A NEMESNYÁR-TERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK



Hasonló dokumentumok
DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS DR. KOMAREK LEVENTE

Életvégi döntések az intenzív terápiában az újraélesztés etikai és jogi vonatkozásai

A vidéki városi terek átalakulása Magyarországon szuburbanizáció és dzsentrifikáció az átmenet korszakában Kutatási zárójelentés

Unger István nyá. határőr ezredes

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA

A nem polgári célú frekvenciagazdálkodás hatékonyságának korlátai, a gazdálkodási hatékonyság fokozásának lehetőségei

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon*

A jövő erdőgazdálkodása a Szigetközben

Az emberi tényező vizsgálata az információbiztonság, a személyés vagyonvédelem, valamint az épületkiürítés területein

Dr. Fazekas Sándor úr részére miniszter. Földművelésügyi Minisztérium Budapest Kossuth L. tér Tisztelt Miniszter Úr!

Zrínyi Mikós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Hadtudományi Doktori Iskola. Mintál Noémi

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA REGIONÁLIS KUTATÁSOK KÖZPONTJA ALFÖLDI TUDOMÁNYOS INTÉZET BÉKÉSCSABAI OSZTÁLY

A települési környezet fejlesztésének egy aspektusa az Őriszentpéteri kistérségben

SZENT ISTVÁN EGYETEM

Az egységes állami erdővagyon-kezelés koncepciója, az állami erdőgazdálkodás szervezetében várható változások. FAGOSZ Fakonferencia április 22.

Az agrárgazdálkodás értékelése és fejlesztési lehetőségei az Ős-Dráva Program területén. Tartalomjegyzék

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója

SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS - TÉZISFÜZET

BALATON PARTI SÁV TÁJ KEZELÉSI ELŐ-TERV (LANDSCAPE MANAGEMENT PLAN)

Elektronikai javítási folyamatok modellezése Markov-láncokkal

DR. KOVÁCS ÁRPÁD, az Állami Számvevőszék elnöke, a napirendi pont előadója:

szemle bottyán béla A gazdasági közigazgatás elmélete recenzió Dr. habil. Bordás Mária könyvéről

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS

Antreter Ferenc. Termelési-logisztikai rendszerek tervezése és teljesítményének mérése

A SZERENCSI KISTÉRSÉG

A mûszakizár-rendszer felépítésének lehetõségei a Magyar Honvédségben a NATO-elvek és a vonatkozó nemzetközi egyezmények tükrében

VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban

Doktori (PhD) értekezés tézisei. A minőség- és eredettanúsítás lehetősége és alkalmazása a magyar erdőgazdálkodásban. Bodnár Sándor okl.

K Ö R N Y E Z E T I É R T É K E L É S

TARTALOMJEGYZÉK év... 6 I. A pénztár szervezete, működése, gazdálkodása... 6

I. Erdész-közgazdász Találkozó Mészáros Károly Emlékülés. Sopron június

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE

2005. évi SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉS: A mezőgazdasági biztosítások szerepe és jövője a mezőgazdasági termelés kockázatkezelésében

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola

Preambulum. Értelmező rendelkezések. e) Integrált Szociális Városrehabilitáció: az egyes akcióterületi krízisterületekre vonatkozóan

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP -MAGYARORSZÁGI. OPERATÍV PROGRAM Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése c. komponenséhez

Opponensi vélemény. Gyuricza Csaba: A talaj és környezetminőség javítása és fenntartása növénytermesztési módszerekkel c. MTA doktori értekezéséről.

KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI KAR KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS SZERZŐI ISMERTETŐJE (TÉZISFÜZET) Dr. univ.

A WWF MAGYARORSZÁG ÉRTÉKELÉSE A VÍZGYŰJTŐ-

A BÜKK ÁLGESZTESEDÉS VIZSGÁLATA A SOMOGYI ERDÉSZETI

CSISZÁR CSILLA MARGIT A FOGYASZTÓVÉDELEM RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE ÉS INTÉZMÉNYI FELÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON

Felnőttképzési Szemle V. évfolyam, 1 2. szám november

SZENT ISTVÁN EGYETEM. Gödöllő. Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola

Magyar Építésügyi Technológiai Platform Stratégiai Kutatási Terv Megvalósítási Terve

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

PhD értekezés. dr. Reiterer Zoltán

HAJDÚ-BIHAR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS STRATÉGIAI PROGRAM

- a teljes időszak trendfüggvénye-, - az utolsó szignifikánsan eltérő időszak trendfüggvénye-,

A FÖDRAJZI HELYHEZ KAPCSOLÓDÓ ÉS A HAGYOMÁNYOS MAGYAR TERMÉKEK LEHETSÉGES SZEREPE AZ ÉLELMISZERFOGYASZTÓI MAGATARTÁSBAN

Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar 2. Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar 3.

19 A évi Éves Továbbképzési Terv végrehajtása és a évi tervezett képzések _ 19

A tölgyek nagy értékű hasznosítását befolyásoló tényezők vizsgálata és összehasonlító elemzése c.

ÖKO Zrt. vezette Konzorcium

A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI Város címere STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: ÉAOP /13/K

A szakképzésben alkalmazandó, európai szinten Közös Minőségbiztosítási Keretrendszer (CQAF) hazai adaptációja az iskolai rendszerű szakképzés terén

Az akcióterv neve. KMOP Települési területek megújítása. HBF Hungaricum kft. és INNOV Hungaricum Kft. konzorciuma

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola

TÁJÉKOZTATÓ A MEGYE MEZŐGAZDASÁGÁNAK HELYZETÉRŐL

Kongresszusi részvétel (előadás vagy poszter) Magyar nyelvű, hazai rendezvényeken

MÓRAHALOM VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK

MINISZTERELNÖKI HIVATAL KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY

BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012

A magyar tudományos utánpótlás a Kárpát-medence kisebbségi régióiban 1

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei

DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A ZÖLDHÁLÓZAT TERVEZÉS METODIKAI FEJLESZTÉSE BUDAPEST PEREMTERÜLETÉNEK PÉLDÁJÁN. Almási Balázs

Ajánlásgyűjtemény, összesítő tanulmány

A vezetést szolgáló személyügyi controlling

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

Kedves Olvasó! 2. I. Célok és keretek 3. II. Versenyképesség 3. III. Az átvilágítás folyamata 4

Az új energiapolitikai koncepció alapkérdései Az állam szerepe a liberalizált energiapiacon

SZENNYVÍZISZAP KEZELÉSI ÉS HASZNOSÍTÁSI STRATÉGIA a társadalmi egyeztetés észrevételeinek és javaslatainak átvezetésével

dr.kökényesi József AZ ÖNKORMÁNYZATI RENDÉSZET NÉHÁNY KÉRDÉSE Budapest, 2008.

BUDAPEST FŐVÁROSI SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ ÖNKORMÁNYZAT FELÜLVIZSGÁLATA

Bírálat. Mastalir Ágnes: "Rétegszerkezetű és mezopórusos katalizátorok alkalmazása szerves kémiai reakciókban" című MTA doktori értekezéséről

A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara

CCI-szám: 2007HU16UPO001. EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT MÓDOSÍTÁS november

Törzsszám: VO-5/2014. A HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója és programja

RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

Az őrségi és vendvidéki szálalóerdők. Bodonczi László Őriszentpéter

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOG Ú VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS

A vidéki foglalkoztatás bővítését koordináló Programiroda. Cselekvési Terve. Dr. Kis Zoltán Programiroda vezető. Budapest 2009.

Kollégiumpedagógiai szempontok a pedagógusképzésben

Elérhetőségi viszonyok területi különbségekre gyakorolt hatása a magyarországi kistérségek esetében

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2016

A REJTETT GAZDASÁG KITERJEDÉSE 1997-BEN*

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI RÉCZEY GÁBOR MOSONMAGYARÓVÁR

OTKA T LEHETŐSÉGEINEK KULTURÁLIS ALAPJAI. Fejlesztési javaslatunk alapja egy empirikus tapasztalatok alapján kiigazított értékelési módszertan.

Herpainé Márkus Ágnes - Kaló Róbert -Sarlósi Tibor

NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A LOGISZTIKA EREDMÉNYEINEK ALKALMAZÁSA A HAZAI FAHASZNÁLATOK HATÉKONYSÁGÁNAK FOKOZÁSÁRA

Bormarketing konferencia Sopronban

I.1. Az eljárás tárgya

(2011. május órai ülés) Munkaanyag. Az Allergia és Parlagfű Kerekasztal szakmai munkacsoportjainak ajánlása szerint

JELENTÉS. a MIÉP - Jobbik a Harmadik Út Párt évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzéséről május

AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON

Átírás:

Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Doktori (PhD) értekezés tézisei A NEMESNYÁR-TERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK ÚJABB EREDMÉNYEI Írta: Bárány Gábor Sopron 2011.

Doktori Iskola: Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Vezető: Dr. Faragó Sándor egyetemi tanár Program: Az Erdőgazdálkodás Biológiai Alapjai (E2) Vezető: Dr. Koloszár József egyetemi tanár Témavezető: Dr. Bondor Antal egyetemi tanár

1. A TÉMA JELENTŐSÉGE Hazánkban a nemesnyárak termesztésének létjogosultsága szakmai és társadalmi viták kereszttüzében áll. Pedig az ilyen formában termelhető faanyagról sem a világ, sem hazánk gazdasága nem mondhat le. Hangsúlyozni kell, hogy olyan nyersanyagról van szó, amely a XXI. században még a korábbinál is fontosabbá válik, hiszen környezetszennyezés nélkül és megújuló formában termelhető, feldolgozása, hasznosítása viszonylag kevés energiát igényel, és ami igen fontos, környezetkárosító hatása elhasználódása után sincs. Az ültetvényszerű fatermesztés legfontosabb és alapvető célja a minél magasabb haszon realizálása, ez pedig az adott területegységen megtermelhető faanyag mennyiségének és minőségének optimalizálásában rejlik. Annak ellenére, hogy a gazdálkodó célja a minél magasabb nyereség elérése, mégis fontos közérdeket valósít meg, hiszen a faanyag úgymond ipari körülmények között való megtermelésével, az őshonos faállományokra nehezedő esetleg azok fennmaradását is veszélyeztető fakitermelési nyomás jelentős mértékben csökkenthető. De nem pusztán természetvédelmi, hanem környezetvédelmi problémák részbeni megoldását is jelenthetik a faültetvények, gyors növekedésük és szénmegkötésük révén ugyanis komoly szerepet tölthetnek be a klímaváltozás elleni küzdelemben. El kell fogadni azt a tényt, hogy a hatékony, belterjes fatermesztés természetesen adott helyen és viszonyok között lényeges, és társadalmilag is fontos tevékenység. A magyarországi körülmények között tehát, magától értetődően a természetszerű erdőgazdálkodást nem kiszorítva, az ültetvényes termesztési formának is helye van. 3

A téma kiemelkedő aktualitását támasztja alá az a tény is, hogy a Nemzeti Erdő Programunkban távlati célként rögzített, 27%-os erdősültség eléréséhez szükséges 700 000 hektárnyi erdőtelepítés, óvatos becslések szerint is, legkevesebb mintegy 12-15%-a szintén nemesnyáras lesz. 2. CÉLKITŰZÉSEK Egy adott gazdálkodási forma eredményességének fokozására a legkézenfekvőbb megoldás, ha azokon a területeken, amelyeket művelés alá vontunk növeljük a termesztés technológiai színvonalát, mert ezzel az adott területegységen több terméket (esetünkben faanyagot) tudunk előállítani. A disszertáció megírásával a szerző alapvető célja, hogy hozzájárulva a nemesnyár-termesztés technológiai színvonalának emeléséhez, előmozdítsa a magasabb gazdálkodói haszon elérésének lehetőségét. Az uniós tagsággal együtt járó gazdálkodói környezetváltozás megköveteli, hogy teljes körű áttekintés készüljön a nyártermesztés helyzetéről. A változásokhoz alkalmazkodva időszerű feltárni azokat az erősségeket és gyengeségeket, amellyel erdőgazdálkodásunk ezen ága bírhat. A nemesnyártermesztés jövője szempontjából lényeges feladat megkeresni azokat a kitörési lehetőségeket, amelyekkel választ adhatunk az új kihívásokra. A téma aktualitását fokozza azon összefüggések feltárásának szükségessége, amely a nyártermesztés egyes technológiai folyamatainak egymásra épülése, és a tevékenység jövedelmezősége között húzódik. Sajnos még napjainkban is találkozhatunk olyan véleményekkel, amelyek alapján ugyanazt az ültetvényszerűen telepített faállományt a későbbiekben egyformán kezelhetjük ültetvényszerűen és erdőszerűen is. Az ilyen véleményekkel szemben bizonyítani szükséges, hogy az ültetvényeinknek a természetközeli erdőkhöz hasonló módú kezelése, elsősorban az elmaradó bevétel miatt, gazdálkodói hibának minősül. 4

A nemesnyár-termesztésben a termesztés-technológiai rendszert illetően bekövetkezett változások következményeként, új erdőnevelési-modelltáblák kialakítása vált szükségessé. Indokolja ezt, hogy hazánkban hiányoznak az olyan, a gyakorlat számára is könnyen alkalmazható táblázatok, amelyek a termelési célválasztékok, vagy éppen a célátmérők alapján adnának, iránymutatást. A termesztésbe vonható fajtákban bekövetkező változások, valamint az Erdészeti Tudományos Intézet által kezelt nemesnyár fajtaösszehasonlító kísérleti rendszer lehetővé teszi az egyes fajták, különböző termőhelyi körülmények között nyújtott teljesítményének értékelését. Az ilyen célú táblázatok létrehozását indokolja, hogy a fajta kiválasztásánál a gazdálkodó mindenekelőtt a várható fatermőképességet, faterméshozamot mérlegeli. Az ártéri gazdálkodás és az ültetvényszerű fatermesztés napjainkra látszólag kibékíthetetlennek tűnő ellentétben áll egymással. Tekintve, hogy ezek a termőhelyek a nyártermesztés szempontjából a legoptimálisabbak, fel kell tárni, milyen lehetőségek adódnak a gazdálkodási, az árvízvédelemi és a természet-, illetve környezetvédelemi érdekek összehangolására. 3. A KUTATÁS MÓDSZERTANA A disszertáció alapvetően az Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomásának kezelésében álló, mintegy 700 hektár területű kísérleti rendszeren alapul. A teljes rendszer térbeli elhelyezkedését tekintve, elsősorban a magyarországi nemesnyár-termesztés fő előfordulási területét, az Alföldet szövi át. A vizsgálatba vont 25 kísérlet, 5 éves visszatéréssel végzett faállomány-felvételezései, és az adatok statisztikai elemzése, megfelelő mennyiségű és minőségű adatot szolgáltattak a célkitűzésben megfogalmazott feladatok bizonyításához. A kutató a kísérleti területek felvétele során a fák méreti jellemzőit (fafaj, mellmagassági átmérő, magasság) minden esetben pontosan rögzítette. Az egyes kísérleti 5

parcellákban található összes fa mérési eredményei alapján számította ki az átlagfa térfogatát, amit megszorozva a hektárra vonatkozó törzsszámmal, kapta meg a területegységre vonatkozó fatérfogatot. Az így kapott adatok ugyan egy átlagfákból álló, teljes sűrűségű, elméleti erdőre vonatkoznak, a módszer alkalmazása azonban elengedhetetlen az eltérő területeken található faállományok tudományos szempontú összehasonlításához. A kutatás hatáskörének kiszélesítése, valamint a kísérleti parcellákból nyert adatok kiegészítése és pontosítása érdekében a szerző, évgyűrű és törzselemzéseket végzett. Bár ez a módszer jellemzően az egyesfavizsgálatok kategóriájába tartozik, kellő számú törzs elemzésével mégis értékes összefüggések nyerhetők a faállomány egészének fejlődésére vonatkozóan is. A kutatás időtartama alatt a szerző 18 kísérleti területről, illetve üzemi nyárasból származó, 247 törzs évgyűrű-, illetve 11 törzs teljes elemzését végezte el. A vizsgálatokhoz szükséges mintakorongokat a döntött fák vágáslapjából, a teljes törzselemzések esetén pedig a teljes hosszon végighaladva, egyméteres közökkel gyűjtötte be. Az egyes talaj-előkészítési technológiák értékelésére, illetve a talaj tömörödöttségi viszonyainak vizsgálati módszeréül, elektronikus talajvizsgáló nyomószondával (penetrométerrel) végzett mérések szolgáltak. A penetrométerrel mért talajellenállás az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a talaj tömörödöttségének, a tömörödött rétegek mélységbeli elhelyezkedésének, valamint a talajfizikai állapot térbeli változásának vizsgálatára. Tekintve, hogy a penetrációs ellenállás és a talaj nedvességtartalma között szoros összefüggés állapítható meg, a vizsgálat során olyan műszerrel dolgozott, amely 120 cm-es mélységig a két paraméter együttes mérése is alkalmas. 6

4. EREDMÉNYEK A szerző munkájában átfogó képet nyújt a hazai nemesnyár-termesztés helyzetéről és problémáiról. Feltárja a gazdálkodási formában rejlő lehetőségeket, kitérve az egyik legproblémásabb területre, az ártéri nemesnyár-termesztésre is. Ez utóbbival kapcsolatban, az egyes hullámtéri területekre vonatkoztatva, területi kompromisszumra épülő javaslatot dolgoz ki az alkalmazható fajták, a termesztési technológia és ültetési tőszám tekintetében. A disszertációban bemutatott termesztés-technológiai kísérletek vizsgálatai alapján egyértelműen kijelenti, hogy nem szabad teret engedni annak az elképzelésnek, miszerint a nemesnyárak olyan módszerekkel is kezelhetőek, mint ahogyan az őshonos fafajokból álló természetközeli erdők. A disszertáns eredményei rávilágítanak arra, hogy csak akkor várhatunk ültetvényünktől kielégítő eredményeket, ha pontosan és megfelelő minőségben végezzük el az előírt kezeléseket, és betartjuk a technológiai fegyelmet. A szerző megvilágítja, és kísérletei során részletesen elemzi, hogy az erdősítések megmaradása szempontjából a legfontosabb, és egyben meghatározó tényező a talaj-előkészítés milyensége. Ezen túlmenően, vizsgálatai alapján bizonyítottnak tekinthető a teljes talaj-előkészítéssel ültetett nemesnyárasoknak a részlegeshez viszonyított növekedésbeli fölénye. Ugyanakkor egy nyírségi példára támaszkodva bemutatja, a túlzásba vitt talajművelési technológia, a rónázás alkalmazásának egyértelműen kedvezőtlen hatását is. A disszertációban mérési eredményekkel alátámasztott bizonyítékot szolgáltat arra, hogy egy ültetvény telepítése előtt alapvető fontosságú a megfelelő termőhely-vizsgálat elvégzése. Megállapítja, hogy ettől abban az 7

esetben sem tekinthetünk el, ha valamely speciális ültetési technológiát (pl. mélyültetést) alkalmazunk. A vizsgálatba vont kísérletek elemzései alapján előállított, tájékoztató hozamadatokat tartalmazó táblázatai lehetővé teszik azoknak a termőhelyeknek a kiszűrését is, amelyeken az eredményes és gazdaságos nemesnyár-termesztés lehetőségei már csak mérsékeltek, (ilyenek az ún. nemesnyár határ-termőhelyek) vagy egyáltalán nincsenek meg. A faanyag piaci tendenciáinak részletes, és az elmúlt 30 évre vonatkozó elemzése alapján kijelenti, hogy a termelési ciklus alatt a kitermelésekben törekedni kell a minőségi, vastag iparifa választékok arányának növelésére, mivel ezen választékok iránt tartós és fizetőképes kereslet mutatkozik. Megállapítja, hogy a faállomány átlagos mellmagassági átmérője és a rendelkezésre álló növőtér között közvetlen arányosság áll fenn. Ezért, hacsak nem cél a minél nagyobb dendromassza előállítása, vagy valamely meghatározott tömegfa-választék termelése, a minőségi, vastag iparifa termelés reményében a telepítési hálózatot is tágabbra kell változtatni a jelenleg alkalmazott 3m 3m-es, illetve 4m 4m-esnél. Kijelenti, hogy a piaci körülmények megváltozása alapján ma már a 12-16 m 2 -nél szűkebb növőterű nemesnyárasokban gazdaságos fatermesztés nem folytatható. Saját vizsgálataira támaszkodva mutatja be, hogy az induló hálózatot a nyárfatermesztés szempontjából jónak tekinthető termőhelyeken, maximálisan 36 m 2 -es véghasználati hálózatként is meg lehet határozni. A technológia alkalmazásával ugyan elesünk az előhasználati fatömegtől, azonban fáink a véghasználati korig töretlenül tudnak növekedni, így a termelési ciklus végére méretes, megfelelő nyesések alkalmazásával pedig jobb minőségű, és több lemezipari, illetve fűrészipari felhasználásra alkalmas faanyaghoz juthatunk. Eredményei alátámasztásaképpen kimutatja, hogy egy faállomány esetében már a korai időszakban (3 év) is lehet az egyedek között olyan mértékű konkurencia, amely károsan befolyásolja a fatermés alakulását, melynek elmaradását a faállomány a gyérítés után, nagyobb növőtérbe kerülve sem képes már kiegyenlíteni. A szerző a kapott 8

eredményeinek összegzésével kialakította és táblázatba foglalta az eltérő telepítési hálózatú nemesnyárasok egyszerűsítési, erdőnevelési modelltábláját. Munkája során statisztikai módszerek alkalmazásával bizonyítja, hogy az ültetvények létesítésének egyik sarkalatos pontja a klón-, illetve fajtaválasztás kérdése. A jelenlegi telepítésekben erősen túlzónak, és éppen ezért veszélyesnek tekinthető Pannónia fajta térfoglalását hozva fel például, bemutatja, hogy már a jelenlegi fajtaválasztékot alkalmazva is lehet az adott termőhelyekhez jobban alkalmazkodó, és így nagyobb gazdasági haszonnal kecsegtető ültetvényeket telepíteni. Kiemeli és az erdészeti politika alapvető feladataként határozza meg annak fontosságát, hogy a gazdálkodókat megismertessék lehetőségeikkel, egyben rámutat arra, hogy az erdészeti kutatás feladata továbbra is a fajtaszortiment bővítése, fajtajelöltek elismertetése, valamint új klónok kísérletbe vonása kell hogy legyen. Faállomány-szerkezeti vizsgálataival gyűjtött alapadatai felhasználásával olyan modellt állított elő, amelyen a kor, a növőtér és a tervezett célátmérő (célválaszték) közötti összefüggés tanulmányozható. Az ilyen táblázat előnye, hogy a gyakorlat számára könnyen alkalmazhatóak, és tetszőleges korra határozhatók meg a tervezett célátmérők. A disszertációban részletesen bemutatott feltételrendszer elemeinek szakszerű alkalmazása, valamint saját, széleskörű vizsgálati eredményeire támaszkodva, a termesztési célt tekintve két alapvető választékcsoportra, a méretes minőségi faanyag, illetve a tömegfa választékok előállítására optimalizálva készítette el táblázatait és modelljeit. A két célválaszték gazdaságilag jövedelmező termesztésének határát 18 m 3 /ha évi átlagnövedékben határozta meg, egyben kiemelte, hogy a gazdaságos nemesnyár-termesztés alsó határának 10 m 3 /ha évi átlagnövedék tekinthető. Az ennél gyengébb termőhelyeken a nyártermesztés kockázata már olyan magas, hogy azon inkább más fafaj ültetését és termesztését kell számításba vennünk, vagy az ültetvényszerű fatermesztésről lemondanunk. 9

5. TÉZISEK 1. Az értekezésben a szerző rendszerezte az ültetvényszerű erdőgazdálkodás főbb szempontjait, rávilágított az abban rejlő lehetőségekre, valamint elemző összefoglalást adott a nyártermesztés általános tudnivalóiról. Elvégezte a magyarországi nyártermesztés jelenlegi helyzetének részletes elemzését, kitérve az abban rejlő ellentmondásokra. Kiemelte, hogy a hazai nyártermesztés gyakorlatilag kiszorult a számára legoptimálisabbnak tekinthető termőhelyekről. Ugyanakkor bemutatja a gazdálkodási forma kitörési lehetőségeit, amelyet: - az adott termőhelynek megfelelő termesztéstechnológia szigorú betartása, - a nemesnyár-termesztés szempontjából gyengébb termőhelyeken, a termesztés feltételeit biztosító beavatkozások alkalmazása (öntözés, tápanyag-utánpótlás), - és új, jelenleg elsősorban mezőgazdaságilag hasznosított, és nem természetvédelmi oltalom alatt álló termőhelyek (dombvidéki barna erdőtalajok, lejtő-hordaléktalajok) termesztésbe vonása jelent. 2. A szerző áttekinthető rendszerbe foglalta és kísérleti eredményekkel támasztotta alá, hogy szükségszerű a nyártermesztés időben egymásra épülő technológiai folyamatainak betartása. Részletes ökonómiai szempontú vizsgálatok révén felhívta a figyelmet a piaci tendenciák hatására, elsősorban arra, hogy a méretes választékok iránti tartós kereslet egyértelműen növeli a termelés kiszámíthatóságát. Rámutat, hogy a támogatási rendszerek változásai hazánkban közvetlenül és nagymértékben befolyásolják a nyártermesztés gazdaságosságát (elsősorban a gazdálkodói réteg tőkeszegénysége következtében), azonban az ebből fakadó érzékenység könnyen fordítható a fafaj-politikai célkitűzések gyors, és eredményes megvalósítására is. 10

3. Bemutatta az Erdészeti Tudományos Intézet nemesnyár termesztéstechnológiai- és fajtakísérleti rendszerét. A meghatározó szakirodalom alapján kiválasztotta és alkalmazta a kísérletek értékelésére vonatkozó legmegfelelőbb statisztikai elemzési módszereket. Az alkalmazott vizsgálati módszerekkel minden kétséget kizáróan igazolta a teljes talajelőkészítés technológiájának a termesztés eredményességére vonatkozó, egyértelműen pozitív hatását, illetőleg, hogy megfelelő termőhelyi körülmények között, véghasználati telepítési hálózat alkalmazásával (20-36 m 2 ) nagyobb fatömeg érhető el, mint egy olyan faállományban, amelyet a termesztési ciklus alatt többször is gyéríteni kell. Továbbá kísérleti úton bizonyította, hogy a telepítést megelőző, részletes termőhely-feltárástól még speciális mélyültetési technológia alkalmazásakor sem tekinthetünk el. 4. Vizsgálatai során elvégezte az Erdészeti Tudományos Intézet kísérleti rendszerében található nemesnyár-fajták és klónok eltérő termőhelyeken nyújtott teljesítményének átfogó értékelését. A kapott eredmények alapján a nyártermesztés szempontjából közepes, illetve jó termőhelyekre vonatkoztatva tájékoztató hozamadatok formájában útmutatót dolgozott ki. A jó-, ill. a közepes fatermőképesség határát a kutatási eredményeire, valamint a nyárfatermesztési modelltáblákra alapozva 18, ill. 10 m 3 /ha évi átlagos növedéknél állapította meg. Munkájában kijelenti és igazolja, hogy az ennél kisebb hozamú nemesnyárasok nem sorolhatók a jövedelmező, különösen pedig az ültetvényszerű nemesnyár-termesztés körébe. 5. A szerző az elemzett kísérletek eredményeire, valamint évgyűrű- és törzselemzésekre alapozva, egyszerűsített faállomány-nevelési modelleket, és kor-célátmérő adatsorokat alkotott, a minőségi faanyag és a tömegfa-választékok előállítására alkalmas nemesnyárasokra vonatkozóan. Az alapvetően kétféle választékcsoport termelését szem előtt tartva, összefoglalta a nemesnyár fajtacsoport termesztés- 11

technológiai folyamatait, valamint kidolgozta azok egyszerűsített, numerikus erdőnevelési modelltábláját. 6. A szerző részletes bemutatását adta az ültetvényszerű fatermesztés és az ártéri gazdálkodás kapcsolatának, kitérve azokra a konfliktusforrásokra, amelyek megnehezítik a gazdálkodást ezen a speciális területen. Az okokozati összefüggések feltárása alapján, ésszerű területi kompromisszumra épülő ajánlást dolgozott ki a nehézségek kezelésére, és egy eredményes gazdálkodási rendszer kialakítására. A disszertációban részletezett javaslat alapját az egyes, eltérő funkciójú hullámtéri területrészek (szabadon tartandó sáv, nagyvízi levonulási sáv, áramlási holttér) más és más igényeinek biztosításához igazított, eltérő erdőgazdálkodási forma kialakítása képezi. 12

6. A SZERZŐNEK A TÉMÁBAN KIFEJTETT PUBLIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE Előadások: - BÁRÁNY G. (2002.): Nyár klón kísérletek tapasztalatai a Tiszántúlon, Alföldi Kutatói Napok, Gyula-Városerdő. - BÁRÁNY G. (2002.): Az ültetési hálózat hatása a nemesnyár klónok hozamára, III. Alföldi Tudományos Tájgazdálkodási Napok, Mezőtúr. - BÁRÁNY G. (2002.): A telepítési hálózat hatása egyes nemesnyár klónok hozamára, A Tudomány Napja Bács-Kiskun megyei Tudományos Napok, Kecskemét. - BÁRÁNY G. (2003.): Összefüggések a növőtérszabályozás és az értékkihozatal között, Alföldi Kutatói Napok, Kecskemét, - BÁRÁNY G. (2004.): Termesztés-technológiai vizsgálatok eredményei nemesnyár ültetvényekben. Előadás, IV. Alföldi Tudományos Tájgazdálkodási Napok, Mezőtúr. - BÁRÁNY G. (2007.): Összehasonlító hozamvizsgálatok nyírségi fás szárú energetikai ültetvényekben, Előadás, Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki karának Tudományos konferenciája, Sopron. - BÁRÁNY G. (2008.): A minőségi nemesnyár-termesztés újabb eredményei. Előadás az OEE 139. vándorgyűlésén, Debrecen. - BÁRÁNY G. (2008.): Accomplishment of Hungarian Poplar Cultivation, oral presentation in Instituto Superior de Agronomia, Lisboa, Portugal. - BÁRÁNY G. (2008.): Hybrid poplar growing technologies in Hungary, oral presentation in Training on Poplar and Willow Biomass Production (STREPOW), Novi Sad, Serbia. - BÁRÁNY G. (2008.): Az ültetvényszerű erdőgazdálkodás aktuális kérdései a Tiszántúlon, Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, VIII. Erdészeti Szakkonferencia, Félixfürdő, Románia. 13

Tudományos cikkek, kiadványok: - BÁRÁNY G., TRECZKER K. (2001.): Comparative studies on hybrid poplar clones, Lesnícky casopis-forestry Journal, 49. évfolyam 2. szám, pp. 201-204 - BÁRÁNY G., TRECZKER K. (2002.): Nyár klón kísérletek tapasztalatai a Tiszántúlon, Alföldi Kutatói Napok Hivatalos kiadványa, Gyula- Városerdő, pp. 23-29 - BÁRÁNY G. (2002-2004.): Egyes nemesnyár klónok fatermésének vizsgálata, Erdészeti Kutatások, Vol. 91. ERTI, Budapest, pp. 29-37 - BÁRÁNY G. (2002.): Az ültetési hálózat hatása a nemesnyár klónok hozamára, III. Alföldi Tudományos Tájgazdálkodási Napok hivatalos kiadványa, Mezőtúr, pp. 2-8 - BÁRÁNY G. (2003.): Összefüggések a növőtérszabályozás és az értékkihozatal között, Alföldi Kutatói Napok hivatalos kiadványa, Kecskemét, pp. 24-30 - BÁRÁNY G. (2004.): Termesztés-technológiai vizsgálatok eredményei nemesnyár ültetvényekben, IV. Alföldi Tudományos Tájgazdálkodási Napok hivatalos kiadványa, Mezőtúr, p. 109 - BÁRÁNY G., CSIHA I. (2006.): Tájékoztató hozamadatok az ERTI nemesnyár fajtakísérletekből. In. TÓTH B. szerk.: Nemesnyár-fajták ismertetője, Agroinform Kiadó, Budapest, pp. 90-102 - BÁRÁNY G., CSIHA I (2007.): Kivezető út vagy zsákutca, gondolatok az energetikai ültetvényekkel kapcsolatosan. In. Erdészeti Lapok, CXLII. évfolyam, pp. 114-115 - BÁRÁNY G., CSIHA I. (2007.): Összehasonlító hozamvizsgálatok nyírségi fás szárú energetikai ültetvényekben, Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki karának Tudományos konferenciája szekcióülések előadásainak kivonata, Sopron, p. 20 - RÉDEI K., BÁRÁNY G., CSIHA I., VEPERDI I. (2008.): Különböző célú faültetvények termesztés-technológiája. In: MOLNÁR S., FÜHRER E., TÓTH B. (eds.) (2008): Az ültetvényes fagazdálkodás fejlesztése. Sopron, pp. 53-60 14