Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVI/2. (2008), pp. 721-692 A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS KOORDINÁCIÓJA AZ EURÓPAI UNIÓBAN Bevezetés VARGA ZOLTÁN* A szociális biztonsági kérdésekben az Európai Unió tagállamai teljes önállóságot élveznek, vagyis a rendszerek elemeit illetően nem állítottak fel közösségi szintű követelményrendszert. A tagországok nyugdíjrendszereinek megszervezése és működtetése így az egyes tagországok illetékességi körébe tartozik; az EU-n belül mozgó munkavállalók szociális biztonságát szolgáló koordináció az EU feladata; valamint az EU szerepet vállal a szociális biztonsági rendszerekkel kapcsolatos kihívások és problémák kezelésében is. I. Az európai nyugdíjrendszerek kialakulása Abból fakadóan, hogy a bonyolult társadalmi, gazdasági rendszerek - amelyek közé a nyugdíjrendszer is tartozik csak történetiségükben érthetők meg, elengedhetetlennek tartom bemutatni a jelenlegi helyzet kialakulásának folyamatát. A nyugdíjrendszerek kialakulása magánkezdeményezésekkel kezdődött, elsősorban a bányászat területén, majd az iparosítás térhódításával a jobb társadalmi, gazdasági pozícióban lévő munkavállalók körében bontakozott ki. A kezdeményezésekben és a támogatásokban a munkáltatók (céhek) eltérő szerepet vállaltak. Kezdetben az államok is mint munkáltatók léptek fel, nyugellátást biztosítva a közszolgálatban lévőknek. A társadalmilag szervezett öregkori gondoskodásra szorulók számának rohamos növekedésével egyre erőteljesebb lett az igény az állam által szervezett ellátások iránt, így az egyes országok sajátosságaitól függően sorra jöttek létre a kötelező állami nyugdíjrendszerek. A nyugdíjrendszer kifejlődésének folyamatát általában az jellemezte, hogy a nemzeti rendszerek közösségi és magánkezdeményezések révén épültek ki. A munkáltatók és a munkavállalók, illetve képviselőik, köztük a szakszervezetek az állami rendszerek kifejlesztésében is fontos szerepet * DR. VARGA ZOLTÁN egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem ÁJK, Pénzügyi Jogi Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros
722 Varga Zoltán vállaltak, miközben az állam is részt vállalt a magánrendszerek kiépítésében, működtetésében. A magánrendszerek voltak az általános nyugdíjrendszerek kibontakoztatói, az állami rendszereket pedig ezért kellett kialakítani, mert a magánrendszerek nem voltak képesek teljes körű és tartós védelmet biztosítani. Legnagyobb problémájuk az volt, hogy nem tudták lefedni a rászorulók teljes körét, különösen a gazdaságilag gyenge pozíciójú, alacsony keresetű munkásrétegeket. Az állami rendszerek kialakítása, kibontakozása után pedig azért volt szükség a magánkezdeményezésekre, hogy tehermentesítsék, kiegészítsék az állami rendszereket, miközben megmaradt, sőt erősödött a differenciált igényeket kielégítő funkciójuk. Az első nyugdíjtörvények általában az ipari és kereskedelmi dolgozókra, elsősorban a munkásokra vonatkoztak. Az első törvények általában az öregségi, rokkantsági és hozzátartozói nyugellátásra vonatkoztak, de több országban csak az egyik nyugdíjat szabályozták. Két nyugdíjtörvényt azért érdemes kiemelni, mert ezek koncepciójukban tértek el egymástól és alapvető befolyást gyakoroltak a későbbi európai nyugdíjrendszerekre. Az állami nyugdíjrendszerek ősének tekintett Bismarck 1 nevével összeforrott első német nyugdíjtörvény egy biztosítási elven alapuló modellt vezetett be, megőrizve ezzel a magánnyugdíj-rendszerek klasszikus, biztosítási elvű jellegét, módosítva természetesen az általános kötelező biztosítás jellegéből adódó sajátosságokkal. A védettséget azzal teremtették meg, hogy kötelezővé és államilag szabályozottá tették a nyugdíjbiztosítást, célként tűzve ki az aktív korban elért munkajövedelemmel arányos, a munkajövedelmet részben pótló biztosítását. Az első német (és európai) nyugdíjtörvényt két év múlva követő dán (első) nyugdíjtörvény alapvetően új koncepciót testesített meg: alkotói egy valamennyi lakosra kiterjedő, adóforrásokból finanszírozott öregségi nyugdíjat vezettek be. Ez a modell az öregek" ellátással való teljes körű lefedésének szándékából és a munkavállalók helyzetének mérlegeléséből következett. A dán döntéshozók megítélése szerint az ipari munkásoknak és a mezőgazdaságban dolgozóknak bére, valamint a kisparasztok jövedelme nem bírta volna el a járulékfizetést. Emellett problémásnak ítélték a természetbeni jövedelmek utáni járulékfizetést is. A dán modell a későbbiek során mintául szolgált az angol és a skandináv nyugdíjrendszerekhez. Ezek az országok máig megtartották az alapnyugdíjat, ami a rendszer lényegi eleme volt, de a konkrét konstrukció lényegesen változott. Egyrészt az alaprendszer jövedelemfüggő elemmel 2 Az állam által megszervezett szociális ellátási rendszerek klasszikus példája: bismarcki társadalombiztosítási rendszer. In: Czúcz Ottó: Szociális jog I. Budapest, 2003., Unió Kiadó, 46. o.
A nyugdíjbiztosítás koordinációja az Európai Unióban 723 egészült ki, másrészt több országban részben vagy egészben járulékfizetés váltotta fel az adókból történő finanszírozást. Az első nyugdíjtörvényeket követően az állami nyugdíjrendszerek állandó változásban voltak. E változásoknak 3 fo iránya volt: 1. A nyugdíjrendszerrel lefedett kör szélesítése, amelynek keretében az első törvényen kívül rekedt foglalkoztatott csoportokat (alkalmazottakat, mezőgazdasági dolgozókat) vonták be a biztosítottak körébe. 2. A törvényi szabályozás kiterjesztése mindhárom nyugdíjágra (öregségi, rokkantsági, hozzátartozói) ahol nem egyszerre történt a szabályozás. 3. Az ellátások egységesítése (a különböző foglalkoztatotti csoportok ellátásait kívánják azonos módon meghatározni). 3 Ki kell térni a biztosítási alapon szervezett állami nyugdíjrendszerek finanszírozásának változására is. Ezek a nyugdíjrendszerek váromány fedezeti elven épültek fel és hosszabb-rövidebb ideig ezen az elven működtek. Ez azt jelentette, hogy a törvény által meghatározott ellátások fedezetéhez szükséges forrásokat a beszedett járulékok tőkésítésével teremtették meg. A második világháború alatt és azt követően az állami nyugdíjrendszerekben felhalmozott tőke, vagy annak jelentős része elveszett (ingatlanok pusztulása, értékpapírok elértéktelenedése, készpénzek inflálódása). Ennek következtében a kormányok arra kényszerültek, hogy a mindenkori járulékbefizetéseket az ellátások kifizetésére fordítsák, tehát a tőkefedezeti elvről felosztó-kirovó elvre térjenek át. A második világháború után az európai nyugdíjrendszerek fokozatosan beértek, vagyis az öregségi nyugdíjkorhatárt elérők egyre nagyobb hányada, végső soron egésze nyugdíjassá vált. E folyamat, valamint az életkor meghosszabbodása, és a munkanélküliség hatására az állami nyugdíjrendszerek finanszírozása a nyolcvanas-kilencvenes években egyre nehezebbé vált, ami kiváltotta a nyugdíjrendszerek szigorítását. Ennek különböző formái érvényesültek: korhatáremelés, induló nyugdíj szint csökkentése, indexálás változtatása. Ehhez a folyamathoz csatlakozott a magánnyugdíj-rendszerek kiterjesztésének ösztönzése is. Az előzőkben vázolt folyamatok hatására az európai nyugdíjrendszerek szinte állandó mozgásban, változásban voltak - és vannak jelenleg is. 4 3 Gerencsér László: Nyugdíjak az Európai Unióban. In: Körkép reform után (Tanulmányok a nyugdíjrendszerről) Budapest, 2000, Közgazdasági Szemle Alapítvány. 388. o. 4 Uo. 389. o.
724 Varga Zoltán II. A szociális biztonság koordinációjának általános szabályai Az Európai Közösséget eredetileg döntően a gazdasági együttműködés céljából hozták létre. A szociális kérdések, a szociális dimenzió a Közösségben kezdetben csak alárendelt szerepet játszott. A szociális jogi koordináció gyökerei az elsődleges közösségi jogforrásokban találhatóak. Az Alapokmány 42. cikkelye (a korábbi 51. cikk) úgy rendelkezik, hogy a Tanács (a 251. cikkben meghatározott eljárás szerint) minden szükséges intézkedést megtesz, amelyek a szociális biztonság területén a munkavállalók szabad mozgását biztosítsa. Ennek érdekében olyan rendszert dolgoz ki, amely a ki- és bevándorló munkavállalóknak, valamint ezek igényjogosult hozzátartozóinak a következőket biztosítják: a jogosultsági idők összeszámítását minden olyan esetben, amikor a belső jogi előírások valamilyen ellátásra való jogosultság megszerzéséhez, illetve mértékének megállapításához bizonyos időszakok figyelembevételét íiják elő; a szolgáltatások folyósítását minden olyan személynek, aki a tagállamok területén él. A Tanács e kérdésekben (a 251. cikkelynek megfelelő eljárást követve) egyhangú döntéssel határoz. 5 A Római Szerződésben (továbbiakban RSz) a munkavállalóknak, az önálló vállalkozóknak és családtagjaiknak biztosított mozgás szabadsága (RSz 39., 43. és 49. cikk) sokat veszítene hatásából, ha e jogok gyakorlása közben ezeknek a személyeknek kockáztatniuk kéne szociális biztonsági ellátásaikat. A dolgozó azzal, hogy egy másik tagállamban vállal munkát - külön szabályozás nélkül hátrányosabb helyzetbe kerül, mint az, aki megszakítás nélkül egy ország társadalombiztosítási rendszeréhez tartozik. 6 Ezt a 48. cikkely (jelenleg 39. cikk) kiegészíti még azzal, hogy a munkavállalók szabad mozgása magában foglalja: a tagállamokban le kell építeni minden olyan szabályt, amelyek a munkavállalók állampolgársága szerint tennének különbséget a foglalkoztatás, a bérezés és egyéb munkafeltételek területén. Az 1951-ben, Párizsban létrehozott Európai Szén- és Acélközösségről szóló szerződés 69. cikkely (4) és (5) bekezdése kötelezte az egyes tagállamokat, hogy valamennyi olyan hátrányos megkülönböztetést eredményező szabályt iktassanak ki jogrendjükből, amely a hazai munkavállalói, illetve a többi tagállam területéről hozzájuk érkező munkavállalók munkabére és 5 Czúcz Ottó: Szociális jog I. Unió Lap- és Könyvkereskedelmi Kft., Budapest, 2002., 322. o. 6 Lengyel Balázs: Az Európai Unió szociális biztonságra vonatkozó szabályozása, különös tekintettel az egészségbiztosításra és egyes ellátásaira; Egészségügyi Gazdasági Szemle 2003., 41. évfolyam 3. szám 5. o.
A nyugdíjbiztosítás koordinációja az Európai Unióban 725 munkafeltételei közötti különbséget eredményezne. Külön említik a szociális biztonsági rendszerek körében meglévő és a munkavállalók mozgását hátráltató előírások kiiktatását. Ennek érdekében az ÉSZAK tagállamok már 1957. december 9-én Rómában aláírtak egy egyezményt a határokat átlépő munkavállalók szociális védelméről. Mivel az Európai Gazdasági Közösség létrehozataláról ugyancsak Rómában aláírt szerződés akkori 51. cikkelye hasonló célokat fogalmazott meg, a Bizottság 1958 elején javasolta, hogy ugyanezt a megállapodást fogadják el az újonnan létrehozott gazdasági közösségen belüli koordinácót szolgáló normaként. A Tanács ezen ajánlásnak megfelelően 1958 decemberében elfogadta a 3/1958. számú rendeletet a vándor- (vagy migráns) munkavállalók szociális biztonságáról, valamint ennek végrehajtásáról a 4/58-as számú rendeletet. A 3/5 8-as rendelet elfogadását a szakértők mind a mai napig mérföldkőnek tartják a koordinációs mechanizmusok fejlődésében. Ez volt az első alkalom, hogy szociális jogi koordinációs mechanizmusokat többoldalú, multilaterális megállapodással szabályoztak. A 3/5 8-as rendelet a munkavállalókon kívül az ezekhez hasonló státusú személyek csoportjait is igyekezett védelem alá vonni. A rendelet az egyes országokban alkalmazott szociális intézmények legszélesebb körét igyekezett átfogni, kizárta azonban a koordináció alól a segélyezési jellegű, a háborús áldozatok gondozására szolgáló, valamint a köztisztviselők intézményeit. Rögzítette az egyes tagállamok állampolgáraira vonatkozó egyenlő bánásmód követelményét. Különösen fontosnak értékelték a szociális ellátások más tagállamokba való exportálása lehetőségének megnyitását. 7 Fontos felhívni a figyelmet, hogy a fenti két 1958-as rendelet megalkotásakor a szabad mozgás részletes közösségi szabályai még nem léteztek. A szabad mozgás 1961. és 1964. évi szabályozását követően a 3/58/EGK és a 4/58/EGK rendeletek más közösségi jogi környezetbe kerültek. 1964-től kezdődően az Európai Bíróság is egyre több és egyre jelentősebb szociális biztonsági ügyben foglalt állást. Gyorsan halmozódott tehát az a tapasztalat, amely a migráns munkavállalók szociális biztonságának újraszabályozását sürgette. A Bizottság már 1963-ban döntést hozott arról, hogy a dokumentumot átfogó felülvizsgálat alá kell vonni. Erre a Tanács 1408/71/EGK rendeletével a munkavállalókra és az önálló vállalkozókra, 7 Czúcz Ottó: Szociális jogi. Unió Kiadó, 323. o.
726 Varga Zoltán valamint családtagjaikra vonatkozó szociális biztonsági rendszerekről, illetve az ennek végrehajtásáról szóló 574/72/EGK rendelettel került sor. 8 A rendeletek időközben számos módosításon estek át, személyi hatályuk kibővítésére a Tanács egyéb konkrét felhatalmazás híján felhasználta a Római Szerződés 308. (korábban 235.) cikkében található általános felhatalmazó rendelkezést is. Az eredetileg csak hat tagállam szociális biztonsági rendszereit koordináló szabályok, a tagállamok, illetve alkalmazó államok (EFTA) számának jelentős bővülésére, valamint a tartalmilag és számszerűen is jelentős módosításokra (nem beszélve a bírósági esetjog értelmezést módosító döntéseire, továbbá a különféle kapcsolódó határozatokra) tekintettel mára az Unió egyik legbonyolultabb rendelete. 9 A rendeletek egészében és közvetlenül alkalmazandók az Európai Unió jogrendszerében, a nemzeti parlamentek vagy kormányok beavatkozása, jóváhagyása nélkül részeivé válnak a tagállamok jogrendjének, alkalmazási körük általános. Mint tudjuk az Unió bonyolult döntési, szabályozási szerkezettel rendelkezik. Ez nagyrészt azzal függ össze, hogy a Közösséget szuverén államok hozták létre, amelyek szuverenitásuk egy részéről fokozatosan lemondva, egyre újabb és újabb hatásköröket ruháztak át a Közösségre amennyiben bebizonyosodott, hogy ez a közösségi szintű szabályozás előnyösebb, mint ha az adott kérdést a tagállamok külön-külön rendeznék. Ezt az összefüggést fejezi ki a szubszidiaritás elve, ami azt jelenti, hogy a Közösség csak akkor és annyiban jár el, amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt azok közösségi szinten jobban megvalósíthatóak. Fontos megjegyezni, hogy a szociális jog területén is az egyes tagállamokat illetik meg az alapvető szabályozási hatáskörök. Az Unió tagállamai csak egyes szabályozási problémákat emelnek közösségi szintre, s ezen belül lényegében kétféle közelítésmódot alkalmaznak: a koordinációt és a harmonizációs mechanizmusok különböző válfaját. 10 A szociális biztonság közösségi szabályozását jelenleg a Tanácsnak a munkavállalókra és az egyéni vállalkozókra, valamint családtagjaikra vonatkozó szociális biztonsági rendszerekről szóló - többször módosított, kiegészített 1971. június 14-i, 1408/71. (EGK) rendelete és az ennek végrehajtásához kiadott 1972. március 21-i 574/72. (EGK) számú rendelet tartalmazza. Az 1408-as rendelet személyi hatálya azokra a munkavállalókra és egyéni vállalkozókra, 8 Gyulavári Tamás: Az Európai Unió szociális dimenziója', AduPrint Kiadó és Nyomda Kft, Budapest, 2000, 94. o. 9 Lengyel Balázs: i. m. 6. o. 10 Czúcz Ottó: i. m. 212-213. o.
A nyugdíjbiztosítás koordinációja az Európai Unióban 727 valamint ezek hozzátartozóira terjed ki, akikre egy vagy több tagállam jogszabályai érvényesek vagy érvényesek voltak, és valamely tagállam állampolgárai, vagy hontalanként, illetve menekültként valamely tagállam területén laknak. Azokra a hátramaradottakra is kiteljed az 1408-as rendelet, akiknek a jogszerzői nem voltak valamely tagállam polgárai, de ők maguk valamely tagállam polgárai. A rendelet külön említést tesz arról, hogy érvényes a köztisztviselőkre és a velük egy kategóriába tartozó személyekre, mert a köztisztviselők 1997 júniusa előtt nem tartoztak a rendelet hatálya alá." Önmagában a személyi hatályra vonatkozó előírás nem pontos, mert a rendelet nem a munkajog, hanem a szociális biztonságra vonatkozó jog szerint határozza meg a személyi hatályt. A pontos értelmezés szerint az 1408-as rendelet azokra a személyekre vonatkozik, akik valamely tagállam szociális biztonsági rendszerébe tartoznak. 12 Ezt a megközelítést azért kellett alkalmazni, mert a tagországok egy részében a szociális biztonsági rendszerek vagy azok egy része nem a biztosítási elv alapján szerveződött, illetve működik. 13 Fontos kiemelni, hogy a tagállamok polgáraira egyidejűleg csupán egyetlen ország jogszabályai vonatkoznak. 14 Az 1408-as rendelet tárgyi hatálya azokra a szociális biztonságra vonatkozó jogszabályokra érvényes, amelyek az alapvető szociális biztonságot szolgáló ellátásokat szabályozzák: betegségi és anyasági juttatások, rokkantsági juttatások, beleértve azokat a juttatásokat, amelyek célja a munkaképesség fenntartása vagy fokozása, öregségi juttatások, hátramaradottak juttatásai, munkahelyi balesetekkel és foglalkozási betegségekkel kapcsolatos juttatások, halálozási segély, munkanélküli juttatások, családi juttatások. A rendelet hatálya kiteljed az egyes tagállamok valamennyi intézményére, amelyek a felsorolt területekre vonatkoznak, függetlenül attól, hogy ezek járulékalapúak (hozzájárulásokból finanszírozottak) vagy nem. A rendelet hatálya azonban kiterjed az olyan nem járulékfizetéssel, hanem költségvetésből finanszírozott tagállami intézményekre is, amelyek (az imént felsorolt nyolc kockázati körhöz tartozó területen) kiegészítő, helyettesítő 11 I. rész 2. cikkely 12 Ez a fogalom-meghatározásokat tartalmazó I. rész 1. cikkely a)-i) pontjából derül ki". 13 Ezért használjuk ezt a kifejezést, nem pedig a társadalombiztosítást. 14 II. rész 13. cikkely.
728 Varga Zoltán vagy pótlólagos támogatást nyújtanak az állampolgároknak, valamint kizárólag a szellemi vagy testi fogyatékos személyeknek nyújtanak konkrét védelmet. 15 A rendelet meghatározza a közösségi jog hatálya alá nem tartozó tárgyköröket is. Eszerint nem tartoznak e körbe a tagállamoknak az olyan nem járadékalapú különleges juttatásairól rendelkező intézményei, amelyeknek a hatálya csak az adott állam területének egy részére korlátozódik. Nem tartozik továbbá a koordináció hatálya alá az egyes tagállamokban a köztisztviselők vagy a köztisztviselőknek minősülő személyek számára fenntartott különleges biztosítási rendszerek köre sem. 16 Fontos kizáró szabályt tartalmaz a rendelet 4. cikkely (4) bekezdése, mely szerint a közösségi koordináció nem vonatkozik: a szociális és egészségügyi segélyekre, a háborús áldozatokat vagy kárt szenvedetteket segítő juttatási rendszerekre. Az egyes tagállamok koordináció alá eső és az alól kivett 17 intézményeinek könnyebb áttekinthetősége érdekében a rendelet valamennyi országot kötelezi arra, hogy egy, a Tanács elnökéhez eljuttatott nyilatkozatában határozzák meg: az adott állam intézményei közül melyeket tartanak a koordináció hatálya alá tartozónak és melyeket nem. 18 III. Az uniós országok nyugdíjrendszereinek általános jellemzői A nyugdíjrendszer szinte teljes körű: a lakosság egészére kiterjed. A biztosításalapú nyugdíjrendszereket alkalmazó országokban a munkából élők (foglalkoztattak és egyéni vállalkozók egyaránt) kötelezően biztosítottak. A nem biztosításalapú rendszereket alkalmazó országokban pedig az országban aktív korban való tartózkodás az ellátás teljes körűségének biztosítéka. Az állami rendszerek esetében általános a felosztó-kirovó rendszerű finanszírozás. A forrásokat illetően a járulékok a meghatározók, amit jellemzően az állam hozzájárulása egészít ki. Az állami nyugdíj teljes mértékben adókból 15 Czúcz Ottó: i. m. 326. o. 16 1408/7l-es rendelet (2/a) pontja. ill.(4) bekezdése. 17 A Bíróság a Beerens-ügyben (35/77. 1977. ECR 2249) kifejtette, hogy a közösségi koordináció minden tagállami jogszabályra vonatkozik függetlenül attól, hogy az érintett tagállam nyilatkozata mit tartalmaz, ha az általános rendszerbe tartozó szociális biztonsági ágazatokat szabályoz. Ezzel szemben egy másik ügyben {Palermo, Bom Toia, 237/78. (1979) ECR 2645) kimondta: ha egy tagállam nyilatkozata valamelyik intézményét a rendelet hatálya alá tartozónak jelölte meg, a Bíróság akkor sem vonja ki a rendelet hatálya alól, ha megítélése szerint nem tartozik oda. 18 1408/7l-es rendelet 5. cikkely.
A nyugdíjbiztosítás koordinációja az Európai Unióban 729 történő finanszírozása csak Dániában maradt fenn. (Az öregségi és hozzátartozói nyugdíjat közvetlenül, a rokkantságit pedig a foglalkoztatási alapon keresztül finanszírozza az állam.) A járulékok több társadalombiztosítási ágra, esetenként a társadalombiztosítás egészére, 19 más esetekben az öregségi, rokkantsági és hozzátartozói ellátások együttesére 20 vonatkoznak, illetve az említett ellátásokra jogosítanak. Az állami hozzájárulás és támogatás formái rendkívül változatosak. Az állami hozzájárulások jellemző formái a minimális nyugdíjak, a szociális nyugdíjak és a kiegészítő (gondozási, megélhetési) pótlékok finanszírozása. Az állami támogatás tipikus formája a hiánypótlás, ami a tényleges és a járulékkal fedezett kiadások különbözeteként jelenik meg. Annak illusztrálására, hogy az állami alapnyugdíjak finanszírozása hogyan változik, megemlíthető, hogy Finnországban az állami alapnyugdíjnak csak 45 százalékát finanszírozza az állami költségvetés, a többit járulékokból fedezik. Sajátos megoldást alkalmaznak Franciaországban, ahol az állam következetesen törekszik arra, hogy a társadalombiztosításban közvetlenül ne kelljen szerepet vállalnia. A béljárulékokkal nem fedezett kiadásokból származó hiányt egy speciális elvonási csatorna, a szolidaritási járulék bevezetésével ellensúlyozzák, amit minden jövedelemre kivetnek, ideértve a tőkejövedelmeket is. Az említett hozzáállás mellett is finanszírozza a francia állam a foglalkoztatáspolitikai célzattal csökkentett járulékokból adódó kieséseket. A legjellemzőbb nyugdíjkorhatár a 65 év. Ennél magasabb Dániában (67), alacsonyabb Franciaországban (60). A női korhatár néhány országban (Ausztria, Belgium, Egyesült Királyság, Görögország) alacsonyabb, mint a férfiaké (jellemzően 60 év), de ezekben az országokban is a férfi korhatár szintjére emelik - fokozatosan - a női nyugdíjkorhatárt. Az országok többségében a korhatár rugalmas, a meghatározott korhatár előtt (általában 3-5 évvel korábban) is nyugdíjba lehet vonulni különböző feltételekkel (nem, egészségi állapot, biztosításban töltött idő). Fix korhatár Franciaországban, Írországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában érvényesül. Franciaországban, ahol a nyolcvanas években foglalkoztatáspolitikai célzattal csökkentették a nyugdíjkorhatárt a jelenlegi alacsony szintre, a későbbi nyugdíjba vonulást úgy kívánják elérni, hogy a teljes nyugdíjhoz szükséges biztosítási időt növelik fokozatosan 150 negyedévről 160 negyedévre (37,5 évről 40-re.) 19 Erre példa Belgium, Spanyolország, Portugália. 20 Például Németország, Görögország, Olaszország esetében.
730 Varga Zoltán A nyugdíjra jogosító idő szerepe országonként nagymértékű eltérést mutat. Van, ahol a jogosító idő hossza nem feltétel, illetve minimális követelmény érvényesül. A biztosítási alapú nyugdíjrendszerek esetében a legjellemzőbb a 10-15 éves biztosítási idő megkövetelése, az adott országban való tartózkodástól függő nyugdíjak esetében pedig a 3-5 éves tartózkodás. Ott, ahol a nyugdíjra jogosító időre vonatkozó követelmény alacsony, általában kiemelt jelentősége van a teljes nyugdíjra jogosító feltételnek, ami jellemzően 40-45 év (biztosítási vagy tartózkodási idő). A nyugdíj formulában mutatkozó eltérések elsősorban a rendszerek jellegétől függnek. Az alapnyugdíjat alkalmazó rendszerek körében a jövedelemtől függő nyugdíjrész jelenleg már általános, és ez utóbbinak a mértéke csökkentheti az alapnyugdíjat. A kizárólag a jövedelemtől függő rendszerek esetében különbség van a nyugdíj-megállapítás alapjául szolgáló jövedelem átlagának meghatározásához figyelembe veendő évek számában és abban, hogy alulról" vagy felülről" építik-e fel a nyugdíjat. Az előbbi esetben az előírt jogosultsági idő megléte esetén a biztosítási idő meghatározott százalékkal növeli a nyugdíjat. A szolgálati idő és a nyugdíj összege közötti kapcsolatot kifejező skálák egy része lineáris (például Portugália), más része degresszív (például Ausztria). A felülről számolt rendszerekben a különböző szabályok szerint meghatározott teljes nyugdíjból vonnak le a teljes nyugdíjhoz szükséges jogosultsági idő hiányának 2 ' megfelelő részt. 22 Országonként nagyon különböző, hogy hány év átlagkeresetét veszik figyelembe a nyugdíj megállapításához. Ezen időtartam legrövidebb Görögországban (öt év), leghosszabb pedig Németországban (a biztosítás teljes ideje, pontrendszer keretében számolva). Nem mondható jellemzőnek, de több országban tízéves beszámítási időszakot rögzítettek. 23 A nem biztosítás alapú nyugdíjrendszerek vagy nyugdíjelemek esetében fix összegű (alapnyugdíj), illetve abból származtatott nyugdíjakat alkalmaznak, így a nyugdíjminimum és a nyugdíjmaximum közvetlen szabályozása felesleges. A biztosításalapú rendszerekben a minimum és a maximum szabályozása általános, ami fix összegben vagy a járulékalap százalékában történik. Németországban nincs minimum- és maximumszabály, de a járulékalap maximalizálása közvetett módon korlátoz. A már folyósított nyugellátásokat minden országban általában vagy a bérek, vagy a fogyasztási árak alakulásához kötve emelik, s az emelés mértékét 21 Például a teljes nyugdíj 40 év biztosítási vagy helyben lakási idő után jár, és ebből annyiszor 1/40-ed részt vonnak le, ahány év hiányzik a 40-ből. 22 Gerencsér László: i. m. 390-391. o. 23 Ezt tekinthette példának Finnország, ahol a munkahelyi nyugdíjrendszerben a korábbi négy évről fokozatosan emelik tízre a beszámítási időszak hosszát.
A nyugdíjbiztosítás koordinációja az Európai Unióban 731 vagy automatikusan, vagy külön döntés alapján állapítják meg. E megoldások árnyaltabb formája jelenik meg Belgiumban, ahol az életszínvonal és Olaszországban, ahol a megélhetési költségek alakulásához kötik az emelést. Finnországban az állami nyugdíjakat a fogyasztói árak növekedésével emelik, a munkahelyi nyugdíjak esetében pedig az ár- és bérnövekedés átlagával számított vegyes indexálást alkalmaznak. Ezen általános elvű emelések mellett időnként mérlegelt emeléseket hajtanak végre a nyugdíjasok helyzetére és a gazdasági lehetőségekre való tekintettel. 24 Az EU országaiban működő magánnyugdíj-rendszerek hosszú idő alatt, eltérő gazdasági, társadalmi körülmények között alakultak ki, aminek hatására rendkívül változatos formákat öltöttek, és az egyes országokban eltérő módon és mértékben egészítik ki az állami nyugdíjakat. Becslések szerint a nyugdíjak mintegy 85-90 százalékát az állami nyugdíjrendszerek, míg 10-15 százalékát a magánnyugdíj-rendszerek adják. A magánrendszerek két nagy csoportra oszlanak: a munkahelyi, szakmai rendszerekre és az egyéni megállapodásokon alapuló rendszerekre. A munkahelyi, szakmai nyugdíjrendszerekben való részvétel önkéntes és kötelező formái egyaránt léteznek. A kötelezésnek is eltérő formái vannak. így például Franciaországban az országos szakmai kiegészítő nyugdíjrendszerben való részvételt közvetlenül törvény íija elő. Finnországban az állam kötelezi a munkaadókat a vállalati nyugdíjrendszer létrehozására, a munkavállalókat pedig a belépésre. 25 Nagy-Britanniában az állami kiegészítő (jövedelemfüggő) rendszerben akkor kötelező a részvétel, ha a munkavállaló nem tagja egy, az állami nyugdíjrendszerből való kilépésre jogosító magánnyugdíj-rendszernek. 26 Dániában és Svédországban a munkahelyi kiegészítő rendszerek a kollektív szerződések alapján kötelezők, Belgiumban és Hollandiában részben kötelezők. Belgiumban akkor kötelező a részvétel, ha a vállalati nyugdíjrendszert kollektív szerződéssel hozták létre, vagy az olyan munkavállalónak, aki a rendszer létrehozása után lép be a munkáltatóhoz. Hollandiában a szociális miniszter kötelezővé nyilváníthat egy ágazati rendszert, ha azt az ágazat szociális partnerei kezdeményezik. A vállalati nyugdíjrendszert fenntartó munkáltatók mentesítést kaphatnak a kötelező rendszerben való részvétel alól. A kiegészítő rendszerek teljes önkéntesség alapján például Ausztriában, Németországban, Görögországban, Írországban működnek. 24 Gerencsér László: i. m. 392. o. 25 Emellett mindkét országban vannak önkéntes rendszerek is. 26 Nagy-Britanniában 1975-től bevezették az állami nyugdíjrendszer jövedelemfüggő elemét, és később az állami szerepvállalás csökkentésére irányuló törekvések keretében először a szakmai nyugdíjrendszerekbe, majd az egyéni megállapodásokon alapuló rendszerekbe engedték ki" a biztosítottakat.
732 Varga Zoltán A felügyeleti és szabályozó funkciókat ellátó szervek rendkívül változatosak: pénzügyminisztérium, gazdasági minisztérium, szociális és egészségügyi minisztérium, fejlesztési minisztérium. Jellemző intézmény a biztosítás felügyelet. Az országok többségében a szabályozás és felügyelet egy intézmény (általában minisztérium) ügykörébe tartozik. Azokban az országokban, ahol sokszínű a szakmai nyugdíjrendszer, ott a szabályozásnál és felügyeletnél is jelentkezik a változatosság. 27 A kölcsönösségi biztosítási törvény hatálya alá tartozó önsegélyező egyesületek és kölcsönösségi társaságok szabályozása a társadalombiztosítási miniszter hatóköre, felügyelő-szervezetük pedig a kölcsönösségi társaságok és önsegélyező intézmények felügyelőbizottsága. A kiegészítő nyugdíjrendszereket a társadalombiztosítási miniszter szabályozza, felügyeletüket pedig a szociális ügyek felügyeletének számvevőszéki irodája látja el. IV. A nyugdíjbiztosítás terén érvényesülő koordináció részletes szabályai A nyugellátások is az 1408-as rendelet hatálya alá tartoznak. 28 A koordináció csak a kötelező, az állam által törvényi előírásokkal szabályozott nyugdíjrendszerekre terjed ki. 29 A kiegészítő jellegű szakmai nyugdíjrendszerek, valamint az egyéni (önkéntes) nyugdíjbiztosítások nem tartoznak az 1408-as rendelet hatálya alá. 30 11 így például Franciaországban az életbiztosító-társaságok szabályozóhatósága a pénzügyminisztérium, felügyelő-hatóságuk a biztosítás-felügyeleti bizottság. 8 Magyarországon a társadalombiztosítási nyugellátások körébe - így az Európai Unió koordinációs rendeleteinek hatálya alá is - tartoznak az alábbi ellátások öregségi nyugdíj rokkantsági nyugdíj baleseti rokkantsági nyugdíj hozzátartozói nyugellátások, azaz özvegyi nyugdíj árvaellátás szülői nyugdíj. 29 A magyar nyugdíjrendszer hatályos szabályait lásd bővebben: Gecse Istvánné-Jakab Nóra-Menyhárt Szabolcs-Prugberger Tamás (szerk.) Tóth Hilda-Varga Zoltán: Szociális jog II. Társadalombiztosítási jog, Novotni Kiadó, Miskolc, 2007. 30 E területen a hatály bővülése irányába hat, hogy a francia országos kiegészítő rendszer is a koordináció körébe került.
A nyugdíjbiztosítás koordinációja az Európai Unióban 733 Az európai uniós nyugdíjrendszerek alapelvei: 1. Az egyenlő elbánás elve Az EU-állampolgároknak és hozzátartozóiknak a saját állampolgárokkal azonos jogokkal kell rendelkezniük. A magyar törvény ennek az elvnek megfelel, nem tesz különbséget a biztosítottak állampolgársága szerint. 2. A szerzett jogok megtartásnak elve Nem érheti joghátrány az állampolgárokat azért, mert a nyugdíjjogosultság megszerzését követően nem abban a tagállamban élnek, ahol a nyugdíjjogosultságot megszerezték. A már megállapított nyugellátásokat a nyugdíjas tartózkodási helyére kell folyósítani, azaz exportálni. Az EU-n belül a járadékalapú rendszerek alapján kapott nyugdíj nem csökkenthető vagy függeszthető fel azon indokkal, hogy a nyugdíjas tartózkodási helye nem a szerzés szerinti országban van. (Az EU-n kívülre ez megengedett.) A magyar nyugdíjtörvény nem tartalmaz a nyugdíjas tartózkodási helye szerinti korlátokat, és a magyar devizatörvény is lehetővé teszi a nyugellátások külföldre utalását, a nyugdíjas tartózkodási helye szerinti devizában. 3. A szerzett jogok fenntartásának elve Ha az EU-állampolgár több tagországban is szerez nyugdíjra jogosító időt, a jogosultság megállapításához a biztosítási időket a koordinációs szabályok szerint - össze kell adni. Az összesített biztosítási idők alapján ki kell számítani a nemzeti előírások szerint megállapítható elméleti nyugdíjösszeget. A tényleges nyugdíj egy-egy országban az összesből ott letöltött biztosítási idővel arányos összeg. 4. Az előnyösség elve A koordináció nem hozhatja rosszabb helyzetbe a nyugdíjjogosultat, mintha csak a saját országbeli jogszabályok alapján számítanák ki az ellátást. Vagyis össze kell hasonlítani a kizárólag a nemzeti belső jog alkalmazásának eredményeként nyert nyugdíjat azzal az összeggel, amit a különböző tagállamokban szerzett összes biztosítási idő alapján, de a hazai biztosítási idő arányában kapna a jogosult, s a nyugdíjast a két összeg közül a nagyobbik illeti meg. 31 31 Varga Zoltán: Nyugdíjbiztosítás az Európai Unióban In: A kibővült Unió - ahogy a jövő köztisztviselői látják. Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj Tanulmánykötete, Budapest, 2004., Tempus Közalapítvány, 152. o.
734 Varga Zoltán IV I. Öregségi nyugdíj Az öregségi nyugdíjhoz a tagállami szociális biztonsági rendszerek egyik legfontosabb ellátásfajtája, azonban a tagállami jogszabályok közötti rendkívül nagy eltérések miatt - az EU szabályozása is talán ezen ellátásfajta esetében a legbonyolultabb. Az egyes EU-tagállamokban ugyanis eltérő feltételeket állítanak a nyugdíjkorhatárt és a megkövetelt szolgálati időt illetően. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azon tagállamokban, ahol az érintett személy munkavégzés vagy helybelakás (ott-tartózkodás) okán biztosított volt, eltérő időpontokban kérheti öregségi nyugdíjának megállapítását. Ha valaki Magyarországon 32 kívül valamelyik tagállamban ahol a nyugdíjkorhatár esetleg magasabb biztosított volt, az Magyarországon nyugdíjjogosulttá válhat a 62. életév betöltésekor, de a jogosultság megnyílására a többi országban még várnia kell. 33 A nyugdíjak megállapításakor két módszert alkalmaznak: 1. Valamennyi tagállam, amelyben az érintett a rendeletek személyi hatálya alá tartozó- személy az adott ország jogszabályaiban előírt szükséges biztosítási időt megszerezte és jogosultsága megállapítható, kizárólag ezen idők alapján kiszámítja az öregségi nyugdíj összegét. Ez az úgynevezett nemzeti nyugdíj. 2. Két lépésben összesítik a tagállamokban szerzett biztosítási időket, majd abból számítják ki az adott ország által folyósított ellátás összegét. Ez az úgynevezett pro rata temporis, vagy nemzetközi nyugdíj. 34 Ha valaki egy adott ország szabályai szerint jogosult a nyugellátásra, akkor azt igényelheti függetlenül attól, hogy a többi országban megszerezte-e a jogosultságot. Az igénylőnek ahhoz is joga van, hogy meghatározza, mely időpontban kérje nyugdíjának folyósítását, ha a jogosultsággal már rendelkezik, így például azt is megteheti, hogy egyik országtól igényli a nyugdíjat, a másiktól pedig nem, ha a halasztást kedvezőbbnek ítéli. 32 Ahol főszabályként a nyugdíjkorhatár 62 év, a szükséges szolgálati idő pedig 20 év. 33 Pákozdi Ildikó: Nyugdíjak a csatlakozás után. In: Európa Füzetek 1. Szakmai Összefoglaló a magyar csatlakozási tárgyalások lezárt fejezeteiből. Szociálpolitika és foglalkoztatás, Budapest, 2003. A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ és a Külügyminisztérium közös kiadványa. 9. o. 34 Vö.: Czúcz Ottó: i. m. 339. o.
A nyugdíjbiztosítás koordinációja az Európai Unióban 735 IV 1.1. Nyugdíjkorhatárok és biztosítási időre vonatkozó követelmények a tagállamokban A nyugdíjjogosultság megállapítása és a nyugdíj összegének kiszámítása az egyes tagállamokban eltöltött biztosítási és tartózkodási időszakok alapján történik, figyelembe véve mindazon tagállamok jogszabályait, amelyek hatálya alá a munkavállaló vagy az önálló vállalkozó tartozott. A biztosítási időket összeszámítják a jogosultságok eléréséhez, azaz a minimális biztosítási idő eléréséhez. A nyugdíj összegét azonban minden ország az adott országban szerzett tényleges biztosítási idő és járulékfizetés alapján állapítja meg. Az öregségi nyugdíj iránti igényét bárki bármely tagállamban benyújthatja, függetlenül attól, hogy élete során hány és mely tagállamban dolgozott. Célszerű azonban azon tagállam illetékes hatóságait megkeresni, amelyben a kérelmező a nyugdíjkorhatárt elérte, ahol legutoljára állt alkalmazásban, illetve ahol a leghosszabb ideig dolgozott. A tagállami szociális biztonsági rendszerek szabályozása eltérő. Az egységes szociális biztonsági rendszerek kialakítására irányuló szándék hiányában valamennyi ország eltérő feltételeket állít a nyugdíjkorhatárt és a megkövetelt szolgálati időt illetően. A tagállamokban irányadó nyugdíjjogosultság korhatárát, illetve a megkövetelt szolgálati időt a következő táblázat szemlélteti: Tagállam Nők Férfiak Minimum biztosítási idő Ausztria 60 év (fokozatos emelés 2033-ig, 65 évre) 65 év 180 hónap járulékfizetés vagy 180 hónap biztosított hónap az utolsó 360 hónapon belül Belgium Ciprus 63 év (fokozatos emelés 2009-ig, 65 évre) 65 év 65 év Nincs minimumkövetelmény A személy 40 éves kor után legalább 20 évig, vagy 18 éves kor után legalább 35 évig Cipruson élt, és ha máshonnan nem kap nyugdíjat. Csehország 57-61 év 62 év Legalább 25 év biztosítási időszak
736 Varga Zoltán Dánia 65 év (67 év azok esetében, akik 1999. július 1-jéig betöltötték a 60. életévüket) Legalább 3 év helybenlakás 15-65 éves kor között (15-67 éves életkor között, a 60. életév 1999. július 1-jéig történő betöltésekor). A teljes nyugdíjhoz 40 év lakóidőszak szüksége Egyesült Királyság 60 év (fokozatos emelés 2010-2020 között, 65 évre) 65 év Legalább 11-12 év járulékfizetés. Észtország 58,5 év (fokozatos emelés 2016-ig, 63 évre) 63 év Legalább 15 év szolgálati idő teljesítése Finnország 65 év 3 év helybenlakás a 16. életév betöltése után Franciaország 60 év Legalább V* év járulékfizetés Görögország 60 év az 1992. december 31. előtt biztosítottak esetében, ezt követően 65 év 65 év Járulékfizetés legalább 4 500 munkanapra Hollandia 65 év Nincs minimumkövetelmény Írország 66 év Legalább 156 heti és legalább évente átlagosan 10 heti járulékfizetés Izland Lengyelország 67 év 60 év 65 év Legalább 3 év helybenlakás 16-67 éves életkor között Az 1948. december 31. után születettek esetében nincs előírt minimális biztosítási idő, de ahhoz, hogy garantálható legyen számukra
A nyugdíjbiztosítás koordinációja az Európai Unióban 737 minimumnyugdíj, a férfiaknak legalább 25, a nőknek legalább 20 év biztosítási idővel kell rendelkezniük Lettország 59 év (fokozatos emelés 2009-ig, 62 évre 62 év 10 év biztosítási időszak Liechtenstein 64 év 1 év biztosításban töltött idő Litvánia 58 év (fokozatos emelés 60 évre) 62 év (fokozatos emelés 62,5 évre) A résznyugdíjra való jogosultsághoz minimum 15 év, a teljes nyugdíjhoz 30 év szolgálati idő szükséges Luxemburg 65 év 120 hónap tényleges biztosítás. Málta 60 év 61 év Magyarország 62 év (1946 után születetteknél) 62 év A legelteijedtebb típusú nyugdíj az ún. két-harmados nyugdíj, ami egy jövedelemfüggő, járulékalapú ellátás azok számára, akik 1979. január 1. után mentek nyugdíjba, és legalább 156 hétig fizették a járulékot 2009-ig a teljes nyugdíjhoz 20 év, a résznyugdíjhoz pedig 15 év szolgálati (biztosítási) idő szükséges Németország 65 év 60 hónap biztosítási idő. Norvégia 67 év Legalább 3 év helybenlakás 16-67 éves életkor között.
738 Varga Zoltán Olaszország 60 év 65 év Portugália 65 év 15 év járulékfizetés, évente legalább 120 biztosított nappal. 20 év, az új rendszerben (1996. január 1. óta) 5 év járulékfizetés. Spanyolország 65 év Legalább 15 év járulékfizetés. Svédország 65 év A garantált nyugdíjhoz legalább 3 év helybenlakás. Szlovákia 60 év 25 év szolgálati idő Szlovénia 57 év és 4 hónap 58 év Románia 57 év 9 hónap 63 év, melyet 2015-re (fokozatos havi korrigálással) 65 évre emelnek. Férfiak 40 év járulékfizetés esetén Nők 35 év és 6 hónap járulékfizetés esetén A szolgálati idő (járulékfizetés) tekintetében nők esetében legalább 10 év 9 hónap, férfiak esetében 11 év szükséges. IV 2. Rokkantsági nyugdíj A rokkantsági nyugdíjra való jogosultság meghatározásához a legnagyobb problémát a rokkantsági kritériumok EU-n belüli eltérései okozzák. A fő szabály itt is az, hogy a jogosultságot azon országok szabályai szerint kell elbírálni, ahol az érintett aktív korában nyugdíjra jogosító időket szerzett. A tagállamok rokkantsági nyugdíjrendszere két típusba sorolható: A" típusú rendszer: Az ellátásokra való jogosultságot annak az országnak a szabályai szerint kell megállapítani, amelynek
A nyugdíjbiztosítás koordinációja az Európai Unióban 739 rendelkezései az igénylőre a munkaképtelenség beállta, majd az azt követő rokkantság idején irányadók voltak. Ilyen esetben tehát kizárólag csak annak az országnak a jogszabályait kell alkalmazni, amelyben a rokkantság bekövetkezett, még akkor is, ha az illető korábban több tagállam területén rendelkezett biztosítási kötelezettség alá tartozó foglalkoztatási jogviszonnyal. 35 A rokkantsági nyugdíj összege független a biztosítási idő hosszától; a jogosultság csak a megrokkanás időpontjában is fennálló biztosítási jogviszony esetében állapítható meg. 36 B" típusú rendszer: A rokkantsági nyugdíj összegét a biztosítási idő tartama határozza meg; 37 a jogosultság független attól, hogy a biztosítási jogviszony a megrokkanás időpontjában fennáll-e vagy sem. 38 Ha a biztosított csak,a" rendszerű tagállamokban szerzett biztosítási időt, megrokkanásakor nyugdíját az az ország fizeti, ahol megrokkant. Ha viszont csak B" rendszerű tagállamokban szerzett biztosítási időt, mindegyik ilyen tagállam folyósít számára nyugdíjat, mégpedig az öregségi nyugdíjak szerinti arányban. Ha a biztosított A" típusú tagállamban rokkan meg, de előzőleg B" típusú(ak)ban is biztosítási időt szerzett, B" szerinti arányos ellátást, továbbá azzal csökkentett A" típusú rokkantnyugdíjat kap. Ha a biztosított,3" típusú rendszerben rokkan meg, de előzőleg A" típusú(ak)ban szerzett biztosítási időt, mindkét (vagy több) tagállamból arányosított nyugdíjat kap. A rokkantsági nyugdíj tagállamonként eltérő jogosultsági szabályai miatt előfordulhat, hogy ha a rokkant állapota javul, valamely tagállamban vagy tagállamokban megszűnik a jogosultsága, és ezért csökken az ellátás teljes összege is. Az állapotváltozást a lakóhely szerinti, nem pedig a folyósítás helye szerinti országban illetékes orvos vagy intézmény jogosult megállapítani, ha a két tagállam erre megállapodást kötött. Ha nem, a rokkantnak a folyósítás helye szerinti országban illetékes orvost vagy intézményt kell felkeresnie. 35 Czúcz Ottó: i. m. 337. o. 36 Ilyen rendszer működik például Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Írországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. 37 Ilyen a Magyarországon, Ausztriában, Dániában, Finnországban, Görögországban, Németországban, Izlandon, Liechtensteinben, Luxemburgban, Norvégiában, Portugáliában, Olaszországban és Svédországban működő rokkantsági nyugdíjrendszer. 38 Varga Zoltán: A nyugdíjbiztosítás szabályai az Európai Unióban. In: Advocat, Miskolc, 2005/3-4. szám, 16. o.
740 Varga Zoltán Azokban az országokban, ahol a rokkantsági kritériumok megegyeznek, egymás orvosi minősítését el kell fogadni. Ahol ez az egyezés nem áll fenn, ott a másik országban készült orvosi diagnózis felhasználása a döntést hozó ország megítélésétől függ. A rokkantságot elbírálhatják a másik országban készített diagnózisok vagy saját vizsgálatuk, illetve a kettő kombinációja alapján. A már rokkantsági nyugdíjban részesülők orvosi vizsgálatát általában abban a tagországban végzik, ahol az ellátásban részesülő lakik. 39 IV 3. Baleseti rokkantsági nyugdíj A baleseti rokkantsági nyugdíj és a baleseti hozzátartozói ellátások folyósítására a munkahelyi (üzemi) baleset bekövetkezésének, illetve a foglalkozási megbetegedés megállapításának helye szerinti tagállam köteles saját jogszabályai és a koordinációs rendeletek előírásai alapján. Ez a tagállam kötelezett akkor is, ha az ellátás jogosultja másik tagállam területén él, vagy tartózkodik. Mivel a baleseti ellátásoknál csak egy tagállam kötelezett, ezért csak a saját jogszabályok rendelkezései alapján állapítják meg az ellátást azzal, hogy a jogosult más tagállamban szerzett biztosítási időszakait is kötelesek beszámítani. Foglalkozási megbetegedés esetén a többi tagállamban foglalkozási ártalomnak kitett munkakörben végzett munka idejét és az ott elszenvedett egészségkárosodást is figyelembe kell venni. 40 IV 4. Hozzátartozói ellátások IV 4. 1. Özvegyi nyugdíj A szociális biztonsági rendszerekben mind a félj, mind a feleség jogosult lehet özvegyi ellátásra, ha az elhunyt házastárs teljesítette az előírt jogosultsági feltételeket. Az elhalálozás időpontjában házasságban élő férj és feleség mellett azonban az elvált házastárs, illetve az élettárs is jogosult lehet özvegyi ellátásra. 4 ' 39 Amennyiben azt egészségi állapota megengedi, az érintettet felszólíthatják, hogy vizsgálatra annak az országnak az illetékes szervezeténél jelenjék meg, ahonnan az ellátást kapja 40 Pákozdi Ildikó: i. m. 25. o. 41 Ez utóbbi személyi kör tekintetében azonban a tagállamok szabályozási gyakorlata nem egyforma, és többnyire lényeges megszorításokat alkalmaznak a jogosultság megállapítását illetően. Belgiumban, Görögországban, az Egyesült Királyságban, Írországban és Finnországban például csak a házastárs jogosult hozzátartozói ellátásra.