadóhoz egy magasabb csatárt hoztam be, váltottunk, és ez az eredményben is megmutatkozott. - Az elmúlt héten azt nyilatkoztad lapunknak, hogy szívesen feladnál egy hirdetést, miszerint keresed a nyári együttesedet. Ezen a szombaton megtaláltad? - Bízom benne, hogy elõkerültek, és most már meg is maradnak. Az a játék bizakodásra ad okot, amit a második félidõben láttam. Ütköztek, egységesen támadtak le, ezt szeretném állandósítani. Remélem, a csapatom újra megvan. - Sorsoltak a Magyar Kupában, ahol szerdán a Mosonmagyaróvárral játszik a Lombard, szombaton pedig a Integrál DAC ellen folytatódik a bajnokság. - Nincs kupameccs, bajnoki találkozó, nem nézzük, az ellenfél hányadosztályú. Az a fontos, hogy mindig mi legyünk a legjobbak a futballpályán, szeretnénk minden mérkõzést megnyerni. Polgár Szilárd Rocky-s hírek Nem sokat pihentek a nyáron a Black Bunny Rock and Roll Club versenyzõi. Mint Szegediné Murai Dóra, a klub vezetõedzõje lapunk kérdésére elmondta, valamennyi táboruk eredményes volt, és remek hangulatban teltek az edzések. A klubban jelenleg 23 páros és 5-6 formáció készül, emellett lányduóik és óvodás csoportjuk is magas színvonalon dolgozik. Az egyesület elsõ versenye október 4-én, Tökölön egy országos pontszerzõ verseny lesz. Erre a megmérettetésre a szeptemberi területi versenyen át vezet a versenyzõk útja. Szegediné Murai Dóra kiemelte, a klub továbbra is várja mindazok jelentkezését, akik most szeretnének megismerkedni a rock and roll, vagy a hip-hop alapjaival. Ezen kívül szombat délelõttönként óvodások és alsó tagozatosok részére gyermektánccsoportot is indítanak, ahová azokat a gyerekeket várják, akiknek szülei még nem tudják milyen tánchoz van az apróságnak tehetsége. A csoport tagjai különféle koreográfiákat tanulhatnak, sokfajta táncstílust megtanulva. Ez elsõsorban táncelõkészítõ, ahol kiemelt szerepe van a szép tartásnak, a színpadi viselkedésnek is. A foglalkozások elsõdleges célja a tánc, a mozgás, a zene öröme és megkedveltetése a gyerekekkel. pe Pápa és Vidéke Közéleti hetilap Megjelenik csütörtökönként. Kiadja: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Nyomdai munkák: Antók Nyomdaipari Kft., Celldömölk A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Március 15. tér 4. Pf. 171. Telefon/fax: 89/324-557 e-mail: papailap@mail.globonet.hu web: www.papa.hu ISSN 1589-8288 Kéziratot nem õrzünk meg és nem küldünk vissza!