Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali tagozat Export-import menedzsment szakirány A HAZAI KÜLKERESKEDELMI IGAZGATÁS BEMUTATÁSA A KÖZÖS KERESKEDELEMPOLITIKA TÜKRÉBEN Készítette: Falusi Krisztina Budapest, 2005
Tartalomjegyzék I. Bevezetés 1. A csatlakozás hatásai, következményei 4. II. A közös kereskedelempolitika és annak átvétele 7. 1. A közös kereskedelempolitika fogalmának összetettsége és hatóköre 11. III. A közös kereskedelempolitika eszközrendszere 12. 1. A közösségi vámjog 13. 2. A mennyiségi korlátozások, mint a kereskedelempolitika legközvetlenebb eszközei 16. 3. Piaczavarás esetén alkalmazható védőintézkedések 23. 3.1. Dömpingellenes eljárásban kiszabott dömpingvám és az eljárás menete 29. 3.2. Támogatott importtal szembeni eljárás alapján alkalmazott értékkiegyenlítő vám és az eljárási szabályok ismertetése 36. IV. A közös kereskedelempolitika végrehajtása hazánkban (intézményrendszer) 38. V. Összegzés 45. VI. Mellékletek 47. VII. Felhasznált irodalom 56. 3
I. Bevezetés 1. A csatlakozás hatásai, következményei 2004. május 1-jétől Magyarország az Unió teljes jogú tagjává vált. A csatlakozás gazdaságilag nem járt sokkoló hatással, hiszen már tagságunk előtt is a kereskedelem 90%-a szabad kereskedelmen alapult. A változásokat mérsékelte az is, hogy maga a csatlakozás folyamata már évekkel ezelőtt megkezdődött, hazánk 1994. március 31-én nyújtotta be csatlakozási kérelmét, továbbá Magyarország gazdasága az elmúlt évtizedben jelentősen fejlődött és ezzel a sikeres integrációt teljes mértékben megvalósíthatta. Azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy gazdasági növekedést hozott az Európai Unió, mivel az uniós tagság ténye pozitív hatást gyakorolt a gazdaságra, amelynek fejlődése kétszerese az uniós átlagnak. A tagság erősíti felzárkózásunkat Nyugat-Európához, esélyt adva országunknak arra, hogy felvegyük a versenyt. Néhány konkrét adattal szemléltetve a csatlakozás pozitív voltát, a következőket érdemes kiemelni: a külföldi tőkebeáramlás jelentősen - 3,4 milliárd euróra - nőtt, amelyben nyilvánvaló szerepe volt az uniós tagság tényének, valamint az újonnan csatlakozott országok gazdasági fejlődése számottevően gyorsabb volt, mint az EU-15 országaiban. Magyarország a gazdasági fejlődés terén a ma 4-5%-os növekedésével a középmezőnybe tartozik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2004 első két hónapjában a kivitel volumene 20%-kal, a behozatalé 15%- kal nőtt. 2003 utolsó negyedévétől az export növekedési üteme minden hónapban magasabb volt, mint az importé. Vagyis a múlt év második felében kibontakozó élénk gazdasági növekedés folytatódott 2004-ben is. A 2004. január-június közötti időszakban Magyarországon a GDP élénkebb ütemű növekedését keresleti oldalon az áruexport és a beruházások kedvező alakulása tette lehetővé. Az áruexport volumene az év első öt hónapjában 16%-kal, az I. félévi beruházás 14%-kal haladta meg a tavalyit. A gazdasági konjunktúra erősödésében a termelési oldalról az iparnak volt kitüntetett szerepe (az ipari termelés 10%-kal nőtt), továbbá az ipari termékek kivitele 20%-kal haladta meg a tavalyit. Az export dinamikus növekedése a feldolgozóipar túlnyomó részére jellemző volt. Megállapítható még, hogy a kivitel legdinamikusabban növekvő árufőcsoportját továbbra is a gépek és szállítóeszközök adják. A KSH adatai szerint, az új EU-tagok exportjának növekedési üteme 9-34% között, importja 10-24% között mozgott, közülük Magyarország exportja és importja egyaránt 12-12%-kal nőtt, míg az EU-15-ben az export növekedési 4
üteme 1-11%, az import 2-8% között volt. Az új tagországok gazdasági fellendülésének egyik oka az, hogy míg az EU 15-kel a gazdasági integráció folyamatosan valósult meg - az elmúlt 10 év alatt a tagság előtt fokozatosan szűntek meg a piaci korlátozások -, addig az EU 10 tekintetében egyes korlátozások a tagsággal szűntek meg. Persze ehhez a gazdasági konjunktúra élénküléshez a javuló világgazdasági körülmények is nagymértékben hozzájárultak. (1. Melléklet táblázatai) Tehát gazdaságilag nyertünk a csatlakozással, de mit is jelentett ez az uniós tagság a külkereskedelmünk, külkereskedelmi igazgatásunk számára. Az áruforgalom területén a csatlakozás már jóval előbb bekövetkezett, hiszen a mezőgazdasági termékek egy részének kivételével a vámok és mennyiségi korlátozások már korábban sem akadályozták hazánk és az Unió tagországai közötti kereskedelmet. Tehát a csatlakozást követően ezen a téren jelentős változás nem történt. Azzal, hogy hazánk még az 1990-es évek elején megkötötte integrációs megállapodását vállalta, hogy a négy integrációs szint nálunk is megvalósul. Az első lépcsőként tehát a szabadkereskedelmi övezetet kell megemlíteni, amikor is a kereskedelmi akadályok megszűntek hazánk és az Unió között. Ám Magyarország az 1990-és évek derekán nemcsak az EU-val kötött szabadkereskedelmi megállapodást. A szabadkereskedelmi övezet egyik legismertebb példája ugyanis az 1960- ban létrejött Európai Szabadkereskedelmi Társulás, az EFTA, amely az Európai Unió megalakulásával sokat veszített jelentőségéből. Továbbá ilyen szabadkereskedelmi megállapodás a Közép-európai Szabadkereskedelmi Társulás, a CEFTA is. Ezekről a megállapodásokról elmondható, hogy egy átmeneti időszak végére a résztvevő országok az alapvámokat fokozatosan csökkentették, valamint kötelezettséget vállaltak arra, hogy a vámokat és a mennyiségi korlátozásokat felszámolják. Magyarország számára azonban az Európai Megállapodás és az EFTA Megállapodás a vámok lebontása terén nem szimmetrikusan ment végbe, vagyis a magyar árukra a vámok és mennyiségi korlátozások gyorsabb ütemű lebontását vállalták a szerződő felek, mint a magyar fél a partnerek áruira. Az Európai Megállapodás ugyanakkor jóval többet jelentett, mivel a teljes jogú EU-tagság előkészítő szakasza volt, az integráció első lépcsőfoka. A következő integrációs szintet a vámunió képezi, amelyben a kereskedelem liberalizálásán túl, a tagok harmadik országokkal szemben közös kereskedelempolitikát folytatnak. Ez közös külső vámtarifa alkalmazását jelenti. A gazdasági integráció még szorosabb fokozata a közös piac kialakítása, ami a vámunióhoz képest annyival tágabb, hogy a termelési tényezők szabad mozgását teszi lehetővé. Végül a gazdasági integráció legmagasabb fokozata a gazdasági unió, amivel a tagok vállalják a nemzeti 5
szuverenitásuk egyfajta feladását, közös gazdaságpolitikát folytatnak, a pénzügyi, adó- és költségvetési politikáikat harmonizálják, valamint közös pénzt vezetnek be. Magyarországon egyedül még ez a legfelső integrációs szint nem valósult meg. Összességében elmondhatjuk, hogy az EU-s csatlakozással hazánk jelentős előnyökhöz jutott, az import teljes mértékben liberalizálttá vált, továbbá számunkra is elérhetővé váltak az uniós támogatások. Ám a csatlakozás hosszú távú hatásait ma még nem tudjuk biztosan megállapítani, az elkövetkezendő 10-15 évben érezhetők lesznek majd ezek az előnyök. Várhatóan a gazdaságban, a kereskedelemben és az életszínvonalban jelentős pozitív változások következnek be, és ezeket az emberek a mindennapi életükben érezni és tapasztalni fogják. Dolgozatom következő fejezetében bemutatom a közös kereskedelempolitikát, azt hogy egy mennyire összetett és uniós politikával van dolgunk, továbbá milyen eszközökkel érvényesíthető ez a kereskedelempolitika, valamint hazánkban hogyan valósul meg mindez. 6
II. A közös kereskedelempolitika és annak átvétele Az előző fejezetben röviden áttekintettük, milyen hatást eredményezett gazdaságunkra az Unióba való belépésünk. Nézzünk meg, mindez hogyan hat a külkereskedelemre. Egy ország külgazdasági kapcsolatainak és külkereskedelmének szabályozását sokféle eszközzel valósíthatja meg. Ilyen klasszikus eszköznek számítanak a vámok, a mennyiségi korlátozások, az engedélyezési rendszerek, az árfolyam- és devizapolitikai intézkedések, a korlátozó adminisztratív intézkedések, továbbá a külkereskedelem alakulását az adókkal, a különféle támogatási rendszerekkel és a hitelrendszerrel is befolyásolni lehet. A külkereskedelem területén az Unió részévé válás mindenekelőtt azt jelentette, hogy hazánk jogosult és köteles végrehajtani az Európai Unió közös kereskedelempolitikáját. Ez a kereskedelempolitika intézményi és gazdasági szempontból is az Uniós csatlakozás egyik legfontosabb területe. A közös kereskedelempolitika egységes elveken alapul, ami vonatkozik a vámtarifák módosításaira, az áruk és szolgáltatások kereskedelméhez kapcsolódó vámtarifa- és kereskedelmi megállapodások megkötésére, valamint a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásaira, a külföldi közvetlen befektetésekre, a liberalizációs intézkedések egységesítésére, az exportpolitikára és az olyan kereskedelempolitikai védintézkedésekre, mint a dömping vagy szubvenció esetén meghozandó intézkedések. 1 A következő tevékenységeket szokás tehát a közös kereskedelempolitika alatt érteni: - a tagállamok közös vámtarifákat fogadnak el, - közösen kötnek vám- és kereskedelmi megállapodásokat, - egyesítik liberalizációs intézkedéseiket, exportösztönző politikájukat és a kereskedelmük védelmét biztosító mechanizmusokat. A közös kereskedelempolitika bevezetésének szükségességét a Közösségek megalakulásának egyik fő célja, a vámunió létrehozása hívta életre. A vámunió lényege, hogy míg a tagállamok az egymás közötti kereskedelemben eltörlik a vámokat, a külső 1 Római Szerződés 133. cikkének (1) bekezdése 7
országokkal szemben közös, egységes vámtarifarendszert alkalmaznak. Az Európai Közösséget létrehozó szerződés ezt a következőképpen fogalmazza meg: Az egymás közötti vámunió létrehozásával a tagállamok arra törekednek, hogy közös érdeküknek megfelelően hozzájárulnak a világkereskedelem harmonikus fejlődéséhez, a nemzetközi kereskedelmi korlátozások fokozatos megszüntetéséhez és a vámakadályok eltörléséhez. 2 A vámunió tehát szoros kapcsolatban van a közös kereskedelempolitikával, a külső feltételeket teremti meg számára, ezért működése elképzelhetetlen egy egységesített (kül)kereskedelempolitika nélkül. A vámunió hazánkban is megvalósult, hiszen átvettük az Unió közös külső vámtarifáját, amit a harmadik országokkal folytatott kereskedelemben alkalmaz. Ez vámcsökkentést eredményezett, mert az új tagok külső vámtarifái valamivel magasabbak voltak, mint az EU által alkalmazottak. A vámcsökkentések hatására élesedett a verseny az elektromos gépek és felszerelések, a gépek és berendezések, valamint a járművek harmadik országból származó importjában. A magasabb közösségi vámok miatt növekedett az agrár- és textiltermékek védettsége a harmadik országokból származó importtal szemben. A vámcsökkentések tehát növelték az importot, elsősorban a Kínából származó ipari termékek import mennyisége növekedett meg ugrásszerűen. (2. számú Melléklet) Ennek következtében bizonyos, elsősorban élőmunkaigényes termékeknél piacvesztés veszélye fenyegetett. Összehasonlítva, például a 80-as években végrehajtott bővítésekkel, most kisebb változások következtek be, mint akkor, mert a most csatlakozottak külkereskedelmében sokkal meghatározóbb volt az EU-val folytatott árucsere súlya a teljes külkereskedelmi forgalomban, továbbá a harmadik országokkal folytatott kereskedelmükben a vámok és mennyiségi korlátozások közelebb voltak az Unióban alkalmazottakhoz. Fontos hangsúlyozni, hogy a közös kereskedelempolitika az unión kívüli országokkal folytatott kereskedelemre vonatkozik, az unión belüli kereskedelemre az egységes belső piacra vonatkozó szabályok érvényesek. Ez jelenti a következő integrációs fokot. Az egységes belső piac megalakulásával az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása valósult meg, immár Magyarországon is. A termelési tényezők szabad áramlásának gazdasági célja az, hogy a tagországok tartós növekedést érjenek el és biztosítva legyen fellendülésük Az Unióban részt vevő országok - így Magyarország - is 2 EKSz. 131. cikkely 1. bekezdés 8
először, tehát szabadkereskedelmi övezetet alakítottak ki a vámok és mennyiségi korlátozások lebontásával, majd életre hívták a vámuniót, közös külső vámtarifákat vezettek be, lehetővé tették a termelési tényezők országok közötti szabad mozgását, ami által megvalósulhatott a belső piac. Továbbá olyan intézkedések bevezetésére is sor került, amelyek jelenleg is biztosítják a szabadságjogok érvényesítését, a gazdasági verseny minél teljesebb körű kibontakozása érdekében. Azzal, hogy hazánk az Unió tagja lett, az egységes belső piac részesévé is vált. A külkereskedelmi eszközrendszer, illetve a külkereskedelmi igazgatás bemutatásakor ezért ma már nem az a cél, hogy az állam (Magyar Köztársaság) milyen eszközrendszeren keresztül képes közvetlenül befolyásolni a külkereskedelmi forgalmat, vagyis nem elegendő a hazai végrehajtás, technikai normarendszer bemutatása. Dolgozatom kiindulópontja ezért az a közösségi szint, amellyel áttekintést kaphatunk a hazai új végrehajtási eszközökről. Az Unióban a tagországok, így hazánk sem folytathatnak önálló külkereskedelempolitikát, vagyis a csatlakozással lényegesen megváltoztak a külkereskedelmi áruforgalom szabályozásának jogi keretei, valamint Magyarországra is kiterjedtek az EU által kötött kereskedelmi megállapodások. Országunk, pedig felmondta azokat a megállapodásait, amelyek nem voltak összeegyeztethetőek az Unió kereskedelempolitikájával (mint például a Horvátországgal, Jugoszláviával kötött ipari szabadkereskedelmi megállapodás), illetve némelyeket az uniós egyezményekhez kellett igazítani (például az Izraellel fennálló egyezmény). Jelenleg a kivitelt és a behozatalt közösségi rendeletek szabályozzák, amelyek magyar nyelven is megjelennek és Magyarország területén közvetlenül alkalmazzák azokat. Mivel az Európai Unió a világkereskedelem liberalizálásának élen járója és alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy az általa előállított javakat a világpiacon értékesítse, szükséges azt is megemlíteni, hogy külkereskedelmi szabályozásának fő jellemzője, hogy harmadik országok tekintetében viszonylag kevés külkereskedelmi (adminisztratív) szabályozás van érvényben. A kivitelben a nemzetközi szervezetek (pl. ENSZ) által, vagy a saját maga által elrendelt időleges korlátozásokat (szállítási vagy pénzügyi embargókat, szankciókat) alkalmazza. A behozatalban pedig saját elhatározásból, elsődlegesen piacvédelmi megfontolásokból hoz, illetve tart fenn különféle korlátozásokat. Ez utóbbi korlátozások minden esetben konkrét termékekhez, konkrét piaci szituációkhoz kapcsolódóan jönnek létre. Ezek a korlátozások - előzetes vagy utólagos felügyelet, védintézkedés mennyiségi korlátozással, dömpingvám, értékkiegyenlítő vám, egymáshoz hasonlóak, mégsem alkotnak egy egységes rendszert, hanem a 9
külkereskedelmi forgalom egy-egy szegmenségre vonatkoznak. Az Unió és ezzel együtt hazánk kereskedelempolitikájában is a piacvédelem kiemelkedő helyet foglal el, mivel ez a terület jelentősen befolyásolja a gazdaság szereplőit. Magyarország az Unió részévé vált, és így egy sokkal erősebb felügyeletnek kitett piac tagjai is lettünk. Ezért fontosnak tartom, hogy bemutassam a piacvédelmi intézkedések jelentőségét is. Valamint alapvetőnek tartom azt is hozzátenni, hogy az Európai Unió a WTO-val együttműködve teremti meg a világkereskedelem harmonikus fejlődését, mivel a kereskedelempolitika külső eszközrendszeréhez hozzátartoznak ezek a nemzetközi egyezmények. Az országok többsége néhány kivételével tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek, amely a nemzetközi kereskedelem multilaterális szabályozását teszi lehetővé. Szabályozza az áruk, a szolgáltatások és a szellemi tulajdonjogok nemzetközi forgalmát, valamint megfogalmazza a kereskedelempolitika alapelveit (diszkriminációmentesség, legnagyobb kedvezmény elve, nemzeti elbánás elve, kölcsönösség elve, viszonosság elve). Intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy a protekcionista és diszkriminatív kereskedelempolitikák ne valósuljanak meg, az esetleg felmerülő problémák megoldására, a viták rendezésére lehetőséget biztosít az ún. körtárgyalásain. Ezeken a körtárgyalásokon GATT/WTO elérte, hogy a nemzetközi vámszínvonal csökkentették, továbbá a szabályok pontosabbá tétele érdekében, hogy azok ne legyenek önkényesen alkalmazhatók, ún. Magatartási Kódexeket léptetett életbe (importengedélyezési kódex, vámértékkódex, szubvenciós kódex, dömpingellenes kódex, a kereskedelem technikai akadályairól szóló kódex). Az előbbiek alapján elmondható, hogy az Európai Unió nemzetközi megállapodásokat köt annak érdekében, hogy az ipari termékek, szolgáltatások, a szellemi tulajdonjogok kereskedelme megvalósuljon, illetve a WTO-n kívüli országokkal szemben autonóm intézkedéseket alkalmazhat. A mezőgazdaság kényes kérdése az EU-nak, amely nem tartozik a közös kereskedelempolitika alá, hanem a közös agrárpolitika rendezi, és nem az árumozgásokat szabályozzák ebben, mint az ipari termékek, szolgáltatások, a szellemi tulajdonjogok esetében, hanem a termékpályákat. Dolgozatomban erre azonban nem szeretnék kitérni, hanem a következőkben a közös kereskedelempolitika fogalmát vizsgálom, mert ahhoz, hogy a közösségi külkereskedelmi igazgatást megértsük, fontos tisztázni a közös kereskedelempolitika fogalmát, továbbá eszközrendszerét, valamint azt, hogy mindez hogyan valósul meg hazánkban. 10
1. A közös kereskedelempolitika fogalmának összetettsége és hatóköre Már a fejezet bevezető mondatában is említettem, hogy maga a kereskedelempolitika egy eléggé összetett fogalom, többdimenziós. Alapvetően egy ország kereskedelempolitikájának belső eszközrendszerét képezik a vámok és mennyiségi korlátozások, az engedélyezési rendszerek, a korlátozó adminisztratív gyakorlatok, a külső eszközrendszert pedig a nemzetközi egyezmények alkotják (pl. GATT/WTO). Ezek alapján elmondhatjuk, hogy a kereskedelempolitika a gazdaságpolitika által determinált és a külpolitika által befolyásolt célokat, elveket, illetve a megvalósításukat szolgáló eszközöket tartalmazza. A szűkebb megfogalmazás értelmében az állam (Közösség) azon eszközrendszerét foglalja magában, amelyen keresztül a vámhatáron áthaladó áruk, szolgáltatások mozgása, volumene befolyásolható. Tágabb értelemben az állam (Közösség) külgazdasági kapcsolatainak szélesebb körére vonatkozik. A közösségi kereskedelempolitika hatóköre igen sokat változott az Unió alapítása óta. Egy dinamikusan változó, terjedelmében folyamatosan átalakuló politikával van tehát dolgunk. Mivel dinamikus politikát említettem, ehhez híven a hatáskörök rendszere is folyamatosan változásban van. Az Európai Közösséget létrehozó szerződés már az alapelvek között, az áruk szabad mozgását követően második fő célkitűzésként említi a közös kereskedelempolitika kialakítását. 3 A Szerződés eredeti cikkelye alapvetően az ipari termékek forgalmára vonatkozott, de az idők folyamán a szén- és acéltermékek kereskedelmének szabályozását is felölelte a Nizzai Szerződés aláírásával. Továbbá a GATT-WTO Uruguay-fordulóját követően elfogadásra került a GATS, illetve TRIPS egyezmény. A szabályozás tehát kiterjed a szolgáltatások kereskedelmére és a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásaira is. Miután megvizsgáltuk az uniós kereskedelempolitika fogalmát és azt is, hogy milyen hatókörrel rendelkezik, vegyük sorra az eszközeit, amellyel a kereskedelem volumentét befolyásolni tudja és biztosítja a külkereskedelmi forgalomba kerülő exportáruk illetve a hazai piacon megjelenő importáruk számára a tisztességes verseny körülményeit. Amikor az Európai Unió kereskedelempolitikáját vizsgáljuk, fontos tudni, hogy a tagállamok egymás közötti kereskedelmében (a belső piacon) a vámhatáron 3 EKSz. 3. cikkely (1) b) pont 11
végzett vámellenőrzés helyett, a tagországok adóhatóságainak adatszolgáltatásai és a statisztikai jelentései (Intrastat) képezik az áruforgalom ellenőrzésének alapját. Az Unió kívüli országokkal folytatott kereskedelemről pedig a tagországok vámhatósága szolgáltat információt, a vámeljárás keretében begyűjtött adatok alapján. III. A közös kereskedelempolitika eszközrendszere A Római Szerződés 133. cikkelye példálózó jelleggel említ eszközöket, azonban a dömping és szubvencióellenes intézkedést leszámítva a többi felsorolt eszköz nem igazán konkrét instrumentumot, hanem azoknak csak a csoportját nevezi meg. Tehát összegezve a fentebb leírtakat megállapítható, hogy a közös kereskedelempolitika fogalmi körébe tartozik minden olyan eszköz, amely a Közösség és harmadik országok közötti kereskedelmi forgalmat szabályozza, és ez nem tartozik más politika szabályozási körébe, továbbá olyan instrumentumok, amelyek a kereskedelem volumenét, vagy forgalmát közvetlenül és célzottan befolyásolják. Az eszközöket csoportosítani tudjuk a megvalósításuk alapján, amely szerint az egyes eszközök alapvetően autonóm, vagy szerződéses módon érvényesíthetőek. Ma már azonban ennek a csoportosításnak a jelentősége nem túl nagy, mivel a szerződéses szabályozási keret egyre jobban meghatározza az autonóm eszközök alkalmazhatóságát, vagyis a ténylegesen autonóm eszközök sem alkalmazhatók kötetlenül. Például a piaczavarás esetén igénybe vehető védzáradék intézkedés autonóm eszköz, mégis szerződéses instrumentum, hiszen maga a GATT-egyezmény teremi meg az alkalmazásának kereteit. A nemzetközi szerződések, vagyis a szerződéses eszközök jelentősége kiemelkedő az Európai Unió kereskedelempolitikájában. A szerződések főbb csoportjai: a multilaterális szintű és a bilateriális egyezmények. Az autonóm instrumentumok érvényesítése egyedül a Közösség döntési kompetenciáján alapul, vagyis más jogalany közreműködése nem szükséges az intézkedés alkalmazásához. Ha még összetettebb csoportosítást választunk, akkor a következőket állapíthatjuk meg, a kereskedelempolitika eszközrendszerében a vámok jelentik a tarifális eszközöket, míg a mennyiségi korlátozások, szubvenciók, a különböző adminisztratív és valutáris eszközök 12
képezik a nem tarifális instrumentumokat. A vámok mellett ma már egyre nagyobb jelentőséget nyertek az ún. kereskedelmi védelmi eszközök csoportja. Dolgozatom témája elsősorban a nem tarifálsi, nem vámjellegű eszközök bemutatása, a közösségi vámjog csak említés szintjén marad. Tehát a következőkben tekintsük át a közös kereskedelempolitika eszközeit: 1. A közösségi vámjog A vámunió, mint ahogy már a bevezetésben említettem, a harmadik országokkal fenntartott kereskedelmi forgalom tekintetében közös kereskedelem- és vámpolitikát alkalmaz, valamint a WTO körtárgyalásain elért eredményeket maradéktalanul érvényesíti a vámcsökkentések, az agrártermékek liberalizációja, a szolgáltatás területén is. A vámpolitikát az EU közös (kül)kereskedelempolitikája határozza meg. Ez egyrészt a WTO keretében történő vámcsökkentési tárgyalásokon lekötött - legnagyobb kedvezményes vámszintek alakítását és érvényesítését, - másrészt a kétoldalú szerződéses alapon biztosított vámpreferenciák, - illetve elsősorban a fejlődő országoknak egyoldalúan nyújtott vámpreferenciák alkalmazását jelenti. A vámok tehát adó formájában megjelenő kereskedelempolitikai eszközök, amelyek vonatkozhatnak a behozott és kivitt termékekre egyaránt. A kiviteli vámok célja egyértelműen a költségvetési bevételek növelése, vagy a hazai piac ellátásának biztosítása. Az importvámok esetében a külföldi termelők negatív megkülönböztetése a cél. Bár a GATT alapelveinek megfelelően a tagok a vámot tekintik a nemzetközi kereskedelempolitika általános és tartós jelleggel alkalmazható eszközének, a világkereskedelemben végbemenő liberalizációs folyamatoknak köszönhetően egyre nagyobb szerephez jutottak a kereskedelem nem vámjellegű intézkedései. A közösségi vámjog alapját a minden tagországban egységesen alkalmazandó Vámkódex (a Tanács 2913/92/EGK rendelete) adja. A Vámkódex rendelkezik az áruk besorolásáról, illetve származásuk meghatározásáról, továbbá rögzíti a vámeljárást megelőző adminisztratív kötelezettségeket és az egyes vámeljárások szabályait, mint például: vámkezelés szabad forgalomba bocsátás céljából, exporteljárás, 13
tranzitvámkezelés, vámraktározás, aktív és passzív feldolgozás, feldolgozás vámhivatali felügyelet mellett, illetve az ideiglenes behozatal szabályai, valamint magában foglalja a közös vámtarifára vonatkozó szabályokat is. A Közös Vámtarifa tartalmazza a Kombinált Nómenklatúrát, a behozatali és kiviteli vámokat, a közös agrárpolitikával kapcsolatos importdíjakat, a szerződéses kedvezményes vámtételeket, az autonóm kedvezményes vámtételeket, az autonóm vámfelfüggesztéseket és egyéb közösségi jogszabályok által meghatározott tarifális intézkedéseket. Mint ahogy a felsorolásból is látszik, az Európai Közösségek Vámtarifáján túl számos egyéb közösségi jogforrás is határoz meg tartifális intézkedéseket, amelyeket integráltan tartalmaz a TARIC adatbázis. Ahhoz, hogy egy behozni vagy kivinni szándékozott árura vonatkozóan megtudhassuk a hatályban lévő rendelkezéseket, ismernünk kell az áru Kombinált Nómenklatúra számát és TARIC számát, továbbá a származási vagy rendeltetési országot és az ügylet tervezett időpontját. Mivel az Unió autonóm és szerződéses szabadkereskedelmi megállapodásainak közel 87 ország a részese és számos ország részére biztosít tarifális kedvezményeket (vámkontingensek vagy plafonok formájában), továbbá szinte kivétel nélkül alkalmaz piacvédelmi szabályokat is, így rendkívül bonyolult az Unió használati vámtarifája, ezért a továbbiakban nem is részletezném. Még annyit tennék hozzá, hogy a Közösség vámtarifájában általában az alapszintet a WTO legnagyobb kedvezményes elbánás szerinti vámtételek jelentik, és a vámok nagy része ma már a WTO-ban lekötött vámoknak számítanak. Külön csoportot képeznek a szabadkereskedelmi partnerekkel szemben, a Loméi Konvenció országai, vagy például az ún. mediterrán megállapodásokat megkötő országoknál alkalmazott vámok. Mielőtt rátérnék a nem vámjellegű instrumentumok taglalására, a tarifális eszközök befejezéseképpen megemlíteném még, hogy a közösségi exportszabályokban alkalmazott vámokat, amelyek célja az export korlátozása, azonban a kivitel visszafogására csak kivételes esetekben van lehetőség. Exportvám kivetését teszik lehetővé, például egyes nyersanyagok kivitele tekintetében. A vám célja ebben az esetben az, hogy csökkentse a hazai árakat, védje a feldolgozóipart. Nem gazdasági célú exportkorlátozásnak tekinthetők bizonyos speciális termékcsoportok kivitelének akadályozása sajátos politikai, közegészségügyi, kulturális célok érdekében (pl. a kettős felhasználású termékek és technológiák kiviteli ellenőrzésének közösségi szabálya, vagy egyes kulturális javak exportszabályozása). Az exportrendszeren belül egy másik alcsoport képezi az exportösztönző eszközök körét, amelyek alkalmazása elviekben tiltott, a GATT Szubvenciós Kódexének értelmében. A 14
kivitel támogatására a Közösség gyakorlatában a közös agrárpolitikában találhatunk példát. A kereskedelmi partnerek azonban az Unió ezen gyakorlatát hevesen támadják. Ugyanakkor exportösztönző eszközként olyan közvetett instrumentumokat említenék, mint például bizonyos feltételekkel nyújtott exporthitelek, vagy hitelgaranciák biztosítása. A kereskedelempolitika nem vámjellegű eszközei tehát a mennyiségi korlátozások (kvóták), továbbá a piacvédelmi intézkedések keretébe tartozó dömping és szubvencióellenes eszközök. Ezzel megérkeztünk dolgozatom fő témájához az importban alkalmazott nem vámjellegű eszközökhöz. 2. A mennyiségi korlátozások (kvóták) A mennyiségi korlátozások vagy tilalmak a külkereskedelem szabályozásának legközvetlenebb eszközei. Jellemző rájuk, hogy elsősorban az importban alkalmazzák ezeket. A mennyiségi korlátozás révén az állam közvetlenül, a mennyiség vagy érték meghatározásával kíván beavatkozni a külkereskedelmi forgalom alakulásába, és ezek a korlátozások egyaránt érvényesíthetőek mind a kivitelre, mind a behozatalra. Az exportkontingensek bevezetése esetében korlátozhatják a hazai piacon keresett és a világpiacon is versenyképes termékek kivitelét, azzal a céllal, hogy a hazai termékhiányt és áremelkedést elkerüljék. Amennyiben az ország monopolhelyzetben van egy adott termék piacán, akkor az exportkontingens célozhatja a cserearány javítását is. Sor kerülhet ún. önkéntes exportkorlátozásra is, amely bevezetéséhez az importáló és az exportáló országok közötti konszenzus szükséges, de a kivitel visszafogására valójában az importáló ország akaratából kerül sor. A külföldi szállítók akkor fogadják kivitelük önkéntes korlátozását, ha attól tartanak, hogy ellenkező esetben az importőr ország kormánya még szigorúbb intézkedéseket fog alkalmazni. Az e fajta mennyiségi korlátozás felelősségét és adminisztrációs költségeit az exportáló ország viseli. Ez az önkéntes exportkorlátozás általában csak a jelentősebb mennyiségben és legversenyképesebb áron exportáló ország szállítóit sújtja. Ez módosíthatja a piaci struktúrát a kisebb vagy az új szállítók javára. Még egy mennyiségi korlátozás érdemes említésre, ez pedig a vámkontingens. Ebben az esetben azt a mennyiséget határozzák meg, amely az adott vám mellett az országba bevihető. Szintén korlátozó hatású, de a fentebb említetteknél jóval enyhébb. A közös kereskedelempolitikára vetítve, a mennyiségi korlátozásokra vonatkozó jogszabályt a Tanács 520/94/EK rendelete tartalmazza, amely kvóták elsősorban azt a mennyiséget 15
határozzák meg, amely harmadik országból a Közösség területére behozható egy adott termékből. E rendelet értelmében a kvótákat a lehető legrövidebb időn belül el kell osztani a kérelmezők között. Az elosztási módszerek a következők lehetnek: - hagyományos kereskedelmi volumenen alapuló, - a kérelmek benyújtási sorrendjén alapuló, - a kérelmek benyújtásakor igényelt mennyiségek arányában történő kvóta elosztása. A kvóták tehát a fenti módszerekkel, vagy ezek kombinációja felhasználásával kerülnek szétosztásra. A Bizottság értesítést tesz közzé a kvóták megnyitásáról a Hivatalos Lapjában, melyben megjelölik a kiválasztott elosztási módszert, az engedélykérelmek szükséges feltételeit, a benyújtási határidőt és az illetékes hatóságok listáját, amelyekhez a kérelmet kell küldeni. Az első elosztási mód, vagyis a hagyományos kereskedelmi volumenen alapuló, esetében a kvóták egy részét fenntartják a hagyományos importőröknek, míg másik részük az egyéb importőrök számára szolgál. Hagyományos importőrnek tekinthetők azok, akik fel tudják mutatni, hogy egy előző időszak során, a referencia időszakban importáltak a Közösségbe a kvóta által érintett termékeket. A kérelmek benyújtási sorrendjén alapuló módszer alkalmazásánál az egyes gazdasági szereplők a kvóta kimerüléséig jogosultak az importra. Az engedéllyel rendelkezőknek bizonyítani kell, hogy valóban importálták a teljes mennyiséget, vagy a rendeletben meghatározott hányadot, majd ezután benyújthatnak egy új engedélykérelmet. Ez az eljárás a kvóta kimerüléséig ismételhető. Végül, ha az igényelt mennyiségek arányában történő kvótafelosztást használják, a tagállamok illetékes hatóságai tájékoztatják a Bizottságot azokról az engedélykérelmekről, melyek az eljárásnak megfelelően meghatározott határidők és feltételek szerint beérkeztek. Ez az információ tartalmazza a kérelmezők számát és az igényelt teljes mennyiséget. A Bizottság megvizsgálja ezeket az információkat és meghatározza az érintett kvóta vagy kvóta csoport mennyiségeket, melyekre az illetékes hatóságok importengedélyeket adhatnak ki. Lehetséges olyan is, hogy a kvótákat meghatározták, de nem kerültek tényleges felhasználásra. Ilyenkor a Bizottság meghatározza a tagállamok információi alapján az újraelosztásra szánt mennyiségeket. A teljes vagy részben felhasználására nem kerülő importengedélyeket ezért vissza kell szolgáltatni a kiállító 16
állam illetékes hatóságának a lejáratot követően. A tagállamok illetékes hatóságai minden hónap végéig tájékoztatják a Bizottságot a kvóta által érintett termékek azon mennyiségéről, amelyeket a megelőző hónap során importáltak. A kvóták kiadási rendjénél említettem az ún. importengedélyt. Ez a módszer azt jelenti, hogy az áruk behozatala és/vagy kivitele csak valamilyen az erre felhatalmazott hatóság előzetes engedélye alapján lehet. Ez a gyakorlat lehetőséget teremt az adott közösségi országnak arra, hogy a külkereskedelmet ellenőrizze, ugyanakkor, ha kvótával kapcsolják össze az alkalmazását, a külkereskedelem szabályozására, korlátozására alkalmas. Ebben az esetben a kvóták betartását és érvényesítését is lehetővé teszi. Az importengedélyezés mennyiségi korlátozással a gyakorlatban, például a textil- és ruházati termékek esetében úgy valósul meg, hogy jelenleg a Közösség Kínával és Belarusszal kettős ellenőrzési rendszert tart fenn, vagyis a mennyiségi korlátozás ebben az esetben a kettős ellenőrzési rendszer működtetésével valósul meg, melynek lényege: EU Bizottság MKEH Harmadik ország exportőre exportlicenc importengedély EU-s importőr 17
Ha valamelyik EU-tagország természetes vagy jogi személye importálni szeretne, bizonyos textilipari terméket az Unió területére, ez esetben egy úgynevezett importengedélyt (3. számú Melléklet) kell kérnie az illetékes hatóságtól. A Magyar Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozását követően, egyes termékek Európai Unióba történő behozatalához az Európai Unió által felhatalmazott hatóság engedélyére van szükség. Magyarországon ezt a tisztséget a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, továbbiakban Hivatal tölti be. Tehát a Hivataltól kell kérni az importengedélyt, melynek kérelmezése és megadása a 3030/1993/EGK rendelet, illetve ennek módosításai alapján történik. Az importengedély mellé mellékelnie kell az exportlicenc nevű okmányt, amelyet az exportáló (gyártó) ország illetékes hatósága saját kvótalehetőségeinek ismeretében, az érdekelt (kínai vagy belarusz) cégek részére bocsát ki. Az exportlicencet az EU valamelyik tagállama számára kell kiállítani, valamint tartalmaznia kell, hogy az érintett kategóriában a kiállító ország rendelkezésére álló kvótát a megjelölt mennyiséggel csökkentették. Ez az okmány elengedhetetlen az importőr részére, mivel a behozatali engedélykérelemhez csatolnia kell. A korlátozás alá eső termékkategóriákat a rendelet megfelelő mellélete tartalmazza. A Hivatal az exportlicencben kért mennyiséget jelenti az EU Bizottságnak, és az importengedélyt csak akkor adja ki, ha a Bizottság jóváhagyta azt. Az EU Bizottsága a behozatalt a kvóta erejéig visszaigazolja. A kontingensek kihasználtságáról informálódni lehet az EU megfelelő honlapján. Az exportlicenc csak egy árukategóriára szólhat. Több behozatali engedély egy exportlicenc részmennyiségeiről nem adható ki. Az exportlicencet ki lehet állítani az áru feladását követően is, ekkor rá kell vezetni a következő szöveget: issued retrospectively. Abban az esetben, ha elveszne, megsemmisülne, vagy ellopnák a kiállító hatóság másolatot ad róla, amire rá kell írni a duplicate megjegyzést. A kérelmek benyújtása egy a Hivatal honlapjáról letölthető nyomtatvány felhasználásával történik, és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. Törvény szerinti illetéket kell bélyegben megfizetni, ami 2006-ban 15.000 Ft. A kérelmeket külön-külön kell benyújtani, minden származási országra, minden kiírási számra, minden árukategóriára és minden exportlicencre. Minden esetben csatolni kell hozzá az alábbiakat: exportlicenc szisztéma esetén az exportlicenc eredeti példányát; fuvarokmányos szisztéma esetén a fuvarokmányt illetve számla másolatát, az eredeti példány bemutatása mellett, vagy közjegyző által hitelesített formában; valamint egy három hónapnál nem régebbi cégkivonatot. Különös 18
esetekben a Hivatal további igazolásokat is kérhet, illetve az importengedélyek kiadása egyéb feltételekhez is köthető, így például a visszahívás jogának fenntartása. A visszahívási jog az exportlicencnek a származási ország illetékes hatósága általi visszavétele esetére van fenntartva. Az importengedélyek 6 hónapig érvényesek. Megfelelően megalapozott, alakisághoz nem kötött kérelemre az érvényességi idő kétszer, egyenként három hónapra meghosszabbítható. A meghosszabbításhoz mellékelni kell az eredeti importengedélyt is. A módosítás illetékköteles, 10.000 Ft. Az importengedélyek az Európai Unió egész területén érvényesek. Abban az esetben, ha az importőr az engedélyezett mennyiségeket részben vagy egészben nem használja ki, a maradék mennyiséget az EU Bizottsága újra felosztja, ezért az importőrnek az engedély eredeti példányát haladéktalanul vissza kell szolgáltatnia a Hivatalnak, ha az lejárt, vagy a továbbiakban nem kívánja felhasználni. A szóban forgó mennyiségi korlátozások jelenleg a 2006. január 1. és december 31. között feladott termékekre vonatkoznak. A kettős ellenőrzési rendszer bevezetése biztosítja tehát, hogy a kivitellel kapcsolatban rögzített kvótákat betartsák. Abban az esetben, ha az engedélyezés önálló korlátozó eszközként áll, az áruk mennyiségét tudja szabályozni az engedélyek szelektív kiadásával vagy megtagadásával. Annak értekében, hogy biztosítsák a külkereskedelem folytonosságát, megkönnyítsék az új szabályozás bevezetését az újonnan csatlakozott országokban, 2004. május 1-vel átmeneti intézkedéseket vezettek be. Ezek az átmeneti intézkedések lehetővé tették, hogy a Közösségben mennyiségi korlátozás alá eső olyan textiltermékek szabad forgalomba hozatalánál, amelyeket 2004. május 1. előtt adtak fel és az új tagállamokba május 1-jén vagy később érkeztek meg, importengedély megléte volt szükséges tehát exportlicencre nincs szükség -, de ezen termékek behozatala nem terhelte meg a közösségi mennyiségi kereteket. Az importengedélyt amúgy a Hivatal automatikusan, exportlicenc benyújtás nélkül adja ki, megfelelő bizonyíték, mint például hajóraklevél ellenében, amennyiben az adott termékre nem vonatkozik mennyiségi korlátozás. Az importrendszer körében tehát a kvóták alkalmazása, illetve az importengedélyezés jelenti a kereskedelempolitika eszközeit. Ezek elsősorban a Világkereskedelmi Szervezeten kívüli országok esetében vethetők be. Bár kivételes esetekben, elsősorban szenzitív szektorok esetében, mint az előbb említett eset a textiliparban, meghatározott átmeneti időszakban a textil- és ruházati egyezmény lehetőséget teremt bizonyos feltételekkel kvóták alkalmazására. 19
Másik gyakorlati példa a mennyiségi korlátozások alkalmazására szintén a textiltermékek behozatalában alkalmazott autonóm kontingensek (mennyiségi korlátozás). A kétoldalú egyezmények, jegyzőkönyvek, vagy egyéb megállapodások, illetve egyéb különleges közösségi behozatali szabályozás hatálya alá nem tartozó egyes harmadik országokból történő textiltermékek behozatalát szabályozzák az autonóm kontingensek. A közösségi rendelet a Koreai NDK-ra, Koszovóra és a Montenegrói Köztársaságra terjed ki. Szerbiára is volt korábban ilyen korlátozás, de 2005. július 1-jétől megszűnt. A szerb származású termékek importja jelenleg semmilyen engedélyezési eljárás alá nem esik. Tehát az említett országokból származó, bizonyos kategóriákba tartozó termékek behozatala mennyiségi korlátozás alá esik. Az eljárás úgy történik, hogy a beérkezett kérelmeket a Hivatal összesíti, majd elküldi az EU Bizottságnak, amely felosztja a rendelkezésre álló mennyiségeket, majd a Hivatal azokra a mennyiségekre állít ki importengedélyt, amelyet a Bizottság visszaigazol. Az autonóm korlátozás esetében az engedélyezés az alábbi feltételekkel történik: maximálisan kérelmezhető mennyiség szerint, vagyis az első kérelmezés esetén a legnagyobb kérelmezhető mennyiségek ország és kategória szerint megfelelnek annak a mennyiségnek, amelyet az importőr a kérelmezett kategóriában és származási országból 2005-ben ténylegesen importált (az autonóm szabályozásról szóló rendelet megfelelő mellékletének nyomtatványa), vagy a rendelet 2. számú melléklete szerinti legnagyobb mennyiségeknek. További kérelmezés esetén a 2006. évi kérelmekre a 2. sz. melléklet szerinti legnagyobb mennyiségek irányadóak. További kérelmeket csak akkor lehet benyújtani, ha az ugyanarra a kategóriára és származási országra már megadott importengedélyt legalább 50%-ban felhasználták, ezt hívják pótlólagos elosztásnak. A kihasználtság az importengedély eredeti példányának bemutatásával igazolható. Az EU szabályozása megköveteli, hogy a kérelmező a kérelemhez mellékelje az importra vonatkozó szerződés másolatát, csak az így felszerelt kérelmek vehetők figyelembe. Az importengedély-kérelem benyújtása az autonóm korlátozás esetében is illetékköteles, 15.000 Ft-os illetékbélyeget kell venni, és minden esetben csatolni kell az alábbi mellékleteket: - az importőr nyilatkozatát arról, hogy nem kért vagy kapott az EU-ban a vonatkozó kategóriára és származási országra importengedélyt; 20
- az import alapját képező szerződés másolatát, amelyen szerepel az importőr neve, cége, a kategória, a szállítási időszak és az előírás szerinti mértékegységben megadott mennyiség; - az importőrnek a Hivatal honlapjáról letölthető nyomtatványon tett, jogilag kötelező nyilatkozata a 2005. évben ténylegesen megvalósított behozatalról; - további kérelmek esetén a meglévő importengedély eredeti példányának bemutatása a kihasználás igazolásának céljából. Az importengedélyek ebben az esetben a kiállítástól kezdődően kilenc hónapig, legfeljebb 2006. december 31-ig érvényesek. Ha a kapott kvótát minimum 50%-ban felhasználták, az érvényesség időtartama alakisághoz nem kötött írásbeli kérelem alapján 3 hónappal meghosszabbítható, legfeljebb 2007. március 31-ig. Ha egy adott ország megnyitja határait és beengedi a harmadik ország termékeit, mindig fenn áll annak a veszélye, hogy ezek a termékek a hazai ipart és termelőket veszélyeztethetik. Ezért az importban bizonyos esetben piacvédelmi intézkedésekre kerülhet sor és ez ún. védőintézkedések bevezetését eredményezheti. 3. A piaczavarás esetén alkalmazható védőintézkedések Ezek jelentősége annak ellenére nőtt, hogy a GATT-keretében kialakuló liberális kereskedelempolitikával szemben ezek használata a protekcionizmust szolgálja. Az alapszerződés már korábban is említett 133. cikke két kereskedelmi védelmi eszközt nevez meg: a dömpingellenes intézkedést és a szubvencionált termékek esetén igénybe vehető védeszközt, vagyis az értékkiegyenlítő vámot. Ezen cikk értelmében kereskedelmi védelmi eszköz csak akkor alkalmazható, ha valamely közösségi gazdasági szereplőt, iparágat károsodás éri, vagy potenciálisan fenyegeti a harmadik államból a belpiacra érkező behozatallal összefüggésben. A védintézkedés bevezetése, az eljárás megindítása hosszú folyamat és alapos vizsgálódás előzi meg a védeszköz bevezetését. 21
Az alkalmazandó joganyagot a Tanács 3285/94/EK a behozatalra vonatkozó közös szabályokról szóló rendelete tartalmazza. A rendelet a harmadik országokból származó termékek importjára vonatkozik. Külön szabályok a mérvadóak a Közösség kereskedelempolitikája szempontjából a nem piacgazdaságú országokra, mint Albánia, Kazahsztán, Oroszország, Örményország, Észak-Korea, Tadzsikisztán, Azerbajdzsán, Kirgízia, Türkmenisztán, Fehéroroszország, Ukrajna, Kínai Népköztársaság, Üzbegisztán, Moldova, Vietnam, Grúzia, Mongólia esetében. Ezen országcsoportra a Tanács 519/94/EK rendelete az irányadó. Textiltermékek esetében a GATT 1994-be integrált textilipari termékek esetében alkalmazható a rendelet. Egyéb textiláruk, valamint a nem WTO-tagállamból származó textíliák esetében az irányadó jogszabály a Tanács 517/94/EK rendelete. A rendelet általános jelleggel mondja ki, hogy a hatálya alá tartozó termékek szabadon importálhatóak, mennyiségi korlátot alkalmazni nem lehet ezeknél a termékcsoportoknál. Ez alól egyedüli kivétel a piaczavarás esetén alkalmazott védintézkedések köre. A felügyelet bevezetésére akkor kerül sor, amikor a harmadik országból származó termék importja a közösségi termelőket károkozással fenyegeti. A Közösség szeretné szemmel tartani a beérkező termékek mennyiségét. Ha közösségi felügyelet kerül alkalmazásra, akkor a rendelet az érintett termékek szabad mozgásának engedélyezését egy egységes kritériumoknak megfelelő importdokumentum bemutatásától teszik függővé. Ezt a dokumentumot a tagországok hatóságainak bizonyos időn belül láttamozniuk kell, az importőr importjogot azonban nem szerez ezáltal, tehát a dokumentum csak addig érvényes, amíg az importszabályok változatlanok maradnak. Az előzetes felügyelet hasonlít a csatlakozásig hatályos magyar monitoringhoz, vagyis az áru importja úgynevezett előzetes felügyeleti okmánnyal (5. számú Melléklet) lehetséges, amit az importőr költségmentesen, bármely igényelt mennyiségre, 5 napon belül megkap az engedélyező hatóságtól. A kérelem bármely tagállam illetékes hatóságánál benyújtható, függetlenül attól, hogy a Közösségen belül hol van az üzletvégzés helye. A felügyeleti okmány kiadásáról utólag értesíteni kell az EU Engedélyezési Hivatalát (SIGL). Ha az előzetes közösségi felügyelet alatt álló termékre valamelyik tagállamban regionális védelmi intézkedések vonatkoznak, akkor az adott tagállam által kiadott importengedély helyettesítheti az importdokumentumot. A felügyeleti okmány és annak kivonatai két példányban készülnek, az egyik példány a Tulajdonos példánya elnevezést és 1-es számot kap, amelyet a kérelmező részére 22
állítanak ki. A másik Az illetékes hatóság példánya lesz, 2-es megjelöléssel, amit a kibocsátó hatóság tart meg. A felügyelet érvényességi időtartama korlátozott, egyéb rendelkezések hiányában a bevezetésüket követő hat hónap után következő újabb hat hónapos időszak lejártakor érvényüket veszítik. Ilyen intézkedés van hatályban még számos acélipari termékekre minden országra kiterjedően, illetve a macedón, román, orosz importból származó acélipari termékekre, valamint ilyen intézkedés vonatkozott a vietnami lábbelikre, ami azonban 2005. január 1-ével megszűnt. A behozatali és kiviteli megfigyelési rendszer funkciója tehát abban áll, hogy a behozatalok, illetve kivitelek gyorsabb megfigyelését teszi lehetővé, a statisztikai adatok használatánál. Célja az, hogy a károkozással fenyegető import várható alakulásáról előzetes adatokat gyűjtsenek. Az így összeállított statisztikai adatbázis bizonyítékot szolgáltathat piacvédelmi vizsgálat megkezdéséhez. Az utólagos felügyeletet az ország vámhatósága végzi, amely önmagában nem korlátozó intézkedés, hanem a már szabad forgalomba helyezett import áruk kiemelt statisztikai megfigyelését jelenti. Célja elsősorban az, hogy az importban bekövetkezett változásokat a lehető legkorábban fel lehessen ismerni. Védintézkedési vizsgálat indítását a rendelet alapján akkor alkalmaznak, ha az árut olyan megnövekedett mennyiségben és olyan feltételekkel hozzák be, amely kárt okoz, vagy károkozással fenyegeti az uniós ipart. Ennek értelmében a Bizottság, a Közösség érdekeinek védelmében, saját kezdeményezésére vagy valamelyik tagállam kérésére: korlátozhatja az intézkedés hatálybalépését követően láttamozandó importdokumentumok érvényességi időtartamát; megváltoztathatja a szóban forgó termékekre vonatkozó importszabályokat úgy, hogy a szabad mozgás engedélyezését egy importengedély kiállításától teszi függővé, amelynek kiadására a Bizottság által rögzítendő rendelkezések és korlátok vonatkoznak. A WTO-tagokra vonatkozóan a fent említett intézkedések csak akkor érvényesíthetőek, ha mindkét feltétel kárt okoz, vagy károkozással fenyeget teljesül. Olyan esetekben, amikor a védelmi intézkedések valamilyen kvóta formájában jelennek meg, a kvóta szintjét elméletileg nem lehet alacsonyabban meghatározni, mint egy legalább három éves reprezentatív időszak importjainak az átlagos szintje. Nem alkalmazható védelmi intézkedés a WTO valamely fejlődő ország tagjától származó 23
termékekre mindaddig, amíg az adott országnak az érintett termék uniós importjában a meglevő részesedése nem haladja meg a 3%-ot. A védelmi intézkedés maximális időtartamát meg kell határozni, valamint rögzíteni kell azokat a konkrét rendelkezéseket is, amelyek ezen intézkedések kibővítésére, fokozatos liberalizálására és felülvizsgálatára vonatkoznak. Ha egy termékre már vonatkozott egy védelmi intézkedés, akkor ilyen intézkedés nem alkalmazható az adott termékre mindaddig, amíg el nem telik az előző intézkedés időtartamának megfelelő hosszúságú időszak, ami két évnél nem lehet rövidebb. Ettől függetlenül azonban egy 180 napos vagy ennél rövidebb védelmi intézkedés ismételten kiszabható egy termékre, ha legalább egy év telt el az érintett termék importjára vonatkozó valamely védelmi intézkedés bevezetésének napja óta; és ez az intézkedés nem vonatkozott ugyanarra a termékre kettőnél több alkalommal a bevezetésének napját közvetlenül megelőző öt éves időszakban. Ideiglenes védelmi intézkedés bevezetésére is sor kerülhet, ha az alábbi esetek állnak fenn: kritikus körülmények lépnek fel, vagyis amikor a késedelem ezalatt az eljárás hosszadalmas és időigényes voltát értem -, nehezen helyrehozható kárt okozna, és így azonnal intézkedésre van szükség, valamint akkor, amikor az előzetes megállapítás egyértelmű bizonyítékkal szolgál arra, hogy a megnövekedett import komoly kárt okoz, vagy ezzel fenyeget. Az ideiglenes intézkedés időtartama maximum 200 napra szólhat. A végleges piacvédelmi intézkedést abban az esetben rendelik el, ha bizonyított az adott termék megnövekedett importmennyisége és olyan feltételek állnak fenn, melyek súlyos kárt okoznak, vagy fenyegetik a közösségi ipart. Ha a Bizottság úgy véli, hogy fontos közösségi felügyelet vagy védelmi intézkedés bevezetése, legkésőbb a kivizsgálás megkezdésétől számított 9 hónapon belül hozza meg döntését. A védelmi intézkedéseket az EU Hivatalos Lapjában is közzé kell tenni. Ahhoz, hogy védintézkedés alkalmazására kerüljön sor a következő feltételeknek mindenképpen együttesen kell fennállniuk: - az import megnövekedett mennyisége - kár állon be, vagy kár veszélye fenyegessen - az okozati összefüggés bizonyítható legyen és végül, - a rendelet akkor teszi lehetővé védintézkedés (valamint felügyelet) bevezetését, ha az a Közösség érdekével összhangban áll. Amikor az import alakulását és a közösségi termelőket érő vagy azokat fenyegető komoly károk vizsgálatát folytatják, a Bizottságnak a következő tényeket kell figyelembe vennie. Figyelni kell a behozatal mennyiségét, különösen azt, hogy történt-e jelentős növekedés 24