GAZDASÁG ÉS JOG TEMATIKUS JOGI SZAKLAPOK. XXVI. évfolyam, május VARGA ZS. ANDRÁS Az Alaptörvény hatályosulása. 3.

GAZDASÁG ÉS JOG VARGA ZS. ANDRÁS Az Alaptörvény hatályosulása 3. oldal SZIKORA VERONIKA Társasági jogi szabályozási modellek Európában 9. oldal VEREBICS JÁNOS A szállítási szerződésről egykor és most 16. oldal TÖRÖK TAMÁS Az azonnali végrehajthatóság szabályozásának két alapkérdése II. 21. oldal BORBÁS ESZTER MÉSZÁROS PÁL Az új európai uniós védjegyrendelet legutóbbi változásairól 26. oldal 5 XXVI. évfolyam, 2018. május www.hvgorac.hu TEMATIKUS JOGI SZAKLAPOK

GDPR Általános Adatvédelmi Rendelet és a kapcsolódó javaslatok Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (Általános Adatvédelmi Rendelet, GDPR) Az Európai Parlament és a Tanács rendelete (javaslat) Az elektronikus hírközlés során a magánélet tiszteletben tartásáról és a személyes adatok védelméről, valamint a 2002/58/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (elektronikus hírközlési adatvédelmi rendelet) Ára: 2590 Ft 2011. évi CXII. törvény Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.) Előterjesztés Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXXII. törvény (Infotv.) jogharmonizációs célú módosításáról A gyűjteményt 2018. március 26-án zártuk le. Az Elektronikus hírközlési adatvédelmi rendeletből és az Infotv. módosításáról szóló törvényből ekkor még elfogadott, kihirdetett szöveg nem állt rendelkezésünkre, így az ekkor ismert javaslatokat használtuk a 2018. május 25-én hatályos állapot megállapításához. A jogszabályok végleges szövege ettől eltérhet. Az Infotv. az előterjesztés által bevezetendő módosításokat is tartalmazza. A GDPR magyarázata Szerzők: Jóri András, Soós Andrea Klára 2018 májusától kell alkalmazni az EU új adatvédelmi rendeletét, amely a nemzeti adatvédelmi jogokat felváltva az EU területén közvetlenül alkalmazandó joganyag lesz. A rendelet sok új intézményt vezet be, és jelentősen (akár 20 millió euróra vagy a világpiaci forgalom 4%-ára) növeli az adatvédelmi jogsértések esetén kiszabható bírság összegét. A szerzők célja e könyvvel az, hogy segítsék az adatkezelőket a GDPR mindennapi alkalmazásában. A könyv a GDPR magyarázata: a teljesség igényével dolgozza fel annak rendelkezéseit, az illetékes EU-testületektől és a nemzeti hatóságtól származó iránymutatásokkal együtt. A szerzők nem feledkeztek meg arról sem, hogy az adatvédelem komoly előzményekre tekinthet vissza az EU-ban és Magyarországon. A jogértelmezéshez fontos ezen múlt ismerete, különösen az EU adatvédelmi irányelvéhez kapcsolódó gyakorlat, hiszen a Rendelet számos pontja az Irányelvet követi, és ezekről a rendelkezésekről az értelmezések tárházát alkotta az Európai Adatvédelmi Testület elődje, a 29. cikk szerinti adatvédelmi munkacsoport (amelyben kötetünk egyik szerzője évekig Magyarországot képviselte). Ára: 7000 Ft Megjelenés: 2018. június Dr. Jóri András PhD, ügyvéd, adatvédelmi szakértő, 2008 és 2011 között Magyarország adatvédelmi ombudsmanja. Több mint három évig volt az EU legfelsőbb adatvédelmi szakértői testületének (a 29. cikk alapján létrehozott munkacsoportnak) a tagja. Dr. Soós Andrea Klára ügyvéd, európai jogi szakértő, több mint másfél évtizedes, multinacionális ügyvédi irodáknál szerzett gyakorlattal rendelkezik, az Európai Munkajogászok Egyesületének igazgatósági tagja. hvgorac.hu/a_gdpr_magyarazata WEBES VÁSÁRLÁS 5% HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 1037 Budapest, Montevideo utca 14. Fax: (36-1) 349-7600 Telefon: (36-1) 340-2304 info@hvgorac.hu www.hvgorac.hu

VARGA ZS. ANDRÁS AZ ALAPTÖRVÉNY HATÁLYOSULÁSA * A tanulmányt általános elméleti megközelítéssel kezdem. Nem tekinthetünk el ugyanis attól a körülménytől, hogy éppen túl vagyunk az általános országgyűlési választásokon. A kampány során pedig elhangzottak olyan, valószínűleg sokak, a jogászok számára pedig bizonyosan megdöbbentő kijelentések az Alaptörvényt illetően, amelyek választ igényelnek. A világosság érdekében: volt olyan politikus, aki szerint Magyarország ma nem jogállam, az erkölcstelenség törvényei nem köteleznek, az Alaptörvény sem. Győzelme esetén miniszterelnökként ezért nem esküdött volna fel az Alaptörvényre. Ez a kijelentés ha valóban így hangzott el, és nem csak a sajtó erősítette fel, gyakorlati relevanciavesztése ellenére azért megdöbbentő, mert 2011-ben az alkotmányozó hatalom ugyan hatályon kívül helyezte a korábbi ideiglenes Alkotmányt, és új Alaptörvényt alkotott, de az Alkotmány érvényességének és kötelező erejének vitatása senkinek nem jutott eszébe. Sőt, a rendszerváltozás meghatározó pillanatában sem merült fel a népköztársasági Alkotmány és a jogrendszer formai kötelező erejének vitatása. A rendszerváltozás szimbolikus alkotmánymódosítását, az 1989. évi XXXI. törvényt formálisan a korábbi szabályok betartásával fogadta el az Országgyűlés. Ha tehát ma ilyen döbbenetes kijelentés elhangzik, az választ igényel. Az Alaptörvény legfőbb védelmezésére hivatott Alkotmánybíróság tagjaként nem kerülhetem el ezért, hogy az Alaptörvény jogi minőségéről, legalitásáról, legitimitásáról, értékrendjéről, kötelező erejéről ejtsek néhány szót. Miként azt sem, hogy feltegyem a kérdést, hogy aki elutasítja a jog kötelező erejét, vajon számíthat-e az Alaptörvény és az azon alapuló magyar jogrendszer védelmére közjogi viszonyaiban? * Az utóbbi kérdést itt és most nem fogom tudni megválaszolni, de megfontolásra ajánlom az angolszász jogrendszer két elvét. Az egyik az angol equity-bíráskodásból ismert szabály, mely szerint aki méltányos jogvédelmet igényel, annak tiszta kézzel kell érkeznie a bíróságra. A másik az a szabály, amelynek értelmében az, aki megsérti a bíróságot (például egy bírósági döntést önként nem hajt végre), az ugyanattól a bíróságtól felperesként többé nem kérhet jogvédelmet. * Megnyitó előadás szerkesztett változata a Magyar Jogász Egylet Vándorgyűlésén, Debrecen, 2018. április 19. 1. AZ ALAPTÖRVÉNY LEGALITÁSA ÉS LEGITIMITÁSA Az első kérdésre viszont válaszolni lehet. Az Alaptörvény és az azon alapuló jogrendszer mindenkire nézve kötelező. Ez alól nincs kivétel. Nem lehet válogatni. Ennek elfogadása és kikényszerítése nélkül nincs jogállam. Ha az Alaptörvényre csak mint jogi szabályra, normára kérdezünk rá, akkor a szó szoros értelmében a legitimitás önállóan nem vizsgálható, mert nem választható el legalitásától (az érvényességétől). Az Alaptörvény esetén az érvényességet komolyan nem is szokták kétségbe vonni. Más a helyzet akkor, ha az Alaptörvény értékeit és a rá épülő állami (hatalmi) berendezkedést vizsgáljuk. Napjaink vitái is ezzel kapcsolatosak, és a magam részéről is helyesebbnek tartom amint ez a Nemzeti hitvallásban tükröződik is, ha az alkotmányt nem kizárólag egy jogalkotói produktumként, hanem egy ország életének keretét biztosító alapvető és élő szabályozásnak tekintjük. Egy alkotmány értékrendje két jól elkülöníthető forrásból fakad. Az egyik forrást az univerzális, a jog létrehozásával és tartalmával kapcsolatos általános követelmények jelentik. A másik forrást a történeti kötöttségű, az alkotmányos hagyományokat és az alkotmányt létrehozó nemzet sajátos, konkrét elvárásaiban találjuk. Azt látjuk, hogy az Alaptörvény körüli viták közvetlenül sem az univerzális, sem a történeti kötöttségű értékeket nem érintik. Senki nem vonja kétségbe a törvény előtti egyenlőséget, vagy az alkotmányos intézményrendszer hatalommegosztásra épülő szabályozásának alapjait. A legtöbb kifogás az Alaptörvény elfogadásának gyorsaságára, esetleg egyoldalúságára, a Nemzeti hitvallásra, a házasság és a magzat védelmére vonatkozó szabályozásra, az Alkotmánybíróság hatáskörének átalakítására, a független, minősített többségű választást igénylő, hosszú távra szóló állami tisztségek számára irányul. Vegyük sorra ezeket. Az Alaptörvény előkészítésére bőséges idő állt rendelkezésre, minden tudományos műhely, politikai csoportosulás kifejthette és ki is fejtette a véleményét. Ez az Országgyűlés honlapján ma is olvasható. Az eredmény kompromisszumos szöveg elfogadását kizáró konglomerátum volt, amelynek egyik végpontján a történet alkotmány felélesztése, a másikon a korábbi ideiglenes Alkotmány szövegkorrekció melletti továbbélése állt. Meggyőződésem szerint amit alátámasztanak az egykori Alkotmány-előkészítő eseti bizottság munkacsoportjainak szövegei nem volt lehetséges olyan alkotmány-szöveget megfogalmazni, amelyet mindenki el tudott volna fogadni. A nemzeti hagyományok és GAZDASÁG ÉS JOG 3 májusi.indd 3 2018.05.23. 11:59:10

az aktuális divatokat tükröző szabályozási igények között olyan különbség volt, amely vagy az alkotmányozásra alkalmas parlamenti többség teljes meghátrálását, vagy pedig egy, a parlamenti kisebbség által szükségképpen vitatott szöveg elfogadását jelenthette. Ehhez képest nehezen vitatható, hogy 2011-ben nem lehetett eltekinteni attól, hogy az egy évvel korábban az egyéni választókerületek képviselői helyeinek több mint 98%-át eredményező választói akarat új alkotmányos berendezkedést igényelt. 2. AZ ALAPTÖRVÉNY ÉRTÉKRENDJE Az eredmény, az Alaptörvény szövege mindezek ellenére hangsúlyosan kiegyensúlyozott. Nem élesztette fel a történeti alkotmányt, de visszatért a jogfolytonossághoz, mégpedig úgy, hogy az 1989 végétől sok módosítás mellett hatályban volt ideiglenes Alkotmányt is figyelembe vette. Értékrendjébe beépült a magyar közjogi hagyomány, az előző évtizedek közjogi fejlődése és az aktuális (nemzetközi és uniós) jogi kötöttségeket sem mellőzte. Az már semmiképpen nem az alkotmányozónak felróható körülmény, hogy az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény Átmeneti rendelkezéseit nagyrészt megsemmisítő döntése kényszerpályára állította, és ezzel idő előtti módosításokra kényszerítette az Országgyűlést. Szintén nem volt maradéktalanul előrelátható az a nagyrészt vitatható jogi alapokon nyugvó nemzetközi nyomás, amely további módosításokhoz vezetett. Van persze néhány olyan kérdéskör, amely fölösleges konfliktusokat hozott mint a bírák, ügyészek nyugdíjazása de ezek nem tartoztak az Alaptörvény értékrendjének megkerülhetetlen lényegéhez. A Nemzeti hitvallás és az Alapvetés ezzel szemben az Alaptörvény fontos részei. Ha ezeket alaposan megnézzük, egyetlen olyan rendelkezést sem találunk, amely ne kapcsolódna szorosan valamely univerzális vagy hagyományos magyar alkotmányos értékhez. Arra, hogy milyen valótlan tartalmat szokás ezeknek tulajdonítani, most nem tudok részletesen kitérni, az mindenesetre tény, hogy a valótlan állítások alkalmasak arra, hogy az Alkotmány értékrendjének és általában az alkotmányos berendezkedés elfogadottságát gyengítsék. Csak példaként: jellemző valótlanság, hogy az Alaptörvény Magyarországot keresztény államként határozná meg. Az Alaptörvény B) cikke az ideiglenes Alkotmánnyal egyezően független, demokratikus jogállamként definiálja Magyarországot, és a Nemzeti hitvallás is csak Szent István államalapításával összefüggésben említi a keresztény Európát, illetve a kereszténység nemzetmegtartó szerepének elismerésére utal. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ez a keresztény állam meghatározása lenne. A magzat jogi védelme tekintetében az Alapörvény kifejezetten az Alkotmánybíróság korábbi döntését emelte át. Ez nyilván vitatható, de sokkal inkább abortusz-ellenző, mint abortusz-párti oldalról. A házasságot férfi és nő kapcsolataként megfogalmazó szabály kétségtelenül szemben áll a kordivattal, ugyanakkor az is tény, hogy az Alaptörvény a más együttélési formákat nem tiltja, sőt, az emberi méltóság elismerése folytán, amit az Alkotmánybíróság önrendelkezési jogként fogalmazott meg, nem is tilthatná, és jogi védelmükkel járó elismerésüket nem zárja ki. Ez persze olyan súlyú kérdés, amelyet érdemes lenne önállóan és részletesen megvizsgálni. Ami az Alkotmánybíróság hatáskörét illeti, a jogászi viták nehezen voltak és lesznek elkerülhetők. Ez ugyanis, olyan elméleti és gyakorlati kérdéshalmazt vet fel, amely csak akkor lett volna kizárható, ha az Alaptörvény változtatás nélkül átveszi a korábbi Alkotmány szövegét. Csakhogy az is modell-választás eredménye volt, és az Alkotmánybíróság jó néhány döntése okkal vetett fel kételyeket ennek helyessége tekintetében, még ha a saját kontextusában védhető is. A popularis actio lehetőségének megszüntetését viszont éppen az Alkotmánybíróság teljes ülése kezdeményezte, miként a valódi alkotmányjogi panasz bevezetését is. Ez is olvasható az Országgyűlés honlapján. A közjogi tisztségek betöltése körüli viták látványosak, de komoly jogi alap nélküliek. Nem vitatható ugyanis, hogy a hosszú távú, netán életfogytig tartó választás (nem kifejezetten politikai hatalomgyakorlók esetén, persze) nagyobb függetlenséget jelent, mint a rövid, és főleg a megújítható mandátum. Nem véletlen, hogy a bírák esetében ez európai alapkövetelmény. Itt tehát az Alaptörvény kifejezetten a politikai befolyásolás lehetőségét csökkentette. A példák folytatása nélkül összességében úgy gondolom, hogy az Alaptörvény legitimitása és értékrendje nem vet fel több kérdést, mint bármely más alkotmányé. Sőt, jó néhány olyan megoldást tartalmaz, amelyek kifejezetten alkalmasak arra, hogy az eltérő társadalmi elvárásokat kiegyensúlyozzák. Nem tökéletes, miként egyetlen jogi szöveg sem az, de alkalmas arra, hogy a jogrend alapjául szolgáljon. A magam részéről úgy gondolom, hogy a napjainkban folyó viták jelentős részének az Alaptörvény nem a tárgya, hanem csak eszköze. 3. AZ ALAPTÖRVÉNY MINT NORMA ÉS MINT A JOGRENDSZER ALAPJA Az Alaptörvény jogrendszerbeli érvényesülésének elemzését egészen röviden el lehet végezni. Az Országgyűlés, mint törvényhozó már az Alaptörvény hatálybalépése előtt igyekezett ahhoz igazítani a jogrendszert. Ennek legvilágosabban érzékelhető része az Alaptörvénnyel együtt 2012. január 1-jén hatályba lépő, a korábbi kétharmados törvényeket felváltó sarkalatos törvények megalkotása. Ezzel az Alaptörvény közvetlen érvényesülése biztosított volt, a további finomításokat pedig a későbbi jogalkotás, illetve az Alkotmánybírság végezte el. Ha ennél tovább kívánunk lépni, három jelképesnek tekinthető példával tudjuk megvilágítani a kérdést. Elsőként talán érdemes a környezet- és természetvédelem kérdését említeni, mivel az Alaptörvény P) cikke különösen a harmadik módosítást követően, 2012. december 22-étől hatályos szöveggel lényegesen megerősítette a természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, 4 GAZDASÁG ÉS JOG májusi.indd 4 2018.05.23. 11:59:10

a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek védelmét, mivel ezeket a nemzet közös örökségévé nyilvánította, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége. Ennek biztosítékaként a termőföld és az erdők tulajdonjogának megszerzése, valamint hasznosítása során érvényesítendő korlátok és feltételek meghatározását sarkalatos törvényre bízta. Ennek pedig az Alkotmánybíróság következetesen érvényt szerez. A másik jelképes kérdés a sarkalatosság eltérő követelményeinek felismerése volt. Ez már az előzőekben említett természetvédelmi szabályok vonatkozásában és más ügyekben is felmerült, de igazán élesen a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény első változata és az Alaptörvény összhangjának előzetes alkotmánybírósági vizsgálata során kellett alkalmazni. Bizonyára emlékezetes a 2007-es törvényszöveg-hamisítás, a jogalkotásról szóló törvény szövegének egységes szerkezetben, de nem az Országgyűlés által elfogadott tartalommal történt közzététele. A 2010-es választások után helyre kellett ezért állítani a Magyar Közlöny hitelességébe vetett bizalmat. Ennek érdekében az Országgyűlés még 2010 végén, az Alaptörvényt jóval megelőzően megalkotta az új jogalkotási törvényt. Ez pedig az akkori alkotmányos szabályoknak megfelelően még a kétharmados törvényekről rendelkezett. Az Alaptörvényhez igazítás során az Országgyűlés egyszerűen sarkalatosra cserélte a kétharmados fogalmat, de nem volt figyelemmel arra, hogy a sarkalatosság már nem egységes, hanem nagyon is árnyalt fogalom. Erre az Alkotmánybíróság mutatott rá először 2013-ben, majd az 1/2017-es határozatában. Megállapította ugyanis, hogy az Alaptörvény négyféle jelzővel rendel sarkalatos szabályozást. Egyes esetekben csak az érintett tárgykör egyes szabályait kell sarkalatos törvénybe foglalni. A második esetben már az alapvető szabályokat (közteherviselés és nyugdíjrendszer), a harmadik esetben ennél is többet, a tárgykör részletes szabályait köti sarkalatos döntéshez. Végül a legszigorúbb esetekben az egész tárgykör sarkalatos szabályozást igényel. Ennek a felismerésnek az érvényesítése hosszú időt igényel. Végül nem vitathatatlanul ugyan, de bizonyosan az Alaptörvény hatályosulását mutatja az Átmeneti rendelkezések megsemmisítése 2012. december végén. A döntést az Alkotmánybíróság a Posztambulumként elhíresült utolsó fordulatára alapította, miszerint Mi, a 2010. április 25-én megválasztott Országgyűlés képviselői, Isten és ember előtti felelősségünk tudatában, élve alkotmányozó hatalmunkkal, Magyarország első egységes Alaptörvényét a fentiek szerint állapítjuk meg Az Alkotmánybíróság ennek az ünnepélyes formulának normatív erőt tulajdonított, amivel az Alaptörvény egységességét nyilván erősítette. Olyannyira, hogy ezáltal a Nemzeti hitvallást is értelemszerűen kiemelte a preambulumok szokásos köréből. Ha ugyanis a Posztambulum normatív, mennyivel inkább az a Nemzeti hitvallás. 4. AZ ALAPTÖRVÉNY A JOGALKALMAZÁSBAN A fenti példákkal óhatatlanul átléptük a jogalkotás-jogalkalmazás határvonalát. Ezzel pedig megérkeztünk az Alaptörvény talán leginkább kiemelkedő újdonságához, a hermeneutikai, értelmezési szabályokhoz. Az R) cikk (3) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni. A 28. cikk pedig ezt azzal egészíti ki, hogy A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénynyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. Ez a két szabály egyrészt azt biztosítja, még ha ez a cél csak hosszabb idő alatt valósul is meg, hogy az Alaptörvény mint norma bizonyosan érvényesüljön, a szakjog alkalmazása során ne lehessen figyelmen kívül hagyni. Azt hivatott garantálni, hogy ne lehessen csak a Polgári Törvénykönyvet vagy a Büntető Törvénykönyvet vagy bármely más jogszabályt önmagában értelmezni és alkalmazni, hanem csakis az Alaptörvénnyel együtt. Másrészt viszont az Alaptörvényt is óvja az egy vagy más időpontban éppen divatos értelmezési módszerektől. Leginkább attól, hogy szövegét valamiféle absztrakt, ezért ideologikus hatásoknak kitett, esetleg a szövegtől való elszakadást lehetővé tevő, láthatatlan elvekkel váltsák fel a bíróságok vagy az Alkotmánybíróság. A két hermeneutikai szabály lassan, de biztosan érvényesül, amint azt az Alkotmánybíróság döntései, különösen a valódi alkotmányjogi panaszok folytán hozottak egyértelműen mutatják. 5. AZ ALAPTÖRVÉNY ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI ÉRTELMEZÉSE Az Alaptörvény államszervezetre gyakorolt hatásának egyik kiemelkedő eleme éppen az Alkotmánybíróság szerepének megváltozása. Míg a rendszerváltozástól az Alaptörvényig az Alkotmánybíróság elsősorban normakontroll eljárásokat folytatott (habár az alkotmányjogi panasz és a hatásköri összeütközés egyik esetének feloldása már akkor is a jogalkalmazási kontroll-eljárás volt), mégpedig actio popularis alapján, az Alaptörvény hatályba lépését követően az alkotmányjogi panasz alapján folytatott eljárások váltak meghatározóvá. Ez a nem jelentéktelen körülmény felvetette egyfelől az Alkotmánybíróság és a rendes-bíróságok viszonyának kérdését, másfelől felértékelte az eljárási szabályok, köztük az indítványok érdemi elbírálhatóságát biztosító eljárási feltételek jelentőségét. Ennek oka az, hogy a normakontrollt végző állami szervnek szükségszerűen bírósági jellemzőkkel kell rendelkeznie (amint ezt Bragyova András világosan kimutatta) függetlenül attól, hogy mi a tényleges elnevezése. Magyarországon ráadásul az elnevezés sem okozhat gondot, hiszen az Alkotmánybíróság nevében hordozza, hogy bíróság. GAZDASÁG ÉS JOG 5 májusi.indd 5 2018.05.23. 11:59:10

Az Alaptörvény rendszere az igazságszolgáltatás tekintetében sok és fontos újdonságot hozott. Az még nem lenne dogmatikai értelemben jelentős változás, hogy a Legfelsőbb Bíróság helyére a jogtörténetünkből ismert hagyományos elnevezéssel a Kúria lépett, az viszont igen, hogy a Kúria nem csak a Legfelsőbb Bíróság feladatait vette át, de az ideiglenes Alkotmány alkotmánybíróságától is örökölt feladatot, nevezetesen az önkormányzati rendeletek törvényességének vizsgálatát. Mondhatjuk, hogy ezzel a normakontroll megoszlik az Alkotmánybíróság és a Kúria között, de a megoldás ennél bonyolultabb gyökerű. Legalább ennyire helyes ugyanis azt mondani, hogy a Kúriának ezzel a hatáskörével feléledt a több mint fél évszázados Királyi Közigazgatási Bíróság hagyománya. Az új igazságszolgáltatási rendszer dogmatikai szempontból legfontosabb kérdését a bírósági szervezetről szóló új törvény veti fel, amely szerint a bíróság határozata mindenkire kötelező. Csakhogy az új alkotmánybírósági törvény az Alaptörvénnyel összhangban úgy rendelkezik, hogy az alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panaszt nyújthat be, az Alkotmánybíróság pedig, ha az alaptörvény-ellenességet megállapítja, akkor a felülvizsgált rendes bírósági döntést megsemmisíti. Sőt, a bírói döntést megsemmisítő alkotmánybírósági döntés eljárási jogkövetkezményei tekintetében a bírósági eljárások szabályait tartalmazó törvények rendelkezései az irányadóak, és a szükség szerint lefolytatandó újabb (rendes)bírósági eljárásban az alkotmányjogi kérdésben az Alkotmánybíróság határozata szerint kell eljárni. A törvény értelmében pedig az Alkotmánybíróság döntése mindenkire nézve kötelező. Van tehát két mindenkire kötelező döntés-fajta, amelyekről különösebb spekuláció nélkül kiderül, hogy valójában csak egyikük, mégpedig az Alkotmánybíróságé a valóban kötelező, a rendes bíróságét ugyanis az Alkotmánybíróság nem egyszerűen felülvizsgálhatja, hanem meg is semmisítheti. Leegyszerűsítve: a rendes bíróságok ítélete mindenkire kötelező, kivéve az Alkotmánybíróságot. Az Alkotmánybíróságé pedig mindenkire kötelező, a rendes bíróságokra is. Ez tehát csak azt jelentheti, hogy az Alkotmánybíróságot természete szerint valódi bíróságnak tekintjük. Az persze minden vitán felül áll, hogy az AB nem rendes bíróság, a rendes bíróságok feje a Kúria, viszont az AB ennek is fölötte áll, mint a legfelsőbb igazságszolgáltatási szint (tulajdonképpen mint alkotmányos semmítőszék). Ezt a megfogalmazást sokan nem kedvelik, személyes álláspontom szerint ugyanakkor érvek alapján nehezen vitatható. Témánk szempontjából ez annyit tesz, hogy az Alkotmánybíróság immár nemcsak a jogalkotóval, hanem az általános hatáskörű, rendesbíróságokkal szemben is érvényesíteni tudja az Alaptörvényt. Mi több, az Alaptörvény védelmének legfőbb intézményeként érvényesítenie is kell. Míg az alkotmányjogi panasz már az Alkotmánybíróság 1991-es úgynevezett Jánosi-döntése szerint is jogorvoslat, az Alaptörvény rendszerében ez egészen világosan így rögzült, igaz, két korlátozással. Egyfelől az alkotmányjogi panasz alapján folytatott alkotmánybírósági eljárás semmiképpen nem jelentheti a támadott döntéshez vezető alapeljárásba vitt jog jogszabályokon (azaz nem az Alaptörvényen) alapuló elbírálását. Egyszerűbben megfogalmazva: az Alkotmánybíróság soha nem a keresetet, vádat bírálja el, ilyen értelemben nem a támadott döntés szakjogi helyességét, még kevésbé annak megalapozottságát bírálja felül. A másik következtetés a fentiből fakad: az Alkotmánybíróságnak sem szabad figyelmen kívül hagynia az alkotmányjogi panasz elbírálásakor, hogy az ellenérdekű felek nem részesei az eljárásának. A panaszos szubjektív jogának sérelme ezért objektív alapjogsértés következménye kell hogy legyen. Másként megfogalmazva: az Alkotmánybíróság nem védheti olyan módon a panaszos szubjektív jogát, hogy döntése folytán, azzal egyidejűleg szubjektív alapjogsérelmet okozzon az ellenérdekű feleknek. Ilyen értelemben tehát az alkotmányjogi panasz jogorvoslati természete ellenére valóban nem szakad el teljesen a normakontrolltól: még bírói döntés elleni panasz esetén is az Alaptörvény (az abban biztosított alapvető jog) objektív védelme, érvényesítése a célja. Az Alkotmánybíróság szerepének megváltozása, az alkotmányjogi panasz felértékelődése kétségtelenül feladataik és módszereik folyamatos újragondolásra kényszeríti a rendes bírságokat és az Alkotmánybíróságot is. Szerencsére egy másik alkotmánybírósági eljárásfajta ezt megkönnyíti. Az alkotmányjogi panasz következtében ugyanis felértékelődtek a bírói kezdeményezésekre induló, úgynevezett konkrét normakontroll ügyek. Ilyen eljárás a korábbi Alkotmány hatálya alatt is ismert volt. Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezése ettől lényegét tekintve látszólag nem tér el: az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezésre soron kívül, de legkésőbb kilencven napon belül felülvizsgálja az egyedi ügyben alkalmazandó jogszabálynak az Alaptörvénnyel való összhangját. Az Abtv. szabálya már mutat első megközelítésre is lényeges eltérést, ugyanis megkettőzi a kezdeményezést: Ha a bírónak az előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alaptörvény-ellenességét észleli, vagy alaptörvény-ellenességét az Alkotmánybíróság már megállapította, a bírósági eljárás felfüggesztése mellett (...) az Alkotmánybíróságnál kezdeményezi a jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását, illetve az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának kizárását. Míg tehát a bírói kezdeményezés egyik fajtája (jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítása) nem mutat új jegyeket, a másik eset, a már alaptörvény-ellenesnek minősített jogszabály alkalmazásának kizárására irányuló indítvány egyfajta felülbiztosítás. Ugyanakkor ez utóbbi kezdeményezésnek feltétele, hogy az indítványozó bíró ismerje a korábbi alkotmánybírósági határozatokat. Azokat tehát folyamatosan figyelemmel kell kísérni. Ennél is lényegesebb eltérés az, ami a korábbi szabályozáshoz képest első olvasatra nem látszik, de amit az alkotmánybírósági eljárások új rendszere vont maga után. Az egyik ilyen új körülmény az actio popularis megszűnése. Jogszabály és az Alaptörvény összhangja 6 GAZDASÁG ÉS JOG májusi.indd 6 2018.05.23. 11:59:10

utólagos vizsgálatának kezdeményezése már nem bárki alanyi joga, hanem vagy sajátos közjogi perben történik, vagy pedig az érintett személyes jogvédelmének eszközeként, előzetes kérdés elbírálása vagy jogorvoslat formájában. Az első eset a Kormány, az országgyűlési képviselők egynegyede, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész vagy az alapvető jogok biztosa által kezdeményezett eljárás. Ennek sajátossága, hogy absztrakt, a kezdeményezésre jogosult nem személyes érintettsége, hanem közjogi tisztsége (a képviselők esetén ötven egybehangzó álláspont) folytán jogosult a normakontrollt kezdeményezni. A második esethez a bírói kezdeményezés és az alkotmányjogi panasz tartozik. Mindennek az a következménye, hogy egyetlen eljárásfajta, így a bírói kezdeményezés sem csempészheti vissza az actio popularist. Mit jelent ez konkrétan? Azt, hogy alkotmányjogi panasz esetén csak a személyes jogsérelmet okozó jogszabály, bírói kezdeményezés esetén csak az alkalmazandó jogszabály vizsgálata kezdeményezhető. Ez az a körülmény, amely az eljárási feltételek tüzetes vizsgálatát és szigorú megkövetelését elkerülhetetlenné teszi. A bírói kezdeményezés további sajátossága az alkotmányjogi panaszhoz képest, hogy a bíró jogi szakismerettel rendelkezik, ezért a lege artis indítvány megkövetelése bizonyos értelemben evidencia. A másik sajátosság, ami a bírói kezdeményezéseket a korábbi szabályozáshoz képest felértékeli, az alkotmányjogi panasz. A bírónak több okból is figyelnie kell az általa alkalmazandó jogszabályok és az Alaptörvény összhangjára. Mindenekelőtt ez következik az Alaptörvény már idézett 28. cikkéből. Ennek alapján az Alaptörvénnyel való összhangot hivatalból kell vizsgálnia a bírónak még akkor is, ha ezt az összhangot egyébként vélelmezi. Még inkább figyelmet kell fordítania erre, ha eljárásában valamely fél kéri az alkalmazandó jogszabály és az Alaptörvény összhangjának vizsgálatára irányuló alkotmánybírósági eljárás kezdeményezését. Ha ugyanis ennek nem tesz eleget a bíró amihez természetesen joga van, és konkrét esetekben nyilván oka is, a fél az indítványát maga ismételheti meg immár alkotmányjogi panasz formájában. Megjegyzést érdemel ugyanakkor az is, hogy az alkotmányjogi panasz előterjesztőjével szemben a bíró indítványozási joga tágabb: míg a panasz jogvédelmi eszköz, ezért csak alapjog sérelme miatt vehető igénybe, a bíró az Alaptörvény más, nem alapjogi természetű rendelkezésének megsértése miatt is fordulhat az Alkotmánybírósághoz. A konkrét normakontroll eljárásoknak ezt a jelentőségét ismerte fel az Alkotmánybíróság, amikor egészen aprólékosan meghatározta a bírói kezdeményezésekkel szemben támasztható eljárási feltételeket, és a gyakorlat is azt mutatja, hogy a bírói kezdeményezések nagyságrendekkel eredményesebbek, mint az alkotmányjogi panaszok. Ha mégsem, a kezdeményező bíró számára az is megnyugtató: aggály nélkül alkalmazhatja az érintett jogszabályt, mert emiatt az Alkotmánybíróság nagy valószínűséggel későbbi alkotmányjogi panasznak sem ad helyt. 6. MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ Az utolsó kérdés, amelyre ma ki tudok térni, a nemzetállami alkotmányok és az Európai Unió mint nemzetek fölötti közösség jogrendjének viszonya. A hosszú 19. század során a nemzetépítés folyamata összekapcsolódott a nemzetállamok kialakításával vagy a korábbiak újraalapításával. Ennek következtében a szociológiai megközelítés a szuverenitás, függetlenség és állampolgárság értelmezése körüli jogi vitákba torkollott. Ebben az időszakban az alkotmány egyszerre jelentett tényt és jogi szabályt. Tényt, mint a nép/nemzet politikai és intézményi hagyományát, jogot mint a politikai tradíció törvényi leképződését. A kartális alkotmányok ebben a korszakban nem voltak jellemzőek Európában, ezért az alkotmány kevésbé jelentett egy meghatározott, pontosan azonosítható jogi szabályt. A törvények szűkebb részére vagy éppen a jog egészére vonatkozott. Az Első Világháború után birodalmai összeomlása folytán Közép Európa politikai térképe gyökeresen megváltozott, és ez az új alkotmányok iránti parancsoló igénnyel járt. Az új nemzetállamok nemzeti identitását és szuverenitását új kartális alkotmányokban fogalmazták meg. A hangsúly-eltolódást a szociológiai megközelítéstől a jogi felfogás felé, a nemzeti identitástól az alkotmányon alapuló legalitás felé a Második Világháború után teljesedett be legalábbis Európa boldogabbik felén. Közép-Európában az alkotmányosság fogalma felejtésre ítéltetett. A 90-es évek rendszerváltozásai ezért számunkra nem csak a kényszerűen elveszített nemzeti és alkotmányos hagyományainkhoz való visszatérést jelentették, hanem együtt járt a Nyugat újabb megközelítéseinek és szóhasználatának átvételével is. Mi több, el kellett fogadnunk a nemzeti és nemzetközi bíróságoknak a jogállamiság védelmében betöltött számunkra újszerű szerepét. Az új, nemzetközivé vált joguralom-felfogás a francia, angol és német alkotmányosság, joguralom és jogállam megközelítésekre épül, azok egyfajta vegyületeként ad választ a hatalomgyakorlás korlátozását firtató alapkérdésre. Radikális egyszerűsítéssel talán kijelenthető, hogy a francia válasz az intézményi megoldást (a hatalommegosztást), az angol az eljárási oldalt (a független jogalkalmazó bíróságok előtti elvileg korlátlan vitathatóságot), míg a német a szubsztantív elemet (a szabadságjogok érvényesítését) látja nélkülözhetetlennek. Mai alkotmányosság-felfogásunk mindezek egyfajta összegzése. Mindezzel párhuzamosan a XX. század közepétől erős nemzetközi és nemzetek feletti intézmények jöttek létre: az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európa Tanács, a későbbiekben Unióvá alakuló Európai Közösségek. Az új nemzetek feletti intézmények hatékonyságát a saját, tagállamoktól független bíróságok (Hága, Strasbourg, Luxemburg) létrehozása és működése biztosította. Volt azonban egy óriási különbség a nemzetállamokhoz képest. Ezek az erős intézmények csak jogközösségek voltak, létrehozóik jogot tudtak biztosítani számukra, politikai vagy társadalmi értékeket nem. GAZDASÁG ÉS JOG 7 májusi.indd 7 2018.05.23. 11:59:10

Ez pedig azzal járt, hogy a nagy hatalmú bíróságok csak saját anyagi jogukat tudták figyelembe venni, semmilyen más értéket nem, döntéseik viszont jelentős mértékben alakították a szóban forgó intézmények mindenkire kötelező jogát, és visszahatottak létrehozóik jogára is. Ha a két említett jelenséget, vagyis a nemzetközi együttműködés hangsúlyossá válását a nemzeti identitással szemben, illetve a törvényhozói jogállam helyébe lépő bírói jogállam fejlődését együtt vizsgáljuk, nem lesz meglepő az a tapasztalat, hogy a bíróságok szerepe egyre nagyobb. A közös európai hagyomány és a nemzeti identitás fogalmai bírósági döntésekben tűntek fel először. A kezdőlövést az Európai Közösségek Bírósága adta le az Internationale Handelsgesellschaft (Case 11-70) ügyben. Az Európai Közösségek Bírósága ebben hivatkozott egy új fogalomra, a tagállamok közös alkotmányos hagyományára, amely az emberi jogok közös és azonos szintű védelmében nyilvánul meg. Mivel a döntés azzal a veszéllyel járt, hogy a nemzetközi bíráskodás átlépi a tagállamok alkotmányos igazságszolgáltatását, a válasz nem váratott sokáig magára. A német alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht) már 1974-ben válaszolt a Német Alaptörvényre (Grundgesetz) alapozott Solange I döntéssel. Azt állította ugyanis, hogy az örökkévalósági klauzulák folytán a közösségi jog, következésképpen az Európai Közösségek Bírósága által védett közös alkotmányos hagyomány nem elsődleges a német bíróságok által érvényesített Grundgesetz-cel szemben. A Solange I tehát szembefordult a közös alkotmányos hagyomány hangsúlyozásával, és a nemzeti alkotmányok szerepét emelte ki. Az így elindult csendes háború évtizedeken át folyt, a Solange II, Solange III és sok más döntés jelenti e harc csomópontjait. Végül a Lisszaboni Szerződéssel kialakított új dokumentum, az Európai Unióról szóló Szerződés próbált meg békés egyensúlyt létrehozni. Egyfelől a Szerződés 2. cikke meghatározza a tagállamok közös értékeit, az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartását. A 6. cikk újra hivatkozik az alapvető jogokra, amelyeket az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Európai Egyezménye biztosít a tagállamok jól ismert közös alkotmányos hagyománya folytán. Másfelől viszont a 4. cikk úgy rendelkezik, hogy az Unió tiszteletben tartja a tagállamok egyenlőségét a Szerződések előtt, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is. Mi következik az Európai Unióról szóló Szerződés szabályaiból? Egyrészt az, hogy a közös hagyományokat, mint nemzetközi és nemzetek feletti értékeket az Európai Unió Bírósága továbbra is védelmezni fogja, ami várhatóan az Unió jogának a tagállami alkotmányokkal szembeni elsődlegességének hangsúlyozását fogja jelenteni. Másrészt a Szerződés nagyon komoly alapot biztosít ahhoz a felfogáshoz, amely szerint a közös európai hagyományt nem lehet szembeállítani a nemzeti alkotmányos identitással és fordítva. A két értékrendnek valamiképpen egyensúlyban kell maradnia. Ez tehát azt jelenti, hogy az egyes nemzetek alkotmányos önazonossága nem oldható fel valamiféle mesterségesen létrehozott közös birodalmi megközelítésben. A közös értékekhez az tartozik, ami közös, a nemzeti értékekhez pedig az, ami nem közös. Viszont a nem közös értékek is értékek, mégpedig európai értékek, ebből kifolyólag ezek is bírósági védelemre szorulnak. Ha ugyanis az alkotmányos önazonosságok eltűnnek, a közös értékek alapja is megszűnik, és nem marad más, mint egy száraz birodalmi rend. Intézményi oldalról nézve ez azzal jár, hogy ha a közös európai hagyományt nemzetközi és nemezetek feletti bíróságok, az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága védelmezik, akkor az egyensúly megköveteli az alkotmányos identitás hasonló bírósági védelmét. Ezt a védelmet az Európai Unió és az Európa Tanács tagállamainak alkotmánybíróságai biztosíthatják. Az alkotmánybíróságok rendelkezhetnek tehát különféle hatáskörökkel, de elsődleges küldetésük nem lehet más, mint a saját alkotmányos identitásuk védelmezése. Ez pedig nemcsak a hazai jogon, hanem hacsak nem tagadjuk az Európai Unióról szóló Szerződés jelentőségét az Európai Unió jogán is alapszik. Az alkotmányos identitás védelme ezért nemcsak nemzeti, hanem egyszersmind európai küldetés is. Még határozottabb megfogalmazásban: a nemzeti identitás védelmezése az egyes nemzeti alkotmánybíróságok közös európai küldetése. A küldetés teljesítése során követendő útra a német Alkotmánybíróság lépett először a Solange-döntésekkel, majd más alkotmánybíróságok is rámerészkedtek. Néhány példa erre. Az észt Legfelsőbb Bírósága szerint Észtország függetlensége és szuverenitása örök és elidegeníthetetlen (No. 3-4-1-6-12. (2012. július 12), 128, 223). A francia Alkotmánytanács úgy foglalt állást, hogy egy irányelv alkalmazása nem mehet szembe Franciaország alkotmányos identitásában gyökerező valamely szabállyal vagy alapelvvel, hacsak az alkotmányozó hatalom nem járul ehhez hozzá (No. 2006-540 DC, 2006. július 27.). A lengyel Alkotmánybíróság megfogalmazásában Lengyelország csatlakozása az Európai Unióhoz nem aknázhatja alá az Alkotmány elsődlegességét a teljes jogrendszerrel szemben a Lengyel Köztársaság szuverenitásának talaján. Az Alkotmány, mint legfőbb törvény szabályai, amelyek kifejezik a nemzet akaratát, nem veszítik el kötőerejüket vagy nem változik meg jelentésük pusztán annál a ténynél fogva, hogy feloldhatatlan ellentmondás keletkezik ezek és egy közösségi előírás között (K 18/04, 2005. május 11.). A Cseh Köztársaság Alkotmánybíróság egyik döntésével (No. Pl US 50/04, 2006. március 8.) visszautasította a közösségi jog elsődlegességének ECJ-doktrínáját. Úgy foglalt állást, hogy a nemzeti hatóságok hatáskörei egy részének átruházása az EU intézményeire csak annyiban állhat fenn, amennyiben az EU intézményei ezeket a hatásköröket a Cseh Köztársaság állami szuverenitása alapjainak megőrzésével összhangban gyakorolják. 8 GAZDASÁG ÉS JOG májusi.indd 8 2018.05.23. 11:59:11

A magyar Alkotmánybíróság a 22/2016. (XII. 5.) AB határozattal talált rá erre az útra. A kvóta-határozatként ismertté vált döntésében úgy foglalt állást, hogy (idézem): az alkotmányos identitás fogalma alatt Magyarország alkotmányos önazonosságát érti, és tartalmát az Alaptörvény egésze, illetve egyes rendelkezései alapján, az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdése szerint azok céljával, a Nemzeti Hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban, esetről-esetre bontja ki ( ) Magyarország alkotmányos önazonossága nem statikus és zárt értékek jegyzéke, ugyanakkor több olyan fontos összetevője kiemelhető példálódzó jelleggel, amelyek azonosak a ma általánosan elfogadott alkotmányos értékekkel: a szabadságjogok, a hatalommegosztás, a köztársasági államforma, a közjogi autonómiák tisztelete, a vallásszabadság, a törvényes hatalomgyakorlás, a parlamentarizmus, a jogegyenlőség, a bírói hatalom elismerése, a velünk élő nemzetiségek védelme. Egyebek mellett ezek történeti alkotmányunk olyan vívmányai, amelyeken az Alaptörvény és általa a magyar jogrendszer nyugszik. ( ) Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Magyarország alkotmányos önazonossága olyan alapvető érték, amelyet nem az Alaptörvény hoz létre, azt az Alaptörvény csak elismeri. Az alkotmányos önazonosságról ezért nemzetközi szerződéssel sem lehet lemondani, attól csak a szuverenitás, az önálló államiság végleges megszűnése foszthatja meg Magyarországot. Az alkotmányos önazonosság védelme ennek megfelelően mindaddig az Alkotmánybíróság feladata marad, amíg Magyarország szuverenitással rendelkezik. Ebből következően a szuverenitás és az alkotmányos önazonosság számos ponton érintkezik egymással, így a rájuk vonatkozó két kontrollt egyes esetekben egymásra tekintettel kell elvégezni. (Indokolás [64] [65], [67]) Közös jövőnk múlik azon, hogy legalább alkotmánybíróságaink megértik-e, hogy mit jelent a küldetésük, és következetesen megmaradnak-e ezen az úton. Ellenkező esetben Európa nem a változatosság egységét fogja őrizni, hanem feloldódik egy újabb birodalmi szürkeségben. 7. ÖSSZEGZÉS Összegzésként nem mondhatok mást, mint az előző megállapítás kibontását. Ha a szuverenitásról megfeledkezünk, és gyakorlását, vagyis a mi alkotmányunk alakítását szépen lassan átengedjük mindenféle nemzetközi intézményeknek, akkor nemcsak elfelejtjük a szuverenitást, hanem az tényleg elfogy. Nem felejthetjük el, hogy nem azért van magyar alkotmányosság, mert azt valaki elismeri, hanem azért van magyar alkotmányosság, mert mindig is volt. Ha úgy tetszik, mert lett. Ezt az alkotmányosságot alakítgattuk, kiegészítettük, máskor kihagytunk belőle részeket. Ez az alkotmányosság és ez a szuverenitás ma is. Az Alaptörvény és az alkotmányosság nem választható el a szuverenitástól, mint ténykérdéstől, erre pedig féltékenyen vigyáznunk kell. Szuverenitás nélkül csak intézményi autoritás marad, az alkotmány és az alkotmányosság elenyészik. Az Alaptörvény a formális jogállammal szemben szubsztantív jogállamról rendelkezik. Az Alaptörvényen alapuló alkotmányosság nem absztrakt fogalom, hanem a magyar alkotmányos hagyományba illeszkedő értékekre épül. Az állam nem lehet semleges, hanem ezt az értékrendet köteles megvalósítani. Az állami intézményeknek, így az Alkotmánybíróságnak ezért nem az absztrakt alkotmányosság, nem a formális jogállam, nem a diffúz alapjogok, hanem az Alaptörvény egészének védelmét kell ellátniuk. Az Alaptörvényét. Ha nem ezt teszik, akkor az Alaptörvény megalkotása értelmét veszíti. Ha viszont felismerjük az Alaptörvénynek ezt a sajátosságát, akkor belátjuk, hogy a történeti alkotmányunk folytonosságába illeszkedő, annak vívmányaival összhangban értelmezett Alaptörvény immár nem egy eseti helyzetre válaszoló alapnorma. Nem is nemzetközi intézmények aktuális divat-kívánalmainak eleget tevő formula-gyűjtemény. Még csak nem is az alkotmányjogászok és politikai elemzők laboratóriumi eszköze. A történeti alkotmánnyal összhangban értelmezett, ezért azzal összekapcsolódó Alaptörvény a mi alkotmányunk, Magyarországé. SZIKORA VERONIKA TÁRSASÁGI JOGI SZABÁLYOZÁSI MODELLEK EURÓPÁBAN * BEVEZETÉS Mit tekintünk modellnek, mintának? Történelmi és földrajzi közelségünk miatt követünk, másolunk egy másik rendszert vagy tudatosan adaptálunk? Levonjuk a megfelelő következtetéseket és tanulunk mások sikereiből, kudarcaiból? Mindezt önkéntesen tesszük vagy kötelezettségünk? * A Magyar Jogász Egylet Vándorgyűlésén (Debrecen, 2018. április 9.) elhangzott előadás szerkesztett változata. A társasági jogok fejlődését sikeresebbé teheti az a tapasztalati tőke, amellyel az egyes nemzetek rendelkeznek. A gazdasági és jogi környezet változása, a határokon átívelő gazdasági forgalom, és a tőkepiacok világméretű megnyitása más országok jogszabályainak értelmezésére kényszerít bennünket is. Más európai jogrendek alapvető struktúráját a formálódó európai jogi térség szemszögéből szükséges vizsgálni, és tisztelni kell azok történelmi tapasztalatait, a fejlődésük egyes lépcsőit, jogi és tudományos stílusukat, és ennek tudatában fejleszthetjük saját hagyományunkat. (Armin von Bogdandy: A nemzeti GAZDASÁG ÉS JOG 9 májusi.indd 9 2018.05.23. 11:59:11

jogtudomány az európai jogi térségben, Magyar Jog, 2012/4, 251.) A domináns nemzeti modellek hatással lehetnek más nemzetek jogára és az Európai Unió társasági jogára. Az uniós szabályok közvetve és közvetlenül formálják, vagy éppen szabják át a nemzetek társasági jogi profilját. Jelen cikk a modellértékű nemzeti és európai szabályok egyes szegmensét vizsgálja. I. A MODELLÉRTÉKŰ SZABÁLYOZÁSI RENDSZEREK A különböző nyugat-európai nemzeti kultúrákban a társaságoknak és a társasági jogi szabályozásoknak különböző modelljei alakultak ki. Az Európai Unió legnagyobb gazdaságával rendelkező tagországait vizsgálva (Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság), az egyes országokban működő eltérő rendszerek alakultak ki, amelyek befolyást gyakorolnak az adott ország társasági jogának alakulására. A szerző ezeknek a modelleknek a jellemzőit részletesen elemezte egy korábbi cikkében más országok társasági jogi reformjának bemutatása mellett. (Szikora V.: Társasági jogi rendszerek és reformok Európában, Gazdaság és Jog, 2014/7 8., 9 17.) Miért éppen ez a négy tagállam? A négy elemzett országban az éves GDP meghaladja a másfél ezer milliárd eurót. Ezekben az országokban a gazdaság mérete hasonló (Németország fölénye mellett), azonban eltérő a gazdasági szerkezetük, különösen az átlagos vállalatméret és a tőkepiacok szerepe a vállaltok működésében, illetőleg különböző a vállalatok szervezeti, szabályozási és irányítási modellje. (Dean, Janice: Ideal type organisations and company law in Europe, European Business Law Review, 2012/4, 461.) A nemzeti modellek jellemzőinek szemléltetésére Janice Dean a következő jelzőket használja: a német modell egy olajozottan működő, együttműködő egység ( gépezet ), a francia egy fentről, képzett vezetők által szervezett rendszer ( piramis ), míg az Egyesült Királyságban leginkább a szerződésekre és a versenyre hagyatkoznak ( piac ). Olaszország pedig erős gazdaságot épített, elsősorban családi vállalatokra támaszkodva ( család ). (Dean, 472.) A legjelentősebb kontinentális európai országok gazdaságának erősségeit jellemezve, nagyon sematikus módon megállapíthatjuk, hogy a jól működő szervezet család modellje kevés szereplőt és erős hagyományokat sejtet, ami illik az olyan jellemzően erős olasz iparágakhoz, mint a divat vagy az étel. A gépezet képe kiterjedtebb szervezetre és személytelenségre enged következtetni, ami teljesen összeegyeztethető Németország mérnöki hagyományaival. A francia piramis kiterjedt és erős rendszereket feltételez, ami megfelel az erős infrastrukturális francia hagyományoknak. Ezek a jegyek megjelennek a vállalatokon belüli és az azt körülvevő relációkban is. A különféle nemzeti szabályozások a négy ország esetében bizonyos mértékig a jól működő szervezet eltérő nemzeti modelljéből erednek vagy oda vezethetők vissza. A hatékony szervezeti felépítés megkerülhetetlen ideáltípusai valószínűleg nagy hatással vannak a kormányok, részvényesek és más döntéshozók elvárásaira a nagyvállalatokkal szemben, valamint arra, hogy a vállalati vezetők hogyan viselkednek. Az Európai Unióban a nemzeti kulturális háttér, aminek része a jól működő szervezetről alkotott felfogás is, még mindig meghatározó a társadalmi érintkezés terén, beleértve az üzleti életet is. Fontos azzal is foglalkoznunk, hogy az említett alapvető szemléletbeli különbségek hatása hogyan befolyásolja a társasági jog koordinációját az Európai Unió szintjén, kitérve ideáltípusok erősségeire és gyenge pontjaira. (Dean, 465.) A rendszerek mindegyikének választ kell találnia a kereskedelem és a pénzügyek globalizációja által támasztott kihívásokra. Olaszország nyomás alatt van, mert korrupciós potenciálja magas, az átláthatóság elégtelen és még a legnagyobb cégek közül is sokat egyegy család vagy üzlettársak egy zárt csoportja irányít. Németországnak kihívást jelenthet, hogy a bürokratikus szervezeti rendszerhez kötődő jogi követelmények olyan többletterhet jelentenek, amik rövid távon nem térülnek meg feltétlenül. Franciaországnak megoldást kell találnia a vállalatok magas szociális kiadásainak lefaragására, ellenkező esetben nehezen tudja felvenni a versenyt a megnyitott európai és globális piacokon. Az Egyesült Királyság problémája a munkavállalói termelékenységben való lemaradása Franciaországhoz, Németországhoz vagy az USA-hoz képest. (Dean, 472.) II. A TÁRSASÁGI FORMÁIK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK FOKOZÁSA 1. Játék a törzstőke-minimummal 10 GAZDASÁG ÉS JOG Az európai gazdasági verseny erősödése több uniós tagállam szabályaiban csekélyebb követelményeket támasztott az alapítás formalitásával és a törzstőke-minimummal szemben. A spanyol és a francia társasági jogok 2003-as reformintézkedései szintén lépésre késztették a jogalkotókat. Spanyolországban 2003-ban elfogadták a korlátolt felelősségű formában működő új vállalkozásokról szóló törvényt, amely értelmében az SLNE (Sociedad Limitada Nueva Empresa), a korábbi, klasszikus kft.-hez képest gyorsabb, egyszerűbb, elektronikus alapítást enged (minimálisan 3012 eurós, maximálisan 120 202 eurós tőkekövetelménnyel) 48 órán belüli bejegyzéssel. Franciaországban korábban minimálisan 7500 euróval lehetett kft.-t alapítani. A 2004. január 1-jével hatályba lépett reform a korlátolt felelősségű társaságoknak (Société à Responsabilité Limitée, SARL) is lehetővé tette az egyszerűsített alapítást, a SARL akár 1 euróval is alapítható, azonban a jegyzett tőke nagyságát a társaság nevében minden esetben fel kell tüntetni. (Verebics János: A korlátolt felelősségű társaságok német jogának változásai, Gazdaság és Jog, 2008/11., 10 14. Lásd még: Gadó Gábor: Társasági jogi reform Európában, Magyar Jog, 2006/6., 321 341.; Sárközy Szabolcs: A kft. intézménye a társasági formájusi.indd 10 2018.05.23. 11:59:11

mák nemzetközi versenyében, Jogtudományi Közlöny, 2013/6., 301 312.) Az Európai Unió tagállamai az ún. lisszaboni stratégia hatására fokozták társasági formáik versenyképességét, amelynek következtében pl. Magyarországon 2008. július 1-jével hatályba léptek a gazdasági társaságokról szóló és a cégeljárási törvény módosításai, Németországban 2008. november hónapjában, Hollandiában 2009 elején. Az osztrák társasági jogot módosító jogszabály (Gesellschaftsrechts-Änderungsgesetz 2013) 2013. július 1-jén lépett hatályba. Az új osztrák GmbH alapítási feltételek szerint tehát már 10 000 euróval meg lehetett alapítani a társaságot, csökkentették a minimális társasági adót, valamint a közjegyzői és ügyvédi díjakat annak érdekében, hogy az osztrák GmbH versenyképességét megerősítsék. Ezenkívül a Wiener Zeitungban való közzétételi kötelezettséget is eltörölték. 2013 szeptemberében, az új lehetőség bevezetését követő két hónap elteltével, még az új GmbH átütő sikeréről szóltak a hírek. Az osztrák igazságügyi és gazdasági miniszterek pozitívan értékelték a reform hatásait. Az új GmbH teljes siker. Jelentősen csökkentek az induló vállalkozások költségei, amelyek kihatottak a vállalkozási kedvre, ösztönözték a gazdaság fellendülését és új munkahelyeket teremtettek. (Karl Mitterlehner: Neue GmbH ist ein voller Erfolg Presseinformation vom 04. September 2013,) 2014. március 1-jétől azonban kft.-k szabályozásában ismételten változás következett be. Az osztrák parlament 2014. február 24. napján elfogadta a járulékokról szóló törvény 2014-es módosítását ( Abgabenänderungsgesetz 2014 ), amely a kft.-ről és a cégjegyzékről szóló törvények módosításait is tartalmazza. A törzstőke legkisebb mértéke 2014 márciusától ismét 35 000 euró. Németországban a GmbH-nak megbecsült szerepe van, ez a német középosztály vállalkozási formája, a következő kifejezésekkel jellemzik: megbízhatóság és komolyság. A reformfolyamatok alatt állandó vita tárgya volt a GmbH törzstőkéjének összege. Sokáig tervben volt az törzstőke minimum eltörlése, azonban felismerték azt, hogy ha az eddig felépített GmbH imidzset meg akarják tartani, akkor lehetetlen az, hogy teljes egészében eltöröljék azt. Mintegy középútként jelent meg az a felvetés, miszerint a korábbi 25 000 euróról leszállítanák az összeget 10 000 euróra. Ezt a tervet azonban elvetették, így 2008-tól is maradt a minimális törzstőke összege 25 000 euró, de alternatív lehetőségként megalkották a Mini-GmbH-t (lásd később). 2. Angol Limited kontra német GmbH Az angol társasági jog hatása jelentette a legnagyobb megrázkódtatást a németeknek, ugyanis az angol Limited Company, a német GmbH-val szembeni számos olyan előnyt kínált (pl. az angol jogban nincs minimális törzstőke-követelmény, Limited company-t már egy angol fonttal, sokkal egyszerűbben, olcsóbban és gyorsabb lehet alapítani), amellyel többen éltek is Németországban. Ezek a társaságok az angol jog szerint jöttek létre, brit székhellyel, azonban Németországon belül végzik a tevékenységüket, helyi fióktelep révén. A német kft.-reform (a GmbH-jog modernizálásáról és a visszaélések visszaszorításáról szóló törvény Gesetz zur Modernisierung des GmbH-Rechts und zur Bekämpfung von Missbräuchen MoMiG, 2008) célja az volt, A MoMiG fő céljai a következők voltak: az alapítás megkönnyítése, a bejegyzési eljárás felgyorsítása, a dereguláció, versenyképes GmbH megteremtése nemzetközi vonatkozásban is, kevesebb előfeltétel az alapítás során, az üzletrész felosztásának megkönnyítése illetőleg az, hogy könnyebbé tegye a GmbH alapítását és versenyképessé tegye a gazdasági társaságok nemzetközi piacán, különösen az angol Limited-del szemben. Németországban már a nemzetközi történések nyomása előtt megformálódott az igény a reformfolyamatok elindítására. A korábban hatályos jog megváltoztatásának szükségességét az Európai Bíróság is kinyilvánította. Különösen az Inspire Art 2003. szeptember 30-ai (Rs.C-167/01) ítélete szerint a német GmbH jogi forma az uniós tagállamokban fellelhető GmbH-hoz hasonló társaságokkal állt versenyben, melyek az uniós szabad telephely-választás joga alapján Németországban szabadon tevékenykedhetnek. Ezeket a társaságokat Németországban el kellett ismerni, de a német társaságok ezzel a lehetőséggel nem rendelkeztek viszont. Az új szabályok (MoMiG) Németországban is lehetőséget biztosítanak a székhelytől eltérő, akár külföldi ügyintézési hely meghatározására. Az angol Limited-del versenybe szállhatott a német GmbH, nemcsak az 1 font 1 euró törzstőke miatt, hanem mert a német jog is lehetőséget biztosít a Németországon kívüli jelenlétre, akár az angol Limited esetén ismert külföldi fióktelep. Miután az Európai Bíróság szabaddá tette az utat az angol Limited company számára, hogy az Európai Unió más tagállamaiban is képviseleti irodát nyissanak és a Limited company irányítási (működési) székhelyét oda áthelyezhessék, néhány év leforgása alatt Németországban ezen társaságok nagyszámban alapítottak ilyen jellegű képviseleti irodákat. Egyesek szerint a Limited company jelentősen túl volt értékelve. Megjegyzendő, hogy 2004-ben több, mint húszezer olyan Limited-et alapítottak, amely tevékenységét Németországban folytatta. Az Európai Bíróság a fent említett döntése szerint: ha egy uniós tagállam területén alapították a társaságot és a társaság ténylegesen egy másik uniós tagállamban gyakorolja tevékenységét, ennek gyakorlásában ezen tagállam őt nem akadályozhatja. Ha valaki egy angol Limited-et alapít, azt Németországban el kell ismerni, akkor is, ha az üzleti tevékenységét egyedül Németországban folytatja. Ez a bírósági döntés az angol Limited irányában valódi rohamot váltott ki. Az interneten sokoldalú ígéretekkel csalogatták a vállalkozni kívánókat: nincs alapító tőke, kevés bürokrácia, kevés adó. (Elke Holthausen-Dux Johannes Lang: Die englische private limited company in Deutschland riskanter als gedacht, http:// www.netwark.net/dav/d9039.pdf és Englische Limited oder deutsche GmbH?, http://www.rechtstipps.net/ pub/356/englische-limited-gmbh.html. 6. Januar 2006) GAZDASÁG ÉS JOG 11 májusi.indd 11 2018.05.23. 11:59:11

A korlátolt felelősségű társaság alapítása Németországban lényegesen könnyebb és gyorsabb lett. Egyidejűleg a GmbH jól bevált és eredményes formáját versenyképessé tette a nemzetközi piacon, mivel a korábbi hátrányokat megszüntették oly módon, hogy a német GmbH előnyeit nem adták fel. A GmbH a visszaélésekkel szemben jobban fel lett vértezve, különösen a felszámolás során. A reformok időszerűsége több okra vezethető vissza, amelyek közül talán a legfontosabb a GmbH versenyképességének növelése volt (főként az angol Limited-del szemben). 3. Német alternatív út: 1-Euro-GmbH vagy a Mini-GmbH A kezdeti javaslatok szerint (a MindestkapG, ill. a MoMiG 2007 júniusában készült tervezete) a törzstőke-minimumot 25 000 euróról 10 000 euróra csökkentették volna, azonban a szakmai és parlamenti viták során ezt elvetették és másik alternatív utat választva többek között az angol Limited-alapítási dömping megfékezésére mint egy lehetséges, jó kompromisszum felé fordult a jogalkotó figyelme. A MoMiG a GmbH alapításának könnyítésén túlmenően a törvény hatálybalépésével egyidejűleg bevezette az ún. Unternehmergesellschaft haftungsbeschränkte (UG) fogalmát. Az UG bevezetése elsősorban annak a törvényhozói szándéknak az elismerését jelentette, amely szerint bizonyos területeken a társaság által végezni kívánt tevékenységre való tekintettel nem feltételül nélkülözhetetlen a kezdeti, magas tőkeminimum előírása. Az UG-t egyes szerzők a GmbH alfajának tekintik, míg mások új formaként közelítik meg. (Sárközy Szabolcs, Pro Publico Bono, 2013/3. 82.) Az UG-k, mint a GmbH variánsai, korlátolt felelősségű vállalkozói társaságok, a GmbH keretei között működnek. Az UG alaptőkéjének nem kell elérnie a GmbH számára meghatározott minimumot (25 000 eurót), a minimálisan szükséges törzstőkéjüket törvényi szinten nem írják elő. Ennek értelmében az alapító társasági tagok szabadon határozhatják meg a törzsbetét nagyságát, ami minimum egy euró innen ered az UG a mindennapokban használatos elnevezése is: 1-Euro-GmbH vagy a Mini-GmbH. (Verebics, 10 14.) Az UG-k éves nyeresége nem teljes egészében osztható fel a tagok között, abból folyamatosan törvényi tartalékot kell képezni, a nyereség 25%-át vissza kell tartani. Ez a kötelezettség csak akkor ér véget, ha a társaság törzstőkéje a 25 000 eurós összeget elérte. Ez megvalósulhat akár tényleges törzstőke emeléssel vagy a képzett tartalék átkonvertálásával is. A GmbH minimum törzstőkéjét elérő UG-k választásuk szerint dönthetnek arról, hogy a 25 000 eurós határ elérését követően a későbbiekben GmbH-ként működnek-e tovább. Ebben az esetben beszélhetünk majd az UG-ről, mint a szó hagyományos értelmében vett tradicionális GmbH-ról. Nincs kötelezettség arra, hogy GmbH formában kellene folytatni a tevékenységét a cégnek, ha elérte a 25 000 eurót, mint ahogy az sincs kikötve, hogy mennyi idő alatt kell összegyűjteni ezt az összeget. III. AZ EURÓPAI TÁRSASÁGI JOG, MINT A BELSŐ PIAC EGYIK SAROKKÖVE Az utóbbi idők sikertelen kezdeményezéseinek apropóján (pl. SPE és SUP) igyekszünk rávilágítani arra a tényre, hogy az egységes uniós társasági formák szorgalmazására irányuló új uniós törekvések részben megbuktak vagy elgyengültek. Miért nem kelendő az uniós társasági forma? Kevés a marketing? Vagy nem elég jó a termék? Nyilvánvalóan, a feltett kérdések inkább figyelemfelkeltő, provokatív jellegűek, és a tények mögött összetett mechanizmusok húzódnak meg, azonban annyi tényszerűen megállapítható, hogy az európai társasági jog közelítésére irányuló törekvések, rendre ellenállásba ütköznek, legalábbis az új uniós társasági formák kezdeményezése esetében. Az elmúlt évtizedben az uniós társasági jogi aktivitást hullámzó aktivitás jellemezte. A jogharmonizációs törekvések Unió felőli hivatalos eljárásai, jogalkotási aktusai és a tagállamok társasági joggal foglalkozó kutatóinak, gyakorlati szakembereinek magán -kezdeményezései párhuzamosan futottak, néhol szervesen összekapcsolódtak, máskor alternatív utakat kerestek. (Lásd: Report of the Reflection Group On the Future of EU Company Law, Brussels, 5 April 2011, 1 82.) 1. A jogi személyek mozgása a belső határok nélküli térségben Az európai integráción belül egy olyan egységes piac, belső határok nélküli térség megvalósítása a cél, amely biztosítja a jogi személyek korlátozástól mentes mozgását. A gazdasági élet egyik meghatározó jelensége a termelési folyamatok nemzetközivé válása, ennek keretei között a piaci verseny követelményeinek megfelelően a társaságok országhatárokon átlépő tevékenysége, nem csak hogy megengedett, hanem az Európai Unió alapvető koncepciójának megtestesülése. A gazdasági társaságok harmonizációja során egyes fontosabb alapítási, szervezeti és működési jellemzőkre helyezik a hangsúlyt. Az integrációs célkitűzés abban áll, hogy a tagállamok jogának közelítésével lényegesen egyszerűbbé tehető a más tagországbeli cégalapítás vagy részesedésszerzés, mivel hasonló szabályokra lehet támaszkodni. Egyes működési költségek kiegyenlítődnek, a hitelezővédelem is hasonló megoldásokon alapul, a tagok egymás közötti viszonya, illetve a társasághoz fűződő kapcsolataik a lényegi pontokon hasonlók és így a befektetők is jobban érezhetik az egységes piac előnyeit. A társasági jog nemzetközi dimenziójának vizsgálata elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt fontos, ez abban is megnyilvánult, ahogyan a szabad áru- és tőkemozgáson alapuló, az Európai Unió keretein belül létrehozott közös piac kialakítását jelentősen befolyásolta a társasági jog. Az uniós tárasági jog vizsgálatát a belső piaci szempontok figyelembevételével célszerű végezni. 12 GAZDASÁG ÉS JOG májusi.indd 12 2018.05.23. 11:59:11

2. Az európai üzleti környezet fejlesztése A Bizottság Európa 2020 stratégiája (Az Európai Bizottság közleménye: Európa 2020. Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája, COM(2010) 2020 végleges, 16 17.) a mai társadalom igényeihez és a változó gazdasági környezethez igazodó európai üzleti környezet javítására szólított fel. Az európai vállalkozások, befektetők és munkavállalók számára kialakított modern és hatékony társasági jogi és vállalatirányítási kereteknek idomulnia kell a fenti célkitűzésekhez. Ezeken a területeket átfogó felülvizsgálatnak vetettél alá, amelyeknek főbb támpontja volt a 2003. évi, az Európai Unióban a társasági jog korszerűsítéséről és a vállalatirányítás javításáról szóló cselekvési terve (Az Európai Bizottság közleménye: A társasági jog korszerűsítése és a vállalatirányítás javítása az Európai Unióban Terv az előrelépéshez, COM(2003) 284 végleges), amelyből, a bejelentettek közül több kezdeményezést már elfogadtak. Ezután, a cselekvési terv jövőbeli prioritásairól 2005-ben és 2006-ban tartott konzultáció is meghatározó kiindulópontot jelentett. Ezt követően újabb fejlemények történtek, amelyek a Bizottság véleménye szerint további intézkedést tettek szükségessé. [Az Európai Bizottság közleménye: Cselekvési terv: Európai társasági jog és vállalatirányítás a részvényesek nagyobb szerepvállalását és a fenntartható vállalatokat szolgáló modern jogi keret Strasbourg, 2012.12.12. COM (2012) 740 final 2.] Az uniós társasági jog az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen ment keresztül. A harmonizáció több kérdéskörre kiterjed, például a részvényesek és mások érdekeinek védelme, a nyilvánosan működő részvénytársaságok tőkéjének létrehozása és fenntartása, a nyilvános vételi ajánlatok, a fióktelepekre vonatkozó adatközlési kötelezettségek, az egyesülések és szétválások, az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó minimális szabályok, a részvényesek jogai és a kapcsolódó területek, például a pénzügyi jelentéstétel és a számvitel. Ezenkívül jelentős előrelépés történt a különféle jogi formák megszületésében az európai gazdasági egyesülés (EGE), az európai részvénytársaság (SE) és az európai szövetkezet (SCE) tekintetében. Az elmúlt időszakban azonban egyre nehezebbé vált az európai társasági jogot érintő jogalkotási kezdeményezések keresztülvitele. Ezt szemlélteti például, hogy nincs előrehaladás egyes egyszerűsítési kezdeményezéseket és az európai zártkörű társaság (SPE) statútumára vonatkozó javaslatot illetően. Ugyanakkor a gazdasági tevékenység határokon átívelő jellege a vállalatok és a fogyasztók szempontjából egyaránt sokkal hangsúlyosabbá vált. IV. AZ UNIÓS TÁRSASÁGI FORMÁK KEZDEMÉNYEZÉSE 1. Az egyes európai társasági formák Az európai részvénytársaság (Societas Europaea, SE). Az európai részvénytársaság részvénytársasági formában létesített sui generis, szupranacionális társasági forma, amelynek alaptőkéje a tőzsdén forgalmazható részvényekből áll. Az SE jogi személyiséggel rendelkezik, alapításának hátterében a tőkekoncentráció húzódik meg. Az SE szabályozási struktúrája a) az európai részvénytársaság alapszabályáról szóló 2157/2001/EK tanácsi rendelet szabályait kell alkalmazni, és a munkavállalói részvételről szóló 2001/86/EK irányelvvel; b) az irányadó közösségi joganyag szerint elfogadott tagállami rendelkezések irányadók (2004. évi XLV. törvény az európai részvénytársaságról); c) a székhely szerinti nemzeti jog részvénytársaságokra vonatkozó jogszabályainak egyes előírásai. Az európai szövetkezet (European Cooperative Society; SCE) Az európai szövetkezet jogi személyiséggel rendelkező szupranacionális formáció, amelynek tagjai megőrizve autonómiájukat egymás között kötött ügyletek révén törekszenek gazdasági és társadalmi tevékenységük fejlesztésére, továbbá saját szükségletük kielégítésére úgy, hogy tagjai kölcsönös javát szolgálja. Az SCE jogforrási háttere: a) az európai szövetkezet statútumáról szóló 1435/2003/EK tanácsi rendelet alkalmazandó, a munkavállalók részvételére vonatkozó 2003/72/EK sz. irányelvvel; másodsorban a közösségi jogszabályokra tekintettel elfogadott hazai norma (2006. évi LXIX. tv.), c) a részletszabályokat rendező szövetkezeti alapszabály. Az európai gazdasági egyesülés (European Economic Interest Grouping, EGE). Az európai gazdasági egyesülést, mint társasági formát, a Tanács 2137/85/EGK rendelete intézményesítette. Az egységes piac megvalósítása és erősítése érdekében indokolttá vált egy olyan jogi keret biztosítása, amely megkönnyíti a gazdasági élet résztvevőinek a határokon átnyúló együttműködését, a gazdasági integrációt. Ezzel összhangban alkották meg a jogharmonizációs törvényt (2003. évi XLIX. törvény), amelynek egyetlen szakasza szól az EGE-ről és utal az uniós rendelet szabályaira. 2. Új uniós társasági formák létrehozatalának kezdeményezései, tervezetei GAZDASÁG ÉS JOG 13 Az európai jogharmonizáció szükségszerű folyamatában a tagállamoknak meg kell felelni az Európai Unió kihívásainak. Elindult emellett egy olyan folyamat is, amely túllép ezen a szinten, és a jogegységesítés az önálló európai társasági formák kialakításában jelenik meg. Ezeknek a sajátos társasági formáknak a létrehozásáról, közvetlenül alkalmazandó közösségi/uniós rendeletek szólnak. Ennek első lépése az európai gazdasági (érdek)egyesülés volt és mára az európai részvénytársaságok és az európai szövetkezet létrehozására vonatkozó javaslat is megvalósult. (A Tanács 2001. október 8-i 2157/2001/ EK rendelete az európai részvénytársaság statútumáról.) Előkészületek folytak az egységes európai kft. -re, az európai kölcsönös biztosító egyletre és az európai egyesületre is. Az uniós társasági jog a harmonizáción túlmenően sajátos uniós társasági jogi formákat is meghatároz. Ezeket a jogi eszközöket gyakran nevezték 28. rendmájusi.indd 13 2018.05.23. 11:59:11

szernek (ma már a 29. rendszer ), mivel olyan újfajta jogi formákat vezetnek be, amelyek a meglévő nemzeti társasági formákat nem harmonizálják, módosítják vagy helyettesítik, hanem alternatív jogi formákkal egészítik ki. (Európai Bizottság Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság: Vállalatirányítás, szociális felelősségvállalás Konzultáció az európai társasági jog jövőjéről, 2012) A korábbi szupranacionális társasági formákon túl kezdeményezés indult az Európai Unió égisze alatt egy új társasági forma kialakítására, ami elsősorban a közép- és kisvállalkozások számára biztosítania megfelelő jogi kereteket. 3. Az Európai Parlament szerepe az uniós társasági formák létrejöttében A Parlament többször módosította a jogszabályokat, 2007 februárjában felszólította a Bizottságot, hogy a kis- és középvállalkozások igényeinek kielégítése és az európai részvénytársaság statútumának felülvizsgálata érdekében terjesszen elő javaslatot az európai zártkörű társaságról. Az európai társulásra, illetve az európai biztosító egyesületekre vonatkozó két rendeletjavaslat visszavonását követően a Parlament arra szólította fel a Bizottságot, hogy vegye újra napirendre ezeket a kérdéseket, az alapítványokra és a társulásokra vonatkozó megfelelő jogi keret létrehozását is szorgalmazta. 2012. február 8-án a Bizottság javaslatot tett az európai alapítvány, Fundatio Europeae (FE) statútumáról szóló tanácsi rendeletre, amelynek célja, hogy megkönnyítse az ilyen szervezetek közhasznú munkavégzését az egész Unióban. (Bux, Udo, 2/2018, www. europarl.europa.eu/atyourservice/hu/displayftu.html?ftuid=ftu_2.1.11.html) Az Európai Parlament 2012 júniusában állásfoglalást adott ki az európai társasági jog jövőjéről. Az Európai Unió Hivatalos lapjában 2013 novemberében megjelent dokumentum több konkrét feladatot fogalmaz meg, emlékeztetve és utasítva a Bizottságot azok megvalósítására. A Parlament állásfoglalásában leszögezte, hogy a nemzeti jogszabályok értelmében meglévő társasági formákat kiegészítő uniós társasági formák jelentős potenciállal rendelkeznek, amelyet tovább kell fejleszteni. Sürgette a Bizottságot, hogy tegyen további erőfeszítéseket az SPE statútumának elfogadására, amely teljes mértékben figyelembe venné valamennyi szereplő érdekeit, hogy a tanácsi egyeztetés kimozduljon a holtpontról. [Az Európai Parlament 2012. június 14-i állásfoglalása az európai társasági jog jövőjéről, 2012/2669(RSP), 2013/C-332 E/15 (2013.11.15., C-332 E/79.)] Az európai biztosító egyesületek statútumáról szóló, 2013. március 14-i állásfoglalásában a Parlament ajánlásokat fogalmazott meg a Bizottság számára az európai biztosító egyesületek statútuma tekintetében. (Bux, Udo, 2/2018) 4. Megtorpant kezdeményezések 14 GAZDASÁG ÉS JOG Az európai zártkörű társaság (Societas Privata Europaea, SPE) jelentős mértékben hasonlít az európai részvénytársasághoz, azonban mindazokat az adminisztratív, bürokratikus és költséges jegyeket nélkülözi, amelyek alapján alkalmas lehet az Európai Unió legnépszerűbb társasági formájává válni. A tervezetet az Európai Parlament 2009. március 10-én tárgyalta, azonban több tagállam ellenállása miatt nem fogadták el. A tagállamok hosszú tárgyalások nyomán sem jutottak megállapodásra többek között a székhely és a fő iroda különválasztásának lehetőségéről, valamint a munkavállalói részvétel szabályozásáról. A Bizottság azonban továbbra is úgy véli, hogy az európai kis- és középvállalkozásoknak szükségük van uniós szintű támogatásra, különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben. (Sándor István: Változási tendenciák a társasági jogban a 21. század elején, Gazdaság és Jog, 2011/1., 18.) 2014 áprilisában a Bizottság az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságokról szóló irányelvre irányuló javaslatot nyújtott be, amelynek célja az egyetlen tulajdonossal rendelkező társaságok megalapításának megkönnyítése volt az Európai Unióban. [Európai Bizottság, Brüsszel, 2014.4.9., COM(2014) 212 final, 2014/0120 (COD)] Az EU hivatalos honlapján olvasható információ alapján (2018 februárjában frissített oldalán) a Bizottság 2015. március 7-én visszavonta a javaslatot. (Bux, Udo, 2/2018) Ezt követően, 2015. május 28-án, az Európai Tanács megállapodásra jutott az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságról szóló irányelvtervezet kompromisszumos szövegéről. Ez a szöveg alkotja a Tanács általános megközelítését, amely az Európai Parlamenttel folytatandó tárgyalások alapjául szolgált. Az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság (Societas Unius Personae, SUP) az SPE-től, vagy az európai részvénytársaságtól (SE) eltérően nem egy önálló szupranacionális jogi forma, hanem egy nemzeti jogokban megjelenő kis klón, amely az alapkoncepció szerint az irányelv útmutatásai alapján a nemzeti egyszemélyes kft.-k létesítését ösztönözné, kínálná lehetőségként. Ezeknek a társaságoknak az induló tőkéjére, szervezetére és minden fontosabb kérdésre vonatkozó követelményt, követendőkét megad. Az a nemzeti kft.-t, amely eleget tesz ezen előirányzatoknak az SUP megnevezést kap (minden tagállamban), ezekre a kft. altípusként tekinthetünk. Az irányelvben nem szabályozott kérdésekben a bejegyzés helye szerinti hatályos nemzeti jogszabályt kell alkalmazni. [Schmidt, Jessica: Die Societas Unius Personae (SUP) eine neue europäische Option für Familienunternehmen? Zeitschrift für Familienunternehmen und Stiftungen (FuS), 2016/6. 232.] A tagállamoknak nemzeti jogrendszerükben rendelkezniük kell az irányelvben foglalt közös szabályoknak megfelelő társasági formáról. Az új társasági forma tehát az egyes tagállamok nemzeti jogrendszerében jön létre. Az ezen irányelvnek megfelelően létrehozott és működő egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságok nevében közös, könnyen azonosítható rövidítést kell szerepeltetni (SUP). Az irányelvtervezet elő kívánja segíteni a vállalkozások, különösen a kkv.-k határokon átnyúló tevékenységeit és az egyszemélyes társaságok más tagállambeli leányvállalatként történő létrehozását. Mindezt az ilyen vállalkozások alapításához kapcsolódó költsémájusi.indd 14 2018.05.23. 11:59:11

geket és adminisztratív terhek csökkentésével kívánja elérni. Mindez hozzásegíti ezeket a vállalkozásokat, hogy bekerüljenek a belső piac vérkeringésébe, és ahhoz, hogy éljenek annak lehetőségeivel. E cél elérése érdekében az irányelvtervezet az egyszemélyes társaságok alapítására vonatkozó egységes szabályozási keretet vezet be. [Egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságok: a Tanács megállapodott az általános megközelítésről. Forrás: http://www.consilium.europa.eu/hu/ press/press-releases/2015/05/28-29-compet-single-member-private-companies/] A Tanácsban elért megállapodás néhány eleme: A SUP bejegyzésére a lehető legbiztonságosabb és a tagállami jogszabályoknak a lehető legnagyobb mértékben megfelelő online bejegyzést kíván előirányozni, amely a tagállamok által biztosított formanyomtatvány kitöltésével történne, ezzel megkönnyítve a gazdasági tevékenység elindítását. Egyes tagállamokban már jelenleg is működnek a vállalkozások elektronikus úton történő bejegyzését lehetővé tevő nemzeti rendszerek. A SUP jegyzett tőkéje legalább egy euró. Az eurótól eltérő nemzeti fizetőeszközt alkalmazó tagállamok esetében a jegyzett tőke összege legalább az adott fizetőeszköz egy egysége. Ezt is szem előtt tartva, a tagállamoknak gondoskodniuk kell a hitelezők és más érdekelt felek megfelelő védelme érdekében arról, hogy nemzeti jogukban rendelkezésre álljanak a fizetésképtelenséget megelőző mechanizmusok. A tagállamok előírják, hogy a társaságok kommunikációjában (pl. hivatalos levelezéseiben, a honlapján stb.) fel kell tüntetniük a jegyzett és befizetett tőke öszszegét. [Európai Bizottság, Brüsszel, 2014.4.9., COM(2014) 212 final, 2014/0120 (COD)] A Tanács törölte az eredeti bizottsági javaslatból a vállalkozás székhelyének és tevékenységi helyének szétválasztásával kapcsolatos rendelkezéseket. Ehhez hasonlóan a munkajogi vonatkozások is a meglévő nemzeti jogszabályok hatálya alatt maradnak. V. EUROPEAN MODEL COMPANY ACT AZ EURÓPAI TÁRSASÁGI JOGI MINTASZABÁLYOZÁS ALTERNATÍV ÚTJA 2007. szeptember 27-én és 28-án Aarhusban (az Aarhusi Egyetemen), Dániában tartotta első ülését a Paul Krüger Andersen és Theodor Baums professzorok kezdeményezésére létrejött EMCA csoport, melynek célja egy európai társasági modelltörvény megalkotása. A csoport tagjai elismert és tapasztalt társasági jogi professzorok, akik széles körű tapasztalattal rendelkeznek nemzeti és uniós szintű jogszabályok kidolgozásában is. Magyarországról Kisfaludi András vesz részt a csoport munkában. Az európai társasági jogi mintaszabályozásnak (European Model Company Act, EMCA Európai társasági modelltörvény), amelyen a szakemberek jelenleg is dolgoznak, az a célja, hogy korszerű és rugalmas mintával szolgáljon, figyelembe véve a legfrissebb tagállami fejleményeket. A kezdeményezés nem a nemzeti társasági jogok közvetlen harmonizálására törekszik, hanem a különféle nemzeti rendszerek sajátosságainak megértését kívánja előmozdítani, és rugalmas, szabadon választható mintát kíván nyújtani. (Baums, Theodor Andersen, Paul Krüger: The European Model Company Law Act Project, March 1, 2008, ECGI Law Working Paper No. 97/2008, Baums, Theodor: Europaische Modellgesetze in Gesellschaftsrecht, Institut for Law and Finance, Working paper series No. 75, 01/2008. 1-10.) Az EMCA célja, hogy inspirációt biztosítson a társasági jog számára az európai tagállamoknak és azon túl. (Andersen, Paul Krüger ( ): European Model Company Act (EMCA), 2017; Nordic & European Company Law Working Paper No. 16 26., 1 429.) Átütő sikert nem könyvelhet el ezidáig az EMCA- projekt. Ez a kezdeményezés nyilvánvalóan közvetetten kihat a jogközelítés megvalósulására. Az EMCA első végleges szöveg-tervezetét 2015 őszén (2015. szeptember 10 11-én) a bécsi Gazdasági Egyetem (WU) és a European Company and Financial Law Review által szervezett nemzetközi konferencián mutatták be a tudomány képviselőinek, a gyakorló szakemberek és a szakmai érdeklődő közönség számára. [Ventoruzzo, Marco: The New European Model Company Act, Bocconi University and Pennsylvania State University, on October 14, 2015, Harvard Law School Forum on Corporate Governance and Financial Regulation. Lásd még: The European Model Company Act (EMCA) Draft, 2015 (1 431.) 16.] Az EMCA-debütálásán döntés született róla, hogy a tervezet még nem teljes mértékben érett meg a főpróbára, így kisebb-nagyobb átdolgozásra van szükség. Az EMCA célja egy alternatív út felkínálása a társasági jogharmonizáció és jogközelítés intézményesített lehetőségei (és kötelezettségei) mellett, amelynek egyes részeit (akár az egészet is), az egyes nemzeti társasági jogok fejlesztésére is fel lehet használni. Az EMCA a normaszöveg mellett, magyarázatokat is tartalmaz. Ventoruzzo szerint az EMCA nagyratörő projektjére, mint bátor és üdvözlendő kezdeményezésre kell tekinteni, az EMCA angol nyelvű szövegének elkészülte fontos lépés a további viták és az európai integráció felé. Azzal a hasonlattal élt, amely szerint EMCA egy újszülött, amit most a vízbe dobták, de meg kell könnyíteni az előrehaladását, hogy simán ússzon az európai jog gyakran veszélyes áramlataiban. (Ventoruzzo, 2) Veress Emőd EMCA-t a kötelmi jog területén már kidolgozott Principles of European Contract Law (PECL) és a Draft Common Frame of Reference of European Private Law (DCFR) társasági jogi megfelelőjeként emlegeti, véleményes szerint az EMCA akár egészében átültethető a nemzeti jogokba, de sokkal realistább az a megközelítés, amely abban bízik, hogy az EMCA bizonyos részeit, részleteit fogják átvenni az európai államok. Az EM- CA-t többen összevetik az Amerikai Egyesült Államokban elkészített modelltörvénnyel (Model Business Corporation Act MBCA), amelyet valós társadalmi igény hívott életre, legitimációját pedig az biztosítja, hogy az American Bar Association készítette el és az már jelentős számú szövetségi állam átvette. [Veress Emőd: Bemutatták az Európai Társasági Modelltörvény tervezetét, GAZDASÁG ÉS JOG 15 májusi.indd 15 2018.05.23. 11:59:11

http://jog.tk.mta.hu/blog/2015/09/europai-tarsasagi-modelltorveny-tervezete] Az EMCA végleges verzióját 2017. március 31-én Rómában adták át hivatalos és ünnepélyes keretek között a nyilvánosságnak. (Andersen, 2017, 1.) Néhányan pesszimisták az EMCA-projekt hasznossága és hatékonysága tekintetében, sőt annak legitimitását is vitatják. Sommás véleményt alkotni a modelltörvényről még korai, azonban az megállapítható, hogy az EMCA komoly jogi tartalommal elkészült mű, azonban csak a jövőben dől el, hogy a gyakorlatban is életképes lesz-e, értékelése összetett és alapos kutatást kíván. VEREBICS JÁNOS A SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSRŐL EGYKOR ÉS MOST 16 GAZDASÁG ÉS JOG A 2013. évi V. törvénnyel elfogadott új Polgári Törvénykönyv 6:231 6:232. -ai az adásvételi szerződés két új altípusát vezették be jogunkba: a fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételét és a saját termelésű mezőgazdasági áru szolgáltatására kötött adásvételi szerződést. Ahogy a törvényjavaslathoz fűzött indokolás kiemelte, a Javaslat a régi Ptk.-nak szállítási szerződésekre vonatkozó egyéb szabályait nem vette át, s nem kívánta önálló szerződéstípusként szabályozni a mezőgazdasági termékértékesítési szerződést sem, új név alatt foglalta össze viszont mindama kérdéseket, az adásvételi szerződés eme két speciális altípusának sajátosságainak összefüggésében felmerültek. A változtatás igénye elvi éllel már a Ptk. 2003- as, az egyes szerződéstípusok korszerűsítését célul tűző koncepciójában (IV. 9.) és tematikájában (Harmadik rész) is megjelent: a rekodifikáció folyamatában a szerződések gazdasági jelentősége, a kereskedelmi-üzleti forgalom szerződési jogi igényeinek figyelembevétele mindvégig prioritásos szempontnak számított. Ez egyrészt a már a Ptk.-ban szereplő, de az üzleti élet követelményeit kielégíteni nem tudó szerződési konstrukciók modernizációjában vagy a kódexből való kivezetésében, másrészt a még hiányzó kereskedelmi szerződések beépítésében jelentkezett, s bár az új Ptk. lényegesen nem változtatta meg az 1959-es Ptk. által szabályozott altípusok körét, az adásvétel körében is hozott változásokat. A szállítási szerződés egy, valamely fajlagos szolgáltatás teljesítését a szerződéskötéshez képest későbbi időpontban meghatározó szerződéssel való felváltása már a 2009. évi CXX. törvény 5:202. -al megjelent: ezt a konstrukciót azonban a kódex még szállítási szerződésként nevesítette. Elhagyásra került az 1959-es Ptk. XXVI. fejezetében szabályozott mezőgazdasági termékértékesítési szerződés is: helyébe a szerződési konstrukció leglényegesebb sajátosságait összefoglaló mezőgazdasági adásvételi szerződés (2009. évi CXX. törvény 5:203. ) és a vevő közreműködésével előállított mezőgazdasági termény, termék, szolgáltatására kötött adásvételi szerződés (2009. évi CXX. törvény 5:204. ) lépett. Az ok mindkét esetben egy lényegében már számos szempontból meghaladott, de az üzleti forgalomban még jelentőséggel, jogi értelemben véve pedig elkülöníthető sajátosságokkal bíró szerződési konstrukció átalakítása volt. További, önálló létjogosultságukat lényegében a tömegáruk előállítása, beszerzése és értékesítése terén jelentkező, sajátos gazdaságszervező funkciójuk indokolta: a vevő és az eladó között létrejövő, egyes mennyiségi bizonytalansági tényezőkre is tekintettel lévő szerződés a vevő számára valamely szükséglet későbbi, előre meghatározott időpontban való kielégítésének lehetőségét tudja biztosítani, eladónak pedig a termeléssel, gyártással, neveléssel, hizlalással stb. kapcsolatosan felmerülő költségei megtérülését és végzett munkája ellenértékének megfizetését. Bár az új Ptk. jogirodalma a szállítási szerződés a kódexből kivezetését elsősorban korábbi gazdasági és jogi jelentőségének elvesztésével próbálta igazolni (a sokszor elhangzó érv szerint az a kettőezres évekre lényegében már csak a halasztott adásvétel egy formájává vált), maga az átnevezése is elvi jelentőséggel bírt: a magyar szocialista polgári jog egyik legemblematikusabb, legsajátosabb jogintézményétől való búcsút jelentette. A szállítási szerződés első formája a magyar jogban 1948-ban, az államosítások lezárultával és a tervgazdaságra való áttéréssel, a korabeli felfogás szerint a szovjet jogintézmények (a szocialista vállalatok között kötött gazdasági szerződések és a a közigazgatási jellegű döntőbíráskodás) szisztematikus átvétele részeként jelent meg: először a hetvenes évek jogirodalma mutatott rá azokra a hazai szerződési jogi előzményekre, melyekre e korai szabályozás támaszkodhatott. Maga a szállítási szerződés, mint jogi műszó A Gazdasági Főtanács Az állami külkereskedelmi és belkereskedelmi vállalatok szállítási szerződéseiről szóló 2.590/1948. G.F. határozatának címében tűnt fel: még nem önálló szerződéstípust jelölt, hanem a hazai termelő vállalatok, a MOSZK (Magyar Országos Szövetkezeti Központ) és más felvásárló szervezetek az állami külkereskedelmi vállalatokkal való szerződéses kapcsolataiban kötbér kötelező kikötése melletti szerződéskötési kötelezettséget. Már ebben a határozatban is megjelent azonban a később általánossá váló rendszer egyik leglényegesebb eleme: az, hogy a szovjet arbitrázs-rendszer mintájára a szállítási szerződésekből származó jogvitákat kivonta a rendes bíróságok hatásköréből, s azokat a 9.830/1948. Korm. sz. rendelet szerint a Gazdasági Főtanács titkárságán szervezett Egyeztető Bizottságokhoz utalta. A határozat megfogalmazta a szállítási szermájusi.indd 16 2018.05.23. 11:59:11

ződések általános bevezetésének igényét is: az illetékes minisztereket felszólította, hogy dolgozzák ki az állami termelő és az állami kereskedelmi vállalatok közötti áruszállítási szerződések kötelező rendszeréről, s dolgozzák ki annak fokozatos bevezetése feltételeit. Az e munka eredményeként megszületett 2.779/1948. G.F. sz. határozat a vállalatközi kapcsolatokban már általánosan kötelezővé tette a szállítási szerződéseket és a kötbér kikötését. Ennek két formáját szabályozta: a nem szerződésszerű teljesítés miatti meghiúsulási kötbér mértéke 10% volt, a késedelmi kötbéré pedig a késedelem mértékétől és a szerződéses kapcsolat időtartamától függően 1 5%. A kötbérigény a vállalatok a szerződésszegés alapján érvényesíthető kártérítési igényeit nem érintették. A határozat megerősítette és továbbfejlesztette a döntőbizottságok rendszerét: a szerződéskötési kötelezettség és a kötbér alkalmazása körüli, s a nem ugyanazon miniszter felügyelete alatt álló vállalatok között előzetesen felmerülő vitás kérdéseket a Gazdasági Főtanács titkárságán működő Szállítási Szerződések Döntőbizottsága hatáskörébe utalta, a nem szerződésszerű szállításból, átvételből származó jogviták eldöntése pedig a 9.830/1948. Korm. rendelet alapján megszervezett Egyeztető Bizottság hatáskörébe tartozott. A határozat szerint, ha a magánvállalatok állami vagy állami irányítás alatt álló vállalattal szemben vállaltak szállítási (átvételi) kötelezettséget, az állami vállalat köteles volt a kötendő szerződésbe olyan kikötést belefoglalni, melynek értelmében a magánvállalat a kérdéses szállítás tekintetében aláveti magát a határozat rendelkezéseinek ezzel lényegében a szállítási szerződési rendszert (a magánvállalatok és magánszemélyek egymás közötti szerződési kapcsolatainak kivételével) az egész gazdaságra kiterjesztették. E korai szabályozás célja elsősorban a termékforgalom kötött pályákra való terelése, az ipar döntően már állami tulajdonba került ( nemzeti vállalatok ) gazdálkodó szervezetei egymás közötti és az államosított szférán kívüli magánvállalkozásokkal és magánvállalkozókkal való szerződéses kapcsolatainak uniformizálása volt. Modelljéül vitathatatlanul a háború után a szerződéses kapcsolatokhoz visszatérő szovjet polgári jog szolgált, de a konkrét megoldások kialakítására erős hatást gyakoroltak a közszállítások korábban már hosszú évtizedek alatt kialakult hazai szabályai. 1907- től a mindenkori közszállítási szabályzatok, szabályrendeletek [55.800/1907. K.M. utasítás, a 83.000/1907. B.M. sz. körrendelet, a központi állami megrendelésekről szóló 121.000/1929. K.M. sz. rendelet, a helyi közigazgatási szervek megrendeléséiről szóló 88.500/1929. B.M. sz. rendelet, s a 50.000/1934. K.M. sz. rendelettel kiadott, a közszállítások jogát teljeskörűen megújító, 1945 után is még néhány évig hatályban tartott Közszállítási Szabályzat (KSz.)] nem csak a pályáztatás ( vállalatba adás ) eljárási-garanciális kérdéseit rendezték, de egyes szerződési jogi kérdéseket is szabályoztak, így a szerződés létrejöttével, tartalmával, időtartamával, módosítási lehetőségeivel (szükséglet és ár változása) és teljesítésével kapcsolatos kérdéseket is. A KSz. tárgyi hatálya alá az adásvételi és vállalkozási szerződések tartoztak: a szabályzatban sokszor előforduló szállítás az adásvétel egy halasztott nemét jelentette ha azonban az ajánlattevő iparos maga készítette áru szállítását vállalta, a szerződés már vállalkozási szerződésnek minősült. A halasztott adásvételnek minősülő szállítás az 1945 előtti jogban az 1875. XXXVII. tc., a Kereskedelmi Törvény (Kt.) 258. 2. pontja szerinti tárgyi kereskedelmi ügyletnek minősült: az áru későbbi továbbadása szándékával kötött (vétel eladás szándékával) szerződésekkel szemben a szállítási (liferálási) szerződések lényegét az eladó által még meg sem szerzett áru továbbértékesítése (eladás vétel szándékával) jelentette. A kereskedelmi jog a tisztán kereskedelmi ügyletnek tekintett szállítást elkülönítette a magánjogi vállalkozási szerződéstől, melynek lényegét feltéve, hogy az anyagot nem a megrendelő adta, és helyettesítő dologról volt szó, amelynél az átruházás a kész dologra irányult a mű előállításában jelölte meg: e megkülönböztetést a Közszállítási Szabályzat is átvette. A KSz. alapján kötött szerződések mindig határozott idejű szerződésnek minősültek, mely főszabályként csak egyszer, három évre volt meghosszabbítható. Az 1934-es Közszállítási Szabályzat a korábbi szabályokhoz hasonló módon felhatalmazást adott arra is, hogy egy-egy területre nézve általános, részletes és különleges feltételek (lényegében standard szerződési klauzulák) kerüljenek kiadásra: ezek voltak az iratmintákat is tartalmazó ún. ajánlati feltételek. A Közszállítási Szabályzat 1947-ig nem változott: ekkor a Magyar Köztársaság kormányának a közszállításokról és a hazai beszerzés kötelezettségéről szóló 50.000/1934. K.M. sz. rendelet módosítása és kiegészítése tárgyában kiadott 9.000/1947. Korm. sz. rendelete átfogóan újraszabályozta. A kötbér alkalmazását a módosítás nem írta kötelezően elő, azt szerződéses (szankciós) kötbérnek tekintette, alkalmazását azonban elvárták a megrendelő hivataloktól, akik a kötbéren kívül még felmerülő káraik megtérítését is követelhették. Az 1949. május 27-én életbe lépett új szabályzatot, a 4.029/1949. (V. 12.) Korm. sz. rendeletet A közületi beszerzések újabb szabályozásáról és a szállítási szerződések kiegészítéséről szóló 164/1950. (VI. 14.) MT. sz. rendelet hatálytalanította, magát a beszerzési rendszert lényegesen egyszerűsítette, a szerződésekre nézve pedig a szállítási szerződésekre vonatkozó szabályokat rendelte alkalmazni: ezzel az ilyen szerződéses kapcsolatok önállósága megszűnt, a közületi beszerzések szerződései beépültek a szállítási szerződések komplex rendszerébe. Az 1945 tavaszától fokozatosan kiépülő irányított gazdaság államkapitalista rendszerében, ahol az állam és az állam szervei, intézményei, vállalatai stb. előbb lényegében az egyetlen, majd hosszabb ideig a legnagyobb vásárlók voltak, közszállítások jogi-szerződési rezsimje a mögöttes magánjogi szabályokkal jól tudta kezelni az állam és a piaci szereplők, a vállalatok (mai fogalmaink szerint G2B) kapcsolatait, a vállalkozások egymás közötti szerződéses viszonyaira azonban természetszerűleg nem vonatkozott. A helyzet az államosításoknak köszönhetően fokozatosan megváltozott: 1948-ra a gazdaságban az állami tulajdon vált túlnyomóvá. A kezdettől GAZDASÁG ÉS JOG 17 májusi.indd 17 2018.05.23. 11:59:12

18 GAZDASÁG ÉS JOG gazdaságszervező irányultságú szállítási szerződések 1949 végétől (1949. évi XXIX. tc.) váltak a gazdaságpolitikai célkitűzéseket államigazgatási eszközökkel megvalósítani kívánó terv végrehajtásnak tudatos és célirányos eszközévé. Kialakult a tervjog a gazdaság működésének minden részletet szabályozni kívánó bonyolult rendszere, a direkt, a népgazdasági tervet vállalati szintre lebontó, kötött tervgazdálkodás: a szerződések alapvető funkciójává ennek kiszolgálása, a gazdasági szereplők operatív összekapcsolásának formális biztosítása vált. 1949 1951 között igen jelentős jogalkotási munka zajlott, melynek eredményeként a szállítási szerződések bázisán kibontakozott a tervszerződések összetett, a gazdaságpolitikai célok megvalósítására törekvő, kötött rendszere, ami aztán a gazdaság minden szereplőjére kiterjesztésre került közben azonban maga is újra és újra átalakult, próbált a politikai vezetés által támasztott követelményekkel lépést tartani. A Gazdasági Főtanács már 167/4/1949. G.F. számú, a közületi szervek áruforgalmáról szóló határozatával a termelő vállalatok és a nagykereskedelmi vállalatok közötti kötelezővé tette a szerződéskötést, a 246/5/ 1949. G.F. sz. határozat pedig a szállítási szerződések írásba foglalását. A szerződés már nem a felek megállapodása, hanem a népgazdasági terv végrehajtásának államigazgatási jogi jellegű eszköze a 2.279/1948. G.F. határozat ennek megfelelően adta a szerződések létrehozását a Közületi Döntőbizottság jogkörébe, mely a vállalatot kötelezhette a tervszállítás elvállalására, s az ennek érdekében való szerződéskötésre. A szállítási szerződések rendszerének általánossá tétele magasabb szintű, s részletesebb szabályozás kialakítását tette szükségessé: ez 1949 elejétől kormányrendeletek szint jén történt meg. A kötbérrel biztosított szállítási szerződésekről szóló 1.560/1949. Korm. rendelet határozta meg először a szállítási szerződés fogalmát (minden olyan ügylet, mely készáru, félgyártmány, vagy nyersanyag szolgáltatására vagy bármely más gazdasági érdekű szolgáltatásra irányul, ha a teljesítésnek legalább az egyik fél részéről az ügyletkötést követő későbbi időpontban kell történnie). A rendelet fenntartotta az írásba foglalási kötelezettséget, a kötbérfizetési kötelezettség kialakult rendszerét (és százalékait), a jogviták rendezésének döntőbizottsági mechanizmusát, s szabályozta a fizetések rendszerét. A szállítási szerződések még abban az évben újraszabályozásra kerültek: erre a 4.226/1949 M.T. sz. rendelet szeptemberében történő elfogadásával került sor. Néhány nagy fontosságú kérdéskört külön rendeletek szabályoztak: közületi magasépítkezésekről szóló a 4197/1949. Korm. sz. rendelet egyebek mellett külön rendelkezéseket állapított meg a tervezői szerződésekre és a kivitelezői szerződésekre, a 4326/1949. Korm. rendelet pedig a mélyépítkezésekre nézve: ezzel elindult a szállítási szerződések differenciálódásának és specializációjának a nagyberuházások követelményeihez igazodásának folyamata. Jelentős lépésnek minősült a 206/1951. (XII. 8.) M.T. sz. rendelet elfogadása: a szállítási szerződések kérdéseit kodifikációs igénnyel átfogó jogszabály, jól strukturált rendelet általános rendelkezéseket ( részt ) és különös szabályokat egyaránt tartalmazott. A korábbi szabályozáshoz képest a szállítási szerződés definíciójában új elemként jelent meg annak kimondása, hogy a szállítási szerződés mindig (közvetlen) tervfeladat megvalósítására irányul. A rendelet a Központi Döntőbizottságnak tág jogkört biztosított arra, hogy a rendeletben foglalt szabályoktól alkalmazása alól indokolt esetben kivételt tegyen, a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatosan pedig kisegítő jogforrásként a polgári jog általános szabályainak alkalmazását írta elő. E jogszabályt a szállítási szerződések új szabályait tartalmazó 50/1955. (VIII. 19.) MT. sz. rendelet váltotta fel, mely aztán több, mint egy évtizedig hatályban is maradt. Az új kódex melyben a korabeli jogirodalom a még megalkotásra váró Polgári Törvénykönyv egyik előfutárát üdvözölte a KDB elnökének utasításával, a döntőbizottságok gyakorlatával, elvi és egyedi döntéseivel kiegészülve a szerződési jog általános részével kapcsolatos kérdéseinek szinte teljes körű rendezését nyújtotta: a szerződési jog kérdéseit egy, magas fokon iparosodott, az állami tulajdon által meghatározott, központi irányítás alatt álló gazdaság árutermelési- és csereviszonyai között értelmezte újra. A rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 155/1955. (VIII. 19.) KDB utasítás (Ut.) a szerződés kellékei, a szerződés megkötése, módosítása és felbontása (szakosításból és profilírozásból adódó változás, felesleges anyagok felmondása, készrejelentés, előszállítás, csomagolás és mérlegelés, átadás, mennyiségi és minőségi átvétel, az átvétel ideje, a termék átirányítása, eltérő megállapodások lehetősége) a mennyiségi hiány és minőségi hiba problémakörét, a szerződés meghiúsulásának kérdését. Az anyagi jogi szabályokkal együtt megújultak az eljárási szabályok is: a döntőbizottsági eljárásról új jogszabály, az 51/1955. (VIII. 19.) M.T. sz. rendelet került kiadásra. A tervszerződések melyek elméleti igényű rendszerezését, jogtudományi megalapozását majd Eörsi Gyula végzi el 1956-ban megvédett akadémiai doktori értekezésében az állami tulajdonban lévő ipari vállalatok termékforgalmi kapcsolatainak kizárólagos jogi eszközévé váltak, alkalmazásuk azonban nem terjedt ki a mezőgazdaságra, s természetesen a magánszemélyek és magánvállalkozások (a gazdasági szerepét tekintve eljelentéktelenített magánkereskedelem és magánkisipar) egymás közötti szerződéses kapcsolataira sem: utóbbiakra nézve továbbra is az 1945 előtti polgári és kereskedelmi jog szerződési szabályai voltak irányadók. Mikor 1953-ban a Polgári Törvénykönyv előkészítése megkezdődött, az első terület, mely komplex módon feldolgozásra került, a szerződési jog volt. Alapjául az 1953 júliusában elkészült, a kötelmi jog általános részéről szóló tervezet (melyet eredetileg önálló törvény formájában, a Ptk. elfogadását megelőzően kívántak volna hatályba léptetni), s a gazdaságban előforduló fő szerződési típusok általános felmérése, alkalmazási tapasztalatainak összegyűjtése szolgált. A kodifikáció folyamatában a szocialista szervezetek egymás közötti szerződéseinek kérdése jelentette az egyik legnagyobb problémát: a polgári jogon belül ez volt az egyetlen nagy, összefüggő terület, mely már a kezdetektől az új, szocialista jog keretei között, tudatos szovjet modellmájusi.indd 18 2018.05.23. 11:59:12

követéssel fejlődött ki, s a döntőbizottságoknak köszönhetően jelentős jogalkalmazási gyakorlattal is bírt. A kérdés, hogy a Ptk.-nak kell-e egyáltalán ezekről a szerződésekről rendelkeznie, s ha igen, milyen mélységben, a kodifikáció általános irányát követve dőlt el. A kódex a társadalmi-gazdasági életviszonyok egységes szabályozására törekedve nem kívánta leválasztani az állami szocialista tulajdonon belül lezajló forgalmat a polgárok irányába vagy a polgárok között lezajló áruforgalomtól. Az előbbi sajátosságait elismerő tervkapcsolati szerződési rendelkezéseket azonban egyrészt külön fejezetbe (a tervszerződésekről szóló XXXV. fejezet) foglalta, másrészt az egyes szerződéstípusok esetében tett megkülönböztetést a szerint, hogy az adott szerződés alanya szocialista szervezet-e avagy sem. Amit a kódex a tervszerződések körében szabályozott (Ptk. 397 409. ) valóban csak a leglényegesebb kérdéseket fogta át. Behatárolta az érintett szerződési kört (a szocialista szervezetek a népgazdasági terv teljesítése érdekében fennálló valamennyi kölcsönös kötelezettsége) és szerződési altípusokat (szállítás, építés és vállalkozás), s kimondta a szerződéskötési kötelezettséget (Ptk. 397. ). A szerződésszegési szankciók összhangban a szállítási szerződések rendszere mögötti alapvető gondolat, a tervteljesítés, s annak a jogban megjelent elve, a reális teljesítés követelményével nem a szerződésszegés révén sérelmet szenvedett fél érdekeit kívánták védelemben részesíteni, hanem a mögöttes (a terv megvalósulásához fűződő) társadalmi érdeket: ennek fő eszköze a szocialista vállalatnál közvetlen vagyoni hátrány formájában megjelenő, kötelezően érvényesítendő kötbér (s a külön jogszabály alapján megállapítható bírság) voltak. A Ptk. a tervszerződések részletes szabályainak megállapítását a korábbi gyakorlatnak megfelelően külön jogszabályok, s az azok alapján kibocsátott alapfeltételek körébe utalta [Ptk. 409. (1) bekezdés], a kódex hatályba lépése azonban a tervszerződések fennálló rendjét nem érintette. A tervteljesítés fő jogi eszköze 1960 után is a szállítási szerződés maradt, egyes területeken azonban a differenciálódás folytatódott. Az új Beruházási Kódex [a 45/1961. (XII. 9.) Korm. sz. rendelet (BR) és a végrehajtásáról szóló 1/1961. (XII. 9.) OT PM ÉM sz. együttes rendelet] ötödik része egyrészt rögzítette a beruházásokra és felújításokra vonatkozó szerződések egyes általános szabályait, másrészt az egyes szerződéstípusokra (kapacitás-szerződés, tervezési szerződés, tervezői művezetés, építési szerződés) nézve állapított meg különös szabályokat, s néhány a szerződések összefüggésében felmerülő sajátos kérdést (rögzített áron végzett építőipari munkák, átadási tervdokumentáció, vitás ügyek) is rendezett. A Kódex a beruházásokkal összefüggő szállítási szerződésekre nézve szintén külön szabályokat állapított meg. Az állami tulajdonban lévő vállalatokra kötelező tervszerződések zárt, elvileg egymáshoz kapcsolódó, a terv végrehajtás operatív szinten megvalósítani kívánó rendszere 1956 után némileg fellazult: a minden részletben meghatározott, a központi tervből lebontott vállalati tervek helyébe részben a szerződési kapcsolatoknak nagyobb teret adó ún. globális tervszámok léptek). A szerződési forma- és partnerkényszer azonban végig fennmaradt: a szállítási szerződések nélküli árubeszerzés lehetősége a gazdaságban csak igen kivételes esetben (pl. a Kereskedelmi Áruszállítási Szabályzatról szóló 106/1961. (K. É.) BkM. számú utasítás szerinti raktárról történő értékesítés) volt lehetséges. Valójában a szállítási szerződésekkel, tervszerződésekkel szemben a tervutasításos rendszer már kezdetektől irreális követelményeket támasztott: a gazdaság rendszerszintű hibáinak korrekcióját, sőt, felszámolását várta volna tőle. Az ötvenes évektől a hatvanas évek elejéig az az alapjaiban téves felfogás érvényesült, hogy a szerződési rendszer, a szerződések kötelező volta, a szerződésszegési szankciók szigorítása közvetlenül és pozitív módon hat majd vissza a gazdasági folyamatokra. Ez bizonyos szintig működött is: a szerződésszegési szankciók még oly szigorú alkalmazása vagy a Döntőbizottság jogköreinek még elkötelezettebb erősítése azonban sem anyagot, sem kapacitást nem tudott teremteni: véső soron a korabeli szerződési rendszer egyik leglényegesebb alapelve, a reális teljesítés elve nem érvényesült. Erről azonban csak a hatvanas évek derekától lehet majd nyíltan beszélni, mikor a gazdasági mechanizmus reformjának kérdései a politikai vezetés napirendjére kerültek, s a reform első lépéséül a szerződési rendszer átalakítását jelölik majd meg. A szakmai érveket (melyek az átfogó szerződési reformot az új mechanizmus 1968-ra tervezett teljes körű kialakításával, a többi szükséges szabályozó elem megjelenésével kapcsolták volna össze) figyelmen kívül hagyva A szállítási szerződésekről szóló 10/1966. (II. 14.) Korm. sz. rendelet az első reform-jogszabályként 1966. február 14-én került elfogadásra: az irányítási rendszer egészét érintő jogalkotás csak mechanizmusreformról szóló a KB határozat meghozatala (1966. május 25 27.) után, a 2012/1966. (VI. 12.) Korm. határozat szerinti tematika alapján kezdődött meg. Eörsi a szállítási szerződésekről szóló új kormányrendeletet egy helyen a reformjogalkotás érdemes előőrsének nevezte s csakugyan ez volt az első lépés a reformkoncepció középpontjában álló, a termékforgalom kötött pályáit felszabadítani kívánó tervszerű piacszabályozási modell irányába. Kilenc fejezetben, átfogóan rendezte a szerződéstípusra vonatkozó szabályokat. Az alapelvek körében a szerződések célját (rendeltetését), a szerződés jogi tartalmát és a felek fő kötelezettségeit rögzítette, együttműködési kötelezettséget, s az adott helyzetben általában elvárható gondosság tanúsításának kötelezettségét írta elő, önálló fejezetben szabályozta a szerződéskötéssel és a szerződés tartalmával összefüggő kérdéseket, a szerződés módosítása és megszűnése problémáját. Részletekbe menően rendelkezett a teljesítésről s a szerződésszegésről, s egyes szerződésfajtákat (kapacitáslekötési szerződés, fejlesztési szerződés, bizományi szerződés, raktári szerződés) külön is szabályozott. A gazdasági szerződések rendszerének újragondolása nem csak a szállítási szerződések korábbi, kötött rendszerének feloldását, az (állami) vállalatok szerződési szabadságának helyreállítását, s szerződéseik erős (de kivételt ismerő) főszabályként diszpozitívvá tételét jelentette, de azt is, GAZDASÁG ÉS JOG 19 májusi.indd 19 2018.05.23. 11:59:12

hogy a Ptk. szerinti adásvételi és vállalkozási szerződések jelentősége megnövekedett. A kötött szerződési rendszertől szabaduló iparvállalatok jelentős részénél (pl. építőipar, beruházások) megjelent az együttműködés jogi formáit rendezni, s a szerződések gazdaságszervező funkciójának érvényesülését elősegíteni tudó szerződések előszerződések, együttműködési szerződések iránti igény is. A legfontosabb változást a tervszerződések Ptk. szerinti kategóriájának kiüresedése jelentette. A direkt terv utasításos rendszer felszámolásával eltűnt a tervszerződések fogalmi absztrakciójához vezető legfontosabb körülmény: az államigazgatási jogi kötelező erővel lebontott vállalati terv (Vékás Lajos). Megváltozott a döntőbizottságok alapvető funkciója is. A döntőbizottságok a tervutasításos gazdaságban speciális funkciókkal bírtak: konszenzus hiányában is létrehozhattak szerződést vagy tervkötelezettség hiányában konszenzus esetén is megállapíthatták annak hiányát. Módosíthatták a szerződéseket, a tervet sértő szerződéseket semmissé nyilváníthatták, igényérvényesítési kötelezettséget kényszeríthettek ki. 1967 után a döntőbizottságok eljárási hatásköre szűkült: lényegében meghatározott szocialista szervek és szervezetek szerződésszegési és egyéb polgári jogi vonatkozású vitás vagyoni ügyei eldöntésére korlátozódott. Immár semmi nem indokolta a döntőbizottságok a bírósági szervezeti rendszerről való leválasztását: A bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 37. (1) bekezdése ennek megfelelően emelte megszüntetésük mellett a Legfelsőbb Bíróság kollégiumai közé a Gazdasági Kollégiumot, mely 1973. január 1-jétől kezdte meg működését. A gazdasági szereplők közötti szerződések 1948-tól kialakult, elkülönült szabályozási rendszere ugyan még formálisan fennmaradt, ám azzal, hogy megszűnt a jogalkalmazás szervezeti és eljárásjogi megkettőződése, s az ezekkel kapcsolatos jogviták eldöntése a Pp., mint az anyagi jogok eljárási formája (Asztalos László) egységes szabályai alá került, nem csak az ítélkezés törvényességének megszilárdítása irányába sikerült jelentős lépést tenni, de az anyagi jogi különbségek felszámolása felé is. 1967-ben elvi, és később következetesen érvényesülő döntés született abban, hogy a reform körébe tartozó polgári jogi szabályok (is) kormányszintű megoldásokkal (Eörsi) kerüljenek kialakításra, s a Ptk. módosítását majd csak az új szintézis megteremtésekor esedékes nagytakarítással együtt végezzék majd el. A módosítás kérdése először 1971-ben került a jogalkotás napirendjére, a munka tényleges szakmai előkészítése azonban csak 1975-ben kezdődött meg, s 1977 nyarára fejeződött be. A novelláris módosítás egyik leglényegesebb újdonsága a szerződésekre vonatkozó szabályok átfogó módosítása, modernizációja volt. A kötelmi jog számos, a szerződésekre vonatkozó általános rendelkezése mellett újraszabályozásra kerültek a gazdálkodó szervezetek egyes szerződései is. A tervszerződések kategóriája megszűnt, ám a gazdálkodó szervezetek közötti áruforgalom lebonyolításának elsődleges jogi eszköze a tervszerű gazdasági tevékenység végzését elősegítő szállítási szerződés maradt. A kizárólag gazdálkodó szervezetek között köthető szállítási szerződés (Ptk. 379. ) lényegében termelésszervezési céllal megkötött, a szállító által megtermelt árucikkekre (helyettesíthető dolognak minősülő tömegtermékekre) vonatkozó halasztott adásvétellé vált (a szerződés alapján a szállító meghatározott dolgot volt köteles későbbi időpontban a megrendelőnek átadni, a megrendelő pedig köteles volt a dolgot átvenni és az árát megfizetni). A szabályozás sajátosságát a minőség meghatározásával (Ptk. 380. ), a megrendelői kártérítés melletti elállási jogával (Ptk. 381. ), a teljesítés helyével és idejével (Ptk. 382. ), a termék átvételével (Ptk. 383. ), a mennyiségi és minőségi kifogásolás rendjével (Ptk. 384 385. ) és a szerződésszegéssel (Ptk. 398. ) kapcsolatos specifikumok adták, ezeket azonban nem csak a Ptk. szabályozta, hanem a gazdálkodó szervezetek szállítási és vállalkozási szerződéseiről szóló külön jogszabály, a 7/1978. (II. 1.) MT. számú rendeletben meghatározott (SZVR. 2 13., ill. 39 43. ) részletszabályok is. E rendelet szabályozta a fővállalkozási szerződést (SZVR. 44. ), a Ptk. 402 406. -hoz kapcsolódva az építési szerződést (SZVR. 45 65. ), a 407. összefüggésében a szerelési szerződést (SZVR. 66 75. ), a gépjárműjavítási szerződést (SZVR. 76 82. ), a Ptk. 408 411. -val összhangban a tervezési szerződést (SZVR. 83 89. ), a tervezői művezetési szerződést (SZVR. 90 93. ), a Ptk. 412 414. -nak megfelelően a kutatási (fejlesztési) szerződést (SZVR. 94 102. ) és ehhez kapcsolva a kutatási (fejlesztési) eredmények gyakorlati megvalósítására irányuló szerződést (SZVR. 103 105. ) és az építési kísérletezési szerződést (SZVR. 106 110. ). Továbbra is külön szabályok érvényesültek a kiskereskedelmi árubeszerzésre [SZVR. 23 32., 7/1978. (II. 1.) MT. sz. rendelet]. A szerződési rendszerben a szállítási szerződés és a vállalkozási típusú szerződések széles választéka mellett megjelent a mezőgazdasági termékértékesítési szerződés [Ptk. 417 422., 14/1978. (III. 1.) MT. sz. rendelet], bekerültek a kódexbe a közszolgáltatási szerződések alapvető szabályai (Ptk. 387 388. ). Felülvizsgálták a gazdasági kollégiumi és tanácselnöki értekezleti állásfoglalások: ennek eredményeként két gazdasági kollégiumi (GK) és tizenhét tanácselnöki értekezleti állásfoglalást (GKT), s egy a Polgári Kollégiummal közös tanácselnöki értekezleti állásfoglalást helyeztek hatályon kívül, tizenhárom kollégiumi és hatvanhat tanácselnöki értekezleti állásfoglalás pedig módosításra került. A Ptk. a szállítási szerződésekre vonatkozó szabályai közel egy évtizedig nem változtak, a 1987. évi 11. tvr. 7. (1) bekezdése azonban hatályon kívül helyezte a Ptk. 379. (2) bekezdésének a szállítási szerződéseket a gazdálkodó szervezetek közötti áruforgalomra történő korlátozó rendelkezését. Az 1993. évi XCII. törvény újraszabályozta a Ptk. 381. (2) (4) bekezdéseinek a minőségmegvizsgálási kötelezettségre vonatkozó szabályait, s a 381. (2) bekezdésének a szerződés megszüntetésére vonatkozó szabályait, új, a fuvarozó közreműködésével megvalósuló szállításra vonatkozó 383/A. -t iktatott be s hatályon kívül helyezte a Ptk. 386. -ának a szállítási szerződések részletes szabályozását külön jogszabály hatáskörébe utaló rendelkezését: a változások 20 GAZDASÁG ÉS JOG májusi.indd 20 2018.05.23. 11:59:12

1993. november 1-jével léptek életbe. Ekkor került hatályon kívül helyezésre az SZVR is. Egyebekben a szabályozás már az 1959-es Ptk. hatályon kívül helyezéséig nem változott. A szállítási szerződés a gyakorlatban a rendszerváltás után is a gazdálkodó szervezetek közötti áruforgalom lebonyolításának eszköze maradt, jelentős bírói s választottbírósági gyakorlattal, jelentősége azonban csökkent. Az új Ptk. előkészítési munkái során már az adásvételi szerződések újraszabályozásának kérdésivel foglalkozó első szakmai anyagok (Bíró György, 2003) is a szállítási szerződés jelentőségének elhalványulását emelték ki: azt, hogy a rendszerváltás után a gazdasági környezet gyökeres átalakulásával a szerződési szabadság elvének előtérbe helyezésével, a szerződéstípusra előírt korábbi fejezeti kógencia (és rendeleti szabályozás) feloldásával alapvetően diszpozitívvá vált (s a kódexben egyébként is szabályozott) rendelkezések fenntartása nagyrészt feleslegessé, a szállítási szerződés önálló szerződéstípusként való fenntartása pedig indokolatlanná vált. Speciális vonásaira (az adásvétel halasztott jellege, s az a sajátosság, hogy a szerződés tárgya a szerződés megkötésekor még nem áll a szállító rendelkezésre, a megrendelői pozícióban lévő felet megillető, kogens elállási jog) tekintettel azonban indokolt maradt az adásvétel egyik altípusaként való fenntartása: ezt bizonyos diszpozitívnak minősülő további sajátosságai (előszállítás tilalma, teljesítés előre jelzésének kötelezettsége, mennyiségi, minőségi, átvételi kérdések) is indokolták. (Sárközy, 2007) elfogadva, hogy a szállítási szerződés ugyan dogmatikai értelemben véve halasztott adásvételnek minősül, mégsem értett egyet annak ilyen szemléletű lefokozásával : a jogviszonyra véleménye szerint a vevő és az eladó együttműködési kötelezettsége a jellemző, ami köztük egészen más típusú kapcsolatot teremt, mint egy egyszerű raktári beszerzés esetében. A 2009-es kodifikáció folyamatában azonban a Sárközy által jogdogmatikai túlzásnak (2012) minősített álláspont diadalmaskodott, s ez nem változott a munka 2010-vel elkezdődött, új szakaszában sem. A fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvétele ma az adásvételi szerződés azon altípusát jelenti, ahol a felek bizonyos eltérést engednek meg a szerződésben kikötött mennyiségtől (mennyiségi tolerancia), s ahol a teljesítés csak e megengedett határok között szerződésszerű, s ahol a mennyiségi toleranciára csak az hivatkozhat, aki legalább a minimális menynyiséget teljesítette. A szerződési konstrukció jellemzője maradt a vevő (indokolás nélküli) elállási joga, melyet a teljesítés az eladó részéről való felajánlásáig gyakorolhat, ha pedig az eladó a szerződést részletekben köteles teljesíteni, és a szolgáltatás, a vevő a teljesítésre még fel nem ajánlott szolgáltatásokra nézve ugyancsak indokolás nélkül felmondási joggal élhet. A vevőt az eladó irányába az elállási vagy felmondási jog gyakorlásával az eladónak okozott kárért kártalanítási kötelezettség terheli. A szerződés gazdaságszervező funkciója, mely a szabályozást már a szállítási szerződések a magyar jogban való megjelenésekor jellemezte tehát fennmaradt, maga a szerződési konstrukció azonban az évtizedek során igen jelentős változásokon ment át: a terv operatív végrehajtását biztosítani kívánó, alapvetően államigazgatási jogi gyökerű jogintézményből az irányított piacgazdaság viszonyai között az áruforgalom lebonyolításának legnagyobb jelentőséggel bíró szerződésévé vált, majd a rendszerváltás utáni újkapitalista gazdaság viszonyai között az adásvétel egyik altípusává egyszerűsödött. Jelentősége azonban jóval túlmutat ennél: történetiségében való vizsgálata, mint cseppben a tengert mutatja meg polgári jogunk a politikai és gazdasági viszonyok változásait hűen tükröző fejlődését hetven esztendő távlatában. TÖRÖK TAMÁS AZ AZONNALI VÉGREHAJTHATÓSÁG SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉT ALAPKÉRDÉSE II. III. AZ ÉRVÉNYTELEN JOGÜGYLET KÖVETKEZMÉNYEI GAZDASÁG ÉS JOG 21 Lényeges kérdés a jogügylet jogi fogyatékosságának a vizsgálata. Ez egy rendkívül összetett, bonyolult és szerteágazó kérdéskör (a nemlétező és az érvénytelen jogügyletek, valamint a természetes kötelmek elhatárolása; a nemlétező jogügylettel összefüggő magatartás(ok) és vagyonmozgás(ok) joghatásai; az érvénytelenség elsődleges (általános) és másodlagos (további) jogkövetkezményei; az érvénytelenség alakzatai és az érvénytelenségi okok; az érvénytelenség másodlagos jogkövetkezményeinek egymáshoz való viszonya; az egymással szemben álló restitúciós igények érvényesítési határidőinek diszkrepanciája stb.). Ezen problematika beható vizsgálata nem képezi a jelen tanulmány tárgyát. Itt és most meg kell elégednünk azzal, hogy a gyakorlat szempontjából az egyik legfontosabb részletkérdést elemezzük röviden, mégpedig az érvénytelen jogügylet jogkövetkezményei levonásának szabályozását a bírósági végrehajtási eljárás folyamatban léte alatt. Álláspontom szerint az erre vonatkozó hatályos szabályozás valójában nem alkotmányjogi, hanem polgári anyagi jogi és polgári eljárásjogi szempontból három ok miatt sem tűnik megfelelőnek. Az első ok az, hogy a Ptk. 6:108. (2) bekezdése alapján a szerződés, a Ptk. 6:9. alapján pedig az egyoldalú kötelmi jognyilatkozat érvénytelenségének megállapítása a jogkövetkezmények levonása nélkül is kérhető. Wellmann György helyesen mutat rá arra, hogy a gyamájusi.indd 21 2018.05.23. 11:59:12

korlatban jogos igény merült fel arra, hogy a felek a bíróságtól csak az érvénytelenség megállapítását is kérhessék, azt követően pedig az érvénytelen szerződéssel kapcsolatos elszámolási vitájukat éppen a jó üzleti vagy egyéb kapcsolatuk megőrzése érdekében peren kívül békésen rendezhessék. Ehhez azonban a 1952. évi Pp. 123. -ához [jelenleg: Pp. 172. (3) bekezdéséhez a szerző] képest speciális törvényi rendelkezés szükséges. Ilyen rendelkezés a Ptk. 6:108. (2) bekezdése, amely annak kimondásával, hogy a fél a szerződés érvénytelenségének megállapítását anélkül is kérheti, hogy az érvénytelenség következményeinek az alkalmazását kérné, kivételt tesz a megállapítási kereset 1952. évi Pp. 123. -ában (jelenleg: Pp. 172. (3) bekezdésében a szerző) meghatározott azon feltétele alól, amely szerint ennek csak akkor van helye, ha a felperes teljesítést nem követelhet. [Wellmann György: Az érvénytelenség jogkövetkezményei, In: uő: Az új Ptk. magyarázata V/VI., Polgári jog kötelmi jog, HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2013., 174 175. o.] Nézetem szerint a Ptk. 6:108. (2) bekezdésében írt szabály dogmatikai szempontból vizsgálva alapvetően azért helytálló, mivel az érvénytelenség jogkövetkezményeiről hivatalból (ex officio) történő bírósági döntés piacgazdasági viszonyok között a polgári jog alanyainak magánautonómiájával általában nem egyeztethető össze. Csakhogy amikor végrehajtási eljárás van folyamatban méltánytalan helyzet alakul ki abban az esetben, ha a felperesi adós a Ptk. 6:108. (2) bekezdésében foglalt kivételszabály alapján csak az érvénytelenség megállapítása iránt terjeszt elő kereseti kérelmet, mivelhogy ilyen esetben az alperesi végrehajtást kérő kényszerül(het) rá arra, hogy viszontkeresetben kérje az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonását a bíróságtól. Egyet kell értenünk Kapa Mátyás azon megállapításával, hogy mindazon perekben, amelyek folyamatban lévő végrehajtás alapjául szolgáló jogügylet érvényességét vitatják, ki kell zárni azt a lehetőséget, hogy a fél a jogügylet érvénytelenségének megállapítását a bíróságtól anélkül is kérhesse, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazását kérné. [Kapa Mátyás: A végrehajtás megszüntetése, korlátozása iránti perek szabályozásának dogmatikai alapkérdései. In: Varga István (szerkesztő): Codificatio processualis civilis Studia in Honorem Németh János II. Budapest, 2013., 157 177. o.] Törvényben kellene előírni azt a lényeges első alkivételszabályt, hogy amennyiben bírósági végrehajtási eljárás van folyamatban az adós ellen, úgy a felperesi adós köteles legyen kérni az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonását is. Ennek hiányában a bíróság köteles lenne visszautasítani a kereseti kérelmet. A végrehajtási eljárás megindítása és folyamatban léte meglátásom szerint az esetek döntő többségében annak a nyilvánvaló jele, hogy a felek nem képesek jogvitájukat valamilyen típusú polgári eljárás keretein kívül békésen rendezni. Márpedig, ha a felek között jogügyletük érvényessége/érvénytelensége kérdésében nyilvánvaló (jog)vita áll fenn, az tűnik a helyes jogalkotási megoldásnak, hogy a törvény a felek magánautonómiáját (döntési jogát az érvénytelenség jogkövetkezményei bírósági döntéssel történő levonása iránt) annyiban korlátozza, behatárolja, hogy kötelezze a felperest (adóst) arra, hogy keresetében igenis kérje a bíróságtól az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazását. A második ok az, hogy hatályos jogunkban nincs tételes jogszabály arra az esetre, hogy a biztosítéki szerződés (pl.: zálogszerződés, kezesi szerződés) kötelezettje az alapszerződés és/vagy az ahhoz járulékosan kapcsolódó biztosítéki szerződés érvénytelensége jogkövetkezményeinek levonását jogosult vagy köteles kérni a bíróságtól, ha ellene van folyamatban bírósági végrehajtás. A más szerződő felek között létrejött szerződés érvénytelenségére csak az hivatkozhat alappal, akinek az érvénytelenség megállapításához vagy az abból eredő jogkövetkezmények levonásához jogi érdeke fűződik [2/2010. PK vélemény 10.a) pont]. A biztosítéki szerződés kötelezettjének jogi érdeke fűződik az alapszerződés érvénytelenségének a megállapításához, ugyanis, ha az alapszerződés érvénytelen a járulékosság alapelvére figyelemmel a biztosítéki szerződés is érvénytelen, s így helytállási kötelezettségétől megszabadul. A biztosítéki szerződés kötelezettjének, mint harmadik személynek az alapszerződés érvénytelensége jogkövetkezményeinek levonásához általában nem fűződik jogi érdeke, ahhoz az alapszerződést megkötő feleknek fűződik (fűződhet) ténylegesen jogi érdeke. A biztosítéki szerződés kötelezettje, mint harmadik személy az alapszerződés érvénytelensége jogkövetkezményének levonását csak annyiban és olyan mértékben kérheti, amennyiben ezt jogi érdeke ténylegesen indokolja, megalapozza [2/2010. PK vélemény 10.b) pont]. Az itt kifejtettek miatt a törvényben azt a lényeges második alkivételszabályt kellene előírni, hogy ha a biztosítéki szerződés kötelezettje ellen van folyamatban bírósági végrehajtás, és e kötelezett az alapszerződés érvénytelensége miatt kéri a biztosítéki szerződés érvénytelenségének megállapítását, akkor a perben felperesként köteles legyen kérni a biztosítéki szerződés érvénytelensége jogkövetkezményeinek levonását is. Ennek hiányában a bíróság köteles lenne visszautasítani a keresetet. A harmadik ok az, hogy a hatályos szabályozás szerint amennyiben az érvénytelenség megállapítása iránti perben egyik fél sem kéri az érvénytelenség jogkövetkezményeinek a levonását, a módosított Vht. 56. szerint a végrehajtást elrendelő közjegyző feladata a felek közötti elszámolási vita eldöntése a végrehajtás megszüntetése/korlátozása iránti kérelem elbírálása során. Ez akár egy olyan bonyolult elszámolás is lehet, amelyhez szakértői bizonyítás felvételére lenne szükség, azonban erre a Vht. a bírósági végrehajtási eljárás nemperes jellege miatt nem biztosít lehetőséget. Az első alkivételszabály előírása a felek közötti elszámolási vita perben történő rendezését garantálná, így a bírósági végrehajtási eljárást egyúttal megszabadíthatnánk az ilyen vita eldöntésének nehézségétől. 22 GAZDASÁG ÉS JOG májusi.indd 22 2018.05.23. 11:59:12

IV. A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS KULCSKÉRDÉSE: A VÉGREHAJTÁS FELFÜGGESZTÉSE Az alkotmányos tulajdonvédelem szempontjából a törvényi szabályozás kulcskérdése egyértelműen az, hogy az adós kérelmére a kereseti (jogorvoslati) kérelmet elbíráló bíróság (közjegyző) a végrehajtást köteles-e, illetve jogosult-e felfüggeszteni? A bírósági végrehajtás felfüggesztésére vonatkozó szabályok a Pp. 129. -ában és a Vht. 48 51. -aiban találhatók. Ezen jogszabályi rendelkezések értelmében a felperes (adós) kérelmére mind a perbíróság, mind a közjegyző csak kivételesen, a felperes (adós) oldalán felmerülő méltányolható körülmény igazolása esetén függesztheti fel a végrehajtást. Könnyű belátnunk, hogy az alkotmányjogi tulajdonvédelmet garantáló kereseti (jogorvoslati) kérelem csak akkor működik hatékonyan, alkotmányos rendeltetését csakis akkor képes betölteni, ha a peres (jogorvoslati) eljárás teljes időtartama alatt a bírósági végrehajtási eljárás szünetel, végrehajtási cselekmények foganatosítására nem kerülhet sor. A törvény értelmében a kereseti (jogorvoslati) kérelmet elbíráló bíróság (közjegyző) csak jogosult felfüggeszteni a végrehajtást, de nem köteles felfüggeszteni azt. Ezért a felperes (adós) teljes bizonytalanságban van az eljárás során abban, hogy ha a felfüggesztés iránti kérelmét elutasítják, vajon a peres (jogorvoslati) eljárás időtartama alatt nem vezet-e eredményre a vagyonával, tulajdonával szemben vezetett valamely végrehajtási cselekmény (pl.: ingatlanárverés). Az alkotmányjogi tulajdonvédelmet tehát a hatályos szabályozás nem biztosítja megfelelő hatékonysággal. Az II.2. alfejezet a) pont szerinti jogorvoslat időtartama általában relatíve rövid (néhány hónapot vesz csak igénybe), azonban a II.2. alfejezet b) pontja szerinti jogorvoslat: a polgári per időtartama akár több évet is igénybe vehet. Minekutána a jogalkotó kivette a pertípust a végrehajtási perek közül, a Pp. 533. szerinti soron kívüli eljárást előíró szabály ezen perekre nem vonatkozik. A végrehajtás felfüggesztésének hiányában a felperesnek (adósnak) a tulajdonjoga elvesztésével reálisan számolnia kell. Másként fogalmazva: a felperes (adós) számára aránytalan kockázatvállalást jelent a peres (jogorvoslati) eljárás végigvitele a bírósági végrehajtási eljárás felfüggesztése nélkül. A polgári jog alanyának alkotmányos tulajdonvédelmét csak olyan garanciális szabály biztosítaná megfelelően, amely szerint a felperes (adós) által előterjesztett kereseti (jogorvoslati) kérelem esetén a bíróság (közjegyző) köteles lenne a bírósági végrehajtási eljárást felfüggeszteni a kereseti (jogorvoslati) kérelmet elbíráló határozata jogerőre emelkedéséig. A felfüggesztett végrehajtás folytatását a bíróság (közjegyző) kizárólag az alperes (végrehajtást kérő) oldalán felmerülő alkotmányos jogvédelmet igénylő körülmény igazolása esetén lenne köteles elrendelni. Ilyen körülmény például az, ha az adóstól a végrehajtás során behajtani várt pénzösszeg a végrehajtást kérő vagy általa eltartásra szoruló kiskorú személy létfenntartásához szükséges, az Alaptörvény II. cikkében biztosított élethez és emberi méltósághoz való alkotmányos alapjogra figyelemmel. Észre kell vennünk ugyanakkor azt is, hogy ha beiktatásra kerülne polgári eljárásjogunkba a végrehajtás kötelező felfüggesztését előíró szabály, egyes adósok azt visszaélésszerűen is gyakorolni tudnák annak érdekében, hogy meggátolhassák a végrehajtást, és adott esetben elvonhassák vagyontárgyaikat a végrehajtást kérő elől. Ezen tisztességtelen, rendeltetésellenes joggyakorlás megakadályozása, megnehezítése céljából további polgári eljárásjogi szabályok beiktatása szükséges. A teljesség igénye nélkül néhány ilyen lehetséges szabály: Rövid jogvesztő határidőhöz kellene kötni a végrehajtás felfüggesztése elrendelése iránti kérelem előterjeszthetőségét; A kereseti (jogorvoslati) kérelem elbírálására soronkívüliséget kellene előírni; A valódi tárgyi keresethalmazat előterjeszthetőségét meg kellene tiltani a vonatkozó perekben. Az alkotmányos tulajdonvédelmet biztosító szabályozás kialakítása során olyan jogvesztő határidőt kellene előírni a felfüggesztés iránti kérelem előterjeszthetőségére mindkét jogorvoslati eszköz igénybevétele esetén, amely az adós számára még megfelelő, ugyanakkor a végrehajtást kérőnek a végrehajtási eljárás észszerű határidőn belüli befejezéséhez fűződő alkotmányos jogát [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés] biztosítaná. A perek kapcsán tehát nem keresetindítási határidőt kellene előírni (azt ugyanis a Ptk. megfelelően és differenciáltan szabályozza a létre nem jövetel, a semmisség és a megtámadhatóság vonatkozásában), hanem a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem előterjeszthetőségét kellene a végrehajtás megindításáról való tudomásszerzéstől számított hathónapos vagy annál rövidebb jogvesztő határidőhöz kötni, amely a jogvesztő jelleg miatt bizonyosan ösztönözné az adósokat a kereseti (jogorvoslati) kérelem benyújtására. A kereseti (jogorvoslati) kérelemhez nem kapcsolódó adós által előterjeszthető végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem továbbra is méltányossági alapon kerülhetne elbírálásra. Hatályos polgári eljárásjogunk a végrehajtási perekben írja elő a soronkívüliséget (Pp. 533. ), ugyanakkor sem a végrehajtási záradék törlését kezdeményező jogorvoslati kérelem elbírálásának, sem a végrehajtani kívánt követelés vagy az annak alapjául szolgáló jogügylet jogi fogyatékosságának megállapítása iránti per tárgyalásának soronkívüliségét nem teszi kötelezővé. Nézetem szerint ugyanaz a jogpolitikai indok (nevezetesen a függő, bizonytalan joghelyzet mihamarabbi megszüntetése) áll fenn ezekben az esetekben is, csakúgy, mint a végrehajtási perek esetében. A soronkívüliség kimondása végső soron a végrehajtást kérőnek az Alaptörvény XXVIII. Cikk (1) bekezdésében írt alkotmányos jogát biztosítaná. A Pp. 173. (3) bekezdése valamennyi kereseti kérelem vonatkozásában általános szabályként tiltja a látszólagos személyi keresethalmazat előterjeszthetőségét, ugyanakkor a Pp. 36 40. -ai a valódi személyi keresethalmazat a Pp. 173. (1) bekezdése a valódi tárgyi keresethalmazat, míg a Pp. 173. (2) bekezdése a látszólagos tárgyi keresethalmazat előterjeszthető, ha GAZDASÁG ÉS JOG 23 májusi.indd 23 2018.05.23. 11:59:12

annak törvényi előfeltételei fennállnak. Álláspontom szerint a végrehajtani kívánt követelés vagy annak alapjául szolgáló jogügylet jogi fogyatékosságának megállapítása iránti perekben meg kellene tiltani a valódi tárgyi keresethalmazat előterjeszthetőségét az ilyen perek gyors befejezése érdekében. A valódi személyi keresethalmazat (pl.: több szerződő fél kötelező alperesi perben állása) és a látszólagos tárgyi keresethalmazat (pl.: több egymással vagylagos viszonyban álló érvénytelenségi okra hivatkozás, amikor is a felperes az általa meghatározott sorrendben kéri az érvénytelenségi okok elbírálását) megengedhető lenne az ilyen perekben is. A valódi tárgyi keresethalmazat előterjeszthetőségének megtiltása szintén a végrehajtást kérő Alaptörvény XXVIII. Cikk (1) bekezdésében írt alkotmányos jogát biztosítaná. Az alkotmányos tulajdonvédelem szempontjából a hatályos szabályozás további súlyos fogyatékossága az, hogy a nem fogyasztói szerződésből eredő jogviták választottbírósági eljárásban történő elbírálása során a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. tv. (a továbbiakban: Vbtv.) rendelkezéseinek értelmében a választottbíróság még csak fel sem függesztheti a folyamatban lévő bírósági végrehajtási eljárást. Ez a garanciális szabály egész egyszerűen kimaradt a törvényből. E körben kihangsúlyozandó az, hogy a Vbtv.-nek nem háttérjogszabálya a Pp. és a Vht. Következésképpen a választottbíróság a Pp. 129., illetőleg a Vht. 48 51. -ai alapján nem jogosult a végrehajtás felfüggesztésére. Amennyiben tehát folyamatban van bírósági végrehajtási eljárás és nem fogyasztói szerződésből fakadó jogvita elbírálására választottbírósági eljárás kerül kikötésre, úgy az alkotmányjogi tulajdonvédelmet a hatályos szabályozás egyáltalán nem biztosítja. V. AZ AZONNALI VÉGREHAJTHATÓSÁG AZ UNIÓS FOGYASZTÓVÉDELMI JOG TÜKRÉBEN 2004. május 1. napján Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. Azóta a magyar jogrendszernek alkalmazkodnia kell az EU jogrendszeréhez, az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti jogrendszer szabályaival szemben, amelyet a magyar jogalkotó egyoldalúan nem változtathat meg, és nem hatálytalaníthat, az uniós jogi aktusok egyik része (rendeletek) közvetlenül alkalmazandó és közvetlenül hatályos, míg másik része (irányelvek) az elérendő célokat illetően kötelezik Magyarországot, aki köteles az irányelv céljainak megfelelő nemzeti jogszabályok megalkotására, módosítására. Az uniós jogalkotó szervek a fogyasztóvédelmi magánjog területén rendeletet nem alkottak, azonban kibocsátásra került a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 1993. április 5-i 93/13/EGK irányelv (a továbbiakban: Irányelv). Az Irányelv 10. cikk (1) bekezdése értelmében a tagállamok legkésőbb 1994. december 31-ig hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az Irányelvnek megfeleljenek. 24 GAZDASÁG ÉS JOG A fogyasztói szerződésben szereplő tisztességtelen feltétel fogalmának általános szintű értelmezése az Európai Unió Bíróságának hatáskörébe tartozik (EUMSZ 267. cikk). Az egyedi fogyasztói szerződésben szereplő feltétel tisztességtelennek nyilvánítása, minősítése a konkrét polgári peres eljárásokban a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik (C-92/11. sz. ítélet 48. pont; C-168/05. sz. ítélet 23. pont; C-237/02. sz. ítélet 22. és 25. pont). Az Európai Unió Bírósága a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekre vonatkozó nemzeti szabályozás vizsgálata, értelmezése alkalmával a fogyasztó hátrányos helyzetének tényéből indul ki. Az Európai Unió Bírósága szerint annak meghatározásához, hogy a nemzeti szabályozás összhangban van-e az Irányelv követelményeivel, abból kell kiindulni, hogy az ezen Irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetősége, mind pedig tájékozottsági szintje tekintetében, amely helyzet az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételek elfogadásához vezet, anélkül, hogy a fogyasztó befolyásolni tudná ezek tartalmát [különösen: C-34/13. sz. ítélet 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat]. E hátrányos helyzet tekintetében az Irányelv 6. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve. Olyan kógens rendelkezésről van szó, amely arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító valódi egyensúllyal helyettesítse (C- 69/14. sz. ítélet 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az Európai Unió Bírósága az Irányelv által létrehozott védelmi rendszernek témánk szempontjából két lényeges jogkérdését vizsgálta meg: a) a közjegyző által történő végrehajtási záradékolás nemzeti szabályozás Irányelvnek való megfelelése; b) a bírósági végrehajtási eljárás felfüggeszthetőségével összefüggő nemzeti szabályozás Irányelvnek való megfelelése. Az Európai Unió Bíróság az a) pontban írt jogkérdés vizsgálata során megállapította, hogy az Irányelv 6. cikkének (7) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely egy eladó vagy szolgáltató és fogyasztó között létrejött szerződésre vonatkozó közokiratot az alakszerűségi követelmények tiszteletben tartása mellett elkészítő közjegyző számára lehetővé teszi, hogy az említett közokiratot végrehajtási záradékkal lássa el, illetve hogy megtagadja e végrehajtási záradék törlését miközben egyik szakaszban sem kerül sor az említett szerződés kikötések tisztességtelen jellegének vizsgálatára [C-32/14. sz. ítélet határozata]. Az Európai Unió Bírósága a b) pontban írt jogkérdés vizsgálata kapcsán kifejtette, hogy az Irányelvet akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely miközben nem írja elő a jelmájusi.indd 24 2018.05.23. 11:59:12

zálogjog érvényesítése iránti végrehajtási eljárás keretében a végrehajtási jogcím alapját képező feltétel tisztességtelen jellegén alapuló jogorvoslati lehetőséget nem teszi lehetővé az ilyen feltétel tisztességtelen jellegének elbírálására hatáskörrel rendelkező, érdemi ítélkezést végző bíróság számára, hogy ideiglenes intézkedéseket hozzon, közöttük elrendelje az említett végrehajtási eljárás felfüggesztését, ha az ilyen intézkedések elrendelése szükséges a végleges határozata teljes hatékonyságának biztosításhoz [C-415/11. sz. ítélet 1. határozata; megerősítő ítéletek: C-280/13. sz. ítélet 36. pont; C-32/14. sz. ítélet 44. pont]. Az Európai Unió Bírósága a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek megállapítása iránt indított polgári perekben tehát az Irányelv alapján szükségesnek tartja azt, hogy a nemzeti szabályozás alapján a perbíróság jogosult legyen a már megindított, folyamatban lévő bírósági végrehajtási eljárás felfüggesztésére a jogerős határozata hatékonyságának biztosítása érdekében. Észre kell vennünk, hogy az Európai Unió Bírósága által támasztott követelmény enyhébb, mint az Alaptörvény által támasztott követelmény, mivel az Irányelv alapján már azáltal megfelel a magyar jogi szabályozás az uniós fogyasztóvédelmi jog követelményének, ha a perbíróság a felperes (adós) kérelme alapján csak jogosult, de nem köteles felfüggeszteni a bírósági végrehajtási eljárást. A hatályos magyar szabályozás ennek az enyhébb követelménynek megfelel, ugyanis a Ptk. 6:104. (1) bekezdés i) pontja és a Vbtv. 1. (3) bekezdése értelmében fogyasztói szerződésből fakadó jogvita elbírálására tilos kikötni a választottbírósági utat, így a felek részére marad a rendes bírói út. A rendes bírói útra tartozó polgári perekben a Pp. 129. -a és a Vht. 48 51. -ok alapján a bíróság az adós oldalán felmerülő méltányolható és igazolt körülményekre figyelemmel kivételesen jogosult felfüggeszteni a már megindított, folyamatban lévő bírósági végrehajtási eljárást jogerős döntése meghozataláig. Amellett, hogy a magyar szabályozás megfelel az uniós fogyasztóvédelmi jog nem túlságosan szigorú követelményének, álláspontom szerint az mégsem biztosít hatékony fogyasztóvédelmet, ugyanis az azonnali végrehajthatóság jogintézménye önmagában véve ellentétes a hatékony fogyasztóvédelemmel. Ennek alapvető indoka az, hogy a vállalkozás [Ptk. 8:1. (1) bekezdés 4. pont] az azonnali végrehajthatóság jogintézményének segítségével képes rászorítani a hátrányos helyzetben lévő fogyasztót [Ptk. 8:1. (1) bekezdés 3. pont] arra, hogy viselje egyrészt a fogyasztói szerződés közjegyzői okiratba foglalásának költségét, másrészt viselje a törvény által biztosított jogorvoslati eszközök igénybevételének, különösen a polgári per megindításának a költségét és kockázatát. A gyakorlati tapasztalatok egyértelműen alátámasztják azt, hogy az esetek túlnyomó többségében a gazdaságilag erősebb, és ezáltal nagyobb érdekérvényesítési képességgel rendelkező jogalanyok sikeresen képesek rászorítani a hozzájuk képest gyengébb helyzetű jogalanyokat a szerződés vagy a hátrányosabb helyzetű fél egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozata közjegyzői okiratba foglalására. Az nem vitás, hogy a perköltségek közül a magyar szabályozás szerint a Pp. 94. -ban biztosított költségkedvezmények megadását a fogyasztónak minősülő felperes is kérelmezheti a bíróságtól. Azonban ha a fogyasztó nem részesül semmilyen költségkedvezményben, akkor a kereseti illetéket a perindításkor meg kell fizetnie, és ha az ügye első fokon a törvényszék hatáskörébe tartozik (ahol a Pp. 72. alapján a jogi képviselet kötelező), annak költségét főszabály szerint a felperesi fogyasztónak kell előlegeznie. KÖVETKEZTETÉSEK ÉS JAVASLATOK Az alkotmányjogi alapkérdéssel összefüggésben egyfelől arra a következtetésre jutottunk, hogy az azonnali végrehajthatóság jogintézményének hatályos törvényi szabályozása biztosítja a bírói függetlenség és a tisztességes bírósági eljárás alkotmányos követelményének való megfelelését, másfelől azonban nem felel meg az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésben foglalt alkotmányjogi tulajdonvédelem követelményének. Javaslatom: a Pp.-ben, a Vht.-ban és a Vbtv.-ben egyaránt olyan garanciális szabály beültetése szükséges, amely alapján a bíróság, a közjegyző és a választottbíróság az erre irányuló megfelelő jogvesztő határidőn belül előterjesztett kérelem esetén köteles legyen felfüggeszteni a bírósági végrehajtási eljárást jogerős döntése meghozataláig. A felfüggesztett végrehajtás folytatását kizárólag alkotmányos jogvédelmet igénylő körülmény igazolása esetén kellene elrendelni. A tisztességtelenül, rendeltetésellenes módon is gyakorolható kereseti (jogorvoslati) kérelemmel egybekapcsolt végrehajtás felfüggesztésére irányuló adósi kérelmek előterjesztését megakadályozó, megnehezítő polgári eljárásjogi szabályok beiktatása szintén szükséges és indokolt. Az uniós fogyasztóvédelmi jogi alapkérdéssel összefüggésben azt állapítottuk meg, hogy a hatályos magyar szabályozás ugyan megfelel az Irányelv követelményeinek, azonban mégsem biztosít hatékony jogvédelmet a fogyasztók számára. Az anyagi teherviselő képesség szempontjából is hátrányos helyzetben lévő fogyasztó számára a hatékony jogvédelmet egy olyan szabályozás biztosíthatná, amely megtiltaná a fogyasztói szerződés közjegyzői okiratba foglalását, s ezáltal kizárná azt, hogy a vállalkozás azonnali végrehajthatósági jogot kapjon a fogyasztóval szemben. A jogalkotó ezzel a megoldással lenne képes áttelepíteni a perindítás anyagi terhét és jogi kockázatát a fogyasztóról a vállalkozásra, és mentesíteni a fogyasztót a közjegyzői okirat elkészítésének költsége alól. GAZDASÁG ÉS JOG 25 májusi.indd 25 2018.05.23. 11:59:13

BORBÁS ESZTER MÉSZÁROS PÁL AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS VÉDJEGYRENDELET LEGUTÓBBI VÁLTOZÁSAIRÓL Az Európai Unió Parlamentje és Tanács rendes jogalkotás keretében 2015. december 16. napján megalkotta a 2015/2424/EU rendeletet (Továbbiakban: Rendelet), amely módosította a közösségi védjegyről szóló 207/2009/EK tanácsi és a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló 2868/95/EK bizottsági rendeleteteket, és amely 2016. március 23. napján lépett hatályba. A Rendelet a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnak (védjegyek és formatervezési minták) fizetendő díjakról szóló 2869/95/EK bizottsági rendeletét egyidejűleg hatályon kívül helyezte (http://eur-lex.europa.eu/legal-content/hu/txt/ HTML/?uri=CELEX:32015R2424&from=HU). A módosító Rendelet számos olyan új elemet tartalmaz, amelyek 2017. október 1-jétől alkalmazandók. A fontosabb változások alappillérét jelenti, hogy a Rendelet alapján a közösségi védjegy elnevezése európai uniós védjegyre módosul, a közösségi védjegybíróság kifejezés helyébe az európai uniós védjegybíróság, az együttes közösségi védjegy kifejezés helyébe az európai uniós együttes védjegy lép. A védjegyek reformjára vonatkozó jogalkotási csomag részét képezi az Európai Parlament és Tanács 2015/2436 irányelve is, amelynek célja, hogy a tagállamok védjegyekre vonatkozó jogszabályait harmonizálja, közelítse egymáshoz. Ezen irányelv átültetésének a tagállamok 2019. január 15. napjáig kötelesek eleget tenni a 2015/2436 irányelv 54. cikke alapján (Európai Parlament és Tanács 2015/2436 irányelv 54. cikke). Jelen tanulmányban a megváltozott szabályokat kívánjuk röviden bemutatni (https://twobirdsideas.hu/2016/03/23/matol-valtozik-az-europai-unio-vedjegyoltalmi-rendszere/). A jogi reform fő célja az volt, hogy korszerűsítse az európai uniós védjegyrendszert, felhasználóbaráttá, áttekinthetővé tegye, kihasználja az internet korszaka által nyújtott lehetőségeket valamint az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala és a tagállamok szellemi tulajdonjogi hivatalai közötti együttműködését és gyakorlatot közelítse egymáshoz. A védjegyjogi jogalkotási reform-folyamat meglehetősen elhúzódott. A bizottság 2013-ban két javaslatot nyújtott be, az egyiket az európai védjegyrendelet, másikat az irányelv módosítására. A 2016. március 23. napjától hatályos módosító rendelet rendelkezései túlnyomó többségben a magánszektort érintették. Jelentős változás például, hogy a belső piaci harmonizációs hivatal helyét az EUIPO (Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala) vette át, változást hozott továbbá, a hivatal irányítása, működése, a vizsgálati eljárások, az áruk és szolgáltatások, a felszólalási és törlési eljárás, vagy a fellebbezések terén, illetve csökkentek a regisztrációs díjak. A regisztrációs díjak csökkentésével egyidejűleg maga a díjrendszer is megváltozott. A továbbiakban az egy osztály egy díj rendszer lesz alkalmazandó. Ez alapján az alapdíj alacsonyabb lesz, mint ahogyan korábban volt, viszont csak az első áru- vagy szolgáltatási osztályt lefedő védjegybejelentésre és megújításra terjed ki. Ezt követően azonban minden további osztály további költséget von maga után az eljárás során. A korábbi szabályozáskor az alapdíj három osztályt is lefedett, azonban a kérelmezőknek 2016. március 23. napjától kezdve már az első osztályon felül is számításba kell venniük az osztályonkénti díjakhoz kapcsolódó többletköltségeket (https://jogaszvilag.hu/rovatok/vilagjogasz/az-eu-vedjegyoltalmi-rendszerenek-valtozasai). A Rendelet 4. cikke alapján a európai uniós védjegyoltalomban részesülhet minden megjelölés, így különösen szó beleértve a személyneveket is, ábra, kép, alakzat, betű, szám, szín, továbbá az áru vagy az áru csomagolásának formája, vagy hang, amely alkalmas arra, hogy más áruktól vagy szolgáltatástól megkülönböztesse. Az ábrázolás módjának olyannak kell lennie, amely lehetővé teszi a nyilvánosság és a hatóságok részére, hogy a jogosultat megillető oltalom tárgyát meghatározzák (Az Európai Parlament és Tanács 2015/2424 Rendelet 4. cikke). Ezen változás alapján a szín és egyéb hangmegjelölések kifejezetten bekerültek a lajstromozható megjelölések közé. A Tanács 207/2009/EK rendeletének (7) cikke alapján szabályozott feltétlen kizáró okok is módosulnak akképpen, hogy a funkcionalitás, mint kizáró ok módosul és a továbbiakban nem csak a formára, hanem egyéb jellemzőkre is vonatkozik. Ezt a változást a (7) cikk 3. pontjának változása alapozza meg. A feltétlen kizáró okok kiterjesztésre kerültek és a továbbiakban mind a nemzeti, mind uniós és nemzetközi megállapodás alapján ütköző eredetmegjelölések és földrajzi jelzések ki vannak zárva, továbbá a feltétlen kizáró okok bővültek a hagyományos különleges termékekkel és növény fajtanevekkel. (http://www.mie.org.hu/eloadasok_2016/tavaszi_ konf/mie_lukacsi%20peter_20160506.pdf)a viszonylagos kizáró okok az alábbiakkal egészülnek ki: Az eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés oltalmából eredő jogok gyakorlására az érintett jog alapján felhatalmazott bármely személy felszólalása alapján nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, amennyiben az eredetmegjelölések vagy a földrajzi jelzések oltalmát biztosító uniós jogszabályok vagy tagállami jog szerint az eredetmegjelölés vagy a földrajzi jelzés lajstromozására irányuló bejelentést az uniós jogszabályokkal vagy a nemzeti joggal összhangban az európai uniós védjegybejelentés bejelentési napjánál, illetve a bejelentés igényelt elsőbbségi napjánál korábban tették meg, feltéve, hogy az eredetmegjelölést vagy a földrajzi jelzést utóbb lajstromozzák és az adott eredetmegjelöléshez vagy földrajzi jelzéshez fűződő jogok alapján megtiltható a későbbi védjegyek használata (az Európai Parlament és Tanács 2015/2424 rendelet 8. cikkének a) pontja). Ez alapján a korábbi európai uniós vagy tagállami eredetmegjelölések és földrajzi jelzések alapján is lehetséges a felszólalás és így az új védjegyoltalom bejegyzése is megakadályozható. 26 GAZDASÁG ÉS JOG májusi.indd 26 2018.05.23. 11:59:13

Maradtak olyan rendelkezések is, amelyek további részletszabályok kidolgozását igényelték, ezért a bizottság két további rendeletet dolgozott ki, egy végrehajtási és egy felhatalmazáson alapuló rendeletet, amelyek 2017. október 1-jével léptek hatályba. 2017. október 1. napján, egy új európai uniós védjegyjogi jogcím került bevezetésre, az európai uniós tanúsító védjegy, amelyek egyes nemzeti szintű rendszerekben már évek óta léteznek az EU-n belül. A tanúsító védjegy (certification mark) lehetővé teszi a tanúsító intézmény vagy szervezet számára, hogy a tanúsítási rendszert betartó szervezetek számára engedélyezze, hogy a védjegyet a tanúsítási követelményeknek megfelelő áruk vagy szolgáltatások megjelölésére használják fel (https://euipo. europa.eu/ohimportal/hu/eu-trade-mark-regulation-technical). Az európai uniós tanúsító védjegy meghatározása szerint olyan védjegy, amely alkalmas arra, hogy a védjegyjogosult által az anyagösszetétel, az áruk gyártási módja vagy a szolgáltatásnyújtás módja, illetve a minőség, a pontosság vagy egyéb jellemzők tekintetében a földrajzi eredet kivételével tanúsított árukat és szolgáltatásokat megkülönböztesse az ilyen tanúsítással nem rendelkező áruktól és szolgáltatásoktól (https://euipo.europa.eu/ohimportal/hu/certification-marks). A tanúsító védjegyre vonatkozó bejelentésnek tartalmaznia kell azt a nyilatkozatot, amelyben a bejelentő azt igazolja, hogy európai uniós tanúsító védjegyre tesz bejelentést. Annak megjelölését, hogy a tanúsítással rendelkező áruk és szolgáltatások megfelelnek a védjegy használatára vonatkozó szabályzatban meghatározott adott követelménynek és a tanúsító védjegy jogosultjának felelőssége alá tartoznak, függetlenül attól a vállalkozástól, amely az érintett árukat előállítja, illetve az érintett szolgáltatásokat nyújtja és a tanúsító védjegyet ténylegesen használja (https://euipo.europa.eu/ohimportal/ hu/certification-marks). A védjegy használatára vonatkozó szabályzat a tanúsító védjegy lényegét képezi. A szabályzatot a bejelentés napjától számított két hónapon belül kell benyújtani a következők meghatározásával: a tanúsítandó áruk és szolgáltatások jellemzői; a tanúsító védjegy használatára vonatkozó feltételek; a tanúsító védjegy jogosultja által alkalmazandó vizsgálati és ellenőrző intézkedések. (https://euipo.europa. eu/ohimportal/hu/certification-marks) Az európai uniós tanúsító védjegyre két fontos korlátozás vonatkozik. Egyfelől a jogosult nem folytathat olyan gazdasági tevékenységet, amely a tanúsítással rendelkezőkkel azonos áruk és szolgáltatások nyújtására is kiterjed. Másfelől a tanúsító védjegy jogosultja a tanúsítással rendelkező árukra és szolgáltatásokra vonatkozóan nem használhatja a védjegyet. A tanúsító védjegy nem különböztethet meg földrajzi eredet tekintetében tanúsított árukat és szolgáltatásokat (https://euipo.europa. eu/ohimportal/hu/certification-marks). A tanúsító védjegyet olyan áruk és szolgáltatások vonatkozásában kell bejelenteni, amelyeket a védjegyjogosult fog tanúsítani. A használatra vonatkozó szabályzatnak tartalmaznia kell a bejelentett európai uniós tanúsító védjegy által lefedett áruk és szolgáltatások listáját GAZDASÁG ÉS JOG 27 (https://euipo.europa.eu/ohimportal/hu/certification-marks). Megszűnt a grafikus ábrázolás általános követelménye, tehát az már nem alkalmazandó az újonnan benyújtott védjegybejelentésekre, azonban ez a változás csak 2017. október 1 napjától hatályos. Az európai uniós védjegyről szóló rendelet végrehajtásáról szóló rendelet (EUV Vhr.) 3. cikke a teljesség igénye nélkül listázza a különféle védjegytípusokat, tartalmazza továbbá a leggyakoribb védjegytípusok tekintetében a megjelenítésre vonatkozó konkrét szabályokat és kritériumokat, ideértve bizonyos technikai követelményeket egyaránt. Fontos utalni arra, hogy új kategóriaként jelent meg multimédiás védjegy, a többi típus azonban, már ismert a hivatal gyakorlatában. Meg kell említenünk, hogy a módosítás elrendeli azt, hogy az európai uniós védjegyek jogosultjai megakadályozhassák a védjegybitorlással érintett áruk belépését és bármilyen vámjogi helyzetbe kerülését (https://twobirdsideas.hu/2016/03/23/matol-valtozik-az-europai-unio-vedjegyoltalmi-rendszere/). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a harmadik országból érkező árun olyan jelzést, megjelölést alkalmaznak, amely alkalmas arra, hogy az európai uniós védjeggyel megegyező legyen és így összetéveszthető. Ezt a behozatalt akadályozhatják meg a védjegy jogosultjai a rendelet módosítása alapján. Új eljárásjogi részletszabályok is szerves elemei lettek a rendeletnek. A végrehajtási rendeletbe került: az ún. zitno kritérium, ami azt jelenti, hogy a védjegy pontos, önmagában teljes, könnyen hozzáférhető, érthető, tartós, és objektív módon kell, hogy megjelenítve legyen. (Ez volt pl. a fahéj illat bejegyzésének akadálya.) A végrehajtó rendelet lényeges rendelkezése, hogy a megjelenítés összhangban álljon, a védjegy típussal illetve annak leírásával, tehát az, ami látható, arra vonatkozik a védelem is, ellenkező esetben a hivatal hibabejelentést küld az igénylő számára. Az ún. pozíciós védjegy esetében, a törvény kifejezettel előírja, hogy a bejelentés során külön kell választani azt a részt, amelyre a bejelentők nem kérnek védelmet. A színvédjegyeket az elismert színkódokkal kell bejelenteni. (Az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően továbbra is fontos, hogy a szisztematikus elrendezést tartalmazza a leírás.) Hangvédjegyek esetében nem kell grafikusan megjeleníteni azt, elegendő csupán az mp3 formátum elküldése, azonban továbbra is lehetőség van a kottás megjelenítésre is. Multimédiás védjegyek esetében lehetőség van video-file és audiovizuális file benyújtására ugyanez az audiovizuális lehetőség nyitva álla hologramok esetében is. Egyéb védjegyek bejelentésére, mint pl. az ízek, szagok, vagy tapintás bejelentésére továbbra sem lesz lehetőség, ugyanis ehhez szükséges, hogy mindenki számára rendelkezésre álljanak azok a technikai lehetőségek, amellyel ezek reprodukálhatók objektív és tartós módon. A hivatal mintadarabot ennek céljául nem fogadhat el. A módosító rendelet kodifikálja a feltétlen kizáró okokon alapuló törlési eljárás jelenlegi gyakorlatát, és ezek vizsgálata során csak a felek által benyújtott érvekre és indokokra szorítkozik (https://euipo. europa.eu/ohimportal/hu/eu-trade-mark-regulamájusi.indd 27 2018.05.23. 11:59:13

tion-technical). A bizonyítékok jelentős hányadának benyújtására továbbra is lehetőség van az EU bármely hivatalos nyelvén. Ha a használt nyelv, különbözik az eljárás nyelvétől, hivatalból, a másik fél kérelme alapján a hivatal annak fordítását kérelmezi. Változást jelent a Hivatal gyakorlatában az, hogy a továbbiakban nem kerül sor az elsőbbségi igények érdemi vizsgálatára. Mindaddig pusztán igények maradnak, amíg nem hivatkoznak rájuk, és eljárás keretében kell jóváhagyni őket (https://www.ugyved.hu/tartalom/180/uj-unios-vedjegyrendelet-egyes-rendelkezesei-leptek-hatalyba). Összességében elmondható, hogy a módosító rendelet bevezetésének következtében 2017. október 1-jétől megszűnt a grafikai ábrázolhatóság követelménye, uniós szinten is bevezetésre kerültek az egyes tagállamokban már létező tanúsító védjegyek, továbbá az eljárási szabályok is számos helyen változtak, mint például, hogy az európai uniós védjegybejelentést a továbbiakban csak az EUIPO-nál lehet megtenni 2016. március 23. óta. Az Irányelv, a módosításoknak megfelelő rendelkezések nemzeti jogszabályokba történő átültetését rendelte el a tagállamok számára, amelyre, mint ahogy azt korábban már jeleztük 2019. január 15. napjáig van lehetőségük a tagállamoknak, amennyiben nem kívánják az európai uniós jogszabállyal ellentétes nemzeti jogszabályalkotást illetve jogszabályok hatályban maradását. Ennek eredményeképpen az Európai Uniós intézmények és a nemzeti jogalkalmazók gyakorlata között eltérés alakulhat ki, valamint jogbizonytalanságot eredményezhet a jogérvényesítési eljárások során. Ezen indokok a jogérvényesítési eljárás során mindenképp szükséges szakértő képviselő bevonása is az eljárásba. Véleményünk szerint, amint az irányelv átültetési ideje lejár, úgy egyben az eljáró uniós és tagállami szervek közötti eltérő joggyakorlat is megszűnik. A Rendelet és az ahhoz kapcsolódó irányelv célja az eljárások egyszerűsítése, a költségek csökkentése továbbá a jogbiztonság erősítése volt, amelynek azonban a valódi mozgatórugója a gazdasági növekedés és az innováció ösztönzése. E célok amelyek a rendelet javaslatában is megtalálhatóak fontosak, de nem elégségesek, mert, véleményünk szerint a jogbiztonság fokozásához, a jogrendszerbe vetett bizalom erősítéséhez a tagállamok közötti további jogközelítés szükséges. GAZDASÁG ÉS JOG gazdasági hírlevél A SZERKESZTŐBIZOTTSÁG ELNÖKE, FŐSZERKESZTŐ: Sárközy Tamás SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Balog Lajosné, Fuglinszky Ádám, Gadó Gábor, Gellén Klára, Leszkoven László, Nochta Tibor, Pázmándi Kinga, Szent iványi Iván, Szikora Veronika, Wellmann György, Zsohár András KIADJA: a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. 1037 Budapest, Montevideo u. 14. Telefon: 340-2304, 340-2305 FELELŐS KIADÓ: Frank Ádám, a kft. ügyvezetője FELELŐS SZERKESZTŐ: Gábor Zsolt MŰSZAKI SZERKESZTŐ: Bors Kriszta TÖRDELŐ: Máthé József KORREKTOR: P. Berka Antónia Mária ELŐFIZETÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK A KIADÓNÁL: Tel.: 340-2304 E-mail: info@hvgorac.hu NYOMTATÁS: Multiszolg Bt. ISSN 1217-2464 Megjelenik évente 12-szer, csak előfizetőknek. Előfizetési díj 2018. évre: 33 540 Ft. Egy szám ára: 2795 Ft. Híreink, információink tájékoztatásul szolgálnak, nem tekinthetők hivatalosnak. A Gazdaság és Jog információinak átvételéhez, az írások bár mi lyen célú felhasználásához és újraközléséhez, másolásához a kiadó elő zetes engedélye szükséges. A lapban korábban megjelent cikkeket elektronikusan megtalálja a Jogkódexen. www.jogkodex.hu 28 GAZDASÁG ÉS JOG májusi.indd 28 2018.05.23. 11:59:13

Új polgári perrendtartás az új pp. és a kapcsolódó jogszabályok a/4-es méretben Az új polgári perrendtartási törvényt (valamint a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvényt; valamint a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvényt) tartalmazza a sorozatnak ez a kötete. A szerkesztés lezárása: 2018. január 2. ára: 2290 Ft a védjegytörvény magyarázata Szerzők: Bacher gusztáv, Csóti tamás, Faludi gábor, Ficsor mihály, gonda imre, gödölle istván, görög márta, Halász Bálint, jókúti andrás, Kovács zsuzsanna, lendvai zsófia, lukácsi péter, vida sándor SzerkeSztők: Faludi gábor, lukácsi péter Lektor: Bacher vilmos A védjegytörvény magyarázata hosszú évtizedek óta az első olyan mű, amely a teljesség igényével ismerteti a védjegy hazai jogi szabályozását, hiánypótló munka a szellemi tulajdonjog e kiemelten fontos területén. korábban nem volt olyan elméleti igényességgel megírt, ugyanakkor gyakorlati ára: 9000 Ft tapasztalatokat is tárgyaló magyarázat, amely vállalkozott volna a témakör kommentárszerű bemutatására. könyvünk teljes körűen feldolgozza a hazai védjegyjogot az uniós, a hazai hivatali és a bírói gyakorlat fényében. A kötet a védjegytörvény kommentálásán túl a védjegyjog megsértése esetén alkalmazható büntetőjogi és vámjogi jogkövetkezményeket is tárgyalja. Az uniós jogi szabályokkal, hatósági, előzetes és eseti bírói döntésekkel gazdagított mű a hazai kis-, közepes és nagyobb vállalkozások üzleti életének mindennapjaiban is útmutatóul szolgál. A kommentár kitér továbbá a vállalkozások számára hasonlóan létfontosságú tárgykörökre is: a szerzők külön fejezeteket szentelnek az új Ptk.-ban újraszabályozott know-how (védett ismeret), továbbá a kereskedelmi név, a doménnév és a franchising (jogbérleti) szerződés szabályozásának és gyakorlatának ismertetésére. A szerzői közösség tagjai nagy tapasztalattal rendelkező bírák, a Szellemi tulajdon Nemzeti Hivatalának vezető szakemberei, tekintélyes hazai és nemzetközi gyakorlattal rendelkező ügyvédek, jogtanácsosok, nemzetközi iparjogvédelmi szervezetekben is elismert szabadalmi ügyvivők és az iparjogvédelemmel mélyrehatóan foglalkozó egyetemi oktatók. WEBES VÁSÁRLÁS 5% HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 1037 Budapest, Montevideo utca 14. FAx: (36-1) 349-7600 TeLeFOn: (36-1) 340-2304 info@hvgorac.hu www.hvgorac.hu májusi.indd 29 2018.05.23. 11:59:13

Új adóeljárási szabályok az új art. a/4-es méretben Az új Art.-ot (a 2017. évi CL. törvényt) és a kapcsolódó jogszabályokat (2017. évi CLI. törvény az adóigazgatási rendtartásról; 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet az adóigazgatási eljárás részletszabályairól; 45/2017. (XII. 22.) NGM rendelet az adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartásba vételéről és továbbképzéséről) tartalmazza a sorozatnak ez a kötete. A szerkesztés lezárása: 2018. február 19. ára: 2490 Ft Új magánjog sorozat 14. kötete a bizalmi vagyonkezelés második, bővített és aktualizált kiadás SzerzőK: b. szabó gábor, illés istván, kolozs borbála, menyhei ákos, sándor istván Az új Polgári Törvénykönyvben a megbízási típusú szerződések körében került szabályozásra a bizalmi vagyonkezelési szerződés. Az új Ptk. hatálybalépése óta eltelt évek bizonyították, hogy a bizalmi vagyonkezelés egy eddig a magyar jogból hiányzó elemet pótolt. megjelent! ára: 8000 Ft A 2017-ben hatályba lépett jogszabály-módosítások tovább csiszolták a jogintézmény szabályait. egyértelművé vált a vagyonrendelő felmondási jogának kizárási lehetősége. A vagyonrendelő halála, illetve jogutód nélküli megszűnése esetére a jogainak gyakorlására és kötelezettségeinek teljesítésére kijelölési jogot gyakorolhat, ami megteremtette a jogszabályi alapját a protektor működésének. A bizalmi vagyonkezelés és a Ptk. öröklési jogi szabályai közötti összhangot megteremtő rendelkezések érintik a kötelesrésszel kapcsolatos előírásokat és a vagyonkezelői tisztség létrejöttének időpontját. A Bvktv. jelentős módosítása az eddigi tapasztalatok alapján észszerűsített számos követelményt. A kézikönyv átdolgozása során a szerzők arra törekedtek, hogy a második kiadás az elméleti és gyakorlati tapasztalataik alapján útmutatót adjon a bizalmi vagyonkezelés magyarországi alkalmazására vonatkozóan. ennek megfelelően a kézikönyv részletesen bemutatja a vagyonkezelés polgári jogi vonatkozásait, az engedélyeztetéssel, ellenőrzéssel kapcsolatos közigazgatási előírásokat, és lehetőség szerint mindenhol kitér az egyes gazdasági mozzanatok adózási és illeték-vonatkozásaira, továbbá külön fejezetben tárgyalja a bizalmi vagyonkezelés határokon átnyúló aspektusait is. WEBES VÁSÁRLÁS 5% HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 1037 Budapest, Montevideo utca 14. FAx: (36-1) 349-7600 TeLeFOn: (36-1) 340-2304 info@hvgorac.hu www.hvgorac.hu májusi.indd 30 2018.05.23. 11:59:14

új Pp. és új Be. kommentárok A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja I-III. Szerkesztő: Varga István tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Jó szívvel és teljes szakmai meggyőződésemmel ajánlom a polgári perjog területén tevékenykedő kollégáknak és minden, minőségi törvénymagyarázattal dolgozni kívánó jogásznak a HVG-ORAC Kiadó háromkötetes Pp.-kommentárját. Az új Pp. megalkotásának előkészítésében meghatározó szerepet vállalt személyekből álló szerzői kör személyes tapasztalataim alapján a legmagasabb szakmai minőséget garantálja. Prof. em. Dr. Németh János, az Alkotmánybíróság volt elnöke Az I. és a II. kötetek, amelyek szakaszonként haladva ismertetik az új Pp. szabályait, már megjelentek. A III. kötet, ami a Pp.-n kívüli magyar, nemzetközi és uniós normákat dolgozza fel, júniusban jelenik meg. A büntetőeljárási törvény magyarázata Az új kódex a büntetőeljárás számos jogintézménye vonatkozásában lényeges, több esetben koncepcionális újdonságokat vezet be. - Bánáti János büntetőügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Belovics Ervin, a legfőbb ügyész büntetőjogi helyettese, tanszékvezető egyetemi tanár, Erdei Árpád professor emeritus, Farkas Ákos intézetigazgató egyetemi tanár, valamint Kónya István büntetőbíró, a Kúria elnökhelyettese. A szerzői csapat további tagja Belegi József, a Kúria nyugalmazott tanácselnöke. A kommentár gyakorlati útmutatást nyújt a jövőbeni szabályozásról a tárgyalótermekben megforduló, valamennyi jogászi hivatásrend tagjai számára. A kommentár már megjelent. www.hvgorac.hu (06 1) 340 2304 info@hvgorac.hu