JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági és Közbeszerzési Bizottságának 2017. év április hó 4. napján 15 óra 30 perckor a Polgármesteri Hivatal (Budapest, Grassalkovich út 162.) tanácstermében megtartott nyílt üléséről Az ülésen megjelentek: - képviselők: Preklerné Marton Ilona Mizák Zoltán Tüskés Józsefné Sinkovics Krisztián Ádám - nem képviselő bizottsági tagok: Atkári Győző Távolmaradását előre jelezte: Tanácskozási joggal részt vettek: Németh Péter Szépné Keszi Éva dr. Laza Margit jegyző Györky Erika aljegyző dr. Gróza Zsolt osztályvezető dr. Gesztei László Tilimonné Szántó Edina Kisné Stark Viola osztályvezető Az ülést vezette: Preklerné Marton Ilona, a bizottság elnöke. Utalás a Bizottság határozatképességére: A bizottság elnöke megállapította, hogy a bizottság 5 fővel határozatképes. Az ülést levezető elnök köszönti a bizottság tagjait és a Polgármesteri Hivatal dolgozóit. Javaslatot tesz a napirendi pontokra: Napirendi pontok: 1. Javaslat az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 22/2012.(IV.20.) önkormányzati rendelet módosítására (1.) Előterjesztő: dr. Laza Margit jegyző 2. Javaslat az önkormányzati üdülőhelyek működéséről és igénybevétele rendjéről szóló 12/2012.(III.23.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésére és az önkormányzati üdülőhelyek működtetéséről szóló önkormányzati rendelet elfogadására (2.) Előterjesztő: dr. Laza Margit jegyző 3. Tájékoztatás az önkormányzat és a költségvetési szervek 2017. évi közbeszerzési tervéről Előterjesztő: Kisné Stark Viola osztályvezető
4. Javaslat a 186768 és 186838 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerületben található ingatlanok forgalomképtelen törzsvagyon körébe tartozásának megállapítására, közúttá történő átminősítésének kezdeményezésére (13.) 5. Javaslat a 195419 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület, Temetősor Nyír utcában található ingatlan ½ arányú tulajdoni hányad értékesítésére (14.) 6. Javaslat a 196570/1 helyrajzi számú ingatlan egyes részeinek megvásárlására (15.) 7. Javaslat a 195756-195757 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület, Szamaránszki dűlő Közöslegelő dűlőben található ingatlanok közötti telekcsere ügyletre vonatkozó döntés meghozatalára (16.) 8. Javaslat a 183212/4 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület, Szent László utcában található ingatlan kiürítése iránti polgári peres eljárás megindítására (17.) 9. Javaslat a 186030/0/B/1 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Táncsics M. u. 121. fsz. 3. szám alatti ingatlan hasznosításával kapcsolatos döntések meghozatalára (18.) Előterjesztő: Geiger Ferenc polgármester 10. Javaslat a 183720 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület Temetősor 5. szám alatt található pavilon bérbeadására vonatkozó árverési feltételek meghatározására 11. Javaslat a 196568/5 helyrajzi számú, természetben a Bp. XXIII. kerület Orbánhegyi dűlő 24. sz. alatti ingatlan társtulajdonosának az Elmű Hálózati Kft.-vel történő szerződéskötéshez hozzájáruló nyilatkozat megadására 12. Javaslat a 183379/16 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. ker. Szt. László u. 16-18.fszt.6.szám alatti ingatlanba való befogadáshoz és lakcím létesítéséhez történő tulajdonosi hozzájárulás megadására 13. Javaslat a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság Ügyrendjének módosítására Előterjesztő: Preklerné Marton Ilona elnök 14. Egyebek Preklerné Marton Ilona: Javasolja a Bizottság 2017. április 4. napi ülése napirendjének elfogadását.
és Közbeszerzési Bizottságának 50/2017.(IV.04.) határozata a Bizottság 2017. április 4. napi ülése napirendjének elfogadásáról A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság a 2017. év április hó 4. napi ülésének napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 1. Javaslat az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 22/2012.(IV.20.) önkormányzati rendelet módosítására (1.) Előterjesztő: dr. Laza Margit jegyző 2. Javaslat az önkormányzati üdülőhelyek működéséről és igénybevétele rendjéről szóló 12/2012.(III.23.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésére és az önkormányzati üdülőhelyek működtetéséről szóló önkormányzati rendelet elfogadására (2.) Előterjesztő: dr. Laza Margit jegyző 3. Tájékoztatás az önkormányzat és a költségvetési szervek 2017. évi közbeszerzési tervéről Előterjesztő: Kisné Stark Viola osztályvezető 4. Javaslat a 186768 és 186838 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerületben található ingatlanok forgalomképtelen törzsvagyon körébe tartozásának megállapítására, közúttá történő átminősítésének kezdeményezésére (13.) 5. Javaslat a 195419 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület, Temetősor Nyír utcában található ingatlan ½ arányú tulajdoni hányad értékesítésére (14.) 6. Javaslat a 196570/1 helyrajzi számú ingatlan egyes részeinek megvásárlására (15.) 7. Javaslat a 195756-195757 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület, Szamaránszki dűlő Közöslegelő dűlőben található ingatlanok közötti telekcsere ügyletre vonatkozó döntés meghozatalára (16.) 8. Javaslat a 183212/4 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület, Szent László utcában található ingatlan kiürítése iránti polgári peres eljárás megindítására (17.) 9. Javaslat a 186030/0/B/1 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Táncsics M. u. 121. fsz. 3. szám alatti ingatlan hasznosításával kapcsolatos döntések meghozatalára (18.) Előterjesztő: Geiger Ferenc polgármester 10. Javaslat a 183720 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület Temetősor 5. szám alatt található pavilon bérbeadására vonatkozó árverési feltételek meghatározására 11. Javaslat a 196568/5 helyrajzi számú, természetben a Bp. XXIII. kerület Orbánhegyi dűlő 24. sz. alatti ingatlan társtulajdonosának az Elmű Hálózati Kft.-vel történő szerződéskötéshez hozzájáruló nyilatkozat megadására
12. Javaslat a 183379/16 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. ker. Szt. László u. 16-18.fszt.6.szám alatti ingatlanba való befogadáshoz és lakcím létesítéséhez történő tulajdonosi hozzájárulás megadására 13. Javaslat a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság Ügyrendjének módosítására Előterjesztő: Preklerné Marton Ilona elnök 14. Egyebek 1. Napirendi pont Javaslat az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 22/2012.(IV.20.) önkormányzati rendelet módosítására (1.) Előterjesztő: dr. Laza Margit jegyző Atkári Győző: Nem kellene a bérleti díj emelését egy minimális infláció emeléshez kötni? dr. Gróza Zsolt: Lehetőség van rá, de legalább az infláció mértékével indokolt emelni a bérleti díjakat. Preklerné Marton Ilona: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a javaslatot, mely szerint a Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 22/2012.(IV.20.) önkormányzati rendelet módosítását. és Közbeszerzési Bizottságának 51/2017.(IV.04.) határozata az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 22/2012.(IV.20.) önkormányzati rendelet módosításáról az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 22/2012.(IV.20.) önkormányzati rendeletet módosítsa. 2. Napirendi pont Javaslat az önkormányzati üdülőhelyek működéséről és igénybevétele rendjéről szóló 12/2012.(III.23.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésére és az önkormányzati üdülőhelyek működtetéséről szóló önkormányzati rendelet elfogadására (2.) Előterjesztő: dr. Laza Margit jegyző Preklerné Marton Ilona: Ezek a plusz díjak a fűtés miatt vannak? dr. Gróza Zsolt: Igen. Preklerné Marton Ilona: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a javaslatot, mely szerint a Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az önkormányzati
üdülőhelyek működéséről és igénybevétele rendjéről szóló 12/2012.(III.23.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezését és az önkormányzati üdülőhelyek működtetéséről szóló önkormányzati rendelet elfogadását. és Közbeszerzési Bizottságának 52/2017.(IV.04.) határozata az önkormányzati üdülőhelyek működéséről és igénybevétele rendjéről szóló 12/2012.(III.23.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről és az önkormányzati üdülőhelyek működtetéséről szóló önkormányzati rendelet elfogadásáról az önkormányzati üdülőhelyek működéséről és igénybevétele rendjéről szóló 12/2012.(III.23.) önkormányzati rendelet helyezze hatályon kívül és az önkormányzati üdülőhelyek működtetéséről szóló önkormányzati rendeletet fogadja el. 3. Napirendi pont Tájékoztatás az önkormányzat és a költségvetési szervek 2017. évi közbeszerzési tervéről Előterjesztő: Kisné Stark Viola osztályvezető Preklerné Marton Ilona: Kérdés hiányában megköszöni az önkormányzat és a költségvetési szervek 2017. évi közbeszerzési tervéről szóló tájékoztatót. 4. Napirendi pont Javaslat a 186768 és 186838 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerületben található ingatlanok forgalomképtelen törzsvagyon körébe tartozásának megállapítására, közúttá történő átminősítésének kezdeményezésére (13.) Preklerné Marton Ilona: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a 1. határozati javaslat és a 2. határozati javaslat I. és II. pontjának elfogadását. és Közbeszerzési Bizottságának 53/2017.(IV.04.) határozata a 186768 helyrajzi számú ingatlan forgalomképtelen törzsvagyon körébe való tartozásának megállapításáról, közúttá történő átminősítésének kezdeményezéséről I. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat állapítsa meg, hogy az 1/1 arányú tulajdonát képező, 186768 helyrajzi számú, természetben a Budapest Főváros XXIII. kerületben található, az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint kivett, beépítetlen terület megnevezésű ingatlan a továbbiakban: Ingatlan - tekintettel, arra, hogy
II. Budapest Főváros XXIII. Kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének a Budapest XXIII. kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról (KVSZ) szóló 25/2003.(VII.18.) önkormányzati rendelete 8. számú mellékletét képező szabályozási tervlap az Ingatlant a közút részeként, keretövezetbe nem sorolt közterületként határozza meg, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 5. (2) bek. a) valamint (3) bek. a) pontjai alapján Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata forgalomképtelen törzsvagyonának körébe tartozik. kérje felé a Polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az Ingatlannak az ingatlan-nyilvántartásban kivett, közút -ra történő átminősítése érdekében. és Közbeszerzési Bizottságának 54/2017.(IV.04.) határozata a 186838 helyrajzi számú ingatlan forgalomképtelen törzsvagyon körébe való tartozásának megállapításáról, közúttá történő átminősítésének kezdeményezéséről I. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat állapítsa meg, hogy az 1/1 arányú tulajdonát képező, 186838 helyrajzi számú, természetben a Budapest Főváros XXIII. kerületben található, az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint kivett, beépítetlen terület megnevezésű ingatlan a továbbiakban: Ingatlan - tekintettel, arra, hogy Budapest Főváros XXIII. Kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének a Budapest XXIII. kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról (KVSZ) szóló 25/2003.(VII.18.) számú önkormányzati rendelete 8. számú mellékletét képező szabályozási tervlap az Ingatlant a közút részeként, keretövezetbe nem sorolt közterületként határozza meg, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 5. (2) bek. a) valamint (3) bek. a) pontjai alapján Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata forgalomképtelen törzsvagyonának körébe tartozik. II. kérje fel a Polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az Ingatlannak az ingatlan-nyilvántartásban kivett, közút -ra történő átminősítése érdekében. 5. Napirendi pont Javaslat a 195419 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület, Temetősor Nyír utcában található ingatlan ½ arányú tulajdoni hányad értékesítésére (14.) Tüskés Józsefné: Javasolja az A változat elfogadását. Preklerné Marton Ilona: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat A változatának elfogadását. és Közbeszerzési Bizottságának 55/2017.(IV.04.) határozata a 195419 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület, Temetősor Nyír utca által határolt területen
található, az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint kivett, zártkerti művelés alól kivett terület megnevezésű, 1.871 m2 alapterületű ingatlan ½ arányú tulajdoni hányad értékesítéséről I. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata a 195419 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület, Temetősor Nyír utca által határolt területen található, az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint kivett, zártkerti művelés alól kivett terület megnevezésű, 1.871 m2 alapterületű ingatlan ½ arányú tulajdoni hányadát ne értékesítse Meskó Gáborné részére. II. Kérje fel a Polgármestert a vételi ajánlatot tevő értesítésére. 6. Napirendi pont Javaslat a 196570/1 helyrajzi számú ingatlan egyes részeinek megvásárlására (15.) Atkári Győző: Mi történik, ha a tulajdonosok közül valaki nem adja el? dr. Gróza Zsolt: A vételi ajánlattétel megtétele kötelező, az előfeltétele a kisajátítási eljárás megindításának. Preklerné Marton Ilona: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat elfogadását. és Közbeszerzési Bizottságának 56/2017.(IV.04.) határozata a Budapest, XXIII. ker. 196570/1 hrsz.-ú ingatlan egyes részeinek megvásárlásáról I. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata tegyen vételi ajánlatot a Budapest XXIII. kerület 196570/1 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosainak - és a kapcsolódó özvegyi jogok, valamint holtig tartó haszonélvezeti jog jogosultjainak a végrehajtási jog jogosultjai hozzájáruló nyilatkozatának beszerzése mellett a T-87544 számú változási vázrajz szerint a lejegyezni kívánt ingatlanrészek megvásárlására vonatkozóan 1. az Orbán utca szélesítése céljából kialakuló (196570/12) hrsz.-ú ingatlan a) földterületéért: 3.371.784 Ft b) az építményekért: 2.591.753 Ft c) a növényzetért: 173.000 Ft 2. a Harmónia utca megnyitása céljából kialakuló (196570/14) hrsz.-ú ingatlan a) földterületéért: 8.332.197 Ft b) az építményekért: 4.221.468 Ft c) a növényzetért: 191.000 Ft 3. az Orbánhegyi dűlő szélesítése céljából kialakuló (196570/16) hrsz.-ú ingatlan
II. III. IV. a) földterületéért: 2.215.435 Ft mindösszesen 21.096.637 azaz huszonegymillió-kilencvenhatezer-hatszázharminchét Forint vételáron, jelen határozat 1. mellékletében foglalt táblázat szerinti megbontásban. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata az I. pont szerint megtett vételi ajánlat bármely tulajdonos, kapcsolódó özvegyi jog, vagy holtig tartó haszonélvezeti jog jogosultja, illetőleg a végrehajtási jog jogosultjai által történő elutasítása esetén a jelen határozat 2. mellékletben foglalt táblázat szerint tulajdoni hányad arányában módosított vételi ajánlatot tegyen. kérje fel a Polgármestert az I. és szükség szerint a II. pont szerinti vételi ajánlatok megtételére és az I. vagy szükség szerint a II. pont szerint megtett ajánlat valamennyi tulajdonos és kapcsolódó özvegyi jog, valamint holtig tartó haszonélvezeti jog, illetőleg végrehajtási jog jogosultja által történő elfogadása esetén a jelen határozat 3. melléklete szerinti megállapodás, illetve 4. melléklete szerinti adásvételi szerződés aláírására. Hatalmazza fel a polgármestert, hogy a megállapodás illetve az adásvételi szerződés aláírása során az Önkormányzat érdekeit nem sértő módon eltérhet. az I. és II. pont szerint megtett vételi ajánlat bármely tulajdonos, kapcsolódó özvegyi jog, vagy holtig tartó haszonélvezeti jog, illetőleg végrehajtási jog jogosulja által történő elutasítása esetén hatalmazza fel a polgármestert a kisajátítási eljárás megindítására. 7. Napirendi pont Javaslat a 195756-195757 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület, Szamaránszki dűlő Közöslegelő dűlőben található ingatlanok közötti telekcsere ügyletre vonatkozó döntés meghozatalára (16.) Preklerné Marton Ilona: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat I. és II. pontjának elfogadását. és Közbeszerzési Bizottságának 57/2017.(IV.04.) határozata a 195756-195757 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület, Szamaránszki dűlő Közöslegelő dűlőben található ingatlanok közötti telekcsere ügyletre vonatkozó döntéséről I. ne fogadja el Varga Antal ajánlatát a 195756-195757 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület, Szamaránszki dűlő Közöslegelő dűlőben található ingatlanok közötti telekcserére vonatkozóan. II. kérje fel a Polgármestert Varga Antal értesítésére. 8. Napirendi pont Javaslat a 183212/4 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület, Szent László utcában található ingatlan kiürítése iránti polgári peres eljárás megindítására (17.)
Preklerné Marton Ilona: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat I. pontjának elfogadását. és Közbeszerzési Bizottságának 58/2017.(IV.04.) határozata a 183212/4 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület, Szent László utában található ingatlan Huszár Ferenc 1237 Bp., Szent László u. 144. sz. alatti lakos által használt részének kiürítése iránti per megindításáról I. polgári peres eljárást indítson Huszár Ferenc ellen a 183212/4 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület, Szent László utában található ingatlan általa használt részének kiürítés érdekében. 9. Napirendi pont Javaslat a 186030/0/B/1 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Táncsics M. u. 121. fsz. 3. szám alatti ingatlan hasznosításával kapcsolatos döntések meghozatalára (18.) Előterjesztő: Geiger Ferenc polgármester Preklerné Marton Ilona: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslatok elfogadását. és Közbeszerzési Bizottságának 59/2017.(IV.04.) határozata a 186030/0/B/1 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület Táncsics M. u. 121. fsz. 3. szám alatti ingatlan értékesítése tárgyában hozott 585/2016.(XII.16.) határozatának módosításáról I. a 186030/0/B/1 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület Táncsics M. u. 121. fsz. 3. szám alatti ingatlan értékesítése tárgyában hozott 585/2016.(XII.16.) határozatát az alábbiak szerint módosítsa: A Képviselő-testület úgy dönt, hogy Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata az 1/1 arányú tulajdonát képező, 186030/0/B/1 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Táncsics M. u. 121. fsz. 3. szám alatt található lakást rendkívüli élethelyzet alapján történő bérbeadás céljára kívánja hasznosítani.
és Közbeszerzési Bizottságának 60/2017.(IV.04.) határozata a 186030/0/B/1 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület Táncsics M. u. 121. fsz. 3. szám alatti ingatlan értékesítési módjának meghatározása tárgyában hozott 123/2017.(III.14.) határozatának hatályon kívül helyezéséről I. a 186030/0/B/1 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület Táncsics M. u. 121. fsz. 3. szám alatti ingatlan értékesítési módjának meghatározása tárgyában hozott 123/2017.(III.14.) számú határozatát helyezze hatályon kívül. és Közbeszerzési Bizottságának 61/2017.(IV.04.) határozata átruházott hatáskör egyedi ügyben történő visszavonásáról I. a 186030/0/B/1 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület Táncsics M. u. 121. fsz. 3. szám alatt található lakás rendkívüli élethelyzet alapján történő bérbeadása esetén a bérlő személyével és a bérbeadás időtartamának meghatározásával kapcsolatos egyedi ügyben Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 25/2014.(XI.14.) számú önkormányzati rendelete 3. számú mellékletének 3.1.1. és 3.1.4. pontjaiban a Képviselő-testület Gazdasági és Közbeszerzési Bizottságára átruházott hatáskörét vonja vissza. és Közbeszerzési Bizottságának 62/2017.(IV.04.) határozata a 186030/0/B/1 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület Táncsics M. u. 121. fsz. 3. szám alatt található lakás bérbeadásáról I. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata az 1/1 arányú tulajdonát képező 186030/0/B/1 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület Táncsics M. u. 121. fsz. 3. szám alatt található lakást rendkívüli élethelyzet alapján határozott, 6 hónap időtartamra adja bérbe Takács György / születési hely, idő: Soroksár, 1937. február 20., anyja neve: Feith Borbála/ részére. A lakbér mértéke Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételiről szóló 22/2012.(IV.20.) számú önkormányzati rendelete 24. b) pontja pedig rögzíti a komfortos lakások bérleti díját, amely 153,-Ft/m2/hó. II. Kérje fel a Polgármestert a kérelmező értesítésére és a jelen határozat melléklete szerinti bérleti szerződés aláírására azzal, hogy az abban foglaltaktól az Önkormányzat érdekeit nem sértve eltérhet. 10. Napirendi pont Javaslat a 183720 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület Temetősor 5. szám alatt található pavilon bérbeadására vonatkozó árverési feltételek meghatározására
Atkári Győző: Javaslom, hogy a felújítás költségét a bérlő részben vagy egészben le tudja lakni. Preklerné Marton Ilona: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat I. a, c, e, g, II., III., IV., V. a, és VI. pontjának elfogadását. és Közbeszerzési Bizottságának 63/2017.(IV.04.) határozata a 183720 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület Temetősor 5. szám alatt található pavilon bérbeadására vonatkozó árverési feltételek meghatározásáról Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata I. nyilvános árverés útján bérbe adja a 183720 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII kerület Temetősor 5. szám alatt található pavilont a legmagasabb összegű bérleti díjat ajánló részére 6.626 Ft / m 2 / év + Áfa kikiáltási, vagy ettől magasabb bérleti díj ellenében 500 Ft / m2 / év + Áfa licitlépcső mellett határozatlan időtartammal a pavilonban folytatható bármely tevékenység céljára. II. A Bérlő köteles a pavilont a saját költségén rendeltetésszerű használatra alkalmassá tenni. Bérlő a rendeltetésszerű használatra alkalmassá tétel költségeit a bérleti díjba nem számíthatja be, ezekkel a költségekkel kapcsolatosan Bérbeadó felé megtérítési igénnyel nem élhet. A Bizottság hozzájárul a rendeltetésszerű használatra alkalmassá tételhez szükséges munkálatok elvégzéséhez. III. A nyertes ajánlattevő köteles a pavilon alatti közterületre vonatkozóan közterület használati engedélyt beszerezni, amely a bérleti szerződés megkötésének a feltétele. Bérlő köteles gondoskodni arról, hogy a közterület használati engedély a bérlet teljes időtartam alatt a rendelkezésére álljon. Az ajánlattevőnek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a bérleti szerződés szerint fizetendő díj mellett vállalja a pavilon alatti közterületre vonatkozóan Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata vonatkozó önkormányzati rendeletében meghatározott mindenkori közterület használati díj megfizetését is. Az árverési hirdetmény közzétételének időpontjában Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről szóló 5/2013.(II.22.) önkormányzati rendelete 1. melléklete I/a, valamint a 2. melléklete 1/a pontja alapján a fizetendő közterület-használat díj mértéke 720 Ft/m 2 /hó. IV. Az árverést a Polgármesteri Hivatal bonyolítja le. V. A részletes árverési kiírást tartalmazó dokumentum eladási ára 10.000 Ft + Áfa. VI. Felkéri a Polgármestert, hogy gondoskodjék az árverésnek a jelen határozat I-IV. pontjaiban meghatározott feltételek mellett történő lebonyolításáról és a nyertes ajánlattevővel a bérleti szerződés megkötéséről. Felelős: Geiger Ferenc polgármester Határidő: 2018. december 31.
11. Napirendi pont Javaslat a 196568/5 helyrajzi számú, természetben a Bp. XXIII. kerület Orbánhegyi dűlő 24. sz. alatti ingatlan társtulajdonosának az Elmű Hálózati Kft.-vel történő szerződéskötéshez hozzájáruló nyilatkozat megadására Preklerné Marton Ilona: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat I. pontjának elfogadását. A bizottság 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett saját hatáskörében az és Közbeszerzési Bizottságának 64/2017.(IV.04.) határozata tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat megadásáról a 196568/5 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület Orbánhegyi dűlő 24. szám alatt található ingatlanra az Elmű Hálózati Kft.-vel történő szerződéskötéshez Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy I. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, mint a Budapest XXIII. kerület 196568/5 helyrajzi számú ingatlan 499/5834-ed arányú tulajdonosa, Oravecz István (szül.: Budapest, 1952. 12. 28., an.: Kreutz Anna, cím: 1239 Bp. Hungária köz 187271/5 hrsz.) társtulajdonosnak az Elmű Hálózati Kft.-vel történő szerződéskötéséhez a tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozatot megadja. II. Felkéri a Polgármestert a hozzájáruló nyilatkozat aláírására. Felelős: Geiger Ferenc polgármester Határidő: 2017. május 31. 12. Napirendi pont Javaslat a 183379/16 helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. ker. Szt. László u. 16-18.fszt.6.szám alatti ingatlanba való befogadáshoz és lakcím létesítéséhez történő tulajdonosi hozzájárulás megadására Atkári Győző és Tüskés Józsefné: Javasolják, hogy ne adják meg a hozzájárulást. Preklerné Marton Ilona: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat B változatának elfogadását. és Közbeszerzési Bizottságának 65/2017.(IV.04.) határozata a 183379/16 helyrajzi számú
természetben a Budapest XXIII. kerület Szt. László u. 16-18. fszt.6. szám alatti ingatlanba való befogadáshoz és lakcím létesítéséhez történő tulajdonosi hozzájárulás megadásáról Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy I. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata nem adja meg a tulajdonosi hozzájárulását Kiss István (születési hely és idő: Tiszalök, 1967. 01.22., személyi igazolványszám: 523291LA), a bérlő élettársa részére a 183379/16 helyrajzi számú, természetben a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata 1/1 arányú tulajdonát képező, természetben a Budapest XXIII. kerület Szt. László u. 16-18. fszt.6. szám alatt található, Lipták Julianna által bérelt lakásba történő befogadásához és állandó lakcím létesítéséhez. Határidő: 2017. április 30. Felelős: Geiger Ferenc polgármester 13. Napirendi pont Javaslat a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság Ügyrendjének módosítására Előterjesztő: Preklerné Marton Ilona elnök Preklerné Marton Ilona: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság ügyrendjének módosítását. és Közbeszerzési Bizottságának 66/2017. (IV.04.) határozata a Bizottság Ügyrendjének módosításáról Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy I. a Bizottság Ügyrendjének III. 7. pontját az alábbiak szerint módosítja: A bizottságok nem képviselő tagjai az önkormányzati képviselőkre vonatkozó szabályoknak megfelelően kötelezettek vagyonnyilatkozat-tételre. II. a Bizottság Ügyrendjének VIII. 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Az Ügyrendet a Bizottság Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági és Közbeszerzési Bizottságának a Bizottság Ügyrendjének elfogadásáról szóló 185/2014. (XII. 11.) határozatával elfogadta, az 57/2015. (III. 10.), a 187/2015. (IX. 08.), a 49/2016.(III.08.), a 49/2017.(III.07.) és a /2017.(IV.04.) határozatával módosította. III. felkéri a Bizottság elnökét, hogy gondoskodjon a módosított Ügyrendnek az Önkormányzat hivatalos honlapján való közzétételéről. Határidő: azonnal Felelős: Preklerné Marton Ilona elnök.
Preklerné Marton Ilona: További hozzászólás hiányában megköszöni a részvételt, az ülést 15 óra 50 perckor bezárja. K.m.f. A jegyzőkönyvet elolvasás után jóváhagyólag aláírom:...... Preklerné Marton Ilona Tüskés Józsefné bizottság elnöke bizottsági tag A jegyzőkönyvet készítette:... Dávid Mónika bizottsági titkár