Közfoglalkoztatás a Zalaegerszegi Kistérségben KÓNYA ZSUZSANNA Foglalkoztatási menedzser



Hasonló dokumentumok
Foglalkoztatási Paktum szerepe a hiányszakmák népszerűsítésében VINCZE ERZSÉBET paktum menedzser

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve

Foglalkoztatási paktumok Magyarországon Kassa, július 8.

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló

Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a évi adatfelvétel alapján

FOGLALKOZTATÁSI ÉS GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN TOP BO

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL NOVEMBER 08.

Támogatásban részesített kistérségi pályázatok év

Miért vagyunk ma itt?

Hajdúszoboszló, június 1., Oross Jolán

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület december 18-i ülésére

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Tét, Kisfaludy Panzió Jelen voltak: A csatolt jelenléti ív szerint. A Fejlesztési Tanács 12 fővel határozatképes volt.

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során.

Csongrád Megye Integrált Területi Programja

A megyei tervezési folyamat

Gödöllői Kistérségi Foglalkoztatási Paktum. Beszámoló a Paktum tevékenységéről április 18.

Határon átnyúló foglalkoztatási együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében

Innovatív elemek a foglalkoztatási projektekben, az OFA NKft. szerepe a projektek megvalósításában

Országos KID Egyesület

2010. Első lépés - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai támogatására

TÁMOP A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása /Decentralizált programok a konvergencia régiókban/

Sátoraljaújhely, április 15.

KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP / ) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza

TÁMOP A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei

2008. évi közhasznúsági jelentés

Fordulópont Program TÁMOP A3-12/

Közfoglalkoztatás. Ujhelyi Zita

Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok. Dr. Nyári Tibor

TÁMOP Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei

ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA ZALA MEGYE TOP FEJLESZTÉSEK

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK NEMZETI FORRÁSBÓL

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet éves éves éves éves.

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV

Az Észak-alföldi régió kísérleti projektjének

Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról

TOP JN FOGLALKOZTATÁSI-GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK MEGVALÓSÍTÁSA JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN

Tájékoztató a programról

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

TÁMOP /

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Szolnok, február 7.

A szolgáltatástervezés- és fejlesztés folyamata és a működtetés sajátosságai a Szolnoki kistérségben

2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

MÉRLEGEN A KORMÁNYZATI CSR CSELEKVÉSI TERV

A Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Nonprofit Kft. és a Centar za

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.

NYITÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS NŐI INFORMÁCIÓS ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTJÁNAK LÉTREHOZÁSA EFOP JANUÁR

Magad uram, ha szolgád nincs

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában

A gelsei szociális szövetkezet pénzügyi lehetőségei. Kovács Károly Cseszt Regélő Nonprofit Kft.

Mária Út Közhasznú Egyesület önkormányzati munkatalálkozó Hogyan tudjuk megsokszorozni a Mária út helyi szintű kiteljesedéséhez a forrásainkat?

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008)

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA FÓKUSZBAN AZ ÖNKORMÁNYZATI TAGSÁGGAL RENDELKEZŐ SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK - SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK ALAPÍTÁSA ÉS MŰKÖDÉSE

Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht.

A foglalkoztatás fejlesztési feladatai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

AJÁNLAT IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében

Szociális szövetkezet, mint innovatív vállalkozási forma. Orfű, május 9.

E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület február 28-án tartandó ülésére.

Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum?

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában

Család és munka Papon

Tájékoztató a TÁMOP Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest

ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP

Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén

Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról

Zöld építőipari tranzitfoglalkoztatás a Váli völgyben

Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP

Munkaerő-piaci tréning tantárgy bemutatása

AZ ALBENSIS FEJÉR MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI NONPROFIT KFT. SZEREPE A PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv ( ) szeptember



Társadalmi befogadás elősegítése a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljének kidolgozásával

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS

A Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. Szombathely és Kistérsége Integrált Támogató Szolgálata

A mikrovállalkozók tipikus foglalkoztatási problémája a szezonalítás: megoldás az alkalmi foglalkoztatás.

Dr. Rácz Julianna /2007. Békési Tiborné. Kósa Lajos Halász Dániel János Kovács Lászlóné Császár Ferenc

Nagykanizsa középtávú városfejlesztési tervei

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE

Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ PAKTUM-PROGRESS. A Békés Megyei Foglalkoztatási Paktum létrehozása

Átírás:

Közfoglalkoztatás a Zalaegerszegi Kistérségben KÓNYA ZSUZSANNA Foglalkoztatási menedzser Zalaegerszegi Kistérségért Fejlesztési és Foglalkoztatási Nonprofit Kft. Zalaegerszegi Kistérségi Koordinációs Iroda

Zalaegerszegi Kistérség a régióban és a megyében

96.773 lakos 65 település 2 város: Zalaegerszeg Megyei Jogú és Zalalövő Jellemzően aprófalvas 55 település 1000 fő alatti, 39 település 500 fő alatti (60 %) Zalaegerszegi kistérség

Szervezetek, előzmények - 2005-ben alakult - 13 közös feladat - Köztük Foglalkoztatás - 5 év alatt 46nyertes pályázat - Legjobb Uniós Kistérség - 8 lebonyolított Közmunkaprogram - Támasz Alapszolgáltatási Intézmény alapítása

Kiemelt feladat a FOGLALKOZTATÁS: A Társulás kezdeményező, szervező tevékenységet folytat annak érdekében, hogy a térségben minél több foglalkoztatási kezdeményezés valósuljon meg. A Társulás összehangolja a térség munkaerő-piaci és foglalkoztatási kezdeményezéseit, önálló foglalkoztatási programokat indít.

Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás összes támogatása 2005. évben Normatív Pályázatos 93.960.000 Ft 68.787.000 Ft 25.173.000 Ft 2008. évben Normatív Pályázatos 525.968.000 Ft 395.968.000 130.000.000 2006. évben Normatív Pályázatos 324 577.000 Ft 182.541.000 Ft 142.036.000 Ft 2009. évben 778.626.000 Ft 2007. évben Normatív Pályázatos 512.485.000 Ft 410.938.000 101.547.000 Normatív 682.426.000 Pályázatos 96.200.000 2010. évben 03.31-ig Normatív 163.158.776 Pályázatos 112.465.000 (mind foglalkoztatásra!)

ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉGÉRT FEJLESZTÉSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI NONPROFIT KFT. - 2007-ben alakult, a Társulás 100%-os tulajdona - Célja: munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése - Foglalkoztatási Paktum - helyi szakpolitikák összehangolása - Foglalkoztatási pályázatok

A foglalkoztatás, mint a térségfejlesztés része A komplex rendszer: Foglalkoztatáspolitika Szociálpolitika Fejlesztéspolitika Humánpolitika Helyi szakpolitikák Eredmény: hosszútávon, de csak a területek komplex fejlesztésével lehetséges, integrált stratégia kialakítása, összegzések

Közmunka, Út a munka, SEGÍTŐ HÁLÓ FOGLALKOZTATÁS Szociális gondozó OKJ képzések KÉPZÉSEK Pályázatok: TÁMOP, ROP,CÉDE, FEJLESZTÉS

Közmunka, mint segítő kéz Nem az számít, hogy milyen munkát végzel, hanem az, hogy mit gondolsz róla

Résztvevők: Közmunkaprogramban résztvevők száma összesen: 820 fő, 65 településről, összességében 8 programban (közfoglalkoztatásban résztvevőkön kívül) Feladatok: Település üzemeltetési feladatok Csapadékvíz és belvízelvezető csatornák karbantartása Parkosítás, zöldfelület gondozás Illegális hulladéklerakók megszüntetése Belterületi utak gondozása Kiemelt program 2008-tól: HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS-ban való részvétel, időskorú, rászoruló személyek gondozása, kiemelten a téli hónapokra

Kiemelt feladat: Házi segítségnyújtás, közreműködés az ellátást igénybe vevő időskorúak háztartási feladataiban: bevásárlás, gyógyszer-beszerzés, bevásárlás, mosás-takarítás, fűtés, hóeltakarítás, lelki támasz

EGYÜTTMŰKÖDÉSEK JÓ PÉLDÁK A FOGLALKOZTATÁSBAN

A Támasz Alapszolgáltatási Intézmény a zalai és őrségi aprófalvak lakosainak magas színvonalú, hatékony, korszerű, probléma-érzékeny, helyben hozzáférhető, a törvényi előírásoknak megfelelő szociális és gyermekjóléti szolgáltatásokat kíván biztosítani

Eredmények: - 144 fő szociális gondozó foglalkoztatása a két kistérségben (GYES-ről visszatérők, 45 év felettiek,nők, többszörösen hátrányos helyzetűek ebből 59 fő) - 16 fő adminisztratív tevékenységet végző - 9 fő roma származású közmunkás a szociális gondoskodás területén

Szociális infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése Pályázat: Nyugat-dunántúli ROP 5.1.1 Két intézményegység felújítása és akadálymentesítése (Tófej, Zalaistvánd) 850 db jelzőrendszeres készülék beszerzése Bútorok, irodatechnika, személygépkocsi és 9 személyes transporter beszerzése

A jelzőrendszer

Városgazdálkodási Kft-KistérségKontakt Humán Kft-Zala Depó Kft együttműködése a foglalkoztatásban Közmunka- és közfoglalkoztatás keretében a város területén az együttműködés kapcsán foglalkoztatott: 188 fő Továbbfoglalkoztatás biztosítása program lejártával Közös beszerzések (munkaruházat, eszközök, parkosítás eszközei)

Eredmények Zalaegerszegi Kistérség a CÉDE pályázat keretében közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök beszerzésére 20 Mft-ot nyert pályázaton Kontakt Kft a városi közfoglalkoztatás infrastruktúrájához 20 Mft nyertes összeg

Jó gyakorlat: CÉDE pályázatok a NyugatDunántúlon Regionális Fejlesztési Tanács-NyugatDunántúli Regionális Munkaügyi Központ együttműködése (pályázat feltételeinek meghatározásában, bírálat során) Jövő: szükséges az Út a munkához program eszközigényének támogatása, ennek háttere lehet CÉDE, OFA pályázat

I. Kistérségi Közfoglalkoztatási terv Helyzetelemzés (kist.ált., demográfia, m.nélk, szoc.seg., hátr.települések, hátr.h.csoportok, közfogl-i problémák, kist-i szerepvállalás) II. Közfoglalkoztatási stratégia (célok, célcsoportok, feladatmeghatározás) III. A közfoglalkoztatás ellátási területének meghatározása, munkanemenkénti, településenkénti, havi bontásban történő feladatmeghatározás IV. A feladatellátáshoz kapcsolódó létszám meghatározása településenként, munkanemenként V. Forrás-meghatározás: források és kiadások ütemezése havonta, településsorosan VI. Képzés-koordináció együttműködő szervezeteken keresztül VII. Munkáltatói jogok gyakorlásának rendje VIII. Jogi környezet IX. Egyebek Mellékletek

ELVEK: KOMPLEX TERV (foglalkoztatásképzés-fejlesztés-szociális segítés) Munkavégzés helyben-helyiekkel A munka = értékteremtés! Kompetenciák fejlesztése Projektszintű együttgondolkodás

ÖSSZHANG: Kistérségi Közfoglalkoztatási Terv Kistérségi vidékfejlesztési stratégia TÁMASZ szociális szolgáltatásszervezési koncepció Turizmusfejlesztési tervek Közművelődési stratégia

Legyen stratégiai terv Összehangolt projekt tervezés megvalósítás Együttműködés és partnerség Kooperáció Nem a mennyiség-minőség a fontos elv betartása A foglalkoztatási modell: és

Kistérség és az önkormányzatok felelőssége és szerepvállalása Menedzsment szervezet működése (közfoglalkoztatás-szervezők Munkaügy, OFA támogatással) Civilek bevonása minden területen Foglalkoztatás-fejlesztés összehangolt működtetése Térségi projektek és a foglalkoztatás összhangja A foglalkoztatási modell feltételrendszere:

kistérségi szinten ellátott feladatok: június-szeptember hónapokban parlagfű mentesítés Vis maior helyzetek (pl. időjárási viszontagságok, károk utáni helyreállítás, megelőzés) TÁMASZ Alapszolgáltatási Intézménnyel közös együttműködésben 64 településen házi segítségnyújtás, szociális gondoskodás keretében ellátandó feladatok megvalósítása, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás segítése, egyéb szociális feladatellátás. Közművelődési és ifjúsági feladatok Kistérségi szerepvállalás

Közfoglalkoztatási terv (kistérségi és települési) egységes szerkezetbe foglalása, a megküldött települési adatlapok egységes szerkezetbe formálása, elkészítése, véleményeztetése a Szociálpolitikai Kerekaszattal, a Társulási Tanáccsal, Munkaügyi Kirendeltséggel történő elfogadtatása, szükség szerint módosítása Munkavégzés megkezdéséhez szükséges oktatások lefolytatása közös szervezésben (munka-, tűz- és balesetvédelemi oktatás, motívációs tréning, kötelező orvosi vizsgálat szervezése) Kistérségi szerepvállalás II.

kapcsolattartás az üzemorvosi szakrendeléssel, valamint a munka-tűz és balesetvédelmi előadóval Munkaruha és védőeszközök közös beszerzésre árajánlatok bekérése, annak továbbítása az önkormányzatok, mint munkáltatók felé Jogi és munkavédelmi szakember tanácsadásának biztosítása a program ideje alatt egyéb pályázati forrásból tárgyi eszközök beszerzésére kiírásra kerülő pályázat benyújtása Munkaerőigény-bejelentések ügyintézése (nyilvántartások kitöltése) Szakmai beszámolók, statisztikák készítése az önkormányzatok által megküldött havi jelentések alapján minden hónap 30. napján Kapcsolattartás a Munkaügyi Kirendeltséggel Támasz Intézmény családsegítői az együttműködésre kötelezettekkel kapcsolatot tartanak Közmunkaprogram pályázatok elő- és elkészítése, megvalósítása Kistérségi szerepvállalás III.

Az Út a munkához program keretében elért kistérségi eredmények

Nem az számít, hogy milyen munkát végzel, hanem az, hogy mit gondolsz róla

2009. évben kistérség által koordináltan foglalkoztatott létszám: 455 fő, 54 településen 2010. évben április 1-ig betöltött álláshely a közfoglalkoztatásban: 105 fő, romák közmunkaprogramjában 190 fő, téltavaszi közmunkában 30 fő

ÉRTÉKTEREMTÉS KÖZFOGLALKOZTATÁSSAL

A munkás beleteszi az életét a tárgyba; de az immár nem az övé, hanem a tárgyé Kemence Kiskutason

KÉPZÉSEK, ÁTKÉPZÉSEK, TOVÁBBKÉPZÉSEK A KÖZFOGLALKOZTATÁSBAN Egyetlen szervezet sem támaszkodhat zsenikre, mert azokból kevés van és megbízhatatlanok. Egy szervezet erejének az a próbája, hogy többet tud-e felszínre hozni egy közönséges földi halandóból, mint amire az képesnek látszik, előhívja-e rejtett energiáit, hogy azzal másokat is segítsen képességeik kibontakoztatásában. Egy szervezet célja, hogy átlagos embereket átlagon felüli tettekre tegyen képessé.

45 ÉV FELETTI NŐK RÉSZÉRE: Konyhai kisegítő 20 fő Dajkaképzés 12 fő Szociális gondozó ápoló 44 fő Közművelődési segítő 20 fő

FÉRFIAK, ALACSONY VAGY ELAVULT ISKOLAI VÉGZETTSÉGŰEK RÉSZÉRE Fakitermelő 12 fő Motorfűrész-kezelő 20 fő Könnyűgép-kezelő 40 fő Mezőg. kisgépkezelő 10 fő

KÖZMUNKÁBAN ÉS KÖZFOGLALKOZTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ VALAMENNYI MUNKAVÁLLALÓ RÉSZÉRE Munkamotíváció Álláskeresési technikák Munkaerő piaci szolgáltatások igénybevétele

Kistérségi szereplők szerződésben rögzített összefogása A foglalkoztatási lehetőségek bővítése és a munkanélküliség csökkentése érdekében. A foglalkoztatási paktum a térségi foglalkoztatáspolitika szervezeti keretbe foglalt eszköze Működése a helyi partnerségen alapul, segítségével összhangot lehet teremteni a térségi gazdaságfejlesztés, a területfejlesztés és humánerőforrás fejlesztés céljai között. Ez a Malom Foglalkoztatási Paktum.

Célja, hogy a térségi szereplők: Megismerjék a térség foglalkoztatási helyzetét, problémáit, a munkanélküliség okait. Foglalkoztatást elősegítő programokat valósítsanak meg. Összehangolják a térségi szereplők gazdasági és humánerőforrás-fejlesztési elképzeléseit,a pénzügyi forrásokat.

Kidolgozzák a térség foglalkoztatási stratégiáját. Biztosítsák a folyamatos információcserét a munkaerőpiac szereplői között. A szereplők tevékenykedjenek a helyi, térségi, regionális szintű együttműködési hálózatok létrehozásában, működési feltételeinek kidolgozásában. A szereplők a helyi foglalkoztatási stratégiával, megállapodásokkal összhangban lévő projektjavaslatokat dolgozzanak ki

Közel 100 fő együttműködő partner a kistérségben Szakmai konzultációk, fórumok a helyzetelemzés és a SWOT analízis elkészítésére Pályaorientáció segítése (május hónap folyamán általános iskola 6.7.8. osztályosai részvételével gyárlátogatások) Mechatronikai képzéshez felszerelt tanműhely Eddig elért eredmények

A (közel)jövő tervei.

Foglalkoztatási paktum: További együttműködések erősítése, kialakítása Paktum keret megállapodás aláírása a foglalkoztatási helyzet javítására Hazavárunk ösztöndíj a térségben Paktum-kártya bevezetése Egy Malomban őrlünk

Közmunkaprogramok A két térségi programban résztvevők továbbfoglalkoztatásának segítése Újabb közmunkaprogramokon való részvétel A munkavállalók visszajuttatása az elsődleges munkaerő piacra

Közfoglalkoztatás A foglalkoztatás kistérségi szinten való teljes körű megvalósítása Szociális földprogramközfoglalkoztatás összehangolása Szociális szövetkezet alakítása Kistérségi brigádok megalakítása További értékteremtő tevékenységek

A világ legtekintélyesebb és legbiztosabb tőkéje: a jövő. A jövő legnagyobb kihívásai

Hogy mindig találjuk el a célt

Legyen út, amin járhatunk

.legyen mindig építeni-való

hogy tudjunk együttgondolkodva tervezni

ha jön a felhő, az se szegje kedvünket.

.és a húsosfazék mindig tele legyen.

és legyenek emberek, akik nem légvárakat építenek.

KÖSZÖNÖM FIGYLEMÜKET! KÓNYA ZSUZSANNA paktum menedzser Zalaegerszegi Kistérségért Fejlesztési és Foglalkoztatási Kft. MALOM Foglalkoztatási Paktum Zalaegerszeg, Kossuth u.45-49. 30/448-3727 konya.zsuzsa@zegterseg.hu