Monokli A Pesti Színház március közepén mutatta be a Monokli címû elôadást Molnár Ferenc írásaiból, Fesztbaum Béla ren dezésében. A szerzô jeleneteibôl, novelláiból és publicisztikáiból gyúrta az anyagot elôadássá a rendezô, aki rá adásul zenét is szerzett a darabhoz! A színház nyolc kiváló mûvésze jutott szerephez ebben az úttörô vállalkozásban, közülük Venczel Vera és Lukács Sándor vett részt a rendezôvel való beszél getésünkben. 26
Hogyan kezdôdött, honnan származik a Molnár-összeállítás ötlete? Fesztbaum Béla: Eszenyi Enikô felkért, hogy rendezzek egy olyan elôadást, amely színházunk nagy generációjára épül. Különbözô kész darabokat vettünk azután sorra, de valamiért mindegyiket elvetettük. Végül beugrott nekem, hogy Molnár Ferenc lenne erre a legjobb, de akkor már ne egy kész, ismert da rabot vegyünk elô, hanem építsük az elôadást tôle származó, néhány perces, briliáns párjelenetekre. Ezeknek a jeleneteknek a forrása fôként a Ketten beszélnek címû kötet, amely éppen száz éve, a múlt század tízes éveinek elején jelent meg. Elkezdtem hozzáolvasni ebbôl az idôbôl más Molnár-írásokat, elsôsorban a Pesti Naplóban megjelent publi cisztikáit, tárcáit. Így találkoztak a fejemben a szellemes, virtuóz dialógusok a közélet visszáságait keményen megragadó publiciszti kákkal. Ne felejtsük el, hogy nem sokkal az elsô világháború kitörése elôtt járunk! Molnár mindig egy-egy hétköznapi jelenségbôl bontott ki fontos gondolatot, újságírói vénával, de írói, mûvészi szinten, lírai erôvel. Rotációs gépekre szánt, de nagyon személyes indíttatású monológok ezek valójában, ezért könnyû ôket megszólaltatni a színpadon is. Lukács Sándor: Mára az ilyesmi már kiment a divatból, tehát nem nagyon ismerjük, de akkoriban egy jó tárcában tényleg ott lakott a mûvészet is, minden irodalmi értékével. Benne vannak a novellisztikus erények, azonban mindezt a dolog jellegénél fogva, hogy tudniillik újságban, ráadásul napilapban jelenik meg, tömörebben, ütôsebben kell produkálnia szóval, ez egy fantasztikus mûfaj. Igen, de mennyire való mindez színpadra? Nem aggódtak-e, hogy hogyan lesz ezekbôl igazi színház? Venczel Vera: Egyáltalán nem aggódtunk, már csak azért sem, mert Béla már A léggömb elrepül címû Kosztolányi-estjével bi 27
zonyította, hogy képes irodalmi anyagból kitûnôen összegyúrni színpadi produkciót. Molnárt pedig az ember eleve nyitottan, lelkesen várja, mert tudjuk, hogy milyen fantasz tikusan jó. És az is kiderül mindig, hogy mennyire döbbenetesen aktuális, mintha min den szava a máról szólna! Én kötelezôvé tenném a középiskolában, és nem csak a Pál utcai fiúkat Fesztbaum Béla: Azt se felejtsük el, hogy azért az ô esetében mégiscsak színházi ember ír újságot is: délelôtt lehet, hogy éppen még színdarabon dolgozott, és ez a men talitás nem vész el délutánra, amikor nekiül egy tárcának. Természetesen mi is megtettük ez ügyben a magunkét: igyekeztünk ezeket az írásokat kellôképpen színpadi szituációkba helyezni dramaturg kollégámmal, Deres Péterrel, és persze a színészekkel együtt. A válogatásért alapvetôen természetesen nekem kell vállalnom a felelôsséget, az én fejemben állt össze elôadássá ez a sok írás, tehát mindenképpen egy szubjektív Molnár-képet kap a nézô. Ami még nagyon fontos mindehhez: a századforduló után alkotott ez a nagyszerû generáció újságot, verset, drámát, mindent, amelynek tagjai szülték meg valójában a mi nyelvünket, amelyre ma is épül az iro dalom. Ahogyan szinte pillanatok alatt fölnôtt itt egy világváros, megformálódott Budapest, úgy született meg egy hozzá méltó nyelvezet ezeknek a zseniális embereknek a tollából, akik között is kitüntetett szerepe volt Molnárnak. Ez a köznyelv már a mai fül számára is érthetô, ugyanakkor rendkívül szellemes, tömör, sallangoktól mentes, plasztikus. Ez az elôadás az én szándékaim szerint ennek a csodálatos magyar nyelvnek is felmutatása, megcsillantása szeretne lenni Venczel Vera: Miközben, ahogyan már mond tam, tényleg teljesen olyan, mintha a má ban lennénk: a jelenetek témái, konf lik tusai tökéletesen idôszerûek ma is, a benne szereplô emberek problémái, viselkedésük, ôszinteségük és hazugságuk, gyermek sé 28
gük és felnôttségük, megfelelni vágyásuk és különbözni akarásuk lényegileg nem különbözik a miénktôl. Nyilván, de azért az a századfordulós, feltö rekvô Budapest a maga kialakuló fényû zé sé vel, uram bocsá léhaságával egy kicsit még is csak más alapérzést sugall Fesztbaum Béla: És a másik oldalon mélységes nyomorával, a kisember kiszolgáltatott ságával! Ebben az elôadásban talán éppen az az unikum, hogy egy olyan Molnárarc él rajzolódik ki belôle, amely egyáltalán nem közismert: hihetetlen érzékenységgel for dult a közélet visszásságainak, hazug ságainak terhét nyögô mindennapi ember konfliktusai felé. Szerintem alapvetôen nem ismerjük egyik legnagyobb írónknak ezt az oldalát, ezt az indíttatását, hiába járta be a nagyvilágot is néhány színdarabja. Egy szenvedélyes, érzelmes emberrôl van szó, egy fiatal emberrôl, aki a maga kivételes intel lektusán, humorán szûri át a világot. Hasonló életkorban lévén, ezért is érzem különösen a magaménak ezt az elôadást, tekintem saját szülöttemnek, mert teljesen azonosulni tudok az ô száz évvel ezelôtti mentalitásával. Mert már nem egy ifjú, lázadó süvölvény kinyilatkoztatásairól, de még nem is egy megálla podott bölcs szentenciáiról van szó, hanem egy hozzám hasonló korú, alkotó ember világ látásáról amelyet persze a mi elôadá sunkban azért érettebb színészkollégák tolmácsolnak. Hogyan kapcsolódnak egymáshoz a ráadá sul különbözô mûfajú kis részletek az elôadásban? Fesztbaum Béla: Helyzetek és hangulatok adják egymásnak a labdát ha szabad így fogalmazni, van egyfajta lírai kohézió az anyagban. Hagyományos történetet nem érdemes keresni benne, kerete azonban mindenképpen van: ez valójában színházi világ, ezen belül történnek a dolgok, egy játékos, 29
szellemes társaságban. Amelynek tagjai persze kamaszt, sôt gyermeket is megjele ní tenek, ha kell, márpedig több ilyen jelenet is van. Az itt ülô színészek például Az elsô lépés címû jelenetben igencsak megfiatalodnak Lukács Sándor: Bizony, egy városligeti korcsolyázás után történik meg az elsô csók, Vera úgy tizenöt éves lehet, én meg mondjuk tizenhét. Mi ezt rettenetesen élvezzük, hiszen valljuk be, minden színész valójában egy nagy gyerek. Persze, kitûnô kollégáink jelmez zel, sminkkel stb. hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy elfogadhatóbb illúziót keltsünk. Mit gondolnak arról, hogy mit adhat ez az elôadás a nézôknek? Mit szeretnének elsôsorban elérni? Venczel Vera: Azt gondolom, hogy egy nagyon színes, lenyûgözô világgal fognak találkozni, amely egyrészt nagyon különbözik külsôségeiben a miénktôl, ugyanakkor, ha eléggé nyitottan szemlélik, nyilvánvaló lesz a már említett hasonlóság a mával. Szerintem kurió zum, amivel itt a nézôk találkozhatnak, egy ma már hiányzó szín a palettáról. Nem hagyhatom például szó nélkül azt sem, hogy milyen árnyaltan, sokféle megközelítésben, és milyen szellemes szeretettel ábrázolja a nôket Molnár Ferenc! Fesztbaum Béla: Ebbôl az elôadásból nemcsak az derül ki, hogy lényegileg semmi nem változott, hanem az is, hogy van lehetô ségünk egészségesen viszonyulni a bennünket körülvevô világhoz. Nagyon jó fogódzókat nyújt Molnár ahhoz, hogyan lehetünk emberségesebbek, de egyúttal eredményesebbek is mindennapi konfliktusainkban Amelyekben még esetleg monoklit is szerezhetünk? Bár gondolom, a cím a szó eredeti jelentésére utal, nem? 30
Fesztbaum Béla: Mindkettôre vonatkozik! Szerzônknek közismerten rossz volt a szeme, és ezért állandóan monoklit hordott, amely egyrészt eleganciát kölcsönzött neki, másrészt azonban kritikusabbá, szúrósabbá is tette a tekintetét, amelyet az úri társaságra vetett. És persze igen, a monokli azokat a sérüléseket is jelenti, amelyek a társadalom hétköznapi konfliktusaiból adódhatnak. Játszik egyébként folyamatosan a színpadon egy nagy tükör, amely hatalmas monokliként mindig másutt felbukkanva ezt a funkciót szimbolizálja. A végére hagytam a legnagyobb meg lepetést, hogy ti. a zenés elôadás kom ponistája maga a rendezô, és egy valóságos kis zenekar szolgáltatja a muzsikát Fesztbaum Béla: Igen, egy kisebb, hattagú zenekarról van szó, akik részesei az elô adásnak. Már a kezdet kezdetén, miközben olvasgattam az anyagokat, valahogyan éreztem mögöttük zenét. Ott muzsikált bennem a monarchia zenei világa, a valcer, a csárdás, indulók, polkák, de a kuplék, a cigányzene, a klezmer, és persze az úgynevezett színházi zene is. Úgy éreztem, hogy mindenképpen gaz dagítaná az elôadást, ha a zene, ráadásul élô zene szerepet kapna benne. Talán ismert, hogy a Könnyû Esti Sértés színészze nekart vezetem, van némi közöm a muzsikához, szóval belevágtam, és megírtam a darabhoz az elképzelt zenéket. Termé sze tesen a hangszereléshez professzionális segítséget vettem igénybe: Keresztes Zoltán kollé gám segített abban, hogy a muzsika itt, a zenekari árokban megszólalhasson. Egyrészt színpadi, aláfestô muzsikák ezek az egyes jelenetek hangulatának erôsítéséhez, másrészt valódi dalok, amelyeket a sze replôk énekelnek egészen az áriáig, amelyet éppen Sándor ad elô tenoristaként, illetve még egy teljes színpadi kórusprodukció is elhangzik László István 31