Karen Wynn kísérletében kisbabákat vizsgáltak, hogy képesek-e megkülönböztetni, mikor látnak helyes számú babát a paraván mögött

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Karen Wynn kísérletében kisbabákat vizsgáltak, hogy képesek-e megkülönböztetni, mikor látnak helyes számú babát a paraván mögött"

Átírás

1

2 nyô jén véletlenszerûen két-két számjegyet villantott fel, ugyan úgy, mint amikor 1-tôl 9-ig tanította a számok sorrendj ét, most azonban az egyik számjegy néha a nulla volt. Mit gondolt Ai, hol helyezkedik el a nulla a számok sorában? Az elsô sorozatban Ai a 6 és a 7 közé tette a nullát. Macuzava ezt úgy tudta meg, hogy kiátlagolta, melyik számokat gondolta Ai az esetek többségében kisebbnek, illetve nagyobbnak, mint nulla. A következô sorozatokban Ai elôször a 6, majd az 5 és a 4 alá helyezte már a nullát, és néhány száz kísérlet után az 1 környékére. Továbbra sem volt teljesen biztos azonban abban, hogy a nulla kisebb vagy nagyobb-e, mint 1. Hiába tanulta meg a számo - kat viszonylag jól, Ai számértése továbbra is elmaradt az emberekétôl. Egy dolgot azonban jól megtanult: a sztárságot. Ma már vérbeli profi, aki jobban teljesít nézôközönség vagy a kamerák elôtt. Az állatok számértése jelenleg is számos egyetemi kutatás középpontjában áll. A kísérletek során egészen váratlanul fejlett mennyiségértést mutattak ki olyan különféle állatoknál, mint a szalamandrák, a patkányok és a delfinek. Habár a lovak még manapság sem tudnak gyököt vonni, a tudósok feltételezik, hogy ezeknek az állatoknak a numerikus képességei sokkal jobbak, mint korábban feltételezték. Úgy tûnik, minden állatnak van valamennyi ve le született hajlama a matematikára. A számolási képességek ugyanis elengedhetetlenek a túléléshez a vadonban. Egy csimpánz valószínûbb, hogy nem marad éhes, ha felnéz a fára és érzékeli az érett gyümölcs mennyiségét. Karen McComb, a Sussexi Egyetem kutatója egy, a Serengetin vadászó oroszlánfalkát vizsgált, hogy megmutassa, az oroszlánok a számérzéküket használ - ják, amikor eldöntik, megtámadjanak-e egy másik orosz- 30 láncsapatot. Az egyik kísérletben egy magányos nôstény oroszlán sétált haza a falkájához. McComb egy hang - szórót helyezett el az egyik bokorban, és egy másik magányos oroszlán üvöltését játszotta le rajta. A nôstény oroszlán meghallotta, és folytatta az útját hazafelé. A második kísérletben öt oroszlán volt együtt. McComb három orosz lán üvöltését játszotta le nekik a rejtett hangszóróból. Az öt oroszlán meghallotta az üvöltést, és a hang irányába fordult. Az egyikük elkezdett üvölteni, és hamarosan mind az öten támadást indítottak a bokor ellen. McComb arra következtetett, hogy az oroszlánok fejben képesek összehasonlítani a mennyiségeket. Az egy az egy ellen túl kockázatossá tette a támadást, de az öt a há - rom ellen azonnali rohamra indította ôket. De nem minden állatokkal kapcsolatos kutatás ad le - hetô séget arra, hogy az ember a Serengetin táborozzon, vagy egy csimpánz-celebbel villogjon. A németországi Ulm egye temén a kutatók szaharai hangyákat helyeztek el egy alagút végén és indítottak élelemkeresésre. Amikor a rova rok megtalálták az ételt, a kutatók némely hangyák - nak lecsip pentettek a lábából, másoknak viszont disznószôrrel meghosszabbították a végtagját. (Állítólag ez nem olyan ke gyetlen, mint amilyennek hangzik, mert a sivatagi hangyák lábát gyakran leperzseli a szaharai napsütés.) A rövidebb lábú hangyák alábecsülték a hazautat, a hoszszabb lábúak viszont túlbecsülték, ami azt jelzi, hogy a hangyák a szemük helyett egyfajta belsô lépésszámlálóval mérik a távolságokat. Elképzelhetô, hogy a hangyák híres képessége, hogy órákon át képesek bolyongani, és aztán mindig hazatalálnak a bolyukba, számolási ügyességüknek köszönhetô. Az állatok számtani képességeire irányuló kutatások né ha vá ratlan fordulatokat hoznak. A csimpánzoknak talán meg vannak a maguk korlátai a matematikában, de a kí- 31

3 Ebben a feladatban Ajumunak felvillantják a számokat 1-tôl 7-ig, majd fehér négyzetekre cserélik ezeket. A csimpánznak emlékeznie kell a számok helyére, hogy sorrendben meg tudja érinteni a négyzeteket és megkapja a jutalomfalatot 32 sér letek alatt Macuzava felfedezte, hogy más kognitív képes ségeik viszont sokkal jobbak az emberekénél. Ai fia, Ajumu 2000-ben született. Amikor ellátogattam a Fôemlôskutató Intézetbe, Ajumu anyukája mellett ült az órán. Kisebb volt nála, bôre még rózsaszínes, arcán és kezén a szôr sötét. Ajumu saját képernyôje elôtt ült, és azt csapkodta, amikor számok villantak fel rajta, aztán villám - gyorsan falta be az almát, amikor sikerült elnyernie. Maga biztos kis kölyök volt, aki a csoport domináns nôstényé nek fiaként privilegizált helyzetet élvezett. Ajumut sohasem tanították az érintôképernyô használatára, bár csecsemôkorában mindennap anyja mellett ült a tanórákon. Egy nap Macuzava csak résre nyitotta ki a tanterem ajtaját, hogy Ajumu még épp beférjen, de a rés túl szûk volt ahhoz, hogy Ai csatlakozzon hozzá. Ajumu azonnal a számítógéphez ment. A munkatársak izgatottan figyelték, vajon mit tanult meg a kicsi. Ajumu a kezdéshez megérintette a képernyôt, és az 1 és 2 számok jelentek meg. Ez egy egyszerû sorba rendezési feladat volt. Ajumu a 2-re ütött. Rossz válasz. Újra meg újra a 2-t nyomo gatta. Rossz válasz. Aztán megpróbálta az 1-et és a 2-t egyszerre. Megint csak rossz. Végül sikerült: lenyomta az 1-et, majd a 2-t, és egy almakocka pottyant a kezébe. Nemsokára Ajumu minden számítógépes feladatban jobb volt, mint az anyja. Néhány évvel ezelôtt Macuzava egy újfajta számfelada - tot vezetett be. A kezdôgomb megnyomására véletlenszerûen elszórva jelennek meg a képernyôn a számok 1-tôl 5-ig. Csupán 0,65 másodperc után a számok helyére fehér négyzetek kerülnek. A feladat annyi, hogy a fehér négyze - teket a helyes sorrendben kell leütni, emlékezve arra, milyen számok szerepeltek a helyükön elôzôleg. Ajumu az esetek 80 százalékában oldotta meg ezt a feladatot, ami nagyjából megfelel a japán iskolás gyerekek mintacsoportjában mért eredménynek. Macuzava ezután 33

4 0,43 másodpercre csökkentette azt az idôt, amíg a számok láthatóak voltak. Ajumu alig vette észre a különbséget, a gyerekek teljesítménye azonban jelentôsen romlott, 60 szá zalék körülire. Amikor Macuzava megint csak csökken - tette az idôt, ezúttal 0,21 másodpercre, Ajumu továbbra is 80 százalékot ért el, míg a gyerekek már csak 40 százalék körül teljesítettek. A kísérlet megmutatta, hogy Ajumunak egészen elképesz tô fotografikus memóriája van, ahogy a többi inujamai csimpánznak is igaz, Ajumu a legjobb közülük. A to vábbi kísérletekben Macuzava növelte a megjelenített számjegyek számát, és Ajumu képes volt nyolc számjegy helyes sorrendjére emlékezni, miután csupán 0,21 másodpercig látta ôket. Macuzava az idôt is tovább csökkentette, és Ajumunak elég volt csupán 0,09 másodpercre felvillantani az öt számot, hogy a helyes sorrendet megadja. Ennyi idô alig elegendô arra, hogy az ember észlelje ôket, nemhogy még emlékezzen is rájuk. Ez a hihetetlen emlékezôtehetség valószínûleg annak köszönhetô, hogy a villámdöntések például az ellenségek számáról alapvetô fontosságúak a vadonban. Az állatok numerikus képességeinek és korlátainak vizsgálata természetszerûleg elvezet minket az emberek vele született képességeinek kérdéséhez. Azoknak a tudósoknak, akik a külsô behatásoktól minél érintetlenebb elmét szeretnék tanulmányozni, természetszerûleg a lehetô legfiatalabb alanyokra van szükségük. Ezért aztán ma már szokványosnak számít, ha pár hónapos csecsemôk matematikai képességeit vizsgálják. Mivel az ilyen korú babák még nem tudnak beszélni, vagy a végtagjaikat akaratlagosan mozgatni, a numerikus képességekre utaló jeleket csupán a szemük vizsgálatával lehet felfedezni. Az elmélet annyi, hogy a babák hosszabb ideig bámulnak olyasvalamire, ami meglepi ôket ban a Pennsylvaniai Egyetem kutatója, Prentice Starkey hetes babákat vizs- 34 gált, és elôször két pontot mutatott nekik egy képernyôn, majd megint két pontot. A második képet a csecsemôk 1,9 másodpercig nézték. Amikor azonban Starkey úgy ismételte meg a tesztet, hogy a két pont után három pontot mu tatott nekik, a babák az utóbbit 2,5 másodpercig nézték, mintegy a harmadával hosszabb ideig. Starkey azt állította, hogy ez a többletidô azt jelenti, a csecsemôk észreveszik a különbséget a két és a három pont között, tehát rendelkeznek valami kezdetleges számfogalommal. Ma már bevett módszernek számít, hogy a figyelem hosszából következtetünk az értelmi feldolgozásra. Elizabeth Spelke a Harvardról 2000-ben bebizonyította, hogy a hat hónapos babák már különbséget tudnak tenni 8 és 16 pont között, 2005-ben pedig azt, hogy 16 és 32 pont között. Egy rokon kísérletben azt mutatták meg, hogy a csecsemôk elemi szinten a számtant is értik ben Karen Wynn az Arizonai Egyetemrôl egy öt hónapos babát ülte tett le egy kis színpad elé. Egy felnôtt egy Mickey egér figurát helyezett a színpadra, majd paravánnal eltakarta. A felnôtt aztán egy másik Mickey egeret tett a paraván mögé, ezután pedig elhúzták a paravánt és megmutatták a két állatfigurát. Wynn ezután megismételte a kísérletet, de ezúttal a paraván elhúzásakor hibás számú figurát fedett fel: egy vagy három egérkét. Amikor egy vagy három figura volt a paraván mögött, a baba hosszabb ideig bámult a színpadra, mint amikor kettôt látott, ami azt jelzi, hogy a csecsemô meglepôdött a számtani mûvelet helytelen eredményén. A babák tehát tudják, hogy egy figura meg még egy figura az két figura, állította Wynn. A Mickey egeres kísérletet késôbb megismételték a Szezám utca két bábjával, Elmóval és Ernie-vel. Elmót a színpadra tették, majd a paraván mögé került. Aztán egy má - sik Elmót is a paraván mögé dugtak. A paravánt ezután elvették. Néha két Elmo volt mögötte, néha Elmo és Ernie, néha csak egy Elmo vagy egy Ernie. A csecsemôk több 35

5 ideig nézték a színpadot, amikor csak egy figura volt a paraván mögött, mint amikor két rossz figura. Más szóval, a számtanilag lehetetlen = 1 sokkal jobban zavar ta ôket, mint az, hogy az egyik Elmo esetleg Ernie-vé vál - tozott. A matematikai szabályok ismerete tehát mélyebben gyökerezik a kisbabákban, mint a világ fizikai tör vé - nyeié. 1. A figurát a színpadra helyezik. 3. Egy második figurát helyeznek a paraván mögé. 5. Karen Wynn kísérletében kisbabákat vizsgáltak, hogy képesek-e megkülönböztetni, mikor látnak helyes számú babát a paraván mögött 36 vagy 2. Egy paraván jelenik meg, ami elrejti a figurát. vagy A paravánt elveszik és a fenti helyzetek valamelyike válik láthatóvá. 4. A paraván elrejti mind a két figurát. A svájci pszichológus, Jean Piaget ( ) azt állította, hogy a gyermekekben csak lassan, gyakorlás révén alakul ki a számértés, és ezért felesleges hat vagy hét évnél fiatalabbakat matematikára tanítani. Ez a nézet évtizedekig befolyásolta az oktatást, és a tanítók inkább építôkocká kat adtak az elsôs gyerekek kezébe, mintsem hogy beve - zessék ôket a formális matematikába. Mára Piaget nézetei már túlhaladottnak számítanak. A gyerekeket ma a le hetô leghamarabb megismertetik az arab számokkal és az alapmûveletekkel, amint iskolába kerülnek. A pontokkal végzett kísérletek a felnôttkori számértés vizsgálatában is alapvetôek. Az egyik klasszikus kísérlet úgy néz ki, hogy valakinek pontokat mutatnak egy képernyôn, és az illetônek meg kell mondania, hány pontot lát. Amikor egy, kettô vagy három pont van, a válasz szinte azonnal érkezik. Amikor négy pont van, a reakció már lassabb, és még lassabb öt pont esetén. Na, és? kérdezheti az olvasó. Nos, elképzelhetô, hogy ez magyarázza, miért van az, hogy bizonyos kultúrákban az 1, 2, 3 számokat egy, kettô, három vonás jelöli, míg a 4-et nem négy vonás. Amikor három vagy ennél kevesebb vonás van, azonnal meg tudjuk mondani a számukat, amikor azonban négy, az agynak már meg kell erôltetnie ma - gát, ezért inkább másik szimbólumra van szükség. A kínai karakterek a számok jelölésére 1-tôl 4-ig a következôk:,,,. Az ôsi indiai számjegyek pedig: (Ha ezekben összekötjük a vonalakat, láthatjuk, hogyan alakultak át a ma használt 1, 2, 3 és 4 jelekké.) Van némi vita arról, hogy az azonnal felfogható vonások száma három vagy négy. A rómaiak egymással párhuzamosan használták a IIII és a IV jeleket a négy jelölésére. A IV gyorsabban felismerhetô, de az órák számlapján talán esztétikai okokból inkább a IIII-et szokták hasz- 37

Prológus. Vigyázz, ez a könyv maga Albert, ha belelépsz, nem akarsz majd kijönni!

Prológus. Vigyázz, ez a könyv maga Albert, ha belelépsz, nem akarsz majd kijönni! Prológus Vigyázz, ez a könyv maga Albert, ha belelépsz, nem akarsz majd kijönni! Albertben megvan Sherlock Holmes kíváncsi természete, a külseje viszont Watsonra emlékeztet. Hanyag eleganciával öltözik,

Részletesebben

AMICUS CURIAE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ

AMICUS CURIAE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ Kis János Sajó András AMICUS CURIAE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ Alulírottak, Kis János egyetemi tanár és dr. Sajó András akadémikus, egyetemi tanár az alábbi amicus curiae levéllel fordulunk a T. Alkotmánybírósághoz.

Részletesebben

A SZERVEZETI TANULÁS FORMÁI ÉS MOZGATÓRUGÓI. Hogyan tanulnak a vegyes vállalatok a külföldi anyacégtõl? I. rész. 1. fejezet

A SZERVEZETI TANULÁS FORMÁI ÉS MOZGATÓRUGÓI. Hogyan tanulnak a vegyes vállalatok a külföldi anyacégtõl? I. rész. 1. fejezet tord szabo1.qxd 6/12/2003 10:26 AM Page 33 I. rész A SZERVEZETI TANULÁS FORMÁI ÉS MOZGATÓRUGÓI 1. fejezet Hogyan tanulnak a vegyes vállalatok a külföldi anyacégtõl? A tanítás hosszú út, a példa rövid.

Részletesebben

Pszichológia témájú tájékoztató vélemény. Általános tájékoztató

Pszichológia témájú tájékoztató vélemény. Általános tájékoztató Pszichológia témájú tájékoztató vélemény Megbízó cég: A tájékoztatót kapják: Megbízó Kft. Megbízó Személy Pályázó neve: Életkor: Végzettség: Megpályázott munkakör: Vizsgált Személy 34 év felsőfok Területi

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

ő ő ę ü ę í ü Í ź ő ő ö ü ę ę í ő ő ö ő í ę ü ö ö ü É ü ŕ ü ű Í ő ź ű ť ú ő ő ő ö ü ö ö í ő ő Í ź í ę ő ź ź ź í í ő ő ő ý ę ö ö ü ü ő ú ź ú ę í ő ę í í ő ę ü ü ö ź ź ü ő ü í ő í ü ü ő ü ę ü ö ć ő ő ö ű

Részletesebben

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan

Részletesebben

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá

Részletesebben

SZAKFELADATONKÉNTI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK 2011. 01. 01. - 06. 30.

SZAKFELADATONKÉNTI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK 2011. 01. 01. - 06. 30. 421100 1 Út autópálya építése 552001 4 Üdülői szálláshely szolgáltatás 1. számú melléklet 581400 4 Folyóirat, időszaki kiadv. kiadása Személyi juttatások 1 004 1 004 0 Munkaadókat terhelő járulékok 147

Részletesebben

15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS

15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS 15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS 1. A filozófiának, a nyelvészetnek és a pszichológiának évszázadok óta visszatérô kérdése, hogy milyen a kapcsolat gondolkodás vagy általában a megismerési folyamatok és nyelv,

Részletesebben

Szeminárium-Rekurziók

Szeminárium-Rekurziók 1 Szeminárium-Rekurziók 1.1. A sorozat fogalma Számsorozatot kapunk, ha pozitív egész számok mindegyikéhez egyértelműen hozzárendelünk egy valós számot. Tehát a számsorozat olyan függvény, amelynek az

Részletesebben

Országos kompetenciamérés. Országos jelentés

Országos kompetenciamérés. Országos jelentés Országos kompetenciamérés 2009 Országos jelentés Országos jelentés TARTALOMJEGYZÉK JOGSZABÁLYI HÁTTÉR... 7 A 2009. ÉVI ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS SZÁMOKBAN... 8 A FELMÉRÉSRŐL... 9 EREDMÉNYEK... 11 AJÁNLÁS...

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Varga András. Õsi magyar nyelvtan

Varga András. Õsi magyar nyelvtan Varga András Õsi magyar nyelvtan Õsi magyar nyelvtan Tartalomjegyzék Õsi magyar nyelvtan...1 Bevezetõ...1 Mi a probléma az indogermán nyelvelemzõ készlettel?...1 Alá és fölérendelt mondatok...1 Az egész

Részletesebben

A tudás alapú társadalom iskolája

A tudás alapú társadalom iskolája Ollé János A tudás alapú társadalom iskolája A társadalom iskolája Az oktatásban csak nehezen lehet találni olyan életkori szakaszt, képzési területet, ahol ne lenne állandó kérdés a külvilághoz, környezethez

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz Szilágyi N. Sándor Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 10. rész Hányféle lehetőségünk van

Részletesebben

Jelentés a női csörgőlabda válogatott 10 hetes nyári EB felkészüléséről és. az Eb-n nyújtott teljesítményéről

Jelentés a női csörgőlabda válogatott 10 hetes nyári EB felkészüléséről és. az Eb-n nyújtott teljesítményéről Jelentés a női csörgőlabda válogatott 10 hetes nyári EB felkészüléséről és az Eb-n nyújtott teljesítményéről A csapat a június 27. pénteki utolsó edzése után két hét pihenőre vonult. A két hét alatt meg

Részletesebben

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával JELENIDÕBEN Május vége és június eleje között felbolydult a magyar média, az írott sajtótól a tévécsatornákon keresztül az internetes portálokig. Bár az adatvédelem jogi témája látszólag unalmas és érdektelen,

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS - TÉZISFÜZET

SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS - TÉZISFÜZET SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ GAZDÁLKODÁS ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS - TÉZISFÜZET A MINŐSÉG- ÉS BIZTONSÁGMENEDZSMENT SZEREPÉNEK ÉS HATÉKONYSÁGÁNAK ÖKONÓMIAI VIZSGÁLATA

Részletesebben

Mára új helyzet alakult ki: a korábbiakhoz képest nagyságrendekkel komplexebb

Mára új helyzet alakult ki: a korábbiakhoz képest nagyságrendekkel komplexebb Iskolakultúra 2004/8 Nagy József ny. egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem, Szeged Az elemi kombinatív képesség kialakulásának kritériumorientált diagnosztikus feltárása tanulmány Ha beírjuk a számítógép

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Tehát, nem tudunk változtatni az életünkön, ha nem változtatunk a gondolkodásunkon. Ebben, ugye egyetértünk?

Tehát, nem tudunk változtatni az életünkön, ha nem változtatunk a gondolkodásunkon. Ebben, ugye egyetértünk? Hogyan tovább? Forgatókönyv 2. dia Elmúlt alkalommal megmutattam neked, kik is vagyunk, mit is csinálunk, most szeretném neked megmutatni, hogyan is lehet itt egy eredményes vállalkozást felépíteni. Tehát,

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

2.3.2.2.1.2.1 Visszatérítő nyomaték és visszatérítő kar

2.3.2.2.1.2.1 Visszatérítő nyomaték és visszatérítő kar 2.3.2.2.1.2 Keresztirányú stabilitás nagy dőlésszögeknél A keresztirányú stabilitás számszerűsítésénél, amint korábban láttuk, korlátozott a metacentrikus magasságra való támaszkodás lehetősége. Csak olyankor

Részletesebben

E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M IV.

E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M IV. E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M Kutatási zárótanulmány IV. Budapest, 2005. január 2 A tanulmányt a Növekedéskutató Intézet munkacsoportja készítette A kutatást koordinálta: Matolcsy

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:

Részletesebben

A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG

A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG Halmai Péter, Csatári Bálint, Tóth Erzsébet (Szent István Egyetem, MTA Regionális Kutató Központ, Agrárgazdasági Kutatóintézet) 1 Vezetõi összefoglaló

Részletesebben

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten

Részletesebben

Ą ĺ ĺ ő ü ú ĺ ő ďś ĺ ő ő ő ő Ü É É Ő ł Ĺ ö Ĺ ő ł ő Ü É ľ É Í Ő É ľ É ĺ Ä ĺ ą É ł łľ ł Á ľ ĺ Ł Á Ě Ĺ É É Ú ĺ ő ő ő ő Ü Ü ú ő ő ő ő ü ý ő ö ü Ü ő ő ü ú ö ö ń ú ő ö ĺ ú ő Ü ű ĺ ö ő ú ń ü ő Ü ú ö ő Ü ú ű Ü

Részletesebben

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség Jóváhagyta: Jóváhagyta: Mező Barna igazgató Mező Barna Igazgató TÁJÉKOZTATÓ Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november hónapban

Részletesebben

135. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 189, Ft. Oldal

135. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 189, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ 135. szám TARTALOMJEGYZÉK 28/2006. (XI. 6.) PM r. A pré mi um évek prog ram mal, va la mint a kü lön le ges fog lal koz ta tá si

Részletesebben

ľ ľĺ ľ ĺí Ĺ ľ ď ĺ Ô ľ ľ ä Ľ Íäľ ĺ ĺĺľ ľ ź ľ ĺĺ ú ü ď ł ĺĺ í ĺ ľ ľ ĺ ü üĺ ĺ ĺĺ ü í ĺĺ í ĺ ĺí Ö ĺ ű ö ź ź ĺ ö ľ ĺĺ ď ĺ ö ĺľ í ł ĺĺ í ł íľ ĺ í ö íľ ĺĺ ö ľ ľ Í öĺ ľ ľ ľ Ęź ď ĺĺ ĺ Í ľ Ö ľ ĺ ú í ĺ ľ ĺ ď ĺ ź

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka

Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka Az akadémiai Nemzeti Stratégiai Kutatások hozadéka Mérlegen 1996: az Akadémia a nemzet tanácsadója Nemzeti stratégia, döntéshozók, társadalom 2001: a stratégiai kutatások haszna a kutatók, a társadalom

Részletesebben

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl 2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ Fekete Balázzsal, a Nestlé Hungária Kft. toborzási specialistájával HR CSEMEGÉK A Munkaügyi Közvetítôi és Döntôbírói Szolgálat belülrôl Interjú Rigler Diánával,

Részletesebben

38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal

38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda 38. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 79/2006. (IV. 5.) Korm. r. A fel sõ ok ta tás ról szóló 2005. évi CXXXIX. tör vény egyes

Részletesebben

ĺ ľ É ĺ ö ľ ę ľ ĺ É Č ľ ł ĺ Ö Ö ö ö Ö Ü ĺ ľé ö ĺ ľ ö Í Ó Ó Ę Ú ľ ö ľ ö ĺ ł Í ĺ ĺĺ Ą ľ ĺĺłĺ Ą ö ĺ Ĺ Ü Íö Ü ĺ ö ł ö ű ö Ü ö Ü ö ń ĺ ö Ó Ą ą Í ń ö ö ű ö Ü ł Ö Ö ö Í ÓÜ Í Í Ö ĺ ń Í ĺ ł Ó Ü ö ö Ü ö Ú ĺ ö ű

Részletesebben

Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI.

Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI. Ha aa magasban ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI. OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából SZENT ISTVÁNTÁRSULAT az Apostoli

Részletesebben

ę ľ Ł ľ ľ ľ ä žř ä ü ä ú ľ ü ń Á Á Ö Ö É Ü Ö Ö É É É É Ö Ö Á É Ö É É É Ó Ö Ö É É É É É É Á Ö É Ú Á Ú Ö É Ö Á Ú Ö É ľ Á Á ľ ľ ď Ę ä ľ ľ É Éľ Ł ä Ń ŕ ż ü Ú ř Ę ÉÝ Ż ľ Ü Ö Ú É Ü ô ą ť ô ú ú ô ô ÖŻÖ ń ľ ä

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

A 2013. ÉVI EÖTVÖS-VERSENY ÜNNEPÉLYES EREDMÉNYHIRDETÉSE

A 2013. ÉVI EÖTVÖS-VERSENY ÜNNEPÉLYES EREDMÉNYHIRDETÉSE százalék 70 60 50 40 30 20 10 63 48 0 2010 2011 2012 2013 év 9. ábra. A kísérleti feladatok megoldásának eredményessége az egyes években. táblázatba foglalni, és az adatok alapján a számításokat elvégezni,

Részletesebben

KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK MINŐSÉGFEJLESZTÉSE

KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK MINŐSÉGFEJLESZTÉSE Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI MARKETING ÉS TELJES KÖRŰ MINŐSÉGIRÁNYÍTÁS SZAK Nappali tagozat Minőségirányítási menedzser szakirány KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK MINŐSÉGFEJLESZTÉSE

Részletesebben

ő Ĺ ę ü ľ ő ü ő ő ĺ ü ü Í ľő ĺľ ő ő ľ ĺ ő í ĺ ľ ü ő đ ü ö ő ľ ľ ő ź ź ö ö ľľ ö ű őđ đ ĺ ü ľ ĺ ĺ őđ đ ę ĺ ő í ü íľ đ ľ ú ő ľ ü í ö ű ő í ľ ü źĺ ę í ü ę í í ű ő ő ő í ď ő í ę í í ű ö ź ź ľ í í í ę ü ę ľ

Részletesebben

RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok)

RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) RECENZIÓK Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) A Mûemlékvédelmi Hivatal ameddig létezett eléggé hivatalosnak tûnhetett a laikusok számára ahhoz,

Részletesebben

Devizahitel-kiváltást

Devizahitel-kiváltást Fórum MI TÖRTÉNIK A HAZAI LAKÁSÁLLOMÁNNYAL? MERRE A KIÚT, VAN-E MEGHATÁROZHATÓ KIÚT A MŰEMLÉKI LAKÓÉPÜLETEKET ÉS AZ ÚJ ÉPÍTÉSŰ INGATLANOKAT EGYARÁNT ÉRINTŐ GAZDASÁGI PROBLÉMÁK KÖRÉBŐL. LETENYEI LÁSZLÓ

Részletesebben

Védett kérészfajunk, a tiszavirág (Palingenia longicauda) A TISZAVIRÁG REJTETT POLAROTAXISA

Védett kérészfajunk, a tiszavirág (Palingenia longicauda) A TISZAVIRÁG REJTETT POLAROTAXISA A TISZAVIRÁG REJTETT POLAROTAXISA MIKÉNT TALÁLNAK VISSZA A FOLYÓHOZ? Közismertsége ellenére a tiszavirág még mindig titokzatos élôlénynek számít. Az igen érzékeny és törékeny testű, sérülékeny rovar mesterséges,

Részletesebben

A Közép-Magyarországi Régióról egy gyermek- és ifjúsági vizsgálat tükrében 1

A Közép-Magyarországi Régióról egy gyermek- és ifjúsági vizsgálat tükrében 1 MAGYAR VALÓSÁG LAKI LÁSZLÓ BÉKÉS ZOLTÁN A Közép-Magyarországi Régióról egy gyermek- és ifjúsági vizsgálat tükrében 1 A szerzõk azoknak a társadalmi folyamatoknak az összefüggéseit vizsgálják a Közép-Magyarországi

Részletesebben

ł Ą ł ľ ö ú ľ ö ö ú ö Á ń ö ć Á Á ö ö É ö É É É Ö Ö ö ö Á Ö Ö Ő É É Ó É É É É É É ľ ö Á Ö É Ú Á Ú É Ü Á Ú Ö É Á ľł Á Ě ń łéľ ľ ü ä ř ä ł đ ŹŹ š äł đ ź ä Ą Ü ú ľ ö ö ô ü ö ú ý ąđ ą ź ńńŕ Ú ü ćń ö ú ď ż

Részletesebben

ó ő ü ő ő ő ü ő ó ő ó ó ę ó É Í É É Í Ĺ í É É É Á ę Ö É É É É Á Í ó ü ü Í äý ź ő ń ő ü ź ü ó ź ő ú ó í ő ő ý ő ď ó ö ó ö ö ó ő ü ü ü ö ő ö ö ő ź í ö ö ő í ü ő ę ü ő ő ó ó ó ó í ü É ó ő ó ź ő ö ö ő ó đü

Részletesebben

HÁZIORVOST ÉRINTÔ ÚJ RENDELETEK

HÁZIORVOST ÉRINTÔ ÚJ RENDELETEK HÁZIORVOST ÉRINTÔ ÚJ RENDELETEK AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAPBÓL TÖRTÉNÔ FINANSZÍROZÁSÁNAK RÉSZLETES SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 43/1999. (III. 3.) KORM. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL A kötelezô

Részletesebben

- 10. országpsan hiánycikk nátriumgőz armatúra és izzó beszerzése jelent.

- 10. országpsan hiánycikk nátriumgőz armatúra és izzó beszerzése jelent. 10 országpsan hiánycikk nátriumgőz armatúra és izzó beszerzése jelent. Elkészült a Jókai úti ^üemlékház. Hasznositásáról a Hazafias Népfront gondoskodik, üzemeltetője a Gimnáziumi Gondnokság lesz. Az Általános

Részletesebben

ő ľü ľ ľ ľ ő ü ľ Ü Ü Ő ľ ü ľ ö ľü íľ ő ő ő í ü ö Í ü É ľ Í ö ľ ú ő ő ü ö ü ź ź ü Ü ź ő ü í ö ü ő ő ö ľ ö ü ö í í í ľ Á ő ľ ý ľ ľú ź í ź í ľ í Ü Ü ź í ü ö ü ő ő ö ü ö ü ö źú ö ü ö ľ ü ý ő ő ű ö í ü ö í

Részletesebben

í Ó Ó Ó í í Ĺ ť ł ł ď ł ł ő Ó ö Ó ł ą Ĺ łí ł ő ő É Éą Ü Ü ď Ü Ü í í Ü í íü Ĺ Í Ü Ą Ó Ą í Ĺ Đ Đ ł ä Ą Ú ł Ą í Ĺ í í Ô Ą ä í É ő Ó ŕ Ĺ ő Ó í ô ô Í ä Ó íť Ó Ó ô É ł É Ż ő ŕ Ü ö Ü Ü É ą Ó Ě ą Ĺ í É Ü ö ú í

Részletesebben

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL RÓZSÁSSY BARBARA 59 gondolok, kell, méghozzá az írás, a vers létjogosultsága mellett. Miként valamiképp a szerzõ is ezt teszi könyvében mindvégig. Hogy a társadalomnak mára nemhogy perifériájára került,

Részletesebben

40. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal

40. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek 40. szám Ára: 207, Ft TARTALOMJEGYZÉK 83/2006. (IV. 7.) Korm. r. A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és

Részletesebben

1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő. Nicholas Victor www.csabitasakademia.com

1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő. Nicholas Victor www.csabitasakademia.com 1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő Nicholas Victor www.csabitasakademia.com Tartalom: 1. Hipnotikus Csábítás technika:... 2 Benned van az erő... 2 Nicholas Victor www.csabitasakademia.com...

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS!

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! LVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1-120. OLDAL 2007. január 9. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1113 FT FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt Ol va só ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 6 7 8 9 10 Csodálatos sziget, ezüstös stranddal Velünk ébredt Kaohsiung. Gépünk hajnalra ért a dél-tajvani városba, ahol a hosszú repülôút után nyitogattuk szemeinket az új világra. A repülôtértôl a szállásunkig

Részletesebben

ĺ ł ę ł łĺ ĺ ĺ ú ő ö ľő ľó ű ó É Ü Á ő ľ ľ ő ľ ú ő ľ í ľ ő ö ĺ ó ő ĺ ő ĺő ú őľ ő ő ü ö ő ó ó ö ć ź ľ ű ť ö ő ű ö ú ú í ö ö ő ĺí ö łí Í í ó ĺő ó ő í ľő ő üľ ľő ó í ö ľő ĺ ó í ó ľ ö ĺ ő ĺ ĺí ő ő ü ö ĺĺ ń

Részletesebben

A gyermek, aki sosem voltam

A gyermek, aki sosem voltam A gyermek, aki sosem voltam Emlékezések Annette Kuhn Ez a történet egy fényképrõl szól; vagy inkább sok történet egy témára, melyeket sok fényképrõl el lehetne mondani. A képen látható hatéves kislány

Részletesebben

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

A TEST ÉS AZ ELME VISZONYA

A TEST ÉS AZ ELME VISZONYA A TEST ÉS AZ ELME VISZONYA Amikor ujjammal a falra mutatok és felkérem Önöket, hogy nézzenek oda, minden tekintet a falra irányul, és senki sem az ujjamat nézi. Az ujjam rámutat valamire, és Önök nyilvánvalóan

Részletesebben

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102.

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. szám II. rész JOGSZABÁLYOK A Kormány rendeletei A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete a felszín alatti vizek védelmérõl A Kor mány a kör nye zet vé del

Részletesebben

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk Nagy Zsófia: A mi táblánk 2011 decemberében, karácsonyi meglepetésként, egyik diákom családjának közbenjárása révén került osztálytermünkbe egy Mimio interaktív tábla. Persze nagy volt az öröm a gyerekek

Részletesebben

LVII. ÉVFOLYAM 23. SZÁM ÁRA: 798 Ft 2006. no vem ber 29.

LVII. ÉVFOLYAM 23. SZÁM ÁRA: 798 Ft 2006. no vem ber 29. LVII. ÉVFOLYAM 23. SZÁM ÁRA: 798 Ft 2006. no vem ber 29. FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét az értesítõ utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2007. évi elõ fi

Részletesebben

Albertfalvai Múzeum Baráti Köre

Albertfalvai Múzeum Baráti Köre BELEZNAY ANDOR Albertfalvai Múzeum Baráti Köre Szinte a múzeum létrejöttének pillanatában megalakult az Albertfalvai Múzeum Baráti Köre, azaz 1980. március 15-én. Székhelye az Albertfalvai Helytörténeti

Részletesebben

Á ĺó Á Á Ü ő í Ü Á í ĺ ő ü ó ó í Ü ĺ í ű ö ő ü ó í ő í Ü í ő í í í ő í Ű ö ó ü ů ó ő ź í Ĺĺ ö Ĺ ü ő í ĺ üĺ ö í ĺí ü ő í ő ő ő í ĺü ĺ ó ö ő ő ő ő ő ő Íő ő ő ó ö ó í ĺ ź ő ö ĺ ó ö í ö í ó ő ü í ö ĺő ü í

Részletesebben

ú ő ü Ü ő ú ú ő ü Ü ĺ ĺ Í ő ő ą ĺ ú ĺí í í ĺ ĺ ő ĺ ő ő ĺ ö Í őí ó ů ł ĺů ő ő ĺ ĺ ő ő ö ő ź ő ő ő ü ĺĺ í ő ő ĺ ő ő ő ö ő ĺí ĺ ő ĺő ő Í ĺ ő ő ö ĺ ĺí ő ő ź í ĺ ó ő ő ź ő ő í ĺ ő ő ĺ í ú ź ź ĺí ő ö ö ó ő í

Részletesebben

ő ü ó ő ü Í ő ő É ü í ő ő ó ę ő í ü ĺ í ź ő ö ö Í ĺ ź ź ź ź ĺ í źĺ í ö ö í Ą í ú őđ ö ő ö ö ö ö ő í Ĺ ő ú ĺ ó ó ď ő í ő ź í ú ó ó í í ó ó ź đ ź í í ú ő ď ź ó í ő ö ú ł ű ó ő í ĺ ĺ ż Ż í í ź đ ő ź ő ő ő

Részletesebben

ő ü ó ľ ő ü ľ ü ľ ü ĺ ĺ ľ ü ľ ą Ť ľ ľ ő ő ľ ú í ľ ĺ ö ű ľő ľ ľ ľ í ľ ő í ó ő ľ ľ ö ü í ő ö ĺ ľ ĺ ľ ľ ľ ő ő ő ó ú ú ó ó ó ő ő ő ű ő ü ľ ó ő ő ö ő í ľ ľ ő ő ú í ő źů ü ľ ľ ó ó ő ü ó ľ ö ľ ę źů ľ ĺ ő ó í

Részletesebben

jor ge bucay Caminò a könnyek útja

jor ge bucay Caminò a könnyek útja jor ge bucay Caminò a könnyek útja A Z ÚT RÉTEGEI Biztosan van egy út, mely bizonyára sok mindenben személyes és különleges. Bizonyára van egy út, mely biztosan sok mindenben közös mindenki számára. Van

Részletesebben

ó ľ ľ ő ü ő ő ő ü ő ú ľí ő Í í ü ĺĺ ö ő í ö ó É Í É ó ľ Á Ü Ü É Í ľ Á ł źż ĺ É Ü É ĺ ľ ľ ł ł É ľ ľ ü ĺ ĺ í ź ź ĺ ď ő ü ő ő ü í ľ ó ö ó ľ ź í ő ő ő ó ĺ ő ő ĺ ü ő í ö ő ö ő ö ö ü ľ ő ö í ę ó ő źúź ź ŕ ö

Részletesebben

í ő ö đ ő ü Ü ő í í ö í ľľ Ü ö ö í í ő í É í ö ő Ĺ É í ü í í ő ú ő ő ö ő ő ő í í ü ő ő ő ú ő ő ő ő ü ő í ő ő ő ü ő ú ű Ü ö í ő ö ő Ĺ ű ö Ĺ í Ü ö ö ő í í ő ö ö ő ż í ő í ö í ű í Ü Ü Ü ü ő í Ü Ü ő Ü í í

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Tartalom. Kriston intim torna gyakorlati rész. Múltból fakadó jelen. 21 Nagyító alatt a pénisz. 33 Hatékony rejtett izmok. 51 Potenciabiztonság

Tartalom. Kriston intim torna gyakorlati rész. Múltból fakadó jelen. 21 Nagyító alatt a pénisz. 33 Hatékony rejtett izmok. 51 Potenciabiztonság Tartalom 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 9 Múltból fakadó jelen 21 Nagyító alatt a pénisz 33 Hatékony rejtett izmok 51 Potenciabiztonság 56 A leteperô hormon 95 A sikeres szexualitás összetevôi 121 Here: perpetuum

Részletesebben

ú ö ü ü ö ű í ű ö ü ű íĺ ĺ ö ö í ű ö ł ü ö ĺ ú ö ĺ ö ü ü ö ü ĺ ö íĺ ĺ ö ĺĺ ĺ ú ú ü ö ü ö ű ö ö ö ú ö ü ö íĺ ö ö ú ű ö ö ö ü ö ö í ö ö ö í ö ę í ö ö ĺí í ö ö í Í Áĺ í ĺ ĺí í ĺ í í ę đ ę ů đ í ę ů Í đ í

Részletesebben

ú ł ŻŻ ő ú ő ú ó ó ó ź Í Ż Ż ö ö ő Á ő ő ó ü ó ó ő ú ú ó ó ó ó ö Ĺ ö ó ó ö Ĺ ő ú ó ó ő Ĺ Í Ĺ ő ö Í ő ó ó ť ó ó Ĺ ő ö ő ő Ĺ ę Ĺ ő ő ű ő Ĺ ő ó ó ú Ż ö Ĺ ö ő ő ú Í ú ő ę ő ą łł ó ő ú ź ú ó ó ó ó ó ú ő ú ő

Részletesebben

Mikor és hova gyere?

Mikor és hova gyere? Jogi ismeretek kurzusok 2012/2013.2. félév Mikor és hova gyere? Minden csütörtökön. itt, ebben a tanteremben (A/IV. előadó) 14:00-15:30-ig tart az előadás. 1 Kik fognak oktatni? Dr. Bánhegyi Gabriella

Részletesebben

Állampolgári Tanácskozás a bevándorlók integrációjáról

Állampolgári Tanácskozás a bevándorlók integrációjáról Állampolgári Tanácskozás a bevándorlók integrációjáról ÖSSZEFOGLALÓ TANULMÁNY Készítették: Göncz Borbála Király Gábor Klenner Zoltán Lengyel György Melegh Attila Tóth Lilla Várnagy Réka Vépy-Schlemmer

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

ŕ ü ó ü ő ľ ľ ő ĺ ľ Ł ľ ľ ä ů ú Í ľ ó ľ ľ ľ ľ ö ľä í ú ő ľ ő ł äľ í řä Ą ľ í í óĺ ő í ő í ý ď ůú ĺ ĺ ĺ í ó í í ź ő řääĺ ľ ü ő ő ü ź í ĺ ó ř ĺ ä ł ĺ ĺ ää ö ä ŕ ö ä ä Ť ť äľ ří ľä ľ ĺ Ä í ő ü Ť ľĺľ ĺ ű ĺ

Részletesebben

Stroke Ne késlekedj kampány. Kampánynyitó sajtóközlemény. Sajtófigyelés

Stroke Ne késlekedj kampány. Kampánynyitó sajtóközlemény. Sajtófigyelés Stroke Ne késlekedj kampány Kampánynyitó sajtóközlemény Sajtófigyelés Ne késlekedj kampány az életért - Minden perc számít http://www.kormend.hu/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=19391 2010. február 11.

Részletesebben

Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra

Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra A közelmúltban, egészen pontosan április 30-án volt 125 esztendeje, hogy az 1928-as, amszterdami olimpia könnyűsúlyú,

Részletesebben

Társasház vagy bérpalota?

Társasház vagy bérpalota? Fórum Társasház vagy bérpalota? MILYEN TULAJDONI FORMA LENNE KEDVEZŐ MAGYAR VÁROSAINK SZÁZADFORDULÓS ÉPÜLETÁLLOMÁNYÁNAK MEGŐRZÉSÉHEZ? EZÚTTAL A TÁRSASHÁZAKRÓL ÉS A MAGÁNTULAJDONÚ BÉRHÁZAKRÓL ESIK SZÓ.

Részletesebben

Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget

Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget 2008 / Tél F o r s p o n t S z o c i o l ó g i a, p s z i c h o l ó g i a, p e d a g ó g i a Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget A 21. század pszichológiája

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

ą ó ľ ő ü ź ź ő ő ő ő ü ü ő ľ ľ ľ ó ľ ľ ý ü ĺ đ É Íľ ľ É ĺ É Íľ ľ Ó É Ü É É Á ý ú Á Í ĺ ą Ö É É É Ü ľ ĺ ó ü ĺ źĺ í ĺ ő ź ő ü ó ĺ ü ľ öľ ľ ľ ľ ó ź ő ź ő ô ľ ő ö ó ť ý í ó ľ ő öľ ő ő ő ö ő ó ľ ő ą ó ĺ ü

Részletesebben

EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK?

EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK? EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK? 65 Tehát ezzel az a kis csapattal szervezzük majd közösen a tábort. Axel körbetelefonált, hogy kinek van kedve részt venni a következô, száznál is több külföldi résztvevôvel zajló

Részletesebben

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak T.Ágoston László A lovak állva álmodnak Alszol, öreg? fordult a férje felé az asszony. Megigazította feje alatt a kispárnát, és lélekben felkészült a nagy beszélgetésre. Nem, nem alszom. Jár az agyam,

Részletesebben

Egy kérdôíves felmérés tapasztalatai

Egy kérdôíves felmérés tapasztalatai LEHMANN HEDVIG POLONYI GÁBOR NÔK A HELYI KÖZÉLETBEN 9 Lehmann Hedvig Polonyi Gábor Egy kérdôíves felmérés tapasztalatai Bevezetés Magyarországon az elmúlt évek politikai változásai a rendszerváltozással

Részletesebben

Pályázat Elnöki Posztjára Bátori Ágnes

Pályázat Elnöki Posztjára Bátori Ágnes Pályázat Az Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Neumann János Informatikai Kari Részönkormányzatának Elnöki Posztjára Bemutatkozás: A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászberényben születtem 1988. január

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

ľ ľ ľ ü ó ľ ľ śśľ ľ ů ĺ ľ ĺ í ź ü ĺľ ľ ť ĺ ĺ Í ü É Íľ É ľé ľó ĺá Á ľłľá Ü ľ ł É Í ľ Ü ĺ É ľĺá ą ł ł É Ü É ĺ É ł Á ł ľ ľ ľé ź źú ü ľ ü ľó ó ó ĺ ľ ü ü ľü ü ö ó ö ö ę üö ź ľ Í ö ó ľ ú ö ĺ í ö ľ í ľ ľ ľ í

Részletesebben