Hulladékgazdálkodás 1. 5. Előadás 15. Települési hulladéklerakók -Hulladéklerakóhelyekfajtái,kialakításilehetőségei, helykiválasztás szempontjai.



Hasonló dokumentumok
20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről

Környezettechnológia. Dr. Kardos Levente adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék

Talajmechanika. A termõréteg alatti finomszemcsés üledékrétegek (homok, homokliszt, homoklisztes homok) jó állapotúak, tömörek, alapozásra

Hulladékgazdálkodás. A hulladékgazdálkodás elméleti alapjai. A hulladékok fogalma, fajtái; környezeti hatásai

- Fejthetőség szerint: kézi és gépi fejtés

TELJES KÖRŰ KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜLVIZSGÁLAT IBRÁNY ÉS TÉRSÉGE TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK LERAKÓ TELEP DEBRECEN, MÁRCIUS

Házikerti. komposztálás. telei

Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése

Fejezet szerzői: Dr. Szabó Imre, Dr. Szabó Attila, Dr. Madarász Tamás

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

Utak földművei. Útfenntartási és útüzemeltetési szakmérnök szak I. félév 2./1. témakör. Dr. Ambrus Kálmán

KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA

5. FELSZÍN ALATTI VÍZELVEZETÉS

Építményszigetelő Építményszigetelő Vízszigetelő Építményszigetelő 2/45

Szakmai ismeret A V Í Z

Magasépítéstan alapjai 3. Előadás

kémiai vegyület energiatartalma égési reakció során felszabadul

ZAJCSILLAPÍTOTT SZÁMÍTÓGÉPHÁZ TERVEZÉSE

Környezettechnológia. Dr. Kardos Levente adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék

4. Felszíni vizek veszélyeztetetts ége

Szálerősített anyagok fröccsöntése Dr. KOVÁCS József Gábor

HULLADÉK ÉGETÉS X. Előadás anyag

Földmővek, földmunkák II.

Polimer kompozitok alapanyagai, tulajdonságai, kompozitmechanikai alapok

As + As +++ Fe ++ Vízszűrés CO2. As +++ Mn ++ NH4 + Mn ++ Fe ++ CO2

A hazai szennyvíztisztító kapacitás reális felmérésének problémái

11. A talaj víz-, hő- és levegőgazdálkodása. Dr. Varga Csaba

FÖLDMŰVEK ÉPÍTÉSE Rézsűk kialakításának tervezési szempontjai

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

FÉMVÁZAS KEREK MEDENCE 488 cm 549 cm modellek

UTB Envirotec H-1067 Budapest, Csengery utca 31. Tel.: Fax:

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS. Vízszennyezés Vízszennyezés elleni védekezés. Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola

Államvizsga kérdések Geotechnika Szakirány

Szerves hulladék. TSZH 30-60%-a!! Lerakón való elhelyezés korlátozása

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Szél Tamás, okleveles építőmérnök METADUO Kft. MHT Vándorgyűlés - Szombathely JÚLIUS 2.

Cél. ] állékonyság növelése

Hulladékgazdálkodás. Regionális hulladékgazdálkodási rendszerek tervezése, létesítése, működtetése és fenntarthatósága

Csibrák községi Önkormányzat. 9/2004. (IX.30.) sz. Rendelete. a helyi hulladékgazdálkodási tervről

BIZTONSÁGI ADATLAP AQUAPY D GB érv

9. tétel. Kulcsszavak, fogalmak:

Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv. Felszín alatti vizeket érintő intézkedési csomagok

Penészgombák élelmiszeripari jelentősége, és leküzdésük problémái

Tápanyag-gazdálkodás

TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉÁKOK HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI RENDSZEREKBEN. Székesfehérvár 2007

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés

KŐZETEK ELŐKÉSZÍTÉSE A LEPUSZTULÁSRA. Aprózódás-mállás

A felszíni vizek jellemző ár- és belvízi szennyeződése B.- A.- Z. megyében

Az építményt érő vízhatások

A tematikus terv elkészítésének szempontjai

Magyarország. Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkárság TÁJÉKOZTATÓ

RÉSZLETES TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY a Szombathely Vörösmarty Mihály u 23. többlakásos lakóépület tervezéséhez

1. Előadás. 2. Előadás

TERMÉSZETKÖZELI ZELI SZENNYVÍZTISZTÍTÁS ÉS S EGYEDI SZENNYVÍZKEZELÉS ZKEZELÉS S JOGI ÉS S MŰSZAKI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

TÁJÉKOZTATÓ. az MSZ EN (EC8-5) szerinti földrengésre történő alapozás tervezéshez. Összeállította: Dr. Dulácska Endre

A tételsor a 12/2013. (III. 28.) NGM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/43

BIZTONSÁGI ADATLAP az 1907/2006/EK (REACH) és a 2015/830/EU rendeleteknek megfelelően

TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY

(11) Lajstromszám: E (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról

Investigations on Municipal Solid Waste Landfills Hungary Phare project HU Ing. E.A.M. van den Oever

Geberit HDPE lefolyórendszerek katalógus

11. tétel. Kulcsszavak, fogalmak:

Hegesztőeljárások. Dr. Németh György főiskolai docens. Hegesztőeljárások energiaforrás szerint. A hegesztőeljárás. aluminotermikus.

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség H A T Á R O Z A T

Prof. Dr. CSŐKE BARNABÁS egyetemi itanár, intézetigazgató Miskolci Egyetem. Intézet

Merülőmotoros szivattyú S 100D; UPA 100C. Üzemeltetési/összeszerelési útmutató. Anyagszám:

KEOP-5.5.0/A/

Halmazállapot változások. Folyadékok párolgása. Folyadékok párolgása

FOTOGRAMMETRIA ÉS TÉRINFORMATIKA TANSZÉK

Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása, illetve ellenjavallt felhasználása

H A T Á R O Z A T. m ó d o s í t j a :

Munkahelyi és személyi higiénia a vendéglátásban

A talaj fogalma, funkciói

6. A TALAJ KÉMIAI TULAJDONSÁGAI. Dr. Varga Csaba

7. A talaj fizikai tulajdonságai. Dr. Varga Csaba

A08. PVC túlnyomás kibocsátó zsalu.

BERHIDA VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

4. A gázfogyasztó készülékek elhelyezésének tervezési követelményei Általános előírások

Ponyvagarázs. Összeszerelési útmutató. Verzió: 480 cm X 250 cm X 180(220) cm Dátum: december 10. Készítette: minimumgarazs.

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 7. Előadás. Szennyvíztisztítási technológiák 2. Bodáné Kendrovics Rita ÓE RKK KMI 2010

Alépítményként az építési szabályzatoknak megfelelõ hordozóréteget kell készíteni, mert ez adja át a közlekedés okozta terhelést az altalajnak.

LEVEGÔ 3.: A toxikus vagy rákkeltő anyagokat kibocsátó légszennyező források feltárása, azokra vonatkozóan információs adatbázis létrehozása.

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő utca 12. Tel.: 89/ Fax.: 89/

Villamos szakmai rendszerszemlélet II. - A földelőrendszer

Kistarcsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) számú önkormányzati rendelete Kistarcsa Város Helyi Építési Szabályzatáról

1.Bevezetés. 2. Válogatás

BIZTONSÁGI ADATLAP A 453/2010/EK rendelettel módosított 1907/2006/EK és az 1272/2008/EK rendelet szerint. Terméknév: AGIP ATF D 309.

VIZSGÁLATI SZEMPONTOK a fémfeldolgozási tevékenységek munkavédelmi célvizsgálatához 2016.

Vízszerzés-víztisztítás tervezés ÁV tételekhez kapcsolódó részek

Hasznos információk, ötletek a felhasználáshoz. Ismertető Geohumus használatáról füvesítés esetén

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 11/2009. (V. 08.) KT. r e n d e l e t e G5. Ibrány Város Helyi Hulladékgazdálkodási Tervéről 1..

Tervezési információk

TARTALOMJEGYZÉK. 1. Biztonsági előírások. 1.2 Figyelemfelhívó jelzések. 1.3 A kezelőszemélyzet képzettsége és képzése

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS. Digitális tananyag

CSEPP BETÉTI TÁRSASÁG 1462 BUDAPEST, Pf. 545

A Fogaskerekű vasút Kerületi Építési Szabályzatának (a továbbiakban: KÉSZ)

MUNKAANYAG. Forrai Jánosné. Előkészítő munka. A követelménymodul megnevezése: Monolit beton készítése I.

Átírás:

Hulladékgazdálkodás 1. 5. Előadás 15. Települési hulladéklerakók -Hulladéklerakóhelyekfajtái,kialakításilehetőségei, helykiválasztás szempontjai. -Tervezésialapelvek, műszakivédelemkialakítása, vízrendezés, csurgalékvizek éskezelésük, biogázkeletkezése, kezelése ill. hasznosítása. - Hulladéklerakók rekultivációja.

Hulladéklerakó helyek fajtái, kialakítási lehetőségei, helykiválasztás szempontjai Jogszabályi háttér: 20/2006. (IV. 5.) KvVMrendelet a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről Nem vonatkozik: szennyvíziszapokra, kotrási iszapokra, inert hulladékra

Hulladéklerakó helyek fajtái, kialakítási lehetőségei, helykiválasztás szempontjai Jogszabályi háttér: 20/2006. (IV. 5.) KvVMrendelet a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről Fontosabb fogalmak: alapjellemzés bezárás csurgalékvíz eluátum föld alatti hulladéklerakó hulladéklerakó hulladéklerakó-gáz lerakás lezárás megfelelőségi vizsgálat rekultiváció utógondozás tájba illesztés

Hulladéklerakó helyek fajtái,kialakítási lehetőségei, helykiválasztás szempontjai Jogszabályi háttér: 20/2006. (IV. 5.) KvVMrendelet a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről Három kategória: A inert B1b szervetlen, nem veszélyes, kezléssel bem veszélyessé tett B3 nem veszélyes települési szilárd hulladék, stabilizált iszap C veszélyes hulladék

Hulladéklerakó helyek fajtái,kialakítási lehetőségei, helykiválasztás szempontjai (Forrás: Dr. Csőke Barnabás : Hulladékgazdálkodás, 4. fejezet: Hulladékok gyűjtése, átrakása, szállítása, Rózsáné Szűcs Beatrix, Eötvös József Főiskola, Dr. Simon Miklós, Eötvös József Főiskola) Jogszabályi háttér: Nem helyezhető el lerakón: Folyékony hulladék, Nyomás alatti gáz, Fertőző (kórházi) hulladékok Gumiabroncs Állati hulladék Veszélyes hulladék

Hulladéklerakó helyek fajtái, kialakítási lehetőségei, helykiválasztás szempontjai Csoportosítás építési mód szerint: Feltöltéssel épített tárolószerűen épített

Hulladéklerakó helyek fajtái, kialakítási lehetőségei, helykiválasztás szempontjai Csoportosítás építési mód szerint: Szükséges létesítmények - példa

Hulladéklerakó helyek fajtái, kialakítási lehetőségei, helykiválasztás szempontjai Hely kiválasztása: A beruházás megfogalmazása. A fő környezeti hatótényezők meghatározása A számításba jöhető területek meghatározása. A hulladékgazdálkodási-, gazdasági-, területgazdálkodási-, jogi- és szocioökonómiai szempontok, valamint a természeti adottságok vizsgálata. A számításba jövő területek értékelése, összehasonlítása, rangsorolása. A reálisan számításba jövő területek kiválasztása. A kiválasztott területek előzetes környezetföldtani, geotechnikai kutatása, értékelése. Lakossági részvétel a kiválasztásban. Előzetes/részletes környezeti hatástanulmány A leginkább alkalmas terület kiválasztása és részletes környezetföldtani, geotechnikai kutatása, értékelése.

Hulladéklerakó helyek fajtái, kialakítási lehetőségei, helykiválasztás szempontjai Hely kiválasztása: - Természetes védelem megléte (pl. távolság, vízzáró rétegek, szélárnyék, stb.) - Mesterséges védelem - Ellátási körzet súlypontjában - Megközelíthetőség közúton

Hulladéklerakó helyek fajtái, kialakítási lehetőségei, helykiválasztás szempontjai Nem telepíthető: - a területfejlesztési és területrendezési, valamint településrendezési tervek alapján alkalmatlannak ítélt területeken; - erősen erózióveszélyes területeken; - felszíni mozgásveszélyes területen; - karsztos, erősen tört szerkezetű, tagolt kőzetösszletű területen; - külön jogszabály szerint az üzemelő és távlati ivóvízbázisok, ásvány-és gyógyvízhasznosítást szolgáló vízkivételek kijelölt, vagy kijelölés alatt álló belső-, külső-védőövezetein, illetve hidrogeológiai A védőterületein; - természeti oltalom alatt álló területen; - energiaszállító vezeték védősávjában; - működő vagy felhagyott mélyművelésű bánya felszakadási területén belül; - olyan földrengésveszélyes területen, ahol a várható földrengés maximális erőssége VI. az MKS skálán; - árvíz-, belvízveszélyes, illetve kármentesítéssel nem rendelkező területen; - magas talajvízállású területen;

Hulladéklerakó helyek fajtái, kialakítási lehetőségei, helykiválasztás szempontjai Nem telepíthető: A védőterületek és védőidomok övezeteire vonatkozó korlátozások a (123/1997. (VII.18.) Korm. rendelet alapján Tevékenység Települési folyékonyhulladék lerakó létesítése és üzemeltetése Felszíni és felszín alatti vízbázisok Felszín alatti vízbázisok hidrogeológiai belső külső A B védőövezetek Településihulladék-lerakó (nem veszélyes hulladékok) Θ Építésihulladék-lerakás Θ Veszélyeshulladék-ártalmatlanító Veszélyeshulladék-lerakó Veszélyeshulladék üzemi gyűjtő Θ

Hulladéklerakó helyek fajtái, kialakítási lehetőségei, helykiválasztás szempontjai Vízzáróság, földtani közeg: Hulladéklerakó kategória Inerthulladék-lerakó (A kategória) Nem veszélyeshulladéklerakó (B1b és B3 alkategória) Veszélyeshulladéklerakó (C kategória) Szivárgási tényező (m/s) Vastagság (m) k 1,0x10-7 >1 k 1,0x10-9 >1 k 1,0x10-9 >5

Tervezési alapelvek, műszaki védelem kialakítása, vízrendezés, csurgalékvizek és kezelésük, biogáz keletkezése, kezelése ill. hasznosítása Szigetelések:

Tervezési alapelvek, műszaki védelem kialakítása, vízrendezés, csurgalékvizek és kezelésük, biogáz keletkezése, kezelése ill. hasznosítása - vízzáróság csapadékvízzel szemben, hőállóság 70 C-ig, - depóniagázokkal szembeni szigetelőképesség, - depóniaterheléssel (mechanikai, kémiai, biológiai) szembeni ellenállóképesség, - képes legyen elviselni a bekövetkező süllyedéseket, - kiszáradással szembeni ellenállóképesség, - mikroorganizmusokkal, rágcsálókkal, a növényzet gyökérzetével szembeni ellenállóképesség, - erózió- és fagyállóság, - technikailag egyszerű beépíthetőség, - az építési-és üzemeltetési fázisban a tömörség és szigetelőképesség ellenőrzésének a lehetősége, - sérülés, rongálódás esetén javíthatóság, - gazdaságosság

Tervezési alapelvek, műszaki védelem kialakítása, vízrendezés, csurgalékvizek és kezelésük, biogáz keletkezése, kezelése ill. hasznosítása - Aljzatszigetelés: 1999/31/EK irányelv, 20/2006 rendlet:

Tervezési alapelvek, műszaki védelem kialakítása, vízrendezés, csurgalékvizek és kezelésük, biogáz keletkezése, kezelése ill. hasznosítása - Aljzatszigetelés: 1999/31/EK irányelv, 20/2006 rendelet:

Tervezési alapelvek, műszaki védelem kialakítása, vízrendezés, csurgalékvizek és kezelésük, biogáz keletkezése, kezelése ill. hasznosítása - Aljzatszigetelés: 1999/31/EK irányelv, 20/2006 rendelet:

műszaki védelem kialakítása További irodalom: Dr. Szabó Imre: Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése I. Oktatási segédlet, Miskolci Egyetem Műszaki, F Földtudományi Kar,Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék - Oldalfal szigetelések:

műszaki védelem kialakítása További irodalom: Dr. Szabó Imre: Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése I. Oktatási segédlet, Miskolci Egyetem Műszaki, F Földtudományi Kar,Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék - Oldalfal szigetelések:

műszaki védelem kialakítása További irodalom: Dr. Szabó Imre: Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése I. Oktatási segédlet, Miskolci Egyetem Műszaki, F Földtudományi Kar,Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék http://hulladekonline.hu/files/81 - Szigetelés:

műszaki védelem kialakítása További irodalom: Dr. Szabó Imre: Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése I. Oktatási segédlet, Miskolci Egyetem Műszaki, F Földtudományi Kar,Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék - Szigetelés:

műszaki védelem kialakítása További irodalom: Dr. Szabó Imre: Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése I. Oktatási segédlet, Miskolci Egyetem Műszaki, F Földtudományi Kar,Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék - Szigetelés szigetelők hegesztése: - Forróékes - Extrúziós - Forrólevegős hegesztés

műszaki védelem kialakítása További irodalom: Dr. Szabó Imre: Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése I. Oktatási segédlet, Miskolci Egyetem Műszaki, F Földtudományi Kar,Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék - Gyűjtő rendszer: szivárgó réteg + dréncsövek:

Csurgalékvizek és kezelésük - Gyűjtő rendszer: szivárgó réteg + dréncsövek:

Csurgalékvizek és kezelésük - Gyűjtő rendszer: szivárgó réteg + dréncsövek:

Csurgalékvizek és kezelésük - Gyűjtő rendszer: szivárgó réteg + dréncsövek:

Csurgalékvizek és kezelésük - Gyűjtő rendszer: szivárgó réteg + dréncsövek:

Csurgalékvizek és kezelésük További irodalom: Dr. Szabó Imre: Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése I. Oktatási segédlet, Miskolci Egyetem Műszaki, F Földtudományi Kar,Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék - Gyűjtő rendszer: - Legalább két réteg. - A hulladék alatt szűrő védő réteg hulladék finom szemcséit nem engedi át - Gyűjtő elvezető: szivárgó dréncsövekkel - Méretezés: szemcseméret: TERZAGHI-féle szűrőszabály: - szűrő 15 w%-osszemcseátmérője min.4x-e a hulladékénak és 85 w%átmérője legfeljebb negyede a hulladékénak

Csurgalékvizek és kezelésük További irodalom: Dr. Szabó Imre: Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése I. Oktatási segédlet, Miskolci Egyetem Műszaki, F Földtudományi Kar,Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék - Második szivárgó-ellenőrző réteg: - Két geomembrán lemez közé

Csurgalékvizek és kezelésük További irodalom: Dr. Szabó Imre: Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése I. Oktatási segédlet, Miskolci Egyetem Műszaki, F Földtudományi Kar,Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék - Gyűjtőrendszer méretezés: - Szivárgáshidraulika + vízháztartás Cs-P -R ±K V CS L f + V b + V k = 0

Depóniagáz További irodalom: Dr. Szabó Imre: Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése I. Oktatási segédlet, Miskolci Egyetem Műszaki, F Földtudományi Kar,Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék - Depóniagáz összetétele (térfogat %): - Metán 45-60 % - Szén-dioxid 40-60% - Nitrogén 2-5% - Oxigén 0,1-1% - Ammónia 0,1-1% - Szulfidok: 0-1% - Hidrogén 0-0,2% - Szén-monoxid 0-0,2% - Egyéb illékony szerves vegyületek

Depóniagáz - Gázgyűjtő kutak, perforált csövek

Depóniagáz - Gázgyűjtő kutak, perforált csövek

Depóniagáz - Gázgyűjtő kutak, perforált csövek

Hulladéklerakók gázgyűjtő rendszerei - Gázgyűjtő kutak, perforált csövek

Hulladéklerakók gázgyűjtő rendszerei - Gyűjtőrendszer céljai: - Terjedés megakadályozása - Kibocsátások, szagproblémák kiküszöbölése - Összegyűjtött gázmennyiség és energiahasznosítás maximalizálása

Hulladéklerakók gázgyűjtő rendszerei - Gyűjtőrendszer típusok: - Passzív: - Nyomás- és koncentrációgradines a hajtóerő - Függőleges vagy vízszintes kutak, kavicságy - Aktív - Vákuumos elszívás - Függőleges vagy vízszintes kutak - Vízszintes gyűjtőcsövek

Hulladéklerakók gázgyűjtő rendszerei - Gyűjtőrendszer típusok

Hulladéklerakók gázgyűjtő rendszerei - Gyűjtőrendszer típusok: - Passzív: - Előnyök: - Alacsony működési költség - Alacsony beruházási költség - Nem különleges szigetelés a levegő infiltráció ellen - Hátrányok: - Túlnyomás - Gáz összegyűjtése kevésbé hatékony - Kondenzátum eltávolítás nehezebb - Kis kapacitás

Hulladéklerakók gázgyűjtő rendszerei - Gyűjtőrendszer típusok: - Aktív: - Előnyök: - Nagy kapacitás - Többféle rendszerben kialakítható - Vákuumot tart a lerakóban - Hátrányok: - Nagyobb beruházási költség - Nagyobb üzemeltetési költség

Hulladéklerakók gázgyűjtő rendszerei - Kitermelő kutak elhelyezése: - Lerakó geometriája - Lerakott anyag tömörsége - Hulladék típusa - Üzemi nyomás, vákuum R: helyszíni méréssel

Hulladéklerakók gázgyűjtő rendszerei - Kitermelő kutak anyaga: - Anyag: Műanyag (HDPE, PVC) - PVC: - Merev - Magasabb hőmérsékletet elvisel - Könnyen meghosszabbítható - Drágább - HDPE - Olcsóbb - Hajlékony - Hőmérséklet miatt alakváltozás, stb. - Ritkán: rozsdamentes acél

Hulladéklerakók gázgyűjtő rendszerei - Kitermelő kutak átmérő: - Gázáram - Nyomás - Költség

Hulladéklerakók gázgyűjtő rendszerei - Kitermelő kutak kútfeje: - Mintavétel - Vízszint észlelhetősége - Környezeti hatásoknak ellenálló

Hulladéklerakók gázgyűjtő rendszerei - Kitermelő kutak gyűjtővezeték kondenzátum: - Kondenzátum keletkezése! - A gyűjtővezetéket úgy kell méretezni, hogy a kondenzátumot is el tudja szállítani - Gyűjtővezeték lejtéssel, hogy a lecsapódó víz ki tudjon folyni nem lehet benne mélypont

Hulladéklerakók gázgyűjtő rendszerei - Fáklyázás: - Fáklya kiválasztása: - Gázáram - Alacsony gázáramnál a kikapcsolási nyomás kritikus - Üzemi hőmérséklet (hatékony égetéshez) - Gyújtóanyag (propán, stb.) - Automatizálás szükséges: - Elégetetlen gáz kibocsátás ne történjen: - Fáklya, fúvó, kikapcsolás, szelep elzárás - Visszagyulladás megakadályozása - Víz elvezetés

- Fáklyázás: - Nyitott fáklya Hulladéklerakók gázgyűjtő rendszerei - Zárt fáklya: - Magasabb hőmérséklet - Kisebb zaj - Kisebb fényhatás - Meghatározott tartózkodási idő - Kb. 1000 o Cés 0,3 s 98% hatásfok

Üzemeltetés Monitoring rendszer (ld.: méréstechnika és monitoringhoz is!)

Üzemeltetés Monitoring rendszer folyamatok a lerakóban - konszolidáció - gázképződés - lebomlási fázisok: I. Aerob II. Anaerob savképzés III. Metántermelés, 2. közbenső fázis IV. Metán fázis

Üzemeltetés Monitoring rendszer folyamatok a lerakóban A depóniában lejátszódó folyamatok követelményei és következményei (KISS, 1992.) folyamat anaerob bomlás aerob bomlás átmosódás követelmények következménye k levegőhiány a hulladék nedvességtartalma szilárdulás oldhatóság csökken rendelkezésre álló oxigén kevesebb nedvesség szivacsos szerkezet oldhatóság nő tömörödés, ásványosodás a depóniát érő csapadék permeábilis fedőréteg áteresztőképesség nő szalinitás, oldott anyag-tartalom lefelé nő (bemosódás) termékek CH 4, CO 2, H 2 S CO 2, NH 3, H 2 O szerves savak csurgalékvíz

Üzemeltetés Monitoring rendszer (ld.: méréstechnika és monitoringhoz is!) A rendszer elemei: -a szigetelési rendszer működőképességének ellenőrzése; -talajvíz monitoring; -Levegő monitoring; -talaj monitoring; -csurgalékvízmonitoring; -gáz monitoring.

Üzemeltetés Monitoring rendszer (ld.: méréstechnika és monitoringhoz is!) A rendszer elemei: -a szigetelési rendszer működőképességének ellenőrzése

Üzemeltetés Monitoring rendszer (ld.: méréstechnika és monitoringhoz is!) A rendszer elemei:

Üzemeltetés Monitoring rendszer (ld.: méréstechnika és monitoringhoz is!) A rendszer elemei:

Üzemeltetés Monitoring rendszer (ld.: méréstechnika és monitoringhoz is!) Figyelőkutak:

Üzemeltetés Monitoring rendszer (ld.: méréstechnika és monitoringhoz is!) Figyelőkutak:

Üzemeltetés Monitoring rendszer (ld.: méréstechnika és monitoringhoz is!) Figyelőkutak:

Üzemeltetés Monitoring rendszer (ld.: méréstechnika és monitoringhoz is!) Depónia felszínének süllyedése:

Üzemeltetés Szállítás, átvétel szabályai: ld.: jogszabály, jegyzetek - alapjellemzés - megfelelőségi vizsgálat - beszállított mennyiség hídmérleg - abroncsmosó -kiporzás -védő fasor - tömörödés biztosítása, konszolidáció vizsgálata

Üzemeltetés Elhelyezés térbeli megvalósítása:

Üzemeltetés További üzemeltetési, adminisztratív feladatok: Dr. Szabó Imre: Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése I. O Oktatási segédlet, Miskolci Egyetem Műszaki, Földtudományi Kar,Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék 165. 191. oldal http://hulladekonline.hu/files/81

Rekultiváció Átmeneti felső záró rétegrendszerrel szükséges lezárni a hulladéktest biológiailag lebomló szerves összetevőinek biológiai stabilizálódásáig, de legfeljebb 10 évig. A végleges felső zárórétegrendszer azt követően építhető ki, hogy a stabilizálódási folyamat a hulladéktestben gyakorlatilag befejeződött.

Rekultiváció Példák a követelményekre: - vízzárás, vízzáró talajfedés - Vastagság legalább 1,5 m Rekultivációs rétegként leginkább ajánlott talajok Talajtípus Iszaptartalom (%) Agyagtartalom (%) Szabadföldi vízkapacitás (VK SZ ;mm) Homoklisztes, iszapos homok 10-40 8-17 185-220 Iszapos homok, homokliszt 10-50 0-15 210-270 Agyagos homok 0-15 5-25 220-270 Homokos homokliszt 10-50 15-45 160-200 Homokos iszap 50-80 0-17 200-260 - Telepített növények gyökerének behatolása ne sértse meg a szigetelést - Humusz legfeljebb 30 cm

Zárthelyi kérdések 1. Magyarázza meg egy mondatban az alábbi fogalmakat (5 db fogalom): alapjellemzés, bezárás, csurgalékvíz, eluátum, föld alatti hulladéklerakó, hulladéklerakó, hulladéklerakó-gáz, lerakás, lezárás, megfelelőségi vizsgálat, rekultiváció, utógondozás, tájba illesztés. 2. Sorolja fel a hulladék elszállításban résztvevő szereplőket a jogszabály alapján! 3. Milyen kategóriákba sorloja a jogszabály a hulladéklerakókat? 4. Mondjon példát hulladéklerakóban nem elhelyezhető hulladékokra! 5. Milyen lerakó típusokat különböztethetünk meg építési módok szerint, ábrával szemléltetve? 6. Milyen szempontok alapján választhatjuk ki a hulladéklerakó helyét, hová nem telepíthető hulladéklerakó? 7. Hol, mikor, mely részeken kell szigeteléssel ellátni hulladéklerakókat, milyen követelményeket támasztunk a szigeteléssel szemben? 8. Mi a különbség egy inert (A) és egy nem veszélyes (B1b) kategóriájú hulladéklerakó aljzatszigetelése közt? 9. Mi a különbség egy nem veszélyes (B3) és egy veszélyes (C) kategóriájú hulladéklerakó aljzatszigetelése közt? 10. Milyen elemei vannak a csurgalékvíz gyűjtő rendszernek, milyen a lerakó aljzatának kialakítása (lejtések, rétegek, stb.?) 11. Hogyan vezethetjük ki a dréncsöveket az oldalfal szigetelésen keresztül (ábra)? 12. Mi a szerepe a szűrő-védő rétegnek és a gyűjtő elvezető rétegnek, milyen szabályok alapján, hogyan, milyen anyagokból alakíthatjuk ki őket? 13. Hogyan határozhatjuk meg a csurgalékvíz elvezető rendszert terhelő vízmennyiségeket? 14. Hogyan és miért változik az depóniagáz összetétele az idő függvényében, milyen jellemző szakaszok vannak? 15. Hogyan és miért változik a csurgalékvíz összetétele az idő függvényében, milyen jellemző szakaszok vannak? 16. Mi a depóniagáz gyűjtő rendszer céljai, milyen berendezések alkotják? 17. Hogyan csoportosíthatjuk a depóniagáz gyűjtő rendszereket? 18. Mik a passzív depóniagáz gyűjtő rendszer előnyei és hátrányai? 19. Mik az aktív depóniagáz gyűjtő rendszer előnyei és hátrányai? 20. Mire kell tekintettel lenni a gázgyűjtő kutak kiosztásánál, a kútfej és a vezeték kialakításánál, a fáklya kiválasztásánál? 21. Milyen környezeti elemeket kell monitorozni a hulladéklerakó környzetében? 22. Milyen folyamatok mennek végbe a hulladéklerakóban, amelyek a monitorozást indokolják? 23. Hogyan ellenőrizhető, monitorozható a szigetelő rendszerek állapota? 24. Hogyan kell kiosztani a talaj és felszín alatti víz megfigyelő kutakat a hulladéklerakó környékén? 25. Hogyan észlelhetjük a depónia süllyedését? 26. Milyen vizsgálatokat kell végezni a hulladék átvételekor? 27. Milyen kiszolgáló létesítmények és épületek, műtárgyak szükségesek egy hulladéklerakón? 28. Mik a követelmények a hulladéklerakó lezárásával kapcsolatban?