Levél Önkormányztánk időszki lpj Krácsonyi és újévi köszöntés A Krácsony és Újév küszöbén, mint polgármester köszöntöm Önöket. Mit is kívánhtnék mást, mint ngyon boldog ünnepeket, kiegyensúlyozott és sikeres újesztendőt. A Krácsony csládok ünnepe, de én hiszem, hogy Levél lkosság is lkot egyfjt csládot. Ezért jöttünk össze z dventi koszorúnk gyertyáink meggyújtásár vsárnponként és ezért díszítettük fel flu krácsonyfáját, építettük meg z életngyságú betlehemünket. Hogy mi kerül feldíszített f lá, jándék gynánt? Bármilyen giccsesen is hngzik, úgy érzem: közös várkozás, z együttlét és beszélgetés, szeretet és megbecsülés legszebb jándék, mint Szent Cslád, Mári és József is szegényes jászolbn legngyobb szeretettel várt Megváltó születését. Minden más jándék csk ezután következhet, csk megpróbálhtj kifejezni megbocsátás és szeretet érzését. Kérem, gondoljnk erre, hogy Krácsonyi csillogás és pomp közepette is meglássák lélek kicsiny gyertyfényét: szeretetet, mi minden pénzért kphtó cicománál szebben világít. A Szilveszter, z Újév bráti társságok hrsánybb, vidámbb ünnepe. Ez np, mikor szilveszteri pezsgőzés előtt számb vesszük z eltelt esztendő eredményeit, pezsgőmámor, z önfeledt ünnep elmúltávl pedig elkezdünk dolgozni, z előző terveket még részletesebben kidolgozni és megvlósítni. Mindezen gondoltok jegyében kívánok minden levéli polgárnk szeretetteljes, békés Krácsonyt, ngyon boldog és sikeres Új esztendőt. Kívánom, hogy z új évben váljnk vlór álmik, teljesüljenek vágyik, vlósuljnk meg céljik, hogy mindennpi sikereikben legyen erejük megtlálni boldogságot! Ppp Zoltán polgármester H 2008. Krácsonyi különszám z ünnep elérkezik z életedben, kkor ünnepelj egészen. (...) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, mi köznpok szertrtás és feldt. Az ünnepet nemcsk nptárbn írják piros betűkkel. Nézd régieket, milyen áhíttosn, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vd örömmel ünnepeltek! Az ünnep különbözés. Az ünnep mély és vrázsos rendhgyás. Mári Sándor KARÁCSONYI AJÁNDÉK A levéli állndó lkcímmel rendelkező és életvitelszerűen levélen lkó 70 év feletti és 60 év feletti egyedülállló időseket krácsonyi ünnep lklmából 3.000,-Ft/fő, egyszeri támogtásbn részesítette z önkormányzt. A nyilvántrtás szerint 153-n, összesen 459.000,-Ft támogtást kptk. TARTALOM Krácsony Testületi ülések Közhírrététel Idősek npj Krácsonyi írások Anykönyv Szentmisék Skbrátok... Mesemondó verseny Rendezvények Vérdás Krácsony Szilveszter Frsng 1. oldl 2. oldl 2-3. oldl 3. oldl 4-5. oldl 5. oldl 6. oldl 6.-oldl 7. oldl 7. oldl 7-8. oldl 8. oldl 8. oldl 8. oldl
Levél Önkormányztánk időszki lpj 2008. Krácsonyi különszám KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSEKRŐL A 2008. november 24-én trtott nyilvános képviselő-testületi ülésen hozott legfontosbb döntésekről rövidített formábn, z lábbikbn dunk számot: A Képviselő-testület Levéli Német Nemzetiségi Áltlános Iskol torncsrnok és kzánház épület közötti összekötő lpos tető cspdékvíz szigetelés felújítási munkáir tett jánltot z előterjesztés szerint jóváhgyj. A munkák költségét 671.082.-Ft-ot 2009. évi * 102/2008. (XI. 24.) htározt A Képviselő-testület község 2009. évi költségvetés készítésekor betervezi. költségvetési koncepcióját z előterjesztés * 107/2008. (XI. 24.) htározt szerint elfogdj. A Képviselő-testület támogtj Schmitzhofer Csbáné, háziorvosi szolgált körzeti ápoló és * 103/2008.(XI. 24.) htározt A Képviselő-testület Levéli Nyugdíjs Klub dminisztrátor részére fizioterápiás egyesület önkormányzttól kpott 2007. évi tnfolymon vló részvételét, melynek támogtásáról szóló elszámolást, vlmint költségét kb. 220.000.-Ft-ot 2009. évi tevékenységükről szóló tájékozttót z költségvetési rendeletébe betervezi. Megbízz polgármestert tnulmányi szerződés előterjesztés szerint elfogdj. megkötésével. * 104/2008.(XI. 24.) htározt A Képviselő-testület Hók Lovsklub * 108/2008.(XI. 24.) htározt önkormányzttól kpott 2007. évi A Képviselő-testület levéli állndó lkcímmel támogtásáról szóló elszámolást, vlmint rendelkező és életvitelszerűen Levélen lkó tevékenységükről szóló tájékozttót 70 év feletti időskorúk, vlmint 60 év feletti egyedülálló nyugdíjsokt krácsonyi előterjesztés szerint elfogdj. ünnep lklmából 3.000.-Ft/fő, zz * 8/2008.(XI. 27.) rendeletet z önkor- Háromezer forint/fő támogtásbn részesíti mányzt áltl végzett közműépítéshez költségvetés trtlék terhére. A list kpcsolódó út- és közműfejlesztési összeállításávl megbízz Szociális, Csládvédelmi és Ifjúsági Bizottságot. Az hozzájárulásról. jándékot képviselők viszik és dják át z időseknek. * 105/2008.(XI. 24.) htározt A Képviselő-testület Május 1. ligeti játszóteret üzemeltetésre átdj Levél * 109/2008.(XI. 24.) htározt Brátink Egyesülete (9221 Levél, Fő u. 30., A Képviselő-testület úgy dönt, hogy z képviselője Máté Tmásné elnök) részére z előterjesztéshez mellékelt Levél Község Önkormányzt 2009. évi ellenőrzési lábbi feltételekkel. munktervét jóváhgyj. Az LBE válllj: - játszótér fejlesztésére pályázt benyújtását z FVM flumegújítási és flufejlesztési * 110/2008.(XI. 24.) htározt pályáztár, z elkészült és z önkormányzt A Képviselő-testület:./ 89/2008.(IX.30.) htároztábn áltl jóváhgyott tervek szerint, - sikeres pályázt esetén játszótér foglltkr vontkozón Ngy Sándor ügyvéd előfinnszírozását és kivitelezés (Mosonmgyróvár, Lucsony u. 12.) felhtlmzását visszvonj lebonyolítását, - játszótér üzemeltetését, fenntrtását b./ z Architektúr Expo Szövetkezettől pályázt szerint minimum öt éves időtrtmr. tuljdonb és üzemeltetésre átveszi z expó területén lévő ivóvízhálóztot 2008. Az önkormányzt válllj: december 31-i nyilvántrtási értéken, de - pályáztírás költségeinek megtérítését, - sikeres pályázt esetén kivitelezés térítésmentesen, és üzemeletetésre átdj z lebonyolításánk segítését és z esetleg AQUA Kft-nek. felmerült egyéb költségek egyeztetés utáni c./ z ivóvízhálózt átvételéről háromoldlú megállpodást köt z Architektúr-Expo megtérítését, - hitelből történő finnszírozás esetén Szövetkezettel és z AQUA Kft-vel, mely keletkező kmt és egyéb hitelköltségek elkészítésével megbízz Ngy Sándor ügyvéd urt. megtérítését, - z üzemeltetés időtrtlm ltt felmerülő A szerződésben z átdás-átvétel ténye és fenntrtássl, felülvizsgálttl, jvításokkl és trtlm mellett rögzíteni kell zt, hogy z krbntrtásokkl kpcsoltos költségek AQUA Kft nyiltkozt szerint z átvett ivóvízhálózt műszki állpot megfelelő és egyeztetés utáni megtérítését. A megállpodást szerződésbe kell fogllni, kéri szolglmi jogok bejegyezését mely láírásár felhtlmzz vízhálóztr és vízmérőknákr. Az AQUA Kft fogysztási helyeken vízmérőórákt polgármestert. lecseréli és minden fogysztóvl egyedi szolgálttási szerződést köt 2008. december * 106/2008.(XI. 24.) htározt 12-ig. -2- * 111/2008.(XI.24.) htározt A Képviselő-testület 48/2008.(V.27.) htároztát pontosítj és kiegészíti következő szerint: A konyh bérleti díját 2008. szeptember 01-től z iskoli tnévhez igzodv 10 hónpr állpítj meg. A főzési díj összege bérleti szolgálttási szerződés 11. pontj lpján: - Óvodábn (3-szori étkezés) 400.-Ft/dg +Áf - Iskoli npköziben (3-szori étkezés) 417.Ft/dg +Áf - Iskoli menz (csk ebéd) 342.-Ft/dg + Áf - Alklmzott, vendég és szoc. étkezés 400.Ft/dg + Áf ****** A testület z ülésen több más ügyet is tárgylt, de htároztot nem hozott, illetve tájékoztókt hllgtott meg. A testület ülései nyilvánosk, - kivéve zárt ülést - zokon bárki részt vehet, ki érdeklődik flu-, és közügyek iránt! Ppp Zoltán polgármester KÖZHÍRRÉTÉTEL! Levél Község Önkormányzt Képviselőtestületének 8/2008. (XI. 27.) rendelete z önkormányzt áltl végzett közműépítéshez kpcsolódó út- és közműfejlesztési hozzájárulásról Levél Község Önkormányztánk Képviselő-testülete (továbbikbn: képviselő-testület) helyi önkormányztokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, vlmint z épített környezet lkításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbikbn: Étv.) 28. (2) bekezdésében kpott felhtlmzás lpján z lábbi rendeletet lkotj: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) A rendelet htály Levél község közigzgtási területén önkormányzti beruházásbn készülő közműépítésekre terjed ki. (2) A rendelet személyi htály mgánszemélyekre, jogi személyekre, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre (továbbikbn: tuljdonos) terjed ki, mennyiben tuljdonukt képező ingtlnokt kiszolgáló közművek önkormányzti beruházásbn történő kiépítésére, fejlesztésére (bővítésére) kerül sor. A KÖZMŰFEJLESZTÉSI HOZZÁJÁRULÁS MÉRTÉKE
Levél Önkormányztánk időszki lpj 2. (1) Az önkormányzt áltl végzett közműfejlesztési beruházás megvlósításáról z Étv. 28. (1) bekezdésben foglltk figyelembe vételével képviselő-testület dönt. (2) Az ingtln tuljdonosit beruházás prognosztizált költségéről és várhtó befejezés időpontjáról beruházás megkezdését megelőzően tájékozttni kell. 3. (1) A megvlósított közművek költségét z önkormányzt beruházás összköltségének legfeljebb 90 %-ig z érintett ingtlnok tuljdonosir áthárítj. (2) Az áthárítás %-os mértékéről képviselőtestület közműfejlesztési beruházás konkrét dtink ismeretében külön htároztbn dönt. (3) A közművesítés költségeinek felosztás lkóingtlnok tuljdonosi között z ingtlnok szám szerint egyenlő ránybn történik. (4) A hozzájárulás fizetésére vontkozó kötelezettséget és nnk mértékét Étv. 28. (4) bekezdésében foglltk szerint települési önkormányzt jegyzője z érintettekkel htároztbn közli. (A fellebbezés elbírálásár közigzgtási htósági eljárás és szolgálttás áltlános szbályiról szóló 2004. évi CXL. törvény 107.-108. -i lpján Nyugt-dunántúli Regionális Közigzgtási Hivtl jogosult.) 2008. Krácsonyi különszám ülésen döntéséről tájékozttj képviselőtestületet. (2) A fizetési kedvezmény iránti kérelemhez mellékelni kell kérelmező és vele közös háztrtásbn élők jövedelemnyiltkoztát, vlmint nyiltkozni kell fizetésre kötelezett áltl eltrtottk számáról. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 6. A megjelenteket z Óvod ngycsoport kedves műsorrl lepte meg. Az ünnepi szép szvkt - melyet iskolánk igzgtónője Fenyvesi Gyöngyi mondott követte Ppp Zoltán polgármester, ki legidősebb hölgyeket és urt (Kiser Györgyné, Szkál Gyuláné és Már Mihály) köszöntötte. (1) A jelen rendelet kihirdetése npján lép htályb. Rendelkezéseit htályb lépést követően kezdődő közműfejlesztési beruházások (felújítások, bővítések) tekintetében kell lklmzni. Ngy István sk. Ppp Zoltán sk. jegyző polgármester ZÁRADÉK A rendelet z önkormányzt hirdetőtábláján vló kifüggesztéssel 2008. november 27. A vcsor előtt fellépett helyi Nyugdíjs npján kihirdetésre került. Egyesület Szivárvány Csoportj, Ngy István jegyző I dősek Npj Kálnoki Nyugdíjs Egyesület Rezed Tánccsoportj és Nyerges József nóténekes, volt mosonszentmiklósi polgármester. Hngultos táncokkl és énekekkel szórkozttták vendégeket. A HOZZÁJÁRULÁS MEGFIZETÉSE, FIZETÉSI KEDVEZMÉNYEK 4. (1) A közműfejlesztési hozzájárulást fizetési kötelezettséget és mértéket megállpító htározt jogerőre emelkedését követő 30 npon belül, htározthoz mellékelt átutlási postutlványon kell megfizetni. (2) A hozzájárulás megfizetésére fizetésre kötelezett kérelmére részletfizetési kedvezmény, illetve fizetési hldék (továbbikbn: fizetési kedvezmény) dhtó, mennyiben hozzájárulás egy összegben történő megfizetése fizetésre kötelezett, illetve áltl eltrtottk megélhetését súlyosn veszélyeztetné. (3) Részletfizetési kedvezmény legfeljebb 6 hónpr, egyenlő részletekben történő teljesítésre, fizetési hldék legfeljebb 3 hónpr nyújthtó. (4) A részletek megfizetésére hldék nem dhtó. Az esedékes részlet 15 npon túli, vgy többszöri késedelmes megfizetése esetén részletfizetési kedvezményt meg kell vonni. 5. fotók: Ptkiné Jrkovits Márt A jó hngultot z ízes, finom vcsor szkított félbe, melyet z önkormányzt és gyermekönkormányzt képviselői tálltk fel. A főszkács Tomp Ljos volt. A gulyásleves elfogysztás után, de már előtte és ltt is, Pollák Ferenc áltl dott hngultos zene dllmár táncoltk és énekeltek késő estig kitrtó hölgyek és urk. Községünkben november 21-én délután 5 órkor kezdődött z Idősek npj. A Kultúrház ngytermében szépen megterített sztlok várták z idős embereket. Sjnos sokn távol mrdtk erről kedves vendéglátásról. Remélni lehet, A rendezvényt többen is támogtták és hogy csk zért, mert már ngyon segítették: Nyugti Kpu Szövetkezet Meixner Pál; Sz-sz Txi Bt. Szbó sötétedett és nem betegségek mitt. András; Architektúr Expo Szövetkezet Mozsár Imre; Levél Brátink Egyesülete; Levéli Német Kisebbségi Önkormányzt; Levéli Kertészet Németh Csb és Némethné Tóth Erik; Mosd Bt. - levéli mosod Csáki Mihály; Npközi Konyh; Sport Büfé; Fő utci Itlbolt (1) Fizetési kedvezmény megállpításáról, megvonásáról átruházott önkormányzti htósági htáskörében kérelem benyújtását követő 15 npon belül polgármester dönt. A döntést hozó soron következő testületi Köszönjük minden segítőnek és támogtónk ezt szép délutánt és estét. Máté Tmásné -3-
Levél Önkormányztánk időszki lpj 2008. Krácsonyi különszám rácsony vsfüggöny árnyékábn megdón nyújtogtták felénk hóvl megrkott ágikt. Egy-egy reccsenés után jókt hemperegtünk friss, puh hóbn. - Még egyszer, még egyszer! skndálták kicsik felbuzdulv, mire természet gyermekei, mdrk, ijedten rebbentek szét. Hosszntrtó, kidós hncúrozás után, hosszú ágkt mgunk után vonszolv, megelégedetten indultunk hzfelé. Dsid Jenő - Jó álom Édesnyánk éppen pulykát készült leforrázni, mikor beléptünk z jtón. Látván, hogy mindnnyin épségben hzértünk, boldog mosoly rgyogt be z rcát. Édespánk pedig, miközben megdicsért bennünket, meleg tenyerével egyenként végigsimított buksinkt. Aztán este, mikor már mindnyájn nyugovór tértünk, édesnyánk petróleumlámp imbolygó fényénél, mint egy jóságos tündér, sürgött forgott konyhábn. Készítgette z ünnepi finomságokt és nekünk szánt, pró jándékokt, melyek tlán ttól lettek számunkr oly kedves meglepetések, hogy szívét is beledolgozt. Pttog tűz és elsűlyed ház. Csörgős szánkón összesímulv prémes bundákbn futunk ngy fehér hvon. Végre elérkezett várv-várt szenteste. Már szürkületkor elindultunk krácsonyt köszönteni. Szép lssn hldtunk, időt hgyv Jézuskánk, hogy ngy elfoglltság közepette hozzánk is odérhessen. A krácsonyfákról hlványn kivilágló gyertyák fényei remegve táncoltk jégvirágos blkokon. Minden házb betértünk és elődtuk kis műsorunkt. Cserébe kptunk lmát, diót és süteményt. Közben, minth z ég dunyháj elszkdt voln, és sűrűn hulló hópelyhek jólesően csiklndozták z rcunkt. Mire z utc végére értünk, már olynok voltunk, mint lábon járó hóemberek. És kkor itt, z Isten hát mögött, felcsendült z ének. Eleinte csk néhány, mjd egyre több csilingelő hngocsk énekelte: Dicsőség mennyben z Istennek Békesség földön z embernek És szállt z ének fel mgsb, át drótkerítésen, z knzáron s szerető szívek gondoltbn megölelték egymást. Mit üzen Krácsony! K Krácsony közeledtével, gondoltbn gykrn vissztérek Albertkázmérpusztár. Abb, z ország nyugti htárszélén tlálhtó kis flub, hol egykor gyermekkorom legszebb éveit töltöttem. Itt, z Isten hát mögött, krácsonyok is többnyire egyformák voltk. Szegények, de szépek. Számomr 1952. krácsony mégis szebbnek tűnt z előzőeknél. Tlán, mert kkor nyílt meg fntáziám körülöttem lévő szépségek befogdásár. Mint áltlábn, most is krácsonyt megelőző npok, készülődés jegyében teltek. Ilyenkor került sor disznóvágásr is, melynek következtében z eddig megszokott, szegényes táplálkozásunkbn lényeges változás állt be. Reggelente, kukorickás és köménymgos leves helyett, már sült hurk és kolbász került z sztlr. Szüleink fárdságos munkáját figyelemmel kísérve, mi, gyerekek is szerettük voln kivenni részünket z ünnepre vló felkészülésből. Tüzelővel szándékoztunk hozzájárulni lkás melegéhez. Miután jól megtömtük bendőnket, édesnyánk egy-egy gyors, szkszerű mozdulttl felcsvrt kpcánkt kicsik ptenthrisnyás lábir. Már z jtóbn sorkoztunk, mikor ngyobbkhoz így szólt: - Gyermekeim, ngyon vigyázztok mgtokr, s h lehet, inkább kácfát hozztok, mert z nedvesen is olyn jól ég, mint zsír! Ezután mint z öten közeli erdősávhoz vonultunk. Elkáprázttott, távolbn hosszú, fehér kígyóként húzódó drótkerítés. A túloldlon mozgolódó emberek láttán, eszembe jutott, hogy lehetnek közöttük olyn rokonok, brátok és jó ismerőseink is, kiket politik egy drótkerítéssel válsztott el tőlünk. Szomorúsággl töltött el, hogy nem mehetek közelebb és nem üdvözölhetem őket. Hétévesen zt meg sehogyn sem tudtm megérteni, hogy ezzel z elválsztássl kik vnnk jobbn büntetve. Ők ott túloldlon, vgy mi, kik itt élünk. A nevem hlltán zonbn, bbhgytm töprengést és cstlkoztm testvéreimhez. Boldog izglomml tpsztltuk, hogy kidőlt, szárz fák -4- Boros Józsefné Olyn jó hozzád dörgölődni szomorúságomml beleszédülni lelked melegébe s édesen szundikálni. Azt álmodni tejfehéren, hogy sose születtem meg, hogy vissz tudod dni csókjimt. Egész évben várunk téged, csodáltos ünnep, Ez ünnep békét és szeretetet hoz minden szívnek. Ünneplőbe öltözködve, feldíszítve várunk rád, Kicsiny gyermek is csillogó szemmel, ki várj Jézuskát. Gyertyát gyújtunk, zzl várunk, szobábn fávl, A f ltt jándékkl, z sztlon sok finomsággl. Csilingelő csengő szóvl, dlokkl és kcgássl, Várunk téged jó krácsony békével és boldogsággl. Én vgyok krácsony, ki hozott békét, boldogságot. Ne feledjétek megőrizni egész évben e pillntot! Mer z élet minden egyes pillnt nélkülözhetetlen, És minden egyes csodáltos pillnt megismételhetetlen. De, h e pillnt szeretettel és békével vn átittv, Akkor múlhttlnná válik minden egyes ember számár. És h megfogdjátok jó tnácsom egész évre, Nem fog kiludni szívetekben Krácsony fénye. Imre Gábor
Levél Önkormányztánk időszki lpj 2008. Krácsonyi különszám Zsiri Józsefné: Anykönyv Gyermekkori Krácsony emlékezés Kilencen voltunk testvérek. Édespánk hrctéren. Édesnyánk elfárdt keze, gondoskodó szeretete éjszkákb nyúlv készült Szent Krácsony ünnepére. Agygból kicsi álltokt, rongyból bbát készített kicsi gyermekeinek. Anyánk féltő szeretete, gyermekei lázdozó öröme, pró jándékú Szenteste ngyon szép volt. Megérkezett Kis Jézusk, kicsi krácsonyfávl. Mi, gyermekek Mennyből z Angylt énekeltük. Prázsilltú tűzhely melegénél, gyertyák és csillgszórók illt mellett töltöttük Szentestét és Szent Krácsony npjit. Édesnyánk ngy szeretettel készített minket z éjféli, és z ünnepnpi misékre, PásztorokPásztorok hngzott el. Léleksrkokt betöltő orgonszó szólt templomokbn, tömjén füstjével keveredve. Ktonkrácsonyok gonddl, örömmel, bánttl fűszerezett Szentesték és npok voltk. Távolb vezető sóhjok és imák hngzottk el. Mrdjunk együtt, Urm! Adj nekünk békét és szeretetet, Urm! Légy mi Szent Krácsonyi vendégünk boldog, boldogtln és munkábn elfárdt csládokbn, Urm! Dsid Jenő Itt vn szép krácsony Itt vn szép, víg krácsony, Élünk dión, friss klácson: mennyi fínom csemege! Kicsi szíved remeg-e? Krácsonyf minden ág csillog-villog: csup drág, szép mennyei üzenet: Kis Jézusk született. Jó gyermekek mind örülnek, kályh mellett körben ülnek, rnymese, áhitt minden szívet átitt. Pásztorjátszók be-bejönnek és kántálv ráköszönnek csládr. Fur nép, de énekük csudszép. Tiszt öröm tüze átég szemeken, hrngjáték szól, éjféli üzenet: Kis Jézusk született! Akiknek ngyon örültünk! Ady Endre: Krácsony - Hrng csendül (részlet) Hrng csendül, Ének zendül, Messze zsong hálének, Az én kedves kis flumbn Krácsonykor Mgáb száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis flumb A Messiás Boldogságot szokott hozni. A templomb Hosszú sorb Indulnk el ifjk, vének, Az én kedves kis flumbn Hálát dnk A mgsság Istenének. Minth itt lenn A ngy Isten Szent kegyelme sugn, szálln, Az én kedves, kis flumbn Minden szívben Csk szeretet lkik mám. Arny Ákos Levente Petőfi u. 1. Bgonyi Kitti Horgász u.11. Blogh Ann Tó u. 17/2. Blogh Mír Tó u. 17/2. Boros Zsófi Ág u. 21. Dienes Alex Tó u. 9. Gyürü Luc Petőfi u. 17. Kotroczó Vjk Hársf u.13. Levéli Péter Szövetkezet u. 3. Mészáros Ákos Május 1. liget u. 20. Mihályi Imre Szövetkezet u. 45. Ozsváth Bendegúz Szedres u.10. Petrekovits Vivien Mrgrét u. 11. Szkács Rék Brtók B. u. 2. Szelecz Zoé Dózs Gy. u. 75. Tkács Benjmin Mező u. 3/B. (Újszülöttek 2008. november 30-ig.) Nyugodjnk békében! Bertln Ljos Dózs Gy. u. 52. Dávid András Szövetkezet u. 36. Fekete Péter Dózs Gy. u. 23. Glser József Istvánné Brtók B. u. 6. Glemb István Dózs Gy. u. 26. God Vince Szövetkezet u. 61. Kellner Bél Petőfi S. u. 74. Kellner Béláné Petőfi S. u. 74. Kovács Mihály Ferenc Fő u. 55. Levéli István Fő u. 52. Máté Péter Dózs Gy. u. 48. Pollreisz Róbert Vsút u. 12. Szilágyi László Petőfi S. u.25. Tóth Gábor Petőfi S. u. 43. Vsenszky József Szövetkezet u. 24. (2008. november 30-ig elhunytk.) -5-
s Levél Önkormányztánk időszki lpj Ü nnepi szentmisék Ktolikus Templombn - december 24-én szerdán 20.00 órkor Éjféli szentmise, - december 25-én csütörtökön és 26-án pénteken 11.00 órkor lesznek szentmisék, - december 31-én szerdán 17.00 órkor év végi háldó szentmise, - 2009. jnuár 1. csütörtök: 11.00 órkor Újévi szentmise. Evngélikus Templombn - december 24-én szerdán 17.00 órkor, - december 25-én csütörtökön és 26-án pénteken 8.30 órkor krácsonyi istentiszteletek, - december 31-én szerdán 17.00 órkor háldó istentisztelet, - 2009. jnuár 1-én: 8.30 órkor újévi istentisztelet, - December 25-én és jnuár 1-én úrvcsor osztás lesz. Református Imházbn - december 24-én szerdán - szent este -14.00 órkor istentisztelet, - december 25-én csütörtökön 8.30 órkor krácsonyi istentisztelet úrvcsor osztássl, - december 28-án vsárnp 8.30 órkor istentisztelet, - december 31-én szerdán 14.00 órkor év végi istentisztelet. Téli kép Nekem nincs szebb, mint zúzmrás téli np, Mert Isten vén földünkre hófehér ruhát d, Zuzogó hóhullás: járom z utcákt, Szívem mélyén őrzöm e téli npokt. A fák koronáj, mint ezüst csipke, Komótosn szállong kémények füstje. Szél dlol télről, zord fenyőfáról: Sok kisgyermek álm. Jézusk szép fát hoz! (Téli lkony. Alszik világ is álmos.) Zsiri Józsefné -6-2008. Krácsonyi különszám zeretethinmusz npjinkbn H házmt fenyőágkkl, gyertyákkl, égőkkel és csilingelő hrngocskákkl díszítem fel, de csládom felé nincs bennem szeretet, nem vgyok egyéb, mint díszlettervező. H konyhábn fárdozom, krácsonyi süteményeket sütök kilószámr, ízletes ételeket főzök, és z evéshez csodáltosn megterített sztlt készítek elő, de csládom felé nincs bennem szeretet, nem vgyok egyéb, mint szkácsnő. H szegény konyhán segédkezem, z öregek otthonábn krácsonyi énekeket dlolok, és minden vgyonomt segélyként eljándékozom, de csládom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem hsznál nekem. H krácsonyfát csillogó ngylkákkl és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, templomi kórusbn énekelek, de Jézus Krisztus nincs szívemben, kkor nem értettem meg, miről is szól krácsony. A szeretet félbeszkítj sütést, hogy gyermekét megölelje. A szeretet hgyj lkásdíszítést, és megcsókolj házstársát. A szeretet brátságos z idő szűke ellenére is. A szeretet nem irigyel másokt házukért, miben jól kiválsztott krácsonyi porcelán és odillő sztlterítő vn. A szeretet nem kiált rá gyerekekre, hogy menjenek már z útból, hnem hálás érte, hogy vnnk, és útbn tudnk lenni. A szeretet nem csk zoknk d, kiktől kp is vlmit, hnem örömmel jándékozz meg épp zokt, kik ezt nem tudják viszonozni. A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soh el nem múlik. A videójátékok tönkre mennek, gyöngysorok elvesznek, számítógépek elvulnk. De szeretet jándék megmrd. Öskkbrátok sszefogtk Évek ót hgyomány községünkben z októberi és tvszi skk verseny. Ennek folyományként 2008. ugusztusábn meglkult Levéli Skk Klub. Minden héten csütörtökön 17.00 órkor tlálkoznk és gykorolnk Kiskert Büfé nemdohányzó helyiségében. Tgji: Orosz Klár, Blogh Zoltán, Bálint László, Bodor András, Bodor Gergő, Bodó Bél, Jávork András és Petrekovits Bertln. Csptvezető: Török Attil Ezzel egyidejűleg gyermekek részére skk szkkör indult, melynek foglkozási szintén csütörtökön, 15.00 órától vnnk z iskolábn. A skk klub elindult Megyei II. osztályú Skk Csptbjnokságon. A novemberi első fordulóbn csptunk szbdnpos volt, második fordulóbn (december 7.) Ngymegyer (Szlováki) csptát fogdták Kultúrház kistermében és 3:1 rányú győzelmet rttk. A következő forduló 2009. jnuár 11-én lesz, Kisfludr megy cspt. A fordulók mindig vsárnp délelőtt vnnk. A következő hzi mérkőzés februárbn lesz. A skk iránt érdeklődők jelentkezhetnek foglkozásokon, illetve Török Attilánál: 0670-265-99-40. Sok sikert kívánunk levéli skkozóknk! Rdák Tmás Mézes muffin Hozzávlók: 6 dkg vj, 6 dkg brncukor, 1.5 dl mézes joghurt, 2 db tojás, 2 szál kkukkfű, 3 evőknál méz, 2 db nrncs lereszelt héj, 25 dkg liszt, 25 dkg mézes tönkölybúz reggelizőpehely, 1 evőknál sütőpor, 1 csipetnyi só. Áldott Krácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánnk Polgármesteri Hivtl dolgozói! Öntsük egy keverőtálb z olvsztott vjt, mjd djuk hozzá brncukrot. Üssük bele tojásokt, knlzzuk bele joghurtot és mézet, tegyük hozzá kkukk-
Levél Önkormányztánk időszki lpj fűleveleket és nrncs lereszelt héját. Fknálll vgy hbverővel jól dolgozzuk össze. Egy másik tálb szórjuk lisztet, tegyük hozzá reggelizőpelyhet, sót és sütőport, és egy knálll keverjük össze. Kis dgokbn dolgozzuk tojásos keverékhez, csk ddig keverjük, míg teljesen elvegyülnek z lpnygok. Béleljünk ki ppírkpszulákkl egy 12 drbos muffinsütőt, mjd töltsük meg háromnegyedig kész msszávl, és tetejére szórjunk reggelizőpehelyből. Tegyük előmelegített sütőbe, és 160 fokon süssük 25-30 percig. Még melegen reggelire vjjl megkenve, kávévl vgy teávl fogysszuk. A muffin elkészítéséhez bármilyen mgs rosttrtlmú reggelizőpelyhet hsználhtunk. 2008. Krácsonyi különszám Az eredmények felsős ktegóriábn: 1. helyezett: Csizmdi Áron 5. osztályos, Hermn Ottó Áltlános Iskol, Márikálnok, 2. helyezett: Kertész Márton 5. osztályos, Levéli Német Nemzetiségi Áltlános Iskol, 3. helyezett: Kovács Brbr 5. osztályos, Levéli Német Nemzetiségi Áltlános Iskol, Az eredmények lsós ktegóriábn: 1. helyezett: Lktos Nór Eszter 3. osztályos, Gárdonyi Géz Áltlános Iskol, Győr, 2. helyezett: Kertész Boglárk 2. osztályos, Ark, Szent Márton Áltlános Iskol, Hlászi, 3. helyezett: Csizmdi Írisz 2. osztályos, Hermn Ottó Áltlános Iskol, Mikulás érkezik z Márikálnok, óvodáb. Egy rnyos 4. helyezett: Vogl Rebek 1. osztályos, Imre Áltlános Iskol, kislány odmegy hozzá, Újhelyi z öregúr megkérdi tőle: Mosonmgyróvár. N, tündérke, voltál? jó Persze. És milyen jándékot szeretnél? Miért? Nem kptd meg z e-milemet?! M esemondó verseny A zsűri tgji: Kovács Mrinn mesemondó, Kőrösi Jánosné Bezenyei Művelődési Ház igzgtój, Keresztényné Brt Judit Pirist iskol énektnár, Mgyr Imréné levéli ngymm, Németh Viktóri gyermekpolgármester. 2009. jnuár 23-án pénteken 18.00 órkor Kultúrházbn fényképes élménybeszámoló és beszélgetés lesz Sstin Mrinnávl községünk első díszpolgárávl - Pekingi Olimpiáról, élményeiről, versenyről és mindenről, mi résztvevőket érdekli. Újbb krimi Dr. Lnczendorfer Zsuzsnn néprjzkuttó elődás lesz február második felében Kultúrházbn: A győri csud, zz blld és vlóság címmel. Újbb izglms oknyomozásnk lehetek tnúi, kik eljönnek várhtón ngyon élvezetes elődásr. A rendezvény pontos időpontját plkátokon hirdetjük. Disznóölés Levél Brátink Egyesülete hgyományőrző látvány disznóölése 2009. versenyző: Kcsiz február 14-én lesz Kultúrház udvrán. A (4 és fél éves) disznótoros vcsorár jnuár közepe után lehet jelentkezni Kultúrházbn. Különdíjk: legfitlbb Orsoly óvodás Hegyeshlom, legbátrbb felnőtt: Szilágyi Dániel, Hédervár, legjobb fiú versenyző: Csizmdi Áron, Szbó Miklós Mosonmgyróvár polgármesterének különdíját, egy focilbdát kpott, 5-ik lklomml legjobb lány versenyző és bszolút került győztes Lktos Nór Eszter, Levéli megrendezésre Német Nemzetiségi Áltlános Iskol Krácsonyváró különdíját, Petőfi Sándor összes verseit Meseest keretében gyönyörű kidásbn kpt. mesemondó verseny Levéli A versenyzők könyveket, édességeket és jándék utlványokt kptk. Kultúrházbn. Sjnos idén Köszönjük további feljánlásokt z 5 kevesebb versenyző jelentkezett, mint z perces Étteremnek (Bíró Péter), Ngy előző években (még z előzetesen István jegyzőúrnk, Levél Brátink jelentkezettek közül sem jött el mindenki). Egyesületének, levéli iskolánk és Főleg zt sjnáljuk, hogy levéli Meseest vásározóink. Rdák Tmás gyermekek ngyon kevesen voltk, így ztán 9 versenyző indult z óvodástól felső tgoztosig. Idén egy felnőtt Gyermekeink életének első mesemondónk is volt. Bár kevesen voltk, vlmennyien szépen szerepeltek, sok évét zzl töltjük, hogy járni gondolkodást okozv zsűrinek. Olimpi Köszönet A levéli Kultúrház megköszöni mindenki segítségét, kik z év folymán rendezvényeinken segítségünkre voltk, külön köszönjük levéli mosod (Mosd Bt) segítségét, kik minden progrmr nem csk kultúrházi szervezésűre térítésmentesen tisztították textíliáinkt. Minden levéli lkosnk békés krácsonyt és boldog új esztendőt kívánunk! VÉRADÁS A helyi Vöröskereszt szervezet és Győri és beszélni tnítjuk őket, Vérdó Központ következő tizenkettőt pedig 2009. jnuár zzl, hogy üljenek már le 8-án 15.00 órától 18.00 óráig vérdást szervez végre, és fogják be szájukt. z Újhelyi tér 2. szám ltti -7-
Levél Önkormányztánk időszki lpj kisiskolábn. A TAJ kártyát szíveskedjenek mgukkl hozni. 2008. Krácsonyi különszám Jnkovics Mrcell: Jelképklendárium (részlet) - Az új év első npján igyekeztek trtózkodni veszekedéstől, házi viszálykodástól. Ugynígy kerülendő volt mosni, teregetni, vrrni, fonni, December 31-e z év utolsó npj és I. ez kár cslád egy tgjánk hlálát is (Szent) Szilveszter páp emlékünnepe. hozhtj! A helyi Vöröskereszt ezúton is köszönti vérdókt, és zokt, kik bélyeg vásárlásávl Bár ő mg nem túl jelentős személyiség, - Szokás volt kor reggel friss vízben urlkodásánk idejére (314335) esett moskodni, hogy egészségesek mrdjnk. segítítették szervezetet. Mindenkinek Békés Krácsonyi Ünenpeket és Boldog Új Évet Kívánunk! Levél Brátink Egyesülete minden tgjánk és flu lkosságánk Áldott Krácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk! kereszténység történetének első ngy fordulópontj. A rómi birodlom kkori urlkodój, Ngy Konstntin császár nemcsk hogy felhgyott keresztények üldözésével, intézkedései z egyházt egyenesen z állm első intézményévé emelték. A néphgyomány és városi folklór óévbúcsúzttó szokási viszont egyszerűen z év fordulójához kpcsolódnk. Az évkezdet minden népnél bizonyos LBE Vezetősége jelképes elválsztó, szerencse- és bőséghozó prktikákkl jár. Ilyen volt mgyr nép szokás szerint z óévet jelképező szlmbáb földbe temetése, vízbe hjítás (téltemetés), egy öregember-mszkot viselő legénynek játékos kikorbácsolás (!) fluból (télkiverés), z óév kihrngozás. A bő termést biztosító, gonoszűző szokások közé trtoztk lármás, álrcos felvonulások, kántálások.(a szilveszter-éji körúti blhézás előzményei ezek!) A szilveszteri, helyesebben újévi szerencsejelképek: kéményseprő, négylevelű A krácsony Jézus születésének és lóhere, ptkó, lencse, s főleg mlc szeretetnek z ünnepe. A krácsonyt megelőző hétköznpokon, hosszú téli szintén régi szokások estéken együtt volt cslád. Beszélgettek, Szilveszterhez, újévhez kötődő dventi, krácsonyi dlokt énekeltek, ezzel mgyr bbonák: is készülve Jézus születésének ünnepére. Amikor z esthjnli csillg már feljött, - Tilos bromfihúst ennünk, mert bromfi kkor került sor krácsonyi vcsor hátrkprj szerencsénket. elfogysztásár. Ezt sok ház udvrábn - Sok háznál mndulszemet vgy más gzd pusklövése előzte meg gonosz próságot főztek lencsefőzelékbe, és z lélek elrisztásár. A gzdsszony mindent leányzó, ki ezt megtlált, bbon szerint előre kikészített z sztlr, mert vcsorát férjhez ment következő esztendőben. végig felállás nélkül kellett elfogysztni. - Régi szokás z egész kenyér megszegése Imádkoztk, mjd első fogásként mézbe is, hogy mindig legyen csládnk kenyere. mártott fokhgymát, dióbelet nyeltek. Ennek gonoszűző célzt volt. A krácsonyi sztl - Újév npján semmit ne vigyünk ki házból, elképzelhetetlen volt hl, beigli, vlmint mert hgyomány szerint elszáll tehén lm és dió nélkül. A kerek lm cslád hszn. összetrtásánk szimbólum. Vcsor után - A hlll is jobb óvtosnk lenni, mivel folyó gzdsszony kezébe vett egy szép, piros menti vidékeken szerencsét hoz (hány lmát, és nnyi szeletre vágt, hányn pikkely, nnyi pénz), máshol viszont bljós ültek z sztlnál, mondván: milyen kerek állt, hiszen vele elúszik házik szerencséje. z lm, olyn kerek, összetrtó legyen - Az óév és újév közötti éjszkán rr is fény cslád következő esztendőben. derülhet, hogy ki lesz életünk párj. A Krácsony népszokás szerint nem kellett hozzá más, Az optimist zért mrd fenn éjfélig, mint néhány házilg gyúrt gombóc, mikbe hogy láss z újév beköszöntét. A gondosn belerejtették ppírr írt pesszimist zért mrd fenn, hogy legkülönfélébb férfineveket. Amelyik gombóc főzéskor elsőnek feljött víz felszínére, z megbizonyosodjon z óév elmúlásáról. Bill Vughn trtlmzt jövendőbeli nevét. -8- Aki reggel kútról elsőnek mert vizet, elvitte z rnyvizet, és egész évben szerencsés volt. - Ezen npon nem szbd orvost hívni, orvoshoz menni, mert kkor betegséggel töltjük mjd következő évet. Frsng Lssn itt báli szezon, 2009-ben frsngi bálok időpontji következők: jnuár 17. Levél Brátink Egyesülete Mskrás Btyús Bálj tgji részére Kultúrházbn; február 6. péntek, felső tgoztosok frsngi bálj ngy iskolábn; február 7. Néptáncos bál Levéli Lábtln szervezésében, Kultúrházbn; február 13. péntek, lsó tgoztosok frsngi bálj Kultúrházbn; február 21. óvodás frsngi bál Kultúrházbn; február 28. Sváb bál Sport Büfében. Levél Község Önkormányztánk Képviselő-testülete minden levéli lkosnk áldott krácsonyt és sikerekbven gzdg boldog új évet kíván! Impresszum: Levéli Önkormányzt időszki lpj 2008. Krácsonyi különszám Felelős kidó: Ppp Zoltán polgármester Szerkeszti szerkesztőbizottság. Megjelenik negyedévente 600 példánybn z Önkormányzt sját terjesztésében. Nyomd: Rikker Nyomd, Győ