2016. évi hatósági ellenőrzési terv Ellenőrző hatóság megnevezése: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Ellenőrzés tárgya Ellenőrzési időszak Ellenőrzés ütemezése Ellenőrzés eszköze Ártájékoztatás, áralkalmazás, különösen a meghirdetett akciók idején A szavatossági és jótállási igények intézésének átfogó, különös tekintettel a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokra Az üzlethelyiségen kívül, árubemutatók keretében végzett termékértékesítési tevékenység, figyelemmel az idősebb korosztály érdekeinek védelmére A 18. életévet be nem töltött személyek védelmét szolgáló jogszabályoknak való megfelelés, különös tekintettel az alkoholtartalmú italokkal és dohánytermékkel történő kiszolgálás ellenőrzés vonatkozásában Az idegenforgalmi főszezonban végzett kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységek, különös tekintettel a rendezvényekre kitelepült egységekre és a taxiszolgáltatás ellenőrzésére A villamosenergia-, földgáz-, víziközmű-, távhő- és hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átfogó a beérkezett fogyasztói beadványok alapján Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint /adatkérés /adatkérés /adatkérés adatkérés 1
RAPEX riasztás keretében érkező termékek keresése a hagyományos valamint az online kereskedelemben A KPIR rendszerben található veszélyes termékek forgalomból történő kivonásának a hagyományos és online forgalomban A hagyományos és online kereskedelmi forgalomban megtalálható villamossági termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött A hagyományos és online kereskedelmi forgalomban megtalálható játékok laboratóriumi vizsgálattal egybekötött Csecsemő és kisgyermek ruházati termékek, lábbelik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti Játszótéri eszközök üzemeltetési feltételeinek piacfelügyeleti Fényfüzérek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött (mintavételi terv alapján) Szén-monoxidriasztók laboratóriumi vizsgálattal egybekötött (mintavételi terv alapján) Villamossági termékek energiahatékonysági címkézésének piacfelügyeleti Gyermekgondozási cikkek (rágókák) laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti Építőanyagok laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti (pl.: Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint /mintavétel /mintavétel /mintavétel /mintavétel /mintavétel /mintavétel /mintavétel 2
szigetelőanyagok (EPS, XPS, MW), cement alapú építési termékek/ragasztók) Építőanyagok piacfelügyeleti (pl.: nyílászárók, cserepek, faanyagok) Háztartási vegyipari termékek (lefolyótisztítók, folttisztítók, WCtisztítók) laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti Gyermekeknek szánt kozmetikai termékek (hintőporok, baba-krémek) laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti Öngyújtók laboratóriumi vizsgálattal egybekötött (mintavételi terv alapján) Festékek és lakkok illékony szerves vegyület tartalmának monitoring vizsgálata Gyermekkerékpárok és kerékpáros gyerekülések laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti A reklámtevékenységre (különös tekintettel a szerencsejátékok reklámozására), a reklámközvetítésre és a médiahirdetési felületek (reklámhelyek) értékesítésére vonatkozó rendelkezések megtartásának A hulladékgazdálkodási közszolgáltatók és az elektronikus hírközlési szektor panaszkezelésének, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók díjhátralék 3 Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint /mintavétel /mintavétel /mintavétel /mintavétel /adatkérés /adatkérés
esedékességét követően megtett intézkedéseinek vizsgálata A víziközmű-szolgáltatók, a távhőszolgáltatók és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók internetes honlapjainak a fogyasztók számára kötelezően megjelenítendő információk tekintetében A fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatására vonatkozó rendelkezések megtartásának Mágneses játékok vizsgálata 4 Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szakmai irányító hatóság elrendelése szerint Szezonális termékek a megtévesztő jelölés tükrében Cigaretták kátrány-, nikotin- és szénmonoxid hozamának vizsgálata ECR ellenőrzési akció Február 16-18; Március 8-10; Május 11-13; Július 26-28; adatkérés /adatkérés /mintavétel /mintavétel mintavétel közúti ellenőrzés Szeptember 13-15; November 22-24. "Józan Húsvét" és "Tavaszi átállás" akció Március 24-25. közúti ellenőrzés Közúti közlekedési szolgáltatások akció Május 25-27. közúti ellenőrzés Személytaxis személyszállító vállalkozások akció Június 16-17. közúti ellenőrzés (közlekedési és fogyasztóvédelmi) Személygépkocsis Műszaki közúti ellenőrzés, Biztonság Hete akció (közlekedési és Július 4-8. fogyasztóvédelmi) Hétvégi forgalomkorlátozás akció Július 10. közúti ellenőrzés "Overload" akció Augusztus 24-26. közúti ellenőrzés
Nemzetközi, menetrendszerinti autóbuszok közlekedésének akció 5 Szeptember 26-28. közúti ellenőrzés ECR "TRUCK & BUS" akció Október 11-13. közúti ellenőrzés "Téli átállás" akció November 9-10. közúti ellenőrzés Alkatrész-forgalmazók és - kereskedők akció (közlekedési és fogyasztóvédelmi) Járműbontók akció (közlekedési és fogyasztóvédelmi) Gumijavító vállalkozások akció Képző szervek hirdetési- és reklámtevékenységének akció A közúti forgalomban résztvevő járművezetők gyakorlati oktatásának akció Pótalkatrész és tartozékgyártók, felújítók, és forgalmazók tematikus Klímaberendezés javítók (feltöltők) tematikus Menetíró (tachográf) műhelyek tematikus Járműbontók tematikus Járművezető képzőszervek tematikus Szakoktatók tevékenységének tematikus Iskolavezetők tevékenységének tematikus Gyalogos átkelőhelyek Május 2-6. Május 9-12. Október 19-20. Június 20-24. Július 18-22. Április, heti vezénylés szerint Május Augusztus, heti vezénylés szerint Szeptember Október, heti vezénylés szerint November December, heti vezénylés szerint Január, Február, Március, Május, Június, Július, Augusztus, Október, November, December, heti vezénylés szerint Február, Március, Április, Május, Június, Szeptember, December, heti vezénylés szerint Június, heti vezénylés szerint Január, Február, Március, Április, November, December,
Vasúti átjárók forgalombiztonsági felülvizsgálata Közlekedési létesítmények építésének heti vezénylés szerint Január, Február, Március, Április, November, December, heti vezénylés szerint Május, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, heti vezénylés szerint Ellenőrző hatóság megnevezése: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Ellenőrzés tárgya Ellenőrzési időszak Ellenőrzés ütemezése Ellenőrzés eszköze Az ellenőrzési időszakban 2016. május 1. szeptember 05. folyamatosan, laboratóriumi Helyszíni ellenőrzés, mintavétel mintavételezés A szezonálisan üzemelő medencés fürdőkkel kapcsolatos hatósági k elvégzése Ápolás szakfelügyeleti ellenőrzés 2016. január 1. -2016. december 31. Saját hatáskörben Helyszíni ellenőrzés A fekvőbeteg ellátó intézmények kézhigiénés önértékelő rendszerének, cselekvési tervének felmérése, Sürgősségi Betegellátó Osztályok/Beteg-fogadóhelyek járványügyi, infekciókontroll és higiénés vizsgálata Oltóanyagok biztonságos tárolásának (hűtőlánc biztosítása), különös tekintettel a nagy mennyiségű oltóanyagot tároló egészségügyi szolgáltatóknál, illetve a biztonságossági szempontból kritikus helyeken 2016. január 1. -2016. december 31. Saját hatáskörben Helyszíni ellenőrzés 2016. január 1. -2016. december 31. Saját hatáskörben Helyszíni ellenőrzés 2016. január 1. -2016. december 31. Saját hatáskörben Helyszíni ellenőrzés 6
Ellenőrző hatóság megnevezése: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Ellenőrzés tárgya Ellenőrzési időszak Ellenőrzés ütemezése Ellenőrzés eszköze Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház. Az ellenőrzés a munkáltatónál biztosítási jogviszonyban álló magánszemélyek 2013. évi jogviszonyára terjed ki. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház. Az ellenőrzés a munkáltatónál biztosítási jogviszonyban álló magánszemélyek 2013. évi jogviszonyára terjed ki. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház. Az ellenőrzés a munkáltatónál biztosítási jogviszonyban álló magánszemélyek 2013. évi jogviszonyára terjed ki. Az ellenőrzés a munkáltatónál biztosítási jogviszonyban álló magánszemélyek 2013. évi jogviszonyára terjed ki. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház. Az ellenőrzés a munkáltatónál biztosítási jogviszonyban álló magánszemélyek 2013. évi jogviszonyára terjed ki. 2013.01.01-2013.12.31. 2016.01.01 2016.03.31. 2013.01.01-2013.12.31. 2016.04.01 2016.06.30. 2013.01.01-2013.12.31. 2016.07.01 2016.09.30. 2013.01.01-2013.12.31. 2016.10.01 2016.12.31. 5 db célellenőrzés helyszíni vizsgálat lefolytatásával, iratbemutatás, adatszolgáltatás, egyéb tájékoztatás kérésével. 5 db célellenőrzés helyszíni vizsgálat lefolytatásával, iratbemutatás, adatszolgáltatás, egyéb tájékoztatás kérésével. 5 db célellenőrzés helyszíni vizsgálat lefolytatásával, iratbemutatás, adatszolgáltatás, egyéb tájékoztatás kérésével. 5 db célellenőrzés helyszíni vizsgálat lefolytatásával, iratbemutatás, adatszolgáltatás, egyéb tájékoztatás kérésével. Turbo Team Kft Beregdaróc 2012. 01 01-2015.12. 31. 2016. január helyszíni átfogó ellenőrzés Seroplast Hungary Term. és Ker Kft 2011. 01 01-2015.12. 31. 2016. január helyszíni átfogó ellenőrzés Nyírbátor Szent Miklós Udvara Szociális 2011. 04. 01-2015.12.31. 2016. január helyszíni átfogó ellenőrzés Alapszolg. Intézmény Balkány Sz-Sz-B Megyei Ápoló- Gondozó Otthon Fülösdaróc 2012. 01.01-2015.12.31. 2016. január helyszíni átfogó ellenőrzés 7
Pro-Team Nonprofit Kft Nyíregyháza 2012. 02.01-2015.12.31. 2016. január helyszíni átfogó ellenőrzés Michelin Hungária Kft Nyíregyháza 2012. 02.01-2015.12.31. 2016. január helyszíni átfogó ellenőrzés Szamosmenti Ruhaipari Szövetkezet 2012. 05.01-2016.01.31. 2016. február helyszíni átfogó ellenőrzés Fehérgyarmat Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi 2012. 06.01-2016.01.31. 2016. február helyszíni átfogó ellenőrzés Igazgatóság Nyíregyháza Evangélikus K. L. Gimnázium 2012. 04.01-2016.01.31. 2016. február helyszíni átfogó ellenőrzés Nyíregyháza Bereczky Zsigmond Református Ált. 2012.06.01-2016.01.31. 2016. február helyszíni átfogó ellenőrzés Iskola Dombrád Kisvárdai Református Óvoda, Ált. 2012.10.01-2016.01.31. 2016. február helyszíni átfogó ellenőrzés Iskola, Gimnázium és Kollégium Kisvárda Jókai Mór Ált. Iskola Nyíregyháza 2012.04.01-2016.01.31. 2016. február helyszíni átfogó ellenőrzés Luther Márton Kollégium 2012.06.01-2016.02.29. 2016. március helyszíni átfogó ellenőrzés Nyíregyháza Szent L. Szakközépiskola Általános 2012.05.01-2016.02.29. 2016. március helyszíni átfogó ellenőrzés Iskola Kollégium és Óvoda Kisvárda Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda 2012.05.01-2016.02.29. 2016. március helyszíni átfogó ellenőrzés és Magyar- Angol Két Tanítási nyelvű Ált. Isk. Nyíregyháza Argro-City zrt. Nyíregyháza 2012.04.01-2016.02.29. 2016. március helyszíni átfogó ellenőrzés Tímár-Gumi Kft. Tímár 2012.05.01-2016.02.29. 2016. március helyszíni átfogó ellenőrzés EKO Kft. Nyíregyháza 2012.08.01-2016.02.29. 2016. március helyszíni átfogó ellenőrzés Conti Tech Magyarország KFT 2012.07.01-2016.03.31. 2016. április helyszíni átfogó ellenőrzés Nyíregyháza Michelin Hungária Kft. Nyíregyháza 2012.02.01-2016.03.31. 2016. április helyszíni átfogó ellenőrzés Szent Miklós Szeretet Otthon és 2012.05.01-2016.03.31. 2016. április helyszíni átfogó ellenőrzés Menedékház Balkány Felső-Szabolcsi Kórház Kisvárda 2012.05.01-2016.03.31. 2016. április helyszíni átfogó ellenőrzés GEROMI KFT. Tiszavasvári 2012.04.01-2016.03.31. 2016. április helyszíni átfogó ellenőrzés Vibracoustic EV Air Springs 2012.04.01-2016.04.30. 2016. május helyszíni átfogó ellenőrzés Magyarország Kft. Nyíregyháza Carl Zeiss Sport Opt. Hungária Kft. 2012.03.01-2016. 04.30. 2016. május helyszíni átfogó ellenőrzés Mátészalka START Rehabilitációs Foglalkoztató 2012.10.01-2016.04.30. 2016. május helyszíni átfogó ellenőrzés és Intézményei Kft. Nyíregyháza Dombrád Coop zrt. Dombrád 2012.04.01-2016.04.30. 2016. május helyszíni átfogó ellenőrzés 8
Tiszaháti Vízgazdálkodási Társulat 2012.10.01-2016.04.30. 2016. május helyszíni átfogó ellenőrzés Szatmárcseke Nagyecsedi Városüzemeltetési 2012.06.01-2016.04.30. 2016. május helyszíni átfogó ellenőrzés Nonprofit Kft. Nagyecsed Juhász Marketing Term. és Ker. Kft. 2012.11.01-2016.05.31. 2016. június helyszíni átfogó ellenőrzés Csenger Szent Lukács Görögkatolikus 2012.01.01-2016.05.31. 2016. június helyszíni átfogó ellenőrzés Szeretetszolgálat Nyíregyháza CM-TEXT KFT Tiszalök 2012.03.01-2016.05.31. 2016. június helyszíni átfogó ellenőrzés Madura és Madura Kft Nyíregyháza 2012.01.01-2016.05.31. 2016. június helyszíni átfogó ellenőrzés Durbák-Farm Kft Nyírlövő 2012.01.01-2016.05.31. 2016. június helyszíni átfogó ellenőrzés Hehufa Kft Tuzsér 2012.01.01-2016.06.30. 2016. július helyszíni átfogó ellenőrzés Tempo-Loki Kft Nyíregyháza 2012.01.01-2016.06.30. 2016. július helyszíni átfogó ellenőrzés Konyha Möbel Kft Nyíregyháza 2012.01.01-2016.06.30. 2016. július helyszíni átfogó ellenőrzés Sz- Sz- B. Megyei Ápoló- Gondozó 2012.01.01-2016.06.30. 2016. július helyszíni átfogó ellenőrzés Otthon Kisléta Sz- Sz- B. Megyei Ápoló- Gondozó 2012.01.01-2016.06.30. 2016. július helyszíni átfogó ellenőrzés Otthon Mándok Sz- Sz- B Megyei Ápoló- Gondozó 2012.01.01-2016.07.31. 2016. augusztus helyszíni átfogó ellenőrzés Otthon Győrtelek Sz- Sz- B. Megyei "Kék-madár" 2012.01.01-2016.07.31. 2016. augusztus helyszíni átfogó ellenőrzés Ápoló - Gondozó Otthon Gacsály Sz- Sz- B Megyei Ápoló - Gondozó 2012.01.01-2016.07.31. 2016. augusztus helyszíni átfogó ellenőrzés Otthon Nyírbéltek. Sz- Sz- B Megyei Ápoló- Gondozó 2012.01.01-2016.07.31. 2016. augusztus helyszíni átfogó ellenőrzés Otthon Mérk Sz- Sz- B Megyei "Kikelet" Ápoló - 2012.01.01-2016.07.31. 2016. augusztus helyszíni átfogó ellenőrzés Gondozó Otthon Tarpa Sz- Sz- B Megyei Gyermekvédelmi 2012.01.01-2016.08.31. 2016. szeptember helyszíni átfogó ellenőrzés Központ Tiszadob Sz- Sz- B Megyei Területi 2012.01.01-2016.08.31. 2016. szeptember helyszíni átfogó ellenőrzés Gyermekvédelmi Központja Nyíregyháza Sz- Sz- B Megyei Gyermekvédelmi 2012.01.01-2016.08.31. 2016. szeptember helyszíni átfogó ellenőrzés Központ Baktalórántháza Momentán Vámügynökség Kft 2012.01.01-2016.08.31. 2016. szeptember helyszíni átfogó ellenőrzés Nyíregyháza Kálló Farm Kft Nagykálló 2012.01.01-2016.08.31. 2016. szeptember helyszíni átfogó ellenőrzés 9
De-Glass Kft Nyíregyháza 2012.01.01-2016.08.31. 2016. szeptember helyszíni átfogó ellenőrzés Devlon Kft Nyírbátor 2012.01.01-2016.09.30. 2016. október helyszíni átfogó ellenőrzés SPLC-E Kft Nyíregyháza 2012.01.01-2016.09.30. 2016. október helyszíni átfogó ellenőrzés DSC2000 Kft Nyíregyháza 2012.01.01-2016.09.30. 2016. október helyszíni átfogó ellenőrzés Nyíregyházi Kenyérgyár kft. 2012.08.01-2016.09.30. 2016. október helyszíni átfogó ellenőrzés Nyíregyháza Kisvárdai Kenyérgyár Kft Kisvárda 2012.08.01-2016.09.30. 2016. október helyszíni átfogó ellenőrzés DIEHL Aircabin Hungary KFT 2012.10.01-2016.09.30. 2016. október helyszíni átfogó ellenőrzés Nyírbátor Sz- Sz- B Megyei Gyermekvédelmi 2012.01.01-2016.10.31. 2016. november helyszíni átfogó ellenőrzés Központ Nyírbátor Sz- Sz- B Megyei "Viktória" 2012.01.01-2016.10.31. 2016. november helyszíni átfogó ellenőrzés Módszertani Ápoló- Gondozó Otthon Hodász Sz- Sz- B Megyei Ápoló- Gondozó 2012.01.01-2016.10.31. 2016. november helyszíni átfogó ellenőrzés Otthona Tiborszállás Sz- Sz- B Megyei Gyermekvédelmi 2012.01.01-2016.10.31. 2016. november helyszíni átfogó ellenőrzés Központ Mátészalka Szent Antal Idősek Otthona Balkány 2012.05.01-2016.10.31. 2016. november helyszíni átfogó ellenőrzés Homoki Attiláné e.v. Ajak 2012.01.01-2016.10.31. 2016. november helyszíni átfogó ellenőrzés Gyümölcs Trade Kft Nyíregyháza 2012.01.01-2012.11.30. 2016. december helyszíni átfogó ellenőrzés Média Markt Nyíregyháza Kft 2012.12.01-2012.11.30 2016. december helyszíni átfogó ellenőrzés T-Team Bt Gávavencsellő 2012.12.01-2012.11.30. 2016. december helyszíni átfogó ellenőrzés Hübner-H Gumi és Műanyagipari Kft 2012.11.01-2012.11.30. 2016. december helyszíni átfogó ellenőrzés Nyíregyháza Várda Vulkán Kft Kisvárda 2012.06.01-2012.11.30. 2016. december helyszíni átfogó ellenőrzés Flabeg Kft Mátészalka 2012.03.01-2012. 11.30. 2016. december helyszíni átfogó ellenőrzés Ellenőrző hatóság megnevezése: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Ellenőrzés tárgya Ellenőrzési időszak Ellenőrzés ütemezése Ellenőrzés eszköze 2014. január 1-től 2016. január iratbekérés,, Falugondnoki Szolgálat Gelénes 4935 Gelénes, Kossuth u. 32. -falugondnoki szolgáltatás Oltalom Idősek Központja 4842 Hetefejércse, Rákóczi u. 32. 2014. január 1-től 2016. január iratbekérés,,, 10
-idősek otthona: 32fh. -időskorúak nappali ellátása: 20fh. -szociália étkeztetés -házi segítségnyújtás: 28fő -falugondnoki szolgáltatás Nagyvarsány Tanyagondnoki Szolgálata 4812 Nagyvarsány,Árpád u. 53. -tanyagondnoki szolgáltatás Református Idősek Otthona 4812 Nagyvarsány, Kossuth u. 34-38. -idősek otthona: 50fh. -házi segítségnyújtás: 54fő - szociális étkeztetés Kántorjánosi Gyermekjóléti és Szociális Intézmény 4335 Kántorjánosi, Arany J. u. 22. - étkeztetés (szociális konyha) - házi segítségnyújtás: 27 fő - család- és gyermekjóléti szolgálat Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekvédelmi Központ 4440 Tiszavasvári, Vasvári P. u. 87. - fogyatékos személyek otthona: 98 fh. - idősek otthona: 122 fh - család- és gyermekjóléti szolgálat - család- és gyermekjóléti központ Kézfogás Szociális Szolgáltató Központ 4440 Tiszavasvári, Dózsa Gy. u. 33. - időskorúak nappali ellátása 21 fh - házi segítségnyújtás 49 fő - szociális étkeztetés Dél-Nyírségi Szociális és Gyermekjóléti Központ 4320 Nagykálló, Kossuth u. 40. - idősek otthona: 25 fh. - idősek klubja: 20 fh. 2014. január 1-től 2016. január iratbekérés,, 2014. január 1-től 2016. január iratbekérés,, 2014. június 1-től 2016. január iratbekérés,, 2014. január 1-től 2016. január iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. január iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. január iratbekérés, igénybe vétele 11
- szociális étkeztetés - házi segítségnyújtás:99 fő - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - tanyagondnoki szolgáltatások - család- és gyermekjóléti szolgálat - család- és gyermekjóléti központ 4320 Nagykálló, Kossuth u. 8. -fogyatékosok nappali ellátása: 20 fh. 4324 Kállósemjén, Kossuth u. 106. - idősek klubja: 20 fh. - szociális étkeztetés - házi segítségnyújtás:45 fő - tanyagondnoki szolgáltatás 4232 Geszteréd, Petőfi u. 9. - idősek klubja: 20 fh. - szociális étkeztetés - házi segítségnyújtás:27 fő 4552 Napkor, Kállói u. 58. - idősek otthona: 28fh. - szociális étkeztetés - házi segítségnyújtás: 18 fő 4245 Érpatak, Béke u. 50. - idősek klubja: 20 fh. - szociális étkeztetés - házi segítségnyújtás: 36 fő Dél-Nyírségi Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Újfehértói Szociális Szolgáltató Központ 4244 Újfehértó, Kodály Z. u. 39. - időskorúak gondozóháza: 27 fh. - tanyagondnoki szolgáltatás - szociális étkeztetés 4244 Újfehértó, Mártírok u. 6. - szenv.betegek nappali ellátása: 50 fh - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 2014. január 1-től 2016. január iratbekérés,, igénybe vétele 12
- házi segítségnyújtás: 171 fő 4244 Újfehértó, Eötvös u. 26. - idősek klubja: 60 fh - pszich.betegek nappali ellátása: 50fő - pszich.betegek közösségi ellátása 4244 Újfehértó, Petőfi u. 37 -család- és gyermekjóléti szolgálat Dél-Nyírségi Önkormányzati Kistérségi Társulás Szakoly Alapszolgáltatási Központ 4234 Szakoly, Bercsényi u. 2. - idősek klubja: 30 fh - szociális étkeztetés - házi segítségnyújtás:27 fő - család- és gyermekjóléti szolgálat Bökönyi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ 4231 Bököny, Debreceni u. 56-58. - idősek otthona: 46 fh. - idősek klubja: 20 fh. 4231 Bököny, Kossuth u. 12. - étkeztetés - házi segítségnyújtás: 9 fő Nagycserkesz Község Önkormányzat Támogató Szolgálat 4445 Nagycserkesz, Iskola u. 21. - támogató szolgáltatás Nagycserkesz Község Önkormányzata Étkeztetés 4445 Nagycserkesz, Lenin u. 10. - étkeztetés Nagycserkesz Község Önkormányzata Tanyagondnoki Szolgálat 4445 Nagycserkesz, Lenin u. 10. - tanyagondnoki szolgáltatás Tákos Falugondnoki Szolgálat 4845 Tákos, Kossuth u. 51. 2014. január 1-től 2016. január iratbekérés,, igénybe vétele 2014. január 1-től 2016. január iratbekérés,, igénybe vétele 2015. január 1-től 2016. február iratbekérés, helyszíni szemle, szakértő 2015. január 1-től 2016. február iratbekérés, helyszíni szemle, szakértő igénybe vétele 2015. január 1-től 2016. február iratbekérés, helyszíni szemle, szakértő 2013. január 1-től 2016. február iratbekérés,, 13
-falugondnoki szolgáltatás Betánia Református Falugondnoki szolgálat 4835 Mátyus, Rákóczi u 12. -falugondnoki szolgálat Bereg-Nyírség Integrált Szociális Társulás Idősek Otthona 4836 Lónya, Árpád út 91. -idősek otthona: 20fh. -idősek klubja: 20fh. -szociális étkeztetés -házi segítségnyújtás: 144fő Tiszaszalka Önkormányzat Idősek Otthona 4831 Tiszaszalka, Bajcsy-Zs. u. 11. -idősek otthona: 18fh. -szociális étkeztetés -házi segítségnyújtás: 54fő Darnó Község Szociális Alapszolgáltatás 4734 Darnó, Fő u. 10. -szociális étkeztetés -házi segítségnyújtás: 5fő -falugondnoki szolgáltatás Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Szociális Alapszolgáltatásokat Nyújtó Integrált Intézmény 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. -fogyatékosok nappali ellátása: 20 fh. Balkányi Református Egyházközség Szociális és Gondozási Központja 4233 Balkány, Benedek utca 5. - idősek klubja: 40 fh. - szociális étkeztetés - házi segítségnyújtás:99 fő - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - tanyagondnoki szolgáltatások 2013. január 1-től 2016. február iratbekérés,, 2013. január 1-től 2016. február iratbekérés,, 2013. január 1-től 2016. február iratbekérés,, 2014. június 1-től 2016. február iratbekérés,, 2014. január 1-től 2016. február iratbekérés,, 2014. január 1-től 2016. február iratbekérés,, 14
- támogató szolgáltatás 4233 Balkány, Benedek u. 10. - fogyatékosok nappali ellátása: 50 fő 4233 Balkány, Rákóczi u. 3. -házi segítségnyújtás: 189 fő Balkányi Református Egyházközség Utcai Szociális Szolgálata 4233 Balkány, Benedek utca 10. - utcai szociális munka Szent Miklós Szeretetotthon és Menedékház 4233 Balkány, Kossuth u. 25. -idősek otthona: 47 fő Szent Antal Idősek Otthona 4233 Balkány, Kossuth u. 28 -idősek otthona: 50 férőhely Rákos Sándor Szociális Intézmény Kálmánháza 4434 Kálmánháza, Kossuth u. 56. - étkeztetés (szociális konyha) - tanyagondnoki szolgáltatás - időskorúak nappali ellátása 30 fő Segítő Kéz Szociális Szolgálat 4464 Kálmánháza, Rákóczi u. 20. - házi segítségnyújtás: 9 fő - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Gávai Református Egyházközség Házi Segítségnyújtó Szolgálata 4471 Gávavencsellő, Tisza u. 130. - házi segítségnyújtás: 63 fő Gávavencsellői Szociális Szolgáltató Központ 4472 Gávavencsellő, Toldi u. 43. - idősek otthona; - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás; - szociális étkeztetés; - házi segítségnyújtás - tanyagondnoki szolgáltatás 2015. január 1-től 2016. február iratbekérés,, szakértő igénybevétele 2014. január 1-től 2016. február iratbekérés,, 2016. január 1-től 2016. február iratbekérés,, 2014. január 1-től 2016. február iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. február iratbekérés, helyszíni szemle 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, 15
4472 Gávavencsellő, Toldi u. 47. - időskorúak nappali ellátása; - családsegítés és gyermekjóléti szolgálat Demecseri Görögkatolikus Egyházközség Szent Illés Szeretetszolgálat 4516 Demecser, Ady Endre u. 16. - házi segítségnyújtás: 189 fő Demecseri Református Egyházközség Szeretetszolgálat 4516 Demecser, Kálvin tér 1. - házi segítségnyújtás Nyíregyházi SM Centrum 4400 Nyíregyháza, Kerékgyártó u. 21. - fogyatékosok nappali ellátása:50 fő Szivárvány Közösségi Pszichiátriai Ellátás 4400 Nyíregyháza, Váci Mihály u. 41. - pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás Szivárvány Szenvedélybetegek Közösségi Alapellátása 4400 Nyíregyháza, Váci Mihály u. 41. - szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás ÉFOÉSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesület Szatmári Gyógypedagógiai és Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye 4911 Nábrád, Árpád u. 40. -fogyatékosok nappali ellátása: 24fő Panyola Község Szociális Étkeztetése 4913 Panyola, Szombathelyi u. 12. -szociális étkeztetés 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, szakértő igénybe étele 2014. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle 2014. január 1-től 2016. március iratbekérés, 2014. június 1-től 2016. március iratbekérés,, 2014. január 1-től 2016. március iratbekérés,, 16
Túrmelléki Erdőhát Szociális Alapszolgáltatási Központ Császló, Kossuth u. 31/b. - időskorúak nappali ellátása: 35 fő - házi segítségnyújtás: 22 fő - étkeztetés (szociális konyha) Rozsály, Dózsa Gy. u. 2. - időskorúak nappali ellátása: 50 fő - házi segítségnyújtás: 18 fő - étkeztetés (szociális konyha) Zajta, Kossuth u. 60. - időskorúak nappali ellátása: 35 fő - házi segítségnyújtás: 14 fő - étkeztetés (szociális konyha) Gacsály, Széchenyi u. 13. - időskorúak nappali ellátása: 40 fő - házi segítségnyújtás: 18 fő - étkeztetés (szociális konyha) Nagyhódos, Dózsa Gy. u. 2. - időskorúak nappali ellátása: 45 fő - házi segítségnyújtás: 13 fő - étkeztetés (szociális konyha) Tisztaberek, Rákóczi u. 5. - időskorúak nappali ellátása: 50 fő - házi segítségnyújtás: 9 fő - étkeztetés (szociális konyha) Méhtelek, Rákóczi u. 34. - időskorúak nappali ellátása: 50 fő - házi segítségnyújtás: 36 fő - étkeztetés (szociális konyha) Garbolc, Rákóczi u. 46. - időskorúak nappali ellátása: 45 fő - étkeztetés (szociális konyha) Vámosoroszi, Zrínyi u. 8. - időskorúak nappali ellátása: 40 fő - házi segítségnyújtás: 18 fő - étkeztetés (szociális konyha) Túrricse, Rákóczi u. 5/a. - időskorúak nappali ellátása: 35 fő 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés,, 17
- házi segítségnyújtás: 27 fő - étkeztetés (szociális konyha) Szent Kozma és Damján Gondozó Szolgálat 4245 Érpatak, Petőfi u.23. - házi segítségnyújtás: 240 fő Szent Miklós Tanyagondnoki Szolgálat Érpatak 4245 Érpatak, Béke u. 28. -tanyagondnoki szolgáltatás II. János Pál Szolgálat 4244 Újfehértó, Vasvári Pál u. 20. - szociális étkeztetés - házi segítségnyújtás: 171 fő ÉFOÉSZ SZ-SZ-B. Megyei Egyesülete Gyógypedagógiai és Szociális Szolgáltató Központ 4244 ÚJFEHÉRTÓ, Böszörményi út 42. - fogyatékosok nappali ellátása: 30 fh. Apagy Község Önkormányzat Szociális Étkeztetés és Tanyagondnoki Szolgálat 4553 Apagy, Kossuth u. 145. -szociális étkeztetés -tanyagondnoki szolgálat Magy Község Önkormányzat Tanyagondnoki Szolgálata 4556 Magy, Hősök tere 4. -tanyagondnoki szolgálat ANNA Baktalórántháza Református Támogató Szolgálat 4561 Baktalórántháza, Jókai u. 5. -támogató szolgáltatás Baktalórántházai Református Szociális Szolgáltató Központ 4561 Baktalórántháza, Jókai u. 5. 2014. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, szakértő, 2014. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, 18
-szociális étkeztetés -házi segítségnyújtás: 468fő -időskorúak nappali ellátás: 60fh -jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Nyíregyházi Gyermekjóléti Központ 4400 Nyíregyháza, Tokaji u. 3. -családok átmeneti otthona Északi Gyermekjóléti Központ 4400 Nyíregyháza, Tas u. 2. -gyermekjóléti központ Huszár Telepi Gyermekjóléti Központ 4400 Nyíregyháza, Huszár tér 5. -gyermekjóléti központ Déli Gyermekjóléti Központ 4400 Nyíregyháza, Vécsey u. 15. -gyermekjóléti központ Kistérségi Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ 4300 Nyírbátor Édesanyák útja 7. -gyermekjóléti szolgálat Kistérségi Szociális Szolgálat 4600 Kisvárda Szent L. út 54. -gyermekjóléti szolgálat -önálló helyettes szülő 4600 Kisvárda Tordai út 19. -önálló családi napközi Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata székhely: 4361 Nyírbogát Béke tér 8. -gyermekjóléti szolgáltatás Kisléta Község Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye Kisléta, Bogáti u. 7. - idősek otthona: 19 fh. - étkeztetés - házi segítségnyújtás: 12 fő - családsegítés - gyermekjóléti szolgáltatás 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés, 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés, 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés, 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés, 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés, 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés, 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés, 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés,, szakhatóság igénybe vétele 19
Kisléta, Debreceni u. 4. - időskorúak napközbeni ellátása 30 fh Anarcs Községi Szociális Ellátó Szolgálat 4546 Anarcs, Ady E. u. 19. - házi segítségnyújtás: 108 fő - szociális étkeztetés - család- és gyermekjóléti szolgáltatás Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Társulás Ajak Alapszolgáltatási Központ 4524 Ajak, Rákóczi út 62. -család- és gyermekjóléti szolgálat Mikrokörzeti Humánszolgáltató Központ 4485 Nagyhalász, Arany János út 100. -család és gyermekjóléti szolgálat - idősek otthona - nappali ellátás (idősek klubja) - étkeztetés - házi segítségnyújtás - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás TISZTA-JÓ-HÁZ Alternatív Napközbeni Ellátás 4400 Nyíregyháza, Toldi u. 23. -alternatív napközbeni ellátás Újfehértó Város Önkormányzata Játékvár Bölcsőde és Játszóház 4244 Újfehértó, Bartók Béla út 5. -bölcsőde: 52 fh. -alternatív napközbeni ellátás Anarcsi Református Egyházközség Csillag Diakóniai Központ és Szociális Szolgálat 4546 Anarcs, Kossuth u. 35. 2014. január 1-től 2016. március iratbekérés, helyszíni szemle, szakértő, szakhatóság igénybe vétele 2013. január 1-től 2016. március iratbekérés, 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés, 2013. január 1-től 2016. március iratbekérés, 2015. január 1-től 2016. március iratbekérés,, szakhatóság igénybevétele, szakértő 2015. január 1-től 2016. április iratbekérés, helyszíni szemle, 20
- étkeztetés (szoc. konyha) - házi segítségnyújtás: 261 fő - időskorúak nappali ell.: 20 fő - pszichiátriai betegek nappali ell.: 20 fő - szenvedélybetegek nappali ell: 10 fő Ajaki Görög Katolikus Egyházközség Szent Angyalok Házi Segítségnyújtó Szolgálat 4524 Ajak, Ady Endre u. 13. - házi segítségnyújtás: 261 fő Gégényi Református Egyházközség Immanuel Idősek Nappali Otthona 4517 Gégény, Rákóczi utca 6. - idősek klubja: 60 fh - házi segítségnyújtás: 54 - étkeztetés Szent Rita Pszichiátriai Betegek és Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye 4432 Nyíregyháza, Izabella u. 48. -fogyatékosok nappali ellátása: 17 fh Szent Anna Nappali Intézmény 4400 Nyíregyháza, Nyírség u. 58. - időskorúak nappali ellátása: 70 fh Szent István Nappali Intézmény 4400 Nyíregyháza, Sövény u. 3. - fogyatékosok nappali ellátása: 25 fh Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Mátészalka 4700 Mátészalka, Képes G. u. 2. -gyermekotthon: 160 fh I. számú Lakásotthona 4742 Cégénydányád, Dózsa Gy. U. 11. -gyermekotthon - lakásotthon: 12 fh II. számú Lakásotthona 2015. január 1-től 2016. április iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. április iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. április iratbekérés,, 2014. január 1-től 2016. április iratbekérés,, 2014. január 1-től 2016. április iratbekérés,,, 2015. január 1-től 2016. április iratbekérés,, igénybevétele 21
4742 Cégénydányád, Zrínyi u. 29. -gyermekotthon- lakásotthon: 12 fh III. számú Lakásotthona 4742 Cégénydányád, Dózsa Gy. U. 66. -gyermekotthon- lakásotthon: 12 fh IV. számú Lakásotthona 4823 Nagydobos, Fő u. 207. -gyermekotthon- lakásotthon: 8 fh V. számú Lakásotthona 4823 Nagydobos, József A. köz 12. -gyermekotthon- lakásotthon: 8 fh VI. számú Lakásotthona 4823 Nagydobos, Fő u. 158. -gyermekotthon- lakásotthon: 8 fh Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és Területi Gyermekvédelmi Központ székhely: 4400 Nyíregyháza, Vasvári P. u. 3. -területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás -nevelőszülői hálózat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Központ Befogadó- és Gyermekotthona telephely: 4432 Nyh-Nyírszőlős, Vasút u. 53. - gyermekotthon: 20 fh. Leveleki Szociális Intézmény 4555 Levelek, Rákóczi u. 32. -szociális étkeztetés -család- és gyermekjóléti szolgálat Nyírmadai Humán Szolgáltató Központ 4564 Nyírmada, Kossuth u. 49. -támogató szolgáltatás -fogyatékosok nappali ellátása: 40fh -család- és gyermekjóléti szolgálat 2015. január 1-től 2016. április iratbekérés,, igénybe vétele 2014. január 1-től 2016. április iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. április iratbekérés, helyszíni szemle, 22
Szociális Ápolási-Gondozási Központ 4564 Nyírmada, Petőfi u. 1. -idősek otthona: 43fh. -időskorúak nappali ellátása: 40fh -szociális étkeztetés Egyesített Szociális Intézmény 4522 Nyírtass, Dózsa Gy. u. 35. -szociális étkeztetés -házi segítségnyújtás: 130fő -időskorúak nappali ellátása:60 fh. BÁRKA Baktalórántházi Református Egyházközség Fogyatékosok és Idősek Nappali Intézménye 4542 Petneháza, Kossuth u. 33. -szociális étkeztetés -időskorúak nappali ellátása: 50 fh. -fogyatékosok nappali ellátása: 48 fh. Erdőháti Mikro Körzet Támogató Szolgálata 4944 TÚRISTVÁNDI, Móricz Zs. u. 4. -támogató szolgáltatás Zsarolyáni Református Idősek Otthona 4961 Zsarolyán, Fő u. 16. -idősek otthona: 27 fh. -házi segítségnyújtás: 99 fő -étkeztetés (szociális konyha) FAGYÖNGY Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ 4300 Nyírbátor, Báthori u. 24. - fogyatékosok nappali ellátása: 24 fh. Nyírbátori Görög Katolikus Egyházközség Szent Demeter Szeretetszolgálat 4300 Nyírbátor, Bajcsy-Zs. u. 99. -házi segítségnyújtás:162 fő 2014. január 1-től 2016. április iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. április iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. április iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. június 1-től 2016. április iratbekérés,, szakértő igénybe vétele 2014. január 1-től 2016. április iratbekérés,, 2014. január 1-től 2016. április iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. április iratbekérés, helyszíni szemle, Szociális étkeztetés Bátorliget 2014. január 1-től 2016. április iratbekérés, helyszíni szemle, 23
4343 Bátorliget, Szabadság tér 1. -szociális étkeztetés Tanyagondnoki szolgáltatás Nyírbogát 4361 Nyírbogát, Hunyadi 7. -tanyagondnoki szolgáltatás Mándoki Református Egyházközség Házi Segítségnyújtó és Szociális Étkeztető Szolgálata 4644 Mándok, Kossuth út 8. - házi segítségnyújtás: 81 fő - étkeztetés Nyírlövői Görög Katolikus Egyházközség Diakóniai Szolgálat 4632 Nyírlövő, Kossuth u. 18. - házi segítségnyújtás: 90 fő - étkeztetés - falugondnoki szolgáltatás Nyírlövő Község Önkormányzata Szociális étkeztetés 4632 Nyírlövő, Kossuth u. 46. - étkeztetés Lövőpetri Község Önkormányzata Szociális étkeztetés 4633 Lövőpetri, Petőfi S. u. 36. - étkeztetés Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tiszadob székhely: 4456 Tiszadob, Táncsics M. u. 12. - gyermekotthon: 40 fh. -utógondozó otthon: 22 fh. 1. számú Lakásotthona telephely: 4456 Tiszadob, Táncsics M. u. 13. -gyermekotthon lakásotthon: 12 fh 2. számú Lakásotthona telephely: 4456 Tiszadob, Táncsics M. u. 13. 2016. január 1-től 2016. április iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. május iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. május iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. május iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. május iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. május iratbekérés,, igénybe vétele 24
-gyermekotthon lakásotthon: 12 fh. 3. számú Lakásotthona telephely: 4450 Tiszalök, Rákóczi u. 1. -gyermekotthon lakásotthon: 8. fh 4. számú Lakásotthona telephely: 4450 Tiszalök, Kossuth L. u. 93. -gyermekotthon lakásotthon: 8 fh. Szamossályi Község Önkormányzat Gondozási Központja és Demens Ellátást Biztosító Intézménye 4735 Szamossályi, Kossuth út 41. -idősek otthona: 31 fő -időskorúak nappali ellátása: 29 fh -étkeztetés (szociális konyha) Bentlakásos Szociális Otthon 4968 Túrricse, Zrínyi u. 2. -idősek otthona: 15 fh. Szent Anna Idősek Otthona 4972 Gacsály, Széchenyi u. 22. -idősek otthona: 16 fh. Nyírcsászári Görög Katolikus Egyházközség Szent Anna Szeretetszolgálat Nyírcsászári, Kossuth u. 23. - házi segítségnyújtás:162 fő Nyírderzs Önkormányzat Szociális étkeztetése 4332 Nyírderzs, Bátori út 15. -szociális étkeztetés Szent György Idősek Otthona 4362 Nyírgelse, Iskola u. 24. -idősek otthona: 16 fh. Mária Oltalma Szeretetotthon 4311 Nyírgyulaj, Bajcsy-Zs. u. 17. -idősek otthona: 30 fh Szociális Étkeztetés Petneháza 4542 Petneháza, Magyar u. 2. 2014. január 1-től 2016. május iratbekérés,, 2014. január 1-től 2016. május iratbekérés,, 2014. január 1-től 2016. május iratbekérés,, szakértő igénybe vétele 2014. január 1-től 2016. május iratbekérés, helyszíni szemle, szakértő igénybe vétele 2014. január 1-től 2016. május iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. május iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. május iratbekérés, helyszíni szemle,, 2014. január 1-től 2016. május iratbekérés, helyszíni szemle, 25
-szociális étkeztetés Pusztadobos Község Szociális Étkeztetés 4565 Pusztadobos, Petőfi u. 4. -szociális étkeztetés Szociális Étkeztetés Rohod 4562 Rohod, Kossuth L. u. 14. -szociális étkeztetés Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye 4754 Géberjén, József A. u. 4-6. -fogyatékosok nappali ellátása: 80 fh. -pszich. betegek nappali ellátása: 50 fh. -támogató szolgáltatás Buji Szociális Alapszolgáltatási Központ 4483 Buj, Jókai utca 2. - házi segítségnyújtás: 54 fő - étkeztetés - idősek klubja: 30 fh 4474 Tiszabercel Fő út 28 - idősek klubja: 40 fh - házi segítségnyújtás: 23 fő - étkeztetés HUMANITER Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Korszerű Házi Segítségnyújtó Szolgálat 4400 Nyíregyháza, Ferenc krt. 2-4. - házi segítségnyújtás: 100 fő - étkeztetés Nyíregyháza-Örökösföldi Görögkatolikus Egyházközség Görögtűz Szeretetszolgálat 4400 Nyíregyháza, Szegfű u. 22. fsz. 1. - Házi segítségnyújtás: 153 fő - Étkeztetés 2014. január 1-től 2016. május iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. május iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. május iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 26
Bartimeus Védőotthon 4337 Jármi, Kossuth u. 41. -házi segítségnyújtás: 216fő -időskorúak nappali ellátása: 30 fh. -fogyatékosok nappali ellátása:40 fh. Stamiel Szociális Szolgáltató Központ 4751 Kocsord, Hunyadi u. 33. -időskorúak nappali ellátása: 20fh. -fogyatékosok nappali ellátása: 30fh. Idősek Bentlakásos Otthona 4700 Mátészalka, Móricz Zs. u. 73. -idősek otthona: 46 fh. -időskorúak nappali ellátása: 48 fh. -szociális étkeztetés AGAPÉ Házi Segítségnyújtó Szolgálat 4700 Mátészalka, Kossuth tér 1. -házi segítségnyújtás: 243fő Nagydobosi Református Egyházközség Házi Segítségnyújtó Szolgálata 4823 Nagydobos, Fő u. 143. -házi segítségnyújtás: 81fő Szent Mihály Szociális Szolgálat 4354 Fábiánháza, Kossuth u. 27. -házi segítségnyújtás: 270fő -szociális étkeztetés Nagy Szent Bazil Diakóniai Szolgálat 4823 Nagydobos, Fő u. 185. -házi segítségnyújtás: 234fő Tyukodi Református Egyházközség Házi Segítségnyújtó Szolgálat 4762 Tyukod, Kis u. 24. -házi segítségnyújtás: 104 fő -étkeztetés (szociális konyha) Szociális étkeztetés és házi segítségnyújtás Szolgálat 4311 Nyírgyulaj, Rákóczi u. 2. 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés,, 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 27
- szociális étkeztetés - házi segítségnyújtás: 45 fő Önkormányzati Szociális Alapszolgáltatás Nyírlugos 4371 Nyírlugos, Szabadság tér 1. -házi segítségnyújtás:18 fő -szociális étkeztetés Étkeztetés 4363 Nyírmihálydi, Postakör u. 2. -szociális étkeztetés Nyírvasvári Szociális Étkeztetés 4341 Nyírvasvári, Bátori u. 4. -szociális étkeztetés Szociális Alapszolgáltatások Terem 4342 Terem, Fő utca 10. - szociális étkeztetés - tanyagondnoki szolgáltatás Tanyagondnoki Szolgálat 4456 Tiszadob, Andrássy u. 37. -tanyagondnoki szolgáltatás Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Baktalórántháza székhely: 4561 Baktalórántháza, Vasút u. 2. -nevelőszülői hálózat 1. számú Lakásotthona telephely: 4561 Baktalórántháza, Köztársaság tér 15/B. - gyermekotthon lakásotthon: 12 fh 2. számú Lakásotthona telephely: 4561 Baktalórántháza, Petőfi u. 38. - gyermekotthon lakásotthon: 12 fh 3. számú Lakásotthona telephely: 4561 Baktalórántháza, Dózsa Gy. u. 2. - gyermekotthon lakásotthon: 12 fh 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, helyszíni szemle, szakértő igénybe étele 2015. január 1-től 2016. június iratbekérés,, szakhatóság igénybe vétele 28
4. számú Lakásotthona telephely: 4521 Berkesz, Petőfi u. 34. - gyermekotthon lakásotthon: 12 fh 5. számú Lakásotthona telephely: 4521 Berkesz, Lenin u. 1/B. - gyermekotthon lakásotthon: 12 fh 6. számú Lakásotthona telephely: 4521 Berkesz, Kossuth u. 8/A. - gyermekotthon lakásotthon: 12 fh 7. számú Lakásotthona telephely: 4521 Berkesz, Lenin u. 1/A. - gyermekotthon lakásotthon: 12 fh 8. számú Lakásotthona telephely: 4521 Berkesz, Rákóczi u. 5. - gyermekotthon lakásotthon: 12 fh 9. számú Lakásotthona telephely: 4432 Nyh-Nyírszőlős, Pannónia u. 67. - gyermekotthon lakásotthon: 12 fh 10. számú Lakásotthona telephely: 4432 Nyh-Nyírszőlős, Csabagyöngye u. 87. - gyermekotthon lakásotthon: 10 fh 11. számú Lakásotthona telephely: 4600 Kisvárda, Bocskai u. 33. - gyermekotthon lakásotthon: 12 fh Éltes Mátyás Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Gyermekotthon, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat 4300 Nyírbátor, Debreceni u. 67. -gyermekotthon: 40 fh Nyíregyháza-Sóstói Református Egyházközség 2015. január 1-től 2016. június iratbekérés,, szakértő igénybe vétele 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, 29
4432 Nyíregyháza, Aranyalma u. 7. - házi segítségnyújtás: 63 fő Szent József Védőotthon 4400 Nyíregyháza, Közép u. 17. -fogyatékosok nappali ellátása: 21 fh Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy 4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 12. - házi segítségnyújtás: 512 fő - egyéb főzőhely - népkonyha ÉFOÉSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete ÉFOÉSZ Támogató Szolgálat 4400 Nyíregyháza, Koszorú út 10. - támogató szolgáltatás Kékcsei Alapszolgáltatási Központ 4494 Kékcse, Fő u. 116-118. - étkeztetés (szociális konyha) - házi segítségnyújtás - tanyagondnoki szolgáltatás Nyírtura Község Önkormányzata 4532 Nyírtura, Arany János u. 14. - tanyagondnoki szolgáltatás Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Szenvedélybetegek Nappali Intézménye 4400 Nyíregyháza, Szarvas u. 38. - szenv.betegek nappali ellátása: 50 fh - egyéb főzőhely - népkonyha Tiszanagyfalu Község Önkormányzat Tanyagondnoki Szolgálat 4463 Tiszanagyfalu, Kossuth u. 43. - tanyagondnoki szolgáltatás Timóteus Támogató Szolgálat 4464 Tiszaeszlár, Arany J. u. 6. - támogató szolgáltatás 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés,, 2014. január 1-től 2016. június iratbekérés, 2015. január 1-től 2016. július iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. július iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. július iratbekérés, helyszíni szemle, szakértő, igénybevétele 2014. január 1-től 2016. július iratbekérés,, szakhatóság igénybevétele, szakértő 2014. január 1-től 2016. július iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. július iratbekérés, helyszíni szemle, 30
Bástya Fogyatékosok Nappali Háza 4450 Tiszalök, Damjanich utca 24. - támogató szolgáltatás - fogyatékosok nappali ellátása: 30 fő Tiszalök Város Önkormányzata Idősek Gondozó Központja 4450 Tiszalök, Kossuth u. 68. - idősek otthona:31 fh - időskorúak nappali ellátása:10 fh - szociális étkeztetés - házi segítségnyújtás:36 fő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Nyírbátor 4300 Nyírbátor, Vasvári P. u. 17. -gyermekotthon: 40 férőhely I. számú Lakásotthona 4300 Nyírbátor, Dózsa Gy. u. 16. -gyermekotthon - lakásotthon 12 férőhely II. számú Lakásotthona 4300 Nyírbátor, Rajk L. u. 12. -gyermekotthon - lakásotthon: 10 férőhely Szent Miklós Házi Segítségnyújtó Szolgálata 4822 Nyírparasznya, Rákóczi u. 69. -házi segítségnyújtás: 369fő Oltalom Diakóniai Szolgálat 4821 Ópályi, Árpád u. 2. -házi segítségnyújtás: 270fő Boldog Családokért Szociális és Gyermekvédelmi Egyesület Szociális Szolgáltató Központ 4821 Ópályi, Rajk L. u. 131. -fogyatékosok nappali ellátása: 50fh. -támogató szolgáltatás Szent Miklós Hálója Szolgálat 4634 Aranyosapáti, Petőfi u. 63. -házi segítségnyújtás: 270 fő 2014. január 1-től 2016. július iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. július iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. július iratbekérés,, szakértő igénybe vétele 2014. január 1-től 2016. július iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. július iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. július iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. július iratbekérés, helyszíni szemle, 31
Szociális Konyha Beregdaróc 4934 Beregdaróc, Szabadság u. 88. -szociális étkeztetés Fábiánháza Község Önkormányzatának Gondozási Központja 4354 Fábiánháza, Kossuth u. 87. - időskorúak nappali ellátása: 20 fő - házi segítségnyújtás: 27 fő - étkeztetés (szociális konyha) Fülpösdaróc Falugondnoki Szolgálat 4754 Fülpösdaróc, Fő u 48. - falugondnoki szolgáltatás Géberjén Falugondnoki Szolgálat 4754 Géberjén, Móricz Zs. u. 30/A. -falugondnoki szolgáltatás Idősek Klubja Nyírkáta 4333 Nyírkáta, Kossuth u. 13. - étkeztetés (szociális konyha) - házi segítségnyújtás: 18 fő - időskorúak nappali ellátása: 25 fő Nyírmeggyes Tanyagondnoki Szolgálata és Étkeztetése 4722 Nyírmeggyes, Petőfi S. u. 6. - tanyagondnoki szolgáltatás - étkeztetés (szociális konyha) Nyírparasznya Község Szociális Alapellátás 4822 Nyírparasznya, Szabadság út 23. - étkeztetés (szociális konyha) - házi segítségnyújtás: 9 fő Beregsurány Falugondnoki Szolgálata 4933 Beregsurány, Rákóczi u. 1. -falugondnoki szolgálat Közös Szociális Konyha Gelénes 4935 Gelénes, Kossuth u. 20. -szociális étkeztetés 2014. január 1-től 2016. július iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. július iratbekérés,, 2015. január 1-től 2016. július iratbekérés,, szakértő igénybe vétele 2015. január 1-től 2016. július iratbekérés,, szakértő igénybe vétele 2015. január 1-től 2016. augusztus iratbekérés,, 2015. január 1-től 2016. augusztus iratbekérés,, 2015. január 1-től 2016. augusztus iratbekérés,, szakértő igénybe vétele 2014. január 1-től 2016. augusztus iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. augusztus iratbekérés, helyszíni szemle, 32
Gemzse Tanyagondnoki Szolgálat 4567 Gemzse, Kossuth u. 36. -tanyagondnoki szolgálat Gulács Községi Önkormányzat Gondozási Központja 4842 Gulács, Szabadság u. 33. -házi segítségnyújtás: 40fő -szociális étkeztetés -időskorúak nappali ellátása: 30 fh. Őr Község Önkormányzatának Házi Segítségnyújtó Szolgálata 4336 Őr, Kossuth u. 2. - házi segítségnyújtás: 27 fő Szorgalmatos Község Szociális Étkeztetése 4441 Szorgalmatos, Közép u. 11. -szociális étkeztetés TELSE Szociális Szolgáltató 4440 Tiszavasvári, Vasvári Pál u. 55. - fogyatékosok nappali ellátása: 20 fh 4440 Tiszavasvári, Vasvári Pál u. 87. - fogyatékosok nappali ellátása 30 fh Aranyévek Szociális Gondozási Központ 4465 Rakamaz, Arany J. u. 108. - idősek otthona 47 fh - időskorúak nappali ellátása 20 fh - házi segítségnyújtás 43 fő 4465 Rakamaz, Dózsa Gy. u. 7/a -család- és gyermekjóléti szolgálat 4465 Rakamaz, Bocskai u. 55/A -szociális étkeztetés Tiszadobi Családsegítő és Gyermekjóléti Térségi Intézményfenntartó Társulás 4456 Tiszadob, Andrássy u. 35 - család- és gyermekjóléti szolgálat - étkeztetés - házi segítségnyújtás 72 fő 2014. január 1-től 2016. augusztus iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. augusztus iratbekérés, helyszíni szemle, 2015. január 1-től 2016. augusztus iratbekérés,, szakértő igénybe vétele 2014. január 1-től 2016. augusztus iratbekérés, helyszíni szemle, 2014. január 1-től 2016. augusztus iratbekérés, helyszíni szemle, 2016. január 1-től 2016. augusztus iratbekérés, helyszíni szemle, 2016. január 1-től 2016. augusztus iratbekérés, helyszíni szemle, 33