1. A napirend és a technikai keretek elfogadása (Csermely Péter majd Bajor Péter)

Hasonló dokumentumok
Jegyzőkönyv. 1. A napirend elfogadása (Havass Miklós)

Ki megy át a tehetséghídon?

1. Napirend elfogadása, bejelentések (Bajor Péter)

Nálunk a labda! A Géniusz Program irányai. Bajor Péter projektmenedzser

EFOP Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt

EU-s és hazai forrású pályázatok

Tájékoztató a Tehetséghidak Program aktuális helyzetéről

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Emlékeztető a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács án de 11:00 és közötti üléséről, a SZÁMALK épületében (1119 Budapest, Mérnök u. 39.

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

Beszámoló a Szatmári Kistérségi Tehetségsegítő Tanács 2014-es tevékenységéről

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács I. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács megalakulása és céljai II. A Tanács működésének szabályai és a Tanács tagjai

Szakmai beszámoló az NTP-HTSZ-M-15 pályázathoz

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT

A JELEN EFOP-PROJEKT ELŐZMÉNYEI BAJOR PÉTER ÜGYVEZETŐ ELNÖK, MATEHETSZ

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉVI HELYZETKÉPE

Jegyzőkönyv. Gyerekesély Bizottság Közoktatás Albizottság alakuló üléséről

2009. évi Közhasznúsági jelentés

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, MÁJUS OLDAL

EMLÉKEZTETŐ. a Nemzeti Tehetség Program Fórum üléséről

Együttműködés az ÉReTT hálózatában

A Pécs-Baranyai Tehetségsegítő. Tanács térségi tevékenysége

A TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS SZEREPE SOMOGY MEGYÉBEN KAPOSVÁR JANUÁR 25.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.


AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

Közgyűlési jegyzőkönyv. A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt. 5-7.

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

1120/2009. (VII. 23.) Korm. határozat. a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának évi cselekvési programjáról

Jegyzőkönyv I. NAPIREND ELŐTT

Melléklet A július 3-án közzétett TÁMOP A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz c. kiemelt projekt tervezési útmutató változásai

Tehetségpont: pont könyvtárban? - egy kísérlet tapasztalatai. Lászlóné Bauer Nóra Minerva Könyvtár Egyesület Pécs

Tehetséggondozás Nádudvaron. Boros Lajosné november 12.

Jegyzőkönyv, amely készült a Doktoranduszok Országos Szövetsége küldöttgyűlésén

ÓVODAI NEVELÉS A MŰVÉSZETEKESZKÖZEIVEL ÓVODAPEDAGÓGUSOK ORSZÁGOS SZAKMAI EGYESÜLETE 5000 Szolnok, Baross út 51., Pf.: 37, 5002 Szolnok : 06 (20) 442

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

Tutorokat keresünk! Pályázati felhívás! EFOP Tehetségek Magyarországa Program

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

a Humánerőforrás Bizottság november 11-én órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében tartott üléséről

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:

JEGYZŐKÖNYV a MAMS Elnökségi üléséről március 5. 19h Magyar Sport Háza 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Gazdasági alelnök, levezető elnök

AHOGYAN MI CSINÁLJUK. Hegyiné Mladoniczki Éva Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése

Jegyzőkönyv. 2./ évi számviteli beszámoló és közhasznúsági jelentés előterjesztés és elfogadása Ea.: Csontosné Lakatos Gabriella titkár

SZÜLŐI FÓRUM M Á R C I U S Verebélyi Gábor Ákos tankerületi központ igazgató

Tehetségfejlesztési modellek a rendészeti képzésben

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z İ K Ö N Y V

Tutorokat keresünk! Pályázati felhívás! EFOP Tehetségek Magyarországa Program

LázárErvin Általános Iskola

Esélyegyenlőség a közoktatásban. Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u /2. Jegyzőkönyv

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság

TÁMOP Pályázat iskolai tájékoztató szeptember 14.

TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban

ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS (TÁMOP /1-2)

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Garay János Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont Minősített Tehetséggondozó Műhely A tehetség nem ismer határokat Előadó: Heilmann Józsefné

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. infokommunikációs fejlesztései. Koplányi Emil Digitális Pedagógiai Osztály

Hálózati kapcsolatok. A tehetséggondozás létalapja. A Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola értékeinek, jó gyakorlatainak megismertetése, átadása

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

8/2016 Emlékeztető. Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület október 17-én megtartott üléséről

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, február 7.

Felhívás. Tehetségfejlesztő szakember munkatársakat keresünk

HEVES MEGYEI TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS. Beszámoló

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

A Gönczy Pál Általános Iskola Gönczy Tehetségpontjának működési szabályzata

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19.

2018. évi Küldöttgyűlések határozatai. a jegyzőkönyv hitelesítőinek: dr. Hajdú Mihályt és Meruk Józsefet

Gyermekvédelmi munkaterv

Átírás:

Emlékeztető a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács 2014.06.27-én (péntek) de 11:00 és 16.30 közötti üléséről, a Gábor Dénes Főiskola épületében (1119 Budapest, 1119 Budapest, Mérnök u. 9.) Az ülésen jelen voltak: Alabert Zsuzsanna, Alföldi István, Bajor Péter, Bajzák Erzsébet Eszter nővér, Balogh Anna, Balogh László, Bereczki Kinga, Csermely Péter, De Negri Ibolya, Dúró Zsuzsa, Havasréti Béláné, Kövesdy Zsuzsanna, Magyar Margit, Mező Ferenc, Munia Zoltán, Nagy Jenőné, Papp Lászlóné, Pék László, Polonkai Mária, Radosné Lengyel Anna, Rajnai Gábor, Szántó Judit, Az ülésen részt vesznek továbbá: Fodor Erika, Fuszek Csilla, Mentler Mariann, Kormos Dénes, Monszpart Zsolt, Potoczki Ferencné, Révész György, Bucsi Szabó Zsolt, Csemer Patrícia, Munkácsy Zsuzsa, Szilágyi Zsuzsanna, meghívottak. 1. A napirend és a technikai keretek elfogadása (Csermely Péter majd Bajor Péter) Csermely Péter a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke köszöntötte a megjelenteket, és megkérdezte, egyetértenek-e azzal, hogy Bajor Péter legyen az ülés levezető elnöke. Ezt a tagság egyhangúlag elfogadta. Bajor Péter tájékoztat arról, hogy a Tanács és a MATEHETSZ teendői az utóbbi időben olyan szerteágazóvá váltak, hogy indokolt a két szervezet üléseit szétválasztva, külön megszervezni. Az NTT célja, hogy fórumot teremtsen a közös (stratégiai) gondolkodásnak. Bajor Péter kéri, hogy mindenki röviden mutatkozzon be. A jelenlévők nevüket és szervezeti tagságukat ismertetve körbeadják a szót. Bajor Péter az emlékeztető megfogalmazására felkérte Munkácsy Zsuzsát, annak hitelesítésére Rajnai Gábor, akiket a Tanács egyhangúlag megerősített. A jelenlévők egyhangúlag elfogadták a napirendet (8/2014. sz. Tanácsi határozat). A levezető elnök ezután kérte a Tanács tagjait, hogy véleményezzék az előző, 2014. február 13-i ülés korábban írásban kiküldött emlékeztetőjét, és ha egyetértenek a tartalmával, fogadják el. A Tanács az emlékeztetőt egyhangúlag elfogadta (9/2014. sz. Tanácsi határozat). Az elfogadott emlékeztető a www.tehetsegpont.hu honlapon megjelenik. 2. Rövid helyzetkép a MATEHETSZ-ben futó pogramokról és a lezajlott közgyűlésről (Bajor Péter) Bajor Péter tájékoztatást nyújt a Nemzeti Tehetség Program keretében a MATEHETSZ által megvalósított pályázatokról ill. a határon túli pályázók segítéséről. Összegzi a Tehetséghidak Program eddigi eredményeit. Bejelenti, hogy a MATEHETSZ kérvényt nyújtott be az EMMI-hez a Tehetséghidak Program kiterjesztésének érdekében, ezzel a következő tanévben kiszélesíthetőek a kiemelt projekt eddigi eredményei. A kérvényt tudomásunk szerint támogatják az EMMI vezető tisztségviselői. Tájékoztatja az ülést arról, hogy a hazai EU-s pályázatok közötti jó gyakorlatok brüsszeli bemutatásakor (a magyar kormány 2013 évről szóló jelentésben) a Tehetséghidak Program mint az unió számára is mintaértékű program jelent meg. Ismerteti a MATEHETSZ közgyűlés fontosabb határozatait, fölhívja a figyelmet az új alapszabályra, valamint tájékoztat a MATEHETSZ tisztújításáról. Felhívja a figyelmet arra, hogy az aktuális információk és dokumentumok a tehetseg.hu portálon keresztül elérhetők: http://tehetseg.hu/szervezetek-es-projektek.

2 Bajor Péter tájékoztatását az NTT elfogadta. (10/2014. sz. Tanácsi határozat) 3. Az NTT Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása Bajor Péter hozzászólásokat kér az írásban beterjesztett tervezethez. Rajnai Gábor III/10 pont miatt a bizottságok áttekintése után javasolja jóváhagyni az SZMSZ-t. A jelenlévők nem tartják szükségesnek a tárgyalási sorrend megváltoztatását, de egyetértenek azzal, hogy a bizottságok áttekintése fontos eleme a napirendnek. Kormos Dénes: a területi TST-k tagok lehetnek a II.2 szerint, itt a 7 pont alatt regionális (megyei) TST-k esetében feltétel, hogy a régió egészének tehetségsegítő munkáját képviseljék, ezt a gyakorlatban nehéz igazolni. A tematikus tanácsok esetében pedig a legalább 10 résztvevő kitételt tartalmazza, ennek legalább 20 résztvevő-re módosítását javasolja. Polonkai Mária szövegszerű javaslata: régió egészének helyett illetékességi területén Alföldi István javaslata: meghatározó szerepet játszik Csermely Péter: nem cél a területi tanácsok számának túlságos szaporítása. Egyértelmű legyen a képviselet, ne versengő helyzet alakuljon ki. Kormos Dénes: dokumentálható módon képviseli a régió egészének tehetségsegítő munkáját. Bajor Péter szavazásra bocsátja. A két szövegszerű módosítást a Tanács elfogadta II/2 pontban: A Tanács tagjai lehetnek azon regionális (legalább megyei) Tehetségsegítő Tanácsok képviselői, amelyek teljesítik az alábbi feltételeket bekezdés alatt: dokumentálható módon képviseli a régió egészének tehetségsegítő munkáját; valamint: legalább 20 résztvevő szerveződéssel bírnak (11/2014. sz. Tanácsi határozat) Rajnai Gábor visszatér a munkabizottságokra vonatkozó részhez. A bizottságok és tagozatok létesítését és működésének szabályait a Tanács többségi szavazással hozott egyedi döntéssel határozza meg szövegrész pontatlan, mert a működésük szabályai egyediek. Csermely Péter szövegszerű javaslatát a III.10 módosítására: A bizottságok és tagozatok létesítését és működésének egyedi szabályait a Tanács többségi szavazással hozott egyedi döntéssel határozza meg. A Tanács elfogadta a szövegjavaslatot. (12/2014. sz. Tanácsi határozat) A Tanács az NTT SZMSZ-ének előterjesztett szövegét a jelzett módosításokkal együtt egyhangúlag elfogadta. (13/2014. sz. Tanácsi határozat) 4. Az NTT munkabizottságainak áttekintése Mentler Mariann kéri, hogy a táblázatban a képzési munkabizottság esetében Orosz Róbert helyett Harmatiné Olajos Tímea szerepeljen, valamint a bizottság tagja lesz Sári Csilla is. Fuszek Csilla bejelenti, hogy a külkapcsolati munkabizottság tagja Vass Vilmos is, kéri bejegyzését. Bajor Péter a tehetségelméleti munkabizottság elnökének Balogh László elnöki kinevezésére tekintettel Révész Györgyöt javasolja. Bereczki Kinga javasolja a Határon túli tehetségsegítés munkabizottsága létrehozását, elnöknek javasolja De Negri Ibolyát, tagoknak a határon túli TST-k képviselőit. 2

3 Bajor Péter jelzi, hogy új mb. létrehozásáról az ülésnek kell döntenie. Potoczki Ágnes Különleges helyzetű tehetségek munkabizottsága elnevezést kéri a hátrányos helyzetű helyett Bajor Péter jelzi, hogy a bizottsági elnökök felkérése az NTT elnök feladata, kéri az ülést, erősítse meg Révész Györgyöt az elméleti mb elnökeként. A Tanács támogatja Révész György megbízását az elméleti munkabizottság vezetésével. Bajor Péter kéri a Tanács döntését a Különleges helyzetű tehetségek munkabizottsága elnevezés bevezetéséhez. A Tanács kifejezi egyetértését. Bajor Péter kéri a Tanács döntését az új Határon túli tehetségsegítés munkabizottsága létrehozásáról. A Tanács támogatja az új munkabizottság létesítését. Kéri a Tanácsot, hogy erősítse meg De Negri Ibolya elnöki felkérését. De Negri Ibolya elfogadja a felkérést. A Tanács támogatja De Negri Ibolya munkabizottsági elnöki megbízását. Kéri a tanácsot, hogy erősítse meg Kövesdy Zsuzsannát a Társadalmi kapcsolatok munkabizottságának elnöki tisztségében. A Tanács támogatja Kövesdy Zsuzsannát munkabizottsági elnöki megbízását. Kéri Monszpart Zsoltot (MISZ), hogy az Antos László vezette munkabizottság tevékenységével kapcsolatos teendők ügyében az elnökséggel vegyék föl a kapcsolatot a közeljövőben. A munkabizottságok felsorolását az ülésen elfogadott változtatásokkal együtt a tanács egyhangúlag elfogadta. (14/2014. sz. Tanácsi határozat) 5. Két új tagszervezet felvétele Bajor Péter kéri a Tanácsot, hogy a MATEHETSZ két új tagszervezetét vegye fel a tagjai sorába. Körábban, az NTT és MATEHETSZ közös ülések alkalmával az új tagok kétirányú felvétele automatikus volt, most erről külön napon kell dönteni. Felhívja a figyelmet a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségét és a TDK-ért Közhasznú Alapítványt bemutató írásos anyagokra és elmondja, hogy felvételi kérelmük a MATEHETSZ tagjai közé megalapozott volt, a Szövetség és az NTT is gazdagodik felvételükkel. Javasolja a felvételüket. A TAnács a két szervezetet egyhangú szavazással tagjai sorába választotta. (15/2014. sz. Tanácsi határozat) 6. A Talentum Program szakmai tartalma: a koncepció hangsúlyai Alföldi István javasolja, hogy az 5+1. kérdés tárgyalását vegye előre a Tanács. A Tanács méltányolja a kérést, előre veszi a hatodik témát. Alföldi István üdvözli és támogatja az IT tartalmakkal kapcsolatos kezdeményezést, mely összhangban van a kormányzati törekvésekkel. Felajánlja a Neumann Társaság informatikai biztonsággal kapcsolatos 96 oldalas kézikönyvét a hálózat számára. Javasolja a már kész anyagok feltérképezését, használatának ajánlását, mert igen sok jó minőségű anyag készült a korábbiakban is pl. a Sulinet keretében, a szolgáltatásközvetítési funkció erősítését. Így a MATEHETSZ ajánlásával kerülhetnek újra a pedagógusok és diákok látóterébe a már elkészült tartalmak. Mentler Mariann a képzési mb tapasztalatait ajánlja föl. Fodor Erika fölhívja a figyelmet, hogy legalább 10 éve napirenden van ez a téma. 3

4 Kormos Dénes üdvözli a terveket, kiegészítést javasol: a virtuális tér összekötését valós találkozási lehetőségekkel. Illetve konkrét témákhoz való kapcsolódási lehetőségek felkínálását ösztönzi. Rajnai Gábor támogatja az informatikai fejlesztést. Alabert Zsuzsa maximálisan támogatja az IT-alapú fejlesztést. Távoktatás, e-learning erősítését szorgalmazza. Szoftverhasználat tudatossága mellett a szoftverhez juttatást is meg kellene oldani a közoktatásban. (Kérhessen jogtiszta szoftvert ingyenesen.) Bajor Péter tájékoztat arról, hogy a fő célcsoport a tehetséges gyerekek köre, nem első sorban a pedagógus és a tanórai keretek között használható alkalmazások. Alföldi István a meglévő szigetszerű fejlesztések felkutatása, a fejlesztőkkel, szolgáltatókkal való kapcsolatfelvétel, a szinergiák kiaknázása irányába javasol lépéseket tenni, fölajánlja a Neumann Társaság együttműködését. Nagy Jenőné művészeti területen is javasol hasonló fejlesztést. Monszpart Zsolt jelzi, hogy még rendkívül drága a széles sávú internetelérés, ez sok mindennek akadálya. Kormos Dénes szerint az állami és civil feladatok összehangolása, de elhatárolása is fontos, azzal foglalkozzunk, amire hivatva vagyunk, az IT infrastruktúra országos fejlesztése nem ilyen. 1. kérdéshez észrevételek Nagy Jenőné: újonnan alakuló Tehetségpontok támogatásához ismét kellenek célpályázatok. Mentler Mariann: meglévő Tehetségpontok fejlesztése, jó gyakorlatok tapasztalati átadása szükséges ebben a körben. Kormos Dénes: Első két pont esetében munkamegosztást, egyeztetést javasol a szakszolgálatokkal (széles rétegek mindennapi ellátásának segítése: tájékoztatás, mérések, koordináció; érdeklődők csoportjainak segítése: speciális szolgáltatások;) második két feladat inkább a MATEHETSZ feladatköre (kiemelkedőknek: csoportos és egyedi programok támogatása; tehetségeknek: személyre szabott fejlesztési programok finanszírozása) Mentler Mariann, a MATEHETSZ megyei központjai és a szakszolgálati megyei rendszer összehangolása szükséges. A szakszolgálati feladatkör kialakításában segítséget kellene nyújtanunk. Bajor Péter tájékoztat arról, hogy a budapesti szakszolgálatok tehetségkoordinátoraival megtörtént az első műhelybeszélgetés. Rajnai Gábor a minőségi munkát végző Tehetségpontok támogatása kiemelt feladat. Az eredményességi mutatók alapján kellene a támogatandókat kiválasztani, az akkreditáció csak az egyik szempont. Balogh László a szakszolgálati és tankerületi feladatok még alakulóban vannak a tehetséggondozás terén, de végső soron minden intézményben szükséges a tehetségkoordinátori feladata ellátása, a megyei, területi koordináció nem elégséges. A jogszabályi háttér egyelőre nem segíti a feladatok tisztázását, a rendszer kialakítását. Havasréti Béláné a hátrányos helyzetű tanulók versenyre utaztatását mindenképpen szükséges támogatni. Balogh László: a KLIK munkatársainak tájékoztatása, képzése fontos feladatunk. 4

5 Magyar Margit arra figyelmeztet, hogy az állami szerepek átvétele nem a Tanács vagy a projektek feladata. Pl. az államilag támogatott versenyeken való részvétel területén (utazás) az esélyegyenlőséget az államnak biztosítania kell. Az állami fenntartásba vétel óta a pszichológiai szolgáltatáshoz elméleti szakmai támogatásra van szükség. Révész György: jó tapasztalatai vannak a szakszolgálati pszichológusokkal. Különféle tehetségterületek felé nyitni kell, a szakmai-kétkezi tehetséggondozást is ide értve. 2. kérdéshez hozzászólások Hálózati együttműködés Csermely Péter: A Tehetségpontok belső szolgáltatási jól működnek, de a kifelé irányuló szolgáltatásaik még nem kellően fejlettek, ezekre kellene külön program (képzéssel, finanszírozással, szolgáltatási kötelezettséggel a tehetségpontok egy szűkebb körét bevonva.) Kormos Dénes: Több Tehetségpont együttműködésére építő pályázati konstrukciókra van szükség. Javasolja a mentor TST-k mintájára a mentor Tehetségpontok rendszerének kialakítását is, ezek működnének regionális támogató szerepkörben. Nagy Jenőné: az Educatio jó gyakorlatok rendszere sok tehetséggondozó jó gyakorlatot tartalmaz. Mentler Mariann: a mentori rendszer fejlesztését szorgalmazza. Felveti a tehetségügyi adatbázis kérdését, ami ugyancsak szakszolgálati feladat. Bajor Péter: Szakszolgálati Integrált Nyomonkövető Rendszer készül, ehhez már adtunk javaslatokat. Rajnai Gábor: A tehetségpontok többsége, különösen az intézményi bázisúak zártnak, helyinek tekinti magát, nem tud kifelé szolgáltatni, ezt a kutatásaink is visszaigazolták. Motiválni kell a tehetségpontokat abban, hogy láttassák magukat. Csermely Péter: amikor a stressz nő (csökken a forrás), akkor a hálózatok bezárnak, ez törvényszerűség. Bereczki Kinga: a tehetség-tanácsadói szerep növeli az együttműködést, mert a hálózat ismeretét feltételezi. Médiakommunikáció erősítése is ebbe az irányba hat. Munkácsy Zsuzsa: A tehetség hónapja jó példája az ösztönzött együttműködésnek és a médiakommunikációnak. Folytatásra érdemes. Bajor Péter a tehetseg.hu honlapot ajánlja a tanács tagjainak a figyelmébe. 3. kérdés kommunikáció Nincs hozzászólás. A résztvevők támogatják az eddigi kezdeményezéseket. 4. kérdés mérések Alabert Zsuzsanna: az új oktatási fokozatba lépéskor lenne értelme a mérésnek, pl. 9. évfolyam elején. Nem értelmezhető, miért éppen a tervek szerinti évfolyamokon lenne mérés. Kormos Dénes: csak akkor szabad mérni, ha utána programot is tudunk nyújtani. Ha nem tudunk (és nem tudunk mindenkinek garantálni programot), akkor nem szabad mindenkit bevonni a mérésbe. Rajnai Gábor fölveti, hogy túl sok ellentmondás van a mérések céljával és módszertanával kapcsolatban, hogy ebben egyetértésre lehessen jutni. 5

6 Balogh László. A 2013. őszi szakmai konferencia összegzését ajánlja a tanács figyelmébe ill. Herskovits Marika könyvét is. Ugyanakkor tehetségterületenként különféle mérések szükségesek, ezekről komoly műhelymunkát kell szervezni a bevezetés előtt. Alabert Zsuzsának válaszolva kifejti, hogy fejlődéslélektani és köznevelési tapasztalati indokai vannak a 4. és 7. évfolyamon végzett mérésnek. Nagy Jenőné: az óvodai megfigyelések alapján minden gyermekről készül profil, ez jó példa lehet. Potoczki Ágnes az SNI-s mérések jó gyakorlatát ajánlja a tanács figyelmébe. Révész György: A mérés arra való, hogy lerövidítsük a megismerési folyamatot. Erre kell használni. Nagyon sokféle mérés létezik, ezekből kellene egy protokollt kialakítanunk a magunk számára. Emellett a szülő és a pedagógus megfigyelése is fontos, de nem a mérés helyett. Rajnai Gábor: A mérés eredményeként senkit nem bélyegezhetünk nem-tehetségesnek. Ezt szem előtt kell tartanunk. Nem fogunk tudni mindeféle tehetségterületre programot ajánlani helyben. Mentler Mariann: A pedagógusok szerepét meg kell erősíteni az azonosítási folyamatban. Csermely Péter: Nemcsak mérésre, hanem kézikönyvre is szükség van, mely a mérés interpretációjárt támogatja. Ezzel csökkenthetjük a személyiség sérülését. Balogh László: a kompetenciamérések sok mindent elrejtenek. Kormos Dénes: szembe kell néznünk azzal, hogy a Tehetségpontok a programjaikhoz keresnek gyerekeket, nem a gyerekeknek keresnek programokat. Bajor Péter ígéri, hogy amennyiben elindulhat a tervezett Talentum Program ebben a témában alapos előkészítő időszak fog rendelkezésre állni. 5. kérdés szülők bevonása Balogh László a Tehetséghidak Program 2-es alprojektjének jelentős sikeréről beszél. Papp Lászlóné Inci : az óvoda példaadó a szülőkkel való együttműködésben. Bajor Péter: a pedagógusokban tudatosítani kell, hogy a szülők ugyanúgy célcsoport a számukra, mint a gyerekek. Havasréti Béláné: Győrben sikeres szülői klub működött A tehetség hónapja keretében. Fuszek Csilla a Csányi Alapítvány a HH szülői programját ajánlja Bajor Péter szülői szervezetekkel, tehetséges gyerekek szülői csoportjaival való kapcsolatfelvételben kér segítséget a Tanács tagjaitól. 7. Két tagszervezeti jó gyakorlat bemutatása Csemer Patricia (a Tehetséghidak hh célcsoportot érintő projektelemeiről) és Potoczki Ágnes (Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács munkája) előadását hallgatta meg a Tanács. 6

7 A Tagok megegyeztek, hogy a Tanács következő ülését 2014. október 17-én tartják. Budapest, 2014. június 27. Bajor Péter levezető elnök Munkácsy Zsuzsa emlékeztető lejegyzője Rajnai Gábor emlékeztető hitelesítője 7