Polgármesteri Hivatal 2747. Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. MÁJUS 17-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL Rendeletek száma: - Határozatok száma: 29.-33./2012. május 17. Törtel, 2012. május 17. 1
Jegyzőkönyv Készült: 2012. május 17-én, Törtel Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli ülésén. Helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Godó János Polgármester tisztelettel köszönti a Képviselő-testület tagjait, Bizottsági tagokat, valamint Dr. Majtényi Erzsébet Jegyző asszonyt, a Képviselő-testület rendkívüli ülését megnyitja. Megállapítja, hogy 5 fő Képviselő jelen van, az ülés határozatképes. Jegyzőkönyv hitelesítőknek felkéri dr. Kocsis Csaba és Perényi Attila Képviselőket. Mielőtt javaslatot tesz az ülés napirendi pontjaira: javasolja, vegyék le a 4.) napirendi pontként jelzett Törtel Község Településrendezési tervének elkészítésére kötött szerződés módosítás megtárgyalását. A Képviselő-testület tagjai a rendkívüli ülés napirendi pontjait a módosítási javaslattal együtt egyhangú igen szavazással elfogadták. Napirendi pontok Előadó 1.) A Szent István Király Általános Iskola igazgatói és a Godó János Polgármester Törteli Tulipán Óvoda vezetői pozíciójának betöltésére Kiírandó pályázat megtárgyalása. 2.) A megüresedett védőnői pozíció betöltésére pályázati Godó János Polgármester Kiírás megtárgyalása. 3.) Törtel Község Önkormányzatának Közbeszerzési Dr. Majtényi Erzsébet Szabályzatának megtárgyalása. Jegyző 4.) Előterjesztés a 0253/19. hrsz-ú DPMG. ZRT. Godó János Polgármester Használatában lévő és pályázati fejlesztéssel érintett Ingatlan rendezési tervünkben való besorolásáról. 5.) Döntés a belső Abonyi út Önkormányzati tulajdonba Dr. Majtényi Erzsébet Adási eljárásának megindításáról. 1. Napirendi pont Godó János Polgármester a Képviselők számára kiadott írásbeli előterjesztés alapján ismerteti, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. (4) bekezdése alapján a települési önkormányzat köteles gondoskodni az óvodai nevelésről, az általános iskolai oktatásról és nevelésről. Ennek keretében általános iskolát és napköziotthonos óvodát tart fenn, amelynek vezetésével igazgatót, illetőleg intézményvezetőt bíz meg a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 2
1992. évi XXXIII. törvény és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően. Ezen intézményvezetők tekintetében a munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja és a kinevezésükről pedig a képviselő-testület gondoskodik. A pozíciók betöltésénél fontos, hogy előzőleg pályázatot kell kiírni a munkakörökre, amelyet kötelező tartalmi elemekkel a testületnek kell meghatároznia. Jelen előterjesztésben megfogalmazott határozati javaslat mellékletét képezi mindkét pozícióra a kiírás tervezete. Ismerteti, hogy a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság, Jogi és Ügyrendi Bizottság, valamint Művelődési, Egészségügyi és Sportbizottság 2012. május 15-én megtartott együttes ülésén javasolt, a pályázati kiírás tartalmára vonatkozó változások beépítése után kéri a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a kiírások tartalmát tárgyalja meg és amennyiben a feltételekkel egyet ért, a határozati javaslat elfogadásával indítsa el a fent nevezett munkakörök betöltéséhez szükséges eljárást. Kisebb probléma adódik az elbírálás 30 napos határidejének betartásával, hiszen így 9 napig nem lesz vezetője az intézménynek, ezért a törvényi előírások szerint az igazgatóhelyettest kell megbízni erre az időszakra az intézmény vezetésével. Czeróczki Ferencné Képviselő, a Szent István Király Általános Iskola igazgatója kérdésére Dr. Majtényi Erzsébet Jegyző megerősíti Godó János Polgármester úr által elmondottakat, hogy a 138./1992. Kormányrendelet szerint az SZMSZ-ben meghatározott helyettesítési rend alapján kell betölteni, tehát az igazgató helyettes látja el erre a 9 napra a vezetői teendőket. Czeróczki Ferencné Képviselő az elhangzottakkal nem ért egyet, ilyen nincs csak a középiskolák esetében az átmeneti időszakban. Dr. Majtényi Erzsébet Jegyző szerint az SZMSZ-ben foglaltakat kell figyelembe venni: a helyettes lép az intézményvezető helyébe ezen feladat ellátására. Itt csak az a megoldás, ha a 30 napot megrövidítjük. Godó János Polgármester ismerteti, hogy a Bizottságok összevont ülésén ezt a szempontot pedig kizárták, mert törvényellenes. Dr. Gubik Zoltán Alpolgármester véleménye szerint a törvény nem mindenről rendelkezik, tehát ha a vezető megbízatása megszűnik, az új vezető kinevezéséig megbízott vezető látja el a feladatokat. Czeróczki Ferencné Képviselő szerint figyelni kellett volna erre már március, április hónapban, ragaszkodik az első megoldáshoz. Dr. Majtényi Erzsébet Jegyző véleményét kifejtve elmondja, hogy az teljesen jogszabályellenes, bizonyos esetekben az Alapító Okirat és SZMSZ előírásai a mérvadóak. Czeróczki Ferencné Képviselő szerint a kiírás így nem felel meg a törvényi előírásoknak, időben kell gondolkodni és úgy kiírni a pályázatot, hogy mikor letelik a megbízatás, legyen igazgatója az intézménynek. Győr Miklós Bizottsági tag szerint igen konstruktív vita keretében született meg a határozati javaslat, ami remeknek mondható. Egyetért Alpolgármester úr által elmondottakkal. 3
Godó János Polgármester elmondja, csak a jóindulat vezérelte a pályázati kiírás első változatában meghatározottakkal kapcsolatban, de javasolja a Bizottságok által javasolt törvényes változat elfogadását. Czeróczki Ferencné Képviselő beszélt szakértővel ezzel kapcsolatban, levonja a konzekvenciát. Nem mindegy számára, ha nem egy felelős személy részére fogja átadni a dokumentációkat. Godó János Polgármester elmondja, hogy a pályázati kiírásról már a korábbi Jegyző asszonnyal is tárgyaltak, azonban nem tudott ezzel eléggé foglalkozni az ivóvízminőségjavítással kapcsolatos pályázat és a jegyzői pozíció pályázati teendői miatt. Dr. Majtényi Erzsébet Jegyző szerint az a legfontosabb feladat, hogy az intézmény élére az arra legmegfelelőbb személyt kell megtalálni. Mivel további észrevétel, kérdés és hozzászólás nem érkezett, Godó János Polgármester szavazásra kéri a Testület tagjait, - a Szent István Király Általános Iskola igazgató munkakör betöltésére kiírt pályázati kiírást a Képviselők 4 igen, 2 nem szavazattal jóváhagyták, - a Törteli Tulipán Óvoda intézményvezetői pozíciójának betöltésére kiírt pályázati kiírást 5 igen szavazattal, 1 tartózkodással jóváhagyták. 29./2012. (V. 17.) számú határozat a Szent István Király Általános Iskola igazgatói és a Törteli Tulipán Óvoda vezetői pozíciójának betöltésére pályázat kiírásáról Törtel Község Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 1. a Szent István Király Általános Iskola és a Törteli Tulipán Óvoda intézményvezetői pozícióinak betöltésére a jelen határozat 1. és 2. számú mellékletét képező pályázati kiírásokban foglaltaknak megfelelően pályázatokat ír ki. 2. Felkéri a Polgármesteri Hivatal Hatósági Csoportját, hogy a kiírásról gondoskodjon. Felelős: Határidő: Godó János polgármester Dr. Majtényi Erzsébet jegyző Azonnal 4
Törtel Község Önkormányzata 29/2012. (V.24.) határozat 1. sz. melléklete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Szent István Király Általános Iskola igazgató (magasabb vezető) munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 5 évre szól. A munkavégzés helye: Pest megye, 2747 Törtel, Szent István tér 2. A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 54-55. -ban meghatározott feladatok ellátása Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Főiskola vagy egyetem, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 17-18. - ában meghatározottak szerint legalább 5 éves pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat, magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség, vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: szakmai önéletrajz, az intézmény vezetésére vonatkozó program a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okmányok másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, a pályázó nyilatkozatát, hogy a pályázati anyagában foglaltak személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul, nyilatkozat arról, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 12. (4) a) pontja értelmében hozzájárul-e pályázatának nyílt ülésen való tárgyalásához A beosztás betölthetőségének időpontja: A beosztás legkorábban 2012. július 25. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2012. június 20. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Godó János, polgármestertől a 06/53 576-010 -es telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Törtel Község Önkormányzata címére történő megküldésével (2747 Törtel, Szent István tér 1.). Kérjük a borítékon feltüntetni 5
a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot:., valamint a beosztás megnevezését: iskola igazgató. Személyesen: Godó János polgármester, Pest megye, 2747 Törtel, Szent István tér 1. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázatok elbírálása az előzetes véleménynyilvánítási eljárást követően a önkormányzat képviselő-testületének ülésén történik. Ezt megelőzően a pályázatokat a község polgármestere, alpolgármestere és a jegyző megvizsgálja, annak tekintetében, hogy azok megfelelnek e az érvényességi kritériumoknak. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. A pályázat elbírálásának határideje: 2012. július 24. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: Oktatási és Kulturális Közlöny Törtel község hirdetőtáblája, honlapja kozigallas.hu internetes portál /Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI)/ 29/2012. (V.24.) határozat 2. sz. melléklete Törtel Község Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Törteli Tulipán Óvoda intézményvezető (magasabb vezető) munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 5 év-ig szól. A munkavégzés helye: Pest megye, 2747 Törtel, Kossuth út 1-5. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 54-55. -ában meghatározott feladatok. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a(z) 138/1992. (X. 08.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Főiskola, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 17-18. -ában meghatározottak szerint: az adott nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú iskolai végzettség és szakképzettség, továbbá pedagógus-szakvizsga, másodszor és további alkalommal történő megbízás esetén a pedagógusszakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség;, pedagógus-munkakörben szerzett - Legalább 5 év feletti szakmai tapasztalat, a nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben fennálló, határozatlan időre szóló alkalmazás, illetve a megbízással egyidejűleg pedagógus-munkakörben történő, határozatlan időre szóló alkalmazás A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: 6
szakmai önéletrajz az intézmény vezetésére vonatkozó program a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okmányok másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, a pályázó nyilatkozatát, hogy a pályázati anyagában foglaltak személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul, nyilatkozat arról, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 12. (4) a) pontja értelmében hozzájárul-e pályázatának nyílt ülésen való tárgyalásához A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2012. augusztus 16. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2012. június 20. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Godó János, polgármester nyújt, a 06 53/ 576 010 -es telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Törtel Község Önkormányzata címére történő megküldésével (2747 Törtel, Szent István tér 1.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot:.., valamint a munkakör megnevezését: Törteli Tulipán Óvoda intézményvezető. Személyesen: Godó János polgármester, Pest megye, 2747 Törtel, Szent István tér 1. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázatok elbírálása az előzetes véleménynyilvánítási eljárást követően a önkormányzat képviselő-testületének ülésén történik. Ezt megelőzően a pályázatokat a község polgármestere, alpolgármestere és a jegyző megvizsgálja, annak tekintetében, hogy azok megfelelnek e az érvényességi kritériumoknak. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. A pályázat elbírálásának határideje: 2012. július 24. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: Oktatási és Kulturális Közlöny Törtel község hirdetőtáblája, honlapja kozigallas.hu internetes portál /Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI)/ 2. Napirendi pont Godó János Polgármester a megüresedett védőnői pozíció betöltésével kapcsolatos pályázati kiírás kapcsán a Képviselők számára írásbeli előterjesztésként rendelkezésre bocsátott anyag alapján ismerteti, hogy Több hónapi betegállomány miatti távollét után községünkben megüresedett az egyik területi védőnői pozíció. Korábbi védőnőnk, Kakulyáné Gujka Györgyi 2012. május 4.-től rokkant nyugdíjas lett. Az elmúlt időben a védőnői alapellátást helyettesítéssel Véghné Godó Anikó Erzsébet egy személyben látta el. Ez azonban nem lehet megoldás hosszú távon. Az ÁNTSZ jelezte Hivatalunknak, hogy amint a jogszabályok lehetővé teszik, gondoskodjunk a védőnői keretszámunk feltöltéséről, a védőnői alapellátás maradéktalan ellátása érdekében, mivel a 49/2004. (V.21.) ESZCSM rendelet előírásai szerint az egy védőnői körzetben ellátható gondozottak száma nem haladhatja meg a hivatkozott rendeletben meghatározott pontértéket. Ezen okból kifolyólag szükségessé vált a pozíció betöltése végett pályázat kiírása. 7
A pályázat elemeit a közigállás.hu internetes portál címszavai alapján az alábbiakban állítottuk össze, hivatkozva a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény március 1-én hatályba lépő előírásaira. Ellátandó feladatok: Körzeti védőnői feladatok A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: a nővédelem; a várandós anyák gondozása; a gyermekágyas időszakban segítségnyújtás és tanácsadás az egészségi állapottal, az életmóddal, szoptatással, valamint a családtervezéssel kapcsolatban; az újszülött kortól a tanulói jogviszony megkezdéséig a gyermekek gondozása; az óvodában a védőnői feladatok végzése; az oktatási intézményben a tanulók ellátása a jogszabályban foglaltak szerint; az oktatási intézménybe nem járó otthon gondozott tanköteles korú gyermek gondozása; családgondozás; az egyéni és közösségi egészségfejlesztési, egészségvédelmi programok tervezésében, szervezésében és megvalósításában részvétel, valamint a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V. 21.) ESZCSM rendeletben meghatározott további feladatok. Jogállás, illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Szükség esetén az Önkormányzat szolgálati lakást tud biztosítani. Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, egészségügyi főiskolai karon védőnői oklevelet szerzett vagy azzal egyenértékűnek elismert oklevél, felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások). Pályakezdők jelentkezését is várjuk. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Magabiztos fellépés. Jó kommunikációs- és kapcsolatteremtő készség. B kategóriás jogosítvány, saját személygépjármű A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: részletes szakmai önéletrajz, motivációs levél, iskolai végzettséget igazoló okiratok másolata, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, nyilatkozat arról, hogy az eljárásban résztvevők a pályázati anyagot megismerhetik, és arról, hogy hozzájárul-e a pályázati anyag nyilvános ülésen történő tárgyalásához, érvényes működési nyilvántartási kártya. A pályázó automatikusan kizárja magát a pályázati eljárásból, amennyiben a felsorolt dokumentumokat nem csatolja pályázati anyagához. Az erkölcsi bizonyítvány igényléséről szóló igazolás elfogadható. Ismerteti, hogy a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság, Jogi és Ügyrendi Bizottság, valamint Művelődési, Egészségügyi és Sportbizottság 2012. május 15-én megtartott együttes ülésén a pályázati kiírás tartalmát megtárgyalta és az elbírálás határidejének módosítására tett javaslattal együtt elfogadásra ajánlja. Fentiekre alapozva kéri a tisztelt Képviselő-testületet, hogy szíveskedjen az előterjesztést megvitatni és a mellékelt határozati javaslatot elfogadni. Az előterjesztéssel kapcsolatban a Képviselők részéről kérdés, hozzászólás nem érkezett, 6 igen szavazattal meghozták az alábbi határozato 30./2012. (V. 17.) számú határozat a megüresedő védőnői pozíció betöltésére pályázat kiírásáról Törtel Község Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 8
a 2012. május 04. napján megüresedett védőnői pozíció betöltésére az alábbi paraméterekkel ír ki pályázatot: Pályázati kiírás védőnő munkakör betöltésére. A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2747 Törtel, Kossuth Lajos út 8. Ellátandó feladatok: Körzeti védőnői feladatok A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V. 21.) ESZCSM rendeletben meghatározott feladatok ellátása. Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Szükség esetén az Önkormányzat szolgálati lakást tud biztosítani. Pályázati feltételek: Magyar állampolgárság, Cselekvőképesség, Büntetlen előélet, Főiskolai karon védőnői oklevelet szerzett vagy azzal egyenértékűnek elismert oklevél, Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások). Pályakezdők jelentkezését is várjuk. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Magabiztos fellépés. Jó kommunikációs- és kapcsolatteremtő készség. B kategóriás jogosítvány, saját személygépjármű A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: részletes szakmai önéletrajz motivációs levél 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, iskolai végzettséget, képesítést igazoló okiratok másolata, érvényes működési nyilvántartási kártya. nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban részt vevők megismerhetik, és arról, hogy hozzájárul-e a pályázati anyag nyilvános ülésen történő tárgyalásához. A pályázó automatikusan kizárja magát a pályázati eljárásból, amennyiben a felsorolt dokumentumokat nem csatolja pályázati anyagához. Az erkölcsi bizonyítvány igényléséről szóló igazolás elfogadható. A munkakör betölthetőségének időpontja: 9
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázat benyújtásának határideje: 2012. június 20. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Godó János polgármester nyújt, a +36 53 / 576 010 -es telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével (2747 Törtel, Szent István tér 1.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot:..., valamint a munkakör megnevezését: védőnő Személyesen: Godó János polgármester, 2747 Törtel, Szent István tér 1. A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázat elbírálása képviselő-testületi ülésen történik, melyet megelőzően a község polgármestere és alpolgármestere megvizsgál, hogy a beadott pályázatok megfelelnek e az érvényességi kritériumoknak. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. A pályázat elbírálásának határideje: 2012. július 24. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: Törtel Község Önkormányzat hirdetőtáblája www.tortel.hu www.kozigallas.hu Felelős: Határidő: Godó János polgármester Dr. Majtényi Erzsébet jegyző Azonnal 3. Napirendi pont Dr. Majtényi Erzsébet Jegyző a Képviselők számára írásbeli előterjesztésként rendelkezésre bocsátott anyag alapján ismerteti, hogy a 2011. évi CVIII. törvény (közbeszerzési törvény) IV. Fejezet Az ajánlatkérőkre és gazdasági szereplőkre vonatkozó rendelkezések 22. (1) alapján Az ajánlatkérő köteles meghatározni a közbeszerzési eljárásai előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének felelősségi rendjét, a nevében eljáró, illetve az eljárásba bevont személyek, valamint szervezetek felelősségi körét és a közbeszerzési eljárásai dokumentálási rendjét, összhangban a vonatkozó jogszabályokkal. Ennek körében különösen meg kell határoznia az eljárás során hozott döntésekért felelős személyt, személyeket, vagy testületeket. A Ivóvízminőség-javítás Törtelen címmel a KEOP-7.1.0/11 Derogációs víziközmű projektek előkészítése c. pályázathoz szükséges az Önkormányzatnak közbeszerzési tervvel rendelkeznie. Az Fentiekre való tekintettel megalkotásra került az általános szabályzat, melyben meghatározásra kerültek a fenti kritériumok. A szabályzat rendeltetése az, hogy egységes szerkezetbe foglalva meghatározza az Önkormányzat és az irányítása alatt működő szervezetek közbeszerzéseinek alapelveit, egységes értelmezési és eljárási szabályokat 10
fektessen le a Kbt. alkalmazásakor, továbbá gyakorlati útmutatót adva megkönnyítse a közbeszerzési tevékenységet végzők munkáját. Ismerteti, hogy a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság, Jogi és Ügyrendi Bizottság, valamint Művelődési, Egészségügyi és Sportbizottság 2012. május 15-én megtartott együttes ülésén az anyag tartalmát megtárgyalta és módosítás elvégzése után elfogadásra ajánlja: - az V. fejezet (4) pontot az alábbiak szerint módosítja: (4) Eltérő törvényi és egyéb jogi szabályozások figyelembevételével illetve azok hiányában a polgármester illetve az általa megbízott munkatárs az alábbi módon jár el: - 500.000,- Ft-ig a beszerzések esetében szabadon dönt a szerződéskötő másik fél személyéről; - 500.000,- Ft-ot elérő beszerzés esetén legalább 3 ajánlattevőtől kell árajánlatot bekérni és a legkedvezőbb ajánlatot adóval a szerződést megkötni. Kéri az előterjesztés megvitatását és a határozat-tervezet elfogadását. Győr Miklós Bizottsági tag felvetésére Dr. Majtényi Erzsébet Jegyző ismerteti, hogy a közbeszerzési eljárás folyamán keletkező bírságot polgári peres úton lehet áthárítani és érvényesíteni. További kérdés, hozzászólás nem érkezett, ezért Godó János Polgármester szavazásra kéri a Testület tagjait, akik 6 igen szavazattal meghozták az alábbi határozatot: 31./2012. (V. 17.) számú határozat Törtel Község Önkormányzata által Törtel Község Önkormányzatának közbeszerzési szabályzatának elfogadásáról Törtel Község Képviselő-testülete az alábbi határozatot hozza: Elfogadja Törtel Község Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzatát Határidő: Felelős: folyamatos Godó János polgármester Törtel Község Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata Törtel Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban a Kbt.) 22. -a alapján az alábbi szabályzatot alkotja. A szabályzat rendeltetése az, hogy egységes szerkezetbe foglalva meghatározza az Önkormányzat és az irányítása alatt működő szervezetek közbeszerzéseinek alapelveit, egységes értelmezési és eljárási szabályokat fektessen le a Kbt. alkalmazásakor, továbbá gyakorlati útmutatót adva megkönnyítse a közbeszerzési tevékenységet végzők munkáját. 11
Az Önkormányzat a helyben központosított közbeszerzéseit is az alábbi szabályzat alapján bonyolítja. I. fejezet Általános rendelkezések 1. A szabályzat hatálya, célja (1) Jelen beszerzési szabályzatban a Törtel Község Önkormányzata (a továbbiakban ajánlatkérő) meghatározza a közbeszerzési eljárásai előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének felelősségi rendjét, azaz a közbeszerzési eljárásban a felelősségi rendet, a nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevont személyek, illetőleg szervezetek felelősségi körét, a közbeszerzési eljárásai dokumentálási rendjét, összhangban a vonatkozó jogszabályokkal. Ennek körében meghatározza az eljárás során hozott döntésekért felelős személyeket, illetőleg testületeket. (2) Személyi hatály: A szabályzat kötelező érvényű az ajánlatkérő mindazon munkatársaira, az egyéb szervezetektől delegált személyekre, valamint az esetlegesen felkért megbízott tanácsadókra egyaránt, akik a közbeszerzési eljárásba ajánlatkérői oldalon bevonásra kerültek. (3) Tárgyi hatály: A közbeszerzés tárgya lehet árubeszerzés, építési beruházás, építési koncesszió, szolgáltatás megrendelése és szolgáltatási koncesszió. E szabályzat alkalmazásában: 2. Értelmező rendelkezések a., árubeszerzés: olyan visszterhes szerződés, amelynek tárgya forgalomképes és birtokba vehető ingó dolog tulajdonjogának, vagy használatára, illetőleg hasznosítására vonatkozó jognak - vételi joggal vagy a nélkül történő - megszerzése az ajánlatkérő részéről. Az árubeszerzés magában foglalja a beállítást és az üzembe helyezést is. b., építési beruházás: olyan visszterhes szerződés, amelynek tárgya a Kbt. 25. -ban valamely munka megrendelése (és átvétele) az ajánlatkérő részéről. c., építési koncesszió: Az építési koncesszió olyan építési beruházás, amely alapján az ajánlatkérő ellenszolgáltatása az építmény hasznosítási jogának meghatározott időre történő átengedése vagy e jog átengedése pénzbeli ellenszolgáltatással együtt. d., szolgáltatás: A szolgáltatás megrendelése árubeszerzésnek és építési beruházásnak nem minősülő - olyan visszterhes szerződés, amelynek tárgya különösen valamely tevékenység megrendelése az ajánlatkérő részéről. e., szolgáltatási koncesszió: A szolgáltatási koncesszió, olyan szolgáltatásmegrendelés, amely alapján az ajánlatkérő ellenszolgáltatása a szolgáltatás nyújtásával összefüggő hasznosítási jog meghatározott időre történő átengedése vagy e jog átengedése pénzbeli ellenszolgáltatással együtt. f., beszerzési eljárások: közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések. g., közbeszerzési eljárás előkészítése: az adott közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges cselekmények elvégzése, így különösen az adott közbeszerzéssel kapcsolatos helyzet- és piacfelmérés, a közbeszerzés becsült értékének felmérése A Kbt. alkalmazásában még előforduló további fogalmak/értelmező rendelkezések a Kbt. 4. -ában találhatók. 3. Alapelvek 12
(1) A verseny tisztasága: a közbeszerzési eljárásban ideértve a szerződés kötését is - az ajánlatkérő köteles biztosítani, az ajánlattevő pedig tiszteletben tartani a verseny tisztaságát, átláthatóságát és nyilvánosságát. (2) Az esélyegyenlőség: ajánlatkérőnek esélyegyenlőséget és egyenlő bánásmódot kell biztosítania az ajánlattevők számára. (3) A nyilvánosság: Az ajánlatkérő és az ajánlattevők a közbeszerzési eljárásban a jóhiszeműség és tisztesség, valamint a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeinek megfelelően kötelesek eljárni. Az ajánlatkérőnek a közpénzek felhasználásakor a hatékony és felelős gazdálkodás elvét szem előtt tartva kell eljárnia. (4) A nemzeti elbánás: Az Európai Unióban letelepedett ajánlattevők és a közösségi áruk számára nemzeti elbánást kell nyújtani a közbeszerzési eljárásban. Az Európai Unión kívül letelepedett ajánlattevők és a nem közösségi áruk számára nemzeti elbánást a közbeszerzési eljárásban Magyarországnak és az Európai Uniónak a közbeszerzések terén fennálló nemzetközi kötelezettségeivel összhangban kell nyújtani. 4. Éves összesített közbeszerzési terv (1) Az ajánlatkérő éves költségvetésének elfogadását követően minden év március 31. napjáig éves összesített közbeszerzési tervet köteles készíteni az adott évre tervezett közbeszerzéseiről. A közbeszerzési terv alapján indul az éves közbeszerzési eljárás. Amennyiben az ajánlatkérő a tervben nem szereplő beszerzési eljárást kíván indítani, a közbeszerzési tervet módosítani kell, megadva annak indokát is. Az ajánlatkérő köteles a közbeszerzési tervet a Közbeszerzési Hatóság vagy az illetékes ellenőrző szervek részére, azok kérésére megküldeni. (2) A terv elkészítése a Törtel Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala településfejlesztési ügyintéző feladata. (3) Az éves közbeszerzési tervben rögzíteni kell: a., a tervezett közbeszerzés tárgyát; b., a tervezett eljárás típusát; c., a közbeszerzés megkezdésének időpontját; d., a közbeszerzés pénzügyi forrásait; e., a közbeszerzés becsült értékét (ÁFA nélkül) (4) A közbeszerzési tervet, valamint annak módosításait az ajánlatkérőnek a honlapján közzé kell tenni, az annak a tárgyévet követő évre vonatkozó közbeszerzési terv közzétételéig elérhetőnek kell lennie. (5) Az éves közbeszerzési terv nyilvános és 5 évig meg kell őrizni. 5. Éves statisztikai összegzés Az ajánlatkérő az éves beszerzéseiről éves statisztikai összegzést köteles készíteni a tárgyévet követő év május 31. napjáig, amelyet a Közbeszerzések Tanácsának kell megküldenie. A statisztikai összegzés megküldésének elmulasztása esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból eljárást kezdeményez, és bírságot szab ki. II. fejezet A közbeszerzési eljárásban résztvevő személyek, szervezetek 6. Általános szabályok 13
(1) A közbeszerzési eljárás előkészítése, a felhívás és a dokumentáció elkészítése, az ajánlatok értékelése során és az eljárás bármely más szakaszában az ajánlatkérő nevében eljáró, illetve az eljárásba bevont személyeknek és szervezeteknek megfelelő - a közbeszerzés tárgya szerinti, közbeszerzési, jogi és pénzügyi - szakértelemmel kell rendelkezniük. (2) A közbeszerzési eljárás előkészítése, a felhívás és a dokumentáció elkészítése során vagy az eljárás más szakaszában nem vehet részt az az érdekelt gazdálkodó szervezet, illetőleg az olyan személy vagy szervezet, akikre vonatkoznak a Kbt. 24. -ban meghatározott összeférhetetlenségi szabályok. Az eljárásba bevont személyek és szervezetek kötelesek nyilatkozni, hogy velük szemben nem áll fenn a Kbt. 24. szerinti összeférhetetlenség. 7. Településfejlesztési ügyintéző (1) A közbeszerzési eljárás lefolytatása a településfejlesztési ügyintéző feladata. (2) A településfejlesztési ügyintéző: a., Javaslatot tesz a beszerzés tárgyának, értékének sajátosságának és egyéb, az eljárást befolyásoló körülményeknek a figyelembe vételével az alkalmazni kívánt közbeszerzési eljárás típusára. b., Előkészíti a konkrét közbeszerzési eljárást. c., Intézkedik Törtel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: képviselő-testület) jóváhagyását követően a hirdetmények közzétételéről, felhívások megküldéséről. d., Rendelkezésre bocsátja az ajánlattevők részére a dokumentációt. e., Gondoskodik a felhívás és a dokumentáció esetleges módosítását követően azok közzétételéről, megküldéséről. f. Gondoskodik a szakterülettel folytatott egyeztetést követően a kiegésztő tájékoztatás megküldéséről. g., Előkészíti az ajánlatok értékelését és szakmai segítséget nyújt a bírálóbizottság munkájához. h., Felveszi a kapcsolatot a nyertes ajánlattevővel, a szerződéseket előkészíti, a hiányzó dokumentumokat, igazolásokat bekéri, közzéteszi a szerződéseket. i., Előkészíti a szerződések teljesedésbe menését követően az ahhoz kapcsolódó kifizetéseket. j., Megjelenteti az eljáráshoz kapcsolódó hirdetményeket, tájékoztatókat, a szerződések teljesítését, módosítását. (3) Amennyiben a beszerzés tárgya miatt vagy egyéb, a Kbt.-ben meghatározott oknál fogva szakértelemre van szüksége a településfejlesztési ügyintézőnek úgy a gazdasági csoport jóváhagyását követően a jegyző szakértelemmel rendelkező munkatársat vonhat be, aki a csoport többi tagjával azonos módon osztozik az ellátandó feladatokban és a felelősség körében. 8. Megbízott tanácsadó A Közbeszerzési Hatóság vezeti a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékét. A közbeszerzési eljárásokba közbeszerzési tanácsadó vagy más, megfelelő szakértelemmel rendelkező tanácsadó vonható be, szerződéskötéssel. A szerződésben megállapodnak a felek az ellátandó feladatokról, a kapcsolattartásról, a felelősségről és minden olyan körülményről, mely az adott jogviszonyban fontos lehet. 9. Közbeszerzési bírálóbizottság 14
(1) A bírálóbizottság az ajánlatokat és részvételi jelentkezéseket értékeli. Döntéselőkészítést végző szervezet, mely a képviselő-testületnek a közbeszerzési eljárást lezáró döntéshez szükséges döntési javaslatot készíti elő. (2) A bírálóbizottság írásbeli szakvéleményt és döntési javaslatot készít ajánlatkérő nevében a közbeszerzési eljárást lezáró döntést hozó testület részére. Munkájáról jegyzőkönyvet kell előállítani, melyet az elnök ír alá és két tag hitelesít. A jegyzőkönyv részét képezi a tagok indokolással ellátott bírálati lapjai. (3) A bírálóbizottság akkor határozatképes, ha a szavazati joggal rendelkező tagok legalább fele jelen van. A bírálóbizottság tagjai közül elnököt választ. Egyszerű szótöbbséggel határoz, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. (4) A bíráló bizottság szavazati joggal rendelkező tagjai: - Törtel Község Polgármesteri Hivatalának Jegyzője vagy megbízottja, - Törtel Község Polgármesteri Hivatalának pénzügyekért felelős vezetője vagy megbízottja, - Törtel Község Város Polgármesteri Hivatalának településfejlesztési ügyintézője, - Törtel Község Önkormányzata költségvetési szerveinek, önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságainak a közbeszerzési eljárás tárgyában érintett vezetője vagy megbízottja, - Szükség esetén megbízott tanácsadó. (5) Nem lehet az ajánlatkérő nevében az eljárást lezáró döntést meghozó személy a bíráló bizottság tagja, a döntéshozó kizárólag tanácskozási joggal rendelkező személyt delegálhat a bírálóbizottságba. 10. Döntéshozó (1) A közbeszerzési eljárás megindításáról illetve annak eredményéről vagy eredménytelenségéről, a nyertes ajánlattevő személyéről a képviselő-testület dönt. (2) A bírálóbizottság javaslatát a településfejlesztési ügyintéző terjeszti a képviselőtestület elé. III. fejezet A közbeszerzési eljárás lefolytatása 11. A közbeszerzési eljárás megindítása (1) A képviselő-testület dönt a közbeszerzési eljárások megindításáról a településfejlesztési ügyintéző előkészítése alapján. A képviselő-testület döntésével egyidejűleg az eljárást megindító hirdetmény és felhívás tartalmáról is határoz, valamint a bíráló bizottság tanácskozási joggal rendelkező tagjainak személyéről. (2) Amennyiben támogatásból megvalósuló közbeszerzési eljárások forrás pályázatának benyújtásáról a képviselő-testület korábban döntött, úgy a közbeszerzési eljárások megindításáról, az eljárást megindító hirdetmény és felhívás tartalmáról, a bíráló bizottság tanácskozási joggal rendelkező tagjainak személyéről a polgármester jogosult dönteni. (3) Támogatásból megvalósuló beszerzések esetén a megbízott tanácsadó a pályázattal való megfelelés szempontjából is véleményezheti a tervezeteket. 12. A közbeszerzési eljárás előkészítése (1) A konkrét közbeszerzési eljárást, az ahhoz kapcsolódó iratanyagot a településfejlesztési ügyintéző készíti elő. 13. Az ajánlatok felbontása 15
(1) Az ajánlatok felbontásával kapcsolatos feladatok ellátás a településfejlesztési ügyintéző végzi. Feladata és felelőssége a részvételi jelentkezések és az ajánlatok felbontása, és azok jogszabály szerinti tartalmának a bontási eljáráson történő ismertetése. (2) A településfejlesztési ügyintéző feladata a bontási eljárás, illetve a bontási eljáráson elhangzottak jegyzőkönyvezése, továbbá a jegyzőkönyvnek a Kbt-ben előírt határidőn belül valamennyi részvételre jelentkező és ajánlattevő részére történő kézbesítése. 14. Az ajánlatok és részvételi jelentkezések értékelése (1) A részvételi jelentkezések és ajánlatok értékelése a bírálóbizottság hatásköre. (2) Az értékeléshez kapcsolódóan a településfejlesztési ügyintéző végzi a részvételi jelentkezések és ajánlatok tartalmi és formai ellenőrzését, továbbá annak vizsgálatát, hogy azok megfelelnek-e a felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályban meghatározott feltételeknek. (3) A településfejlesztési ügyintéző valamennyi részvételre jelentkező és ajánlattevő számára azonos feltételekkel gondoskodik - a Kbt. rendelkezései szerint - a hiánypótlási felhívás összeállításáról, és annak megküldéséről majd pedig azok megküldését követően gondoskodik a hiánypótlási felhívás alapján beérkezett iratok, dokumentumok tartalmi, formai ellenőrzéséről. (4) A településfejlesztési ügyintéző elvégzi a részvételre jelentkezővel és ajánlattevővel a Kbt. rendelkezései szerinti tisztázó levelezést különösen az alábbi esetekben (amennyiben ez a bírálat során szükségessé válik): nem egyértelmű kijelentésekre való rákérdezés; irreális ajánlati elemre való rákérdezés; számítási hibák javítása; formai hibák javítása. (5) Tárgyalásos eljárás esetén a polgármester feladata a tárgyalások lefolytatása az ajánlattevőkkel. A településfejlesztési ügyintéző gondoskodik a tárgyalás előkészítéséről, továbbá jegyzőkönyvet állít ki a tárgyalás során elhangzottakról. (6) A településfejlesztési ügyintéző a részvételi jelentkezésekről és ajánlatokról részletes, összefoglaló, értékelő anyagot, dokumentációt készít, melyet a bírálóbizottság rendelkezésére bocsát. 15. A közbeszerzési eljárást lezáró végső döntés (1) A közbeszerzési eljárást lezáró végső döntést a képviselő-testület hozza meg. Döntése meghozatalánál figyelembe kell venni a bírálóbizottság által elkészített írásbeli szakvéleményt, döntési javaslatot. (2) Döntéshozatalánál név szerinti szavazást kell alkalmaznia. 16. Tájékoztatás (1) A településfejlesztési ügyintéző köteles a részvételre jelentkezőt vagy ajánlattevőt írásban tájékoztatni a végső döntéséről, az eljárás eredménytelenségéről, a részvételre jelentkező vagy ajánlattevő kizárásáról, a szerződés teljesítésére való alkalmatlanságának megállapításáról, a részvételi jelentkezés vagy ajánlat egyéb okból történt érvénytelenné nyilvánításáról, valamint ezek részletes indokáról, továbbá minden a részvételre jelentkezők vagy ajánlattevők felé fennálló, a Kbt. előírt tájékozhatási kötelezettségének eleget tenni az erről hozott döntést követően a Kbt. foglalt határidőn belül. 16
(2) A településfejlesztési ügyintéző a tájékoztatást az írásbeli összegezésnek minden részvételre jelentkező vagy ajánlattevő részére egyidejűleg, telefaxon vagy elektronikus úton történő megküldésével teljesíti. 17. Iratbetekintés biztosítása, előzetes vitarendezés (1) Amennyiben valamely részvételre jelentkező vagy ajánlattevő iratbetekintést vagy előzetes vitarendezést kezdeményez, a településfejlesztési ügyintéző a kezdeményező irat beérkezését követően azonnal rendelkezik a folyamatban részt vevő munkatársak személyéről és az iratbetekintés biztosítása vagy az előzetes vitarendezés körülményeiről. (2) Iratbetekintés a Kbt. 34. alapján kizárólag írásban kérhető. Az iratbetekintés munkanapon kell biztosítani, a betekintést kérő által javasolt napon. A munkanap vonatkozásában Törtel Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának munkarendje az irányadó. (3) Amennyiben az iratbetekintés vagy előzetes vitarendezés a közbeszerzési eljárás feltételeire vagy eredményére módosítással járó következményeket von maga után, a döntéshozatali folyamatban részt vevőknek a rendelkezésre álló időtartamokra tekintettel rendkívüli sürgősséggel kell ellátnia feladatait, meghoznia döntéseit. 18. Jogorvoslati eljárás (1) Amennyiben a közbeszerzési eljárás során vagy a jogvesztő határidőket is figyelembe véve azt követően jogorvoslati eljárás kezdődik, úgy a jegyző a tudomásra jutástól számított 5 napon belül köteles a polgármestert tájékoztatni, az észrevételeket előkészíteni illetve a közbeszerzési eljárásban keletkezett összes iratot az előírt határidőben a Döntőbizottság részére megküldeni. (2) Megbízott tanácsadó igénybevétele esetén az eljárással szemben indított közbeszerzési, döntőbizottsági illetőleg bírósági eljárásban az ajánlatkérőt meghatalmazás alapján a megbízott tanácsadó képviselheti. (3) Az önkormányzat jogi képviseletéről az adott eljárásban a Törtel Község Önkormányzatának Polgármestere (továbbiakban: polgármester) dönt. (4) Az üzleti titok védelmére hivatkozással az ajánlattevő kérheti az iratbetekintés jogának kizárását vagy korlátozását. A Közbeszerzési Döntőbizottság a döntésével egyidejűleg kötelezheti az ajánlatkérőt, hogy készítsen egy üzleti titkot nem tartalmazó iratváltozatot. Ennek az elkészítése a településfejlesztési ügyintéző kötelezettsége a Közbeszerzési Döntőbizottság által megjelölt időpontig. 19. Szerződéskötés és a szerződés módosítása (1) A közbeszerzési szerződéstervezetet vagy szerződésmódosítást a településfejlesztési ügyintéző készíti elő. A közbeszerzési szerződést a Törtel Község Önkormányzatának Polgármestere (továbbiakban: polgármester) írja alá. (2) Eredményes közbeszerzési eljárás esetén szerződés megkötésére, illetve későbbiekben a szerződésmódosításra a Kbt. előírásai szerint illetve az eljárást lezáró döntésnek megfelelően kerülhet sor. 20. A közbeszerzési eljárás nyilvánossága A Kbt. 31.. szerinti adatoknak az Önkormányzat honlapján határidőben történő közzétételéről a településfejlesztési ügyintéző gondoskodik. 17
IV. fejezet A közbeszerzési eljárással kapcsolatos feladatok, dokumentálási rend, felelősségi rend, belső ellenőrzés 21. Az ajánlatkérő nevében eljáró és az eljárásba bevont személyekkel, szervezetekkel kapcsolatos szabályok (1) Az ajánlatkérő nevében eljáró és az eljárásba bevont személynek, szervezetnek a közbeszerzési eljárás előkészítésében, lebonyolításában, illetve annak belső ellenőrzésében való részvétele előtt összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozatot kell kitöltenie. (2) Az összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozatokat az adott közbeszerzés iratainak dokumentumaival együtt kell nyilvántartani. 22. A közbeszerzési eljárások dokumentálása A közbeszerzési eljárásokat azok előkészítésétől az eljárás alapján megkötött szerződés teljesítéséig írásban dokumentálni kell. Az eljárás előkészítésével, lefolytatásával és a szerződés teljesítésével kapcsolatban keletkezett összes iratot a közbeszerzési eljárás lezárulásától, illetőleg a szerződés teljesítésétől számított öt évig meg kell őrizni. Az iratok megőrzéséért a településfejlesztési ügyintéző felelős. 23. A közbeszerzési eljárások felelősségi rendje (1) A döntéshozó felel minden, a közbeszerzési eljárás folyamán hozott, eljárást lezáró, illetve részvételi szakaszt lezáró döntésért. (2) A bírálóbizottság tagjai együttesen felelnek az önkormányzat jelen szabályzatban foglalt feladatának megfelelő teljesítéséért. (3) Megbízott tanácsadó esetén a Megbízási szerződésben foglaltak szerint a tanácsadó felel az általa adott javaslatért és az eljárás Kbt. szerinti lefolytatásáért. Felel minden olyan neki felróható intézkedésért, mulasztásért, illetve az abból származó kár, költség, bírság megfizetéséért, amely a jogszabályi előírások be nem tartása folytán keletkezik. (4) Amennyiben a Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottsága a felelősségi rend alapján konkrét személlyel szemben bírság kiszabásáról intézkedik, a bírság megfizetését az önkormányzat átvállalja. Ha a felróható magatartás egyben kártérítési vagy fegyelmi felelősséget alapoz meg, úgy ezen eljárások lefolytatásától nem lehet eltekinteni. 24. Belső ellenőrzés (1) A közbeszerzési eljárások előkészítésének, lefolytatásának és dokumentálásának szabályszerűségét a belső ellenőrzés rendszerében kell évente, tételesen ellenőrizni. (2) Az ellenőrzés kiterjed az eljárások szabályszerűségének vizsgálata mellett az elbírálás szempontjainak kiválasztására és azok érvényesítésére, valamint a szerződések megkötésére, módosítására és teljesítésére. (3) A polgármester a belső ellenőrzés megállapításait figyelembe véve minden év június 30. napjáig tájékoztatja a képviselő-testületet a megelőző év közbeszerzési eljárásairól. V. fejezet Beszerzési eljárások 18
(1) A közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárásokra vonatkozóan a közbeszerzési szabályzatban foglaltak az alábbi eltérésekkel alkalmazandók. (2) Beszerzések esetén nem működik közre közbeszerzési bírálóbizottság. A döntéselőkészítése, az ajánlatok értékelése a településfejlesztési ügyintéző, döntéshozó pedig 500.000 Ft. értékhatárig a polgármester. A polgármester felel minden, a közbeszerzési eljárás folyamán hozott, eljárást lezáró döntésért. (3) A polgármesternek a közbeszerzési értékhatár 25%-át meghaladó értékű beszerzési eljárásokról a képviselő-testületet félévente tájékoztatni kell (4) Eltérő törvényi és egyéb jogi szabályozások figyelembevételével illetve azok hiányában a polgármester illetve az általa megbízott munkatárs az alábbi módon jár el: - 500.000,- Ft-ig a beszerzések esetében szabadon dönt a szerződéskötő másik fél személyéről; - 500.000,- Ft-ot elérő beszerzés esetén legalább 3 ajánlattevőtől kell árajánlatot bekérni és a legkedvezőbb ajánlatot adóval a szerződést megkötni. (5) A beszerzések során eljáró személy a közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések esetében, amennyiben a beszerzés támogatásból valósul meg úgy a támogatási szerződésből vagy határozatból származó kötelezettségeket a beszerzései során köteles figyelembe venni. VI. fejezet Záró rendelkezések (1) Jelen szabályzat 2012. május 18. napján lép hatályba. (2) Rendelkezéseit a hatályba lépése után megkezdett közbeszerzési eljárásokra kell alkalmazni. (3) A szabályzatot a közbeszerzési munkatársakkal ismertetni kell. Kelt.: Törtel, 2012. május 17. Godó János polgármester Dr. Majtényi Erzsébet jegyző Záradék: Törtel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 31./2012. (V.17.) sz. önkormányzati határozatával a közbeszerzési szabályzatot elfogadta. Kelt.: Törtel, 2012. május 17. Godó János polgármester Dr. Majtényi Erzsébet jegyző 19
1. számú függelék Alulírott Összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozat (név), mint ajánlatkérő nevében eljáró, vagy az eljárásba bevont személy a tárgyban kiírt közbeszerzési eljárásával kapcsolatban kijelentem, hogy velem szemben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvényben (Kbt.) meghatározott összeférhetetlenségi ok nem áll fenn. Kbt. 24. (2) Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárás előkészítésében és lefolytatásában az ajánlatkérő nevében olyan személy vagy szervezet, amely funkcióinak pártatlan és tárgyilagos gyakorlására bármely okból, így különösen gazdasági érdek vagy az eljárásban részt vevő gazdasági szereplővel fennálló más közös érdek miatt nem képes. (3) Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetként az ajánlatkérő által az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet, ha közreműködése az eljárásban a verseny tisztaságának sérelmét eredményezheti. Egyúttal kijelentem, hogy a fenti közbeszerzési eljárás során tudomásomra jutott információkat kizárólag az eljárásban használom fel, és a tudomásomra jutott üzleti titkot megőrzőm. Kelt: aláírás 20
Bírálóbizottsági jegyzőkönyv kötelező tartalmi elemei I. Alapvető információk 2. számú függelék 1. Ajánlatkérő megnevezése 2. A közbeszerzés tárgya 3. A Bírálóbizottság ülésének helye 4. A Bírálóbizottság ülésének ideje 5. Az eljárás megindítására vonatkozó információ 6. A jegyzőkönyv felvételekor jelenlévő személyek (jelenléti ív) 7. Ajánlattevők megnevezése 8. A közbeszerzési eljárás cselekményeire vonatkozó információk (különösen: ajánlatok bontása, hiánypótlás, előzetes vitarendezés, iratbetekintés, irreálisan ajánlati elemre történő rákérdezés) II. Eljárási döntésre irányuló javaslatok 1. A Bírálóbizottság érvényességre és alkalmasságra vonatkozó javaslatai. 2. A Bírálóbizottság érvénytelenségre vonatkozó javaslatai és az érvénytelenség Kbt. 74. szerinti indokolása. III. Érdemi döntésre irányuló javaslatok 1. Ajánlatok érvényesége. 2. Az eljárás eredményessége. 3. Az érvényes ajánlatot tevő ajánlattevők közül az eljárás nyertese (a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó / összességében legelőnyösebb ajánlat). 4. A második legkedvezőbb ajánlatot tevő (adott esetben) megnevezése. 1. A jegyzőkönyv készítőjének neve, aláírása. 2. A jegyzőkönyv hitelesítőjének neve, aláírása. IV. Jegyzőkönyv készítés és hitelesítés 21
3. számú függelék Bírálati lap Jelen bírálati lap a bírálóbizottsági jegyzőkönyv elválaszthatatlan részét képezi! A beszerzés tárgya: A Bírálóbizottsági tag neve: A Bírálóbizottsági tag döntési javaslata: Indokolása: Kelt: A bíráló bizottsági tag aláírása 22
4. Napirendi pont Godó János Polgármester a Képviselők számára írásbeli előterjesztés alapján ismerteti, hogy a DPMG Zrt. képviseletében Medveczki József ágazati igazgató megkereste hivatalunkat és tájékoztatott arról, hogy egy általuk benyújtandó pályázat keretében a Ságvár Szarvasmarha Telepen fejlesztéseket szándékoznak létrehozni. Ennek kapcsán szükséges az érintett ingatlanok településrendezési terv szerinti besorolásának meghatározása, hiszen a beépíthetőség kapcsán releváns ezen információ. Kérésére azon tájékoztatást adtuk, miszerint Törtel község külterületén a 0253/19 és a 0253/08 hrsz-ú terület elképzeléseink szerint különleges állattartó területbe lesz sorolva, mely terület főbb beépítési paraméterei az alábbiak: - beépítési százalék: 30% - megengedett legnagyobb építménymagasság: 9,00m Annak érdekében, hogy a pályázathoz érdemben igazolhassák ezen tényt, testületi határozatban szükséges ennek megerősítése. Fentiekre alapozva kéri a tisztelt Képviselő-testületet, hogy szíveskedjen az előterjesztést megvitatni és elfogadni. Győr Miklós Bizottsági tag szerint ez nagyon pozitív. Kérdése arra vonatkozik, hogy esetleg a helyi építési előírásokkal nem ütközik-e ez a nyilatkozat? Godó János Polgármester ismerteti, hogy ezzel kapcsolatban nincsen semmi probléma, az Államtól megvásárolják a beadott igény alapján a területet, a szükséges önkormányzati nyilatkozatot, ha a Képviselő-testület jóváhagyja, már a holnapi napon viszik a minisztériumba. Dr. Gubik Zoltán Alpolgármester hozzáteszi, hogy a DPMG Zrt. építeni fog egy 500 férőhelyes istállót, egy új fejőházat, 1 milliárd forintot költenek rá. Hosszú távon 40 embernek fog munkát biztosítani. További kérdés, észrevétel és hozzászólás nem érkezett, ezért Godó János Polgármester szavazásra kéri a Testület tagjait, akik 6 igen szavazattal az alábbiak szerint határoztak: 32./2012. (V. 17.) számú határozat a Törtel község külterületén elhelyezkedő 0253/19 és a 0253/18 hrsz-ú terület rendezési tervben való besorolásáról Törtel Község Önkormányzata úgy dönt: hogy a törteli 0253/19 és a 0253/18 hrsz-ú külterületi ingatlant a majdan elfogadásra kerülő településrendezési koncepciójában különleges állattartó területbe sorolja, mely terület főbb beépítési paraméterei az alábbiak: - beépítési százalék: 40% - megengedett legnagyobb építménymagasság: 12,50 m. Felelős: Határidő: Godó János polgármester Dr. Majtényi Erzsébet jegyző azonnal 23