DR. MOLNÁR MELINDA A Gödöllői-dombság népesedési folyamata és foglalkozásszerkezeti átalakulása A Gödöllői-dombság népesedési és foglalkozásszerkezeti átalakulását Budapest agglomerációs folyamatai alapvetően meghatározták. A főváros viszonylagos közelségének is köszönhető, hogy a változás rendkívül mélyreható volt; igaz, ez a kistáj egyes településein más-más módon zajlott és zajlik. 1. ábra A Gödöllői-dombság települései Kistérségek határa Közigazgatási határok Települések belterülete Készítette: Benő Dávid doktorandusz. Forrás: Kistájkataszter OTAB. A Gödöllői-dombság természetföldrajzi kistáj. Határai érthető okokból nem igazodnak a közigazgatási határokhoz. Ebből adódik, hogy a kistájban vannak magtelepülések, melyek közigazgatási határa teljesen, vagy majdnem teljesen a dombságban fekszik, míg mások területe csak részben. A Gödöllői-dombság településállományának vizsgálatakor a Magyarország kistájainak katasztere II. kötetet (1990) vette alapul a szerző, amely szerint az alábbi települések tartoznak a kistájhoz: Csomád, Gödöllő, Erdőkertes, Gyömrő, Isaszeg, Kerepes, Maglód, Mende, Mogyoród, Őrszentmiklós (Őrbottyán), Pécel, Szada, Úri, Valkó, Vácbottyán (Őrbottyán), Vácegres, Veresegyház (1. ábra).
A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG NÉPESEDÉSI FOLYAMATA ÉS FOGLALKOZÁSSZERKEZETE 499 A Gödöllői-dombság települései a közép-magyarországi tervezési-statisztikai régióban, Pest megyében találhatók, s jelenleg 3 statisztikai kistérségbe tartoznak (1. ábra): a Gödöllői kistérséghez tartozik Mogyoród, Szada, Gödöllő, Kerepes, Isaszeg, Valkó és Pécel; a Monori kistérséghez tartozik Gyömrő, Maglód, Mende és Úri; a Veresegyházi kistérséghez tartozik Veresegyház, Erdőkertes, Csomád, Őrbottyán és Vácegres. A Gödöllői-dombság településeinek népesedési folyamata A dombság társadalmi, gazdasági változásai szorosan összefüggnek azzal, hogy a gyáripar megjelenése a fővárosban és környékén óriási munkaerőigénnyel lépett fel. Igaz, ehhez az agglomerációs fejlődéshez a vizsgált térség egyes települései nem egyszerre és nem is a kezdetek kezdetén kapcsolódtak. Összességében ugyanis a fővárosi agglomeráció születését a Budapest és a peremközségek között kiépült közlekedési rendszer megteremtésétől kezdve számolhatjuk (a 19. század második felétől), amely agglomerációfejlődés első szakaszában a változások leginkább Budapest szorosabban vett akkori peremközségei esetében voltak megfigyelhetők (Erzsébet, Csepel stb.) (Preisich 1960). A népességgyarapodás mint az egyik legszembetűnőbb agglomerációs hatás a Gödöllői-dombságban a 19. század végén vált látványossá. A népességnövekedés azonban nem volt töretlen, egy sajátos hullámmozgás figyelhető meg benne. A térség népesedése három nagyobb nekilendülési ívvel írható le. Az első nekilendülés a 19. század utolsó negyedében történt, és a 20. század harmincas negyvenes éveire tetőzött. A második elrugaszkodás 1949-ben indult el, és 1980-ig tartott. Az utolsó népesség-boom a rendszerváltás idejére tehető (2. ábra). A Gödöllői-dombság népességének alakulása, 1870 2007 2. ábra 160 000 140 000 120 000 100 000 80000 60000 40000 20000 0 fő 1870 1880 1890 1900 1910 1920 1930 1940 1950 1960 1970 1980 1990 2001 2007 Forrás: KSH-statisztikák alapján szerkesztette a szerző. A népesedést történeti metszetben vizsgálva, egy rövid átmeneti időszakot (1980 1990) leszámítva a térségben kitartó népességgyarapodásról beszélhetünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden település minden vizsgált időszakban valódi népességgyarapító volt. 1941-ben 1930-hoz viszonyítva két fogyó népességű települést
500 DR. MOLNÁR MELINDA lehetett találni: Csomádot ( 1%) és Úrit ( 5%). 1960-ban a népességvesztők köre (az 1941-es statisztikához képest) tovább bővült. Csomád ( 10%) mellett Vácegres ( 23%) és Valkó ( 4%) is népességvesztőként jelent meg, igaz a korábban fogyóként regisztrált Úri kilépett ebből a táborból. 1960-hoz képest 1970-ben viszont átmenetileg mindenhol népességgyarapodás volt megfigyelhető. 1980-ban (1970-hez képest) azonban a korábban is fogyó népességű települések ismét fogyóvá váltak: Csomád ( 2%), Úri ( 1%), Vácegres ( 11%) és Valkó ( 9%). A mélypontot az 1990-es statisztika mutatta. Ekkor, 1980-hoz képest a térség településállományának a nagyobbik fele népességvesztővé vált: Csomád ( 7 %), Gyömrő ( 6%), Isaszeg ( 4%), Mende ( 4%), Mogyoród ( 1%), Pécel ( 3%), Szada ( 1%), Úri ( 6%), Valkó ( 7%) és Vácegres ( 10%). Ehhez képest a rendszerváltás hatalmas fordulatot hozott: akár a 2001-es, akár a 2007-es adatokat vizsgáljuk, a térség minden települését népességgyarapodás jellemezte. A Gödöllői-dombságban a népességnövekedés következményeként átrendeződött a térség településeinek besorolása az egyes település-méretkategóriákban (1. táblázat). Év 1. táblázat A Gödöllői-dombság településeinek tipizálása méretük, státusuk alapján óriásfalvak (5000 ) A népesség szerinti falutípusok megoszlása, % középfalvak (2000 4999) kisfalvak (1000 1999) aprófalvak ( 999) A városok száma 1890 26,7 53,3 20,0 1900 6,7 33,3 40,0 20,0 1910 13,3 40,0 33,3 13,3 1920 20,0 46,7 26,7 6,7 1930 26,7 53,3 13,3 6,7 1941 40,0 40,0 13,3 6,7 1949 33,3 46,7 6,7 13,3 1960 31,3 56,3 12,5 1970 33,3 53,3 13,3 1 1980 40,0 46,7 13,3 1 1990 40,0 46,7 13,3 1 2001 41,7 41,7 16,7 4 2007 45,5 36,4 9,1 9,1 5 Forrás: KSH-statisztikák alapján szerkesztette a szerző. Az 1890-es adatok alapján a Gödöllői-dombság eredendően kis- és aprófalvakból álló térségnek számított. Abban, hogy 1900-ban megjelent az első óriásfalu a térségben (Gödöllő), minden bizonnyal a budapesti agglomeráció népességkoncentrációt indukáló hatása is megmutatkozik. 1910-ben már két óriásfaluval számolhattunk (Gödöllő, Pécel), 1920-ban pedig egy harmadikkal is (Gyömrő). A térségben 1920-ban tolódott el a súlypont végérvényesen a közép- és óriásfalvak irányába. Ezzel gyökeresen megváltozott a korábbi arculat. 1930-ban Isaszeg is belenőtt az óriásfalu-méretbe. 1941-ben Veresegyház és Maglód is társult az előző négy településhez. 1949-ben ugyan Maglód átmenetileg visszakerült a középfalu-kategóriába, de utána minden statisztikai vizsgálatban elérte az óriásfalvak méretküszöbét. 1949-ben tehát öt óriásfalut számlált a térség (Gödöllő, Pécel, Gyömrő, Isaszeg, Veresegyház). 1960-ban is öt óriásfaluja volt a Gödöllői-dombságnak: Maglód visszakerült az óriásfalvak közé, Veresegyház viszont kikerült onnan, mivel
A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG NÉPESEDÉSI FOLYAMATA ÉS FOGLALKOZÁSSZERKEZETE 501 időközben kivált belőle Erdőkertes, így lélekszáma az óriásfalu-méret alá csökkent. A gyors lélekszám-növekedés a térségben minőségi változáshoz is vezetett, mivel az idők folyamán a nagyobb lélekszámú települések között megkezdődött a várossá nyilvánítás. 1966-ban született meg a térség első városa: Gödöllő. (Gödöllő jóval korábban, 1763-ban már mezővárosi rangot nyert el, s mint uradalmi központ már akkor szorosan kapcsolódott Budapesthez. Ez a státusa a 19. században végrehajtott közigazgatási reformmal szűnt meg (Frisnyák 2008).) Az óriásfalu-állomány tagjainak száma 1970-ben megint 5 volt, mivel Veresegyház ismét belenőtt ebbe a kategóriába. 1980-ban újabb taggal bővült az óriásfalu-állomány: Kerepessel. Ezzel csúcsához érkezett az óriásfalvak száma a térségben (6). A rendszerváltás után liberalizálódott várossá nyilvánítási gyakorlat a várossá válást szélesebb körben is lehetővé tette. 1996-ban várossá nyilvánították Pécelt, 1999-ben Veresegyházat, 2001-ben pedig Gyömrőt. 2007-ben Maglód is város lett, majd 2008-ban Isaszeg követte. A várossá nyilvánítások ellenére az óriásfalvak mégsem tűntek el a térségben, mivel újabb települések indultak meg az óriássá válás útján: Erdőkertes, Kerepes, Őrbottyán és Mogyoród (1. táblázat). A Gödöllői-dombság településeinek tipizálása népességük változása alapján A térségről általában elmondható, hogy növő népességű, ám az egyes településeken ez más-más módon és időben vált jellemzővé. A népesedést a természetes szaporodás (fogyás) és a vándorlási egyenleg határozza meg. Ezeket a tényezőket figyelembe véve megállapítható, hogy a formálódó nagyvárosi agglomerációs folyamatokra a Gödöllőidombság települései nem adtak egységes választ, ami jól megmutatkozik az eltérő népesedési folyamatokban. Tíz évente vizsgálva a térség településállományát, az alábbiakban megrajzoljuk, hogy a népességalakulást befolyásoló természetes szaporodás/fogyás és a vándorlási egyenleg alapján hogyan osztályozhatók a települések. Az első vizsgált időszak 1949 1960. A Gödöllői-dombság településállományának demográfiai bázisát tekintve 1949-hez képest 1960-ban három településcsoport jött létre: fogyó népességű csoport, ahol a fogyás oka a vándorlási veszteség volt (Csomád, Vácegres, Valkó); növő népességű csoport, ahol a természetes szaporodás meghaladta a vándorlási veszteséget (Úri, Mende, Mogyoród, Vácbottyán és Veresegyház); növő népességű csoport, ahol természetes szaporodás és pozitív vándorlási egyenleg volt jellemző (Gödöllő, Gyömrő, Erdőkertes, Isaszeg, Kerepes, Maglód, Őrszentmiklós, Pécel és Szada). 1949 1960 között a Gödöllői-dombság településállományának döntő része tehát népességgyarapító volt. A népességnövekedést elkönyvelő települések mindegyikében magasabb volt az élve születések aránya, mint a halálozásoké; különbségük a vándorlási egyenlegben mutatkozott meg. E népességkoncentrálódás irányába mutató változás minden bizonnyal szoros összefüggésben volt a kor központosított ipar- és igazgatási politikájával, a főváros környékének intenzív agglomerálódásával (Pesty L-né 1982). 1960 1970 között a térségben még inkább kibővült a népességgyarapítók tábora. A településcsoportok és az odasorolt települések a következőképp alakultak: fogyó népességű csoport, ahol a fogyás oka a vándorlási veszteség (Úri);
502 DR. MOLNÁR MELINDA növő népességű csoport, ahol a természetes szaporodás meghaladta a vándorlási veszteséget (Mende, Vácegres és Valkó); növő népességű csoport, ahol természetes szaporodás és pozitív vándorlási egyenleg volt a jellemző (Csomád, Gödöllő, Gyömrő, Erdőkertes, Isaszeg, Kerepes, Maglód, Mogyoród, Őrbottyán, Pécel, Szada és Veresegyház). 1960 1970 között a Gödöllői-dombság településein kedvező irányban történt elmozdulás, kibővült a stabil demográfiai alapokon nyugvó települések köre. A pozitív vándorlási mérleghez minden bizonnyal hozzájárult, hogy ebben az időszakban a Budapest túltelítődéséből adódó kapacitásproblémák megoldásához a döntéshozók olyan betelepülést korlátozó rendszabályokat léptettek életbe, amelyek csak a főváros területére vonatkoztak, az övezet településeire nem. Ennek következtében az agglomerációban és környékén vándorlási nyereségben megnyilvánuló népességnyomás alakult ki (Pesty L-né 1982). 1970 1980 között a népesedési folyamatok miatt a Gödöllői-dombság településállománya jelentősen differenciálódott. Az alábbi településcsoportok jöttek létre: fogyó népességű, természetes fogyás és elvándorlás által is sújtott csoport (Csomád); fogyó népességű csoport, ahol ugyan természetes szaporodás mutatkozott, de egyidejűleg elvándorlás volt (Vácegres, Valkó és Úri); növő népességű csoport, ahol a természetes szaporodás meghaladta a vándorlási veszteséget (Isaszeg és Mogyoród); növő népességű csoport, ahol a pozitív vándorlási egyenleg kompenzálta a természetes fogyást (Szada); növő népességű csoport, ahol természetes szaporodás és pozitív vándorlási egyenleg volt jellemző (Erdőkertes, Kerepestarcsa, Pécel, Veresegyház, Gyömrő, Maglód, Mende, Őrbottyán és Gödöllő). 1970 1980 között először jelent meg a természetes fogyás problémája a térségben. Kiszélesedett az abszolút értelemben vett népességvesztők köre. A kedvezőtlen előjelű változás minden bizonnyal összefüggött az 1960-as években a vidék iparosításáról, a főváros ipari túlsúlyának mérsékléséről hozott döntésekkel. Kifulladt ugyanis az a korábbi gazdasági növekedés, amely erős munkaerő-keresletet indukált Budapest települési környezetében (Pesty L-né 1982). 1980 1990 között tovább folytatódott a korábbi differenciálódás. A természetes szaporodás/fogyás és a vándorlási egyenleg alapján az alábbi településcsoportok jöttek létre: fogyó népességű, természetes fogyás és elvándorlás által sújtott csoport (Gyömrő, Isaszeg, Mende, Pécel, Úri és Valkó); fogyó népességű csoport, ahol pozitív ugyan a vándorlási egyenleg, de egyidejűleg természetes fogyás jellemző (Csomád, Mogyoród és Szada); fogyó népességű csoport, ahol ugyan természetes szaporodás mutatkozott, de egyidejűleg elvándorlás volt jellemző (Vácegres); növő népességű csoport, ahol természetes szaporodás és pozitív vándorlási egyenleg volt jellemző (Őrbottyán); növő népességű csoport, ahol a pozitív vándorlási egyenleg kompenzálta a természetes fogyást (Erdőkertes, Maglód, Veresegyház és Gödöllő);
A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG NÉPESEDÉSI FOLYAMATA ÉS FOGLALKOZÁSSZERKEZETE 503 növő népességű csoport, ahol a természetes szaporodás kompenzálta a vándorlási veszteséget (Kerepestarcsa). Összességében 1990-re a Gödöllői-dombságban kiszélesedett a népességvesztők köre. A térség akkori demográfiai helyzete történelmi mélypontnak tekinthető. 1990 2001 között a rendszerváltás utáni első évtizedben gyökeresen megváltozott a térség demográfiai helyzete. Minden település növő lélekszámúvá vált, s az alábbi két csoportba volt sorolható: növő népességű csoport, ahol a pozitív vándorlási egyenleg kompenzálta a természetes fogyást (Csomád, Gyömrő, Erdőkertes, Gödöllő, Isaszeg, Maglód, Mende, Mogyoród, Őrbottyán, Pécel, Szada, Úri, Vácegres, Valkó és Veresegyház); növő népességű csoport természetes szaporodással és pozitív vándorlási egyenleggel (Kerepes). Az 1990 2001 közötti időszakban a térség a demográfiai viszonyokat tekintve lényegében homogenizálódott: mindenhol népességgyarapodással lehetett számolni. A kedvező előjelű változás minden bizonnyal összefügg a budapesti agglomerációnak a rendszerváltás után új lendületet kapott fejlődésével. És bár a térség települései közül jelenleg Mende, Úri, Valkó és Vácegres nem része hivatalosan a budapesti agglomerációnak, mégis úgy tűnik, hogy a népesedési viszonyokat tekintve ezek a települések teljesen úgy viselkednek, mint a hivatalosan is az agglomerációhoz tartozó társaik. A Gödöllői-dombság településeinek tipizálása foglalkozásszerkezet alapján A Gödöllői-dombság településeinek sajátos fejlődését az elmúlt évtizedekben nemcsak a népesedési viszonyokban megmutatkozó mennyiségi változások jellemzik. A társadalmigazdasági struktúrája minőségi átalakulásának is szemtanúi lehetünk. A térség néhány évtized alatt elveszítette agrárarculatát. Először az ipari profil, majd később a tercierizálódás vált uralkodóvá (2. táblázat). Az átalakulás mélyreható volt, amit a foglalkozásszerkezet változásának vizsgálatával kísérünk nyomon. A szektorok foglalkoztatásban betöltött szerepe országosan és a Gödöllői-dombságban, 1960 2001 2. táblázat (Százalék) Év Terület Mezőgazdaság Ipar Egyéb 1960 Ország 34,6 33,5 31,9 Gödöllői-dombság 27,4 42,9 29,2 1970 Ország 21,6 34,9 43,5 Gödöllői-dombság 20,6 54,0 25,5 1980 Ország 14,9 31,7 53,4 Gödöllői-dombság 17,1 45,5 37,5 1990 Ország 15,5 37,9 46,7 Gödöllői-dombság 12,6 41,0 46,5 2001 Ország 6,2 34,2 59,6 Gödöllői-dombság 2,3 31,9 65,8 Forrás: KSH-statisztikák alapján szerkesztette a szerző.
504 DR. MOLNÁR MELINDA Lettrich Edit (1965, 1975) tipizálási rendszerének segítségével nagyító alá véve a térség egyes településeinek foglalkozásszerkezetét, először három alaptípusba soroljuk a településeket: agrár, kétlaki, urbánus. A módszer szerint az agrártelepülések sajátossága, hogy a mezőgazdasági keresők százalékaránya az összfoglalkoztatásban 55 100% közötti. Az olyan településeket, ahol a mezőgazdasági keresők százalékaránya 55 75% közötti, mérsékelten agrárjellegű településnek nevezzük (I. fok). Ahol a mezőgazdasági keresők százalékaránya 75 100% közötti, ott szélsőségesen agrártelepülésről beszélünk (II. fok). A kétlaki települések sajátossága, hogy a mezőgazdasági keresők százalékaránya 36,6 55% közötti. E típusnak is két formája van. Ipar alapján urbanizálódó településnek ( a ) nevezzük azt az esetet, amikor az ipari keresők aránya nagyobb, mint az egyébé. Egyéb alapján urbanizálódó településnek ( b ) azt az esetet nevezzük, amikor az egyéb keresők aránya nagyobb, mint az iparban dolgozóké. Urbánus a település, ha a mezőgazdasági keresők százalékaránya 0 36,6%. Az I. fok jellemzője, hogy az ipari és egyéb keresők aránya együtt 63,4 85,0% között mozog. A II. fok jellemzője, hogy az ipari és egyéb keresők aránya 85% feletti. Az urbánus mindkét fokozatán belül az ipari (I) és egyéb (E) keresők aránya alapján megkülönböztetünk: A: ipari jelegű települést (I:E 1,33-nál több), B: vegyes jellegű települést (I:E=1,33 0,66), C: egyéb jellegű települést (I:E 0,66-nál kevesebb). Az alaptípusok a lényegi különbségek kiemelésére alkalmasak, az altípusok ezt árnyalják tovább. 1941-től vizsgálódva az első fontos tapasztalat az, hogy a Gödöllői-dombság településállományának foglalkozásszerkezete nem volt egységes már 1941-ben sem. Az, hogy a települések 40%-a ekkor már egyértelműen urbánusnak volt tekinthető, egyértelműen összefügg a fejlődő budapesti agglomerációval. Igaz, ekkor a térségben még csak a kevéssé előrehaladott stádiumú, I. fokozatban lehetett az érintett településeket regisztrálni. Gödöllő, Isaszeg és Pécel esetében egyéb jellegű urbánus településről beszélhettünk, míg Gyömrő, Kerepes és Maglód esetében vegyes jellegű urbánus településről. Ezzel együtt a településállomány több mint fele 1941-ben még agrártelepülés volt. Az uralkodó szektornak tehát 1941-ben a mezőgazdaság volt tekinthető. Mende, Mogyoród és Őrbottyán mérsékelten agrártelepülés, Csomád, Szada, Vácegres, Valkó és Úri pedig szélsőségesen agrártelepülés volt 1941-ben. Egyetlen átmenetinek mondható kétlaki település volt akkor: Veresegyház, amely esetében mindhárom szektor jelentősnek volt mondható. A kétlakin belül a típusba tartozónak mutatkozott e település, mivel nem sokkal ugyan, de az ipar a foglalkoztatásban jelentősebbnek mutatkozott, mint az egyéb szektor (3. ábra). 1960-ra a térség egyértelműen szakított a korábban jellemző agrárarculatával: a meghatározó szektor az ipar lett. Egyetlen mérsékelten agrár besorolást kapó falu maradt: Csomád. Míg 1941-ben csak Veresegyház kapott kétlaki besorolást, addig 1960-ban négy új település került ide (az agrártelepülések sorából), miközben Veresegyház kilépett ebből a csoportból. Az 1960-ban kétlakinak tekinthető települések a következők voltak: Szada, Vácegres, Valkó és Úri. A Gödöllői-dombság kétlaki településeinek sajátossága 1960-ban az volt, hogy még jelentős agrárfoglalkoztatás mutatkozott meg, ugyanakkor az ipari foglalkoztatás előretört. A térségben jelentősen bővült az urbánus
A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG NÉPESEDÉSI FOLYAMATA ÉS FOGLALKOZÁSSZERKEZETE 505 csoport: a települések 71%-a idesorolódott. Míg azonban 1941-ben az akkor idesorolt hat település mindegyike az I. fokozatban szerepelt, lévén az agrárfoglalkoztatás még relatíve jelentős, addig 1960-ban a 12 urbánus településnek csupán a fele (Kerepes, Mende, Mogyoród, Őrszentmiklós, Vácbottyán és Veresegyház) tartozott ide. Közülük ipari jellegűnek volt tekinthető: Mende, Mogyoród, Vácbottyán és Veresegyház. Őrszentmiklós a vegyes jellegű alcsoportba tartozott. Újdonságként jelent meg 1960-ban az urbánus II. csoport. Ennek jellegzetessége, hogy az ipari és a tercier foglalkoztatás rendkívül hangsúlyos. Ezek a települések 1960-ban a következők voltak: Erdőkertes, Gödöllő, Gyömrő, Isaszeg, Maglód, Pécel. Közülük ipari jellegű csak egy volt: Erdőkertes. A többi település vegyes szerepkörűnek minősült (3. ábra). 1970-ben jól látható a tercier szektor növekvő jelentősége a térségben. A 16 településből álló Gödöllői-dombságban változatlanul egyetlen agrártelepülést lehetett regisztrálni: Vácegrest. Viszont kétlaki településből is csupán egy volt ekkorra: Csomád. (Itt a mezőgazdaság mellett az ipar jelenléte volt feltűnő.) Az urbánus kategóriába tartozó települések köre egyértelműen bővült (88%) 1960-hoz képest. Az urbánus települések nagyobbik fele (57%-a) már az előrehaladottabb tercierizálódást mutató II. fokozathoz tartozott (Erdőkertes, Isaszeg, Kerepes, Gödöllő, Gyömrő, Maglód, Mende és Pécel). Közülük csak Gödöllő kapott vegyes besorolást ( B kategória), mivel a többi település esetében a tercier szektor és az ipar egymáshoz viszonyított súlyában inkább az ipar volt a meghatározó. Az I. fokozatú urbánus települések (Mogyoród, Szada, Valkó, Veresegyház, Úri, Őrbottyán) mindegyike ipari jellegű ( A ) besorolást kapott (3. ábra). 1980-ban a korábban megkezdődött tendencia eredményeként az agrártelepülések utolsó hírmondójának számító Vácegres is kétlakivá vált. 1980-ra tehát a térség agrárkorszaka végérvényesen lezárult. Az urbánus kategóriába tartozó települések köre egyértelműen bővült (94%). Az urbánus települések nagyobbik hányada (67%-a) változatlanul a II. fokozathoz tartozott (Erdőkertes, Isaszeg, Kerepestarcsa, Szada, Veresegyház, Gödöllő, Gyömrő, Maglód, Pécel és Őrbottyán). Erdőkertest kivéve minden település vegyes besorolást ( B kategória) kapott, azaz a települések életében a korábbi ipari túlsúly háttérbe szorult, miközben az egyéb szektor előretört. Erdőkertes A kategóriájú urbánus település volt, mivel az ipar dominált. Az I. fokozatú urbánus települések közül Valkó, Mende és Úri ipari jellegű ( A ) besorolást kapott, Mogyoród pedig vegyes ( B ) besorolást, mivel az egyéb szektorban keresők aránya jelentősebb volt, mint az iparban keresőké. Csomád esetében a foglalkoztatásban a mezőgazdaság magas aránya mellett a tercier szektor jelenléte az iparhoz képest látványosan magas volt. A térségben egyedüliként a település egyéb ( C ) besorolást kapott (3. ábra). 1990-ben újra minőségi változás szemtanúi vagyunk: ekkor a 16 településből álló térségben már egyetlen agrár- és kétlaki település sem volt. A térség településeinek mindegyike urbánus kategóriába került. Az urbánus települések döntő többsége (a 16-ból 13) az előrehaladottabb tercierizáltságot jelentő II. fokozathoz tartozott (Gyömrő, Erdőkertes, Isaszeg, Kerepestarcsa, Mende, Szada, Mogyoród, Úri, Veresegyház, Gödöllő, Maglód, Pécel és Őrbottyán). Az I. fokozatú urbánus települések Csomád, Valkó és Vácegres voltak. Gödöllő egyértelműen egyéb ( C ) besorolást kapott, jelezve, hogy a tercier szektor meghatározóvá vált foglalkoztatásában. A többi 15 település is vegyes besorolást kapott ( B kategória), azaz a térség megélhetését korábban meghatározó ipar mindenütt háttérbe szorult, miközben a tercier szektor előretört (3. ábra).
506 DR. MOLNÁR MELINDA 2001-re a 16 településből álló Gödöllői-dombság teljesen homogenizálódott. Olyan urbánus településekből álló térséggé vált, amelyben valamennyi település az előrehaladottabb urbanizációs szintet jelentő II. fokozathoz tartozott, ezen belül is az egyéb jellegű C kategóriába (3. ábra). A térség foglalkozásszerkezetében a tercier szektor uralkodott el. 3. ábra A Gödöllői-dombság településeinek foglalkozásszerkezeti típusai 1941 1960 Szélsőségesen agrár (II.) Mérsékelten agrár (I.) Kétlaki ipari Urbánus I. vegyes Urbánus I. egyéb Mérsékelten agrár (I.) Kétlaki ipari Urbánus I. ipari Urbánus I. vegyes Urbánus II. ipari Urbánus II. vegyes 1970 1980 Mérsékelten agrár (I.) Kétlaki ipari Urbánus I. ipari Urbánus II. ipari Urbánus II. vegyes Kétlaki ipari Urbánus I. ipari Urbánus I. vegyes Urbánus I. egyéb Urbánus II. ipari Urbánus II. vegyes (Folytatás a következő oldalon)
A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG NÉPESEDÉSI FOLYAMATA ÉS FOGLALKOZÁSSZERKEZETE 507 1990 2001 Urbánus I. vegyes Urbánus II. vegyes Urbánus II. egyéb Urbánus II. egyéb (Folytatás) Forrás: KSH-adatok alapján készítette a szerző. Összefoglalás A Gödöllői-dombság településeit fél évszázada még csak falvak alkották. 2008-ban a 16 településes térségben már 6 népes város állt. A dombság népességgyarapodása, a térség foglalkozásszerkezeti átalakulása szorosan összefügg az agglomerálódó Budapest közelségével. A térség eredendően agrártelepülései először a környék ipari beruházásainak révén alakultak át, majd (főleg a rendszerváltástól) a tercier szektor vált a foglalkoztatásban a meghatározóvá. A Gödöllői-dombság településeinek java része ma már hivatalosan is része a budapesti agglomerációnak. A térségnek az agglomerációhoz tartozó és nem tartozó települései között azonban sem a népesedési folyamatok, sem a foglalkozásszerkezeti változások irányában nem mutatkozik különbség. IRODALOM Lettrich Edit (1965): Urbanizálódás Magyarországon. Földrajzi Tanulmányok, 5. Akadémiai Kiadó, Bp. Lettrich Edit (1975): Településhálózat urbanizáció igazgatás. MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Bp. Marosi Sándor Somogyi Sándor (szerk.) (1990): Magyarország kistájainak katasztere. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest Pesti Lajosné (1982): Szuburbánus problémák a budapesti agglomerációban. Településfejlesztés, 2. Preisich Gábor (1960): Budapest városépítésének története I II III., Műszaki Könyvkiadó, Budapest Frisnyák Sándor (2008): Adalékok a Gödöllői-dombság történeti földrajzához. In: Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XLVII. kötet Kulcsszavak: agglomeráció, népességkoncentráció, óriásfalu, foglalkozásszerkezet, agrártelepülés, kétlaki település, urbánus település. Resume Fifty years ago settlements of the Gödöllő-hills comprised only villages. By 2008 in the area of the townships there has already existed and prospered six populous towns. Both the population growth of these settlements and the transformation of employment in the area are strictly related with the closeness of the central and urbanised key position of the capital, Budapest. The originally agricultural townships were first transformed by industrial investments in the area, then mainly after the change of regime in Hungary the so called third sector became predominant in employment. The majority of settlements and townships of the Gödöllő-hills today are official parts of the Budapest suburbia.