Görög római történelem Németh, György Hegyi, W. György

Görög római történelem Németh, György Hegyi, W. György

Görög római történelem írta Németh, György és Hegyi, W. György Publication date 2011-03-31 Szerzői jog 2011-03-31 György, Németh; W. György, Hegyi Kivonat

Tartalom Bevezető... ix 1. Válogatott magyar nyelvű szakirodalom... 1 2. 1. Az ókortörténet forrásai... 4 1. 1.1. TÖRTÉNETÍRÓK... 4 1.1. 1.1.1. Görögök... 4 1.2. 1.1.2. Rómaiak... 8 2. 1.2. IRODALMI MŰVEK... 10 3. 1.3. FELIRATOK... 12 4. 1.4. PAPIRUSZOK... 15 5. 1.5. ÉRMÉK... 16 5.1. 1.5.1. Anyag... 16 5.2. 1.5.2. Súly... 17 5.3. 1.5.3. Ábrázolás... 18 5.4. 1.5.4. Felirat... 19 5.5. 1.5.5. Éremkincs... 19 5.5.1. Emlékeztető... 19 3. 2. Görög történelem... 21 1. 2.1. HELLAS BRONZKORA... 21 1.1. 2.1.1. A minósi Kréta... 21 1.2. 2.1.2. Théra... 23 1.3. 2.1.3. Trója és a trójai háború... 23 1.4. 2.1.4. A mykénéi palotaközpontok és a mediterrán világ... 25 1.4.1. 2.1.4.1. A GÖRÖGÖK BEVÁNDORLÁSA ÉS FONTOSABB KÖZPONTJAI 25 1.4.2. 2.1.4.2. A MYKÉNÉI GAZDASÁG... 27 1.4.3. 2.1.4.3. A MYKÉNÉI TÁRSADALOM... 28 1.4.4. 2.1.4.4. A MYKÉNÉI VALLÁS... 29 1.4.5. 2.1.4.5. A MYKÉNÉI KOR BUKÁSA... 29 2. 2.2. A SÖTÉT ÉS AZ ARCHAIKUS KOR... 33 2.1. 2.2.1. A görög világ Mykéné bukása után... 33 2.1.1. Emlékeztető... 36 2.1.2. Kronológia... 37 2.2. 2.2.2. A polis születése... 37 2.2.1. 2.2.2.1. MI A POLIS?... 37 2.2.2. 2.2.2.2. A POLISOK LÉTREJÖTTE ÉS A BASILEUSOK... 39 2.2.3. 2.2.2.3. A GYARMATOSÍTÁS OKAI, TÍPUSAI ÉS IRÁNYAI... 41 2.2.4. 2.2.2.4. A HOPLITÁK... 46 2.2.5. 2.2.2.5. A TÖRVÉNYEK FORRADALMA... 49 2.2.6. 2.2.2.6. AZ ATHÉNI FEJLŐDÉS: KYLÓN, DRAKÓN, SOLÓN... 52 2.2.7. 2.2.2.7. A TYRANNIS... 59 2.2.8. 2.2.2.8. PEISISTRATOS ÉS HIPPIAS TYRANNISA... 66 2.2.9. 2.2.2.9. KLEISTHENÉS REFORMJAI... 70 2.2.10. 2.2.2.10. SPÁRTA... 75 3. 2.3. A POLIS VIRÁGKORA (KR. E. 5-4. SZÁZAD)... 83 3.1. 2.3.1. Athén birodalma... 83 3.1.1. 2.3.1.1. A GÖRÖG-PERZSA HÁBORÚ... 83 3.1.2. 2.3.1.2. A DÉLOSI SZÖVETSÉG... 92 3.2. 2.3.2. Egy aranykor anatómiája... 101 3.2.1. 2.3.2.1. AZ ELSŐ PELOPONNÉSOSI HÁBORÚ (KR. E. 460-445)... 101 3.2.2. 2.3.2.2. A PERIKLÉSI ARANYKOR POLITIKAI MODELLJE... 105 3.2.3. 2.3.2.3. ARCHÓNOK ÉS KOSMOSOK... 107 3.2.4. 2.3.2.4. BULÉ ÉS EKKLÉSIA... 108 3.2.5. 2.3.2.5. KATONAI TISZTSÉGEK... 110 3.2.6. 2.3.2.6. GAZDASÁGI TISZTSÉGEK... 111 3.2.7. 2.3.2.7. PAPI TISZTSÉGEK... 112 3.2.8. 2.3.2.8. FIZETETT TISZTSÉGEK ÉS A LEITURGIA... 112 iii

Görög római történelem 3.2.9. 2.3.2.9. KLÉROTÉRION: A SORSOLÓGÉP... 114 3.3. 2.3.3. A peloponnésosi háború... 116 3.3.1. 2.3.3.1. A PELOPONNÉSOSI HÁBORÚ FOGALMA... 116 3.3.2. 2.3.3.2. A HÁBORÚ OKAI... 116 3.3.3. 2.3.3.3. AZ ARCHIDAMOSI (VAGY TÍZÉVES) HÁBORÚ (KR. E. 431-421) 119 3.3.4. 2.3.3.4. A NIKIAS-FÉLE BÉKE, ARGOS, MANTINEIA ÉS ÉLIS SZÖVETSÉGE (KR. E. 421-415)... 122 3.3.5. 2.3.3.5. A SZICÍLIAI HADJÁRAT (KR. E. 415-413)... 124 3.3.6. 2.3.3.6. A DEKELEIAI HÁBORÚ (KR. E. 413-404)... 126 3.3.7. 2.3.3.7. A NÉGYSZÁZAK ÉS AZ ÖTEZREK URALMA... 127 3.3.8. 2.3.3.8. A HARMINC ZSARNOK (KR. E. 404-403)... 130 3.4. 2.3.4. Ipar és kereskedelem... 133 3.4.1. 2.3.4.1. A MEZŐGAZDASÁG ÉS AZ ÉLELMISZER-KERESKEDELEM 133 3.4.2. 2.3.4.2. VÁROSOK MUNKAMEGOSZTÁSA... 137 3.4.3. 2.3.4.3. FÉMFELDOLGOZÁS... 138 3.4.4. 2.3.4.4. PÉNZVERÉS... 139 3.4.5. 2.3.4.5. TÁVOLSÁGI KERESKEDELEM ÉS SZERZŐDÉSEK... 143 3.4.6. 2.3.4.6. A KERESKEDELEM ÉS A GAZDASÁG AUTONÓMIÁJA... 145 3.4.7. 2.3.4.7. A METOIKOSOK... 147 3.4.8. 2.3.4.8. A RABSZOLGÁK... 150 3.5. 2.3.5. A Kr. e. 4. század első fele... 152 3.5.1. 2.3.5.1. POLITIKATÖRTÉNET... 152 3.5.2. 2.3.5.2. A SZÖVETSÉGI ÁLLAMOK... 160 3.5.3. 2.3.5.3. MAKEDÓNIA FELEMELKEDÉSE... 164 3.5.4. 2.3.5.4. GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTÖRTÉNET... 166 4. 2.4. NAGY SÁNDOR ÉS A HELLÉNISZTIKUS MONARCHIÁK... 171 4.1. 2.4.1. Nagy Sándor és a diadochosok... 171 4.1.1. 2.4.1.1. NAGY SÁNDOR HÓDÍTÁSAI... 171 4.1.2. 2.4.1.2. A DIADOCHOSOK... 174 4.2. 2.4.2. A hellénisztikus kor jellege... 176 4.2.1. 2.4.2.1. A HELLÉNISZTIKUS KOR FORRÁSAI... 176 4.2.2. 2.4.2.2. A HELLÉNISZTIKUS KOR FOGALMA... 177 4.2.3. 2.4.2.3. A HELLÉNISZTIKUS KOR ÉRTÉKELÉSÉNEK VÁLTOZÁSA 177 4.3. 2.4.3. A hellénisztikus birodalmak... 177 4.3.1. 2.4.3.1. MAKEDÓNIA AZ ANTIGONIDÁK URALMA ALATT... 177 4.3.2. 2.4.3.2. SYRIA ÉS A SELEUKIDÁK... 181 4.3.3. 2.4.3.3. PERGAMON ÉS AZ ATTALIDÁK... 187 4.3.4. 2.4.3.4.EGYIPTOM ÉS A PTOLEMAIDÁK... 189 4.3.5. 2.4.3.5. POLISOK ÉS ÁLLAMSZÖVETSÉGEK A HELLÉNISZTIKUS KORBAN... 195 4.4. 2.4.4. A hellénisztikus civilizáció... 201 4.4.1. 2.4.4.1. AZ OKTATÁS ÉS A KULTÚRA... 201 4.4.2. 2.4.4.2. A VALLÁS VÁLTOZÁSAI... 203 4. 3. Róma... 205 1. 3.1. ITÁLIA ÉS RÓMA TÖRTÉNETE A KÖZTÁRSASÁG KORÁIG... 205 1.1. 3.1.1. Itália korai története... 205 1.1.1. 3.1.1.1. ITÁLIA FÖLDRAJZA... 205 1.1.2. 3.1.1.2. ITÁLIA A BRONZKORBAN... 205 1.1.3. 3.1.1.3. A VASKOR... 206 1.1.4. 3.1.1.4. ETRUSZKOK... 209 1.2. 3.1.2. Róma a királyok korában... 215 1.2.1. 3.1.2.1. RÓMA ALAPÍTÁSA. LEGENDÁK... 216 1.2.2. 3.1.2.2. RÓMA ALAPÍTÁSA. RÉGÉSZET... 218 1.2.3. 3.1.2.3. KIRÁLYOK... 219 1.2.4. 3.1.2.4. A RÓMAI TÁRSADALOM ÉS ÁLLAM A KIRÁLYOK KORÁBAN 220 1.2.5. 3.1.2.5. KÜLPOLITIKA. A KIRÁLYSÁG VÉGE... 221 2. 3.2. A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG... 222 2.1. 3.2.1. A római köztársaság születése... 222 iv

Görög római történelem 2.1.1. 3.2.1.1. A CONSULOK. A RES PUBLICA INTÉZMÉNYEI... 222 2.1.2. 3.2.1.2. PLEBEIUSOK ÉS PATRÍCIUSOK... 227 2.1.3. 3.2.1.3. RÓMA HÁBORÚI... 231 2.2. 3.2.2. A köztársaság kialakulása. Itália meghódítása... 236 2.2.1. 3.2.2.1. A KR. E. 4. SZÁZAD BELPOLITIKAI KÜZDELMEI... 236 2.2.2. 3.2.2.2. KÖZÉP-ITÁLIA MEGHÓDÍTÁSA... 240 2.2.3. 3.2.2.3. DÉL-ITÁLIA MEGHÓDÍTÁSA... 248 2.2.4. 3.2.2.4. A HÓDÍTÓ RÓMA I.... 252 2.2.5. 3.2.2.5. A RÓMAI ÁLLAM, TÁRSADALOM ÉS GAZDASÁG A 4-3. SZÁZADBAN... 257 2.3. 3.2.3. A Római Birodalom kialakulása... 264 2.3.1. 3.2.3.1. AZ ELSŐ PUN HÁBORÚ... 264 2.3.2. 3.2.3.2. A MÁSODIK PUN HÁBORÚ... 268 2.3.3. 3.2.3.3. A MEDITERRÁNEUM MEGHÓDÍTÁSA... 272 2.3.4. 3.2.3.4. A HÓDÍTÓ RÓMA II.... 274 2.3.5. 3.2.3.5. POLITIKA ÉS AZ ARISZTOKRÁCIA A KR. E. 2. SZÁZADBAN 276 2.3.6. 3.2.3.6. FÖLDKÉRDÉS A KR. E. 2. SZÁZADBAN. RABSZOLGÁK. KISBIRTOKOSOK... 280 2.4. 3.2.4. A res publica utolsó százada... 281 2.4.1. 3.2.4.1. VÁLSÁGJELENSÉGEK, MEGOLDÁSI KÍSÉRLETEK. A GRACCHUSOK... 281 2.4.2. 3.2.4.2. MARIUS ÉS KORA... 284 2.4.3. 3.2.4.3. SULLA ÉS KORA... 285 2.4.4. 3.2.4.4. POMPEIUS KORA... 290 2.4.5. 3.2.4.5. CAESAR... 292 2.4.6. 3.2.4.6. CAESAR, A DICTATOR... 294 2.4.7. 3.2.4.7. OCTAVIANUS... 299 3. 3.3. CSÁSZÁRKOR... 303 3.1. 3.3.1. A principatus... 303 3.1.1. 3.3.1.1. AUGUSTUS. A PRINCIPATUS MEGTEREMTÉSE... 303 3.1.2. 3.3.1.2. A IULIUS-CLAUDIUS-DINASZTIA... 309 3.1.3. 3.3.1.3. A FLAVIUS-DINASZTIA (69-96)... 319 3.1.4. 3.3.1.4. AZ ANTONINUSOK (96-192)... 325 3.2. 3.3.2. A császárság átalakulása... 332 3.2.1. 3.3.2.1. A SEVERUSOK (193-235)... 332 3.2.2. 3.3.2.2. A VÁLSÁG KORA (235-284)... 338 3.3. 3.3.3. Késői császárkor... 345 3.3.1. 3.3.3.1. A CSÁSZÁRI HATALOM MEGSZILÁRDÍTÁSA (283-337).. 345 3.3.2. 3.3.3.2. A CSÁSZÁRI HATALOM ERÓZIÓJA... 354 3.3.3. 3.3.3.3. AZ UTOLSÓ FELVONÁS (395-476)... 362 5. 4. Kronológia*... 368 1. Kr. u.... 371 v

A táblázatok listája 1.1.... 2 2.1.... 11 2.2.... 18 2.3.... 18 2.4.... 19 3.1.... 21 3.2.... 21 3.3.... 32 3.4.... 33 3.5.... 34 3.6.... 34 3.7.... 35 3.8.... 35 3.9.... 36 3.10.... 37 3.11.... 48 3.12. A spártai klarosok termése Plutarchos szerint, és az ehhez szükséges birtoknagyság 7000 polgárral számolva (A spártai medimnos = 74,54 liter)... 50 3.13. A solóni rendszer függőleges és vízszintes tagolása... 57 3.14.... 58 3.15. Polgárok lefegyverzése csellel... 63 3.16.... 65 3.17.... 68 3.18.... 70 3.19.... 71 3.20.... 74 3.21.... 75 3.22.... 78 3.23.... 82 3.24.... 82 3.25.... 88 3.26.... 90 3.27.... 95 3.28. Néhány szövetséges Kr. e. 454-ben és 425-ben fizetett adója... 95 3.29.... 99 3.30.... 104 3.31.... 107 3.32.... 108 3.33.... 110 3.34.... 111 3.35.... 111 3.36.... 114 3.37.... 116 3.38.... 121 3.39.... 131 3.40.... 140 3.41. Két gyakori standard... 141 3.42.... 145 3.43. Az athéni metoikosok származási helye... 148 3.44. Az ismert foglalkozású metoikosok megoszlása... 149 3.45.... 151 3.46.... 152 3.47.... 158 3.48.... 159 3.49.... 161 3.50.... 163 vi

Görög római történelem 3.51.... 164 3.52.... 166 3.53.... 166 3.54.... 167 3.55.... 168 3.56.... 170 3.57.... 173 3.58.... 175 3.59.... 179 3.60.... 180 3.61.... 180 3.62.... 182 3.63.... 182 3.64.... 184 3.65.... 186 3.66.... 188 3.67.... 190 3.68.... 190 3.69.... 194 3.70.... 200 3.71. Ismert kis-ázsiai népgyűlési határozatok száma... 201 4.1.... 209 4.2.... 215 4.3.... 219 4.4. Comitia curiata... 220 4.5.... 221 4.6. A centuriák... 226 4.7.... 227 4.8.... 230 4.9.... 233 4.10.... 236 4.11.... 239 4.12.... 241 4.13.... 242 4.14.... 244 4.15.... 245 4.16.... 247 4.17.... 251 4.18.... 257 4.19. A plebeiusemancipáció főbb állomásai... 259 4.20.... 260 4.21.... 264 4.22.... 268 4.23.... 271 4.24.... 274 4.25.... 280 4.26.... 283 4.27.... 285 4.28. A cursus honorum... 288 4.29.... 289 4.30.... 292 4.31.... 294 4.32.... 298 4.33.... 303 4.34.... 308 4.35.... 311 4.36.... 313 4.37.... 315 4.38.... 318 4.39.... 321 vii

Görög római történelem 4.40.... 324 4.41.... 327 4.42.... 329 4.43.... 331 4.44.... 332 4.45.... 335 4.46.... 336 4.47.... 337 4.48.... 338 4.49.... 341 4.50.... 343 4.51.... 345 4.52.... 350 4.53.... 354 4.54.... 356 4.55.... 358 4.56.... 359 4.57.... 360 4.58.... 363 4.59.... 365 4.60.... 366 4.61.... 367 5.1.... 368 5.2.... 371 viii

Bevezető A BA szintű oktatás hároméves tapasztalata bebizonyította, hogy azok a tankönyvek és szöveggyűjtemények, amelyeket az ötéves képzésben használtunk, az ókorral csak egy félévben foglalkozó hallgatók számára nem felelnek meg. Nem is lehet elvárni a diákoktól, hogy olyan mennyiségű anyagot dolgozzanak fel, mint amire egy ókortörténeti szigorlathoz szükség volt. Mindez látványosan megmutatkozott a tankönyvek és szöveggyűjtemények vásárlásának visszaesésében. Voltak, akik fénymásolatokból készültek, mások viszont beérték az innen-onnan beszerzett jegyzetekkel, internetről letöltött anyagokkal. A színvonal és a vizsgaeredmények romlása arra indított minket, hogy a hallgatók kezébe egy olyan könyvet és szöveggyűjteményt adjunk, amely alkalmazkodik az egyetemi oktatás struktúrájához. Mindkét szerző részt vett az Osiris Kiadó eddigi ókoros tankönyveinek megírásában és a könyvek struktúrájának kialakításában. Könyvünkben mindazokat a formai sajátosságokat megtartjuk, amelyek az eddigi tankönyveinket jellemezték (pl. keretes szövegek, fogalmak kiemelése és kigyűjtése a fejezetek végén, fejezet végi kronológiák, térképvázlatok, táblázatok). Változást elsősorban az anyag mennyisége és strukturálása jelent. Bár továbbra is bemutatjuk a bronzkortól a Nyugatrómai Birodalom bukásáig az egész korszakot, részletesebben csak bizonyos csomóponti kérdéseket tárgyalunk. Célunk volt, hogy a tankönyv anyagához szervesen illeszkedjék a vele párhuzamosan készült szöveggyűjtemény, amely nemcsak a szemináriumi munka alapvető eszköze lehet, hanem lehetőséget ad a tankönyv által leírtak elmélyültebb megismerésére is. Ezért utalunk a könyvben következetesen a szöveggyűjtemény dokumentumainak számára. A legnagyobb újdonság kétségtelenül az, hogy a görög és a római történelem bemutatása egy kötetbe került. Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy összefűztünk két rövidebb könyvet, a kereszthivatkozások és az egységes kronológia ugyanis arra serkenti a hallgatókat, hogy egységben lássák azt, ami jelentős korszakokban valóban egységes is volt. Hiszen a görög és a római világ nemcsak Pyrrhos nyugati vagy a rómaiak keleti hadjárataikor és hódításaikor találkozott egymással, hanem a bronzkortól a Római Birodalomig mindig is egymásra hatva, párhuzamosan vagy éppen szétválaszthatatlan egységben fejlődött. Reméljük, könyvünk hozzájárul ennek az ókorképnek az elmélyítéséhez. Végezetül szeretnénk köszönetet mondani a szakmai lektoroknak, Kató Péternek és Simon Zsoltnak segítségükért, és az Osiris Kiadónak, hogy támogatott minket munkánkban. Budapest, 2011. június 25. Németh György ix

1. fejezet - Válogatott magyar nyelvű szakirodalom 1 SZÖVEGGYŰJTEMÉNYEK Borhy László (szerk.): Római történelem. Szöveggyűjtemény. Budapest, 2003. Borzsák István (szerk.): Görög történeti chrestomathia. Budapest, 1960. Borzsák István (szerk.): Római történeti chrestomathia. Budapest, 1963. Hahn István (szerk.): Róma istenei. Budapest, 1975. Hegyi Dolores (szerk.): Görög vallástörténeti chrestomathia. Budapest, 2003. Németh György (szerk.): Ércnél maradóbb. Budapest, 1998. Németh György (szerk.): Görög történelem. Szöveggyűjtemény. Budapest, 2003. Németh György (szerk.): Államéletrajzok. Budapest, 2002. FELDOLGOZÁSOK Adamik Béla: A latin nyelv története. Az indoeurópai alapnyelvtől a klasszikus latinig. Budapest, 2009. Alföldi András: Magyarország népei és a Római Birodalom. Máriabesnyő-Gödöllő, 2004. Alföldi András: Keresztény császárok, pogány Róma. Máriabesnyő-Gödöllő, 2005. Alföldi András: A késő Római Birodalom válaszúton. Máriabesnyő-Gödöllő, 2006. Alföldi András: A korai Róma. Ford. Takács Levente. Máriabesnyő- Gödöllő, 2009. Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Ford. Borhy László. Budapest, 2000. Boardman, John Griffin, Jasper Murray, Oswyn (szerk.): Az ókori görögök és rómaiak története. Ford. Szuhay-Havas Ervin, Várady Géza, Vilmos László. Budapest, 1996. Borhy László: Brigetiói amphitheatrumok? Budapest, 2009. Bosworth, A. B.: Nagy Sándor. A hódító és birodalma. Budapest, 2002. Cornell, Tim Matthews, John: A római világ atlasza. Ford. Fridli Judit. Budapest, 1991. Fehér Bence Kovács Péter: Fontes Pannoniae Antiquae. I-II. Budapest, 2003-2004. Fehér Bence: Pannonia latin nyelvtörténete. Budapest, 2007. Ferenczy Endre Maróti Egon Hahn István: Az ókori Róma. Budapest, 1992. Forisek Péter: A Római Birodalom képes története. Debrecen, 2008. Goldsworthy, Adrian: A római hadsereg története. Pécs, 2004. Grüll Tibor: Az európai művelődés története. I. Budapest, 1998. Grüll Tibor: Az utolsó birodalom. Az Imperium Romanum természetrajza. Budapest, 2007. Havas László Tegyey Imre (szerk.): Bevezetés az ókortudományba. I. Debrecen, 1998. Havas László Tegyey Imre (szerk.): Bevezetés az ókortudományba. V. Debrecen, 2006. Havas László Hegyi W. György Szabó Edit: Római történelem. Budapest, 2007. Havas László Németh György Szabó Edit: Római történeti kézikönyv. Budapest, 2001. Hegyi Dolores: Az iónok Kis-Ázsiában. Budapest, 1981. Hegyi Dolores Kertész István Németh György Sarkady János: Görög történelem a kezdetektől Kr. e. 30-ig. Budapest, 2003. Hoffmann Zsuzsanna: Antik nevelés. Veszprém, 2009. 1 Olyan könnyen hozzáférhető, újabb könyveket sorolunk fel, amelyeket részben felhasználtunk munkánk során, részben pedig további hasznos tájékozódásul ajánlunk. 1

Válogatott magyar nyelvű szakirodalom Irmscher, Johannes (szerk.): Antik lexikon. Budapest, 1993. Kovács Péter: Marcus Aurelius esőcsodája és a markomann háborúk. Pécs, 2005. Kovács Péter: Fontes Pannoniae Antiquae. II-VI. Budapest, 2006-2011. Lancel, Serge: Hannibál. Budapest, 2005. Levi, Peter: A görög világ atlasza. Budapest, 1994. Mócsy András: Pannonia a korai császárság idején. Budapest, 1975. Mócsy András: Pannonia a késői császárkorban. Budapest, 1975. Mócsy András Fitz Jenő Lőrincz Barnabás: Pannonia régészeti kézikönyve. Budapest, 1990. Németh György: A zsarnokok utópiája. Budapest, 1996. Németh György: A polisok világa. Budapest, 1999. Németh György: Karthágó és a só. Budapest, 2002. Németh György Kovács Péter: Bevezetés a görög és római felirattanba. Budapest, 2011. Németh György Ritoók Zsigmond Sarkady János Szilágyi János György: Görög művelődéstörténet. Budapest, 2006. Szabó Ádám: Pannoniciani sacerdotes. Pécs, 2006. Szabó Árpád Kádár Zoltán: Antik természettudomány. Budapest, 1984. Székely Melinda: Kereskedelem Róma és India között. Szeged, 2008. Szlávik Gábor: Traianus útja a hatalomba. Egy antik rendszerváltás története. Budapest, 2006. Visy Zsolt: A ripa Pannonica Magyarországon. Budapest, 2000. A SZEMELVÉNYEK FORDÍTÓI 1.1. táblázat - A. J. Arany János H. W. Gy. Hegyi W. György B. L. Benjámin László Ha. J. Harmatta János Bo. L. Borhy László K. Á. Kurcz Ágnes D. G. Devecseri Gábor K. D. Kövendi Dénes F. B. Fehér Bence K. F. Kis Ferencné F. L. Faragó László K. G. Kerényi Grácia F. Z. Franyó Zsoltán K. I. Kőrizs Imre H. G. Hamza Gábor K. L. Katona László H. I. Hahn István K. P. Kató Péter H. J. Huszti József K. R. Kopeczky Rita 2

Válogatott magyar nyelvű szakirodalom H. L. Havas László Ko. I. Kosztolányi István Ko. P. Kovács Péter S. F. Sipos Flórián L. I. Lakatos István S. J. Sarkady János M. B. Mezei Balázs Sz. G. Szlávik Gábor M. E. Máthé Elek Sz. Gy. Szepesy Gyula M. Gy. Muraközy Gyula Sz. M. Szabó Miklós Ma. E. Maróti Egon Sz. T. Szepessy Tibor Mo. Gy. Moravcsik Gyula T. I. Tegyey Imre N. B. Németh Béla T. O. Tóth Orsolya N. Gy. Németh György T. P. Teravágimov Péter R. Zs. Ritoók Zsigmond T. W. I. Trencsényi-Waldapfel Imre V. O. Vit Olivér V. J. Vekerdi József RÖVIDÍTÉSEK APAthénaión Politeia, az Aristotelés neve alatt fennmaradt Az athéni állam. CAHThe Cambridge Ancient History. CILCorpus Inscriptionum Latinarum. Berlin, 1862-től. GTSZNémeth György: Görög történelem. Szöveggyűjtemény. Budapest, 1996. IGInscriptiones Graecae. Berlin, 1873-tól. MLMeiggs, R. Lewis, D.: A Selection of Greek Historical Inscriptions. Revised Edition. Oxford, 1988. NHNaturalis Historia, Plinius: Természettudomány. 3

2. fejezet - 1. Az ókortörténet forrásai 1. 1.1. TÖRTÉNETÍRÓK A mai értelemben vett történetírás az ókori keleti államokban nem alakult ki. A történetírás ugyanis nemcsak aziránt érdeklődik, hogy mi történt, hanem aziránt is, hogy miért. Milyen okok, események és cselekedetek vezettek egy-egy eseményhez, és ezek egészükben milyen törvényeknek engedelmeskedtek. A történelem tehát nem események kusza halmaza, hanem események olyan rendezett sora, amely valahonnan valahová halad. Abban persze eltértek az egyes történetírók, hogy miben látták az események okát és végső irányát. 1.1. 1.1.1. Görögök Az első történetírók a görögök közül kerültek ki. A történetírás a legkorábbi nagy terjedelmű prózai műfajnak tekinthető, megelőzve a filozófiai és természettudományos (pl. orvosi) értekező prózát, valamint a még később kialakuló regényt. Ennek ellenére (és bizonyos tekintetben a mai napig) nem vált el igazán a szépirodalomtól. A történész ugyanis szükségszerűen történetet mond el, vagyis olvasóját verbálisan kell bevezetnie az ismeretekbe, feltárni azok okait és összefüggéseit. Nem véletlen, hogy a mai napig mindössze két történész kapott Nobeldíjat, Theodor Mommsen és Winston Churchill, és mindketten az irodalmi díjat kapták meg. A korai történetírásnak számos eszköz nem állt még a rendelkezésére (lábjegyzetek, statisztikák, hang- és képfelvételek stb.), így ezeket szükségszerűen az irodalomból is ismert eszközökkel kellett pótolniuk (pl. az úgynevezett tragikus történetírás a drámai ábrázolás eszköztárából merített). Az első ma is ismert görög történetíró, Hérodotos, Kis-Ázsiában született a Kr. e. 5. században. Őt tekintjük a történetírás atyjának. Hérodotos sokat utazott, készülő történeti művének részleteit például Athénban, Periklés körében olvasta fel. Kr. e. 444 után az Athén által alapított itáliai gyarmatvárosban, Thurioiban telepedett le. Hérodotos kilenc könyvből álló műve a görögség és Ázsia küzdelmeinek történetét írja le a mitikus időktől (a trójai háború előzményeitől) a görög-perzsa háború végéig. Az egyes könyvek akkor térnek ki egy-egy nép történetére, amikor azokat eléri a perzsa terjeszkedés. A különböző népeket (pl. lydöket, babiloniakat, egyiptomiakat, szkítákat stb.) ismertető leírások hasonlóan épülnek föl: 1. az ország leírása, 2. a nép szokásai, 3. különlegességek, 4. politikatörténet. A történetek kronológiája néha alig követhető, annyira elfedi a seregnyi színes elbeszélés. Hérodotos ennek ellenére tudatosan szerkeszt, és műve nem elégszik meg az események ismertetésével. Alapgondolata hogy az elbizakodottság (hybris) pusztulást hoz arra, aki ebbe a bűnbe esik, és senki nem mondhatja magát boldognak, amíg él, mivel bármelyik pillanatban lesújthat ránk a végzet saját korához szól. Athén és a délosi szövetség elérte terjeszkedésének azt a határát, amelyet éppúgy nem léphet át büntetlenül, mint a lyd Kroisos az országát a perzsáktól elválasztó Halys folyót, Dareios az Istrost (Dunát) vagy Xerxés az Ázsiát Európától elválasztó Helléspontost. Ugyancsak a hatalom idő- legességére figyelmeztet Hérodotos munkájának utolsó története. A perzsák el akarták hagyni sziklás és terméketlen hazájukat, hogy egy termékenyebb vidéken boldogabban élhessenek. Kyros azonban ráébresztette őket, hogy ha kényelmesebben élnek, elpuhul- nak, és nem ők fognak másokon uralkodni, hanem mások őrajtuk. A perzsák belátták, hogy igaza van, és megmaradtak Perzsiában, ahol urak lehettek a terméketlen földön, nem pedig szolgák a termékeny síkságon. A közmondásosan sziklás Attikában sokan megérthették, hogy a mese róluk (is) szól. Hérodotos újítása az volt elődeihez képest, hogy színes elbeszélések sora helyett a történeti igazságot akarta ábrázolni, vagyis a történetírást tudománnyá tette; művének középpontjában nem istenek és mitikus hősök, hanem emberek tettei álltak, s e tettek mozgatórugóit is az emberi világban kereste; célul tűzte ki azt, hogy az emberek fontos cselekedeteit az utókor számára megőrizze. 4

1. Az ókortörténet forrásai Az egyes népek szokásait nem értékelte egymásénál jobbnak vagy rosszabbnak, sőt hangsúlyozta, hogy a különbségek nemcsak érdekesek, hanem különféle, de egymással egyenértékű értékek, értékrendszerek kifejeződései. A mű forrásairól vita folyik, az azonban nyilvánvaló, hogy Hérodotos sok vidéket bejárva szemtanúként ismertetett számos országot, és amit maga nem látott, azt szemtanúk elbeszélései alapján írta meg. Innen származik a história (a magyarban história) kifejezés, mivel a histór azt jelenti, hogy valaminek az ismerője, aki ismereteit tudakozódás útján szerezte. Bár Hérodotos történetei rendkívül színesek, számos adata pontos. A perzsa uralkodókra vonatkozó információi a perzsa feliratokkal (pl. Xerxés behistuni sziklafeliratával) összehasonlítva megbízhatóknak bizonyultak. Hérodotos ritkán alkalmazott forráskritikát, ha egymásnak ellentmondó információkhoz jutott, inkább ismerette azokat, jelezve, hogy az egyik vagy másik véleményt nem tartja hihetőnek. A kilenc könyv tartalma: I. A lydök, médek és babiloniak története. II. Egyiptom története. III. IV. Kambysés egyiptomi hadjárata. Dareios trónra kerül. A Perzsa Birodalom leírása. A szkíták története. Dareios szkíta hadjárata. Kyréné alapítása. Libya (vagyis Észak-Afrika) népei. V. Az ión felkelés. Az athéni viszonyok Peisistratos halála után. VI. VII. VIII. IX. Az ión felkelés bukása. A marathóni csata. Miltiadés bukása és halála. Xerxés trónralépése. Thermopylai csata. Az artemisioni csata. A salamisi csata. Xerxés visszavonul. A plataiai csata. A mykaléi csata. Ebből is látszik, hogy a mű jelenleg használatos címe, A görög-perzsa háború nem pontos. Hérodotos a történelem általános törvényszerűségeire kíváncsi, és azok megfogalmazása után érvényesülésüket keresi a görög-perzsa háború korában. Hérodotos-szemelvények a Szöveggyűjteményben: 9., 31., 35., 38., 41., 46., 49., 53. A halikarnassosi Hérodotos a következőkben foglalja össze történeti kutatásai eredményeit, hogy az emberek között megesett dolgok az idők folyamán feledésbe ne merüljenek, s ne vesszen el nyomtalanul azoknak a nagy és csodálatra méltó cselekedeteknek az emléke, amelyeket részben a hellének, részben a barbárok vittek véghez, sem az, hogy milyen okok késztették őket a háborúra egymás ellen. (Hérodotos I 1. M. Gy.) Az athéni Thukydidés, a thrák származású Oloros fia az ókori történetírás legnagyobb alakja volt. Minthogy a peloponnésosi háború (Kr. e. 431-404) történetét írta meg, műve nem kapcsolódott szorosan Hérodotoséhoz. Thukydidés személyesen részt vett a harcokban, de Kr. e. 424-ben flottájával késve érkezett egy ostromlott város felmentésére, ezért húszévi száműzetésre kényszerült, és csak Kr. e. 404-ben térhetett vissza hazájába. Bár látta városa bukását, nyolc könyvből álló műve csak Kr. e. 410-ig ismerteti az eseményeket, utána megszakad. Az első könyv első 23 fejezete, az úgynevezett archaiológia (innen származik a ma a régészetet jelölő kifejezés) a hellének bevándorlásáig és az úgynevezett minósi korig nyúlik vissza, de a perzsa háborúkról és az azt követő ötvenéves időszakról alig ír (vö. 1. dok.). Így megteremti Hérodotos könyveinek előzményeit, de kihagyja azt, amit elődje már ismertetett, igaz, néha korrigálja adatait. A peloponnésosi háború előzményeit Kr. e. 445-től követi részletesebben. Az eseményeket saját kutatásai segítségével rekonstruálja, s munkájához a szemtanúk elbeszélésén kívül írott forrásokat, például feliratokat is használ. Racionalizáló módszerére jellemző, amikor kiszámítja a Homéros eposzában Trója alá érkező görög hadsereg létszámát. Történelmi szemléletének meghatározó eleme az a felismerés, hogy saját korának nagyhatalmai egykor kicsik voltak, s a korábbi nagyhatalmak, mint például Mykéné, a Kr. e. 5. századra jelentéktelenné váltak. Minderre azonban nem csupán a régebbi korokból fennmaradt épületek számából és méretéből következtet (vö. 1. dok.). Aki járt a mai Spártában és Athénban, elismerheti, hogy nem túlzott Thukydidés, amikor saját művét örök időkre szóló értéknek minősítette. Műve alapgondolata: az erősebb uralkodik, a gyengébb pedig meghajol előtte. Ha nem teszi ezt, elpusztul. Csakhogy előbb-utóbb azok lesznek gyengék, akik ma erősek, és az uralmat másoknak adják át. Thukydidés négy hónapos téli és nyolc hónapos nyári időszakokra osztotta az eseményeket, s 5

1. Az ókortörténet forrásai ismertetésüknek sorába szónoklatokat illesztett, hogy megvilágítsa a szereplők cselekedeteinek s a politikai döntéseknek az okait. E beszédek leplezetlen nyíltsággal, mindenfajta illúziótól mentesen vallanak az egyes politikusok, illetve államok érdekeiről. Thukydidés megjegyzi, hogy hőseinek nem az eredeti szavait adja vissza, hiszen száműzetésének idején nem is hallhatta az Athénban elmondottakat, hanem úgy beszélteti őket, ahogy az adott esetben a legvalószínűbben beszélniük kellett. A szónoklatok tehát közvetlen formában juttatják kifejezésre Thukydidés értelmezését mindannak okairól, ami bekövetkezett. A könyv egyik legdrámaibb s a szofista vitairodalom magaslataira emelkedő jelenete a kicsiny Mélos szigetét körülzáró athéniak és az erőszaknak nem engedő mélosiak párbeszéde, amely a nagyhatalmak és a kis államok örök és a kicsikre nézve többnyire végzetes konfliktusának legszemléletesebb összefoglalása az egész ókori irodalomban (vö. 70. dok.). Sókratés tanítványa, Xenophón volt az athéni próza legsokoldalúbb alkotója (Kr. e. 430/425-354). Platónnal vetélkedve megörökítette közös mesterük emlékét (Emlékeim Sókratésról, Sókratés védőbeszéde, A lakoma, A gazdálkodásról), írt egy utópisztikus fejlődési regényt az első perzsa királyról (Kyros nevelkedése), dicsőítő iratot a spártai királyról (Agésilaos), visszaemlékezést a tízezer görög zsoldos ifjabb Kyrost támogató ázsiai hadjáratáról, amin ő maga is részt vett (Anabasis), egy dialógust a zsarnokságról (Hie- rón), javaslatot az athéni államháztartás reformjáról (A bevételekről), közzétett katonai és vadászati szakmunkákat, Spárta erősen idealizált leírását (A lakedaimóniak állama, vö. 84. dok.), és hét könyvben folytatta Thukydidés megszakadt történeti munkáját (Hellénika, vö. 73., 74., 80., 82. dok.). Xenophón életének két meghatározó élménye volt: az egyik találkozása Sókratésszal, a másik pedig részvétele az ifjabb Kyros hadjáratában Artaxerxés perzsa király ellen (Kr. e. 401-399). Ez utóbbi időszak emléke az egyes szám harmadik személyben írt Anabasis, amely ebben a formában gátlástalanul dicsőíthette egy bizonyos athéni Xenophón hőstetteit. Hogy irodalmi misztifikációja sikeresebb legyen, a Hellénikában úgy idézi az Anabasist, mint syrakusai Themistogenés munkáját (III 2). A Hellénika nem olyan lazán kapcsolódik Thukydidés művéhez, mint az a Héro- dotoséhoz, hanem annyira szorosan, hogy közvetlenül a Peloponnésosi háború utolsó mondatát folytatja. Így alakult ki a görög történetírás egyik legkülönösebb könyvkezdete: Néhány nappal később Thymocharés pár hajójával elhagyta Athént, és a lakedai- móniak, valamint az athéniak között tüstént kirobbant a tengeri ütközet, amelyben az Agésandridas vezette lakedaimóniak győztek" (I 1.) Néhány nappal később? Miféle előzményekre utalhat egy könyv első mondata? A kynos-sémai csatára, amellyel Thukydidés VIII. könyve megszakad. A xenophóni mű hét könyve Kr. e. 410-től 362-ig, a man- tineiai csatáig és Epameinóndas haláláig követi az eseményeket. A munka három részre oszlik. Az első két könyv a peloponnésosi háború utolsó éveit és a harminc zsarnok uralmát tárgyalja, olykor igen részletgazdagon és nagy drámai erővel. A második rész (III 1-V 1) a spártaiak perzsaellenes harcait és az azokkal egy időben Hellasban történt eseményeket ismerteti Kr. e. 401-től 386-ig. A harmadik rész Spárta hegemóniájának csúcspontját, Spárta bukását, majd Thébai felemelkedését és bukását mutatja be Kr. e. 362-ig, a mantineiai csatáig. A Hellénika az események okainak feltárásában nem mélyed el annyira, mint Thukydidés, és gyakoriak benne az emlékiratra emlékeztető részek. A csataleírások ugyanakkor sokkal részletesebbek, ami arra vezethető vissza, hogy Xenophón mint hivatásos katona jobban érdeklődött a stratégiai és taktikai kérdések iránt. A mű záró mondata legalább olyan különös, mint amilyen a kezdete volt: Feljegyzéseim érjenek véget ezen a ponton. Ami ezek után történt, azzal talán más fog foglalkozni (VII 5. 27.) A Hellénikával megszakadt a három nagy történetíró által alkotott történelmi folyam. A chiosi Theopompos által írt folytatás (Philippos története) elveszett, mások pedig nem vették fel a fonalat. Egy papirusztöredéken fennmaradt az úgynevezett oxyrhynchosi Hellénika több nagy töredéke. E mű bizonyosan Thukydi- dést folytatta, de Xenophónnál lényegesen tehetségesebb szerzőjét nem ismerjük. Az ókor egyik legnagyobb történetírója, Polybios (Kr. e. 200 k. 120 k.) hatalmas, Historiai (Korunk története) című világtörténetében Róma felemelkedését és a pun háborúk történetét ábrázolta. Polybios közelről ismerte az általa ábrázolt események nagy részét, hiszen az achai szövetség egyik vezető politikusának, Lykortasnak fiaként látta meg a napvilágot Megalopolisban, majd először egyiptomi követként (Kr. e. 181/180), később pedig lovassági parancsnokként (Kr. e. 169) szolgálta az achai szövetséget. Kr. e. 168-ban, a katasztrofális pydnai vereséget követően a győztes L. Aemilius Paulus Poly- biost ezredmagával túszként Rómába deportálta, ahol az barátságba került Aemilius Paulus fiával, az ifjabb P. Cornelius Scipio fogadott fiával, P. Cornelius Scipio Aemilia- nusszal, Karthágó későbbi legyőzőjével, akit hadjáratain is elkísért, többek között Karthágó ostromakor (Kr. e. 149-146). Feltehetőleg Numantia bevételénél (Kr. e. 133) is jelen volt, és végigjárta az utat, amelyen Hannibál átkelt az Alpokon. Polybios 40 kötetes művéből csak az első 5 maradt fenn teljes terjedelmében, a többi csak kivonatos formában. A szerző az első könyvben teszi fel munkája programját meghatározó kérdését (I 1, 5): Milyen módon és milyen államrend birtokában szerezték meg a rómaiak nem egészen ötvenhárom év alatt (Kr. e. 220-168) szinte az egész lakott világ birtokát? Polybios szerint a hannibáli háború előtt az egyes népek története területileg és eseményeiket tekintve is külön haladt, de attól kezdve egy cél, a római birodalom megteremtése felé futott. Róma hatalmas sikereit kevert államberendezkedésének (mikté politeia) köszönhette, amely egyesítette magában a monarchia, az arisztokrácia és a demokrácia pozitív elemeit. 6

1. Az ókortörténet forrásai Polybios műve a rómaiak és punok korai szerződéseitől, de részletesebben csak Kr. e. 264-től 145/144-ig követi a Földközi-tenger medencéjének eseményeit. Az I-II. könyv Kr. e. 264-220, a III. könyv Kr. e. 220-216 (Cannae), a IV-V. könyv párhuzamosan lezajlott keleti és görög események történetét tekinti át. A VI. könyv az államformák elméletét vizsgálja, a VII. könyvtől a XXXIX.-ig annalisztikus formában tárgyalja a történteket, a XL. könyv részletes indexet tartalmazott. A XII. könyv Ti- maios és más történetírók bírálatával, a XXXIV. könyv pedig a földkerekség rövid földrajzi leírásával foglalkozik. Polybios műve az egyetlen nagyobb terjedelemben ránk maradt hellénisztikus történeti munka, amelynek felmérhetetlen hatása volt a görög és római történetírókra (Diodóros, Livius, Appianos), valamint a történetfilozófiára (vö. 47., 110., 112., 119., 121., 122., 123. dok.). A római kori görög történetírás hatalmas munkákat hozott létre, de ezek között voltak olyan kompilációk (vagyis összemásolt írások) is, mint a szicíliai Diodórosé, aki 40 kötetében a világ történetét hordta össze a kezdetektől Kr. e. 54-ig. A nem sok eredeti gondolatot felmutató munka I-V. és XI-XX. könyve maradt fenn (vö. 4., 34., 50., 57., 1. 100., 124. dok.). Az amaseiai Strabón (Kr. e. 63 Kr. u. 19) történeti munkája Poly- biost folytatta, de sajnos elveszett. Ennek kiegészítéséül hozta létre 17 kötetes Geógra- phikáját, amely az egész akkor ismert világ tudományos igényű földrajzi leírását adta (vö. 139., 160. dok.). Jelentős forrás a halikarnassosi Dionysios által írt Róma története fennmaradt tíz könyve, amely Róma történetének kezdeteit beszéli el. A Kr. e. 1. Kr. u. 1. század fordulóján élt szerzőt az különbözteti meg a legtöbb görög írótól, hogy jól tudott latinul, és forrásait eredetiben olvasta (vö. 7., 14., 15. dok.). Flavius Iosephus (37100) zsidó volt, nem görög, de szemtanúként görögül írta meg hogy a görögök és rómaiak is megértsék Vespasianus zsidó háborúját, amelyben ő az ellenkező oldalon harcolt, majd a zsidók történetét és az Apión elleni vitairatot, amely a korabeli antiszemitizmus vádjait utasítja vissza pontról pontra. Megírta saját önéletrajzát is, így életéről igen sokat tudunk (vö. 170. dok.). A görög történelem forrásai között előkelő helyen szerepelnek a római császárkorban élt khairóneiai Plutarchos (Kr. u. 50 k. 120 k.) Párhuzamos életrajzai, amelyekben a szerző egy-egy görög hőst egy hasonló tulajdonságokkal rendelkező rómaival hasonlít össze. Plutarchos családja rendkívül művelt volt, ő maga Athénban és Alexandriában tanult, és két ízben járt Itáliában és Rómában, ahol görög nyelvű előadásokat tartott. Élete nagy részét azonban szülővárosában töltötte, ahol archón is volt. Delphoiban Hadrianus uralkodásának idején több éven át papi tisztséget viselt, és e hivatala során emelte azt a Hadrianus-szobrot, amelynek feliratáról kiderült, hogy római polgárjoggal is rendelkezett, és teljes neve Mestrios Plutarchos (Mestrius Plutarchus) volt. Személyes ismeretségbe került Traianus és Hadrianus császárokkal is. Párhuzamos életrajzain kívül további 78 hosszabb-rövidebb írása maradt ránk. Plutarchost hatalmas műveltsége és filozófiai felkészültsége megbízható forrássá teszi, az általa választott műfajok (életrajz, illetve filozófiai írások) miatt azonban néha nehézkes adatainak történeti értékelése. 22 párhuzamos és négy pár nélküli életrajzában ugyanis nem kronológiai rendben halad, így olykor igen körülményes egy-egy esemény időpontját meghatározni. A politikai fordulatok bemutatásánál amúgy is fontosabbnak tartja hősei jellemének ábrázolását, így fordulhat elő, hogy egy politikus hétköznapi szokásairól többet tudhatunk meg, mint az általa vezetett hadjáratokról. Életrajzai azonban rendkívül olvasmányosak, így nagyobb hatást gyakoroltak a világirodalomra, mint a többi görög történetíró együttvéve. Az egyes életrajzok szerkezete mindig azonos: 1. családi háttér, 2. neveltetés, 3. politikai fellépés, 4. az életpálya csúcspontjai, 5. sorsfordulatok. Több esetben fennmaradtak azok az összehasonlító elemzések is, amelyeket Plutar- chos egy-egy életrajzpár után iktatott be: miben hasonlítottak és miben különböztek hősei, és ki miben bizonyult jobbnak vagy rosszabbnak. Többek között az alábbi életrajzok maradtak fenn Plutarchostól: Théseus, Romulus, Lykurgos, Solón, Themistoklés, Perik- lés, Nagy Sándor, Iulius Caesar, Sulla, Pompeius, Marius, Cicero, Tiberius és Caius Grac- chus, Antonius, Brutus (vö. 13., 16., 17., 22., 55., 79., 82., 95., 131., 135., 140., 179. dok.). A földrajzírók, amikor ismereteiket meghaladó dolgokról esik szó, térképeik szélére ilyenféle megjegyzéseket írnak: Ezen túl nincs más, csak víztelen sivatag, vadállatok tanyája, vagy agyagos föld, vagy szkíta 7

1. Az ókortörténet forrásai jégmező, vagy jégpáncéllal borított tenger. Párhuzamos életrajzok című művem írása közben én is így jutottam el addig az időpontig, ameddig a valószínű és a tényeken alapuló történetírás eljuthat. A régebbi időkről nyugodtan kijelenthetném én is, hogy ami rajtuk túl van, a csodáknak és a tragédiaírók regéinek világához tartozik, ahol semmi sem biztos, és semmi nem bizonyítható be... Bárcsak kihámozhatnám a meséből azt, ami ésszerű benne, hogy a történeti valóság képét megragadhassam. De amikor a történelem makacsul ellenáll a hihetőségnek, és semmi valószerűt nem nyújt, kérem olvasóimat, fogadják megértő jóakarattal az őskori mondákat. (Plutarchos: Théseus 1. M. E.) Kr. u. 160 k. alkotott Appianos, aki eredetileg 24 kötetes történeti munkáját nem a kronológia, hanem a birodalom földrajzi egységei szerint rendezte el. Művét sokáig önál- lótlan kompilációnak tartották, de gazdasági érdeklődése elválasztja őt elődeitől. Szerinte a római hódításnak az szabott határt, hogy elérték azokat a haszontalan területeket, amelyek megtartása többe került volna, mint az ott állomásoztatott hadseregek költségei. Összefoglalásának jelentős részei elvesztek, de sértetlenül fennmaradtak a római polgárháborút tárgyaló részei. Feltűnő, hogy görögös lazasággal királynak nevezi a római császárokat, amit latin nyelven író szerző sohasem mert volna megtenni, olyan gyűlöletessé vált Tarquinius Superbus uralkodása következtében a király (rex) név (vö. 125., 126., 128., 129., 136., 140., 144., 188. dok.). Cassius Dio (155 k. 235 k.) a császárkor legjelentősebb görög történetírója. 80 kötetes Római történetéből csak a XXXVI-LX. könyvek maradtak fenn (Kr. e. 68 Kr. u. 47; vö. 135., 137. dok.). Az ókori görög történetírás utolsó alkotója a Iustinianus udvarában élt Prokópios. Három műve különös ellentmondásban áll egymással. A háborúkról Iustinianus és hadvezére, Belisarios dicsőséges hadjáratairól és hódításairól, Az építkezésekről pedig a császár által emelt nagyszerű épületekről számol be. E dicshimnuszok írása közben szenvedélyes düh feszítette a szerzőt, amely Anekdota, vagyis (ki nem adott) Titkos történet című munkájában csapódott le. Ebben aztán kíméletlen gúnnyal és megvetéssel ír a nők, különösen pedig a szajha császárné, Theodóra által irányított uralkodóról és hasonlóképpen ellenszenves hadvezéréről. 1.2. 1.1.2. Rómaiak A római történetírásra nagyon erősen hatott a görög, olyannyira, hogy Róma legkorábbi történetírói görögök voltak, és a legelső római (Quintus Fabius Pictor), aki e munkára vállalkozott, görögül írta meg hazája történetét (Kr. e. 3. sz.). Ugyanebben az időszakban jelent meg a történeti eposz: két szerző is megverselte Róma és a pun háborúk történetét (Naevius, Ennius). Hivatalos évkönyvek (annales) is léteztek. Ezekben a ponti- fex maximus évente felírta a consulok nevét, majd hónapra, napra a jelentősnek ítélt eseményeket. E feljegyzésekből idők során 80 könyvnyi gyűlt össze. Mindezt azonban bajosan nevezhetnénk történetírásnak. A legelső történetíró, akinek két könyve is fennmaradt, Sallustius volt. Sallustius (Kr. e. 86-35) római politikus és történetíró, Caesar híve, akit visszaélései miatt Kr. e. 50-ben kizártak a senatusból, de Caesar nyomására visszavették. A polgárháborúban pártfogója mellé állt, és Africa proconsuli felhatalmazású propraetoraként hatalmas vagyont harácsolt össze. Caesar halála után visszavonult a politikától, és történetírással foglalkozott. Fennmaradt művei a Catilina összeesküvése és a Iugurtha háborúja Róma belső gondjait, konfliktusait az általános erkölcsi hanyatlásra vezetik vissza. A hanyatlás oka szerinte a punoktól való félelem megszűnte, Róma egyedüli nagyhatalommá válása és a lakosság hirtelen meggazdagodása volt. Sallustius a régi, romlatlan római erkölcsöket hasonlóképp ábrázolja, mint Thukydidés az athéniakét Periklés halotti beszédében. A görög történetírás érezhetően hatott művére, mégis határozottan bírálja a görög történetírókat állítólagos túlzásaik miatt. E pozitív utópiára válaszol Sallustius a római erkölcstelenség negatív utópiájával. Érdekes, hogy Sulla ázsiai hadjárata, vagyis Rómának az ión görögséggel való közvetlen kapcsolata és a civilizáció kifinomultságával való megismerkedése milyen elutasítást vált ki a történetíróból, aki maga sem volt az erkölcs mintaképe, a vagyont és a fényűzést pedig igencsak kedvelte (vö. 127., 135. dok.). Sallustius kortársa, Iulius Caesar (Kr. e. 100-44) nemcsak politikusnak volt kiemelkedő, hanem történetírónak is. Két munkája maradt fönn, A gall háború és A polgárháború, amelyekben tetteiről egyes szám harmadik személyben számol be így kevésbé tűnt hencegésnek, ha saját tetteit dicsérte. A saját tapasztalatain és napról napra vezetett feljegyzésein alapuló könyvek kiváló forrást jelentenek, de sohasem szabad szem elől téveszteni szubjektivitásukat. Egy politikus-hadvezértől nem is várhatjuk el, hogy ellenfeleiről tökéletesen igazságos képet alkosson (vö. 140. dok.). Az első nagy, összefoglaló római történeti munka megalkotója, Titus Livius (Kr. e. 59 k. Kr. u. 17) Augustus uralmának megszilárdulása idején, Kr. e. 27 k. érkezett Rómába szülővárosából, Pataviumból. 142 könyvben írta meg történeti munkáját a város alapításától Drusus haláláig (Kr. e. 9). Bár Livius elítélte Caesart és nagyra 8

1. Az ókortörténet forrásai becsülte Pompeiust, Augustus jó viszonyban volt vele, s hatalmas történeti műve a princeps rendszerének, a konszolidációnak akarva-akaratlanul igen jó szolgálatot tett. A mű nagyobbik része elveszett, csak az I-X. (királyok kora, kora köztársaság) és a XXI-XLV. (Kr. e. 219-től Kr. e. 167-ig) könyvek maradtak fenn (a XLI. és XLIII. hiányosan), a többi könyv tartalmát csak rövid összefoglalásokból, idézetekből, papirusz- és kódextöredékekből ismerjük. I-V. A királyok és a köztársaság kora Kr. e. 390-ig. VI-XV. Itália meghódítása Kr. e. 265-ig. XVI-XX. Az első pun háborútól a második pun háború kezdetéig, Kr. e. 219-ig. XXI-XXX. A második pun háború végéig, Kr. e. 201-ig. XXXI-XLV. A második makedón háború végéig, Kr. e. 167-ig. XLVI-LX. Scipio Africanus minor tevékenysége. LXI-LXXV. Marius. LXXVI-XC. Sulla haláláig. XCI-CV. Pompeius és kora. CVI-CXX. Caesar tettei. CXXI-CXXXV. Octavianus küzdelmei a pax Romana megteremtéséért. CXXXVI-CXLII. Augustus kül- és belpolitikája Drusus haláláig, Kr. e. 9-ig. Livius meglepően józanul nyilatkozik Róma korai történetéről, amit inkább mesének, mint történelemnek tekint, de rendkívül fontosnak tartja saját kora számára bemutatni az ősi erényeket. Az előszó felvázol egy más íróktól (pl. Sallustiustól) már ismert hanyatlási koncepciót: a hódítások során Rómába özönlő kincsek rontották meg a rómaiak erényeit, s ez okozta a romlást és a polgárháborúkat. A közelmúlt és a jelen erkölcsi hanyatlásával szemben csak a művében bemutatott hősi múlt és a múltbeli hősök felidézése és követése jelent gyógyírt. Ahol a múlt forrásai alapján csak hiányosan vázolhatta volna föl a történetet, bátran nyúlt a görög történetírók másokról elmesélt motívumaihoz. Erre jó példa a Sextus Tarquiniusról és apjáról szóló elbeszélés, amelynek forrása a hérodotosi mese Periandrosról. Az elbeszélés tehát nem azt sugallja, hogy mindez megtörtént, hanem azt, hogy Tarquinius Periandroshoz hasonlóan zsarnok volt (vö. 14., 23., 44., 92., 98., 99., 102., 107., 108., 109., 113., 116., 147. dok.). Tiberius császár történetírója, Velleius Paterculus Kr. e. 20 körül született. Katonai pályát futott be Tiberius mellett, szinte minden hadjáratában részt vett, mivel az ő legatu- sa volt. Barátja és pártfogója, Marcus Vinicius Kr. u. 30-ban töltötte be a consuli címet, neki ajánlotta művét (A római történelemről), bár valószínűleg már korábban is dolgozott rajta. Műve igazi világtörténet: a trójai háború végétől saját koráig tart. Legérdekesebb része talán az első könyvben található történelemfilozófiai összefoglalás: a történelem világuralkodó birodalmak egymást váltó sorozata (translatio imperii). A gondolatot a különben ismeretlen Aemilius Surától idézi. A feltűnő újdonság az, hogy a történelemnek iránya, célja van: a Római Birodalom felemelkedése, amely felváltja az összes eddigi birodalmat. Figyelemre méltók még a Velleius saját korára vonatkozó szövegrészek, illetve a Tiberiust dicsőítő, gátlástalanul hízelkedő fejezetek (vö. 6., 140., 153., 161. dok.). A római történetírás vitathatatlanul legnagyobb alakja, az elődei közül csak Thuky- didésszel összevethető Tacitus (Kr. u. 55 k. 118 k.) életéről nem tudunk sokat. 77-ben feleségül vette a Britanniát meghódító Iulius Agricola lányát. 97-ben consul, Traianus idején Asia provincia helytartója. Levelezésük tanúsága szerint barátja volt a kiváló írónak, ifjabb Pliniusnak. Első művében a Domitianus császár terrorjának áldozatul esett apósa ideális portréját rajzolta meg. Második, kisebb munkája Germania népeit ismertette. Mindkét írás felhívja a figyelmet a Római Birodalom erkölcseinek vészes hanyatlására. A Historiae (Korunk története) című történeti műve, amelyet 103 és 109 között írt, a 69-96 közötti időszakot tárgyalta 14 könyvben, de csak az I-V. könyvek maradtak fenn (Kr. u. 69-70), míg az Annales (Évkönyvek) Augustus uralkodásától 66-ig követi nagyon kritikusan a principatus történetét. Ezt a művét Tacitus 109 és 120 között írta meg. Szerkezete: I-VI. Tiberius. 9

1. Az ókortörténet forrásai VI-XII. Caligula és Claudius. XIII-XVI. Nero. Azt, hogy a remek korrajzban a hallgatag (ezt jelenti a tacitus kifejezés) szerző mennyire tudta érvényesíteni az első fejezetben megfogalmazott és oly sokszor idézett történetírói alapelvét (sine ira et studio = harag és részrehajlás nélkül), döntse el az olvasó. Elképzelhető, hogy a harag és részrehajlás nélkül nem programadó kinyilatkoztatás, hanem pusztán annak a jelzése, hogy míg történész elődei előadását a hízelgés vagy a félelem befolyásolta, hiszen kortársaikról írtak, ő ettől mentes maradhat, minthogy az általa ábrázolt uralkodók már nem élnek (vö. 158., 161., 165., 167., 171., 176., 178. dok.). A római történetírás mellett az életrajzok írása is megjelent a Kr. e. 1. században (Cor- nelius Nepos; vö. 106. dok.). A leghíresebb római életrajzíró (a görög Plutarchos kortársa a Kr. u. 2-3. század fordulóján) Suetonius volt. Életéről nem sokat tudunk. Apja lovagrendi katonatisztként szolgált, ő maga pedig a császári könyvtárat és levéltárat vezette, amíg ki nem esett Hadrianus császár kegyeiből. Neves jótevője a kiváló író, ifjabb Plinius volt, aki leveleiben többször is említi nevét. Suetonius számos könyvet írt császárok és írók életéről (vitae), de görög szitokszavakról és gyermekjátékokról is. Teljes terjedelmében csak A caesarok élete maradt fenn, amely Iulius Caesar és az első tizenegy római császár életrajzát tartalmazza (vö. 130., 132., 140., 141., 156., 172. dok.). A műben kavarognak a színes anekdoták és pletykák, de az is kiderül, hogy Suetonius komoly történeti kutatásokat végzett. Ezt azért is megtehette, mert rendelkezésére állt a teljes császári könyvtár és levéltár (így például Augustus levelei, Nero verseinek kéziratai). Suetonius könyve kellemes (és néha kissé botrányos) olvasmány, amely a későbbi századokban hihetetlenül népszerű lett, és meghatározta, hogyan gondolkozott az utókor egyik vagy másik uralkodóról. Suetonius a senatus tekintélyét nagyon fontosnak tartotta, ezért alapelve: az a császár, amelyik tiszteli a senatust, jó uralkodó, amelyik pedig nem, az gonosz (Tiberius, Caligula, Nero, Domitianus). Az egyes életrajzok, összes anekdotáik ellenére, szigorú rend szerint épülnek fel: 1. származás és név, 2. tettei, 3. élete, 4. halála. Fennmaradt még két, jóval kevésbé megbízható császáréletrajz-gyűjtemény. A több szerző által jegyzett, 4. századi Historia Augusta Hadrianustól Numerianusig (117-284) írja meg a császárok botránykrónikáját (vö. 190. dok.). Az egykori pannoniai helytartó (361), Aurelius Victor nevéhez fűződik a Liber de Caesaribus (Császárok könyve), amelynek legnagyobb erénye hihetetlen tömörsége (vö. 148., 159., 163., 169., 177., 183., 185., 194., 201. dok.). Van olyan életrajz, amelynek a terjedelme a tíz sort sem éri el. Sajnos azonban arra elegendőnek bizonyult a hely, hogy a szövegben hemzsegjenek a súlyos tárgyi tévedések. Mindenesetre ez az egyetlen szerző foglalja össze valamennyi császár tetteit Augustustól Theodosius haláláig (395). Az antik római történetírás egy kiváló, latinul író görög szerző, Ammianus Marcel- linus (332-400) munkájával búcsúzik tőlünk. Ammianus Nerva császár halálától Va- lens haláláig (98-378) foglalta össze 31 könyvben a birodalom történetét, de csak munkájának második fele maradt fenn (353-378). Mint Iulianus Apostata barátja, rendkívül jól értesült az udvari intrikákról, és részletes, bár elfogult portrét vázol föl a korszak császárairól (vö. 200., 202. dok.). A magyar olvasó Diodóros, Dionysios és Cassius Dio kivételével az összes idézett történetíró munkáihoz teljes egészében vagy legfontosabb részleteiben magyarul is hozzáférhet. 2. 1.2. IRODALMI MŰVEK Az irodalmi művek egy része a történelem becses forrásai közé tartozik. A két homérosi eposz, az Ilias és az Odysseia a Kr. e. 8. század társadalmi és gazdasági viszonyairól szinte egyedülálló forrás, nem véletlenül nevezzük ezt az időszakot homérosi kornak (vö. 10-13. dok.). Míg az Ilias harcosai a görög hőskor arisztokratikus értékrendjét képviselik, az Odysseia már a tengerjáró gyarmatosítók és kereskedők kalandos világába vezet be minket. Ezzel is magyarázható, hogy az Odysseiában sokkal fontosabb szerepet játszanak a nők (Pénelopé, Nausikaá phaiák királylány, Kirké, Kalypsó, Odysseus dajkája) és a szolgák (Eumaios kondás, Melantheus kecskepásztor, Iros koldus), mint az Iliasban. Homéros többsoros hasonlatai az állatok és a természet, Achilleus pajzsának, valamint a phaiákok szigetének leírása pedig a korabeli városok világát mutatja 10