A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve (FMKH NSzSZ) szakmai szervezeti egységeinek tevékenységi köre és feladatai



Hasonló dokumentumok
Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

A népegészségügyi szakigazgatási szervek és a települési önkormányzatok együttműködésének színterei

2012. ÉVI ELLENŐRZÉSI TERVE

MAGYAR KÖZLÖNY. 20. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA február 7., csütörtök. Tartalomjegyzék

38/2014. (XI. 6.) EMMI utasítás. az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság május 20-i ülésére

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok

VÁLTOZÁSOK AZ EGÉSZSÉGÜGYI HATÓSÁG MŰKÖDÉSÉBEN. FMKH NSZSZ június 7.

Mire figyel a hatóság? A Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv és a kereskedelmi egységek illetve egyéb vállalkozások kapcsolata

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság fenti honlapjának január hó 22-i állapota alapján

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok:

1991. évi XI. törvény. az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről. Az egészségügyi államigazgatási szerv feladatai

Mátészalkai Járási Hivatala. Általános közzétételi lista

V í z m i n ő s é g v é d e l m i t e v é k e n y s é g h e z k a p c s o l ó d ó h a t á l y o s j o g s z a b á l y o k

A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok

FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok:

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

Tatabányai Egyesített Bölcsődék. Szervezeti és Működési Szabályzata

Az OEP alaptevékenységeit meghatározó törvényi szintű jogszabályok. Törvények

274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről

MOHÁCSI KÓRHÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZ01. Készítette és kiadását elrendelte: Dr. Csizmadia Csaba Főigazgató.

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

Szervezeti és Működési Szabályzat

2014I. Fejezet. Taksony Önkormányzat Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat. Szervezeti Működési Szabályzata. Általános rendelkezések

EGYES ÁGAZATI FELADATOK TÁRCASZINTŰ VÉGREHAJTÁSA. 1. A Közösségi Vívmányok átvételének Nemzeti Programja (ANP) évi feladatainak végrehajtása

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet. az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. A rendelet hatálya

ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK A A A II. AZ INTÉZMÉNY FELADATAI

Szervezeti és Működési Szabályzat. Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálata

Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

Tolna Megyei Balassa János Kórház 7100 Szekszárd, Béri Balogh Ádám utca 5-7. Telefon: 74/ Fax: 74/

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Gödöllő, Dózsa György út 65. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

AZ ALSÓZSOLCAI GONDOZÁSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Ellenőrzési időszak: január 1-december 31. Bács-Kiskun Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

LAKITELEKI GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről

Újszász Város Önkormányzata Képviselő-testület Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T

SZERVEZETI-ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SIÓFOK VÁROS GONDOZÁSI KÖZPONTJÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

II. FEJEZET A RENDŐRKAPITÁNYSÁG JOGÁLLÁSA, IRÁNYÍTÁSA, FELADATAI

KATICABOGÁR EVANGÉLIKUS NÉMET NEMZETISÉGI ÓVODA

Vízvédelem Törvények KM011_ /2015-ös tanév II. félév. 8. rész: A vízvédelem szervei, jogi szabályozás

A kémiai biztonságról szóló évi XXV. tv. végrehajtási rendelete. 25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet

e n g edélyt ad. Illeték leróva! H a t á r o z a t

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A Bajai Járási Népegészségügyi Intézet 2015.évi hatósági ellenőrzési terve

33/2010. (IV. 7.) FVM rendelet az állatgyógyászati termékekről szóló 128/2009. (X. 6.) FVM rendelet módosításáról

Tárgy: KÜJ: KTJ: HATÁROZAT

Szervezeti és Működési Szabályzat

Ikt.sz. /2013 Ügyintéző: Csikós Péter Tárgy: Előterjesztés a bizottsághoz Mellékletek: 7 db ELŐTERJESZTÉS

I. Szervezeti, személyzeti adatok

78/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet

22. szám 124. évfolyam július 10. TARTALOM. Utasítások 49/2009. (VII. 10. MÁV Ért. 22.) VIG számú

A biomonitorizálás Előadó: Dr. Nagy Károly osztályvezető

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM

Igazgató. Foglalkoztatási Programok Osztály. Közfoglalkoztatásért és Koordinációs feladatokért felelős igazgató-helyettes

MAGYAR KÖZLÖNY 46. szám

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

Tárgy: Mell.: HATÁROZAT

214/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központról

A Kormány 88/2016. (IV. 29.) Korm. rendelete az egyes kormányrendeleteknek az uniós vámjog végrehajtásával összefüggő módosításáról

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének január 21-i ülésére

A Szolnok Városi Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzata

1/8 AQUA-PEROX 35% C < 50% OLDAT. Biztonsági adatlap az 1907/2006/EK rendelet II. Melléklete szerint

2006-ban megjelent jelentısebb környezetvédelmi jogszabályok listája: Január: I. Magyar Közlöny 1. A katasztrófák elleni védekezés irányításáról,

27 Tájékoztató a hivatali kapu regisztrációval kapcsolatos adatváltozások átvezetéséről 27

Egri Szakképzési Centrum Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

Szervezeti és működési szabályzat

Alkalmazandó jogszabályok jegyzéke

7/2013. (II. 22.) ORFK utasítás. az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezeti és Működési Szabályzatáról 1 I. FEJEZET ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

T é r í t é s i S z a b á l y z a t

ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA BUDAPESTI JAVÍTÓINTÉZETE 1032 Budapest, Szőlő u. 60. Telefon: (+36) (1) , Fax: (+36) (1)

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT RISKÓ IGNÁC ÓVODA 4765 CSENGER HONVÉD UTCA 22.

A Orczy Anna Általános Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat

33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet. a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól

Decs nagyközség képviselő-testületének június 26-án, 18-órakor megtartandó ülésére

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖRÉBE TARTOZÓ JOGSZABÁLYOK

LX. ÉVFOLYAM 7. SZÁM ÁRA: 1315 Ft augusztus 14.


Dokumentum adatlap. Dokumentum típusa: Szabályzat. Egyéb belső szabályozó. Elfogadó: Szenátus. Kancellár Rektor Rektor és Kancellár

5. Szabálysértési és Kereskedelmi Iroda hatásköri jegyzéke SZABÁLYSÉRTÉSEKKEL KAPCSOLATOS JEGYZŐI FELADAT ÉS HATÁSKÖRÖK

5/2006. (II. 7.) EüM rendelet. a mentésről

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

TARTALOMJEGYZÉK II. FEJEZET: A VEZETŐK FELELŐSSÉGI KÖRE, FELADATAIK, JOGAIK ÉS... KÖTELEZETTSÉGEIK... 7

Az alapellátás (Egészségügyi Törvény) 88. (1) A beteg lakóhelyén, illetve annak közelében biztosítani kell, hogy választása alapján igénybe vehető,

A REMÉDIUM ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (2009. évi módosítása) 2010.

DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata)

Jogszabályok, tájékoztatók A Magyar Közlöny évi évi 89. számai alapján

BROS Légyfogó lap. 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása

1. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztiorvosi Hivatala (ÁNTSZ)

Aktualizálva: Felhasználás: Sikosító és szétválasztó anyag. Használatra kész szilikon-emulzió. BIZTONSÁGI ADATLAP

Elkészítés idıpontja: május 6. Felülvizsgálat idıpontja: -

Átírás:

A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve (FMKH NSzSZ) szakmai szervezeti egységeinek tevékenységi köre és feladatai Egészségfejlesztési Osztály Irányítja, szervezi és összehangolja a lakosság egészségének megtartására és a betegségek megelőzésére, korai felismerésére irányuló népegészségügyi munkát, ennek érdekében együttműködik a gyógyító-megelőző hálózattal, a megyei vezető védőnővel és a megyei vezető ápolónővel. Figyelemmel kíséri az egészségmegőrzést-, fejlesztést, valamint a betegségek megelőzését célzó, az intézet ajánlásával készült nyertes pályázatok sorsát és szakmai segítséget nyújt azok helyi megvalósításához. Az egészség- és oktatásüggyel, valamint a humán szolgálatokkal együttműködve segíti a népegészségügyi ismeretek terjesztését. Csatlakozik az országos szakmai intézetek által meghirdetett programokhoz és azokat megyei szinten kezdeményezi. Az életvitel helyes irányba történő változtatása érdekében kezdeményezi viselkedésmódosító tréningprogramok bevezetését és szervezését. Szakmailag támogatja az első fokon dolgozó járási tiszti főorvosok, közegészségügyijárványügyi felügyelők és egyéb járási munkatársak egészségfejlesztési munkáját. Az Egészség Évtizedének Nemzeti Népegészségügyi Programjában foglaltakkal összhangban a gyermek és a felnőtt populációt érintő, preventív jellegű rizikó-faktor szűréseket kezdeményez és végez. Tevékenységét a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv társosztályaival, a járási népegészségügyi intézetekkel (a továbbiakban: Intézet) és egyéb szakmai szervezetekkel együttműködve végzi háziorvosok bevonásával a megye lakosságának különböző, veszélyeztetett korú csoportjainak reprezentatív, prevenciós célú, többlépcsős rizikó-faktor szűrését kezdeményezi és végzi (vérzsírok, vércukor, testsúly, vérnyomás, dohányzási szokások). A háziorvosok bevonásával a megye lakossága különböző veszélyeztetett korú csoportjainak reprezentatív, prevenciós célú többlépcsős rizikó-faktor szűrését kezdeményezi (vérzsírok, vércukor, testsúly, vérnyomás, dohányzási szokások). Célzott szűréseket végez az önkormányzati, társadalmi és érdekképviseleti szervek, valamint civil szerveződések által kezdeményezett akciók támogatása érdekében, amelyek elsődlegesen azt a célt szolgálják, hogy a lakosság ismerje meg egészségi állapotának valós adatait és annak befolyásolási lehetőségeit. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (a továbbiakban: OTH) által elkészített és jóváhagyott, az onkológiai lakosságszűrés szakmai és szervezési irányelveit rögzítő szűrési protokollokat a helyi szükségletekhez, adottságokhoz és lehetőségekhez igazodó módon alkalmazza, és folyamatosan ellenőrzi azok végrehajtását. A szűrőtevékenységek előírásszerű és folyamatos működtetése érdekében folyamatos munkakapcsolatot létesít és tart fenn a szűrőtevékenységek végrehajtásában az egészségügyi ellátórendszer különböző szintjein résztvevő egészségügyi intézményekkel és szakmai csoportokkal - beleértve a céllakosság motiválásában és a betegkövetésben szerepet játszó háziorvosi szolgálatot is -, továbbá a szűrőegységek felelős szakmai vezetőivel. A végrehajtásban résztvevő egységek közötti szakmai és szervezési együttműködés előmozdítása útján elősegíti a program céljainak megvalósulását.

Biztosítja a behívó - visszahívó - követési rendszer működésének folyamatosságát. Ellenőrzi a behívási menetrend tervezését, elkészítését, figyelembe véve a szűrőegységek aktuális fogadókészségét. Gondoskodik a népegészségügyi szűrésekkel kapcsolatos jelentések elkészítéséről. Gondoskodik a program kommunikációs stratégiájának végrehajtásáról. Az optimális lakossági részvétel előmozdítása érdekében munkakapcsolatokat épít ki a helyi közvélemény formálására alkalmas médiával, egészségfejlesztéssel foglalkozó intézményekkel, társadalmi szervezetekkel, önkormányzatokkal. Kapcsolatot tart az onkológiai, szülész, radiológus, patológus és háziorvosi szakfelügyelő főorvosokkal. Felügyeli a megye területén a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartásába történő adatszolgáltatást. Közegészségügyi Osztály Ellátja a hatályos jogszabályokban meghatározott hatósági, szakhatósági feladatokat. Eljár a járási intézetek által hozott első fokú döntések (határozatok, önállóan megfellebbezhető végzések) másodfokú elbírálásában. Előkészíti az elsőfokú döntések (határozatok, önállóan megfellebbezhető végzések) felülvizsgálata során szükségessé váló felügyeleti intézkedéseket. Ellenőrzéseket végez. Eljár a közegészségüggyel kapcsolatos panaszok, közérdekű bejelentések ügyében. Közreműködik a kedvezőtlen környezeti változások és ártalmak megelőzésében, a meglévő ártalmak csökkentésében és megszüntetésében. Ennek érdekében kezdeményezi az emberi szervezettel közvetlenül vagy közvetetten érintkezésbe kerülő környezeti tényezők vizsgálatát; intézkedik, illetve intézkedést kezdeményez a közegészségügyi követelmények érvényre juttatása, valamint a közegészségügyi ártalmak megelőzését szolgáló felvilágosító tevékenység területén; rendszeres kapcsolatot tart a feladatköréhez kapcsolódó tevékenységet végző szakszolgálatokkal; ellátja a rendkívüli eseményekkel és természeti csapásokkal kapcsolatos, a közegészségügyi ártalmak elhárításához szükséges feladatokat. Vizsgálja és felügyeli a települések, épületek, létesítmények, műtárgyak tervezése, létesítése, használata során a közegészségügyi előírások teljesülését; a lakó- és társadalmi környezet életkörülményeket befolyásoló közegészségügyi követelményeinek megfelelő állapotban tartását, ennek részeként az ivóvízellátást, a csatornázást, a légszennyezettségi állapotot, a köztisztaságot, a szennyvízkezelést és elhelyezést, a hulladékok kezelését és elhelyezését, a temetkezést, a személyi higiénés egységeket és a közlekedés körülményeit; a környezet egészségkárosító hatását, feltárja a megelőzés lehetőségeit.

Feladatai minél hatékonyabb ellátása érdekében laboratóriumi vizsgálatot kezdeményez a talaj, a felszíni- és felszín alatti vizek, az ivóvíz, az ásvány- és gyógyvizek, a természetes és mesterséges fürdők, a fertőtlenítésre kötelezett szennyvizek a kültéri levegő biológiai szennyezettségének (növényi pollen és gombaspóra), illetve a beltéri levegőszennyezettség vizsgálatára. A laboratóriumi eredményekre támaszkodva javaslatot készít a szennyezőanyagok távoltartására, ártalmatlanítására, a környezeti ártalmak megelőzése, csökkentése, megszüntetése érdekében. Az egészséges környezetet veszélyeztető tényezőkről, körülményekről tájékoztatja a járási intézeteket, az önkormányzatokat, az érintett társhatóságokat. A közegészségügyi követelmények teljesülése érdekében jogszabályokban rögzített hatáskörében intézkedik, illetve intézkedést kezdeményez. Fogadja a szolgáltatók által a vonatkozó jogszabályokban előírtaknak megfelelően rendelkezésre bocsátott ivóvíz-minőségi önellenőrző vizsgálatok adatait, és ezeket, valamint a hatósági vizsgálatok adatait az előírt rendszerességgel továbbítja az OTH részére annak szakmai iránymutatása szerint megadott módon. A gyermek- és ifjúság-egészségügy területén nyilvántartja és felügyeli a 0-18 éves életkorúak, továbbá a 18-24 éves tanulóifjúság időszakos vagy állandó elhelyezésére, oktatására, nevelésére, foglalkoztatására, pihenésére, szabadidő eltöltésére szolgáló intézményeket, létesítményeket. Javaslatot tesz az egészségügyi gyermekintézmények, az oktatási létesítmények, valamint az azokban folyó oktató-nevelő munka higiénés vonatkozásainak ellenőrzése során feltárt hiányosságok megszüntetésére. Végzi a kémiai biztonság megvalósítását szolgáló jogszabályok betartásának ellenőrzését a közegészségügyi megfelelőség tekintetében. Vizsgálja és felügyeli a mérgezések bejelentésével kapcsolatos előírások érvényesülését. Ellátja a veszélyes anyagokkal és készítményekkel kapcsolatos külön jogszabály szerinti engedélyezési és ellenőrzési feladatokat. Feladatai ellátása során együttműködik egyéb intézményekkel, társhatóságokkal, társosztályokkal, szervekkel, különösen a foglakozás-egészségügyi szolgálattal. Vizsgálja a lakosság élelmezésének és táplálkozásának alakulását; az élelmiszerek fogyasztásával összefüggő biológiai és kémiai ártalmakat és elősegíti leküzdésüket. Elvégzi különleges táplálkozási célú élelmiszerek, és kozmetikai készítmények, étrendkiegészítők előállításának, feldolgozásának, tárolásának, szállításának, forgalomba hozatalának helyszíni ellenőrzését, az élelmiszerek fogyasztásával összefüggésben fellépő ételfertőzések, ételmérgezések esetén a fertőzési forrás, a terjedési út felderítését. Az ellenőrzések alapján kezdeményezi, vagy hatásköre esetén meghozza a szükséges hatósági intézkedéseket. Szükség szerint elvégzi a laboratóriumi vizsgálatokhoz szükséges mintavételezést. Tanulmányozza és értékeli a lakosság táplálkozási helyzetét, tápláltsági állapotát, a táplálkozás és az egészségi állapot közötti összefüggéseket.

Járványügyi Osztály A fertőző betegségek, járványok, halmozódások felügyeletével kapcsolatos feladatai tekintetében: Irányítja és ellenőrzi a fertőző betegekkel, a fertőzésre gyanús személyekkel, a kórokozó hordozókkal kapcsolatos tevékenységet. Felügyeli a járási népegészségügyi intézet betegekkel kapcsolatos tevékenységét. Vezeti a járványügyi tevékenységhez szükséges járványügyi dokumentációkat. Folyamatosan figyelemmel kíséri a járványügyi helyzetet, megállapítja a járványveszély, vagy a járvány fennállását, valamint a szükséges intézkedéseket a megye egészterületére, vagy egy részére. Helyszíni járványügyi vizsgálatokat végez. Végzi az élelmiszerek fogyasztásával összefüggésben fellépő ételfertőzések, ételmérgezések kivizsgálását, a terjedési út felderítését. Szükség esetén segítséget nyújt bármely járási intézet működési területén kialakult járvány leküzdésére. Figyelő, illetve jelentőszolgálatok működtetését rendeli el bizonyos betegségek esetén. Felkészíti a megye egészségügyi intézményeit a szezonálisan előforduló fertőző betegségekre (pl. virális enterális járványok, influenza, influenzaszerű megbetegedések) e feladatkörében informál. Járványveszély vagy járvány esetén a középfokú oktatási intézmények, szakmunkás tanuló intézetek, egyéb oktatási intézetek, stb. működésének korlátozását, vagy bezárását, továbbá helyközi személyforgalom, élő állat, vagy személy szállításának korlátozását rendeli el. Elrendeli a járványügyi szűrővizsgálatokat, illetve a fertőzés veszélyének elhárítása céljából a lakosság időszakonkénti szűrővizsgálatát. Engedélyezi a fertőző betegek közforgalmú járművel történő csoportos szállítását. Ellátja a rendkívüli események, természeti csapások esetén a járványveszély elhárítása érdekében a szükséges feladatokat. Szervezi, irányítja a járványüggyel foglalkozó munkatársak rendszeres továbbképzését. Tájékoztatja a lakosságot a járványügyi helyzetről.

Védőoltási tevékenység felügyeletével kapcsolatos feladatai tekintetében: Vizsgálja, elemzi és értékeli a védőoltási eredményeket, intézkedik az észlelt hiányosságok megszüntetése iránt. A védőoltások helyszínén rendszeresen ellenőrzi azok végrehajtását, a járási intézetek védőoltásokkal kapcsolatos tevékenységét. Illetékességi területén szervezi az oltóanyagok beszerzését, felügyeli a területen az előírásszerű tárolást, nyilvántartást és felhasználást. Megbetegedési veszély elhárítása érdekében védőoltásokat rendel el. Szervezi és ellenőrzi a várandósok hepatitis B szűrését és az ezzel kapcsolatos oltásokat. Kivizsgálja az oltást követő nemkívánatos eseményeket. Folyamatos konzultációs lehetőséget biztosít a gyógyító ellátás részére a védőoltásokkal kapcsolatban. Infekciókontroll és kórház-higiénés feladatai tekintetében: Folyamatosan figyelemmel kíséri a megye kórházi járványügyi helyzetét (az egészségügyi szolgáltatók egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseinek alakulását). Felügyeli a Nemzeti Nosocomiális Surveillance Rendszert (NNSR). Értékeli az NNSR kötelező jelentéseinek (nosocomialis járványok VÁF, MRK) adatait, szükség esetén beavatkozik. Értékeli az NNSR járványjelentéseit, elkészíti a nosocomialis járvány zárójelentését. Hatáskörében, illetékességi területén kivizsgálja az egészségügyi szolgáltatónál halmozottan előforduló fertőzéseket és a különös jelentőséggel bíró nosocomialis fertőzéseket. A járványügyi kivizsgálást az intézmény kórházhigiénés, illetve infekciókontroll szolgálatával közösen végzi. Megteszi a szükséges járványügyi intézkedéseket a járványok megelőzése/felszámolása érdekében, felügyeli az intézkedések végrehajtását. Ellátja az egészségügyi szolgáltatók kórházhigiénés, infekciókontroll szakmai felügyeletét a vonatkozó jogszabályban meghatározottak szerint. Munkaterv szerint végzi az egészségügyi ellátás folyamatainak fertőzések kialakulása szempontjából történő elemzését a kockázati tényezők meghatározását, a kockázatok minimalizálására irányuló megyei, illetve országos szabályozás kialakítása, bevezetése érdekében. Működteti a Megyei Infekciókontroll és Antibiotikum Bizottságot (MIAB) és ellátja annak titkársági feladatait. Fertőtlenítési, sterilizálási, rovar, rágcsáló mentesítési tevékenység szakterületi feladatai tekintetében: Irányítja és ellenőrzi a járási népegészségügyi intézetek fertőtlenítéssel kapcsolatos tevékenységét. Kórházban, rendelőintézetben folyó fertőtlenítő tevékenységgel kapcsolatban felmerült nehézségek vagy különleges feladatok megoldásában szakmai segítséget nyújt a kórházi (rendelőintézeti) higiénikusoknak.

Különösen veszélyes fertőző betegségek esetében irányítja, felügyeli, ellenőrzi a szigorított záró fertőtlenítést. Végzi a megye területén működő sterilizáló berendezések mikrobiológiai tesztpreparátummal történő legalább félévenkénti ellenőrzésének irányítását. Az elvégzett tetvességi vizsgálatokról éves jelentést készít. Ellenőrzi a Fejér megye területén működő hajléktalan szállókat. Indokolt esetben tetvességi vizsgálatot végez. Figyelemmel kíséri az egészségügyi kártevők előfordulását, az abból fakadó közegészségügyi ártalmat, illetve járványveszélyt, a védekezés helyzetét, intézkedéseket tesz azok megelőzésére, elhárítására. Összehangolja, irányítja és ellenőrzi a járási intézetek ez irányú tevékenységét. Egészségügyi Igazgatási Osztály Ellátja a praxisjoggal kapcsolatos másodfokú hatósági feladatokat (megállapítás, visszavonás) a háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok részére. A népegészségügyi szakigazgatási szerv hatáskörébe tartozó, egészségügyi tevékenységgel kapcsolatos ügyekben lefolytatja a hatósági eljárást. Ellátja az egészségügyi alkalmassággal kapcsolatos hatósági feladatokat (végleges alkalmatlanság megállapítása). Lefolytatja a járási népegészségügyi intézet által első fokon elbírált működési engedélyekkel kapcsolatos másodfokú hatósági eljárásokat. Jogorvoslati kérelemre, illetve hivatalból másodfokú eljárásban lefolytatja a járási népegészségügyi intézet által első fokon hozott döntések döntés-felülvizsgálati eljárásait. Részt vesz a hatósági ellenőrzésekben, illetve biztosítja a szakfelügyeletet. Közreműködik a beutalási rend, illetve a sürgősségi beutalási rend kialakításában. Ellátja a katasztrófa-egészségügyi ellátással összefüggésben felmerülő hatósági feladatokat. Ellátja a megyei szakfelügyelőkkel kapcsolatos feladatokat. Irányítja az ápolási szakfelügyelettel kapcsolatos feladatokat, elősegíti és megyei szinten szervezi az ápolásszakmai követelmények érvényre juttatását, részt vesz az ÁNTSZ ellenőrzési feladataiban. Irányítja a védőnői szakfelügyelettel kapcsolatos feladatokat, elősegíti és megyei szinten szervezi a szakmai követelmények érvényre juttatását, részt vesz az ÁNTSZ ellenőrzési feladataiban. Részt vesz a panaszügyek kivizsgálásában, biztosítja a szakfelügyelőket a panaszügyek kivizsgálásához kapcsolódóan. A megyei vezető védőnő Közreműködik a szolgálat nő- anya- csecsemő- gyermek- ifjúság- és családvédelmi feladatainak irányításában, szervezésében. Irányítja a járási vezető védőnők szakfelügyeleti munkáját, esetenként részt vesz az ellenőrzésben;

Szakmai felügyeletet gyakorol a családvédelmi szolgálat tevékenysége felett; Eljár a jogszabályok, valamint a megyei tiszti főorvos által hatáskörébe utalt ügyekben. A megyei vezető ápolónő Közreműködik a gyógyító-megelőző szolgálatok, valamint az ápolási szakterületen működő egészségügyi vállalkozások ápolási tevékenységének ellenőrzésében; Irányítja a járási vezető ápoló(nő)k munkáját; Egészségfejlesztési tevékenység keretében összehangolja, szervezi és segíti szakterülete dolgozóit a gyógyító-megelőző munkafolyamatokban, a megelőzést szolgáló programok kidolgozásában; Eljár a jogszabályok, valamint a megyei tiszti főorvos által hatáskörébe utalt ügyekben. Egészségügyi Elemző és Támogató Osztály Koordinálja a statisztikai jelentési kötelezettségeket, a jelentéseket összegyűjti, feldolgozza és továbbítja a megyei tiszti főorvosnak. Koordinálja és végzi az évközi és az éves jelentési kötelezettségek teljesítését. A szakmai osztályok közreműködésével koordinálja a szakmai és egyéb tervezési, tényelszámolási, elemzési adatok és az információk vezetők részére történő visszacsatolását. Kapcsolatot tart a szakmai felettes OTH és a társszervek szakmai informatikai feladatokat ellátó szervezeti egységeivel, munkatársaival: közreműködője, végrehajtója az FMKH NSzSz szakmai rendszereivel kapcsolatos informatikai feladatoknak (hozzáférési jogosultságok kezelése, új felhasználók definiálása). Részt vesz a szakmai és az azt támogató informatikai rendszerek megyei illetékességet és hatáskört érintő működtetésében, felügyeli azokat, javaslatokat tesz módosításukra, fejlesztésükre. Felügyeli az FMKH NSzSz informatikai rendszerének helyi elemeit, elvégzi a szükséges karbantartásokat, adatmentéseket, vírusellenőrzést. Kiszolgálja a vezetés információigényét, figyeli az információk fellelhetőségét, gondoskodik azok aktualizálásáról. Segítséget nyújt az ágazati adatok informatikai rendszerekkel történő feldolgozásában, rendszerek adataiból információk előállításában rendszeres és egyedi feladatok és jelentések összeállítása, elkészítése érdekében. Feladatát képezi a szakmai informatikai rendszerek, és az FMKH NSzSz szakmai tevékenységét támogató informatikai programok használatának bemutatása, a használatukkal kapcsolatos ismeretek felhasználóknak történő továbbadása, rendszeres oktatása. Kapcsolatot tart a Kormányhivatal funkcionális informatikai feladatokat ellátó Informatikai Főosztályával. Részt vesz a kontrolling rendszer területi kiépítésében és működtetésében. Elvégzi az egészségügyi adatokkal/információkkal kapcsolatos adatgyűjtési, adatfeldolgozási és prezentációs feladatokat. Közreműködik a szakmai tevékenységek egységes, folyamat alapú működtetésében.

Ellátja a megyei tiszti főorvoshoz érkező iratokkal kapcsolatos teljes körű ügyviteli és titkársági feladatokat. Szervezi, koordinálja és nyilvántartja a megyei tiszti főorvos hivatali programjait; Előkészíti a megyei tiszti főorvos által összehívott különböző értekezleteket, összeállítja az értekezletek emlékeztetőjét, nyilvántartja az értekezleteken hozott döntéseket. Közvetlen kapcsolatot tart a szervezet valamennyi szervezeti egységével a feladatok megoldása céljából. Iktatási feladatkörében ellátja az iratkezelésre vonatkozó belső szabályozó dokumentum szerint a küldemények átvételével, felbontásával, érkeztetésével, az iratok iktatásával, nyilvántartásával, expediálásával kapcsolatban meghatározott feladatait. Irattárazási feladatkörében ellátja a vonatkozó külső és belső szabályozás szerint az irattárazással, selejtezéssel, levéltárba adással, iratmegsemmisítéssel kapcsolatban meghatározott feladatait. Laboratóriumi Decentrum Zaj-, rezgés-, világítás Laboratórium A Laboratóriumi Decentrum Zaj-, rezgés-, világítás Laboratórium a Közép-dunántúli régió területére kiterjedően zaj-, rezgés- és világításvizsgálatokat végez. Tevékenységét szükség szerint összehangolja a régió területén működő NSzSzekkel, az FMKH NSzSz társosztályaival (elsősorban a Közegészségügyi Osztállyal) valamint a járási népegészségügyi intézetekkel. A Laboratóriumi Decentrum Zaj-, rezgés-, világítás Laboratórium : Végzi a munkahelyi és környezeti zaj- és rezgésvizsgálatokat és a mesterséges megvilágítás-méréseket Elvégzi az adatok feldolgozását, elemzését, eredményeit és megfigyeléseit továbbítja az érintetteknek. A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Ügyrendje

A szervezet tevékenységére, működésére vonatkozó jogszabályok Környezet- és településegészségügyi tevékenység 2011. évi CCIX. törvény a víziközmű-szolgáltatásról 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról 58/2013. (II.27.) Korm. rendelet a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátását szolgáló vízilétesítmények védelméről 90/2007. (IV. 26.) Korm. rendelet a környezetkárosodás megelőzésének és elhárításának rendjéről 482/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet a vízügyi igazgatási, valamint a vízügyi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet a közfürdők létesítéséről és működéséről 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről. 78/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet a természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről és üzemeltetéséről 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól 5/2009. (IV. 14.) KvVM rendelet a vízgazdálkodási tanácsokról 37/1996. (X. 18.) NM rendelet a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről 74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet a természetes gyógytényezőkről 21/2002. (IV. 25.) KöViM rendelet a vízközművek üzemeltetéséről 6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelet az ivóvízkivételre használt vagy ivóvízbázisnak kijelölt felszíni víz, valamint a halak életfeltételeinek biztosítására kijelölt felszíni vizek szennyezettségi határértékeiről és azok ellenőrzéséről. 65/2004. (V.27.) FVM-ESzCsM-GKM együttes rendelet a természetes ásványvíz, a forrásvíz, az ivóvíz, az ásványi anyaggal dúsított ivóvíz és az ízesített víz palackozásának és forgalomba hozatalának szabályairól 27/2005. (XII. 6.) KvVM rendelet a használt és szennyvizek kibocsátásának ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról 6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet a levegő védelméről 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 176/1997. (X. 11.) Korm. rendelet a repülőterek környezetében létesítendő zajgátló védőövezetek kijelölésének, hasznosításának és megszüntetésének szabályairól

280/2004. (X. 20.) Korm. rendelet a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól 98/2001.(VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről. 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről 328/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelöléséről szóló 30/2003. (VII.18.) IM-ESZCSM együttes rendelet a büntetésvégrehajtási szervek tevékenységével kapcsolatos közegészségügyi követelményekről, a közegészségügyi feladatok ellátásának, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal való együttműködés rendjéről 526/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet a közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 2/2005. (I.11.) Korm. rendelet egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról 314/2012. (IX.8) Korm. rendelet a településrendezési eszközökről, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről 312/2012. (XI.9.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról 320/2010. (XII.27.) Korm. rendelet a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról 358/2008. (XII. 31.) Korm. r. a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól 23/2011. (III. 8.) Korm.r. a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről 1999. évi XLIII. tv. a temetőkről és a temetkezésről 79/2010. (III. 25.) Korm. rendelet az egészségügyi államigazgatási szerv eljárásában kiszabott egészségügyi bírság megfizetésének részletes szabályairól 176/2010. (V. 13.) Korm. rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hivatalból indult közigazgatási hatósági eljárása során felmerülő egyéb eljárási költségekről

Gyermek és ifjúságegészségügyi tevékenység 2/1991. (V. 18.) NM. r. a tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről 37/2007. (VII. 23.) EüM - SZMM együttes r. egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidő szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről 239/2009. (X.20.) Korm. r.a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről ésa szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyszolgáltatásról Nemdohányzók védelme 1999. évi XLII. törvény a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól 39/2013. (II.14.) korm. rendelet a dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól Élelmezés-és táplálkozásegészségügyi tevékenység 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszer-láncról és hatósági felügyeletéről 37/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet az étrend-kiegészítőkről 36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet a különleges táplálkozási célú élelmiszerekről 35/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet a csecsemők és kisgyermekek számára készült feldolgozott gabonaalapú élelmiszerekről és bébiételekről 27/2004. (IV. 24.) ESzCsM rendelet a testtömeg-csökkentés céljára szolgáló, csökkentett energiatartalmú étrendben felhasználásra szánt élelmiszerekről 24/2003. (V. 9.) ESzCsM rendelet a speciális gyógyászati célra szánt tápszerekről 20/2008. (V. 14.) EüM rendelet az anyatej-helyettesítő és anyatej-kiegészítő tápszerekről 55/2011. (IX. 20.) NEFMI rendelet a vitaminok, ásványi anyagok és bizonyos egyéb anyagok élelmiszerekhez történő hozzáadásának egyes kérdéseiről 9/2002. (X. 17.) ESzCsM rendelet a cumik és cuclik egészségügyi követelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről 33/2010. (V. 13.) EüM-FVM együttes rendelet az élelmiszerekkel kapcsolatos tápanyagösszetételre és egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatos egyes szabályokról 62/2003. (X. 27.) ESzCsM rendelet az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről 55/2009. (III. 13. ) Korm. rendelet a vásárokról, a piacokról és a bevásárlóközpontokról 59/1999. (XI. 26.) EüM rendelet a vásári, piaci és vásárcsarnoki árusítás közegészségügyi szabályairól 259/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről

41/2009 EK rendelet a glutén-érzékenyeknek szánt élelmiszerek összetételéről és címkézéséről 1924/2006/EK rendelet az élelmiszerekkel kapcsolatos tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról 1925/2006/EK rendelet a vitaminok, ásványi anyagok és bizonyos egyéb anyagok élelmiszerekhez adásáról 178/2002/EK rendelet az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról 882/2004/EK rendelet a takarmány- és élelmiszerjog, valamint az állat-egészségügyi és az állatok kíméletére vonatkozó szabályok követelményeinek történő megfelelés ellenőrzésének biztosítása céljából végrehajtott hatósági ellenőrzésekről 765/2008/EK rendelet termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről 432/2012/EU rendelet a nem a betegségek kockázatának csökkentését, illetve a gyermekek fejlődését és egészségét érintő, élelmiszerekkel kapcsolatos, egészségre vonatkozó, engedélyezett állítások jegyzékének megállapításáról 258/97/EK rendelet az új élelmiszerekről és az új élelmiszer-összetevőkről 609/2013/EU a csecsemők és kisgyermekek számára készült, a speciális gyógyászati célra szánt, valamint a testtömegszabályozás céljára szolgáló, teljes napi étrendet helyettesítő élelmiszerekről, továbbá a 92/52/EGK tanácsi irányelv, a 96/8/EK, az 1999/21/EK, a 2006/125/EK és a 2006/141/EK bizottsági irányelv, a 2009/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 41/2009/EK és a 953/2009/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről 1223/2009 EK rendelet a kozmetikai termékekről 246/2013. (VII.2.) Korm. rendelet a kozmetikai termékekről 2012. évi LXXXVIII. törvény a termékek piacfelügyeletéről 6/2013. (I.18.) Korm. rendelet a piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól Kémiai biztonság 2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról 219/2011. (X.20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről 224/2008. (IX. 9.) Korm. rendelet a kémiai terhelési bírság alkalmazásának részletes szabályairól 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről 26/2000. (IX.30.) EüM rendelet a foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezésről és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzéséről 38/2003. (VII. 7.) ESzCsM-FVM-KvVM együttes rendelet a biocid termékek előállításának és forgalomba hozatalának feltételeiről 25/2000. (IX.30.) EüM-SZCSM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról

44/2000. (XII.27.) EüM rendelet a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól 46/2004. (IV. 29.) ESzCsM rendelet a kémiai biztonsággal kapcsolatos nemzeti hatóság kijelöléséről, valamint a hatóság nemzetközi kapcsolattartásának rendjéről 123/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet az egyes veszélyes anyagok és veszélyes készítmények kivitelével, illetve behozatalával összefüggő bejelentési eljárás részletes szabályairól 8/2007. (II. 13.) EüM rendelet az egészségügyi miniszter által szabályozott, mérgező termékek felhasználását igénylő szakmai tevékenységek szakmai gyakorlaton alapuló elismeréséről, és az egészségügyi gázmesteri tevékenységről, valamint az egészségügyi gázmester szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 19/1997. (VII. 4.) NM rendelet módosításáról szóló 17/2005. (V. 19.) EüM rendelet módosításáról Az Európai Parlament és a Tanács 1907/2006/EK rendelete (2006. december 18.) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH), az Európai Vegyianyag-ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a 793/93/EGK tanácsi rendelet, az 1488/94/EK bizottsági rendelet, a 76/769/EGK tanácsi irányelv, a 91/155/EGK, a 93/67/EGK, a 93/105/EK és a 2000/21/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről Az Európai Parlament és a Tanács 1272/2008/EK rendelete (2008. december 16.) az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról (CLP), a 67/548/EGK és az 1999/45/EK irányelv módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint az 1907/2006/EK rendelet módosításáról Az Európai Parlament és a Tanács 528/2012/EU rendelete (2012. május 22. ) a biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról A Bizottság 1451/2007/EK rendelete (2007. december 4.) a biocid termékek forgalomba hozataláról szóló 98/8/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 16. cikkének (2) bekezdésében említett 10 éves munkaprogram második szakaszáról A Bizottság 453/2010/EU rendelete (2010. május 20.) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH) szóló 1907/2006/EK rendelet módosításáról (Biztonsági adatlap) 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról A Bizottság 340/2008/EK rendelete (2008. április 16.) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH) szóló 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján az Európai Vegyianyagügynökség részére fizetendő díjakról A Bizottság 354/2013/EU végrehajtási rendelete (2013. április 18.) az Európai Parlament és a Tanács 528/2012/EU rendeletének megfelelően engedélyezett biocid termékekkel kapcsolatos változtatásokról A Bizottság 414/2013/EU végrehajtási rendelete (2013. május 6.) az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően az azonos biocid termékek engedélyezésére szolgáló eljárás meghatározásáról A Bizottság 736/2013/EU felhatalmazáson alapuló rendelete (2013. május 17.) a létező biocid hatóanyagok vizsgálatára irányuló munkaprogram időtartamának meghosszabbítása tekintetében az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról

A Bizottság 564/2013/EU végrehajtási rendelete (2013. június 18.) a biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról szóló 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján az Európai Vegyianyag-ügynökség részére fizetendő díjakról 316/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a biocid termékek engedélyezésének és forgalomba hozatalának egyes szabályairól Járványügyi tevékenységek 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyrőlhttp://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=30903.255769 - foot1#foot1 1991. évi XI. törvény az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységrőlhttp://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=15074.254639 - foot1#foot1 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről 1/2014. (I. 16.) EMMI rendelet a fertőző betegségek jelentésének rendjéről 20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről 60/2003. (X. 23.) ESZCSM rendelet az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközökről 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről 2/2010. (I. 26.) EüM rendelet az egészségügyi kártevőirtó tevékenységről és az egészségügyi kártevőirtó tevékenység engedélyezésének részletes szabályairól 49/2004. (V. 21.) ESzCsM rendelet a területi védőnői ellátásról 2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról 113/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény végrehajtásáról. 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról 301/2007. (XI. 9.) Korm. rendelet a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény végrehajtásáról 18/2002. (XII. 28.) ESZCSM rendelet a szerzett immunhiányos tünetcsoport kialakulását okozó fertőzés terjedésének megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálatok elvégzésének rendjéről 62/2003. (VI. 27.) EüM. rendelet az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról

32/2007. (VI. 27.) EüM rendelet a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek és a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodásával összefüggő közegészséget veszélyeztető betegségekről 5/1998. (III. 6.) IM rendelet a fogvatartottak egészségügyi ellátásáról 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről Egészségügyi igazgatás és szakfelügyelet Magyarország Alaptörvénye A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény Az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011. (XI. 10.) Korm. rendelet A rendkívüli eseményekkel, katasztrófákkal kapcsolatos bejelentés és adatközlés rendjéről szóló 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelet Az egészségügyi válsághelyzeti ellátásról szóló 521/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet Az egészségügyi szolgáltatók hatósági szakfelügyeletéről, szakmai minőségértékeléséről és a minőségügyi vezetőkről szóló 33/2013. (V. 10.) EMMI rendelet A fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet Az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény A területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V. 21.) ESzCsM rendelet Az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet A terhesgondozásról szóló 33/1992. (XII. 23.) NM rendelet A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény A kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról és a szűrővizsgálatok igazolásáról szóló 51/1997. (XII. 18.) NM rendelet

A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet A panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény Az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi alkalmasság vizsgálatáról és minősítéséről szóló 40/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat engedélyével működő Családvédelmi Szolgálat működésének engedélyezéséről szóló 232/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet Az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól szóló 35/2011. (III. 21.) Korm. rendelet Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról szóló 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény Az emberen végzett orvostudományi kutatások, az emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítmények klinikai vizsgálata, valamint az emberen történő alkalmazásra szolgáló, klinikai vizsgálatra szánt orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálata engedélyezési eljárásának szabályairól szóló 235/2009. (X. 20.) Korm. rendelet