Szlovákiai magyarság

Jelentések a határon túli magyarság helyzetérõl Határon Túli Magyarok Hivatala Szlovákiai magyarság 2000. T a r t a l o m: Oldal Előszó. 2 1. Történelem 4 2. Általános adatok 8 3. Jogi helyzet 14 4. Érdekképviselet. 21 5. Gazdaság... 26 6. Civil társadalom 28 7. Oktatás. 29 8. Művelődés, kultúra, tudomány 34 9. Egyházi intézményrendszer és vallásgyakorlás 37 10. Tömegtájékoztatás 39

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 2/ 40 HTMH 2000. Előszó Az évtizedeken át tartó kényszerű elfojtás után a diktatúrák 1989-es összeomlását és az 1990-es első szabad választásokat követően az egyéni és a közösségi felszabadultság élményével egyidőben a Kárpát-medencében a nemzetállami törekvések reneszánszának lehetünk tanúi. Érthető ez mindaddig, amíg a nemzeti értékek vállalásával a múltból és a hagyományok világából, a történelemből azok a gondolati tartalmak aktualizálódnak, amelyek a békés társadalmi és szellemi építkezés szándékát szolgálják. Ha azonban a nemzetállami törekvések ahogyan az elmúlt évtized során a volt Jugoszlávia területén lejátszódó tragikus események mutatják türelmetlenséghez, kizárólagossághoz és erőszakos érdekérvényesítéshez vezetnek, egész régiók, végső esetben pedig a kontinens békéjét és jövőjét veszélyeztetik. Ma ugyanis Közép- és Kelet-Európa térségében az önépítkező polgári nemzetállammal még mindig fenyegető módon állnak szemben a posztkommunista nemzetállamiság hatalmas hadseregei, politikai intézményei és a hagyományos nemzeti értékek mentén építkező demokratikus társadalmakat ma is fenyegeti a totalitáris politika eszközeit átmenteni igyekvő nemzeti diktatúrák erőszak-világa. Az sem kizárt, hogy mindez egyetlen országon belül jelentkezik. Az új nemzetállamok vajúdásának különösen érzékeny pontja a nemzeti kisebbségek jelenlétének tudomásul vétele, elfogadása. A totalitáris örökség kényszereitől megszabadulni képtelen közösségek nemzetteremtő szándéka csak a totalitarizmus jegyében foganhat, ennek megfelelően ország- és otthonépítő eszközeiket is a diktatúrák kelléktárából válogathatják. Az erőszak eszközeivel létrehozott nemzetállam a tolerancia legkisebb jelét sem tanúsítja más nemzetek, és főleg nem a területükön élő nemzeti kisebbségek sajátos világával, értékrendjével szemben. Minden ilyen esetben a nemzet és az állam feloldhatatlan ellentétéről van szó, s a közösségteremtő értékrend és a hatalmi érdekérvényesítés közötti kompromisszum nagyon nehezen képzelhető el. E tekintetben ma egyetlen járható út létezik: ha az európai törekvésekkel összhangban fokozatosan a háttérbe szorul, leépül az állam szerepe és jelentősége, a nemzeti értékrend pedig visszatalál eredeti forrásához, a hagyomány és a kultúra humánumához. Az állam szerepének visszaszorulásától egészen egyszerűen azt várjuk, hogy erőszakos módon semmilyen hatalmi eszközzel ne lehessen beleszólni az egyéni és a közösségi értékrendek vállalásának kérdésébe. Ezen a küszöbön átlépve ugyanis mint jelenség egyszerre megszűnik az esetek többségében kirekesztő módon használt nemzeti kisebbség fogalom, és politikai akadálya sem lesz a különböző azonosságtudatú közösségek egy régión belüli együttélésének. 1989 1990-ben az utódállamok területén élő magyar nemzeti közösségek történelmünkhöz híven, a békés eszközökkel történő társadalomépítés útját választották, ami azt is jelentette, hogy az erőszakos asszimiláció veszélyével szembenézve a nemzeti integráció kínálta lehetőségeket tekintették az általuk képviselt, a közösség jövőjét biztosító politika alapelvének. Az elmúlt évtized során e szempontokat követve dolgozták ki közösségi önrendelkezésük az önkormányzatiság, az autonómia alapelveinek rendszerét, s tettek határozott

HTMH 2000. 3 / 40 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről erőfeszítéseket a szuverén politikai közösséggé válás érdekében. Tény, hogy szándékaikat és törekvéseiket erősítették az Európában napjainkban kiteljesedő integrációs folyamatok és a kisebbségi, kollektív jogok törvényes biztosítására irányuló törekvések is, mint amilyen az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezménye, vagy A regionális és kisebbségi nyelvek Európai Chartája. A Határon Túli Magyarok Hivatala, mint kormányzati koordinációs szervezet e rendszeren belül jutott meghatározó szerephez. Egy évtizedes története során mindvégig figyelemmel kísérte a határon túli magyar érdekképviseleti szervezetek és politikai pártok munkáját, támogatta társadalomszervező törekvéseiket és közvetítette jogos követeléseiket az európai és a nemzetközi fórumok felé. Kormányzati hivatalként olyan szakmai és szakértői munkát biztosított a magyar nemzeti közösségek számára, amelyre mindenkor számíthattak, s amelyek az integrációs folyamatok kiszélesedéséhez és elmélyüléséhez vezettek. Feladatának maradéktalan vállalásához, közvetítő tevékenységéhez azonban eleven kapcsolatokra és naprakész ismeretekre van szüksége. S hogy ennek megteremtése és felépítése milyen összetett folyamat, azt mutatják a most elkészült országjelentések is, amelyekből kitűnik: a közösségi jogaiért közel nyolc évtizede küzdő határon túli magyar kisebbségek érdekeinek képviselete és eredményes támogatása csakis és kizárólag a társadalmi politika valóság és a gazdasági adottságok részletes ismerete alapján történhet. Magyarország polgári kormánya az ezredfordulón elérkezettnek látta az időt a nemzeti egyeztető fórumként működő Magyar Állandó Értekezlet létrehozására. Elsősorban ez indokolta a határon túli magyar kisebbségek elért eredményeit értékelő összefoglalók, helyzetjelentések elkészítését. A nemzeti integrációs folyamatok kiteljesedését biztosító MÁÉRT szakértői bizottságai ugyanakkor az uniós csatlakozás európai követelményeit is szem előtt tartva az egész Kárpát-medence demokratizálásának is megkerülhetetlen fórumaivá váltak. Mindannyiunk reménye szerint most jött el az ideje annak, hogy a magyarság huszadik századi kényszerhelyzetéből kilépve, kiszolgáltatottságát meghaladva, az európai értékekkel összhangban hozzálásson a hagyományainak megfelelő, intézményes formában is létező társadalma újraépítéséhez. Ebben a munkában a Határon Túli Magyarok Hivatalára is új, a korábbiakhoz képest mindenképpen összetettebb feladatok várnak. Szabó Tibor

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 4/ 40 HTMH 2000. 1. TÖRTÉNELEM Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről A mai Szlovákia területén élő nyugati szláv törzsek egy részére a VIII. században a Nagymorva Birodalom terjesztette ki fennhatóságát. A belviszályok által megosztott birodalom a Kárpát-medencébe betelepülő magyarok támadásait már nem élte túl. Ettől kezdve a Duna vonalától északra eső, a Kárpátok hegylánca által határolt, magyarul Felvidéknek vagy Felső-Magyarországnak nevezett terület egészen az Osztrák Magyar Monarchia felbomlásáig (1918. november) a Magyar Királyság részét képezte. A földművelésre alkalmas déli folyóvölgyekbe magyar, a városokba a XII. századtól német lakosság költözött. A pásztorkodó földművelő szlovák népesség a hegyes területeken és az északi részeken telepedett meg, helyenként lengyelekkel és ruszinokkal keveredve. A XVI. századtól a felvidéki városokba egyre nagyobb számban költöztek be a törökök elől menekülő magyarok és a hegyekből lehúzódó szlovákok. Magyarország három részre szakadása után, 1541-ben Pozsonyba (ma Bratislava) helyezték a Magyar Királyság fővárosát. Kulturális szempontból növekedett a Felvidék fontossága. A Jezsuita rend itt hozta létre 1635-ben Nagyszombatban (ma Trnava) a történelmi Magyarország első állandó egyetemét. Rendszerint négy nyelven (latin, német, magyar, szlovák) oktató evangélikus gimnáziumaiban és református iskoláiban német egyetemeken végzett tanárok tanítottak. Az első világháború előtt készült népszámlálások azt mutatják, hogy az iskolai végzettséget tekintve a Felvidék volt a legfejlettebb. A XVIII. században a törököknek a Magyar Királyság déli és keleti területeiről való kiűzése után a gazdasági és politikai fejlődés súlypontja fokozatosan az ország délibb területeire helyeződött át. A nemesség kérésére Mária Terézia 1777-ben ismét Budát tette meg a Magyar Királyság fővárosának. Az elmúlt évszázadok során a magyar, a német és a szlovák kultúra számtalan kiválósága nevelődött a mai Szlovákia területén, amelynek lakói tudatosan vállalták többes identitásukat. A XIX. század első felében kibontakozó szlovák nemzeti mozgalom képviselői (pl. J. Čaplovič, L. Štúr) szembe kerültek a magyar liberális ellenzékkel, amikor az megkezdte harcát a magyar államnyelv bevezetéséért. A szlovák nemzeti mozgalom radikális szárnya az 1848 49. évi forradalom és szabadságharc idején fegyverrel fordult szembe a magyarokkal.

HTMH 2000. 5 / 40 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről A XIX. sz. második felében a szlovák nyelvhasználat és anyanyelvű iskoláztatás korlátozása miatt tovább romlott a magyar szlovák viszony. A nemzeti emancipációt sürgető szlovák értelmiség ezért egyre szorosabbra fűzte kapcsolatait a cseh politikai pártokkal. Az első világháború alatt az antant-hatalmak titkos szerződésekben megígérték a cseh és szlovák emigránsoknak, hogy győzelmük esetén beleegyeznek a csehszlovák állam megalakulásába. 1918. október 28-án a Cseh Nemzeti Tanács deklarálta a Csehszlovák Köztársaság megalakulását, amelynek határait a Párizs-környéki békék során állapították meg. Csehszlovákia soknemzetiségű állam volt, területén a cseh és a szlovák nemzet mellett magas százalékarányban élt német, magyar és más népcsoport. Az új állam Csehországon és a mai Szlovákia területén kívül magába foglalta Kárpátalját is, amely 1945 után a Szovjetunióhoz került. Az 1920 júniusában aláírt trianoni békeszerződés alapján az egykori Magyar Királyság területéből az előző népszámlálási adatok alapján Csehszlovákiához került 61.633 km 2 összesen 3.517.568 fő lakossal (köztük 30,3 % magyar, 7,4 % német, 48,2 % szlovák, 12,3 % ruszin). 1924-ig közel 88.000 fő költözött át Magyarországra, akiknek többségét az elbocsátott magyar tisztviselők, katonatisztek és földjüket vesztett birtokosok alkották. A földreform során elvett birtokokon cseh és szlovák telepesek falvainak hálózatát hozták létre. 1923. január 1-től megváltoztatták a közigazgatási beosztást. A nagymegyék létrehozásának és az észak déli irányú közigazgatási területi megosztásnak az volt a célja, hogy a magyar lakosság minél kevesebb helyen alkothasson többséget, s ezáltal ne kelljen számukra biztosítani a nyelvhasználat jogát. A városokat nagyközségekké fokozták le, hogy megszüntethessék a községek választott önkormányzatait. A magyar középiskolák számát már az 1920-as években radikálisan csökkentették, a pozsonyi (Bratislava) magyar egyetemet csehszlovák egyetemmé szervezték. Az 1930-as években a magyarság már 30 %-kal kevesebb iskolával rendelkezett, mint ami lélekszáma alapján megillette volna. A régi és szilárd történelmi hagyományokra épülő magyar kultúra ilyen körülmények között sem tűnt el nyomtalanul az új államalakulat keretében. A két világháború között a magyar szellemi élet olyan kiválóságai alkottak a csehszlovák állam területén, mint Szalatnay Rezső, Győry Dezső, és innen indult el a világhírűvé vált testvérpár: az író Márai Sándor és a filmrendező Radványi Géza. Jelentős szerepet töltöttek be a kultúra megőrzésében az olyan kiemelkedő szerveződések, mint a Sarló mozgalom, a Prochászka körök stb. A katolikus egyház ösztönzésére kialakult a szlovenszkói magyar ifjúság falukutató és hagyományőrző mozgalma. A Sarló az egymással elválaszthatatlanul összefonódó etnikai csoportok kulturális kölcsönhatását tanulmányozta. Népdalokat, népszokásokat gyűjtött. Kezdeményezésére jött létre a gombaszögi tábornak nevezett rendezvénysorozat. Eb-

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 6/ 40 HTMH 2000. ből nőtt ki később a szlovákiai magyarság legnagyobb folklór-fesztiválja, amelyet egészen 1997-ig minden évben megrendeztek. A Sarló olyan élvonalbeli képviselői, mint Balogh Edgár, Fábry Zoltán vagy Forbáth Imre a baloldali mozgalmakkal és írókkal rokonszenveztek. A mozgalomnak ez a szárnya a '30-as évtől kapcsolatot épített ki a Csehszlovák Kommunista Párttal, az internacionalizmustól remélve a nemzeti konfliktusok és a kisebbségi kérdés megoldását. A magyar közösség hamarosan politikailag is megszerveződött. Pártokat hozott létre, képviselőit bejuttatta a prágai parlamentbe annak ellenére, hogy megválasztásukhoz 40 %-kal több szavazat megszerzésére volt szükség, mint a cseh képviselők esetében. A szlovákiai magyar pártok fúziójából 1936-ban létrejött az Egyesült Magyar Párt. Az 1938. novemberi I. bécsi döntéssel 11.927 km 2 területet 869.299 lakossal (84,4 % magyar anyanyelvű) visszacsatoltak Magyarországhoz. Ez a magyar és szlovák hatóságok nyomására a népesség újabb átrendeződését vonta maga után. A két világháború között odaköltözött cseh és szlovák telepesek északabbra, a magyarok délebbre húzódtak. Az Egyesült Magyar Párt vezetője, Esterházy János Szlovákiában maradt, hogy képviselje azoknak a magyaroknak az érdekeit, akik a bécsi döntéssel nem kerültek vissza Magyarországhoz. Parlamenti képviselőként Esterházy nem volt hajlandó megszavazni a zsidó lakosság deportálását. 1942-ben fellépett a zsidók teljes vagyonelkobzását kimondó ún. árjásítás ellen is, s felszólította a magyarokat, hogy zsidó javakat ne vásároljanak és ne fogadjanak el. A Tiso-kormányzat alatti Holocaust pótolhatatlan veszteséget jelent a magyar kultúra számára is, mert Szlovákiában az izraelita népesség jelentős része magyarul beszélt. 1945 tavaszán a londoni és moszkvai emigráns kormány tagjaiból alakult meg a visszaállított Csehszlovákia első kormánya. Az áprilisi ún. kassai kormányprogramban a fasizmus bűneiért kollektívan elmarasztalta a magyar és német népcsoportot, megfosztotta őket állampolgárságuktól. Az ún. beneši dekrétumok októberben kimondták teljes vagyonelkobzásukat. A magyar lakosság többé nem volt jogosult nyugdíjra, egészségügyi ellátásra, munkaviszonya megszűnt, jogi védelemben nem részesülhetett. Betiltották a magyar iskolák, a magyar sajtó működését. A beneši dekrétumok nyomán menekülthullám indult el Magyarország felé. A nyugati nagyhatalmak sem a jaltai, sem a potsdami egyezményben nem járultak hozzá a szlovákiai magyarok teljes kitelepítéséhez, amit 1943. évi moszkvai látogatásai szellemében Eduard Beneš szorgalmazott. A győztes nagyhatalmak nyomására a magyar kormány 1946 februárjában lakosságcserében állapodott meg Csehszlovákiával. Ennek értelmében a csehszlovák részről csak annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, ahány magyarországi szlovák nemzetiségű lakos kész volt önként

HTMH 2000. 7 / 40 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről áttelepülni a Csehszlovák Köztársaságba. A nagyszabású, erőltetett szlovák propaganda ellenére a magyarországi szlovákok közül mindössze 73.273 fő volt hajlandó otthont változtatni. Ennek megfelelően a csehszlovák kormány 1947 48 folyamán hozzávetőlegesen ugyanennyi szlovákiai magyart telepített át Magyarországra. 1946 júniusában a csehszlovák kormány kibocsátotta az ún. reszlovakizációs rendeletét: akik hajlandók voltak megtagadni magyar nemzetiségüket és szlováknak vallani magukat, visszakaphatták állampolgárságukat és javaikat. A kitelepítésektől tartva több mint 400.000 fő kérte szlovákká minősítését. Azoknak egy részét, akik erre nem voltak hajlandóak, minden vagyonuktól megfosztva marhavagonokban Nyugat-Csehországba, a kitelepített szudéta-németek helyére deportálták. A deportálások kb. 3 hónap után, 1947 februárjában értek véget. Ez idő alatt közel 44.000 főt hurcoltak el. A kommunista hatalomátvételt követően kiadott 1948. évi 245. számú rendelet lehetővé tette, hogy azok, akik letették a hűségesküt, 90 napon belül visszakapják állampolgárságukat. A reszlovakizálás során tett nyilatkozatokat azonban csak 1954- ben érvénytelenítették. A kommunista kormányzat 1949 márciusában engedélyezte a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, a CSEMADOK létrejöttét. A Szövetség közreműködésével 1949 szeptemberében az alap- és középiskolákban újra indulhatott a magyar nyelvű tanítás (bár új iskolák építését az 1960-as évekig nem engedélyezték). Ha szűk keretek között is, de megkezdődött a csaknem végzetes veszteséget szenvedett magyar szellemi és kulturális élet újjáéledése az országban. A magyar kisebbség jogairól először az 1956-ban elfogadott csehszlovák alkotmány tett rövid említést, az 1960. évi alkotmány pedig az összes kisebbség anyanyelvi oktatásának és művelődésének biztosítását ígérte. Ezzel egy időben azonban megváltoztatták a közigazgatási beosztást, amely tovább csökkentette azoknak a járásoknak a számát, ahol a magyar lakosság többségben élt. 1968 tavaszán a CSEMADOK tervezetet dolgozott ki a nemzetiségi kérdés rendezésére. A szlovák parlament és a kormány mellett nemzetiségi szervek létrehozását javasolta, az alapiskoláktól a főiskolákig terjedő magyar nyelvű iskolarendszert kívánt létrehozni, felvetette a közigazgatási beosztás módosítását. A CSEMADOK tervezetét cseh és szlovák részről éles kritikával illették. Az 1968. október 27-én elfogadott új csehszlovák alkotmány deklarálta a cseh és a szlovák tagállam szövetségét, a csehszlovák föderáció létrejöttét. A nemzetiségek helyzetét szabályozó 1968/144. sz. alkotmánytörvény a különböző választott testületekben először ígért a nemzetiségek létszámával arányos képviseletet. Az ígéret azonban az 1968 utáni visszarendeződés és a meglévő, szigorúan vett pártállami viszonyok között csak papíron maradt, s a nemzetiségi jogok érvénysülése más területeken is szűk keretek közé szorult. Így például többször is kísérletet tettek az alternatív oktatás bevezeté-

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 8/ 40 HTMH 2000. sére a magyar tanítási nyelvű iskolákban. A '80-as években e rendszer és politika ellen lépett fel a szlovákiai magyarság körében is kibontakozó ellenzék (a Jogvédő Bizottság, Duray Miklós és mások aktivitása), amellyel szemben a kormányzati hatalom szigorú megtorlásokat alkalmazott (lásd Duray-per és bebörtönzések). 2. ÁLTALÁNOS ADATOK * Terület: 49.000 km 2. Összlakosság: 5.274.335 fő (1991) Népsűrűség: 109 fő / km 2. Etnikai csoportok: szlovák 86,6 %, magyar 10,76 %, roma 1,44 %, cseh 1 %, ruszin 0,33 %, ukrán 0,25 % (a legutóbbi, 1991. évi népszámlálási adatok). Vallások: római katolikus (60,4 %), evangélikus (6,2 %), görög katolikus (3,4 %), református (1,6 %), görög-keleti ortodox (0,6 %), jehovista (0,2 %), baptista (0,1 %). Beszélt nyelvek: szlovák (államnyelv), magyar, cseh, ukrán, ruszin. Népegészség: csecsmőhalandóság 11,1, átlagéletkor 76,33 év (nők), illetve 68,4 év (férfiak). Mérsékelten növekvő lakosság. Államforma: köztársaság Hatalmi ágak: A törvényhozás legfelső szerve a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa. A végrehajtó hatalom: a Szlovák Köztársaság Elnöke, a Szlovák Köztársaság Kormánya. Az igazságszolgáltatás legfelsőbb szervei: a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága, a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága. Közigazgatási beosztás: 8 kerület: Pozsony, Nagyszombat, Trencsén, Nyitra, Zsolna, Besztercebánya, Eperjes, Kassa (Bratislava, Trnava, Trencín, Nitra, Zilina, Banská Bystrica, Prešov, Košice) és 79 járás. Jelenlegi parlamenti pártok: Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK, amely 5 pártból Kereszténydemokrata Mozgalom, Demokratikus Unió, Demokrata Párt, Szlovákia Szociáldemokrata Pártja és Zöldek pártja jött létre), Szlovák Nemzeti Párt (SNS), Demokratikus * Az alábbiakban az esetek többségében (összlakosság, etnikai csoportok, vallási öszszetétel, népegészség, iskolai végzettség, munkaerő megoszlása, városok lakosságának száma stb.) az 1991. évi népszámlálási adatokra támaszkodunk. Ettől eltérő esetekben a források időpontjait külön megjelöljük.

HTMH 2000. 9 / 40 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről Baloldal Pártja (SDL), Polgári Egyetértés Pártja (SOP), Magyar Koalíció Pártja (MKP, amely az Együttélés, MKDM és az MPP egyesülésével alakult meg). Iskolai végzettség: alapiskolát végzett 28,68 %, középiskolát 39,41 % (szakmunkásképzőt 19,05 %, szakiskolát 2,09 %, szakmunkásképzőt érettségivel 1,72 %, szakközépiskolát 13,35 %, gimnáziumot 3,20 %), főiskolai és egyetemi diplomával rendelkezik 5,82 %. Munkaerő: 2.617.935 fő (49,6 %). Munkaerő megoszlása gazdasági ágazat szerint: mező-, erdő-, halgazdaság 13,93 %, ipar 33,13 %, építőipar, geológia és tervező tevékenység 9,27 %, közlekedés és távközlés 6,30 %, kereskedelem és egyéb termelő tevékenység 8,92 %, tudomány és kutatás 1,35 %, lakásgazdálkodás és kommunális szolgáltatások 3,30 %, oktatásügy, kultúra, egészségügy 13,60 %, egyéb nem termelő ágazatok 5,71 %, ismeretlen 4,49 %. Városi lakosság: kb. 56 %. Nagyobb városok és lakóinak száma (1996. évi adatok szerint 121 városi jogállású helység található Szlovákiában): Főváros Pozsony (Bratislava, 442.970 fő), Kassa (Košice, 235.160 fő), Nyitra (Nitra, 89.969 fő), Eperjes (Prešov, 87.765 fő). Községek száma: 2.825. GDP/fő: kb. 3.400 USD (1996). GDP évi növekedési ráta: 1996-ban 6,9 %, 1999. I. negyedév 1,8 %. Árfolyam: 42,254 SK/USD (1999. szeptember 16.) Infláció: 13,6 % (1999 első félév), az előző évhez viszonyítva 6,9 %-kal nőtt. Külső államadósság: 11 Mrd USD (1999 első fele). Munkanélküliség: 19,1 % (1999. augusztus) 4,3 %-kal több, mint az előző év azonos időszakában. Egyes magyarlakta járásokban a munkanélküliség 1999 augusztusában 30 % körül alakult (pl. a gömöri járások). Összes külföldi tőkebefektetés: 1.875.000 USD (1999 augusztusáig) Magyar szlovák gazdasági kapcsolatok: 1998-ban a magyar export 332,3 millió USD-t, az import pedig 428,1 millió USD-t tett ki (1997-hez viszonyítva az export 125,3 %, az import 106,7 %-volt). Magyar befektetés Szlovákiában több mint 600 cégben van jelen vegyes vállalati formában, kb. 30 M USD értékben. Ebből mintegy 60 vállalat 100 %-ban magyar tulajdon. A magyarországi szlovák befektetések

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 10/ 40 HTMH 2000. értéke kb. 60 M USD. Szlovákia Magyarország 1998. évi külkereskedelmi forgalmában 1,6 %-kal részesedett, és a 14. helyet foglalja el a legfontosabb partnerországok listáján. A szlovákiai magyarság lélekszáma: 567.296 fő magyar nemzetiségű (az 1991. évi népszámlálás adatai szerint), a magyar anyanyelvűek száma: 608.221 fő. Területi megoszlás: Szlovákiában a magyarság a Pozsonytól az ukrán határig terjedő összefüggő déli, Magyarországgal határos területen él. 523 településen a magyarok száma meghaladja a 10 %-ot, ebből 272 településen a lakosság több mint 80 %-át, 150 helységben pedig több mint 50 %-át teszi ki. A dél-szlovákiai járások közül a dunaszerdahelyiben (87,23 %) és a komáromiban (72,25 %) a magyarság többséget alkot (1996. februári adat). 1. táblázat A magyar etnikum részarányának alakulása az 1996 márciusában, a közigazgatási átszervezés után létrehozott kerületekben A kerület neve Teljes népesség (fő) Magyar népesség (fő) Részarány % Pozsony (Bratislava) 608.287 30.890 5,07 Nagyszombat (Trnava) 562.355 136.358 24,25 Trencsén (Trencín) 604.016 1.246 0,21 Nyitra (Nitra) 708.313 216.633 30,58 Zsolna (Žilina) 670.850 670 0,10 Besztercebánya (Banská Bystrica) 661.628 85.633 12,94 Eperjes (Prešov) 746.168 807 0,11 Kassa (Košice) 748.722 96.021 12,82

HTMH 2000. 11 / 40 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről A szlovákiai magyarság demográfiai sajátosságai: A magyar népesség aránya 1961 és 1991 között 12,43 %-ról 10,76 %-ra csökkent az összlakosságon belül. 1994- től kezdve számszerűleg is fogy a magyarság lélekszáma. 1. ábra Tájegységek Szlovákiában 2. ábra Magyarok Szlovákiában

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 12/ 40 HTMH 2000. 3. ábra Magyarok a szlovákiai járásokban 4. ábra Szlovákia nemzetiségi összetétele és a magyarok számának alakulása 1910 és 1991 között

HTMH 2000. 13 / 40 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 5. ábra A természetes szaporulat Szlovákiában 1950 és 1995 között Vallási megoszlás: Az 1991. évi népszámlálás során a magyar népesség 12,9 %-a nem nyilvánított véleményt a vallási hovatartozásáról, 6,6 %-a pedig ateistának mondta magát. A vallásosság mértéke nagyobb a magyarok körében (80,5 %), mint az összlakosságon belül (72,7 %). A magyar népesség 64,9 %-a római katolikus, 1,2 %-a görög-katolikus, 2,2 %-a evangélikus, 8,9 % református, 0,4% más vallású (ortodox és zsidó). Iskolázottság: A magyar nemzetiségű népességen belül a 15 év alattiak aránya 20,47 %. Alapiskolai végzettséggel rendelkezik 39,49 %, a középiskolai végzettségűek aránya: 36,22 % (szakmunkás-képzőbe vagy szakiskolába járt 21,28 %, szakmunkásképző után érettségizett, szakközépiskolába, illetve gimnáziumba járt 14,94 %). Felsőfokú végzettséggel (főiskola, vállalati főiskola, egyetem) a magyar lakosság 2,89 %-a rendelkezik, míg a szlovák lakosság esetében az arány 5,8 %. Nem végezte el az általános iskolát 0,49 %, nincs adat 0,44 % iskolai végzettségére vonatkozóan. A munkaerő ágazatonkénti megoszlása: mező-, erdő-, halgazdaság 23,8 %, ipar 25,11%, építőipar, geológia és tervező tevékenység 10,07 %, közlekedés és távközlés 6,74 %, kereskedelem és egyéb termelő tevékenység 9,44 %, tudomány és kutatás 0,46 %, lakásgazdálkodás és kommunális szolgáltatások 3,68 %, oktatásügy, kultúra, egészségügy 11,54 %, egyéb nem termelő ágazatok 4,58 %, ismeretlen 4,6 %.

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 14/ 40 HTMH 2000. A szlovákiai magyar lakosság aránya magasabb a mező-, erdő- és halgazdaságban, az építőipar, geológia és tervezés szférájában, a kereskedelemben és egyéb termelő foglalkozásokban, a közlekedés és távközlés területén, valamint szerény mértékben a lakásgazdálkodás és kommunális szolgáltatások terén foglalkoztatottak között. Alacsonyabb a magyar népesség aránya az iparban, a tudomány és kutatás terén, az oktatásügy, a kultúra és egészségügy szférájában és az egyéb nem termelő ágazatokban. A gazdaságilag aktív lakosság megoszlása társadalmi csoportok szerint (egész Szlovákiára vonatkoztatva): munkás 46,03 %, alkalmazott 34,35 %, mezőgazdasági szövetkezetek tagja 13,87 %, egyéb szövetkezet tagja 1,03 %, munkáltató 0,10 %, egyénileg gazdálkodó földműves 0,13 %, kisvállalkozó 1,7 %, szellemi szabad foglalkozású 0,10 %, családi gazdaságokban kisegítő 0,04 %, ismeretlen 2,64 %. Az összlakosság megoszlásához képest a magyarság aránya magasabb a munkások, a mezőgazdasági szövetkezeti tagok, az egyéni kisvállalkozók és minimális (0,01-től 0,10 %-ig terjedő) eltéréssel az egyéb szövetkezeti tagok, munkáltatók, egyénileg gazdálkodó földművesek, családi gazdaságok kisegítői között. A magyar lakosság lényegesen kisebb mértékben képviselt az alkalmazottak körében (e csoportnak összlakosságon belüli aránya: 43,57 %) *. 3. JOGI HELYZET A Szlovák Köztársaság 1992. szeptember 1-jén elfogadott Alkotmánya kimondja: 12. cikk (2) A Szlovák Köztársaság területén az alapvető jogok és szabadságjogok mindenkinek biztosítottak nem, faj, bőrszín, nyelv, hit és vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzetiségi vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, vagyoni, származási vagy egyéb helyzet szerinti megkülönböztetés nélkül. Senkit sem lehet az említett indokból megkárosítani vagy hátrányosan megkülönböztetni. (3) Mindenkinek jogában áll szabadon dönteni saját nemzetiségéről. Tilos ennek a döntésnek bármiféle befolyásolása és az elnemzetietlenítésre irányuló nyomás minden módozata (...). 33. cikk Bármely nemzetiségi kisebbséghez vagy etnikai csoporthoz való tartozás senkinek sem lehet hátrányára. * A fentiek (iskolázottság, munkaerő, aktív lakosság) az 1991. évi népszámlálás adatait rögzítik.

HTMH 2000. 15 / 40 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 34. cikk (1) A Szlovák Köztársaságban nemzetiségi kisebbséget vagy etnikai csoportot alkotó polgároknak biztosított minden területen a fejlődés, főként pedig az a jog, hogy kisebbségük vagy csoportjuk más tagjaival együtt a saját kultúrájukat fejlesszék, továbbá joguk van az információk anyanyelvükön való terjesztéséhez és befogadásához, a nemzetiségi közösségekbe való tömörüléshez, művelődési és kulturális intézmények alapításához és fenntartásához. A részleteiket törvény állapítja meg. (2) A nemzetiségi kisebbségekhez vagy etnikai csoportokhoz tartozó állampolgároknak a törvényben megállapított feltételek mellett az államnyelv elsajátításához való jogon kívül biztosított a joguk: a) az anyanyelvükön való művelődéshez, b) anyanyelvük hivatalos kapcsolatokban való használatához, c) a nemzetiségi kisebbségeket és etnikai csoportokat érintő ügyek megoldásában való részvételhez. (3) A nemzetiségi kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó állampolgárok számára az alkotmányban biztosított jogok gyakorlása nem irányulhat a Szlovák Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetésére, valamint többi lakosának diszkriminációjára. Az önálló szlovák állam 1992. szeptember 1-jén elfogadott alkotmánya a nemzetállam elvére épül. Preambuluma szerint az alkotmány úgy értelmezhető, hogy a szlovák állam a szlovákoké, a szlovák nemzeté, s csak másodsorban a kisebbségeké. Mi, a szlovák nemzet,... a Szlovák Köztársaság területén élő nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok tagjaival,... tehát mi, a Szlovák Köztársaság polgárai... a következő alkotmányt fogadjuk el olvashatjuk a preambulumban. (Az alkotmánytervezet korrekciójával kapcsolatban igényként merül fel a preambulum módosítása, amely rögzítené a többségi nemzet és a kisebbség egyenrangúságát). A magyarság politikai képviselői élesen bírálták az alkotmány-tervezet fogyatékosságait. Az alkotmány általuk leginkább sérelmesnek ítélt pontjai az alábbiak: a kisebbségek csupán nemzetiségi szövetségeket hozhatnak létre, ami lehetővé teszi politikai pártjaik bármikor történő feloszlatását; a művelődés terén tételesen nem biztosítja az anyanyelvi iskolák létrehozásának jogát, ennek alapján a már létezők is megszűntethetők; a nyelvhasználatban az államnyelv fogalmát vezeti be, s nem nyújt jogi garanciát a kisebbség nyelvének hivatalos használatára;

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 16/ 40 HTMH 2000. kimondja: a kisebbségi jogok gyakorlása nem vezethet az állam szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetéséhez, vagyis nem nyújt garanciát, hogy a hatalom ezzel vissza ne éljen. A kisebbségi jogok alkotmányos és részleges törvényi szabályozása ellenére a szlovákiai magyar közösség helyzete több vonatkozásban nem rendezett. A jogrendszeren belül hézagok és jelentős ellentmondások vannak. Hiányoznak az egyes törvények végrehajtását szabályozó alacsonyabb szintű rendeletek, vagy olyanok vannak érvényben (erre a későbbiekben még részletesebben visszatérünk), amelyek ellentmondanak a szlovák alkotmánynak. A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság miniszterelnökei 1995. március 19- én Párizsban aláírták a két ország jószomszédi kapcsolatairól és baráti együttműködéséről szóló szerződést, amelyet a Magyar Országgyűlés 1995. június 13-án, a Szlovák Nemzeti Tanács pedig 1996. március 26-án ratifikált. Az alapszerződés 15. cikke részletesen taglalja a Magyarországon élő szlovák és a Szlovákiában élő magyar kisebbség jogait. Megállapítja, hogy a kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van hatékonyan részt venni országos és ahol helyénvaló, regionális szinten azokban a döntésekben, amelyek a kisebbséget érintik. Joguk van szóban és írásban a magánés közéletben szabadon használni anyanyelvüket. Joguk van továbbá a belső jogrenddel és a két Szerződő Fél által vállalt nemzetközi kötelezettségekkel megegyezően használni anyanyelvüket a hivatalokkal való kapcsolatokban, beleértve a közigazgatást, a bírósági eljárásokat. Az állami nevelési oktatási rendszer keretén belül joguk van adekvát lehetőségre anyanyelvük oktatására és az anyanyelvükön történő oktatásra, joguk van a nyilvános tömegtájékoztatási eszközökhöz való diszkriminációmentes hozzájutásra és saját tömegtájékoztatási eszközökre. A felek megteremtik a szükséges feltételeket, hogy a kisebbségek megőrizhessék tárgyi és építészeti emlékeiket, emlékhelyeiket, amelyek kulturális örökségüket, történelmüket és hagyományaikat hordozzák. A Szerződés kimondja, hogy a szerződő felek négy nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentumot kötelező érvényű jogi normaként fognak alkalmazni: 1.) az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről elfogadott és a Szerződő Felek által 1995. február 1-jén aláírt Keretegyezményét, 2.) az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet emberi dimenzióval foglalkozó koppenhágai találkozójának 1990. június 29-én kelt dokumentumát, 3.) az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 47/135. számú, a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozatát,

HTMH 2000. 17 / 40 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 4.) az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1201 (1993) sz. ajánlását, tiszteletben tartva az egyéni emberi és polgári jogokat, beleértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait. Az Alapszerződés kimondja, hogy a két ország miniszterelnökei évente legalább egyszer találkoznak, hogy megvitassák a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének további lehetőségeit, s a külügyminiszterek is legalább évente egyszer összeülnek az Alapszerződés végrehajtásának áttekintése érdekében. A kisebbségi jogok gyakorlását biztosító 15. cikk betartásának ellenőrzésére pedig külön, ajánlási joggal felruházott kormányközi vegyes bizottságot hoznak létre. Az 1989-es rendszerváltást követően a magyarság jogi helyzete Szlovákiában nem javult számottevően, jóllehet a rendszerváltás előnyeit politikai és intézményi szinten viszonylag jól tudta érvényesíteni (önszerveződés felerősödése és önálló politikai közösséggé szerveződés, intézményi hálózat kiépülése stb.). Az 1990-ben elfogadott nyelvtörvény, majd az 1991-ben hozott rehabilitációs és restitúciós törvény, a földtörvény továbbra is érvényben lévőnek tekinti a beneši dekrétumokat. A független Szlovákia megalakulása után pedig a Moravčik-kormány működésének idejét kivéve nem történt előrelépés a magyar lakosság jogi problémáinak megoldásában. 1994 és 1998 között, V. Mečiar ún. harmadik kormánya alatt minden területen és minden vonatkozásban drasztikusan romlott a szlovákiai magyarság helyzete. A szlovákiai magyarság egyik legnagyobb problémája a parlament által 1991-ben elfogadott restitúciós és földtörvény, amely az 1948 utáni sérelmek orvoslását tette lehetővé, de nem érintette a beneši dekrétumokra épülő 104/45 számú SZNT-i rendeletet, amelyen a magyar lakosság földjeinek elkobzása alapult. A kárpótlási és privatizációs eljárás ily módon továbbra is fenntartja a magyarokkal szembeni diszkriminációt. A kisebbség politikai jogai radikális korlátozásának velejárója volt a magyarság képviselőinek fokozatos kiszorítása az államigazgatás különböző területeiről. 1992- ben az államigazgatásban a magyarok aránya 6 %-ot, a központi szervekben csupán 3 %-ot, a minisztériumokban pedig mindössze 1 2,2 %-ot tett ki. A 15 magyarlakta járásban nem volt olyan hivatal, amelynek magyar nemzetiségű személy lett volna a vezetője. Az alacsonyabb szintű körzeti hivatalokban dolgozó 17 magyar hivatalvezetőt 1995-ben leváltották. Ezzel magyarázható, hogy a foglalkozási megoszlás vizsgálatánál az alkalmazottak csoportjában 10 százalékpontos különbség mutatkozik a magyar lakosság és a szlovák lakosság között (34,35 % 44,95 %). (Az 1998. évi választások után az MKP kormányzati szerepének köszönhetően e téren javulásról beszélhetünk.)

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 18/ 40 HTMH 2000. Az említett kiszorítási tendencia nyilvánult meg a közigazgatási beosztás 1996 márciusában elfogadott és júniusában életbe léptetett módosítása során is. Jelenleg ugyanis a választott önkormányzati testületekben a magyar származású képviselők a magyarok által lakott területeken a nemzetiségi arányuknál nagyobb mértékben vannak jelen (ami részben azzal magyarázható, hogy a helyi szlovák lakosság egy része is rájuk szavazott, részben pedig azzal, hogy a magyar lakosság nagyobb arányban ment el szavazni, mint a szlovák lakosság). Az újonnan létrehozott nyolc kerület egyikében sincs viszont többségben a magyar lakosság, s a magyar többségű járások száma radikálisan csökkent. A szlovákiai magyarok másik legnagyobb sérelmét az anyanyelv használatának korlátozása jelentette, s jelenti részben ma is. A fő probléma az, hogy az 1995 novemberében a szlovák államnyelvről elfogadott törvény nem szabályozta a kisebbségi nyelvek közéletben való használatát, illetve nem született meg ezzel egyidejűleg, vagy záros határidőn belül a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény. Erre még négy évet kellett várni. Bár az alkotmány megengedi, hogy a kisebbségek saját nyelvükön forduljanak, anyanyelvükön írott kérvényeket nyújtsanak be a hivatalos szervekhez, a szlovák államnyelv-törvény a hivatalos szerveket mégis arra kötelezi, hogy a beadványokra csak szlovák nyelven válaszoljanak. A kialakult helyzet alkotmányellenességére a köztársasági elnök is felhívta a figyelmet. A kisebbségi nyelvtörvény hiányában alacsonyabb rendű jogszabályokkal korlátozhatták az anyanyelv használatát az iskolában, a kulturális intézményeknél. A 12 év alatti gyermekközönségnek szóló audio- és video kazetták megjelentetését csak szlovák nyelven engedélyezték. E nyelvtörvényre hivatkozva tiltották be 1997-ben a kétnyelvű iskolai bizonyítványok kiállítását és az oktatási dokumentáció anyanyelven történő vezetését a magyar tanítási nyelvű iskolákban. A nyelvhasználat kérdésében a független Szlovákia megalakulása után csak 1994- ben sikerült számottevő eredményt elérni. 1994-ben a Moravčík-kormány idején megengedték a magyar család- és utónevek használatát, valamint a magyar helységnévtáblák kihelyezését. A kisebbségi nyelvhasználat rendezetlenségét a nemzetközi fórumok az ET, az EBESZ Nemzeti Kisebbségi Főbiztosa és az EU folyamatosan szóvá tették. A kisebbségi nyelvhasználat kérdésének megoldását az EUintegrációs tárgyalások Szlovákiával történő megkezdésének egyik alapvető feltételeként jelölték meg. A magyarság képviselői kifogásolták az anyanyelvű iskoláztatás egyéb területeken megnyilvánuló korlátozását is. A Mečiar-kormány ugyanis az önkormányzatok rovására jelentősen kibővítette az oktatási tárca hatáskörét. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a magyar többségű településeken a magyar önkormányzati képviselőknek nem volt beleszólásuk az iskolaigazgatók kinevezésébe. Ez tette lehetővé,

HTMH 2000. 19 / 40 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről hogy leváltsák azokat az iskolaigazgatókat, akik nem voltak hajlandók az 1996/97- es tanév végén visszavonni a kiadott kétnyelvű bizonyítványokat. A magyar nyelvű kultúra kiszorítására, felszámolására irányuló tendenciák olvashatók ki más rendeletekből is. A kulturális miniszter körlevélben utasította az összes, magyarok lakta helyiségekben működő múzeumot, hogy a magyar feliratokat cseréljék angolra (pl. a komáromi Dunamenti Múzeum, a Mikszáth- és a Madáchemlékházak esetében). 1996 márciusában megszüntették a több évtizede nagy sikerrel működő, a magyar és a szlovák népzenei hagyományt elevenen őrző Ifjú Szívek Művészegyüttest, 1996 júniusában pedig a kassai Thália Színház és a komáromi Jókai Színház jogalanyiságát. Ezzel tulajdonképpen megszűnt országos intézmény jellegük, ami anyagi támogatásuk radikális csökkenésével is együtt járt. A magyarság hátrányos megkülönböztetésének erősödését tükrözte a kulturális rendezvényekre fordított támogatások alakulása is. Az 1998 szeptemberében megtartott választásokat követően Mikuláš Dzurinda vezetésével alakult kormánynak a Magyar Koalíció Pártja is tagja lett. (A választási eredmények: Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom 27 %, Szlovák Demokratikus Koalíció 26,33 %, Demokratikus Baloldal Pártja 14,66 %, Magyar Koalíció Pártja 9,12 %, Szlovák Nemzeti Párt 9,07 %, Polgári Egyetértés Pártja 8,01 %). Az 1998. október 30-án alakult új szlovák kormány programnyilatkozata a kisebbségek helyzetében lényeges változásokat helyezett kilátásba. Hangsúlyozta:... megengedhetetlennek tartja a faji vagy nemzetiségi gyűlölködés bárminemű formájának megnyilvánulását. A Szlovák Köztársaság egyetlen állampolgára sem szenvedhet hátrányt azért, mert valamelyik nemzetiségi kisebbséghez, vagy etnikai csoporthoz tartozik, a kormány betartja azokat a kötelezettségeket, amelyek az aláírt és ratifikált nemzetközi dokumentumokból adódnak, a kormány kezdeményezni fogja, hogy a nem nevesített tulajdonok a szlovák Állami Földalapból átkerüljenek a községek tulajdonába, a kormány garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok művelődési színvonalának emelését az összállami szintnek megfelelően, és megoldja a pedagógusképzést a kisebbségi nyelven oktató iskolák számára: teológusok, kultúra területén dolgozók, népművelők képzését kisebbségi nyelveken, megfelelő intézményi szinten, a meglévő intézmények keretében, megújítja a Szlovák Köztársaságban hagyományosan alkalmazott kétnyelvű bizonyítványok kiadását, úgyszintén a pedagógiai dokumentumok kétnyelvű vezetését, megteremti a nemzetiségi TV- és rádióadások feltételeit,

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 20/ 40 HTMH 2000. a kormány biztosítja a sokoldalú feltételeket a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok kultúrájának egyenrangú fejlesztésére és új elveket fogad el támogatásukra, a kormány vállalta a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok nyelvhasználatáról szóló törvény kidolgozását és elfogadását, a kulturális intézmények szubjektivitásának (jogalanyiságának) visszaadását, a kormány biztosítja a helyi önigazgatásokra vonatkozó Európai Charta elfogadását és az ennek megfelelő decentralizációt, a kormány a határokon átnyúló együttműködésre vonatkozó Európai Keretegyezménnyel és annak kiegészítésével összhangban javasolja a szomszédos országoknak, hogy olyan nemzetközi megállapodások aláírására kerüljön sor, amelyek ennek az együttműködésnek a formáit és terjedelmét meghatározzák, ennek keretében az önigazgatási és állami szervek fejleszthetik a határon átnyúló kapcsolatokat, A Szlovák Köztársaság kormánya a nemzeti és etnikai sokrétűséget történelmileg adott és gazdagító elemnek tekinti és az etnikai és faji gyűlölködésnek minden megnyilvánulását elítéli olvashatjuk a kormány programnyilatkozatában. A kormány programjának megvalósítása során számos pozitív lépés történt a két ország Szlovákia és Magyarország kapcsolatában, illetve a szlovákiai magyarság helyzetének javításában. Ez mindenekelőtt a mečiari kormányzat politikájának a szlovákiai magyarságot sújtó jogfosztó és korlátozó intézkedései korrekciójára irányult. Visszaállították a kétnyelvű bizonyítványok és iskolai dokumentumok kiadásának korábbi rendszerét, elbocsátott iskolaigazgatókat helyeztek vissza állásukba, javították a magyar nyelvű rádió- és TV-adás feltételeit (a szlovák TV-ben önálló magyar csoport alakult), a szlovák Oktatási Minisztériumban és a Kulturális Minisztériumban létrejött a nemzetiségi főosztály stb. Már 1999. elején megkezdődtek a régóta szorgalmazott kisebbségi nyelvtörvény kidolgozásának a munkálatai. Mindezek Szlovákiát a nyugati politikában a korábbiakhoz viszonyítva lényegesen kedvezőbb fényben tüntették fel. A kisebbségi nyelvhasználati törvény oly módon került elfogadásra, hogy azt az MKP nem támogatta. Ez viszont a nemzetiségi jogok rehabilitációja és rendezése terén jelentős törésvonalat képez. A törvény ugyanis csak részben korrigálja az 1995-ben elfogadott, államnyelvről szóló törvény kisebbségi nyelvhasználatot korlátozó intézkedéseit és szabályait. Ugyanakkor a magyar szlovák alapszerződés, valamint a meglévő, vonatkozó nemzetközi dokumentumok követelményeivel sincs teljesen összhangban. A rendkívül hiányos, nagyon kevés gyakorlati elemmel, az általánosságok szintjén mozgó kisebbségi

HTMH 2000. 21 / 40 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről nyelvhasználati törvény nem biztosítja a kisebbségi nyelv széleskörű használatát a társadalmi élet valamennyi területén, csupán a hivatali nyelvhasználatot szabályozza, szűk keretek között. Csak egyik paragrafusa utal arra, hogy ezeket a kérdéseket más vonatkozó törvények hivatottak megoldani. Az elfogadott törvény nincs tekintettel a magyarok által többségben lakott területeken már addig kialakult számos nyelvhasználati szokásjogra (társadalmi rendezvények, esküvők, névadás nyelvezete stb.) sem. A törvény 1999. szeptember 1-jén lépett életbe. A magyar és a szlovák Külügyminisztérium szakértői 1998 novemberében Budapesten megállapodtak a két ország közötti alapszerződés végrehajtási mechanizmusának létrehozásáról. A külügyminiszterek által aláírt jegyzőkönyv a két ország közötti kapcsolatok minőségileg új alapokra történő helyezésének kézzelfogható eredménye. A jegyzőkönyv 11 vegyes bizottság felállítását szorgalmazza, köztük az alapszerződés 15. szakasza életbeléptetését segítő kisebbségi vegyes bizottságét. E bizottságok létrejöttek és megkezdték működésüket. Azóta döntés született a 12. (határon átnyúló regionális együttműködést koordináló és elősegítő) bizottság létrehozásáról is. A Magyar Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság 1999. február 8-ai alakuló ülésén, majd a szeptember 27-én Pozsonyban megtartott második ülésén számos fontos ajánlást fogadott el, melyek alapján jelentős kormányhatározatok születtek. 4. ÉRDEKKÉPVISELET Szlovákiában a rendszerváltást követően négy magyar politikai mozgalom, illetve párt alakult: a Független Magyar Kezdeményezés (1992-től Magyar Polgári Párt), az Együttélés Politikai Mozgalom, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, a Magyar Néppárt, s 1995 őszén létrejött egy újabb mozgalom, a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért. A szlovák parlamentbe az 1994-es választásokon bejutott magyar pártok koalíciót alkottak. Együttélés Politikai Mozgalom (Együttélés) Az 1990 februárjában Duray Miklós elnökletével alakult, magát centristaként meghatározó, a konzervatív és liberális eszmerendszert egyaránt magáénak valló mozgalom a csehszlovákiai kisebbségek összefogását tekintette fő céljának. A független Szlovákia létrejötte után önálló magyar politikai pártként folytatta működését. Az Együttélés mindenekelőtt az önkormányzatiság megteremtésében látta a kisebbségek kulturális és politikai önmegvalósításának biztosítékait, s e koncepciónak megnyerte a többi szlovákiai magyar pártot is. 1994-ben a Magyar Koalíció tagjaként a koalícióra eső szavazatok 45,81%-át megszerezve 9 magyar képviselőt juttatott a szlovák törvényhozásba. Az 1994. évi helyhatósági választások eredményeképpen az Együttélés színeiben 131 polgármester

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 22/ 40 HTMH 2000. került a helyi önkormányzatok élére, s 2.215 helyi képviselővel rendelkezett a választási ciklusban. A Mozgalom tagja a Liberális Internacionálénak. Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) A szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom keretén belül alakult ki, s attól 1990 első felében különült el. A Bugár Béla elnökletével működő mozgalom konzervatív jellegű, keresztény nemzeti szellemiségű szerveződés volt. Nagy súlyt fektetett a szlovák ellenzéki és demokratikus körökkel kialakított együttműködésre. Mind az 1990-es, mind az 1992-es parlamenti választásokon ellenzékben politizált, koalícióban az Együttéléssel. Az 1994. évi választások alkalmával a Magyar Koalíció tagjaként az arra leadott szavazatok 43,95%-ával 7 képviselőt juttatott be a szlovák parlamentbe, ahol önálló ellenzéki politikát folytatott. 1994-ben az MKDM 56 polgármesteri és 1367 önkormányzati képviselői helyet szerzett meg. Tagja az Európai Kereszténydemokrata Uniónak és az Európai Demokrata Uniónak. Magyar Polgári Párt (MPP) Az 1989. november 18-án alakult Független Magyar Kezdeményezés (FMK) párttá alakulásával jött létre 1992 januárjában A. Nagy László elnökletével, megőrizve liberális, polgári demokratikus elveket valló politikai orientáltságát. Az FMK kezdetben nem támogatta a magyar mozgalmak önálló politikai erőként való megjelenését. A szlovákiai bársonyos forradalom fő szervező erejét képviselő, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) politikai mozgalom keretében (autonómiáját megőrizve) kezdte meg működését. Szervezeti vonatkozásban önálló arculata csak később alakult ki. A NYEE listáján indulva a FMK 2,3 %-os szavazati aránnyal bekerült a parlamentbe, s az 1992. évi választásokig kormánypárt volt. 1992 után parlamenten kívüli pártként együttműködést alakított ki a már említett két magyar mozgalommal, majd az 1994. évi választások előtt koalíciós szerződést írt alá velük. A választások eredményeként az MPP elnöke bekerült a parlamentbe. Az 1994-es helyhatósági választásokon a párt 62 polgármesteri és 812 önkormányzati képviselői helyet szerzett. A pártnak jó kapcsolatai alakultak ki az európai liberális pártokkal, társult tagja lett az Európai Liberális Pártok Föderációjának és a Liberális Internacionálénak.

HTMH 2000. 23 / 40 Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről Magyar Néppárt A Magyar Néppárt Popély Gyula elnökletével 1991 decemberében alakult. Célja a jogállamiság megteremtése és a kisebbségi jogok védelme. Az 1992-es választásokon koalíciós szerződést kötött az Együttéléssel és az MKDM-el. Képviselői mandátumot azonban nem szerzett sem a szövetségi, sem a szlovák parlamentben. Az 1994-ben megalakult Magyar Koalícióhoz nem csatlakozott, soha nem rendelkezett parlamenti képviselettel. Az 1994-es helyhatósági választásokon négy önkormányzati képviselője jutott be a helyi testületekbe. Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért 1995 októberében Gyimesi György vezetésével alakult, aki korábban az Együttélés egyik alelnöke volt. A párt a V. Mečiar vezette DSZM támogatásával működött, vezetőinek nézetei számos vonatkozásban közel állnak a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom programjához. Elnöke kiadta az Életünk c. lapot, melynek megjelentetéséhez a Pro Slovakia Alapítvány 1995-ben jelentős összeggel járult hozzá. Támogatottsága alacsony fokú. Az 1998. évi választásokon önállóan indult, s a szavazatok mindössze 0,19 %-át (6.587 szavazat) szerezte meg. Magyar Koalíció (MK) 1994 júliusában jött létre az MKDM, az MPP és az Együttélés együttműködési szerződése alapján. A 150 tagú szlovák parlamentbe az MK 17 képviselője került be, akik két frakcióban végezték munkájukat. A Magyar Koalícióhoz tartozó polgármesterek aránya 13,7 %, az önkormányzati képviselőké 15,0 % (az összes magyar nemzetiségű választott önkormányzati képviselő aránya ennél még magasabb volt). Programja szerint az MK a kisebbségi érdekvédelemhez szükséges jogi keretek biztosításáért, a gazdaság modernizálásáért küzdött, hogy megvédje, illetve tovább építse a szlovákiai magyarság fejlődését biztosító intézményeket, szervezeteket, iskolákat és önkormányzatokat. A nemzetiségi jogokat érintő alapvető kérdésekben az MK egységes volt, a Koalíciót alkotó egyes pártok azonban önálló politikai tevékenységet folytattak. Az MK rendszeres párbeszédet folytatott Michal Kovač köztársasági elnökkel, aki különböző kérdésekben időről időre kikérte a magyar pártok véleményét. Az 1994-ben koalícióba tömörült magyar pártok és mozgalmak kapcsolata a szlovák kormánnyal már az önálló Szlovák Köztársaság létrejöttekor 1993. január 1. sem volt feszültségmentes. Ez a viszony Vladimír Mečiar kormányának megalakulá-