SZÓBELI, KÖZVETLEN, NYILVÁNOS TÁRGYALÁSI ELV / 4 szak PP 7 / JOGSZABÁLYBA, KÖZRENDBE, SZOKÁSJOGBA / ERKÖLCSBE ÜTKÖZŐ RENDELKEZÉSEK / 3 szak.



Hasonló dokumentumok
Jogszabályi keretek összefoglalása polgári ügyszak

T Ö R V É N Y A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL (A SZK Hivatalos Közlönye, 72/2011. sz.) Első rész ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

T/ számú. törvényjavaslat. a Polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény módosításáról

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

2010. évi XV. tör vény* a Polgári Törvénykönyvrõl szóló évi CXX. törvény hatálybalépésérõl és végrehajtásáról

Majd augusztus 1-én önkényesen, minden indoklás nélkül felbontotta a kölcsönszerződést az OTP Bank.

ELSŐ RÉSZ 1 / :49

Hatáskör, illetékesség a perben és a hatósági eljárásban. Pp.: Általános illetékesség

T/ számú törvényjavaslat. a Polgári Törvénykönyvről szóló évi.. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról

A közigazgatási hatósági eljárás. Jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzés 2014.

A polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (Pp.) rendelkezéseinek alkalmazása a

Kézbesítés a polgári perben és a hatósági eljárásban. Dr. Nyilas Anna

Polgári Szakág. Az Ítélőtáblai Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok

HÁZASSÁGI PEREK február 18. Jogász szak, nappali. dr. Zákány Judit meghívott elıadó

Délibáb Cívis Segélynyújtó És Szolgáltató Egyesület alapszabálya

2013. évi V. törvény. a Polgári Törvénykönyvről 1

Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének

Az új Pp. és fogyasztóvédelmi védjegybitorlás és jellegbitorlás esetén

A gondnokrendelés tehát lehetett egyfelől állandó, vagy ideiglenes, másfelől pedig cselekvőképességet érintő, vagy azt nem érintő jellegű.

A k özi ö g zi a g zga zg tási i pe p rek Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s

149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet. a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. I.

T/3117. számú. törvényjavaslat

A p e p res f ele l k.. A k épv p is i ele l t Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s

u~es Hivatala arományszámm y C k, 8 I A 4-- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javaslat

AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA. I. Általános szabályok

ÉS MÉGIS KINEK AZ ÉRDEKE? JEGYEZETEK A POLGÁRI PERRENDTARTÁS EGY ÚJABB MÓDOSÍTÁSÁHOZ

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület június 29-i rendes ülésére

Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége és a nemo plus iuris elve

(3) Ha a földrészlet nem tartozik a közös tulajdonba, arra a tulajdonostársakat használati jog illeti meg.

A R. 1. -a helyébe a következő rendelkezések lépnek: A rendelet hatálya

Egyes közjegyzıi nemperes eljárások

Solymári Beruházó Víziközmű Társulat ALAPSZABÁLYA

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA


A Magyar Köztársaság nevében!

Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete Alapszabály Mi, a Mozgáskorlátozottak Sopron Városi Egyesülete tagjai a mai napon a Polgári

INGATLAN-NYILVÁNTARTÁSI ELJÁRÁS

lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatására a 15/2010. (IV.16.) számú önkormányzati rendelet alapján Adóazonosító jele: Adóazonosító jele:

ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ. EMVA forrásból finanszírozásra kerülő pályázati felhívásokhoz. Verzió: 1.0

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.

Tisztelt Egri Munkaügyi Bíróság!

A Pénzügyi Békéltető Testület elnökének. 3/2015. számú utasítása

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN!

2004. évi CXV. Törvény. a lakásszövetkezetekről. I. Fejezet. Alapvető rendelkezések. A törvény hatálya. A lakásszövetkezet fogalma

A Nógrád Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást

KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKÁG. Az ügyész közérdekvédelmi feladatai

T/ számú törvényjavaslat

1957. évi IV. törvény az államigazgatási eljárás általános szabályairól. I. fejezet Alapvető rendelkezések A törvény célja

Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület Alapszabálya

FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési Részvénytársaság

a végrehajtásáról szóló 104/1991. (VIII. 3.) Korm. rendelettel egységes szerkezetben 2

PRÁNANADI Egyesület Alapszabály* (Szolnoki Törvényszékhez benyújtva május 26-án)

256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet szerinti JÁK001_01 ADÓ-VISSZATÉRÍTÉSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE

2003. évi CXXXIII. törvény. a társasházakról 1. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. A társasház

A felek megállapodásán alapuló gyermektartásdíj megváltoztatásának. feltételrendszere. Szerző: dr. Sarkadi Mónika

1969. évi II. törvény

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek)

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Választottbíróság Eljárási Szabályzata

AZ INGATLANKATASZTERRŐL ÉS AZ INGATLANOKHOZ FŰZŐDŐ TULAJDONI ÉS EGYÉB JOGOK BEJEGYZÉSÉRŐL. (kataszteri törvény)

Észak-pesti Ingatlan- és Térségfejlesztési Zártkörűen Működő Részvénytársaság alapító okirata

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A BÍRÓSÁGI KÖZVETÍTŐI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS FŐBB JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK

Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet. Alapszabálya

Serák István. A Kúria ítélete a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben történő keresetváltoztatásról *

INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA

1991. évi XLIX. törvény. I. Fejezet Általános rendelkezések

A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya

Változások az ingatlan-nyilvántartási törvényben és a földforgalom szabályozásában

-2- Jelen előterjesztést a Jogi Bizottság megtárgyalja, határozatát a bizottság elnöke a képviselőtestület

19/372.Ü /2010.

2003. ÉVI CXXXIII. TÖRVÉNY A TÁRSASHÁZAKRÓL 1

HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet célja

POLGÁRI KOLLÉGIUM. Gazdasági Szakág. Az Ítélőtáblai Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok

A Magyar Akupunktúra és Moxaterápiás Egyesület ALAPSZABÁLYA

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptember 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./C kötet

A kisértékű és a kiemelt jelentőségű perek. Dr. Nyilas Anna

SOPRON HOLDING VAGYONKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN november 1.

Személyes meghallgatás kiemelt jelentősége a gondnokság alá helyezési. perekben, valamint az ismeretlen helyen tartózkodó alperes.

Kollokviumi kérdések 2011 / 2012 II. félév Polgári Eljárásjog 2

1991. évi XLIX. törvény A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 1 2

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. VI. fejezet. A hallgatói jogorvoslati eljárás rendjéről 137

TARTALOMMUTATÖ. és 1 nyugdíjigényeik 1 21

A közjegyzői nemperes eljárások. Dr. Nyilas Anna

1991. évi XLIX. törvény. a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 1. I. Fejezet. Általános rendelkezések

Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf /2011/5.

1996. évi XLVIII. törvény Hatályos:

Tételek. A gazdasági társaságok közös szabályai. Általános rendelkezések Február 12.

Dél-Tolna Aqua Ivóvízminőség Javító ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

TÁJÉKOZTATÓ. - a végrehajtási eljárás költségeiről. - a jogszabályokban meghatározott minimális vételi árakról. I. A végrehajtási eljárás költségeiről

MAGYAR TRAUMATOLÓGUSOK ÖNSEGÉLYEZŐ EGYESÜLETE ALAPSZABÁLYA. I. Az Egyesület adatai

1994. évi LIII. törvény. a bírósági végrehajtásról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK I. FEJEZET. A törvény alkalmazási köre

2006. évi CXXIII. törvény Hatályos:

ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

TÁJÉKOZTATÁS A FOLYAMATBAN LÉVŐ PERES ÜGYEKRŐL. Ermibau Kft. alperes ellen vételár-hátralék megfizetése iránti per (jogi képviselő: dr.

2010. évi XXXVIII. törvény. a hagyatéki eljárásról I. FEJEZET ALAPVET Ő RENDELKEZÉSEK. A törvény célja

T/ számú TÖRVÉNYJAVASLAT. az ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI. törvény módosításáról

Átírás:

POLGÁRI PERRENDTARTÁS ELVEI RENDELKEZÉS ELVE / 3 szak. / SZÓBELI, KÖZVETLEN, NYILVÁNOS TÁRGYALÁSI ELV / 4 szak PP 7 / JOGSZABÁLYBA, KÖZRENDBE, SZOKÁSJOGBA / ERKÖLCSBE ÜTKÖZŐ RENDELKEZÉSEK / 3 szak./ HIVATALOS NYELV HASZNÁLATA AZ ELJÁRÓ BÍRÓSÁGNÁL / 6 szak./ eljárás nyelve a szerb nyelv, cirill és latin betűk használata mellett, a törvénnyel összhangban, míg azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbségek nyelve is használatban van azok nyelvén és írása is, e tőrvénnyel összhangban JÓHISZEMŰ ELJÁRÁS ELVE / 9 szak / GAZDASSÁGOSSÁG ELVE / 1O szak / ELŐZETES KÉRDÉS / 12 szak./ a bíróság is eldöntheti és csak a tárgyi perben van joghatása / TÁRSASBÍRÁSKODÁS ELVE / 13 szak. / - törölve A BÍRÓSÁG ÖSSZETÉTELE / 35-38 szak / tanács, egyes bíró és ülnök, közös értekezlet, törölve a tartományokra és szövetségi szervekre és bíróságra vonatkozó rendelkezések BÍRÓSÁG JOGHATÓSÁGA, HATÁSKÖR,ILLETÉKESSÉGE / 15-26 szak./ Hivatalból vizsgálja és állapítja meg hiányát, hatásköri és illetékességi összeütközésben hozott határozatok, a különböző hatáskörrel rendelkező bíróságok közötti összeütközések / pl. több tartomány, önigazgatási, katonai bíróságok stb. /eldöntésére vonatkozó eljárás törölve A BÍRÓSÁGOK HATÁSKÖRE A PEREKBEN KÜLFÖLDI 1

ELEM FENNÁLLÁSA ESETÉN / 27-32 szak. / örökösödési, eltartási, házassági perekben-törölve PERTÁRGY ÉRTÉKE / 29-34 szak./ ÁLTALÁNOS, VAGYLAGOS ÉS KIZÁRÓLAGOS ILLETÉKESSÉG - ÁLTALÁNOS ILLETÉKESSÉG / 39-42 szak./ alperes állandó tartózkodási helye, Szerbia és Montenegró, Szerb Köztársaság, helyi önkormányzatok ellen a Közgyűlés székhelye szerint illetékes bíróság, a jogi személyek ellen szintén a székhely szerint illetékes bíróság gyanú esetén az igazgatóság helye szerinti bíróság illetékes - VAGYLAGOS, KIZÁROLAGOS ILLETÉKESSÉG / 43-64 szak./ pertársak, eltartás, házassági perek, apaság és anyaság vélelme és megállapítása, öröklési és munka perekben stb. az általános illetékesség mellett vagylagos illetékesség is fennáll, a tulajdonjoggal és egyéb ingatlanon fennálló tulajdon és dologjogból eredő és birtokháborítási perekben az ingatlan fekvése szerint bíróság a kizárólagosan illetékes polgárok és polgárjogi személyek, Jugoszláv Szocialista Köztársaság, használati és rendelkezési és zálogjog helyett, Szerb Köztársaság, tulajdon és egyéb dologjog KIZÁRÁS ÉS KIVÉTELEZÉS / 65-69 szak / kizárási okok a fennálló okok mellett részvényes, gazdasági társaság vagy szövetkezet tagja, ha az egyik félnek jogosultja vagy adósa,per folyik vagy érdekellentét áll fenn a bíró, és a szakaszban megnevezett személyek között, részt vett a közvetítői eljárásban / mediáció /, a megtámadott egyezség létrejöttében, részt vett mint bíró vagy tanácstag, a pert megelőző csődeljárásban, KIVÉTELEZÉS egyéb okok, amelyek kétségbe vonják pártatlanságát Nem kérhető a bíróság valamennyi bírájának kizárása, a bírók kizárásáról a bíróság elnöke, a bíróság elnökének kizárásáról a magasabb fokú bíróság elnöke, a Szerbia Legfelsőbb Bírósága elnökének kizárásáról a Legfelsőbb Bíróság közös értekezlete határoz 2

JOGKÉPESSÉG ÉS PERVEZETÖ KÉPESSÉG FELEK ÉS TÖRVÉNYES KÉPVISELŐK, ÜGYGONDNOK, MEGHATALMAZOTT / 7O- 95 szak./ a bíróság kinevezhet ügygondnokot jogi személynek és vállalkozónak is, az ügygondnok kinevezéséről szóló határozatot kézbesíti a gyámhatóságnak és a végzés ellen nincs helye fellebbezésnek, a fél képviselete ügyvéd által kötelező a felülvizsgálati és törvényesség védelme iránti eljárásban, az államközösség tagjainak, a köztársaság és helyi önkormányzatok képviseletét külön törvények szabályozzák, a meghatalmazás a fél halálával megszűnik és ezért a meghatalmazás felmondása az örökösök részéről törölve, az ügyvédnél bejegyzett gyakornok nemcsak az elsőfokú bíróság előtti eljárásban helyettesítheti az ügyvédet,az igazságügyi vizsga nélkül a pertárgy értékétől függetlenül/, a meghatalmazás utólagos benyújtása törölve ELJÁRÁS NYELVE / 96-99 szak. / nemzetiségek helyett nemzeti kisebbségek, a bíróság a határozatokat szerb nyelven / nem a bíróságon hivatalos nyelven / kézbesíti, ha a bíróságon ahol az egyik kisebbség nyelve hivatalos használatban van a bíróság a kisebbség nyelvén kézbesíti a bíróság iratait, azoknak a feleknek,akik ehhez a kisebbséghez tartoznak és az eljárásban e nyelvet használták,a felek kérhetik a bíróság határozatait írásban a lefolytatott eljárás nyelvén kézbesíteni törölve BEADVÁNYOK / 1OO-1O5 szak. / Keresetlevél, viszontkereset,keresetlevélre adott válasz, jogorvoslatok, segítségnyújtás a hiányosságok pótlására törölve, ha hiánypótlásra visszaküldött beadványt az adott határidőben, a fél nem nyújtja be, úgy kell tekinteni, hogy a fél a keresettől elállt, és ha a hiányosságokat nem pótolja a bíróság a beadványt elveti, ha a félnek jogképviselője ügyvéd, ezek a rendelkezések nem kerülnek alkalmazásra és a bíróság a beadványt elveti, ha a beadványt nem adták be elég példányban a bíróság a hiányt a fél terhére pótolja. 3

HATÁRIDŐ ÉS TÁRGYALÁSOK / 1O5-11O szak./ IGAZOLÁSI ELJÁRÁS / EREDETI ÁLLAPOT HELYREÁLLITÁSA / / 111-116 szak./ povracaj helyett vracanje a határidők rövidebbek 15 nap helyett 8 nap /benyújtás / 3 hónap helyett 6O nap a mulasztástól számítva / objektiv /. JEGYZŐKÖNYV / 117-122 szak./ HATÁROZATHOZATAL / 123-126 szak./ a szavazatok megoszlása esetén és a kártérítés összegszerűsége esetén a szavazás ismétlésének eljárása törölve IRATOK KÉZBESITÉSE / 127-137 szak. / állami szerveknek, helyi önkormányzatoknak az iratok kézbesítésére kijelölt helységben, az ügyészségeknek és vagyoni ügyészségeknek az iktatóban, a jogi személyeknek azok helységeiben, az ügyvédeknek, a háztartás nagykorú tagjának ha a tevékenységét a lakásában folytatja, a kézbesítés a munkahelyen munkaidőben, a lakásban 7-22 óra között, a bíróságon, ha a személy ott tartózkodik, a bíróság kötelezettsége a fél ismeretlen tartózkodási hely felkutatása iránt törölve PERKÖLTSÉGEK / 146-178 szak./ bizonyítékok indítványozása esetén mindkét fél részéről a költségeket a felek egyenlő részben, ha a bíróság hivatalból rendeli el, az a fél, aki köteles a tényt bizonyítani, közvetítői eljárásban egyenlő részarányban, kivételesen, a bíróság terhére, ha elrendeli a 3 szak.-szal kapcsolatos tények megállapítását, a perköltségek biztosításáraelőlegezésére vonatkozó rendelkezések törölve A KÖLTSÉGMENTESSÉG / 164-178 szak. Pp. 84-88 / meghatalmazott helyett jogképviselő, a bíróság elnöke, az ügyvédi kamara által javasolt listáról nevezi ki az ügyvédet jogképviselőnek. JOGSEGÉLY/ MEGKERESÉS / 17O-175 szak./ JSZSZK helyett SZM, a megkeresés a bíróság hivatalos nyelvén történik, abban az esetben, ha a kisebbség nyelve a bíróságon nem hivatalon,csatolva a fordítást szerb nyelvre. 4

VITÁS JOGI KÉRDÉS RENDEZÉSE IRÁNT INDITOTT ELJÁRÁS /176-18O szak/ Szerbia Legfelsőbb Bírósága előtt, az elsőfokú bíróság által indított eljárás, nagy számban előforduló perekben, a bíróság a pert a határozathozatalig felfüggeszti, a határozat meghozatalának határideje 9O nap és a határozatot a Szerbia Legfelsőbb Bíróság Közlönyében megjelenik, a felek részére kötelező mint előzetes kérdés A PERRENDTARTÁSI FEGYELEM MEGSÉRTÉSE / 181-185 szak. / 3o.ooo,oo din. pénzbüntetéssel büntethető a természetes, míg 1oo.ooo,oo összegben a jogi személy,aki mint fél, perbeavatkozó, törvényes képviselő, meghatalmazott vagy szakértő visszaél perrendtartási jogaival, 3o.ooo,oo dinár összegben a kézbesítéssel megbízott személy, aki a jogszabályok megsértésével nem jelenti be a címváltozást, 3o.ooo,oo dinár összegben, aki akadályozzák vagy ellehetetlenítik a törvényes kézbesítést valamint kötelesek megtéríteni az okozott kárt. KERESETLEVÉL-VISZONTKERESET / 187-198 szak./ megállapítási, marasztalási és jogalkotási kereset, keresethalmazat, jogi érdek, eshetőleges, vagylagos kereseti kérelem, vagylagos felhatalmazottsági kereseti kérelem /facultas alterniva solutionis 19o szak. keresetváltoztatás, kereseti kérelem felemelése és leszállítása, kereset kiterjesztése, az alperes perbelépése után a felperes helyébe csak alperes belegyezésével léphet új felperes / 199 szak.3 bek./ keresettől elállás, kereseti kérelemről lemondás, pertársaság, egységes kényszerű pertársaság, perbeavatkozó, perbeli igazolás A PER FÉLBESZAKADÁSA ÉS FELFÜGGESZTÉSE / 215-219 szak / A PER SZÜNELTETÉSE - törölve, a félbeszakadás mellett,a bíróság elrendelheti a per felfüggesztését, ha azt a törvény elrendeli és ha a per során célszerű egyes perbeli cselekmények kimenetelétől vagy foganatosításától függően, 5

elrendeli időtartamát, nincs kihatással egyes perbeli cselekmények foganatosítására megállapított határidőkre / 219 szak./ BIZONYITÁSI ESZKÖZÖK ÉS BIZONYITÁSI ELJÁRÁS / 22o-273 szak./ ha a fél valamilyen jogra hivatkozik,köteles e jogot biztosító tényt bizonyítani,viszont a fél,aki e jogot vitatja, köteles a jog megszűnését vagy létrejöttének megakadályozó tényt bizonyítani / 223 szak./ a bíróság a bizonyítást elrendelő végzésben megállapítja a bizonyítás foganatosításának határidejét és annak leteltével a tárgyalást befejezi függetlenül e bizonyítéktól / 226 szak./ szemle, helyszíni szemle, okiratok, tanúvallomás, az eskü alatt adott tanúvallomás törölve, a harmadik személynél lévő okirat felmutatása iránt idézett személy távolmaradása esetén természetes személy 3o.ooo,oo dinár., jogi személy 1oo.ooo,oo dinár, az állami szervek, helyi önkormányzatok felelős személye 5o.ooo,oo dinár pénzbüntetéssel sújtható / 235 szak / a szakértő, szakértői vélemény, a szakértő írásban köteles szakvéleményét benyújtani, a bíróság a szakvéleményt a feleknek nyolc nappal a tárgyalás előtt kézbesíti, ha a szakértő határidőben nem nyújtja át a szakvéleményt a bíróság új szakértőt rendel el / 256-258 szak./ a peres fél vallomása felolvasható, halála esetén vagy ha más okok miatt ismételten nem meghallgatható / 263 szak. 3 bek. / FŐTÁRGYALÁS ELŐKÉSZITÉSE, A KERESET ELŐZETES MEGVIZSGÁLÁSA ELŐKÉSZITŐ TÁRGYALÁS / 274-294 szak./ tanácselnök helyett bíróság, a tanácselnök a főtárgyalás előkészítésekor, a keresetlevélre adott válasz / kereseti ellenkérelem / benyújtását követően, ha megállapítja, hogy a felek között a tények nem vitásak és a határozathozatalt egyéb okok nem akadályozzák ítéletet hoz a perben / 276 szak.2 bek./, a bíróság a kereseti kérelmet elveti : bírósági hatáskör hiánya, elkésett benyújtás, perfüggőség / litispendentió /, ítélt dolog / res iudicata /, megkötött egyezség, jogi érdek hiánya és a hiányosságok pótlásának elmulasztása esetén / 279 szak./ a bíróság a keresetlevelet a benyújtástól számított 3o napon belül kézbesíti alperesnek, aki köteles 3o napon belül választ/ ellenkérelmet 6

benyújtani, az előadottakra vonatkozó bizonyítékokkal, mert ezek hiányában úgy kell tekinteni mintha választ/ ellenkérelmet nem nyújtottak be / 281-285 szak./ az előkészítő tárgyalás kötelező kivéve a törvényben előrelátott esetekben, a kisértékű pereket és ha a felek között a tények nem vitásak, ha az előkészítő tárgyaláson a szabályosan idézett felperes nem jelenik meg és nem kéri a tárgyalás megtartását, a keresettől elállást eredményezi,azonos eredmény mindkét fél távolmaradása esetén / 286-293 szak./ FŐTÁRGYALÁS / 295-321 szak./ tanács, tanácselnök helyett bíróság BÍRÓSÁGI EGYESZSÉG / 322-329 szak. / KÖZVETITŐI ELJÁRÁS / MEDIÁCIÓ / 325-329 szak. / ha a bíróság megítélése szerint, a közvetítői eljárás sikeres lehet, az eljárást felfüggeszti és közvetítői eljárásra utasítja, a bíróság elnöke választja a közvetítőket szakértők köréből / bírók, ügyvédek, a megegyezés peren kívüli egyezségnek minősül, a jogképviselő részt vehet az eljárásban,3o nap után a bíróság kitűzi a főtárgyalást, az eljárás önkéntes, bizalmas és sürgős / ITÉLET, RÉSZITÉLET, KÖZBENSŐ ITÉLET, ELISMERÉSEN ALAPULÓ ITÉLET, KERESETI KÉRELEMRŐL VALÓ LEMONDÁSON ALAPULÓ ITÉLET, MULASZTÁSI ITÉLET, KIEGÉSZITŐ ITÉLET / 33o-349 szak./ megállapító, marasztaló, jogalakító ítélet, mulasztási ítélet meghozatalának feltételei: ha az alperes az adott határidőben a szabályosan kézbesített keresetlevélre nem nyújt be választ/ ellenkérelmet,ha a kereseti kérelem nem ellentétes az indítványozott bizonyítékokkal és a keresetlevélben előadott tényekkel és a köztudomású tények nem igazolják alperes válaszadásának elmulasztását / 338 szak a jogerős ítéletnek csak a felek között van hatálya, de harmadik személyekkel szemben is hatályos a vitás jog vagy jogviszony természetétől függően vagy a jogszabály alapján, a főtárgyalás befejezéséig megállapított tényállás alapján./ 347 szak./. 7

RENDES PERORVOSLATOK, RENDKIVÜLI PERORVOSLATOK / 355-433 / a fellebbezésben új bizonyítékok csak abban az esetben indítványozhatók, ha valószínűsíti, hogy ez a főtárgyalás befejezéséig nem a mulasztásának eredménye, a bíróság a fellebbező állításának valódiságát nyomozati cselekmények foganatosításával állapíthatja meg, ha a fellebbező nem valószínűsíti, hogy a bizonyítékok költségeit indokolt okok miatt nem fizette meg, a bizonyítást a fellebbezésben nem kérheti /359 szak / perorvoslati tájékoztató, fellebbezési okok, peres eljárás szabályainak lényeges megsértése / 13 helyett 12 pontban, a főtárgyalás megtartásának elmulasztása törölve, a fél képviseletének szabálytalansága és hiánya csak ha a hiányosságok a fellebbező félre vonatkoznak,/ 361 szak.2 bek./ abban a perben, amelyben az ítéletet már egyszer hatályon kívül helyezték, a fellebbviteli bíróság a fellebbezésről és a felek követeléséről kitűzött tárgyaláson határoz / 369 szak 3 bek./ a másodfokú bíróság a periratokat a határozat meghozatala után 3o napon belül megküldi az elsőfokú bíróságnak, amely az iratok kézbesítése után 3o napon belül kitűzi a tárgyalást / 383 és 384 szak./ FELLEBBEZÉS VAGYLAGOS INDITVÁNNYAL FELÜLVIZSGÁLATI HATÁROZAT HOZATAL IRÁNT / 389-393 szak./ az elsőfokú bíróság ítélete ellen, azokban a perekben, amelyekben helye van felülvizsgálati kérelemnek, az ítélet kézbesítésétől számított 15 napon belül, a másik fél beleegyezésével fellebbezés nyújtható be, Szerbia Legfelsőbb Bíróságnak, a peres eljárás szabályainak lényeges megsértése és a jogszabályok téves alkalmazása miatt, a felet csak ügyvéd képviselheti, a fellebbezést az elsőfokú bíróságnál kell benyújtani, amely válaszra küldi a másik félnek, aki ezúttal adhatja beleegyezését az eljárásra, ezek hiányában a fellebbezésről a fellebbezési eljárásban hoznak határozatot. A Legfelsőbb Bíróság három hónapon belül hoz határozatot. felülvizsgálati kérelem / 394-412 szak./ vagyonjogi perekben, amelyekben a pénzkövetelés vagy a pertárgy értéke 5oo.ooo,oo dinár, illetve amelyben a jogszabály alapján van helye, az 8

elsőfokú bíróság nyolc napon belül kézbesíti az illetékes ügyésznek és a másik félnek, aki 15 napon belül választ nyújthat be, míg a bíróság e határidők lejárta után 15 napon belül kézbesíti a felülvizsgálati bíróságnak, a másodfokú bíróság útján. törvényességi óvás / 413-421 szak./ az ügyész a jogerős határozat meghozatalától számított egy éves határidőben törvényességi óvást nyújthat be ingatforgalmi szerződések semmisségének megállapítása iránt, ha azok jogszabályba, közrendbe vagy erkölcsbe/ jó szokásokba ütköznek / 414 szak./ peres eljárás szabályainak lényeges megsértése miatt,csak a fenti tiltott rendelkezések megsértése miatt nyújtható be / 361 2.bek.5 pont /, ha az indítványt elutasítja, a fél 3o napon belül nyújthatja be az óvást, a szövetségi ügyészre vonatkozó rendelkezések törölve perújítási kérelem / 422-433 szak./ a perújítási okok közül a kizárt vagy kizárási okok fennállása ellenére eljárt bíró esete törölve, míg egy új perújítási ok: ha a jogerősen befejezett eljárás után az Európai Emberjogi Bíróság hasonló vagy azonos ügyben Szerbia és Montenegrót elmarasztalta KÜLÖN ELJÁRÁSOK ELJÁRÁS A MUNKAPEREKBEN / 434-439 szak./ felülvizsgálati kérelemnek van helye a munkaviszony létrejötte, fennállása és megszűnése iránti perekben / 439 szak./ ELJÁRÁS A KOLLEKTIV SZERZŐDÉSEKKEL KAPCSOLATOS PEREKBEN / 44O-445 szak./ sürgősségi eljárás, a kollektív szerződésekből eredő jogok érvényesítése, a szerződés megkötése és megváltoztatása körüli vitában hozott határozat, abban az esetben ha a perben nem született határozat a felek által választott és alakított döntőbíróság által, a fellebbezési határidő 8 nap, felülvizsgálati kérelemnek van helye ELJÁRÁS A BIRTOKHÁBORITÁSI PEREKBEN 6 446-452 szak./ a határidők, önsegély esetei törölve- a dologjogi viszonyokról szóló törvény, a határozatot 9o napon belül köteles 9

meghozni, az ideiglenes intézkedéseket az indítvány benyújtásától számított 8 napon belül, / 448, 449 szak./ FIZETÉSI MEGHAGYÁS KIBOCSÁJTÁSA / 453-464 szak./ függetlenül a csatolt okiratoktól, ha 1oo.ooo,oo dinár pénzkövetelés a per tárgya, a kereskedelmi bíróságok előtti eljárásban az okiratokat elég, ha a jogi személy által meghatalmazott személy hitelesíti / 464 szak./ ELJÁRÁS A KISÉRTÉKÜ PEREKBEN / 465-479 szak./ 1oo.ooo,oo dinár pénzkövetelés vagy ha a pertárgy értéke nem nagyobb, a kisértékü perekben a bíróság nem kézbesíti a keresetlevelet válaszadásra, és nem tűz ki előkészítő tárgyalást, értelemszerűen törölve a szünetelésre vonatkozó rendelkezések / 471, 475 szak./ A VÁLASZTOTT BÍRÓSÁG ELÖTTI ELJÁRÁS / a volt Perrendtartási törvény.468a-487 szak. / a törvény 492 szak. alapján egészében változatlan ELJÁRÁS A GAZDASÁGI PEREKBEN / 479-49o szak./ a szerződés fennállása,semmissége, megszegése, teljesítése, kártérítési perekben az általános illetékesség mellett vagylagos illetékesség áll fenn, ha a felek megállapodása alapján, az alperes a szerződést a bíróság székhelyén köteles teljesíteni, a cégjegyzék bejegyzése, a cégjegyzékből való törlési perekben az általános illetékesség mellett, a cégbejegyzést foganatosított bíróságnak is fennáll a vagylagos illetékessége / 48o szak./, az első fokon egyes bíró jár el, a másodfokú bíróság három bíró alkotta tanácsban ítélkezik, a csőd és felszámolási eljárás megnyitása után, a fél a cégjegyzékbe bejegyzett képviselő által kiadott meghatalmazás helyett a csődgondnok kőteles meghatalmazást adni, a fellebbezésben előadott új tények és bizonyítékokra vonatkozó feltételek, azok valódiságának megállapítása iránti nyomozási cselekmények foganatosítása azonosak a fellebbezési eljárásra vonatkozó rendelkezésekkel, a közvetítői eljárás esetén az eljárást felfüggeszti, a kisértékű perekben a pertárgy értéke 3oo.ooo,oo dinár, határidők: igazolási eljárásban 3o nap, fellebbezés 8 nap, fellebbezésre 10

adott válasz 3 nap, teljesítési határidő 8 nap, pénzkövetelés teljesítésére lehet hosszabb, a kisértékű gazdasági perekben a keresetlevelet nem kézbesítik válaszra/ ellenkérelem. ÁTMENETI ÉS ZÁRÓRENDELKEZÉSEK / 491-494 szak./ ha a perben meghozták az elsőfokú bíróság előtti eljárás befejezését jelentő határozatot,az eddigi rendelkezések szerint, a hatályon kívül helyezett eljárásban az új rendelkezések szerint / 491 szak. / három hónappal a hivatalos közlönyben való megjelenés után lép hatályba./ 494 szak./ Összesen 494 szakasz a volt 512 szak. szemben. 11