Úr és szolga a történettudomány egységében Társadalomtörténeti tanulmányok. In Memoriam Vári András (1953 2011) Lords and Servants in History s Unity: Studies on Social History. Szerkesztette / Edited by: Gyulai Éva. ME BTK TTI, Miskolc, 2014. pp. 202 209. Árvíz a városban árvíz a sajtóban A miskolci (1878) és a szegedi árvíz (1879) verbális narratívái a Vasárnapi Ujságban BODOVICS Éva Judit Town in flood the flood in the press: Verbal narratives of the flood in Miskolc (1878) and Szeged (1879) in the Vasárnapi Ujság When historians examine sources in order to extract facts from them they pay attention primarily to their content but are susceptible to forgetting about the form. Form, however, is not less important than the content; we have to merely recognise what sort of information can be obtained by analysing it. This paper s aim is to show how historians can get closer to the perception of a past event through the examination of verbal narratives published in the Vasárnapi Ujság relating to the flood in Miskolc and Szeged. By using formal elements suited the cultural conventions and reflecting the perspective of contemporaries, the authors tried to communicate the experience of the events. Alluding to flood stories directly or indirectly and using archetypal symbols, the analysed narratives attempted to express the traumatic experience of the disasters. * Jelen tanulmány egykori kedves tanárom, témavezetőm emlékére rendezett konferencián azonos címmel elhangzott előadás átdolgozott változata. Vári András Tanár Úrnak nem csupán e dolgozat, s egyben doktori disszertációm alapötletét köszönhetem, hanem ennél sokkal többet. Közel hatéves ismeretségünk alatt folyamatosan bátorított, támogatott, tanácsokkal látott el, s ami a legfontosabb: hitt bennem. A legnagyobb köszönettel tartozom neki, amiért elindított ezen a pályán. * Azért a víz az úr! Amikor 1848 márciusában Petőfi papírra vetette ezeket a szavakat, aligha gondolhatjuk, hogy az árvizeken való töprengésének adott éppen hangot, pedig magának is keserű tapasztalatai voltak az árvizek erejéről. 1 Petőfi Tiszaversének kifejezően sikerült megragadnia a háborgó néptömeg és a dühöngő ár közös vonását: a baj kellő előrelátással, szakszerű felkészültséggel talán megelőzhető, de egy bizonyos ponton túl nincs olyan emberi akarat és eszköz, mely gátat szabhatna a tomboló erőnek. A tanulmány az MTA ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport tevékenységének keretén belül zajló kutatómunka eredménye. 1 Az 1838. évi dunai árvíz, mely elöntötte apjának földjét és elvitte házát Szabadszálláson, jelentős mértékben hozzájárult a család anyagi tönkremeneteléhez.
Árvíz a városban 203 Mindezt a saját bőrén kellett megtapasztalnia az 1870-es években több hazai városnak is: 1876-ban Budapest, 1878-ban Miskolc, 1879-ben Szeged lakossága kényszerült egyenlőtlen harcra a természettel. Az áradás mindhárom esetben jelentős károkat okozott, de csak az utóbbi kettő tekintetében érte el a katasztrófa-szintet. 2 Miskolc és Szeged olyan súlyos anyagi javakban és emberéletben mérhető károkat szenvedett, hogy túlzások nélkül állíthatjuk: a két települést újjá kellett építeni. 3 Az újjáépítéshez nyújtott támogatás azonban közel sem volt egyenlő arányúnak mondható. Míg Szegedért a fél világ összefogott, addig a Miskolcon történtek kevésbé mozgatták meg a közvéleményt. Kósa László találóan foglalja össze Miskolc valódi tragédiájának a segítség elmaradásának okát: az esemény országos szenzációvá vált, de nem lett igazán országos ügy. 4 Hogy miért nem lett igazán országos ügy, miért nem érezték az emberek közérdeknek e város újjáépítését, annak számos oka lehetett. 5 Elsősorban a két város eltérő jogi, gazdasági helyzetével szokták indokolni a közösségi összefogás eltérő intenzitását, 6 de érvként hozzák fel a két árvíz lefolyásának eltérő módját, 7 valamint azt is, hogy míg Szeged esetében semmi sem terelte el a közvélemény figyelmét, addig a miskolci árvíz idején és az azt követő hónapokban a városnak versengenie kellett a boszniai okkupáció, illetve a szegedi árvíz szenzációjával. Manapság minden kommunikációért felelős szakember tisztában van vele, hogy katasztrófahelyzetben a legelső és legfontosabb feladat a történtek megfelelő módon történő hírül adása. 8 A szakszerű tájékoztatásra nem csupán azért van szükség, hogy gyors, pontos és hiteles információk átadásával megnyugtassák az embereket, és elkerüljék az álhírek vagy rémhírek terjesztését, hanem azért is, hogy segítséget kérjenek a katasztrófahelyzet elhárításához, az eredeti állapotok visszaállításához. A sikeres kommunikációhoz hatékony kommunikációs eszközt kell választani. Ebben a helyzetben olyan eszközt kellett alkalmazni, mely az adott körülmények között 2 Kommunikációelméleti szempontból a katasztrófa olyan hirtelen kialakult végzetes esemény, illetve tömeges, szörnyű szerencsétlenség következtében a lakosság tulajdonát, egészségét és életét veszélyeztető szükségállapot, amely annyira kiterjedt, hogy csak különleges helyi vagy a helyi jellegen túlmenő intézkedésekkel hárítható el. (KŐVÁGÓ 1996: 13.) Úgy tűnik, maguk a kortársak is különbözőképpen ítélték meg a három esetet. Míg a miskolci és a szegedi árvíz esetében a Vasárnapi Ujságban gyakran találkozunk a katastropha kifejezéssel, addig a budapesti áradás kapcsán született cikkekben egyetlen alkalommal sem. 3 Miskolc esetében a lakóépületek 50%-a elpusztult, az árnak áldozatul esettek számát 277 főben állapították meg, az anyagi kár 1 739 771 forintot tett ki. Szegeden az anyagi kár volt jelentősebb: a település 6350 házából 6000 elpusztult, az áldozatok száma azonban kevesebb volt, csupán 151 fő. DOBROSSY VERES 1978: 48.; A szegedi árvíz 1969: 9. 4 KÓSA 1992: 110. 5 Vö.: KÓSA 1992; BERTÉNYI 1997. 6 Szeged szabad királyi város, Magyarország második legnépesebb városa Budapest után, fontos ipari, kereskedelmi központ, az ország éléskamrája stb.; Miskolc rendezett tanácsú város, lakossága nem éri el a 25 ezret, fontos kereskedelmi és közlekedési csomópont, de jelentősége jócskán alulmarad Szegeddel szemben stb. 7 A szegediek nyolc napon keresztül védekeztek a töltéseken, mielőtt 1879. márc. 12-én az ár áttörte volna a gátat. A víz közel 160 napon keresztül borította a várost. Ezzel szemben Miskolcon az 1878. augusztus 30-i éjszakai heves esőzés következményeként a medrükből kilépő patakok miután elöntötték a várost, az ár néhány órán belül levonult. 8 A katasztrófa- illetve válságkommunikáció mikéntjéről széles szakirodalom áll rendelkezésre, többek között lásd BARLAI KŐVÁGÓ 1996; FEKETE SÁNDOR 1997.
204 Bodovics Éva Judit viszonylag gyorsan és nagy tömegekhez jutott el: a sajtót. E kommunikációs eszköz segítségével olyan üzenetet kellett küldeni a címzetteknek, amely nyíltan, mindenki számára érthetően tartalmazta a feladó(k) szándékát. Ideális esetben minden a terveknek megfelelően halad, de előfordulhat, hogy az üzenet nem éri el a célját. A kommunikációs üzenet vizsgálatával azt szeretném bemutatni, hogy az üzenet küldői, akiket az egyszerűség kedvéért egyelőre hívjunk csak feladó(k)nak, a megtörtént eseménnyel kapcsolatban mit tartottak fontosnak közölni a külvilággal, és ezt milyen formában tették. A tartalom és a forma nem csupán az elemzés során elválaszthatatlan, hanem az üzenet szempontjából is, ugyanis mindkettő kommunikációs értékkel bír. A múltbeli, gyorsan elillanó tapasztalatok művészi megformálását korhoz és időnként helyhez kötött konvenciók vezérlik, már ezért sem választható el tehát a jelentésadás a közlés adott formájától, és ennyiben a forma maga a tartalom. 9 Mindkét a miskolci és a szegedi árvízzel kapcsolatosan több, periodicitásában és megjelenési területében eltérő lap közölt híreket, illetve publicisztikai írásokat. A számos sajtótermék közül tanulmányomban a Vasárnapi Ujságban megjelent narratívákat vizsgálom meg közelebbről, kiválasztván azokat a cikkeket, amelyek az árvizet mint történetet beszélik el. A narratíva, az elbeszélés fogalmánál Gérard Genette mutatott rá, hogy az elbeszélés szónak (récit) három eltérő jelentése van. Az első, leginkább köztudatban élő jelentése maga a szóbeli vagy írott beszéd, amely esemény(sor)t közöl. A második már kevésbé ismert: a diszkurzus tárgyát képező valós vagy fiktív események egymásutánja, vagyis azok láncszerű, ellentétes, ismétlődő és egyéb kapcsolata, azaz maga a történet. A harmadik jelentés pedig magára a cselekvésre vonatkozik, a narráció aktusára. Vagyis amikor elbeszélést elemzünk, egyrészt vizsgálnunk kell az elbeszélés és a történet, másrészt a történet és a narráció közötti viszonyt. 10 Azaz meg kell néznünk, hogy mi az, amit az elbeszélés a történetből elmond, valamint, hogy hogyan mondja el azt a történetet. Az elbeszélések elemzése azon az előfeltevésen alapul, miszerint az eseményekről született narratívák nem önkényesen, holmi pillanatnyi szerzői ihlettől vezérelve, hanem az előre meghatározott célnak megfelelő formában, kulturális konvenciók nyomán születtek. Vagyis a szövegek szerzőik szándékainak tudatos megnyilvánulási módjai. Az elbeszélések vizsgálatakor éppen ezért szükséges, hogy szót ejtsünk azok megalkotóiról, akik egyben az árvizek első krónikásai voltak. A miskolci és a szegedi árvizekről összesen öt szöveges elbeszélés 11 jelent meg az újság lapjain, de szerzőik közül csak hárman ismertek név szerint: Herman Ottó, Wagner (Szendrei) János és Eötvös Károly. Ők lennének tehát az üzenetek feladói. Mivel az elemzés során arra kerestem a választ, hogy az elbeszélések létrehozói hogyan látták/láttatták az árvizet, ezért az objektivitás kérdése háttérbe szorult. Nem kívánom utólag számon kérni a valóság jelentsen e kifejezés bármit is pontos közvetítését, s nem is tények kinyerése végett fordultam e forrásokhoz. Sokkal inkább a személyes percepcióról árulkodó nyomok érdekelnek: mit emelnek ki a szerzők az 9 GYÁNI 2008: 187. Tartalom és forma viszonyához lásd: WHITE 1987. 10 GENETTE 1996: 61 65. 11 A miskolci árvízről: HERMAN 1878; WAGNER 1878. A szegedi árvízről: EÖTVÖS 1879; ISMERETLEN SZERZŐ 1879/a; ISMERETLEN SZERZŐ 1879/b.
Árvíz a városban 205 eseménysorból, az esemény lefolyását milyen ritmusban beszélik el, hogyan rendezik a megtörténteket összefüggő történetté, s ezt milyen módon öntik formába (minták, szimbólumok stb.). A miskolci vész. VU 1878. szept. 15. A miskolci és a szegedi árvízről a Vasárnapi Ujságban közölt narratívákat összevetve, mindkét árvíz elbeszélésére a szépirodalmi szövegek hangneme, megszokott stílusjegyei a jellemzők. Ez természetesen következik a lap stílusából, a szerzők írói gyakorlatából, s talán a korszak beszédmódjából is, ugyanezeket a stílusjegyeket egyébként az 1876. évi budapesti árvízzel kapcsolatos hírekben is felfedezhetjük. Az öt miskolci és szegedi árvízi narratíva újdonsága az a kontextus, az az elbeszélési keret, amelyben az egyedi esemény testet ölt. Az öt cikk közül három (a másik kettő pedig helyenként) ugyanis az özönvíztörténetek szerkezeti és stílusbeli mintájához fordult segítségért az események elbeszélésekor. A városokat rövid időn belül elárasztó és elpusztító víztömeg érthető módon vezetett a vízözönre való asszociáláshoz. Nem arról van szó, hogy ezek az elbeszélések a Bibliában szereplő vízözön mintájára íródtak volna, 12 csupán azt állítom, hogy a minden kultúrában jelenlévő özönvíz-történetek 13 általános üzenetét és interpretációs keretét, valamint számos, a vízözön-történet üzenetét megerősítő archetipikus szimbólumot (víz, sötétség, napfelkelte stb.) 14 felhasználva teszik hatásosabbá, befogadhatóbbá, egyáltalán elbeszélhetővé mondandójukat. Valamennyi vízözön-mítosz ugyanazon az emberi tapasztalaton a víz pusztító, ugyanakkor teremtő erejének megtapasztalásán alapul. Ha a szerkezetüket nézzük, mindegyik ugyanazon logikusan felépített epi- 12 A magyar kultúrában nem csupán a Bibliában szereplő özönvíz története ismert. A hazai folklór őriz néhány a bibliai özönvíz- és Noé-mítosztól eltérő özönvíz változatot is. Erről lásd: NAGY 1992. 13 Az időben és térben távoli kultúrák özönvíztörténeteinek érdekes gyűjteményét találjuk a következő honlapon: www.talkorigins.org/faqs/flood-myths.html (2014. febr. 1.) 14 Az archetipikus szimbólumok értelmezéséhez lásd: TÁNCZOS 2006.
206 Bodovics Éva Judit zódok láncolatát tartalmazza: az emberek valamilyen természeti vagy isteni szabályt megszegve kiváltják a felsőbb hatalom haragját. Ez a mindenki felett álló erő úgy dönt, hogy bűneik miatt elpusztítja teremtményeit, ezzel teremtve végül egy jobb világot. Az özönvíz-mítoszok tehát a világ rendjének ciklikusan ismétlődő helyreállítását beszélik el. A hármas szerkezeti egység (bűn, büntetés, újjászületés) nem szükségszerűen ebben a sorrendben a vizsgált árvíz-narratívákban is megtalálható. A bűn mindkét esetben azonos: felelőtlen, átgondolatlan építkezés; Miskolc esetében a szabályozatlan patakmedrek és az azokra épített malmok együttesen, Szegednél a Tiszaszabályozás (illetve a szabályozási munkálatok befejezésének hiánya) okozta a katasztrófát. A veszélyre azonban már korábban jóslat figyelmeztetett: A Bükkhegység völgyületeit, a Szinva és Pecze hydrografiáját ismerve, van nálam egy kiadatlan czikk (1874-ből), a melyben kimondom, hogy egy rendkívüli felhőszakadás kettérepeszti Miskolcz városát. 15 írja Herman Ottó, illetve Épen harminczhárom éve annak, a mikor Európa egyik vizmüépitészeti tekintélye Paleocapa Péter velenczei mérnök [ ] a Tisza-szabályozási terveket és műveleteket [ ] megvizsgálá s a tudomány meggyőződésével kimondá, hogy a Tiszaszabályozás elfogadott rendszere előbb-utóbb Szegednek, a legnagyobb magyar városnak, az alföldi magyarság anyafészkének végveszedelmét idézendi elő. 16 A pusztulás tehát elkerülhetetlen volt, az emberek nem tehettek semmit a csapás kivédése érdekében. A Sors utolérte mindkét települést. Eötvös Károly ezt ki is mondja: Szeged városának el kellett pusztulnia. 17 A csapás oka, a vétek, egyértelmű, az azonban már korántsem, hogy ki vagy mi ellen vétettek a városok lakói. Az áradás a dühöngő természet megnyilvánulása, ugyanakkor éppen azáltal, hogy az elbeszélést a vízözön elbeszéléséhez hasonlóra formálják, kimondatlanul is vallásos színezetet adnak neki. Különösen Szeged esetében, ahol volt lehetőség a védekezésre, az események leírása két fél egyenlőtlen küzdelmeként, háborújaként jelenik meg. 18 A hősies, bár reménytelen küzdelmet az egyik elbeszélés részletesen (napról-napra) közölte. 19 A döntő pillanat (gátszakadás) előtt még utoljára felcsillan a győzelem reménye, mely tévesen biztonságérzettel tölti el a lakosságot. Ez a dramaturgiai elem mindkét árvíz esetében előfordul azt kiemelendő, hogy a csapás teljesen váratlanul érte a lakosságot. A katasztrófa mindkét esetben éjjel, közel azonos időben (éjfél és hajnali két óra között) következett be a leírások szerint. A vészharangok megkongatása fordulópontot jelez a történetekben: a vész elérte a városokat, nem lehet elkerülni a pusztulást. A legtöbb elbeszélésnek ez a pillanat a legfontosabb része, amelyet az igeidő- 15 HERMAN 1878. 16 EÖTVÖS 1879 17 EÖTVÖS 1879 18 Két hete folyt már az önvédelmi harcz; ásóval, kapával, mint Plevnánál, csakhogy ezerszerte hatalmasabb ellenség ellen. Az elemek harcza volt ez: a vizé a föld ellen. Az emberi munka az elementumok e borzasztó harczában, bármi óriási volt önmagában, amazok ereje mellett kisebbé törpült, semhogy a barátságos elem javára dönthette volna el a harczot, legfeljebb annyi szerep jutott neki, mint az elkapott pehelynek a szélviharban, mely szintén ellenáll, de a vihar alig veszi észre, mikor fölragadja. 18 (ISMERETLEN SZERZŐ 1879/b: 209.) 19 ISMERETLEN SZERZŐ 1879/a: 177 178.
Árvíz a városban 207 váltás is kifejez (az elbeszélő múlt hirtelen jelenre vált). 20 Ennek a momentumnak azonban nem csupán dramaturgiailag volt fontos szerepe, hanem a valóságban is kiemelkedő jelentőséggel bírt. Az újságban azért, mert minél több pontos adatot tartalmazott a cikk (pl. halottak száma, becsült kár mértéke, adományok összege), annál hitelesebbnek tűnt a tájékoztatás. A történés szempontjából pedig azért, mert az esemény elbeszéléséhez, illetve az emlékezéshez szükség volt támpontokra. Erre következtethetünk abból, hogy mindegyik elbeszélés 30 percnyi pontossággal igyekszik meghatározni azt az időpontot, amikor a városokat elérte az áradat. A szegedi árvíz. VU 1879. márc. 23. Címlap Maga az áradás Miskolc esetében a település elöntése és az ár levonulása, Szegednél a város elöntése az elbeszélés egységén belül az egész elbeszéléshez viszonyítva jelentéktelen terjedelmű. Míg korábban az elbeszélés ritmusa lassúnak mondható, a vészharang kongása után hirtelen felgyorsul: nagy léptékben halad a narráció. 21 Több órányi történést az elbeszélések mindössze néhány sorban adnak vissza. A szerzők hangsúlyozzák: nem lehet elmondani az iszonyatos drámákat, melyektől visszaretten az iró tolla s a festő ecsete egyaránt, mert leirhatatlanok s lefesthetetlenek. 22 Valószínűbb magyarázat, hogy nem rendelkeztek az áradás idejéről pontos beszámolóval. Az emberek összezavarodtak, a sötétben és a hangzavarban, páni félelemben elvesztették idő- és térérzéküket. A vészharang megkongatása után ez az utolsó momentum, amire még pontosan emlékeznek, az események összefolynak. A következő fogódzó a napfelkelte ideje. Minden elbeszélés ki- 20 Az igeidőváltás kiemelő szerepéről lásd: MAÁR 1995. 21 Az elbeszéléseken belül a ritmus (narratív lendület) folyamatosan változik: hol lassul (az elbeszélés részletezővé válik, az elbeszélés időtartama közelít a történet időtartamához), hol gyorsul (az elbeszélés kivonatossá válik, az elbeszélés ideje rövidebb, mint a történet időtartama). A ritmus korrelál a dramatikus, a történet szempontjából fontosabb szövegrészekkel. GENETTE 1996: 69 98. 22 HERMAN 1878: 573.
208 Bodovics Éva Judit emeli a hajnal időszakát: a felkelő Nap világítja meg az éjjel keletkezett károkat. Ekkor szembesülnek az emberek először a csapás mértékével. Mondhatnánk, hogy az árvíz elbeszélése ezen a ponton zárul, hiszen a baj megtörtént, a víz elöntötte s elpusztította a várost, a dráma véget ért. De a történtek jelentőségét utólagosan a következmények alapján érzékeljük igazán, ezért szükséges a károk alapos felmérése. Az elbeszélés ismét lelassul: részletező leírás következik. A tragédia nagyságának érzékeltetésére és a hitelesség alátámasztására a szerzők igyekeznek megbízható forrásokra, szakértőkre hivatkozva a lehető legpontosabb adatokkal szolgálni az összedőlt házak, halottak, elhullott állatok számát illetően. A narratívák tehát az előtte-utána, a rend-káosz kettősségére alapozva próbálják elmesélni azt, ami elmondhatatlan. Az árvíz előtti, illetve az árvíz utáni állapot leírása, összevetése, mint valamiféle kozmikus matematikai számítás kiadja a kettő közötti különbséget, vagyis magát az árvizet. Ez a szerkezeti elgondolás különösen szembeötlő a szegedi árvíznél, ha valamennyi árvízi cikket figyelembe veszszük. Az előtte-utána dichotómiája nem csupán a történtek elbeszéléséhez szükséges szerkezeti megoldás, hanem azt is jelzi főként Szeged esetében, hogy az árvíz új időszámítást, új életet indított el, valamennyi kifejezési forma és szimbólum ezt az üzenetet közvetíti. A természeti csapás ugyan törést eredményezett, de ezzel nem félbeszakított egy folyamatot, hanem pontot tett a végére, hogy egy szebb reményekkel kecsegtetőt indíthasson el. Miután felmérték a természeti katasztrófa következményeit, természetesen nem maradhat ki az elbeszélésekből az adakozásra, a segítségnyújtásra való felszólítás sem. Az elbeszélés mivel mással is zárulhatna, mint azzal a kimondott vagy kimondatlan reménnyel, hogy a települések egyszer újra felépülnek, ismét virágozni fognak, illetve némelyik szerző bizakodását fejezi ki, hogy e pusztító katasztrófa végül ráébreszti az embereket a helyes út követésére. A megszokott történészi gyakorlaton túl, amely eddig elsősorban a narratívák tartalmára, adataira koncentrált, érdemes megvizsgálni a történet elbeszélésének módját is, mert a forma nemcsak arra szolgál ezeknél az elbeszéléseknél, hogy mint írói fogás drámaiságot kölcsönözzön az elmondottaknak, vagy, hogy rendezze a történteket, s ezáltal megkönnyítse az olvasottak elraktározását és későbbi felidézését. Az archetipikus szimbólumokkal együtt ugyanis közvetíti a kortársak azon véleményét, tapasztalatát is, miszerint a két települést ért természeti csapást olyan méretűnek tartják, mely csak az özönvíz képével festhető le, illetve, hogy a bekövetkezett katasztrófa új időszámítást nyitott a városok életében. Továbbá annak a kimondott vagy kimondatlan vágynak is közvetítő eszközéül szolgál, hogy a települések egyszer majd egy jobb, korszerűbb formában újjáépülnek. Az elbeszélések ily módon történő elemzésével közelebb kerülhetünk a megtapasztalt múlthoz. Források VU = Vasárnapi Ujság EÖTVÖS Károly 1879: A szegedi vész. VU 1879. márc. 16. HERMAN Ottó 1878: A végpusztulás réme. VU 1878. szept. 8. ISMERETLEN SZERZŐ 1879/a: Az árvíz pusztítása. VU 1879. márc. 16. ISMERETLEN SZERZŐ 1879/b: Szeged vésznapjaiból. VU 1879. márc. 30. WAGNER János 1878: A felvidéki árvíz. VU 1878. szept. 8.
Árvíz a városban 209 Hivatkozott irodalom A SZEGEDI ÁRVÍZ 1969 A szegedi árvíz 1879. Adalékok a Tisza-szabályozás történetéhez. Vizdok, Budapest (Vízügyi történeti füzetek 1.) BARLAI KŐVÁGÓ 1996 BARLAI Róbert Kővágó György (szerk.): Válság- (katasztrófa) kommunikáció. Tanulmányok és szemelvények. Petit Real Könyvkiadó Kft., Budapest BERTÉNYI 1997 BERTÉNYI Iván, ifj.: A miskolci árvíz (1878. aug. 31.). Szülőföldünk 25 26. 33 55. DOBROSSY VERES 1978 DOBROSSY István VERES László: Miskolci árvíz, 1878 1978. Herman Ottó Múzeum, Miskolc FEKETE SÁNDOR 1997 FEKETE Ferenc SÁNDOR Imre: Válságkezelés és kríziskommunikáció. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Marketing Tanszék, Budapest GENETTE 1996 GENETTE, Gérard: Az elbeszélő diskurzus. In: THOMKA Beáta (szerk.): Az irodalom elméletei I. Jelenkor, Pécs. 61 98. GYÁNI 2008 GYÁNI Gábor: A megfestett főváros történetei. In: GYÁNI Gábor: Budapest túl jón és rosszon. A nagyvárosi múlt mint tapasztalat. Napvilág, Budapest. 171 187. KÓSA 1992 KÓSA László: Természeti katasztrófák a 19. századi Magyarországon. Liget 1. 104 112. KŐVÁGÓ 1996 KŐVÁGÓ György: A válság- (katasztrófa) kommunikáció alapjai. In: BARLAI Róbert KŐVÁGÓ György (szerk.) Válság- (katasztrófa) kommunikáció. Tanulmányok és szemelvények. Petit Real Könyvkiadó Kft., 1996. Budapest. 7 51. MAÁR 1995 MAÁR Judit: A drámai és az elbeszélő szöveg szemantikai vizsgálata. Akadémiai, Budapest NAGY 1992 NAGY Ilona: Noéról és a világ újrateremtésének mítoszáról. Liget 2. 100 105. TÁNCZOS 2006 TÁNCZOS Vilmos: Folklórszimbólumok Egyetemi jegyzetek. KJNT BBTE, Kolozsvár. WHITE 1987 WHITE, Hayden: The Content of the Form. Narrative Discourse and Historical Representation. The John Hopkins University Press, Baltimore London