Leon Uris Topáz
I. rész ININ Prológus 1962 nyara A Buick átrobogott a Langley melletti kormányépület szigorúan őrzött kapuján, majd rátért a Washington felé vezető útra. Marsh McKittrick megtapogatta az aktatáskáját, aztán idegesen a visszapillantó tükörbe nézett. Két autó követte őket, tele állig felfegyverzett biztonságiakkal. A szomszédos ülésen gubbasztó Sanderson Hooper és a hátul ülő Michael Nordstrom egyetlen szót sem szólt, amióta elindultak. Marsh McKittrick maga sem tudta, örüljön-e vagy inkább az orrát lógassa. Hiszen hogyan is örülhetett volna annak, hogy neki volt igaza, amikor nemzetbiztonsági tanácsadójaként figyelmeztette az elnököt: az oroszok készülnek valamire Kubában. Sanderson Hooper, a hírszerzés egyik legjobb elemzője, mindeddig vonakodott melléje állni. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy Kuba felől veszély fenyegetheti az Államokat. Az aktatáska tartalma azonban eloszlatta a kételyeit. Már csak az Egyesült Államok elnökét kellett meggyőzni. McKittrick nem szeretett volna a helyében lenni. Ha az elnök elfogadja, amit eléje tár, akkor döntenie kell... Arról, hogy fennmaradhat-e még egy kis ideig az emberi faj, vagy sem. Kész istenkísértés...
Ez aggasztotta a legjobban. Mi van, ha az elnök összeroppan a felelősség súlya alatt? Hiszen bármekkora hatalommal ruházta is fel a nemzet, akkor is csak egy halandó. McKittrick gyűlölte magát, amiért ez egyáltalán eszébe jutott, de mégis: ki garantálhatná, hogy az elnöknek kötélből vannak az idegei? Nos... nos, majd meglátjuk, gondolta. Csak most vette észre, hogy apró, hideg verítékgyöngyök borítják a Buick kormányát. Vett néhány mély lélegzetet, hogy enyhítse a mellkasában felgyülemlett feszültséget, aztán megint hátrapillantott. Az őrök ott voltak. Kéznél. Kinyitotta az oldalsó szellőzőablakot, hogy friss levegőt engedjen a Sanderson Hooper pipájából dőlő füst helyébe. Minden jel arra utalt, hogy neki van igaza. A megnőtt hajóforgalom az újra megnyitott kubai kikötőben, az ezernyi szovjet technikus beáramlása, a kubai hivatalnokok megsűrűsödött moszkvai útjai. Minden. Igaz, hogy nem volt kézzelfogható bizonyíték, de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy a kongresszus falai közé befészkelje magát a nyugtalanság. Az elnök már várta őket a nyugati szárnyban lévő irodában. Marshall McKittrick kipattintotta a csatot elnyűtt aktatáskáján, és elővette a dossziét, amelybe az U-2-es kémrepülő által készített fotókat gyűjtötte. Kirakta a fényképeket az asztalra, és egy masszív nagyítót nyomott az elnök kezébe. A San Cristóbal melletti erdőség, elnök úr. Nemrégen tisztították meg ezt a részt. A nagyítások és a fényképelemző egy órán belül itt lesznek.
A lényeget, Mac mondta feszülten az elnök. McKittrick kérdőn Hooperre, majd Nordstromra nézett. Még mindig nincs kézzelfogható bizonyíték, de mindannyian egyetértünk... Ne kíméljen, Mac. Véleményünk szerint a szovjetek nukleáris robbanófejjel felszerelt rakétákat telepítenek Kubába. A célpont a keleti part és az Egyesült Államok középnyugati része lehet. Az elnök hagyta az asztalra koppanni a nagyítót. Sejtette, hogy ezt fogja hallani, de még így is végigfutott a hátán a hideg. Nagyon úgy tűnik, hogy komoly nemzetbiztonsági válság előtt állunk szólalt meg a mindeddig hallgatag Sanderson Hooper. Azt meghiszem suttogta az elnök. És nemcsak mi... Egy 1961 késő nyara Kellemes, langymeleg kora délután volt. Koppenhága és a Tivoli utolérhetetlen hangulata szokatlan jókedvre derítette Michael Nordstromot. A Wivex teraszáról eléje táruló látvány csak hab volt a tortán: szemben a Nimb nevű, millió égővel díszített étterem mecsetre emlékeztető hagymakupolájával -, odébb a szabadtéri pantomimszínpad és derűs közönsége, és körös-körül a sok-sok aprólékosan kidolgozott, ápolt virágágyás megszámlálhatatlan színárnyalatával és formájával. De a legérdekesebb mégis a Tivoli sétányain andalgó koppenhágai lányok lába volt, mind izmosan formás a
sík terepen elterülő város fő közlekedési eszközének, a kerékpárnak köszönhetően. Nordstrom szórakozottan megigazította a tányérja mögött álló amerikai zászlócskát, és várta, hogy a pincér leszedje a háromtucatnyi, fedetlen dán szendvics maradványait. Per Nosdahl, aki egy norvég zászló mögött ült, szivarokat osztott szét, aztán tüzet adott. Nordstrom hátradőlt a székében, és elégedetten pöfékelni kezdett. A főnök szívrohamot kapna, ha meglátná, hogy Castro portékáját szívjuk. Hiányzik Havanna jegyezte meg dániai helyettesének, Sid Hendricksnek. Per a kezébe nyomott fél tucat szivart. Nordstromot nem kellett győzködni. Fogta, és az ingzsebébe süllyesztette őket. Nos, akkor két hét múlva újra összejövünk Oslóban mondta H. P. Sorensen a dán zászló mögül. A másik három bólintott. Nordstrom élvezettel kihörpintette a maradék sört a pohárból. Mindig ígérgetem Liznek, hogy valamelyik nyáron elhozom Koppenhágába. Szigorúan csak nyaralni... bár nem sok gyakorlatom van benne. A főpincér közeledett. Van önök között egy Mr. Nordstrom, uraim? Igen. Telefonon keresik, uram. Bocsássanak meg. Nordstrom összehajtotta az asztalkendőjét, és követte a főpincért a teraszról a Wivex mérhetetlen, csupa plüss belső terébe. A zenekar a Bogie ezredes indulót játszotta a Híd a Kwai folyón című filmből, a vendégek lelkes tapskíséretében.
A főpincér az előtérben álló telefonfülkéhez vezette Nordstromot. Köszönöm. Nordstrom behúzta maga mögött az ajtót. Nordstrom szólt bele a telefonkagylóba. Az én nevem semmit se mondana önnek válaszolta egy erős orosz akcentussal beszélő hang -, én viszont tudom, hogy ki ön. Bizonyára összetéveszt valakivel. Ön Michael Nordstrom, az ININ, a NATO-közi Hírszerző Hálózat amerikai főnöke. A táviratait Oscar néven írja alá, kódja hat-egy-kettő. Összetéveszt valakivel. Van nálam néhány rendkívül érdekes dokumentum folytatta állhatatosan a másik. NATO-dokumentumok a négyszázas szériából. Egy ellentámadás forgatókönyve arra az esetre, ha a Szovjetunió Skandinávián keresztül indítana inváziót. Vannak más papírok is. Nordstrom a kagylóra tette a tenyerét, még időben ahhoz, hogy a hívó ne hallja önkéntelen sóhaját. Hol van most? Egy telefonfülkében a Raadhuspladsenen. Nordstrom a karórájára nézett. Egy óra. Bele fog telni néhány órába, mire kidolgozzák az akciót. Estére megbeszélhetünk egy találkozót. Nem vágta rá a hang. Már nem tudom sokáig húzni az időt. Most kell megtörténnie. Rendben. Glyptotheka múzeum fél óra múlva. A második emeleten van egy Degas-kiállítás. Drótszobrok. Rendben, már jártam ott felelte a hívó. Miről fogom megismerni?
Két könyv lesz nálam, a Laederhalsene dán kiadása és A harmadik birodalom tündöklése és bukása angol nyelven. Egy Phil nevű férfi fogja felvenni a kapcsolatot önnel közölte Nordstrom, és letette a kagylót. Az első gondolata az volt, hogy az oroszok akarnak csapdát állítani neki: lefényképezik, amint egy szovjet ügynökkel beszélget, hogy később zsarolhassák a felvétellel. Éppen ezért úgy döntött, dániai helyettesét, Sid Hendrickset fogja elküldeni, hogy vezesse a férfit egy biztonságos helyre, ahol nyugodtan beszélhetnek. A rendelkezésére álló idő rövidsége nyugtalanította, de nem volt mit tenni. Az orosz már megtette a nyitólépést, és neki válaszolnia kellett. Belökött egy érmét a készülékbe, és tárcsázott. Halló? Itt az Egyesült Államok nagykövetsége. Nordstrom. Kérem, kapcsolja az ININ-t. Mr. Hendricks irodája, Miss Cooke vagyok. Cookie, itt Mike Nordstrom. Maga ugye jóban van a Hotel Palace igazgatójával? Hogy is hívják? Jens Hansen. Ragadja szarvon, és mondja meg neki, hogy egy szívességet szeretnék kérni tőle. Pontosabban egy lakosztályt a folyosó végében. Egy olyan helyet, amit hermetikusan el tudunk zárni a szálloda többi részétől. Mikorra kell? Most. Küldjön át négy-öt fiút kamerákkal és magnókkal. A Palace-ban találkozunk húsz perc múlva. Máris intézkedem. Michael Nordstrom valamivel testesebb volt, mint amilyen lenni szeretett volna, de még mindig fürgén
mozgott. Visszasietett a teraszra. A hullámvasút felől sikítás hallatszott. Sajnálom, fiúk, de a hivatal vár minket. Kezet ráztak a dán és a norvég ININ-főnökkel. Jó utat az Államokba, Mike mondta Sorensen. Viszlát Oslóban, Mike szorította meg Nordstrom kezét Per Nosdahl. Sid Hendricks emlékeztette Sorensent, hogy másnap megbeszélésük van, aztán a két amerikai távozott. Mi a helyzet, Mike? kérdezte Sid, miután a sétányon parkoló autója elszigetelte őket a külvilágtól. Az oroszok. Valószínűleg egy átállni szándékozó. Menj máris át a Glyptothekába, és keresd meg a második emeleten a Degas-kiállítást. A pasasnál két könyv lesz, a Laederhalsene és a hogyishívják, a Tündöklés és bukás, tudod, az a Shirer-könyv, angol változatban. Azonosítsd magad Philként, aztán mondd meg neki, hogy kövessen. Keringőztesd meg néhányszor a Tivoli körül, és ha biztos vagy benne, hogy nem követik az övéik, akkor vezesd a Hotel Palace-ba. Ott már várni fog az egyik embered, és majd megmondja, hova kell jönnötök. Ha egy órán belül nem jelentek meg, tudni fogjuk, hogy csapda volt. Légy ügyes. Sid bólintott és kiszállt az autóból. Nordstrom követte a tekintetével, míg a férfit el nem nyelte a kerékpározók kavalkádja, aztán kiszállt a másik oldalon, és morgolódva a közeli Palace felé vette útját. A váratlan esemény miatt most kénytelen volt lemondani a randevút egy elbűvölő dán hölggyel. Kettő
Negyedórával később Sid Hendricks belépett az egyik dán sörgyár által pénzelt múzeum vörös téglaépületébe. Odaadta az egy koronát a belépőjegyért, kért egy brosúrát, aztán felkaptatott az előcsarnok jobb oldalán emelkedő hosszú lépcsősoron az első, majd a második emeletre. A terem kihalt volt. Hendricks átlapozta a füzetet, aztán sorra szemügyre vette a több tucat kiállított dróttanulmányt lovakat és balett-táncosokat -, melyekkel Degas a mozgás fázisait próbálta megörökíteni. Megállt egy üvegszekrény előtt, és hosszan elgyönyörködött egy különösen jól sikerült alkotásban, amely egy ágaskodó lovat ábrázolt. Sajnos nem sok Degas-t láthatunk a Szovjetunióban. Hendricks hunyorogva megpróbálta kiszúrni a hang gazdáját az üvegben visszaverődő háttérből, de csak a körvonalait tudta kivenni. Néhány darab a moszkvai Puskin Múzeumban folytatta az akcentusos orosz hang -, és valamivel, de nem sokkal több a leningrádi Ermitázsban, de oda ritkán jutok el. Hendricks lapozott egyet a füzetben. Én még soha nem voltam a Szovjetunióban felelte anélkül, hogy hátranézett volna. Én igen. Éppen eleget. Nem hiszem, hogy ismerjük egymást. A szó hétköznapi értelmében nem. Ön Sidney Hendricks, az amerikai ININ dániai részlegének a vezetője. Ezt bárki megtudhatja a nagykövetségi telefonkönyvből.
Akkor honnan tudom ezt? A főnöke, Michael Nordstrom azért jött Koppenhágába, hogy találkozzon dán és norvég kollégáival, Nosdahllal és Sorensennel. A tárgy a Szovjetunióban tanuló skandináv diákokból álló kémhálózat bővítése. Sid Hendricks elérkezettnek látta az időt, hogy szembeforduljon a férfival. A két, azonosítóul szolgáló könyv egy átlagosnál alacsonyabb férfi hóna alatt szorongott. Az oroszok mind olyan oroszosan néznek ki, gondolta Hendricks. Magas homlok, egy értelmiségi szenvedő tekintete, rendetlen frizura, kiálló arccsont és bütykös ujjak. Az orosz öltönye a nyugati divatot követte, de szánalmasan elnyűtt volt. Kövessen száz lépés távolságból. Hendricks hagyta, hogy egy csoport műakadémista kisodorja a teremből. Az utcára érve a Tietgensgade sarkán várt, míg az orosz elő nem bukkant az épületből, aztán átment a Tivoliba, és váltott egy jegyet a Dansetten -be. Odabent a párok csacsacsára ropták a táncot. Sid kiszúrt két férfi kísérő nélküli lányt, akik az egyik sarokban üldögéltek, és reménykedve várták, hogy végre valaki őket is felkérje. Hendricks tánctudása hagyott némi kívánnivalót maga után, de ezúttal nem is az volt a cél, hogy a másik nemet elkápráztassa. Felkérte az egyik lányt, és igyekezett úgy botladozni, hogy a bejárat ne kerüljön ki a látómezejéből. Az orosz bejött, és megállt az ajtó közelében. Úgy tűnt, senki nem követi. Hendricks faképnél hagyta a döbbent lányt, és bevetette magát a Tivoli csodavilágát alkotó zegzugos ösvények,
bódék, pavilonok, éttermek rengetegébe. Körbevezette néhányszor az oroszt. A mesterséges csónakázótó körül megszaporázta lépteit, utolérve és lehagyva üldözőjét, aztán felszaladt a kínai pagoda lépcsőjén. A magasból lenézve jól beláthatta a környező terepet. A múzeumi oroszt leszámítva senki nem követte. Úgy tűnt, most már biztonságban kivezetheti a férfit a Tivoliból. Elhagyta a parkot, és átvágott a Raadhuspladsenen, melyen mint Európában minden város főterén galambok hada téblábolt. A helyettese, Dick Stebner a Palace előcsarnokában várta. Bevárták az oroszt, és felmentek a lépcsőn a második emeletre. A folyosó Hendricks embereinek az ellenőrzése alatt állt. Stebner a folyosó végén lévő ajtóhoz vezette őket. Harry Bartlett, a másik helyettes az álkandalló előtt állva várta őket. Az orosz megállt a szoba közepén, és körbenézett. Az ajtó becsukódott mögötte. Ki maga? Mit akar? kérdezte Bartlett. Nordstrommal akarok beszélni felelte az orosz. Ön nem Nordstrom, hanem Hendricks egyik embere. A hálószoba ajtaja kitárult. Michael Nordstrom jött be a nappaliba. Az oroszhoz viszonyítva valóságos óriás volt. Igen suttogta az orosz. Ön az, akit látni akartam. Ki vele! Ki vele? Kicsoda ön és mit akar tőlem? Az orosz tekintete végigsiklott a dániai iroda ügynökein.
Elismerésem, Nordstrom. Ön rendkívül jó. Hamar megszervezte ezt a találkozót, és Hendricks is nagyon okosan csinálta. Van egy cigarettája? Michael tüzet adott neki. A tekintetük óhatatlanul találkozott. Az oroszon, bármilyen profin viselkedett is, látni lehetett, hogy fél. Mélyet szippantott a cigarettából, mintha kiszolgáltatott helyzetében a dohányfüstbe akart volna kapaszkodni, majd megnedvesítette kiszáradt ajkait. A nevem Borisz Kuznyecov. A KGB egyik részlegének a vezetője vagyok. Át akarok állni. Miért? Tudom, hogy likvidálni akarnak. Honnan tudja? Két közeli KGB-s kollégám, mindkettő hozzám hasonló nézeteket vallott, már meghalt. Gyakran járok nyugatra, és ezúttal szokatlanul sokan vigyáznak rám. Meg aztán sóhajtott Kuznyecov egy jó barátom figyelmeztetett, mielőtt eljöttem volna. Azt mondta, kérjek védelmet, amíg tehetem. Kuznyecov megint belekapaszkodott cigarettájába. Tisztában volt vele, hogy az amerikaiak csapdát sejtenek. Ennek a barátnak nem volt veszélyes figyelmeztetni önt? kérdezte Hendricks. Nem számít, hogy amerikai vagy orosz valaki, Mr. Hendricks. Olyan szakmát választottunk, amely néha megkívánja, hogy könyörtelenek legyünk, de azért még nem veszett ki belőlünk minden, ami emberi. Az emberek pedig néha együtt érzőek is tudnak lenni. Egy
napon szükséged lehet egy barátra, és egy napon a barátodnak lehet szüksége reád. Ugye érti? Ha ennyire szoros megfigyelés alatt áll, hogy tudott egyedül eljönni? kötekedett Nordstrom. A feleségem és a lányom is velünk van. Őket egy étteremben hagytam. Gyakorlatilag túszok. Amíg őket látják, tudják, hogy vissza fogok térni, úgyhogy egy-két órára bármikor eljöhetek. Talán azért, hogy kapcsolatba lépjek egy informátorral, vagy hogy vásároljak, vagy akár, urambocsá, hogy meglátogassak egy másik nőt. Tudják, hogy soha nem hagynám el a családomat. Honnan tudta, hogy a Wivexben leszek? Az önök általános hírszerzői magatartása az oka. Mi, oroszok, mindig titokban tartjuk az ügynökeink személyét, míg önök, amerikaiak, nagydobra verik, hogy ki CLA-s és ki ININ-es, mert azt remélik, hogy így több informátor fogja megkeresni őket. Ebben az esetben bejött a számításuk. Nem titok, hogy ön Koppenhágában van, és tény, hogy mindig vagy a Wivexben vagy a Kis Sellő melletti Langelinie-ban szokott étkezni. Szereti a dán halételeket. Ezeket a dolgokat nem nehéz kideríteni. Ma megtudakoltam, hogy a Wivexben van-e, és mivel így volt, én a Hét Nemzetben ebédeltem, a tér túloldalán. Azt mondta, hogy értékes dokumentumok vannak a birtokában. Igen. Koppenhágában rejtettem el őket. Ha megegyeztünk, megmondom, hol találják őket. Rendben, Kuznyecov. Huszonnégy órán belül megkeressük. Nem!
Hogy érti ezt? Nem merek visszatérni a követségre felelte az orosz félelemtől rekedten. Most kell végrehajtani, és a családomat is magammal akarom vinni. Kuznyecov szemmel láthatóan egyre nyomorultabbul érezte magát a kétkedő amerikai tekintetek kereszttüzében. A városháza órája hangos kongással jelezte, hogy újabb hatvan perc telt el a napból. Meddig maradhat még kint? kérdezte Mike Nordstrom. Még néhány óráig. Menjen vissza a családjához, és vigye ki őket vásárolni, vagy időzzenek el még néhány óráig a Tivoliban. Addig én megpróbálom összehozni az akciót. Ismeri a Den Permanentét? Igen. Abban az épületben található a dán kézművesek és iparművészek állandó kiállítása. Fél hatkor zár. Legyenek zárás előtt az ezüstműves, Hans Hansen pultjánál. A főbejárat mellett van. Nézze meg jó alaposan ezt a három úriembert. Egyikük ott fog várni, és egy autóhoz vezeti önöket. Nem szabad elszúrniuk! Ezt nem garantálhatom, de igyekezni fogunk. A kísérőim... Őket csak bízza ránk. Kuznyecov hálásan megszorongatta Nordstrom kezét, aztán lerogyott egy fotelbe, és hangosan zokogni kezdett. Három
Nordstrom az orosz után küldte Stebnert és egy másik emberét, a többiekkel pedig visszasietett a nagykövetségre és bezárkózott Hendricks irodájába. SZIGORÚAN TITKOS. KIZÁRÓLAG SAILBOAT 606 KEZÉBE. KAPCSOLAT FELVÉVE KOPPENHÁGÁBAN BORISZ KUZNYECOVVAL. ÁLLÍTÁSA SZERINT KGB-RÉSZLEG FŐNÖKE. ÁT SZERETNE ÁLLNI CSALÁDJÁVAL EGYÜTT AKCIÓ TERVEZÉSE FOLYAMATBAN. MINDEN FELELŐSSÉGET VÁLLALOK. ZÖLD UTAT KÉREK AZONNAL VAGY AKCIÓ LEFÚJVA. OSCAR 612. Összedugták a fejüket, és nekiláttak kidolgozni egy gyors, de lehetőleg biztonságos akciótervet. Civil rendszámú autókat szereztek, kijelölték a rejtekhelyet az északi parton, készenlétbe helyeztették a kis gépet, amely majd Németországba repíti a szökevényeket és a másikat, Nordstrom repülőjét, amely tovább viszi őket. Egyéni megbízásokat adtak ki és vontak vissza. A percek gyorsan múltak, és ahogy öt óra közeledett, megteltek a hamutartók, és a hangulat pattanásig feszült. A telefon megcsörrent. Mr. Hendricks irodája. Itt Miss Cooke. Stebner vagyok, Cookie. Ott van a főnök? A titkárnő átadta a kagylót Michaelnak. Nordstrom. Stebner. Mi a helyzet? Még nem kaptunk visszajelzést Washingtonból. Ha tíz percen belül nem kapom meg az engedélyt, akkor az akció lefújva. És ott hogy állnak a dolgok?
Most jött be a Den Permanentébe a feleségével és a lányával. Négy gorilla van velük. Párban dolgoznak. Ők is bementek az épületbe? Igen. Nagyszerű. Küldök hat embert, szórd szét őket a bejárat körül. Ha megjön az engedély, Bartlett fog az épület elé húzni egy 60-as Ford Sedannal. Német rendszáma lesz. Fogd Kuznyecovékat, és tedd be őket az autóba. Értettem. Nordstrom letette a kagylót, és kiküldte az embereket a Den Permanentéhez. Csak ő és Miss Cooke maradt az irodában. Mindketten újabb cigarettára gyújtottak, aztán Michael róni kezdte a szobát, a titkárnő pedig idegesen kopogni kezdett a körmeivel az asztalon. Koppenhága harangjai elütötték az öt órát. Azt hiszem, lefújhatjuk mormogta Nordstrom. Ebben a pillanatban Sid Hendricks robbant be a kódszobából, kezében egy táviratot lobogtatva. SZIGORÚAN TITKOS. OSCAR 612 KEZÉBE. ZÖLD ÚT SAILBOAT 606. A Den Permanente kínálatában a kristálypoharaktól az ezüst ékszereken át a modern bútorig minden megtalálható. Akárcsak maga Dánia, az épület is meglehetősen kicsi, de a benne található portékák sokfélesége káprázatos. Az épület előtt Stebner és hat ügynöke várta, hogy Bartlett kék Fordja feltűnjön. Stebner úgy helyezkedett, hogy szemmel tudja tartani az épület belsejét. Borisz Kuznyecov most jött le az emeletről a feleségével és a lányával. Mrs. Kuznyecov a faliórára pillantott. Stebner
nem értette, miért ragaszkodik annyira a feleségéhez az orosz. A nő kövér volt és ráadásul még ellenszenves is. A lány olyan húszéves lehetett. Jó alakja volt, de ennél több pozitívumot nem lehetett elmondani róla. Spártai frizura, lapos cipő, smink egy szál se. Stebner az egyes számú gorillapárra sandított. Biztos volt benne, hogy az orosz miatt vannak ott, mert az egyik ismerős volt, a szovjet nagykövetségen dolgozott. A páros egy faragó asztalánál lebzselt, úgy téve, mintha érdekelnék őket a jópofa viking figurák, a láncba fűzött majmok és a tíkfa kacsák. A másik párt két nő alkotta. Ők szöveteket nézegettek, és talán érdekelte is őket, amit láttak. Tényleg szoros megfigyelés alatt tarthatták Kuznyecovékat a nők bizonyára azért kellettek, hogy még a nyilvános illemhelyekre is be tudjanak menni a feleség és a lány után. Borisz Kuznyecov az ezüstkovács, Hans Hansen pultja felé vette az irányt. A családja engedelmesen követte. Mindhárman remekül leplezték idegességüket. A sarok mögül egy kék Ford kanyarodott be. Az ININ-ügynökök a bejárat felé lendültek. Az autó lassított, mintha a mindenütt jelenlévő kerékpározók akadályozták volna a haladásban. Az épületben megkondult a félhatos zárásidőt jelző harang. Kuznyecov kétségbeesetten az ajtó felé pillantott. Stebner belépett az épületbe, és bólintott. Az orosz felajánlotta a karját a feleségének és a lányának, és fürgén kilépdelt velük az ajtón. A gorillák hagytak csapot-papot, és a nyomukba eredtek. Stebner gyorsan
az orrukra zárta az ajtót, aztán belökte az oroszt és családját a Fordba, s beugrott Bartlett mellé. Kuznyecov őrzői kivágták a Den Permanente ajtaját és kirohantak, neki egyenesen egy ININ-es kerékpározónak, akinek épp előttük vitt el az útja. Mindenki elesett, és mire feltápászkodtak volna, a többi ININ-ügynök is balesetet szenvedett a váratlanul kialakult dugó miatt. Mire az oroszok kikászálódtak a rakás aljáról, az autó már sehol sem volt. Nem sokkal később a kék Ford már a Koppenhágából kivezető parti úton száguldott. A városhatáron túl Bartlett lekanyarodott a főútról, és megállt a taarbaeki mólónál. Nordstrom és Hendricks egy Mercedes első ülésén várta őket. Stebner átültette Kuznyecovékat, Bartlett pedig visszatért Koppenhágába. Ne aggódjanak fordult hátra Michael Nordstrom. Minden rendben lesz. Kuznyecov bólintott, hogy érti. Tartozik valamivel folytatta Nordstrom. A dokumentumok. Kuznyecov egy poggyászjegyet vett elő a pénztárcájából. A központi vasútállomás poggyászmegőrzőjében találják. Az elismervényt Sid Hendricksre bízták, és folytatták útjukat. Néhány perccel Elsinore előtt található a Kystens Perle, a part gyöngye, egy hajó alakúra épített szálloda, földszintjén az exkluzív Hamlet étteremmel. A helyet előszeretettel látogatják a szerelmespárok,
részben szépsége, de főként elszigeteltsége miatt. Itt, a 6-os szobában várták, hogy jelentkezzen a pilóta. Stebner a folyosón strázsált, Nordstrom, Hendricks és az oroszok, akiket a félelem ez a szovjet népbetegség betegre emésztett, odabent vesztegeltek. A várakozás egy órája alatt Nordstromnak mindössze annyit sikerült megtudnia, hogy az asszonyt Olgának hívják, a lányát pedig Tamarának. Se többet, se kevesebbet. A telefon csörgése szinte fülsértőnek hatott a komor csend után. Halló. Sam? Beszélj. Itt George. A Cessna 310-es az elsinore-i reptéren van, és felszállásra kész. Máris indulunk. A repülés elég kellemetlen volt. Az északi szél alaposan megdobálta a gépet, ráadásul Tamara Kuznyecov rosszul lett, még kellemetlenebbé téve a szűk utastérben ülők számára az utazást. Sötétedett, mire elérték az észak-németországi Cellében lévő brit légitámaszpontot, és a köd is leereszkedett. Csűrőlapokat le... siklás... segítette le őket a felhőkön és a keresztszeleken át a brit légiirányító hangja. A kifutópálya lámpái áttörték a ködöt, és pár pillanattal később a gép kerekei biztonságosan földet értek. A Cessna egy dzsip kalauzolásával a pálya másik végére gurult, ahol Nordstrom repülője, oldalán a belügy jelzéseivel, már várta őket.
Alig telt bele néhány perc, és a Convair felemelkedett, dacosan utat vágva magának a légörvények között. Az úti cél Amerika volt, egészen pontosan az Andrews légi támaszpont. Négy A marylandi Laurelben lévő hatalmas, zöld gyeppel körülvett házat négy doberman és három biztonsági őrizte éjjel-nappal. Ketten állandóan mozgásban voltak, míg a harmadik aludt vagy pihent, de ezt is úgy tette, hogy hallótávolságban legyen a Kuznyecov családtól. Nordstrom tapintatosan várt két hétig, csak ezután küldte át Wilcoxot az ININ első számú vallatótisztjét és csapatát. Wilcox nem sokra ment Borisz Kuznyecovval. Az orosz alig beszélt, és a találkozások végére vagy teljes depresszióba zuhant, vagy dührohamot kapott. Nordstrom nem siettette. A Koppenhágából elhozott bőröndben több száz dokumentumot találtak, időre volt szükség, hogy mindet lefordítsák és ellenőrizzék. Különösen ez utóbbi igényelt alapos munkát, ami akár több hónapig is elhúzódhatott. Az ININ szovjetszakértője, W. Smith az első nekifutást követően arra a megállapításra jutott, hogy a dokumentumok többsége a NATO ügyeivel foglalkozik. Ez szerencsés volt abból a szempontból, hogy a NATO dokumentumait szigorúan nyilvántartották mind a példányszámaikat, mind az olvasásukra jogosultak személyét illetően. Vagyis remélhették, hogy némi szerencsével kinyomozható a közös elem : az a személy, aki mindegyik irathoz hozzáfért, azaz a potenciális áruló.
Borisz Kuznyecov azonban, azon túl, hogy alaposan feladta nekik a leckét, a kisujját sem mozdította. Még azt sem tudták, hogy kicsoda valójában, ahogyan azt sem, mi úton-módon kerültek a dokumentumok Moszkvába. Az tény volt, hogy a KGB-főnökök nem sok nevet ismertek a közvetlen körükbe tartozó emberekén kívül, de Kuznyecov még ezt a keveset se volt hajlandó megosztani velük. Bármit is tudott, az ott maradt bezárva konok fejébe. A felesége és a lánya se bizonyult készségesebbnek. Egy hónappal a kihallgatások megkezdése után Wilcox kifakadt: Semmi. Még a születési helyét se sikerült megtudnom tőle. Kész vagyok. Csak kitartás. Wilcox feje ellilult. Ha engem kérdezel, Mike, ki kellene löknünk a vén gazembert a szovjet nagykövetség elé. Hogyne. És utána húzzuk le a rolót, mi? Gondolod, hogy egy ilyen precedens után is jelentkeznének még nálunk a szovjet kollégák? Ilyen barmok ne is jelentkezzenek... Kimerültél, Wilcox. Pihenj néhány napot. A vallatótiszt morgott valamit a hivatásáról, amit ostoba fejével ő választott magának, aztán elnézést kért Nordstromtól, amiért kudarcot vallott. Nem ő az első, aki ezt csinálja, Wilcox, és nem is az utolsó. Ezek az emberek rettegnek, mint a sarokba szorított vadállat. Úgy érzik, magukra maradtak a világban. Egyszerre akarnak élni és meghalni. Nem irigyelem őket. Csak nyugi, Wilcox. Majd összeszedi
magát, és akkor dőlni fog belőle mindaz, amit eddig magába fojtott. Michael Nordstrom kívül maradt a vallatok körén, barátként állva a Kuznyecov család rendelkezésére. Az orosz, aki jobb híján neki panaszkodott, óhatatlanul elelkottyantotta magát. Elmondjam, miért rúgták ki a német von Behrmann századost NATO-parancsnoki posztjáról? dicsekedett rálátásával. Azért, mert túl sokat járt a szája az ágyban arról, hogy milyen fontos. Sőt az ostoba még azt is elárulta valamelyik nőjének, hol cirkálnak a NATO tengeralattjárói szovjet vizekben. Gyerünk, Borisz, maga ennél többre is képes mondta egy alkalommal Nordstrom. Amit eddig mondott, az már lejárt lemez. Lejárt lemez? Régi história. Akkor mit szól ehhez? Borisz Kuznyecov ijesztő tudásról tett tanúbizonyságot. Bő egy órán át csak sorolta és sorolta az amerikai titkosszolgálatok részlegeinek, vezetőinek, asszisztenseiknek, különleges ügynökeinek és fedőszerveinek a neveit. És egyszer sem tévedett. Sanderson Hooper, az ININ őszülő, hatvan-egynéhány éves főelemzője elvont képével és szénaboglyához hasonlító művészparókájával inkább hasonlított egyetemi tanárra vagy költőre, mint kémelhárítóra. Hooper volt az, akinek meg kellett találnia a kulcsot az orosz által feladott rejtvényhez, és bár Nordstrom tudta, hogy maximálisan számíthat rá, ahogy telt az idő és még
mindig egy helyben topogtak, kezdett türelmetlenné válni. Hooper azonban nem zavartatta magát. Mint tudjuk mondta derűsen, mintha nem is ő lett volna az, akit szorongatnak -, ez a Kuznyecov egy briliáns elme, és mellesleg jól képzett ügynök. Nincs min csodálkozni. Ha valakinek a kisujjában vannak a NATO ügyei, az nem lehet akárki. De vajon tényleg az, akinek kiadja magát, avagy ő az évtized legnagyobb színésze, és az egészet azért találták ki, hogy bolondot csináljanak belőlünk? Ez itt a kérdés. Hooper tűnődve megvakargatta bozontos szemöldökét, aztán ráérősen megtömte elmaradhatatlan pipáját, és rágyújtott. Hogy kivel állunk szemben, Mike? Egy szökevénnyel, aki menedéket és segítséget kért tőlünk. Még nem kötött alkut velünk, a megígért dokumentumokat pedig megkaptuk tőle. Igen, de ugyanakkor eleget fecseg ahhoz, hogy sejthessük, fontos személyiség volt odaát. Hooper pöfékelt egy sort, aztán megjegyezte: Én azt mondom, adjunk még neki egy kis időt, Mike. Kuznyecov nem tudja, mit akar. Azért szökött meg, mert az életét féltette, és most képtelen megtenni a további lépéseket. Akkor most nem hivatalosan kérdem, Hoop: szerinted lehetséges, hogy tényleg az, akinek kiadja magát? A szimatom azt súgja, hogy Borisz Kuznyecov a legértékesebb informátor, aki valaha is a kezünkbe került. Öt
Úgy érzem, megfulladok! A feleségem éjjel-nappal sopánkodik, Tamara pedig már szóba se áll velem. Mégis, mit vár tőlük? kérdezte Nordstrom. Három hónapja bezárva élnek. Az lenne csoda, ha még nem készültek volna ki. Kuznyecovot is megviselték az elmúlt hónapok. Sápadt, mogorva vénember lett belőle. Michaelnak tudomása volt róla, hogy a család napról napra egyre többet és egyre hevesebben veszekszik. Aztán Olga és Tamara kimerészkedett a városba, és amit láttak, az csak olaj volt a tűzre. Mi lenne, ha szerveznénk maguknak egy kirándulást? Mondjuk New Yorkba? Nem lehet. Akkor valahová nyugatra. Nem! Tudja, hogy nem mozdulhatok ki tiltakozott rémülten Kuznyecov. Mindvégig védelem alatt lennének. Kuznyecov konokul nemet intett a fejével. Jobban örülnék neki, ha elköltöznénk. Ha vidéken élnénk, legalább kimozdulhatnék sétálni. Meglátom, mit tehetek. Borisz keserűen az amerikaira mosolygott. Maga nagyszerű fickó. Ha fordított helyzetben lennénk, nem lenne olyan jó dolga, mint nekem. Camp Patrick a Patuxent folyó partján, valahol Laurel, Baltimore és Washington közt terült el, biztonságosan elvegyülve a környék dohánytermesztő farmjai és nyaralótelkei között. A tábor faházai közt volt egy nagyobb, központi épület is, amelyben az irodák, a konyha, a sportszoba és néhány kisebb osztály-, illetve