MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI JOGI INTÉZET POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI TANSZÉK A jogsértő bizonyítási eszközök szabályozása és bírósági joggyakorlata Regulation and court juriprudence of unlawful means of proof KÉSZÍTETTE: Zámpori Anna H8ANJD KONZULENS: Dr. Nagy Adrienn egyetemi docens Miskolc 2018.
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. A bizonyítással kapcsolatos legfontosabb újítások... 5 3. A jogsértő bizonyítási eszközök szabályozása az új Pp.-ben... 8 4. Az 1952-es Pp. mentén kialakult bírósági joggyakorlat...20 5. Az Alkotmánybíróság kapcsolódó döntései...28 6. Összegzés...38 Irodalomjegyzék...40 Jogszabályjegyzék és bírói joggyakorlat...41 2
1. Bevezetés Az új Pp. 1 megalkotása szükségszerű és időszerű volt, melyet a polgári perrendtartás Koncepciója 2 is megfogalmazott. Szükségszerű volt, hiszen a Polgári perrendtartásunk 1952 óta, azaz több mint 60 éve van hatályban, s több mint 100 módosításon esett át ezalatt az idő alatt. Ezen nagyszámú módosítás szükségszerűen vezet a törvényszövegen belüli koherencia zavarokhoz, amelyek rontják a perhatékonyságot és az eljárások ésszerű időn belül történő befejezését is nagyban megnehezítik. Időszerű volt a Polgári Perrendtartás újrakodifikálása, hiszen megújult a szabályozási környezet is azzal, hogy az Országgyűlés elfogadta Magyarország Alaptörvényét, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvényt, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvényt, végül, de nem utolsó sorban a Polgári Törvénykönyvet (2013. évi V. törvény, a továbbiakban: Ptk.). Gyakorlatilag ideálissá tette a körülményeket anyagi jogi szempontból ahhoz, hogy megszülethessen az új Polgári Perrendtartásról szóló törvény. A 2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról számos újítást vezet be 2018. január 1-el a gyakorlatba, amely újítások mind azt a célt szolgálják, hogy az új Pp. megfeleljen Magyarország Alaptörvényében lefektetett elveknek, alkalmas legyen az új Ptk. által lefektetett magasabb szintű gazdasági viszonyok rendezésére hivatott anyagi jogi szabályozás diktálta iram perjogi vonatkozásban történő megtartására. Jelen dolgozat a bizonyítási eljárás megváltozott szabályaira koncentrál, azon belül is a jogsértő bizonyítékok perbeli felhasználhatóságára. A 2015. január 14-én elfogadott Koncepció a bizonyítást illetően rögzítette, hogy az erre vonatkozó szabályozás alapjaiban nem igényel változtatást, amely a vonatkozó joganyag jól kimunkált jellegét és nagyfokú stabilitását mutatja. Az új Pp. szerkezetileg nem változtat azon, hogy a bizonyításra vonatkozó szabályok külön szerkezeti egységben kerülnek tárgyalásra. Az 1952-es Pp-ben ez a X. Fejezetben kapott helyet, az új Pp-ben a Negyedik Részben kerülnek rögzítésre a 1 2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról 2 Az új polgári perrendtartás koncepciója (a Kormány 2015. január 14. napján megtartott ülésén elfogadott Koncepció) http://www.kormany.hu/download/f/ca/30000/20150128%20az%20%c3%baj%20polg%c3%a1ri%20perr endtart%c3%a1s%20koncepci%c3%b3ja.pdf 3
bizonyítás szabályai. Szerkezetileg további öt egységre bomlik a Negyedik Rész, nevezetesen a bizonyítás általános szabályaira, a bizonyítási eljárás általános szabályaira, a bizonyításfelvétel különös szabályaira, egyes bizonyítási módok, valamint az előzetes bizonyításra. Megjegyzendő, hogy a Kódexben további fejezetekben is találunk rendelkezéseket a bizonyításra vonatkozóan, így például az Elsőfokú eljárásra vonatkozó szabályok között kerülnek rögzítésre a bizonyítási indítványokkal kapcsolatos szabályok, illetve a Hatodik Részben (Perorvoslatok) is találhatunk rendelkezéseket az utólagos bizonyításra vonatkozóan. A Koncepcióban rögzítésre kerül, hogy ennek a szabályozásnak az a célja, hogy minden esetben megnyissa a közvetett bizonyítás lehetősége előtt az utat, s ne lehessen a bizonyítás önmagában azért eredménytelen, mert a közvetlen bizonyítás nem vezet(het) eredményre. 3 3 Koncepció 47. o. 4
2. A bizonyítással kapcsolatos legfontosabb újítások A törvény a bizonyítás körében alapelvként a tényállás szabad megállapításának elvét rögzíti, amely leginkább a szabad bizonyítási rendszerben mutatkozik meg. Ez magában foglalja egyrészt a bizonyítás lefolytatásának formai szabadságát, valamint azt a lehetőséget is, hogy a bíróság bármely alkalmas eszközt bizonyítékként felhasználjon. A törvény a bizonyítási eszközöket csak példálózóan nevesíti, ami azt jelenti, hogy az eljárás során a törvényben foglaltakon kívül is felmerülhetnek olyan további, külön nem nevesített bizonyítási eszközök, amelyeket a perben a bíróság szabadon mérlegelhet. Mindezekből is látható, hogy a tényállás szabad megállapításának elve meghatározóan a szabad bizonyítási rendszerben mutatkozik meg, de attól tágabb értelmű. A fél perbeli előadásait ugyanis bizonyítani köteles, ha előadását egyéb bizonyítékokkal eredményesen tudja alátámasztani, akkor a bíróság a felek előadásait szabadon felhasználhatja. A törvény mindezeken túlmenően összefoglalja azokat az eseteket, amelyek lehetővé teszik a bíróság számára, hogy bizonyítást kímélő módon a perben jelentős tényeket a döntése alapjaként valósnak fogadjon el. Ilyen tények bizonyos esetekben külön bizonyítási cselekmények nélkül is megállapíthatók, ebbe a körbe tartoznak a köztudomáson, vagy a bíróság hivatalos értesülésén alapuló tények, vagy a törvényes vélelmek. A per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Az 1952-es Pp. 4 164. (1) bekezdésének ilyetén megfogalmazása a gyakorlatban jól kezelhető és alkalmazható volt, ez alapján ugyanis a törvény lehetőséget adott a bizonyítási teher megfordítására. Ezen a szabályozáson az új Pp. sem változtat, csupán a normaszöveget pontosítja, s bizonyítási kötelezettség helyett a bizonyítási érdek kifejezést használja. Úgy vélem, hogy az új Pp. ilyen megfogalmazása - egyetértve Kobler Ferenc véleményével - szerencsésebb, mint a bizonyítási kötelezettség szóhasználat. Kötelezettség esetén ugyanis feltételezhetnénk, hogy a másik fél rendelkezik olyan jogosultsággal, hogy a másik féltől követelje a bizonyítást, márpedig a feleknek nincs egymás relációjában ilyen jogosultságuk, tehát kötelezettségről sem beszélhetünk. Sőt, ha megvizsgáljuk a felek perbeli helyzetét, akkor azt láthatjuk, hogy annak kell bizonyítania, aki a perben valamit állít. Ha 4 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról (a továbbiakban: 1952-es Pp.) 5
egy egyszerű példán keresztül szemléltetjük a bizonyítási kötelezettséget, akkor azt látjuk, hogy ha a felperes azt állítja, hogy az alperes vele szemben jogsértést követett el, akkor azt valamilyen bizonyítékkal kell alátámasztania. Kötelezettséget feltételezve az alperes rendelkezhetne azzal a jogosultsággal, hogy a felperestől nemteljesítés esetén követelje, hogy bizonyítékkal támassza alá állításait. Ugyanakkor ez az alperes perbeli érdekeivel ellentétes volna, hiszen épp az áll az érdekében, hogy a felperes az állításait ne tudja bizonyítani. Éppen ezen okfejtésből következtetve gondolom azt, hogy sokkal inkább szerencsésebb bizonyítási érdekről beszélni semmint bizonyítási kötelezettségről. Eleget téve az anyagi jogszabályok speciális rendelkezéseinek, illetve a Pp. egyéb rendelkezéseinek, a törvény lehetőséget biztosít az ettől való eltérésre, vagyis a bizonyítási teher megfordulására. A törvény ugyanezen -ának (2)-(3) bekezdései új jogintézményként vezetik be a bizonyítási szükséghelyzet fogalmát. A bizonyítási szükséghelyzettel már a perjogi irodalom is foglalkozott, Tury Sándor például ezt a kérdést a valószínűségi bizonyítás meghonosításával kívánta megoldani, amely szerint nem csak a teljes meggyőzés, hanem a nagyfokú bizonyosság is elegendő volna ahhoz, hogy a bíró döntést hozzon. Nem általánosságban vezette volna be a megoldást, hanem csak olyan perekben, amelyekben a teljes bizonyosság nagy nehézségekbe ütközik, és ritkán lehetséges, mint pl. biztosítási perekben vagy orvosi műhiba perekben. A bizonyítási szükséghelyzet szabályait a bírói gyakorlat is alakította. A kirívóan információ-aszimmetrikus helyzetekben már eddig is felmentést adott a hátrányosabb helyzetben lévő fél számára azoknak a konkrét tényeknek az állítása és bizonyítása alól, amelyek szükségesek lettek volna egyébként a perbeli igénye sikeres érvényesítéséhez, és az ezt kizáró tényállítások és bizonyítások terhét az ellenfélre telepítették. A bizonyítási szükséghelyzet öt esetkörét szabályozza az új Pp.: a) ha a bizonyítási indítvány előterjesztéséhez szükséges adatok az ellenérdekű fél birtokában vannak, b) ha a tényállítás bizonyítása a bizonyító fél számára nem lehetséges, de az ellenérdekű féltől a tény ellenkezőjének bizonyítása elvárható lenne, c) ha a bizonyítás sikerességét az ellenérdekű fél meghiúsította, d) a törvény a jogsértő bizonyítási eszközök szabályozásának körében utal vissza a bizonyítási szükséghelyzet szablyaira a 269. (5) bekezdésben, végül e) ha a szemle az ellenérdekű fél magatartására visszavezethető okból hiúsul meg, a 331. (4) bekezdése 6
utal vissza a bizonyítási szükséghelyzet szabályaira. A törvény elkülönítve tartalmazza a bizonyítás módjaira, illetve a bizonyítási eszközökre vonatkozó legáltalánosabb szabályokat, közöttük újként nevesíti a kép- és hangfelvételeket, amelyek a technikai fejlődés következtében, a digitális kép- és hangrögzítés elterjedésével egyre nagyobb jelentőséget kapnak a polgári perben felvett bizonyítás során. Ezeket a bizonyítási eszközöket a tárgyi bizonyítási eszközök között tartja számon a törvény, azonban némileg különböznek azoktól. Ugyanis a kép- illetve hangfelvételek nem egy adott dolog jelenbeli állapotát rögzítik, hanem egy múltban történt eseményt vagy állapotot érzékeltetnek. 7
3. A jogsértő bizonyítási eszközök szabályozása az új Pp.-ben A bizonyítás szabályai körében jelentős újítás, hogy a Pp. 269. -a rendelkezik a jogsértő bizonyítási eszközökről és azok felhasználhatóságáról figyelemmel arra, hogy a kommunikációs és multimédiás eszközök fejlődésével a gyakorlatban ezen bizonyítékok felmerülése egyre gyakoribb. Többször merül fel az a kérdés, hogy felhasználhatók-e a jogellenes, vagy jogellenesen megszerzett bizonyítékok, ennek nyomán megkerülhetetlenné vált a törvényi szintű szabályozás megalkotása, melynek során az elsődleges szempont a vonatkozó bírósági joggyakorlatban kialakított jogelvek normaszintű rögzítése volt. Ezek a jogsértő bizonyítási eszközök a leggyakrabban titkos kép- és hangfelvételek formájában jelentkeznek, de egyre gyakoribb az elektronikus kapcsolattartás során a bizalmasan kezelt információk jogellenes felhasználásának, nyilvánosságra hozatalának, így a magánszféra sérelmének problémája. 5 Az 1952-es Pp. nem tartalmazott rendelkezéseket a jogsértő bizonyítási eszközökre vonatkozóan, így a bírói gyakorlat volt kénytelen joggyakorlatot kialakítani erre vonatkozóan, amelyben nagy segítségére volt a jogtudomány néhány jeles művelője. Ezeknek a bizonyítási eszközöknek a felhasználhatóságáról a szakirodalomban alapvetően három elmélet alakult ki. Az első elmélet Farkas József nevéhez köthető, aki szerint a bíróság az igazság kiderítése érdekében szabadon felhasználhat minden bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas, kivéve, ha a törvény valamely bizonyíték felhasználhatóságát kifejezetten megtiltja. Ezzel szemben Székely László a nyolcvanas évek végén a személyiségi jogok felértékelődése nyomán kategorikusan elutasította a jogellenesen szerzett bizonyítékok perbeli felhasználhatóságát. Szerinte ugyanis a legalitás elvéből kiindulva a Pp.-ben rögzített szabad bizonyítás elve nem értelmezhető úgy, hogy más jogszabályok betartását mellőzni lehetne. A titkos hangfelvételek polgári perbeli felhasználhatóságával kapcsolatban kialakult álláspontok könnyen tipizálhatók. A skála egyik szélső pontján helyezkedik el a titkosan készült hangfelvételeket bizonyítási eszközként feltétlen elfogadók véleménye, amely táborba sorolhatjuk Farkas Józsefet is. Bár elismerték, hogy a titokban készült hangfelvétel már 5 Nagy Adrienn: A bizonyítás megváltozott szabályai az új polgári perrendtartásban, Advocat 2017/különszám 19. o. 8
létrejötte pillanatában a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti, abból indultak ki, hogy a perbeli jóhiszeműség elvének érvényesülése a bizonyítás során nem terjedhet odáig, hogy szembe kerüljön az igazság kiderítésére irányuló követelménnyel. A jóhiszemű pervitel elve nem szolgálhat olyan törekvéseket, amelyek igazságellenesek, mert ilyenkor már eleve nem lehet jóhiszeműséget feltételezni. Nem tekintették nyomós ellenérvnek a személyiségi jogok védelmének igényét sem, szerintük azzal, hogy a hangfelvétel titokban készült, a személyhez fűződő jogok megsértése már megvalósult, ezen nem segít, ha a felvételt utóbb kizárnák a perbeli bizonyítás köréből, mert ez nem jelent sem védelmet, sem reparációt. Megítélésük szerint a bíróság előtti felhasználást, a lejátszást, a jogvédelem szükségessége mindig igazolja, a titokszféra sérelmét pedig kizárja az, hogy a bírósággal való közlés illetékteleneknek való jogellenes tudomásközvetítést semmiképpen nem jelent. A bíróság az igazság kiderítése érdekében, a szabad bizonyítás rendszerének megfelelően szabadon felhasználhat minden bizonyítékot, amely a tényállás kiderítésére alkalmas, hacsak valamely bizonyíték felhasználását a törvény kifejezetten nem tiltja. 6 A korabeli vitában elfoglalt pozíciójuk szerint a másik szélső értéket a titkos hangfelvételek bizonyítékként való felhasználását teljességgel elutasító vélemények képezik. Képviselői hivatkoznak az 1952-es Pp. azon rendelkezéseire is, amelyek nem engedik meg a tárgyi jog rendelkezéseivel szembenálló módon megszerzett bizonyítási eszköz figyelembevételét a tanúbizonyítás körében. A két kategorikus álláspontot képviselő iskola között egy megfogalmazásában és végkövetkeztetésében árnyaltabb közvetítő irányzat húzódott meg, amely igyekezett közelíteni a szembenálló elméleteket egymáshoz. Képviselői szerint nem kétséges, hogy az érintett személy beleegyezése nélkül, titkosan elkészített hangfelvétel a felhasználás mikéntjétől függetlenül személyiségi jogsérelem, ám ez önmagában nem teszi kizárttá a bizonyítékként való perbeli felhasználását. A bizonyításra és a személyiséghez fűződő jogok védelmére vonatkozó szabályokat külön-külön kell alkalmazni. A jogellenesen megszerzett, birtokban tartott és felhasznált hangfelvétel alapján nem tilos a bizonyítás a perben, de a bizonyító fél ellenfelét megilletik a számára Ptk.-ban biztosított személyiségvédelmi eszközök. 6 Farkas József: A műszaki fejlődés néhány hatása a polgári perbeli bizonyítási jogra; Jogtudományi Közlöny 1972/9. szám 435. o. 9
A Farkas József nevével fémjelzett iskola gondolatmenetének kiinduló pontja a bíróságoknak az igazság kiderítésére irányuló feltétlen kötelezettségének elvi tétele, ami közvetlenül a polgári per céljával, a reális, gyors és hatékony jogvédelem nyújtásának igényével kapcsolódik össze. Az objektív valóságnak megfelelő tényállás megállapításának legfőbb eszköze és biztosítéka, a perjog más elvei és intézményei mellett a szabad bizonyítási rendszer. Ennek értelmében a bíróság szabadon felhasználhat bármely elméletileg elképzelhető bizonyítékot, feltéve, hogy az a tényállás kiderítésére alkalmas, és feltéve azt is, hogy az adott bizonyíték felhasználását a törvény kifejezetten nem tiltja. Farkas József szerint a lehetséges konfliktus lényege az, hogy a bíróság jogellenesen előállt bizonyíték megengedésével nem adhat táptalajt a perbeli rosszhiszeműségnek, helyesebben annak, hogy valamelyik fél rosszhiszemű, jogellenes magatartása folytán (akár saját magatartásáról van szó, akár más személyről) kerüljön előnyös helyzetbe. Az ilyen felfogás alkalmas lehetne arra, hogy a perbeli feleket rosszhiszemű magatartásra ösztönözze. 7 Ez az ellenérv a szerző szerint azonban hamis. A jóhiszeműség elve nézete szerint nem szolgálhat igazságellenes tendenciákat a per menetében, mert az ilyen törekvése már eleve nem is lehet jóhiszemű. Konklúziója, hogy nem leget a perben a jóhiszemű pervitel elvét az igazság kiderítésére irányuló követelménnyel szembe állítani ezen a téren. Székely László szerint sem lehet, ennyiben egyetért Farkas József állásfoglalásával, azonban más érvek alapján jut el erre a következtetésre. Szerinte a jóhiszemű pervitel követelménye ugyanis valójában valami egészen más tartalmat hordoz, mint amit Farkas József neki tulajdonított. Székely szerint az 1952-es Pp. a feleket arra kötelezi, hogy jóhiszeműen gyakorolják perbeli jogaikat és teljesítsék perbeli kötelezettségeiket, illetőleg, hogy tartózkodjanak minden olyan eljárási cselekménytől és magatartástól, amely a per elhúzására, vagy az objektív igazság kiderítésének meghiúsításra irányul, illetve azt eredményezheti. Tulajdonképpen nem más, mint a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének polgári eljárásjogi megfogalmazása, amely a feleknek biztosított eljárási jogok társadalmi rendeltetésére utal akkor, amikor a jóhiszeműséget helyezi a joggyakorlás milyenségének megítélési pontjába. Ennyiben mondható el, hogy Székely egyetért Farkas álláspontjával 7 Farkas József: A műszaki fejlődés néhány hatása a polgári perbeli bizonyítási jogra; Jogtudományi Közlöny 1972/9. szám 433. o. 10
abban, hogy a jóhiszeműség és az igazság kiderítésének perbeli elvét nem lehet szembe állítani egymással, ugyanis a titkos hangfelvétel készítője alanyi jog híján Székely szerint nem a jóhiszemű pervitel elvével kerül összeütközésbe az általa választott bizonyítási móddal, hanem a felvétel elkészítésének pillanatától kezdve a jogellenesség talaján áll. A titkos felvételek készítése és perbeli felhasználása tehát nem a jóhiszemű pervitel elvébe ütközik, hanem ez sokkalta fajsúlyosabb alapelv érvényesülését veszélyezteti, a legalitást. 8 A legalitás elve ebben az értelemben akkor valósul meg Székely szerint, ha a bíróság elé került egyedi polgári ügy elbírálása során érvényesülnek a rá vonatkozó anyagi jogszabályok és mind szervezeti, mind pedig eljárási szempontból megtartották a bíráskodás törvényes rendjét. A legalitás elvének polgári perbeli érvényesülésének követelménye a bíróság számára is kötelezővé teszi, ágazati határokra tekintet nélkül, hogy a jogrendszer egészének, tehát a jogrend teljességét alkotó jogszabályok betartását és betartatását. Ha a jogalkotó rendelkezik arról, hogy a törvény által biztosított eljárási alanyi jogok milyen célt szolgálnak, mi azok rendeltetése, s egyben tilalmazza és szankcionálja az azokkal való visszaélést, akkor ebből az következik, hogy hibát követnénk el, ha csak a Pp. egyes rendelkezéseit tartanánk szem előtt a szabad bizonyítási rendszer korlátait kutatva. Ezek alapján Székely szerint a jogvédelmi legitimációs irányzat tétele, amely szerint a jogellenesen készült hangfelvétel bizonyítékként való felhasználása a Pp.-nek a jóhiszemű pervitel elvébe ütközik, hamis. Ezzel szemben, a titkos hangfelvétel nem a jóhiszeműség, hanem a legalitás elvével áll szemben, amely viszont eredetét tekintve nem tekinthető a polgári eljárásjog sui generis alapelvének, hanem rendszertanilag magasabb régiókból származik, következésképp az előbbi módszerű hierarchikus alárendelést sem tűri egy ágazati alapelv javára. Székely vitatja azt az álláspontot is, miszerint a jogellenesen elkészített hangfelvételnek a bíróság előtt való lejátszása nem jelenti az érdekelt személy személyiségi jogainak újabb megsértését. Az érvelés szerint a bírósági felhasználást, a bíróság előtt való lejátszást a jogvédelmi szükségesség mindig igazolja, valamint hogy a belső titokszféra sérelmét az illetéktelenekkel való jogellenes tudomás közvetítés valósítja meg, s a bírósággal való közlés illetéktelenekkel való közlésnek semmi esetre sem tekinthető. 9 Székely erre úgy reagál, hogy a jogosult 8 Székely László: A titkos hangfelvételek perbeli felhasználhatóságáról; Jogtudományi Közlöny 1988/11. szám 603-604. o. 9 Farkas József: A műszaki fejlődés néhány hatása a polgári perbeli bizonyítási jogra; Jogtudományi Közlöny 1972/9. szám 434. o. 11
hozzájárulása nélkül elkészített hangfelvétel felhasználása a Ptk.-nak a személyhez fűződő jogokról rendelkező szabályai közül nemcsak a képmás és hangfelvétel védelméről szóló szabályokba, hanem a magántitokhoz való személyiségi joggal is szembenállónak tűnik. A jogalkotó mindkét esetben általában tilalmazza az ilyen személyiségi javakkal való bármiféle visszaélést, s mint az elképzelhető legtipikusabb jogsértő magatartást, mindkét esetben kiemelik a vonatkozó törvényhelyek a hozzájárulás nélkül történő nyilvánosságra hozatal tilalmát. Ami az Orbán László által képviselt közvetítő iskola állásfoglalását illeti, miszerint a titkos felvételek készítésének következményeit is érvényesíteni kívánta a személyhez fűződő jogok megsértésének a Ptk.-ban szabályozott szankciók formájában, azaz fenntartás nélkül utat engedett ugyan a jogellenesen készült hangfelvétel perbeli bizonyítékként való felhasználásának, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bizonyító félnek a jogsértőnek viselnie kell cselekménye polgári jogi, vagy esetleg büntetőjogi következményeit. 10 Székely szerint ez az álláspont gyakorlatilag tarthatatlan megoldásra vezetne. Feltéve, de nem megengedve ugyanis, hogy valaki a bíróság egyik tanácsa előtt jogot érvényesítsen sikerrel egy olyan bizonyítékra alapozva, amelynek alkalmazásáért ugyanannak a bíróságnak egy másik tanácsa elmarasztalja, az elméletileg nem kevesebbet jelenten, mint hogy feladnánk az igazságszolgáltatás konzisztenciájának elvét, gyakorlatilag pedig azt, hogy tovább rontaná az igazságszolgáltatásról a társadalmi közmegítélésben kialakult egyébként sem túlzottan vonzó képet. 11 A közvetítő iskola másik irányzatának álláspontjával kapcsolatban kifejti, hogy elméletben nem képzelhető el olyan, a polgári per útján rendezést kívánó konfliktus, amelyben a jogérvényesítést csak a jogellenesen beszerzett és felhasznált bizonyítási eszköz garantálhatja. Meglátásom szerint azonban, ahogyan azt a dolgozatomban ki is fejtem, a gyakorlati életben ennek az elméleti eszmefuttatásnak ellenére előfordulnak olyan helyzetek, amelyben a bizonyító fél más módon nem tudja a bíróság előtt alátámasztani állításait. Kengyel Miklós szerint a jogellenes bizonyítási eszközök perbeli felhasználhatósága körében a viszonylagossági (más néven viszonossági) elvet kell követni. Azaz a bíróságnak 10 Orbán László: A hangfelvétel alkalmazásának néhány kérdése a polgári eljárásban; Polgári Eljárásjogi Füzetek VIII. 172. o. 11 Székely László: A titkos hangfelvételek perbeli felhasználhatóságáról, Jogtudományi Közlöny 1988/11. szám 603-606. o. 12
a konkrét jogvitában mérlegeléssel kell eldöntenie azt, hogy a bizonyíték megszerzésében megnyilvánuló jogellenesség összemérhető-e az ellenérdekű fél esetleges jogsértő magatartásával, azonban ezt egzakt jogszabályokkal nem lehet körülírni. Az új törvény alkotói, - véleményem szerint helyesen- Kengyel Miklós elméletét vették alapul a kódex megalkotásánál. Így a jogsértő bizonyítási eszközök bizonyítékként való értékelése a bírói mérlegelési jogkör részét képezi. Ő ugyanis belátta azt, hogyha Farkas József elméletét veszi alapul a jogalkotó, és a szabad bizonyítás elve alapján minden jogellenesen beszerzett vagy előállított bizonyítékot figyelembe vehet a bíróság az ügy eldöntése érdekében, akkor Székely László elképzelt jövőképe beteljesülni látszanék, és nem volna, ami az érintett feleket visszatartja attól, hogy ne jogellenes bizonyítékokkal támasszák alá igazukat; érvényesülne a cél szentesíti az eszközt elv, márpedig egy jogállamban nem alkothatók olyan törvények, melyek a polgárait arra ösztönzik, hogy mások jogainak megsértésével szerezzenek be a per eldöntése szempontjából releváns bizonyítékokat és jussanak ezáltal előnyhöz. A viszonylagossági elv beemelése az új eljárásjogi törvénybe véleményem szerint azért lehet hasznos a jövőre nézve, mert azáltal, hogy a jogellenes bizonyítékok nem kerülnek kategorikus elutasításra, azok sincsenek kvázi megfosztva a védekezés lehetőségétől, akiket mások jogellenes cselekménye juttatott kényszerhelyzetbe. Úgy gondolom, hogy Kengyel Miklós elgondolásával, -miszerint ennek a szabályozása nem képzelhető el konkrét, minden esetre alkalmazandó jogszabályhellyel- egyet lehet érteni, hiszen ezek esetenként más és más körülmények között fordulnak elő. Így csakis bírói mérlegelési jogkörben lehet megítélni, hogy az adott ügyben bíróság elé terjesztett jogsértő bizonyítási eszköz megszerzésében megnyilvánuló jogellenesség összemérhető-e az ellenérdekű fél esetleges jogsértő magatartásával. Ugyanakkor Kengyel a mérlegelés jogköréből kizárja a bűncselekmények elkövetését, valamint az új Pp. szabályaival ellentétben - a személyiségi jogok megsértését is, mert az ily módon megszerzett bizonyítékok semmilyen körülmények között nem használhatók fel. 12 Az új Pp. 269. -a értelmében főszabály szerint a jogsértő bizonyítási eszköz nem használható fel a polgári perben, ezzel a generálklauzulával próbálja meg a jogalkotó visszatartani a feleket attól, hogy a perben releváns tények igazolására szolgáló 12 Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog, Osiris Kiadó, Bp. 2013. 210. o 13
bizonyítékokat következetesen jogsértő módon szerezzék be. Fontosnak tartom megvizsgálni, hogy jogsértő bizonyítási eszköz hogyan jöhet létre. Tágan szemlélve a lehetőségeket arra a következtetésre juthatunk, hogy jogsértő bizonyítási eszköz keletkezhet azáltal, hogy a fél eljárásjogi szabályokat sért meg. Ebben az esetben az eljáró bíróságnak egyszerű dolga van, ugyanis ilyenkor nem veheti figyelembe azt a döntés meghozatalánál. A másik nagy csoportba azok a jogsértő bizonyítási eszközök tartoznak, amelyek anyagi jogi szabályok megsértésével, vagy a másik fél személyiségi jogainak, vagy más alapjogának megsértésével keletkezett, vagy szerezték meg, került átadásra, vagy bemutatásra. Jogsértőnek minősül a jogszerűen előállított bizonyítási eszköz, ha a megszerzése például lopás útján megy végbe, vagy ha a fél olyan személytől szerzi meg jogszerűen az eszközt, aki korábban jogsértő módon jutott hozzá. Ezzel a jogalkotó azt akarja elérni, hogy a jogsértő bizonyítási eszköz pusztán egy jogszerű átadás beiktatásával a láncolatba, ne minősülhessen jogszerűen megszerzett bizonyítási eszköznek. De abban az esetben is jogsértő bizonyítási eszközről beszélünk, ha az eszköz szintén jogszerű módon jött létre, de a perbeli felhasználása az érintettnek nem állt szándékában; vagyis a fél az érintett engedélye, beleegyezése nélkül használta fel a perben. 13 Érdekes kérdésként merül fel az az esetkör, amikor a bizonyítási eszköz csak egy része minősül jogsértőnek. A törvényi rendelkezésekből és jogalkotói szándékból kiindulva, az eljárás során arra kell törekedni, hogy amennyiben a más módon nem tudja a fél az állítását bizonyítani, akkor a bizonyítási eszközt kell jogszerűvé tenni. Ellenkező esetben a per szempontjából jelentős tények bizonyítására alkalmas peradat kerülne kizárásra az eljárásból. Ahhoz, hogy tudjuk, mely bizonyítékok tartoznak e generálklauzula alá a jogalkotó a 269. (1) bekezdésében meghatározza a jogsértő bizonyítási eszköz fogalmát. Jogsértőnek minősül az a bizonyítási eszköz: a) amelyet az élethez és testi épséghez fűződő jog megsértésével vagy erre irányuló fenyegetéssel szereztek meg, illetve állítottak elő; 13 Varga István - Éless Tamás (szerk.): Szakértői Javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára, HVG- ORAC Kiadó, Budapest 2016. 395-396. o. 14
b) amely egyéb jogsértő módon keletkezett; c) amelyet jogsértő módon szereztek meg; d) amelynek a bíróság elé terjesztése személyiségi jogot sértene. Ezen jogszabályhely (1) bekezdésének a) pontja nevesíti azt az abszolút kizáró okot, amely fennállása esetén a bíróság köteles figyelmen kívül hagyni a fél által hivatkozott bizonyítási eszközt. Ha ez az abszolút kizáró ok nem áll fenn, a jogsértő bizonyítási eszköz felhasználhatósága tárgyában tehát a b)-d) esetekben - a bíróság dönt, meghatározott szempontrendszer figyelembevételével, mérlegelési jogkörében eljárva. Ugyanis a jogellenes bizonyítási eszköz kirekesztése a bizonyítási eljárásból nagymértékben megnehezíti, adott esetben meg is hiúsíthatja a fél bizonyítását. Ezzel a hatással szemben áll a bizonyítási eszköz kirekesztését kérő fél jóhiszemű pervitelt tanúsító eljárás-támogatási kötelezettsége, illetve a perben részt vevő egyéb személy közreműködési kötelezettsége. A jóhiszeműség elve és az eljárástámogatás kötelezettsége a felektől egyik oldalról a jogsértésmentességet, másik oldalról a jogérvényesülés-támogatást követeli meg. Az ellenérdekű fél közreműködésére akkor lehet számítani, ha a bizonyító fél az ellenfél miatt bizonyítási szükséghelyzetbe kerül. Ezen kivételes esetkört leszámítva az ellenérdekelt fél a bizonyítási eszköz jogellenességének állításával, illetve bizonyításával megakadályozhatja a bizonyításban érdekelt fél bizonyítását. A jogsértő bizonyítási eszköz ugyanis monopóliumot teremt az adott bizonyítási eszköz tekintetében a bizonyításban ellenérdekelt fél oldalán. Ez vagy azáltal jön létre, hogy az érintett ellenfél nem adott engedélyt vagy hozzájárulást a felhasználására, vagy pedig azáltal, hogy a jogsértésre irányadó szabályok egyszerűen nem teszik lehetővé az engedély, illetve hozzájárulás megadását. Mindezek alapján, amennyiben a monopólium a fél bizonyítását objektíve lehetetlenné teszi, a bíróság azt a tényt, amely tekintetében a fél bizonyítási szükséghelyzetben van, valósnak fogadja el. A bizonyítás objektív lehetetlensége abban nyilvánul meg, hogy az információs monopóliumra visszavezethetően nem is létezhet jogszerűen előállított bizonyítási eszköz. Ez ugyanakkor nem feltétlenül zárja ki minden esetben objektív módon a jogszerű bizonyítási eszközzel történő bizonyítást. Vizsgálni kell, hogy a bizonyító fél mennyire járt el gondosan a jogszerű bizonyítási eszközökkel való bizonyítás érdekében vagyis, hogy a bizonyító fél szempontjából - azaz szubjektíve -, mennyire minősül a bizonyítás lehetetlennek. Ebből kifolyólag a felek fegyveregyenlőségének biztosítása céljából a 15
szükséghelyzetre hivatkozó félnek bizonyítania kell, hogy a perben jelentős tény bizonyítására alkalmas, nem jogsértő bizonyítási eszközök szolgáltatása érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben tőle elvárható volt. Amennyiben tehát létezik jogszerű módja is a bizonyításnak - ergo objektíve nem lehetetlen -, még ha az nehezebb vagy bonyolultabb is, mint a jogellenes út, a félnek azt kell választania. Amennyiben a bíróság nem találja felhasználhatónak a bizonyítási eszközt, és a bizonyító fél más módon nem tudja bizonyítani az általa tett állításokat, a bíróság alkalmazhatja a fentiekben már megemlített bizonyítási szükséghelyzet szabályait, ugyanakkor a bíróság ezzel nem okozhatja alapvető jogok sérelmét, és figyelemmel kell lennie az Alkotmánybíróság jogsértő bizonyítékok felhasználásával kapcsolatos döntéseire, valamint a nemzetközi és Európai Uniós joggyakorlatra is. Ami a szabályozást illeti, fontosnak tartom kiemelni ugyanezen jogszabályhely (2), illetve (3) bekezdéseit is. A jogalkotó ezekben a rendelkezésekben világossá teszi, hogy a bíróságnak nem feladata a bizonyítékot abból a szempontból külön vizsgálnia, hogy az jogsértő bizonyítási eszköznek minősül-e vagy sem. Ugyanakkor, ha a bizonyítási eszköz nyilvánvalóan jogsértő (például, ha a hangfelvételen hallatszik, ahogy az egyik fél a másikat életveszélyesen megfenyegeti), akkor azt a bíróság hivatalból figyelembe veszi, s erről a feleket tájékoztatja. (Gyakorlatilag ezzel megteremti az ellenbizonyítás lehetőségét a felek számára arra vonatkozóan, hogy a bizonyítási eszköz jogsértő-e vagy sem). Általában véve a bizonyítási eszközök csak nagyon kis hányadánál lehet azonnal megállapítani annak jogsértő voltát, a legtöbbről ugyanis csak bizonyos háttérinformációk birtokában állapítható meg, hogy jogsértő-e a bizonyítási eszköz. Épp ezért logikus a törvény azon rendelkezése a (3) bekezdésben, hogy ha a bizonyítási eszköz nem nyilvánvalóan jogsértő, akkor a bizonyítási eszközt előterjesztő fél ellenfelének kell bejelenteni a peradat jogsértő voltát. A törvénynek ugyanis nem feladata a perben résztvevőknek általános védelmet nyújtani a jogsértő bizonyítási eszközök felhasználásával szemben, csak azoknak, akik ezzel a védelemmel élni kívánnak. Az ellenérdekű fél ugyanis dönthet úgy is, hogy noha tisztában van azzal, hogy a bizonyítási eszköz jogsértő, mégsem jelzi azt a bíróság felé, vagy kifejezett hozzájárulását adja a peradat bíróság elé tárásához, mert, ha nem így tesz, akkor a per szempontjából jelentős, releváns információtól fosztja meg a bíróságot. Amennyiben úgy dönt, hogy bejelenti a bizonyítási eszköz jogsértő jellegét a bíróságnak, erre vonatkozóan a Pp. nem tartalmaz külön rendelkezéseket, tehát a 16
bizonyításra vonatkozó általános szabályok alkalmazandók, a tanúvallomásokra vonatkozó eltérések figyelembevételével. A jogsértő bizonyítási eszközök előállítása ugyanis általában hiányos, elégtelen, vagy egyáltalán nem létező dokumentációval történik meg jogsértő jellegükből adódóan, tehát sok esetben az egyetlen bizonyítási eszköz, amely ezen jelleg bizonyítására alkalmazható lehet az a tanúvallomás. Mindezek alapján méltánytalan volna, ha a bizonyítás a vallomástételi akadályokra hivatkozva válnék sikertelenné. Ezek az akadályok ugyanis olyan esetköröket fednek le, amelyekre a tanú hivatkozhatnék; pl.: a tárgyi bizonyítási eszköz tolvaja hivatkozhatna az önvádra kötelezés tilalmára, vagy a titkos hangfelvétel készítésekor jelenlévő hozzátartozó hivatkozhatna hozzátartozói viszonyára. 14 (Jóllehet az önvádra kötelezés tilalma büntető eljárásjogi fogalom, azonban ebben az esetben a polgári eljárás során is bír relevanciával, hiszen a jogsértő bizonyítási eszközt felhasználó félnek azáltal, hogy azt a bíróság elé tárja, viselnie kell a jogsértésből fakadó, akár büntetőjogi jogkövetkezményeket is.) Fontos megjegyezni, hogy a harmadik személynek a jogsértő bizonyítási eszközhöz kapcsolódó közreműködési kötelezettsége az általános közreműködési kötelezettségének terjedelméhez igazodik, tehát mondjuk a tanú oly mértékben jogosult megakadályozni a bizonyítás sikerességét, amilyen mértékben a tanúvallomást is megtagadhatná. A bekezdés második mondata azt gondolom, hogy egy képilletve hangfelvételre vetítve nem tűnik életszerűnek, azonban más bizonyítási eszközök esetén megállja a helyét. A jogellenes bizonyítási eszköz kirekesztése a bizonyítási eljárásból nagymértékben megnehezítheti, sőt akár meg is hiúsíthatja a fél bizonyítását. Ugyanakkor a jóhiszeműség elve és az eljárástámogatás kötelezettsége a felektől egyik oldalról a jogsértésmentességet, másik oldalról a jogérvényesülés-támogatást követeli meg. Az ellenérdekelt fél közreműködésére akkor lehet számítani, ha a bizonyító fél az ellenfél miatt bizonyítási szükséghelyzetbe kerül. Az új Pp. 269. (4) bekezdésében a jogalkotó ezt a körülményt veszi figyelembe, és próbál olyan szabályozási környezetet megteremteni, amely alkalmas a jogsértő bizonyítékok perbeli felhasználásának sokszínűségére reagálni. Erre a jogalkotó a legalkalmasabb megoldásnak azt tartja, ha a bírói mérlegelési jogkörbe utalja ennek a kérdésnek az eldöntését. A jelen bekezdésben foglaltak tulajdonképpen a bírói gyakorlat 14 Varga István - Éless Tamás (szerk.): Szakértői Javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára, HVG- ORAC Kiadó, Budapest 2016. 399. o. 17
jogszabályi formába történő átültetése. A dolgozatban a későbbiek során kerülnek elemzésre azok a jogesetek, amelyek a joggyakorlat kialakításra voltak alkalmasak és egyúttal megteremtették a jelen jogi szabályozás tartalmának nagy részét. A (4) bekezdés b) pontja Kengyel Miklós viszonylagossági elméletét foglalja magában, amely alapján a jogsértő bizonyítási eszköz perbeli felhasználásával okozott jogsérelem nem terjeszkedhet túl az érvényesíteni kívánt jogi érdeken. A fent idézett c) pont a bírósági határozatokban következetesen hivatkozott, a jogsértő bizonyítási eszközöktől elvárt ügydöntő jelleget tömöríti törvényi rendelkezés keretébe. Valamint ez alapján a bíróságnak vizsgálnia kell azt is, hogy a bizonyítási eszköz az ügy szempontjából hordoz-e magában olyan releváns információt, amely, ha kirekesztésre kerül a bizonyítékok köréből, akkor az ügyben nem hozható megnyugtató döntés. Mindazonáltal továbbra is úgy vélem, hogy a bizonyítási eszköz, a perbeli felek által történő, ügydöntő jelleggel való felruházása meglehetősen szubjektív szempontok alapján történik. A hivatkozott d) és e) pontok szintén a bírói gyakorlatból átemelt rendelkezések, amelyek szerint a bíróságnak a jogsértő módon keletkezett bizonyíték vizsgálatakor a többi bizonyítási eszköz súlyát és az eset összes körülményeit figyelembe véve kell döntést hoznia azt illetően, hogy szükségesnek látja-e, bizonyítékként értékelje azt. Amennyiben az egyéb bizonyítási eszközök, valamint a felek előadásai, illetve az ügy összes körülményei alapján a bíróság úgy ítéli meg, hogy megnyugtató döntés hozható az ügyben, úgy nem szükséges bizonyítékként figyelembe venni. Alapvetően úgy gondolom, hogy az volna a kívánatos minden eljárás során, hogy az ügyben vitatott jogsértés kapcsán meghozott döntéshez olyan úton jusson el a bíróság, amely nem okoz további jogértést a feleknek. Ez alapján - ahogyan az a szabályozásból is kitűnik -, csak, mint ultima ratio kerülhet befogadásra a jogsértő bizonyíték, a fenti feltételek teljesülése esetén. Az új Pp. 269. -ának fent idézett rendelkezései közül az (5) bekezdés arra az esetre tartalmaz rendelkezést, ha a bizonyítási eszköz a (4) bekezdésben foglaltaknak nem felel meg, tehát nem használható fel a bíróság megítélése szerint a perben bizonyítási eszközként, ugyanakkor a fél más módon nem tudja bizonyítani állításait. Erre az esetre a bizonyítási szükséghelyzet szabályait rendeli alkalmazni a jogszabályhely. A jogalkotó feltételezi azt, hogy ilyen eset akkor áll elő, ha a felek között információ aszimmetrikus helyzet áll fenn. A korábbi szabályozás szerint a bíróság az ilyen helyzetekben a bizonyítási teher 18
megfordításával próbálta az információtól elzárt felet kedvezőbb helyzetbe hozni. A bírósági esetjog azt mutatja, hogy a per szempontjából releváns adatoktól elzárt fél saját magát próbálja az eljárás során kedvezőbb helyzetbe hozni azzal, hogy olyan bizonyítási eszközök felhasználásához folyamodik, amelyek jogsértőnek minősülnek. Mivel a jogalkotói szándék nem arra irányul, hogy a rendelkezésekkel a feleket ellehetetlenítsék a bizonyítási eljárásban, így ezen jogi megoldással lehetősége nyílik a félnek abban az esetben is állításait bizonyítékokkal alátámasztani, amennyiben azok a perben jelentős ténynek minősülnek és azt másként bizonyítani nem tudja. Az idézett jogszabályhely (6) bekezdése kiterjeszti a rendelkezést a tárgyi bizonyítási eszközök körén kívülre is. Az alább ismertetésre kerülő jogesetekben is jól látható, hogy a jogalkalmazók a leggyakrabban jogsértő bizonyítási eszközökkel kép- és hangfelvételek formájában találkoztak. Azonban a jogalkotó véleményem szerint helyesen - a jogsértő bizonyítási eszközökre vonatkozó szabályokat kiterjeszti az egyéb bizonyítási eszközökre is. Ugyanis ellenkező esetben azt sugallaná a törvényi szabályozás, hogy jogsértő módon csak a tárgyi bizonyítékok, illetve a kép- és hangfelvételek használhatók fel, vagy szerezhetők be, vagy állíthatók elő jogsértő módon, holott ugyanúgy megtörténhet ez más bizonyítási eszközökkel is. Csak, hogy példát említsek ennek alátámasztására, nem egyszer fordul elő, hogy a vallomást tevő tanúk külön felvilágosításon esnek át az ügyben érdekelt fél részéről, hogy a bíróság előtt mit, s hogyan mondjon el, mit hallgasson el, vagy mire ne emlékezzen. De ha azt az esetet vesszük figyelembe, amikor mindkét fél szakértői véleményt csatol be bizonyítási eszközként, s ugyanarról a körülményről két külön szakértő képes egymással szöges ellentétben álló szakértői véleményt kiadni. Persze mondhatjuk, hogy másként látják az adott kérdést, s ehhez minden joguk meg is van. Azonban véleményem szerint egy peres eljárásban a szakértői vélemény lényege éppen abban áll, hogy a kérdésben jártas, pártatlan, ezáltal objektív vélemény kialakítására képes személy adjon egy szakmailag helytálló véleményt, amely alkalmas lehet akár az ügy eldöntésére is (de legalábbis a bíróság nyugodtan támaszkodhat a szakértői véleményben leírtakra). 19
4. Az 1952-es Pp. mentén kialakult bírósági joggyakorlat A következőkben néhány bírósági határozattal szeretném szemléltetni azt, hogy az új Pp. 269. -ában foglaltaknak igen is van helye és létjogosultsága a törvényben, továbbá azt, hogy a rendelkezés összhangban áll a bírák által kialakított joggyakorlattal. A bírósági ítéletek nagy hányadában, ahol jogsértő bizonyítási eszközök, javarészt kép-, és hangfelvételek kerülnek bizonyítékként becsatolásra, visszatérően hivatkozik a bíróság a BH1985.57. szám alatt közzétett eseti döntésre, amely gyakorlatilag az első olyan jogesetnek tekinthető, amelyben a bíróság két alapjog összeütközésében kellett, hogy vizsgálja ezt a kérdéskört. A Legfelsőbb Bíróság előtt befejeződött ügyben a felperes és alperes egymással szomszédos lakásban éltek. A vékony falaknak köszönhetően alpereshez áthallatszottak felperes szidalmai a másik lakásból, amelyről alperes több alkalommal hangfelvételt készített. Ezeket a hangfelvételeket a felperessel szemben megindított szabálysértési eljárásban fel is használták a becsületsértés bizonyítására. Ezt követően a felperes rágalmazás vétsége miatt büntető feljelentést tett, az ügyeket egyesítették, s az eljárást felfüggesztették. A felperes polgári ügyben folyamatban lévő eljárás során előadta, hogy az alperesek megsértették a személyhez fűződő jogát azzal, hogy a lakásban folytatott beszélgetésről hangfelvételt készítettek, valamint azáltal, hogy ezeket a szabálysértési eljárásban lejátszották. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, megállapítva, hogy az alperesek nem sértették meg a felperes személyhez fűződő jogát, ugyanakkor a felperes a sértő kiabálásával gátolta alpereseket a lakáshasználatban. A másodfokú bíróság az ítéletet részben megváltoztatta, s megállapította, hogy az alperesek megsértették a felperes személyhez fűződő jogát, mert az indokolás szerint a más hangjáról készült felvétel személyiségi jogot sért akkor is, ha a felvétel a saját lakásában készül. Az ilyen eljárásra az sem ad okot, ha a másik felet zavarja a lakáshasználatban a felperes megnyilvánulása, mert jogsértésre nem lehet jogsértéssel válaszolni. Ugyanakkor megállapította azt is, hogy a hangfelvételnek a szabálysértési eljárásban történő felhasználása nem sértette a felperes személyiségi jogát, mert az igazság kiderítése olyan fontos társadalmi érdeknek minősül, amelyre tekintettel a jogsértő bizonyítási eszköz is felhasználható. A jogerős ítélet ellen törvényességi óvást nyújtottak be a Legfelsőbb Bírósághoz, amely megállapította, hogy adott 20
esetben nem minősül a felperes jogvédte érdekkörébe történő behatolásnak az, hogy az alperesre vonatkozó szidalmairól az alperes hangfelvételt készített. Megállapította azt is, hogy a hangfelvétel bírósági eljárásban történő felhasználása nyilvánosságra hozatalnak minősül, és tekintettel kell lenni a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeire, amely mindkét felet terheli. Ez alapján, és az 1959. évi IV. tv. hivatkozott szakasza alapján a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a bíróság, vagy más hatóság előtt folyó eljárásban az igazság érvényesülésének biztosítása közérdek, és a bizonyítás ezt a célt szolgálja. Nem lehet ezért, az egyébként is jogsértés nélkül készült hangfelvétel felhasználását visszaélésnek tekinteni, ha ez a hangfelvétel felhasználójával szemben elkövetett jogsértéssel kapcsolatos bizonyítás érdekében történik. 15 Amint az a fenti jogesetből is látható, a bírói gyakorlat már az 1980-as évek közepétől az igazság kiderítésével szemben másodlagosnak tekintette a személyiségi jogaiban megsértett fél érdekeit, és következetesen arra az álláspontra helyezkedett (néhány eseti döntést leszámítva), hogy a jogellenesen készített hangfelvételek bírósági vagy szabálysértési eljárásban bizonyítékként való előterjesztése során közömbös, hogy a hangfelvétel készítése a személyiségi jogok megsértésével, vagy ilyen jogsértés nélkül történt-e. A bírói joggyakorlat alakulása terén mérföldkőnek tekinthető a BH1993. 365. számú eseti döntés, ugyanis ebben az eseti döntésben jelenik meg átütő erővel a viszonossági elmélet érvényesülésének követelménye - különösen a titokban készült hangfelvétel felhasználhatósága vonatkozásában -, amely alapján a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az eljáró bíróságnak mérlegelnie kell a felek nyilatkozataihoz képest, hogy a Pp. szabad bizonyítási rendszerébe miként illeszthető be a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye. A jogesetben foglalt tényállás szerint az O. D. Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnöke, az alperes pedig a szövetkezet belső ellenőre volt. A termelőszövetkezet a területén lévő téglagyári épületeket csirkenevelés céljára bérbe adta különböző vállalkozóknak, illetve alperes is szerződést kötött az épület bérletére. A csirkeneveléshez szükséges olajkazánokat és -tartályokat az alperes a termelőszövetkezet közreműködésével vásárolta meg, majd alperest nyugalmazták, azonban ezzel a csirkenevelés nem szűnt meg. A felperes keresetében 15 BH1985.57. 21
azt adta elő, hogy az alperessel kötött megállapodás alapján a csirketenyésztést közösen végezték, s az induláshoz az alperest pénzösszeggel segítette, a közreműködés alapján a nyereség 50%-ára volt jogosult. Az alperes azonban a haszonból nem részesítette. Az alperes fellebbezése folytán lezajlott másodfokú eljárás ellen törvényességi óvást emeltek. Az eljárás során a korábbiakban a felperes követelése megalapozásául szolgáló tényállításait hitelt érdemlő módon nem bizonyította. Ezt követően felperes egy hangfelvételt kívánt a perben bizonyítékul felhasználni, amelyre nézve azt adta elő, hogy tartalma azonos azzal a beszélgetéssel, amelyet az előkészítő irata tartalmaz. Alperes a hangszalag bizonyítékként történő felhasználását megtagadta, amit a bíróság úgy értékelt, hogy annak tartalma azonos az előkészítő iratban foglaltakkal, így azt bizonyítékként értékelte. Mivel alperes a hangszalag manipulálására hivatkozott és vitatta annak tartalmi valódiságát ez további bizonyítás lefolytatását indokolja. Az új eljárásban arra vonatkozóan, hogy a hangszalag felhasználható-e, a bíróságnak a felek nyilatkozataihoz képest mérlegelnie kell, hogy a Ppnek a szabad bizonyítási rendszerébe miként illeszthető be a Ptk. 80. -ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés. Mindezek alapján, a hangszalag valódiságát a bíróság köteles vizsgálni, amennyiben erre vonatkozó kifogás érkezik a fél részéről. 16 A dolgozatomban korábban már utaltam arra, hogy a jogsértő bizonyítékok becsatolása a leggyakrabban kép- és hangfelvétel útján történhet meg, amelyre példa a BH.2000.485. szám alatti eseti döntéssel közzétett Legfelsőbb Bírósági határozat, amely egy birtokháborítási ügy kapcsán született meg. Az ügyben a felperes és alperes társbérlői voltak egy önkormányzati bérlakásnak, melyben egy alkalommal a közös használatban álló helységből felperes alperes használati tárgyait eltávolította, amelyet alperes videófelvételen rögzített. Alperes birtokvédelmet kért, s ezen közigazgatási eljárás keretében használta fel -mint bizonyítási eszközt-, a szóban forgó jogsértő cselekményről készült felvételt. A felperes keresetében bíróságtól annak megállapítását kérte, hogy az alperes képmással élt vissza akkor, amikor az, a róla engedély nélkül készített videófelvételt a közigazgatási eljárás során felhasználta. Az elsőfokú bíróság határozatában a következőket állapította meg: A felperes a videófelvétel elkészítése ellen nem tiltakozott, ezért a felvétel elkészítése jogszerű volt. Annak felhasználása [ ] sem volt jogellenes, miután azt az alperes kizárólag az igazság 16 BH1993.365. 22
érvényesülésének biztosítása érdekében mutatta be a közigazgatási hatóság ügyintézőinek. A másodfokú eljárást követően alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben az akkor még Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a videófelvétel a peres felek jogvitája szempontjából ügydöntő bizonyítéknak minősült [ ] A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében rámutatott 17 arra, hogy az igazság érvényesülésének biztosítása közérdek. Amennyiben a videófelvétel kizárólag bizonyítási célból került felhasználásra, a felhasználást nem lehet visszaélésnek tekinteni. 18 A röviden összefoglalt jogesetből kiderül számunkra, hogy ekkor a Legfelsőbb Bíróság azon az állásponton volt, hogy amennyiben valaki a felvételt bizonyítási célra használja fel, az nem minősül képmással való visszaélésnek. Ezt gyakorlatilag nevezhetjük minden felhasználást megengedő álláspontnak 19, mert az elkészült felvételnek egy bírósági eljárásban gyakorlatilag a bizonyításon kívüli más célra történő felhasználása elképzelhetetlen. Ugyanezt a felfogást támasztja alá az az eset, melyre vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban hozott döntését a BH2001. 110. szám alatt tette közzé, amelyben egy önkormányzati képviselő, e minőségében tett olyan valótlan kijelentéseket, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy az ott megnevezett jogi személy jó hírnevét megsértse. A képviselő által tett kijelentésekről hangfelvétel készült, amelyet egy harmadik személy (a polgármester) adott át a jogi személy képviselőjének, aki azt írásba is foglalta, s az alperes tiltakozása ellenére a jogerős ítélet szerint függetlenül attól, hogy a hangfelvétel elkészítése vagy a felperesnek való átadása etikátlan vagy jogszerűtlen volt-e, mint bizonyíték a perben értékelhető volt. A jogerős ítélet ellen alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amely eljárás során a Legfelsőbb Bíróság többek között az alábbiakat állapította meg: [ ] Nem jogszabálysértő a jogerős ítéletnek az az álláspontja, hogy a felperes által csatolt hangfelvétel tartalma a perben bizonyítékként felhasználható. [ ] Helyesen utalt arra a jogerős ítélet, hogy más nyilatkozatát tartalmazó hangfelvétel akkor is felhasználható a polgári perben bizonyítékként, ha esetleg a személyhez fűződő jogok megsértésével keletkezett, vagy jutott nyilvánosságra 20 Ebből a bírósági határozatból is azt a 17 BH1985.57. 18 BH2000.485. 19 Grád András: Lesben álló bizonyítás - a titkos felvételek felhasználhatósága a bírósági eljárásban; Családi Jog 2016/3. szám 25-33. o. 20 BH2001.110. 23