Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk dolgozóinknak és partnereinknek! 2015. III. ÉVFOLYAM 11. szám 5000 Szolnok, Tószegi út 43.

Hasonló dokumentumok
65,76 MILLIÓ FORINT III. ÉVFOLYAM 05. szám 5000 Szolnok, Tószegi út 43. A TámogATás Összege:

Tartalomjegyzék IV. ÉVFOLYAM 03. szám 5000 Szolnok, Tószegi út 43.

Nagy elvárások szerény lehetőségek egy Gyógyszertári asszisztens képzés tapasztalatai az Észak-alföldi régióban

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A FELNŐTTKÉPZÉS INTEGRÁCIÓS SZEREPE AZ ALACSONY KÉPZETTSÉGŰEK KÖRÉBEN AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓBAN


A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Tagintézmény-vezetői pályázat. Szereminé Hegedűs Krisztina 2016.

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PORGRAM /IMIP/

Tisztelt Olvasó! Németh Zsolt, igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. (angol, belga, francia, magyar) kialakulása, amely

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium. intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására.

Továbbfejlődési lehetőségek

Budakeszi Város Önkormányzata. Helyi Esélyegyenlőségi Program

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA

Nagyváthy János Középiskola

84900 Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó

ESÉLYTEREMTŐ OKTATÁS. TKKI Eötvös József Program pedagógiai szakmai hírlevél I. évfolyam 2. szám

A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

TÁMOP /

VÁLLALKOZÁSOKNAK, NONPROFIT SZERVEZETEKNEK. Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. neve:

Sopron Megyei Jogú Város

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM BERENTEI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

A HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG VÉLEMÉNYE BOROS GABRIELLA IGAZGATÓI PÁLYÁZATÁRÓL

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

PÁLYÁZAT. Dunaújvárosi Szakképzési Centrum. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. Tagintézmény-vezetői beosztására

2010. februári hírek

Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum. tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására

TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI VIZSGAELNÖKÖK SZÁMÁRA

E L Ő T E R J E S Z T É S

MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV

Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Második rész. Karrier és iskola viszonya

6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT LEVELEZÉSI CÍM: 6000 KECSKEMÉT, KVARC UTCA

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének május 29-i ülésére

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/ ; fax: 33/ ;

Potenciális ajánlattevők kérdései és a munkaügyi központ válaszai

A SALGÓTARJÁNI SZC BORBÉLY LAJOS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ BEOSZTÁSÁNAK ELLÁTÁSÁRA

Pályázat a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Gyomaendrőd, 2012.


TARNAÖRS - BOCONÁD ÁMK KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA



NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY GYÖRGY Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Árok utca 53. Tel.: 42/ Fax: 42/ /134 OM

- 1 - Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010.

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL

EDUCATIO 1997/1. A hátrányos helyzetű fiatalok csoportja. A hátrányos helyzetű fiatalok közé soroljuk

Tisztelt Képviselő Testület!

Veszprém Megyei Területfejlesztési koncepció és stratégia EFOP-GINOP-TOP ágazati lehatárolása, a as időszak ágazati elemzése megyei szinten

Pedagógiai Program (Nevelési Program)

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE

Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6.

Előterjesztő: T Á J É K O Z T A T Ó. Borsod-Abaúj-Zemplén megye oktatási és szakképzési helyzetéről

Beiskolázási tájékoztató

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAÜGYI HÍRLEVÉL. Tisztelt Olvasó!

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ szakmai programjának jóváhagyásáról

BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV

A MOZGÁSSÉRÜLT EMBEREK FOGLALKOZTATÁSÁT, ÖNÁLLÓ ÉLETVITELÉT SEGÍTŐ ESZKÖZFEJLESZTŐ MŰHELY ÉS SZOLGÁLTATÁSI HÁLÓZAT BEMUTATÁSA

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán

Újra Dolgozni Tolnában Egyesület Szekszárd, Szent István tér 10. Telefon: 74/ , Fax: 74/

FIZETÉSEMELÉS Készítette: Dara Péter és Kertész Ferenc

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 16-i ülésére

Takarítási szolgáltatások

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 106/2004./XII. 28./ Öh. h a t á r o z a t a

Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19.

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/ évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ

Üdvözli az OFA NKft. fenntartás

6. Helyi természeti és kultúrális erőforrások fenntartható, innovatív, értéknövelő használata

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ÜZLETI ETIKAI DÍJ 2014.

VADASKERT ALAPÍTVÁNY a Gyermekek Lelki Egészségéért (1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5.) TANFOLYAMOK I. félév

REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. T: 42/ Fax: 42/

Kedves kuratóriumi tagok!

A gyermekek születése nem a szüléssel kezdódik és ér véget!

Balmazújvárosi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége TÁJÉKOZTATÓ

TÁMOP Projekt. Javaslat Regionális Technológiatranszfer Hálózat Működési Rendszerére

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

Pályázat. a Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium Tagintézménye. Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola

H A T Á R O Z A T-ot.

Tisztelt Országgyűlési Képviselő!

2016. február INTERJÚ

I.BEVEZETÉS... 2 I.1. A minőségirányítási program jogszabályi háttere... 2 I.2. Intézményünk bemutatása... 3 I.3. Az ÖMIP-ben megfogalmazott

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

ISBN: Elôzetes adatok KSH_kiadvanysorozat_kotet_1_borito_vonalkoddal.indd :57


Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

E L Ő T E R J E S Z T É S

JAVASLAT. a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft évi üzleti tervére

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja

Varga Júlia: Humántőke-fejlesztés, továbbtanulás felnőttkorban, skill -ek és kompetenciák

Az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évének Magyarországi Programja

PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014.

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze

Szücsné Sajtos Ágnes Katalin

Átírás:

Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk dolgozóinknak és partnereinknek! 2015. III. ÉVFOLYAM 11. szám 5000 Szolnok, Tószegi út 43. telefon: +36 56 521-012 fax: +36 56 521-014 e-mail: contact@contactnkft.hu www.contactnkft.hu www.facebook.com/contactnkft

HÓNAP TÉMÁJA Targoncával gazdagodott a járműpark - a szállítási munkák így könnyebbek lettek Az egyetlen tételes eszközfejlesztéssel munkagép-állományát gyarapította a közelmúltban a ContactNKft. A járműpark egy alig használt, gázüzemű, emelős villástargoncával gazdagodott a minap. - Az eszközbeszerzésre régóta szükség volt, mert az utóbbi időben a szolnoki telephely területén belül megszaporodott rakodási és szállítási feladatok miatt a targonca már elengedhetetlen munkaeszközzé vált. A jelentős kedvezménnyel történt eszközbeszerzés a foglalkoztatottak járulékos munkájában is könnyítést hozott mondta a cég ügyvezető igazgatója. Varga Tamás arról is beszámolt, hogy az emelős villástargonca vezetésére kiválasztottak egy rátermett rehabilitációs foglalkoztatottat, Szente Mihályt. Ő korábban megszerezte a targoncavezetésre szóló jogosítványt (a cég fedezte a költségeket), így az elmúlt hetekben már Misi volt az, akinek irányításával a munkagép elvégezte a rakodási és szállítási munkákat. Amely feladatokból azért lett sok a 2015-ös év végére, mert a megrendelések száma megnövekedett. Nyártól eleve több megbízást kell teljesíteni, a decemberi hónap pedig a BabuArt részleg számára kampányidőszak a plüssállat-kereskedők ilyentájt több portékát varratnak és szállíttatnak le a ContactNKft-nél. Szente Mihálynak (a munkagépen) ugyan egyre több feladata van, de a targonca könnyebbséget jelent a munkájában (háttérben Varga Tamás ügyvezető igazgató). 2

PROJEKTEK Félidejéhez ért a projekt - folytatódik a munkaerő-piaci és foglalkozási információ nyújtása A Contact Nkft. évek óta nyújt munkaerő-piaci szolgáltatást a megye különböző településein az álláskeresők részére. A cégnél 2015. júliusban kezdődött egy újabb, 10 hónapos időtartamra szóló ilyen projekt. A munkaerő-piaci és foglalkozási információ nyújtása keretében a korábbi évekhez hasonlóan a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai Foglalkoztatási Osztályainak illetékességi területén 14 fő diplomás szakember biztosítja a szolgáltatást a regisztrált álláskeresők számára. A munkaerő-piaci és foglalkozási információ nyújtásának célja a hátrányos helyzetben lévő álláskeresők munkaerő-piaci esélyeinek növelése, foglalkoztatásuk elősegítése. Ez a szolgáltatás a foglalkozásokra, a térségben elérhető képzésekre, a megye, valamint a kistérség munkaerő-piaci helyzetére, a munkaerő kereslet és kínálat helyi jellemzőire vonatkozó információk nyújtását, a foglalkoztatást elősegítő támogatások és az álláskeresési ellátásokra vonatkozó lehetőségek ismertetését, továbbá a foglalkoztatással összefüggő jogszabályokkal kapcsolatos tájékoztatást és az azokról szóló ismertetők átadását foglalja magába. November 30-i teljesítéssel elkészültek a hatósági szerződésben foglaltak szerint a projekt első öt hónapjáról szóló szakmai és pénzügyi beszámolók. A fele még hátra van, a projekt tehát folytatódik, a szolgáltatást nyújtó szakemberek havonta legalább 40 fő álláskereső ügyfél részére nyújtanak információt. A különböző helyszíneken feladatokat ellátó munkaerő-piaci és foglalkozási információnyújtók minden hónapban esetmegbeszélés keretében cserélhetik ki tapasztalataikat az elvégzett munkáról. 3

VARRODÁK A munka tömegével jön - a munkaerő tömegével jöhetne Régi és új megrendelő-partnerei régóta rendkívüli bizalommal vannak a ContactNKft. munkája iránt. Mindezt a rendszeres, és esetenként növekvő számú megbízások jelzik, melyeket a társaság a szerződésekben foglalt követelmények szerint rendre időben és az elvárt minőségben teljesít. A ContactNKft-t az elmúlt időszakban elláttákmunkával, csak győzze megfelelő létszámú és megfelelően képzett munkaerővel. Épp ezért, gyesről, gyedről a munka világába visszatérő édesanyákat is foglalkoztatna a ContaktNkft. A cég olyan női munkavállalók jelentkezését várja mostanság, akik érdeklődnek a varrás iránt, szívesen tanulnának, képeznék-átképeznék magukat. Varróüzemei Szolnokon, Kuncsorbán és Törökszentmiklóson várják a potenciális munkavállalókat. Az NKft. három telephelyén teljes kihasználtsággal üzemelnek a gyártósorok, dolgoznak a varrómunkások. A társaság kiemelt céljai között szerepel a rehabilitációs foglalkoztatás, illetve a munkaerő-piacon hátrányos helyzetű munkavállalók reintegrációja. Büszkén mondhatjuk, hogy a ContactNKft. messzemenőkig eleget tesz célkitűzéseinek, mindemellett vezető autóipari beszállítók megrendeléseit több mint egy évtized óta szolgálja ki maradéktalanul. Kuncsorbán a Dózsa György úti telephelyen állandó és eseti megbízással, jelentős nagyságrendben forma- és munkaruhákat, elsősorban polgárőr-formaruhákatvarrnak a dolgozók. A közelmúltban pedig a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum adott jelentős megbízást: az SzMSzC-hez tartozó tagintézmények diákjai számára munkaruhák (mintegy 8-900 garnitúra) gyártását vállalta el a ContactNKft.,ezt a megrendelést is a kuncsorbai varrodában teljesíti az ott munkát vállaló 11 varrómunkás. Kuncsorbán már a jövő évi megrendelések teljesítéséhez is zajlanak az előkészületek. Törökszentmiklóson a Batthyány úti telephelyen ez év nyarától egy olasz-magyar vegyestulajdonú vállalkozás megbízását teljesíti az üzem 25 fős állománya. Eszerint Stihl típusú lombszívógépek gyűjtőzsákjait állítja elő a varroda, mégpedig a szerződés szerinti napi 400-at. A törökszentmiklósi contactosoknak nem kell attól tartaniuk, hogy nem lesz állásuk, hiszen a megállapodás szinte végtelen számú termék legyártását tartalmazza. A szolnoki Tószegi úti varrodában bérmunkavarrás keretében járműipari kárpitokat, fejtámlahuzatokat készítenek heti 6500-7000 darabot. A közelmúltban érkezett új megbízás 18 foglalkoztatottnak ad munkát. Ezen kívül egy olasz cég megrendelésére kutyahámokat varrnak, nagyságrendileg heti 600-700 darabot az üzemben. Ha december, akkor nagyüzem a bábusoknál December az ünnepek hónapja. A ContactNKft. fő tevékenységként textilipari termékeket, többek között saját fejlesztésű, BABU márkanevű textiljátékokat gyárt. Ebben az időszakban mindig megszaporodnak a társaság BabuArt elnevezésű részüzemének szóló megrendelések. Ababuartosok óvodáknak, gyermek-foglalkoztatóknak és kereskedőknek kisebb-nagyobb méretű bábokat, amellett kéz- és fejbábokat állítanak elő. Legújabban wellness-szállók, különféle szolgáltató cégek promócióihoz reklám- és kabalafigurák gyártása ad munkát a ContactNKft. számára, amely létszámbővítéssel igyekszik a növekvő megrendelési igényeknek megfelelni. 4

BABUART Ele-Fanni a legújabb sztár - a velencei hotel számára lányelefánt készül a bábműhelyben Több mint másfél éve készül szorgos kezek által a Contact Nkft. Babuart bábműhelyében a Velence ResortSpa hotel kabalafigurája, Ele-Fülöp, a kis elefánt, aki szeret úszni és imádja a gyerekeket. És persze a gyerekek is imádják a plüss figurát... Mostantól egy másik ormányos is a gyerekvendégek kedvence lehet. Idén nyáron ugyanis a hotel marketingesei továbbgondolták a dolgot... Ennek köszönhetően megszületett Ele-Fülöp barátnője, gyerekkori játszópajtása, a rózsaszínű ruhácskás Ele-Fanni. - A fiú elefánt sikere miatt erre a munkára is minket kértek fel. A feladat az, hogy készítsünk egy Fanni plüss figurát. Bár az alapok adottak voltak, a puffos ujjú, fodros kis ruha megalkotásához közös ötletek kellettek, hogy teljes mértékben igazodjunk a megrendelő igényeihez. Végül megszületett az a változat, amelyik a megrendelőnek is, nekünkis elnyerte a tetszését számol be Kari Sanyi az újdonságról. - Ami persze a legfontosabb, hogy a hotel látogatói egyenesen imádják. Amint az első 50 darab elkészült, már rendelték is a következő ötvenet, majd újabb százat. Így ha nem is rózsaszínben, de mindenképpen rózsaszín elefántban látják a világot a bábműhely dolgozói. Bár most Fanni népszerűbb, mint az eredeti Fülöp figura, ez nem azt jelenti, hogy Fülöpöt elhanyagoljuk, ugyanis arra is kaptunk egy 100 darabos rendelést! 5

FELNŐTTKÉPZÉS Ez mindenkinek jó lehetőség - felzárkóztató képzés a koordinátor segéd szemszögéből A 7-8. osztályból kimaradt diákoknak egyedülálló tanulási lehetőséget biztosít a szolnoki ContactNkft. által szervezett felzárkóztató tanfolyam. Az uniós támogatási keretből megvalósuló GINOP- 5.2.1-14 Ifjúsági Garancia Rendszer keretében immár Kunhegyesen is lehetőség nyílik a 25 év alatti fiatalok képzésére. A projekt képzési koordinátor segédje Tóth Jánosné Sárosi Gizella, aki szeptember óta segíti a program megvalósulását. - Idén augusztusban a karcagi Foglalkoztatási Osztály által ismertem meg a szolnoki ContactNkft.-t, előtte a kunhegyesi rendőrőrsön dolgoztam adminisztrátorként. 2006-ban leszázalékoltak, 2010-től rehabilitációs ellátásos lettem, melynek keretében visszakerültem a munka világába. Fontosnak tartom, hogy munkámmal segítsem a térségben élők tanulmányi felzárkóztatását, miközben én is lehetőséget kapok a rehabilitációs ellátás keretében történő elhelyezkedésre. Úgy látom, hogy a hallgatók szívesen járnak a tanfolyamra és örömmel hallgatják az előadásokat. Bármilyen problémájuk van, akár a magánéletben, akár a tanulásban, szívesen fordulnak hozzám és a tanárokhoz, hiszen mi mindig meghallgatjuk és a legjobb tudásunk szerint segítjük őket mondta el Gizella. A hallgatók egyébként nem csak helyből, de távolabbi városokból is kapcsolódhattak a programhoz, így Kunhegyes mellett Tiszabőről, Tiszaburáról, Tiszaszőlősről, Karcagról, Kunmadarasról, Tiszaörsről és Abádszalókról is érkeztek tanulni vágyó fiatalok. A hallgatók örömmel fogadták ezt a tanfolyamot, mivel így esélyt kapnak a továbbtanulásra, és több lehetőségük van az elhelyezkedésre. A tanulókat összekovácsolja a közös cél: tovább vinni és befejezni a megkezdett, de megszakadt általános iskolai tanulmányaikat. A program nemcsak a romáknak, hanem a mély szegénységben, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetben élőknek is szól, akik ugyanúgy társadalmi segítségre, nagyobb odafigyelésre szorulnak. A tanfolyam 16 fővel zajlik, a tanórákat Kunhegyesen a Kossuth Lajos út 15-17.szám alatt tartják, az oktatás reggel 8.00 órától délután 13.30-ig tart (oktatási témakörök: fizika, matematika, földrajz, biológia, magyar nyelv és irodalom, történelem, kémia, tervben van később informatika oktatása is). Az egyes tantárgyakból kéthetente felmérő dolgozatokat írnak, mely beszámít az év végi vizsgaeredménybe. A hallgatókat a Contact Nkft. is mindenben segíti: ellátja tankönyvvel, füzetekkel és írószerekkel a diákokat. Az órákat jelenleg is aktív illetve már nyugdíjas szaktanárok tartják, akik nagy odaadással adják le a tananyagot. A program 2016 áprilisában ér véget a záróvizsgával. 6

RIPORT - Aztán jött egy betegség - 2008-ban diagnosztizálták daganatos betegségemet, és sajnos egy autoimmun folyamat is megtámadott. A tapasztalatait is szívesen megosztja - beszélgetés Molnár Ildikó, adminisztrátorral Maga is megtapasztalta, milyen nehéz visszatérni a munka világába. Sok mindent megélt, igyekszik mindig pozitívan szemlélni a világot, ha tud, mindig segít. A Contact Nkft. új adminisztrátorával, Molnár Ildikóval beszélgettünk. - Mit mondanál el magadról bemutatkozásként? - Szolnokon születtem 1963-ban, gyermekkoromban Besenyszögön laktam, ahonnan Szolnokra szólítottak tanulmányaim és később a házasságom is. Szüleim még most is Besenyszögön élnek, hetente látogatom őket. Egy fiam van és két csodálatos kisgyermek büszke nagymamája vagyok: Darbee 5 éves múlt, Lola pedig 13 hónapos. A szolnoki Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskolában érettségiztem, ahol vegyészlaboráns szakmát szereztem. A későbbiek folyamán a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára jártam, ahol agrármérnökként szereztem diplomát vállalkozásfejlesztési szakirányon. - Nem lehetett könnyű, te mégis pozitívan álltál a dologhoz - Igen, a pozitív életszemlélet sokat segített! A lábadozás alatt nyelvet tanultam, angolból sikeres alapfokú nyelvvizsgát tettem, folyamatban van a középfok megszerzése is. - Hogy folytatódott az életed? - A komplex felülvizsgálaton C1 kategóriát kaptam. Azóta megváltozott munkaképességűként dolgozom. Rehabilitációs mentorként és tanácsadóként tevékenykedtem, átéreztem, hogy milyen nagy szükségük van a beteg embereknek a segítségre, hogy újra teljes értékű életet élhessenek. Magam is tapasztaltam, mennyire nehéz visszatérni a munka világába, milyen nagy szükség van az önbizalom helyreállítására. Annak érdekében, hogy többet tudjak segíteni a beteg embereknek, az Országos Mentőszolgálatnál mentőszakápolói képesítést is szereztem. A kórházi és mentőgyakorlataim alkalmával rájöttem arra, hogy mennyire fontos a fizikai gyógyítás mellett az, hogy a betegek pszichés támogatást is kapjanak. Célom a segítségnyújtás, szívesen beszélgetek sorstársaimmal, tapasztalataimat megosztom velük. - Mikor kerültél a Contacthoz? - Ez év novemberétől dolgozom a cégnél adminisztrátorként. A munkakör nem idegen számomra, hiszen 12 évig voltam ügyintéző-titkárnő. - Hogy érzed magad? - Kellemes baráti légkör fogadott, mindenkitől segítséget kapok. Örömmel járok dolgozni, bízom benne, hogy munkámmal segítem az NKft. eddigiekben is sikeres működését. 7

AKTUÁLIS Mindig naprakésznek kell lenni - hogyan zajlik az irattározás a Contactnál? A jó vállalati munka egyik fontos feltétele az iratok helyes kezelése és az áttekinthető nyilvántartások vezetése. Így van ez a Contactnál is. Aktuális rovatunkban ezúttal erről számolunk be. Az iratkezelés magában foglalja: a beérkező iratok átvételét, bontását, iktatását, nyilvántartását és elosztását az ügyintézőkhöz. Mindezek mellett természetesen a kimenő iratok előkészítését a postázáshoz, az elküldését, az irattározást, a selejtezést és az ezekkel kapcsolatos technikai eszközök alkalmazását. Csak a jól kialakított iratkezelési rend teszi lehetővé az egyszerű, de pontos nyilvántartást, a könnyű tájékozódást, az elintézési határidők betartását, az iratok megbízható őrzését és a szükségtelenné vált iratanyag selejtezését. A korszerű irattározásnak az alábbi követelményeknek kell megfelelnie: tegye lehetővé a hatékony ügyviteli munkát,az iratokat szakszerűen kell elrendezni. A felesleges keresgélések hátráltatják a folyamatos munkát. Az irattározásnak naprakésznek kell lennie. Gyors és megbízható informáltság csak akkor lehetséges, ha az irat rendszeresen a helyén van. Az irattárolás legyen gazdaságos. Aránylag kis helyet foglaljon el a célszerűen megválasztott berendezéssel. Az irattárolás legyen biztonságos. Óvni kell az iratokat a sérülésektől, illetéktelen beavatkozásoktól, tűztől. Iratot az irattárból csak átvételi elismervény ellenében lehet kivenni. 2015. november óta a Contact Nkft. irattárának rendezését Molnár Ildikó és Vámos Erika folyamatosan végzi a központi telephelyen. Molnár Ildikó, 12 év ügyintéző-titkárnő szakmai múlttal rendelkezik, számos tapasztalatot szerzett az adminisztrálás területén. Vámos Erika ez év júliustól áll alkalmazásban, öt év közigazgatásban szerzett gyakorlata van, ez idő alatt sokoldalú ismeretre tett szert. Az iratok rendszerezése, iktatása után az adatokat elektronikus formában is rögzítik a kollégák, erre a célra kialakított nyilvántartási felületre. A munkát nagy kihívásnak tekintik, hiszen egy jól működő cég dokumentációjának naprakészsége rendkívül fontos a zökkenőmentes működés érdekében. A Contact Nkft. ingyenes, havonta megjelenő kiadványa. Kiadásáért felel a Contact Nkft. ügyvezető igazgatója: Varga Tamás. Grafika: Tóth Lajos Szerkesztő: Mészáros Géza Tördelte: Kovács Ferenc Készíti a Karitász Digitális Nyomda (9700 Szombathely, Hollán Ernő u. 10-12.) Nyomás időpontja: 2015. november 30. Készült 200 példányban