Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008. A közmunka programok megvalósítására a DDRMK hagyományosan nagy hangsúlyt fektet. 2007-ben a régióban több, mint két milliárd forintot tett ki a közmunkaprogramok összértéke. A 2007-ben indított közmunka programok mintegy 5000 álláskeresınek nyújtottak munkalehetıséget az év során a régióban. A DDRMK 300 millió forintot fordított a saját keretébıl az ún. régiós közmunka program finanszírozására, mely összeget a Közmunka Tanács 290 millió forinttal egészített ki. 2008-ban átlagosan több, mint 6 700 fı foglalkoztatott vett részt a különbözı közmunka programokban, amelyek összes értéke mintegy 2,75 milliárd forint volt. Az országos közmunka programok mellett a saját eszközeivel aktívan hozzájárult a foglalkoztatás bıvítéséhez, ennek érdekében a közmunka programokat kiegészítı közhasznú foglalkoztatási programot indított az idei évben két alkalommal is azokban a kistérségekben, amelyek pályázatai elutasításra kerültek. A két programban összesen 676 fı foglalkoztatása valósult meg, 178 millió forint értékben. A DDRMK kezdeményezésére tavaly is lebonyolításra került régió specifikus program, melynek összértéke 600 millió forint volt. Tavalyhoz hasonlóan, az idei program is a Közmunka Tanáccsal közös finanszírozásban (50-50%-os hozzájárulással) valósult meg.
2 2008. évi közmunka programok a régióban: 2007 végén, december 3-ától indult a téli, tavaszi közmunka program, 3 hónapos foglalkoztatást biztosítva a bevontaknak (327 településen közel 2000 fı). Összesen 21 pályázat érkezett be a régióból, melybıl 12 pályázat bizonyult támogatásra érdemesnek. A programok összértéke meghaladta a 680 millió forintot. Pályázó neve: SZMM támogatás Saját forrás Települések száma Létszám Sellyei Kistérségi Többcélú Társulás 43 591 090 1 119 795 35 135 Rinyamenti Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulása 78 955 000 2 841 382 17 226 Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás 93 607 860 0 32 297 Sásdi Többcélú Kistérségi Társulás 31 401 149 1 889 462 26 94 Marcali Kistérségi Többcélú Társulás 45 634 537 1 111 877 26 137 Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás 59 539 313 2 194 420 51 197 Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás 46 071 460 3 000 000 38 130 Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás 38 737 091 3 138 874 18 140 Koppány-Völgye Többcélú Kistérségi Társulás 30 000 816 2 583 700 19 85 Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás 55 986 231 2 104 398 33 156 Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 47 942 900 890 000 12 150 Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás 85 084 210 2 837 080 20 229 Miniszteri döntéssel lehetıvé vált a téli-tavaszi közmunkaprogram meghosszabbítása, mely közel 2 milliárd forintos bıvítést jelentett. A program június 10-ig hosszabbodott meg, minden nyertes pályázat további támogatást kapott bér- és járulékköltségeinek fedezésére. Pályázó neve: SZMM támogatás Saját forrás Települések száma Létszám (uaz, mint az elızınél) Sellyei Kistérségi Többcélú Társulás 30 040 570 297 000 35 135 Rinyamenti Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulása 65 227 807 0 17 226 Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás 69 479 200 0 32 297 Sásdi Többcélú Kistérségi Társulás 21 485 675 161 092 26 94 Marcali Kistérségi Többcélú Társulás 24 376 801 0 26 137 Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás 57 110 573 0 51 197 Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás 30 531 872 1 267 000 38 130 Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás 38 261 659 0 18 140 Koppány-Völgye Többcélú Kistérségi Társulás 19 932 430 2 133 000 19 85 Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás 45 040 684 0 33 156 Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 32 791 500 0 12 150 Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás 52 949 190 0 20 229
3 Azokban a kistérségekben, melyek pályázatai elutasításra kerültek, a DDRMK közhasznú támogatási programot indított januártól. A 300 fıs program összes támogatási értéke több, mint 84 millió forint volt. Kistérség Kalkulált létszám havi támogatás Ft/hó hó Bér jellegő támogatás A fogl.-hoz kapcsolódó egyéb költségek Összes támogatás Mohácsi 56 4 755 240 3 14 265 720 1 426 572 15 692 292 Szekszárdi 36 3 056 940 3 9 170 820 917 082 10 087 902 Siklósi 68 5 774 220 3 17 322 660 1 732 266 19 054 926 Szentlırinci 25 2 122 875 3 6 368 625 636 863 7 005 488 Komlói 20 1 698 300 3 5 094 900 509 490 5 604 390 Paksi 22 1 868 130 3 5 604 390 560 439 6 164 829 Pécsváradi 24 2 037 960 3 6 113 880 611 388 6 725 268 Bonyhádi 33 2 802 195 3 8 406 585 840 659 9 247 244 Fonyódi 16 1 358 640 3 4 075 920 407 592 4 483 512 ÖSSZESEN: 300 25 474 500 76 423 500 7 642 350 84 065 850 A téli, tavaszi közmunka és a közhasznú program kistérségenkénti megoszlása az alábbi táblázaton jól nyomon követhetı (a térképen az SZMM támogatás került feltüntetésre):
4 Május 1-je óta zajlott országos szintő, a Közútkezelı Kht. lebonyolításával megvalósuló közúti közmunka program, melyben régiónk is érintett volt. A program során 222 fı foglalkoztatása valósult meg, hat hónapon keresztül, 70 millió forintból. (A térkép a 2008. augusztus havi létszámot tartalmazza.) Fentiekhez hasonlóan az erdészetek koordinációjában valósultak meg a régióban erdımővelı közmunka programok, melyek összesen több, mint 262 millió forint értékőek voltak és 408 fı foglalkoztatását jelentették. A programban résztvevı erdészetek adatai az alábbiak: Erdészet: Megye: SZMM támogatás: Saját forrás: Települések száma: Létszám: Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Tolna 30 000 000 14 300 000 19 72 HM Kaszó Erdıgazdaság Zrt. Somogy 54 000 000 13 500 000 9 70 SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Somogy 63 000 000 30 000 000 63 154 Mecseki Erdészeti Zrt. Baranya 39 000 000 18 800 000 47 112
5 (A térkép a 2008. augusztus havi létszámot tartalmazza.) A régió mindhárom megyéje érintett volt a MÁV ZRt. irányításával megvalósult vasúttisztasági közmunka programban. A régióban a program értéke meghaladta a 136 millió forintot, ezzel 160 fı foglakoztatását tette lehetıvé. Somogy megyében a Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás, Tolna megyében a Kiút Kht., Baranyában pedig a Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás vett részt a programban, melynek fıbb jellemzıi az alábbi táblázatba foglaltattak: Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás KIÚT Tolna Megyei Foglalkoztatási és Területfejlesztési Kht. Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás Székhely: Megye: SZMM támogatás: Saját forrás: Települések száma: Létszám: Kaposvár Somogy 38 000 000 3 800 000 12 50 Szekszárd Tolna 46 872 000 4 687 200 8 60 Szigetvár Baranya 39 000 000 4 496 840 15 50 A tavalyi évhez hasonlóan idén is zajlott közmunka program a Duna-Dráva Nemzeti Parkban, melynek keretében 11 fı foglalkoztatása valósult meg. E program értéke meghaladja a 4,1 millió forintot.
6 Az idegenforgalmi közmunka programon belül a Balaton parti programban 3 kirendeltségünk volt érintett: Siófok, Balatonboglár, Marcali. A gesztor önkormányzat idén is a siófoki önkormányzat volt, 15 település vett részt a programban, az átlagos létszám 170 fı, a program összértéke 132 804 000,- Ft volt. Az idei évben, segítve a felkészülést az Európa Kulturális Fıvárosa programra, a Munka Pécs- Baranyáért Kht. pécsi idegenforgalmi közmunka programot bonyolított le, mely május 26-án indult. A program 80 fıs, értéke 62 000 000,- Ft, plusz a 10% önrész, azaz összesen 68 200 000,- Ft volt. Mindkét program 6 hónapos idıtartamú volt. A DDRMK kezdeményezésére 2008-ban is meghirdetésre került az ún. régiós közmunka program, aminek lebonyolításához a Munkaügyi Központ 300 millió forinttal járult hozzá. Ezt az összeget egészítette ki a Közmunka Tanács, szintén 300 millióval, így a program teljes költségvetése a régióban 600 millió forint. A foglalkoztatás szeptember 15-étıl kezdıdött és legfeljebb december 31-éig tarthat. A pályázati kiírásba bekerült az új jogszabályi elem (a jogszabályban meghatározottnál szigorúbban, 40% helyett 50%-kal), miszerint a célcsoporton belül kiemelten kell kezelni a rendszeres szociális segélyben részesülıket. Emellett a pályázati kiírás több régió-specifikus elemet is tartalmaz, a lehetıségekhez mérten igyekeztünk a helyi igényeket, sajátosságokat maximálisan figyelembe venni, ill. a legrászorultabb térségeket elınyben részesíteni (pl. pályázható összegek differenciálása). A régió minden kistérségébıl érkezett pályázat a felhívásra, ami örvendetes a pályázási aktivitás szempontjából, másfelıl viszont jól tükrözi a régió kedvezıtlen munkaerı-piaci helyzetét is. A 25 kistérségi pályázatból 20 nyert támogatást, összesen több, mint 597 millió forint értékben. A régióban a program 458 települést érint, 1876 munkahely létesült. A nyertes pályázatok legfıbb adatai az alábbi táblázatban találhatók:
7 Pályázó neve Támogatás (Ft) A fenti adatok kistérségi bontásban az alábbi térképen jól nyomon követhetık: Közmunkások száma (Fı) Sellyei Kistérségi Többcélú Társulás 35 000 000 114 Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás 34 650 000 105 Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás (Lengyeltóti) 34 980 000 106 Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás 35 000 000 118 Rinyamenti Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás (Nagyatád) 29 970 418 91 Mohács Város Önkormányzata 29 510 577 94 Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás 35 000 000 112 Siklósi Többcélú Kistérségi Társulás 29 994 220 94 Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 29 700 000 90 Paksi Többcélú Kistérségi Társulás 24 956 351 78 Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás 29 965 163 85 Marcali Kistérségi Többcélú Társulás 30 000 000 91 Szekszárd és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 26 249 060 90 Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás 31 283 000 107 Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás (Tab) 29 511 265 90 Sásdi Többcélú Kistérségi Társulás 34 980 000 106 Szentlırinci Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 23 994 250 75 Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 25 000 000 82 Bonyhád Város Önkormányzata 24 078 267 76 Siófok Város Önkormányzata 23 760 000 72 Összesen: 597 582 571 1 876
8 December 1-jétıl kezdıdött a Téli közmunka program. A Dél-dunántúli régióban kettı kivételével minden kistérség szervezett közfoglalkoztatást, a régióban összesen 389 millió forint értékben. A program 2 hónapos, kezdetének legkorábbi idıpontja 2008. december 1., a befejezés végsı határideje 2009. február 15. Összesen több, mint 1 700 fı jutott munkalehetıséghez. A nyertes pályázatok legfıbb jellemzıi az alábbi táblázatban és térképen láthatók: Kistérség átlaglétszám (fı) program értéke (Ft) Baranya megye 679 158 077 026 Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 65 16 120 000 Mohács Város Önkormányzata 97 21 316 635 Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás 62 13 096 470 Pécsváradi Többcélú Kistérségi Társulás 35 7 622 441 Sásdi Többcélú Kistérségi Társulás 80 19 200 000 Sellyei Többcélú Kistérségi Társulás 100 23 616 479 Siklósi Töbcélú Kistérségi Társulás 85 20 684 580 Szentlırinci Kistérség Többcélú Önkomrányzati Társulás 35 6 867 940 Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás 120 29 552 481 Somogy megye 744 169 515 922 Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás 110 27 031 950 Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás 90 18 980 160 Kardakúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás 90 18 000 000 Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás 115 26 914 817 Lengyeltóti Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás 70 15 152 068 Marcali Kistérségi Többcélú Társulás 75 18 571 931 Nagyatádi Rinyamenti Kistérség Többcélú Társulása 95 23 023 516 Siófok Város Önkormányzata 49 9 672 000 Tabi Koppány-völgyi Többcélú Kistérségi Társulás 50 12 169 480 Tolna megye 297 61 595 376 Bonyhád Város Önkormányzata 33 6 818 420 Dombóvár és környéke Többcélú Kistérségi Társulás 65 13 906 985 Paksi Többcélú Kistérségi Társulás 55 10 621 793 Szekszárd és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 54 9 732 438 Tamási-Simontornyai Tamási Innovációs Központ Kht. 90 20 515 740 Régió összesen: 1 720 389 188 324 2009-ben a Téli közmunka programot megvalósítóknak lehetıségük volt a programok meghosszabbítására pályázni, vagyis 2008-hoz hasonlóan, idén is meghosszabbításra került a Téli közmunka program. Minden, a program meghosszabbítására benyújtott pályázat pozitív elbírálásban részesült.
9 2009 januárjában újabb erdészeti közmunka programok indultak, három hónapos idıtartammal. A Dél-Dunántúlon négy erdészet vett részt a programban: Gemenci (55 fı), Gyulaji (16 fı), Somogyi (42 fı), és Mecseki (38 fı). A Közmunka Tanács tájékoztatása szerint 2009-ben is lesz a korábbi évekhez hasonló 6 hónapos erdészeti közmunka program. 2008 decemberében kezdıdött meg a kórházi közmunka program tervezése. A pályázaton való részvételre a régióból kilenc intézmény adott be szándéknyilatkozatot, összesen 185 munkahely betöltésére. Pályázatot azonban már csak három intézmény, Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza, Mohács Város Kórháza és Siófok Város Kórháza-Rendelıintézete nyújtott be, összesen 57 fı foglalkoztatására. A programok megvalósítása áprilisban kezdıdik. Összeállította: Szegedi Szilárd programkoordinátor Foglalkoztatási Programok Osztálya 2009. március 23.