Dr. Paczolay Péter Úrnak Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága Elnöke részére Budapest Tárgy: Alkotmányellenesség utólagos megállapítását kezdeményező indítvány Tisztelt Elnök Úr! A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) nevében a tárgyban foglalt indítványt nyújtjuk be a Tisztelt Alkotmánybírósághoz, amelyben kezdeményezzük: - a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Ktjv.) 8. (2) bekezdésének e) pontja, 8/C. -a, 10. -a, (12) bekezdése, valamint 63/A. -a, továbbá - a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 17. (2) bekezdésének d) pontja, 17/E. -a, valamint a 37. (4) bekezdése alkotmányellenessége utólagos megállapítását és megsemmisítését. I n d o k l á s : A tárgyban foglalt indítványunkkal érintett törvényhelyek három elkülöníthető szabályozási tárgykört érintenek: a köz- és kormánytisztviselők bizalomvesztésén alapuló kötelező felmentését, a kormánytisztviselői jogviszonyban álló választott tisztségviselők munkajogi védelmére vonatkozó egyes szabályokat, valamint a kormánytisztviselői jogviszonyban munkaszüneti napként elismert Kormánytisztviselők Napjára vonatkozó különös rendelkezést. A tárgyban foglalt indítvány indokait a következő körülmények alapozzák meg. 1. A bizalomvesztésem alapuló kötelező felmentés Az Alkotmánybíróság 8/2011. (II. 18.) AB határozata (a továbbiakban: Abh.) megállapította, hogy a Ktjt. 8. (1) bekezdés b) pontja - amely arra ad módot, hogy a munkáltató a kormánytisztviselői jogviszonyt indokolás nélkül megszüntesse - alkotmányellenes, sérti az Alkotmány 2. (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvét, a 70/B. (1) bekezdésében szabályozott munkához való jogot, a 70. (6) bekezdésében szabályozott közhivatal viseléséhez 1
való jogot, az 57. (1) bekezdésében szabályozott bírósághoz fordulás jogát, és az Alkotmány 54. (1) bekezdésében szabályozott emberi méltósághoz való jogot, ezért azt alkotmánybíróság megsemmisítette. Az alkotmánybírósági határozat által megkövetelt indokolási kötelezettséget a 2011. évi LII. törvény a Ktjt. 8. -ának módosításával és az új 8/A, 8/B és 8/C -ának beiktatásával kívánta megteremteni a következők szerint: 8. (1) A kormánytisztviselői jogviszony felmentéssel akkor szüntethető meg, ha a) az Országgyűlés, a Kormány, a költségvetési fejezetet irányító szerv vezetője, az államigazgatási szerv vezetője döntése alapján az államigazgatási szerv hivatali szervezetében létszámcsökkentést kell végrehajtani, és emiatt a kormánytisztviselő további foglalkoztatására nincs lehetőség; b) megszűnt az államigazgatási szervnek az a tevékenysége, amelynek körében a kormánytisztviselőt foglalkoztatták; c) átszervezés következtében munkaköre feleslegessé vált; d) a kormánytisztviselő nyugdíjasnak minősül (kivéve ha a jogviszony a Ktv. 15. (1) bekezdés j) pontja alapján megszűnt). (2) A kormánytisztviselői jogviszonyt felmentéssel meg kell szüntetni, ha a) a kormánytisztviselő hivatalára méltatlan [8/A. (1) bekezdés]; b) a kormánytisztviselő munkavégzése nem megfelelő [8/B. (1) bekezdés]; c) a kormánytisztviselő egészségügyi okból feladatai ellátására alkalmatlan; d) a 6/A. (1) bekezdésében meghatározott kinevezés-módosítás esetén a kormánytisztviselő azt kérelmezi; e) a kormánytisztviselő vezetőjének bizalmát elveszti (8/C. ); f) a rokkantsági (baleseti rokkantsági) nyugdíjjogosultság (6) bekezdés szerinti feltételeivel rendelkező kormánytisztviselő azt kérelmezi; g) az előrehozott öregségi nyugdíjjogosultság életkori, valamint szolgálati idővel kapcsolatos feltételeivel a felmentési idő leteltekor rendelkező kormánytisztviselő a (8) bekezdés szerint kérelmezi; h) a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. (2a) bekezdésben foglalt feltételekkel a felmentési idő leteltekor rendelkező kormánytisztviselő kérelmezi. (3) A munkáltató a felmentést köteles megindokolni. Az indokolásból a felmentés okának világosan ki kell tűnnie és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a felmentés indoka valós és okszerű. (4) A (2) bekezdés c) pontjában meghatározott egészségügyi okból bekövetkező alkalmatlanság esetén a kormánytisztviselő akkor menthető fel, ha a hivatali szervezetben vagy annak irányítása alatt álló közigazgatási szervnél a képzettségének, besorolásának és egészségi állapotának megfelelő betöltetlen munkakör nincs, vagy ha az ilyen munkakörbe való áthelyezéséhez a kormánytisztviselő nem járul hozzá. (5) A (2) bekezdés f) pontjában foglalt jogcímen a kormánytisztviselő kezdeményezésére csak egy alkalommal kötelező a felmentés. (6) Ha a kormánytisztviselő rokkantsági (baleseti rokkantsági) nyugdíj iránti igényét érvényesíti és ezen eljárás során a rokkantság (baleseti rokkantság) tényéről és a szükséges szolgálati idő 2
megszerzéséről az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv értesíti, akkor az általa kezdeményezett ellátás igénybevétele érdekében a kormánytisztviselői jogviszonyát - kérelmére - a (2) bekezdés f) pontja alapján felmentéssel meg kell szüntetni. (7) Ha az államigazgatási szerv jogutód nélkül szűnik meg, akkor a kormánytisztviselői jogviszony megszüntetésével, valamint a Ktv. 20/A. (2), (5) bekezdésében meghatározott feladatokkal kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - az államigazgatási szerv felügyeleti szerve hozza meg. (8) Az előrehozott öregségi nyugdíj megállapításához szükséges szolgálati időt a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv külön jogszabály szerinti határozatával kell igazolni. (9) A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. (2a) bekezdésben foglalt feltételek megállapításához szükséges jogosultsági időt a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv külön jogszabály szerinti határozatával kell igazolni. 8/A. (1) Hivatalára az a kormánytisztviselő méltatlan, aki olyan magatartást tanúsít - akár a hivatali munkájával (munkavégzésével) összefüggésben, akár munkahelyén kívül -, amely alkalmas arra, hogy az általa betöltött beosztás tekintélyét vagy a munkáltató jó hírnevét, illetve a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalmat súlyosan rombolja, és emiatt nem várható el, hogy a munkáltató a jogviszonyt fenntartsa. Ilyen magatartásnak kell tekinteni különösen azt, amely a pártatlanság, a befolyástól való mentesség, a hivatásetikai normák sérelmét eredményezi. (2) A méltatlanság címén való felmentés közlése előtt lehetőséget kell adni a kormánytisztviselőnek a felmentés indokainak megismerésére és az azokkal szembeni védekezésre, kivéve, ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el. (3) A méltatlanság jogcímén történő felmentés jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni. Ha a méltatlanság jogcímén történő felmentés jogát testület jogosult gyakorolni, a tudomásszerzés időpontjának azt kell tekinteni, amikor a felmentés okáról a testületet - mint a munkáltatói jogkört gyakorló szervet - tájékoztatják. A hivatalára méltatlanná vált kormánytisztviselő kormánytisztviselői jogviszonyát felmentési idő nélkül (azonnali hatállyal) kell megszüntetni. 8/B. (1) A 8. (2) bekezdés b) pontjában foglalt felmentésre akkor kerülhet sor, ha a) a munkáltató által végzett szakmai munka értékelése alapján a kormánytisztviselő munkaköri feladatainak ellátása nem megfelelő színvonalú, és b) az államigazgatási szervnél nincs másik felajánlható munkakör, vagy a kormánytisztviselő a (2) bekezdésben foglaltak szerint felajánlott munkakört nem fogadta el. (2) A kormánytisztviselő számára a felmentését megelőzően az államigazgatási szervnél - feltéve, ha ilyennel rendelkezik - másik megfelelő kormánytisztviselői munkakört kell felajánlani. A kormánytisztviselő a felajánlott munkakör elfogadásáról vagy elutasításáról a felajánlástól számított öt munkanapon belül írásban nyilatkozik. A nyilatkozat hiányát a munkakör elutasításának kell tekinteni, kivéve, ha a késedelem a kormánytisztviselő önhibáján kívül eső okból következett be. A kormánytisztviselő elfogadó nyilatkozata esetén őt az új munkakörének megfelelően kell besorolni és besorolásának megfelelő illetményre jogosult. 3
(3) Nem lehet megfelelőnek tekinteni azt a munkakört, amelynek ellátásához a szakmai munka értékelése során nem megfelelőnek minősített szakmai követelmény szükséges. (4) Ha a kormánytisztviselő a felajánlott állást elutasítja, vagy ha az államigazgatási szervnél a (2) bekezdésben meghatározott munkakör nincs, akkor a kormánytisztviselőt a 8. (2) bekezdés b) pontja alapján fel kell menteni. 8/C. (1) Bizalomvesztésnek minősül, ha a kormánytisztviselő a Ktv. 37. (4) bekezdésében meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget. (2) A bizalomvesztés indoka kizárólag a kormánytisztviselő magatartásában, illetve munkavégzésében megnyilvánuló és bizonyítható tény lehet. A fent idézett szabályozásból álláspontunk szerint alkotmányellenes rendelkezések a következők: 8. (2) (A kormánytisztviselői jogviszonyt felmentéssel meg kell szüntetni, ha) e) a kormánytisztviselő vezetőjének bizalmát elveszti (8/C. ); 8/C. (1) Bizalomvesztésnek minősül, ha a kormánytisztviselő a Ktv. 37. (4) bekezdésében meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget. (2) A bizalomvesztés indoka kizárólag a kormánytisztviselő magatartásában, illetve munkavégzésében megnyilvánuló és bizonyítható tény lehet. A kormánytisztviselőkre vonatkozó fentiekben idézett új törvényi szabályozás álláspontunk szerint csak formálisan elégíti ki az Alkotmánybíróság határozatában megjelölt alkotmányossági követelményeket. A 8. (2) bekezdés e) pontjában szabályozott bizalomvesztés, mint felmentési ok tartalmát tekintve egyenértékű az indoklás nélküli felmentéssel. A bizalom, illetve annak elvesztése olyan, a vezető érzéseiben, gondolkodásában megjelenő pszichikai kategóriák, amelyek egyoldalú kiszolgáltatottságot eredményeznek a kormánytisztviselők oldaláról, s teljesen kiteszik őket vezetőik esetleges önkényének. Ezen a körülményen az sem változtat, hogy a 8/C (1) bekezdése szerint bizalomvesztésnek minősül, ha a kormánytisztviselő a Ktv. 37. (4) bekezdésében meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, s a (2) bekezdés szerint a bizalomvesztés indoka kizárólag a kormánytisztviselő magatartásában, illetve munkavégzésében megnyilvánuló és bizonyítható tény lehet, ugyanis a Ktv. 37. (4) bekezdése ugyancsak szubjektíven megítélhető követelményeket támaszt a köztisztviselőkkel (és a kormánytisztviselőkkel) szemben. A Ktv. 37. (4) bekezdése kimondja, hogy Az (1) bekezdésében meghatározottakon túl a köztisztviselő vezetői iránti szakmai lojalitással köteles ellátni feladatait. Szakmai lojalitás alatt kell érteni különösen a vezető által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettséget, a vezetőkkel és a munkatársakkal való alkotó együttműködést, szakmai elhivatottsággal történő, fegyelmezett és lényeglátó feladatvégzést. A fentieket összefoglalva a Ktjt. 8. (2) bekezdés e) pontjában szabályozott bizalomvesztés, mint felmentési ok olyan, a kormánytisztviselő magatartásában, illetve munkavégzésében megnyilvánuló és bizonyítható tény lehet, amely bizonyítja, hogy a kormánytisztviselő feladatait nem a vezetői iránti szakmai lojalitással látja el, így különösen nem elkötelezett a vezető által meghatározott szakmai értékek iránt nem folytat alkotó együttműködést a vezetőkkel és a munkatársakkal, 4
feladatát nem szakmai elhivatottsággal, nem fegyelmezetten vagy nem lényeglátóan végzi. A példálózó felsorolásban említett elkötelezettség, az együttműködés alkotó volta, az elhivatottság és a lényeglátás mértéke olyan jogszabályokban, illetve munkavégzésre vonatkozó belső szabályokban objektív módon meghatározhatatlan fogalmak, amelyek megléte vagy meg nem léte bizonyítottságának kívülállók (munkavállalók, a jogorvoslatot elbíráló döntőbizottság, illetve bíróság) által történő objektív megítélése lehetetlen. Nem beszélve arról, hogy a felsorolás csak példálózó jellegű, s emiatt a törvényi szabályozás szerint bármi más tény is alkalmas lehet a munkavállalónak a vezetői iránti szakmai lojalitása hiányának megállapítására. Az alkotó együttműködés, illetve a lényeglátó munkavégzés a munkavállaló megítélésében csak akkor tekinthető pozitívnak, ha az alkotás eredménye, vagy a lényeglátás megegyezik a vezető szakmai álláspontjával, s újszerű tevékenység, újonnan jelentkező problémák megoldására irányuló törekvések esetében előfordulhat, hogy a vezetőnek más a szakmai véleménye. Ezek a követelmények olyan feladat elé állítják a munkavállalókat, hogy miközben alkotó és lényeglátó módon kötelesek dolgozni, folyton arra kell figyelniük, hogy mi a vezető aktuális szakmai álláspontja abban a kérdésben. (Külön nehezíti a helyzetet, ha a munkavállalónak több olyan vezetője van, akik nem teljesen azonosan ítélnek meg bizonyos szakmai kérdéseket.) a) Álláspontunk szerint a 8. (2) bekezdése e) pontja és a 8/C -a alkotmányellenes, mert sérti az Alkotmány 2. (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvét. Az Alkotmánybíróság már hivatkozott Abh. határozatában is kifejtette, hogy Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 2. (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság egyik elemének tekinti a közigazgatás törvény alá rendeltségét. [Először: 56/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 454, 456.; legutóbb: 31/2010. (III. 25.) AB határozat, ABK 2010. március, 247, 253-254.] A közigazgatás törvény alá rendeltségének követelményét e határozatok elsősorban a közhatalom birtokában hozott közigazgatási aktusok joghoz kötöttségének követelményeként fogalmazták meg. Az alkotmánybíróság kifejtette, hogy a közigazgatási döntések törvényességének biztosítása megkívánja, hogy a törvényhozó a döntést hozó tisztviselők munkajogi helyzetének szabályozása során is teremtse meg azokat a garanciákat, amelyek biztosítják, hogy a közigazgatás nevében eljáró tisztviselők magas szakmai színvonalon, pártpolitikai szempontból semleges módon, minden befolyástól mentesen, pártatlanul, kizárólag a törvények alapján hozzák meg döntéseiket. Az általunk sérelmezett szabályozás arra ösztönzi a munkavállalókat, hogy a jogszabályok betartása, betartatása helyett vakon engedelmeskedjenek vezetőik akár jogszabálysértő utasításainak, ezáltal tevékenységüket nem a törvény alá rendelten, hanem a vezetők utasításai szerint végezzék, s ez súlyosan sérti a jogállamiság elvét. A formálisan ugyan meglévő indokolási kötelezettség a vezető szubjektív megítélésétől függő felmentési okkal társulva ugyanazzal az eredménnyel jár, mintha nem lenne indokolási kötelezettség. Emiatt véleményünk szerint továbbra is érvényesnek tekintendők az alkotmánybírósági határozat indokolásának következő megállapításai is: A közigazgatási szervezetben dolgozó tisztviselők szigorúan hierarchizált szervezetben látják el feladataikat. Feletteseik utasításának engedelmességi kötelezettséggel tartoznak. A Ktv.-nek a kormánytisztviselőkre is alkalmazandó 38. -a a törvényesség biztosítása érdekében lehetőséget ad arra, hogy a köztisztviselő megtagadja a jogsértő utasításnak való engedelmességet, és 5
szabályozza azt is, hogy a jogsértő utasításnak való engedelmesség megtagadása esetén miként mentesülhet a felelősség alól. Azonban abban az esetben, ha a kormánytisztviselő nem élvez felmentési védelmet, a munkáltatói jogkör gyakorlója bármikor, indokolás nélkül megszüntetheti közszolgálati jogviszonyát, e szabályok is elvesztik garanciális jelentőségüket, mert nem elvárható, hogy nyíltan kiálljon szakmai és jogi álláspontja mellett, ha azzal munkáját veszélyezteti. Az új szabályozás szerint a kormánytisztviselő formálisan élvez ugyan felmentési védelmet, de a vezető iránti szakmai lojalitás hiányára való hivatkozás az előbbi idézetben szereplő esetben okot adhat a kormánytisztviselő felmentésére, s emiatt nem elvárható, hogy nyíltan kiálljon szakmai és jogi álláspontja mellett, ha azzal munkáját veszélyezteti. b) Álláspontunk szerint a 8. (2) bekezdése e) pontja és a 8/C -a azért is alkotmányellenes, mert sérti az Alkotmány 70/B. (1) bekezdésében szabályozott munkához való jogot és a 70. (6) bekezdésében szabályozott közhivatal viseléséhez való jogot. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a közhivatal viseléséhez való jog védelme elsősorban arra terjed ki, hogy az állam a közhivatal betöltését nem kötheti olyan feltételhez, amely magyar állampolgárokat alkotmányos indok nélkül kizár a közhivatal elnyerésének lehetőségéből, valamely állampolgár, vagy az állampolgárok egy csoportja számára lehetetlenné teszi közhivatal betöltését. A közhivatal viseléséhez való jog az alkotmányos védelem körébe vonja a meglévő kormánytisztviselői jogviszonyokat is azzal, hogy nem csupán a közhivatal elnyerését, hanem a közhivatal viselését részesíti védelemben. Az Abh. szerint közhivatal viseléshez való jog nem nyújt védelmet a közszolgálati jogviszonynak a közhivatallal összefüggő okból (pl. a közhivatal megszűnése, tartalmának átalakulása, a közigazgatási szerv megszüntetése, átszervezése következtében stb.), valamint a közhivatalt betöltő tisztviselő személyében rejlő okok (pl. a tisztviselő rátermettségének, képzettségének, szakmai tudásának hiánya, a feladat ellátására való alkalmatlansága) miatt történő megszüntetésével szemben. Ugyanakkor véleményünk szerint a Ktjt. 8. (2) bekezdése e) pontja és a 8/C -a a vezető szubjektív megítélésétől függő felmentési ok biztosításával tág teret enged annak, hogy magyar állampolgárokat alkotmányos indok nélkül kizárjanak a közhivatal viselésének lehetőségéből, s ezzel alkotmányellenes módon korlátozza az Alkotmány 70. (6) bekezdésében szabályozott közhivatal viseléséhez való jogot. c) Álláspontunk szerint a Ktjt. 8. (2) bekezdése e) pontja és a 8/C -a sérti az Alkotmány 57. (1) bekezdésében szabályozott bírósághoz fordulás jogát. Az Abh. indokolása szerint: Az Alkotmány 57. (1) bekezdéséből vezette le az Alkotmánybíróság a hatékony bírói jogvédelem követelményét, nevezetesen azt, hogy a jogi szabályozásnak olyan jogi környezetet kell biztosítani, hogy a perbe vitt jogok a bíróság által érdemben elbírálhatók legyenek. ( ) Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a törvényhozó azzal, hogy nem szabályozta a munkáltatói felmentés törvényi feltételeit, és lehetőséget adott a döntés indokolásának mellőzésére, aránytalanul korlátozta a kormánytisztviselőt az Alkotmány 57. (1) bekezdése alapján megillető bírói jogvédelemhez való jogot. A felmentés feltételeit szabályozó jogszabályi rendelkezések, azaz a munkáltatót megillető felmentési jog rendeltetése törvényi meghatározásának hiányában gyakorlatilag nem, vagy csak nehezen bizonyítható, hogy a munkáltató jogellenesen döntött, felmentési joga gyakorlása során ellentétbe került a jog 6
rendeltetésével, a jog által szolgálni hivatott céllal. Az érdemi bírói jogvédelem lehetőségének ez a korlátozása nem nyújt valódi, hatékony jogvédelmet a munkáltató visszaélésszerű, önkényes döntésével szemben. Mint korábban kifejtettük, a szakmai lojalitás definíciójának felsorolásában említett elkötelezettség, az együttműködés alkotó volta, az elhivatottság és a lényeglátás mértéke, de önmagában a vezető iránti szakmai lojalitás olyan szubjektív fogalmak, amelyek hiánya bizonyítottságának kívülállók (munkavállalók, a jogorvoslatot elbíráló döntőbizottság, illetve bíróság) által történő objektív megítélése lehetetlen. Az előbbiek miatt tehát véleményünk szerint a Ktjt. 8. (2) bekezdése e) pontja és a 8/C -a szerinti szabályozásra is érvényes, hogy gyakorlatilag nem, vagy csak nehezen bizonyítható, hogy a munkáltató jogellenesen döntött, felmentési joga gyakorlása során ellentétbe került a jog rendeltetésével, a jog által szolgálni hivatott céllal, ezért a szabályozás sérti az Alkotmány 57. (1) bekezdésében szabályozott bírósághoz fordulás jogát. d) A kormánytisztviselőknek a vezetők szubjektív megítélésétől függő indokokkal történő felmentésének lehetővé tétele miatt álláspontunk szerint sérelmet szenved az Alkotmány 54. (1) bekezdésében szabályozott emberi méltósághoz való jog is. Erre a jogi szabályozásra ugyanúgy érvényesek az Alkotmánybíróságnak az indokolás nélküli felmentésre tett következő megállapításai: Ez a jogi megoldás (...) magában hordozza a közszolgálati jogviszony önkényes, a munkáltató szubjektív megítélésén alapuló megszüntetésének lehetőségét, amelynek következtében előre kiszámíthatatlan módon kerülhet veszélybe a kormánytisztviselőnek és családjának létfenntartása is. Mindez feltétlen alárendeltséget, kiszolgáltatott helyzetet teremt a kormánytisztviselő számára. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a kormánytisztviselőnek ez a kiszolgáltatott helyzete, az állami feladatmegoldás eszközeként való kezelése ellentétes az emberi méltósággal. 2. A kormánytisztviselői jogviszonyban álló választott szakszervezeti tisztségviselő munkajogi védelme A Ktjt. 10. (12) bekezdése álláspontunk szerint alkotmányellenes, mert az Alkotmány 70/A - ában foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik. A Ktjt.-nek a 2011. évi LII. törvény 4. -ával megállapított 10. (12) bekezdése a következőket mondja ki: A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 28 (2) bekezdés a) pontja a kormánytisztviselői jogviszony tekintetében nem alkalmazható. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 28. (4) bekezdése azzal az eltéréssel alkalmazható, hogy a védelem a tisztségviselőt a megbízatása megszűnését követően nem illeti meg. A Munka Törvénykönyve 28. tartalmazza a szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállalók munkajogi védelmére vonatkozó szabályokat. Az (1)52 bekezdés értelmében a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv előzetes egyetértése szükséges a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállaló kirendeléséhez, a tizenöt munkanapot elérő kiküldetéséhez, a 150. (1) bekezdésén alapuló más munkáltatónál történő foglalkoztatásához, az átirányításához, ha ez a munkavállaló 7
más munkahelyre való beosztásával jár, továbbá munkaviszonyának a munkáltató által rendes felmondással történő megszüntetéséhez. Az ilyen tisztségviselővel szemben alkalmazandó rendkívüli felmondás előtt előzetesen ki kell kérni a megfelelő szakszervezeti szerv véleményét, illetve a 109. szerinti jogkövetkezmény alkalmazásáról, valamint a változó munkahelyre alkalmazott tisztségviselő más munkahelyre való beosztásáról a megfelelő szakszervezeti szervet előzetesen értesíteni kell. A (2)53 bekezdés kimondja, hogy A szakszervezet az (1) bekezdés szerinti tervezett munkáltatói intézkedéssel kapcsolatos álláspontját a munkáltató írásbeli tájékoztatásának átvételétől számított nyolc munkanapon belül írásban közli. Ha a tervezett intézkedéssel a szakszervezet nem ért egyet, a tájékoztatásnak az egyet nem értés indokait tartalmaznia kell. Az indokolás akkor alapos, ha a tervezett intézkedés végrehajtása a) elnehezítené annak a szakszervezeti szervnek a működését, melyben a munkavállaló választott tisztséget visel, feltéve, hogy az intézkedés elmaradása a munkáltatóra nézve aránytalan, súlyos hátránnyal nem jár, vagy b) a szakszervezet érdekképviseleti tevékenységében történő közreműködés miatti hátrányos megkülönböztetést eredményezne. Ha a szakszervezet véleményét a fenti határidőn belül nem közli a munkáltatóval, úgy kell tekinteni, hogy a tervezett intézkedéssel egyetért. A (4)55 bekezdés szerint: Az (1) bekezdésben meghatározott védelem a tisztségviselőt megbízatásának idejére, illetve annak megszűnését követő egy évre illeti meg, feltéve, ha tisztségét legalább hat hónapon át betöltötte. A (2) bekezdés a) pontjában foglalt szabályozásnak a kormánytisztviselőket foglalkoztató szerveknél való alkalmazhatatlansága miatt a jövőben a választott szakszervezeti tisztséget betöltő kormánytisztviselők esetében a Munka tv. 28 (1) bekezdésében meghatározott munkáltatói intézkedésekkel kapcsolatos szakszervezeti egyetértés hiánya nem indokolható azzal, hogy az intézkedés elnehezítené annak a szakszervezeti szervnek a működését, melyben a munkavállaló választott tisztséget visel. Ez másképpen fogalmazva azt jelenti, hogy a törvényalkotó a kormánytisztviselők érdekképviseleti szervei esetében jogszerűnek tekinti azokat a munkáltatói intézkedéseket is, amelyek elnehezítik a szakszervezeti szerv működését. Ez a szabályozás megteremti annak elvi lehetőségét, hogy a munkáltatói jog gyakorlója szétzilálja a számára kellemetlen szakszervezeti szervezet tevékenységét, mert a felsőbb szakszervezeti szerv egyetértése nélkül is bármikor dönthet a tisztséget betöltő munkavállaló kirendeléséről, a tizenöt munkanapot elérő kiküldetéséről, más munkáltatónál történő foglalkoztatásáról, átirányításáról, jogviszonyának rendes felmondással történő megszűntetéséről. Adott esetben még a legenyhébb intézkedések (pl. kirendelés, tartós kiküldetés) is eredményezhetik egy-egy szakszervezeti szervezet működésének megnehezülését, ellehetetlenülését. (Pl. ha egy esetleges szakszervezeti demonstráció fő szervezőjét hosszabbrövidebb időre, vagy véglegesen eltávolítják a korábbi munkahelyéről). S ezt még úgy is meg lehet tenni, hogy a szakszervezet a (2) bekezdés b) pontja szerinti hátrányos megkülönböztetésre sem hivatkozhat, mert pl. a munkavállaló egyénileg jobban jár. Ugyanezzel az eredménnyel járhat az a szabályozás, amely ebben a körben szűkíti a választott szakszervezeti tisztségviselők védelmét, ugyanis a tisztségviselő szakszervezeti megbízatása megszűnésének pillanatában megszűnik a volt tisztségviselő munkajogi védelme. A kormánytisztviselőket foglalkoztató szakszervezeti szervezetek esetében ez az érdekvédelmi tevékenységet kétféleképpen is akadályozhatja. Vagy azzal, hogy a tisztségviselőt túlzott lojalitásra készteti a munkáltatóval szemben, és emiatt nem végez hatékony szakszervezeti 8
tevékenységet, vagy azzal, hogy a szakszervezeti tagok azért nem váltják le egy alkalmasabbra, nehogy a szakszervezeti tisztség megszűnése miatt kitegyék egy esetleges azonnali munkáltatói retorziónak. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint Alkotmány 70/A -ában foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmából az következik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]. Az általunk sérelmezett szabályozásból egyértelműen következik, hogy a jogalkotó a kormánytisztviselőket foglalkoztató szerveknél működő szakszervezeteket az összes többi munkáltatónál működő szakszervezetekhez képest hátrányosabb helyzetbe hozza, ezáltal kevésbé tudják ellátni érdekvédelmi, érdekképviseleti tevékenységüket. Ezt azt eredményezi, hogy a kormánytisztviselők az összes többi munkavállalói kategóriával szemben kiszolgáltatottabbá válnak. Tisztában vagyunk annak alkotmányos voltával, hogy a különböző típusú szervezeteknél különböző típusú jogviszonyokban (munkaviszony, közalkalmazott, szolgálati viszony, kormánytisztviselői jogviszony) foglalkoztatott munkavállalók jogviszonyára a jogalkotó a jogviszony sajátosságaihoz igazodóan különböző anyagi szabályokat írhat elő. Ugyanakkor álláspontunk szerint semmilyen ésszerű és alkotmányos indoka nem lehet annak, hogy a munkavállalók egyes csoportjainak (esetünkben a kormánytisztviselőknek) az érdekeit működésükben, védelmükben korlátozottabb munkavállalói érdekképviseleti szervek képviseljék, védjék, ezáltal a többi munkavállalói kategóriával szemben hátrányos megkülönböztetésben részesüljenek. 3. A Kormánytisztviselők Napja A Ktjv. 63/A. -sa szerint a Kormánytisztviselők Napja július 1-je, amely az e törvény hatálya alá tartozó szerveknél a munkaviszonyban állókra is kiterjedően munkaszüneti nap. Az ügyfélszolgálati feladatok ellátásával összefüggő munkakört betöltők esetében a Kormánytisztviselők Napja nem minősül munkaszüneti napnak. 1. A kormánytisztviselői jogviszonyban is alkalmazandó Mt. 125. (1) bekezdése szerint többek között - munkaszüneti napon a rendeltetése folytán e napon is, vagy megszakítás nélküli munkarendben működő munkakörben foglalkoztatható a munkavállaló. A törvényi definíció szerint a megszakítás nélküli munkarend egyik lehetséges feltétele, hogy indítványunk esetében az ügyfélszolgálati munkakör - társadalmi közszükségletet kielégítő alapvető szolgáltatást biztosít folyamatosan. A Köz- és kormánytisztviselők Napján e munkaszüneti nap 2001-es bevezetése óta soha nem szüntette be teljes körűen működését a központi és a helyi közigazgatás, az Mt. 125. (1) bekezdésében foglalt, a munkaszüneti napi foglalkoztatásra vonatkozó szabályok alapján lettek például az ügyfélszolgálatosok e napon munkavégzésre kötelezve. 2. Az Alkotmány 70/A. (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, 9
nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. 3. A Ktjv. 63/ A. -sa alkotmányellenes, mert a kormánytisztviselői jogviszonyban állók közül az ügyfélszolgálaton dolgozókat munkavégzésük helyére és munkakörükre tekintettel - megfosztja egy munkaszüneti napra, a Kormánytisztviselők Napjára való jogosultságtól. A különbségtétel, az egyenlő bánásmód követelményébe ütköző negatív diszkrimináció. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a megkülönböztetés alkotmányellenes, ha nincs a tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka azaz, önkényes. Alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak vagy kötelezettek között vethető fel [4/1993. (II. 12.) AB határozat]. Nem megengedhető az a megkülönböztetés, ha a jogi szabályozás azonos jogi helyzetben lévő, azonos szabályozási körbe tartozó jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket (881/B/1991. AB határozat.) 4. Az Alkotmány 70/ A. (1) bekezdése és az Alkotmánybíróság idézett határozataiból megállapítható: azonos jogviszonyban álló kormánytisztviselők között tesz a Ktjv. 63/ A. -sa az egyenlő bánásmódot sértő hátrányos megkülönböztetést az egyébként meglehetősen pontatlanul definiált - ügyfélszolgálati feladatok ellátásával összefüggő munkakört betöltők terhére. A megkülönböztetés alkotmánysértő negatív diszkrimináció, mert nincs az eltérő szabályozásnak összehasonlítható, ugyanazon jogviszonyban állók között a tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka azaz, a megkülönböztetés önkényes. Az Mt. 125. -ában foglalt a munkaviszony mellett például a közalkalmazotti és köz- valamint kormánytisztviselői jogviszonyra is hatályos - szabályozás valamennyi, az adott foglalkoztatási jogviszonyban állónak megkülönböztetés nélkül biztosítja a törvény szerinti munkaszüneti napokat. E napokon ha azok egyébként a beosztás szerinti munkanapra esnek - általános szabály szerint az alkalmazottak mentesülnek munkavégzési kötelezettségük alól. Az Mt-ben nevesített kivételes esetekben lehet e napra a munkáltatónak a rendes vagy rendkívüli munkavégzés szabályai szerint munkát elrendelni. A munkajogi szabályozás tehát a munkaszüneti napra való jogosultság biztosítása mellett a törvényben meghatározott körben többek között a közigazgatás ügyfélszolgálatain teszi lehetővé a munkáltatónak a munkavégzési kötelezettség elrendelését. Ugyanakkor mindez csak lehetőség, nem feltétlenül jár a tényleges munkaszüneti napi munkavégzéssel. Ennek alapján a tárgyilagos mérlegelés szerint nincs ésszerű indoka a kormánytisztviselői jogviszonyban állók közül az ügyfélszolgálaton dolgozókra vonatkozó, így hátrányosan megkülönböztető, a Kormánytisztviselők napjától mint munkaszüneti naptól megfosztó különös szabálynak. Megjegyezzük, a Ktjv. 63/ A. -ának szabályozási logikája alapján valamennyi olyan foglalkoztatott megfosztható lenne akár az összes - munkaszüneti napra való jogosultságától, aki az Mt. 125. -a alapján e napa munkavégzésre beosztható. Így a Ktjv. 63/ A. alkotmányosságának elismerése azt jelentené, hogy például a kórházi orvosnak és ápolónak, a benzinkutasnak vagy éppen a rendőrnek, tűzoltónak egyetlen munkaszüneti napra sem lenne jogosult, figyelemmel arra, hogy az Mt. szerint elviekben az év bármely napján foglalkoztathatók. **** 10
A KSZSZ és az MKKSZ képviseletében kérjük a Tisztelt Alkotmánybíróságot, hogy a fentiek alapján az indítványban érintett törvényi rendelkezéseket alkotmánysértő tartalmunkra tekintettel megsemmisíteni szíveskedjék. Budapest, 2011. augusztus 10. Tisztelettel: Dr. Agg Géza elnök Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége Fehér József főtitkár Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete 11