Az idei FeHoVa szakkiállítás és vásár hatodik alkalommal volt a helyszíne a vadgazdálkodás aktuális kérdéseivel foglalkozó konferenciának. Az agrárgazdálkodók és vadgazdálkodók viszonyáról, az ehhez szorosan kapcsolódó Vadgazdálkodási Alap nyújtotta lehetőségekről és a vadgazdálkodást érintő jogszabályi változásokról szóló szakmai rendezvényen ismertette Prof. Csányi Sándor, a SZIE Vadvilág Megőrzési Intézetének igazgatója a készülő vadkárfelmérési útmutatót, amit múlt heti számunkban közöltünk. Ezúttal az erdei vadkárfelmérési és értékelési útmutatót ismerteti szerzőnk, a konferencia egyik előadója. Az 1996. évi, a természeti erőforrásokról szóló három törvény új alapokra helyezte az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás és a természetvédelem viszonyrendszerét. A jogszabályok azóta is folyamatosan igyekeznek lekövetni a társadalmi, gazdasági és környezeti változásokat. A szereplők ugyanannak az ökoszisztémának az elemeit kezelik elkülönülve, ezért egymásra utaltságuk nyilvánvaló. A mezőgazdasági termelő, az erdőgazdálkodó és a vadászatra jogosult párhuzamos földhasználók. Tevékenységüket mindnyájan jellemzően tartós haszonbérletben folytatják. Ebből következően a vad élőhelyhasználata és táplálkozása során okozott károk viselésében és megtérítésében is együttműködési kényszerük van. A kapcsolatok érthető módon nem felhőtlenek. Amennyi vad él, mozog, szaporodik, az a termelőnek jellemzően sok, míg a 1. oldal (összes: 5)
vadászatra jogosultnak adott esetben, főleg az apróvad fajokból, nem elég (1. ábra). Az agráriumban jártas szakemberek előtt nem kérdés, hogy az éves, mintegy 315 ezer darabos nyílt téri elejtési számból (2016. évi adat) valószínűsíthető nagyvadállomány napi-éves táplálékigénye mennyire terheli a mező- és erdőgazdálkodást. Vegyük azonban figyelembe azt is, hogy a vad csak a dolgát teszi. Táplálkozik, mert élni akar, és szaporodik, mert ez belső parancs. Az egyensúly megteremtése az érintett szereplőknek: a vadásznak, az erdésznek, a földművesnek és a vad tulajdonosaként a Magyar Államnak a feladata. A jogszabályalkotók komoly erőfeszítéseket tettek a szakmai szabályozások közös nevezőre hozásának érdekében. Különösen 2017-ben, amikor az erdészet és vadgazdálkodás törvényi és rendeleti szinteken átformálódott, egyben tisztázták a vadkárok értékelésének módját is. Az elmúlt két évtizedben a sok konfliktusforrással járó vadkárbecslési gyakorlat új alapokra került, és színvonalát a jövőben emelni is szükséges. Nem fordulhat elő, hogy két kárszakértő ugyanazt a vadkárt akár nagyságrendi értékkülönbözettel állapítsa meg. Mind az agrár- és erdészeti termelőkkel, mind a vadászatra jogosultakkal szemben az a méltányos, ha biztos tudással rendelkező és pártatlan szakértők működnek közre az eljárásokban, egységes elvek és módszertan alapján. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Vadászkamara, az Agrárminisztérium közreműködésével, magára vállalta az egymástól meglehetősen markánsan eltérő erdészeti és mezőgazdasági vadkároknak a kutatás legújabb eredményeire épülő értékelési útmutatójának elkészíttetését. Az erdészeti munkacsoportban a termelés, kutatás, oktatás képviselői beleértve a vadgazdálkodást, vadászatot is konszenzusos alapon fogalmazták meg javaslataikat. Ebben is kifejezett szándékunk volt a pártatlanság elvének érvényesítése. Az erdei vadkárfelmérési útmutató fő vázát a NAIK-Erdészeti Tudományos Intézetének 2012 óta végzett adatgyűjtései szolgáltatták, a szerkesztésben a Soproni Egyetem segítségét is igénybe vettük. 2. oldal (összes: 5)
Az erdő a szárazföld legösszetettebb ökoszisztémája, melynek részét képezik a vadászható vadfajok is. Ebből az is következik, hogy minden kérdés tekintetében nincs szabatos felvételi módszertani és pénzügyi megoldásunk. A szakmailag kiművelt, nagy gyakorlatú és pártatlan szakértő munkája nem helyettesíthető semminemű táblázattal. Az is valószínűsíthető, hogy az eltérő szakmai megközelítések megítélésében gyakran a bírói gyakorlat, netán annak egységesítése fogja a végső zsinórmértéket kiszabni. A NAIK Erdészeti Tudományos Intézete (jogelődként az ERTI) 1962 óta végez tematikus adatgyűjtést az erdősítésekben keletkezett vadkárokról. Az osztályozás többször változott, hol a nyári és téli, máskor a minőségi és mennyiségi vadkárokat különítették el. Az alapadatokat 2009-ig az erdészeti hatóság erdősítések műszaki átvételi jegyzőkönyveiből, később az erdőgazdálkodók erdővédelmi jelzőlap bejelentéseiből szűrték le. A naturáliában kifejezett adatsort mutatja a 2. ábra. A vadászatra jogosultak előszeretettel hivatkoznak az erdei vadkár 2009 óta bekövetkező látványos visszaesésére, miközben az egyértelműen a nem teljes körű hatósági műszaki átvételnek, a kimutatás hiányának a következménye. Emellett, az erdővédelmi bírságolást megelőzendő, felgyorsult a kerítések építési üteme is. 2008-ban az erdészeti hatóság 7437 kilométer vadkárelhárító kerítést tartott nyilván, ami mintegy 40 ezer hektár erdősítést védett. Ez a szám 2010 végére közel 10 ezer kilométerre és 50 ezer hektár bekerített területre nőtt. A bekerített terület az erdősítések területének közel 25 százaléka, de erdősült vidékeken ez az arány elérheti, sőt meg is haladhatja az 50 százalékos mértéket. Az adatok értékelésekor körültekintőnek kell lenni, mert a kimutatások úgy is lefordíthatók, hogy az összes erdőterület (~2,06 millió ha) mindössze 0,5-1 százaléka érintett vadkárral. Tudni kell azonban, hogy a károsítás a legkritikusabb korfokban, az erdeink jövőjét meghatározó fiatalos tartományban és ott sem egyenletes eloszlásban keletkezik. Az erdei vadkár tényleges pénzügyi vonzatáról értékelhető és objektív számsorok nem állnak rendelkezésre. Az erdővédelmi kerítés 1500-2000 Ft/fm-es költsége országos viszonylatban évente akár több milliárd forinttal is növelheti az érintettek terheit, ez azonban nem tekinthető klasszikus értelemben vett erdei kárnak. 3. oldal (összes: 5)
Kéregkár tölgyön Fotó: Nagy Imre Általában is elmondható, hogy a termelő és vadgazdálkodó az erdei vadkár terén ellentétben a mezőgazdasági gyakorlattal inkább a további kármegelőzésre és a kárfelszámolásra irányuló egyezségre, mintsem annak megtérítésére helyezi a hangsúlyt. Ez jól felfogott érdekük, mivel a közérdek érvényesítésére irányuló hatósági eljárásokban mindkét fél nehéz helyzetbe kerülhet az erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírságok kiszabása következtében. Az erdei vadkár megítélése nagyon eltér a mezőgazdasági, főleg a szántó területen bekövetkezett kártól. Az egészséges fejlődésű, fajgazdag fiatal erdőállományok létrehozása nemcsak az erdőgazdálkodók elemi érdeke, hanem keretjogszabályokban érvényesített társadalmi igény is. A két kárhelyszín értékelésének útmutatója is lényegesen eltérő célokat fogalmazott meg. A mezőgazdaságban a terményveszteség megállapítása a fő feladat, a terményértékek és költségek adatai nyilvánosan és könnyen, pl. az interneten elérhetők. Az erdőben a terepi felvételi módszereken túl az egészséges, úgynevezett etalon állomány pénzügyi értékének meghatározása is feladatunk, amihez a károsított állományt viszonyítjuk. Alapelvként rögzítettük, hogy az egészséges fiatal erdő értéke legalább a létrehozásához szükséges és elégséges ráfordításokkal egyező. Adott faállomány, makk, szaporítóanyag megsemmisülése mennyiségi kárnak, míg leromlása, értékcsökkenése a minőségi kárnak felel meg. A kárértéket növeli a kárfelszámolás költsége, nagy ritkán csökkenti az annak során elérhető hozam (vékonyfa, zöldgally). Nem feledkezhetünk meg az elmaradt haszonról sem, ami erdőben a növedékveszteséggel egyenértékű. Utóbbi kárelem a különböző korú fiatalos költségértékek kamatosításával számszerűsíthető. A szakértők munkáját elősegítendő 35 technológiai variánsra és országos számsorokból összeállítottuk a 2018/19. évre alkalmazható, mintegy átlagosnak nevezhető etalon állományok pénzügyi értékét. A lehetséges egyszerűsítéseket is figyelembe véve az erdőtelepítések, a mesterséges erdőfelújítások adatait fafajcsoportonként nevesítettük, mégpedig géppel járható és géppel nem járható terepen. 4. oldal (összes: 5)
Külön foglalkoztunk a természetes mag- és sarjfelújításokkal, valamint a nemesnyár és akác hengeresfa iparifa ültetvényekkel. Nem feledkeztünk meg a nagy értéket képviselő karácsonyfa telepekről sem. Az útmutatóban példákkal szemléltettük az alkalmazások mikéntjét. A különleges, ritkábban előforduló káresetek értékeléséhez módszertani javaslatokkal éltünk (makk felszedése állomány alatt, kéreghántási és talajkárok, sarjaztatott energetikai célú ültetvények). Elemeztük a különböző vadkárfelmérések jogi és gyakorlati hátterét is (egyszerűsített jegyzői, közjegyzői és bírósági kirendeléses, magán szakvélemények). Záró gondolatként azt fogalmaztuk meg, hogy minden szempontot mérlegelve, a kármértékhez viszonyított időarányos befektetéssel, a lehető legjobb tudás felhasználásával és pártatlan szakvélemények készüljenek. Az útmutató ugyan elsősorban a szakértőknek készült, de reményeink szerint kellően olvasmányos, így nyilvánossá tétele után ajánljuk a termelők és vadgazdálkodók figyelmébe is. Nagy Imre tudományos munkatárs NAIK ERTI Korábbi cikkünk az Egységes Mezőgazdasági Vadkárfelmérési Útmutatóról (EMVU) elérhető ide kattintva. [1] Szerző: Nagy Imre Közzététel ideje: 2019. 03. 10., vasárnap, 16:00 A forrás webcíme: https://magyarmezogazdasag.hu/2019/03/10/erdei-vadkarfelmeresi-utmutato 5. oldal (összes: 5)