^-^ \Je'e& '<^>ts- "UA- L'l/^,

Hasonló dokumentumok
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS MÁRCIUS 21-I (SZERDAI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

JELENTÉS. a Kormány részére. a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi működéséről

Plenáris ülésen való összesített részvétel

0t Budapest, május 18. D#. Selmeczi Gabriell a a bizottság elnöke

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. MÁRCIUS 17. CSÜTÖRTÖK üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától

41 Horváth András MSZP 42 Tóth Csaba MSZP 43 Puch László MSZP 44 Gőgös Zoltán MSZP 45 Niedermüller Péter DK 46 Dr. Baja Ferenc MSZP 47 Iváncsik Imre

Az Országgyűlés Éricezett NOV p 9..../2015 (...) OGY határozat a

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS ÁPRILIS 18-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

Iromány száma: H/7296. Benyújtás dátuma: :07. Parlex azonosító: KWSGYJSG0001

Az Alaptörvény 6. cikkének (1) bekezdése alapján a Lex CEU eltörléséről címmel a mellékelt törvényjavaslatot kívánom benyújtani.

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint

Országgy űlés Hivaíate. irományszám : j h 4,50 t. A Költségvetési bizottság jelentése

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA NOVEMBER (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS NOVEMBER (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a február 20-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

Az Országgyű lés Érkezett: 2015 S 21e

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA JÚNIUS I (KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖKI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

TÁJÉKOZTATÓ a november 6-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a május 2-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint

TÁJÉKOZTATÓ a március 23-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1

MAGYAR KÖZLÖNY 156. szám

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKE. Az Országgyűlés /2018. ( ) OGY határozat a. (javaslat)

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a május 8-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a november 14-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY 62. szám

TÁJÉKOZTATÓ a október 9-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről

Iromány száma: T/503/841. Benyújtás dátuma: :53. Parlex azonosító: 1MIPZA7Q0001

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA DECEMBER I, (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a október 3-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint

TÁJÉKOZTATÓ a december 4-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről

2015. évi törvény. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény. módosításáról

szociál- és nyugdíjpolitikáért felel ős miniszte r

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :27. Parlex azonosító: F17IO4K10001

MAGYAR KÖZLÖNY. 89. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA június 1., kedd. Tartalomjegyzék

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

TÁJÉKOZTATÓ a február 22-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett -



AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA JÚNIUS I (KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖKI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

TÁJÉKOZTATÓ a szeptember 3-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a április 10-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a március 21-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék. Kérdések... 2 Azonnali kérdések...

Iromány száma: H/6307. Benyújtás dátuma: :16. Parlex azonosító: H6IZ6W9F0001

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003

TÁJÉKOZTATÓ a május 4-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

Országgy űlési képvisel ő. Országgy űlés Hivatala Irományszám : TI Á Érkezett : 2016 MdJ 12,

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a május 2-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

Országgyűlés Hivatala Budapest, 2014.december 2. Törvényhozási Igazgatóság Tájékoztatási és Irománynyilvántartó

A közművelődés és felnőttképzés kapcsolatának meghatározói

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK) ÉS OKTÓBER 24-I (SZERDA) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

T/5145. számú törvényjavaslat. az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról

132/2018. NVB határozat melléklete Magyar Szocialista Párt és Párbeszéd Magyarországért Párt közös pártlista. Jelölt sorszáma Jelölt neve

MAGYAR KÖZLÖNY 117. szám

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a március 27-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a április 18-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS 1-2. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG TANÁCSAINAK A MAGYAR KÖZLÖNYBEN KÖZZÉ NEM TETT HATÁROZATAI ÉS VÉGZÉSEI

Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: 1H2SM4R00001

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA DECEMBER (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

Jogforrások II. Alkotmányjog 1. előadás március 9. Bodnár Eszter

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő testülete 19/2015.(VIII.17.) önkormányzati rendelete Kozármisleny településnév használatáról

Iromány száma: T/1606. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: R2QQKCOX0001

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3126/2015. (VII. 9.) AB HATÁROZATA. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

2013. évi... törvény

Alkotmányjog 1 előadás október 9.

T/ számú törvényjavaslat. a nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény módosításáról

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

MAGYAR KÖZLÖNY 45. szám

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3078/2017. (IV. 28.) AB HATÁROZATA

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3088/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

Iromány száma: T/3620. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: QDZVL2UO0003

VI. téma. Jogalkotás, a bírói jog, szokásjog. Jogforrások

A Kormány 391/2015. (XII. 11.) Korm. rendelete egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére

A Pedagógiai Kar fontosabb nemzetközi tudományos és szakmai külkapcsolatai 2018

Vének Község Önkormányzata Képviselő-testülete Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VIII.28.) önkormányzati rendelete

Tartalmi összefoglaló

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 15/2018. (X. 8.) AB HATÁROZATA

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3114/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 24/2019. (VII. 23.) AB HATÁROZATA

AMICUS CURIAE. 1. A nemzetközi jog mint az Alkotmánybíróság eljárásának alapja

TÁJÉKOZTATÓ a november 13-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3110/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

Alkotmányjog 1 előadás Levelező tagozat október 20.

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

Tisztelt Kamarai Tagunk!

MAGYAR KÖZLÖNY 109. szám

Átírás:

dr. Sulyok Tamás elnok úr Alkotmánybíróság Budapest r( Ugyszám: Pcldanv: Melféklef ALKOTMANYBÍROSAG i\ljyx- &t 2017 AUG 01. 0 db Kezetöiroda: (JlA^ hivaíkozá ^/ íi. o\-t- ^-^ \Je'e& '<^>ts- "UA- L'l/^, ^ iszám: 11/1036-9/20 Tisztelt Elnök Ur! A 20 június 22-én kelt hiánypótlási felhivásban foglaltaknak az alábbiak kifejtésével teszünk eleget. 1. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatálybalépését követően is fenntartotta azt a gyakorlatát, amely szerint a jogállamiság részét képező jogbiztonság a jogalkotóval szemben - egyebek mellett - a kellő felkészülési idő biztositásának kötelezettségét támasztja. A következetes alkotmánybírósági gyakoriat szerint "[a] demokratikus jogállam azonban - sok egyéb mellett - abban is különbözik a diktatúrától, hogy nem él vissza azzal a lehetőséggel, amelyet a jog megismerésének általános érvényű követelménye és az erre alapitott felelösségre vonás az állam számára nyújt, hanem kellö törvényi garanciákkal megteremti annak a reális lehetőségét, hogy a jogalanyok valóban megismerhessék a reajuk irányadó jogszabályi rendelkezéseket, s módjukban álljon magatartásukat azokhoz igazitani. " {6/2013. (III. 1.) AB határozat, Indoklás [237]} Az AIkotmánybiróság a gyakorlatában eltérö hosszúságú felkészülési időt tekintett kellő mcrsékűnek attó! fiiggően, hogy meglevő jogosultságról van szó vagy sem. Míg meglevö jogosultság hiányában a jogalkotón csak a nomia megismeréséhez szűkséges idő kérhető számon {40/20 (XII. 6.) AB határozat, Indokolás [29]}, addig meglevő jogosultság esetén a kellö felkészülési idö meghatározásánál "figyelemmel kell lenni arra, hogy kellő idő maradjon (a) a jogszabály szövegének megszerzésére és áttanulmányozására; (b) a jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez; (c) a jogszabállyal érintett személyek és szervek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a jogszabály rendelkezéseihez az önkéntes jogkövetés személyi és tárgyi feltételeiről való gondoskodáshoz." {6/2013. (III. 1.) AB határozat, Indoklás [233]-[236]} Meglevő jogosultságok esetére külön is hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy "[a] jogbiztonságot súlyosan sérti, ha az új, illetve többletkötelezettségeket előíró jogszabályi rendelkezés kihirdetése és hatályba lépése közötti felkészülési idő elmarad vagy olyan rövid, hogy nyilvánvaló, hogy a jogszabály címzettjei jóhiszeműségük, legjobb szándékuk és igyekezetük ellenére sem - vagy csak rendkivüli erőfeszítések árán - tudnának kötelezettségeiknek eleget tenni. Ellentétes a jogállamiság elvével, ha a kellő felkészülési idö hiányából eredően a jogszabály cimzettjei a megváltozott rendelkezéshez való alkalmazkodás rendkívüli nehézsége miatt nyilvánvalóan, illetve az új szabályozás megismerhetőségének hiányában valószínűsíthetöen jogsértó helyzetbe kerülnek; különösen, ha emiatt joghátrányok is érik (érhetik) őket. " {6/2013. (III. 1.) AB határozat, Indoklás [239]} Jelen esetben az Nftv. módositása a külfoldi felsöoktatási intézmények magyarországi működéséhez szükséges engedély megszerzéséve) összefiiggésben támaszt többletfeltételeket. Azon külföldi felsőoktatási intézmények esetében, amelyek a Módtv. kihirdetésekor rendelkeztek

magyarországi működési engedéllyel, mindez meglevő jogosultságokat érint, ezért az új feltételeknek való megfelelést a felkészülési idő szigorúbb mércéje szerint kell megitélni. A Módtv. által megállapított Nftv. 1 (7) bekezdéséből következően az Nftv. 76. (1) bekezdés a) pontja szerinti előzetes megállapodást 20 október 12-ig kell megkötni, az Nftv. 76. (1) bekezdés a) pontja szerinti nemzetközi szerzödés kötelező hatályát 20 december 31-ig kell mindkét félnek elismemie, illetve az Nftv. 76. (1) bekezdés b) pontja szerinti tényleges felsőoktatási képzést legkésöbb 20 december 31-ig kell megkezdeni. Az előzetes megállapodás megkötésére nyitva álló hat hónapos határidö - függetlenül az indítvány 6. 1. 2., 6. 1. 3. és 6. 1.4 pontjában kifejtettek szerint attól, hogy egyáltalán köthető-e ilyen, közelebbröl meg nem határozott jogi státuszú "előzetes megállapodás" -, valamint a nemzetközi szerződés kötelezö hatályának elismerésére nyitva álló határidö a szerzödéskötési eljárás időigényére és a diplomáciai kapcsolatok sajátosságaira figyelemmel irreálisan rövid. Megjegyzik az indítványozók, hogy a miniszterelnök 20 július 10-én adta meg - Maryland állam tekintetében - a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. (1) bekezdése szerinti felhatalmazást ezen nemzetközi szerzödések létrehozására, vagyis három hónappal a Módtv. hatálybalépése után még meg sem kezdődhettek a hivatalos tárgyalások a szerződés tartalmának a megállapításáról, amelyet külön felhatalmazás alapján követhet a szerzödések végleges megállapitása, majd ezt követően a kötelező hatályuk elismerése. Ezen elózetes megállapodás megkötése, illetve nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerése ráadásul teljes egészében fíiggetlen az érintett felsőoktatási intézmények magatartásától, így ennek a kötelezettségnek "a jogszabály címzettjei jóhiszeműségük, legjobb szándékuk és igyekezetük ellenére sem" tudnának megfelelni. A székhe'.y szerinti államban folytatott tényleges felsőoktatási tevékenység megkezdésére a Módtv. elvileg 20 december 31-i határidöt szabott, azonban az akadémiai év sajátosságaira figyelemmel ténylegesen legkésőbb 2017 szeptemberében meg kell kezdeni ahhoz a tényleges felsöoktatási tevékenységet, hogy az 20 december 31-én folyamatban legyen. A 2017 szeptemberétöl kezdett képzésre a hallgatóknalc a jelentkezéseket értelemszeriien 2017 tavaszán meg kell tenniük, vagyis az Nftv. 76. (1) bekezdés b) pontjának idevágó fordulatának alkalmazására - a 20 áprilisi kihirdetésre figyelemmel - ténylegesen egyáltalán nem biztositott felkészülési időt a jogalkotó, noha egy felsőoktatási képzés megszervezése (a fizikai és emberi erőforrások biztosítása) még rendkívüli eröfeszítések mellett sem képzelhető el másfél-két évnél rövidebb idő alatt. Ennek a kötelezettségnek ezért a jelenleg is Magyarországon működö külfoldi felsöoktatási intézmények még rendkívűli eröfeszitések mellett sem tudnának eleget tenni. 2. Az Oktatási Hivatal honlapja (https://www.oktatas.hu/felsooktatas/felsooktatasi_intezmenyek/engedellyel_mukodo kulfoldi intezmenyek) szerint huszonnégy külföldi felsőoktatási intézmény rendelkezik müködési engedéllyel Magyarországon. Ezek közül a) az Anglia Ruskin University ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Cambridge-ben, Chelmsfordban, Londonban és Peterboroughban [http://www.anglia.ac.uk/student-life/life-oncampus],

b) az Avans Hogeschool Intemational Business School Breda ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Bredában [http://www. avans. nl/intemational/about-avans/contact], de az intézménynek van kampusza 's-hertogenboschban és Tilburgban is, c) a Bankovni institut vysoká skola ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Prágában és Bmóban [https://www.bivs.cz/o-skole], d) a Boston University ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Bostonban [http://www. bu. edu/info/campus-life/], e) a CECOS London CoIIege ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Londonban [http://ukcollege-of-it.ceasukcollege.com/en], f) az École d'art Maryse Eloy ténylegesen felsöoktatási képzést folytat Párizsban [http://en. visart-paris. com/presentation-of-the-school/'), g) az École Supérieure des Sciences Commerciales d'angers ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Angers-ban, Párizsban, Aix En Provence-ban, Bordeaux-ban, Cholet-ban és Lyonban [https://www.essca.fr/eii/about-us/the-essca-world/our-campuses/], h) az Edinburgh Napier University ténylegesen felsöoktatási képzést folytat Edinburgh-ban [http://www. napier. ac.uk/about-us/our-location], i) a FemUniversitat in Hagen ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Hagenban [https://www. femuni-hagen. de/english/profile/index. shtml], j) a Georg-August-Universitát Göttingen ténylegesen felsöoktatási képzést folytat Göttingenben [http://www. uni-goettingen. de/], k) a Heilongjiang Kínai Orvostudományi Egyetem ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Harbinban [http://www.studyathlju. coill/old/lan_en/?id=2], 1) a Mahachulalongkomrajavidyalaya University ténylegesen felsöoktatási képzést folytat Bangkokban [http://www. mcu. ac. th/en/in_intl. php], m) a McDaniel College ténylegesen felsőoktatási képzést folytat a marylandi Westminsterben [http://www. mcdaniel. edu/information/about], n) a Mod'Art Intemational ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Párizsban [http://en. modart-paris. coiti/presentation/], o) az Open University Malaysia ténylegesen felsöoktatási képzést folytat Kuala Lumpurban [http://www. oum. edu. my/pages/contact/contact/contact. php], p) az Oxford Brookes University ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Oxfordban [https://www. brookes. ac. uk/studying-at-brookes/living/our-campuses/], q) az Universidad de Granada ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Granadában [http://www.ugr. es/enypages/centros], r) a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Marosvásárhelyen [https://www.umftgm. ro/fileadmin/rezidentiat/2013/harta_campus_iocatii_sali_hu. png], s) az Université de Picardie Jules Veme ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Amiens-ben, St-Quentinben, Cuffies-ban, Soisssonsban, Laonban, Beauvais-ben és Creilben [https://www. u-picardie. fr/university/upjv/], t) az Université Pantheton-Assas ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Párizsban [http://www.u-paris2.fr/fr/campus], u) a University of Buckingham ténylegesen felsöoktatási képzést folytat Buckinghamben [https://www. buckingham. ac. uk/life/campusmaps],

v) a Vienna Konservatorium ténylegesen felsöoktatási képzést folytat Bécsben [http://www.viennaconservatory. at/maps-and-directions], w) a Wyzsza Szkota Bezpieczenstwa Publicznego i Indyvidualnego "Apeiron" w Krakowie ténylegesen felsőoktatási képzést folytat Kj-akkóban [http://apeiron. edu. pl/en/school/aboutthe-university/]. Mindezek alapján megállapitható, hogy a Magyarországon működési engedéllyel rendelkezö külföldi felsőoktatási intézmények közül egyedül a Central European University nem felel meg az Nftv. 76. (1) bekezdés b) pontjának új fordulata szerinti feltételnek. Meg kívánjuk jegyezni, hogy egyáltalán nem példa nélküli, hogy egy egyesűlt államokbeli egyetem a székhelye szerinti államban nem folytat ténylegesen felsőoktatási tevékenységet. Az elmúlt évtizedekben a világ számos pontján kezdték meg a működésüket olyan, az Egyesült Államokban akkreditált felsőoktatási intézmények, amelyek tényleges felsöoktatási képzést a székhelyük szerinti államban nem folytatnak. Csak példaként utalunk ebben a körben az 1973 óta Franciaországban működő The American University of Paris-ra, a 2013 óta Dublinban működő Irish American University-re, az Egyesült Királyságban 1981 óta működő The American Intemational University In London-ra, a Rómában 2003 óta működő John Cabot University-re, a Görögországban 1981 óta működő Deree College, The American College ofgreece-re vagy a Lausanne-ban 2003 óta működö Ecole höteliére de Lausanne-ra. Engedje meg Elnök Úr, hogy komiányzati nyilatkozatokkal is alátámasszuk, hogy a Módtv. elfogadásának tényleges célja a Central European University ellehetetlenítése volt. Balog Zoltán, a feladatkörrel rendelkezö emberi erőfon-ások minisztere a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 20 április 5-én egyértelműen akként fogalmazott, hogy,, [n]em szeretné a magyar kon-nány, ha a CEU ebben a formában működne tovább, ezt ki kell mondani." (http://www. hirado. hu/2017/04/05^alog-az-elojogok-megszunteteserol-van-szo/). Ezen túlmenöen Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 20 július 6-i kormányinfó elnevezésü sajtótájékoztatóján egyértelműen arra utalt (http://index. indavideo. hu/video/lazar_janos_soros_gyorgyrol), hogy a CEU alapitójának, Soros Györgynek egyes, a Central European Universityhez egyébként nem kötödö tevékenysége miatt keriilt sor a Módtv. elfogadására. Budapest, 20 július 13. Tisztelettel. Szél Bemadett országgyűlési képviselö az indítványozók képviseletében

I. 2. 3. 4. 5. név ^X. :. Sli^.. 3.. ^\w^fty\. ^MU^íy,,?t?ZS^8c;T Í)r... w&tí. A2.7.., /i<^o$. AU-tí. '...'?....B.? JS-'.t?!?:;^..t. -ko'^. '..TY...!.-?T. Ü..^. ^.. aláírás 6. 7. 9. 10. 11. 13. 18. 23. 24. 25. 26. 27. 28,

név 1. dr. Tóth Bertalan 2. Burány Sándor 3. dr. Bárándy Gergely 4. Kunhalmi Agnes 5. Gőgös Zoltán 6. Tóbiás József 7. Horváth Imre 8. Harangozó Gábor 9. Heringes Anita 10. dr. Harangozó Tamás 11. dr. Molnár Zsolt TóthCsaba 13. Tukacs István Kiss László Mesterházy Attila. dr. Józsa István dr. Szakács László 18. Szabó Sándor Teleki László Lukács Zoltán Hiszékeny Dezső dr. Legény Zsolt 23. dr. Varga László 24. dr. Hiller István 25. Bangóné Borbély Ildikó WL.l^ 26. Velez Arpád

nev 27. 28. Korózs Lajos Gúr Nándor 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53.

. Ku.tc^.. l/q!-ja... 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. i3. 18. nev -i-ar^s ó'r/f^a/ P'to.. G-^6ro~íi M (t<í. -v~^\i ^..^... U... 3)T. :. LU^.%. i.^vu). í)f- C^re- Os^u>~- ^U^A^ ^w^s. ^^ f^ ZO^ J í/^s'... '^^. ^.. Ü^s W TW <, l\'s\os(i ^^ \ \ 1 c, ;cu T(^<Í][^34M^ i<':...^r7-c^- M/óWi 'W^ b^. ^. ra ^. r....fcalt:.<y ít S^. C/.^., (.ST^ VOLüb^^ B ^^... \. ly^5. aláírás -^."&h ^^..^

21 10. nev ^. M. fhi... [^T. Ü.Q. 11. 13. 18. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36.

1. név OG^. twfí-.. IM. ^W.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 9. 10. 11. 13. 18. 23. 24. 25. 26.

1. nev y^...^y. aláírás 7 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 13. 23. 24. 25. 26.

nev, 4. 5. 6. 7. 8. 9. 13. 23. 24. 25. 26.

1. nev P^ü^ G^^o^ 2. 3. 4. 5. 7. 9. 10. 11. 13. 18. 23. 24. 25. 26.

aláírás 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 9. 10. 11. 13. 18. 23. 24. 25. 26.