Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése

Átírás

1 Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Környezetgazdálkodási Intézet Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszék Hulladéklerakók tervezése, üzemeltetése I. Oktatási segédlet Készítette: Dr. Szabó Imre okleveles geológusmérnök tanszékvezető egyetemi docens

2 TARTALOMJEGYZÉK 1. HULLADÉKLERAKÓ-KATEGÓRIÁK ÉS A LERAKHATÓ HULLADÉKOK KÖRE Fogalom meghatározások Inert hulladék, inert hulladéklerakók Nem veszélyes hulladékok lerakója (B kategória) Veszélyes hulladékok felszíni lerakója (C kategória) Hulladék kioldási vizsgálati módszerek, alkalmazandó vizsgálatok Hulladékfelvétel előkészítése A vizsgálatok szintje Legfontosabb szabványos vizsgálatok Vizsgálati módszerek a vizsgálati szintek szerint Kioldási határértékek az egyes kategóriákban fogadható hulladékokra Az egyes hulladéklerakó kategóriákban lerakható hulladékok köre, a fogadási kritériumok meghatározása A LERAKÓ HELYKIVÁLASZTÁSA A lerakók helykiválasztásának környezetföldtani követelményei, az alkalmassági kritériumok A földtani közeggel szemben támasztott kritériumok A lerakó területének környezetföldtani kutatása A feltárások szükséges mennyiségének a meghatározása A LERAKÓ ALJZATSZIGETELŐ RENDSZERE Az aljzatszigetelő rendszer felépítésének a szabályozása A természetes anyagú szigetelőréteg A szigetelőréteg minősítése, anyagának kiválasztása A szivárgási tényező meghatározása A szivárgási tényező meghatározása laboratóriumban A szivárgási tényező helyszíni meghatározása A szigetelőréteg beépítése, kivitelezési előírások Alternatív természetes anyagú szigetelőrétegek Geoszintetikus agyagszigetelők A mesterséges anyagú szigetelőréteg (geomembrán) A membránszigetelőkkel szemben támasztott követelmények

3 A geomembrán fektetése, hegesztése, ellenőrzése A csurgalékvízgyűjtő rendszer A szűrő-védő réteg méretezése A geotextíliák kiválasztása A szivárgóréteg méretezése A szivárgóréteg anyaga A szivárgóréteg méretezése Geokompozitok alkalmazása szivárgórétegként A dréncső eltömődés elleni méretezése Az inkrusztáció elleni védekezés A második szivárgó-ellenőrző réteg A csurgalékvíz várható mennyiségének a meghatározása A csapadékból származó csurgalékvízmennyiség A vízháztartási vizsgálatok módszerei A HELP modell alkalmazása vízháztartási vizsgálatoknál A csurgalékvízgyűjtő rendszer kialakítása A szigetelőrendszerek egyenértékűségének a meghatározása Inaktív gátak Reaktív gátak Az egyenértékűség számítás gyakorlati lehetőségei Az egyenértékűségi vizsgálatok gyakorlati megoldása MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS, MINŐSÉGELLENŐRZÉS A szigetelőrendszer kialakításának minőségbiztosítása Ásványi anyagú szigetelőrétegek Bentonitszőnyegek Geomembrán szigetelőlemezek Szivárgó rendszer A szigetelőréteg kivitelezésének minőségellenőrzése A nyers alapfelület (depóniatükör) ellenőrzése A természetes anyagú szigetelőréteg beépítésének ellenőrzése Az alternatív természetes anyagú szigetelőrétegek ellenőrzése A geoszintetikus-agyag szigetelők (bentonitszőnyegek) minőségellenőrzése A geomembrán beépítésének ellenőrzése Hegesztési varratok ellenőrzése

4 A kettős hegesztési varratok ellenőrzése Az egyes hegesztési varratok ellenőrzése A csurgalékvízgyűjtő rendszer beépítésének ellenőrzése A MONITORING RENDSZER A szigetelési rendszer működőképességének ellenőrzése Talajvíz monitoring Levegő monitoring Talaj monitoring A csurgalékvíz tározó medence ellenőrzése Gáz-monitoring A lerakó mozgásmegfigyelő rendszere HULLADÉKLERAKÓ ÜZEMELTETÉSE A hulladéklerakók üzemeltetési terve A hulladék beszállítási átvételi szabályai A hulladék átvételére vonatkozó követelmények A hulladéklerakás technológiai előírásai A lerakás irányításának és ellenőrzésének módja A lerakási technológia során alkalmazott létszám és eszközigény A lerakott hulladék nyilvántartási rendje Mérési, megfigyelési és ellenőrzési rendszer Meteorológiai adatok gyűjtése Kibocsátási adatok: víz, csurgalékvíz, és gáz ellenőrzése Az üzemeltetőnek a felszín alatti víz és a földtani közeg védelmére vonatkozó megfigyelési és ellenőrzési eljárásokkal kapcsolatos kötelezettségei A mechanikai változások ellenőrzése a lerakóban A lerakó üzemeltetésével kapcsolatos tűzvédelmi szabályzat Munkavédelmi szabályzat A hulladéklerakó őrzése Kárelhárítási terv Üzemzavar megelőzése Illetéktelen behatolás, bűncselekmény elleni védelem Tűz keletkezésének megakadályozása: Súlyos balesetek bekövetkezésének megelőzése: A hulladéklerakó műszaki védelmének sérülése

5 A hulladék átvételi és ürítési szabályainak megsértése Elemi csapás elleni védelem Villámcsapás, elektrosztatikus feltöltődés megelőzése Szél hatásának csökkentése Nagycsapadék elleni védelem Üzemzavar, vagy elemi csapás elleni védekezés rendje, károk elhárítása Személyi hatáskörök, felelősségek Illetéktelen behatolás, bűncselekmény Tűz bekövetkezése Munkabaleset Az üzemeltetést szolgáló berendezések meghibásodása A hulladékok fogadási és leürítési szabályok megsértése A hulladéklerakó kiszolgáló létesítményei Út- és térburkolatok Üzemviteli és szociális épület Hídmérleg, mérlegház beléptetés ellenőrzés Abroncsmosó Kocsi- és konténermosó Olajfogó Üzemanyagtöltő állomás Hulladék betöltő rámpa, kompaktor út Csurgalékvíz gyűjtés, elvezetés, kezelés Csapadékvíz elvezetés Tűzvédelemi létesítmények Kerítés, kapu Hulladékfogó háló Véderdő Meteorológiai állomás Depóniagáz kinyerés, kezelés és hasznosítás Gázellenőrző és mentesítő rendszerek A gáz kezelése Biztonságtechnikai előírások és szabályok Emissziók ellenőrzése IRODALOMJEGYZÉK

6 1. HULLADÉKLERAKÓ-KATEGÓRIÁK ÉS A LERAKHATÓ HULLADÉKOK KÖRE BONNYAI és szerzőtársai. (1981) szerint általános értelemben véve hulladéknak tekintünk minden olyan, elsősorban az ember élete, termelő és fogyasztó tevékenysége során képződő anyagot (anyagegyüttest, terméket, maradványt, tárgyat), amely közvetlenül vagy közvetve veszélyezteti a környezet védelem alatt álló tárgyait, elemeit, és amelyek keletkeztetője az adott időpontban érvényes műszaki, gazdasági feltételek mellett nem képes felhasználni és/vagy értékesíteni, ezért azokat a további emberi tevékenység köréből való eltávolításra ítéli. Fontos azonban már itt megjegyezni, hogy a levegő, a víz, a talaj nem minősül hulladéknak, még ha szennyezett is; ezek a közegek csupán a hulladék hordozói lehetnek. A Magyarországon keletkezett hulladékok-, és a kezelt csurgalékvíz mennyiségét a 2000-es években az táblázatok tüntetik fel a KSH adataira támaszkodva Fogalom meghatározások Tulajdonképpen ezt a meghatározást vette át a évi XLIII. törvényben az alábbi megfogalmazás található a hulladék fogalmára: hulladék bármely, a törvény 1. melléklete szerinti kategóriák valamelyikébe tartozó tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles. Természetesen ez az értelmezés összhangban áll az Európai Unió által meghatározott irányelvekkel. A fent említett kategóriák az alábbiak a törvény értelmezésében: Q1 A továbbiakban másként meg nem határozott termelési, szolgáltatási vagy fogyasztási maradékok Q2 Q3 Előírásoknak meg nem felelő, selejt termékek Lejárt felhasználhatóságú, szavatosságú termékek Q4 Kiömlött, veszendőbe ment, vagy egyéb kárt szenvedett anyagok, beleértve a baleset következtében szennyeződött anyagokat, eszközöket stb. is Q5 Tervezett tevékenység következtében szennyeződött anyagok (tisztítási műveletek maradékai, csomagolóanyagok, tartályok stb.) Q6 Használhatatlanná vált alkatrészek, tartozékok (elhasznált szárazelemek, kimerült katalizátorok stb.) Q7 A további használatra alkalmatlanná vált anyagok (szennyeződött savak, oldószerek, kimerült edzősók stb.) Q8 Ipari folyamatok maradék anyagai (salakok, üstmaradékok stb.) Q9 Szennyezés-csökkentő eljárások maradékai (gázmosók iszapja, porleválasztók pora, elhasznált szűrők, szennyvíziszapok stb.) Q10 Gépi megmunkálás, felületkezelés maradék anyagai (esztergaforgács, reve stb.) Q11 Ásványi nyersanyagok kitermelésének és feldolgozásának maradékai (pl. ércbányászati meddő, olajkitermelés hulladékai stb.) Q12 Tiltott anyagokat tartalmazó termékek (PCB-tartalmú olajok stb.) 5

7 Lakosságtól hagyományos módon elszállított hulladék mennyisége (1000 tonna) Lakosságtól szelektív gyűjtéssel elszállított hulladék mennyisége (1000 tonna) Lakosságtól lomtalanítással elszállított hulladék mennyisége (1000 tonna) Egyéb szervektől hagyományos módon elszállított hulladék mennyisége (1000 tonna) Egyéb szervektől szelektív gyűjtéssel elszállított hulladék mennyisége (1000 tonna) Egyéb szervektől lomtalanítással elszállított hulladék mennyisége (1000 tonna) Közterülettisztításból származó elszállított hulladék mennyisége (1000 tonna) Elszállított hulladék mennyisége összesen (1000 tonna) Q13 Bármely anyag vagy termék, amelynek használatát jogszabály tiltja Q14 A birtokosa számára tovább nem használható anyagok (mezőgazdasági, háztartási, irodai, kereskedelmi és bolti hulladékok stb.) Q15 Q16 Talajtisztításból származó szennyezett anyagok Bármely más hulladékká vált anyag vagy termék, amely nem tartozik a fenti kategóriákba 1.1. táblázat Magyarországon keletkezett hulladékok mennyisége (Forrás: KSH) ,08 47,63 131, ,39 55,11 14,75 169, , ,06 40,09 137, ,82 62,21 25,61 161, , ,28 49,80 129, ,70 101,94 12,76 155, ,73 Kijelenthető tehát az, hogy a hulladék, mint gyűjtőfogalom nem egy tudományos megfogalmazás inkább egy gyakorlati összefoglaló név, azaz egy adott néven fogalmazza meg az ember közvetlen környezetétől valamilyen okból eltávolítani kívánt anyagokat. A 20/2006.(IV.5) KvVM rendelet szerinti definíciók: a) Hulladéklerakó: sajátos építményfajta (lásd évi LXXVIII. törvényt), amely a hulladék lerakására szolgáló területet, valamint az azon lévő építmények összességét jelenti b) Lerakás: a hulladék ártalmatlanítása műszaki védelemmel és monitoring rendszerrel épített és üzemeltetett, a földtani közeg felszínén vagy a földtani közegben kialakított hulladéklerakóban; c) Csurgalékvíz: a lerakott hulladéktesten átszivárgó, illetve az ott keletkező minden olyan folyadék, oldat vagy híg szuszpenzió, amely a lerakóban marad, onnan elvezetik, illetőleg a környezetbe kerülhet. d) Hulladéklerakó-gáz: a lerakott hulladék biológiai, kémiai bomlása során a lerakóban képződő gázkeverék. e) Üzemeltető: az a hulladéklerakó élettartama során azonos vagy egymástól különböző természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki (amely) a hulladéklerakó üzemeltetéséért, utógondozásáért, rekultivációjáért felelős f) Meglévő hulladéklerakó: az e rendelet hatályba lépése előtt létesített hulladéklerakó g) Lezárás: a felső záró-réteg rendszer megvalósítása 6

8 h) Rekultiváció: az e jogszabály szerinti műszaki védelemnek nem megfelelően épített, bezárt hulladéklerakó vagy hulladék elhelyezésére használt terület környezeti veszélyességének csökkentése műszaki védelem utólagos kiépítésével, tájba illesztésével, továbbá utógondozásával i)hulladéklerakó felszámolása: hulladéklerakóban vagy hulladéklerakás céljára használt területen korábban ártalmatlanítási céllal lerakott hulladék teljes felszedése és kezelése a terület hasznosítása érdekében. j) Utógondozás: a hulladéklerakó részleges (egy részének) vagy teljes lezárását követő átfogó tevékenység, amely magában foglalja a monitoring rendszer üzemeltetését, a csurgalékvíz, a lerakógáz és a csapadékvíz kezelését, valamint a szükségessé váló karbantartási munkákat. k) Bezárás: a hulladék átvételével és lerakásával kapcsolatos tevékenységek megszüntetése a hulladéklerakóban. l.)monitoring rendszer: a környezeti elemek, különösen a felszín alatti víz, a földtani közeg terhelésének, szennyezésének, állapotának (beleértve a szennyeződésterjedést is) és igénybevételének megismerésére, illetőleg az állapotváltozás nyomon követésére szolgáló mérő-, megfigyelő- (együtt észlelő-), ellenőrző hálózat. m) Monitoring: a monitoring rendszer működtetése, amely magában foglalja az észlelést, az adatok ismétlődő gyűjtését, ellenőrzését, feldolgozását, nyilvántartását, értékelését és továbbítását. n) Eluátum: a laboratóriumi kioldási vizsgálatok során keletkező oldat. További fogalmak: Alapjellemzés: a hulladék alapvető jellemzőinek meghatározása, azon adatok, információk összegyűjtése, amelyek a hulladék biztonságos lerakásához szükségesek. Megfelelőségi vizsgálat: azonos termelési, hulladékkezelési technológiából származó, rendszeresen képződő hulladék ellenőrzése az alapjellemzésben meghatározott kritikus paraméterek mért értékeinek összevetésével és értékelésével. Helyszíni ellenőrzés: A lerakó telepekre beszállításra kerülő hulladék szállítmányának a lerakás előtti a telep személyzete által történő ellenőrizése annak megállapítására, hogy az valóban megegyezik-e a beszállításra engedélyezett hulladékkal. Az ellenőrzés szemrevételezéssel, és/vagy helyszíni vizsgálatokkal történik. 7

9 1.2. táblázat Magyarországon lerakóban elhelyezett hulladékok mennyisége és a kezelt csurgalékvíz mennyisége (Forrás: KSH) Jelenlegi szabad befogadóképesség (1000 m 3 ) Év folyamán elhelyezett hulladék mennyisége (1000 tonna) A gyűjtött és kezelt csurgalékvíz mennyisége (1000 m 3 ) , , , , , , , , ,33 A meglehetősen általános hulladékfogalom gyakorlati alkalmazásának megkönnyítése érdekében jellemzően inkább jegyzékben, illetve listán sorolják fel az egyes hulladékfajtákat, természetesen adott elvek alapján csoportosítva azokat. A környezetre és emberre gyakorolt hatása alapján a hulladékokat veszélyes és nem veszélyes csoportokba sorolhatjuk. Csoportosítás alapját az képezi, hogy az adott hulladék rendelkezik-e a nemzetközileg megállapított veszélyességi jellemzők valamelyikével vagy nem. Magyarországon a Hulladékgazdálkodási törvény 2. sz. melléklete sorolja fel ezen hulladékokat. A környezetre és az emberi egészségre gyakorolt hatása szempontjából mind a termelési, illetve mind a települési hulladék lehet veszélyes, valamint tartalmazhat veszélyes összetevőket. A települési hulladékokban leggyakrabban megtalálható veszélyes komponensek általában az alábbi anyagok: szárazelemek, elektronikai hulladékok, olajtartalmú hulladékok, lakk- és festékmaradékok, növényvédőszer-maradékok, lejárt szavatosságú gyógyszerek továbbá egyéb betegápolási hulladékok stb. Kémiai összetételük alapján is sokfélének tekinthetjük a hulladékokat, mivel jellegzetesen a hulladékok nem egyetlen komponensből állnak. Ezért az egyes komponensek egymáshoz való viszonya alapján is csoportosíthatjuk a hulladékokat, homogén, heterogén és diszperz rendszerekre. Halmazállapotuk alapján pedig lehet: folyékony, szilárd vagy iszapszerű a hulladék. Az Európai Unió szabályozását az egyes tagállamok nemzeti hulladéklistáinak egységbe foglalása jellemzi, biztosítva ezzel az egyes hulladékfajták kezelésével szemben támasztott azonos környezetvédelmi követelmények érvényesítését. A jelenleg is érvényes Európai Hulladék Katalógus (European Waste Catalogue, azaz EWC) a 2001/119/EK bizottsági, továbbá a 2001/573/EK tanácsi határozatokon alapul. A 16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet 1. sz. mellékletének A) pontja az úgynevezett alaplista, amely az Európai Hulladék Katalógus (EWC) kódszámait tartalmazza (1.3. táblázat). A közösségi és a hazai szabályozás egyaránt január 1. óta van hatályban. A hazai hulladék listát tartalmazó jogszabályban az A) Alap lista célja a mindenkori EWC pontos, szó szerinti megjelentetése a hazai szabályozásban. Ez azt is jelenti, hogy amikor az EU az EWC-t módosítja, ez az Alap listában folyamatosan átvezetésre kerül. 8

10 EWC kód EWC főcsoport kódjai (16/2001 (VII.18.) KöM. Rendelet) Megnevezés 1.3. táblázat Ásványok kutatásából, bányászatából, kőfejtésből, fizikai és kémiai kezeléséből származó hulladékok Mezőgazdasági, kertészeti, vízkultúrás termelésből, erdőgazdaságból, vadászatból, halászatból, élelmiszer előállításból és feldolgozásból származó hulladékok Fafeldolgozásból és falemez-, bútor-, cellulóz rost szuszpenzió-, papír- és kartongyártásból származó hulladékok 04 Bőr-, szőrme- és textilipari hulladékok 05 Kőolaj finomításából, földgáz tisztításából és kőszén pirolitikus kezeléséből származó hulladékok 06 Szervetlen kémiai folyamatokból származó hulladékok 07 Szerves kémiai folyamatokból származó hulladékok 08 Bevonatok (festékek, lakkok és zománcok), ragasztók, tömítőanyagok és nyomdafestékek termeléséből, kiszereléséből, forgalmazásából és felhasználásából származó hulladékok 09 Fényképészeti ipar hulladékai 10 Termikus gyártásfolyamatokból származó hulladékok Fémek és egyéb anyagok kémiai felületkezeléséből és bevonásából származó hulladékok; nemvas fémek hidrometallurgiai hulladékai Fémek, műanyagok alakításából, fizikai és mechanikai felületkezeléséből származó hulladékok Hulladékkezelő létesítményekből, szennyvizeket keletkezésük telephelyén kívül kezelő szennyvíztisztítókból, illetve az ivóvíz és iparivíz szolgáltatásból származó hulladékok Települési hulladékok (háztartási hulladékok és az ezekhez hasonló, kereskedelmi, ipari és intézményi hulladékok), beleértve az elkülönítetten gyűjtött hulladékokat is A jegyzékben a hulladékokat hatszámjegyű kód jellemzi és azonosítja be. A kódokban szereplő első két a hulladék keletkezésének helyét (a tevékenységet) azonosítja be, a második két számjegye a főcsoportokon belüli alcsoportokra utal. A hulladék természetesen csak a tevékenységnek megfelelő főcsoportba, azon belül pedig csak a megfelelő alcsoportba sorolható. A jogszabályi helyzet változásával, megszülettek azok az ágazati rendeletek, amelyek biztosítják az eredeti rendelet B) Kiegészítő listájábann szereplő hulladékok megfelelő kezelésének szabályait, illetve a nyilvántartási és adat bejelentési kötelezettségeket a nem veszélyes hulladékokra is, ezért a B) kiegészítő lista fönntartása szakmai szempontból tovább már nem volt indokolt. A 16/2001. KöM rendelet módosítása a 22/2004. (XII. 11.) KvVM rendeletben jelent meg. Hulladéklerakás A lerakás szabályait a hulladéklerakókról szóló 1993/31/EK és 33/2003 EK irányelvek irányelv határozzák meg. Az irányelvek valamennyi új és működésben lévő lerakóra vonatkoznak. A hulladéklerakókat a következő csoportokba soroljuk: veszélyeshulladék-lerakók, nemveszélyes hulladékok lerakója, inerthulladék-lerakók A hulladékokat lerakás előtt előbb kezelni kell. Az inerthulladék-lerakókat nem szabad más hulladékfajták lerakására használni, a veszélyeshulladék-lerakóba csak veszélyes hulladékok rakható le. A következő években a biológiailag lebomló települési hulladékok lerakását évről évre növekvő mértékben csökkenteni kell. Az irányelv részletesen szabályozza a hulladékok 9

11 átvételének folyamatát, a mérésről és ellenőrzésről szóló rendelkezéseket, valamint a rendkívüli esetben szükségessé váló intézkedéseket. Az új lerakó rendelet a lerakásra vonatkozóan számos tiltást tartalmaz. E szerint tilos hulladéklerakóban lerakni: a) folyékony hulladékot; b) nyomás alatt lévő gázt; c) a lerakás körülményei között a Hgt. 2. számú melléklete szerinti: ca) robbanásveszélyes (H1), cb) maró, korrozív (H8), cc) oxidáló (H2), cd) tűzveszélyes (H3-A és H3-B), ce) kórházi vagy más humán-egészségügyi, illetve állat-egészségügyi intézményből származó fertőző hulladékot (H9). d) hulladékká vált gumiabroncsot, kivéve a hulladéklerakó építésében szerkezeti anyagként felhasznált gumiabroncsot, a kerékpár-gumiabroncsot és az 1400 mm külső átmérőnél nagyobb gumiabroncsot július 1-je után tilos lerakni az aprított hulladék gumiabroncsot; e) előkezelés nélküli szennyvíziszapot; f) állati hulladékot; g) bármely hulladékot, amely nem felel meg e rendelet 2. számú mellékletében meghatározott átvételi követelményeknek. Az irányelv lényegesebb szabályait a hulladékgazdálkodási törvény, míg a részletes követelményeket a hulladéklerakás, valamint a hulladéklerakók lezárásának és utógondozásának szabályairól és egyes feltételeiről szóló 20/2006.(IV.5.) KvVM rendelet harmonizálja. A rendelet a hulladéklerakókat három csoportba sorolja: a) Inerthulladék-lerakó (A kategória); b) Nemveszélyes hulladékok lerakója (B kategória); ba) szervetlen, nemveszélyes hulladékok lerakására szolgáló lerakó (B1b-alkategória); bb) kevert és települési szilárd hulladék lerakására szolgáló lerakó (B3-alkategória); c) Veszélyeshulladék-lerakó (C kategória). Lerakással kizárólag előkezelt hulladék ártalmatlanítható, kivéve az inert hulladékot és azt a hulladékot, amelynek előkezelése az elérhető legjobb technikával nem valósítható meg. Tilos a hulladék keverése, hígítása abból a célból, hogy az így nyert hulladék megfeleljen a hulladéklerakóban való ártalmatlanítás átvételi követelményeinek július 16-ig minden tagállamnak nemzeti stratégiát kellett kidolgoznia a hulladéklerakókba kerülő települési szilárd hulladék, biológiailag lebontható szervesanyag tartalmának csökkentésére. 10

12 Magyarországon ezt a stratégiát az Országos Hulladékgazdálkodási Terv tartalmazza. E stratégia megvalósítása révén Az irányelv értelmében július 16-ig a hulladéklerakókba kerülő települési hulladék, biológiailag lebontható hányadát az 1995-ben lerakott mennyiség 75 tömeg %-ára, július 16-ig 50 tömeg %-ára, július 16-ig 35 tömeg %-ára kell csökkenteni. Azok a tagállamok, melyek a begyűjtött települési hulladékuk több mint 80%-át hulladéklerakókban helyezik el, a fenti célkitűzések eléréséhez maximum 4 év haladékot kaphatnak.(hazánk is ebbe a kategóriába tartozik). A hulladékgazdálkodási törvény azonban előbbiekhez képest két évvel korábbi határidőket állapít meg július 16-tól tilos a hulladék gumiabroncsok lerakása, 2006-tól pedig gumi-apríték lerakása is tilos. A lerakási korlátozások következtében elkerülhetetlen a szerves hulladék (konyhai és zöldhulladék, papírhulladék), valamint a hulladék gumiabroncsok elkülönített gyűjtése és hasznosítása, amely részben a gyártói felelősség érvényesítésével, részben fokozott állami és önkormányzati részvétellel valósítható meg. Tilos a veszélyes hulladékok keverése vagy hígítása, ha az a hulladék lerakási követelmények elérése érdekében történne. A hulladéklerakókba csak előzetesen kezelt hulladék helyezhető el, kivéve inert hulladék esetében. A nemveszélyes-hulladék lerakókban helyezhető el a települési hulladék, más eredetű nem-veszélyes hulladék, stabil, nem-reakcióképes (pl. befoglalt, beágyazott), kezelt veszélyes hulladék, amelynek kioldódási tulajdonságai már megegyeznek a nem-veszélyes hulladékokéval. Az inert lerakókba csak inert hulladékok elhelyezése lehetséges. Hulladéklerakót csak engedéllyel lehet létesíteni és működtetni. Az egyes hulladéktípusoknak a lerakóhelyen történő elhelyezéséért fizetendő árnak fedeznie kell a lerakó létesítéséből és működtetéséből származó költséget, beleértve azt a garanciát is, mely a telep bezárásának és legalább 30 évig tartó utógondozásának becsült költségeit biztosítja. A rendelet hatályba lépésekor már működő hulladéklerakók üzemeltetőjének el kell készítenie, és be kell nyújtania jóváhagyásra a telep felülvizsgálati dokumentációját az illetékes hatóságoknak. Ez a terv tartalmazza az új lerakó létesítéséhez is szükséges adatokat és a követelményeknek megfelelő korrekciós intézkedéseket. A hatóság határozatában állapítja meg, hogy a telep tovább működtethetőe, és hogy mennyi idő áll rendelkezésre a terv kivitelezésére. Ennek végső határideje január 1. Azokat a telepeket, melyek nem kapják meg a működési engedélyt, a legrövidebb időn belül be kell zárni Inert hulladék, inert hulladéklerakók A 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet ételmében inert hulladék: az a hulladék, amely nem megy át jelentős fizikai, kémiai vagy biológiai átalakuláson. Jellemzője, hogy vízben nem oldódik, nem ég, illetve más fizikai vagy kémiai módon nem reagál, nem bomlik le biológiai úton, vagy nincs kedvezőtlen hatással a vele kapcsolatba kerülő más anyagra oly módon, hogy abból környezetszennyezés vagy emberi egészség károsodása következne be, további csurgaléka és szennyezőanyag-tartalma, illetve a csurgalék ökotoxikus hatása jelentéktelen, így nem veszélyeztetheti a felszíni vagy felszín alatti vizeket. 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet értelmében a nem hasznosított vagy nem hasznosítható építési és bontási hulladék kizárólag inert vagy nem veszélyeshulladék-lerakón 11

13 helyezhető el a hulladéklerakás, valamint a hulladéklerakók lezárásának és utógondozásának szabályairól és egyes feltételeiről szóló külön jogszabály előírásainak betartásával. A lerakó rendelet értelmében az inerthulladék-lerakóban csak inert hulladéknak minősülő hulladék helyezhető el. A hulladékok megkülönböztetésére alkalmazott inert jelző jelentősége abban áll, hogy a lerakásra kerülő inert hulladékokra vonatkozóan olyan külön jogszabályi előírások kerültek bevezetésre, amelyek az EU-előírásokkal harmonizálnak. Az inert-lerakók műszaki védelem szempontjából alacsonyabb kategóriába soroltak, mint a települési hulladék-lerakók, ezáltal kialakításuknak - és így az ott lerakott hulladék kezelésének - költsége alacsonyabb, miközben az inert hulladékok tulajdonsága következtében a környezeti kockázat nem növekszik. Inert hulladék a termelés, szolgáltatás következtében az élet több területén is keletkezhet. Elsődleges cél a hasznosítás maximális megvalósítása, csak a nem hasznosítható mennyiség lerakóban történő ártalmatlanítása indokolt. Építési és bontási hulladék Az építési és bontási folyamatokból származó hulladékok kezelésére meghatározott programon belül az inert hulladékkal kapcsolatos kérdések többnyire rendezhetők. Ezért - a jogi és műszaki szabályozás rendezése mellett - a programnak az építési és bontási folyamatokból származó hulladék kezelésére, elsősorban hasznosítására kell alapulnia. A programon belül azonban nem csak az inert, hanem az esetlegesen keletkező veszélyes vagy szerves hulladékkal is foglalkozni kell, amelyek elkülönített gyűjtésére, szétválogatására és a hulladékok minél nagyobb arányú hasznosítására kell törekedni. Az építési és bontási hulladék a jelenlegi gyakorlat szerint a lerakóhelyeken tetemes lerakási kapacitásokat foglal el. Az építési és bontási hulladék döntő hányada - kivéve pl. a festék- és ragasztómaradékokat, az azbeszttartalmú szigeteléseket és az azbesztcementet, a szénkátránytartalmú bitumenhulladékot, a tartósítószerekkel kezelt fahulladékot - nem veszélyes inert hulladék. Az építési és bontási hulladék keletkezés mértékéről jelenleg nincs rendszeres, szabályozott adatgyűjtés. Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv adatai (2000. évre vonatkozó adatok) szerint Magyarországon évente mintegy 10 millió tonna építési és bontási hulladék keletkezik (ebből 7 millió tonna a kitermelt föld). A kitermelt föld teljes mennyiségben felhasználható, míg a hulladékgazdálkodási szempontból figyelemre érdemes építési és bontási hulladék összes mennyisége kb. 3 millió tonna. Ebből az útbontási hulladék kb. 1,1 millió tonna, az építési és bontási hulladék kb. 1,3 millió tonna, a kevert építési hulladék kb. 0,6 millió tonna. A gazdasági, építési tevékenység fejlődésével és a szigorodó hulladékgazdálkodási szabályozás hatására ez a mennyiség várhatóan folyamatosan növekedni fog. Szakértői becslések szerint a hasznosítás aránya jelenleg 30 % körüli (a kitermelt föld figyelmen kívül hagyásával) ig a hasznosítási hányadot legalább 50 %-ra kell emelni. Ennek érdekében a megelőzést (bontott anyagok újrahasználta) és a hasznosítást preferáló jogszabályokat kell alkotni. Ezekben meg kell állapítani az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályait, a másodlagos nyersanyag minőségi (felhasználhatósági) osztályba sorolását, felül kell vizsgálni az építőipari, útépítési, építési szabványokat. Módosítani kell a műszaki irányelveket, a vizsgálati és minősítési metodikákat. Az állami és önkormányzati tenderekben preferálni kell a hasznosítható építési hulladék felhasználását, elő kell írni a hasznosítható építési hulladék meghatározott arányú alkalmazását egyes építési technológiáknál. E szabályokat az építési-bontási engedélyekben érvényesíteni kell. 12

14 Kiemelt figyelmet kell fordítani a bontási hulladékban megjelenő azbeszttartalmú hulladékokra. E hulladékok kezelésére, illetve az épületek azbesztmentesítésére külön programban kell intézkedni Nem veszélyes hulladékok lerakója (B kategória) Nem-veszélyes hulladéklerakó esetében 2 alkategória van, a Blb (szervetlen nem-veszélyes hulladéklerakó) és a B3 (települési szilárd hulladéklerakó). B1b kategória (nem veszélyes, szervetlen, kis szervesanyag tartalmú hulladékok lerakója) Ebbe a csoportba tartozó hulladéklerakóban deponálható hulladékok csak a kis szervesanyagtartalommal bíró (biodegradálódott) anyagok. Ezen csoportba sorolható a háztartási hulladékoktól szelektíven gyűjtött nem veszélyes hulladékok, melyek EWC szerint a 20 főcsoportba tartoznak. A készülő lerakó-rendelet 3 szerint ide tartoznak: - szervetlen, nem veszélyes hulladék, beleértve az A kategóriájú hulladéklerakóban lerakható hulladékot is; - előkezelés (befoglalás, beágyazás) után, nem veszélyes hulladékként kezelhető, eredetileg veszélyes hulladék. B3 kategória (kevert nem veszélyes hulladékok lerakója) A B3 kategóriába tarozó (kevert nem veszélyes hulladékok) lerakójába elhelyezhető hulladékok, az olyan szilárd kommunális hulladékok, melyek jelentős szervesanyag ill. jelentős szervetlen frakciót tartalmaznak. A 20/2006.(IV.5.) KvVM rendelet szerint ide tartoznak: nem veszélyes települési szilárd hulladék; biológiai, kémiai, illetve hőkezeléssel, tartós (legalább 6 hónapig tartó) tárolással vagy más kezeléssel nyert olyan szennyvíztisztításból származó hulladék és csatornaiszap, amelyben a fekál coli és a fekál streptococcus szám külön jogszabály (50/2001. (IV. 13.) Korm. Rendelet) szerinti mennyisége a kezelés során az előírt értékre csökkent; egyéb nem veszélyes hulladék, beleértve a B1b alkategóriájú hulladéklerakóban lerakható hulladékot is Veszélyes hulladékok felszíni lerakója (C kategória) Ebben a lerakókban csak a megfelelő elsőfokú környezetvédelmi hatóság által engedélyezett EWC kóddal rendelkező veszélyes hulladékok deponálhatóak. Ezek egyaránt lehetnek stabilizált (szilárdított) vagy stabilizálatlan hulladékok Hulladék kioldási vizsgálati módszerek, alkalmazandó vizsgálatok Hulladékfelvétel előkészítése A hulladék felvételi eljárásokkal biztosítani kell, hogy a hulladékok a megfelelő lerakó osztályba kerüljenek. A befogadás első lépcsője az alapvizsgálatok elvégzése. Az alapvizsgálatok fő célja, hogy az összes szükséges információt begyűjtsük, ezzel biztosítva a hosszú távú biztonságos elhelyezést. 13

15 Az alapvizsgálatok funkciói: Hulladék típusának, eredetének, összetételének, kioldási tulajdonságainak a megismerése. A hulladék való várható viselkedésének megismerése a lerakón. A hulladék határérték szerinti értékelése. A kritikus jellemzők megismerése, a megfelelőségi vizsgálatok esetleges egyszerűsítési lehetőségének felderítése A vizsgálatok szintje Az uniós direktívákkal összhangban a hulladékok vizsgálata alapvetően három szinten történik majd: 1) Alapjellemzés 2) Megfelelőségi vizsgálat 3) Helyszíni ellenőrzés 14

16 1) Alapjellemzés Az alapjellemzésnek különösen a következőkre kell kiterjednie: a) a hulladék külön jogszabály szerinti EWC kódszáma, eredete, keletkezési technológiai eredete, fizikai megjelenési formája, minőségi összetétele, teljes (rendszeresen képződő hulladék esetén az időegység alatt képződő) mennyisége, és ahol szükséges és lehetséges az egyéb, a lerakással történő ártalmatlanítás szempontjából jellemző tulajdonságai, különös tekintettel a hulladéklerakóban várható változásaira, a kémiai kölcsönhatásokra, illetve a hulladéklerakó szigetelő anyagával való kölcsönhatásokra; b) a hulladék Hgt. 2. számú melléklete szerinti veszélyességi jellemzőinek meghatározására; c) a hulladék kioldódási jellemzőire és azoknak a hulladéklerakóban várható változásaira; d) a kioldódási jellemzőknek a lerakhatósági szempontok szerinti értékelésére, és a hulladék átvételére megfelelő hulladéklerakó-kategória meghatározására; e) rendszeresen képződő hulladék esetében a kritikus paraméterek kiválasztására a megfelelőségi vizsgálathoz, és a megfelelőségi vizsgálat elvégzési gyakoriságának meghatározására; f) annak indokolására, hogy a lerakásra szánt hulladék sem eredeti, sem előkezelt formájában nem hasznosítható. Inert hulladék esetében az alapjellemzéshez nem szükséges laboratóriumi vizsgálatokat végezni, ha a hulladék szerepel az táblázatban. Nem veszélyes települési szilárd hulladéknak B3 kategóriájú hulladéklerakóban történő lerakását megelőzően nem kell alapjellemzést készíteni, az átvétel feltételének ebben az esetben a redelet pontban felsorolt kritériumok teljesülését kell tekinteni. Ha a hulladék olyan veszélyes összetevőket is tartalmaz, amelyek a 1.10 és 1.11 táblázatokban nem szerepelnek, akkor ezekre az összetevőkre a hulladék termelője, előkezelője vagy a hulladéklerakó üzemeltetője köteles egyedi kioldási határérték megállapítását kérni a 98/2001. (VI.15.) Korm. rendeletben meghatározott Hulladék Minősítő Bizottságtól. Rendszeresen képződő hulladéknak az a hulladék tekinthető, amely egy vagy több létesítményben i. azonos termelési, vagy azonos termelési és előkezelési tevékenységből származik; ii. a termelési és az előkezelési folyamat jól ismert és anyagmérlege közel állandó; iii. a hulladék a)-d) alpontokban felsorolt alapjellemzői közül kiválaszthatók azok a kritikus paraméterek, amelyek a hulladék lerakhatóságát egyértelműen meghatározzák és jelzik a hulladék összetételének esetleges megváltozását; iv. a termelő, birtokos minden szükséges információt megad a hulladéklerakó üzemeltetőjének a folyamatokban bekövetkező változásokról, különös tekintettel a folyamatokba bemenő anyagok megváltozására. A iii. pont szerinti kritikus paraméternek kell tekinteni a lerakórendelet 2. melléklet 2. pontjában megadott táblázatokban szereplő jellemzők közül azokat, amelyek koncentrációja megközelíti a megadott határértéket, illetve amelyeknél a jellemző koncentrációja nagy mértékben szór. Az alapjellemzés történhet roncsolással járó a komponensek teljes mennyiségének meghatározására irányuló vagy részleges kioldásos vizsgálattal. A hulladékokban lévő egyes komponensek teljes mennyisége A szervetlen alkotók esetében ez a minta roncsolását igényli. A hulladék roncsolása tömény salétromsav-hidrogén peroxid elegyben, vagy királyvízben (tömény salétromsav-sósav 1:3 arányú elegye) történik. Ma már széles körben elterjedt a zárt bombában (nyomásálló edényben), 15

17 mikrohullám segítségével történő roncsolás (EPA METHOD 3051). Az egyes komponensekre vonatkozó vizsgálati szabványokat az MSZ 21978, és az MSZE szabványsorozatok, valamint EN és ISO szabványok tartalmazzák. Az egyes szerves komponensek teljes mennyiségének meghatározásához a minta előkészítése az esetek többségében extrakciós módszerrel történik. Ennek lényege, hogy egy alkalmas szerves oldószerrel (leggyakrabban hexán) a mintában lévő szerves komponenseket extrahálják, majd az extraktumot készítik elő a vizsgálatra. Az egyes komponesekre vonatkozó extrakciós módszereket, majd az extraktum vizsgálatának módszerét az egyes vizsgálati szabványok tartalmazzák (lásd fentebb). Kioldódás (leaching) vizsgálatok A hulladékok alapjellemzésének igen fontos részét képezik. A kioldódási vizsgálatok során a hulladékmintát megfelelő mechanikai előkészítést követően (szemcseméret csökkentés, homogenizálás) adott tömegarányban ioncserélt vízzel keverik, meghatározott időtartamig rázatják, majd szűrik. Ezt követően a szűrletet vizsgálják, az abban található (a hulladékból kioldódott) alkotók mennyiségét határozzák meg. Erre a célra részben a hulladékokra vonatkozó, fentebb már említett módszereket (MSZ 21978, és az MSZE szabványsorozatok), részben vízvizsgálati szabványokat (MSZ 1484 szabványsorozat, valamint EN és ISO vízvizsgálati szabványok). Az Európai Unióban bevezetett 4 db közösségi kioldódási szabványt Magyarország honosította (MSZ EN :2003-tól MSZ EN :2003). Az egyes szabványokban leírt módszerek hasonlóak, különbség a vizsgált hulladék szemcseméretében (Hazánkban hagyományosan 4 mm), az alkalmazott hulladék-kivonószer tömegarányban (Hazánkban hagyományosan (L/S = 10:1 azaz 10 l folyadék /kg szilárd ) van. A vonatkozó direktívák az Unió tagállamainak hatáskörébe utalja, hogy a fentiek közül mely szabványos kioldódási módszert (vagy módszereket) használják, azok közül melyik használatát írja elő nemzeti jogszabály. Meg kell említeni, hogy Hazánkban a közösségi szabványok bevezetése előtt is léteztek a kioldódási módszerekhez hasonló minta előkészítési módszerek. Ezek több ponton eltértek a bevezetett közösségi szabványoktól. Egyrészt különböző ph-jú oldószerekkel történt a kioldás (MSZ :1998), másrészt a szemcseméret, és a vizsgálat időtartama tért el az újonnan bevezetett szabványoktól (MSZ :1989). 2) Megfelelőségi vizsgálat A megfelelőségi vizsgálattal történik a rendszeresen képződő hulladék ellenőrzése; az alapjellemzésnél az a)-d) alpontokban felsorolt alapjellemzők és a kritikus paraméterek mért értékeinek összevetése az átvételi követelmények táblázataiban felsorolt határértékekkel, valamint az eredmények értékelése. 3) Helyszíni ellenőrzés A helyszíni ellenőrző vizsgálatok minden egyes hulladékszállítmány esetében a hulladéklerakó beléptető pontján, illetve a lerakás helyén kiterjednek: a kísérő dokumentumok ellenőrzésére, a hulladékszállítmány szemrevételezéssel történő ellenőrzésére, szükség esetén a hulladék átvétele szempontjából lényeges alapjellemzők gyorsteszttel történő vizsgálatára. 16

18 A helyszíni ellenőrzés során alkalmazott módszerek tekintetében széles körben elterjedt hazai, vagy nemzetközi gyakorlat nem létezik. A helyszíni ellenőrzés részben szabványosított módszerekkel (pl. ph: MSZ :1984), részben gyorstesztekkel valósítható meg. A beszállításra kerülő hulladékkal kapcsolatban gyors döntés szükséges, így a mintavételt követően laboratóriumba szállítás és laboratóriumi vizsgálat nem lehetséges. Az alkalmazott vizsgálatok tekintetében a potenciometriás és fotometriás technikák jöhetnek szóba.a helyszíni ellenőrző vizsgálatok eredményét a hulladéklerakó üzemeltetője naplóban rögzíti. A napló nem selejtezhető Legfontosabb szabványos vizsgálatok Az EU előírásai szerint az alapjellemzéshez és a megfelelőségi teszthez a mintázást és tesztelést független és képzett személyeknek és intézményeknek kell elvégezniük. Laboratóriumoknak kellel igazolni a hulladéktesztelési és elemzési kísérleteket és a hatékony minőségbiztosítási rendszert. A tagállamok dönthetnek, hogy: 1. A mintázást a hulladék előállítója vagy a kezelők végezhetik el olyan feltételek mellett, ami a független és képzett személyek vagy intézmények megfelelő felügyeletével biztosítja, hogy az ebben a határozatban megállapított feladatokat végrehajtották. 2. A tesztelést a hulladék előállítója vagy a kezelők végezhetik el, ha bevezettek egy megfelelő minőségbiztosítási rendszert, amely magába foglalja az időszakos független ellenőrzéseket is. Ameddig a CEN szabvány nem érvényes, mint hivatalos EN, a tagállamok vagy a hazai szabványokat illetve eljárásokat, vagy a CEN szabvány tervezetét fogják használni akkor, amikor eléri a pren szintet. Az alábbi módszereket fogják használni: Mintázás A hulladék mintázásához - az alapjellemzéshez, megfelelőségi teszthez és a helyszínen történő vizsgálati tesztekhez - egy mintázási tervet fognak kidolgozni a CEN által mostanában kifejlesztett mintázási szabvány I. részének megfelelően. Általános hulladék tulajdonságok MSZ EN 13137:2003 Hulladékok jellemzése. Hulladékok, iszapok és üledékek összes szervesszén-tartalmának (TOC) meghatározása A szabvány szerint az összes szervesszén-tartalom két módon mérhető: közvetett eljárás (A), vagy közvetlen eljárás (B). A közvetett eljárás alkalmazásakor a minta két részletét mérve meghatározzuk a minta összes szén tartalmát (TC), majd összes szervetlen szén tartalmát (TIC). Az összes szervesszén-tartalom az összes széntartalom, és összes szervetlen széntartalom különbségeként kapható. A TC mérés során a nem szárított minta összes széntartalmát égetéssel szén-dioxiddá alakítjuk széndioxid mentes oxigénáramban való égetéssel (katalizátorokat használhatunk), majd a keletkezett széndioxid mennyiségét infravörös spektroszkópiával, gravimetriával, coulometriával, vagy más alkalmas módszerrel mérjük. 17

19 A TIC értéket egy újabb mintarészlet savanyításával és a képződött szén-dioxid kihajtásával határozzuk meg. A szén-dioxid mennyiségét a fenti technikák valamelyikével határozzuk meg. A közvetlen eljárás alkalmazásakor a nem szárított minta savanyításával a jelenlévő karbonátokat előzetesen eltávolítjuk, majd a minta TOC tartalmát a fentebb leírt módon közvetlenül határozzuk meg. PrEN Hulladékok jellemzése. A szárazanyag tartalom, és a nedvességtartalom meghatározása. A szabvány szerint a minta szárazanyag tartalma és nedvesség tartalma a minta 105 C-on történő szárítását megelőző, majd azt követő tömegmérés alapján számított tömegcsökkenésből számítható Kioldódás vizsgálatok (leaching és perkolációs tesztek) A hulladékok jellemzéséhez alapvető jelentőségű kioldódási vizsgálatuk. A hulladékokból kioldható anyagok mennyiségének és minőségének meghatározására alapvetően két módszer alkalmazható, a perkolációs, és a leaching vizsgálatok. PrEN Hulladékok vizsgálata. Felfelé áramlásos perkolációs teszt szemcsés hulladékok szervetlen alkotórészeinek vizsgálatához. A szabványtervezetben leírt módszer keretében a szilárd hulladékok szemcseméretét 4 mm-nél kisebbre csökkentik, majd a minta meghatározott mennyiségét egy meghatározott méretű oszlopba töltik. Ezt követően az oszlop alján elhelyezkedő nyíláson keresztül ioncserélt vizet áramoltatnak a mintán keresztül (felfelé áramlásos teszt). Az oszlop felső végén távozó folyadékot (perkolátum) vagy közvetlenül elemzik, vagy ciklikus áramlást biztosítva az elemzést megelőzően adott ideig ismételten az oszlop aljára vezetik. Az elemzési módszereket más szabványok írják le. MSZ EN 12457/1:2003 Hulladékok jellemzése. Kioldódás. Megfelelőségi kioldódási eljárás szemcsés hulladékokra és iszapokra. 1. rész: Nagy szilárdanyag tartalmú és 4 mm-nél kisebb szemcseméretű anyagok egylépéses szakaszos kioldása 2 l/kg folyadékszilárd anyag arány alkalmazásával. (szemcseméret-csökkentéssel, vagy anélkül). MSZ EN 12457/2:2003 Hulladékok jellemzése. Kioldódás. Megfelelőségi kioldódási eljárás szemcsés hulladékokra és iszapokra. 2. rész: 4 mm-nél kisebb szemcseméretű anyagok egylépéses szakaszos kioldása 10 l/kg folyadék-szilárd anyag arány alkalmazásával. (szemcseméret-csökkentéssel, vagy anélkül). MSZ EN 12457/3:2003 Hulladékok jellemzése. Kioldódás. Megfelelőségi kioldódási eljárás szemcsés hulladékokra és iszapokra. 3. rész: Nagy szilárdanyag tartalmú és 4 mm-nél kisebb szemcseméretű anyagok kétlépéses szakaszos kioldása 2 l/kg és 8 l/kg folyadék-szilárd anyag arány alkalmazásával. (szemcseméret-csökkentéssel, vagy anélkül). MSZ EN 12457/4:

20 Hulladékok jellemzése. Kioldódás. Megfelelőségi kioldódási eljárás szemcsés hulladékokra és iszapokra. 2. rész: 4 mm-nél kisebb szemcseméretű anyagok egylépéses szakaszos kioldása 10 l/kg folyadék-szilárd anyag arány alkalmazásával. (szemcseméret-csökkentéssel, vagy anélkül). Valamennyi szabvány esetében az előkészített (megfelelő törő alkalmazásával a szükséges szemcseméretűvé alakított és homogenizált) hulladék egy részletét a szabványban leírt tömegaránynak megfelelő mennyiségű ioncserélt vízzel együtt egy edénybe helyezik, az edényt lezárják, majd meghatározott ideig átbukó rázógépen kevertetik. Ezt követően szűrik, majd a szűrletet (kivonat) más szabványokban leírt módszerekkel elemzik. A hulladékok feltárása MSZ EN 13657:2003 Hulladékok jellemzése. Királyvízzel oldható elemek feltárása A szabványban leírt módszer a hulladékok mátrixának királyvízzel, erélyes körülmények között történő (nyomás, hőmérséklet) roncsolását írja le. A roncsolást követően az oldatot szűrik, majd más módszerekben leírt módon elemzik. A módszerrel nem roncsolhatók el a szilícium-dioxid tartalmú anyagok. MSZ EN 13656:2004 Hulladékok jellemzése. Hidrogén-fluord (HF), salétromsav (HNO 3 ), és sósav (HCl) keverékével végzett mikrohullámú feltárás elemek ezt követő meghatározásához. A szabványokban leírt módszer a hulladékok mátrixának, erélyes körülmények között történő (nyomás, hőmérséklet) teljes roncsolását írja le. A roncsolást mikrohullámú berendezést alkalmazva, zárt bombában végzik. A roncsolást követően az oldatot szűrik, majd más módszerekben leírt módon elemzik. Az alkalmazott vegyszerekkel a módszer alkalmaz a hulladékok mátrixának teljes roncsolására. Ez a mintaelőkészítési eljárás a hulladékminták összes fémtartalmának meghatározásakor alkalmazható. Elemzések MSZ EN 12506:2003 Hulladékok jellemzése. Kivonatok elemzése. A ph, As, Ba, Cd, Cl, Co, Cr, CrVI. Cu, Mo, Ni. NO 2, Pb, összes S, SO 4, V és Zn meghatározása A szabvány a hulladékkivonatok szervetlen alkotóinak elemzésével kapcsolatban fogalmaz meg általános előírásokat. A konkrét analízisek elvégzéséhez egyéb szabványokra hivatkozik, melyekben leírt módszerek, potenciometriás, atomspektroszkópiás, UV-VIS fotometriás, illetve ionkromatográfiás elven működnek. MSZ EN 13370:2003 Hulladékok jellemzése. Kivonatok elemzése. Az ammónium, AOX, vezetőképesség, Hg, fenolindex, TOC, könnyen felszabadítható CN -, F - meghatározása. A szabvány a hulladékkivonatok egyes szervetlen és szerves alkotóinak, gyűjtő paramétereinek elemzésével kapcsolatban fogalmaz meg általános előírásokat. A konkrét analízisek elvégzéséhez egyéb szabványokra hivatkozik, melyekben leírt módszerek, potenciometriás, atomspektroszkópiás, UV-VIS fotometriás, IR-fotometriás illetve ionkromatográfiás elven működnek. MSZ EN 14039:

21 Hulladékok jellemzése. Szénhidrogén-tartalom meghatározása gázkromatográfiás módszerrel a C l0 -C 40 tartományban. A szabványban leírt módszer mind a minta-előkészítéssel, mind az analízissel kapcsolatosan tartalmaz leírást. A minta előkészítése szerves oldószeres extrakcióval (hexán, vagy ciklohexán alkalmazásával), majd az aromás szennyező anyagok szilikagélen való megkötésével (minta tisztítása ) történik. Ezt követően kerül sor a gázkromatográfiás véganalízishez. Megjegyzés: Ennek a módszernek a kidolgozásában Hazánk szakértői szinten részt vett, a módszer megjelentetését a Környezetvédelmi Minisztérium anyagilag is támogatta. Ezt a listát akkor fogják módosítani, amikor több CEN szabvány áll majd rendelkezésre. Az olyan tesztelésekhez és elemzésekhez, melyekhez a CEN módszerek (még) nem elérhetők, az alkalmazott módszereket az illetékes hatóságnak kell jóváhagynia. Mintavételezés MSZ Települési szilárd hulladékok vizsgálat. Mintavétel. (Beterjesztve) E szabvány alkalmazása szempontjából települési szilárd hulladék a különféle gyűjtőedényekben gyűjtött, a háztartásokból és intézményekből származó hulladék a termelési, lomtalanításból származó és az építkezési hulladékok nélkül. A vizsgálat öt fő lépésből áll: 1. A vizsgálat megszervezéséhez szükséges adatok összegyűjtése, helyszíni szemle; 2. Mintavételi terv készítése; 3. Mintavétel, az átlagminták képzése; 4. Az átlagminták makroszkópikus összetételének meghatározása: a. a nagyméretű alkotók makroszkópikus összetételének meghatározása kézi válogatással b. a közepes méretű alkotók makroszkópikus összetételének meghatározása kézi válogatással; 5. Laboratóriumi elemzés. A minták száma: A vizsgálati eredmények szórásának nagysága az elemzett minták számától és a hulladék heterogenitásától függ, ezért vizsgálatonként és gyűjtőkörzetenként legalább öt átlagmintát kell képezni és feldolgozni. A nagyobb gyűjtőkörzetekben a hulladék összetétele a területen belül is jelentős eltéréseket mutathat, ezért ha egy felmérendő területen a lakosság lélekszáma meghaladja a et, akkor a területet célszerű egynél több gyűjtőkörzetre osztani. Ha ez nem lehetséges, vagy egyéb megfontolásokból nem célszerű, akkor vizsgálatonként ilyen esetben legalább tíz átlagmintát kell képezni és vizsgálni. Mintavétel, az átlagminták képzése: A legalább 500 kg tömegű átlagminta a mintavételezésre kiválasztott gyűjtőjármű által a hulladékkezelő telepre beszállított nyersmintából több módon képezhető kanalas rakodógéppel történő átrakással, vagy a gyűjtőjárműből történő elnyújtott lerakással és az átlagminta véletlenszerű elkülönítésével. 20

22 Mindkét esetben a telepre beérkező jármű rakott tömegét meg kell mérni, majd a nyersmintát egy sima, lehetőség szerint betonborítású, esetleg döngölt talajú felületre kell leüríteni. Ezután a távozó gyűjtőjármű üres tömegét meg kell mérni. A nyersminta tömege a két tömeg (rakott és üres ) különbségeként kapható. A települési szilárd hulladék átlagminta, és a szelektíven gyűjtött települési szilárd hulladékok átlagmintáinak szükséges legkisebb tömegére vonatkozó adatokat az 1.4. táblázat tartalmazza. 21

23 1.4. táblázat A települési szilárd hulladék átlagminta, és a szelektíven gyűjtött települési szilárd hulladékok átlagmintáinak szükséges legkisebb tömege Kód A hulladékáram megnevezése Az átlagminta szükséges legkisebb tömege [kg] 10 Települési szilárd hulladék a szelektív gyűjtés előtt vagy után Papír, műanyag palack, karton és kompozit karton, üveg, fém csomagolás Műanyag palack, kompozit karton, üveg, fém csomagolás Műanyag palack, üveg, fém csomagolás Papír, karton, kompozit karton csomagolás Biológiailag lebomló hulladék Papír Karton Kompozit karton csomagolás Textíliák Papír, műanyag palack, karton, fém csomagolás Műanyag palack Veszélyes háztartási hulladék Papír, karton Ételhulladék Kerti hulladék Hullámos csomagolókarton Sima csomagolókarton Karton csomagolás Újságpapír brosúra Biológiailag lebomló hulladék, papír, karton csomagolás Biológiailag lebomló hulladék, sima csomagolókarton Átlátszó PVC és PET palack Átlátszó PVC és PET palack, üveg csomagolás Barna üveg csomagolás Zöld üveg csomagolás Átlátszó (fehér) üveg csomagolás Üveg csomagolás Alumínium csomagolás Vasfém csomagolás Fém csomagolás szárazelemek és akkumulátorok 1 64 Műanyag palack, fém csomagolás Újságpapír brosúra, színes papír hulladék Papír, műanyag palack, karton, kompozit, fém csomagolás Műanyag palack, karton, kompozit, üveg, fém csomagolás Kompozit, műanyag, fém csomagolás Műanyag palack, karton, üveg, fém csomagolás Műanyag palack, karton, kompozit, fém csomagolás Műanyag palack, kompozit, fém csomagolás Karton, kompozit csomagolás Papír, műanyag palack, fém csomagolás Papír, műanyag palack, karton, kompozit csomagolás

24 Az átlagminta feldolgozását ebben az esetben a minta képzését követő 24 órán belül kell elvégezni. Az átlagminta osztályozását-válogatását lehetőség szerint a mintavétel helyszínén kell elvégezni. Ha erre nincs lehetőség, vagy más okból indokolt (pl. időjárási viszonyok), akkor a megfelelően csomagolt átlagminta a mintavétel helyszínéről válogató-osztályozó üzembe szállítható Vizsgálati módszerek a vizsgálati szintek szerint A továbbiakban az 1.5. és 1.6. táblázatban a vizsgálati módszereket a vizsgálat szintjeinek megfelelő csoportosításban adjuk meg. Mindemellett szintén táblázatokban közöljük az európai országokban alkalmazott módszereket (1.7. táblázat). Alapjellemzésre szolgáló kioldási módszerek Nr. Megnevezés Cél Rövid jellemzés Áramoltatásos oszlopteszt alulról felfelé. PrEN Áramoltatásos szimulációs oszlopteszt. Munkaszám: Kioldási vizsgálat a ph függvényében (kezdeti sav/lúg adagolásával) PrEN Pufferkapacitási vizsgálat Munkaszám: Kioldódási vizsgálat a ph függvényében Munkaszám: Dinamikus monolit kioldási vizsgálat Munkaszám: Meghatározni szemcsés hulladék rövid és hosszú távú kioldási tulajdonságait szervetlen komponensekre áramoltatási körülmények között. A kioldási tulajdonságok az L/S arány függvényében időskálához köthetők. Ugyanaz, mint az 1. számú, de lehetősséget teremt a körülmények megváltoztatására, szimulálva a lerakó körülményeit. Meghatározni szemcsés hulladék kioldási tulajdonságait szervetlen komponensekre ph függvényében. A szemcsés hulladék savas és/vagy lúgos pufferkapacitásának meghatározása. Ugyan az, mint a 3. számúnál. A monolit (általában stabilizált) hulladékok kioldódási tulajdonságainak vizsgálata, a kioldódási mechanizmus megállapítása, a kioldódás mértékének az idő és a felületegység függvényében vizsgálata táblázat 5 ill. 10 cm átmérőjű oszlopot szemcsés (<4mm ill. <10mm átmérőjű) hulladékkal töltenek meg. Vizet áramoltatnak rajta keresztül alulról felfelé olyan lassa, hogy helyi egyensúlyok alakuljanak ki. L/S=0,1-től L/S=10-ig eluátumfrakciókat vesznek és megelemzik azokat. Kumulatív koncentrációkat is számolnak. Változtatható: - az áramlási sebesség, az áramlás iránya, - a vizsgálandó L/S tartomány, - az áramlás folyamatossága, stb. <1mm szemcseméretű hulladék mintarészeit 10:1 L/S aránynál 48 órán át kevertetik úgy, hogy a kirázás első két órájában ismert mennyiségű savval vagy lúggal min. 8 mintarészlet ph-ját a 4-12 tartományba állítják be. Az eluátumokat elemzik. A módszer a 3. számú egyszerűsített változatta, azzal a különbséggel, hogy az eluátumokat nem elemzik meg, csak a ph-tömegegységre eső sav/lúg mennyiség összefüggést vizsgálják. A módszer technikai kivitelében különbözik a 3.számútól. Automata rendszer adagolja savat/lúgot, és állítja a kivonatok ph-ját a kívánt értékekre a 4-12 tartományban a 48 órás keverési időtartam alatt. Az eluátumokat megelemzik. Két kivitelezési mód (tárgyalás alatt): a, ún. tank teszt: a szabványos alakú mintadarab vízben áztatása sokszori oldószercserével napig, az eluátumok elemzése. b, a mintatest folyamatos áramlású reaktor reaktorban való vizsgálata változtatható körülmények között. Megfelelőségi kioldási módszerek 1.6. táblázat 23

25 Nr. Megnevezés Cél Rövid jellemzés Egylépéses kirázásos vizsgálat. EN Egylépéses kirázásos vizsgálat. EN Kétlépéses kirázásos vizsgálat. EN Egylépéses kirázásos vizsgálat. EN Monolit kioldódási vizsgálat. Munkaszám: Aggregátumok kioldódási vizsgálata. EN Szemcsés hulladék bizonyos jellemzőinek ellenőrzése, összevetése az alapjellemzés adataival. Szemcsés hulladék bizonyos jellemzőinek ellenőrzése, összevetése az alapjellemzés adataival. Szemcsés hulladék bizonyos jellemzőinek ellenőrzése, összevetése az alapjellemzés adataival. A kétlépéses vizsgálat eredményeiből a kioldódás mechanizmusára lehet következtetni. Szemcsés hulladék bizonyos jellemzőinek ellenőrzése, összevetése az alapjellemzés adataival. Szabályos alakú mintadarab (élhossz min. 40mm) kioldódási tulajdonságainak meghatározása, összevetése az alapjellemzés adataival. Durva szemcséjű (<32mm) anyagok felületi kioldódási viszonyainak vizsgálata. <4mm szemcseméretű hulladék vagy iszap kirázása vízzel 24 órán keresztül 2:1 folyadékszilárd tömegaránynál. Szűrés, elemzés. <4mm szemcseméretű hulladék vagy iszap kirázása vízzel 24 órán keresztül 10:1 folyadék-szilárd tömegaránynál. Szűrés, elemzés. <4mm szemcseméretű hulladék vagy iszap kirázása vízzel először 8 órán keresztül 2:1 folyadék-szilárd tömegaránynál, majd szűrés után a hulladék újbóli kirázása vízzel 16 órán keresztül 8:1 folyadék-szilárd tömegaránynál. Mindkét eluátum elemzése, kumulatív kioldódás számítása. <10mm szemcseméretű hulladék vagy iszap kirázása vízzel 24 órán keresztül 10:1 folyadék-szilárd tömegaránynál. Szűrés, elemzés. 48 órás áztatási vizsgálat vízben, enyhe keverés, oldószer csere 6 és 24 óra után. L/S arány 6ml/cm 2. Az eluátumok elemzése, az eredmények mg/m 2 -ben való megadása. Áztatási vizsgálat 10:1 L/S aránynál desztillált vízzel. Az anyagot finom hálójú kosárban helyezik el, körülötte a vizet keverik 24 óráig. 24

26 Ország Szabvány Típus Ausztria Oldószercsere Magyarország Franciaország MSZ MSZ ÖNORM S 2115 ÖNORM S AFNORM X AFNORM X AFNORM X AFNORM X Egyszeri rázatás Áztatás < 4mm 10 cm élhosz Kioldószer/ ph d.v. NH 4, ph:4,5 2 M HNO 3 d.v. Nemzeti kioldási vizsgálati módszerek [1] L/S lépésenként L/V=5 l/dm 3 L/S kumulatív Lépések száma Időtartam 4 óra 4 óra 4 óra Szemcseméret - Keverés táblázat/1. Megjegyzés L/V=10 l/dm nap + - Monolit hulladékokra. Kirázás < 4mm d.v óra - + Áztatás > 50mm élhossz d.v. L/V=4-6 l/dm 3-7-szeri oldószer -csere / 8 frakció Rázás < 4mm d.v Áztatás D=4cm H=8cm henger 64 nap óra (1.) 16 óra (2. és 3.) + + Monolit hulladékokra. A módszernek van egy 2 nap/3 frakciós rövid változata Határértékekkel való összevetésre a kumulatív koncentrációkat alkalmazzak. d.v óra + + Monolit hulladékokra. Áztatás < 20mm d.v óra + + Folyamatos kioldás, v=áll. Henger v. kocka d.v. ph-ja állítható - - Változó Kívánt számú frakció elemzése Folyamatos - Stabilizált szemcsés hulladékokra. Stabilizált monolit hulladékokra. 25

27 Ország Szabvány Típus Hollandia Nagy- Brittania Svájc Németország Svédország NEN 7341 NEN 7343 NEN 7344 NEN 7345 NEN 7349 Kioldás kétlépésben Oldószercsere Oszlopteszt (alulról felfelé) Oszlopteszt (alulról felfelé) Áztatás Sorozat kirázás < 4mm Kioldószer/ ph d.v., ph=7-re ill. ph=4-re HNO 3 -al folyamatosan. d.v., ph=4-re HNO 3 -al vizsgálat kezdetén < 4mm d.v., ph=7 >50mm élhossz < 4mm WRU teszt Kirázás <10mm DIN S4 TVA Eulatest ENA MULP d.v., ph=4-re HNO 3 -al v.k. d.v., ph=4-re HNO 3 -al v.k. d.v. v ph=5 puffer Nemzeti kioldási vizsgálati módszerek [1] L/S lépésenként L/S kumulatív Lépések száma Időtartam Szemcseméret Keverés óra + + Folyamatosan változik Folyamatosan változik 5:1 testtérfogat arány max. 10 max szeri oldószer -csere / 8 frakció Kb. 3hét Kb. 3hét 7 frakciót gyűjtenek Folyamatos adagolás 7 frakciót gyűjtenek Folyamatos adagolás 64 nap óra 4-szer + Változó Változó 5 v nap + + Kirázás <10mm d.v óra/lépés + + Kirázás/ áztatás Sorozat kirázás Áztatás Szemcsés v. monolit < 20mm D=4cm H=8cm h enger d.v (CO 2 tel.) óra + + d.v., ph=4-re H 2 SO 4 -al v.k. d.v., ph=4-re H 2 SO 4 -al v.k óra táblázat/2. Megjegyzés ph=4-ig max. kioldható hulladékokra. Szervetlen komponensekre. Szervetlen komponensekre, speciális előírások szerint. Monolit hulladékokra, szervetlen komponensek kioldódási vizsgálata. L/A=10ml/cm 3-11 csere max. 18nap + - Monolit hulladékokra. 26

28 1.3. Kioldási határértékek az egyes kategóriákban fogadható hulladékokra Inert hulladék Inert hulladék lerakására szolgáló lerakó (A kategória) Az alapjellemzők vizsgálata nélkül a táblázatban felsorolt hulladékot a lerakó üzemeltetője átveheti, de a helyszíni ellenőrző vizsgálatokat köteles elvégezni. Ha a helyszíni ellenőrző vizsgálatok alapján felmerül a szennyeződés gyanúja, akkor a hulladékot nem lehet átvenni. Ebben az esetben el kell végezni az alapjellemzők meghatározását, és ez alapján dönt a lerakó üzemeltetője a hulladék átvételéről vagy annak megtagadásáról; a hulladék termelője, birtokosa a hulladék alapjellemzőinek megfelelő hulladéklerakóba történő elszállításáról, szükséges esetben a hulladék további előkezeléséről. Nem tekinthető inert építési és bontási hulladéknak a hulladék akkor, ha szerves vagy szervetlen, külön jogszabályban (A kémiai biztonságról szóló évi XXV. törvény, valamint a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet) szabályozott veszélyes összetevőket (pl. azbesztet, bitument) tartalmaz vagy az építés során ilyen anyagokat használtak, illetve az épületben olyan termékeket tároltak vagy gyártottak, amelyekkel az építőanyagok szennyeződhettek, és emiatt a hulladék már nem tekinthető inertnek. Kioldási határértékek inert lerakón (a táblázaton túl) fogadható hulladékokra: A táblázatban nem felsorolt inert hulladéknál meg kell határozni az alapjellemzőket, szükség esetén a kritikus paramétereket, és el kell végezni a helyszíni ellenőrző vizsgálatokat. Az inert hulladéknak a lerakhatósági szempontok szerinti értékelését a kioldási vizsgálatok eredményei és a 1.5. táblázatban felsorolt határértékek összehasonlítása alapján kell elvégezni. A határkoncentrációk a táblázatban alulról való megközelítésben (legfeljebb értelemben) értendők. A határértékek az L/S = 10 l/kg folyadék/szilárd arány mellett végzett kioldásos vizsgálatokra, valamint az L/S=0,1 l/kg folyadék/szilárd arány mellett végzett perkolációs (átfolyásos) vizsgálat első eluátumának koncentrációira (C0) vonatkoznak. Az elfogadhatóság alapjául az L/S = 10 l/kg folyadék/szilárd arány mellett végzett kioldásos vizsgálatok határkoncentrációi szolgálnak. Perkolációs vizsgálatokat abban a speciális esetben kell végezni, ha a vizsgált hulladék szulfátionkoncentrációja nagyobb, mint 1000 mg/kg. Ebben az esetben a 1.8. táblázat (*)-gal jelzett előírása szerint kell eljárni. A fenti kioldódási követelményeken kívül, az inert lerakóban átvehető hulladékoknak eleget kell tenniük 1.8. és 1.9. táblázatban felsorolt további követelményeknek is. 27

29 Összetevő Átvételi határkoncentrációk inert hulladéklerakón Kioldási vizsgálat (L/S=10 l/kg, desztillált víz) Határkoncentráció + mg/kg szárazanyag táblázat Perkolációs vizsgálat (L/S=0,1 l/kg, desztillált víz) Határkoncentráció (C O ) mg/l As 0,5 0,06 Ba 20 4 Cd 0,04 0,02 Cr összes 0,5 0,1 Cu 2 0,6 Hg 0,01 0,002 Mo 0,5 0,2 Ni 0,4 0,12 Pb 0,5 0,15 Sb 0,06 0,1 Se 0,1 0,04 Zn 4 1,2 Klorid-ionok Fluorid-ionok 10 2,5 Szulfát-ionok (*) Fenol index 1 0,3 DOC: szerves kötésben lévő oldott szén összes mennyisége TDS: a hulladékból kioldódott szilárd anyagok összes mennyisége 500 (**) (***) * A lerakó üzemeltetője átveheti a hulladékot, ha a kioldási vizsgálat eredménye szerint a szulfátionkoncentráció nagyobb, mint 1000 mg/kg, de nem haladja meg a 6000 mg/kg értéket és a perkolációs módszerrel, desztillált vízzel mért C 0 határkoncentráció nem haladja meg az 1500 mg/l értéket. ** Ha a hulladék mért DOC értéke, a saját ph-ján mérve, nagyobb a táblázatban felsorolt határértéknél, akkor ph 7,5-8 közötti tartományban, L/S=10 l/kg arány mellett, meg kell határozni a DOC értéket. A lerakó üzemeltetője átveheti a hulladékot, ha a 7,5-8 ph tartományban mért DOC koncentráció nem haladja meg a táblázatban felsorolt, 500 mg/kg határértéket. *** Ha a vizsgált hulladék szulfát-ionjainak elfogadási koncentrációját 6000 mg/kg-ban állapították meg, akkor a TDS elfogadási határértéke legfeljebb 8000 mg/kg lehet. 28

30 Kiegészítő átvételi követelmények inert hulladékra Jellemző Határkoncentráció mg/kg TOC (szerves kötésben lévő szén összes mennyisége) (*) BTEX (benzol, toluol, etil-benzol és xilol) 2 PCB (poliklórozott bifenilek: 28, 52, 101, 118, 138, 153, és 180 kongenerek) Ásványolaj (C 10 -C 40 szén-atomszámú összetevők) 100 PAH (policiklikus aromás szénhidrogének, 16 vegyületre) 0, táblázat * Talajhulladék esetében a felügyelőség nagyobb határértéket is megállapíthat, ha a hulladék L/S=10 l/kg arány mellett mért DOC értéke nem éri el az 500 mg/kg-ot a hulladék saját ph-ján, vagy ph 7,5-8,0 tartományban mérve Nem veszélyes hulladék lerakására szolgáló lerakó (B kategória) Nem veszélyes hulladékok lerakása esetében e jogszabály jelenleg 2 lerakó-alkategóriát különböztet meg: Szervetlen, nem-veszélyes hulladék lerakására szolgáló lerakó (B1b alkategória), települési szilárdhulladék-lerakó (B3 alkategória) Szervetlen, nem-veszélyes hulladék lerakására szolgáló lerakó (B1b alkategória) A B1b alkategóriájú hulladéklerakóban nem-veszélyes hulladék; stabilis, nem-reakcióképes veszélyes hulladék, előkezeléssel nem-veszélyes, illetve stabilis, nem-reakcióképes hulladékká átalakított veszélyes hulladék, nem-veszélyes gipsz-tartalmú hulladék, a lerakónak azon medencéjében, amelyben biológiailag lebomló hulladékot nem raknak le, ártalmatlanítható, feltéve, hogy a hulladék kioldási vizsgálatainak eredményei kielégítik a és a táblázatokban felsorolt jellemzők határértékeit. A kioldási határértékek L/S = 10 l/kg folyadék/szilárd arány mellett végzett kioldásos vizsgálatokra vonatkoznak. A határkoncentrációk a táblázatban alulról való megközelítésben (legfeljebb értelemben) értendők. Stabilis, nem-reakció képesnek akkor tekinthető a hulladék, ha kioldódási tulajdonságai a lerakóban fennálló körülmények között, illetve balesetek bekövetkezésekor hosszú távon nem változnak kedvezőtlenül, továbbá a hulladék összetétele biológiai bomlás következtében, hosszú időtávú külső körülmények hatására (pl. víz, levegő, hőmérséklet, mechanikai hatások következtében), más hulladék hatására (beleértve a hulladékon átfolyó csurgalékvíz és a keletkező gázok hatását is) 29

31 nem változik meg. Stabilis, nem-reakció képes hulladék, a nem-veszélyes hulladékokkal együtt, közös medencében rakható le. Ha az előkezelés során monolit formájú hulladékot állítanak elő, akkor ennek B1b alkategóriájú lerakóba történő átvételét a monolit hulladékok vizsgálatára vonatkozó nemzeti szabvány kihirdetéséig a következőképpen kell megítélni: A monolit-hulladékot granulálni kell, és a kioldódási vizsgálatokat L/S= 10 l/kg arány mellett kell elvégezni, annak tudatában, hogy ez a modellvizsgálat nem ad kielégítő információt a monolitok kioldhatóságában meghatározó szerepet játszó diffúziós kioldási mechanizmusról táblázat Kioldási határétkek a B1b típusú hulladéklerakón fogadható hulladékok esetében Vizsgált komponens Kioldás (L/S=10 l/kg, desztillált víz) mg/kg szárazanyag tartalom + As 2 Ba 100 Cd 1 Cr összes 10 Cu 50 Hg 0,2 Mo 10 Ni 10 Pb 10 Sb 0,7 Se 0,5 Zn 50 Klond-ionok Fluorid-ionok 150 Szulfát-ionok DOC:szerves kötésben lévő oldott szén összes mennyisége TDS: a hulladékból kioldott szilárd anyagok összes mennyisége 800 (*) *Ha a hulladék mért DOC értéke, a saját ph-ján mérve, nagyobb, mint a táblázatban felsorolt határérték, akkor ph 7,5-8 közötti tartományban, L/S=10 l/kg arány mellett, meg kell határozni a DOC értéket. Átvehető a hulladék akkor, ha a 7,5-8 ph tartományban mért DOC koncentrációja nem haladja meg a táblázatban felsorolt 800 mg/kg határértéket. 30

32 1.11. táblázat Kiegészítő feltételek a B1b típusú hulladéklerakóban elhelyezhető hulladékokra Paraméter Érték TOC (szerves kötésben lévő szén összes mennyisége) 5% (*) ph 6 ANC/BNC (sav- illetve lúg semlegesítési kapacitás) Lásd (**) alatti értelmezést * Ha a mért TOC érték meghaladja az 5 tömeg-%-ot (pl. talajhulladékok esetében), akkor a felügyelőség nagyobb határértéket is megállapíthat, feltéve, hogy L/S=10 l/kg arány mellett, a hulladék mért DOC értéke nem éri el a 800 mg/kg-ot a hulladék saját ph-ján, vagy ph 7,5-8,0 tartományban mérve. ** Minthogy ph 6 tartományban több szervetlen összetevő is kioldódik, ezért az ANC/BNC vizsgálatok során meg kell határozni a kioldott mennyiségüket a ph függvényében ph 4-12 tartományban, 8 különböző ph értéken, beleértve a saját ph-t is. Átvehető a hulladék akkor, ha a fenti ph tartományban mért kioldási koncentrációk egyetlen esetben sem lépik túl a rendelet táblázatában megadott, L/S=10 l/kg arányra vonatkozó határértékeket. Ha a lerakandó nem-veszélyes szemcsés hulladék fenti kioldási határértékeket nem teljesíti, akkor a hulladékot olyan kezelésnek vagy immobilizáló eljárásnak kell alávetni, amelynek eredményeként a károsanyag kioldódás mértéke a határérték alá csökken. Az eljárás során stabilizált szemcsés nemveszélyes hulladék, vagy stabilizált monolitikus nem-veszélyes hulladék keletkezik. A stabilizált monolitikus hulladék kioldhatósági jellemzőinek vizsgálatához a monolitokra vonatkozó szabványokat kell alkalmazni. A kezelt, nem-reaktív, stabil, szemcsés, EWC kódjuk alapján veszélyesnek besorolt hulladék, amennyiben kioldási tulajdonságai eleget tesznek a táblázatban előírt valamennyi feltételnek, illetve a táblázatban feltüntetett feltételeknek, akkor az illetékes hatóság egyedi döntése alapján lerakható a Blb alkategóriájú hulladéklerakón. Azbeszt-tartalmú hulladékok Az azbesztet tartalmazó építési hulladékok vizsgálat nélkül elfogadhatók a B1b alkategóriájú lerakó esetében, ha a hulladék az azbeszten kívül nem tartalmaz veszélyes összetevőket, és maga az azbeszt polimerrel burkolt, vagy szálait kötőanyag tartja össze. Annak a hulladéklerakónak, amely azbesztet tartalmazó építőipari hulladékokat fogadhat el, a következő követelményeknek kell eleget tennie: az azbeszt-hulladék csak a részére kialakított külön medencében rakható le, a szálak szóródásának elkerülése érdekében biztosítani kell az egyes lerakott hulladék részletek azonnali takarását. Minden egyes tömörítési művelet előtt, megfelelő további réteggel kell takarni, nem lehet az azbeszt-hulladék lerakására épített medencén olyan mechanikai műveleteket végezni (pl. lyukak fúrása), amelyek a szálak szétszóródását eredményezhetik, az azbeszt hulladékot tartalmazó medence lezárása után a medence helyére vonatkozó helyszínrajzot meg kell őrizni, a hulladéklerakó bezárása után, a lakosság biztonsága érdekében, óvintézkedéseket kell hozni a terület használatára Szilárd települési nem-veszélyes hulladékok esetében (B3 alkategória) A települési szilárdhulladék deklaráció szerint, szerves és szervetlen összetevőket tartalmazó hulladékok keveréke. 31

33 A B3 kategóriájú hulladéklerakón előkezelés és vizsgálatok nélkül a következő hulladékok fogadhatók el: az EWC-lista (16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet) 20 főcsoportjában felsorolt nemveszélyes szilárd hulladékok, kivéve a (kéménysöprésből származó hulladékok), és (úttisztításból származó hulladékok) A B3 kategóriájú hulladéklerakón, vizsgálatok alapján, a következő hulladékok fogadhatók el: Az EWC-lista és csoportjában felsorolt hulladékok, valamint a csoport nem-veszélyes hulladék-tételei, továbbá a (kéménysöprésből származó), és (úttisztításból származó) kódszámú hulladékok, ha a vizsgálatok igazolják, hogy nem veszélyes hulladék, a kommunális szennyvíztisztító üzemek iszapjai (elegendő víztelenítés után, szárazanyagkoncentráció legalább: 70 %, és nem lehet fertőzőképes (98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet pont)), abban az esetben, ha eleget tesznek a B1b alkategóriájú lerakókra vonatkozó elfogadási feltételeknek. Az évenként lerakott hulladék biológiailag lebomló szerves-anyag mennyisége, valamint veszélyes összetevőinek mennyisége nem haladhatja meg az engedélyben rögzített értéket. Ennek érdekében a lerakó üzemeltetőjének negyedévenként meg kell határoznia a települési hulladék összetételének jellemzésére használandó 13 frakció tömegarányát, a lerakott hulladék összes tömegéhez képest. A 13 frakciót a nemzeti szabványban leírt módon kell meghatározni (ld fejezetben a Mintavételezés alpontot ). A biológiailag lebomló anyag mennyiségének követéséhez meg kell határozni a konyhai és kerti hulladékok, a papír-, a karton-, a textília-, valamint a higiéniai hulladék-frakciók mennyiségét, és abból kell meghatározni a lerakott hulladék biológiailag lebomló anyagának mennyiségét. Amennyiben e vizsgálatok azt mutatják, hogy ez a mennyiség a csökkentési követelményeknek nem tesz eleget, akkor a lerakó üzemeltetője a továbbiakban csak olyan hulladékot fogadhat el, amely biztosítja a biológiailag lebomló szerves-anyagok lerakására vonatkozó előírások teljesítését, vagy gondoskodni köteles az általa elfogadott hulladék utóválogatásáról, a biológiailag lebomló összetevők lerakható mennyiségének csökkentése érdekében. Meg kell határozni az un. veszélyeshulladék-frakció tömegarányát. Amennyiben e vizsgálatok azt mutatják, hogy veszélyeshulladék-frakció mennyisége a csökkentési követelményeknek nem tesz eleget, akkor a lerakó üzemeltetője a továbbiakban nem fogadhat el ilyen összetételű hulladékot, vagy gondoskodni köteles az általa elfogadott hulladék utóválogatásáról, a veszélyeshulladék-összetevők lerakható mennyiségének csökkentése érdekében. Részletes összetétel-vizsgálatokat, a 13 frakció összetételére, évente egy alkalommal, mindig az őszi időszakban szükséges végezni. A konkrét vizsgálatokat a nemzeti szabványban leírt részfrakciók szerinti bontásban kell elvégezni. A 20 mm-nél kisebb részecskéket tartalmazó, un. finom frakció esetében, az őszi időszakban mintákat kell venni, és azoknak meg kell határozni a rendelet táblázatában (lásd táblázatban) felsorolt kioldási jellemzőket (a DOC és a TDS kivételével) L/S= 10 l/kg arány mellett. Ha valamelyik mért kioldási koncentráció nagyobb, mint a táblázatban felsorolt határ-koncentráció, akkor meg kell állapítani azt, hogy melyik hulladék-fajta okozza a határérték-túllépést, és intézkedni kell arról, hogy az elfogadásra kerülő hulladékból különítsék el ezt a hulladék-fajtát. 32

34 Kioldási határértékek veszélyes hulladéklerakón fogadható hulladékokra Ezek a lerakók veszélyes, szervetlen, valamint legfeljebb 6 % TOC koncentrációban szerves, biológiailag lebomló összetevőket tartalmazó hulladékok lerakására szolgálnak. Veszélyes hulladékok (granulálással előállított mintáira vonatkozó) kioldási jellemzőire megadott elfogadási határkoncentrációk a táblázatban, a TOC koncentrációjukra és más jellemzőikre vonatkozó elfogadási határkoncentrációk a 13. táblázatban vannak összefoglalva. A veszélyes hulladékok megfelelőségét a valamint a táblázatban felsorolt jellemzők alapján kell értékelni. A kioldási határértékek szabványban rögzített, L/S = 10 l/kg folyadék/szilárd arány mellett végzett kioldásos vizsgálatokra vonatkoznak táblázat Átvételi határkoncentrációk C kategóriájú hulladéklerakón összetevő Kioldódási vizsgálat (L/S=10 l/kg, desztillált víz) mg/kg szárazanyag tartalom + As 25 Ba 300 Cd 5 Cr összes 70 Cu 100 Hg 2 Mo 30 Ni 40 Pb 50 Sb 5 Se 7 Zn 200 Klorid-ionok Fluorid-ionk 500 Szulfát-ionok DOC: szerves kötésben lévő oldott szén összes mennyisége 1000* TDS: a hulladékból kioldott szilárd anyagok összes mennyisége * Ha a hulladék mért DOC értéke, a saját ph-ján mérve, nagyobb, mint a táblázatban felsorolt határérték, akkor ph 7,5-8 közötti tartományban, L/S=10 l/kg arány mellett, meg kell határozni a DOC értéket. Elfogadható a hulladék akkor, ha a 7,5-8 ph tartományban mért DOC koncentrációja nem haladja meg a táblázatban felsorolt 1000 mg/kg határértéket. A fenti kioldódási követelményeken kívül a C kategóriájú lerakóban elfogadható hulladékoknak eleget kell tenniük a 13. táblázatban felsorolt követelményeknek is. 33

35 Kiegészítő átvételi követelmények C Kategóriájú hulladéklerakón Paraméter Érték LOI (izzítási veszteség) (*) 10 % TOC: szerves kötésben lévő oldott szén összes mennyisége ** 6 % ANC/BCN (sav- illetve lúg semlegesítési kapacitás Lásd (***) alatti értelmezést táblázat * A TOC helyett első közelítésben a mért LOI érték is használható, figyelembe véve, hogy nem egyenértékű vele. Ha a LOI értéke nem éri el a 6 tömeg-%.ot,. akkor a TOC-t nem szükséges meghatározni. ** Ha a mért TOC érték meghaladja a 6 tömeg-%-ot (pl. talajhulladékok esetében), akkor a felügyelőség nagyobb határértéket is megállapíthat, feltéve, hogy L/S=10 l/kg arány mellett, a hulladék mért DOC értéke nem éri el a 1000 mg/kg-ot a hulladék saját ph-ján, vagy ph 7,5-8,0 tartományban mérve. *** Minthogy több szervetlen összetevő ph 6 tartományban is kioldódik, ezért az ANC/BNC vizsgálatok során meg kell határozni a kioldott mennyiségüket a ph függvényében ph 4-12 tartományban, 8 ph értéken, beleértve a saját ph-t is. Elfogadható a hulladék akkor, ha a fenti ph tartományban mért kioldási koncentrációk egyetlen esetben sem lépik túl a táblázatban, L/S=10 l/kg arányra vonatkozó, határértékeket. Ha a lerakásra szánt veszélyes hulladék (granulált formában végzett) vizsgálatai alapján nem tesz eleget a megadott kioldási határértékeknek, akkor a hulladékot további előkezelésnek kell alávetni annak érdekében, hogy eleget tegyen a kioldási követelményeknek. Ha az előkezelés során monolit formájú hulladékot állítanak elő, akkor ennek a C kategóriájú hulladéklerakóban történő lerakhatóságát a monolit hulladékok vizsgálatára vonatkozó nemzeti szabvány kihirdetéséig, a következőképpen kell megítélni: a monolit hulladékot granulálni szükséges, és a kioldódási vizsgálatokat L/S= 10 l/kg arány mellett kell elvégezni, annak tudatában, hogy ez a modellvizsgálat nem ad kielégítő információt a monolitok kioldhatóságában meghatározó szerepet játszó diffúziós kioldási mechanizmusról Az egyes hulladéklerakó kategóriákban lerakható hulladékok köre, a fogadási kritériumok meghatározása A lerakó élettartamát geometriai befogadóképessége, az elhelyezendő hulladék mennyisége határozza meg. A lerakó terheléséhez ismerni kell a napi várható legkisebb, a legnagyobb (m 3 /d, t/d) és az éves mennyiséget (m 3 /év, t/év). A hulladéklerakáshoz az alábbi paramétereket ajánlatos ismerni a hulladékról: a.) Minden hulladéktípus esetében, illetve minden szállítmány esetében ismerni kell az alábbi hulladékjellemzőket, melyet vagy a hulladék birtokosának, vagy a hulladék kezelőjének birtokában kell, hogy legyen: a technológia leírása, melyből a hulladék keletkezik, illetve a technológiában felhasznált anyagok, az alkalmazott hulladékkezelési módok, a hulladék kémiai összetétele illetve kilúgzási értékei, a hulladék megjelenési formájának tulajdonságai (szín, szag, állag), a hulladék EWC besorolása, EWC kódja, egyéb olyan információk, melyek a hulladék lerakását befolyásolhatják, 34

36 b.) A rendszeresen keletkező és folyamatosan beszállításra kerülő hulladékok esetében az alapjelenségek meghatározása csak a beszállítás megkezdésekkor szükséges. c.) A lerakhatóság eldöntése érdekében az egyedi, nem rendszeresen beszállításra kerülő hulladékok esetében minden lerakásra kerülő hulladék esetében meg kell adni az alapjellemzést. d.) 3. pontban foglaltak alapján a nem rendszeresen keletkező hulladékok esetében nem szükséges megfelelőségi vizsgálat az átvételkor. e.) Az alapjelenségekhez szükséges vizsgálatok elvégzéséhez MSZ EN ISO 9001:2000 minősítéssel rendelkező laborban vagy akkreditált laborban végezhető csak. f.) A megfelelőségi tesztek és a gyors hulladékátvétel érdekében a lerakókon ki kell dolgozni az EN szabvány szerinti gyorstesztet. A módszert a környezetvédelmi szakhatósággal jóvá kell hagyatni. g.) A hulladékok átvételét az MSZ EN ISO 9001:2000 szerint előírt dokumentált formában kell végezni, azaz ki kell terjedni a: hulladékok átvételére, hulladékok lerakására, depóniák utókezelésére, dokumentumok kezelésére. h.) A hulladékszállítmányoknak az összes előírt bizonylatokkal is rendelkeznie kell, melyet az egyéb jogszabályok rögzítenek, ez veszélyes hulladék esetében még egy SZ bizonylattal is kiegészül. i.) Minden lerakási kategóriában a hulladékszállítmányok anyagi tulajdonságainak ellenőrzése a dokumentumok egyeztetésével kezdődik, ezek a követezőek: a hulladék tulajdonosa, a beszállító, a beszállításra került hulladék adatai, a szerződésben rögzített adatokkal való megegyezése. j.) A dokumentumok ellenőrzése után következik a szállítmányok szemrevételezése, mely magában foglalja, az alábbiakat: szállítmányozás, göngyöleg a hulladék állaga. A hulladékok halmazállapotától függően más-más mintavétel szükséges, gondolva itt pl. a hulladék halmazállapotára. k.) Ez után egy érzékszervi ellenőrzés következik, mely egy szín, szag, valamint hőmérséklet meghatározást foglal magába. Ezen érzékszervi ellenőrzés során esetlegesen gyanú merülhet fel a hulladék nem megfelelősége felől. l.) Ha az eddig felvetet követelményeknek megfelel a hulladék, csak akkor következhet a beszállításra kerülő anyag lemérése híd- vagy darumérleg segítségével. m.) Ezután a hulladékról összegyűjtött összes információt egy számítógépes rendszerben kell regisztrálni. A hulladékkal kapcsolatos bizonylatokat az előírt ideig meg kell őrizni, veszélyes hulladék esetében pedig nem selejtezhetőek ezen adatok. (GREENTECH Kft., 2002.) 35

37 A hulladéklerakón ártalmatlanítható hulladékok A hulladéklerakón a következő hulladékok lerakása engedélyezhető: a hulladéklerakás általános szabályai alapján a lerakással csak előkezelt hulladékok ártalmatlaníthatóak, kivéve az inert hulladékokat és azokat a hulladékokat, melyek előkezelése az elérhető legjobb technikával nem valósítható meg, települési szilárd hulladék, amely kielégíti a hulladéklerakóban átvehető hulladékokra a 20/2006.(IV.5.) KvVM rendelet 2. sz. mellékletének megfelelően megállapított átvételi követelményeket, és kielégíti a Hgt. 56. (7.) bekezdés a), b) és c) pontjai szerinti szervesanyag tartalom csökkentésére vonatkozó követelményeket, egyéb, nem veszélyes hulladékok, amelyek kielégítik a rendelet szerinti átvételi követelményeket, biológiai, kémiai, illetőleg hőkezeléssel, tartós (legalább 6 hónapig tartó) tárolással, vagy más kezeléssel nyert olyan szennyvíztisztításból származó hulladék és csatorna iszap, amelyben a fekál coli és a fekál streptococcus szám ml-ben mért mennyisége a kezelés során az eredeti érték 10%-a alá csökkent, az előkezelés (befoglalás, beágyazás, stb.) után, nem veszélyes hulladékként kezelhető, eredetileg veszélyes hulladékok, melyek kielégítik a rendelet szerinti átvételi követelményeket. Ezeket a hulladékokat a biológiailag lebomló hulladékoktól elkülönítve, külön kazettában kell lerakni. inert hulladékok technológiai célú lerakása (lerakóhelyi útépítés, takarás, területkiegyenlítés, stb.). A hulladéklerakón nem ártalmatlanítható hulladékok A hulladéklerakóban nem helyezhetők el a következő hulladékok: folyékony hulladék, nyomás alatt gáz, a Hgt. 2. sz. melléklete szerinti robbanásveszélyes, fertőző kórházi, vagy más egészségügyi, illetve állategészségügyi intézményből származó klinikai hulladék, használt gumiabroncsot július 1-je után, a hulladéklerakó építés műszaki védelmének céljára használt, gumiabroncsok, valamint a kerékpár gumiabroncsok és az 1400 mm külső átmérőnél nagyobb gumiabroncsok kivételével, továbbá az aprított használt gumiabroncsot július 1-je után, előkezelés nélküli szennyvíziszap, állati hulladék, minden más típusú hulladék, mely nem elégíti ki a rendelet 2. sz. mellékletében meghatározott átvételi követelményeket, veszélyes hulladék, kivéve az előkezelés (befoglalás, beágyazás, stb.) után, nem veszélyes hulladékként kezelhető, eredetileg veszélyes hulladékokat. tilos a hulladék keverése, hígítása abból a célból, hogy az így nyert hulladék megfeleljen a hulladéklerakóban való elhelyezés követelményeinek. Inert hulladéklerakó Átvétel csak szemrevételezés és a szállítási dokumentációk ellenőrzése után történhet. Nem tekinthető inert építési hulladéknak az a hulladék, amely szerves vagy szervetlen - a évi XXV. Törvény, valamint 44/2000. (XII.27.) EüM rendelet értelmében ilyen - anyagokkal szennyezett. 36

38 Az inert hulladéklerakóban tehát csak az olyan hulladékok helyezhetőek el, melyek inert hulladéknak lett minősítve és semmilyen veszélyes anyaggal nem szennyezett. Azonban, ha az inert hulladék valamilyen anyaggal szennyezett, akkor a szennyezés milyenségétől függően csak olyan lerakóban helyezhető el, mely lerakó ezen szennyeződés fogadására alkalmas és ezen szennyezőanyag befogadására engedéllyel rendelkezik. Alapjellemzők vizsgálata nélkül átvehető hulladékok EWC kód Leírás Korlátozások Üveg alapú, szálas anyagok hulladékai Csomagolási üveg-hulladékok táblázat A hulladék nem tartalmazhat szerves kötőanyagot Beton Elkülönített építési és bontási hulladékok (*) Tégla Elkülönített építési és bontási hulladékok (*) Cserép és kerámiák Elkülönített építési és bontási hulladékok (*) Beton, tégla, cserép és kerámia keveréke Üveg Elkülönített építési és bontási hulladékok (*) Föld és kövek A hulladék nem tartalmazhat humuszt, tőzeget, továbbá szennyezett területről származó földet, köveket Üveg Üveg Elkülönített üveg Talaj és kövek A hulladék csak kertekből, parkokból származhat, és nem lehet benne humusz, illetve tőzeg (*) Az elkülönített építési és bontási hulladékok, kis mennyiségben más összetevőket is tartalmazhatnak (pl. fémek, műanyagok, talaj, szerves anyagok, fa, gumi stb.). A hulladék eredetét ismerni kell. B1b kategória esetében A hazai szabályozás keretében javasolható a nem veszélyes hulladékok lerakására szolgáló (Blb) jelű alkategória keretében a stabil, nem reaktív veszélyes hulladékok (előkezelés után nem veszélyes hulladékok) fogadása, lerakása. A B1b kategóriába tartozó lerakókban csak kis szervesanyag-tartalmú (biodegradálódott) szervetlen hulladékok helyezhetőek el. A hulladéklerakó nem-veszélyes, szervetlen, kis szervesanyag-tartalmú (TOC<5%) hulladékokra, külön jogszabály (23/2003. (XII.29.) KvVM rendelet) szerint stabilizált biohulladékra, valamint ugyanazon cellában fogadható stabil, nem reaktív veszélyes hulladékra létesíthető. Stabil, nem-reaktív a hulladék, ha a kioldási viselkedése, hosszú távon sem változik kedvezőtlenül a hulladéklerakó tervezett viszonyai vagy véletlen események hatására: sem magában a hulladékban (pl. biológiai lebomlással) sem hosszú távú környezeti hatások következtében (pl. víz, levegő, hőmérséklet, mechanikai kényszerek), sem más hulladék hatására (beleértve a hulladékból keletkezett anyagokat is, mint a csurgalékvíz és a fejlődő gázok). 37

39 A lerakható hulladékok körébe sorolható azon hulladékok, melyek a háztartási hulladéktól elkülönítve kerül begyűjtésre és nem veszélyes hulladék, az európai hulladéklista alapján pedig a 20. osztályba sorolható. 20 A B1-es típusú lerakóban lerakható hulladékok táblázat Települési hulladékok (háztartási hulladékok és az ezekhez hasonló, kereskedelmi, ipari és intézményi hulladékok), beleértve az elkülönítetten gyűjtött hulladékokat is elkülönítetten gyűjtött hulladék frakciók (kivéve 15 01) papír és karton üveg ruhanemű textíliák étolaj és zsír festékek, tinták, ragasztók és gyanták, amelyek különböznek a től mosószerek, amelyek különböznek a től gyógyszerek, amelyek különböznek a től elemek és akkumulátorok, amelyek különböznek a tól kiselejtezett elektromos és elektronikus berendezések, amelyek különböznek a , és kódszámú hulladékoktól fa, amely különbözik a től műanyagok fémek kéménysöprésből származó hulladékok közelebbről nem meghatározott egyéb frakciók talaj és kövek egyéb, biológiailag lebonthatatlan hulladékok egyéb települési hulladék úttisztításból származó hulladék lom hulladék A B1b kategóriájú lerakókban elhelyezhető hulladékok a 20-as főcsoportban található hulladékok, kivéve a csillaggal jelölt hulladékok, továbbá azon csoportok sem, melyek szerves anyagot tartalmaznak vagy azzal nagymértékben szennyezettek. Azonban könnyen összekeverhető a es csoportba tartozó hulladékok a veszélyes hulladékok között azonos néven szereplő hulladékokkal, erre gondosan ügyelni kell. Ez utóbbi esetekben fontos lehet az alapjellemzés a hulladék veszélytelenségének bizonyítása érdekében főként, ha az intézményi begyűjtésből származik. Az adott lerakóban fogadható hulladékok körébe tartozik még a stabilizált biohulladék, illetve a komposztált anyagok is. A 20-as főcsoportban megtalálható és lerakható hulladékok mellett elhelyezhető még a lerakóban a hulladék biológiai kezelésből származó nehéz frakció, mely kis szervesanyag-tartalommal bír. Természetesen komposztálásra csak a 23/2003. (XII.29.) KvVM rendelet 1. sz. mellékletében szereplő hulladékok kerülhetnek. A hulladék fogadásának kritériumai: 38

40 a.) Ezek az EWC kódos hulladékok kémiai tesztelés nélkül csupán szemrevételezéssel fogadhatók a lerakóban. A szemrevételezés lehet a lerakás előtt, vagy a lerakás után. Nem helyezhetők el ebben az alkategóriában azok a hulladékok, melyek olyan mértékben szennyezettek veszélyes hulladékkal, hogy kezelésük indokolt. Ezen szállítmányokból mintát kell venni, és a mintát egy hónapig megőrizni. b.) Gyanú esetén az adott szállítmányból mintavétel után kilúgzási vizsgálat szükséges és a mért értékek összevetése az adott alkategória kilúgzási határértékeivel. A műveletek fázisai: mintavétel hulladékból, vizes eluátum készítés EN szabvány szerint, tesztekkel a kritikus paraméterek meghatározása (ph, anion, kation kioldás), a mért értékek összevetése a kilúgzási határértékekkel. c.) Szükséges a hulladék átvételénél a szállítmányok dokumentációinak ellenőrzése. Az EWC kódok összevetése a hulladék tényleges állagával. d.) A hulladékszállítmányok súlyának regisztrálása a beszállító ügyfelek szerint. Az összes kapcsolódó információ számítógépes rögzítése a dokumentációk tárolása. B3 kategória esetében Az ilyen típusú lerakókban deponálható hulladékok a települési szilárd hulladékok kevert, szerves és szervetlen összetevőket tartalmazó nem-veszélyes hulladékok. Ezen lerakók esetén a lerakás előtt, illetve a lerakást követő kioldási határértékek változni fognak, mivel a lerakás követően bomlás és egyéb folyamatok indulnak meg. Gyakorlatilag az ebben a kategóriában fogadható hulladékok köre a kommunális hulladékgyűjtésből származó kevert, szerves és szervetlen összetevőket is tartalmazó hulladékok fogadhatóak, azonban nem lehet szennyezett veszélyes hulladékkal. A B3 típusú (16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet) lerakón fogadható hulladékok a következők: A hulladékjegyzékben az EWC kód szerint a 20 főcsoportba tartozó nem veszélyes települési hulladékok A külön jogszabályban meghatározott települési szilárd hulladék (A települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI.14.) Korm. rendelet) A hulladék lerakása és átvétele előtti teendők a következők: a.) Átvételüknél ellenőrzés szükséges szemrevételezéssel. Ez történhet a hulladék lerakása előtt és után. b.) Amennyiben a lerakandó hulladékkal kapcsolatban gyanú merülne fel, hogy az veszélyes anyagokat is tartalmazhat, akkor egy kilúgzási vizsgálattal erről meggyőződhetünk. A művelet fázisai: mintavétel a lerakandó hulladékból, vizes eluátum készítés EN szabvány szerint, a tesztek segítségével a kritikus paraméterek meghatározása (ph, anion, kation kioldódás), a kapott értékek összehasonlítása a határértékkel. A folyamatos hulladékszállítmány ürítésénél, terítésénél ajánlott a szemrevételezést megtenni. Természetesen a nem megfelelő, ill. a lerakóra be nem szállítható anyagok esetében a lerakását vissza kell utasítani. c.) A hulladékudvarok gyűjtéséből származó hulladékszállítmányokat az alapjellemzésen túl, megfelelőségi teszteknek kell alávetni. 39

41 A nem megfelelő hulladékszállítmányt természetesen vissza kell utasítani. A hulladékokból kivett mintákat egy hónapig meg kell őrizni. d.) A beszállított hulladékok adatait folyamatosan rögzíteni kell, a szállítási bizonylatok alapján. A hulladékforgalomnak a beszállított hulladékok súlyregisztrálását is tartalmaznia kell. e.) A hulladékszállítmányok rögzítése és tárolása. Veszélyes hulladéklerakók felszíni lerakója (C kategória) Az érvényes rendeletek értelmében lerakótelepen a más módszerrel nem, vagy csak aránytalanul nagy költséggel ártalmatlanítható mérgező hulladékokat lehet lerakni. Továbbá a környezetvédelmi hatóság által engedélyezett hulladékok helyezhetők el a hulladéklerakón. A veszélyes hulladékok esetében is törekedni kell a hulladékok ártalmatlanítására, ezzel is csökkentve a lerakandó veszélyes hulladékok mennyiségét. Tilos a lerakótelepeken lerakni: éghető veszélyes hulladékokat; tűzveszélyes, illetve fokozottan reakcióképes veszélyes hulladékokat; gyorsan bomló szerves anyagú hulladékokat. Előkezelés nélkül tilos lerakni a veszélyes folyékony hulladékokat. A veszélyes hulladék átvétele és lerakása előtt az alábbi szempontokat kell figyelembe venni: a.) Veszélyes hulladék átvétele csak az úgynevezett SZ bizonylat mellet lehetséges. b.) Ezt követi, a lerakandó hulladék szemrevételezése. Ilyenkor kell összehasonlítani, hogy a hulladékkal megegyezik-e a feltüntetett EWC kódnak. Egy technológiából származó hulladékok folyamatos beszállítása esetén ezt már a szerződés megkötésekkor fixálni lehet. c.) Ezt is szúrópróbaszerűen kell ellenőrizni, a megfelelőségi teszt szerint. Ez a teszt lehet: PrEN szabvány szerinti szárazanyag-tartalom meghatározása, a szárított mintából festék vagy éghető anyagok esetében az MSZ : 1990 szabvány szerint végzett nyílt téri gyulladási hőmérséklet meghatározása, a szárított mintából éghető anyagok esetében az MSZ :1986 szabvány szerinti fűtőérték meghatározása, EN szabvány alapján, eluátumból készült ph vezető képességi vizsgálat, esetenkénti kilúgzási határérték ellenőrzése gyorstesztekkel. A mintákat minimum egy hónapig meg kell őrizni, de a környezetvédelmi hatóság hosszabb időt is előírhat. d.) Amennyiben a beszállítandó hulladék nem rendszeresen keletkezik, nem folyamatos technológiából származik, úgy a jogszabály alapján a megfelelőségi teszt hanyagolható, feltéve ha a beszállító a hulladék teljes alapjellemzését megadja. Ha az alapjellemzés nem teljes, illetve a gyanú merül fel a hitelességével kapcsolatban, akkor a megfelelőségi tesztet természetesen el kell végezni. Ha az eredmény nem megfelelő a beszállítást vissza kell utasítani. e.) A hulladékbeszállítást ügyfelenként kell ellenőrizni és regisztrálni a beszállított súlyra. f.) A lerakott hulladékról származó összes információt rögzíteni kell egy számítógépes rendszer segítségével. A számítógépes rendszernek minden olyan adatot tárolnia kell, mely a hulladékkal, lerakóval, ügyféllel kapcsolatos. És ezen információkat a bejelentési kötelezettség értelmében a szakhatóság részére közölni kell. 40

42 A hulladéklerakók működéséből származó zavaró hatások és veszélyek A környezetre gyakorolt zavaró hatásokat a minimálisra kell csökkenteni a hulladéklerakó üzemeltetése során, melyek a következők lehetnek: kiporzás, légszennyezés, szaghatások, szél által elhordott anyagok következtében kialakuló területi szennyezések, gépjárművek által keltett zaj-, és rezgésterhelés, madarak, kártékony kisemlősök, rovarok elszaporodásából származó károkozás, aeroszolok képződése, tűzesetek. 41

43 2. A LERAKÓ HELYKIVÁLASZTÁSA A hulladéklerakó helykiválasztása egy összetett szakmai feladat, amit mindenkor az adott jogszabályok betartása, figyelembe vétele mellett kell elvégezni. A terület-kiválasztás folyamatát a 2.1. ábra szemlélteti és látható, hogy számos szempontot, esetenként érdeket figyelembe vevő, nagy gondosságot és körültekintést igénylő feladatról van szó. A beruházás megfogalmazása. A f ő környezeti hatótényezők meghatározása A számításba jöhető területek meghatározása. A hulladékgazdálkodási-, gazdasági-, területgazdálkodási-, jogi- és szocioökonómiai szempontok, valamint a természeti adottságok vizsgálata. A számításba jövő területek értékelése, összehasonlítása, rangsorolása. A r eálisan számításba jövő területek kiválasztása. A kiválasztott területek előzetes környezetföldtani, geotec hnikai kutatása, értékelése. Lakossági részvétel a kiválasztásban. Előzetes/részletes környezeti hatástanulmány A leginkább alkalmas terület kiválasztása és részletes környezetföldtani, geotechnikai kutatása, értékelése ábra A területkiválasztás folyamata 2.1. A lerakók helykiválasztásának környezetföldtani követelményei, az alkalmassági kritériumok A környezetföldtani követelmények meghatározásának alapvető feltétele, hogy a természeti környezet és a mesterséges védelem együtt adja a szükséges feltételeket az adott hulladék elhelyezésére. A gyakorlatban a végleges lerakóhelyeknél megkövetelünk egy olyan minimális természetes védelmet, ami egyrészt megnyugtató a környező lakosságra, másrészt védelmet nyújt olyan előre nem látható esetekben, amikor a mesterséges korlátok lebomlanak, roncsolódnak. Ez utóbbi esetben a természetes védelemnek elegendőnek kell lenni arra, hogy a tönkrement mesterséges védelmet helyreállítsák anélkül, hogy közben a környezet károsodna. 42

44 Az Európai Unió Tanácsának 1999/31/EK sz. direktívája a következőket írja elő: A hulladéklerakó helyének megválasztásánál az alábbi követelményeket kell figyelembe venni (1999/31/EK. I. melléklet): g.) a telep hatásának lakó- és üdülőövezetektől, vízi-utaktól, csatornáktól, felszíni vizektől mezőgazdasági és lakott területektől való távolságát; h.) talajvíz, parti szűrésű víz, természetes védelmi övezetek helyzetét, előfordulását i.) a terület földtani és hidrogeológiai adottságait j.) árvíz, felszínsüllyedés, felszínmozgás (csúszás), lavina veszélyt a területen k.) a természeti vagy kulturális örökség védelmét a területen. A hulladéklerakás feltételeiről szóló 20/2006.(IV.5.) KvVM rendelet 1. sz. mellékletének előírásai szerint a hulladéklerakó helyének megválasztásánál az alábbi követelményeket kell figyelembe venni. Hulladéklerakó az Országos Hulladékgazdálkodási Tervben, valamint a létesítés telephelye szerinti területi, helyi hulladékgazdálkodási tervekben foglalt célokkal és feladatokkal összhangban, a rendelet 1. sz. mellékletében felsorolt követelmények (lásd a következőkben) betartásával létesíthető. A lerakó telekhatára és a meglévő vagy a településrendezési tervben kijelölt összefüggő lakóterület, illetve lakó épület(ek), védett természeti terület, mezőgazdasági terület között a védőtávolságot a Felügyelőség állapítja meg, figyelembe véve a külön jogszabályokban (2003. évi XXVI. törvény; valamint a 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet) foglalt előírásokat. Ha külön jogszabály másképp nem rendelkezik, a felügyelőség által megállapított védőtávolság nem lehet kevesebb, mint: veszélyes hulladék lerakására szolgáló lerakó esetén: 1000 m; nem veszélyes hulladék lerakására szolgáló lerakó esetén: 500 m; inert hulladék lerakására szolgáló lerakó esetén: 300 m. A hulladéklerakó helyének kiválasztásánál, a külön jogszabályokban megállapított területfejlesztési, terület- és településrendezési szempontokon kívül, a környezet védelme érdekében, a következő szempontokat kell figyelembe venni és mérlegelni: a terület hidrogeológiai tulajdonságait, a felszíni és a felszín alatti vizek védelmét, figyelembe véve a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területek besorolására vonatkozó érzékenységi kategóriákat, ivóvízbázisok védőidomainak, védőterületeinek helyét és védelmét, a földtani közeg, különösen a termőföld védelmét, a levegőtisztaság-védelmi előírásokat, a természetvédelmi, a tájvédelmi követelményeket, valamint a természeti és a kulturális örökség védelmét, az árvíz-veszélyt, a földtani közeg mozgásából (csúszás) adódó veszélyt, a közegészségügyi előírásokat, a tűzvédelmi előírásokat, a hulladéklerakó határának az üdülőövezetektől, a vízi utaktól, a csatornáktól, a felszíni vizektől és a mezőgazdaságilag művelt területektől való távolságát, a gazdaságossági mérlegelést. Hulladéklerakó csak olyan területen létesíthető, ahol a talajvíz maximális szintje legalább 1,0 m-rel mélyebben van, mint lerakó szigetelőrendszerének fenékszintje. 43

45 Nem létesíthető veszélyes és települési hulladékok lerakására szolgáló lerakó a külön jogszabályban (219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet) értelmezett, kiemelten érzékeny, felszín alatti vizek minőségének védelmére fenntartott területen. A részletezett érzékenységi kategóriák területi eloszlása megtalálható a Környezetvédelmi Minisztérium gondozásában megjelent Kármentesítési füzetek 7. kötetéhez tartozó 1. mellékletein, ill. a minisztérium internetes honlapján elérhető: ( Hulladéklerakó nem létesíthető: erózió-veszélyes területen, a földtani közeg mozgása által veszélyeztetett területen, karsztos, erősen tört szerkezetű, tagolt kőzetösszletű területen, ahol a felszínen vagy a felszín alatt 10 méteren belül mészkő, dolomit, mész- és dolomitmárga képződmények, illetve tektonikailag erősen tagolt kőzetösszletek vannak, a külön jogszabályban (123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet) értelmezett, az üzemelő és a távlati ivóvízbázisok, ásvány- és gyógyvízhasznosítást szolgáló vízkivételek kijelölt vagy kijelölés alatt álló belső, külső védőövezetein, illetve hidrogeológiai "A" védőterületein, természeti oltalom alatt álló területen, energiaszállító vezetékek védősávjában, működő, illetve felhagyott mélyművelésű bánya felszakadási területén, ha a földtani közeg mozgása még nem konszolidálódott, továbbá bányaművelésre, távlati művelés céljából, kijelölt területen, földrengésveszélyes területen, ahol a várható földrengés maximális erőssége az Európai Makroszeizmikus Skálán (EMS), VI. fokozatú, árvíz-, és belvízveszélyes, továbbá ármentesítéssel nem rendelkező területen, A karsztos ill. karsztosodásra hajlamos területeknél meg kell különböztetnünk a nyílt- ill. zárt karsztterületeket. Az előbbinél egyértelmű a tiltás, míg az utóbbinál (zárt) a fedőréteg vastagságától, vízzáróságától, szennyezőanyag visszatartó képességétől függően lehetőség van a mérlegelésre. Gyakorlatilag ugyanez vonatkozik az erősen tört szerkezetű, tagolt kőzetösszletű altalajra is. A rendelet a szükséges fedőréteg-vastagságot 10 m-ben határozza meg, de szakmailag indokoltabb a mechanikus alkalmazás helyett az elérési időt vizsgálni, s az engedély megadását legalább t=100 év elérési időhöz kötni. Az alábányászott területeknél a süllyedések konszolidálódása ill. időbeni alakulása-, a potenciális nyersanyaglelőhelyek esetében pedig a gazdaságossági prioritások adnak lehetőséget a mérlegelésre. Az üzemelő és távlati ivóvízbázisok kijelölt, vagy kijelölés alatt álló belső-, külső- védőövezeteire, illetve A és B hidrogeológiai védőterületeire vonatkozó korlátozásokat a 123/1997. (VII.18.) sz. Korm. rendelet fogalmazza meg, amelynek a legfontosabb korlátozó rendelkezéseit a 2.1. táblázat foglalja össze. 44

46 A védőterületek és védőidomok övezeteire vonatkozó korlátozások a (123/1997. (VII.18.) Korm. rendelet alapján Tevékenység Települési folyékonyhulladék lerakó létesítése és üzemeltetése Településihulladék-lerakó (nem veszélyes hulladékok) Építésihulladék-lerakás Veszélyeshulladék-ártalmatlanító Veszélyeshulladék-lerakó Veszélyeshulladék üzemi gyűjtő Felszíni és felszín alatti vízbázisok 2.1. táblázat Felszín alatti vízbázisok hidrogeológiai belső külső A B Védőövezetek Jelmagyarázat: : tilos : új létesítménynél, tevékenységnél tilos, a meglévőnél a környezetvédelmi felülvizsgálat/hatásvizsgálat eredményétől függően megengedhető : új vagy meglévő létesítménynél, tevékenységnél a környezeti hatásvizsgálat/felülvizsgálat, illetve az ezeknek megfelelő tartalmú egyedi vizsgálat eredményétől függően megengedhető : nincs korlátozva. A rendelet a helykiválasztásnál külön kiemeli az altalaj geotechnikai adottságainak a figyelembe vételét, amit a 2.2. fejezet ismertet A földtani közeggel szemben támasztott kritériumok Veszélyeshulladék-lerakók létesítése esetén a területnek geotechnikai szempontból az alábbi adottságokkal kell rendelkeznie: a.) Inert lerakónál 1,0 m vastag, k 10-7 m/s, nem veszélyes-, ill. veszélyeshulladék-lerakónál 1,0 ill. 5,0 m vastag, k 10-9 m/s szivárgási tényezőjű földtani közeg (altalaj) vagy vele egyenértékű védelmet nyújtó épített réteg, amelynek a minimális vastagsága 0,5 m. A nemzetközi gyakorlatban az altalaj kifejezés általánosan elterjedt és a továbbiakban ezt használjuk. A földtani közeg: a föld felszíne és a felszín alatti rétegei. Az altalaj ettől szűkebb fogalom, amelyen a lerakó alatti földtani közeget értjük, amelyre a lerakó potenciálisan veszélyt jelent vagy jelenthet. b.) Az altalaj anyagának agyagásvány-tartalma a nem veszélyes-, ill. veszélyeshulladéklerakónál legalább 10 % legyen, rendelkezzen nagy adszorpciós kapacitással. Utóbbi esetben a terület különösen kedvező, ha az altalaj kationcserélő kapacitása T 25 mekv/100 g, megfelelő, ha mekv/100 g közötti érték. Ha T 15, az altalaj adszorpciós kapacitása kedvezőtlen, de ez nem kizáró kritérium. c.) A talajvíz maximális nyugalmi vagy nyomásszintje nem veszélyeshulladék-lerakónál legfeljebb 1,0 m-re veszélyeshulladék-lerakónál legfeljebb 5,0 m-re lehet a lerakó szigetelőrétegének fenékszintjétől. Így kívánatos, hogy a talajvíz maximális nyugalmi vagy nyomásszintje legalább 1,0 ill. 5,0 m-rel az eltávolított humuszréteg utáni felszín alatt legyen, ellenkező esetben a depónia fenékszintjét ki kell emelni. d.) Az altalaj szervesanyag-tartalma max. 5% lehet. 45

47 e.) A lerakó altalajának a depónia várható terhelésével szemben teherbírónak kell lennie, biztosítania kell, hogy a terhelés hatására bekövetkező deformációk az aljzatszigetelő rendszer hatékonyságát, a depóniatest állékonyságát ne veszélyeztessék. f.) Kedvezőtlen, ha felszínközelben kis szilárdságú, gyengén konszolidált rétegek fordulnak elő, mert ezen rétegek összenyomódásából származó többletsüllyedést a depóniaaljzat kiemelésével kompenzálni kell. A b.) pontban megfogalmazott követelmények a nemzetközi gyakorlatban elfogadott, esetenként szabványban (ÖNORM, DIN) rögzített értékek, hatályos magyar jogszabály, szabvány ezen értékekre nincs A lerakó területének környezetföldtani kutatása A hulladéklerakók helyszínének környezetföldtani kutatása célszerűen egymástól elkülönült fázisokban történik a 2.2. táblázat szerint. A hulladéklerakók helyszínének környezetföldtani kutatása Kutatási fázis Elérendő cél I. Előzetes kutatás Alternatív területek kijelölése II. Felderítő előzetes kutatás III. Részletes kutatás Az alternatív területeken eldönthető legyen: az egyes területek alkalmassága, a területek rangsora 2.2. táblázat A kiválasztott, leginkább kedvező területen minden szükséges részletkérdés tisztázása Az egyes kutatási fázisokban elvégzendő vizsgálatok körét a tisztázandó problémákat a 2.3. táblázat foglalja össze. Nyilvánvalóan minden egyes probléma megoldásához, tisztázásához széleskörű helyszíni és laboratóriumi vizsgálatokra van szükség. A talajokon elvégzendő laboratóriumi vizsgálatokat a 2.4. táblázat foglalja össze. 46

48 Hulladéklerakó-telepek kutatása során elvégzendő vizsgálatok fázisai és a vizsgálandó problémák köre (JÓZSA-HETÉNYI-RAINCSÁK, 1990.) 2.3. táblázat Vizsgálat Általános területrendezési telepítési szabályok: Területfelhasználási szabályok Településfejlesztési szempontok Védett területek (vízvédelmi, természetvédelmi, ásvány-, vagyonvédelmi, stb.) Védőtávolságok (településtől, közúttól, stb.) Megközelíthetőség Meteorológiai adatok: Csapadékadatok Szélviszonyok Földrajzi adottságok: Morfológiai viszonyok (lejtőkategória stb.) Növényzet, művelési ágak Hidrológiai adottságok: Árvíz, belvíz-veszélyeztetettség Lefolyási viszonyok, csapadékvíz-elvezetés Befogadók, vízfolyások, vízgyűjtő területek Földtani adottságok: Távolabbi környezet vizsgálata Ásvány-kőzettani felépítés Kor, település, vastagság Fejlődéstörténet, tektonika Átnézeti földtani térképek, szelvények A kutatási terület vizsgálata: Feltáró létesítmények (fúrások, aknák stb.) telepítése Ásvány-kőzettani viszonyok, vizsgálatok Kor, település, vastagság Fejlődéstörténet, tektonika Különböző méretarányú térképek, szelvények szerkesztése Műszaki földtani viszonyok: Szeizmikus, földrengés-veszélyességi viszonyok Felszínmozgás veszélyességi térkép Rézsűállékonysági vizsgálat Erózióvizsgálat Geotechnikai jellemzők Alapozási viszonyok Műszaki védelem o: elvégzendő vizsgálat +: becslés, prognózis Kutatási fázisok I. II. III. o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o + o o o o o o o o o o o o o o o o o 47

49 A területkijelölés során a talajokon végzendő laboratóriumi vizsgálatok Kísérlet Kivitelezés alapja Mért jellemzők 2.4. táblázat Szemeloszlás MSZ 14043/3 szemeloszlás, egyenlőtlenségi mutató Víztartalom MSZ 14043/6 víztartalom, konzisztencia-index, telítettség Konzisztencia-határok MSZ 14043/4 folyási határ, sodrási határ, plasztikus index, sodrási határ Zsugorodás MSZ 14043/4 zsugorodási határ, lineáris zsugorodás Szerves alkotók MSZ 14043/9 szervesanyag-tartalom Mésztartalom Scheibler módszer CaCO 3 -tartalom A fázisos összetétel térfogat és súlyarányai MSZ Leglazább és legtömörebb település MSZ 14043/5 a talaj sűrűsége, szárazállapottérfogatsűrűség, települési térfogatsűrűség, hézagtényező, hézagtérfogat, fázisos összetétel települési térfogatsűrűség Proctor-vizsgálat MSZ 14043/7 maximális száraz térfogatsűrűségérték, optimális víztartalom Egytengelyű nyomókísérlet Triaxiális nyomókísérlet, nyírókísérlet egytengelyű nyomószilárdság, törési rövidülés, E modulus nyírószilárdsági jellemzők, (kohézió, belső súrlódási szög) Kompressziós kísérlet MSZ 14043/8 összenyomódási modulus, konszolidációs együttható Áteresztőképesség meghatározás flexibilis falú permeabiméter szivárgási tényező, anizotrópia Eróziós kísérlet erózióérzékenység Ásvány-kőzettani elemzések MSZ ásványtani összetétel, földtani eredet Röntgenanalízis vagy differenciáltermoanalízis (DTA) ásványi összetétel, duzzadásképes elegyrészek Vízfelvétel Enslin módszer maximális vízfelvevő-képesség Kationcsere kapacitás kationcserélő képesség, kicserélhető kationok összege, le nem kötött adszorpciós helyek mennyisége 48

50 A feltárások szükséges mennyiségének a meghatározása A hulladéklerakók helykiválasztásához, a lerakók tervezéséhez szükséges feltárás darabszámot, a feltárások megkívánt mélységét Magyarországon ma hatályos jogszabály, szabvány, műszaki irányelv nem szabályozza. Ahhoz, hogy meghatározzuk a feltárások szükséges mennyiségét, nem hagyhatjuk figyelmen kívül ill. célszerű figyelembe venni a következő hazai és nemzetközi szabványokat, ajánlásokat: EUROCODE 7, Az európai geotechnikai tervezési szabvány (EC7) Az 1990-es években elkészültek az európai előszabványok (ENV), amelyeknek az átdolgozása után a 2000-es évek elején elkészülnek a végleges szabványok (EN), amelyeket változtatás és kiegészítés nélkül be kell vezetni a CEN (Comite European de Normalisation) tagországokban, s egyidejűleg ki kell vonni azokat a nemzeti szabványokat, amelyek ezeknek ellentmondanak. Az európai geotechnikai tervezési előszabvány 1. része 1994-ben jelent meg, a 2. és 3. rész 1999-ben. Az EC7 egyik igen lényeges eleme, hogy a geotechnikai tervezési feladatot a várható geotechnikai nehézségek és kockázatok, illetve az alkalmazandó eszközök eljárások szempontjából értékelni kell, és az altalaj-adottságok, a feladat, az építmény, az alkalmazandó geotechnikai megoldások és eljárások, valamint a környezeti kölcsönhatások együttes értékelése alapján geotechnikai kategóriába kell sorolni (2.5. táblázat). Az EUROCODE 7 szerinti geotechnikai kategóriák geotechnikai kategória táblázat építmény kisméretű, egyszerű hagyományos, átlagos nagy, szokatlan altalaj nem kedvezőtlen szokványos nehéz épített és természeti környezet nincs veszélyeztetve veszélyeztetése lehetséges, vizsgálandó védelme külön intézkedéseket kíván természeti hatás jelentéktelen szokványos nagy kockázat kicsi közepes nagy vizsgálatok egyszerű (azonosító) rutin labor és terepi kiegészítő, speciális tervezés rutin módszerek szokásos eljárások speciális módszerek speciális mélyépítési technológiák nem alkalmaznak alkalmaznak alkalmaznak újszerűeket is felügyelet, megfigyelés szemrevételezéssel szokványos mérések is speciális mérések is példák 1-2 emeletes épület, 250 kn, 100 kn/m teher, gödör és támfal 2 m-ig sík- és cölöpalap, támfal, gödör, horgony, földmunka A 2.5. táblázat alapján a hulladéklerakók a 3. geotechnikai kategóriába sorolhatók. Német és osztrák előírások a feltárási munkákra vonatkozóan: DIN 4020 Geotechnische Untersuchungen magas súlypontú épület, nagy tereplépcső, víztelenítés, talajjavítás, hulladéklerakók

51 DIN 4021 Aufschluss durch Schürfe und Bohrungen A geotechnikai kutatási munkákkal foglalkozó német szabvány fejezete a hulladéklerakókat a nem szennyezett talajok lerakóját, a kitermelt földelhelyezést kivéve a 3. geotechnikai kategóriába sorolja. ÖNORM S 2074 Teil 1. Geotechnik im Deponiebau, Standorterkundung A fenti szabványok előírását foglalja össze a 2.6. táblázat 2.6. táblázat A feltárások megkívánt darabszáma, távolsága mélysége, hulladéklerakók esetén Szabvány Fúrási távolság Mélység EUROCODE 7* DIN 4020 DIN 4021 ÖNORM m egyenletes földtani felépítés esetén, 50 m változó földtani felépítés esetén m az alapfeltárásoknál 20 m hálózatsűrítésnél (aknák, kisátmérőjű fúrások) 40 m (kis depónia alapterület esetén min. 3 fúrás) (0,25-0,5) B*** (0,5-1,0) h M ** érték közül a nagyobb 3 h H ** 6 m 1,2 h H legalább 1 fúrásnál, de h min =15 m szabályos rétegződés esetén h min =10 m * Az EUROCODE-nál a megadott fúrási távolság értékek a kis terhelésű, süllyedésre nem érzékeny építményekre vonatkozó adatok. A fúrásmélység a töltésekre vonatkozó analógia alapján. ** h H : a hulladék feltöltési magassága *** B: a feltöltés szélességi mérete A 2.6. táblázat alapján láthatjuk, hogy országonként eléggé eltérő a szabályozás, különösen a feltárások mélységét illetően. Mindamellett a táblázat alapján megfogalmazható egy javasolt feltárási rend: A feltárások sűrűsége (távolsága): hektáronként legalább négy magfúrás (50 50 m háló) a magfúrások között méterenként egy-egy kisátmérőjű talajmechanikai fúrás vagy szondázás. A feltárások megkívánt mélysége: A földtani felépítés bonyolultságától függően legalább 2 vagy több fúrás tárja fel azt a rétegösszletet, amelynek az alakváltozása káros a lerakó állékonyságára, zavartalan üzemelésére. Medencék elhelyezésénél a fúrások mélysége legalább 1,5-szerese legyen a medence mélységének, illetve a hulladék feltöltési magasságának. A további magfúrások mélysége m, a földtani felépítéstől függően. A fúrások egyértelműen tárják fel a lerakó alatti természetes védelmet nyújtó földtani közeget, valamint az első összefüggő vízadó/vízvezető összletet. A kisátmérőjű fúrások mélysége legalább 6,0 m legyen. A mintavételi sűrűség: a mintavételi sűrűséget a vonatkozó szabványok megadják, az általános gyakorlat szerint legalább 0,8-1,0 méterenként, ill. kisebb rétegvastagság esetén minden rétegből szükséges legalább egy-egy minta. A 2.7. táblázat áttekintést ad a különböző földtudományi módszerek, kutatások alkalmazási lehetőségeiről a hulladéklerakók, szennyezett területek kutatása, feltárása terén. 50

52 51

53 52

54 53

55 54

56 55

57 3. A LERAKÓ ALJZATSZIGETELŐ RENDSZERE A szigetelőrendszer felépítését, az egyes elemek egymásra épülését, a minimálisan megkívánt követelményeket többnyire minden országban előírásokkal szabályozzák. Az előírásoknak ugyan országonként vannak eltérő sajátosságai, azonban az alapelvekben nincs lényeges különbség, különösen az EU tagországokban, ahol minden tagország számára kötelezően figyelembe veendő EKdirektívák léteznek. Szakmailag a legjobb megoldás az, amikor az egymáshoz rendelés alapja a lerakandó hulladék veszélyeztető potenciálja, ami nem minden esetben egyezik meg a merev kategorizálás alapján meghatározott listával. A szigetelőrendszert a mechanikai igénybevételen túl elsősorban a hulladékból kijutó csurgalékvíz terheli (kémiai és biológiai terhelés). A veszélyeztető potenciált a csurgalékvíz várható összetétele-, vagy ha ez nem ismert, akkor a lerakandó hulladékból kioldási vizsgálatokkal előállított kivonatok (eluátumok) analítikai és ökotoxikológiai vizsgálata alapján meghatározott eluátum osztály alapján határozhatjuk meg. Valójában ez a legkorrektebb besorolás, mert a ténylegesen a szigetelőrendszerre jutó terhelést veszi figyelembe. Az új 2003/33 EK Tanácsi Határozat alapja a fenti gondolat. Az aljzatszigetelő rendszer a többszörös biztonság elvéből adódóan több elemből áll: a természetes anyagú szigetelő réteg, ami lehet: természetes településű; mesterségesen beépített; a mesterséges anyagú szigetelő réteg, közismert néven műanyag fólia/lemez, geomembrán; a csurgalékvízgyűjtő rendszer. Az aljzatszigetelésen a gyakorlatban nagyon sokszor csak a ténylegesen szigetelő funkciót betöltő elemeket, rétegeket szokták érteni, de a magyar szabályozás nagyon helyesen a csurgalékvízgyűjtő-rendszert is az aljzatszigetelő rendszerhez sorolja Az aljzatszigetelő rendszer felépítésének a szabályozása Az 1999/31/EK irányelv az altalajjal szemben rendkívül szigorú előírásokat tartalmaz mind a veszélyes mind a nem veszélyes hulladékok lerakója esetén. Ugyanakkor a tagországok számára megadja a lehetőséget, hogy az aljzatszigetelés telepítésére vonatkozó általános és specifikus követelményeket egyedileg fogalmazzák meg, előírva, hogy mindkét lerakó típusnál szükséges a megléte (3.1. ábra). Hazánkban az egyes hulladéklerakó kategóriákra vonatkozó aljzatszigetelés kialakításának követelményeit a 20/2006.(IV.5.) KvVM rendelet 1.sz. melléklete szabályozza. A rendelet messzemenően figyelembe veszi az 1999/31/EK irányelveket, valamint a 2003/33 EK direktívának megfelelő lerakó típusokat. A különböző típusú hulladékok lerakóira (inert nem veszélyes hulladék veszélyes hulladék) vonatkozó előírásokat a 3.2. ábra szemlélteti. Az ábrákon megtaláljuk az egyes rétegekkel és műszaki védelmi elemekkel szemben támasztott követelményeket, kritériumokat, méreteket. 56

58 RÉTEG/PARAMÉTER Veszélyes hulladék KÖVETELMÉNY Nem veszélyes hulladék lerakó esetén Szivárgóréteg Vastagság (d s ) d s 0,5 m d s 0,5 m Épített szigetelőréteg (természetes és mesterséges) Inert hulladék A tagállam egyedileg szabályozza Felépítését a tagállamok egyedileg határozzák meg Altalaj Vastagság (d a ) Szivárgási tényező (k a ) d a 5,0 m k a < m/s d a k a 1,0 m m/s d a >1,0 m k a < m/s Vagy: legalább 0,5 m vastag, egyenértékű épített réteg 3.1. ábra Az aljzatszigetelő-rendszer felépítése az 1999/31/EK irányelv alapján 3.2. ábra A hulladéklerakók aljzatszigetelő rendszere felépítésének szabályozása ( A 20/2006.(IV.5.) KvVM rendelet, 1. sz. melléklete alapján) 57

59 A földtani közeg szigetelési- és szennyezőanyag visszatartó-képességének hatékonyságát az határozza meg, hogy a hulladéklerakó alatti, és a hulladéklerakót körülvevő geológiai, hidrogeológiai és geotechnikai feltételek megfelelő védelmet nyújtanak-e a földtani közeget és a felszín alatti vizet fenyegető potenciális veszély elhárítására. A hulladéklerakó aljzat- és oldalszigetelését olyan természetes anyagú rétegből kell megépíteni, amely legalább az alábbiakkal egyenértékű szivárgási tényező értékeket és vastagsági követelményeket elégít ki: veszélyeshulladék-lerakónál: k 1, m/s vastagság 5 m; nem veszélyeshulladék-lerakónál: k 1, m/s vastagság 1 m; inerthulladék-lerakónál: k 1, m/s vastagság 1 m. Amennyiben a fenti tulajdonságokkal rendelkező természetes szigetelő réteg nem áll rendelkezésre, úgy ezzel egyenértékű szivárgási tényező értéket biztosító minimum 0,5 méter vastagságú, kiegészítő épített szigetelő réteg kialakítása szükséges. Egyenértékűnek tekinthető az a két szigetelő réteg, amelyeket az alkalmazás feltételei mellett azonos kumulatív transzport jellemez. ( Az egyenértékűség vizsgálatát részletesen lásd a 3.5. fejezetben.) A hulladéklerakó szigetelésénél betartandók a 3.1. táblázat előírásai. A csurgalékvíz gyűjtésre és aljzatszigetelésre vonatkozó előírások Hulladéklerakó kategória Inert nem veszélyes veszélyes Épített szigetelőréteg nem előírt előírt előírt 3.1. táblázat Szivárgóréteg előírt ( 0,3-0,5m) előírt ( 0,3-0,5 m) előírt ( 0,3-0,5 m) Az épített szigetelő réteg minimális vastagsága 0,5 m, amely szükség szerint több szigetelőanyag-réteg kombinációjával is elérhető. A hulladéklerakó szigetelőrendszerének fenékszintje és a maximális talajvíz szintje, vagy nyomásszintje között legalább 1 méter távolságot kell tartani. Mint látható az új miniszteri rendelet a 90-es évek gyakorlatához képest lényegesen szigorúbb: Az altalajnál (földtani közeg) nem veszélyeshulladék-lerakónál 1,0 méter veszélyeshulladék-lerakónál 5,0 m vastag, k 10-9 m/s szivárgási tényezőjű természetes településű réteget kíván meg. Inerthulladék-lerakónál a vízzárósági követelmény értelemszerűen kisebb (k 10-7 m/s). Amennyiben ez a réteg nem áll rendelkezésre, úgy az előírttal egyenértékű és legalább 0,5 m vastag kiegészítő épített szigetelő réteget ír elő. Ez azt jelenti, hogy az altalaj adottságok hiánya csak természetes anyagú és épített réteggel pótolható. Rendkívül fontos és előremutató, hogy az egyenértékűségnél az azonos szennyezőanyagvisszatartó képességet írja elő, amikor azt az azonos kumulatív transzporthoz köti. (Részletesen lásd a 3.5. pontban.) A korábbi lerakó rendelethez képest változott a csurgalékvízgyűjtő réteg vastagságára vonatkozó előírás (lásd 3.2. ábrán). A rendelet szerint a vastagsága 0,3-0,5 méter között lehet, a 0,5 méternél kisebb rétegvastagságot méretezéssel (részletesen lásd fejezetben) kell indokolni, azonban a minimális vastagság itt sem lehet kevesebb, mint 0,3 m. Lejtős, rézsűs felületen mind beépítési, mind állékonysági (megcsúszás) problémák felléphetnek, itt sok esetben kedvezőbb lehet a geoműanyagok (geodrén, geokompozit, geoszintetikus-agyag) alkalmazása, amennyiben azok az előírttal azonos védelmet biztosítanak. 58

60 A rendelet hatályba lépésével különös gond fordítandó a terület földtani, hidrogeológiai, geotechnikai kutatására, vizsgálatára, hiszen az altalaj megfelelő vízzáróságát ebben a fázisban kell igazolni, szemben az épített réteg kivitelezésekor végzett helyszíni ellenőrzéssel A természetes anyagú szigetelőréteg Mint a 3.1. és 3.2. ábrán látható, a KvVM rendelet, igazodva az EU direktívához, a természetes anyagú szigetelőrétegnél elsősorban a földtani közegtől, az altalajtól kívánja meg a megfelelő vízzáróságot és a szennyezőanyag-visszatartó képességet, és csak ha ez nincs meg, akkor szükséges az épített természetes anyagú, többrétegű szigetelőréteg A szigetelőréteg minősítése, anyagának kiválasztása A szigetelőréteg minősítése (természetes településű altalaj) vagy anyagának kiválasztása minden esetben egy vizsgálatsorozatot jelent, amikor azt kell eldöntenünk, hogy az altalaj vagy a beépítendő réteg rendelkezik-e a rendelet által megkívánt tulajdonságokkal. A természetes településű altalajnál a vizsgálatokkal az altalaj alkalmasságát kell igazolnunk, tehát a minősítés egy lépcsőben történik. Épített szigetelőrétegnél a minősítés többlépcsős: alkalmassági vizsgálatok helyszíni próbatömörítés a kivitelezéskori ellenőrzés. Az elvégzendő geotechnikai vizsgálatokat a 3.3. ábra foglalja össze. Mint látható, mind a természetes településű, mind az épített szigetelőrétegnél a vizsgálatsorozat az alkalmassági vizsgálatokat jelenti, amikor alapvető szempont, hogy a réteg vagy anyag természetes településben vagy beépítés után figyelembe véve a meghatározás körülményeihez képest a depónia üzemelése során fellépő változásokat a megkívánt szennyezőanyag visszatartó képességgel rendelkezzen. Ezt a kritériumot, a hulladék jellegétől, minőségétől és veszélyességi osztályától függő minimális szivárgási tényező értékkel adják meg. Önmagában a megfelelő szivárgási tényező nem jelent megfelelő szennyezőanyag visszatartó képességet. A hulladéktestből kijutó csurgalékvíz jelentősen megváltoztathatja az agyagásványok szerkezetét, átalakulásukat okozhatja. A szigetelőréteg kiválasztásánál, különösen az egyenértékű réteggel való pótlásnál, helyettesítésénél figyelembe kell venni a szigetelőréteg és csurgalékvíz kompatibilitását. Az anyagnyerőhely kiválasztásánál mindig felmerül a kérdés, milyen talajok a legkedvezőbbek a szigetelőrétegként való beépítés szempontjából. Ha a vízzáróságot nézzük, akkor a minél nagyobb agyagásvány-tartalmú, különösen a nagy montmorillonit tartalmú, tehát a nagy plasztikus indexű (I p ) agyagok jönnek számításba. Ugyanakkor az is ismert, hogy minél nagyobb az I p értéke, annál nehezebben tömöríthető a talaj, valamint annál inkább hajlamos a víztartalom változás hatására bekövetkező zsugorodásra. Mint látható, az optimális megoldást a kis- és közepes plaszticitású, de megfelelő agyagásvány-tartalmú és adszorpciós kapacitású iszap-agyag talajok adják. A szigetelőréteg anyagának kiválasztásához a 3.2. táblázat szerinti vizsgálatokat kell elvégezni. 59

61 Altalaj és beépítendõ anyag Alkalmassági vizsgálatok új terület, új anyagnyerõhely keresése osztályozási jellemzõk, tömöríthetõség, szivárgási tényezõ, szilárdsági és kompresszibilitási jellemzõk, szervesanyag tartalom, mésztartalom, kationcsere kapacitás, vízfelvevõképesség Adalékanyag hozzáadása A terület altalaja, ill. a beépítendõ anyag szennyezõanyagvisszatartó -képessége nem megfelelõ Természetes településû altalaj IGEN Anyagnyerõhely Anyagnyerõhely Alklamassági vizsgálatok alapján az anyag próbaterület építésére alkalmas Próbaterület létrehozása Vizsgálatok a próbaterületen Megfelelõ? szemcsenagyságeloszlás, beépítési víztartalom, adalékanyaggal való keverés (ha van), beépítési rétegvastagság, tömörödés/süllyedés (járatszám függvényében), tömörség, átereszõképesség (szivárgási tényezõ) NEM Változtatás (pl. víztartalom növelés) VAN IGEN A próbaterületen végzett mérések alapján: az anyag beépítésre alkalmas. A depóniaépítés megkezdhetõ. Depóniaépítés (rétegenként) Ellenõrzõ vizsgálatok következõ földmunka-fázis elkészítése Mérési eredmények a kritériumoknak megfelelnek? szemeloszlás, víztartalom, Proctor-értékek (beépítési víztartalomra), tömörség, szivárgási tényezõ, terítési vastagság, lejtés, adalékanyaggal való keverés (ha van), izzítási veszteség NEM Bizonyos elemek megváltoztatásával (pl. víztartalom növelés) vane lehetõség arra, hogy az eredmények megfelelõek legyenek? NINCS A beépítendõ anyagból a depóniát nem lehet megépíteni A felület újraépítése szükséges IGEN Mérési eredmények a kritériumoknak megfelelnek? NEM IGEN További földmunka? Nincs A földmunkák befejezõdtek. A földmunkák mûszaki átadása megkezdõdhet ábra A természetes anyagú aljzatszigetelő rétegek kutatása, tervezése, kivitelezése során elvégzendő geotechnikai vizsgálatok (SZABÓ A., 2000.) 3.2. táblázat 60

62 A szigetelőréteg anyagának minősítésekor elvégzendő vizsgálatok, ill. meghatározandó kőzetfizikai jellemzők A meghatározandó paraméter A vizsgálat módja Alkalmassági, beépíthetőségi kritérium Szemcseeloszlás MSZ 14043/3 D max = 63 mm (max. rögátmérő beépítéskor) S D <0,002 20% (agyagfrakció) Konzisztencia jellemzők (folyási határ, sodrási határ, zsugorodási határ, plasztikus index, relatív konzisztencia index) A talajt alkotó fázisok (szilárd-víz-levegő) térfogat és súlyarányai Szervesanyag-tartalom (izzítási veszteség, nedves oxidáció) MSZ 14043/4 javasolt: w L % I P =20-30 % MSZ 14043/5-6 - MSZ 14043/9 max. 5% Vízfelvevő-képesség Enslin-Neff módszer w max 80% Mésztartalom Scheibler-készülékkel CaCO 3 % < 10% Ásvány-kőzettani vizsgálatok (agyagásvány-tartalom) Kationcserélő kapacitás röntgen és termikus elemzések Agyagásvány-tartalom nagyobb, mint 10% 25<T mekv/100 g: nagyon jó 15<T<25 mekv/100 g: jó T<15 mekv/100 g: kedvezőtlen A 3.2. táblázatban felsorolt vizsgálatokat magyar jogszabály nem követeli meg, elvégzésük mégis célszerű, mert az eredmények alapján tudunk dönteni, hogy az altalaj vagy a kiválasztott anyagnyerőhely rendelkezik-e megfelelő agyagásvány-tartalommal, adszorpciós kapacitással. Különösen ajánlott ezen minősítő vizsgálatok elvégzése az anyagnyerőhely minősítésénél, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a felsorolt alkalmassági kritériumoktól való lényeges eltérés esetén a kiválasztott anyagból a szigetelőréteg a helyszínen nagy valószínűséggel nem építhető meg, a megkívánt vízzáróság nem biztosítható. A minősítő vizsgálat legfontosabb része a szivárgási tényező meghatározása. Az altalajnál igazolnunk kell az előírt vízzáróságot, az építendő szigetelőrétegnél a megvalósíthatóságot, és utóbbi esetben meg kell adnunk, hogy milyen körülmények (beépítési jellemzők) mellett biztosítható a megkívánt vízzáróság. A szivárgási tényező meghatározása A geotechnikai gyakorlatban a szivárgási tényező meghatározásának három módszere terjedt el: a helyszíni (in situ) vizsgálatok, a laboratóriumi kísérletek és a tapasztalati összefüggések alapján. A tapasztalati összefüggések nem alkalmasak a kötött talajok vízzáróságának megítélésére. A Magyarországon elterjedt és sokszor alkalmazott NISHIDA-módszerrel, amikor a szivárgási tényezőt a plasztikus index, relatív konzisztencia index és a hézagtényező alapján becsüljük, több nagyságrendnyi eltérés adódhat, és általában kedvezőbb (vízzáróbb) értéket ad a valóságban meglévőnél. 61

63 A szivárgási tényező meghatározása laboratóriumban A kötött, kis átereszőképességű (vízzáró?) talajok szivárgási tényezője meghatározásának leggyakrabban alkalmazott módja a laboratóriumi kísérlet. Mellette szól az in situ vizsgálatokkal szembeni viszonylagos olcsósága, s ennek megfelelően a nagyobb minta darabszám. A nemzetközi gyakorlatban a szigetelőanyagként használt kőzetek áteresztőképeségének vizsgálatára mind a merev falú, mind a flexibilis falú permabiméterek számításba jöhetnek, azonban az elmúlt évtized tapasztalatai alapján ma szinte kizárólag az utóbbiakat használják (3.4. ábra) 3.4 ábra Az agyagok szivárgási tényezőjének meghatározása triaxiális cellában Ennél a kísérleti módszernél vagy közvetlenül a nyírószilárdsági vizsgálatokhoz használt triaxiális cellát, vagy annak módosított változatát használják, amelynél a mintát a cellában a triaxiális vizsgálatoknál is használt gumimembrán veszi körül, s egy folyadékkal (többnyire vízzel) biztosított cellanyomással a gumimembránt nekinyomják a mintának. A flexibilis falú permeabiméterek alkalmazásának számos előnye van merev falú készülékekkel szemben. Ezek: megfelelő oldalfalnyomás mellett megakadályozható a minta és a készülék fala - jelen esetben a gumimembrán - közötti szivárgás; megvalósítható az a követelmény, hogy a permeabilitás vizsgálatokat a tényleges értékeknek megfelelő feszültségviszonyok mellett végezzük; az ún. "back pressure" technikával biztosítható a minta telítettsége, ami a kísérletek alapvető követelménye. 62

64 A laboratóriumi meghatározás fő hibaforrásait a 3.3. táblázat foglalja össze: 3.3. táblázat A szivárgási tényező laboratóriumi meghatározásának legjellemzõbb hibaforrásai Hibaforrás 1. A mintabekészítéskor keletkezett hézag 2. Mintafaragáskor az agyagfrakció szétkenődik 3. Desztillált víz használata a kísérlet során 4. Mintában lévő levegő 5. Mikroorganizmusok elszaporodása 6. Különösen nagy hidraulikus gradiens alkalmazása 7. Mintaméret (túl kicsi minta) 8. A hőmérséklet hatása 9. Térfogatváltozás (terhelés hatására) 10. A laboratóriumi vizsgálat előnyben részesítése az "in situ" vizsgálattal szemben A mért "k" kicsi vagy túl nagy nagy kicsi kicsi kicsi kicsi kicsi/nagy kicsi változó nagy általában kisebb k mért /k valós (publikált adatok alapján) >1 <1 0,005-0,1 0,1-0,5 0,01-0,1 <1 5 0,1-1,0 0,5-1, ,001-3,0 Az 1. és 2. pontbeli hibák elsősorban a minta-előkészítéskor lépnek fel, amikor a zavartalan mintát utólag a permeabiméter méretéhez igazítjuk. Gondos mintabekészítéssel, megfelelő eszközökkel a hibalehetőség csökkenthető. Legszerencsésebb, ha a magminta minden utólagos megmunkálás nélkül beépíthető, bár ekkor is megmaradnak a magmintavételkor fellépő hibalehetőségek, amelyek elsősorban a minta és mintavevő fala mentén lépnek fel. Sajnos a legjobb magmintavételkor is nehezen biztosítható az eredeti településnek megfelelő tömörséggel rendelkező minta, s közismert, hogy a minta tömörsége nagymértékben befolyásolja a szivárgási tényező értékét. A vizsgálatokat többnyire desztillált vízzel vagy csapvízzel végezzük. A valóságban a szigetelőréteg a hulladékon átszivárgó vagy a hulladékban keletkező csurgalékvízzel van kontaktusban. A szigetelőanyag és szennyezőanyag kompatibilitási kérdéseivel a következő fejezet foglalkozik. A mintában lévő levegő jelentősen csökkentheti a szivárgási tényező értékét, mivel a bezáródott levegőbuborékok csökkentik a folyadék áramlási keresztmetszetét. A bentmaradt levegő mennyiségét a minta telítettségével tudjuk jellemezni. A minta telítetlenségéből adódó mérési hibát könnyen kiküszöbölhetjük, ha a szivárgási tényezőt kiszámítjuk mind a mintába bejutó, mind az onnan kijutó folyadékmennyiség alapján (3.5. ábra). Amíg a minta telítődik, a Q kifolyó < Q befolyó, azaz k kifolyó < k befolyó. Amikor a minta telítődik a két számított szivárgási tényező értéknek meg kell egyeznie. 63

65 Szivárgási tényezõ kbe k végleges k ki Idő 3.5. ábra A szivárgási tényező értékének változása a mintába bejutó és a mintán átjutó folyadékmennyiség mérése alapján A mikroorganizmusok elszaporodásával elsősorban a csurgalékvízzel végzett kísérleteknél kell számolni, s a folyamatnak kedvez a kísérletek viszonylagosan hosszú időtartama. Az áramlási csatornák eltömődése jelentősen csökkentheti a k értékét. Az a törekvés, hogy a kísérleti idő minél jobban lerövidüljön, eredményezi a túlságosan nagy hidraulikus gradiensek alkalmazását. Mindaddig, amíg a Darcy-törvény érvényes, a hidraulikus gradiens nagysága nem befolyásolja az eredményeket. Általános recept itt sem adható, mivel a lamináris szivárgás kialakulását több tényező is befolyásolja, többek között a szemcseméret, a szemcsealak, az ásványos összetétel. Általános tapasztalat, hogy kb. I=30 értékig a gradiens növelése még megengedhető, bár kétségtelen, hogy legjobb mindig olyan gradienssel dolgozni, amilyen a valóságban várható, és ezek az értékek a fent említetteknél általában kisebbek. Hátránya a valós hidraulikus gradiensek mellett végzett kísérleteknek, hogy nagyon megnő a kísérlet időigénye. A minta mérete (magasság, átmérő) úgyszintén hatással van a mért értékekre, csakúgy mint a kísérlet közbeni hőmérséklet. Ezen hatások nem túl jelentősek. Függ a mért szivárgási tényező értéke a mintára kísérlet közben átadott terheléstől, és a minta felületén ható feszültségtől is, hiszen az oldalnyomás növelésével először a pórusvíznyomás nő meg és ha nem várjuk meg a minta konszolidációját, a valósnál lényegesen kisebb k értékeket mérhetünk. Ugyancsak befolyásolja a mért k-tényező értékét a vett minta orientációja. Célszerű, a permeabiméterben is a helyszíni viszonyoknak megfelelő orientációban vizsgálni a talajmintát, mivel az anizotrópia jelentős eltéréseket eredményezhet. A szivárgási tényező helyszíni meghatározása A szivárgási tényező helyszíni meghatározása történhet: fúrólyukban felszínen, beszivárogtatással. k be, ill. k ki : a mintába bejutó, illetve kijutó (átfolyó) vízmennyiség alapján számított szivárgási tényező értékek 64

66 A fúrásokban történő meghatározás lehetőségei: vízkitermeléssel: Porchet eljárás próbaszivattyúzás egy vagy több észlelőkúttal visszatöltődés vizsgálattal a nyomásemelkedési görbe felvételével nyeletéssel konstans nyomómagassággal változó víznyomással túlnyomással történő besajtolás Mint látjuk, a gyakorlatban alkalmazott helyszíni, fúrólyukban történő szivárgási tényező meghatározások többsége a vízvezető rétegek megismerésére szolgál és a (talaj)vízszint alatti rétegekben történő vizsgálatra alkalmas. A talajvízszint feletti rétegek vizsgálatára alkalmas a furatban történő nyeletés ill. a furatban túlnyomással történő besajtolás. A furatban történő nyeletés problémái: a teljes furatbeli vízoszlop mentén történik beszivárgás, így a szivárgási tényező egy adott rétegvastagságra lesz jellemző; az inhomogenitások mérésére nem alkalmas; a közel vízzáró kőzeteknél a beszivárgás nagyon lassú, a kísérlet időigényes és nehezen kézben tartható. A túlnyomással történő besajtolás lényege, hogy egy adott szakaszon tömszelencékkel (packerekkel) kizárjuk a furat egy részét és egy adott nyomás mellett mérjük a beszivárgó vízhozamot. A módszer kétségtelen előnye, hogy egyszerűen kivitelezhető, a mérési eredmények könnyen kiértékelhetők. Az alkalmazás szokásos tartománya k = m/s. A depónia aljzatnál a megkívánt szivárgási tényező ettől kisebb, így az átlagosnál nagyobb nyomások alkalmazása szükséges, ugyanakkor felszínközelben az alkalmazott túlnyomást behatárolja a vizsgálat feletti rétegvastagság illetve annak felszakadási ellenállása. Mint látjuk, a felszín alatti (közel) vízzáró rétegek (k < m/s szivárgási tényezője helyszínen biztonsággal nehezen határozható meg, a vízzáróságot célszerű laboratóriumi vizsgálatokkal is igazolni. Felszínközeli rétegek vizsgálatánál eredményesen alkalmazhatjuk az infiltrométeres vizsgálatokat. A vizsgálatokat elvégezhetjük mind felszínen (a humuszréteg eltávolítása után), mind aknában. Az infiltrométeres mérések ismertetését a helyszíni ellenőrző méréseknél találjuk. Kétségtelen, hogy veszélyeshulladék-lerakók esetében az infiltrométeres vizsgálatokkal csak a felszínközeli rétegeket tudjuk vizsgálni, a módszer a megkívánt teljes altalaj vastagság (5,0 m ) vizsgálatára nem alkalmas A szigetelőréteg beépítése, kivitelezési előírások A laboratóriumi úton meghatározott beépítési jellemzőket (lásd a 3.6. ábrán) a kivitelezés megkezdése előtt a helyszínen próbatömörítéssel ellenőrizni és pontosítani kell. A próbatömörítés során kapunk végleges választ arra, hogy 65

67 az előzetes alkalmassági vizsgálatok alapján kiválasztott anyagból a megkívánt vízzáróság biztosítható-e? milyen tömörítő munka (gép, járatszám) szükséges az előírt értékek eléréséhez. A próbatömörítés végrehajtásakor az alábbiak betartása javasolt: A tömörítést ugyanazzal a talajjal és eszközzel kell végrehajtani, mint amelyeket a szigetelőréteg beépítésekor szándékozunk felhasználni. A kialakított terület legalább 3-4-szer szélesebb legyen, mint a tömörítőgép által tömörített sáv. A területnek elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy a gép az üzemi sebességét elérhesse még a próbaterület előtt (vonalkázott terület a 3.7. ábrán). Legalább három cm vastag réteg próbatömörítését kell elvégezni. A próbatömörítési területen helyszíni szivárgási tényező vizsgálatokat kell végezni, amit össze kell vetni a laboratóriumi mérési eredményekkel. A helyszíni méréseknél célszerű a csőinfiltrométer használata. d A nyírószilárdság szempontjából megfelelő zóna Mindhárom kritériumnak megfelelő terület A szivárgási tényező szempontjából megfelelő zóna A zsugorodás szempontjából kedvező zóna w opt w % 3.6. ábra A szivárgási tényező, a nyírószilárdság és a zsugorodás szempontjából is megfelelő beépítési jellemzők meghatározása (DANIEL, 1993.) A próbamező kialakítására és a helyszíni vizsgálatokra vonatkozó hazai előírás nincs, a próbamező kialakításának osztrák szabályozását a 3.7. ábra mutatja. 66

68 3.7. ábra Egy próbaterület rendszervázlata a minimális méretekkel (méterben megadva) (ÖNORM S 2074/2.) A laboratóriumi vizsgálatok alapján alkalmasnak ítélt anyag eredményes próbatömörítése után kezdődhet meg a természetes anyagú szigetelőréteg beépítése. A szigetelőréteg tömörsége alapvetően meghatározza a szivárgási tényezőt, ezért megfelelő eredményt csak az előírásokat messzemenően figyelembe vevő kivitelezéstől várhatunk. Ennek megfelelően a következők betartása szükséges: A helyben készített szigetelőrétegnél a tömörítés rétegenként történjék, s az egyes rétegek vastagsága (d) tömörített állapotban: 20 cm < d < 25 cm legyen. 25 centimétert meghaladó (max. 30 cm) rétegvastagság esetleg optimális viszonyok esetén (megfelelő szemcseeloszlás, kedvező víztartalom, központi keverőtelep, hatékony tömörítőgépek) engedhető meg. A beépítési víztartalom néhány százalékkal a Proctor vizsgálattal meghatározott optimális érték fölött legyen (a beépítés a Proctor görbe "nedves" ágának megfelelő legyen), mivel így kedvezőbb agyagszerkezet (3.8. ábra) és kisebb szivárgási tényező érhető el. A kedvező beépítési víztartalomra érvényes kritérium: w opt < w beépített < w 95 67

69 3.8. ábra A szigetelőréteg beépítésénél javasolt beépítési víztartalom Természetesen gyakran előfordul, hogy a tömörségi és vízzárósági kritérium nem teljesül egyidejűleg. A ábrák hazai lerakókon végzett mérések eredményeit szemléltetik (SZABÓ A.-SZABÓ I., 2002). Mint látható: a legkedvezőbb szivárgási tényező érték a w opt értékét néhány százalékkal meghaladó beépítési víztartalmak mellett adódtak w be w opt beépítési víztartalom esetén általában a k mért k megkívánt ha a w be a javasolt 4-5% helyett 6-8%-al haladta meg az optimális tömörítési víztartalmat, a szivárgási tényező mért értéke még általában mindig kedvező volt (k mért k megkívánt ), azonban ilyenkor sokszor mért megkívánt, azaz a réteg lazább az előírtnál. Ilyenkor mérlegelendő, hogy a réteg visszabontásával újratömörítésével elérhető-e a kedvező vízzáróság és tömörség, vagy fogadjuk el csak a vízzárósági kritérium teljesülését. Utóbbi mellett szól, hogy a réteg tömörsége a hulladékterhelés hatására növekedni fog, a vízzáróság pedig a megfelelő agyagszerkezet miatt már megvan. Természetesen ekkor is teljesülnie kell, hogy min, azaz a térfogatsűrűségnek egy minimális értéket el kell érnie. 68

70 3.9. ábra A beépítési víztartalom hatása a szigetelőréteg szivárgási tényezőjére (Debrecen) ábra A beépítési víztartalom hatása a szigetelőréteg szivárgási tényezőjére (Gyál) A beépítési technológiára a földművek építésénél és az út-, vízépítésnél alkalmazott előírásokat teljes egészében átvehetjük. Alapvető, hogy a tömörítés átgyúrással (elsősorban juhlábhengerekkel) történjen, majd az utolsó fázisban az egyenetlenségek megszüntetésére (és nem tömörítési céllal!) egy simafalú hengerrel történő tükörkiképzés következik, csökkentendő a mesterséges szigetelőrétegre (pl. geomembrán) jutó egyenlőtlen terhelést. 69

71 Az oldalfal-szigetelés beépítése a fal meredekségétől függően a ábra szerint történhet ábra Az oldalfal-szigetelés rétegeinek a beépítése különböző meredekségű támasztófelületek esetén Az oldalfal szigetelés kiépítésének további alternatív lehetőségeit szemlélteti a ábra. Az a.) ábrán látható a horizontálisan tömörített rétegek lépcsős kötése az oldalfalhoz, amire a stabilitás (az elcsúszás megelőzése) biztosítása érdekében van/lehet szükség. A szigetelőréteg nyírószilárdsága tovább növelhető 2-10 % súlyszázaléknyi cement adagolásával (MANASSERO, 2000). Másik lehetőség lehet az oldalfal burkolása geotextília-geomembrán anyagú, önszilárduló cement-bentonit iszappal vagy polimer-cement keverékkel töltött zsákokkal. Előnye ennek a megoldásnak a kedvező stabilitás, ugyanakkor általában drága. A harmadik megoldás a geoszintetikus-agyag szigetelőkkel (pl. bentonitszőnyeg) kombinált geokompozit (3.12. c. ábra), aminek az előnye a gyors kivitelezhetőség, egyenletes minőség, ugyanakkor sérülékeny és a kis szerkezeti vastagság miatt a szennyezőanyag visszatartó képesség külön mérlegelendő. 70

72 Természetesen a bemutatott alternatív megoldások csak abban az esetben alkalmazhatók, ha eleget tesznek a rendelet azon előírásának, hogy a bevágás ill. töltés szigetelőképességének egyenértékűnek kell lennie az altalajra előírt követelményekkel ábra Alternatív oldalfal szigetelési lehetőségek (MANASSERO, 2000.) 71

73 Alternatív természetes anyagú szigetelőrétegek Amennyiben a törvényi szabályozás által megkívánt vastagságú és szennyezőanyag visszatartó képességű altalaj nem áll rendelkezésre, úgy az épített, természetes anyagú réteggel pótolható. Az épített szigetelőréteg anyagaként elsősorban az agyag jön számításba, azonban gyakran előfordul, hogy megfelelő minőségű agyag, agyagbánya a területen vagy attól gazdaságos távolságon belül nem áll rendelkezésre. Ebben az esetben felmerül a természetes anyagú szigetelőréteg alternatív anyagból való megépítése. Alternatív anyagként számításba jöhet: agyagásvánnyal dúsított keveréktalaj, agyagásvánnyal dúsított keveréktalaj polimer adalékkal, geoszintetikus agyag szigetelők. A törvényi szabályozás az alternatív anyagok alkalmazásának feltételeként az egyenértékűséget írja elő, azaz a két szigetelőrendszer azonos szennyezőanyag-visszatartó képességét, az azonos szennyezőanyag transzportot kívánja meg. A szigetelőrendszerek egyenértékűségét külön fejezetben (3.5. fejezet) adjuk meg. Az agyagásvánnyal dúsított keveréktalajok többnyire finomszemcsés (homok, homokliszt) alapanyag és bentonit adalékanyag keverékből állnak. Egyenértékű természetes anyagú szigetelőrétegként elsősorban a bentonit talaj keverékek jönnek számításba. Előnyük az ismert, egyenletes anyagminőség, agyagásvány-tartalom és a könnyű tömöríthetőség. Hátrányuk az erózió érzékenység, a technológiai előírások szigorú betartása, a beépítési víztartalomra való érzékenység (HORN, 1986; 1988; 1989; BRANDL, 1989; CHAPIUS, 1990a; 1990b.) Az elmúlt időszakban a hazai lerakók építésekor számtalanszor vetődött fel a bentonit talaj keverék alkalmazásának a lehetősége, de többnyire csak a hibahelyek kijavításánál került sor az alkalmazásra (Debrecen), illetve a kivitelezés végén, amikor az agyag elfogyott, s új agyagnyerőhely feltárására, engedélyezésére már nem volt idő (Hódmezővásárhely). Hazai és nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy laboratóriumi körülmények között 6-8 % bentonit adagolás elegendő a k < 10-9 m/s szivárgási tényező eléréséhez (lásd ábrán), azonban a helyszínen várható szivárgási tényező érték nagymértékben függ: a bentonit adagolás egyenletességétől, a beépítési víztartalom megkívánt értékének a pontos betartásától, a beépítési technológiától, az alkalmazott bentonit minőségétől, szemcseméretétől, az uralkodó agyagásvány fajtától. A ábra hazai őrölt, nyers bentonitokkal végzett kísérletek eredményeit szemléltetik. A vizsgált bentonitok között mind Na-bentonitok (Mád II, Székvölgy), mind Ca-bentonitok voltak. A kísérletek eredményeképpen egyértelműen megállapítható: Azonos agyagásvány-tartalom mellett az aktivált vagy természetes előfordulásban is Namontmorillonitot tartalmazó bentonittal készült keverékek közel egy nagyságrenddel kedvezőbb vízzáróságot mutattak, mint a Ca-montmorillonitot tartalmazók. A helyszíni kísérletek tapasztalatai alapján a k<10-9 m/s szivárgási tényező biztonságos eléréséhez legalább % őrölt, nyers bentonitra van szükség, ami közel kétszerese a nemzetközi gyakorlatban ajánlott és használt 6-7 % aktivált Na-bentonitnak. 72

74 3.13. ábra Finom homok-bentonit keverékek szivárgási tényezőjének változása (Szennyvíztároló-tó, Vaja) 73

75 Szivárgási tényező, k [m/s] Szivárgási tényező, k [m/s] Szivárgási tényező, k [m/s] Szivárgási tényező, k [m/s] 1x10-8 1x10-8 Talaj + 5% Mád I. bentonit keverék Talaj + 7% Mád I. bentonit keverék Talaj + 5% Mád II. bentonit keverék Talaj + 7% Mád II. bentonit keverék 1x10-9 1x10-9 Talaj + 4% Székvölgy I. bentonit keverék Talaj + 7% Székvölgy I. bentonit keverék Talaj + 10% Székvölgy I. bentonit keverék 1x x x x Idő, t [óra] Idő, t [óra] 1x10-8 1x10-8 1x10-9 1x10-9 Talaj + 7% Istenmezeje I. bentonit keverék Talaj + 7% Sóskút I. bentonit keverék Talaj + 7% Mád I. bentonit keverék Talaj + 7% Mád II. bentonit keverék Talaj + 7% Székvölgy I. bentonit keverék Talaj + 7% Székvölgy II. bentonit keverék Talaj + 7% Egyházaskesző I. bentonit keverék Talaj + 7% Egyházaskesző II. bentonit keverék 1x10-10 Talaj + 8% Mátraszele - Székvölgy II. bentonit keverék Talaj + 9% Mátraszele - Székvölgy II. bentonit keverék Talaj + 10% Mátraszele - Székvölgy II. bentonit keverék Talaj + 10% Mátraszele - Székvölgy II. bentonit keverék (ismételt mérés) 1x x x Idő, t [óra] Idő [t, óra] ábra Különböző talaj-bentonit keverékek laboratóriumban mért szivárgási tényező értékei Geoszintetikus agyagszigetelők A természetes anyagból készített szigetelések területén a 80-as évek végén jelentek meg és azóta egyre nagyobb szerephez jutnak az ún. geoszintetikus agyagszigetelők. A nemzetközi irodalomban, gyakorlatban általában csak a GCL megjelölést használják a Geosynthetic Clay Liner elnevezés alapján. A hazai szóhasználatban a bentonitos szigetelőlemez, bentonit-szőnyeg, bentonit-paplan elnevezés terjedt el. Felhasználásuk az elmúlt évtizedben rohamosan növekedett mind nemzetközi (3.15 ábra), mind hazai vonatkozásban (3.16. ábra). Az ábrán feltüntetett bentonitszőnyeg-fajták felépítését a ábrán találjuk. 74

76 Felhasznált bentonitszőnyeg mennyisége [m 2 ] Összes felhasználás [millió m²] Év száltűzött tűnemezelt ragasztott összes ábra A bentonitszőnyegek felhasználásának világpiaci növekedése I. félév Év ábra A kommunálishulladék-lerakók szigetelésénél felhasznált bentonitszőnyeg mennyisége Magyarországon 75

77 A bentonitos szigetelőlemezek többnyire két geoszintetikus hordozó elem (geotextília vagy geomembrán) közötti bentonitrétegből állnak. A bentonitréteg vastagsága általában 5-10 mm, a töltési mennyiség típustól függően 3-5 kg/m 2. Az előállítás során a bentonitot por alakban helyezik a geoszintetikus lemezek közé és további adalékanyagként ha szükséges a lemez szerkezetétől függően kötőanyagot is adagolnak. A bentonitos szigetelőlemezek jellemző kialakítási módjait a ábra szemlélteti. Az erősítés nélküli bentonitos szigetelőlemezeknél a bentonit nincs megfelelően bezárva a határoló felületek közé, a megduzzadt bentonit kis erő hatására is elcsúszhat oldalirányban. Ilyen típusú lemezek elsősorba vízszintes felületen alkalmazhatók, felhasználásuk korlátozott és jelentősen visszaszorult. A száltűzési eljárással készült bentonitos szigetelőlemezek általában csak hosszirányban erősítettek, így a tűzési sorok között a bentonit elcsúszása csak kismértékben korlátozott. A tűnemezelt lemezeknél a szálhidak körbezárják a bentonitot és megakadályozzák a hidratált bentonit oldalirányú elmozdulását a geotextíliák között. A lemez az egyenlőtlen süllyedést könnyen elviseli, nyíróerők felvételére alkalmas. Szigetelőlemezként való alkalmazásukat az teszi különösen vonzóvá, hogy a vízfelvétel (hidratáció) hatására a bentonit duzzad, azonban a két határoló geotextília száltűzéssel vagy tűnemezeléssel törénő összekötése a térfogatnövekedést gátolja, s így egy kis vastagságú, de igen 10 kedvező vízzáróságú réteg alakul ki. A jellemző szivárgási tényező a m/s tartományba esik. 76

78 3.17. ábra A bentonitszőnyegek típusai A bentonitszőnyegek vizsgálatára a világban általánosan elterjedt az amerikai (ASTM) szabvány alkalmazása egységes európai szabvány nem létezik. Tudomásunk szerint Európában egyedül Ausztriában született meg a szabvány (ÖNORM /2004). 77

79 A depóniatechnikában általánosan elfogadott a Németországi Geotechnikai Egyesület (DGGT) ben közreadott ajánlása (műszaki irányelve). A geotextília hordozóanyag szilárdsági vizsgálatára, valamint az általános műszaki paraméterek meghatározására EN ISO előírások léteznek, amelyek az osztrák szabványba is beépültek. A bentonitszőnyeg megkívánt általános műszaki paramétereit a 3.4. táblázat foglalja össze. A táblázatban szereplő átlagértéket (x) az ÖNORM előírásainak megfelelően három mérés átlagértékeként kell meghatározni. A bentonitszőnyegek általános műszaki paramétereire vonatkozó vizsgálatok és követelmények Paraméter Vizsgálati szabvány Követelmény 3.4. táblázat Négyzetméter tömeg ÖNORM EN g/m 2 Na-bentonit töltet esetén 8200 g/m 2 Ca-bentonit töltet esetén A bentonit-töltet mennyisége Legnagyobb szakítóerő hosszirányú keresztirányú Szakadási nyúlás hosszirányban keresztirányban ÖNORM EN ÖNORM EN ISO g/m 2 Na-bentonit töltet esetén 8000 g/m 2 Ca-bentonit töltet esetén 15 kn/m 10 kn/m ÖNORM EN ISO A mért érték megadása % Statikus átlyukasztó erő ÖNORM EN ISO ,2 kn A bentonit-töltet víztartalma kiszállításkor DIN % A bentonitszőnyegek viselkedését alapvetően meghatározza a bentonittöltet minősége, azaz annak jó duzzadóképességgel, megfelelő montmorillonit-tartalommal rendelkező bentonit pornak vagy granulátumnak kell lennie. A nemzetközi gyakorlat szerint a fenti tulajdonság megítéléséhez a következő paraméterek ismeretére van szükség: maximális vízfelvevő-képesség (ún. Enslin-érték); szabad duzzadás (duzzadási index); montmorillonit-tartalom. Az elvégzendő vizsgálatokat a 3.5. táblázat foglalja össze. 78

80 3.5. táblázat A bentonit töltet minőségének vizsgálatára vonatkozó előírások és követelmények Paraméter Vizsgálati mód Megkívánt érték Maximális vízfelvétel DIN % (Na-bentonit) 150 % (Ca-bentonit) Szabad duzzadás ASTM D ml (Na-bentonit) 8 ml (Ca-bentonit) Montmorillonit-tartalom Metilénkék-próba 300 mg/g A bentonitszőnyegek alkalmazási területéből adódóan az egyik legfontosabb paraméter a vízzáróság. Magyarországon egy adott szigetelőréteg vízzáróságát az adott közeg szivárgási tényezőjével adjuk meg, a nemzetközi gyakorlatban a szivárgási tényező értéke mellett általános az ún. permittivitás értékének a megadása. A permittivitás és a szivárgási tényező értéke azonos kőzetfizikai jellemző (hidraulikai paraméter), a szivárgási úthossz (a rétegvastagság, ill. a bentonitszőnyeg vastagsága) ismeretében egymásba átszámítható, a következőképpen: ahol: k = k p. v k: a szivárgási tényező (m/s) k p : a permittivitás (1/s) v: a réteg/bentonitszőnyeg vastagsága (m) A permittivitás megkívánt értékét a DIN német valamint az ASTM D 5887 amerikai szabvány szerint meghatározva a 3.6. táblázat tünteti fel. Az átlapolásos vizsgálatok a bentonit szőnyegek toldásánál szükségesek, de alapvetően nem a bentonitszőnyegre, hanem a toldás minőségével szemben támasztott követelményekről ad felvilágosítást. A bentonitszőnyeg vízzáróságára vonatkozó vizsgálatok és követelmények Paraméter Vizsgálati mód Követelmény Permittivitás a bentonit-szőnyegnél DIN ASTM D 5887 < (s -1 ) Permittivitás átlapolás esetén DIN < (s -1 ) 3.6. táblázat A bentonitszőnyegek alkalmazási területükből adódóan az időjárás-változásnak jelentősen kitett szigetelő anyagok. Lényeges kívánalom az ún. öngyógyuló-képesség, azaz a bentonitszőnyegek az időjárási hatásokra (kiszáradás, átfagyás) bekövetkező változások (repedezés) ellenére megtartsák szigetelőképességüket. A nemzetközi gyakorlatban két folyamat hatását vizsgálják: a szivárgási tényező értéke/megváltozása adott szárítási- nedvesítési ciklusok után; a szivárgási tényező értéke/megváltozása adott fagyasztási-felengedési ciklusok után. A nemzetközi gyakorlatban megkívánt értékeket a 3.7. táblázat tünteti fel. 79

81 3.7. táblázat A bentonitszőnyegek időjárás-állóságának vizsgálatára vonatkozó követelmények Paraméter Vizsgálati mód Követelmény A permittivitás értéke adott szárításnedvesítési ciklusok után A permittivitás értéke adott fagyasztásfelengedési ciklus után ÖNORM EN (1) ÖNORM EN (1) A mért érték megadása A mért érték megadása (1) Mind flexibilis- mind merevfalú permeabiméter használata megengedett A nemzetközi gyakorlatban leginkább elterjedt és részben Magyarországon is forgalmazott bentonitszőnyegek szivárgási tényező vizsgálatának eredményeit a ábra foglalja össze ábra Bentonitszőnyegek vízzárósági vizsgálatának összefoglaló eredményei (ESTORNELL-DANIEL, 1992.; Miskolci Egyetem, 2002.; GEOSZABO, 2005.) A bentonitszőnyegek egyenértékűségének, szennyezőanyagvisszatartó-képességének jellemzésére számítógépes modellvizsgálatot végeztünk. Mint tudjuk, két szigetelőrendszer akkor tekinthető egyenértékűnek, ha a kialakuló kumulatív szennyezőanyag-áramok azonosak (LAKATOS-SZABÓ, 1997., SZABÓ-KOVÁCS, 2001.). A kialakuló koncentrációk vizsgálata közelíthető 1D oszlopmodellel is, de a vizsgált probléma valójában háromdimenziós folyamat. Éppen ezért a számításokat egydimenziós modellezés mellett háromdimenziós modelleken is elvégeztük, megteremtve a lehetőségét annak is, hogy a geomembránon tetszőleges számú szakadást, hibahelyet vehessünk fel. Az egyenértékűség vizsgálatakor azzal az alapfeltételezéssel éltünk, hogy a geomembrán, mint elsődleges gát a csurgalékvízzel szemben, megsérül. Eltekintettünk attól a ténytől, hogy diffúzív transzport a hibátlan geomembránon keresztül is lehetséges. Az aljzatszigetelő rendszerek három lehetséges felépítését hasonlítottuk össze, mindannyiszor kombinált szigetelőrendszert vizsgálva. 80