QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. december 16.
Mi várható a héten? Várjuk Bernanke utolsó (nagy?) dobását A hét kiemelt eseménye kétségkívül a Fed decemberi kamatdöntő ülése lesz. Az elemzők körében egyre többen vélik úgy, hogy itt a nagy lépés ideje, vagyis visszafoghatja végre a pénznyomtatást az amerikai jegybank, de a széleskörű konszenzus szerint erre csak jövő tavasszal kerülhet sor. Ha mégis úgy döntene a Fed, hogy hozzányúl a kötvényvásárlási programhoz, az a dollár jelentős erősödését okozná és a részvénypiacok is lefelé vennék az irányt, de ha marad minden a régiben, akkor mindennek az ellenkezője fog történni, jó hangulatban búcsúznak a piacok az idei évtől. Ez lesz az utolsó Fed-ülés, amelyen Ben Bernanke elnököl, ugyanis januártól őt Janet Yellen váltja. A hét legfontosabb eseménye idehaza az MNB keddi kamatdöntő ülése lesz. A kamatvágási ciklus tovább folytatódhat, így az alapkamat újabb 20 bázisponttal, 3,00%-ra csökkenhet. A valutaövezet esetében a hét további részében a német üzleti hangulatindexek lehetnek piacmozgató hatásúak. Az Egyesült Királyságból kedden érkezik a novemberi inflációs statisztika, majd szerdán a brit jegybank legutóbbi kamatdöntési jegyzőkönyve és az átfogó novemberi munkaerőpiaci jelentés. Összességében vegyes adatközlésekre számítunk, így maradhat a csapkodás a font piacán. Az ausztrál dollárral kereskedőknek érdemes figyelni a héten Glenn Stevens jegybankelnök beszédét, Kanadából pénteken érkezik a novemberi inflációs adatsor, amely piacmozgató hatású lehet, Új-Zélandon pedig szerdán este nagyot szólhat a harmadik negyedéves GDP-adat. Kínában a novemberi lakáspiaci mutatókra kell fókuszálnunk, Japánban pedig a jegybank (BoJ) pénteki kamatdöntő ülésére. A részvénypiacokon pozitív korrekció indult a múlt heti csökkenések után. Idehaza az OTP is megugrott a Kúria döntésére, de a MOL árfolyama is kezd felszabadulni az eladói nyomás alól. E két papírra különösen érdemes figyelni. Vállalati eredmények terén az Egyesült Államokban kiemelkedik a szerdai FedEx és Oracle, illetve a csütörtöki Nike negyedéves jelentés. -2-
Várható piaci irányok Instrumentum DAX index (eqtrader: DAX.I) S&P500 index (CFD) (eqtrader: SP500.I) BUX index OTP MOL Richter EURHUF EURUSD USDHUF Nyersolaj (eqtrader: CLc1) Arany (eqtrader: XAUUSD) Heti várakozás Kommentár Az elmúlt napok csökkenése után pozitív korrekció indult a német részvénypiacon, jöhet a korábbi trend visszatesztelése 9 200 pontnál. Ezt követően oldalazó mozgás kialakulására van esély, trendszerű mozgás az idei évben már nem várható. Fontos támaszokat tört le a tengerentúli index, így most jó indulattal is csak semlegesnek mondható a technikai kép. A következő fontos támasz az 50 napos mozgóátlag 1 760 pont felett, mely megállíthatja a negatív korrekciót. Felül 1 810 pontnál erős ellenállás épült ki. Pozitív korrekció indult a hazai részvényindex árfolyamában, azonban a 200 napos mozgóátlag erős ellenállást jelent 18 600 pont alatt. Ebben a hullámban nem valószínű az áttörése, de mindenképpen pozitív jelzés, hogy visszakapaszkodott a mutató a 18 400 pontos szint fölé. Fontos támaszhoz ért a bankpapír árfolyama, amennyiben nem kerül letörésre a 4 150 Ft-os szint, hamarosan emelkedő hullám indulhat, mely a 4 350 Ft-os értéknél akadhat el. A támasz letörése esetén további csökkenés jöhet, ezért mindenképpen célszerű stop megbízást használni vétel esetén. Fontos csökkenő trendvonal került áttörésre az olajtársaság árfolyamában, dupla alj alakzatból fordult az árfolyam, az alakzati célárfolyam 14 900 Ft-ra mutat. Közép távon továbbra is lefelé mutat a grafikon, a jelenlegi mozgás egyelőre csak felpattanás. Erős negatív divergencia látható a gyógyszerpapír árfolyamában, hamarosan negatív korrekció jöhet, mely a 4 300 Ft-os szintig tarthat. Közép távon azonban továbbra is optimista képet fest a grafikon, így a visszaeséseket célszerű lehet vételre kihasználni. Meghatározó emelkedő trendvonal alá került az árfolyam, korrekció jöhet az euró-forint viszonylatban. Fontos támaszt a 300,00-300,50-es tartományban találunk, amennyiben később letörésre kerülne, a 298-as árfolyam lehet megcélozható. Az 1,38-as szintnél megakadt az emelkedés, azonban fontos támaszok sem törtek le, így folytatódhat az alacsonyabb volatilitású mozgás az 1,37-1,38-as tartományban. A grafikon jelenlegi képe alapján kevéssé számíthatunk trendszerű elmozdulásra. A 218-222-es sávban mozoghat a dollár-forint árfolyama a következő napokban, mindkét érték erős szintnek mondható. További csökkenés csak a 218-as támasz szignifikáns letörése esetén várható, de erre jelenleg kisebb az esély. Negatív korrekció indult a nyersolaj árfolyamában, a korábbi kitörés visszatesztelése jöhet 95 dollár felett, ott azonban ismét kedvező vételi lehetőség adódhat, miután fontos csökkenő trendvonal került áttörésre a közelmúltban. Hamarosan nagyobb elmozdulás jöhet az arany árfolyamában, érdemes figyelni. Támaszként az 1 215 dolláros értéket lehet meghatározni, felül pedig 1 260 dollár felett találunk ellenállást. Kirajzolódhat egy dupla alj alakzat, melynek nyakvonala az említett ellenállási szint. -3-
Hazai és régiós hírek, események Ma délután döntött a Polgári Kollégium (Kúria) a devizahiteleket érintő jogegységről. A döntéshez a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői is tanácsot adtak. A testület nem vitatta azt, hogy állt deviza a hitelek mögött, sem pedig azt, hogy az árfolyamváltozások miatt emelkedtek meg a törlesztőrészletek. A legkritikusabb pontról, vagyis a szerződések egyoldalú módosításáról nem foglaltak állást. Ebben az Európai Bíróság álláspontját is kérik. A döntés értelmében az árfolyamkockázatot teljes mértékben az adósnak kell viselnie. Az árfolyamkockázat miatt a devizahiteles szerződés nem ütközik sem jogszabályba, sem jóerkölcsbe, nem uzsorás, vagy színlelt szerződés, s nem irányul lehetetlen szolgáltatásra. A bíróságoknak a hitelszerződés érvényessé nyilvánítására kell törekedniük. Ha a szerződés egy pontja érvénytelen, akkor minden egyéb pont a változatlan feltételekkel tovább teljesítendő. Ha egy bírói ítélet kimondja, módosítani kell a szerződést, mert az ügyfél sérelme bizonyos pontokban jogos, az ítéletre hivatkozva nem lehet nagy tömegű szerződéseket módosítani. A forint átlagosan 1%-ot erősödött a legtöbb devizával szemben, majd később ledolgozta nyereségeinek egy részét. Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője szombat este megerősítette, hogy januárban érkezik a 3. rezsicsökkentés. Orbán Viktor pénteken már megszellőztette, hogy jöhet a harmadik körös akció, amelyre Rogán Antal szerint szükség van és amely kivitelezhető, mivel a hazai díjak még mindig az európai átlag felett vannak a jövedelmekhez mérten, a kérdés csak az, hogy az újabb csökkentést egy, vagy akár több lépésben tegyék-e meg. A pontos számokról január elején, a kormánypárt évadnyitó ülésén tudunk majd meg többet, de annyi biztos, hogy amennyiben megvalósul, az tovább csökkentheti az inflációs nyomást a jövő év első negyedévétől, s ezzel akár teret adhat a jegybanknak újabb kamatvágásokra is. A hét legfontosabb eseménye idehaza az MNB keddi kamatdöntő ülése lesz. A kamatvágási ciklus tovább folytatódhat, így az alapkamat újabb 20 bázisponttal, 3,00%-ra csökkenhet. A jegybank várhatóan továbbra sem számol erősödő inflációs nyomással. A helyzet azonban elég kritikus, hiszen az amerikai jegybank is a héten tartja kamatdöntő ülését, melynek kapcsán egyre több esélyt adnak a befektetők annak, hogy a Fed lassíthatja is a pénznyomtatást. Korábban már a kötvényvásárlási program visszafogásának megemlítése is erőteljes negatív piaci reakciókat váltott ki, így nem árt az óvatosság. Az MNB újabb és újabb kamatvágásaival egyre csökken a forinteszközök vonzereje, s ha netán hirtelen lefelé vennék a piacok az irányt, vagyis bekövetkezne egy külső sokk, az a későbbiekben arra is kényszerítheti a jegybankot, hogy egyszer csak hirtelen megemelje az alapkamatot. Egyelőre azonban még nincs jele a monetáris politikában bármiféle irányváltásnak. -4-
Egyesült Államok A hét (és lehet hogy az egész év) utolsó kiemelt nagy eseménye a Fed szerda esti kamatdöntő ülése lesz, melyen megismerhetjük az amerikai jegybank friss gazdasági előrejelzéseit is. A Bloomberg jelentése szerint kétszeresére emelkedett azoknak az elemzőknek a száma, akik szerint elképzelhető, hogy a Fed a héten szűkíteni fogja a kötvényvásárlási programját. A munkanélküliség 5 éves mélypontra, 7%-ra csökkent, ami már közelebb van a Fed 6,5%-os célkitűzéséhez. A foglalkoztatottak száma az elmúlt hónapokban átlagosan több mint 200 ezerrel nőtt, ami a Fed elképzeléseihez szintén közel áll. Az októberi kormányzati leállás ellenére mondhatjuk, számottevően javultak a munkaerőpiaci kilátások. Az elemzők egyre szélesebb köre véli úgy, hogy eljött az idő a nagy lépésre, ami annyit jelent, hogy akár 10-20 milliárd dollárral is visszafoghatja a pénznyomtatás havi ütemét a Fed a jelenlegi 85 milliárdról. A vállalatok bíznak a kereslet, a fogyasztás élénkülésében, de a széleskörű piaci konszenzus továbbra is az, hogy jövő márciusig minden maradhat a régiben. Az amerikai gazdaság az idei harmadik negyedévben évesített szinten 3,6%-kal nőtt, amely 2012 első negyedéve óta a legerősebb ütemnek számít, jóllehet a növekedés kb. feléért a készletek változása volt a felelős. Amit negatívumként ki kell emelni, hogy a fogyasztás dinamikája négyéves mélypontra lassult, a Fed által kiemelten figyelt ún. személyes kiadások maginflációja pedig 2,5 éves mélyponton jár. Ben Bernanke Fed-elnök korábban már utalt arra, hogy a Fed iránymutatásában nem elegendő csak is kizárólag az egyik, pl. a munkaerőpiaci kritériumnak teljesülnie ahhoz, hogy éles fordulatot vegyen a jegybanki politika, hanem az inflációs kritérium is számít és fordítva. Ez alapján pedig még koránt sem jött el az idő a program leépítésére. Bill Gross, a PIMCO vezére szerint 50-50% az esélye annak, hogy a Fed hozzányúl a kötvényvásárlási programhoz, de közben megígéri, hogy a kamatszint még jó ideig maradhat nullához közel. A NAHB által közzétett lakáspiaci mutató decemberi adatsora kedden lát napvilágot. Az index esetében a két hónapja tartó csökkenés után ismét emelkedést várnak (54-ről 55 pontra), mely azt jelenti, hogy a piaci szereplők továbbra is optimisták az ágazat kilátásait illetően. Szerdán megtudhatjuk, hogy tovább emelkedett-e a kiadott lakásépítési engedélyek száma, mely köszönhetően elsősorban a lakóházak és társasházak építése iránti igény jelentős mértékű növekedésének több mint öt éves csúcsra (1,039 millióra) emelkedett októberben. Ez az előző hónaphoz viszonyítva 6,7%-os bővülést jelent. A piac jelenleg ettől kicsit pesszimistább kilátásokat fogalmazott meg, a becslések 990 ezer darabnyi engedély kibocsátásáról szólnak, mely 4,7%-os visszaesés az előző hónaphoz viszonyítva. A kormányzati leállás miatti három hónap elmaradás után megismerhetjük továbbá a megkezdett lakásépítések számának alakulását a szeptemberi időszaktól kezdődően. Novemberben várhatóan 950 ezer lakás építésébe kezdtek bele. Az elmúlt hónapokban a felfutó jelzálogkamatok ellenére is stabilizálódást tapasztalhattunk az ingatlanpiacon, hiszen a növekvő foglalkoztatottság egyre jobban képes ellensúlyozni a magas jelzálogkamatok keresletcsökkentő hatását. A végleges harmadik negyedéves évesített GDP adatokat pénteken teszi közzé a statisztikai hivatal, melyben nem várunk elmozdulást a korábban bejelentett 3,6%-os növekedéstől. Apró ellenpéldák ellenére a munkaerőpiac továbbra is erőteljes fellendülést mutat. A múlt héten kiderült, hogy váratlanul kéthavi csúcsra emelkedett az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma. Az erőteljes emelkedést elsősorban a megelőző időszak nem teljesen reális képe okozhatta, hiszen három héttel ezelőtt az ünnepnapok miatt több segélykérelem leadására nem is lett volna lehetőség. A piacról tisztább képet adó négyhetes mozgóátlaggal számolt mutató is növekedést mutatott. A várakozások szerint a múlt héten kb. 336 ezer friss segélykérelem érkezhetett. Az adatsort a megszokott módon csütörtökön publikálják. Hétfőn megismerhetjük az ipari termelés novemberi adatait. Az év tizedik hónapjában a várt havi emelkedés helyett visszaesett (0,1%) az ipari termelés volumene, az adatsort a bányászati és közüzemi cégek gyengébb teljesítménye húzta le. A befektetők jelenleg optimisták, 0,6%-os növekedéssel számolnak. A kapacitáskihasználtság 78,1%-ról 78,4%-ra emelkedhetett. -5-
Eurozóna A német feldolgozóipar teljesítménye decemberben 30 havi csúcsra ugrott (52,7 pontról 54,2 pontra emelkedett) a Markit előzetes felmérése szerint. A szolgáltatóipari aktivitás azonban 2 havi mélypontra esett (55,7 pontról 54 pontra csúszott vissza a beszerzési index). A feldolgozóipar termelése összességében 31 hónapja nem látott ütemben nőtt. Már 8 hónapja folyamatosan nőnek a beszerzések, így továbbra is 2,5 éves csúcsról beszélhetünk. Az új megrendelések már 6 hónapja bővülnek. Mérsékelt ütemben emelkedtek a többletmegrendelések is, a foglalkoztatottság növekedése két éve volt olyan erős, mint most. A beszerzési árak 14 havi rekordot döntöttek decemberben. Mind a feldolgozó- mind pedig a szolgáltatóiparban nőtt az inflációs nyomás. Ezen belül az energiaárak és a bérek várt feletti emelkedése volt szembetűnő. Tim Moore, a Markit vezető közgazdásza szerint az adatok egyértelműen arra utalnak, hogy a német gazdaság az év végén is újabb lendületet tudott venni. Megítélésünk szerint a német gazdaság továbbra is a legjelentősebb húzóerő az eurozónában, amihez nem fér kétség, de a többi eurozóna tagállam teljesítménye már nem ennyire biztató. A francia gazdaság veszített lendületéből az év végén. A feldolgozóipari aktivitás 7 havi mélypontra zuhant (48 pontról 45,3 pontra csúszott vissza a beszerzési index), a szolgáltatóipar teljesítménye pedig 6 havi mélypontot ért el (itt 48 pontról 47,4 pontra ereszkedett a beszerzési mutató). Összességében 7 havi mélypontra estek a francia beszerzések, s az ipari termelés is hasonló mélypontra bukott. Már második hónapja tart a francia gazdaság lemorzsolódása, amely arra utal, hogy nem tud támasza lenni az eurozóna gazdaságának. Június óta nem volt olyan gyenge a szolgáltatóipar, mint most. Az új megrendelések már három hónapja folyamatosan csökkennek, a többletmegrendelések 8 hónapja nem látott mértékben estek vissza. A foglalkoztatottság az elmúlt 22 hónapból 21- ben zsugorodott, a termelői árak pedig az ipari aktivitással együtt mérséklődnek. Andrew Harker a Markit vezető közgazdásza úgy nyilatkozott, hogy a francia ipar teljesítménye aggasztó, nem kizárt, hogy a gazdaság az év utolsó negyedévében vissza fog esni. Az eurozóna összesített beszerzési mutatója decemberben 13 havi csúcsra emelkedett (51,7 pontról 52,1 pontra). A feldolgozóipari beszerzési index 31 hónapja nem volt olyan magas szinten, mint most (51,6 pontról 52,7 pontra emelkedett), de a szolgáltatóipari mutató 4 havi mélypontra süllyedt (51,2 pontról 51 pontra ereszkedett). 2011 júniusa óta nem tapasztaltak akkora növekedést az új megrendelésekben, mint most. A feldolgozóipar termelése már 6 hónapja folyamatosan bővül, de szolgáltatóiparé már a harmadik hónapja csökken, jóllehet a tercier szektor teljesítményét fémjelző index még így is 5 hónapja van az 50 pontos határérték felett, ami az ágazat növekedését jelzi összességében. Rossz hír, hogy a foglalkoztatottság már 24 hónapja hanyatlik, amelyet jól mutat az euroövezet 12% feletti rekord magas munkanélküliségi rátája is. A beszerzési árak már 7 hónapja emelkednek. Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza elmondta, hogy a beérkező adatokból az idei utolsó negyedévre mindössze 0,2%-os GDP-növekedés becsülhető az euroövezetben. A gazdasági teljesítmény összességében inkább gyenge, a kilátások pedig továbbra is bizonytalanok. Az export várt feletti növekedése támogatja a feldolgozóipart és az ipart, de az ingatag belső piac nem kedvez a tercier szektornak. A tagállamok egyéni teljesítményét tekintve az látszik, hogy Németország a növekedés motorja, de nincs egyensúly, mert a periféria még éppen éledezik, Franciaország pedig lassul, sőt nem kizárt, hogy technikai-statisztikai értelemben ismét recesszióba csúszik. Az EKB-tól ezek alapján rendkívül laza politikára érdemes számítani, ami azt jelenti, hogy sokáig fennmaradhat még a rekord alacsony kamatszint, de nem kizárt, hogy újabb monetáris lazítás kerül terítékre a jövőben. A valutaövezet esetében a hét további részében a német üzleti hangulatindexek lehetnek piacmozgató hatásúak. Kedden teszi közzé a ZEW kutatóintézet az év utolsó hónapjára vonatkozó hangulatindexét. A index esetében 54,6 pontról 55,0 pontra történő emelkedést várnak, mindezzel sorjában már a hatodik növekedéssel 2009 októbere óta nem látott csúcspontjára érne a mutató. Az Ifo gazdaságkutató intézet szerdán ismerteti üzleti hangulatindexét. 109,3 pontról 109,5 pontra növekedhet a mutató, mely 1,5 éves csúcspont lenne. A bizalmat erősíthette, hogy a két nagy német politikai erőnek (az Angela Merkel vezette CDU/CSU és az SPD) sikerült novemberben egyezségre jutnia. A megegyezés fontos eleme a minimálbérek megemelése, a nyugdíjasok támogatása, valamint az elvetett szja-emelés gondolata. Az üzleti bizalom erősödése, valamint az említett intézkedések mind támogatják a fogyasztást. A német gazdaságnak fogyasztói támogatással sikerülhet megtartania növekedési pályáját. -6-
Egyesült Királyság Kedden délelőtt érkezik a novemberi inflációs statisztika az Egyesült Királyságból. A várakozások szerint 2,2%-on stagnálhatott a pénzromlás éves üteme. Idén még nem mértek ilyen alacsony szintet, sőt a maginfláció 4 éves mélypontra, 1,7%-ra zuhant. Az infláció ezzel közelebb került a jegybank 2%-os középtávú célértékéhez, amely felett most már bő egy éve mozog. A jegybank iránymutatásában benne van, hogy addig nem emelkedik a kamatszint, amíg a munkanélküliség 7% feletti, illetve amíg az inflációs várakozások alacsony szinteken stabilizálódnak. Habár a brit gazdaság kiemelkedően teljesített az elmúlt hónapokban, az árszínvonal mérsékelt növekedése arra enged következtetni, hogy jó ideig fennmaradhat még a pénzbőség. A nyomott árszintet a jegybank elnöke pedig könnyen felhasználhatja arra, hogy lebeszélje az angol fontot. Mark Carney brit jegybankelnök a múlt héten azt nyilatkozta, hogy elkel még a jegybanki támogatás a brit gazdaságnak, mivel az eurozóna a legnagyobb exportpartner gazdasági kilátásai bizonytalanok, a font erősödése is fékezheti valamelyest az exportot, a belső keresletet pedig visszafogja még a háztartások eladósodottsága, ami kockázatot jelent a lakáspiacra nézve is. Meg szeretnének arról győződni a brit jegybankárok, hogy a növekedésnek van alapja és fenntartható. Addig is maradhat a lazább jegybanki politika. Ha túl gyorsan leveszi a kezét a jegybank a gazdaságról, annak káros következményei is lehetnek. A brit lakásárak egy évtizedes csúcsot döntöttek, mert a kínálat nem képes lépést tartani a kereslettel. A jelzáloghitel kérelmek száma 6 éves csúcsot ért el októberben. Az ingatlanpiac így meglehetősen érzékenyen reagálna a kamatemelésre hangsúlyozta Carney. Rövidtávon elégedett a brit gazdaság teljesítményével a Bank of England, de hosszabb távon számos kockázatot látnak, amely veszélyeztetheti a növekedést. A gazdaság ugyan a növekedés útjára lépett, de a GDP még mindig 2,5%-kal múlja alul a válság előtti szintet. A font erősödése emiatt a múlt héten megtorpant. Kedden délután beszélni fog ismét Mark Carney jegybankelnök a felsőház gazdasági bizottsága előtt, amelyre érdemes lesz figyelni. -7-
Szerdán délelőtt érkezik a novemberi munkaerőpiaci jelentés. A munkanélküliek száma az elmúlt negyedévben átlagosan havonta több mint 40 ezer fővel esett, amelyre 1997 óta nem volt példa. A munkanélküliség pedig 7,6%- ra, 4 éves mélypontra zuhant, egyre gyorsabban közelíti a jegybank számára célként kitűzött 7%-os kritériumot. A piaci konszenzus szerint a munkanélküliek száma novemberben 35 ezer fővel tovább csökkenhetett, a munkanélküliség pedig 7,6%-on maradhatott. A munkaerőpiaci adatokkal egyidőben teszik közzé a brit jegybank (BoE) legutóbbi kamatdöntő üléséről készült jegyzőkönyvet is. Nagy valószínűséggel megmaradt a monetáris tanács egysége, mind a kamattartás, mind pedig a kötvényvásárlási program szüneteltetése terén. Péntek délelőtt érkezik a harmadik negyedéves végleges, részletes brit GDP-adatsor. Ebben nem várunk különösebb változtatásokat. Megerősíthetik, hogy negyedéves szinten 0,8, éves bázison pedig 1,5%-kal nőhetett a brit gazdaság. Ausztrália Kedden hajnalban teszik közzé az ausztrál jegybank (RBA) decemberi üléséről készített jegyzőkönyvét. Éjfél előtt viszont érdemes lesz meghallgatni Glenn Stevens jegybankelnök beszédét, amelyet az alsóház gazdasági bizottsága előtt tart. Múlt hét csütörtökön megborult az ausztrál fizetőeszköz, amint Stevens azt mondta, hogy a gazdaság jobban teljesítene, ha egy ausztrál dollárért 0,85 amerikai dollárt kellene adni, s ezzel megadta az irányt a piacnak. Utoljára 2010 nyarán volt ezen a szinten a devizapár jegyzése. Stevens azt is mondta, hogy a gyengébb devizaárfolyam jobban támogathatja a gazdaságot, mint a kamatcsökkentés. Ez alatt azt érthette, hogy a túlfűtött ingatlanpiac miatt egyre rizikósabb újabb és újabb történelmi mélypontra süllyeszteni az alapkamatot, de ahhoz, hogy a gazdaság egyensúlyba kerüljön (ti. ne csak a bányaipar növekedjen) mindenképpen szükség van a gyengébb devizaárfolyamra. Kanada Péntek délután érkezik Kanadából a novemberi inflációs statisztika. Stephen Poloz kanadai jegybankelnök múlt csütörtöki beszédében nyomatékosította, hogy az alapkamat még jó ideig ugyanott marad, ahol most (1,00%), s ezzel tovább jegelte a kamatemelési spekulációt, ráadásul azt is elmondta, hogy nem kizárt, hogy az inflációs cél két év múltán sem teljesül. A gazdaságban továbbra is sok a felesleges termelői kapacitás, ezért óvatos a jegybank. A piaci várakozások szerint 1,2%-on stagnálhatott az éves maginfláció novemberben, amelyet a kanadai monetáris tanács kiemelten figyel. Az inflációs ráta viszont 0,7%-ról 1,0%-ra pöröghetett fel. Nem vagyunk továbbra sem optimisták, úgy véljük érdemes eladni a kanadai dollárt az euróval és az amerikai dollárral szemben is. Új-Zéland Szerdán este érkezik a harmadik negyedéves új-zélandi GDP-statisztika. A várakozások szerint 2,5%-ról 3,4%-ra gyorsulhatott a gazdasági tempó. A második negyedévhez képest 1,1%-kal nőhetett a GDP. A gazdaság motorja továbbra is főként az építőipar és az ingatlanpiac. A második negyedévben a tejexport jelentős visszaesése okozott negatív meglepetést, ami mostanra már ledolgozhatta veszteségeinek jó részét. Graeme Wheeler újzélandi jegybankelnök a múlt heti kamatdöntő ülésen közölte, hogy jövőre jöhet a kamatemelés, amennyiben a gazdaság jól teljesít, nincs szükség a jegybanki támogatásra. Az infláció megugrott, az ingatlanpiac túlfűtött, ezért indokolt lehet a monetáris szigorítás. Ha a héten a várakozásokat alulmúlná a GDP-adat, az rögvest visszavetné ezt az optimizmust és komoly csalódást okozna, így érdemes résen lenniük az új-zélandi dollárral kereskedőknek a héten. Kína Rossz hírek érkeztek a hét első napján Kínából, ugyanis kiderült, hogy a feldolgozóipari index 3 havi mélypontra zuhant decemberben a HSBC előzetes felmérése szerint. A HSBC erősödő pesszimizmusról számolt be, hiszen a beszerzési mutató 50,8 pontról 50,5 pontra csúszott vissza. Az ázsiai börzék eséssel reagáltak a friss adatokra, a kínai index 0,3%-os mínuszba fordult. Az értékesítések emelkedtek, de a munkaerőpiaci helyzet, a foglalkoztatottság alakulása kevésbé örömteli. Összességében azonban a július óta tartó lendület még megmaradt a kínai feldolgozóiparban, amelyből a felmérést végző intézet arra következtet, hogy az idei utolsó negyedévben 7,8%-os GDP-növekedési ütem is elérhető. A belső piacról érkező új- és az exportmegrendelések értéke növekedett decemberben, míg a beszerzési árak kisebb ütemben nőttek az előző hónaphoz képest. A harmadik negyedév átlagát továbbra is felülmúlja a feldolgozóipar teljesítménye. A kínai döntéshozók múlt héten megtartott ülésükön továbbra is fenntartották, hogy szeretnék 2014-ben is megtartani a nemzetgazdasági politikában a folytonosságot és a stabilitást, óvatos monetáris és fiskális politika kialakítására törekednek. Továbbra is szeretnék átszervezni a gazdaságot, melyhez nélkülözhetetlen reformokra van szükség. A kormányzat 2014-re 7,5%-os GDP növekedéssel számol, mely megegyezik a korábban publikált célértékkel. -8-
Alan Greenspan korábbi Fed elnök reggeli videós konferenciáján elmondta, hogy az ingatlanpiaci lufi további kockázatot tartogathat, kétség sem fér ahhoz, hogy Kínában hasonló a helyzet, mint amilyen 2008-ban Amerikában volt. Hogy mennyire megalapozottak a korábbi Fed-elnök félelmei, az kiderülhet a novemberi lakásárak alakulásából is. Az ingatlanpiaci adatok szerda hajnalban érkeznek. Japán A japán jegybank ma hajnalban közzétett negyedik negyedéves üzleti felmérése szerint óvatosabbá váltak a vállalatok, ugyanis a 2014 márciusával végződő pénzügyi évben csak 4,6%-kal szeretnék növelni kiadásaikat a három hónappal korábban jelzett 5,1% helyett. Emellett viszont jó hír, hogy a nagyvállalatok optimizmusa egy hajszállal tovább erősödött, hiszen a Tankan feldolgozóipari főindexe 12-ről 16 pontra ugrott a várt 15 pont helyett. A szolgáltatóipari mutató 14-ről 20 pontra, a várt 16 pontnál magasabbra kúszott. A nagyobb vállalatok félnek a jövő évi áfa-emeléstől, legalább is ez látszik a tervekben. A japán miniszterelnök, Abe Sinzó továbbra is a munkabérek emelésére és a beruházások megkezdésére próbálja ösztönözni a vállalatokat, hogy ezzel ki tudja vezetni az országot a 15 éve tartó deflációs időszakból. A HSBC kutatóintézet egyik közgazdásza nyilatkozata alapján továbbra sem lát bizonyosságot arra, hogy a vállalatok gazdasági fellendülésbe vetett bizalma erősödne, így egyelőre nem várható a befektetések megindulása. Mindez további aggodalmakat szül a gazdaság kilátásait illetően. A belső fogyasztás jövőre is gyenge maradhat. A jen 5 éves mélyponton jár az amerikai dollárral szemben, amely az exportőröket továbbra is támogatja, de sajnos magasan tartja a termelési költségeket is, így többen nem terveznek béremeléseket (17 hónapja esnek a bérek). Örömteli azonban a kisebb vállalatok optimizmusa, ugyanis a kisebb szolgáltatóipari cégek 1992 óta nem voltak annyira bizakodók, mint most, a kisebb feldolgozóipari vállalatok pedig 2007 decembere óta nem voltak annyira optimisták, mint most. A figyelem középpontjába a japán jegybank (BoJ) decemberi kamatdöntő ülése kerül, amelyet péntek hajnalban érkezik majd. Nem számítunk különösebb meglepetésre, maradhat a nullához közeli kamatszint (0,00-0,10%), illetve kijelentheti a monetáris tanács, hogy évente 60-70 ezer milliárd jennel fogja megnövelni a pénzmennyiséget, azaz folytatódnak a korlátlan eszközvásárlások. A japán gazdaság növekedési üteme megfeleződött a harmadik negyedévben. A friss adatok arra ösztönözhetik a kormányt és a jegybankot, hogy még többet tegyenek a gazdaságért, különben a lendület elvész. Nagy valószínűséggel a japán jegybank csak jövő tavasszal pörgeti fel az eszközvásárlásokat, hogy ellensúlyozza az áfa-emelés negatív hatásait. Bár az infláció erősödésnek indult az elmúlt hónapokban, ez elsősorban a gyengébb jenárfolyamnak és a magasabb energiaáraknak volt köszönhető. Az minden esetre tény, hogy 15 éves csúcsra ugrott a japán infláció, a munkaerőpiaci helyzet pedig 2007 óta nem volt olyan kedvező, mint most. -9-
Heti makrotábla, esemény- és részvénypiaci naptár Dátum Ország Időpont Esemény, makroadat Periódus Előző Várt Fontosság 2013-12-16 (H) /Aktuális JP 00:50 Tankan feldolgozóipari index Q4 12 pont 15 pont ++ 2013-12-17 (K) 2013-12-18 (Sze) JP 00:50 Tankan szolgáltatóipari index Q4 14 pont 16 pont ++ CN 02:45 HSBC feldolgozóipari BMI (előzetes) dec. 50,8 pont 50,9 pont +++ EZ 09:30 Német feldolgozóipari BMI (előzetes) dec. 52,7 pont 53,0 pont +++ EZ 09:30 Német szolgáltatóipari BMI (előzetes) dec. 55,7 pont 55,3 pont +++ EZ 10:00 Eurózóna feldolgozóipari BMI (előzetes) dec. 51,6 pont 51,9 pont ++ EZ 10:00 Eurózóna szolgáltatóipari BMI (előzetes) dec. 51,2 pont 51,5 pont ++ 13,1 mrd 15,0 mrd okt. + EZ 11:00 Eurózóna külkereskedelmi mérleg EUR EUR US 14:30 Empire feldolgozóipari BMI dec. -2,21 pont 5,00 pont +++ Mario Draghi, az EKB elnöke tart beszédet -- -- -- +++ EZ 15:00 Brüsszelben US 15:15 Ipari termelés (hó/hó) nov. -0,10% 0,60% +++ US 15:15 Kapacitás-kihasználtság nov. 78,10% 78,40% ++ EZ egész nap Aurubis AG Európa Az eurózóna pénzügyminiszterei tanácskoznak 2,39 EUR Egyesült Államok -- -- -- GB 10:30 Fogyasztói árindex (CPI, hó/hó) nov. 0,10% 0,20% +++ GB 10:30 Fogyasztói árindex (CPI, év/év) nov. 2,20% 2,20% +++ GB 10:30 Termelői árindex (PPI, év/év) nov. 0,80% 0,90% ++ EZ 11:00 ZEW német gazdasági hangulatindex dec. 54,6 pont 55,0 pont +++ EZ 11:00 ZEW gazdasági hangulatindex dec. 60,2 pont -- ++ EZ 11:00 Fogyasztói árindex (CPI, végleges, év/év) nov. 0,90% 0,90% ++ CZ 13:00 Cseh kamatdöntés dec. 17. 0,05% 0,05% +++ HU 14:00 MNB kamatdöntés dec. 17. 3,20% 3,00% +++ US 14:30 Fogyasztói árindex (CPI, hó/hó) nov. -0,10% 0,10% +++ US 14:30 Fogyasztói árindex (CPI, év/év) nov. 1,00% 1,30% +++ US 16:00 NAHB lakáspiaci index dec. 54 pont 55 pont ++ EZ egész nap ECOFIN ülés Európa JP 00:50 Külkereskedelmi mérleg Egyesült Államok Jabil Circuit Inc +++ 0,55 USD -- -- -- +++ -1092,7 mrd -1351,1 mrd nov. JPY JPY ++ NZ 01:00 ANZ üzleti hangulatindex dec. 60,5 pont -- ++ EZ 10:00 Ifo német üzleti hangulatindex dec. 109,3 pont 109,5 pont +++ GB 10:30 ILO munkanélküliségi ráta okt. 7,60% 7,60% +++ GB 10:30 Munkanélküliek számának változása nov. -41,7 ezer fő -35 ezer fő +++ US 14:30 Megkezdett lakásépítések nov. -- 955 ezer db +++ 1,039 millió nov. 990 ezer db US 14:30 Kiadott építési engedélyek db +++ US 20:00 FED kamatdöntés dec 18. 0,25% 0,25% +++ US 20:30 A Fed elnöke, Ben Bernanke tart beszédet -- -- -- +++ NZ 22:45 GDP-változás (n.év/n.év) Q3 0,20% 1,10% +++ Európa Egyesült Államok TUI AG -0,14 EUR Lennar Corp 0,63 USD FedEx Corp Oracle Corp Paychex Inc 1,64 USD 0,67 USD 0,42 USD -10-
2013-12-19 (Cs) 2013-12-20 (P) General Mills Inc 0,88 USD GB 10:30 Kiskereskedelmi eladások (hó/hó) nov. -0,60% 0,30% +++ GB 10:30 Kiskereskedelmi eladások (év/év) nov. 1,80% 2,20% +++ US 14:30 Heti friss munkanélküliek száma dec. 14. 368 ezer fő 332 ezer fő +++ 5,12 millió 5,02 millió US 16:00 Használt lakások eladási szintje nov. db db +++ US 16:00 Philly Fed feldolgozóipari index dec. 6,5 pont 10,00 pont +++ Európa Egyesült Államok Accenture PLC ConAgra Foods Inc NIKE Inc Red Hat Inc Cintas Corp Darden Restaurants Inc 1,09 USD 0,55 USD 0,58 USD 0,35 USD 0,68 USD 0,21 USD JP 02:00 Japán kamatdöntés bejelentése dec. 0,00-0,10% 0,00-0,10% +++ EZ 08:00 Gfk német fogyasztói bizalmi index jan. 7,4 pont 7,4 pont +++ 13,4 mrd GB 10:30 Közszféra nettó hitelállománya nov. 6,4 mrd GBP GBP + GB 10:30 GDP-változás (végleges, n.év/n.év) Q3 0,80% 0,80% +++ GB 10:30 GDP-változás (végleges, év/év) Q3 1,50% 1,50% +++ CA 14:30 Fogyasztói árindex (hó/hó) nov. -0,20% 0,10% + GDP-változás (végleges, évesített, US 14:30 n.év/n.év) Q3 3,60% 3,60% +++ EZ 16:00 Előzetes fogyasztói bizalmi index dec. -15,4 pont -15,0 pont ++ Európa Egyesült Államok CarMax Inc Walgreen Co Carnival Corp Discover Financial Services 0,48 USD 0,73 USD 0,00 USD 1,20 USD -11-
Technikai elemzések DAX index Az elmúlt napok csökkenése után pozitív korrekció indult a német részvénypiacon, jöhet a korábbi trend visszatesztelése 9 200 pontnál. Ezt követően oldalazó mozgás kialakulására van esély, trendszerű mozgás az idei évben már nem várható. S&P500 index Fontos támaszokat tört le a tengerentúli index, így most jó indulattal is csak semlegesnek mondható a technikai kép. A következő fontos támasz az 50 napos mozgóátlag 1 760 pont felett, mely megállíthatja a negatív korrekciót. Felül 1 810 pontnál erős ellenállás épült ki. -12-
BUX index Pozitív korrekció indult a hazai részvényindex árfolyamában, azonban a 200 napos mozgóátlag erős ellenállást jelent 18 600 pont alatt. Ebben a hullámban nem valószínű az áttörése, de mindenképpen pozitív jelzés, hogy visszakapaszkodott a mutató a 18 400 pontos szint fölé. OTP Fontos támaszhoz ért a bankpapír árfolyama, amennyiben nem kerül letörésre a 4 150 Ft-os szint, hamarosan emelkedő hullám indulhat, mely a 4 350 Ft-os értéknél akadhat el. A támasz letörésee esetén további csökkenés jöhet, ezért mindenképpen célszerű stop megbízást használni vétel esetén. -13-
MOL Fontos csökkenő trendvonal került áttörésre az olajtársaság árfolyamában, dupla alj alakzatból fordult az árfolyam, az alakzati célárfolyam 14 900 Ft-ra mutat. Közép távon továbbra is lefelé mutat a grafikon, a jelenlegi mozgás egyelőre csak felpattanás. Richter Erős negatív divergencia látható a gyógyszerpapír árfolyamában, hamarosan negatív korrekció jöhet, mely a 4 300 Ft-os szintig tarthat. Közép távon azonban továbbra is optimista képet fest a grafikon, így a visszaeséseket célszerű lehet vételre kihasználni. -14-
EURHUF Meghatározó emelkedő trendvonal alá került az árfolyam, korrekció jöhet az euró-forint viszonylatban. Fontos támaszt a 300,00-300,50-es tartományban találunk, amennyiben később letörésre kerülne, a 298-as árfolyam lehet megcélozható. EURUSD Az 1,38-as szintnél megakadt az emelkedés, azonban fontos támaszok sem törtek le, így folytatódhat az alacsonyabb volatilitású mozgás az 1,37-1,38-as tartományban. A grafikon jelenlegi képe alapján kevéssé számíthatunk trendszerű elmozdulásra. -15-
USDHUF A 218-222-es sávban mozoghat a dollár-forint árfolyama a következő napokban, mindkét érték erős szintnek mondható. További csökkenés csak a 218-as támasz szignifikáns letörése esetén várható, de erre jelenleg kisebb az esély. Nyersolaj (eqtrader: CLc1) Negatív korrekció indult a nyersolaj árfolyamában, a korábbi kitörés visszatesztelésee jöhet 95 dollár felett, ott azonban ismét kedvező vételi lehetőség adódhat, miután fontos csökkenő trendvonal került áttörésre a közelmúltban. -16-
Arany (eqtrader: XAUUSD) Hamarosan nagyobb elmozdulás jöhet az arany árfolyamában, érdemes figyelni. Támaszként az 1 215 dolláros értéket lehet meghatározni, felül pedig 1 260 dollár felett találunk ellenállást. Kirajzolódhat egy dupla alj alakzat, melynek nyakvonala az említett ellenállási szint. Háda Bálint Vezető elemző tel:2999-999/2211 Balog-Béki Márta Elemző tel:2999-999/2204 Bánhalmi Gábor Elemző tel:2999-999/2241 Mester Péter Elemző tel:2999-999/7092 Varga Zoltán Elemző tel:2999-999/7198 06 40 222 111 www.quaestor.hu QUAESTOR pontok Az adatok forrása, ha másként nincs jelölve: Vállalati beszámolók, Reuters, Bloomberg, QUAESTOR számítások. Ez a kiadvány kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, következésképpen a QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak (székhely: 1132 Budapest, Váci út 30.; cégjegyzékszám: Cg. 01-10-042155; a céget nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság) (a továbbiakban QUAESTOR Zrt.) semmilyen kötelezettsége nem keletkezik a kiadvánnyal vagy az abban foglaltakkal összefüggésben. A fenti információk illetve adatok általunk megbízhatónak tartott forrásokon alapulnak, de sem garanciát, sem felelősséget nem tudunk vállalni pontosságukért vagy teljességükért. Az árak és az egyéb piaci jellegű információk csak időleges tájékoztatást nyújtanak, és a piaci viszonyokkal megváltozhatnak. A kiadványt csak a QUAESTOR Zrt. előzetes engedélyével szabad sokszorosítani illetve terjeszteni. A kiadványban említett értékpapírok nem mindenki számára jelentenek megfelelő befektetést. A befektetőknek tájékozódniuk kell a befektetésekkel kapcsolatos esetleges problémákról, különös tekintettel a befektetések kockázatának nagyságára. A befektetőknek csak olyan értékpapírokat érdemes vásárolniuk, amelyek összhangban vannak kockázatvállalási képességükkel. A befektetőknek javasoljuk, hogy az értékpapír-tranzakciókkal kapcsolatos adóügyekben kérjék ki hivatásos adótanácsadó véleményét. A QUAESTOR Csoport bármely tagja, a társaságok bármely alkalmazottja, vezetője, illetve azok családtagjai (a jogszabályokban megszabott kereteken belül) szabadon vásárolhatják, illetve adhatják el a kiadványban szereplő értékpapírok bármelyikét illetve szabadon foglalhatnak el bármilyen pozíciót az értékpapír- és pénzpiacokon. Bármely itt közölt vélemény a szerző személyes megítélése és nem a QUAESTOR Értékpapír Nyrt. hivatalos álláspontja, amely nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkoznak rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalmak. -17-