PE Energia Akadémia 121 Napfolttevékenység és klímaváltozás Az 1. ábra egy un. napfolttérképet mutat, amely 2016. július 13 hoz tartozik. Rendszeresen nap, mint nap készülnek ilyen térképek, amelyeken minden napfolt (napkitörés) egy egy azonosító számot kap. A szóban forgó napon az ábra szerinti 2562 2565 számú napfoltok voltak megfigyelhetők. 1. ábra. Napfolttérkép (2016. július 13. a 2562 2565 számú napfoltokkal) Egy nagy napkitörés fényképe a 2. ábrán látható. 2. ábra. Egy nagyméretű napkitörés a Föld relatív méretével összevetve
A napfolttevékenység (a napfoltok számának időbeli alakulása) a megfigyelések alapján ciklikusan változik, amit a 3. ábra szemléltet 1850 től 2015 ig. 3. ábra. A napfoltszám ciklikus változása (1850 2015) A ciklust, feltalálójáról Schwabe ciklusnak nevezik. 1749 től az egymást követő ciklusok számozással rendelkeznek. Jelenleg a 24. ciklus 7. évében tartunk. Egy egy ciklus átlagos ideje az 1900 as évektől 11 évnek vehető, noha a 4. ábra szerint korábban nagyobb kilengések voltak tapasztalhatók. 4. ábra. A napfolttevékenység ciklusidejének változása (átlagosnak tekinthető ciklusidő: 11 év) Újabban már azt is tudjuk, hogy egy új ciklus akkor kezdődik, amikor a napfoltok mágneses polaritása megváltozik. A két legutóbbi, azaz a 23. és 24. ciklusbeli napfoltok számát az 5. ábra részletesebben ábrázolja. A vastag cikk cakkos függvény a napfoltok tényleges számát, a folyamatos görbe az átlagos érték alakulását mutatja. Egyrészt jól megfigyelhető a ciklikus jelleg, másrészt látható, hogy a csúcsok csökkenő tendenciát mutatnak. Természetesen a görbék 2015 utáni szakasza prognosztizált. E szerint a ciklus végéig a napfolttevékenység további gyengülése várható, amit a napjaink is igazolnak.
5. ábra. A 23. és 24. napciklus során a napfoltok számának alakulása Az 1. ábrán bemutatott napfolttérképen (2016. július 13.) 4 napfolt szerepel, de július 25 én csupán egyetlen, és július 14 e és 24 e között pedig összesen egy napfolt volt regisztrálható. Mondható, hogy napjainkban a napfolttevékenység minimális. A jelenlegi 24. ciklus pontosabb ábrázolása a 6. ábrán látható. A piros színű függvény a napfoltok számának (SSN) alakulását ábrázolja a ciklus hónapjainak függvényében. A kék görbe a megelőző 1 23 ciklusok átlagos napciklusa, amely lényegesen magasabban halad, mint a jelenlegi ciklushoz tartozó görbe. A szürke görbe azt mutatja, hogy az eddigi összes adat birtokában, valószínűsíthetően hogyan fog folytatódni a piros függvény. 6. ábra. A jelenlegi és a korábbi (1 23.) napciklusok átlagának összehasonlítása.
Összefoglalóan megállapítható, hogy a naptevékenység gyenge, és a ciklus hátralevő hónapjaiban nagy valószínűséggel tovább fog gyengülni. De miért volt érdemes mindezt áttekinteni? Már korán felismerték, hogy a napfolttevékenység és a földfelszíni hőmérséklet között összefüggés lehetséges. Például 1645 és 1715 között (a feltalálójáról elnevezett Maunder minimum idején) alacsony naptevékenység mellett a hőmérséklet annyira lecsökkent, hogy a Themze befagyott és a kontinensen éhséghullám alakult ki. Ma már ismeretes az összefüggés: a napfolttevékenység és a földi hőmérséklet között szoros korreláció igazolható. Néhány év óta a fizikai háttér is ismeretes. Az 1990 es években a dán Henrik Svensmark asztrofizikus egy hipotézist fogalmazott meg a napszélnek a felhőképződésre gyakorolt hatásától, amelyet aztán a CERN (Genf) magkutató központban az un. CLOUD kisérlettel lépésrőllépésre igazoltak. Svensmark feltételezte, hogy a világűrből érkező galaktikus (kozmikus) sugárzás (Muonen) a levegő molekuláit ionizálja, a keletkező ionok pedig vízcseppecskék képződéséhez kondenzációs magokat képeznek, ezzel elősegítve a felhőképződést. Az esőfelhők viszont a földfelszín hűléséhez vezetnek, mivel a felhők a napsugarak jelentős részét visszareflektálják. Viszont a Napból, a napfolttevékenység következtében is érkeznek töltött részecskék ( napszél ), amelyek erős mágneses teret indukálnak, ami csökkentik a földet bombázó kozmikus sugárzást. Ha erősödik a napfolttevékenység, kevesebb kondenzációs mag és kevesebb felhő képződik, tehát nő a hőmérséklet és fordítva. Mindezek alapján nagy biztonsággal valószínűsíthető, hogy a jelenlegi napciklus hátralevő időszakában hűlési periódus várható. A megfigyelések alapján tudni kell, hogy a szóban forgó hatás időkésleltetéssel jelentkezik. Az IPCC klímamodellek nem tartalmazzák a napfolttevékenység hatását, s mint tudjuk, elsősorban a szén dioxid növekvő kibocsátásával (az üvegházhatással) magyarázzák a globális felmelegedést. Csak az ipar által kibocsátott kéndioxid (és hasonló egyéb gázok) hatásával számolnak a felhőképződési modellekben. Nem csoda, hogy nem tudják megmagyarázni, hogy 19 éve miért stagnál a mért globális hőmérséklet (a széndioxid koncentráció növekedése ellenére). Ezért a klímamodelleket felül kell vizsgálni, és a napfolttevékenység hatását be kell építeni. De hát akkor fel kell adni az egész, elbaltázott klímavédelmi politikát. Jasper Kirgbynek (CERN) és Joachim Curtisnak (Goethe Universität, Frankfurt) egy ködkamrakísérlettel sikerült bizonyítani, hogy a felhőképződésben nem a kéndioxidnak, hanem a földi vegetációból történő kipárolgásnak van nagyobb szerepe. Az említett CLOUD projekt keretében Federico Bianchi a Berni Alpokban végzett szabadlevegős méréseivel ezt megerősítette. Tehát az IPCC klímamodellek e tekintetben is módosításra szorulnak. Egyre jobban erodálódik a párizsi klíma megállapodás. Korábbi írásunkban utaltunk arra, hogy a Brexit után alakult új angol kormány első intézkedéseinek egyikeként megszüntette az energia és klímavédelmi minisztériumot. Az ENSZ felöl máris megérkezett a dorgálás, mivel félő, hogy Nagybritannia nem fogja teljesíteni a klímamegállapodásban vállalt kötelezettségeit. Németországban a rendszerstabilitás fenntartása érdekében kénytelenek a szénerőművek rendelkezésre állását támogatni. Ezekért az ENSZ főtitkára a két eddig példamutató országot a klíma megállapodás elárulásával vádolja. Hát nem tartott sokáig a párizsi klímaünneplés. Hátha még tudná a főtitkár, hogy Németország 2014 évi klímacélkitűzései teljesen irreálisak, teljesítésük műszakilag, ill. technológiailag lehetetlen. És erre most még rálapátoltak, hiszen a megújuló törvény (EEG) legújabb (2016. 06. 16 án jegyzett)
változata szerint 2050 ig el kell érni a teljes dekarbonizációt, mely célkitűzést Angela Merkel javaslatára elsőként a G7 csúcs (2015, Elmau) fogalmazott meg záródokumentumában. Ez egyértelműen igazolja, hogy politikai célkitűzésről van szó. (Petz Ernő, 2016. 07. 26.)