SAJTÓANYAG Puha játékok az oktatásért 2015
A Puha játékok az oktatásért kampány öröksége Az idei Puha játékok az oktatásért kampány immár a 13. a sorban. Nagy odaadással dolgozunk egy olyan világ megteremtéséért, ahol a szegénységben élő gyermekeknek lehetőségük van jobb jövőt teremteni maguk és családjuk számára. A Puha játékok az oktatásért kampány hozzájárult, hogy ez a lehetőség valóra váljon. Ez még mind csak a kezdet. Az IKEA és az IKEA Foundation elhivatottan segíti a világ legsebezhetőbb gyermekeit, és egyre újabb és mind hatékonyabb módon támogatja céljai megvalósulását. A jövő évtől kezdődően már az IKEA-munkatársak és a vásárlók is bekapcsolódhatnak a munkánkba, és aktívan támogathatják a gyermekvédelmet és a gyerekek jogait. Változtassunk együtt a világon! PE105439 PH129211 A PS BRUM mackók az első Puha játékok az oktatásért kampányra készültek 2003-ban A SAGOSKATT figurák az idei Puha játékok az oktatásért kampányra készültek
A Puha játékok az oktatásért kampány eredményei PUHA JÁTÉKOK AZ OKTATÁSÉRT PUHA JÁTÉKOK AZ OKTATÁSÉRT PUHA JÁTÉKOK AZ OKTATÁSÉRT 77 MILLIÓ EURÓ MILLIÓ GYERMEK ADOMÁNY RÉSZESÜL MINŐSÉGI 2003 ÓTA OKTATÁSBAN ORSZÁGBAN EDUCATION 11 99 46 PROJEKT KÖSZÖNJÜK! KÖSZÖNJÜK! KÖSZÖNJÜK!
Hova kerül az a sok pénz? MADAGASZKÁR SIERRA LEONE 1,3 40 000 ISKOLÁZATLAN GYERMEK VETT RÉSZT FELZÁRKÓZTATÓ PROGRAMOKBAN ORSZÁGOS SZINTEN MIN. RUANDA 15 000 GYERMEK RÉSZESÜLT MINŐSÉGIBB OKTATÁSBAN M GYERMEK RÉSZESÜLT AZ EBOLA KRÍZIS IDEJÉN RÁDIÓN KÖZZÉTETT ALTERNATÍV OKTATÁSBAN 46 ORSZÁG BANGLADES 2500 24 000 51 000 FOGYATÉKOS GYERMEK SZÁMÁRA VÁLT ELÉRHETŐVÉ SPECIÁLIS OKTATÁS RÁSZORULÓ ÉS ISKOLÁZATLAN GYERMEK SZÁMÁRA VÁLT ELÉRHETŐVÉ AZ OKTATÁS RENDHAGYÓ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÍTÁS FORMÁJÁBAN GYERMEK RÉSZERE VÁLT ELÉRHETŐVÉ ANYANYELVI OKTATÁS ÉS MINŐSÉGI OKTATÁSI KÖRNYEZET KOSZOVÓ 14 000 MARGINALIZÁLÓDOTT GYERMEK SZÁMÁRA VÁLT ELÉRHETŐVÉ A MINŐSÉGI OKTATÁSI KÖRNYEZET MIN. KAMBODZSA 55 000 GYERMEK SZÁMÁRA VÁLT ELÉRHETŐVÉ GYERMEKBARÁT OKTATÁSI ÉS TANULÁSI KÖRNYEZET INDONÉZIA 3270 FOGYATÉKKAL ÉLŐ GYERMEK RÉSZESÜLT KÖZÖSSÉGALAPÚ REHABILITÁCIÓS KÖZPONTOK SPECIÁLIS SZOLGÁLTATÁSAIBÓL Megjegyzés: Az adatok a tavalyi év eredményein alapulnak.
Gyerekek tervezték, jó ügyet szolgálnak Az IKEA 13 éve folytatja elkötelezetten a Puha játékok az oktatásért kampányt. Az idei 13. kampány alkalmából és a jövő évben induló, a gyermekek jogaiért küzdő gyermekvédelmi programok előfutáraként egy kis ráadással készültünk. Rajzversenyt hirdettünk világszerte, amelyben arra kértük a gyerekeket, hogy rajzolják le kedvenc képzeletbeli puha játékfigurájukat. A beérkezett több ezer csodás alkotásból tíz nyertest választottunk ki. A nyertes rajzok alapján elkészíttettük a puha játékfigurákat, amelyek most a Puha játékok az oktatásért kampány keretében korlátozott számban kaphatók az áruházakban. A fejét párnaként lehet használni, a fülei pedig finoman körbeölelnek. Maja és John Maja, 8 éves és John, 5 éves Norvégia Stella, 6 éves Ciprus Szerintem tetszeni fog a gyerekeknek a vidám színe, a puhasága, a hosszú csőre és ujjai! Stella Koen, 10 éves Hollandia Igazán szeretetre méltó játék. Muszáj hozzáérni és megfogdosni az összes kezét. A gyerekek szeretni fogják. Koen
A teljes banda PH129301 PH129215 PH129302 PH129217 PH129294 Carlota, 4 éves Spanyolország (Tenerife) Dora, 7 éves Egyesült Királyság You-Chen Wu, 6 éves Tajvan PH129288 Albert, 7 éves Románia PH129296 Maja, 8 éves és John, 5 éves Norvégia PH129212 PH129285 PH129284 Terrence, 6 éves Malájzia Koen, 10 éves Hollandia Stella, 6 éves Ciprus Thymeo, 4 éves Belgium Karla, 10 éves Horvátország
Gyerekek tervezték, jó ügyet szolgálnak film Mi történik, ha gyerekek terveznek IKEA-terméket? Miként válik a rajzból kézzelfogható valóság? Megmutatjuk, hogyan lesz a tíz nyertes tervből valódi termék, amely megtalálható az áruházak polcain, s szerte a világon megannyi otthonban. Felkeressük a tervezőket, a szakembereket és a készítőket. Részletes betekintést nyerhetsz az IKEA puha játékfigurák gyártásának számos lépésébe, a biztonsági megfontolásoktól kezdve a mindent meghatározó játékosságon keresztül a végső simításokig. www.ikeadashboard.com Ezt a videót a 44. héten hozzuk nyilvánosságra.
PH129991 És néhány, már ismert klasszikus 2014
2015. októberi hírek terméklista PE557873 PE557875 PE557877 PE557879 unikornis/narancssárga 1490 Ft 302.980.18 tigris/sárga 2990 Ft 303.176.82 borz/fehér 1490 Ft 202.980.09 szörny/kék 2490 Ft 902.979.97 PE553159 BARÁTOK A KÉPZELET ERDEJÉBEN gyerekkönyv IKEA FAMILY ár: 1690 Ft eredeti ár: 1290 Ft Illusztrációk: Sara N. Bergman. Szöveg: Ulf Stark. 503.137.15 PE557881 dinoszaurusz/zöld 1490 Ft 902.980.01 PE557883 barna 1490 Ft 902.980.15 PE557885 madár/rózsaszín 2490 Ft 002.979.92 PE557887 kesztyűbáb, szörny/sárga 1990 Ft 902.980.96 PE557890 kesztyűbáb, szörny/zöld 1990 Ft 903.176.79 PE557893 kesztyűbáb, denevér/fekete 995 Ft 503.176.76
2015. Puha játékfigurák terméklista PE553768 PE553773 PE553772 PE553767 PE553771 KAMRATLIG piros/szív 395 Ft 802.980.06 KELGRIS malac 995 Ft Vegyes modellek. 102.980.00 LIVLIG husky 4490 Ft 402.979.90 VATTENSNOK kesztyűbáb, kígyó/zöld 2990 Ft 402.980.94 SNUTTIG jegesmedve/fehér 4490 Ft 702.981.01
Az IKEA Foundation Az IKEA Foundation az IKEA svéd lakberendezési vállalatot tulajdonló INGKA Foundation filantróp szervezete. Célja, hogy a világ legszegényebb közösségeiben élő gyerekek és fiatalok számára jobb jövőt teremtsen, olyan átfogó és hosszú távú programok megvalósítása révén, amelyek alapvető és maradandó változást hoznak. Az IKEA Foundation erős stratégiai partnerekkel működik együtt és innovatív megközelítésével hatékony és nagyszabású eredményeket ér el a gyerekek életének négy alapvető területén: az otthon, az egészséges életkezdés, a minőségi oktatás és a fenntartható családi jövedelem terén. Még többet olvashatsz erről: www.ikeafoundation.org és www.facebook.com/ikeafoundation Segíteni szeretnénk abban, hogy az emberek minél jobb mindennapokat élhessenek, ma is és a jövőben is, és a szegénység körforgását a jólét körforgásává alakítsák vallja Ingvar Kamprad, az IKEA alapítója. Támogassuk az oktatást együtt! A IKEA bő tíz éve kezdte meg együttműködését a Save the Children és az UNICEF szervezetekkel, amely hathatós befolyással volt az IKEA gyermekmunka ellenes politikájának kialakítására. 2000-ben fogalmaztuk meg az IKEA Módszer a Gyerekmunka Megakadályozására Etikai Kódex -et. Az Etikai Kódexet innen töltheted le: IKEA.com/ms/en_GB/pdf/reports-downloads/ikea-code-of-conduct-the-iwaystandard.pdf Az együttműködés azóta is töretlen, az IKEA Foundation közreműködésével küzdünk a gyerekmunka főbb okainak megszüntetéséért, a nők és lányok felszabadításáért és a menekült gyerekek számára egy jobb jövő megteremtéséért. Az IKEA Foundation jelenleg a Save the Children és az UNICEF legnagyobb, nemzetközi, vállalati szintű támogatója. A támogatott projektek révén a gyerekek többek között minőségi oktatásban részesülnek.
Együttműködés egy jó ügy érdekében Az UNICEF célja, hogy a gyerekek jogai a világon mindenhol érvényesüljenek. Együttműködő partnereivel 190 országban és térségben van jelen, ahol az elveket gyakorlati szinten valósítja meg, különleges figyelmet fordít a legsérülékenyebb, legrászorultabb gyerekek megsegítésére, a gyerekek javát szolgálva a világon mindenhol. Itt tudhatsz meg még többet: unicef.org facebook.com/unicef twitter.com/unicef A Save the Children a világ legnagyobb független gyermekvédelmi szervezete. Több mint 120 országban működnek a gyerekek helyzetének javítását szolgáló programjai. Célkitűzése egy olyan világ megvalósítása, amelyben minden gyermeknek joga van az életben maradáshoz, a védelemhez, a fejlődéshez és a közösségi részvételhez. A Save the Children küldetése, hogy áttörést érjen el a gyermekek helyzetében és megváltoztassa a gyerekekkel való bánásmódot, azonnali és maradandó változást hozva ezáltal az életükbe. Itt tudhatsz meg még többet: savethechildren.net facebook.com/savethechildren
Az IWitness Global Citizens program az IKEA-munkatársakat és a vásárlókat vonja be az éves IKEA jószolgálati kampányokba. Áruházi munkatársakból álló kisebb csoportok csatlakozhatnak az IKEA Foundation együttműködő partnerei az UNICEF, a Save the Children és az UNCHR által fenntartott projektekhez, és első kézből nyerhetnek tapasztalatot a legrászorultabb gyermekek érdekében tett munka eredményeiről. A program azt tűzte ki célul, hogy az IKEA-munkatársak egy különleges lehetőség keretében az IKEA jószolgálati Global Citizens Program Első kézből szerzett tapasztalatok a Puha játékok az oktatásért kampányról kampányok által támogatott projektekről személyes benyomást szerezhessenek a helyszínen. Friss élményeik, tapasztalataik és benyomásaik megosztásával és a blogjaikon keresztül az IKEA-munkatársak felkeltik, táplálják és erősítik kollégáik és a vásárlók lelkesedését, és hiteles módon közvetítik a kampány fontosságát a kollégák és a vásárlók felé. Itt követheted nyomon az utat: blog.ikeafoundation.org LITVÁNIA KOSZOVÓ ROMÁNIA Holly Stuart BURKINA FASO MALI RUANDA SIERRA LEONE ETIÓPIA NIGÉRIA ANGOLA MALAWI MADAGASZKÁR DÉL-AFRIKA BANGLADES MIANMAR KÍNA VIETNAM FÜLÖP-SZIGETEK INDONÉZIA KAMBODZSA Roppant mélyen megérintettek a látottak, sok helyzet csalt könnyet a szemembe, szerencsére a többiek mindig ott voltak mellettem. A HIV-fertőzött gyerekek átütő optimizmusa és boldogsága egészen lenyűgözött. Ez egy olyan emlék, amelyet örökké magammal hordozok, azzal az igazsággal együtt, hogy bárki is legyél, sose szégyenkezz miatta! http://blog.ikeafoundation.org/author/holyly-stuart/ Moyra Saunders A közösségben élő gyerekek közül sokan nem tudnak iskolába járni; kőművesként, szemétszedőként dolgoznak vagy koldulnak. A gyermekvédelmi csoport gyermekei elmondták: Akár mi is ott lehetnénk köztük. Nagyon sajnáljuk őket és együttérzünk velük. A gyerekek, tanárok, orvosok, ügyvédek, szociális munkások vagy gyermekvédelmi munkatársak szeretnének lenni. Ehhez azonban nem kell elhagyniuk Mianmart, később a lakókörnyezetükben folytathatják majd közösségépítő munkájukat. http://blog.ikeafoundation. org/author/moira-saunders/
Hamarosan kezdetét veszi a második nemzetközi IKEA FAMILY rajzverseny!
PH129218 Kérdésekkel, fotókkal és további információval kapcsolatos elérhetőségünk: Eszter.Varga@ikea.com