GAZDASÁG ÉS JOG TEMATIKUS JOGI SZAKLAPOK. XXIV. évfolyam, január

GAZDASÁG ÉS JOG KEMENES ISTVÁN Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek szabályozása a Polgári Törvénykönyvben I. rész 3. oldal MOHAI MÁTÉ A vezető tisztségviselők felelősségének hitelezővédelmi aspektusairól 8. oldal NÉMETH CSABA A felszámolási kifogásról 14. oldal CSERBA LAJOS A vadászatról 21. oldal Melléklet 2015. évi tartalomjegyzék 1 XXIV. évfolyam, 2016. január www.hvgorac.hu TEMATIKUS JOGI SZAKLAPOK

A közbeszerzés joga A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény alapján Szerzők: Cser-Palkovics Tamás, Márton Gizella, Mészáros Áron, Patay Gábor, Patay Géza, Smaraglay Gábor Szerkesztő: Patay Géza Az új közbeszerzési törvény megalkotását egyrészt az Európai Unió e tárgykörbe eső új irányelvei (kiegészülve a koncesszió új szabályaival), másrészt a hazai közbeszerzések során felhalmozott tapasztalatok a gyakorlatba történő hatékony átültetése tette szükségessé. Az új törvény és végrehajtási rendeletei elfogadását gazdaságpolitikai célok is indokolták: a hazai, de különösen az uniós források gyors és szabályszerű felhasználása kiemelt prioritást jelentett. A kommentár szerzői csapata olyan, kifejezetten közbeszerzési jogi specialistákból áll, akiknek a közreműködésével megvalósult közbeszerzések összértéke meghaladja a másfél milliárd eurót, szakmai kompetenciájuk több mint ezer közbeszerzési eljárás lebonyolításának tapasztalatain alapul, amihez nagyszámú szakmai előadás és jelentős szakirodalmi tevékenység párosul. A kötet szerkesztője tagja volt az új törvényt előkészítő kodifikációs bizottságnak is. Mindez biztosítékot jelent a kommentár régi és új olvasói számára, hogy hiteles, a gyakorlatban jól alkalmazható, nem csupán elméleti, hanem megfelelő gyakorlati segítséget kaphatnak a sok tekintetben új alapokra helyezett közbeszerzési szabályozásban való eligazodáshoz. Ára: 20 000 Ft Megjelenés: 2016. március (előrendelhető) Az új közbeszerzési szabályozás számos kérdést már-már paradigmaváltásszerűen új alapokra helyez. Megfelelő szakirodalmi támogatás nélkül nem, vagy csak rendkívül nehezen lehet eligazodni az új jogintézmények és szabályozási megoldások tömegében. Ehhez kíván biztos támaszt nyújtani a kommentár, melyben az újdonságok mellet a szerzők röviden és szakszerűen bemutatják a korábbi szabályozás továbbra is alkalmazható joggyakorlatát, döntőbizottsági és bírósági határozatait is. Ez a kézikönyv elérhető kapcsos szerkezetű kommentárként is, a két kiadvány tartalmában megegyezik, a kapcsos kommentárt azonban a Kiadó a jövőben rendszeresen aktualizálja. ÚJ MAGÁNJOG SOROZAT Polgári jogi iránymutatások, magyarázatokkal A Kúria hatályos elvi iránymutatásainak gyűjteménye A sorozat 12. kötete SzerzőK: Orosz Árpád, Pomeisl András, Wellmann György A gyűjtemény teljeskörűen tartalmazza a jelenleg hatályos 231 polgári jogi tárgyú iránymutatást, melyek végleges katalógusa a kétlépcsős kúriai felülvizsgálatot követően (először az 1/2014. PJE határozattal, majd a 2/2015. BKMPJE határozattal és a 3/2015. PJE határozattal) 2015 nyarára alakult ki. Az iránymutatások rendszerében való eligazodás, illetve azok megfelelő alkalmazása nem egyszerű feladat. A hatályos iránymutatások között az elvi irányítás 1998 előtt született eszközei (irányelv, elvi döntés, kollégiumi állásfoglalás, tanácselnöki értekezleti állásfoglalás), valamint az 1998 óta hozott jogegységi határozatok és kollégiumi vélemények egyaránt Ára: 8000 Ft megtalálhatóak. Nehézséget okoz még, hogy a hatályban tartott elvi iránymutatások megfelelően irányadóak: az azokban szereplő jogszabályi hivatkozások, jogi kifejezések nem kerültek aktualizálásra, az iránymutatások alkalmazóinak tehát ismerniük kell, hogy ezek miként változtak. A jogalkalmazónak emellett még azt is tudnia kell, hogy az adott iránymutatás az új Ptk. alkalmazása körében, vagy csak a régi Ptk. (Gt., Csjt.) alapján elbírálandó ügyekben irányadó-e. Az említett okok miatt a kötet igazi jelentőségét az iránymutatásokhoz fűzött, és azok alkalmazásához nélkülözhetetlen magyarázatok adják. A magyarázatok megjelölik, milyen döntés született az adott iránymutatásról a felülvizsgálat során, másrészt jelzik a hivatkozott jogszabályokban, jogi kifejezésekben, jogintézményekben, egyszóval a jogi környezetben bekövetkezett változásokat. A kiadvány szerkesztői a téma szempontjából autentikus személyek: Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője, a felülvizsgálatot elvégző jogegységi eljárások indítványozója, Orosz Árpád kúriai tanácselnök, a Polgári Kollégiumban működő Elvi Előkészítő Csoport vezetője, a 2015. júliusi jogegységi határozatok előadó bírója, valamint az elvi iránymutatások felülvizsgálatának előkészítésében részt vevő Pomeisl András kúriai főtanácsadó. 5% HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 1037 Budapest, Montevideo utca 14. Fax: (36-1) 349-7600 Telefon: (36-1) 340-2304 info@hvgorac.hu WEBES VÁSÁRLÁS www.hvgorac.hu Közbeszerzés-ÚMS12 Polgári jogi AVI1 B2 új.indd 1 2016.01.21. 9:02:21

Kemenes István Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek szabályozása a Polgári Törvénykönyvben I. rész Szemléleti változás az érvénytelenség szabályozásában Az új Polgári Törvénykönyv az érvénytelenség, mint klasszikus szerződési jogintézmény tartalmi megújítása érdekében több tekintetben is lényeges változásokat vezetett be, amelyek érintik az érvénytelenség szerepét, a szabályanyagának rendszertani elhelyezkedését és szerkezeti felépítését, valamint a részletmegoldásait egyaránt. A szem léletbeli váltás lényege abból a felismerésből ered, hogy az érvénytelenség lényegét tekintve a szerződési jog intézménye, amely sem alkalmazási körénél, sem logikájánál, sem eljárási szabályainál, sem pedig a szankciós jogkövetkezményeinél fogva nem térhet ki a magánjog intakt rendszeréből. Az érvénytelenség funkciója az, hogy megakadályozza a piaci árukapcsolatok rendjét megzavaró vagyoni viszonyok kialakulását és beteljesedését. Mindez azonban szorosan összefügg a fél jogainak védelmével is, az érvénytelenségi okok ugyanis rendszerint a fél számára éppen azért sérelmesek, mert a normális szerződéses kapcsolatokhoz fűződő alapvető érdekeit sértik. A jogintézményben tehát a polgári jog egyik alapvető feladata fejeződik ki, nevezetesen a vagyoni viszonyok védelme speciális reparatív eszközökkel, az érvénytelenség szankcióival. Az új Ptk. azon az elvi alapon áll, hogy az érvénytelenség nem különülhet el a többi szerződési jogintézménytől, éppolyan magánjogi jogintézmény, mint például a szerződésszegés vagy a kártérítés, amelyek alapján különböző polgári jogi igényeket lehet érvényesíteni, és éppolyan eljárásjogi szabályok szerint, mint más igényeket. Ebből fakad az is, hogy a semmisséget a bíró hivatalból észleli, de hivatalból erre nézve bizonyítást nem folytat le és hivatalból nem alkalmazza az érvénytelenség jogkövetkezményeit sem, hanem ehhez a fél rendelkezésére, kereseti kérelmére van szükség. Érdemes megjegyezni, hogy a szemléleti váltás már az 1959-es Ptk.-hoz kapcsolódó bírósági joggyakorlatban is megjelent. A joggyakorlat eredményeinek a Polgári Törvénykönyvbe történt beépítését nagymértékben meghatározta egyfajta kölcsönösség. A felső bírói joggyakorlat ugyanis a kodifikáció előrehaladtával az 1959-es Ptk. alkalmazása során is olyan értelmezéseket igyekezett megfogalmazni amennyiben ezt az 1959-es Ptk. szabályai megengedték, amelyek az új Ptk. tervezeteiben megismert megoldásokkal összhangban álltak. Más szóval: a felső bírói jogértelmezés változó irányát a kodifikációs folyamat eredményei inspirálták. Ennek jegyében születtek a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) 1/2010., 2/2010., 3/2010., 2/2011., 3/2011., 2/2012. PK véleményei, illetve az ezt követően hozott 3/2013., 5/2013., 6/2013., 2/2014. PJE számú jogegységi határozatai. Az elvi állásfoglalások jóllehet az 1959- es Ptk. jogértelmezése jegyében születtek, de már az új Ptk. kodifikációs törekvéseit tükrözik, ezáltal az új joganyag értelmezése során megfelelően hasznosíthatók, amelyet a Kúria az 1/2014. PJE jogegységi határozatában külön is kifejezett. Rendszertani szempontból a kodifikációs cél az volt, hogy az érvénytelenség jogintézménye egy szerkezeti egységen belül, áttekinthető struktúrában jelenjen meg. Kiinduló tételként szerepelt, hogy az érvénytelenség a szerződés megkötéséhez kapcsolódó jogintézmény, amely a szerződés létrejöttének (keletkezési létszakának) valamilyen rendellenessége miatt a felek által célzott joghatás beálltát kizárja. A megfogalmazásban komplexen szerepel az érvénytelenség két oldala: egyfelől jelenti az érvénytelenségi okokat, amelyek miatt nem állhat be a célzott joghatás (milyen okból érvénytelen, semmis vagy megtámadható a szerződés); és másfelől jelenti azt is, hogy az érvénytelenségi oknak mi a jogkövetkezménye, azaz mit lehet és mit kell tenni az érvénytelen szerződéssel. Az érvénytelenség tehát egyik oldalról az érvénytelenségi okok rendszerét tartalmazza, a másik oldala pedig a jogkövetkezményeit jelenti. Az 1959-es Ptk.-ban az érvénytelenségi okok meglehetősen elszórtan voltak találhatók, és ettől elkülönülten szerepeltek a jogkövetkezményekre vonatkozó (nem minden tekintetben egyértelmű) rendelkezések. Az új Ptk. a szerződés általános szabályai VI. Címében eltérő strukturális felfogásban tárgyalja az érvénytelenséget. Az áttekinthetőséget szolgálja, hogy az érvénytelenségi okokat a szerződés létrejöttének fázisaihoz igazodóan csoportosítja. Az érvénytelenségi okok rendszeréhez szervesen kapcsolódnak Az érvénytelenség jogkövetkezményei, amelyeket a törvény külön, a XIX. Fejezetben szabályoz: a szerződés bírósági érvényessé nyilvánítása, a szerződés érvényessé válása, az eredeti állapot helyreállítása, az alaptalan gazdagodás megtérítése és az érvénytelen szerződéshez kapcsolódó járulékos igények. Az érvénytelenség alapvető jogkövetkezménye (Ptk. 6:108. ) Az érvénytelenséghez fűződő jogkövetkezmények arra adnak választ, hogy az érvénytelenségi ok milyen beavatkozásokat indukál a szerződés megkötésének mechanizmusában. Az érvénytelenség, mint szankció azt jelenti, hogy az érvénytelenségi ok meglétéig a szerződéshez a felek által célzott joghatás nem fűződhet, beállását a polgári jog kizárja. A felek a szerződéshez általában azt a célzott joghatást kívánják fűzni, hogy a szerződést a másik fél (kölcsönösen) kötelezően teljesítse (szerződési kötőerő), illetve, ha a másik fél ön- gazdaság és Jog 3

ként, a szerződésben foglaltakat mégsem tartaná be, úgy a szerződés teljesítése vele szemben állami eszközökkel kikényszeríthetővé váljék. Az érvénytelenség alapvető szankciós vonása, hogy éppen ezt a célzott joghatást zárja ki: az érvénytelen szerződés nem köti a feleket, az érvénytelen szerződést nem kell teljesíteni, illetve az érvénytelen szerződést állami-bírósági úton kikényszeríteni nem lehet. Az érvénytelenség alapvető jogkövetkezménye, hogy az érvénytelen szerződésre jogosultságot, követelést alapítani azaz az érvénytelen szerződés teljesítését követelni, bírósági úton kikényszeríteni nem lehet. Lehet fogalmazni úgy is, hogy a felek által megkötött tartalommal a szerződés a kapcsolatukból kihullik, abból kötelezettsége egyiküknek sem keletkezik. Nem következik ebből, hogy a felek között az érvénytelen ( kihulló ) szerződés folytán ne keletkezne jogviszony: a Ptk. éppen azt szabályozza, hogy a felek által célzott joghatások helyett az érvénytelen szerződés megkötésének a felekre nézve milyen jogkövetkezményei származnak. Az érvénytelenség alapvető jogkövetkezménye a felek által célzott joghatást zárja ki mindaddig, ameddig abban érvénytelenségi ok áll fenn. Nincs indoka a célzott joghatás megakadályozásának viszont akkor, ha a szerződéskötési rendellenesség elhárítható. Arra a kérdésre tehát, hogy hogyan kell rendezni az érvénytelen szerződés folytán keletkezett jogviszonyt, a Ptk. a jogkövetkezmények kétféle irányát jelöli ki: a szerződés megmentése: a törvény olyan helyzetet kíván teremteni, mintha a felek már eredetileg is érvényes szerződést kötöttek volna (ex tunc hatályú érvényessé nyilvánítás); a jogviszony felszámolása: ebben az esetben a törvény olyan helyzet megteremtésére törekszik, mintha a felek egyáltalán nem kötöttek volna szerződés (ex tunc hatályú eredeti állapot helyreállítása). Nem arról van szó, hogy a bíróság hivatalból avatkozna be a felek magánautonómiájába, és olyan kötelezettségek teljesítését írná elő, amelyre nem vállalkoztak. A kialakult helyzetet azonban a felek érdekeinek szem előtt tartásával kérelmükre rendezni kell, éppen ezért az érvénytelenség jogkövetkezményeit a bíróság csak a felek erre irányuló kérelme alapján alkalmazza. Más kérdés, hogy a Ptk. a joggyakorlatban megfogalmazódott szempontok (Kúria 1/2010. PK vélemény 5., 7. pont) beépítésével rendelkezik akként, hogyha elvileg többféle jogkövetkezmény alkalmazására is lehetőség van, akkor a bíróságot mérlegelési jog illeti meg, és csak olyan megoldást nem alkalmazhat, amelyik ellen mindegyik fél tiltakozik. A szerződés érvényessé nyilvánítása (Ptk. 6:110. ) Az 1959-es Ptk.-hoz kapcsolódó joggyakorlatban az érvényessé nyilvánítás fokozatos térhódítása volt megfigyelhető. A Ptk. 1977. évi IV. törvénnyel történt módosítását követően huzamos idő óta elismert, hogy az érvényessé nyilvánítás egyenrangú jogkövetkezmény az eredeti állapot helyreállításához képest (BH 1991.63.). Vitatott volt viszont, hogy a jogkövetkezmény bármelyik érvénytelenségi ok esetén alkalmazható-e, mivel az érvénytelenségi okok egy része utólag fogalmilag nem küszöbölhető ki (pl. akarati hibák, BH 2008.144.). Az érvényessé nyilvánítást ezért a bíróságok rendszerint olyan esetekben alkalmazták, amikor az érvénytelenség oka a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékkülönbségében állt. A Legfelsőbb Bíróság PK 267. számú állásfoglalás II. pontja szerint a feltűnően nagy értékkülönbségre alapított megtámadás következtében a szerződés érvényessé nyilvánításakor a bíróságnak olyan mértékű ellenszolgáltatást kell megállapítania, amely mellett az értékkülönbség már nem feltűnően nagy. Az ítélkezési gyakorlatban azonban olyan jogesetek is megjelentek, amelyek az érvényessé nyilvánítás alkalmazását szélesíteni törekedtek. Az egyik jog eset például kifejtette, hogy az 1959-es Ptk. 237. (2) bekezdése a szerződés érvényessé nyilvánítását nem szűkíti a feltűnő aránytalanságra (és az uzsorára), mivel ezek csupán a példálózó, a különösen kifejezéssel kiemelt nevesített esetek; a jogszabályhely azonban elvileg bármilyen érvénytelenségi okra vonatkozhat. A törvényi szabályozás nem zárja ki, hogy a bíróság a szerződés tartalmát úgy módosítsa, hogy ezáltal az érvénytelenségi ok miatt keletkezett érdeksérelmet küszöbölje ki, ellenkező értelmezés mellett ugyanis más érvénytelenségi ok esetében az érvényessé nyilvánítás nem lenne lehetséges, ami nem fér össze a jogintézmény rendeltetésével (BDT 2007.1584.). Ezt követően egyre több jogeset és állásfoglalás erősítette meg, hogy a szerződés érvényessé nyilvánítása nem csupán a feltűnő aránytalanság kiküszöbölésére, hanem elvileg bármilyen érvénytelenségi okra vonatkozhat (BDT 2009.1941., BDT 2011.2483., BDT 2012.2681., Szegedi Ítélőtábla 1/2008. PK vélemény, BDT 2009. évi 2. szám). A Legfelsőbb Bíróság végül is az 1/2010. PK vélemény 5. pontjában kimondta, hogy ha az érvénytelenség oka kiküszöbölhető vagy utóbb megszűnt, a bíróság az érvénytelen szerződést a megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé nyilváníthatja. A szerződés érvényessé nyilvánítása egyenrangú lehetőség az eredeti állapot helyreállításával. Az indokolás tartalmazza azt is, hogy az érvénytelenségi ok kiküszöbölése voltaképpen a szerződés tartalmának a módosításával az érvénytelenségi ok miatt keletkezett érdeksérelem kiküszöbölését jelenti. Az elvet megerősítette a 2012. G.3. szám alatt közzétett elvi döntés is (BH 2012. évi 6. szám). Ilyen joggyakorlati előzmények után az új Ptk. az érvénytelen szerződés érvényessé nyilvánítását kifejezetten privilegizálja, jelzésértékű, hogy sorrendben először ezt a jogkövetkezményt szabályozza. Az érvényessé nyilvánítás már nem csak egyenrangú az eredeti állapot helyreállításával, hanem gyakran annál célszerűbb is, és nem csak feltűnő aránytalanság, hanem bármely érvénytelenségi ok esetén. Lényeges változás, hogy az 1959-es Ptk. 237. (2) bekezdés törvényszövegétől eltérően a bíróság nem az érvénytelenség okát szünteti meg, hanem a Ptk. kifejezett normaszövege 4 gazdaság és Jog

szerint az érvénytelenség miatti érdeksérelmet küszöböli ki, és az így módosított tartalommal a szerződést érvényessé nyilvánítja. A felek a továbbiakban úgy kötelesek teljesíteni, mintha eredetileg is érvényes szerződést kötöttek volna, és értelemszerűen felelnek az érvényessé nyilvánítást követő szerződésszegésért. A Ptk. a joggyakorlattal összhangban rögzíti azt is, hogy az érvénytelenségi okban szenvedő szerződést a bíróság konstitutív hatályú döntésével érvényessé nyilváníthatja akkor is, ha az érvénytelenség oka utóbb, a szerződés megkötését követően megszűnt. E lehetőséggel a bíróság elsősorban akkor élhet, ha a szerződéskötés idején hatályos azt a jogszabályt, amely a szerződés érvénytelenségét okozta, utóbb hatályon kívül helyezik (BDT 2005.1202.). A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) 1/2010. PK vélemény 5. pontjához fűzött indokolás szerint pedig a bírói gyakorlat már a korábbiakban is az érvényessé nyilvánítás esetkörébe vonta az érvényessé válás (konvalidálódás) eseteit, vagyis amikor az érvénytelenség oka magától hárul el (például a jogszabály időközben megváltozik, a felek megkapják a hiányzó hatósági jóváhagyást), vagy azt a felek maguk hárítják el (pl. a hiányzó alakiság pótlásával, a szerződés módosításával vagy annak megerősítésével). Az új Ptk. a bírósági gyakorlat jogfejlesztő törekvéseit normaszövegbe öntötte, és biztosítja a felek számára, hogy az érvénytelen szerződés érvényessé válásáról akár ex tunc, akár ex nunc hatállyal megállapodjanak, és szükség szerint az addigi teljesítéseiket elszámolják. Az eredeti állapot helyreállítása (Ptk. 6:112. ) A szerződés érvényessé nyilvánításával szemben az érvénytelenség jogkövetkezményének másik iránya a szerződéses jogviszony felszámolása, az eredeti állapot helyreállítása. A Ptk. szabályozása szerint az in integrum restitutio csak szűkebb körben, a törvényben előírt feltételek mellett alkalmazható. a) Az eredeti állapot helyreállítására csak akkor kerülhet sor, ha a nyújtott szolgáltatás természetben visszaadható. Ez a lehetőség, mint tulajdoni igény a reverzibilis dologszolgáltatások esetében nyílik meg; az átruházással érintett dolog érvényes szerződésen alapuló jogváltozás hiányában rei vindikációs igényként követelhető vissza. Az eredeti állapot helyreállítása, mint a szerződés érvénytelenségének egyik jogkövetkezménye azonban nemcsak tulajdoni igény lehet. Az érvénytelen szerződés alapján nyújtott pénzszolgáltatás mint fajlagos szolgáltatás, helyettesíthető dolog visszafizetése nem tulajdonjogi, hanem kötelmi jogi követelés. A visszafizetés eredeti állapot helyreállítása jogcímén történik, mert a nyújtott pénzszolgáltatás természetben visszatéríthető. Alkalmazható az eredeti állapot helyreállítása adott esetben kötelmi jogcímen akkor is, ha a szolgáltatás jog vagy követelés átruházásában állt [Ptk. 6:215. (3) bekezdés, 6:235. (3) bekezdés]. Az eredeti állapot helyreállítása nem alkalmazható viszont, ha a teljesített szolgáltatások természetben nem adhatók vissza. Eredetileg irreverzibilis a szolgáltatás, ha valamilyen tevékenységben vagy használatban áll (például vállalkozó, megbízott tevékenysége, a bérelt dolog használata, vagy a biztosító prestare jellegű helytállása). Lehetséges az is, hogy az eredetileg reverzibilis dologszolgáltatás valamilyen okból utóbb válik irreverzibilissé (például a dolog elfogyasztása, elpusztulása, felhasználása). Irreverzibilissé válhat a dologszolgáltatás akkor is, ha a dolgot utóbb továbbértékesítették, feltéve, hogy fennálltak a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés törvényi feltételei. A Ptk. 5:39. (1) bekezdése értelmében ugyanis átruházással a dolog tulajdonosától lehet a tulajdonjogot megszerezni, az érvénytelen szerződés alapján szerző fél pedig a továbbértékesítéskor a dolognak nem tulajdonosa. Ha viszont a továbbértékesítés kereskedelmi forgalomban jóhiszeműen és ellenérték fejében történt, a szerző fél az ingó dolog tulajdonjogát akkor is megszerzi, ha az átruházó nem volt tulajdonos [5:39. (2) bekezdés]. A Legfelsőbb Bíróság már a PK 3/2010. PK vélemény 4. pont indokolásában rámutatott arra is, hogy a származékos jogszerzés alaptételét, a nemo plus iuris alapelvét egyes esetekben a Ptk. ingatlanok tekintetében is áttöri, és ugyancsak lehetővé teszi a nem tulajdonostól való tulajdonszerzést. A Ptk. 5:187. -a értelmében azzal szemben, aki az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés teljességében és helyességében bízva, jóhiszeműen és ellenérték fejében szerzett a továbbértékesítés szerint jogot, a bejegyzésről szóló határozat kézbesítésétől számított 6 hónap alatt, ha pedig kézbesítés nem történt, a bejegyzés hatályossá válásától számított 3 éves határidő alatt lehet csak törlési keresetet indítani. Az érvénytelen bejegyzésen alapuló további bejegyzés a jogszerző jóhiszeműsége esetén az ingatlan-nyilvántartásból akkor törölhető, ha a törlési per indítására jogosult személy a pert a jogvesztő határidőn belül a további jogszerzővel szemben is megindította. E határidő eltelte után indított perben a jóhiszemű további jogszerző jogának a törlését az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége kizárja. A jogvédelem azonban csak a jóhiszemű visszterhes szerzőt illeti meg. A rosszhiszemű, illetve az ingyenesen további jogszerző jogának törlésére addig indítható kereset, amíg a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés érvénytelensége megállapításának helye van (Szegedi Ítélőtábla 2012. G.3. elvi döntése, BH 2012. évi 6. szám, BDT 2012.2681.). A kapcsolódó jogesetek szerint a lakástulajdonos tudta nélkül, rosszhiszemű álképviselő útján eladott ingatlan esetén az adásvételi szerződés nem jön létre. A vevő továbbértékesítés esetén a lakásnak nem tulajdonosa, és azt a lakás eredeti tulajdonosának akarata ellenére (hiányában) megszerezni sem tudja. Érvényesen létrejött szerződés hiányában az eredeti tulajdonos a tulajdonjoga alapján érvényesíthet igényt az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítása iránt, ami magában foglalja a bejegyzés törlése iránti keresetet is. Ha azonban a törlési keresetet a jogvesztő határidőn túl terjeszti elő, a bejegyzett további jóhiszemű és visszterhes vevők a nem tulajdonostól is megszerzik az ingatlan tulajdonjogát (BH 2006.283.). gazdaság és Jog 5

Érvénytelen szerződés esetén az eredeti állapot nem állítható helyre, ha az ingatlant időközben továbbértékesítették, és a vevő megszerezte a tulajdonjogot (BH 2005.400.). A jóhiszeműen, az ingatlan-nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében szerző fél az ingatlan tulajdonjogát nem tulajdonostól is megszerezheti, ha a törlési per feltételei nem állnak fenn (EBH 2006.1400.). Lényeges, hogy az eredeti állapot természetbeli helyreállításának lehetősége nem szerződéstípushoz, hanem a teljesített szolgáltatáshoz igazodik. Az eredeti állapot helyreállítása alkalmazható például vállalkozási vagy megbízási szerződés esetében is, feltéve, hogy a vállalkozó vagy megbízott a tevékenységét még nem kezdte meg, a megrendelő, megbízó azonban már fizetett díjat az érvénytelen szerződés alapján. Az in integrum resitutio lehetősége más összefüggésben a Ptk. kifejezett rendelkezéséből is következik: a 6:249. (1) bekezdése értelmében ugyanis a megrendelő a vállalkozási szerződéstől a szerződés teljesítésének megkezdése előtt bármikor elállhat (ami az eredeti állapot helyreállítását eredményezi), ezt követően a teljesítésig a szerződést felmondhatja (a szerződést a jövőre nézve szünteti meg, 6:212., 6:213. ). b) Az eredeti állapot helyreállításának lényeges törvényi feltétele a kölcsönösség: a fél csak akkor kérheti az eredeti állapot helyreállítását, ha egyidejűleg maga is természetben visszatéríti a számára nyújtott szolgáltatást. Ha a felek részéről kölcsönös teljesítés történt, az in integrum restitutio csak akkor alkalmazható, ha mindkét fél olyan szolgáltatást nyújtott, amely természetben visszatéríthető. Ilyenkor már a szerződéstípusnak is jelentősége van; ha ugyanis az egyik fél által nyújtott szolgáltatás reverzibilis (jellemzően pénzszolgáltatás), az ellenszolgáltatás azonban irreverzibilis (tevékenység, használat), eredeti állapot helyreállításának teljeskörűen nincs helye. Kölcsönös teljesítés esetén az eredeti állapot helyreállítása a maga teljességében a dolog tulajdonjoga, illetve más jog vagy követelés átruházására vonatkozó szerződések körében alkalmazható. A használati típusú bérleti szerződés érvénytelensége esetén a bérbeadó bérleti díjra érvényes szerződés hiányában nem jogosult, másfelől a bérlő ugyancsak érvényes szerződés hiányában a dolgot jogalap nélkül tartja birtokában (a használatra érvényes jogcímet nem szerzett), a bérelt dolog, illetve a bérleti díj természetben visszaadható. A jogalap nélkül birtokban tartott dolog használata, mint a bérleti szerződés jellegadó szolgáltatása azonban nem tehető meg nem történtté, a szolgáltatások kölcsönös visszatérítése ezért nem alkalmazható, az eredeti állapot teljeskörűen nem állítható helyre. A természetben visszatéríthető szolgáltatásokat ez esetben is vissza kell adni, a helyre nem állítható szolgáltatások elszámolása viszont kiegészítő (szubszidiárius) jelleggel a gazdagodás szabályai szerint történik (ún. csonka eredeti állapot helyreállítása). Az eredeti állapot helyreállítása szempontjából sajátos és vitás a kölcsönszerződések megítélése. Véleményünk szerint abból kell kiindulni, hogy a kölcsönszerződés tulajdonátruházó és egyben használati szerződés: Noha a fizetés főszabályként pénz tulajdonjogának átruházását jelenti, a tulajdonátruházás a kölcsönnek szükséges, de nem jellegadó eleme. Önmagában pénz tulajdonának átruházása nem kölcsönnyújtás. Egy ilyen ügylet akkor minősül kölcsönnek, ha a pénz tulajdonának átruházása kölcsön jogcímén történik, és ebből következően, későbbi időpontban való visszafizetési kötelezettséggel párosul Az adós és hitelező közötti jogviszony egyik lényegi eleme az, hogy a hitelező a pénzét használatra átengedi az adósnak, amellyel kiteszi magát a visszafizetés kockázatának. A pénz tulajdonjogának átruházása mellett tehát a kölcsön jellegadó sajátosságát, azaz a kölcsönszerződés alapján nyújtott szolgáltatás lényeges elemét alkotja a pénz használatra való átengedése és a kockázatvállalás (GÁRDOS Péter: A kölcsönszerződés. In. VÉKÁS Lajos (szerk.) A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal. CompLex Budapest, 2013. 848. o.). A kölcsönszerződés tehát lényegét tekintve használati kötelem, az adós részére nyújtott szolgáltatás idegen pénz átengedése, amelyet az adós használhat és hasznosíthat, majd a határozott idő elteltével, illetve a szerződésben rögzített törlesztési időpontokban az idegen pénzt vissza kell fizetnie, és a pénz használatáért ellenszolgáltatást fizet. Az ellenszolgáltatás az ügyleti kamat, illetve a kamatot és a kezelési költséget is magában foglaló teljes hiteldíj (THM). Mivel a kölcsönszerződés lényegét tekintve használati kötelem, érvénytelenség esetén klasszikus jogi értelemben az eredeti állapot helyreállítása nem alkalmazható. Az érvénytelen szerződés alapján folyósított pénz visszaadási kötelezettsége azonnal, egy összegben esedékessé válik; az érvénytelen szerződés alapján, annak feltételei szerint ügyleti kamatra a hitelező nem szerez jogosultságot, így azt vissza kell térítse a felvett tőke és a fizetett ügyleti kamat tekintetében alkalmazható az eredeti állapot helyreállítása. Az adós részéről a már megtörtént pénzhasználat azonban nem tehető meg nem történtté, vagyis irreverzibilis. A pénz használatának ellenértékeként nem az eredeti állapot helyreállítása jogcímén, hanem a jogalap nélküli gazdagodás folytán az érvénytelen szerződés feltételeitől, kikötéseitől függetlenül egyenértéki kamatot kell megfizetni. Az eredeti állapot teljes körű helyreállítása a kölcsönszerződések esetén nem lenne más, mint az értékben való visszatérítés, azaz annak elismerése és lehetővé tétele, hogy az eredeti állapot helyreállítása pénzbeli egyenértékkel történjen meg. A Legfelsőbb Bíróság PK 32. számú állásfoglalása az értékben való visszatérítést elismerte (a joggyakorlat évtizedekig ezen alapult), az 1/2010. PK vélemény 1. pontja azonban a PK 32. számú állásfoglalást meghaladottnak tekintette és kimondta, hogy az eredeti állapot helyreállítása csak természetben történhet; nem minősül annak, ha valamelyik fél a kapott szolgáltatást csak pénzbeli ellenérték megfizetésével tudná visszaszolgáltatni (3. pont). c) Ha a fél az eredeti állapot helyreállítása jogcímén kötelmi igényt érvényesít (például a vételárat követeli vissza), ezt az elévülési, ha pedig tulajdoni igényt, akkor az elbirtoklási időn belül teheti meg. Olyan helyzet azonban nem állhat elő, hogy a dolog visszaadását tulajdonjogi alapon követelő fél a részére fizetett vételár visszatérítését arra hivatkozással tagadhassa meg, 6 gazdaság és Jog

hogy az elévülési határidő már letelt. A törvény kifejezett rendelkezésként írja elő, az eredeti állapot helyreállítását kérő fél arra nem hivatkozhat, hogy az ő viszszatérítési kötelezettsége elévült. Így foglalt állást az 1959-es Ptk.-hoz kapcsolódóan az 1/2010. PK vélemény 4. pontja is: az érvénytelen szerződés alapján kölcsönösen teljesített szolgáltatások visszatérítése is csak kölcsönösen és egyidejűleg történhet. Csak az a fél követelheti eredményesen a neki visszajáró szolgáltatást, aki egyben vállalja, hogy maga is visszatéríti a számára teljesített szolgáltatást és erre képes is. Az eredeti állapot helyreállítása nem azt jelenti, hogy a teljesített szolgáltatások egy az egyben kerülnek visszatérítésre, hanem érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy az eredetileg fennállt értékegyensúly különösen tekintettel az időmúlás miatti értékváltozásokra fennmaradjon, egyik fél részéről se következzen be jogalap nélküli gazdagodás. A bíróságnak arra kell törekednie, hogy egyik fél se kerüljön a másikkal szemben aránytalanul kedvezőbb, illetve méltánytalanul súlyosabb vagyoni helyzetbe, meg kell akadályozni bármelyik fél jogalap nélküli gazdagodását. A jogviszony rendezése során arra kell törekedni, hogy a már teljesített szolgáltatással egyenértékű ellenszolgáltatás kerüljön; az elszámolás során egyik fél se kerüljön kedvezőbb helyzetbe annál, mintha eleve érvényes szerződést kötött volna. A Legfelsőbb Bíróság 1/2010. PK vélemény 8. pont indokolásában is megjelenített szempontokat a Ptk. törvényi rendelkezésként írja elő. Az alaptalan gazdagodás pénzbeli megtérítése (Ptk. 6:113. ) Az 1959-es Ptk. 237. (2) bekezdése azt a rendelkezést tartalmazta, ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja, és rendelkezik az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről. Az új Ptk. szerint viszont ha a szerződés nem nyilvánítható érvényessé, és a szerződéskötés előtt fennállt helyzetet természetben nem lehet visszaállítani, szubszidiárius jogkövetkezményként a bíróság az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének pénzbeli megtérítését rendeli el. a) Az ellenérték pénzbeli megtérítése tartalmilag a jogalap nélküli gazdagodás megtérítésének külön nevesített, adaptált esetét szabályozza. A törvény mellőzi a szerződés bírói határozathozatalig történő hatályossá nyilvánítását, és nem csak azért, mert ez korábban is dogmatikai ellentmondást hordozott érvénytelen szerződés nem lehet hatályos, hanem tartalmi okból azért, mert a korábbi szabályozástól eltérően a gazdagodás elkerülésére helyezi a hangsúlyt. A korábbi bírói gyakorlat mindvégig szembesült a dilemmával: a hatályossá nyilvánítás nem eredményezhet olyan helyzetet, mintha a szerződés érvényes lenne, azaz a hatályossá nyilvánítás alkalmazásával a bíróság nem kényszerítheti ki az érvénytelen szerződés teljesítését (EBH 2008.1767., BH 2008.144., BDT 2009.2020.); másfelől az érvénytelen szerződés hatályossá nyilvánítása a szerződési tartalom, szerződési feltételek hatályosságát és alkalmazását is eredményezi (BDT 2010.2352., BDT 2014.3111.). Nem egyszer előfordult, ha a felek már teljesítették az érvénytelen szerződésből fakadó irreverzibilis szolgáltatásaikat, akkor a hatályossá nyilvánítás végeredményben az érvényessé nyilvánítással azonos eredményre vezetett. A Ptk. ezzel szemben nem teszi lehetővé az érvénytelen, de hatályossá nyilvánított szerződés tartalma szerinti elszámolást. Ehelyett arról rendelkezik, hogy az érvénytelen szerződés tartalmától, az abban foglalt ellenszolgáltatás mértékétől függetlenül az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás olyan mértékű ellenértékének megtérítéséről kell rendelkezni, amely megszünteti az irreverzibilis szolgáltatáshoz jutó fél jog alap nélküli gazdagodását. Ebben a körben a bíróságot mérlegelési jogkör illeti meg, nem köti a felek érvénytelen megállapodása, hanem a piaci viszonyok függvényében rendelkezik az ellenérték pénzbeli öszszegéről. Természetesen lehetséges, hogy a gazdagodást a bíróság a felek egyébként más okból érvénytelen szerződésének a tartalma szerint vegye figyelembe, adott esetben ez célszerű és ajánlatos is lehet. Az alapvető különbség mindenesetre abban áll, hogy a hatályossá nyilvánítás a szerződés eredeti tartalmának a bírói határozathozatalig történő konstitutív hatályú fenntartását és a jogviszony jövőre szóló (ex nunc) felszámolását eredményezi, az ellenérték pénzbeli megtérítése viszont alapvetően azt jelenti, hogy az eredetileg megkötött tartalommal a szerződés a feleket nem köti, ehelyett köztük a gazdagodás szabályai szerint kell elszámolni. A lex speciális törvényi szabályozást a jogalap nélküli gazdagodás szabályaira történő egyszerű utaló norma helyett az indokolja, hogy a jogalap nélküli gazdagodás egyes szabályai elsősorban a gazdagodástól elesés körében a veszélyviselési és felelősségi szabályok ehelyütt nem megfelelőek. A másik fél birtokába került, de a senkinek fel nem róható okból megsemmisült dolog tekintetében a kárveszély az érvénytelen szerzés miatt a változatlanul tulajdonos dologszolgáltató felet terhelné vagyis visszatérítésére nem tarthatna igényt, ugyanakkor a pénzszolgáltatást a másik fél mindig visszakövetelheti. A törvény szerint emiatt a dologszolgáltatás teljesítése esetén a kárveszély viselés az érvénytelen szerzés miatt a tulajdonjogi állapot változatlansága ellenére a birtokbavétellel átszáll, és a megsemmisülés, károsodás kockázata a birtoklóra hárul. A dologszolgáltatás birtokba vevője csak akkor hivatkozhat arra, hogy a gazdagodástól elesett és a dolgot részben vagy egészben visszaadni nem tudja: ha ennek oka olyan körülményre vezethető vissza, amelyért a másik fél felelős (például érvényes szerződés esetén szerződésszegésnek, hibás teljesítésnek minősülne). Ilyenkor a dologszolgáltatás pénzbeli ellenértékét utólag sem köteles megtéríteni, ha pedig a pénzbeli ellenértéket korábban már megfizette, a gazdagodást akkor is követelheti, ha ő maga a dologszolgáltatástól részben vagy egészben elesett. b) A bíróság még a természetben helyreállítható szolgáltatások esetén is mellőzheti az eredeti állapot helyreállítását, ha ez valamelyik fél lényeges jogi érdekét gazdaság és Jog 7

sérti. A gyakorlatban számos olyan helyzet adódott, amikor az eredeti állapot helyreállítása gazdaságilag célszerűtlen, az okszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes, illetve rendkívüli nehézséggel járna. A joggyakorlat szerint a dologszolgáltatásra irányuló, érvényessé nyilvánítással nem orvosolható, kölcsönösen teljesített érvénytelen szerződés esetén az eredeti állapot nem állítható helye, ha a bekövetkezett gazdasági változások miatt a szolgáltatások visszatérítése súlyos értékaránytalanságot eredményezne. Ilyenkor a bíróság a szerződés hatályossá nyilvánítása mellett gondoskodik a szolgáltatások egyensúlyáról (Legfelsőbb Bíróság 1/2005. PJE határozat, EBH 2005.1332.). A törvény ezért kifejezetten lehetővé teszi, hogy a bíróság a gazdagodás logikája szerinti elszámolást alkalmazza akkor is, ha az eredeti állapot helyreállítása az időmúlás, a szolgáltatások állagának megváltozása vagy bármely más oknál fogva észszerűtlen volna. c) Az érvénytelen kölcsönszerződések esetében az eredeti állapot helyreállíthatóságának hiányában a szerződés határozathozatalig történő hatályossá nyilvánítása és a felek közötti elszámolás az 1959-es Ptk.- hoz kapcsolódó ítélkezési joggyakorlatban vetett fel jogértelmezési kérdéseket. A Ptk. hatályba lépése előtt megkötött kölcsön- és lízingszerződésekre az 1959-es Ptk.-t kell alkalmazni, de az ilyen érvénytelen jogviszonyok rendezése az újabb törvényi szabályozás tükrében sem tűnik egyszerűnek. Érvénytelen kölcsönszerződések esetén az új Ptk. szerint a gazdagodás megtérítéséről kell rendelkezni. A felek közötti elszámolás során azonban nem az érvénytelen szerződés tartalma, az abban kikötött ügyleti kamat az irányadó, hanem a pénzhasználat ellenértékét a gazdagodás mértékében kell megfizetni. Nem zárható ki, hogy adott esetben ez lehet a törvényes kamat, de a gazdagodást rendszerint a pénzpiaci kamat (vagy más hasonló kamatláb) alkalmazásával lehet elkerülni. A gazdagodás elszámolása szempontjából sajátosak a deviza alapú kölcsönszerződések (pénzügyi lízingszerződések), amelyek tartalma az, hogy a felek a hitelezőnek és az adósnak a kölcsönszerződésből fakadó pénztartozását devizában határozták meg (kirovó pénznem), és azt mindkét fél forintban volt köteles teljesíteni (lerovó pénznem). A deviza-alapú kölcsönszerződés a Kúria 6/2013. PJE határozat 2. pontja értelmében önmagában amiatt, hogy a kedvezőbb kamatmérték ellenében az árfolyamkockázat az adósnál jelentkezik, nem ütközik jogszabályba, nem ütközik nyilvánvalóan a jó erkölcsbe, nem uzsorás szerződés, nem irányul lehetetlen szolgáltatásra és nem színlelt szerződés. A kirovó és lerovó pénznem eltérése érvényes szerződési kikötés. Ha azonban a deviza-alapú kölcsönszerződés ezektől eltérő, más okból érvénytelen, úgy a kirovó és lerovó pénznem meghatározása sem alapszik érvényes szerződésen. A pénzhasználat ellenértékét, azaz a gazdagodást ez esetben véleményünk szerint arra figyelemmel kell megtéríttetni, hogy az adós ténylegesen (effektíve) milyen pénznemben nyújtott szolgáltatást használt. A kölcsönszerződés jellegadó szolgáltatása nem az, hogy az adósnak pénztartozása van, a kölcsönvett összeget vissza kell majd fizetnie, hanem az, hogy időlegesen használhatja az idegen pénzt. Más szóval: a pénztartozás tartalma, gerince adott esetben lehet a kirovó pénznem (az adós miben adósodik el), de a kölcsönszerződés tartalmát a jellegadó szolgáltatása, vagyis az adja, hogy mit használhat az adós (forintot, devizát vagy más helyettesíthető dolgot). Az érvényes szerződés hiányában történő pénzhasználat esetén a gazdagodás szempontjából nem hagyható figyelmen kívül, hogy a használati jogosultság ténylegesen mire vonatkozott, ezért a forinthasználat ellenértékét (a deviza árfolyamváltozástól és a szerződésben kikötött kamattól függetlenül) a forint pénzpiaci kamatának megfizetésével lehet elszámolni. mohai máté A vezető tisztségviselők felelősségének hitelezővédelmi AspektUsAirÓl i. A gazdasági társaságok hitelezőinek védelme A gazdasági társaságok hitelezővédelmi jogi előírásai a gazdasági társasággal jogi kapcsolatba kerülő jogalanyok számára nyújtanak jogbiztonságot. Ezek a garanciális szabályok nemcsak a hitelezők, de rajtuk keresztül a forgalom biztonságát is szolgálják. A társasági jog korunkban mindenekelőtt védeni kívánja a hitelezőket a tagok korlátolt felelősségével való visszaélések ellen, az ún. csalárd csőd, illetve vállalatkiürítés lehetőségével szemben. Mint ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk, a hitelezővédelem iránti igény különösen fokozódik, ha a társaságnál a fizetésképtelenség veszélye áll fenn. Kiemelten fontos kérdés a hitelezővédelem a tőkeegyesítő társaságok esetében, mivel ezek jellemzője, hogy tagjaik felelőssége vagyoni hozzájárulásuk mértékére korlátozódik. A felelősségi főszabály alól azonban a hitelezők megfelelő védelme kivételeket igényel, így pl. Franciaországban a SARL csődje esetén meghatározott helyzetekben felmerülhet a tagok személyes felelőssége is, a német GmbH tekintetében pedig a tagok számára pótbefizetési kötelezettséget is elő lehet írni, ha ezt a társasági szerződés tartalmazza. Olasz- 8 gazdaság és Jog

országban az egyszemélyes rt. esetén a részvényes korlátlanul felel a társaság tartozásaiért, akárcsak Nagy-Britanniában a társaság egyszemélyessé alakulását követő hatodik hónap után. Az angol társasági jogból mindenképpen kiemelést érdemel a lifting the veil elve, amelynek értelmében meghatározott esetekben a részvényes személyes felelősségét lehet megállapítani. A gazdasági társaságok tagjai vonatkozásában Polgári Törvénykönyvünk is tartalmaz hitelezővédelmi rendelkezéseket. Ide sorolandó magánjogi kódexünk 3:2. (2) bekezdése, mely szerint, ha a jogi személy tagja vagy alapítója korlátolt felelősségével visszaélt, és emiatt a jogi személy jogutód nélküli megszűnésekor kielégítetlen hitelezői követelések maradtak fenn, e tartozásokért a tag vagy az alapító korlátlanul köteles helytállni. A jogi személy önálló jogalanyiságának kivételes átlépésére került tehát sor akkor, ha a korlátozott felelősségű tag ezen pozícióját felhasználva, azzal és a cégvédelem elvével visszaélve harmadik személynek kárt okoz. Szintén a jogi személy tagjaival szemben kívánja óvni a hitelezőket a Ptk. 6:540. (3) bekezdése, amikor kimondja, hogy a tag egyetemlegesen felel a jogi személlyel, ha a kárt szándékosan okozta. Nochta Tibor szemléletes megfogalmazása szerint, a hitelezői védelem és a közérdek védelme miatt nem teremthet a korlátozott tagi felelősség érinthetetlenséget jelentő szabadító levelet. A csalárd, a rosszhiszemű és a jogellenes eljárások ugyanis nem oldhatók fel a társaság jogi személyiségében, a jogi személyiség kérge tehát nem áttörhetetlen, a korlátozott felelősséggel való visszaélés áthatolhatóvá teszi. A Ptk. hatálybalépését megelőzően a gazdasági társaságok tagjait érintő legfontosabb hitelezővédelmi rendelkezéseket a 2006. év IV. törvényben (Gt.) találtuk. A Gt. a társaságok tagjai vonatkozásában még példálózó jelleggel sorolta fel a korlátolt felelősséggel való visszaélés egyes eseteit. A Gt. 50. (2) bekezdése szerint a korlátolt felelősséggel való visszaélést jelentette, ha a tagok (részvényesek) a társaság vagyonával sajátjukként rendelkeztek, a társasági vagyont saját vagy más személyek javára úgy csökkentették, hogy tudták, illetve az általában elvárható gondosság tanúsítása esetén tudniuk kellett volna, hogy ezáltal a társaság a kötelezettségeit harmadik személyek részére nem lesz képes teljesíteni, továbbá ide tartozott még a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatáskori értékét meghaladó értékkel történő elfogadásának esete is. Ilyen segítséget a 2013. évi V. törvény azonban már nem tartalmaz. Ettől függetlenül a gazdasági társaságokról szóló korábbi jogszabályunkban található tényállások természetesen továbbra is alapul szolgálhatnak a viszszaélésszerű magatartást tanúsító tagok felelősségre vonására. Irányadónak tekintendő az eddig kialakult bírói gyakorlat is, mely szerint nem állapítható meg, hogy a kft. tagja a korlátolt felelősségével visszaélt, ha gazdaságilag később hibásnak bizonyult határozat meghozatalában vett részt (BH 2012.124.), illetve időelőttiség miatt meg kell szüntetni azt a pert, amelyet a hitelező a részvényesekkel szemben arra alapítva indított, hogy a korlátolt felelősségükkel a hitelező rovására visszaéltek, mivel ez a tényállás már nem létező társaság volt tagjának (részvényesének) a felelősségére vonatkozik (BH 2011.72.). A fenti, alapvetően hitelezővédelmi indíttatású szabály célja tehát a gazdasági társaság leple mögött megbújó, valamilyen jogellenes és vétkes magatartást tanúsító tag hitelezőkkel szembeni felelősségének a megteremtése, mely jogintézményt felelősségátvitelnek hívunk. A felelősségátvitelt az indokolja, hogy a jogi személy önálló jogalanyisága és a tagok korlátozott felelőssége olyan jogtechnikai konstrukciók, amelyekkel csak rendeltetésszerűen lehet élni. Ha a tag a hitelezők rovására visszaél a társaság elkülönült jogalanyiságával, illetve a saját felelősségének a korlátozott voltával, akkor ez a joggal való visszaélés sajátos esete és ennek az a szankciója, hogy a törvény átviszi a felelősséget a tagra. A Gt. hitelezővédelmi rendelkezései közül a Ptk.-ba is bekerült az a szabály, mely szerint, ha egymást követő két üzleti évben a társaság saját tőkéje nem éri el az adott társasági formára kötelezően előírt jegyzett tőkét, és a tagok a második év beszámolójának elfogadásától számított három hónapon belül a szükséges saját tőke biztosításáról nem gondoskodnak, e határidő lejártát követő hatvan napon belül a gazdasági társaság köteles elhatározni átalakulását. Átalakulás helyett a gazdasági társaság a jogutód nélküli megszűnést vagy az egyesülést is választhatja. [Ptk. 3:133. (2) bekezdés]. A hitelezők érdekeit hivatott szolgálni a Ptk.-nak az uralkodó tag helytállására (Ptk. 3:59. ), valamint a minősített többséget szerzett tag által gyakorolt hátrányos üzletpolitika esetén irányadó szabálya [Ptk. 3:324. (3) bekezdés]. Bár nem a jogi személyekről szóló harmadik könyvben, hanem a kötelmi jogról szóló rendelkezések között találjuk, ennek ellenére ide sorolandók a fent már ismertetett, a jogi személy tagja szándékos károkozásáért való felelősséget, valamint a jogi személy vezető tisztségviselője által okozott kárért való felelősséget rendező tényállások is (Ptk. 6:541. ). A vezető tisztségviselők harmadik személyekkel szembeni felelősségéről rendelkezik a Ptk. 3:118. -a is, eltérés azonban a hatodik könyvben szabályozott tényálláshoz képest, hogy utóbbi valamennyi jogi személy, míg előbbi csak a gazdasági társaságok tisztségviselőit (és persze hitelezőit) érinti. Némiképp azért árnyalja a helyzetet, hogy a gazdasági társaságok közös szabályai között elhelyezett rendelkezés hasonmását tartalmazza a Ptk. az egyesületekre [3:86. (2) bekezdése] és a szövetkezetekre [3:347. (3) bekezdés] vonatkozó speciális normái között is. Sőt, a hivatkozott szabály a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény 3/F. -ában is megtalálható. Utóbbi megoldás nem meglepő, hiszen a pártok különös formájú egyesületek. Érdekesség, hogy az egyesületek vezető tisztségviselőire vonatkozó hitelezővédelmi szabály közlönyállapota jóval szigorúbb rendelkezést tartalmazott. [A Ptk. hatályba nem lépett 3:86. (2) bekezdés.] gazdaság és Jog 9

II. A vezető tisztségviselők kiemelt helyzete a hitelezővédelem rendszerében Mivel a gazdasági társaságok ténylegesen vezető tisztségviselőiken keresztül jelennek meg a gazdasági életben, a hitelezővédelmi szabályozásnak kiemelt figyelmet kell szentelnie utóbbi személyekre. A jogalkotó természetesen nem indulhat ki abból, hogy a vezető tisztségviselők csalárd módon saját vagyonuk gyarapítására kívánják felhasználni a gazdasági társaságot annak elkülönült jogi személyisége mögé bújva, de az ilyen helyzetekre is fel kell készülni. Ennek szellemében a Ptk. és a társaságokra vonatkozó egyéb jogszabályok is nagy gondot fordítanak a vezetők tevékenységének szabályozására. A gazdasági társaság vezető tisztségviselője a társaság alakulásának elhatározásától a társaság megszűnéséig a társaság érdekében, a jogszabályok, a létesítő okirat és a társaság legfőbb szerve által meghatározott keretek között köteles eljárni. A vezető tisztségviselőnek két alapvető feladata van: ő a társaság ügyvezetője és a törvényes képviselője. Ügyvezetés a jogi személy irányításával kapcsolatos minden olyan döntés meghozatala, amely nem tartozik a tagok vagy az alapítók hatáskörébe. A vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenységét a társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni, összhangban az adott helyzetben általában elvárhatóság követelményével. A tisztségviselő társasággal szembeni felelősségéről a Ptk. a jogi személyek általános szabályai között (de értelemszerűen a gazdasági társaságokra is vonatkozóan) úgy rendelkezik, hogy a vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenysége során a jogi személynek okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felel a jogi személlyel szemben (Ptk. 3:24. ). Ha pedig a gazdasági társaság jogutód nélkül megszűnik, a hitelezők is kielégítetlen követelésük erejéig kártérítési igényt érvényesíthetnek a társaság vezető tisztségviselőivel szemben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint, ha a vezető tisztségviselő a társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe. Utóbbi rendelkezés végelszámolással történő megszűnés esetén nem alkalmazható (Ptk. 3:118. ). A Ptk. fenti, a gazdasági társaságok jogutód nélküli megszűnése esetére vonatkozó, általánosnak mondható szabálya speciális, a felszámolással, illetve kényszertörléssel megszűnő cégekre vonatkozó alakzatát a Cstv. 33/A. -a és a Ctv. 118/B. -a tartalmazza. II.1. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet Bár a Ptk. nem definiálja a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fogalmát, megítélésem szerint ennek kezdete a Cstv. és a Ctv. hivatkozott rendelkezéseiből kiindulva az az időpont, amelytől kezdve a társaság vezetői előre látták vagy észszerűen előre láthatták, hogy a társaság nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket. A fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezik, ha az adós tartozását esedékességkor előreláthatólag nem képes kiegyenlíteni. Ennek fennállása alatt a vezető tisztségviselőnek a hitelezői érdekeket is szolgálva kell gazdálkodnia. Ez a kötelező gazdálkodási elv addig áll fenn, amíg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet (BH 2014.188.). A jelentős tartozással rendelkező adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete megállapítható, amenynyiben bevételei radikálisan csökkennek, tartozásainak kiegyenlítésére fedezettel nem rendelkezik. Ilyen helyzetben az adós tulajdonában álló, más társaságban meglévő üzletrész névérték töredékéért hozzátartozó részére történő értékesítése megalapozza az adós vezetőjének vagyoni felelősségét (BDT 2013.3036.). Egy másik döntés szerint bekövetkezik a fenyegető fizetésképtelenség, ha a termelő tevékenységet már nem folytató adós úgy nyújt kölcsönt egy kapcsolt vállalkozásnak, hogy a kölcsönadás időpontjában a vele szemben fennálló, felszámolói kérelmet is megalapozó követelések összege meghaladja a vagyonát (BDT 2010.2282.). A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét bíróságaink sokszor számviteli fogalmak használatával, esetenként könyvszakértő bevonásával igyekeznek megállapítani. Ugyancsak a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fogalmát és szintén definíció nélkül használja a Btk. a csődbűncselekmény tényállásának szabályozásakor, mikor kimondja, hogy aki a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete esetén a vagyon vagy annak egy része elrejtésével, eltitkolásával, megrongálásával, megsemmisítésével, használhatatlanná tételével, színlelt ügylet kötésével vagy kétes követelés elismerésével, vagy az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes más módon a gazdálkodó szervezet vagyonát ténylegesen vagy színleg csökkenti, és ezzel a hitelező vagy a hitelezők kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő [Btk. 404. (1) bekezdés]. Nincs rá okunk, hogy a Btk. szerinti fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetre ne a Cstv. és a Ctv. által használt fogalommeghatározást, valamint a polgári bíróságok által kialakított gyakorlatot alkalmazzuk. II.2. A hitelezői érdekek figyelembevétele A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben tehát a vezető tisztségviselőnek a hitelezői érdekeket is figyelembe kell vennie. A Gt. 30. (3) bekezdése azt mondta ki, hogy a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezető tisztségviselők ügyvezetési feladataikat a társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. Ehhez képest a Ptk. már csak akkor állapítja meg a tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségét, ha a társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe. A jogszabályhelyhez fűzött indokolás is úgy fogalmaz, hogy a hitelezők akkor érvényesíthetnek kártérítési igényt a vezetővel szemben, ha az a fizetésképtelen- 10 gazdaság és Jog

séggel fenyegető helyzet beállta után nem vette figyelembe a hitelezői érdekeket. Mindezek alapján tehát megállapítható, hogy a vezető tisztségviselőnek a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket is figyelembe kell vennie, elsődlegesen azonban továbbra is a társaság érdekeit szem előtt tartva kell eljárnia, hiszen nincsen olyan rendelkezése a Ptk.-nak, amely eltérne a 3:112. (2) bekezdésében található szabálytól, mely a társaság érdekeinek elsődlegességét írja elő. Megítélésem szerint helyes az ebbe az irányba történő jogalkotói elmozdulás, hiszen a Gt. alapján az összes hitelező érdekeinek elsődlegessége alapján kellett eljárnia a vezető tisztségviselőnek, ami egy komolyabb, több száz hitelezővel rendelkező társaság esetében nem lehet reális elvárás. II.3. Egyes eljárásjogi kérdések A Ptk. 3:118. -a a Cstv. 33/A. (1) bekezdésében foglaltakkal szemben nem megállapítási, hanem marasztalási kereset előterjesztését teszi lehetővé. A kereset benyújtására a társaság hitelezői jogosultak. A per járásbírósági hatáskörbe tartozik. A felszámoló ezen a jogcímen keresetet nem nyújthat be, hiszen a részére meg nem fizetett, a Cstv. 57. (2) bek. g) pontja szerinti felszámolási költség nem áll okozati összefüggésben azzal, hogy a vezető tisztségviselő a társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe. Természetesen előfordulhat, hogy a társaság tagja is hitelezője a társaságnak, így nincsen akadálya, hogy ő indítsa meg a vezető tisztségviselővel szemben az eljárást az egyéb feltételek fennállása esetén. Nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy a vezető tisztségviselő, mint hitelező indítson pert a társaság többi ügyvezetője ellen, egy ilyen eljárás sikeréhez persze a tényállás nagyon alapos vizsgálata szükséges. Ennek nyilvánvalóan előfeltétele, hogy a társaságnak több ügyvezetője legyen, vagy ügyvezetését a vezető tisztségviselőkből álló testület lássa el. Ilyen esetben kárként elsősorban a vezető elmaradt munkabérét, vagy megbízási díját tudjuk elképzelni, de az bármely más tartozásból, például a társaságnak nyújtott kölcsönből is származhat. A vezető tisztségviselő és a társaság együttes perlése kizárt, hiszen a perindítás előfeltétele a társaság jogutód nélküli megszűnése. Végelszámolással történő megszűnés esetén azonban nincs lehetőség a vezető ellen fordulni a Ptk. 3:118. -a alapján. Utóbbi esetben még nyitva állhat a lehetőség a hitelező számára, hogy a Ptk. 6:541. -ában foglaltak szerint lépjen fel a tisztségviselővel szemben. Bár végelszámolással a fizetésképtelennek nem minősülő cégek szűnhetnek meg, elképzelhető, hogy a társasággal szemben követeléssel rendelkező hitelező azért nem jelenti be igényét a végelszámolónak, mert pontosan tudja, hogy a cégnek nincsen vagyona, így a kielégítésére sincsen esély. Könnyen előfordulhat az is, hogy a cég hitelezője nem figyeli a Cégközlönyt, és így nem értesül időben a végelszámolásról, illetve a hitelezői igénybejelentés lehetőségéről. Az ilyen esetekben tehát a 6:541. jelentheti a megoldást az ott meghatározott feltételek teljesülése esetén. Ahhoz, hogy a hitelező pert indítson, nincsen szüksége követelésének a társaság vagyoni viszonyainak lezárásra irányuló eljárásban történő bejelentésére, ilyen kötelezettséget a Ptk. nem ír elő. Hitelezői minőségét a polgári eljárásjog szabályai szerint lesz köteles bizonyítani. Ha tehát a társasággal szemben követeléssel rendelkező személy hitelezői igényét a felszámoló nem veszi nyilvántartásba, ez nem fog a Ptk. 3:118. -ára alapított kereset idézés kibocsátása nélküli elutasításához vezetni. Érdekes kérdést vet fel az az eset, amikor a hitelező igényét nem jelenti be a Cstv. 10. (2) bekezdése szerinti határidőben a társasággal szemben lefolytatott csődeljárásban, a csődeljárás egyezséggel zárul, majd ezt követően a társaság mégis jogutód nélkül megszűnik. A Cstv. 20. (3) bekezdése ugyanis kimondja, hogy a bejelentési határidő elmulasztása miatt nyilvántartásba nem vett hitelezői igény jogosultja az adós ellen követelését nem érvényesítheti. Ez pedig véleményem szerint azt jelenti, hogy a bejelentési határidő elmulasztása a Ptk. 3:118. -a szerinti perlés lehetőségét is kizárja, hiszen a hitelezőnek már nincs olyan követelése, érdeke, amelyet a vezető tisztségviselőnek a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének beállta után figyelembe kellett volna vennie. Ezen az sem változtat, hogy a más által kezdeményezett felszámolási eljárásban a még el nem évült követelését bejelentheti, hiszen ebben az esetben követelésének feléledését a felszámolási eljárás megindulása önmagában idézi elő, így a csődeljárás és a felszámolási eljárás közötti időben nincs olyan hitelezői érdeke (érvényesíthető követelése), melyet a vezető tisztségviselőnek figyelembe kellett volna vennie. Sőt, számára éppen a társaság fizetésképtelensége nyitja meg a lehetőséget követelése érvényesítésére, hiszen ennek fennállása előfeltétele a felszámolási eljárásnak. A fent elmondottak természetesen csak arra az esetre vonatkoznak, amikor a hitelezőnek a csődeljárást megelőzően, vagy annak során keletkezett követelése a társasággal szemben, melyet elmulasztott bejelenteni. Ha a csődeljárás befejezését követően újabb tartozást halmoz fel vele szemben a cég, úgy az ennek megtérülésére vonatkozó érdeke figyelmen kívül hagyása esetén érvényesítheti igényét a vezetővel szemben. A hitelezőket visszatarthatja egy ilyen pernek a megindításától, hogy ekkor már túl vannak egy felszámolási eljáráson, amelynek a költségei részben őket terhelték, követelésükhöz azonban nem, vagy csak részlegesen jutottak hozzá. Ezek után kellene egy újabb pert indítaniuk, amelynek a kimenetele az őket terhelő bizonyítási kötelezettség miatt meglehetősen kétséges, ugyanakkor újabb költségekkel járna. Emiatt a hitelezők sok esetben várhatóan eltekintenek majd attól, hogy a számukra eredménytelen felszámolási eljárás után a társaság volt vezető tisztségviselői ellen egy újabb pert indítsanak. (Bodzási Balázs: A jogi személyek körében felmerülő felelősségi kérdésekről, különös tekintettel a vezető tisztségviselőkre. Gazdaság és Jog, 2013/6. 13. o.) A pert azokkal a vezető tisztségviselőkkel szemben lehet kezdeményezni, akik a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete beállta után e tisztséget gazdaság és Jog 11

bármennyi ideig betöltötték. Ha több vezető közösen okozza a hitelező kárát, felelősségük egyetemleges. A Cstv.-ben és a Ctv.-ben szabályozott wrongful trading alakzatokkal ellentétben ennek a pernek csak a társaság vezető tisztségviselője lehet az alperese, nincsen azonban lehetőség az árnyékvezető, azaz annak a személynek a perbevonására, aki a társaság döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. Török Tamás ezt egyértelműen a Ptk. hiányosságának tekinti (Török Tamás: Szerződésen kívüli károkozás szervezeti jogi vetülete: az intézményes felelősségátvitel. Gazdaság és Jog, 2013/6. 18. o.). Véleménye szerint e körben nem a meghatározó befolyás törvényi feltételeinek fennállását kell vizsgálni a tagra nézve, hanem azt, hogy a tag ténylegesen befolyásolt-e olyan konkrét ügyvezetési döntést, amely miatt a felszámolt, kényszertörölt társaság hitelezőjének követelése nem került kielégítésre. Árnyékigazgató egyaránt lehet természetes személy (pl.: a társaság tagja vagy kívülálló személy) és jogi személy (pl.: társaság tagja, társaság részére hitelt folyósító hitelintézet). A pert az általános elévülési időn belül lehet megindítani. Mivel a vezető tisztségviselő felelősségének egyik anyagi jogi előfeltétele a társaság jogutód nélküli megszűnése, ezért az elévülés ennél korábban nem kezdődhet meg, így a keresetet a jogutód nélküli megszűnéstől számított öt éven belül lehet előterjeszteni. Az elévülés megszakítására vonatkozó szabályokat természetesen megfelelően alkalmazni kell. Így az elévülést megszakítja a tartozásnak a vezető tisztségviselő részéről történő elismerése, a kárkötelem megegyezéssel történő módosítása, az egyezség, a hitelező követelésének a tisztségviselővel szembeni bírósági eljárásban történő érvényesítése, ha a bíróság az eljárást befejező jogerős érdemi határozatot hozott, továbbá a követelés csődeljárásban történő bejelentése. Utóbbi természetesen nem a jogutód nélkül megszűnt gazdasági társaság (hiszen az fogalmilag kizárt lenne), hanem a jogi személy vezető tisztségviselő csődeljárására vonatkozik. Ha a vezető magatartása egyben bűncselekményt is megvalósított, úgy a hitelezők követelése öt éven túl sem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül. Az elvült követelést nem lehet bírósági eljárásban érvényesíteni, de az elévülést a bíróság hivatalból nem veszi figyelembe. Volt már róla szó, hogy a vezető tisztségviselővel szembeni per megindításakor a hitelezők többnyire már túl vannak egy felszámolási eljáráson, melynek a költségei őket terhelték, követelésükhöz pedig nem jutottak hozzá, és mivel az Itv. tárgyi illetékfeljegyzési jogot nem biztosít a számukra, ezért a személyes költségmentesség eseteit leszámítva a peres eljárás illetékét is nekik kell előlegezniük. Kivételt képez ez alól a főszabály alól az az eset, amikor a vezető tisztségviselő magatartása egyben bűncselekményt is megvalósított, mivel ilyenkor az Itv. kifejezett rendelkezése biztosítja számukra az illeték feljegyzésének jogát [Itv. 62. (1) bekezdés]. A vezető tisztségviselő ellen folyamatban lévő büntetőeljárásban is lehetősége van a hitelezőnek az őt ért kárt polgári jogi igényként érvényesíteni a Be.- ben meghatározott feltételek szerint. Az 1/2013. (II. 28.) Polgári jogegységi határozat kimondta, hogy a Cstv. 33/A. -ának (1) bekezdése alapján indított peres eljárás illetékét mivel a per tárgya a vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása a meg nem határozható pertárgyérték alapulvételével kell megállapítani, tekintet nélkül arra, hogy a felperesnek a keresetlevélben az állított vagyoncsökkenés mértékét meg kell jelölnie, és azt a bíróságnak ítéletében összegszerűen meg kell határoznia. A jogegységi tanács álláspontja szerint a Cstv. 33/A. -a alapján kialakított speciális, ún. kétlépcsős szabályozás azt biztosítja, hogy az első perben megállapításra kerüljön a vezető tisztségviselők felelőssége és annak mértéke, s e per során a vagyoni biztosíték nyújtásával az esetlegesen később megindítandó marasztalási per kielégítési alapja is biztosítottá váljon. A vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása alapján azonban végleges marasztalására csak akkor kerülhet sor, ha fedezet hiányában az adós vagyonából valóban nem történik meg a hitelezői igények kielégítése. A vezető tisztségviselőkkel szemben tehát csak a felszámolási eljárás befejezése után lehet marasztalás iránti igényt érvényesíteni. Meghatározó jelentősége van annak, hogy a megállapítási per előfeltétele a későbbi marasztalási per megindításának, a felperesek személye azonban nem feltétlenül azonos a két perben. A Cstv. 33/A. (1) bekezdése bármelyik hitelező, illetve az adós nevében a felszámoló számára is lehetővé teszi a megállapítási per megindítását. A felszámolási eljárás befejezése után megindítható marasztalási pert nem ugyanaz a személyi kör kezdeményezheti felperesként. A felszámoló (ebben a minőségében) marasztalási keresetet már nem nyújthat be, felszámolói státusa a felszámolási eljárás jogerős befejezésével megszűnik, az adós pedig jogutód nélkül megszüntetésre kerül. Ezzel szemben a felszámolási eljárás során az adós vagyonából teljes kielégítéshez nem jutott bármelyik hitelező is benyújthat keresetet a vezető tisztségviselő marasztalása iránt, nemcsak az, aki korábban a megállapítási pert kezdeményezte. A megállapítási perben pernyertes felperes hitelező, kizárólag a megállapítási perben hozott ítélet birtokában nem jogosult a vezető tisztségviselőkkel szemben a saját követelése teljesítését kérni, a felszámoló pedig pernyertessége esetén sem tudja ily módon elérni, hogy a vezető tisztségviselők a felszámolási vagyonba befizessék a megállapított összeget. A felelősséget megállapító ítélet csak azt a jogot biztosítja valamennyi hitelező számára, hogy a felszámolási eljárás befejezése után marasztalási keresetet nyújtson be a vezető tisztségviselőkkel szemben, a ki nem elégített követelése összegének erejéig. Ennek során azonban a hitelezők a marasztalás iránti perben értelemszerűen nem a teljes vagyoncsökkenés összegére vonatkozó igényt, hanem csak a saját, ki nem elégített hitelezői igényükkel megegyező összegű követelést érvényesíthetnek. Mindezek alapján a jogegységi tanács arra a jogi következtetésre jutott, hogy a megállapítási keresetben megjelölt vagyoncsökkenést nem lehet a Pp. 24. -ának (1) bekezdése alapján a keresettel érvényesített követelés értékének tekinteni. A megállapítási perben a pertárgy értéke nem határozható meg, ezért az illetéket az 12 gazdaság és Jog

Itv. 39. -ának (3) bekezdése szerint kell kiszámítani és megfizetni. A fent ismertetett jogegységi határozat a Ptk. 3:118. -a alapján indított perekre természetesen nem irányadó, hiszen utóbbiak a vezető tisztségviselők marasztalására irányulnak, így a hitelezők által kért kártérítés összegét kell a keresettel érvényesített követelés értékének tekinteni. Mivel a perindítás előfeltétele a társaság jogutód nélküli megszűnése, ezért nem volt szükséges külön marasztalási per megindításáról rendelkezni, hiszen a hitelező ilyenkor már összegszerűen ismeri a kárát, nem kell tartania attól, hogy a felszámolás során követelésének egy része esetleg megtérül. A perben a vezető tisztségviselő annak bizonyításával mentesülhet a felelősségre vonás alól, hogy ő a társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket figyelembe vette, illetve, hogy magatartása nem volt felróható, azaz úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ilyen helyzet lehet például, ha a vezető a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető állapotáról, vagy bizonyos hitelezők követeléséről nem tudott, nem tudhatott, mert a társaság bizonyos kötelezettségeket az ő megkerülésével vállalt. Mentesüléshez vezethet, ha a tisztségviselő a Ptk. 6:520. -a szerint bizonyítja, hogy a károkozás nem volt jogellenes. Ugyancsak a kereset elutasításához vezethet, ha az alperes a hitelező kárát nem látta előre és nem is kellett előre látnia. Bár a Ptk. a Cstv. megoldásával ellentétben ezt külön nem írja elő, a Pp. 149. (2) bekezdése alapján helye lehet a perek egyesítésének, ha több hitelező terjeszt elő keresetet a vezetővel szemben. Ez azonban csak lehetőség, erre a bíróság nem köteles (BH 1987.373.). Ilyenkor elsősorban célszerűségi, pergazdaságossági szempontok szólnak az egyesítés mellett. A már megindított perbe azonban felperesként újabb hitelező nem léphet be. Ilyenkor csak önálló kereset indítására, majd a perek egyesítésére van lehetőség (BH 1990.142.). Az egyes hitelezők természetesen csak a saját kielégítetlen követelésük erejéig érvényesíthetnek igényt a vezetővel szemben, nem pedig az utóbbi magatartásával okozati összefüggésben csökkent teljes társasági vagyon mértékéig. Mindenképpen hitelezőbarát megoldása a Ptk.-nak, hogy szemben a Cstv. szerinti, a felszámolási eljárás jogerős lezárásáról hozott határozat Cégközlönyben való közzétételét követő hatvan napos, illetve a Ctv.-ben szereplő, a cég törlését elrendelő jogerős határozat Cégközlönyben való közzétételét követő kilencven napos jogvesztő határidő helyett a felperesek az általános elévülési időn belül terjeszthetik elő kereseteiket. Szintén a hitelezőknek kedvez, hogy a Cstv. vonatkozó szabályaival ellentétben egy eljárásban dönt a bíróság a vezető tisztségviselők marasztalásáról. Volt már róla szó, hogy a hitelezői minőség elismeréséhez nem szükséges a követelésnek a felszámolási- vagy kényszertörlési eljárásban történő bejelentése, bár utóbbi elmulasztása felvetheti a kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség megsértését. A felszámoló köteles a hitelezői választmányt, a hitelezői képviselőt vagy a hozzá forduló hitelezőket tájékoztatni a Cstv. 33/A. (1) bekezdése szerinti körülményekről és információkról, ez a tájékoztatás azonban nem terjed ki a társaság jogutód nélküli megszűnését követő perlés lehetőségére történő figyelemfelhívásra. II.4. A hitelezői érdekek megsértése a Btk.-ba ütköző módon A Cstv. 33. (4) bekezdése általánosságban, valamenynyi általa észlelt bűncselekmény, a Btk. 404/A. -a pedig arra az esetre ír elő feljelentési kötelezettséget a felszámoló részére, ha utóbbi a felszámolási eljárás során hitelt érdemlő tudomást szerez csődbűncselekmény (vagy a számvitel rendjének megsértése) elkövetéséről. Mivel a csődbűncselekmény és a Ptk. 3:118. -ában szabályozott vezető tisztségviselői magatartás között sok az átfedés, ezért könnyen elképzelhető, hogy a felszámoló feljelentése folytán megindított büntetőeljárásban érvényesítenek a hitelezők polgári jogi igényt a vezetővel szemben. A csődbűncselekmény mellett a tartozás fedezetének elvonása deliktumát is megvalósíthatja a hitelezőknek kárt okozó tisztségviselő. A Btk. 405. (1) bekezdése szerint ugyanis, aki írásbeli szerződés alapján fennálló követelés fedezetéül szolgáló vagyont részben vagy egészben elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A (2) bekezdés értelmében, aki az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyonra követi el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ez a bűncselekmény azonban csak egy konkrét szerződés alapján fennálló követelés jogosultjának sérelmére követhető el, így a vezető tisztségviselővel szembeni polgári per megindítására is ő lesz jogosult, mivel az adott követelés biztosítására lekötött vagyon elvonásával valósítható csak meg a deliktum. A cselekmény csak a tartozás fedezetéül szolgáló vagyonra nézve követhető el, a lekötés jogcíme közömbös, de annak szerződésen kell alapulnia. Fedezetként lekötést eredményez minden olyan megállapodás, amelynek a tartalma alapján a vagyon fedezetté válik. Ehhez szükséges az, hogy a szerződésből pontosan megállapítható legyen, hogy mely vagyontárgyra (vagyoni körre), milyen jogcím alapján és milyen feltételek mellett vonatkozik a fedezeti megállapodás. A végrehajtás alá vonható vagyonnal nem, tényleges vagyonnal azonban rendelkező vezetők fizetőkészségét mozdíthatja elő a Btk.-nak az a szabálya, mely szerint tartozás fedezetének elvonása miatt az elkövető nem büntethető, ha a tartozást a vádirat benyújtásáig kiegyenlíti. Amennyiben a tartozás a bírósági eljárásban kerül kiegyenlítésre, az a büntetés kiszabása körében értékelhető. Ha a vezető tisztségviselő a fent említett bűncselekmények valamelyikével okozza a hitelezők kárát, utóbbiak követelése öt éven túl sem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül [ennek gyakorlati jelentősége csak a csődbűncselekmény esetében van, ha azt stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetre nézve követik el, vagy a tényleges vagy színlelt vagyoncsökkenés mértéke különösen jelentős, mivel gazdaság és Jog 13

a Btk. 404. (3) bek. szerint ezen cselekmények két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők, a törvény 26. (1) bekezdésének főszabálya értelmében pedig a büntethetőség a büntetési tétel felső határának megfelelő idő elteltével évül el]. Itt kell felhívnunk a figyelmet a BH 2015.65. számon közzétett eseti döntésre, melyben a Kúria kimondta, hogy a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére irányuló igény elévülésének megítélésére a Btk.-nak a büntethetőség elévülésének megszakadására vonatkozó rendelkezései nem irányadók. A Ptk. ugyanis a bűncselekménnyel okozott kár iránti igény elévülését nem a konkrét kárt okozó bűncselekményt elkövető személy büntethetőségének elévüléséhez, hanem általában a bűncselekmény elévüléséhez köti. Nincs ezért a polgári jogi igény elévülése megszakadása szempontjából annak jelentősége, hogy a konkrét elkövető büntethetőségének elévülése a büntetőeljárási cselekmények folytán megszakadt-e vagy sem. A közzétett döntés azért (is) bír komoly jelentőséggel, mert abban a Kúria nem osztotta a BH 2009.366. számú határozatban foglaltakat, nevezetesen, hogy mivel a büntetőeljárási cselekmények a büntethetőség elévülését félbeszakítják és ilyenkor az elévülés határideje ismét elkezdődik, ezzel a polgári jogi (kártérítési) igény elévülési ideje is meghosszabbodik. Ha a biztosító (felelősségbiztosítás alapján) a vezető tisztségviselő által bűncselekménnyel okozott kárért helytáll a hitelezővel szemben, a jogszabályban a részére biztosított ún. visszkereseti jogosultságának (regressz igény) elévülési ideje a vezetővel szemben szintén a bűncselekmény büntethetőségének elévülése szerint alakul (BH 1996.488.). iii. összegzés Összességében elmondható, hogy a hitelezők részére kedvező megoldása a Ptk. 3:118. -ának, hogy a Cstv.- vel szemben megállapítási per közbeiktatása nélkül teszi lehetővé a vezető tisztségviselők közvetlen perlését és marasztalását. Ez a szabályozás a Ctv.-ben található wrongful trading tényállással mutat hasonlóságot, mely szintén nem követeli meg megállapítási per indítását. Irányadó bírói gyakorlatra valószínűleg még nagyon sokat kell várnunk, hiszen egyelőre a Cégtörvény 118/B. -ával kapcsolatban sem találni publikált döntéseket. A gyakoribb perindítás mellett szólhat, hogy a Ptk. rövid, jogvesztő határidők helyett az általános elévülési időn belül teszi lehetővé a kereset benyújtását. Megkérdőjelezhető megoldása ugyanakkor a Ptk.-nak, hogy nem teremti meg a lehetőségét az árnyékvezetők szankcionálásának egy olyan gazdasági életben, ahol gyakran utóbbi, a társaságot ténylegesen irányító személyek strómanokon keresztül gyakorolnak döntő befolyást a cégek működésére. Az új rendelkezés nem szól külön a vezető mentesülésének eseteiről, utóbbi a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség szabályai szerint mentheti ki magát. A Ptké. 12. -a értelmében a Ptk. 3:118. -át az adott gazdasági társaságra, (illetve annak vezető tisztségviselőjére) vonatkozóan annak a Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló továbbműködéséről szóló döntése meghozatalának időpontjától, ennek hiányában közkereseti társaság és betéti társaság esetén 2015. március 15-től, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság és egyesülés esetén 2016. március 15-től kell alkalmazni. németh CsaBa A felszámolási kifogásról A hitelezőnek a felszámolás kezdő időpontját követően a jogvédelmi lehetőségei meglehetősen korlátozottnak mondhatóak. Bár a jogszabályok látszólag megannyi lehetőséget biztosítanak, de ezek vagy rendkívül komplex bizonyítási kötelezettséget raknak a hitelező vállára (lásd az 1991. évi XLIX. törvény, Cstv. 40. és 54. -ait) vagy egyébként csak feltételesen igénybe vehetőek [Cstv. 33/A. (1) bek., 63. (2) bekezdése és 63/A. (2) bekezdése]. Másrészt az is megjegyzendő, hogy az egyes jogorvoslati lehetőségek igénybevételéhez a hitelezőnek szüksége van elegendő információra ahhoz, hogy a megfelelő jogorvoslat igénybevételét és eredményességének valószínűségét megítélhesse. Ezen információkat pedig az esetek túlnyomó többségében tapasztalataim szerint a felszámolótól lehet beszerezni (a Cstv. 31. -ból is következően), aki viszont ezek átadására nem mindig hajlandó. Ezen felszámolói magatartást sajnálatos módon a Cstv. 5. körül kialakult bírósági gyakorlat nagyban segíti (lásd ÍH 2012.95., Fővárosi Ítélőtábla 12. Fpkf. 44.436/2011/2., Szegedi Ítélőtábla Fpkf. I. 30.020/2004/2. sz. és az Fpkf. I. 30.489/2004. sz. döntéseit, BH 1997.412.). A fentiekre tekintettel a felszámolási eljárás során kiemelt jelentősége van a hitelező számára a Cstv. 51. -ában szabályozott kifogásnak (a továbbiakban: kifogás). A felszámolási kifogással történő igényérvényesítéssel szemben tudatosan, ill. nem tudatosan azonban a felszámolók és a bíróságok több akadályt is gördítenek. Jelen tanulmányban kizárólag a Cstv. 51. -ban szabályozott jogorvoslati eszközt és annak gyakorlati igénybevételi nehézségeit fogom ismertetni (A bírósági döntéseket Juhász László: A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönyve. II. kötet. Novotni Kiadó. 2012. c. munkájából, a HVG-ORAC Kiadó Jogtudor programjából, a Wolters Kluwer Ügyvéd Jogtárból és a http://www. lb.hu/hu/fizkepugy c. honlapon rendelkezésre álló esetekből merítettem). 14 gazdaság és Jog

1. A felszámolási kifogás jogi szabályozása A kifogás jogszabályi környezetét a Cstv. 51. -a jelenti. Eszerint a felszámoló jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása ellen a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül a sérelmet szenvedett fél, valamint a hitelezői választmány, a hitelezői képviselő a felszámolást elrendelő bíróságnál kifogással élhet. Az adós nevében kifogást a 8. (1) bekezdésében meghatározott szervek képviselője nyújthat be. A kifogást a hitelező benyújthatja önállóan vagy a hitelezői választmány, ill. hitelezői képviselő által is, de akár hitelezői képviselőként, sőt akkor is, ha még nincs is nyilvántartásba véve a felszámoló által, mint hitelezői igénnyel rendelkező hitelező, de jogvédelmi érdeke mégis bizonyíthatóan fennáll (ezzel kapcsolatban lásd: ÍH 2015.41. sz. döntést és a Pécsi Ítélőtábla Fpkhf. IV. 40 289/2014/2. sz. döntését). Az a hitelező, akinek követelése már megtérült, nem jogosult kifogás előterjesztésére (Szegedi Ítélőtábla Fpkhf. I. 30.418/2006.). Harmadik személy (például a felszámolási pályázaton részt vevő ajánlattevő BDT 2006.1311.) részéről benyújtott kifogás esetében azonban a bíróságok szigorúan vizsgálják a közvetlen (anyagi) jogi érdek fennállását (Szegedi Ítélőtábla Fpkf. I. 30.212/2014., lásd például az adós tagja által benyújtott kifogással kapcsolatban a létező jogi érdek követelményét, Pécsi Ítélőtábla Fpkhf. IV. 40.289/2014/2. sz. döntését és a BDT 2009.2031. sz. döntést), tehát azt, hogy a kifogás előter jesztője a döntés által a felszámolás alatt jogot szerezhet vagy kötelezettségtől szabadulhat (BDT 2006.1455.). Erre tekintettel elképzelhető, hogy a Cstv. 28. (2) bekezdésének f) pontja szerinti 40 napos határidőről lecsúszó, de a 180 napos jogvesztő határidőben igényét bejelentő hitelező számára a bíróság nem lát lehetőséget a kifogás előterjesztésére a kereshetőségi jog hiánya miatt, ha a felszámolási vagyonra és a határidőben bejelentett hitelezői igényekre tekintettel a kifogásoló hitelező felszámolási eljárásbeli helyzetét a kifogás eredményessége esetén sem érintené érdemben. A joggyakorlat sokszínűségére jellemző ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság Gfv. X. 30.442/2010/7. sz. döntése, miszerint a hitelező kifogásolási joga abban az esetben is megalapozott lehet, ha az adósnak nincs semmilyen vagyontárgya, melyből egyáltalán kielégítést kaphatna a hitelező. E döntés értelmében ugyanis a potenciális érdeksérelem is elegendő, mivel a felszámolási eljárás további menetében, továbbá egy esetleges vagyonrendezési eljárásban történhetnek olyan események, amelyek a hitelező érdeksérelmét utólag közvetlenné tehetik (pl. az adósnak a kielégítésre lehetőségét nyújtó újabb vagyontárgya válik ismertté). A másodfokú eljárásban azonban a fellebbezésre jogosultak köre korlátozott, és a közvetlen jogi érdekkel rendelkező harmadik személy vagy bejelentett és viszszaigazolt hitelezői igénnyel rendelkező is csak abban az esetben fellebbezhet, ha a kifogást ő terjesztette be [Cstv. 51. (4) bek., BH 2007.345.]. A felszámoló azonban nem minősül harmadik személynek, őt az adós képviselőjének kell tekinteni (Fpkf. VII. 30.037/2015/4.). A gyakorlati problémák túlnyomórészt nem a kifogás benyújtójának személyével, hanem sokkal inkább a jogorvoslati határidővel és a jogorvoslattal érintett felszámolói intézkedéssel, ill. mulasztással, mint a kifogás tárgyával kapcsolatban merülnek fel, melyekre a további fejezetekben részletesen ki fogok térni. A kifogást a felszámolást elrendelő bíróságon kell előterjeszteni, e jogorvoslat illetékköteles [1990. évi XCIII. törvény 43. (8) bek.]. A törvény értelmében a bíróság a kifogás felől soron kívül, de legfeljebb 30 napon belül határoz. Azon túlmenően, hogy ezt az illuzórikus határ - időt a bíróságok a számomra ismert esetek tanúsága szerint nem képesek betartani, maga a törvény biztosít két határidőt haladéktalan és 30 napos a bíróság részére, továbbá a 30 napos határidő meghosszabbodására is lehetőséget ad, ha a kifogásban foglaltakkal kapcsolatban bizonyítási eljárás lefolytatása szükséges [Cstv. 51. (2) bek.]. A törvény kötelezi (!) az eljáró bíróságot a kifogással érintett intézkedés végrehajtásának felfüggesztésére (mely bírósági döntés ellen nincs külön jogorvoslati lehetőség), amennyiben a kifogás elbírálása során bizonyítás felvétele válik szükségessé, azaz a kifogásról hozandó bírósági döntés meghozatala előreláthatólag elhúzódik. Ez ideiglenesen például vagyonfelosztás esetén segíthet a jogszerűtlenséget tapasztaló hitelezőnek, de mulasztás esetén (például a vagyontárgy nem értékesítése, tájékoztatás meg nem adása, közbenső mérleg meg nem küldése) sajnos nem jöhet szóba. A kifogásról szóló bírósági döntés vonatkozásában az eljáró bíróság rendelkezési lehetőségei ennek következtében a kifogásban előterjesztett kérelmek is a törvény értelmében [Cstv. 51. (3) bek.] korlátozottak (4 eset). Az eljáró bíróság: 1. az alaptalan kifogást elutasítja, 2. a megalapozott kifogás esetén pedig: 2.1. a felszámoló intézkedését megsemmisíti és az eredeti állapotot helyreállítja, 2.2. a felszámoló intézkedését megsemmisíti és a felszámoló részére új intézkedés megtételét írja elő, 2.3. a fentieken túlmenően, amennyiben a kifogás a felszámolási költségként való elszámolással függ össze, a bíróságnak erre irányuló kérelem (!) esetén arra is lehetősége van, hogy a jogellenesen felszámolási költségként elszámolt összegnek az adós vagyonába történő megfizetésére is kötelezze a felszámolót (mely törvényi rendelkezéssel álláspontom szerint szemben áll a Kúria Gfv. VII. 30.147/2012/4. számú határozata). A Cstv. másutt ugyan, de szabályoz még egy következményt az eredményes kifogás esetében: a felszámoló felmentését, ami azonban csak súlyos vagy ismétlődő jogszabálysértés esetén alkalmazandó [Cstv. 27/A. (7) bek.]. A fentiekre tekintettel megállapítást a kifogásban nem lehet kérni (Gfv. X. 30.266/2011/6., BH 1998.396., Fővárosi Ítélőtábla 12. Fpkf. 45.350/2011/3., 3/2010. számú PJE határozat indokolásának III. pontja) és az eljáró bíróságot reformációs jogkör sem illeti meg. gazdaság és Jog 15

A kifogásról döntő bírósági határozat ellen a közléstől számított tizenöt napon belül fellebbezésnek van helye [Cstv. 51. (4) bek.], ezt követően pedig a felülvizsgálati kérelem benyújtásának sincs törvényi akadálya [Cstv. 6. (3) bek., 1952. évi III. tv. (Pp.) 270. (2) bek.], természetesen a Pp.-ben foglalt korlátok figyelembevétele mellett [271. (2) bek.]. Ezért, még ha például a vitatott értékesítéssel érintett targonca vételára el is éri a hárommillió forintot, de a hitelezőt ebből csak 1 millió forint illetné meg a Cstv. 49/D. (2) bekezdése alapján (és ez a vitatott értek az adott jogvitában), akkor a Kúriára nem lehet rendkívüli jogorvoslatot benyújtani. A rendes és rendkívüli jogorvoslat benyújtására csak a kifogásoló fél és a felszámoló jogosult, harmadik fél nem (BH 2007.345.). A jogerős bírósági döntést végre nem hajtó, azaz a kifogásnak helyt adó jogerős bírósági döntésnek eleget nem tevő felszámolónak azzal kell számolnia [Cstv. 51. (5) bek.], hogy a bíróság ebben az esetben felmenti és új felszámolót rendel ki (itt nincs mérlegelési lehetősége a bíróságnak), és kötelezheti a felszámolót az ezzel járó költségek viselésére, valamint a díját is csökkentheti. A bíróság az erről szóló jogerős végzését elektronikus úton megküldi a felszámolók névjegyzékét vezető szervnek. Ennek az a jelentősége, hogy a névjegyzékben maradáshoz szükséges felszámolói pályázat elbírálását hátrányosan érinti, illetve a névjegyzékből való törléshez is vezethet [114/2006. (V. 12.) Korm.r. 3. (1) bek., 3. (6) bek. dc) és dg) pont, (8) bek. a) és b) pontja, 5. (1) bek. g) pontja, III. sz. melléklet II.4. és II.9. pontjai]. 2. A kifogásolás gyakorlati akadályai Mint fent már említettem, több körülmény is akadályozza azt, hogy a kifogás teljes mértékben be tudja tölteni a jogvédelmi funkcióját a felszámolási eljárásban. Ezen körülmények közül a legfontosabbakat és leggyakoribbakat válogattam össze, melyekkel a gyakorlatban találkozni lehet. 2.1. A kifogásolási határidő A fent ismertetett jogszabályi rendelkezés értelmében nyolc napon belül van helye a kifogás benyújtásának, a határidő kezdő időpontja pedig a jogsértésről való tudomásszerzés. Bár e határidő nem jogvesztő eljárási határidő (lásd a Kúria 2/2015. sz. PJE határozatát), mégis rendkívül sok jogértelmezési probléma és gyakorlati nehézség származik belőle. (i) A jogorvoslati határidő rövidsége a kifogás előterjesztését többnyire nem zárja ki teljes mértékben, viszont rendkívül és indokolatlanul korlátozhatja. (ii) Nem világos, hogy ha a határidő a tudomásszerzéstől indul, akkor például az adott vagyontárgyat nem értékesítő, illetve a vagyonértékesítést követően a zálogjogosult hitelezővel el nem számoló felszámoló a kifogásolási határidő lejártával már nyugodtan hátradőlhet-e, mondván, hiába áll fenn azóta is folyamatosan a jogsértő mulasztás. Ha ugyanis a hitelező nyolc napon belül a felszámoló számára előírt határidő lejártát nem vette észre, akkor a fentiek elfogadása esetén nincs több jogorvoslati lehetőség a felszámolási eljáráson belül. (iii) Nem egyértelmű a bírósági joggyakorlat abban a tekintetben sem, hogy a kifogásolási határidőt mennyiben érinti az, ha a hitelező a bírósági út igénybevétele nélkül, először közvetlenül a felszámolóval kívánja rendezni a jogvitát. (iv) Nem tisztázott teljes mértékben a bírósági joggyakorlatban, hogy mi a tudomásszerzés időpontja, azaz mely időponttól kell számítani a nyolc napot. Ad (i) A kifogásolási határidő a polgári perrendtartásban szabályozott rendes jogorvoslati határidőnek [Pp. 234. (1) bek.] nagyjából a fele. E határidőn belül a hitelezőnek: 1. házon belül, adott esetben a jogtanácsos vagy más, jogi végzettségű munkatárs bevonásával fel kell mérnie a kifogás benyújtásához fűződő érdekét, 2. az 1. pont eredményétől és a hitelező döntésétől függően konzultálnia kell külső jogi szakemberrel (ügyvéd) a kifogás tárgyát képező vélt vagy valós jogsértésről, 3. az 1 2. pontok eredményétől függően, a Cstv. 22. (3) bekezdésére is tekintettel gondoskodnia kell jogi képviseletéről (bár vitatott, hogy a kötelező jogi képviselet csupán a felszámolás elrendelése iránti kérelmére vagy a teljes felszámolási eljárásra vonatkozik-e; tapasztalataim szerint van olyan törvényszék, ahol a jogi képviselet meglétét megkövetelik a kifogást benyújtójától és van, ahol elegendő például az ügyintéző banki munkavállalók által aláírt kifogás, illetve megjelenés egy esetleges személyes meghallgatáson), 4. elő kell készítenie a kifogást tartalmazó beadványt és ezt a postán legkésőbb a tudomásszerzést követő nyolcadik napon fel kell adnia [lásd Pp. 105. (4) bek.]. E határidő rövidségére (amit a Kúria is elismer a 2/2015. sz. PJE határozatában, indokolás III. pontjának utolsó előtti bekezdése) én racionális magyarázatot nem találok és a felszámolási eljárásban a bíróság és a felszámoló számára előírt határidők mértékére tekintettel még méltánytalannak is vélem a hitelező szempontjából. A jogviták mielőbbi elbírálását és a felszámolás mielőbbi lezárását a kifogás véleményem szerint nem érinti, hiszen a hitelezőnek is az az érdeke, hogy a kifogása alapján induló eljárás mielőbb lezáruljon. Ezt biztosítja a kifogásolási eljárás során hozandó bírósági döntésre vonatkozó eljárási határidő is [Cstv. 51. (2) bek.]. Másrészt amennyiben a felszámolási eljárás már a befejezés fázisában van, akkor a jogorvoslat (kifogás) lehetőséget külön szabályozza a törvény [Cstv. 56. (1) bek.], mely esetben a kifogásolási határidő már jogvesztő. Megjegyzendő, hogy a zárómérleggel és a vagyonfelosztási javaslattal szemben benyújtható kifogás határidejét is jóval hosszabb, harminc napban 16 gazdaság és Jog

biztosította a jogalkotó, továbbá a jelen tanulmány tárgyát képező kifogás ellen igénybe vehető fellebbezési, ill. felülvizsgálati határidőt sem rövidítette le. Hangsúlyoznám, hogy a nyolc napos határidő a jogorvoslati jogot nem vonja el a hitelezőtől [bár kivételes eseteket el tudok képzelni, lásd a lenti (ii) pontot], tehát az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. es 13. cikket első látásra nem sérti, de a gyakorlatban mégis jelentősen korlátozza, ami megalapozhatja Magyarország terhére az egyezménysértést. Ad (ii) Nyilvánvalóan nem lehetett az a törvényhozó szándéka, hogy a felszámoló jogsértései (mulasztásai) szankció nélkül maradjanak. Tapasztalataim szerint azonban a bíróságok a felszámoló számára előírt törvényi határidőket [például a felszámolási vagyon értékesítésére vonatkozóan, Cstv. 49. (2) bek., vagy a hitelezői gyűlés összehívására vonatkozóan, Cstv. 39. (1) bek., vagy épp a közbenső mérleg elkészítésére vonatkozóan, Cstv. 50. (2) bek.] a kifogást előterjesztő hitelezőn kérik számon, és amennyiben a kifogás nem érkezett be a felszámoló számára az adott intézkedés elvégzésére előírt törvényi határidő lejártát követő naptól számított nyolc napon belül, akkor a felszámoló mulasztása a felszámolási eljáráson belül megtorlatlan marad. Ezzel kapcsolatban a józan ész és az Alaptörvény 28. cikkének nyilvánvaló sérelmén túl az is problémaként említhető, hogy a hitelező legtöbbször nincs is abban a helyzetben, hogy megítélhesse, a felszámoló a törvényi határidőn belül eleget tett-e kötelezettségének. Azt például, hogy a felszámoló a Cstv. 48. (1) bekezdése szerint azok esedékességekor hajtotta-e be az adós követeléseit, az esetek túlnyomó többségében csak a felszámoló tudja. Azt is a felszámoló tudhatja csak, hogy a felszámolás kezdő időpontjától számított egy éven belül elkészítette a közbenső mérleget, csak épp annak megküldéséhez szükséges adminisztratív feladatok miatt nem szerzett erről a kifogásolni készülő hitelező tudomást ezen határidőn belül. A felszámoló számára előírt határidők figyelésére továbbá a hitelezőknek sok esetben nincs is kapacitásuk. Megjegyzendő továbbá, hogy a mulasztás elleni kifogásolást sok esetben maga a felszámoló akadályozza meg, aki a határidőn belül érdeklődő hitelező számára a kért tájékoztatást csak a kifogásolási határidő lejártával adja meg vagy egész egyszerűen arra hivatkozik, hogy a Cstv. 5. alapján nem köteles részletes tájékoztatás adására, ezt a hitelező majd a közbenső mérlegben, ill. a közbenső jelentésben fogja megkapni (vagy ott sem, hanem mehet iratbetekinteni). Csak épp ekkor már tekintettel a szigorú nyolc napos kifogásolási határidőre késő. Ad (iii) A kifogásolás és ezáltal a bírósági út igénybevétele (más oldalról közelítve a felszámolási bíróság leterheltségének növelése) a hitelezőnek sem érdeke. A hitelező abban érdekelt, hogy az adott jogvitát a felszámolóval közvetlenül és minél gyorsabban lezárhassa és így a felszámolási eljárás mielőbb lezáruljon, követelése (legalább részben) megtérüljön, vagy az számviteli értelemben leírható legyen [2000. évi C. tv. 65. (7) bek.], a képzett céltartalék pedig felszabadítható legyen [2000. évi C. tv. 15. (8) bek., 41. (2) bek., 77. (3) bek. a) pontja]. Ennek a törekvésnek azonban gátját jelenti és a bírósági kifogásolási ügyek megszaporodásához fog vezetni, ha a bíróságok az adott jogsértésről tudomást szerzett hitelező esetében nem értékelik a hitelező javára azt a körülményt, hogy a hitelező azért nem nyújtott be kifogást a törvényi határidőben, mert a jogvitát közvetlenül a felszámolóval kívánta rendezni. Vannak mindenesetre hitelezői szempontból pozitív döntések, melyek értelmében nem veszhet el a hitelező kifogásolási joga akkor, ha először a felszámolóhoz fordult jogsérelme orvoslása végett. A BDT 2015.3290. számon közzétett eseti döntésében a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a kifogás előterjesztésére nyitva álló határidő, abban az esetben, ha a felek (értsd: a felszámoló és a hitelező) között egyeztetés zajlik, a felszámoló végleges álláspontjának közlésétől számítandó (Fővárosi Ítélőtábla 12. Fpkf. 44 095/2014/4.). Az eset különlegessége, hogy a hitelező álláspontját úgy is elfogadta az ítélőtábla, hogy a felszámoló számára január végén megküldött egyeztető levelet követően a felszámoló válaszának hiánya miatt a hitelező csak március elején küldött egy újabb levelet. Kiemelendő e körben a Legfelsőbb Bíróság BH 2002.240. számú eseti döntése és a Pécsi Ítélőtábla joggyakorlata is (ÍH 2011.135.). A Pécsi Ítélőtábla előbbi határozata értelmében nem eshet a hitelező terhére az a körülmény, ha a jogvitát először bírósági út igénybevétele nélkül közvetlenül a felszámolóval próbálja megoldani. A BH 2002.240. számú eseti döntés szerint pedig a Legfelsőbb Bíróság is azon az állásponton van, hogy nem esik el a kifogásolás jogától a felszámolóval közvetlenül egyeztető hitelező, ha az egyeztetés során a felszámolótól álláspontja megváltozását kérte és remélhette. Kérdéses ugyanakkor véleményem szerint, hogy mi van abban az esetben, amikor a felszámoló jogsértése egyértelműen kitűnik például az adott közbenső mérlegből. Ezzel kapcsolatban pedig a közbenső mérleg kifejezetten utal a felszámoló álláspontjára, illetve abból kitűnik, hogy a felszámoló álláspontja határozott és megváltoztathatatlan. Más szóval, a felszámolóval történő egyeztetés igénybevételéhez és így kifogásolási határidő kitolódásához megköveteli-e a bírósági joggyakorlat, hogy volt-e egyáltalán az adott esetben esély a bíróságon kívüli vitarendezéshez (lásd pl.: az ÍH 2011.135. sz. döntésben az első- és másodfokú bíróság eltérő álláspontját). A BH 2002.240. sz. döntésből véleményem szerint az következik, hogy a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint vizsgálni kell azt, hogy a hitelező a felszámoló jogi álláspontjának megváltozását a levelezés során remélhette-e és ha igen, milyen időpontig. Ad (iv) Ugyancsak kardinális kérdés, hogy mit tekintünk a tudomásszerzés időpontjának, hiszen a kifogásolási határidő ettől kezdődik. A kifogásolási határidő betartását, illetve a tudomásszerzés időpontját a kifogást előterjesztő fél köteles az eljárásban igazolni, ill. bizonyítani (EBH 2001.450.). A Kúria joggyakorlata szerint a tudomásszerzés időpontjának csak az tekinthető, amikor a felszámoló megfelelően tájékoztatta a hitelezőt a kifogásolni kívánt jogszabálysértésről, illetve annak körülményeiről (Gfv. X. 30.059/2009/4.). Ha a gazdaság és Jog 17

jogszabálysértés gyanújára a hitelező a közbenső mérlegből következtethet, azonban a kifogás benyújtását megalapozó információk teljeskörűen csak a közbenső mérlegre tett észrevételek alapján kapott felszámolói válasz és az ehhez megküldött dokumentumok alapján állnak a hitelező rendelkezésére, akkor nincs akadálya, hogy az információk teljes körű rendelkezésre állását követő nyolc napon belül kifogást nyújtson be (Gfv. VII. 30.007/2014/4.). Tapasztalataim szerint ugyanakkor továbbra is nyitott kérdés, hogy mikor tekinthető úgy, hogy a kifogás benyújtásához szükséges információk teljes mértékben rendelkezésre állnak. Az eljáró bíróságok ugyanis a kifogás kapcsán is elsősorban azt vizsgálják (és az ügyteher mérséklésére tekintettel annak felderítésében érdekeltek), hogy van-e olyan eljárási akadály, melynek következtében a kifogás érdemi vizsgálat nélkül elutasítható. Ezért véleményem szerint a kifogásoláshoz elengedhetetlen információk teljes körű rendelkezésre állását szűken fogják értelmezni. Problémának tartom továbbá, hogy amennyiben a kifogásolási eljárás megindításakor a hitelező rendelkezésére álló információk alapján egyértelműnek tűnik a jogsértés, azonban a kifogásolási eljárásban a hitelezőnek addig a kellő tájékoztatást meg nem adó felszámoló például egy bérleti szerződéssel igazolja, hogy a másik hitelező számára fennálló törvényi zálogjog alapján (mely időben előbb keletkezett, mint a kifogásoló hitelező zálogjoga) mégis jogszerű volt a másik hitelező számára végrehajtott kifizetés, ez esetben az okafogyott kifogás visszavonása esetén a törvény az eljárási költségek tekintetében a hitelezőt sújtja [Pp. 160. (1) bek., 1990. évi XCIII. törvény 43. (8) bek., 58. (1) es (2) bekezdése]. Ugyancsak megtorlatlan marad és a költségviselés szempontjából a kifogásoló terhére esik a felszámolói jogszabálysértés illetve mulasztás, ha akár a kifogás benyújtásának hatására, akár nem a felszámoló a kifogásban foglaltaknak eleget tesz (lásd pl. a BDT 2008.1771. sz. döntést). 2.2. A kifogás és a Cstv. 50. (5) bekezdése szerinti észrevételek viszonya Nem egyértelmű a bírósági joggyakorlat abban a tekintetben sem, hogy közbenső mérleg esetén pontosan hol vannak a határok a Cstv. 50. (5) bekezdése szerinti hitelezői észrevételek és a kifogás között. Ez már csak amiatt is fontos kérdés, mert eltérő határidők (nyolc illetve tizenöt nap) alkalmazandóak e két intézményre, illetve más címzettnek (bíróság vagy felszámoló) is kell ezeket megküldeni. A közbenső mérleg célja egyértelműen az, hogy az adós gazdasági-vagyoni helyzetéről a törvényben meghatározott időközönként egy pillanatnyi képet adjon a hitelezők számára. A közbenső mérleggel szemben nem kérhető számon az abban szereplő számszaki adatok alapjául szolgáló események jogszerűsége, tehát például az, hogy a felszámoló egy nem privilegizált hitelezőnek teljesített kifizetést a zálogtárgy értékesítéséből befolyó összegből. A közbenső mérlegnek ugyanis számszaki, ill. számviteli értelemben kell meg felelnie a valóságnak, azaz a vizsgálandó kérdés a közbenső mérleggel szemben az, hogy az egyes mérlegsorok számviteli értelemben alátámaszthatóak-e, a mérlegsorok alapjául szol - gáló gazdasági események a valóságban megtörténtek-e, illetve a közbenső mérleg a jogszabályban ezzel kapcsolatban kifejezetten rögzített követelményeknek megfelel-e. Az, hogy az adott mérlegsor alapjául a felszámoló jogszabálysértése szolgál, a közbenső mérleg számviteli helyességétől független kérdés [Cstv. 50. (1) bek., 52. (3) és (4) bekezdése, 225/2000. (XII. 19.) Korm.r., lásd az ÍH 2012.45., ÍH 2012.95. és az ÍH 2006.42. sz. döntést és a Fővárosi Ítélőtábla Fpkf. 44.846/2008/3. sz. döntését]. Főszabály szerint ugyanakkor a bírósági joggyakorlat az egyes számviteli események bizonylatokkal történő alátámasztását nem követeli meg a közbenső mérleg jóváhagyásakor, kizárólag ha a közbenső mérlegben foglaltakat az eljáró bíróság nem tartja összefüggőnek, elfogadhatónak (Gfv. X. 30.232/2012/9.). Sajnálatosnak tartom, hogy egyes, a joggyakorlatban megjelent álláspont szerint a felszámolót a közbenső mérleggel kapcsolatban sem terheli a hitelezővel szemben olyan kötelezettség, hogy az egyes, felszámolás alatt történt jogügyletekről egyenként beszámoljon a hitelezőnek; a felszámolót a közbenső mérleg elkészítésekor is a Cstv. 5. kapcsán a joggyakorlat által elismert általános pénzügyi-gazdasági adatszolgáltatási kötelezettség terheli csak (ÍH 2012.95.). Ennek az álláspontnak azonban véleményem szerint ellentmond a közbenső mérleg célja és a jogszabály szövege is [Cstv. 50. (1) bek., 225/2000. (XII. 19.) 7. (7) bek.]. A közbenső mérlegből a hitelező olyan, a felszámoló által elkövetett jogsértésről is tudomást szerezhet, melyet nem a Cstv. 50. (5) bekezdése, hanem az 51. keretében tud orvosolni. A fentiek következtében téves az az álláspont, hogy a közbenső mérlegben, illetve a közbenső jelentésben foglaltakkal szemben csak egyetlen jogorvoslatnak [Cstv. 50. (5) bek.] van helye (bár van tudomásom ellenkező bírósági döntésekről, lásd például a BH 2001.490. és BH 2004.248. sz. döntést, a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumának 2. Fpkh.01-14-000611/3. sz. határozatát vagy a BDT 2005.1163. sz. döntést; emellett vannak tévesen értelmezett és hivatkozott bírósági döntések, lásd az EBH 2004.1133. sz. határozatot). Félrevezetőnek tartom azt az egyes bírósági döntésekben megjelent álláspontot is, mely szerint a kifogás és a Cstv. 50. (5) bek. szerinti észrevételek közötti megkülönböztetés alapja az, hogy a kifogással érintett jogszabálysértés független-e a közbenső mérlegtől vagy nem (BH 2005.153.). Az irányadó bírói gyakorlat ezzel szemben egyértelműen leszögezte, hogy a közbenső mérleg keretében a bíróság a mérleg számviteli helyességét vizsgálja, míg az egyes mérlegsorok alapjául szolgáló felszámolói intézkedés, illetve mulasztás már a Cstv. 51. -a keretében vizsgálandó (ÍH 2012.45., ÍH 2005.176., Legfelsőbb Bíróság Fpk. VIII. 32.275/1999/2.), azaz a közbenső mérleg kifogás benyújtását is megalapozhatja. Kérdésként merült fel a gyakorlatban az is, hogy egy, a bíróság által jogerősen jóváhagyott közbenső mérleget követően a hitelezőnek joga van-e kifogást tenni a mérlegidőszakkal érintett felszámolói intézkedés- 18 gazdaság és Jog

sel szemben. A Kúria ezzel kapcsolatban azt az álláspontot képviseli, hogy amennyiben a jogszabálysértő cselekményről, illetve mulasztásról a hitelező teljeskörűen csak a közbenső mérleg jóváhagyását követően értesült, akkor nincs akadálya a kifogás benyújtásának (Gfv. X. 30.059/2009/4.; ugyanez a Fővárosi Ítélőtábla álláspontja is: 12. Fpkf. 45.002/2011/2.), azaz a közbenső mérlegnek nincs ítélt dolog hatálya (Gfv. X. 30.099/2010/5., EBH 2011.2333.). Másképp értékelendő ugyanakkor a közbenső mérleg részét képező vagyonfelosztási javaslat, mely esetében ahhoz anyagi jogerő kapcsolódik (Gfv. X. 30.099/2010/5.). Amennyiben utólag merül fel bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a vagyonfelosztás jogszerűtlenül történt, úgy a Cstv. 54. alapján a hitelező kártérítési pert indíthat a felszámoló ellen, de kifogást már nem nyújthat be. Fontos ugyanakkor arra is utalni, hogy a közbenső mérleg a hitelező kifogásolási jogát nem éleszti fel, amennyiben a közbenső mérleg által tartalmazott eseményről a hitelező már jóval korábban tudomást szerzett (Fővárosi Ítélőtábla 12. Fpkf. 44.936/2011/2., Szegedi Ítélőtábla Fpkf. I. 30.185/2005.). 2.3. A kifogásolható intézkedések és mulasztások köre A kifogás nem szolgál univerzális jogvédelmi eszközként a felszámolási eljárásban. A kifogás kizárólag a felszámoló egyoldalú intézkedése vagy mulasztása ellen vehető igénybe, feltéve, hogy a kifogás alapja pénz vagy pénzben kifejezett követelés. Kellő pontossággal meg nem jelölt, állítólagos jogszabálysértések nem szolgálhatnak a kifogás alapjául, mint ahogy vitás jogértelmezési kérdés elvi elbírálására sincs ezen eljárás keretében lehetőség konkrét felszámolói intézkedés hiányában (BH 2002.199.). A jogvédelmi érdek fennállása tehát a kifogás igénybevételének feltétele. Ezért például a joghatás kiváltására önmagában alkalmatlan, a felszámoló jogi álláspontját tükröző levél, illetve felszólítás sem támadható kifogással (ÍH 2011.135.). A jogsértés veszélye ugyancsak nem alapozhatja meg a kifogást, hanem azt, mind idő előttit a bíróság érdemi vizsgálat nélkül el fogja utasítani [Cstv. 6. (3) bek., Pp. 130. (1) bekezdésének f) pontja, ÍH 2012.95.]. Bizonyos esetekben azonban a kifogás eredményességének épp az a gátja, ha azt a hitelező túl későn nyújtja be (például a jogszerűtlenül lefolytatott pályázati eljárást követően a felszámoló már megkötötte az adásvételi szerződést, és a Cstv. 51. (3) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények alkalmazásának már nincs helye (EBH 2001.450., EBH 2000.231., EBH 2002.672., BDT 2006.1311.; a felszámoló felmentésének persze még ekkor is lehet helye: Győri Ítélőtábla 2/2005. sz. (XI. 11.) kollégiumi véleményének VI. pontja, ÍH 2005.88, ÍH 2006.41). A kifogásolási eljárás keretében nincs lehetőség arra sem, hogy a felszámoló tevékenységének gazdaságosságát (gazdasági értelemben vett racionalitását) vizsgálja a bíróság (ÍH 2006.41., ÍH 2012.45., ÍH 2012.95.). Ebből következően a felszámolót nem lehet perindításra sem kötelezni, hiába véli úgy a hitelező, hogy az adós felszámolási vagyona ezáltal növekedne (EBH 2002.672., BH 2002.27.). Másrészt a kifogással érintett jogvitának a felszámolási bíróság hatáskörébe kell esnie. A felszámolási eljárásban eljárni jogosult bíróság hatáskörébe nem tartozó jogviták (például a birtokvédelem ÍH 2015.41., birtokvita BH 2000.220., felszámoló elleni kártérítési igény BH 1997.410., BDT 2010.2225., a nem pénzjellegű követelésekre vonatkozó jogvita BDT 2012.2691., a felszámolási vagyonba nem tartozó vagyontárggyal kapcsolatos igény BDT 2005.1183., BDT 2009.1989., Pfk. VI. 31.809/2000/2., BDT 2006.1386., a felszámoló által jogszerűtlenül kifizetett hitelezői igény ÍH 2011.135., adásvételi szerződés érvénytelenségének megállapítása EBH 2000.231.) nem képezhetik a kifogás alapját. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy ellentétben a jogszerűtlenül kifizetett hitelezői igénynyel a jogszerűtlenül kifizetett felszámolói költség kapcsán kifogás nyújtható be [Gfv. X. 30.376/2010/2., Gfv. XI. 30.477/2008/5., Legfelsőbb Bíróság 3/2010. (X. 15.) PJE határozata]. Vannak olyan esetek is, amikor bár az adott jogvita a felszámolási bíróság hatáskörébe esik, de a kifogás benyújtására még sincs lehetőség (jogszerűtlen felszámolói intézkedés vagy mulasztás hiányában). Ilyen például az az eset, amikor az adósnak valaki tévesen utal át pénzösszeget; ennek visszakövetelését az adott személy hitelezőként, hitelezői igény benyújtásával, a Cstv.-ben megjelölt kielégítési sorrend figyelembevételével jogosult kérni (Győri Ítélőtábla, Fpkhf. 25.665/2005/2.). A felszámoló által vitathatónak minősített hitelezői igény kapcsán sincs kifogásnak helye, csupán abban az esetben, amennyiben a felszámoló a vitathatónak minősített hitelezői igényt elbírálás végett nem küldi meg a bíróságnak a Cstv. 46. (6) bekezdése szerint (BH 1996.659.). Megjegyzendő, hogy a jelenleg irányadónak tekinthető bírósági joggyakorlat szerint más hitelező hitelezői igényének besorolása kifogásolható, de a kifogásoló hitelező jogi érdekeltségét az eljáró bíróság vizsgálni fogja [EBH 2010.2154., Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2/2005. sz. (XI. 11.) kollégiumi véleményének V. pontja]. 2.4. A felszámoló tájékoztatási kötelezettsége a felszámolási eljárás során Az eredményes kifogás, illetve a kifogás kellő időben történő benyújtásának akadályát képezi az a bírósági gyakorlat is, ami a Cstv. 5. -a körül kialakult. Természetesen érthető, hogy a felszámoló munkájának és ezáltal a felszámolási eljárás lassítását megakadályozandó a bíróságok igyekeznek gátat szabni azon hitelezői kísérleteknek, melyek a felszámolótól folyamatos és részletes tájékoztatás adását igénylik. A bírósági gyakorlat értelmében (BH 2000.460.) erre a felszámoló nem köteles, a hitelezők részletes tájékoztatására a közbenső mérleg és a közbenső jelentés szolgál (bár a 2.2. pontban bemutatott ÍH 2012.95. szerint ezek sem). Bár véleményem szerint a BH 1997.412. számú eseti döntésben nem egyértelmű a Legfelsőbb Bíróság, mivel gazdaság és Jog 19

egyrészt elutasítja a hitelező kifogását, mely az egymillió forintot meghaladó értékhatárú és már megkötött adásvételi és engedményezési szerződések felszámoló általi átadására vonatkozik, azt mégsem vitatja, hogy a tájékoztatási kötelezettség az adósnak az adott időpontban fennálló általános gazdasági és pénzügyi helyzetére vonatkozik. Hogy mit jelent az aktuális, de mégis általános tájékoztatás, az a bírósági gyakorlatban folyamatos találgatásokra ad alkalmat. Ugyanakkor véleményem szerint nem hagyható figyelmen kívül, hogy a zálogjogosult hitelezőnek alapvető jogvédelmi érdeke fűződik ahhoz, hogy például a vagyonértékesítést követően a Cstv. 49/D. szerinti haladéktalan elszámolás megtörténjen, azaz a megtérült követeléséből származó pénzeszközökkel mielőbb rendelkezni tudjon. Ugyancsak jogvédelmi érdek fűződik ahhoz a jogvesztő határidőre tekintettel, hogy a hitelező a Cstv. 40. szerinti jogügyletekről, illetve az ezek alapján tett felszámolói intézkedésről (perindítás) kellő időben tudomást szerezzen [ellenkező esetben a perindításra előírt jogvesztő határidőből kifut a hitelező, Cstv. 40. (5) bek.]. Ennek azonban a jelenlegi bírósági gyakorlat akadályát képezi, mellyel a felszámolók tisztában is vannak és előszeretettel hivatkoznak is rá. Ezért a bíróságoknak álláspontom szerint az eddigi joggyakorlatukat részben meg kell változtatni és a döntés meghozatalakor a hitelező jogvédelmi érdekét kiemelten kellene figyelembe venniük. Ebből következően pedig kivételes esetekben a Cstv. 5. alapján a közbenső mérleg bevárását megelőzően is rá kellene bírnia a bírósági joggyakorlatnak a felszámolót, hogy legalább a Cstv. 5. a) pontja szerinti hitelezőt a kérelmének megfelelően tájékoztassa, amikor a hitelező tájékoztatási kéréséhez különösen méltányolható jogvédelmi érdek fűződik. 2.5. A bíróságok eljárási gyakorlata a kifogásolási eljárásokban az ügy érdemi vizsgálatakor A hitelező ugyanakkor abban az esetben is nehézségekkel szembesül, ha eljut odáig az eljárásban, hogy az eljáró bíróság a jogvitát érdemben vizsgálja. Ekkor ugyanis tapasztalataim szerint a bíróságok sok esetben nem tesznek mást, mint felhívják a felszámolót a kifogásra történő nyilatkozattételre, majd pedig a legutóbb nyilatkozatot tett fél nyilatkozatát továbbítja a bíróság nyilatkozattételi felhívással a másik félnek és a kifogásoló felet a számára továbbküldött nyilatkozat mellett végzésben hívja fel arra, hogy nyilatkozzon a kifogása fenntartásáról. Sajnos ezen esetben tehát a bíróságok szerepe a postás szerepében merül ki, érdemben a jogvitával nem foglalkoznak, hanem sok esetben a felek megegyezéséig, illetve a kifogástól történő elállásig kivárnak. Másrészt tapasztalataim szerint a bíróságok sok esetben ún. személyes meghallgatás [a felek meghallgatása ezen nemperes eljárásban, Cstv. 51. (2) bek.] kitűzésével kívánnak véget vetni a kifogásolási eljárásnak és a bírósági meghallgatás keretében próbálják az ügyet lezárni, abban reménykedve, hogy a felek közötti szóbeli egyeztetés segíthet abban, hogy a jogvita a bíróság további vizsgálódása nélkül lezárulhasson. Erre tekintettel a személyes meghallgatások száma a felszámolási eljárásokban megszaporodhat, mely körülmény az amúgy is leterhelt felszámolási ügyekben eljáró bíróság számára további problémát generál. Itt fontos felhívnom a figyelmet arra, hogy nem egyértelmű a bíróságok joggyakorlata abban a kérdésben, hogy a kifogás módosítása, illetve kiterjesztése megengedett-e a kifogásolási eljárás során. Egyszerű a helyzet, ha a hitelező a kifogásolni elmulasztott intézkedésre, illetve mulasztásra próbálja a kifogását módosítás útján ráilleszteni, vagy pontatlanul megjelölt kifogását változtatja meg e célból. Ez esetben a helyes álláspont egyértelműen az, hogy ez eljárásjogilag nem megengedett. Mi van azonban akkor, ha a kifogásolási eljárásban újabb felszámolói intézkedésről, illetve mulasztásról derül ki, hogy jogszerűtlen? Vagy mi van abban az esetben, ha a felszámoló a kifogásolási eljárás következtében visszavonja a kifogásolt intézkedést vagy épp intézkedik a kifogásolt mulasztás pótlásáról, azonban ezen új felszámolói intézkedés is jogszerűtlen? Megválaszolatlan egyelőre a kérdés, hogy ez esetben a már benyújtott kifogás módosításával folytatható-e a kifogásolási eljárás (ami perökonómiai szempontból és a kifogásolási jogvita mielőbbi lezárása szempontjából is észszerű lenne) vagy a hitelezőnek új kifogást kell benyújtania a felszámolási bíróságra. A Pp. 146. (5) bekezdésének b) pontja alapján én az első álláspontot tartom helyesnek. Továbbá, ha a kifogásolási eljárás folyamán további felszámolói jogszerűtlenség(ek) re derül fény, abban az esetben véleményem szerint a Pp. 146. (1) bekezdése alapján nincs akadálya annak, hogy a kifogásoló fél az eredetileg benyújtott kifogását ezekre is kiterjessze. A Cstv. 6. (3) bekezdése ugyanis nem tartalmaz az általános polgári eljárásjogi szabályoktól eltérő rendelkezést. A másodfokú eljárásban az általános peres eljárásjogi szabályok szerint a kifogás megváltozatására azonban már nincs mód [Pp. 247. (1) bek., BH 2000.122., BH 2001.491.]. Álláspontom szerint mind a jogalkotónak, mind a jogalkalmazó bíróságnak van teendője a jövőben annak kapcsán, hogy a felszámolási kifogás, mint elsődleges hitelezői jogvédelmi eszköz a felszámolási eljáráson belül e szerepét betölthesse. A kifogásolási határidő mértékének növelése egyértelműen jogalkotói feladatot igényel, a többi kifogásolási akadályt (értve ez alatt elsősorban a kifogásolási határidő kezdetének kellő tisztázását) azonban véleményem szerint a bírósági gyakorlat egymaga is képes lehet elhárítani és ezáltal a felszámolási eljárás voltaképpeni céljához [Cstv. 1. (3) bek.], valamint a felszámolási eljárás jogszerűségéhez hozzájárulni. 20 gazdaság és Jog

CseRBa LaJos A vadászatról * A vad védelméről és a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény megújításáról tartott szakmai konzultációt a Magyar Jogász Egylet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete. A konferencia résztvevői Németh János professzor emeritus, Simon Attila államtitkár, Horváth Ákos az NFA jogi főigazgatója, Pecsenye Csaba törvényszéki kollégiumvezető bíró részben szóban részben írásban fejtették ki szakmai véleményüket a törvénytervezetről. A jogszabály ugyan hatályba lépett, de a két, írásban leadott értekezés aktualitását nem veszítette el, csak mondanivalójának célja módosult; ma már nem a jogalkotó felé intézett javaslat, hanem a jogalkalmazók irányában megfogalmazott problémahalmaz, amely nem csupán a vadászatról, a környezetvédelemről, de annak az állami tulajdonban lévő vadászterületek gazdálkodásáról is hordoz üzenetet. A zempléni Rókabércen megtartott ankéton mintegy ötven fő vett részt, földtulajdonosok, hivatásos vadászok, vadászattal, vadászati joggal foglalkozó jogászok, a központi közigazgatás témaérdekelt vezetői, akik kifejtették közös igényüket, miszerint a hatálybalépést követő egy év múlva vegyék vizsgálat alá, hogy a törvény elérte-e szándékolt hatását. 1. Horváth Ákos előadása: Horváth Ákos előadásában kifejtette, hogy a földre vonatkozó privatizációs szabályozás azt eredményezte, hogy tulajdonosi szervezet szerint megkülönböztetünk állami tulajdonú és magán tulajdonban lévő területeken folytatott vadászati tevékenységet, honosított vadászati jogot. Ebből a Nemzeti Földalapba tartozó, erdő művelési ágban nyilvántartott kizárólagos állami tulajdonú terület 1 030 382 ha, osztatlan közös tulajdonú terület 147 745 ha, azaz összesen 1 045 127 ha térmértékű terület. A Nemzeti Földalapba tartozó földrészleteket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet az ingatlanok tulajdonjogának átruházása nélkül az alábbi módokon és jogcímeken hasznosítja: vagyonkezelésbe adás (1 388 585 ha); haszonbérletbe adás (339 966 ha); megbízási szerződés megkötése (29 598 ha). Az NFA által megkötött, és az agrárpolitikáért felelős miniszter által jóváhagyott haszonbérleti vagy megbízási szerződés esetén a haszonbérlő/megbízott, mint földhasználó a vadászati jog érvényesítésére nem jogosult. Ezen jogérvényesítésre a korábban megkötött haszonbérleti szerződések sem adtak lehetőséget. Az NFA vagyonkezelési szerződést köthet a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló földterületekre a következő szervezetekkel: 100%-os állami tulajdonban lévő erdészeti társaságok; Nemzeti Parkok; vízügyi igazgatóságok és egyéb költségvetési szervek; önkormányzatok A fennálló vagyonkezelési szerződések esetében a vadászati joggal kapcsolatos előírások, szabályozások nem egységes módon kerültek rögzítésre. 1. A KVI és az erdészeti társaságok korábbi állami gazdaságok között kötött ideiglenes vagyonkezelési szerződésekben foglaltak alapján az erdészeti társaság, mint vagyonkezelő meghatalmazottként eljárhat a tulajdonos Magyar Állam képviseletében a vadászterületek határainak kijelölésére irányuló eljárásban. Az erdészeti társaság köteles az erdő és vadgazdálkodás összhangjának megteremtésére, továbbá a vadászterületek határainak kialakítása során törekednie kell: minél több olyan vadászterület kialakítására, amelyen a Magyar Állam a vadászati jogot önállóan gyakorolja, társult vadászati jog gyakorlására alkalmas vadászterület esetében a többségi (51%-ot meghaladó) állami tulajdoni hányad elérésére, az 51%-ot el nem érő állami tulajdoni hányad esetén társult vadászati jog gyakorlójaként a minél magasabb állami tulajdoni hányad elérésére. 2. Az MNV Zrt. az NFA jogelődjeként eljáró tulajdonosi joggyakorló szervezet és a Nemzeti Park Igazgatóságok között kötött vagyonkezelési szerződésekben szintén kifejezetten rögzítésre kerültek vadászati jog gyakorlásához kapcsolódó speciális rendelkezések. a vagyonkezelő köteles a vadászterületek határainak kialakítása során törekedni a következőkre: minél több olyan vadászterület kialakítására, amelyen a Magyar Állam a vadászati jogot önállóan gyakorolja, társult vadászati jog gyakorlására alkalmas vadászterület esetében a többségi (51%-ot meghaladó) állami tulajdoni hányad elérésére, az 51%-ot el nem érő állami tulajdoni hányad esetén társult vadászati jog gyakorlójaként a minél magasabb állami tulajdoni hányad elérésére. Egyéb hatályban lévő vagyonkezelési szerződések, így pl. a KVI által költségvetési szervekkel megkötött szerződések a vadászati jog érvényesítését nem rendezik, tekintettel arra, hogy ezen szervek és az önkormányzatok vadászati jog gyakorlására nem alkalmas szervezetek, vadászatra jogosultságot nem szerezhetnek. A földtulajdonosok a vadászati közösség gyűlésén határoznak a vadászati haszonbérleti díj mértékéről. A vadászterületek határainak 2006. évi kialakításainál * A cikk összefoglalja a vadászati jog fejlődéséről tartott 2015. szeptemberi konferencia anyagát. gazdaság és Jog 21

az NFA iránymutatást adott a vadászati haszonbérleti díjak mértékeire vonatkozóan: a) gyenge adottságú apróvadas vadászterület: 150 Ft/ha b) jó adottságú apróvadas vadászterület: 300 Ft/ha c) vegyesvadas vadászterület: 300 Ft/ha d) gyenge adottságú nagyvadas vadászterület: 400 Ft/ha e) jó adottságú nagyvadas vadászterület: 600 Ft/ha Az NFA a díjak mértékére irányuló állásfoglalásának kialakításakor a költségvetési törvényből származó kötelezettségeit úgy vette figyelembe, hogy a hazai vadfajok fenntartható hasznosítása ne kerüljön veszélybe. Évente a KSH által közzétett fogyasztói árindex szerint meghatározott mértékben van mód a vadászati haszonbérleti díj emelésére. A fenti ajánlásban alkalmazott díjtételekhez viszonyítva a haszonbérleti díj mértéke a 2014. évben megközelítőleg a kétszeresére növekedett, így pl. a jó adottságú nagyvadas vadászterületeken 1200 Ft/ha volt. Bevételek érvényesítése: haszonbérleti és megbízási szerződés tárgyát képező ingatlanokon, továbbá egyes vagyonkezelt ingatlanokon ahol a vagyonkezelési szerződés a vadászati jog gyakorlását nem részletezi közvetlenül az NFA saját apparátusa által történik a bevétel érvényesítése; ahol a vagyonkezelési szerződés a vadászati jog gyakorlását szabályozza így különösen erdészeti társaságok ideiglenes, illetve a Nemzeti Park Igazgatóságok 2007 óta megkötött vagyonkezelési szerződéseket közvetve, a vagyonkezelő részéről történik a bevétel érvényesítése. Ezekből a tényekből számos következtetést vonhatunk le. Az egyik, hogy az egyébként is régi és alacsony mértékben megállapított díjak mindenképpen változni fognak. A további következményi hatását az alábbiak szerint kívánja érvényesíteni a jogszabály. A vadászati jog olyan vagyoni értékű jog, amely sui generis alanyi jogosultsága a vadászterület tulajdonosának arra, hogy a kialakított vadászterületen vadászati tevékenységet végezzen, ezzel kapcsolatos jogokat, kötelezettségeket gyakoroljon. Az NFA szakmai javaslata a vadászati jog hasznosításának hatékonyabbá tételéhez, a vadászati jog gyakorlására irányuló rendszer fejlesztése érdekében a következők: a Magyar Állam érdekeinek hatékonyabb érvényesítése a földtulajdonosi közösségek gyűlésein azáltal, hogy minden földtulajdonosi gyűlésen meghatalmazással képviselteti magát, ennek eredményeként tulajdonosi jogait aktívan gyakorolhatja különösen a vadászterületek Magyar Állam számára kedvezőbb kialakításánál, és haszonbérleti díj meghatározásánál; az erdészeti társaságokkal és más vadászatra jogosult szervezetekkel a vagyonkezelési szerződés újrakötése, abban a vadászati joggal összefüggő vagyonkezelői kötelezettségek pontosabbá, átláthatóbbá tétele; a vadászati joggal kapcsolatos jogok és kötelezettségek szabályozása; a vagyonkezelésbe adandó területek meghatározásánál a birtokpolitikai irányelvek mentén az újonnan hatályba lépő vadászati törvényben meghatározott elvek és érdemi szabályok hatékonyabb figyelembevétele, különösen figyelembe véve a tájegységi rendszert, illetve az egyes vadászterületek különleges rendeltetését; átlátható, analitikus vagyonnyilvántartás kialakítása a Magyar Állam tulajdonát képező, Nemzeti Földalapba tartozó földrészletet is magában foglaló, vadászterületeket alkotó ingatlanokról, melyből megállapítható, hogy az egyes vadászterületeken a Magyar Állam milyen arányban tulajdonos, az adott művelési ágon milyen típusú vadászati tevékenység folyik; a vadászati jogok és jogosultjaik pontos nyilvántartása és folyamatos kapcsolattartás, együttműködés a vadászatra jogosultakkal; a vadászati haszonbérleti díj érvényesítésére irá nyuló, a Magyar Államot megillető, NFA által kialakított rendszer egységesítése és hatékonyabbá tétele; a természetvédelem és az észszerű vadgazdálkodás elősegítése. Horváth Ákos szerint a vadászati törvény módosításának fő célja, hogy a természetvédelmi célkitűzésekkel összhangban a vadászatra jogosultaknak kiszámítható és stabil gazdálkodási környezetet teremtsen. Szükségessé vált a vadászterületek határai kialakításának újraszabályozása, úgy hogy a földtulajdonosoknak kiszámíthatóvá váljon a vadászati jog haszonbérleti díjának megfizetése is. Átláthatóvá és ellenőrizhetővé teszi a törvény a vadászatra jogosultak működését azáltal, hogy a földtulajdonosi közösségek helyett kötelező haszonbérletet ír elő. A vadászati jog hasznosításával kapcsolatos kérdésekben azonban továbbra is a földtulajdonosok hoznának meg minden döntést, és megfelelő egyesületi vagy gazdasági társasági formában gyakorolhatnák is a vadászati jogot. 2. Pecsenye Csaba előadása: Pecsenye Csaba rámutatott, hogy a normatív szabályozásnak sok sokszor egymással szembemenő érdeknek kellene megfelelnie. Ezért előadásának a vadászati törvény egy jogászi bíró szemével címet adta. A vad védelméről a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. tv. módosítása kapcsán szakmai és társadalmi egyeztetésre került sor. Az egyeztetések során több olyan szakmai kérdés merült fel, melyek eldöntése, illetőleg megvitatása a vadgazdálkodással foglalkozó szakemberek feladata lehet. Ugyanakkor a vadászati törvény a vadászat rendjére vonatkozó olyan szabályokat is megfogalmaz, melyek gyakorlati alkalmazása már a bíróság előtti eljárások feladata. A vadászati törvény tervezett módosításával megnyílt a lehetőség arra, hogy olyan szabályok kerüljenek kialakításra, melyek az eddigieknél jobban, pontosabban, érthetőbben szabályozzák a vadászatban résztvevők jogait és kötelezettségeit és a bíróságok számára is megkönnyítik a jogalkalmazást. E könnyebb és egyértelműbb jogalkalmazás érdekében a vadászati törvény módosításával összefüggésben Pecsenye Csaba három kérdéskört emelt ki: 22 gazdaság és Jog

A) A vadászterületek határai megállapításának rend je. B) A vadászati jog haszonbérletére vonatkozó szabályok. C) A vadkár megállapításának szabályozása. A) A vadászati törvény módosítására vonatkozó tervezet 6. -a a Vtv. 11. -át követően két -t kíván beiktatni, a 11/A., illetőleg 11/B. -okat. Az ezen -okban szabályozott rendelkezések azonban a jogszabály belső logikája szerint nem itt kellene, hogy elhelyezésre kerüljenek, hanem A vadászterület határának megállapítása alcímet követően, a Vtv. 19. -a utáni rendelkezések között. E rendelkezések ugyanis kifejezetten a vadászterület határának megállapítására vonatkoznak, így logikailag ezen szabályok közé illesztendők. A módosító javaslat mindenféleképpen előre mutató abból a szempontból, hogy nagyobb beleszólási lehetőséget kíván biztosítani a vadászterületek kialakítása során a vadászatra jogosultaknak. Ezen elérendő célt az ajánlások közzététele, illetve az egyeztetések megfelelő módon szolgálhatják, azonban az egyszerűsített tulajdonosi gyűlés nem, a későbbiekben kifejtettek szerint. Lényeges az a körülmény is, hogy a vadászterület határának megállapítása minden esetben hatósági határozatban kell, hogy történjék, így a módosító javaslatok csak kisegítő lehetőségként alkalmazandók. Ehhez képest Pecsenye Csaba szerint félreértésre adhat okot, ha a tervezetben szereplő 11/A. (8) bekezdésében foglalt azon rendelkezés, amely szerint a vadászati hatóság a lefolytatott egyeztetésen kialakult egyezséget hatósági határozatba foglalja. E megfogalmazásból ugyanis az tűnik ki, hogy nem a vadászati hatóság dönt a vadászterület határának kialakításáról, hanem a vadászatra jogosultak. Célszerű lenne ezért olyan megfogalmazás, hogy a lefolytatott egyeztetésen kialakult egyezségnek megfelelően dönt a vadászati hatóság a vadászterület határának megállapításáról, amennyiben az érintettek között egyezség jön létre. Nehezen érthető az egyszerűsített tulajdonosi gyűlés szervezeti keretének meghatározása is. Értelemszerűen ugyanis a vitatott földterület egy nagyobb területi egységhez tartozik. Amennyiben csak a vitatott terület földtulajdonosai azok, akiknek a terület hovatartozásáról szavazniuk kell, nem a teljes terület tulajdonosi akarata jelenik meg. Ilyen formán amennyiben a vitatott terület földtulajdonosai egyetértenek, de az egész területhez képest kisebbségben vannak, minden további nélkül a többség akarata ellenére kiválhatnak egy adott vadászterületből. Mindezeken túlmenően, amennyiben ezen kiválással érintett földtulajdonosi közösség területe a 3000 hektárt nem éri el, valamely más vadászterülethez kell úgymond csatlakozniuk. Ezen új vadászterület tulajdonosai pedig a tervezett rendelkezés alapján nem kell, hogy véleményt nyilvánítsanak, így esetlegesen olyan területtel bővülhet a vadászterületük, melyet nem is akartak. További kérdésként merül fel, hogy kik kezdeményezhetik az egyszerűsített tulajdonosi gyűlés összehívását? A tervezett 11/A. (10) bekezdése szerint a vitatott földterület hovatartozásában ellenérdekelt összes fél együttesen kezdeményezheti. Pontosan nem érthető az, hogy kit kell ellenérdekelt félnek tekinteni? Az értelmezési nehézségtől függetlenül, ezen tervezett rendelkezéssel ellentétben állónak látszik a (11) bekezdés, mely szerint ha az együttes kezdeményezésben valamely ellenérdekű fél nem vesz részt, a vadászati hatóság a mulasztó fél területi igényét figyelmen kívül hagyja. Kérdésként adódik, hogy ha csak együttesen kezdeményezhetik az egyszerűsített tulajdonosi gyűlés összehívását, abban az esetben hogyan fordulhat elő az, hogy az együttes kezdeményezésben valamely ellenérdekű fél nem vesz részt? Ez fogalmilag kizárt. Ugyanígy ellentétben állónak látszik a 11/A. (12) és (13) bekezdése. A (12) bekezdés szerint az egyszerűsített tulajdonosi gyűlésen határozatot kell hozni, melynek egy példányát meg kell küldeni a vadászati hatóságnak. Ugyanakkor a (13) bekezdés szerint a vadászati hatóság az egyszerűsített tulajdonosi gyűlés döntésének hiányában dönt a vitatott földterület hovatartozásáról. Figyelemmel arra, hogy az egyszerűsített tulajdonosi gyűlésen döntést kell hozni, így elképzelhetetlen az az eset, hogy ne lenne a tulajdonosi gyűlésnek döntése. Összefoglalva az eddigieket Pecsenye Csaba szerint az egyszerűsített tulajdonosi gyűlés szabályai kiforratlanok, tervezett rendelkezései a gyakorlatban nem, vagy nehezen lennének alkalmazhatóak, ezért megfontolandónak tartja az erre vonatkozó szabályok elhagyását. Álláspontja szerint annak változatlan formában való fenntartása szükséges, hogy a vadászterületek határának megállapítását hatósági határozati formában kell elvégezni azzal, hogy ennek során a nem vitatott korábbi ajánlásokban szereplő határokat, és az egyeztetések eredményét figyelembe kell vennie. E hatósági határozatok értelemszerűen a bíróság előtt megtámadhatóak. B) A törvényjavaslat 8. -a módosítani kívánja a vadászati törvény 13. (2) bekezdését akként, hogy társult vadászati jog esetén a vadászati jog gyakorlása, hasznosítása kizárólag haszonbérbe adás útján lehetséges. Ezen rendelkezés ellentétben áll a jelenleg hatályos vadászati törvény 13. (1) bekezdésével, mely szerint társult vadászati jog esetén a vadászati jog gyakorlásának minősül a társult földtulajdonosok által az e törvényben előírt feltételekkel folytatott vadászat, a vendégvadászat és a bérvadászat is. Amennyiben e vadászati formák vonatkozásában a vadászati jog gyakorlását maga a törvény teszi lehetővé, úgy indokolatlan annak kimondása, mely szerint a társult vadászati jog esetén a vadászati jog gyakorlása kizárólag haszonbérbe adás útján lehetséges. A módosító javaslat szó szerinti értelmezése kapcsán ez azt jelentené, hogy társult vadászati jog esetén a vadászatra jogosultnak saját magával kellene haszonbérleti szerződést kötni, ez pedig nyilvánvalóan irreális elvárás. Ezért pontosabb megfogalmazás lenne az, hogy társult vadászati jog esetén a vadászati jog gyakorlása, hasznosítása, a 13. (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően kizárólag haszonbérbe adás útján lehetséges. A javaslat 9. -a újraszabályozni kívánja a vadászati törvény 14. -át is. A vadászati törvény 14. -a azon döntési mechanizmust tartalmazza, mely a vadászati törvény 12. (1) bekezdésében foglalt, a földtulajdonosi közösség kompetenciájába tartozó kérdések többek között a haszonbérlet útján való hasznosítás eldönté- gazdaság és Jog 23

sét érinti. A módosító javaslat 14. (4) bekezdése az e körben meghozott határozatok megtámadására vonatkozik, s ezen bekezdésben is több ellentmondás fedezhető fel megítélésem szerint. A normaszöveg első fordulata szerint a meghozott határozatot a határozathozatalban önhibáján kívül részt nem vett tulajdonos támadhatja meg. Igen nehéz lehet azonban annak a megítélése, hogy mi tekinthető önhibán kívüliségnek. Ugyanakkor ennek a körülménynek azért sincs nagy szerepe, hiszen a továbbiakban szabályozza a bekezdés azt, hogy a meghozott határozattal egyet nem értő kisebbségben maradt földtulajdonosok azok, akik megtámadhatják a határozatot. Amennyiben valaki a határozathozatalban nem vett részt, s a meghozott határozatot megtámadni kívánja, értelemszerűen kisebbségben maradt, így a megtámadási lehetősége a megtámadási joga a bekezdés másik fordulata alapján megnyílik, így nincs szerepe annak, hogy önhibájából, vagy önhibán kívül nem vett részt a határozathozatalban. A hivatkozott bekezdés rendelkezik arról is, hogy a határozat akkor támadható meg, ha az az okszerű gazdálkodást sérti, vagy a határozathozatalban részt nem vett tulajdonosok jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár. Az okszerű gazdálkodás definíciója még érthető, az azonban már kevésbé, hogy miért csak akkor lenne megtámadható a határozat, hogy ha az a határozathozatalban részt nem vett földtulajdonosok jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár. Ebből ugyanis logikailag az következne, hogy akik a határozathozatalban részt vettek, a határozatot még abban az esetben sem támadhatnák meg, ha az az ő jogos érdekeik lényeges sérelmével jár, és kisebbségben maradtak. Mindezeken túlmenően a megtámadás lehetősége körében nincs utalás a jogszabálysértésre, holott ezt a lehetőséget mindenféleképpen indokoltnak tartom biztosítani. A társult vadászati jog esetén a földtulajdonosok közössége ugyan jogokat szerezhet a vadászati jog gyakorlásával, hasznosításával kapcsolatos ügyek intézése során és kötelezettségeket vállalhat, és önállóan perelhet és perelhető. Azonban a törvény nem jogi személyként definiálja. Ebből következően értelmezési nehézséget okozhat az, hogy a sérelmezett határozatot, mely bíróság előtt, milyen szabályok alapján lehet megtámadni. Erre figyelemmel célszerű lenne azt is kimondani a módosítás során, hogy a földtulajdonosi határozatok megtámadására a Ptk.-nak a jogi személy határozatainak bírósági felülvizsgálatára vonatkozó szabályok alkalmazásával kerülhet sor. Összességében tehát a megtámadás lehetősége körében azt lenne célszerű szabályozni, hogy a határozatot az azzal egyet nem értő földtulajdonos támadhatja meg, ha a meghozott határozat jogszabályt, vagy az okszerű gazdálkodás követelményét sérti, illetőleg a kisebbségben maradt földtulajdonosok jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár. Rögzíteni szükséges azt is, hogy a megtámadásra a jogi személy határozatainak bírósági felülvizsgálatára vonatkozó szabályok alapján van helye. A módosító javaslat 12. -a változtatni kíván a vadászati törvény 17. (3) bekezdésén is. Ennek kapcsán nehezen értelmezhető az, hogy a javaslat szerint a haszonbérleti szerződést húsz év időtartamra kell-e kötni 2037. február 28. napjáig szólóan, vagy ezen huszonegy éves időtartamon belül bármilyen határozott idő meghatározható. A módosító javaslat ugyanis arról rendelkezik, hogy a szerződést határozott időre kell megkötni, ugyanakkor azt is kimondja, hogy a vadász területre vonatkozó a vadászati hatóság által jóváhagyott vadgazdálkodási üzemterv időtartamára, ami a módosító javaslat szerint húsz év, ezzel szemben a 2037. február 28-i időpontra vonatkozó rendelkezést a legfeljebb szóval vezeti be, ami arra enged következtetni, hogy a jogalkotó szándéka a húsz éven belüli bármilyen határozott időtartamra vonatkozó haszonbérleti szerződés megkötésére irányul. Ezen kérdést a módosító javaslat egyértelműbb megfogalmazásával pontosabbá kellene tenni. Ettől függetlenül Pecsenye Csaba szerint haszonbérleti szerződés maximális időtartamának húsz évben történő meghatározása nem megfelelő. A haszonbérleti szerződés időtartamának meghatározása kapcsán Magyarország Alaptörvényének 28. cikkére utalok. E szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. Ez az értelmezés az Alaptörvény szerint ugyan a bíróságokra vonatkozik, de értelemszerűen mások számára is irányadó kell, hogy legyen. Ezen értelmezési rendelkezést szem előtt tartva, véleményem szerint az állapítható meg, hogy a húsz évben meghatározott határozott időtartam a közjónak nem megfelelő, s gazdaságos célt nem szolgál. Amennyiben ugyanis a haszonbérleti szerződéseket ilyen hosszú időtávra és határozott időre kötik, gyakorlatilag lehetetlenné teszik új haszonbérlők megjelenését egy emberöltőnyi időre. A versenyhelyzetet megszüntetik, s a szerződésen kívül állók számára indokolatlanul hosszú időre lehetetlenné teszik a vadászati jog haszonbérlet útján történő gyakorlását. Versenyhelyzet nélkül pedig a szerződésekben szereplő haszonbérlők érdemi piaci kontroll nélkül végezhetik gazdálkodásukat. C) Évtizedek óta folyamatosan jelentkező probléma a vadkár elhárításban való közreműködés a földtulajdonosok, illetve a vadászatra jogosultak között, illetőleg a vadkár mértékének bizonyítása. Az eddig hatályos törvényi rendelkezések megítélésem szerint anomáliát tartalmaznak a tekintetben, hogy a károsult kárát közvetlenül bíróság előtt érvényesíti, vagy jegyzői eljárást vesz igénybe. A jegyzői eljárásnak szigorú határ - idői vannak, s bizonyos határidők elmulasztása jogvesztéssel jár. Ezzel szemben, ha valaki kárát bíróság előtt érvényesíti, úgy az általános elévülési időn belül teheti ezt meg. Indokolatlan azt a károsultat büntetni jogvesztő határidővel, aki a jegyzői eljárást igénybe veszi. A törvény módosításával megnyílik a lehetőség arra, hogy e két igényérvényesítési módot valamilyen formában összhangba hozzuk. Előremutató az, hogy a törvénymódosítás az eddigieknél megpróbálja részletesebben szabályozni a vadá- 24 gazdaság és Jog

szatra jogosult, illetőleg a föld használójának kötelezettségeit a vadkárok megelőzésében. A tervezett 78. (1) bekezdés g) pontja szól arról, hogy amennyiben a villanypásztor telepítése nem elegendő a vadkár megelőzéséhez, illetve a vadkár megelőzése másképp nem valósítható meg hatékonyan, úgy a föld használójával egyeztetve más, a vadkár ellen célravezető, szakszerű védekezési, illetve riasztási módszerek alkalmazásában köteles közreműködni, illetve ahhoz hozzájárulni. A föld használójának megelőzési kötelezettségét szabályozó tervezett 79. (1) bekezdése hasonló kötelezettséget a föld használója irányába nem állít fel, és szintén csak hozzájárulást ír elő az (1) bekezdés g) pontjában a vadkár elhárító vadászatok célját szolgáló berendezések létesítéséhez. A tervezett rendelkezés konkrétan egyik fél kötelezettségévé sem teszi a kezdeményezést a védekezési, illetve riasztási módszerek alkalmazásával összefüggésben és a költség viseléséről sem rendelkezik. A fentiek miatt célszerű lenne a tervezett 78. (1) bekezdésének g) pontját akként megfogalmazni, hogy a vadkár megelőzéséhez célravezető, szakszerű védekezési, illetve riasztási módszerek alkalmazása a jogosult kötelezettsége. Ezzel párhuzamosan pedig indokolt lenne a tervezett 79. (1) bekezdését kiegészíteni akként, hogy a jogosult által alkalmazott célravezető, szakszerű védekezési, illetve riasztási módszerek alkalmazásában a föld használója köteles közreműködni, illetve a költségekhez hozzájárulni. A költségekhez való hozzájárulás mértéke meghatározása nyilvánvaló an jogalkotói hatáskör. Visszatérve a konkrét kártérítési igényekre Pecsenye Csaba szerint bizton állítható, hogy a kártérítés iránti perekben a bizonyítás nagy nehézségekbe ütközik, illetve a bizonyítékok értékelése körében több bizonytalanság tapasztalható. Amennyiben ugyanis peres eljárásra kerül sor, nem megfelelően tisztázott az a kérdés, hogy a jegyzői eljárásban beszerzett szakértői vélemény megfeleltethető-e a perben a bíróság által kirendelt szakértő véleményének. A fentiekből következően célszerű lenne olyan eljárási rendet meghatározni, amelyben az egyes feladatok egymásra épülnek, s az esetlegesen meginduló per során olyan bizonyítékok állnának rendelkezésre, melyek az ügyek eldöntését valóban segíthetik. E követelménynek azonban az a rendszer nem felel meg, melyben a jegyzői, illetve a bírói út mintegy versengenek egymással. Ezt a kérdést akként lenne célszerű szabályozni, hogy a kártérítés körében megegyezés hiányában a peres út álljon a károsultak rendelkezésére akként, hogy a bizonyítási feladatok egy része tartozzék jegyzői hatáskörbe. Ennek megvalósítása történhetne úgy, hogy a károsult részére az igénybejelentésre a károkozó irányába a jogszabály a jelenleginél rövidebb határidőt szabna, s konkrét határidőt határozna meg a károkozó részére is a nyilatkozattételre. Amennyiben a rövidebb határidő alatt a nyilatkozatok eltérő tartalmúak, s a felek között nem jön létre egyezség, kötelezően elő kellene írni a jegyzői eljárás igénybevételét azzal, hogy ennek hiányában a bírói utat ki kellene zárni. A jegyzői eljárás részbeni ügydöntő jellegét meg kellene szüntetni, s ezen eljárás feladatát a károk felmérésében kellene meghatározni, beleértve ebbe a szakértői bizonyítást is. Értelemszerűen a jegyző ebben az esetben határozatot nem hozna, de a feleknek ekkor is rendelkezésére állna a megegyezés lehetősége. Abban az esetben, ha megegyezni nem tudnak, megnyílna a károsult számára az igényének bírói úton való érvényesítésének lehetősége. Ilyen megoldás mellett szükségessé válna a Polgári perrendtartás olyan formában történő módosítása is, hogy a jegyzői eljárásban beszerzett szakértői vélemény az előzetes bizonyítás során beszerzett szakértői véleménnyel esne egy tekintet alá. Ezzel a megoldással elkerülhető lenne a jegyzői és bírói út egymással való konkurálása, biztosított lenne a károk időszerű felmérése, s megvalósulna a célszerű és időszerű bizonyítás. A bíróság számára pedig egyértelművé válna a jegyzői eljárásban beszerzett szakértői vélemény helyzete, és erre tekintettel időszerűbb lehetne az ítélkezés is. gazdaság és jog gazdasági hírlevél kiadja: a Hvg-oRaC Lap- és Könyvkiadó Kft. 1037 Budapest, montevideo u. 14. telefon: 340-2304, 340-2305 felelős kiadó: Frank Ádám, a kft. ügyvezetője felelős szerkesztő: gábor zsolt műszaki szerkesztő: Bors Kriszta tördelő: máthé József korrektor: P. Berka antónia mária A szerkesztőbizottság elnöke, főszerkesztő: sárközy tamás szerkesztőbizottság: Balog Lajosné, gadó gábor, Pázmándi Kinga, szent iványi Iván, Wellmann györgy, zsohár andrás előfizetéssel kapcsolatos információk A kiadónál: tel.: 340-2304 e-mail: info@hvgorac.hu nyomtatás: multiszolg Bt. Issn 1217-2464 Megjelenik évente 12-szer, csak előfizetőknek. Előfizetési díj 2016. évre: 33 540 Ft. egy szám ára: 2795 Ft. Híreink, információink tájékoztatásul szolgálnak, nem tekinthetők hivatalosnak. a gazdaság és Jog információinak átvételéhez, az írások bár mi lyen célú felhasználásához és újraközléséhez, másolásához a kiadó elő zetes engedélye szükséges. A lapban korábban megjelent cikkeket elektronikusan megtalálja a Jogkódexen. www.jogkodex.hu gazdaság és Jog 25

Vadászok, halászok a büntetőjog hálójában Szerző: elek balázs Igazi halásszá, horgásszá az válhat, aki betartja az írott és íratlan szabályokat, állapítja meg elek Balázs bíró úr legújabb könyvében. A szerző a szenvedélyes, a természetet szerető, a halállományt tiszteletben tartó halászathoz, horgászathoz is segítséget nyújt a tudományos igénnyel elemzett jogeseteken keresztül, a jogi környezet bemutatásával. A művet minden érdeklődőnek, valamennyi horgásztársunknak szeretettel ajánlom. Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke A mű szerzője a vadászati büntetőjog jeles szakértője, könyvében azonban arról is ára: 4500 Ft tanúbizonyságot tesz, hogy a halászati és a horgászati jog ismerete sem áll távol tőle. Saját bevallása szerint írásának elsődleges célja és feladata, hogy elősegítse a szükséges büntetőjogi előírások megismertetését a vadászattal, halászattal és horgászattal kapcsolatba kerülőkkel. Mint sportvadász és büntetőbíró ajánlom a könyvet minden természetkedvelőnek, vadásznak, halásznak és horgásznak, bízva abban, hogy elolvasásával e két nemes szenvedély és életforma veszélyeinek megismerésén keresztül hozzájárul a vadászat körében előforduló balesetek csökkenéséhez, az orvvadászat, orvhalászat és egyéb bűncselekmények visszaszorításához. Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla elnöke PeRIszkóP (JOGI ÖTPerCeSeK) 2010 2015 Szerző: Csomós tamás A jogi kiadványok piacán unikumnak számító kötetet tart kezében az olvasó. Nem monográfiát. Nem tanulmánykötetet, hanem egy jogesetelemzéseket tartalmazó összeállítást. A szerző a költővel együtt vallja, hogy a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol. ebből a nézőpontból elemez publikált bírói döntéseket. Végigvezeti az olvasót a legszélesebb spektrumon: a büntetőjogtól a civilisztikáig, a közigazgatástól az ügyvédi törvényig. Látásmódja rendhagyó. Helyenként kritikus, néhol ironikus, mégis praktikus. Az elemzések a tanulságok levonására ösztönöznek. Arra, hogy aki a jog világába téved vagy állandóan ott tartózkodik, lehetőleg soha ne lépjen aknára. ára: 4000 Ft BÁNÁTI JÁNOS: A jogi ötpercesek, bár műfajában és nyelvében határmezsgyén mozog a szakcikk és a publicisztika műfaja között, tévedés ne essék: nem ismeretterjesztő írások gyűjteménye. A szakmáról szól, a szakmának. Csak valahogy másként: könnyedebben, rövidebben, nem félve a szellemes fordulatoktól és a szubjektív véleménynyilvánítástól sem. réti LÁSzLÓ: A szerző múzsája általában a jogalkalmazói délibáb volt. Világosabb szóval: a jogsérelem. A feje tetejére állt, a valóságból deriválódott fata morgana. ezekről ír jogászoknak, jogi precizitással, pontos hivatkozásokkal. Értük és értük haragudva, kollegiálisan tanítva is olykor. A szerző, Csomós Tamás 53 éves. A Békés Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, a MÜK elnökségi tagja, jogiszakvizsga-cenzor végül, de nem utolsósorban praktizáló ügyvéd. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 1037 Budapest, Montevideo utca 14. FAx: (36-1) 349-7600 TeLeFOn: (36-1) 340-2304 info@hvgorac.hu WEBES VÁSÁRLÁS 5% www.hvgorac.hu

www.hvgorac.hu Folyóiratok 2016. évi jogi szaklap kínálatunkból Magyar Jog A M A G YA R J O G Á S Z E G Y L E T F O LY Ó I R ATA Magyar Jog Főszerkesztő TÓTH MIHÁLY Szerkesztő SZÉCSÉNYI-NAGY KRISTÓF TA N U L M Á N YO K A Magyar Jogász Egylet 2016-ban már hatvanharmadik évfolyamában járó, havonta megjelenő rangos folyóiratának célja elsősorban a joggyakorlat és a jogfejlődés időszerű kérdéseinek és problémáinak a vizsgálata. AVI Adó, Vám és Illeték 2016/1 HUSZONHARMADIK ÉVFOLYAM 2016. JANUÁR ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ / 1 Az általános forgalmi adó levonásának szabályai (3. OLDAL) / ADÓZÁS RENDJE / 2 A bizonyíték értékelése a közigazgatási eljárásban és perben (4. OLDAL) / 3 Az adóhatóság feladatai a tényállás tisztázása körében (7. OLDAL) / 4 A szakértő kirendelésének szabályairól (8. OLDAL) / 5 A felülvizsgálati kérelem tartalmi elemei (10. OLDAL) / VÁM, JÖVEDÉK / 6 A kedvezményes tarifális elbánás feltételei (13. OLDAL) / 7 A bíróság feladatai a bizonyítékok értékelése körében (15. OLDAL) / ILLETÉK / 8 A kedvezményes illeték feltételei (16. OLDAL) HAJDU MAGDOLNA NEPARÁCZKI ANNA VIKTÓRIA Óvadék ellenében szabadlábon KAISER KRISTÓF KISS GÁBOR PUSKÁS PÉTER A hagyományos hitelezővédelmi eszközök kudarca a csődbűncselekménnyel összefüggésben A terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette a nemzetközi elvárások és a hazai jogirodalom fényében 677. oldal Az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének dogmatikai alapjaihoz 711. oldal 703. oldal 690. oldal FÁZSI LÁSZLÓ BAKONYI MÁRIA SZALMA JÓZSEF KOI GYULA A büntetőügyek soron kívüli intézésének dilemmái a hatályos szabályozás tükrében Egy egyszerűsített állampolgársági kérelem nem egyszerű utóélete A káronszerzés tilalma Théophile Ducrocq és a modern francia közigazgatási jogtudomány megalapozása 727. oldal 722. oldal 718. oldal 732. oldal SZEM LE Felhívás az Európai Jogászok Nemzetközi Szövetségének Kongresszusára Beszámoló a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának 2014-ben megjelent könyveinek bemutatójáról 737. oldal 738. oldal 12 Hatvankettedik évfolyam 2015. december 677 740. oldal adó vám és illeték A személyi jövedelemadó, az általános forgalmi adó, az adózás rendje, az illetékügyek és a vám területén kialakult bírósági és jogalkalmazói gyakorlat feltérképezésében és elsajátításában segít ez a havonta megjelenő döntvénytár. www.hvgorac.hu Európai Jog Az Európai Jogakadémia folyóirata mindeddig az első és egyetlen olyan magyar nyelvű szakmai lap, amely tematikus jelleggel dolgozza fel, illetve kíséri figyelemmel az Európai Unió jogalkotását és joggyakorlatát. EURÓPAI JOG AZ EURÓPAI JOGAKADÉMIA FOLYÓIRATA POLT PÉTER Európai Ügyész: Tendenciák és lehetőségek 1. oldal BERTALDÓ ANDRÁS Pályára lép: Bosman helyett H. Müller? 7. oldal LÁSZLÓ ANDRÁS Az Európai Bizottság és az Unión belüli beruházóvédelmi választottbíráskodás 13. oldal ELEK BALÁZS Habeas Corpus a magyar büntetőeljárásban 23. oldal BUJTÁR ZSOLT Gondolatok Kecskés András és Halász Vendel Stock Corporations A Guide to Initial Public Offerings, Corporate Governance and Hostile Takeovers című könyvéről 33. oldal Elvi és precedens jellegű megállapítások a luxemburgi és strasbourgi bíróság legutóbbi ítéleteiből 37. oldal 6 A szaklap szól a családjogi ügyekben jogi képviseletet ellátó ügyvédeknek, családjogi ügyeket tárgyaló bíráknak, de legalább ilyen mértékben foglalkozik a gyámhatóságon működő jogászokat érintő kérdésekkel. Bu ncselekményt elköveto gyerekek nevelo szülo i elhelyezése egy alternatív leheto ség 1. oldal Mumus vagy csodaszer? A gyermek közvetlen meghallgatásának tendenciái egy német felmérés tükrében? 9. oldal Gyermekjogi tájékozottság az iskolákban általános iskolai felmérés a tanulói jogok ismertségéro l 18. oldal A gyermekek jogainak és érdekeinek megjelenése az Európai Unió Bíróságának gyakorlatában I. rész 23. oldal Amit egyes bíróságok megtesznek, mások meg nem a szerzo dési szabadság érvényesülésének problémái a közös szülo i felügyelet gyakorlása körében 27. oldal A szerzeményi kiegyenlítés a német házassági vagyonjogban 33. oldal Mérlegen a Brüsszel IIa. rendelet 45. oldal Embermély gondolatok három könyv kapcsán 54. oldal Együttmu ködés a gyermekek és a no k elleni ero szak megakadályozásában konferenciabeszámoló 59. oldal XIII. évfolyam, 2015. december www.hvgorac.hu TEMATIKUS JOGI SZAKLAPOK Családi Jog CSALÁDI JOG 4 XV. évfolyam, 2015. november www.hvgorac.hu TEMATIKUS JOGI SZAKLAPOK Ítélőtáblai Határozatok Az öt ítélőtábla joggyakorlatának teljes keresztmetszetét adja minden ügyszakban. A döntvénytár az ítélőtáblák által büntető, polgári és gazdasági ügyszakban hozott legfontosabb, a joggyakorlatot leginkább orientáló határozatokat teszi közzé. infokommunikáció és jog INFOKOMMUNIKÁCIÓ ÉS JOG 47. oldal 57. oldal A társszabályozási megállapodás az ördöggel kötött paktum? 67. oldal Az online szerencsejátékjog sarkalatos kérdései 73. oldal A szűrőbuborék hatása a tájékoztatottsághoz való jogra 80. oldal A felhőszolgáltatások igazságügyi informatikai szakértői vizsgálata 86. oldal Felhőszolgáltatások jogalkalmazói szemmel. Reflexió az igazságügyi szakértői tanulmányra 91. oldal Intelligens járművek az utakon Háttér, lehetőségek, kockázatok és megoldások 94. oldal A véleménynyilvánítás szabadsága büntetőjogi határainak alakulása a közszereplők, közérdeklődésre számot tartó ügyek vonatkozásában 99. oldal Édenkert a tárgyalóteremben Az egészségügyi dokumentáció kezelésének újabb állomásai 103. oldal A magánszemélyek által végzett, élet- és vagyonvédelmi célú kamerás megfigyelés adatvédelmi kérdései: a jogszerű adatkezelés feltételei 107. oldal Az információs önrendelkezési jog gyakorlásának akadályai az egészségügyben az adatvédelmi felügyelet vonatkozó gyakorlata 112. oldal IJ-62.indd 1 TEMATIKUS JOGI SZAKLAPOK 2015. 11. 04. 11:38 HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 1037 Budapest, Montevideo utca 14. Fax: (36-1) 349-7600 Telefon: (36-1) 340-2304 info@hvgorac.hu Jogi szaklapok GJ1 B3.indd 1 BES VÁS 5% LÁS ÁR 62-63 XII. évfolyam, 2015. június-szeptember www.hvgorac.hu WE A folyóiratban helyet kapnak többek között adatvédelmi, szerzői jogi, versenyjogi kérdések, a személyiség védelemmel, az elektronikus kereskedelem szabályozásával és az elektronikus közigazgatással foglalkozó írások. INFORMATIKAI JOG HÍRKÖZLÉSI JOG MÉDIAJOG HÁLÓZATOS IPARÁGAK A mesterséges intelligencia fejlesztésének és üzemeltetésének egyes felelősségi kérdései A dolgok internete Technológiai háttér, információbiztonsági és adatvédelmi aspektusok www.hvgorac.hu 2016.01.21. 9:19:56

MAGYAR SPORTJOG az új polgári törvénykönyv után A nagysikerű Sportjog két kiadásának (2009, 2010) folytatása szerző: Sárközy Tamás A magyar sportjogban 2010 óta igen jelentős változások történtek. Átalakult a sportirányítás rendszere, szigorúbb szabályok születtek az álamatőrizmus visszaszorítására, valamint a dopping, illetve a sporthuliganizmus területén is. Az új civiltörvény, illetve az új Polgári Törvénykönyv is jelentősen érintette a magyar sportot. Sárközy Tamás új sportjogi monográfiája a magyar sportjog minden területét érinti. Így foglalkozik a sportolók, a sportegyesületek, Ára: 6000 Ft a sportvállalkozások és a sportszövetségek jogállásával, valamint a sport kereskedelmi szerződéseivel is. A kötet részletesen foglalkozik a sportesemények szervezésével, a sportlétesítmények tulajdoni helyzetével, valamint a sporteseményeken résztvevő nézők jogaival és kötelezettségeivel. Részletesen foglalkozik továbbá a sportolók, sportszakemberek és sportszerveztek fegyelmi, valamint kártérítési felelősségével is. A könyvet a sportra vonatkozó alapvető jogszabályokat tartalmazó függelék zárja. Az alkotmányjogi panasz kézikönyve SzerzőK: Bitskey Botond, Bodnár Eszter, Csink Lóránt, Fröhlich Johanna, Köblös Adél, Marosi Ildikó, Gárdos-Orosz Fruzsina, Rajos Krisztina, Sonnevend Pál, Török Bernát szerkesztők: Bitskey Botond, Török Bernát Jelen kötet ahhoz kíván hozzájárulni, hogy a 2012-ben az alapjogvédelem egyik legfontosabb hazai eszközévé vált jogintézmény valóban betölthesse rendeltetését. Ennek érdekében segít eligazodni az alkotmányjogi panasz Ára: 5000 Ft eljárási szabályai, valamint az indítványok formai és tartalmi követelményei között. Ezek ismerete ugyanis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az indítványozók jogsérelmük orvoslására sikeresen ki tudják használni az alkotmányjogi panaszban rejlő lehetőségeket. A kézikönyv az Alkotmánybíróság elmúlt három évének vonatkozó esetjogát feldolgozva nyújt segítséget olyan alkotmányjogi panaszok elkészítéséhez és benyújtásához, amelyek az Alkotmánybíróság érdemi alapjogi döntésére vezethetnek. Az Alkotmánybíróság főtitkárának és főtanácsadójának szerkesztésében megjelenő műben szerzőként alkotmánybírósági tanácsadók és főtanácsadók, valamint elismert alkotmányjogi szakértők működtek közre. WEBES VÁSÁRLÁS 5% HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 1037 Budapest, Montevideo utca 14. Fax: (36-1) 349-7600 Telefon: (36-1) 340-2304 info@hvgorac.hu www.hvgorac.hu Sportjog-Alkotmányjogi panasz GJ1 B4.indd 1 2016.01.21. 9:26:52