ADATOK A FELSŐ-TISZA HERPETOFAÜNAJAHOZ A hazai állattani iroalmat tanulmányozva kitűnik, hogy hazánk faunitikailag legkevésbé kutatott területe az Alföl. Aatainkból az látik - írja Sziláy (1925) -, hogy Alfölünket kevésbé ismerjük mint a hegyviéket, e kierül az is, hogy a Nagy Alfölnek tiántúli rée a kevésbé ismert és a legtöbb állatcsoportra vonatkozóan éppen a Tiántúl éaki felét ismerjük leghiányosabban." A Tia kétéltűiről és hüllőiről eig még - tuomásom erint - egy tanulmány sem jelent meg. Úgy gonolom, az állattani honismerettel emben fennálló tartozást törletünk most, amikor az Alfölnek, e különösen a minen magyar ívéhez olyannyira hozzánőtt Tiának az élővilágát reneresen kutatjuk. Nagy jelentőségű munka vár a Magyar Tuományos Akaémia támogatásával megalakult és műköő Tiakutató Bizottságra, amely célul tűzte ki a Tia életének vizsgálatát. A munka ükségességét már az első évek ereménye is bizonyítja: több tuományakban, így a herpetologiaban is, érekes és új eremények jelentkeztek. Az 1958 tavaán lefolytatott III. Tiakutató út célja - javaslatomra - a Felső- Tia magyarorági akaának tanulmányozása volt. Az itt erzett herpetológiai tapatalataimról ámolok be a következőkben. 1958. május 9-től 20-ig vizsgáltam a Kisartól Lónyáig terjeő, mintegy 60 km hosú Tia akat és közvetlen környékét (1.. vázlat). A gyűjtött anyag a egei Móra Ferenc Múzeum herpetológiai gyűjteményében van. Köönetet monok r. Kolosváry Gábor egyetemi tanárnak, aki mint a Tiakutató Bizottság elnöke, lehetővé tette a kutatás megvalósítását, r. Boros Istvánnak, az Orágos Terméettuományi Múzeum főigazgatójának és Dely Olivér Györgynek, e múzeum herpetológiai otályvezetőjének, akik az ösehasonlító anyag renelkezésemre bocsátásával munkámat hathatósan támogatták. Terméeti vionyok A Kisartól Lónyáig húzóó terület (nagyjából az ún. Tiahát) az Éakkeleti- Alföl nyugati élén, a Beregi-síkon fekik. (Éakkeleti-Alfölnek a síkság felől a Nyírség, a hegyviék felől a Sátor-, Vihorlát-, Gyil-, Avas- és Bükk-hegységekkel határolt, mélyebb fekvésű síkot nevezzük.) Felínét alluviális folyóhoralék alkotja, amely levantei iluviális rétegekre települt. Talaja nagyrét kötött, agyagos talaj. A Beregi-sík több csapaékot kap, mint az Alföl egyéb tájai. 600-700 mm között mozog az évi csapaékmennyiség. Hűvösebb az éghajlata is: évi középhőmér- 259
séklete 9 C. A talajvíz magas intű. Ezek a körülmények teik érthetővé a növényzetben és az állatvilágban található montán elemek jelenlétét. A növénytakaró jellemző elemei - Simon Tibor (1950) erint - a táj agyagtalaján kialakult éger-kőris ligeterők, égeres láperők (Alnion glutinosae), a vízigényes, közepes vízigényű és áraz rétek. A folyók és holtágak neves, homokos-iapos partjain nyár-fűz kevert erők (Populeto-Salicetum), törpekákás állományok (Nanocyperion) tenyének. A mélyebb vizekben különböző hínár övetkezetek (Potamion» Hyrocharition) és mocsári növénytársulások (Phragmition, Magnocaricion) élnek. Az élőhelyek A Beregi-síkon vizsgált élőhelyeket két csoportra othatjuk: a folyók mentén húzóó alag (galéria) erők és a folyóktól távolabb, 2-4 km-re fekvő vegyeserők. A Tia menti, tájképileg is jellemző, alagerők eltérnek az Alföl középső és éli réén megokott ún. ártéri füzesektől. Utóbbiak vastag, görbe törzsű, az állanó csonkolástól alacsony, gömbölyű lombozatot viselő fák. Itt, a Tia felső folyása mentén, kettős a alagerő: A folyó állanó merétől jókora távolságra emelkeő árvéelmi töltés belső - vízfelőli - olalán magas fákból álló erőalag húzóik. Túlnyomóan nyárfák és csak kisebb mértékben fűzfák, renerint néhány hatalmas tölgygyei keverve, alkotják állományát. Aljnövényzete főleg eer, csalán, lapufélék, ittott borostyán és magas fű. (Ezt az erősávot nagyrét az itt húzóó kubikgörök közé telepítették, azért Borogközi György kubikerő" névvel jelöli.) A víz felé halava renerint fátlan terület - legelő, néha ántóföl - következik, maj közvetlenül az állanó meer mellett találjuk a főleg fűzből, kisebb mértékben nyárból álló újabb erőalagot. A növénytakarónak ez az elrenezőése, meg a ámos kubikgöör, különösen a kétéltűek ámára, igen jó életlehetőségeket nyújt. A Tiától kissé távolabb fekvő erők közül a Lónya-, Bockereki- és Téb-erőt vizsgáltam. Vegyes erők ezek. Gyertyán, il, kőris, juhar, cser, tölgyfák alkotják állományukat. (Querceto-Carpinetum és Ulmeto-Fraxineto-Roboretum). A mélyebb helyeken néhol kisebb égeres láperőbe mennek át (Alnetum glutinosae caricetosum elongatae). így különösen érekes a Lónya-erő Mélyéger" és a Bockereki-erő Gönte" nevű rée. Sasos, öreg fatuskókkal tarkított lápjuk ámos kételtűnek és hüllőnek nyújt optimális életlehetőséget. Az erők ma eligetelt foltokban állanak a ántófölek és hatalmas legelők között. Nem is olyan régen még hatalmas kiterjeésű erők voltak itt, amint azt a múltázabeli térképeink tanúsítják. Feltehető tehát, tekintetbe véve a fentebb körvonalazott terméeti aottságokat, hogy évázaokkal ezelőtt az egé viék mocsaras, ligeterős terület volt, amelyet ámos folyóág abalt fel. A folyóabályozás, vavizek lecsapolása, erőirtás alakította ki a Beregi-sík jelenlegi arculatát. Némelyik erő nemrég még a Tiáig terjet. Mátyus község mellett, a töltés külső olalán hatalmas, öreg csomoros nyárfa áll. A községben lakó öreg emberek állítása erint ez a fa a Lónya-erőnek, gyermekkorukban még iáig lehúzóó, e azóta kiirtott maraványa. (Dr. Csongor Győző közlése.) Inokolt tehát a Tia állatvilágának kutatásakor ezeknek a kissé távolabb fekvő erőknek a vizsgálata is, hien valóínű, hogy ezekben inkább fennmarat a régi Tia menti erők élővilága,, mint a folyóabályozás után, nagyrét mesterségesen ültetett, csekély kiterjeésű mai galéria erőkben. 260
A VIZSGÁLT TiRULiT. A fajok ismertetése. Oekologiai megfigyelések A következőkben, renertani csoportosításban, bemutatom a gyűjtött fajokat. A ínruhára csak akkor térek ki, ha az lényeges eltérést mutat a más területen élőkétől. Oekologiai megfigyeléseim közül azokat jegyzem ie, amelyek a viék állatvilága életének kialakulása empontjából jelentősek. AMPHIBIA KÉTÉLTŰEK Triturus eristatus eristatus (Laur.) Tarajos gőte Az egé test hosa a hímeknél: 96 110 mm (ebből 38 46 mm a farokra 1 esik), a nőstényeknél 91 113 mm (ebből a farok 37 45 mm). Hosúságban tehát az iroalomban közölt hazai átlag alatt maranak. 1 A farokhos az ivaromb hátsóélétől a farok végéig mérve. 261
A Tarpa melletti Téb-erő patakjából 1957. május 17-én 11 pélányt gyűjtöttem. A párosoás még tartott. A náiőnek erős eltolóását az Éakkeleti-Alföl hűvösebb klimájával magyarázhatjuk, amit az iei hűvös tava még meg is nyújtott. (A gőték párosoása hazánk élebbi réeiben, pl. Somogyban, áprilisban lezajlik.) Az állatok még náruhában voltak, bár a hímek háttarajának csekélyebb magassága (2 4 mm) a párzási iő végének közeletét jelezte. A ínruha némileg eltér más viékek tarajos gőtéitől: A nőstények olalán a fehér emcsézet, amelyet Schreiber (1912) minkét nemre jellemzőnek tart, legtöbbör hiányzik, vagy ha néha meg is van, csak az olalak legalsó réén és csekély ámban található. Három kifejlett és egy fiatal nőstény hátán 2 2,5 mm éles sárga csík húzóik a gerinc felett. Meglepően nagy ámban találtam e lelőhelyen a tarajos gőtéket, néhány pettyes gőte társaságában. Gőték ámára kitűnő itt a biotop: 2 3 helyen obanagyságúra, kb. egy méter mélységűre nőtt itt a patak ágya. Az érett, barnás, e tita vízben sok vízinövény, körülötte sok bokor tenyéik. A valóínűleg csak a legnagyobb aályban kiáraó víz egé nyáron neves környezetet, a sok növény megfelelő búvóhelyet és egyúttal, a közte tenyéő sok rovar és alsóbbrenű állat révén, ús táplálékot nyújt. Az optimális létfeltételek amilyenek sokfelé akanak még a viéken magyarázzák meg a Triturus eristatus nagy egyeámát a Tiaháton. Előforulását iroalmunk nem említi e területről. Érekesen világítanak rá a Tia és környéke kutatásának háttérbeorulására éppen a Triturus eristatus lelőhely aatai: A IV. fauna régióban minöse négy helyről ismerteti iroalmunk (Fejérváry Lángh, 1943). E négy aat Méhely Lajosnak éppen Bereg megyéből ármazó feljegyzései ugyan, e min csak a hegyviékre vonatkoznak. Elkerülik a Tia mentét. Triturus vulgaris vulgaris L. Pettyes gőte A hímek testhosa: 71 90 mm (farok 36 43 mm), a nőstényeké: 63 79 mm (farok 27 38 mm). Kisebbek a hazai átlagnál. A Tia árterén, Vásárosnaménynél négy fiatal pélányt gyűjtöttem. Az ártéren, a kubikgörökben, talajmélyeésekben visamarat vízben elég jó életfeltételek mellett élnek tavaal a pettyes gőték. A Bockerek-erőben, a Csarona patakból, 9 pélányt gyűjtöttem. Az árok hínáros, egéen lassan folyó vizében meglepően nagy ámban találtam állatunkat. Minen hálóhúzásra 5 6 b került ki a vízből. Ugyancsak nagy ámban él a Téb-erő mocsaraiban, ahonnan 19 pélányt fogtam. Minkét helyen még náruhában voltak, bár a háttaraj magasságából (a háton 2 mm magas) ítélve náiejük lejáróban volt. Javában állt még a ná a Ján és Gulács közötti út árkában, ahonnan 13 pélányt gyűjtöttem. Pompás náruhában voltak itt a hímek. A háttaréj magassága 3 4 mm. A három utóbbi lelőhelyről gyűjtött hímek hátsó lábának úókaréját vizsgálva a Méhely Lajostól (1904) közöltekhez képest némileg eltérő vionyokat találtam. Méhely mint tipikus magyaroági pélányt éppen a Bereg megyei Triturus vulgárist írja és rajzolja le, maj Leyig (1868) és Schreiber (1875) németorági megfigyeléseivel emben hangsúlyozza, hogy a hazai állatok hátsó lábának úókaréjai élesek. 24 kifejlett hímen végzett vizsgálatom ereménye a következő: A megvizsgált hímek hátsó lábának 1. és 2. ujján az úókaréjok gyakran egyáltalán nincsenek kifejlőve. Az ujjak belső olalán csak körülbelül fele olyan élesek mint a külsőn és az 5. ujjat kivéve 262
az ujj hegye felé elkeskenyeők (2.. rajz). Ezek erint a tiaháti párzó hímek úókaréjainak vionyai nagyjából megegyeznek a Leyig és Schreiber által leírt állatokéval. E erzők erint az általuk vizsgált állatok úókaréjai keskenyek, sőt az ujjak belső olalán gyakran hiányoznak is. Abb. 2.. rajz. A vizsgált Triturus vulgarisok hátsó lábfeje (a), ösehasonlítva Méhely L. rajzával (b). Állataink ínezete azonos a más tájakon élőkével, azzal a különbséggel, hogy a Vásárosnaménynél gyűjtött (5 6 cm hosúságú) fiatalok farkuk alsó olalán piros egélyt viselnek. A Triturus vulgaris a Tia árterén kisebb ámban, a távolabbi neves erőkben igen nagy ámban él. Bembina bombina L. Vöröshasú unka Testhosúság (az orrcsúcstól a kloáka hátsó éléig): 33 44 mm, ami megfelel a hazai átlagnak. Bőremölcsei a fajra jellemzőek. A vizsgált állatok ínezete némileg eltér a tipikustól: Sok pélány feketés-, vagy barnásürke alapínű hátán, a vállak között, két ennyes-fehér foltot visel, amelyek a fiatalokon jobban látanak. Méhely (1892), Leyiggel egyetértve a sárgahasú unka (Bombina v. variegata L.) jó bélyegének tartja e foltokat, mert, mint írja, az igneusról állanóan hiányzanak". Legjobban látanak e foltok a ababól frissen gyűjtött pélányokon. Alkoholban konzervált állatokon nem láthatók. A hát feketéöl, vagy olajzöl foltjai legtöbbör jól kivehetők. A emek mögött elhelyezkeő forított V"-alakú folt sokor hiányzik. A vállak körül minkét olalon csak 1 1 ívalakú foltot találunk. (Schreiber 2 2 ilyet tart tipikusnak.) Sokor azonban ez is hiányzik, helyén kisebb foltok vannak. A has kékesfekete ínű. Apró, fehér pettyekkel és narancsvörös, vagy sárga foltokkal. Vörös foltozásukat ritkábban láthatunk. A lágyéktáj két nagy ínes foltja minig el van hatá- 263
rolva a combok közepét elfoglaló nagy foltoktól. Néha a lágyékfoltok överűen egybeolvanak. Az első és hátsó lábak minen ujjának vége, a vizsgált állatok túlnyomó többségénél sárgás, vagy ennyesfehér. (Méhely a 4. és 5. ujj hegyét feketének találta.) A vöröshasú unka életmójára vonatkozó ismereteinket egéíti ki az a megfigyelésem, mely erint megriatva ez a faj is, mint a sárgahasú unka, megtévető testtartást ve fel: fejét hátrahajtja, első lábait meggörbített háta felett öseorítja, ezáltal élénkínű hasolalának nagy rée láthatóvá válik, illetőleg egé alakja megváltozik. Ebben a helyzetben mozulatlanul mara néhány percig. Ezt a véekező testtartást Brehm (1905) csak a sárgahasú unkának tulajonítja. A Bombina bombina a bejárt területen minenütt közönséges. Vásárosnamény mellett a kubikgörökben és talajmélyeésekben, a Bagi-erő vízben álló füzeseiben a Rana esculenta mellett ez a béka él a legnagyobb ámban. Talán még nagyobb létámú populatioi vannak a Lónya-, Bockerek- és Téb-erő mocsaraiban. A Bombina bombina L. zöl ínű változata Az egé Tia mentén és az Alföl éli réén sok helyről gyűjtöttem a sárgahasú unka ép zöl ínű változatát. Herpetológiai iroalmunk, tutommal, nem foglalkozott még e ínváltozat réletesebb ismertetésével. A hátolal élénk zöl ínű, a fűzöl különböző árnyalataiban. Rajta feketéöl foltokat találunk, amelyek ugyanolyan alakúak és elhelyezkeésűek, mint a tipikus pélányokon. A hát zöl íne tehát nem e foltok kiterjeése révén keletkezett, annál kevésbé, mert a hát sokkal világosabb zöl ínű. (A hát bőrét mikroskop alatt vizsgálva egyébként kitűnik, hogy az alapín zöl pigmentekből tevőik öse, amelyek között csak elórtan van fekete, míg e foltokban a sötét festékemcsék a főalkotók, köztük nagyon kevés zölel.) Az olalak pikos rózsaínűek. Ezt a ínt a törzsalakon egyáltalán nem találjuk meg. A hasolal olyan mint a tipikusnál, narancsvörös, vagy sárgásvörös foltokkal. A végtagok felső olala is fűzöl, a törzsalak mustrázatával. Egében véve az élénk zöl és narancsvörös ínekben pompázó kis állat csinos, okatlan, inte exotikus benyomást kelt. Méhely nem te említést erről a zöl ínváltozatról. A vöröshasú unka felső olalának ínezetéről minöse ezt írja: Hátolala feketés, vagy zöles ürke, jól kivehető symmetrikusan álló feketéöl, vagy olajzöl foltokkal." (A magyar fauna Bombinatorjai. Math. Termtu. Közlem. 24, 1892., p. 559.) Schreiber erint: Die Oberseite ist gewöhnlich asch- oer olivgrau, manchmal mehr, oer weniger Grasgrüne geneigt". (Herpetologia europaea, 1912., p. 179.) A mi állatunknak viont nem fűzölbe hajló ürke, hanem élénk zöl íne van. Előforulását az elmúlt két etenő alatt nagy területen éleltem. Tarpától (Bereg m.) Szegeig a Tia mentén a következő helyeken találtam: Gulács, Vásárosnamény, Szajol, Vezseny, Tiaug, Algyő, Szege. A törzsalakkal azonos biotópban él. Különösen az Alföl éli réén gyűjtöttem nagyobb ámban. 1958. VIII. 24-én alkalmam volt a tipikushoz vionyított ámarányának becslésére: A Zsombói-erő (Csongrá m.) élén mintegy 10 m hosú, elég mély lefolyástalan, vízgyűjtő árok van. A hetek óta tartó nagy árazság miatt kiárat környék vízhez kötött békái iehúzótak. Kifogtam az öses vöröshasú unkát: 152 tipikus pélány mellett 25 ínváltozatot találtam. 264
1. táblázat Physcietum ascenentis Ochsner 1928 A felvétel áma 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Fanem Rezgő nyár: 1. törzs 2. törzs 3. törzs ли -Л Talajint feletti magasságom 20 40 60 1 80 100 l20 l50 17020 40 60 20 40 80 l00 l20 l40 l60 180 200 S Exposició W. N. W. W. «2 Fényvi nyok t t t t t t t t t t t Nevességvionyok m m m m Szélvionyok V,ny ny ny ny ny ny V V V ny ny ny ny ny ny ny ny ny ny A boritásfok /o-ban 70 70 50 30 70 30 40 70 60 70 30 30 30 40 40 60 60 40 50 30 D К Karakterfajok : An Physcia ascenens 1 И 2 3 1 1 4 2 l 2 2 1 1 1 1 1 + 2 + 4 V An tenella 1 1 + + + + 1 III Pa orbicularis 1 + + + + + + + + 1 III Pa luganensis + + + + + + II Pa nigricans + f + + + + -f -f- + u Cso portkarakterfajok: Pa Xanthoria parietina 1 + 1 1 1 1 1 + 1 1 2 2 3 3 4 1 4 3 4 2 + 4 V Pa lobulata 1 + + + + + + 1 + + + 1 III Sorozatkarakterfajok Ex Caloplaca pyracea 3 4 3 2 3 2 3 4 2 3 3 + 1 1 1 4- + + + í + 4 1 V Ex Leciea parasema 1 1 1 + 1 + 1 + + + 1 í + + + + 1 IV Ex Buellia punctiformis + 1 1 + + + 1 III Ex Caloplaca cerina 1 + + + 1 Ili Ex Lecanora hageni + + 1 1 + + + + 1 III Ex carpinea 1 1 1 + + + + l II Ex paliia 1 + + + + + + 1 II Ex allophana 1 1 + + I Ex Rinoina pyrina + + + + I Otálykarakterfajok Kísérő A felvételből hiányoznak Alg Trentepohlia umbrina 1 + + + + 1 + 1 I ösfajám: 111 j 13 12 J 7 10 8 10 9 6 9 7 10 12 9 8 7 7 10 7 8 ((Középért: 9) Homog^mutatő: Genus mutató: Biol. spektrum: 1,99 470/0 Ex 53, Pa 27, An 12, Alg 6 /o
2. táblázat Xanthorietum parietinae Gams 1937. a) Pbysciás Xanthorietum parietinae A felvétel áma 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 IT 18 19 20 Fanem Mocsártölgy: 1 törzs 2. törzs g О Чч Talajint feletti magasság cm 30 70 90 110 130 150 50 70 150170 50 70 90 110 170 300 30 50 100 130 Expozíció N N NW S W S SE NE W NW sw W Fényvionyok t t Nevességvionyok m 1 m Szélvionyok V ny ny ny ny ny ny ny ny ny ny ny ny «У ny V ny ny Borításfok /o-ban 50 70 60 60 40 40 30 40 60 40 50 40 60 40 40 40 40 30 40 40 D К Karakterfajok: Pa Xanthoria parietina 3 2 3 3 2 3 2 3 4 3 2 1 3 2 2 2 3 2 2 3 + 4 V Pa Physcia aipolia 2 4 3 3 2 2 1 1 + + 1 + 1 + 2 + 4 V An ascenens 1 1 + 4~ + 3 2 3 3 2 1 4-1 + 3 IV + + Pa luganensis _i_ 1 1 1 T + 1 i + + 1 + 1 IV + i An tenella 1 4- + + + + + -r + 1 III + Pa orbicularis 1 1 1 1 + 1 + + ; + 2 + + 1 + 2 II + + + Pa stellaris + 1 i + 1 II + + + + Pa nigricans + + + + + I Pa pulverulenta + + + + 1 Csoportkarakter fajok: Pa Xanthoria lobulata + + ' 1 + + + + 1 II Sk Canelaria concolor + + + + + + II Pa Parmelia fuliginosa + + + + + + II Pa., exasperatula + 4- Pa caperata Sorozatkarakterfajok: -r i + + I i + + I Ex Lecanora carpinea + 1 1 + 1 1 1 + + Í III Ex Calopíace pyracea 1 + + + + 1 1 + 1 III + Ex Lecanora hageni -j- + + -f- + + + + + III Ex allophana 1 + 1 II + + + + + Ex Leciea glomerulosa 1 + + + -+- 1 1 1 Ï- 1 II Ex Buellia punctiformis + + + + II i Ex Rinoina pyrina + + + + + T" + 1 + II + En Arthonia raiata + I + + + + Ra Evernia prunastri + + + + + I Otálykarakterfajok : Pa Parmelia sulcata 4-1 1 + 1 -f 1 + 1 I ösfajám: 7 8! 9 8 11 8 8 9 j10 13 11 10 9 1 9 14 15 9 12 13 12 (Középért: 10,3*) Homog. mutató: 2,4 Genus mutató: 46% Biol. spektrum: Pa 50, Ex 30, An 8, En 4, Ra 4, Sk 4%
b) Parmeliás Xanthorietum parietinae A felvétel áma 1 2 3 4 5 5! 7 8 9 10 11 112 13 14 15 16 17 18 19 20 Fanem Akácfa: 1. törzs 2. törzs 3. törzs 4. törzs J4 Talajint feletti magasság cm 200 180 160 140 120 100 801 60 40 20 130J110 90 70 50 100120 100 l30 l40 S Expozíció W. N. W. о Чч *-» Fényvionyok t t t t t t t «Nevességvionyok m m zs Szélvionyok V V V ny ny ny ny ny V V ny ny ny ny V ny ny ny ny ny Bontásfok /o-ban 40 30 30 20 20 30 30 30 30 30 30 20 50 20 20 50 30 20 30 20 D К Ka raktér fajok : Pa Xanthoria parietina 1 + + + 1 1 + + + 2 _j_ + 1 1 3 2 1 1 1 + 3 V An Physcia ascenens + + + l + + 1 + 1 + + 1 III An tanella + 1 + 1 1 + + + + -f + 1 III Pa aipolia -t- 1 1 + + + + 1 II Pa grisea 2 1 + 2 I Pa stellaris + + +. + + 1 I Csoportkarakterfajok: Sk Canelaria concolor + 1 1 i 4-2 + + + + + + + + 2 III Sk Lepraria canelaris 1 1 1 2 2 1 1 1 1 + + + + 2 III Pa Parmelia fuliginosa 1. 1 + + + 1 II Pa exasperatula + + + + + Pa caperata + + + I Pa,, ubia + + + + I Soroz at karakterfaj ok: Ex Lecanora carpinea i 1 + + + -f- + + + 1 III Ex hageni + + + + + + + + + + + III Ex paliia 1 + ~r + + 1 II Ex allophana + + + I Ex Leciea glomerulosa 1 1 1 1 + 1 + 1 + + 1 IV + 1 + Ex Buellia punctiformis 1 + 1 1 1 + + 1! + -j_ + 1 + + +! IV + + Ex Rinoina pyrina 4_ + + + II Ex Canelariella vitellina 1 + 1 II + + Ra Evernia prunastri i + + i + + + 1 11 Ra Parmelia furfuracea -r 4- + I Ra Ramalina fraxinea + + + + I Ra farinacea + + + I - - Us Usnea hirta + + + I 1 Otálykarakterfajok : Parmelia sulcata + 114- ~ + + + 1 II Pa Pa Parmelia physoes 1 ~r + 1 -f + I Csfajám: 8 8 8 7 11 9 6 8 9 7 112 13 '11110 11 11 11 6 10 9 (Közéf )ért: 9) Homog. mutató: 3 Genus mutató: 48 ü /o Biol. spektrum: Pa 37, Ex 30, Ra 15, An 7, Sk 7, Us 4%
!
1958. IV. 9-én a Tia árterén, Szege mellett, végzett becslés kisebb ámot ereményezett. A kiöntés sekély vizében mintegy 800 méteres partvonalon megámolva a Bombina bombinákat körülbelül 200 tipikus között 5 zöl változatot találtam. (A növénytelen tita vízben könnyű volt a ürke iapháttérből kiváló élénkzöl alakokat érevenni.) Tél kivételével minen évakban gyűjtöttem. Nem évakhoz kötött elínezőésről van tehát ó. Terráriumi pélányaim, amelyek ínüket egy év óta állanóan tartják, ugyanezt bizonyítják. A zöl ín már egéen fiatal korban fellép: gyűjtöttem már olyan fiatalokat, amelyek még a 10 mm hosúságot sem érték el, hasuk sem volt még piros, e hátuk már zöl ínű ^volt. Bufo bufo bufo L. Barna varangy Vásárosnamény mellett a neves Bagi-erőben egy pélányt, a Tarpa melletti Téb-erő neves talaján két pélányt gyűjtöttem. Hazánknak ez az általános elterjetségű békafaja él tehát a Tia árterén is, meg a távolabbi maravány erőkben is. Számuk bizonyára jóval nagyobb, mint amennyire a gyűjtött mennyiség alapján következtethetnénk. Nem kevezett ugyanis a gyűjtésnek a nagy árazság, mert állataink ilyenkor fölrepeésekbe, fák gyökerei közé rejtőznek, ahonnan még ürkületkor sem ívesen bújnak elő. Bufo viriis viriis Laur. Zöl varangy Hosúsága: 600 700 mm. Vásárosnaményben a házak között amint várható is volt többör megfigyeltem és gyűjtöttem. V. 11-én, estefelé, a Bagi-erő mellett, egy régi sekély holtág vizében több zöl varangy kirregett. Párosotak. A zöl varangy párosoása is későbbre nyúlik tehát ezen a viéken. (Szegeen ez évben ápr. 9-én éleltem párosoásukat a Tia árterén. Dunántúlon márc. ápr. folyamán ülik náukat.) Hyla arborea arborea (L.) Leveli béka Testhosúság: 3,5 4,5 mm. A vizsgált területen minenütt gyakorinak látik. Számukra főleg a napközben többör, kórusban, mególaló recsegő hangjuk után lehet következtetni. Az ártéren inkább a magas fűben és a sűrű fűzbokrokban találtam, mint a fákon. Rana arvalis wolterstorffi Fejérv. Hosúlábú mocsári béka Testhosúság: 50 63 mm. (Különösen nagy pélányokat találtam a Lónya-erőben.) Érekes, hogy a vizsgált 48 állat közül 4 pélány hátsó lábának a leghosabb ujja tövén megtalálható az a kis gumó, illetőleg annak a helyét jelző fehér folt, amelyet Méhely (1894) és Dely (1952) az erei béka (Rana almatina) (Bonap.) egyik jellemző bélyegének tart. Mint az orág legtöbb hosúlábú mocsári béka populatiójában itt is kétféle ínezetű állatot találunk. Az egyiknek háta egyínű ürkésbarna alapínű, elórt sötétbarna, vagy fekete foltokkal. A másik ínalaknak a gerincvonalában 2 4 mm éles pikosfehér, vagy sárgás hosanti sáv, az ún. arvalis" csík húzóik. (Koch var. striata néven különböztette 265
meg az ilyen ínű állatokat, azonban amint azt már többen, így Fejérváry (1921) és Dely (1952) is, megállapították csak egyei eltérésről van ó.) A vizsgált állatok ínében néhány kisebb eltérés mutatkozik a Méhely (1894) által leírt típussal emben: A test olalának sötét foltjai csak a legritkább esetben egyesülnek hoanti alaggá. Legtöbbör márványozás erűen csoportosulnak, néha hosanti sorban renezőnek, e akkor sem olvanak öse. (A Somogyban és az Alföl éli réén tanulmányozott pélányoknál sem általános a alag alakú íítés.) Méhely megállapítása a test olalát íítő foltok alaggá egyesüléséről amelyet azután többek között az Állathatározó" (1952) is, mint határozó bélyeget, átvett, tehát a felsorolt viékek hosúlábú mocsári békáira csak ritkán illik. Arvalis" csíkot a gyűjtött állatok mintegy fele visel. A csík hullámos élű, el nem ágazó és hiányzanak mellőle a más viéken élőkre jellemző féregerű világos vonalkák is. A R. arvalis wolterstorffi az ártéren a töltésláb magas füvében, a alagerők sűrű aljnövényzetében nem nagy ámban, inkább csak foltokban él. A maraványerőkben jóval nagyobb mennyiségben találtam. Különösen sokat figyeltem meg a Lónya-erőben. Rana esculenta L. Kecskebéka Testhosúság: 50 84 mm. A törzsalak mellett nagyobb ámban találtam a Rana esculenta L. var, lessonai (Camer). Blgr. változatot. (A vizsgált 21 pélány közül 18 tartozik ehhez a változathoz.) Magyar nevéül a rövilábú kecskebéka" megjelölést javaslom. A lessonai varietashoz tartozó pélányok a törzsalaknál kisebb termetűek. (45 60 mm hosú ivarérett egyeeket is találtam.) Hátsó lábuk is röviebb mint a tipikus pélányoké. A hátsó láb hüvelykgumója (callus subpollicarius) éles, lapos félholalakú. A hátsó lábár (tibia) érevehetően röviebb mint a tipikus pélányoké. (Hosa a saroktól kb. a leghoabb ujj első ízületi gumójáig mért távolsággal egyenlő.) Teste mellett előrehajlított lábának tibio-tarsalis ízülete a em hátsó éléig ér, vagy aig sem. Színezetük: a hátolal ürkéöl, vagy barnáöl, kevés elórt sötétürke folttal. A két erősen kiemelkeő mirigyes olalreő (glanula suborsalis) az alapíntől jól elütő világosrapp, vagy sárgás ínű, a gerinc feletti csík viont sokor alig látható, sőt hiányozhat is. A kecskebéka párosoását Gulács közelében V. 17-én figyeltem meg. Náúk ieje megfelel az orágos átlagnak. Már 37 47 mm hosúságú egyeek is párosotak. Tehát az ilyen nagyságot elért R. esculenták már ivarérettek. A kecskebéka az egé Tiaháton nagyon elterjet. A Tia árterén ez az uralkoó békafaj. A távolabbi maraványerők mocsaraiban uralmát a Rana arvalis zvolterstorffival kell megotania. Az élő Tia vizében ez az egyetlen békafaj él. A kisebb termetű, gyengébb rövilábú kecskebékát kisebb ámban találtam a Tia árterén, míg a többi bejárt erőben, úgylátik, nagyrét ez helyettesíti a törzsalakot. A Rana esculenta var. lessonai itteni előforulása új állatfölrajzi aat. Az Alfölről tuomásom erint még nem jegyezte fel senki. (Boulenger [1898] Erélyből, Fejérváry [1921] Somogyból ismerteti.) A Tiahát területén nyolc amphibia fajt (Triturus с eristatus Laur., Triturus v. vulgaris L., Bombina bombina L., Bufo b. bufo L., Bufo v. viriis Laur., Hyla a. arborea L., Rana arvalis wolterstorffi Fejérv., Rana esculenta L.) és két változatot (Вот- 266
bina bombina zöl ínű változata és Rana esculenta L. var. lessonai (Camer.) (Blgr.) találtam. A 16 hazai kétéltű fajnak tehát fele él területünkön. A hazai 6 kétéltű csalából csak egy - a Pelobatiae - nincs képviselve. Az itt élő fajok min nagyelterjetségű (eurytop) alföli-ombviéki fajok. A kutatóút iőpontja a kétéltűek gyűjtésére igen alkalmas volt, a neves területek zoocoenosisainak stenochron és eurychron fajait egyaránt a vízben találtam. Minazonáltal lehetséges, hogy - a kutatóút vionylagos rövisége miatt - egyes fajokat nem sikerült megtalálni. így várható a Pelobates fuscus Laur. és a Rana almatina Bon. előkerülése, amelyet Méhely Lajos a Beregi sík keleti rééről kimutatott. Igen érekes, hogy a Rana riibuna Pali. is hiányzik a gyűjtött fajok közül, holott a Tia éli akaának leggyakoribb békafaja. A jövő felaata le annak megállapítása, hogy a Tia folyása mentén lefelé halava, hol lép fel előör. A Tia ártere a kétéltűek ámára kitűnő biotopot nyújt. A valói meret követő kubikgörökben, ahol a hínárövetkezet fajai tömegesen nőnek, különösen az ivaék tenyéik nagy ámban. Sekély állóvizük hamar felmelegik és általában sokkal melegebb, mint, az e tájon még sebesen folyó, Tia vize: május 11-én a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 C volt; ugyanakkor a kis vízmeencék vize 29 C, a Keskeny nevű holtág vize 21 C hőmérsékletre emelkeett, míg az élő Tia vizében a hőmérő partközeiben, a felínen 13 C -ot mutatott. Látható, hogy az ártér kis vizei gyorsan alkalmazkonak a hőmérséklet változásához (jelen esetben a hosú, hűvös tava után hirtelen beállott nagy meleghez), ami az amphibiák aporoására legtöbbör előnyös. Az ártéri kis vizek tehát a nyári aályig jó élőhelyet nyújtanak a kétéltű ivaék ámára. A júliusi-augutusi aály azonban - amellyel egyiőben renerint a Tia is igen alacsony vízállású - különösen a későn átalakuló kétéltű fajok ivaékaira kritikus. Azok az állatok, amelyek ez iőpontig nem fejlőtek tüős alakká ezrével putulnak el egy-egy kiáraó kubikgöör iapjában. Terméetesen még nagyobb a putulás a halivaékban. Sokat segítene ezen a helyzeten, ha a gubikgöröket árkok útján ösekötnék egymással és a Tiával. így a halivaékkal együtt a kétéltű ivaék is megmenekülne a putulástól, kifejlőhetne és teljesíthetné hanos, rovarputító munkáját. A már tüős alakok ámára az ártéren a legnagyobb árazság sem jelent veeelmet. Nagy páraigényüket jól kielégíti aály iején is a sűrű aljnövényzetű, neves talajú, a folyómeer különleges mikroklímája folytán maj minen éjaka köös levegőjű ártéri erő. Megfigyelhető, hogy igen nagy árazság iején a nappali kiáraás ellen a békák és gőték az ártér mély (néha 30-40 cm) talajrepeéseibe menekülnek. A jó biotop, a maga ús rovartáplálékával, érthetővé tei a kétéltű fajok nagy egyeámát az ártéri erőkben. Uralkoó faj itt a Rana esculenta és a Bombina bombina. Az élő Tia vizében csak a nagytestű, kitűnően úó Rana esculenta él. Ez is inkább csak a parti-sáv árazföljén tartózkoik, ahol táplálékára, vízmenti rovarokra vaáik. A vizet monhatni csak meneékül hanálja árazföli ülözői elől, e a nagyobb ragaozó halak által abban is veélyeztetve érzi magát, így csak az egéen sekély partivíz iapjába rejtőzköik. Amint lehet elhagyja a vizet. Az apró halivaékot is igyekik megragani (bár nem sok ereménnyel) és ezzel némi kárt okoz. A Tiától kissé távolabb fekvő erők mocsaraiban uralkoó faj a Rana arvalis wolterstorffi és a Rana esculenta. A kétéltűek egyeáma itt talán még nagyobb, mint a Tia árterén. 267"
Tabelle 1.. táblázat A pélány áma Lelőhely Teljes testhos Farok hosa Fej hosa Fej élessége Fej magassága Szemtől az orrig Szemtől a obhártyáig Orrtól az anusig Elsőláb hosa Hátsóláb hosa Hátsó lábfej hosa A farok és a testhos aránya Ivar 1 2 1 3 4 5 I 6 J 7 8 9 10 11 12 13 14 15 1 Bábtava 92,0 61,0 10,0 6,0 5,0 2,5 3,0 31,0 8,0 17,0 9,0 1,5 сг 2 Kirva 130,0 73,2 10,2 7,8 5,6 3,0 3,5 57,0 13,6 22,4 11,0 1,7 cf 3 Lónya 137,0 82,5 13,0 7,7 5,7 3,0 4,5 54,5 15,5 24,0 13,0 1,6 <f 4 Bockerek 140,0 85,6 9,7 7,5 5,9 2,5 3,5 54,4 13,0 21,7 12,0 1,4 çj" 5 Bockerek 161,0 110,5 11,0 7,7 5,9 3,3 2,3 50,5 15,7 12,4 1,4 6 Lónya 121,0 66,0 13,0 9,0 6,0 3,0 4,0 55,0 16,0 21,5 12,7 1,8 $ 7 Bábtava 157,0 99,5 11,0 7,0 4,5 2,7 3,1 57,5 15,0 22,0 13,0 1,5 9 8 Kirva 11,2 7,2 6,0 3,0 2,6 63,7 16,0 21,0 $ 9 Bábtava 163,0 99,6 12,0 8,0 6,0 3,4 4,2 63,4 18,0 23,5 13,0 1,6 9 10 Lónya 11,0 6.5 4,0 2,5 3,0 46,0 55,5 14,0 11,0 juv. A méretek milliméterben
Tabelle 2.. táblázat A pélány áma Lelőhely Ivar A test hosa, mm A farok hosa, mm A farok és a testhos aránya A farokpajzsok áma A fej hosa, mm A fej élessége, mm A fej hosú- és rövi tengelyének aránya Jegyzet 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 1 Bockerek (? 513 66 7,7 35 22 12 1,83:1 Prester. Ault. 2 Bockerek ç? 482 62 7,7 35 20 10 2,00:1 Semiault. 3 Lónya сг 478 62 7,7 37 21 12 1,75:1 Prester. Semiault. 4 Lónya cf 575 75 7,6 37 23 11 2,09:1 Ault. 5 Bockerek ç? 243 33 7,3 42 13 8 1,62:1 Juv. 6 Lónya cf 595 81 7,3 38 22 12 1,83:1 Ault. 7 Lónya * 570 84 7,1 41 22 15 1,30:1 Prester. Ault. 8 Lónya ö 1 622 88 7,0 41 22 10 2,20:1 Prester. Ault. 9 Lónya 9 510 50 10,2 25 21 19 1,10:1 Ault.
REPTILIA HÜLLŐK Emys orbicularis (L.) Mocsári teknős Előforulását csak egy helyen a Vásárosnamény melletti Keskeny nevű Tia morotvában sikerült megállapítani. Miután azonban sok ilyen jellegű holtág van e viéken,, jelenlétét a Tiahát más morotváiban is bátran feltételezhetjük. Lacerta vivipara Jacqu. Elevenülő gyík Hazánk e ritka gyíkfajának tiaháti előforulását Janisch Miklós élelte előör 1957-ben (Dely, 1958). Kutatóútunk alkalmával három pélányt gyűjtöttünk. További hét pélányt is tüzetesen megvizsgálhattam, amelyeket Dcly Olivér György, Pálfi György és Szabó István voltak ívesek e célra átengeni. A hímek testhosúsága 92 161 mm között, a nőstényeké 157 163 mm között mozog- Állataink hosúsága tehát megfelel az iroalomból ismert európai átlagnak (120 160 mm) (1.. táblázat). A nőstények hosabb törzsűek és röviebb farkúak mint a hímek, ami a testhosúság. és farok arányából is kitűnik: nőstényeknél 1,5 1,8-a, hímeknél 1,4 1,7-e rée a farok az egé test hosúságnak. A gyűjtött állatok fejpajzsai a halántéktájon ámban, elhelyezkeésben, alakban lényeges eltérést mutatnak a Schreiber (1912) által tipikusnak leírt, illetőleg lerajzolt alakkal emben: A hátsó empajzsok (scuta postocularia), a felső halántékpajzsok (se. supratemporalia),, a ájtő felső ajakpajzsai (se. supralabialia) és a obhártya által határolt területen Schreiber 16 pajzsot tüntet fel, míg állatainkon 21 24 pajzs helyezkeik itt cl. A pajzsok abálytalan, sokögletűek, változó nagyságúak. A rágópajzs (scutellum massetericum) minen esetben megvan (3.. rajz). Abb. 3.. rajz. A Lacerta vivipara halántéktája: A) Tiaháti pélány, B) tipikus alak (Schreiber után). Több kisebb egyei eltérés közül lényegesebbek a következők: Az egyik, Lónyay-erőből ármazó állat hátsó empajzsa és a obpajzs (scutum tympanale) között egy velük egyenlő' nagyságú pajzs foglal helyet. Az egyik bockereki és az egyik kirvai pélányon a fej minkét olalán a hátsó empajzsok mögött egy nagy pajzs következik, amely valóínűleg postocularis és supraocularis pajzsokból forrt öse. A combmirigyek (pori fémorales) áma 10 13 között változik. Az elevenülő gyíknak ámos pélánya él a Lónya- és Bockerek-erőkben, meg a Csaroa melletti Bábtava nevű tőzeglápon. Élőhelyén minenütt a fürge gyíkkal (Lacerta a. agilis L.) és Bábtava kivételével a keretes viperával (Vipera h. berus L.) együtt forul elői. 270
A Lónya-erőben a zöl gyíkot (Lacerta v. viriis Laur.) is megtaláltam élőhelyén. Kevelt biotopja a neves erő, vizes talajú patakvölgy. Renerint erőélen, utak mentén találjuk. Búvóhelyéül a fák gyökerei közti lyukak, fakéreg alatti hasaékok olgálnak. Bábtaván az aranyi vastag, ritkaép tőzegmoha őnyegben kéít magának rejtekhelyet. Egy bábtaváról ármazó jól fejlett nőstény Pálfi György terráriumában hat ivaékot hozott világra 1957. ept. 3-án. (Schreiber erint is renerint 5 8 ivaékot hoz.) A L. vivipara határozottan éaki, ill. hegyviéki állat. A Beregi síkon való igeterű előforulása érekes állatfölrajzi jelenség, amelynek oka azonos lehet a Vipera bcruséval. E jelenség magyarázatára alább még visatérünk. Az elevenülő gyík a Beregi síkon a felsorolt lelőhelyeken kívül még az egykori Szernye-mocsár területén (Dely 1957.) és Munkács (Munkacevo) környékén él (Fejérváryné 1943.). Ismeretes még a Kis-Alfölről, a Duna Tia közéről és a Nyírségből (Dely, 1957.). Minenütt izoláltan, relictumként találjuk. Lacerta agilis agilis L. Fürge gyík Az ártéren nem él ez a gyíkfaj, vagy csak elvétve, mert a túlvizes ill. iőnként vízzel eláratott területeket kerüli. A folyók töltésein azonban minenütt megtaláltam, e feltűnően Tus ámban. Ennek egyik oka valóínűleg a gyakori kaálás, amely a rejtőzköéséhez ükséges magasabb növényzetet reneresen megünteti. A Lónya-erőben négy pélányt, köztük a ép rozsavörös hátú var. rubra Laur.-t is, gyűjtöttünk. Fejpajzsaiban eltér a törzsalaktól (Schreiber, 1912.): A halántéktáj közepetáján egy, a többi halántékpajzsnál jóval nagyobb, pajzs foglal helyet. Azt a benyomást kelti, mintha 3 4 temporalis pajzsból forrt volna öse. Ügylátik a Tiahát fürge gyíkjainál elég gyakori ez az egyei eltérés, mert a gyűjtött négy pélány közül háromnál a fej minkét olalán találtam ezt a jelenséget, fiatal és iős pélányon egyaránt. A Lacerta agilis biotopja az ártéren a töltések lábánál húzóó erő éle. A maraványerőkben ritka nyárasokban, erő és rét találkozásánál leltem meg. Párosoását a Lónya-erőben május 11-én figyeltem meg. Náukat tehát kb. az orágos átlagnak megfelelő iőben tartották. A Lónya-erőben a L. agilis a Lacerta viviparával azonos biotopban él, a nem túl neves erőréekben. Eerint, vagy nem fogaható el általános érvényűnek az iroalomban többör ismételt megállapítás, hogy a fürge gyík kiputítja az elevenülő gyíkot, vagy peig с területre még csak nem rég terjekeett ki a talaj lassú kiáraása következtében a L. agilis és még nem tuta elnyomni a másik fajt. A Beregi sík keleti éléről Méhely gyűjtéséből említi iroalmunk e fajt. Lacerta viriis viriis (Laur.) Zöl gyík A Tia mentén nem találtam. A Lónya-erőben ritka nyáras élén egy kifejlett nőstényt, a Kis-Csarnóca patak partján egy fiatal pélányt figyeltem meg. Méhely Lajos Munkács (Munkacevo) környékén gyűjtötte. Coronella austriaca austriaca Laur. Rézsikló Nem gyűjtöttem és megfigyelni sem tutam. Tiaháti előforulását bizonyítja azonban az Orágos Terméettuományi Múzeum herpetológiai gyűjteményében őrzött pélány, amely a Bockerek-erőből 1957-ben került oa. (Testhosa 635 mm.) 271
Natrix natrix natrix L. Vízi sikló Testhos: 645 870 mm (amiből 113 185 mm esik a farokra). Pajzsaik és pikkelyeik a törzsalaknak megfelelőek. Még a fejet olalról borító pajzsok is melyek általában meglehetősen változóak a vizsgált állatokon feltűnően állanóaknak mutatkoztak. A ínruhát tekintve kétféle alakot találunk itt. Az egyik a közismert ürke ínű,, fekete foltsoros, a tipikusnak megfelelő ínezetű mégis azzal a különbséggel, hogy a fejtető pajzsainak éle, mintegy fél mm élességben, feketével egélyezett, továbbá, hogy sárgásfehér tarkófoltja előtt is hor a halánték tájon egy-egy fekete foltot, amely így a két fekete folt között élénken kitűnik. A fej éles körvonalú fekete mustrázata csínos íítést a a kígyónak. A másik alak sötét ínezetű: háta egyínű olajbarna, amelyen a fekete foltsor alig kivehető. Olalán fehér foltok nincsenek. Világossárga tarkófoltja mögött nincs fekete folt, csak alig felismerhető barna. Hasolala sakktáblaerűen fekete-fehér kockás. A vízi sikló, vagy ahogy a beregiek monják csúó", közismert állata a tájnak. A Tiaártér egyetlen kígyófaja. Különösen a holtágak, kubikerők sáros, bokros területein él. Ritkán az élő Tia vizében is megfigyelhetjük. Számuk az ártéren általában meglehetősen kicsinek tűnik. Sokkal több él a maraványerők sasos, égeres mocsaraiban. Köztük néha tekintélyes nagyságú pélányok is akanak. Párosoásuk május 11-én volt élelhető. A Beregi sík keleti élén Méhely Lajos gyűjtötte. Vipera berus berus L. Keretes vipera A keretes vipera beregi előforulására Agócsy Pál és Janisch Miklós akik fogtak is; itt 1957-ben néhány pélányt íves óbeli közlése hívta fel figyelmemet. Kutató utunk alkalmával, Kéei Péter múzeumi preparátorral, hét pélányt gyűjtöttünk. További kettőt Janisch M. gyűjtése alapján tanulmányozhattam. A gyűjtött állatok testméreteit a 2.. táblázat mutatja, ösehasonlítva ezeket Méhelynek (1897) hegyviéki és a erzőnek (Marián 1955) somogyi állatok tanulmányozása alapján nyert aataival a következő ereményt kapjuk (a tiaháti aat után zárójelben a hegyviéki,, maj a somogyi aatot közlöm) : Testhosúságban állataink a somogyiak mögött maranak, e hosabbak, mint a hegyviékiek. Testhosúság: 513 622 mm (450 546; 498 660 mm). A tiaháti pélányok farka a három táj állatai közül a legröviebb. A farokhos 7,0 7,7-e rée (6,7 8,9; 6,2 7,9) az egé test hosának. A fej pajzsaiban és pikkelyeiben csak a frontális tájon mutatkozik némi eltérés a tipikustól: Három pélányon a homlokpajzsot (scutum frontale) a felső empajzsoktól (scuta supraocularia) csak egy-két kis pajzs válatja el. (A törzsalakon 3 5.) A hímek ínruhája kétféle. Egy nagy lónyai pélány az e nemre jellemző ép ezüstürke ínű pikkelyruhát horja, fekete cikk-cakkos hátalaggal. A többi hat pélány hátának alapíne fölbarna, vagy ürkésbarna sötétbarna hátalaggal. Ez a ínruha általában a keretes vipera nőstényeire jellemző és megjelenése azért érekes, mert a Somogyban élő keretes viperák hímjei is min ilyen ínűek. 272 A has palafekete. A fiatal pélányon lilásbarna, sűrű fehér pettyezéssel. Csak egy nőstény pélány került kézre.
A gyűjtött hét pélány közül négy a prester varietashoz tartozik. Színűk felül én-, alul palafekete, mustrázatnélküli, csak a felső ajakpajzsok fehérek és a haspajzsok két élén fut egy-egy apró fehér pontokból álló gyöngysor. A Vipera berus előforulása a Tiaháton új aattal bővíti az alig egy éve a hazai mérgeskígyók elterjeéséről közölt térképet (Boros, 1957). Nem különben érekes a prester varietas előforulása, mert eig ezt a ép fekete változatot csak a somogyi homokról ismertük hazánkban. A keretes vipera elterjeését a Tiaháton kb. 30 km 2 -es területen, a Lónya- és Bockerek-erőkben sikerült megállapítanom. Előforulása valóínű még a jelzett területektől élfelé a Csaroa körüli, valamint éak felé a határainkon túl nyúló erőkben. Élőhelye a tanulmányozott területen a bokros facsemete-kert, ritkás nyáras és ritkás vegyeserő. Biotopja közelében minen esetben megtaláltam a vizet láp, holtág, vagy patak formájában. Tiaháti előforulása azért is nevezetes, mert itt (az elenyéően csekély homokos terület leámításával) kötött, agyagos a talaj. Alfölről, vagy halomviékről hazánkban eig még csak homoktalajról ismertük. A V. berus különösen a Lónya-erőben elég gyakori. A Lacerta viviparával és a Lacerta agilissel, meg a Coronella austriacaval azonos biotopban él. Főtáplálékát az apró rágcsálók és rovarevők alkotják, ükségből megei a mocsári békát is, fiataljai az apró gyíkokat és gőtéket is putítják. A keretes vipera a Tiaháthoz legközelebb Munkács (Munkacevo) környékén forul elő, ahonnan Méhely közli. Érekes, hogy viperamarásról a bejárt területen senki sem tu. Sem a lakosság, sem az egéségügyi hatóságok (járási titi-főorvos, járási főállatorvos) nem emlékeznek 15 éven belül történt kígyómarásra. Ennek okát abban látom, hogy a keretes vipera e tájon élesen elhatárolt erőfoltokban él, amelyben határéli fekvésüknél fogva is kevesen járnak, nem legeltetnek, az ott olgozó erei munkások peig erős lábbelit horanak, amely a kígyó ellen megfelelő véelmet nyújt. Az eigi gyűjtésekből megállapítható, hogy a Tiaháton öt reptilia csalá hét faja (Emys orbicularis L., Lacerta vivipara Jacqu., Lacerta agilis L., Lacerta v. viriis (Laur.), Coronella a. austriaca Laur., Natrix n. natrix L., Vipera b. berus L.) és két változata {Lacerta agilis L. var. rubra Laur., Vipera berus L. var. prester L.) él. A 15 hazai hüllőfajnak tehát mintegy fele található e területen. Többségükben eurytop, alföli-ombviéki fajok ezek. Csak a Vipera berus és a Lacerta vivipara stenotop faj. E két éaki, hűvösebb éghajlatot igénylő faj a Kárpát-meencében ma már csak a hegyviéken él nagyobb ámban. Hazánk területén ritka relictumok, amelyeknek fennmaraását - mint a Tiaháton is - lápos, mocsaras területek hűvösebb mikroklímája tei lehetővé. A vizsgált területen a hüllők egye áma aránylag alacsony. Az ártéren kisebb, mint a maraványerőkben. Uralkoó faj, ámarányánál fogva, a Natrix natrix. Jellemző faja még az ártérnek az Emys orbicularis, a maraványerőkben a Vipera berus és a Lacerta vivipara. A kutatóút alkalmával nem került elő, e az oekológiai vionyok alapján igen valóínű az Anguis fragilis L. előforulása. Lehetséges, az Elaphe l. longissima Laur. jelenléte is. 18 Évkönyv 273
Az elmonottakat ösefoglalva megállapítható, hogy a Tiahátról 15 amphibia és reptilia faj és öt faj változat volt kimutatható. Lelőhely aataik a magyar állatfölrajzban túlnyomótöbbségben újak, mert két faj kivételével nem közölte azokat eig iroalmunk. A Tiahát kétéltűinek és hüllőinek környezettani, tarsulastani vionyait sem ismertette eig a magyar állattani iroalom. Marián Miklós IRODALOM Agócsy, P.: A keretes vipera (Vipera berus) új hazai előforulási helye (Akvár. Terrár. III, 1., 1958.). Boros, L: Mérges kígyók hazánkban (Akvár. Terrár. II., 5, 1957.). Dely, O. G.: Examen systématique et osteobiometrique e la Rana arvalis Nils, et e la var. wolterstorffi Fejérváry. (Ann. Hist. Nat. Mus. Hung. 3. 1952.). Dely О. G.: Contributions a l'étue e l'habitat u lézar vivipara (Laccrta vivipara Jacquin) ans la grane plaine hongroise. (Opuscula zoologica 2, 3, 1957.). Fauna Regni Hungáriáé. Buapest, 1918. Fejérváry, G. J.: Beiträge zur Ranien-Fauna Ungarns. (Arch, für Naturgeschichte 10, 1921.) Fejérváry Langh, A. M.: Beiträge un Berichtigungen zum Amphibien- un Reptilien-Teil es ungarischen Faunenkataloges. (Fragm. Faun. Hungar. 6, 2 3, 1943.). Fejérváry, Gézáné: Kétéltűek (In: Állathatározó, 1950, Buapest). Marián, M.: Aatok a keretes vipera (Vipera b. berus L.) somogyi elterjeési vionyaihoz. (Ann. Hist. Nat. Mus. Hungar. 7, 1956.). Marian, M.: A Baláta gerinces állatvilága (Somogyi Almanach, 1, 1957.). Megyeri, J.: Hirobiológiái vizsgálatok két tőzegmoha lápon. (Bábtava, Nyirestó). (Szegei Pe. Főisk. Évkönyve. 1958.). Méhely, L.: A magyar fauna Bombinatorjai és egy új Triton (Molge) faj hazánkból. (Math, és Termtu. Közlem. 24, 1892.). Méhely, L.: Magyarorág barna békái (Math, és Termtu. Közlem. 25, 1894.). Méhely, L.: Magyarorág kurtakígyói (Math, és Termtu. Közlem. 26, 1897.). Méhely, L.: A Mecsekhegység és a Kapela herpetológiai vionyai (Állattani Közlem. 3, 1904.). Pálfi, Gy.: Bábtava vízi Coleopterái (Halipliae, Dytisciae, Gyriniae, Hyrophiliae). (Szegei Pe. Főisk. Évkönyve, 1958.). Simon, T: Montán elemek az Éaki Alföl flórájában és növénytakarójában. (Debreceni Tu. Egy. Biol. Int. Évkönyve 1, 1950.). Schreiber, E.: Herpetologia europaea, (Jena, 1912.). Szabó, I.: Aatok a Szentenre Visegrá Etergomi Dunazughegység herpetofaunájához. Állattani Közlem. 45, 3 4, 1956.). Sziláy, Z.: Nagy Alfölünk állatvilága. (Debreceni Tia I. Tu. Társ. 1, 1924.). 274
DATEN ZU DER HERPETOFAUNA DER OBEREN THEISS Verfasser stuierte als Mitglie er mit Unterstützung er Ung. Akaemie. W. fungierenen Kommission für ie Theissforschung im Frühling 1958 ie Amphibien un Reptilien es sog. Tiahát ('Theissrücken'). Er fan acht eurytope Amphibien-Arten un zwei Varietäten. Das Vorkommen er Rana esculenta L. var. lessonai (Camer.) Blgr. ist auffallen. Die grünfarbige Form er Bombina bombina L. wure entlag er Theiss überall angetroffen. Verfasser beschäftigt sich ausführlich mit en oekologischen Verhältnissen er auf em Inunationsgebiet es Flusses lebenen Arten. Herrschene Arten: Rana esculenta L. un ie Bombina bombina L. In em Flusswasser ist nur ie Rana esculenta L. anzutreffen. Die Anzahl er Iniviuen ist bei en Amphibien in en von em Flusse ferner liegenen nassen Wälern grösser als auf em Inunationsgebiet er Theiss. In iesen Wälern sin ie herrschenen Arten ie Rana arvalis woltersorffi Fejérv. un ie Rana esculenta L. Von Reptilien wuren sieben Arten un zwei Varietäten gefunen. Abgesehen von zwei Arten sin iese tieflänisch eurytope Arten. Die stenotope Lacerta vivipara Jacqu. un ie Vipera b. berus L. vertreten montane Eigenart auf em Alföl. Vom Verfasser wure ie Anwesenheit ieser zwei seltenen Reliktarten auf einer Boenfläche von etwa 30 km 2 festgestellt. Die Anzahl er Iniviuen ist bei en Reptilien gering. Die herrschene Art ist ie Natrix n. natrix L. Die Daten bezüglich er Funorte er nachgewiesenen Amphibien- un Reptilienarten sin in ihrer überwiegenen Mehrheit für ie ungarische zoologische Literatur neu. Die Aufschriften er Tabellen: Tab. Nr. 1. 1. Anzahl er Exemplare 2. Funort 3. Ganze Körperlänge 4. Schweiflänge 5. Kopflänge 6. Kopfbreite 7. Kopfhöhe 8. Vom Auge bis zur Nase Tab. Nr. 2. 1. Anzahl er Exemplare 2. Funort 3. Geschlecht 4. Körperlänge in mm 5. Schweiflänge in mm 6. Verhältnis von Schweif- un Körperlänge 9. Vom Auge bis zum Trommelfell 10. Von er Nase bis zum Anus 11. Länge es Vorerfusses 12. Länge es Hinter fusses 13. Länge es er Tatze beim Hinterfuss 14. Verhältnis von Schweif- un Körperlänge 15. Geschlecht 7. Die Zahl er Schweifschile 8. Kopflänge in mm 9. Kopf breite in mm 10. Das Verhältnis von Lang- un Kurzaxe es Kopfes 11. Anmerkung Miklós Marián IB* 275