Kirs Eszter A NEMZETKÖZI BÍRÓSÁG ELŐTTI BOSZNIAI NÉPIRTÁS ÜGY TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI KONTEXTUSA A következő tanulmány egy rövid gondolatmenetet tár az olvasó elé a népirtás fogalmának jogi és társadalmi megjelenéséről. A szerző a kérdést a srebrenicai népirtás és az ahhoz kapcsolódó Nemzetközi Bíróság által hozott ítélet ismertetésén keresztül tárgyalja. Az Egyesült Nemzetek Szervezete tagállamai között felmerülő vitákat rendezni igyekvő bírói fórum által 2007-ben hozott ítélet esszenciája közismertnek mondható. A szakmai közélet fórumán általában ismertté vált a bíróság konklúziója az állami felelősség és a betudhatóság kérdése kapcsán. Kevesebb szó esik az ítélet politikai összefüggéseiről, valamint ezzel kapcsolatban a népirtás megítélésében megjelenő különbségekről az igazságszolgáltató testületek és ezzel szemben az érintett társadalom oldalán. Bosznia indítványa és annak politikai háttere Bosznia-Hercegovina 1993-ban nyújtotta be kérelmét a hágai Nemzetközi Bírósághoz az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársasággal szemben. A kérelem benyújtásának idején a dél-szláv háború még folyamatban volt. Az eljárás indításának célja a boszniai területeken történő jogsértések, atrocitások megszüntetése, további jogsértések megelőzése, illetve az érvényben lévő fegyverembargó aláaknázása és a nemzetközi közösség intenzívebb beavatkozásának generálása volt. Az e célokra irányuló törekvés részletezve jelent meg az indítvány azon részében, melyben a felperes kifejtette az ítélet tartalmára vonatkozó kéréseit. 1 A követelések 18 pontos felsorolása egy sor nemzetközi szerződésre hivatkozik. Bosznia kérte a bíróságot, mondja ki, hogy az alperes megsértette, többek között, a vonatkozó hágai és genfi egyezmények, az ENSZ Alapokmánya, valamint az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának rendelkezéseit. A 18 pontos követelési lista egyetlen pontjában hivatkozik a felperes az 1948-ban elfogadott Népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló nemzetközi egyezményre (a továbbiakban Genocídium egyezmény). 2 A tanulmány közzététele a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 jelű projekt részeként az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. A tanulmány az OTKA (PD 105832) támogatási szerződés alapján jött létre. 1 Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Yugoslavia - Serbia and Montenegro), Application Insituting Proceedings, 20 March 1993. 135. 2 Uo. 135. (a) 1
Az indítvány legnyilvánvalóbban gyenge pontja az volt, hogy bár számos nemzetközi szerződésben szereplő kötelezettség megsértését kívánta megállapíttatni a Nemzetközi Bírósággal, annak joghatóságát kizárólag a Genocídium egyezmény IX. cikke alapján lehetett megállapítani, 3 minthogy a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (a továbbiakban JSZK) nem tett joghatóságot elismerő alávetési nyilatkozatot egyéb vonatkozó esetekre. 4 Az ebből az ellentmondásból adódó bizonyítási nehézségek alapvetően meghatározták az eljárás kimenetelét. A boszniai félnek szembesülnie kellett azzal, hogy a JSZK, illetve a későbbiekben Szerbia felelősségét népirtás címén kell bizonyítania, nem hagyatkozhat egyéb nemzetközi szerződésekre, hiszen a bíróság kizárólag a joghatóságát megalapozó Genocídium egyezmény fényében vizsgálhatta az eseményeket. Az eljárás kezdeti szakasza, a felek beadványainak készülete volt még csupán folyamatban, amikor 1995 nyarán sorra került a srebrenicai vérengzés, melyet mind az ENSZ ex-jugoszláv büntetőtörvényszéke, mind a Nemzetközi Bíróság népirtásnak minősített. A népirtás elkövetése nyomán az 1995-ös daytoni megállapodással legitimált Republika Srpska (Szerb Köztársaság) entitása a boszniai köztudatban egy népirtással megalapított államalakulatként jelent meg. A Daytonban elfogadott új államszerkezet könnyen megpecsételhette volna az eljárás sorsát is. A békeszerződés értelmében két államalakulat jött létre a boszniai területeken: a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a Szerb Köztársaság. Bosznia- Hercegovina élére egy kollektív államfői testület, az elnökség került. Az elnökség három tagból áll, akik a három legnagyobb (bosnyák, horvát és szerb) etnikai csoportot képviselik. Nyolchavonta váltakozó, rotációs rendszerben cseréli egymást az elnökség élén egy bosnyák, horvát, majd szerb elnök. 1999 júniusában az akkori boszniai szerb Radišić elnök egy új ügynököt jelölt a Népirtás ügyön dolgozó jogász csapatba az elnökség másik két tagjának megkérdezése nélkül. Egy nappal később az új ügynök értesítette a Nemzetközi Bíróságot, hogy Bosznia-Hercegovina meg kívánja szüntetni az eljárást, visszavonja a kérelmét. Bár az alperes értelemszerűen támogatta a javaslatot, a bíróság nem szüntette meg az eljárást arra hivatkozván, hogy nem mutatkozott egyértelmű akarat a felperes állam részéről az eljárás megszüntetésére vonatkozóan. 5 A Miletić ügynök által indított kezdeményezés mögötti szándék a felperesi pozíció megingatása volt a Bosznián belüli nézeteltérések demonstrálásával. Az eset illusztrálja az ügy erőteljesen politikai színezetét. A politikai kontextus alapvetően határozta meg a felperes perbeli stratégiáját is. Születhetett volna olyan döntés a boszniai fél részéről, hogy kérelmét szűkíti az 1995-ös srebrenicai eseményekre, ami egyszerűsíthette volna bizonyítékgyűjtési és érvelési tevékenységét. Másfelől ez egy a belpolitikai színtéren vállalhatatlan kompromisszum lett volna. Minthogy a köztudatban a népirtás fogalma az atrocitások szélesebb körét foglalja 3 Disputes between the Contracting Parties relating to the interpretation, application or fulfillment of the present Convention, including those relating to the responsibility of a State for genocide or for any of the other acts enumerated in article III, shall be submitted to the International Court of Justice at the request of any of the parties to the dispute. Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide, 9 December 1948. Art. IX. 4 Vojin Dimitrijević, Marko Milanović, The Strange Story of the Bosnian Genocide Case, in 21 Leiden Journal of International Law (2008.), 68. o. 5 Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro), Judgement, 26 February 2007. 18-24. 2
magába, mint a bűncselekmény Genocídium egyezményben szereplő jogi definíciója. 6 A köztudatban egy összefoglaló kategóriaként jelenik meg, melybe beletartoznak a legnagyobb felháborodást kiváltó, súlyos atrocitások. Ebben a környezetben a boszniai belpolitikában vállalhatatlan lett volna olyan értelemben módosítani a kérelmet, miszerint az 1995-ös srebrenicai vérengzésben elhunyt 8 ezer ember népirtás áldozata volt, a szarajevói ostrom alatt elhunyt hozzávetőlegesen 10 ezer civil viszont nem. 7 A köztudatbeli megítélésben nem játszik kiemelkedő szerepet a népirtó szándék bizonyításának szükségessége, ami egy bírói fórum előtt perdöntő tényező. Az ítélet és fogadtatása Mire a Nemzetközi Bíróság az ítélethozatal eljárási szakaszához jutott az ügyben, az ENSZ ex-jugoszláv nemzetközi büntetőtörvényszéke (a továbbiakban ICTY) már hivatalosan népirtásnak minősítette a srebrenicai atrocitást. 8 Egyéb esetek nem minősültek annak az egyéni büntetőjogi felelősségről ítélkező testület előtt, minthogy ez volt az egyetlen eset, ahol kétséget kizáróan bizonyítást nyert a népirtó szándék fennállása. Ennek megfelelően feltételezve, hogy a Nemzetközi Bíróság ebből a konklúzióból fog kiindulni Bosznia képviselete számára lehetséges alternatíva volt az ügy szűkítése a srebrenicai eseményekre, ami megkönnyítette volna bizonyítékgyűjtési munkáját is (nem kellett volna időt, energiát és forrásokat áldozni a teljes boszniai területen sorra került atrocitások vizsgálatára). Ez azonban a fentiekben kifejtett politikai környezet miatt nem volt járható út. A másik lehetséges megoldás volt annak bizonyítása, hogy az ICTY nem alkotott helyes ítéletet, a népirtó tevékenység pedig kiterjedtebb boszniai területen mutatkozott. E vállalkozás eredményessége kétséges volt annak fényében, hogy a nemzetközi igazságszolgáltatási testületek proliferációja mellett egy kölcsönös ítélkezési tisztelet is megmutatkozik a bírói fórumok között. A Nemzetközi Bíróság jelen tanulmányban tárgyalt ítélete sem kivétel ez alól: a bíróság kiindulópontként, hivatkozási alapként kezelte a büntetőtörvényszék ítélkezési eredményeit. Egyetlen ponton keletkezett ellentmondás a két testület között. Ez azonban nem a tények népirtásként való minősítése tekintetében merült fel, hanem egy általános nemzetközi jogi kérdés vonatkozásában, nevezetesen hogy milyen feltételek mellett tudhatók be a nem-állami szereplők tettei a felettük ellenőrzést gyakorló államnak. 6 In the present Convention, genocide means any of the following acts committed with intent to destroy, in whole or in part, a national, ethnical, racial or religious group, as such: (a) Killing members of the group; (b) Causing serious bodily or mental harm to members of the group; (c) Deliberately inflicting on the group conditions of life calculated to bring about its physical destruction in whole or in part; (d) Imposing measures intended to prevent births within the group; (e) Forcibly transferring children of the group to another group. Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide, 9 December 1948. Art. II. 7 Ld. Nikolas Rajković, On ʽBad Law and ʽGood Politics : The Politics of the ICJ Genocide Case and Its Interpretation, in 21 Leiden Journal of International Law (2008.), 889-895. o. 8 Prosecutor v. Krstić, Case No. IT-98-33, Appeals Chamber Judgement, 19 April 2004 3
A Nemzetközi Bíróság ítéletének végkövetkeztetése közismert. A bíróság megerősítette az ICTY konklúzióit, azokra hivatkozván, és népirtásként kizárólag a srebrenicai eseményeket kezelvén. A bíróság előtti eljárás során nem vált bizonyítottá a szerb állam közvetlen ellenőrzése és irányítása a Szerb Köztársaság politikai és katonai vezetése, valamint a népirtást végrehajtó hadtestek felett, így népirtás elkövetéséért nem tette felelőssé Szerbiát. Másfelől megállapította felelősségét abban, hogy elmulasztotta megtenni a szükséges intézkedéseket a srebrenicai népirtás megelőzése érdekében, és elmulasztotta teljesíteni együttműködési kötelezettségét az ex-jugoszláv törvényszékkel, minthogy nem adta át a népirtással vádolt Mladić tábornokot. Szankcióként elégtételt állapított meg, azonban Szerbiát nem kötelezte további aktusokra, magát az ítéletet jelölte meg elégtételként. 9 A boszniai társadalom számára az egyetlen kielégítő eredmény az lett volna, ha a bíróság elítéli Szerbiát, megállapítva annak felelősségét a srebrenicai események megtörténtéért, valamint agresszív politikájának és katonai stratégiájának súlyos atrocitásokban megjelenő következményeiért. A pusztán a megelőzés elmulasztásáért kiszabott szankció, az elégtétel széles körben nemtetszést váltott ki a boszniai népesség soraiban. A közvélemény szemében nem különültek el élesen a különböző nemzetközi bűncselekmények definíciói, a joghatóság feltételei és a betudhatóság bíróság által megerősített általános nemzetközi jogi szabályai. A boszniai közéletben azt jelentette az ítélet, hogy a Nemzetközi Bíróság nem állapította meg Szerbia felelősségét mindazon súlyos jogsértésekért, melyet a boszniai áldozatoknak kellett elszenvednie. 10 Az érintett társadalom oldalán jelentkező csalódottságot csak mélyítette a tény, hogy Szerbia a bíróság által kért dokumentumoknak csak rövidített változatát bocsátotta az igazságszolgáltató testület rendelkezésére, aki aztán nem követelte a teljes változatokat a mérsékelten együttműködő államtól. A különvéleményt megfogalmazó Al-Khasawneh bíró szerint a bíróság e tényből adódóan a bíróság Statútumának 49. cikkét 11 szem előtt tartva akár arra a feltételezésre is juthatott volna, hogy az el nem küldött dokumentumrészletek Szerbia álláspontjával ellentétes tartalmúak voltak. Ebben az esetben pedig a Korfu-szoros ügyében alkotott következtetésekhez hasonlóan a bizonyítási terhet a szerb 9 Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro), Judgement, 26 February 2007. 471. Az ítélet további magyar nyelvű kommentárja iránt lásd: Lamm Vanda, Genocídium A nemzetközi jog és a büntetőjog határterülete, in LII. Állam- és Jogtudomány (2011.), 467-475. o. 10 Az ítélet kihirdetését követően egy prominens boszniai értelmiségi, közéleti szereplő darabokra tépte az ítélet frissen nyomtatott másolatát a bíróság székhelye, a hágai ENSZ Békepalota épülete előtt. Egy Srebrenicában több családtagját elvesztett boszniai hölgy szavai pedig világosan tükrözik a csalódottságot az ítélet kapcsán, valamint a jogi eljárásban tárgyaltak és a közemberek, áldozatok elvárásai közötti különbözőséget: Meg vagyok döbbenve. Saját szememmel láttam, ki kezdte ezt a háborút, és ki tartotta fenn az agressziót. A szerbek voltak azok. Egy 2007-es felmérés szerint a Republika Srpska lakosainak 68 százaléka tartotta igazságosnak az ítéletet, míg a Bosznia-hercegovinai Föderáció polgárainak 83 százaléka gondolta úgy, hogy nem volt jogos és igazságos az eljárás kimenetele. Vojin Dimitrijević, Marko Milanović, Supra note 4, 85-86. o. 11 The Court may, even before the hearing begins, call upon the agents to produce any document or to supply any explanations. Formal note shall be taken of any refusal. Statute of the International Court of Justice, 26 June 1945. Art. 49 4
félre kellett volna hárítani. 12 A bíróság valóban kiléphetett volna komfortzónájából, és alaposabb önálló bizonyítási eljárást folytathatott volna. Az azonban nyilvánvaló, hogy ennek hiányában, pusztán az Al-Khasawneh bíró által felvetett feltételezés alapján nem hozhatott olyan határozatot, melyben megállapította volna Szerbia felelősségét a népirtás elkövetéséért. A legsúlyosabb bűntettért való állami felelősséget csak konkrét és egyértelmű bizonyítékok birtokában állapíthatta volna meg. Azonban a szerb együttműködés hiányát, a bizonyítékok visszatartásának tényét és az azért való elmarasztalást jogos és szükséges lett volna belefoglalni az ítéletbe. Egy ehhez hasonló elmarasztalás azonban könnyen aláaknázhatja az adott ítélet rendelkező részének hitelét. Másfelől tény, hogy az eljárás körülményeinek nyilvánossága ettől függetlenül is kétségekhez vezetett a köztudatban. Záró gondolat A boszniai népirtás ügyével kapcsolatos Nemzetközi Bíróság előtti eljárást átszőtték a politikai és társadalmi célok, elvárások és visszhangok. Az ítélet boszniai és áldozati oldalon csalódottságot, kétségeket hagyott maga után. A kérdés, hogy a bíróságnak az eljárás és ítélkezési munkája során figyelembe kellett volna-e venni a politikai és társadalmi körülményeket. Az eljárás során, a fent említett lépésekben, előfordult, hogy szem előtt tartotta a politikai kontextust (ez történt az 1999-es szerb bojkott-kísérlet esetében), másfelől volt, hogy figyelmen kívül hagyta az érintett társadalom részéről fennálló elvárásokat (mint ahogy ez a bizonyítási eljárás során történt). Az eljárás során elengedhetetlen lett volna az alaposabb és az állami együttműködésre való erőteljesebb felszólításokra alapozott bizonyítási szak. Vonatkozik ez azokra a dokumentumokra, melyek kiadása nem ütközött volna jogi akadályokba. Másfelől az ítélethozatal során értelemszerűen már nem dominálhattak politikai vagy az esetleges társadalmi hatásokat érintő szempontok. A Nemzetközi Bíróság a nemzetközi jog legfőbb letéteményeseként, pártatlan és független igazságszolgáltatási testületként az irányadó anyagi és eljárásjogi normák értelmezésének és alkalmazásának keretein belül mozoghatott. SOCIAL AND POLITICAL CONTEXT OF THE BOSNIAN GENOCIDE CASE AT THE INTERNATIONAL COURT OF JUSTICE The present paper discusses a few of the political and social circumstances that determined the procedure at the International Court of Justice in the Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide. The author introduces the high expectations of the affected societies with regard to the judgment and poses the question whether the Court should have taken into 12 Case concerning Application of the Convention on the Prevention and Punishment of the Crime of Genocide (Bosnia and Herzegovina v. Serbia and Montenegro), Dissenting Opinion of Judge of Vice- President Al-Khasawneh, 26 February 2007. 34-35. Lásd erről: Jens David Ohlin, State Resposibility for Conspiracy, Incitement, and Attempt to Commit Genocide, in Paola Gaeta (szerk.), The UN Genocide Convention A Commentary (OUP, 2009.), 374-377. o. 5
consideration the possible impact of the judgment while drafting it. The author s conclusion is unequivocally negative on this point, however, she stresses that the Court should have left its comfort zone in the evidentiary phase of the proceeding. 6