Légyszi a középső rétegre tedd a címlapképet! Az majd eltakarja ezt a szöveget is



Hasonló dokumentumok
Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

BŐSI KIRÁNDULÁS VÍZÉPÍTŐ KÖR

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

CSALÁDI KUTYA PROGRAM

Tanulási kisokos szülőknek

Kutyagondolatok nyomában

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Élet a Marson? Hamarosan lesz!

Én az Ulm-i kintlétemmel kapcsolatban fogok neked egy kis ízelítőt bemutatni, illetve megpróbállak jó tanácsokkal ellátni.

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK november

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Kedves Bánkis! Bánki HÖK

Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia

A tábor hivatalos menete

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév

SZKA_209_22. Maszkok tánca

Oldal 1

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.

Az élet keresése a Naprendszerben

Reménytelen, de nem komoly

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA

DOKUMENTUM. EDUCATlO 1995/3 DOKUMENTUM pp

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

Erasmus Albiban (Franciaország)

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

Tudatosság, fenntarthatóság, növekedés: a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja

Cukimami én idős motiváció:

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

.a Széchenyi iskoláról

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Baranya megyei német családból származom, 1957-ben jöttem a fõvárosba, ahol sok mindennel próbálkoztam. Dolgoztam a rádiónál,

Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok:

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál április 3.

Lelovics Enikő, Környezettan BSc Témavezetők: Pongrácz Rita, Bartholy Judit Meteorológiai Tanszék;

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein

München 2009 tavaszi félév

KB: Jövőre lesz 60 éve, hogy üzembe állították a világ első atomerőművét, amely 1954-ben Obnyinszkban kezdte meg működését.

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Módszertani sokféleség

VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

Indiai titkaim 31 Törökország európai része

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban

A Baross az Erasmus+ programjában

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

Miért tanulod a nyelvtant?

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

Akikért a törvény szól

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 16-i ülésére

Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: 4. Értesítési címe (csak ha különbözik az állandó lakcímtől)

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT január 30-án megtartott ülésének

Fotózó kamaszok, avagy a éves korosztály fotózási szokásai az információs társadalomban 9

MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák

AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 BEVEZETÉS DOI: /SOCIO.HU

Miért van szükség közigazgatási minimumra?

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

GR tanfolyam vélemények

WRC autó is ott száguld majd az évzárón

BBS-INFO Kiadó, 2016.

Erasmusos utazásom Isztambulban

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

Erasmus Hallgatói Beszámoló. Madrid. 2014/2015 ősz

PÁLYÁZAT A BÁRCZAY JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM IGAZGATÓI ÁLLÁSÁRA. Szerencs, június 10.

Megmenteni a világot

A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI

J e g y z ő k ö n y v

Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet

DR. GÖNCZÖL KATALIN egyetemi tanár miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szakmai elnöke

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról

IFELORE Hírlevél 2013 március

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül Szerző: Szimpatika

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! február 15.

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

JELENTÉS. a Mackós Óvoda 2013/2014. nevelési évi partneri igény -, elégedettség, elégedetlenség mérésének eredményeiről

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : Credit: 0000

Átírás:

Tétékás Nyúz XL. XXXVIII félévfolyam félévfolyam 7. szám1. szám 2010. március 23. Az 2009. február 03. Tétékás ELTETTKHÖK hetilapja info: nyuz@elte.hu http://nyuz.elte.hu Légyszi a középső rétegre tedd a címlapképet! Az majd eltakarja ezt a szöveget is TTK-s felező Ez webes PDF-ek gyors ELTE-s Junior Prima Díjasok készítéséhez kell, ahol nincs Dr. Kubinyi Enikő és Dr. Palla Gergely há ér a többi oldalon, de Bolygótudományi Nap címlapot azért szeretnénk 5. oldal 6-7. oldal 8-9. oldal TTKHÖK

2 A főszerkesztő szoknyaszéle főszerkesztő szoknyaszéle Tavasz Minden kétséget kizárva elér- A kezett a tavasz. Ahogy a nagymamám mondaná, a füvet már lapáttal sem lehet visszaverni. Rügyeznek a fák, szerelmesek az emberek és jönnek a szabadban tanulós napok, velük együtt pedig a zh-k is sajnos. De cserébe itt a tavaszi szünet, a húsvét is lassan, előtte pedig már meg is kezdődött a Budaörsi Napok! A nagy vidámságot pedig csak fokozza, hogy most következik a Kultúr Nyúzba beküldö hallgatói írások eredményhirdetése: A szerkesztők által megszavazo csokikat Fontányi A., Kati és Rádóczy Zsuzsanna veheti át az Északi Hallgatói Irodában a nagyszerű novelláért, versért és rajzért, amit beküldtek nekünk az 5. számba. Tartalomjegyzék Az sms-es közönség díjasunk pedig Pecsics Tibor egyik rajza le, amiért az alkotó a Galaktika kiadó David Brin De ó című könyvét választo a és veheti át szintén az Északi Hallgatói Irodában, ahogyan a szavazók közül kisorsolt Halász Sándor is. Mindenki bulizhat eleget ezekben a napokban, senki sem panaszkodhat, hogy nincs mit csinálni, nincs hova menni. Maximum olyan sóhajtásokat hallhatunk, hogy túl sok a jóból, fáradt vagyok, pihenni akarok. Szerencsére erre sem kell már sokat várni, mindjárt i a szünet. Felhőtlen boldogságunkat pedig csakis az árnyékolhatja be, hogy a következő Nyúz elmarad emia. De ne búsuljatok, mert a szünet utáni első napon már kezetekbe is vehetitek a friss, ropogós, új Nyúzt! Alapítvány (ELTE, én így szeretlek!)...3 Külügyi hírek (Tanuljunk külföldön!, Erasmus beszámoló)...4 I jártunk (TTK-s felező)...5 Lágymányosi Portrék (ELTE-s Junior Prima Díjasok I.)... 6-7 Tudósítás (Bolygótudományi Nap)... 8-9 Faliújság... 10-11 TTT (Sziklakórház)... 12-13 I jártunk (Víz Világnapja)...14 Booktime (Mi történt volna ha?)...15 Sport (Jól rajtolt a címvédő)...15 Helyvektor (Teaerdő)...16 Gasztromátrix (A fickó F-fel)...16 Cooltér (WAMP)...17 Négyeshatos (Négy sáv)...17 Belszíni fejtés (Logikai)...18 Mozizóna (Kecskebűvölők, Légió)...19 Végezetül a húsvéti ünnepekre készülve egy locsolóverssel kedveskedek nektek: Zölderdőben pirostojás, Ibolya meg minden, Fogadjunk, hogy ha o megállsz, Eltalállak innen! Tillné Kiss Andrea Főszerkesztő foszerkeszto@ khok.elte.hu, XL. félévfolyam, VII. szám. Kiadja az ELTE TTK HÖK. Felelős kiadó: Jancsó Tamás, a HÖK elnöke. Főszerkesztő: Tillné Kiss Andrea. Vezetőszerkesztő: Tillné Kiss Andrea. Tördelőszerkesztő: Lede. Olvasószerkesztők: Alma, Törceee Rovatvezetők: Tibor (Négyeshatos), Alma (Belszíni fejtés; Mondok egy...), Csicseriborsó (Cooltér), Áron (TTT), Laura (Lágymányosi Portrék), Marci (Sport), Zsu(Gasztromátrix), Felhő (Helyvektor), Torceee (Booktime), hlk (Mozizóna). Honlap: h p://nyuz.elte.hu. E-mail: nyuz@elte.hu. Telefon: 372 2654, lapzárta után 06 30 806 3000/1819. Fax: 372 2654. Lapzárta: csütörtök 18.00. Készült a Publicitas Print nyomdában 1500 példányban. A Nyúz a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület tagja. 40. félévfolyam 7. szám 2010. március 23.

ELTE, én így szeretlek! Közösségépítés a Tétékán Alapítvány Alapítvány Lassan beindul a szemmel is látható élet a természetben, s egyre nagyobb mozgolódást lehet látni i a Campuszon is, az épületek elő i padoknál. Már vannak olyan napok, amikor a kellemes napsütésben leolvaszthatjuk a télen ránk fagyo kedvetlenséget és depressziót. Lassan, de biztosan mindenhol bimbóznak az ilyenkor már nagyon várt tavaszi virágok, ami természetesen a hangulatunkra is pozitív hatással lesz. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy többet mosolygunk a mellet- ELTE + ÉN tünk elhaladókra, vagy azon kapjuk magunkat, hogy rácsodálkozunk a már zöldellő, ébredező természetre is a napi rohanásban. A lehetőségek széles tárháza nyílik meg elő ünk, jönnek a jobbnál jobb programkínálatok sorjában, és igen, már bizonyosan túl is vagyunk legalább két tavaszindító mulatozáson. Ilyen volt a már hagyományokkal bíró Nedves Est, amely egy remek alkalom arra, hogy kikapcsoljuk magunkat és önfeledt bolondozással adjuk a világ tudtára: igen, túl vagyok a féléven, jön a tavasz és igen, ez az ELTE! Egy biztos, a mostani a Ti közreműködésetekkel méltó indító esemény volt. I van a Budaörsi Napok is, ami most is zajlik. Ez a rendezvény sok kollégistának az éves bulimennyiség minimum felét kiteszi, míg másoknak ez az év fénypontja is egyben. Sokan jönnek vissza átérezni a BN élet BN érzést is, és sokan használják a rendezvényt arra, hogy régi kapcsolataikat is ápolják, találkozzanak ismerőseikkel. Van egyfajta varázsa annak, hogy ezt az egészet ELTE-s diákok alko ák, akik szívvel, lélekkel azon dolgoztak hónapokig, hogy mi, szintén ELTE-sek jól érezzük magunkat egy pár nap erejéig. Ilyenkor jó érzés megmutatni, elmondani, hogy ELTE-s vagyok és büszke arra, hogy ide járok! Nem mintha ezek nélkül az események nélkül nem lehetne az az ember, de mégiscsak más, amikor nem egy felülről irányíto dologban, hanem egy a magunkénak érze közösségben alkot az ember valami újat, valami jót, mint például a BN. Hosszasan lehetne sorolni az öszszes kisebb-nagyobb, de annál fontosabb egyesületet, szervezetet, mivel ők az egyetemi élet mozgatórugói. A számos szakmai és kulturális tömörülés közül pedig biztosan megtalálja mindenki azt, amelyikhez tartozni szeretne, öregbítve annak hírnevét. Természetesen nemcsak ezek mia lehet szeretni az ELTE-t! Ha jól megnézzük, nincs olyan hét, hogy ne lenne valamilyen tudományos konferencia, vagy tanterven felüli, különleges előadás, könyvbemutató, amely a számára releváns közönséget keresi i, a Lágymányosi Campuszon. Természetesen előfordulnak problémák és nehézségek is, de ezeket mindenki igyekszik a legjobb tudása szerint megoldani. Mi is igyekszünk jobbá tenni a környezetünkben élők mindennapjait, és minél hasznosabban tevékenykedni napról napra. Az ezirányú szándékunkban kitűnő partner az ELTE. Az ország egyik legnagyobb hagyományaival rendelkezik, amely jó alapot biztosít mindenféle kezdeményezésnek, a többi meg már, ahogy mondani szokás, csak rajtunk múlik. Úgyhogy te is használd ki a tavaszt, a közelgő zh-k elő i szuszszanásnyi időt, és vesd bele magad az ELTE színes-szagos forgatagába! Csatlakozz Te is hozzánk! Hallgatói Alapítvány 3

4 Tanuljunk külföldön! 40. félévfolyam 7. szám 2010. március 23. Külügyi hírek Külügyi hírek Amerika vagy az EU? Mennyibe kerül? Milyen támogatások is vannak? Hogyan is? Az Egyesült Államokban a felsőoktatási tanulmányok anyagi forrásigénye megdöbbentően magas. Ez azonban csak első látásra tűnik érthetetlenül soknak, a gyakorlatban sokkal kevesebbe kerül a hallgatónak, hogy egy amerikai egyetemen tanulhasson. A magánegyetemek tandíjai hírnevüktől és színvonaluktól függően évi 20-25 000 USD-ba kerülnek, amihez hozzáadódik nemzetközi hallgatóként mindenképpen felmerülő szállás és étkezési költség, valamint az utazás és a megélhetés költsége. A szükséges összeg évente elérheti a 40-50 000 dollárt. Ez az összeg csupán 10-20 000 dollár az állami egyetemeken folytato tanulmányok esetében. Ha azonban nem riad vissza a jelentkező az éves összeget látva, hamar kideríti, hogy a magánegyetemekre való felvétel után az intézmény által Mit csinál egy Erasmus diák nappal? Egy párszor már megkaptam, hogy megyek félévre bulizni Erasmusszal, ez partyösztöndíj, meg ilyenek. Azt nem tagadom, a jelentkezésnél ezt is szem elö tarto am, de azért mindig próbálom bebizonyítani, magamnak is, hogy elsősorban tanulni jö em. Úgyhogy most ezt a részét ismertetném a kinti tartózkodásomnak. Az oktatás i szinte mindenben más, mint i hon. Nem egész félévesek a tantárgyak, hanem rövidebb időszak ala, koncentráltan lezavarják az anyagot, vannak fél, negyed és nyolcad év hosszúak és egyszerre csak egy tantárgy van. Például első két hónapban van valami, aztán négy hétig valami más, az utolsó négy hétben meg egy harmadik. Ez nekem annyiban tetszik, hogy egy tantárgyra lehet koncentrálni és mivel egy héten több óra is van belőle, ezért nem felejtem el egy hét ala, hogy volt az ado művelet ArcGIS-ben, mert nyújto támogatás hallgatónként átlagosan 20-25,000 dollár körül mozog. A fennmaradó rész fedezésére ösztöndíjak sora áll rendelkezésére az eltökélt jelentkezőnek, továbbá az Egyesült Államokban működő tanulmányi hitelek nemzetközi diákok részére is elérhetőek, amelyek az amerikai mindennapi élet szerves részét képezik, az amerikai hallgatók többsége is kénytelen élni ezen lehetőséggel, és amelynek összege elérheti az évenként igénybe vehető 20 000 dollárt is. A törlesztés a lediplomázo hallgató munkába állásakor kezdődik meg és a fizetéséből arányos módon történik. Általánosságban elmondható, hogy az európai tanulmányok olcsóbbak a tengeren túli tandíjaknál, és az Európai Unió mobilitást elősegítő törekvései révén ösztöndíjak tárháza segíti anyagilag is a jövő nemzetközi diákjait. a következő gyakorlat pár napon belül van. A hátránya az, hogy ha valami unalmas van éppen, azt is koncentrált dózisban kapjuk. Illetve még olyan hátrányokkal is jár, hogy kebvésbbé lehet szabadon felvenni az órákat. Én például felve em két tantárgyat amik fedik egymást, amíg az egyikből terepgyakorlaton voltam addig a másikból három beadandót kelle leadnom. A tanulás sem úgy megy, mint i hon, mert egyrészt nincs vizsgaidőszak, 1-2 hetente vannak kisebb vizsgák. Másrészt minden vizsgán lehet külső eszközöket használni a társakon kívül (elvileg). Nem is bent írjuk, hanem megkapjuk Mondon (i eni ETR) és 1-2 nap van rá. Illetve sokkal több beadandó van. A GIS kurzuson, ami négy hétig tart összesen öt térképet kell csinálni és elemezni, plusz két kisebb beadandó. A terepgyakorlat is más léptékű. A hangzatos Urban and Regional Planning in Europe (körülbelül: Térségés Településtervezés Európában) tantárgyhoz tartozo egy tíz napos évközi terepgyakorlat, ami idén Groningenben Európai Uniós csatlakozásunk óta minden középfokú végze séggel (ére ségi bizonyítvánnyal) rendelkező magyar állampolgár jelentkezhet felvételi vizsgára bármelyik tagállam bármelyik felsőoktatási intézményébe. Az EU egyik alapelve a nemzeti alapon történő bárminemű megkülönböztetés tilalma. Így, amennyiben a befogadó ország intézményébe az ado ország állampolgárai beiratkozási- és tandíj mentesen tanulhatnak, akkor a magyar diákokat is ugyanezen kedvezmények illetik meg. A fentieknek megfelelően a következő országokban nem kell fizetni a felsőoktatásban való részvételért: Luxemburg, Dánia, Görögország, Csehország, Lengyelország, Málta, Magyarország. A következő országokban nincs tandíj, csak tagsági díjat kell fizetni bizonyos hallgatói szervezetnek, így a tanulmányok lényegesen olcsóbbak az alábbi nemzeteknél: Finnország, Svédország, Németország és Ciprus. Az EU minden más országában tandíjat kell fizetni a felsőoktatásban való részvételért. Ring Péter Dániel ELTE TTK HÖK Külügyi biztos kulbiz@ khok.elte.hu volt. Csoportokra osztva kelle bizonyos tervezési problémákat vizsgálnunk a területen. Én egy német és egy francia diákkal, akik amúgy folyton ölték egymást, vizsgáltam hogyan oldják meg 50 000 diák elszállásolását egy Debrecennél kisebb városban. Ehhez magunknak kelle megszervezni az interjúkat a különbző szervekkel, majd meg kelle írnunk a beszámolót és a végén tizenöt csoportnak együ, egy közös dokumentumot (joint field report) kelle beadnia. Szóval Erasmus-ra fel, i még tanulni is lehet. M. Viktor

TTK-s felező Itt jártunk Itt jártunk Megint egy csütörtök. És mint általában, az ELTE-n most is egy fergeteges buli készülődik. De, mint mindig, ez sem egy akármilyen parti. Ez a tavaly kezdett diákok felező partija. És már oly régóta először, szinte az összes TTK-s szak diákjai fognak együtt bulizni ezen az eseményen. A buli idén először egy hajón le megtartva. Nem kell azért megijedni, hiszen egy állóhajóról beszélünk, így aki megunja a bulit, vagy csak elfárad az egész estés pörgésben, bármikor hazamehet. (Ha tud, merthogy a hajó eléggé messze volt a forgalmas, éjszakai buszokkal teli belvárostól. Még az idetalálás is gondot okozo néhol, nemhogy hazafele ) Maga a hajó nem volt valami nagy. Mikor beindult a buli, ismét olyan éjfél felé, úgy összezsúfolódtunk a kis tánctéren, mint heringek a konzervben. A hangulat, egy kis segítséggel ugyan, de megint nagyon jóra fordult. Ennek bizonyítása vége, valamint a nagy tömeg mia, még az asztalon is táncoltak emberek. Egy asztal sajnos túl gyenge volt, nem bírta a kiképzést. Egy-két hangosabb nyikorgás és reccsenés után hatalmas robajjal omlo össze. A rajta táncolóknak persze nem le semmi bajuk.innen a tánctérről két irányba lehete menni. Aki elfáradt, de nem akart még hazamenni, elindulhato a kissé elszeparált részen található babzsák-fotelekhez, ahol pihentethe e az elnyű lábait. Bár lemenni kicsit veszélyes volt, ugyanis a lépcső elég keskeny volt, a korlát is ingatag. Ebben az irányban lehete megtalálni a mosdókat is. A női mellékhelyiségből két darab volt össze-vissza. A férfimosdó pedig úgy el volt dugva, hogy sokszor a fiúk is a lányokét használták. Ez eléggé megnyújto a a sorban állás amúgy is hosszú perceit. De ha menni kell, hát menni kell. A tánctérről a másik út először egy lefede télikert-szerű helyiségbe vezete. I helyet lehete foglalni, és bár egy kicsit hűvös volt az idő, de a tánctér tömö sége mia egy idő után a legtöbben már i is táncoltak. Ha átjuto unk a táncoló tömegen, szembe találtuk magunkat egy függönnyel. Szerintem nem egy ember gabalyodo bele, mire kiért a hajóorrhoz, ahol aztán szembetaláltuk magunkat a Dunával. Na, i aztán tényleg hideg volt, nem is voltak túl sokan, de a tény, hogy egy hajón vagyunk, párakat azért mégis felvillanyozo, és kiűzte ide őket, ha csak egy percre is de megnézhessék, ahogy a hullámzó víz fodrozódik a hajó oldalán. Én is néztem a vizet, hátha látok valami érdekeset, például egy sellőt. Jó tudom-tudom, sellők a tengerben élnek, de ki tudja. Miután a sellőm nem akart mutatkozni, úgy döntö em hazamegyek. A ruhatárban a kis szervezetlenségtől eltekintve elég gyorsan kihozták a cuccomat, így elindultam. Bár a hazajutás nem volt egyszerű, a buli nagyszerűségét ez nem ronto a le. Szandi 5 F : L Z

6 Junior Prima Díj 40. félévfolyam 7. szám 2010. március 23. Lágymányosi Portrék Lágymányosi Portrék TTK-sok a díjazottak között A tavalyi év végén harmadik alkalommal kerültek átadásra a Junior Príma Díjak Magyar Tudomány Kategóriában. Tíz i ú (34 évesnél fiatalabb) kutató szakmai ajánlások alapján kapta meg az elismerést, köztük van három ELTE-s is. DR. KUBINYI ENIKŐ, ETOLÓGUS Kérem, mutassa be röviden a kutatási témáját! tem Sasvári-Székely Mária veze e laboratóriuma segít. Emelle genetikailag rokon csoportokat vetünk össze másféle csoportokkal viselkedési szempontból, például azonos módon nevelt farkasokat és kutyákat vagy különböző kutyafajtákat. Környezeti hatásnak, egyebek melle, a kutyatartás módját, a napi foglalkozás idejét tekintjük, de úgy tűnik, a kutyák viselkedésével nagyon szoros összefüggésben van az is, hogy van-e gyerek a családban, illetve milyen a gazda személyisége. Az eredményeket emberi viselkedészavarok (például figyelemhiányos hiperaktivitási zavar) genetikai alapjainak feltárásában hasznosíthatjuk, a kutya-farkas öszszehasonlítások a háziasítás hatásáról Egyedek közö i viselkedési különbségek genetikai és környezeti há erét kutatom kutyákon. A genetikai elemzést részben molekuláris biológiai módszerek bevetésével végezzük, amiben a Semmelweis Egyenyújtanak információt (ami az emberi evolúciónak egy bizonyos szakaszát is modellezi), a kutyafajták és környezeti hatások alaposabb megismerése pedig fontos a kutya-ember együ élés problémáinak megelőzésében. A tesztekben rengeteg információt gyűjtünk a kutyák és az emberek közö i interakciókról, amit egy Európai Uniós együ működés keretében társrobotok szociális viselkedésének megtervezésében vetünk be (www.lirec.eu). Honnan ered az etológia iránti érdeklődés? Szokás szerint gyerekkori gyökerei vannak, sok nyarat töltö em vidéken, és a nagyapám rengeteget mesélt nekem a környező élővilágról. A lakásunkban is mindenféle növényt és állatot tarto am, és alaposan utánaolvastam, mit kell róluk tudni. Alig van olyan ember, akit a viselkedés elemzése ne foglalkoztatna nap mint nap, hiszen szociális faj vagyunk, igyekszünk mások viselkedéséhez igazítani a magunkét. Számomra nincs szebb dolog, mint tudatosan figyelni és leírni azt, mi befolyásolja a viselkedést. Amikor elkezdtem a biológus szakot, és meghallo am, hogy az Etológia Tanszéknek Csányi Vilmos professzor úr a vezetője, akit jól ismertem ismere erjesztő munkáiból, ráadásul új kutatási alanyra, a kutyára cserélte a paradicsomhalakat, azonnal jelentkeztem azzal, hogy szeretnék bekapcsolódni a munkába. Miért pont a kutyákkal kezde foglalkozni? Épp 1994 körül, mikor elsős egyetemista voltam, indult a kutyakutatás az Etológia Tanszéken. Előbb-utóbb mindenképpen felbukkantam volna i, de a kutyázás lehetősége azért némiképp serkente e a dolgot. Volt nekem is kutyám, és amennyit 18 évesen, autodidakta módon tudni lehete róluk, azt nagyjából tudtam is. Nem mintha ez segíte volna a publikációk megírásánál, de a kísérle ervezésnél olykor jól jö, és a közreműködő gazdákkal is könnyebben szót érte em. A kutya egyébként nagyszerű kutatási alany, mert természetes modellt jelent sokféle emberi viselkedés és viselkedészavar kutatásához és a kutyatartók nagy száma mia gyakorlati vonatkozása is van a megszerze ismereteknek. A csoportunk világviszonylatban első volt a kutya ado ságainak ilyen irányú felfedezésében és ezzel nemzetközi mozgalmat indíto unk el. Ma már a vezető egyetemek összehasonlító viselkedéskutatói is egyre inkább kutyát kutatnak. Mit jelent Önnek a Junior Prima díj? Azt gondolom, hogy nem elsősorban az én érdemeim jutalma ez a díj, hanem a Családi Kutya Csoport eddigi munkájának elismerése. Szerencsémre a kezdetektől i lehetek, úgyhogy az egész eddigi tudományos életpályám elválaszthatatlan a csoportétól. A díj jó nagy adag biztatás, hogy érdemes tovább folytatni a munkát, felelősség, hogy még jobban kell dolgozni és alkalmat ad arra, hogy köszönetet mondjak a díjalapítók és a kutatási feltételeket biztosító személyek melle ajánlómnak, Csányi professzor úrnak és a tanszéki munkatársaknak, élükön Miklósi Ádámnak, a tanszék jelenlegi vezetőjének, minden eddigi támogatásukért. További információk és jelentkezés a tesztekre: h p://kutyaetologia.elte.hu. DR. PALLA GERGELY, FIZIKUS Kérem, mutassa be röviden a kutatási témáját! Komplex hálózatokkal foglalkozom, azon belül elsősorban a hálózati csoportok témakörével. A hálózatos megközelítés egy nagyon általános

gek közti kölcsönhatásoknak, kapcsolatoknak. Számos vizsgált hálózatban tálálhatók kisebb nagyobb csomósodások, vagyis olyan sűrűbb részgráfok, amelyek tagjai jelentősen erősebben kötődnek az ado részgrá oz, mint a hálózat többi részéhez. Ezeket az egységeket szoktuk általában csoportnak hívni. Az emberek közti kapcsolatok hálózatában például a családok, baráti körök vagy munkahelyi közösségek (amelyeken belül szinte mindenki mindenkivel kapcsolatban van) ilyen csoportokat alkotnak. Effektív hálózati csoport kereső algoritmusok megalkotása egy érdekes nemtriviális probléma, amellyel kapcsolatban intenzív kutatómunka folyik világszerte. Milyen gyakorlati alkalmazásai lehetnek ennek a kutatásnak? Az egyik lehetséges gyakorlati alkalmazás a gyógyszerkutatás: a fehérje-fehérje kölcsönhatási hálózatokban a csoportok sokszor azonos funkciójú fehérjéknek felelnek meg, ezért a csoportokat lehet funkció jóslásra is használni. (Ha egy ismeretlen funkciójú fehérje egy olyan csoporthoz tartozik, amelyben a többi fehérjének egy jól meghatározo közös funkciója van, akkor ez erős indikáció arra, hogy az ismeretlen fehérjének is ez lehet a funkciója). Egy másik lehetséges Lágymányosi Portrék leírásmód, amellyel számos rendszer lényege megragadható az Interne ől kezdve fehérjék (vagy gének) kölcsönhatásain keresztül a gazdasági hálózatokig és a különféle emberi társaskapcsolat rendszerekig. Ebben a megközelítésben a vizsgált rendszert egy gráf struktúrával reprezentáljuk, amelyben a gráf csúcsai felelnek meg a rendszer részegységeinek, alkotóelemeinek, a gráf élei pedig a részegyséalkalmazási terület a szervezetfejlesztési tanácsadás. A több száz vagy több ezer alkalmazo al bíró cégek számára az alkalmazo ak közti informális kapcsolat hálózat nagyon sok érdekes információval szolgálhat, amelyet fel lehet használni például a szervezeten belüli információ áramlás javítására, illetve az egész cég működésének további optimalizálására. (Ismert, hogy a pletykák gyorsabban terjednek a csoportokon belül mint a csoportok közö ). A csoportok feltárása az alkalmazo ak kapcsolathálójában hasznos lehet bizonyos kulcsemberek kiszűrésénél is, például átfedő csoportok esetén az átfedésekben lévő személyek nagyon fontos hidakat képeznek a csoportok közö. Lágymányosi Portrék Fiatal kora ellenére már két Nature publikációval büszkélkedhet. Mit gondol, milyen tényezők kellenek ahhoz, hogy valaki sikeres kutatóvá váljék? Erre nehéz válaszolni, minden kutató és minden kutatói pálya más és más. Abban biztos vagyok, hogy a téma (és a témavezető) választás egy nagyon lényeges lépés, amin nagyon sok múlik a kutató személyes ado ságaitól függetlenül is. Hiába zseniális valaki, ha olyan problémával foglalkozik, ami rajta kívül csak keveseket érdekel, mert ilyen esetben esélye sincs arra, hogy komoly visszhangot váltson ki eredményeivel. Természetesen a jó téma választáson felül egyebekre is szükség van, mint kitartás, szorgalom, kreativitás és nem utolsó sorban csapatmunkához való készség, hiszen a kutatók túlnyomó többsége általában nem egyedül dolgozik. Mit jelent Önnek a Junior Prima díj? Ez a legkiemelkedőbb elismerés, amiben eddig részem volt. Nagyon büszke vagyok rá, ad egy tartást, valamint plusz elköteleze séget és motivációt a további kutatómunkához, célom, hogy később is méltó legyek arra, hogy Junior Prima díjas lehe em. A harmadik ELTE-s díjazo al, Dr. Pap Gyula matematikussal készült interjút egy későbbi számunkban közöljük. Jurecska Laura Dr. Kubinyi Enikő etológus az ELTE Etológia Tanszék kutatója. Első éves egyetemistaként, 1994-ben kapcsolódo be az akkoriban induló Családi Kutya Program munkájába. A csoport alapítója, Csányi Vilmos professzor és munkatársai, Miklósi Ádám, Topál József, Dóka Antal a világon elsőként ismerték fel, hogy a kutya természetes környezete az emberi család, ami lehetővé teszi, emberi magatartásformák vizsgálatához szolgáljon modellként. Kubinyi kutatási területe a kutyák szociális CV tanulása, kutyák és farkasok kogníciójának összehasonlítása, személyiségtesztek kidolgozása és személyiségvonások-génpolimorfizmusok asszociációs vizsgálata. Jelenleg az EU 7-es keretprogram LIREC projektjében dolgozik, amelynek célja interaktív, emocionálisan intelligens, hosszú távú kapcsolat fenntartására képes mesterséges társak létrehozása. Munkáját már több díjjal elismerték, pl. az American Psychological Association a 2003-as év legjobb összehasonlító magatartástudományi közleményéért díjazta. forrás: www.elte.hu Dr. Palla Gergely fizikus az ELTE TTK-n tanult, jelenleg az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizikai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa. Komplex hálózatok statisztikus fizikai vizsgálatával foglalkozik, főként a hálózati csoportkeresés, vagy más néven a CV hálózat klaszterezés témakörére koncentrálva. Jelentős á örést hozo ezen a területen 2005-ben a klikk-perkolációs módszer bevezetése, amely eredményről a Nature-ben jelent meg publikáció az ő első szerzőségével. Palla vezetésével készült egy klikk-perkolációs módszeren alapuló hálózatklaszterező és -vizualizáló programcsomag is, amely a gyakorlatban nagyon népszerűnek bizonyult: használták már a rákkutatástól kezdve a pénzügyi hálózatok elemzésén keresztül a társas kapcsolatok hálózatelemzéséig mindenféle olyan adatrendszer vizsgálatára. Második Nature publikációja 2007-ben a hálózati klaszterek időfejlődésének statisztikus tulajdonságait tanulmányozva születe meg, az elemzés több olyan törvényszerűségre deríte fényt, amelyek jelentősen segítik a társas kapcsolat hálózatok önszerveződésének jobb megértését. forrás: www.elte.hu 7

8 Szomszédlesen 375 évesen 40. félévfolyam 7. szám 2010. március 23. Tudósítás Tudósítás ELTE Bolygótudományi Nap Sokan gyakran kíváncsiak arra, mi is történik a szomszédban elég csak Walter Ma hau és Jack Lemmon párosára gondolni. Ahogy a régmúlt csillagászat nagyjai is élénk érdeklődést tanúsíto ak, mi lehet fele ünk, a Föld szomszédjaival. Mára a különbség annyi, hogy mi meg is tudjuk látogatni őket. Kopernikusz, Kepler, Galilei és a többiek az ő idejükben még elképzelhetetlennek tarto ák, hogy a XX. századra az emberiség átlépi majd a szabad szem és a távcső jelente e korlátokat. Ma a Naprendszer és bolygói tanulmányozásához hatalmas segítséget jelent a keringő és leszálló egységek használata, különösen a Föld és a Mars egy egészen más aspektusból történő vizsgálatához. Annak ellenére, hogy még magát, a saját bolygónkat sem ismerjük eléggé, a planetológia és az űrkutatás eredményei jelentősek a földi tudomány, azaz a geológia számára is persze ez fordítva is igaz. A legújabb eredményekről szólva: beszámoló az ELTE Planetológiai Műhely és a Magyar Asztronautikai Társaság rendezvényéről. PORSZEM-EFFEKTUS ÉS AZ ALAPIGAZSÁG A zsúfolásig megtelt Konferenciateremben tíz órakor kezdődtek meg utazásaink jelzem, annyira sokan voltunk, hogy a Harmónia teremben kivetítőn és az interneten keresztül is láthatóak voltunk. Az egy évvel ezelő alakult ELTE Planetológiai Műhely bemutatását követően Dr. Illés Erzsébet elkalauzolt minket a Föld laikus szemek elől rejte titkaiba. Miért is különleges bolygó a Föld? A válasz esszenciális része a kérdésben rejtőzik: belső folyamatainak működése immár 4,6 milliárd éve szinte zavartalan, felszínét és vízkészletét pedig egyfajta globális védőburok óvja a káros (vagy egyenes halálos) külső hatásoktól. Az összehasonlító bolygótudomány éppen arra keresi a választ, ezek közül melyek számítanak általánosnak a Naprendszerben és melyek egyediek, mint a Föld valóban exkluzív jellemvonásai. Kvázipoláris pályára állva Dr. Timár Gábor jóvoltából olyan képek tárultak szemünk elé, amelyeket azelő halandó legfeljebb lelki szemei elő láthato. Ez az egyik igazi porszem-effektus... Timár tanár úr Kern Anikó állandó munkatársával a NASA Terra és Aqua nevű műholdakon működő MODISrendszerek felvételeit az aktualitásokhoz kapcsolódóan (időjárás, napi események stb.) feldolgozva, egy egészen más szemszögből vizsgálhatjuk meg, hol is élünk, mi is történik a Földdel. Dr. Hargitai Henrik által újabb alapigazsággal találtuk szemben magunkat, miszerint, hogy minden relatív. A kráterek csak a földlakók számára kuriózumok, a marslakók számára teljesen természetesek. Lemeztektonikától sem kell tartaniuk, mivel ez is a miénk ugyanis bolygótársaink domborzatukat elsősorban az éghajlati és időjárási elemeknek köszönhetik. Ilyen építkezéses módon alakult ki a Marson emelkedő Olympus-hegy is, amely a Naprendszer legnagyobb ismert hegye, a maga 27 km-es magasságával tudtuk meg Dr. Horváth Ferenctől. A MARS HÉT NŐVÉRE A vörös bolygóként fent lévő római hadisten kivívta érdeklődésünket, köztünk Sik Andrásét is. A Földhöz képest feleakkora szomszédunknak két kísérője van, a Phobos és a Deimos, amelyek befogo kisbolygók lehetnek. A Mars átlaghőmérséklete -53 C, a nyomás 6 hpa, ami 0,6%-a a Földinek; így például a víz forráspontját már 6 Con elérhetnénk. Sokat hallani azokról a keringő és leszálló egységekről, amelyek a Marsot veszik górcső alá. A két technológia kiegészíti egymást: míg az előző (távérzékeléssel) a domborzati feltérképezésben (ma már 3D-s modellezéssel) fontos, addig a land-rover -ek közvetlenül vizsgálhatják az ado felszínen például a talajt. A bolygó felszínén domborzati kettősség uralkodik minél több a kráter, o annál idősebb a felszín. Jelentősek az időjárási jelenségek, például a dustdevil, amely után (csapadékképződés híján) FeO 2 tartalmú por ülepszik le; továbbá az eolikus (szél) felszínformáló hatások (csuszamlás, porlavina) illetve a lejtős tömegmozgások. Mindezek fontos közös jellemzője, hogy e folyamatok még ma is aktívak. A meanderező völgyfolyások és vízmosások pedig azt bizonyíthatják, hogy a bolygó 4 milliárd éve hasonló lehete a Földhöz ezt erősíti meg a Phoenix-szonda 2008-as felfedezése is: vízjeget talált. Azóta kiderült,

hogy a víz jelen van a marsi felhőkben, hajnalban pedig még dér is megjelenhet a felszínen. Ezek az eredmények elsősorban a képalkotó eszközök felbontása rohamos növekedésének (és a leszálló egységeknek) köszönhetőek, ma már 1 m/pixel is reális. Jelenleg a Spirit és az Opportunity terveze működési idejüket jócskán túlszárnyalták; még nagyobb eredmény lenne, ha sikerülne felébreszteni a Phoenix-et is a marsi téli álmából. Orgel Csilla a sziklagleccserekről muta a be eredményeit. Ezek részben jéggel cementált, plasztikusan mozgó törmeléknyelvek, amelyek a Marson és a Földön is megtalálhatók; a különbség az, hogy a szomszédén komplexebb felszíni mintázatok vannak (ha vannak egyáltalán). Hosszuk 15-25 km, relatív magasságuk több száz méter, lejtőszögük 1,5-3,5 és feltehetően a bolygó felmelegedését tükrözik. Jelenleg még elég keveset tudunk ezekről a képződményekről: nem ismerjük az eredetüket, korukat, a benne lévő jég mennyiségét, mozgásban vannak-e még, és hogy milyen hatások eredőjeként jö ek létre. Jelentéktelennek tűnhet Deák Márton témája a barlangokról, de nem az. Segítségükkel vizsgálható a felszín és felszín ala i területek összete sége, illetve az élet lehetősége is ezekben a képződményekben. Sokáig nem tudták, hogy ezek egyáltalán léteznek: egy korai képen hét ismeretlen alakzat jelent meg, amely a Hét nővér nevet kapta végül mindegyikről kiderült, hogy barlangok. A földi analógiából kiindulva az (akár emberi) élet jelenléte szempontjából fontos, hogy i is lehet vízjég, egyszerű az alaprajzuk, izolált a belső környezetük és közel állandó a hőmérsékletük így véde ek és biztonságosak is. HA A FELE SIKERÜL, MÁR AZ IS SIKER! Dr. Kereszturi Ákos az asztrobiológia eredményeiről számolt be bár a legfontosabb kérdésre még mindig nem tudja senki a választ. Ma már egyértelműen a természe udományok közé tartozik, holo be kell vallani, kissé utópisztikus a téma. A keresés a víz és a szerves anyagok vezérfonalain folytatódik le például víz esetében a megfelelő nyomás-hőmérséklet viszonyon kívül nem Tudósítás érdemes kutakodni (bár felmerült, hogy az élet oldószere nem csak a víz lehet). Jelenleg a legtöbb víz a Szaturnusz legnagyobb holdján, a Titánon van jég formájában, ezt követi a Jupiter holdjainak egyike, az Europa és csak ezután jön a Földünk. Emelle találtak már kémiailag kötö (abszorbeált) vizet a Hold sarkvidéki területein (forrása: becsapódások), és persze a Marson is. Fontos tényező lehet a sóoldatok jelenléte, ezek ugyanis akár -40 C-on is folyékony állapotban lehetnek, fagyállóként viselkedve. A másik vezérvonal a szerves anyagoké, amelyek forrásai főleg csillagközi anyagok, így megismerhetjük az anyagfejlődés lépéseit ezzel a Naprendszer működő laboratóriumaként funkcionál. Végezetül: az életre egy példa nem példa...! A Mars felfedezésének folytatásáról és jövőjéről Dr. Horváth András két terveze leszállóegységet mutato be: az amerikai MSL-t (Mars Space Landscape) illetve az orosz Fobosz-Grunt-ot. Mindke ő igen bonyolult kísérlet, így már a félsikernek is örülhetünk: az MSL például egy szinte teljesen száraz területen fog felszín ala i vizet keresni.az oroszok pedig a talajmintát haza is akarják hozni, továbbá azt próbálnák ki, túlélik-e növényi magvak és szúnyoglárvák az utazást (a pánspermia elmélet igazolására). Emelle az MSL-ben egy újfajta leszállással is kísérleteznek, amely egyelőre nem működik. Ha ezt megoldják, akkor a földet érés jóval pontosabb lehet egy 20 km-es ellipszisen belül, szemben a korábbi 100-200 km-esekkel. Tudósítás MASATOLÁS ÉS BOLYGÓ- KUTATÁS A FÖLDÖN Dr. Bérczi Szaniszló tolmácsolásában a Hunveyor egyetemi gyakorló űrszondákat ismerhe ük meg: ezek elsősorban az oktatást segítik. A NASA Surveyor szondájának mintájára épült szerkezetek csaknem mindent tudnak, mint egy igazi szonda: van robotkarjuk (mint egy sorba kapcsolt olló), talajkeménységet, szélerősség/-irányt mérnek és még spektroszkópjuk is van. A terepgyakorlatok során ún. planetáris analógiákat keresnek, például a gánti volt bauxit bánya területe a Mars felszínéhez hasonlít, az USA-beli Utah államban pedig űrhajósok tesztelnek efféle szondákkal. Ám a magyar egyetemisták küldtek már az űrbe is saját készítésű műholdat. Ilyen az ESEO-ban (European Student Earth Orbiter) való magyar közreműködés BME-s részről: ennek különlegessége, hogy a minél jobb energiaellátás érdekében a műhold forog, így mindig a Nap irányába tud beállni. Persze így például a távérzékeléses mérések jóval bonyolultabbá válnak. A MaSat-1 egyetemi kisműhold (BME) elsősorban méreteivel tűnik ki a mezőnyből. A CubeSat szabvány alapján épült kocka mindössze 10x10x10 centiméteres és 1 kg tömegű. Ilyen kis helyre külön kihívás a megfelelő technológia beépítése és maga a világűrbe ju atása is ez utóbbi valószínűleg indiai közreműködéssel valósulhat meg, indítása 2010 negyedik negyedévében várható. Mindenkinek tudnám ajánlani a Magyarok a Marson című űrszonda-építő versenyt. I a résztvevőknek olyan szondát kell építeniük, amelynek a kiépíte pályán különböző feladatokat kell teljesítenie, földön, vízen, levegőben, természetesen emberi beavatkozás nélkül. Az ezekhez szükséges mechanikai, szo veres, kamerás és helyzet-meghatározó megoldásokkal anyagmintát és vizet kelle gyűjteni a marsi szárazföldről és tavakból, vagy éppen egy feltételeze élőlény DNSmintáit kelle leolvasni és begyűjteni, majd a meghatározo célba elju atni a nyertes csapatok eszközei akár a Marsra is eljuthatnak. Részletek a www.magyarokamarson.hu oldalon. Sramkó Nóra Weisz Dávid 9 F : N Z

Gyakor Beszéls franciá A Booktimeban ajánlott könyveket 20-30 % kedvezménnyel vehetitek meg a Galaktika boltban (Metropolis Media Group Kft. 1024 Budapest, Fény utca 2. I./4. Nyitva: H-P 10-16 óra között) illetve rendelhetitek meg a www.galaktikabolt.hu honlapon keresztül még nagyobb kedvezménnyel! Hagyom h Április 28-á díszterm (V. ker A magas sz minden érdekl bármilyen zen produkcióval leh paraméterekk Tele Kedvezményes lovaglási lehetőség ELTE-s hallgatóknak! Kedvezményesen vásárolhatnak ELTE-s hallgatók bérletet a XVI. kerület Mókus u. 23. szám ala található Favorit Lovardában. 5 alkalmas bérlet ára 10 000 Ft, 10 alkalmas bérlet ára 19 000 Ft. Érdeklődni: Urlich György Telefon: 0630/966-99-92 E-mail: posaandras@citromail.hu Küldj csokiért Mondok egy...-et! A Tanár éppen elsütö egy jó poént az előadáson? Akkor kapd elő mobilod és küldd el sms-ben a következő számra: +3630/35-45-321, ebben a formában: Mondok1: Poén, Tanár neve, Saját (vagy bece) név. Természetesen továbbra is lehet e-mailben is küldeni a szokásos címre (mondokegy@nyuz.elte.hu). Aki 3 aranyköpést beküld az automatikusan csokit kap! Külföld alakítu megvit nagyvil Nem va aggódj, Olyan t Szóval g meg ve Sportok Félelem tudunk

ányos matematikus angverseny n, szerdán 19 órakor az ELTE ében kerül megrendezésre ület, Egyetem tér 1-3.). ínvonalú, ingyenes koncertre ődőt szerete el várunk! Fellépni és, táncos, maximum 7-8 perces et. A fellépési szándékot a pontos el Ujházy Márton főszervezőnek kérjük jelezni. Nemzeti Parkos Túra Március 31. és április 2. között az Aggteleki Nemzeti Parkba látogatunk. Gyere Te is! További információk és jelentkezés a http://ttkhok.elte.hu/mnp honlapon és a meszi@ttkhok.elte.hu e-mail címen. fon: 06-30-838-8737 Rrrr! Ich liebe dich! Te quiero! Jeg elsker dig! Ti amo! olnád kicsit a nyelvtudásod? z angolul/németül/spanyolul/ ul/lengyelül, de nincs kivel? i diákjaink segítségével csoportokat nk ki, ahol kötetlen beszélgetésben athatjátok, mi folyik a ágban! I love you! Miluji te! Je t aime! Se agapo! gy biztos a nyelvtudásodban? Ne azért vagyunk, hogy segítsünk! émákról lesz szó, amihez mindenki hozzá tud szólni. yere, nézz be a Gold Centerbe (Bp.1117, Budafoki út 111-113.) hetente kedden 6-tól és igyál lünk egy sört/fröccsöt, miközben megismerkedhetsz a külföldiekkel, sőt utána a Kocsmai Küzdő ala kiderítheted melyik nemzet képviselői erősebbek a darts, billiárd és bowling világában! re nincs okod, az orosz rule ezú al elmarad, de a belga sör mellé egy ingyen francia leckét biztosítani... ELTE ESN és ELTE EHÖK Külügyi Bizo sága

12 Természet-Tudomány-Technika Természet-Tudomány-Technika A szikla Egy bunkerkórház a Budai Vár alatt Nekünk is van atombunkerünk: kicsit kisebb, kicsit régebbi, de a mienk! Ez az írás most az idegenvezetőnk számára csak a szikla néven említe föld ala i a kórházról, és bunkerről szól, amely évszázadok óta búvóhely volt, majd sebesülteket rejtege ek benne a törökök, végül két forradalom és két világháború sérültjeit operálták i. 40. félévfolyam 7. szám 2010. március 23. Legtöbbünknek főleg bugyuta tengerentúli akciófilmekből (vagy éppen Kocsordról) lehet ismerős a titkos katonai létesítmények semmihez sem hasonlítható légköre, rejtélyes működése, és homályos története. A világban számos helyen találhatóak ilyenek kisebbnagyobb méretben, korszerűbb és kevésbé korszerű színvonalon, így Magyarországon is több helyen lehet tudni (sejteni) a honvédelem ezen eszközeiről. Azonban egy sem olyan híres, jól kiépített, és sokszor használt, mint a Sziklakórház, amely a tetejében még látogatható is. Ez a létesítmény nem keverendő össze a szintén a Budai Vár alatti üregekből kialakított Labirintussal, utóbbi ugyanis (bár szintén nagyon érdekes) pusztán turisztikai célokat szolgál. Ezzel szemben a Sziklakórház egy mozgalmas, és jelentős múlttal rendelkező intézmény, amelynek létezését sokáig szigorú titkok tagadták, bár (relatíve) közel lakóként, és egy 56-ban itt ápolt ismerős révén azért jó néhányan tudtunk a létezéséről. 2007 óta viszont látogatható, és szerintem látogatandó is, mert egy kitűnő bepillantást adhat nemcsak a korabeli hadi egészségügyről, hanem annak a korszaknak a hangulatáról, amikor az atomtámadásra való felkészülés mindennapi cél volt. Éppen ezért nem csak a military-guruknak (akik kedvéért például egy kézi légiriadó-szirénát is ki lehet próbálni) ajánlom, hanem mindenkinek, hogy szánjon rá egy kis időt, és a belépő árát (amelynek a felét vissza lehet igényelni a Hallgatói Önkormányzatnál!) A Sziklakórház kiépítése a II. világháború előestéjén kezdődött: a vár alatti több km-es, részben t e r m é s z e t e s b a r l a n g j á r a t o k a t megerősítették, és egybenyitották: barlangteremből szoba lett, járatból folyosó. Az I. kerület és a vár volt akkoriban a kormányzati negyed, így légoltalmi és egészségügyi ellátási okokból elrendelték egy sebészeti szükségkórház építését a Várhegy alatt; 1944 februárjában meg is nyílt a Székesfőváros Sebészeti Szükségkórháza. Három nagy és egy kis kórterme, és akkori mértékkel igen korszerű műtője, még röntgene is volt. Igazán intenzíven csak a 1944 májusi, egyre erősebb amerikai légitámadások után került használatba. Gyenge pontja ekkor a melegítőkonyha volt, amely a város bekerítése után túl kicsinek bizonyult. Ennél nagyobb gondot okozott a későbbiekben, hogy a városi vízhálózat bombatámadások miatt megrongált vezetékeiről nem juthatott tiszta vízhez, így Budapest ostroma idején egy mai európai számára elképzelhetetlen higiénés viszonyok jellemezték a kórházat. Ráadásul a létesítményt 300 ember befogadására tervezték, ekkor azonban szemtanúk beszámolói szerint 650-700 embert is bezsúfoltak. A második világháború idején összességében teljes barlangrendszerben pedig csaknem 20 ezer katona és környékbeli budai polgári lakos talált búvóhelyet. A sebesültek összetolt emeletes ágyakon feküdtek, két ágyon hárman fent, hárman lent, plusz az ágyak között hordágyon vagy szalmazsákon a többiek. Továbbá, aki nem fért a kórházba, a barlangrendszerbe nyíló több átjárón keresztül a barlangtermekben, szintén faágyakra, hordágyakra és szalmazsákokra fektetve helyezték el. A halálozási arány mindezen okok, illetve az eszköz- és gyógyszerhiány miatt igen magas volt, ezen pedig tovább rontottak az így könnyen terjedő járványok. A kórházban civilek és katonák voltak vegyesen, a nők számára külön kórterem volt fenntartva. Mivel a létesítménynek saját áramfejlesztője már volt, az ostrom során i még akkor is tudtak ellátást biztosítani és röntgenfelvételt készíteni, amikor a többi kórházban ez már nem volt lehetséges, így az orvosok és ápolók a fenti körülmé-

13 Természet-Tudomány-Technika Természet-Tudomány-Technika nyek ellenére sok ezer magyar katona és civil életét mente ék meg. Az 50-es évek elején a létesítményt titkosították. Az LOSK 0101/1-es rejtjelszámot kapta a szigorúan titkos minősítés mellé, amelyet csak 2002-ben oldották fel. A hidegháborús feszültség ( a nemzetközi helyzet egyre fokozódik ) hatására döntöttek a bővítéséről, így 1952-ben új kórtermet alakítottak ki és megkezdték a létesítmény felszerelését, hogy vegyi vagy atomtámadás esetén is használható legyen. Ekkor épült az egészségügyi áteresz, lég- és vízkezelő rendszer. Kiépült továbbá a Dunához egy közvetlen, a várostól független vízvezeték és szivattyúrendszer, valamint a harcigázszűrő és energiaellátó rendszerek. Utóbbi szíve a máig működőképes két GANZ dízelmozdony-motor és a hozzájuk kapcsolódó generátorok, amelyekkel a teljes kórházat üzemeltetni lehet a külső áramellátás zavara esetén. A dízelmotor kéménye fent, a vár egyik utcáján egy ereszcsatorna mellett juttatja ki a kipufogógázt. Ezt jól elrejtették, hiszen környékbeli lakóként többször is sétáltam arra, de minden alkalommal elmentem mellette. Aki pedig kíváncsi arra, hogy hogyan töltötték fel az üzemanyag-tartályt (szintén a felszínről) úgy, hogy senkinek se tűnjön fel, az menjen el, és kérdezze meg az idegenvezetőt! Az így elkészült, még akkor is igen korszerű kórházat a János Kórház kezelte. A tervek szerint kijelölt orvosai, ápolói jö ek volna fel a létesítménybe túlélni a vegyi- vagy atomtámadást. A létesítménybe vezényelhető orvosok és ápolók a 80-as évek közepéig tarto ak gyakorlatot a kórházban, ki-ki elpróbálva a saját szerepét konfliktus esetén: 72 óra teljes és három hét részleges elzárás után megnyitva a kórházat ellá ák volna a sérülteket. A kórház színvonalára jellemző, hogy légkondicionáló berendezéssel is ellá ák, amivel még manapság sem büszkélkedhet minden kórház. Noha akkor még nem volt teljesen felkészülve a működésre, az 1956-os forradalom ala ismét megnyílt a kórház és ellá a a sebesülteket, és civileket. Hat fiú és egy lány is születe ez ala a viharos időszak ala, az akkor még bombabiztos létesítményben. A neutronbomba megjelenése mia viszont már a 60-as évek végére elavult a létesítmény, de a János Kórház továbbra is gondját viselte, a Polgári Védelem p e d i g r a k t á r n a k használta. Ekkor olyan mennyiségű eszközt (elsősegély d o b o z, h o r d á g y, gázálarc, stb.) halmoztak fel, hogy ezeket helyszűke mia jelenleg a gi shopban árulják. A gázálarcok történetéhez tartozik egyébként, hogy a korbeli hadviselési filozófia szerint úgy oldo ák volna meg, hogy a gázálarcokat viselő csapatból bármilyen szennyezés esetén is biztosan legyen valaki, aki életben marad, hogy mindegyik darab eltérő típusú harci gáz ellen véde, így vagy a biztos túlélés, vagy a biztos pusztulás vár arra, aki ilyenekkel védekezik egy vegyi támadás esetén. 2004-ig egy gondnok család lako a bunker előterében lévő szolgálati lakásban és szigorú titoktartási köteleze ség melle karbantarto ák a kórházat. Mohácsi bácsi naponta szellőztete és az elektromos és gépészeti rendszert karbantarto a, Mohácsi néni pedig takaríto, sterilizált és kéthetente újraágyazo. 2007-ben aztán a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezésére számos szakmai szervezet bevonásával felújításra került a létesítmény, és már a Múzeumok Éjszakájától megnyílt a látogatók hosszan kígyózó sora elő Titkos Katonai Kórház és Atombunker címmel. Ehhez a korábbi állapotot (műtő, röntgen, gépészet, telefonközpont, szellőztetőrendszer, raktárak, vegyvédelmi ruhakollekció, valamint beton, beton és beton) teljes egészében meghagyták, és a kórtermeket viaszbábukkal népesítették be. A kétezer négyzetméteres létesítmény végigjárása körülbelül egy órába telik, és időutazásnak sem utolsó élmény. Menjetek el, nézzétek meg! Berta Marci

14 Víz Világnapja Előadások a Dunáról Itt jártunk Itt jártunk Az ENSZ 1994-ben március 22-t a Víz Világnapjává jelölte ki. Az egyik legfontosabb természeti kincsünk óriási jelentőségéről és megóvásának fontosságáról számos cikk és tanulmány születe már. A jeles napról ezú al két előadás összefoglalójával emlékezünk meg. PAKS ÉS A DUNA 2010. március 10-én Dr. Fleit Ernő a Paksi Atomerőmű és a Duna kapcsolatáról tarto előadást a BME-n. Fleit két fontos tényezőt emelt ki a folyó és az erőmű kapcsolatának elemzésekor: egyrészt, hogy a hűtővíz nem csak vízmolekulákból áll, hanem számos oldo anyag és élőlények is találhatóak benne. Másrészt pedig, a Duna sokat változo azóta, mióta az erőművet megtervezték és megépíte ék. A felvízi szennyvíztisztító telepek megépülése és a szocialista nagyipar megszűnése nyomán az ipari szennyvizek bebocsátásának csökkenése együ esen hazánk legnagyobb folyójának vízminőség-javulását eredményezték. A Duna élővilága folyamatos átalakuláson megy keresztül, például újabb és újabb invazív fajok jelennek meg. A Corbicula egy kínai eredetű édesvízi kagyló, amely az ázsiai országban kedvelt táplálék. A kínai vendégmunkások révén először Kaliforniába juto el, ahol öntöző és belvízlevezető csatornák eltömődését okozta. Európában először a Rajna vízrendszerében jelent meg, később a Dunába is eljuto. A paksi hidegvízcsatorna kikötőjébe a Fekete-tengert megjárt nagy uszályok révén juthato el. Elszaporodva 40. félévfolyam 7. szám 2010. március 23. eltőmítik az erőmű hűtővízrendszerét, komoly biztonsági kockázatot okozva ezzel. Hasonló problémát okozhatnak az amuri kagylók és a mohaállatok is. A Corbicula lárvái mikroszkópikus méretűek, így az erőmű területére is bejuthatnak, és o elszaporodnak a számukra kedvező környezetben. Az élőlények ellen azonban kémiai úton nem lehet védekezni, hiszen a rendszer átfolyásos és bármilyen felhasznált vegyi anyag és álla etem a Duna vizét szennyezné. 20 ÉV UTÁN BŐS-NAGYMAROSRÓL A Magyar Hidrológiai Társaság Budapesti I úsági Csoportja 2010. március 17-i előadóülésén Dr. Mészáros Csaba a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer történetéről beszélt. A vízlépcső tervezése a 19. századra nyúlik vissza, 1942-ben Mosonyi Emil már terveket is készíte a vízi létesmények kivitelezésére. 1952-től kezdődtek tárgyalások e tárgyban az akkori Csehszlovákiával. Végül 1977. szeptember 16-án államközi szerződést írtak alá a vízlépcsőrendszer közös megépítésére és üzemeltetésére. A rendszer egy felső (Bős) és egy alsó gátból (Nagymaros) állt volna, amelyet elektromos áram termelésére, a hajózási viszonyok javítására, árvízvédelmi és regionális fejlesztési célokra használtak volna. Az 1980- as évektől kezdve számos aggály felmerült: elsősorban az Európa-szerte egyedülálló ökoszisztéma károsodásától tarto ak az ellenzők. Más szakemberek arra figyelmezte ek, h o g y a D u n a, mint ivóvízbázis kerülhet veszélybe a felső víztározó megépítése mia. Nem tarto ák kizárhatónak a Budapest ivóvízellátását szolgáló parti szűrésű kutak károsodásának lehetőségét sem. 1983 decemberében az MTA javaslatot te a munkálatok felfüggesztésére, mivel nem találta kellően alaposnak az elkészült hatástanulmányokat. 1989 májusában a kormány felfüggeszte e a munkálatokat Nagymaros térségében. Két évvel később a csehszlovák kormány döntö a munkálatok folytatásáról. Az úgyneveze C variáns a folyó egyoldalú elterelését jelente e egy üzemvízcsatornába az északi szomszédunk területén, másrészt egy kisebb méretű tározótó létrehozását szintén Csehszlovákiában. 1992-ig számos tárgyalás zajlo a két ország közö a nézeteltérések tisztázására, végül a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultak a felek. Az ítélethirdetés 1997-ig húzódo. A bírósági tárgyalásokon négy fő kérdés merült fel: jogosan függeszte ee fel hazánk a nagymarosi építkezést, ebben a kérdésben 14 igen 1 nem szavazat melle a szomszédos országnak adtak igazat. Második kérdés az volt, hogy Magyarország jogosan bonto a-e föl a 1977-es szerződést, i 11:4 arányban szintén a szlovák fél érezhe e győztesnek magát. A következő kérdés az volt, hogy saját területükön jogosan építe ék-e fel szomszédaink a vízlépcsőt, utóbbi kérdésben is az ő javukra billent a mérleg. A Szlovákiában felállíto létesítmény üzembe helyezését azonban jogszerűtlennek találták Hágában. Jurecska Laura

Mi történt volna ha? Történelmi regény + Sci-Fi =? Booktime & Sport Booktime & Sport A rajongók többsége számára egy igazi fantasztikus regény nem lehet meg űrhajók és fekete lyukak nélkül, és legalább egy robot is ajánlo. Én mégis két olyan regényt ajánlanék ma figyelmetekbe, amelyekből bár ezek kimaradtak, ám mégis izgalmas olvasmányt jelenthetnek a fantasztikum kedvelőinek. 15 ÉDENTŐL NYUGATRA A már említe Galaktika fantasztikus könyvek sorozat viszonylag késői darabjaként, tavaly ősszel jelent meg Harry Harrison Édentől Nyugatra című regénye. Bevallom, sokáig pihent a polcon méltatlanul elfeledve, mert valahogy se a cím, se az ajánló nem akart passzolni a hangulatomhoz. Vannak zseniális regények, ahol éppen csak az első 50 oldalon kell túljutni Nos hát esetünkben szerencsére erről szó sem volt, az első pár oldal, és a számos idegen kifejezés megemésztése után le sem tudtam tenni. Bár azt is meg kell jegyezni, hogy nem véletlen mellékeltek szótárat és kislexikont a függelékben. A regény története a Jurassic Park és a Kőbaltás Ember törvénytelen nászából születe és gyanúba jön néhány görbe este is az író részéről, Jól rajtolt a címvédő Március elejével elkezdődtek az Universitas ELTE Lágymányosi Focibajnokság küzdelmei. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a tavaszi szezontól kezdve már a haramdosztályban is van egy műfüves csoport, így négy divízióban, összesen kilenc csoportban zajlanak a küzdelmek, közel száz csapat részvételével. Ezt a méretű bajnokságot pedig továbbra is három pálya a BEAC betonja, illetve a csepeli JÁG és Széchenyi-pályák (műfű) szolgálja ki. Az A liga, a legjobbak küzdelme immáron három fordulón van túl, tehát közelít a bajnokság egyharmadához. Közhely, de igaz, hogy menynyire fontos a jó rajt, egy tizenegy fordulós, egy féléves bajnokságban pedig ez különösen igaz. Egyelőre azt a gondolatot boncolgatja ugyanis, mi történt volna ha annak idején egy meteor nem vet csúfos véget a dinoszauruszok fénykorának (ezen vitázó földtudósoktól elnézést). És a jó gondolatot te is köve e, hiszen az író gondosan felépíte e az egymás melle élő kőkorszaki emberiség és az értelmes hüllők társadalmát, amikbe gondosan és apránként adagolva betekintést is nyerünk a könyvet lapozgatva. A sztori már-már hollywoodi, hiszen a kötelező félreértések, és egymást erősítő konfliktusok logikus láncolata vezet a két kultúra elkerülhetetlen élet-halál harcához. Csaták, hősök, meg minden, ami ezekkel jár. Ugyanakkor mégsem ennyire egyszerű a helyzet, hiszen nincs egyértelmű jó és rossz, csak többé-kevésbé szimpatikus karakterek mindkét oldalon, sőt maga a főhős is valahol a ke ő határán lebeg. négy csapatról mondható el, hogy kiválóan kezdte a szezont. A címvédő CSTB a BKV Hátra, a Fehérvár és a Mezitnájk ellen arato győzelmeket. A Csirkék eddig még nem ütköztek komolyabb ellenállásba. A megjelenésünkkor megrendezésre kerülő negyedik fordulóban a szintén hibátlan FöldturkÁszok ellen lépnek pályára. Utóbbiak a Dinamo Viakot egy kilencessel küldték haza, míg némi meglepetésre legyőzték a mindig stabil Kiábrándítókat, és az egyszeres bajnok Armadát is. (Az Armada egyébként patinás csapat létére nagy bajban van, két vereséggel a tabella utolsó helyén szerénykednek.) A FöldturkÁszok szereplése a szezon eddigi legnagyobb meglepetése, hiszen ősszel debütáltak az élvonalban, a B Liga negyedik helyéről felkerülve, akkor hetedikként végeztek, 5-0-6-os mérleggel zártak. A könyv önmagában is kerek történet, ám angolul már két folytatása is megjelent, amelyek remélhetőleg hamarosan magyarul is olvashatók lesznek. RIZS ÉS SÓ ÉVEI Kim Stanley Robinson A Rizs és Só Évei című kötete kisebb távlatokban gondolkodik, hiszen miután alternatív univerzumában egy tollvonással végez a középkori Európa teljes lakosságával, azt a kérdést boncolgatja mi le volna a világgal a keresztény kultúra befolyása nélkül. Az izgalmas regényben évszázados ugrásokkal, ám némi spirituális csavarral mégis állandó szereplőkön keresztül nyerhetünk betekintést az iszlám és keleti kultúrák által uralt világ fejlődésébe, egészen az alternatív XX. századig. Bandi Tartja a lépést a címvédővel a rekordbajnok Torpedo is. Az ELTE SE futsalcsapatában edződő vodkások elkapták a Kiábrándítókat és a Mezitnájkot, és megsemmisítő, 13-0- ás vereséget mértek az ősszel nagy reménységnek kikiálto NSZK-ra, üzenve ezzel a mezőnynek, és a CSTBnek: hosszú kihagyás után visszatérnének Lágymányos trónjára. Ez azonban még messze van, és az eddig szintén hibátlan Paksi Halászlének is lesz hozzá egy-két szava. A Paksi a Fehérvárt könnyen, az NSZK-t és a Palotát szoros mecscsen győzte le. Látható, hogy az éllovasok még nem játszo ak egymással, az első csúcsrangadóra tehát március 24-én 20 órától kerül sor, a CSTB és a FöldturkÁszok közö. További hírek, aktualitások, alacsonyabb osztályok: h p://eltefoci.atw.hu. Marci

16 Helyvektor & Gasztromátrix Helyvektor & Gasztromátrix Teaerdő Első kortyra szerelem Először olyan sznobnak tűnt, be sem akartam menni. Aztán csak bevi a kíváncsiság és kellemesen csalódtam, azóta pedig második o honom le. Függővé váltam a ól a fekete színű, édes, sűrű, forró csokitól, amiben szinte megáll a kanál. Amivel együ olvadok el. Ami minden alkalommal szerelembe ejt. Az Egyetemtől mintegy tíz perc sétával érhető el a Lágymányosi utca 7. szám ala található Teaerdő. Különös névválasztás ez, nehéz eldönteni, hogy a hely fabútorai, a fűszeres tealigetek vagy a hihetetlen hosszú itallap ihle e, amiben ugyanúgy el lehet veszni, mint egy erdőben. Gyanítom, hogy az utóbbi, mert iszonyú nehéz választani a végtelen fajtájú tea, forró csokoládé és kávé közö. Ráadásul a szendvicsek és muffinok is mindenképpen megérnek egy kóstolót. Ez az a hely, ahova egyedül beülni sem ciki. Elheveredek az egyik kis szeparéban, előveszem a laptopot és a jegyzeteimet, ugyanis a csendes kis zug kifejeze en alkalmas a tanulásra, ráadásul még wifi is van. Az egyetlen apró szépséghiba, hogy könnyű i ragadni akár fél napra is. Észrevétlenül száll az idő. A fickó F-fel Gordon Ramsay neve egyre ismerősebben cseng a honi gasztrokedvelők körében is. Szitkozódások, káromkodások, csapkodások, lusta dolgozók és modortalan VIP-vendégek kidobálása. Emelle kiváló é ermek világszerte, Michelincsillagok, díjak, elismerések, könyvek és tévéműsorok. A konyha ördöge igazi ellentmondásos figura, de sikeréhez kétség sem férhet. Ramsay élete nem úgy indult, hogy világhírű séf lesz belőle. Skóciában születe, ötéves kora óta él Angliában. Apja sorra csődöt mondó tervei mia a család állandó költözések közö élt. A családfő alkoholizmusa sem könnyíte a helyzetén, ezért 16 éves korában elhagyta a szülői házat. Eredetileg 40. félévfolyam 7. szám 2010. március 23. Nememet meghazudtolva a Ha férfi vagy, légy férfi fantázianevű citromfüves-gyömbéres teát rendelek, amelyet határozo és kedves embereknek ajánlanak szerete el. Szerelmi bána al küzdő férfiembereknek inkább az És mindez a nők mia tea az ideális választás, mert a fahéj, a kardamom, a szegfűszeg és a gyömbér kombinációja igazán markáns ízvilágot eredményez, a ráadás csipet bors pedig minden gondot feledtet. A megéhezőknek a Club szendvics akár ebédre is megteszi, meglehetősen laktató a piríto kenyérben rejlő szalonna, paradicsom és tojás. Ínyencebb kompozíció a Monte Cristo, amelyhez szezámolajban sütik a mézes-mustáros pulykamellet. A hetekben a hely kicsit profilt vált, ennek eredményeképp az eddigi kínálatban szereplő sima, kandírozo narancsos, mentás és kókuszos csoki melle további 20-30 variációt ígérnek. Mindegyiket elkészítik ét- és tejcsokoládés változatban is. Az ízük pedig felejthetetlen. A tavaszra való tekinte el óriás fagylaltkelyhek is várhatóak, úgyhogy cukrászda helye i is el lehet ütni az időt. Tökéletes hely ez tanuláshoz, baráti beszélgetésekhez vagy egy laza délutáni ejtőzéshez. A kiszolgálás néha kicsit lassú, a vécék pedig meglepően magasak, ennek ellenére innen még senki nem távozo rossz szájízzel. Zsu Ár: /. Megközelíthetőség: /. Kiszolgálás: /. Tisztaság: /. futballistának készült, ám sérülések sora akadályozta meg abban, hogy komoly karrirert fusson be, pedig kedvenc csapata, a Glasgow Rangers színeiben még próbajátékon is részt ve. Saját állítása szerint kétszer volt kezdő a Rangers csapatában, ahol egy i úsági FA-kupa mecscsen figyeltek fel rá még az Oxford játékosaként, majd menedzsere tanácsára hagyta o a klubot, ám ennek a történetnek semmi nyoma semmilyen hivatalos feljegyzésben. Mindenki eldöntheti, a statisztikáknak, vagy a durva, szitkozódó séf történetének hisz-e... Szakácsként való sikeréhez azonban kétség sem férhet, és ebben, akárcsak médiaszemélyiségként való felkapo ságában, minden bizonnyal sok szerepe van kétségkívül egyedi stílusának. Rövid, kudarccal végződő kitérő után a fiatal Gordon szakácssegédnek állt. Karrierje kezdetét botrányok és folyamatos kudarcok kísérték, majd kapcsolatba került a francia konyhával. Albert Roux melle tanult, végül Párizsban képezte magát. Főszakács le, az Aubergine vezetőjeként érte el első Michelincsillagjait. 1998-ban nyito a meg első saját é ermét, ami később elérte a harmadik csillagot, a szakma csúcsára emelve Gordont. Azóta számos é erme működik a királyságon belül és kívül, Európában és a tengerentúlon is. Tévéműsoraiban (A konyha ördöge, A pokol konyhája, A fickó F-fel, Főzzünk együ Gordon Ramsay-vel!) é ermeket ráz gatyába, sajátos stílusával tanít főzni. Könyvei is jelentek meg magyarul, amelyekből sokkal többet megtudhatunk erről az érdekes személyiségről. Érdemes utánanézni! Marci F : H Z

WAMP Design a köbön 17 Cooltér & Négyeshatos Cooltér & Négyeshatos sáv A magyar vásárlók mostanában kezdenek felfigyelni a formaterveze lakberendezési és használati tárgyakra. Talán azért, mert a design sokáig csak a vaskos pénztárcájú, beszerzési helyek tekintetében jól informált, művészieskedő elit számára volt elérhető. A WAMP-on egészen más a helyzet. Az egész úgy kezdődö, hogy semmilyen ajándékötletem nem volt, pedig valami igazán egyedit akartam venni. Valami olyat, amit nem lehet csak úgy akárhol beszerezni. Amit meglátok és megszeretek. Valami igazán különlegeset. Így kerültem a WAMP-ra. Az Erzsébet téri Gödör Klub ad o hont a havonta egyszer, vasárnap megrendeze művészpiacnak (innen a WAMP mozaikszó: WAsárnapi Művész Piac ). Igazán kellemes hétvégi program: csupa szín és halk zsibongás. Kíváncsi és lelkes tekintetek. Három fiatal nő öszszefogásának eredménye ez, hiszen a WAMP alapötlete Mátrai Krisztina (diva ervező és vizuális környezetkultúra tanár), Matheidesz Réka (közgazdász) é s M o s s h a m m e r K i n g a ( s z a b a d - úszó tervező) fejéből pa ant ki négy évvel ezelő. Azóta sikert sikerre halmoznak (példa erre Matheidesz Réka Merész újító különdíja az Ernst & Young Év üzletembere pályázatán). Kreatív emberek, ha találkoznak A standok idén új elrendezésben várják az érdeklődőket: utcák helye kis tereken bámészkodhatunk. Mintás kis lakatok, négyszögletes gyűrűk, csupacipzár táskacsodák, kerékbelső-övek, egyedi bőrtopánkák, őrült férfipólók, Lego-ékszerek, csillogó díszpárnák, rongybabák végtelen tárháza ez. A bolhapiacok nosztalgikus hangulata lengi körbe a helyet, ennek némiképp ellentmond a tárgyak gyakran modern vonalvezetése. Ráadásul a piacokkal ellentétben nincs i semmi igénytelen giccs, az eladók többnyire képze iparművészek, nem adnak ki akármit a kezükből. Komoly zsűrizésen kell átesnie annak, aki i árusítani akar. Persze az igényességnek sokszor ára is van, de néhány száz forin ól kezdve a pár tízezres felső határig már mindenkinek találhatunk i ajándékot vagy akár egy csinos új ruhát. Persze egy hónap múlva nagy eséllyel újra megtaláljuk a kiszemelt tárgy standját, úgyhogy addig spórolni is érdemes. A magyar design melle egy-egy külföldi művész portékájával is megismerkedhetünk, a vásárlók körében is meglepően nagy a turisták aránya. Ugyan a WAMP híre már távolabbi országokba is eljuto, meglepő, hogy i hon mennyire nem hallani róla. Leginkább szájhagyomány útján terjed a híre. A vásárlásban megfáradtak a Gödör kávézójában frissíthetik fel magukat egy kis tortával, üdítővel vagy akár koktéllal. Persze csak egy kis délutáni kávéra is megéri beesni ilyenkor, hiszen a halk zene, az állandó nyüzsgés és a színkavalkád különleges atmoszférát teremt. A WAMP bármely korosztály számára szórakoztató időtöltés lehet. Legközelebb március 28-án érdemes bevetni magunkat a piaci forgatagba. Zsu Az Örsön szálltam fel a metróra, a legelső kocsiba. Bár, mint tudjuk, a Blahához a második kocsi középső ajtaján kelle volna, most így alakult. Az járt a fejemben, amit a barátnőm mondo egyik közös ismerősünkről. Hogy is fogalmazo? Falja a nőket, a Nők oda vannak érte valami ilyesmit mondo, bennem pedig felmerült a kérdés, hogy miért is vagyok olyan, mint amilyen. Visszahúzódóbb vagyok nem a kelleténél, hanem magamnál, jobban annál, mint amilyennek képzelem magam igaz sokat képzelek magamról. Akkor milyen is vagyok igazából, legbelül? Mélységesen extrovertált vagy csak picit, úgy, mint amit mutatok? Kétségtelen, hogy közösségi ember vagyok és barátkozom is eleget, de ez nem az ami belülről jönne. Nem nőzöm annyit nem úgy. Úgy? A Keletiről jut eszembe, megcsalás. Mások össze-vissza csalják a barátnőiket, de ez nem érdekli őket. Tovább szeretik, visszafogadják a pasit, sőt ők futnak utánuk, hogy Túl jó, vagy inkább ártatlan lennék ehhez? Így lehet, de akkor mire föl ez a nagy hajkurászás, amit végzek minden nap a nők után? Nőni fog ez, vagy elapad, lecsillapodik? Mindent megtennék azokért, akiket szeretek, mégis vannak, akikkel nem tudok mit kezdeni, pedig szeretnék. Nem megy. Nem megyünk. Más csónakban evezünk. Már. Elszomoríthatna, de minek? O a sok új élmény, az új haverok HAVEROK egyetemről, mit számítanak SZÁ- MÍTANAK a hátrahagyo ak. Leszállva a Blahán, a lépcső előtt megtorpanva, eltűnődve Melyiket is válasszam, melyik az, amely közelebb áll a belső énemhez, amelyikkel célt és a cél itt hús vér emberek csoportja érek? Melyik visz fel oda, ahova el akarok jutni? Esetleg a hosszabbat válasszam, fussak neki a lefele hömpölygő tömegnek? A választás dilemmája pedig, amint döntünk, a többi lehetőség már a múlté és csak az egyikkel szabad foglalkoznunk, de azzal maximálisan. Törceee

Untitled-1 1 2002.02.26. 10:15:52 18 Belszíni Fejtés Belszíni Fejtés Logikai észre, hogy végre i a tavasz! Így most Most nekem juto az a megtiszteltetés, hogy az eheti Nyúzba én készíthetek Nektek rejtvényt. Nem sokat töprengtünk azon, hogy most milyen típust adjunk fel, hiszen a logisztorik már bizony elég régen voltak terítéken. Ráadásul ahogy most kinézek az ablakon nagy örömmel veszem ebben a rejtvényben megemlékezünk az idei hosszú és kemény télről és egy régebbi havazós nap élményeit kell megfejtenetek. Négy házaspár arra ébredt reggel egy nagyvárosban, hogy éjjel havazo. Még aznap délelő a hókotrók megtisztíto ák az utakat mindegyik környéken. Feladatod megállapítani a párok férfi és női tagjának keresztnevét, a család vezetéknevét, hány centiméter hó ese náluk és mikor kezdték meg o a hó eltakarítását. 1: Rékáéknál akinek a vezetékneve nem Horváth Gyuriék elő takaríto ák el a havat, de csak azután, hogy eltakaríto ák azon a környéken, ahol 8 cm hó ese. 2: Seregék felé 2 cm-rel több hó ese, mint azon a környéken, ahol 8:30-kor takaríto ák el a havat. 3: Karcsi és Dóra együ élnek, az ő házuk környékén nem 9-kor takaríto ák el a havat, viszont előbb, mint Petiéknél. 4: Győri Szabiék környékén (ahol a pár női tagja nem Márti) 1 cm-rel több hó ese, mint Gyuriék környékén. 5: Tehát így néz ki a négy házaspár felsorolása abban az időrendi sorrendben, ahogy eltakaríto ák a havat a legkorábbi időpon ól kezdve: először o, ahol 8 cm hó ese, majd Adéléknél, utána Petiéknél és végül a Vass házaspár környékén. A megfejtéseket a megjelenést követő héten szerdán 12 óráig küldjétek el a rejtveny@nyuz.elte.hu e-mail címre vagy sms-ben a +3630/ 35-45-321 (rejtvény: megfejtés. Név), hogy csokit nyerhessetek. A két hé el ezelő i szám nyertese: Megyeri Anna Otília, aki a csokiját átveheti az Északi Haliban. Nóri 40. félévfolyam 7. szám 2010. március 23. havazás Gyuri Karcsi Peti Szabi 8:30 9:00 9:30 10:00 6 cm 7 cm 8 cm 10 cm Győri Horváth Sereg Vass Adél Férj keresztneve Dóra Márti Réka Feleség keresztneve Győri Horváth Sereg Vass Vezetéknév 6 cm 7cm BN 8 cm 10 cm Hó mennyisége 8:30 9:00 9:30 Eltakarítás ideje 10:00 Megint eltelt egy év, újra Budaörsi Napok a KCSSK-ban! Vége az unalmas hétköznapoknak, hétfőtől péntekig minden este levezetheted a feszültséget, sörbe, borba, vodkába, pálinkába ölheted a zh-k mia i bánatod, vagy csak egyszerűen örülhetsz a tavasznak. A Nagyszínpadon a Bikini, a PASO, a Zagar, a Magna Cum Laude, a Supernem, a Ladánybene 27, a Heaven Street Seven és a Kozmix nyújtja a talpalávalót az önfeledt tánchoz. Szóval, ezt nem tudom másképp mondani: legyen újra tiéd az élet, tiéd a tánc!

Kecskebűvölők A bajuszos Mr. Clooney Mozizóna Mozizóna Nem tudunk miről beszélgetni a haverokkal egy sör melle? Uncsik a régi szállóigévé vált mondatok? Kívülről fújjuk a South Park és Family Guy részeket? Íme, egy rendhagyó eszement baromság, amely kikapcsol és semmivel össze nem hasonlítható élményt biztosít számunkra, másfél óra erejéig. 19 Légió Isten megharagudo az emberekre, és elküldte angyalát, hogy söpörje el a mocskot. Az apokalipszis elkezdődö. Az angyal aki történetesen Mihály, az égi seregek ura azonban fellázadt a főnök ellen, és az emberek oldalára állt. Levagdosta szárnyait, és elindult egy Isten háta mögö i, sivatag közepén álló kricsmi felé, hogy megvédje az emberiség utolsó reményét jelentő még meg sem születe gyereket. Csak halk megjegyzésként említem, ez a motívum kísértetiesen emlékeztet a Terminátor első részének alaptémájára. Visszatérve Mihályra, természetesen megérkezve a lepukkant betérőbe megszervezi a védelmet, és elkezdődik a harc az angyalok által megszállt tömeg ellen. Jönnek az olyan finomságok, mint a fagyisautó, benne a fagyisbácsival, aki átváltozik valami A Jon Ronson könyve alapján készült film egy riporterről, Bobról szól. Felesége elhagyta, önbecsülése a mélyponton van, így kénytelen előrukkolni valami igazán ütős sztorival, hogy visszanyerje a hitét saját magába. Egyik ismerősétől értesül a különleges képességű Lyn Cassady-ről, akiről hamarosan kiderül, hogy az Amerikai Hadsereg képzete ki, egy különleges új csapat, az Első Föld Zászlóalj tagjává. Parancsnokuk egy túlfizete hippi, vietnámi veterán, Bill Django százados. Sorsuk Lyn küldetésének hála Irakban fut össze, a polgárháborús környezet kellős közepén Lyn elmeséli kiképzésének történetét, miközben a sivatagot szelik át. Amikor pedig Bob megkérdezi tőle, hogy mit csinál vezetés közben; azt a választ kapja, hogy: Felhőket oszlatok. Tudod, gyakorlásképpen. És amikor Lyn tovább koncentrál, lássunk csodát, amazok elillannak az égről. Az út azonban a továbbiakban nem marad felhőtlen, mivel a nagy koncentrálások közben a jedi elveszti uralmát az autó fele és nekihajt a sivatag közepén! egy sziklának. Ezután kerülnek kedves arab fundamentalisták karmai közé. Az út ala Bob hite megújul, elkezd az eszement Lyn Cassady-nek hinni, aki kimenekíti az araboktól, hogy a többi viszontagságra most ne is térjek ki. Végül a jedi megleli mesterét, Django századost, akivel együ térítik vissza a jó oldalra egykori cimborájukat, Larry Hooper-t, aki szintén az Első Föld Zászlóalj tagja volt, ám ekkor Irakban szolgál. Ám, hogy mi köze ezeknek a kecskékhez? Hát mi sem egyszerűbb! Nézzetek utána. Felhőtlen szórakozásban lesz részetek. A film abszurd humora; látszólag értelmetlen világértelmezése nyakigláb lénnyé, és négykézláb kezd rohamozni. Az egész film nevetségesen rossz. Z kategóriás akciófilmeket idéz a cselekmény, de kevesebb benne a harc és több a lelkizés. Azt azonban el kell ismerni, legalább némi eredetiséget felfedezhetünk pár helyen, bár jobban járnánk, ha ezeket kihagyták volna. Például amikor Gábriel küzd Mihállyal, a buzogányának egy gombnyomásra elkezd forogni a feje, mintha csak valami felturbózo körfűrész lenne. Az események a levegőben lógnak, teljesen érthetetlen, miért jelennek meg pont legyek felhőszerű fergetegként, még érthetetlenebb, hogy miért tűnnek el, pont akkor, amikor már nem lehetne menekülni előlük. Ugyan ez a helyzet a megszállo akseregével, akiktermészetesen nem fegyverrel, hanem puszta kézzel támadnak, és amint túlerejükkel bevennék az épületet, abbahagyják az egészet, a végén kikristályosodik egy kacagtató katarzisban. És az sem kizárt, hogy hazafele falakon fogunk átrohanni. Az erő legyen veled Mester! Törceee THE MEN WHO STARE AT GOATS - Kecskebűvölők (, amerikai-angol vígjáték, perc). Rendező: Grant Heslov. Szereplők: George Clooney (Lyn Cassady), Ewan McGregor (Bob Wilton), Jeff Bridges (Bill Django), Kevin Spacey (Larry Hooper). és eltűnnek. A történetet át- meg átszövik az egyre fokozódó vészhelyzetek, amik minden magyarázat nélkül múlnak el akkor, amikor már nem tudná hogyan megúszni a szorongato kis csapat. Mint tudjuk, minden rosszban van valami jó, így ebben is. Felveti a hit, a remény és a szeretet kérdését. Ezen pedig érdemes lehet elgondolkodni. Elveszítjük-e a hitünket a sorozatos rossz lá án? Meddig él a remény, mikor változik át hiú ábránddá? Mi az igazi szeretet, az, ha azt tesszük, amit a másik kér, vagy az, ha azt, amire a másiknak szüksége van? Persze az ilyesmiken magunktól is filozofálhatunk, nem kell hozzá végigszenvedni másfél órát. hlk LEGION Légió (., amerikai, perc). Rendező: Sco Stewart. Szereplők: Paul Be any, Dennis Quaid, Kate Walsh, Kevin Durand, Tyrese Gibson, Adrienne Palicki.