Igazságügyi Szolgálat

Hasonló dokumentumok
Igazságügyi Szolgálat

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. TÁMOP kiemelt projekt, nyitókonferencia Siófok, március 1.

Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7

Ügyrend TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3. I.1. Ügyrend hatálya 3. I.2. A szakigazgatási szerv jogállása 3

A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),

1. A kormánymegbízott

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai

A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. I. A szervezeti egység adatai

Áldozatsegítés Járási hivatalok: a) Érdekérvényesítés elősegítése b) Azonnali pénzügyi segély

Nyíregyháza, február 20.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 8/2011. (II. 8.) KIM utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl 1023

1. melléklet a 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelethez. A kiegészítő pótlék összege (Ft)

A tervezet előterjesztője

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT

A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről

1. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata jogállása és alapadatai

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat

Az Informatikai Főosztály feladatai

FEBRUÁR 22. A BŰNCSELEKMÉNYEK ÁLDOZATAINAK NAPJA

Állami kárenyhítés megállapítása Azonnali pénzügyi segély nyújtása Jogi közreműködés Tájékoztatás érdekérvényesítés érdekében...

TERVEZET A honvédelmi miniszter. /2011. ( ) HM rendelete. a honvédelmi szervezetek jogi képviselete ellátásáról

2010. évi CXXVI. törvény

A Kormány. /2006. ( ) Korm. rendelete. a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetről

1. A KÉRELMEZŐ SZEMÉLYI ADATAI. Nem magyar állampolgár kérelmező esetén Magyarország területén tartózkodásának jogcíme:

Tájékoztató a NÉP ÜGYVÉDJE jogi segítségnyújtó szolgálatról

Általános jogi ismeretek. Tematika:

A Főosztály dolgozói:

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatkörök

A Foglalkoztatási Osztály feladatai körében ellátja különösen: a) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló évi IV.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal. Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben

51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 16., hétfõ. Tartalomjegyzék. 229/2010. (VIII. 16.) Korm.

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatgyűjtések és Adatátvételek. adatszolgáltatóinak meghatározása. törvényszékek.

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása

2. oldal és Működ (2) A Szabályzat 49. (1) bekezdés t) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A költségvetésért felelős helyettes államtitkár) t

A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor

AZ IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT KÖTELEZETTSÉGEI ÉS LEHETŐSÉGEI A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK ÁLDOZATAINAK BIZTOSÍTOTT SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SORÁN

Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala évi munkaterve

A Jstv. által szabályozott jogi segítségnyújtás két ütemben valósul meg:

KOORDINÁCIÓS, HUMÁNPOLITIKAI és SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY. 1. A Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai tekintetében:

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle

Magyar joganyagok - Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal - alapító okirata, m 2. oldal 4. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkező jogszab

Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya

Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira

INFORMATIKAI FŐOSZTÁLY. 1. Az Informatikai Főosztály funkcionális feladatai tekintetében:

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ElSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI

A járások működését szabályozza:

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Magyar joganyagok - Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, m 2. oldal 2500 Esztergom, Rudnay S. tér Komárom-Esztergom Megy

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

Magyar joganyagok - - alapító okirata 2. oldal Az képzési, területi felzárkózási koordinációs feladatokat ellátó, a társadalmi felzárkózás politika es

A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET

Bekecs Községi Önkormányzat. 15/2005.(X.1.) számú RENDELETE

A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND

Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, március 22. Tarjáni István sk. polgármester

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET

8/2014. (II. 28.) KIM 3/2013. (I. 18.) KIM

T/5145. számú törvényjavaslat. az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról

NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez

Nemzeti Adó- és Vámhivatal január 1-től

Magyar joganyagok - Veszprém Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítások 2. oldal Ajkai Körzeti Földhivatal 8400 Ajka, Eötvös u

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága. Alapító Okirata

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

1.14. Nem magyar állampolgár esetén Magyarország területén tartózkodásának jogcíme:

Magyar joganyagok - Készenléti Rendőrség - alapító okirata, módosításokkal egysége 2. oldal 6. A KR illetékessége az ország egész területére kiterjed.

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Hatósági közvetítők nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárások

Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 2. oldal j) ellátja a kozmetikai termékekkel kapcsolatosan a kozme

2017. évi CLI. törvény tartalma

Magyar joganyagok - 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet - a pártfogó ügyvéd, az ügygond 2. oldal (3) Útiköltségként azon költség téríthető meg, amely az ü

2005. évi CXXXV. törvény. a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről

P. 1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője NYOMTATVÁNY

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (...) GKM rendelete. a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről

Magyar joganyagok - Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ - alapító okirata, m 2. oldal 4300 Nyírbátor, Kossuth u. 16. Észak-alföldi Regionális M

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. ./2012. (.) NGM rendelete

hatályos:

Átírás:

Igazságügyi Szolgálat I. A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök 322/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a pártfogó felügyelői, jogi segítségnyújtási, áldozatsegítési és kárpótlási feladatokat ellátó szervekről A Kormány az Alkotmány 35. (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 40. (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, valamint a pártfogó felügyelői szolgálat kijelölése tárgyában a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 126/A. -ában, a jogi segítségnyújtó szolgálat kijelölése tárgyában a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 74. -ában, az áldozatsegítő szolgálat, ezen belül a támogató hatóság és a döntő hatóság kijelölése tárgyában a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény 46. (3) bekezdésében, a kárpótlási hatóság kijelölése tárgyában az életüktől és a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló 2006. évi XLVII. törvény 5. -ában, a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. b) d) pontjában, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. (1) bekezdés b)pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Általános rendelkezések 1. (1) A pártfogó felügyelői, jogi segítségnyújtási, valamint áldozatsegítési feladatokat a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveiként működő fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatok és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata (a továbbiakban: KIMISZ) látják el. A kárpótlási feladatokat a KIMISZ és az igazságügyért felelős miniszter látja el. 4400 Nyíregyháza, Kereszt u. 9., 4401 Nyíregyháza Pf. 165, Telefon: 42/597-670 Fax: 42/597-671 E-mail: szabolcs@kih.gov.hu Honlap: www.kih.gov.hu

2 (2) A jogi segítségnyújtással, áldozatsegítéssel kapcsolatos igazságügyi igazgatási, valamint közigazgatási hatósági ügyekben az e rendeletben foglalt kivételekkel első fokon a fővárosi és megyei kormányhivatal igazságügyi szolgálata (a továbbiakban: igazságügyi szolgálat), másodfokon a KIMISZ jár el. A pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos ügyekben az igazságügyi szolgálat, az e rendeletben meghatározott esetekben a KIMISZ jár el. (3) Az igazságügyi szolgálatok jogi segítségnyújtási, áldozatsegítési és pártfogó felügyelői feladatokat ellátó szervezeti egységei a székhelyüktől eltérő településeken (kerületekben) kihelyezett ügyfélszolgálati irodákat működtethetnek. Az igazságügyi szolgálatok pártfogó felügyelői tevékenységet ellátó szervezeti egységei közösségi foglalkoztatókat működtethetnek. A kihelyezett ügyfélszolgálatok és közösségi foglalkoztatók tevékenységének szakmai ellenőrzését a KIMISZ látja el. (4) Az igazságügyi szolgálat tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 6. (4) bekezdésében, valamint a 7. -ában meghatározott hatáskörök a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 2. (1) bekezdésh) i) pontja szerinti hatáskört is beleértve gyakorlására jogosult szakmai irányító szerv vezetője a KIMISZ főigazgatója. 2. A KIMISZ jogállása, szervezete és általános feladatai 2. (1) A KIMISZ központi hivatal, amelyet e rendeletben foglalt kivétellel az igazságügyért felelős miniszter irányít. (2) A KIMISZ jogi személy, önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szerv. (3) A KIMISZ székhelye Budapest. 3. (1) A KIMISZ-t az igazságügyért felelős miniszter által kinevezett főigazgató vezeti, akinek a munkáját főigazgató-helyettesek segítik. (2) A KIMISZ szervezeti egységei a főosztályok és osztályok; egyes feladatok ellátására önálló osztályok is létrehozhatók. (3) A főigazgató munkáltatói jogkört gyakorol a KIMISZ kormánytisztviselői, kormányzati ügykezelői és munkavállalói felett. (4) A KIMISZ áldozatsegítésért felelős szervezeti egysége vezetőjének a kinevezése és felmentése vonatkozásában az áldozatsegítésért felelős minisztert véleményezési jog illeti meg. 4. (1) A KIMISZ főigazgatóját az igazságügyért felelős miniszter nevezi ki és menti fel. (2) A Ksztv. 2. (3) bekezdésében meghatározott hatásköröket a KIMISZ felett áldozatsegítési ügycsoportban az áldozatsegítésért felelős miniszter gyakorolja. 5. A KIMISZ a) ellátja a pártfogó felügyelői tevékenységgel, jogi segítségnyújtással, áldozatsegítéssel és kárpótlással kapcsolatos, e rendeletben és külön jogszabályokban meghatározott feladatokat, b) a főigazgató útján gyakorolja az igazságügyi szolgálatok feletti szakmai irányító szerv jogköreit, c) szakmai ellenőrzéseivel, módszertani állásfoglalásaival, képzések és továbbképzések szervezésével segíti az igazságügyi szolgálatok egységes jogalkalmazását,

3 d) a feladatkörébe tartozó ügyekben ideértve a szakmai pályázatok és az együttműködési megállapodások, valamint a nemzetközi kapcsolatok rendszerét is tájékoztató, koordinációs és képviseleti tevékenységeket lát el, e) az 1. -ban, valamint az a) c) pontokban meghatározott feladatok és tevékenységek ellátása érdekében országosan egységes informatikai rendszert működtet. 3. A pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos feladatok ellátása 6. (1) A Kormány pártfogó felügyelői szolgálatként az igazságügyi szolgálatot, valamint a KIMISZ-t jelöli ki. (2) A magyarországi lakóhellyel, tartózkodási hellyel, szálláshellyel vagy munkavégzési hellyel nem rendelkező magyar állampolgár, vagy külföldi személy esetében a pártfogó felügyelői feladatok ellátására a fővárosi kormányhivatal igazságügyi szolgálata az illetékes. 7. A KIMISZ a pártfogó felügyelői feladatokkal kapcsolatban a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény 3. (1) bekezdése szerinti közvetítői tevékenység végzésére vonatkozó pályázatot ír ki és szerződést köt a közvetítővel. 4. A jogi segítségnyújtással kapcsolatos feladatok ellátása 8. A Kormány jogi segítségnyújtó szolgálatként az igazságügyi szolgálatot, valamint a KIMISZ-t jelöli ki. 9. (1) A jogi segítségnyújtási támogatások engedélyezésével és az Európai Unió tagállamába irányuló jogi segítségnyújtás iránti kérelemmel kapcsolatos eljárás lefolytatására az ügyfél munkavégzésének helye szerinti igazságügyi szolgálat is illetékes. (2) A magyarországi lakóhellyel, tartózkodási hellyel, szálláshellyel vagy munkavégzési hellyel nem rendelkező külföldi személy esetében a kérelem elbírálására a fővárosi kormányhivatal igazságügyi szolgálata illetékes. 10. A KIMISZ a) a jogi segítségnyújtás országos adatbázisából statisztikai kimutatást készít, b) ellátja a jogi segítői névjegyzék vezetésével kapcsolatos feladatokat, és a jogi szolgáltatások nyújtására az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium nevében szolgáltatási szerződést köt a jogi segítőkkel, c) gyakorolja a jogi segítségnyújtási eljárásban a visszatérítendő tartozás elengedésével vagy mérséklésével összefüggő méltányossági jogkört, és d) a jogi segítségnyújtó feladatokkal kapcsolatban kezeli a jogi segítségnyújtásra szolgáló célelőirányzatot, annak terhére gondoskodik a támogatások kifizetéséről, e) kialakítja és fejleszti a jogi segítségnyújtó szolgálat és a tevékenységével érintett hatóságok, intézmények és szervezetek közötti együttműködést. 5. Az áldozatsegítéssel kapcsolatos feladatok ellátása

4 11. (1) A Kormány áldozatsegítő szolgálatként az igazságügyi szolgálatot, valamint a KIMISZ-t jelöli ki. (2) A Kormány az áldozatsegítési eljárásban támogató hatóságként az igazságügyi szolgálatot jelöli ki. (3) A Kormány az áldozatsegítési eljárásban döntő hatóságként a fővárosi kormányhivatal igazságügyi szolgálatát jelöli ki. 12. (1) Az áldozatsegítési szolgáltatás iránti kérelmet az az igazságügyi szolgálat bírálja el, amelynél a kérelmet az áldozat először benyújtotta. Ha az áldozat kéri, az ügyet a lakóhelye vagy a tartózkodási helye szerint illetékes igazságügyi szolgálathoz kell áttenni. (2) A járadékra való jogosultságot a járadékra jogosult lakóhelye szerint illetékes igazságügyi szolgálat ellenőrzi. (3) A támogató hatósági eljárásra az az igazságügyi szolgálat illetékes, amelynél a kárenyhítés iránti kérelmet az áldozat először benyújtotta, illetve az áldozat kérése esetén amelyik lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes. (4) Ha az áldozatnak a támogatást vissza kell térítenie, erre az az igazságügyi szolgálat kötelezi, amelyik a támogatást engedélyezte. (5) Ha a járadék felülvizsgálata során az igazságügyi szolgálat arról szerez tudomást, hogy a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló törvény szerinti megszüntető ok áll fenn, akkor a járadék megszüntetését kezdeményezi a döntő hatóságnál. 13. A KIMISZ a) az áldozatsegítés országos adatbázisából statisztikai kimutatást készít, b) figyelemmel kíséri az áldozati jogok érvényesülését, tájékoztatást kér az áldozatokkal kapcsolatba kerülő hatóságoktól, intézményektől, szervezetektől és tapasztalatairól évente elemző jelentést készít, c) kezeli a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésére és az azonnali pénzügyi segélyre szolgáló célelőirányzatot és annak terhére gondoskodik az áldozatsegítő támogatások kifizetéséről, d) gondoskodik a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény 41. (2) bekezdésében előírt tájékoztató előkészítéséről, és annak az igazságügyi szolgálatok részére történő eljuttatásáról, e) az áldozatsegítési eljárásban méltányossági jogkört gyakorol. 6. A kárpótlással kapcsolatos feladatok ellátása 14. A Kormány kárpótlási hatóságként a KIMISZ-t, valamint az igazságügyért felelős minisztert jelöli ki. 15. A KIMISZ a) eljár első fokon a vagyoni kárpótlási eljárással kapcsolatos igazgatási és közigazgatási hatósági ügyekben, b) ellátja a személyi kárpótlási eljárásokkal összefüggő hatósági feladatokat, c) ellátja a nemzeti gondozásról szóló 1992. évi LII. törvényben foglalt feladatokat, d) ellátja a külön jogszabályokban meghatározott, személyes szabadságukban jogtalanul korlátozott személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezésével kapcsolatos ügyeket,

5 e) felelős a megszűnt Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal, a Központi Kárrendezési Iroda, továbbá a Központi Igazságügyi Hivatal kárpótlási szakterülete iratanyagainak irattározásáért, archiválásáért, f) eljár a kárpótlási jegy termőföldtulajdon megszerzésére történő felhasználásának egyes kérdéseiről szóló 1992. évi XLIX. törvény 8. (2) bekezdése szerinti, a kárpótlási jegy visszatérítésére irányuló eljárásban. 16. Kárpótlási hatóságként az igazságügyért felelős miniszter elbírálja a kárpótlási ügyekben első fokon hozott közigazgatási hatósági döntésekkel, így a kárpótlási termőföldárveréssel szemben előterjesztett jogorvoslati kérelmeket. 7. Jogutódlás 17. (1) Az Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban: IH) általános jogutódja a bíróságok és más hatóságok előtt folyamatban lévő eljárások és munkaügyi jogviták tekintetében is a (2) bekezdésben foglalt, valamint a Nemzeti Államigazgatási Központ által az igazságügyi szolgálat tekintetében végzett funkcionális feladatok és a feladatellátáshoz kapcsolódó jogviszonyok kivételével a KIMISZ. (2) Az igazságügyi szolgálat számára jogszabályban megállapított feladat- és hatáskörök és az ahhoz kapcsolódó jogviszonyok tekintetében ideértve a bíróságok és más hatóságok előtt folyamatban lévő eljárásokat és munkaügyi jogvitákat is az e rendelet hatálybalépését megelőzően az IH területi szerveként működő megyei igazságügyi hivatal jogutódjának az a korábbi székhelye szerinti megye (főváros) kormányhivatala tekintendő, amelynek a szakigazgatási szervévé e rendelet hatálybalépésével válik. (3) A (2) bekezdéstől eltérően az e rendelet hatálybalépését megelőzően az IH területi szerveként működő fővárosi, megyei igazságügyi hivatalhoz telepített, e rendelet értelmében a KIMISZ-hez kerülő feladat- és hatáskörök tekintetében a megyei igazságügyi hivatal feladatainak részleges átvevője az alapító okirat szerint a KIMISZ. A KIMISZ az átvett feladat- és hatáskörök és ahhoz kapcsolódó jogviszonyok vonatkozásában a bíróságok és más hatóságok előtt folyamatban lévő eljárásokat és munkaügyi jogvitákat is ideértve a fővárosi és megyei igazságügyi hivatal jogutódjának tekintendő. 8. Záró rendelkezések 18. A KIMISZ ellátja a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény 20. -a szerinti feladatokat, valamint felelős a Központi Igazságügyi Hivatalnak a lobbisták és lobbiszervezetek nyilvántartását vezető szervként intézett ügyeiben keletkezett iratainak kezeléséért, irattározásáért és archiválásáért. 19. Az e rendelet hatálybalépésének napján folyamatban lévő kárpótlási ügyekben első fokon hozott közigazgatási hatósági döntésekkel szemben előterjesztett jogorvoslati kérelmek ügyében a KIMISZ folytatja az eljárást. 20. (1) Ez a rendelet 2011. január 1. napján lép hatályba. (2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az Igazságügyi Hivatalról szóló 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet hatályát veszti.

6 II. Szervezeti és működési szabályzat 33/2011. ( III. 9. ) KIM utasítása Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról 2.sz. függelék A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal szervezeti egységeinek feladatai 2.3. Igazságügyi Szolgálat 2.3.1. Felnõtt Korú Bûnelkövetõk Pártfogó Felügyelõi Osztálya 1. A Felnõtt Korú Bûnelkövetõk Pártfogó Felügyelõi Osztálya koordinációs feladatai tekintetében: a) Illetékességi területén együttmûködik a bíróságokkal, az ügyészségekkel, a büntetés-végrehajtási intézetekkel, a rendõrséggel, a gyámhatóságokkal és más hatóságokkal, továbbá az önkormányzatokkal, a gyermekjóléti és családsegítõ szolgálatokkal, az oktatási intézményekkel, a munkáltatókkal, a társadalmi és egyéb szervezetekkel és az állampolgárokkal; b) Külön forrás és kapacitás hiányában a feladat-megvalósítás érdekében együttmûködik az állami és önkormányzati szervekkel, a társadalmi és egyéb szervezetekkel; együttmûködési megállapodást, ellátási szerzõdést köthet; c) Részt vesz a szakterületet érintõ feladatok megvalósítása érdekében a hazai pályázatok elõkészítésében és megvalósításában; d) Egyezteti a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatával (a továbbiakban: KIMISZ) a pártfogó felügyelõk által adható segélyek keretösszegének nagyságára vonatkozó igényét, a KIMISZ erre vonatkozó kormánymegbízottnak elõterjesztendõ javaslata tekintetében. 2. A Felnõtt Korú Bûnelkövetõk Pártfogó Felügyelõi Osztálya egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai tekintetében: a) Az ügyész, a bíróság, illetve a büntetés-végrehajtási bíró elrendelésére pártfogó felügyelõi véleményt, továbbá a bíróság, illetve a büntetés-végrehajtási intézet megkeresésére környezettanulmányt készít a felnõtt korú

7 elkövetõkrõl; b) Szervezi és ellenõrzi a közérdekû munka büntetés végrehajtását; c) Végrehajtja az elkövetõk pártfogó felügyeletét: ellenõrzi és segíti a jogszabályokban meghatározott, bírósági ítéletben elrendelt, vagy megállapított illetve az ügyészség által elõírt magatartási szabályok megtartását és a kötelezettségek teljesítését; d) Elvégzi az elkövetõk utógondozásával kapcsolatos feladatokat; e) Az ügyész közvetítõi eljárásra utaló határozata, illetve a bíróságnak a büntetõeljárást a közvetítõi eljárás lefolytatása érdekében hozott felfüggesztõ végzése alapján kitûzi a közvetítõi megbeszélés idõpontját és lefolytatja a közvetítõi eljárást, okiratot állít ki a sértett és a terhelt közötti megállapodásról; az ügyvéd közvetítõk mediációs eljárásának befejezésérõl teljesítésigazolást állít ki, amelyet a KIMISZ-nek továbbít; f) Ellenõrzi a közvetítõi eljárásban létrejött megállapodás teljesítését, az eljárás befejezését követõen a közvetítõi eljárásról jelentést készít, amelyet megküld az ügyésznek, illetve a bíróságnak; g) A Kormányhivatal erre alkalmas helyiségében biztosítja a terheltek számára a csoportos foglalkozáson való részvétel lehetõségét, utógondozás keretében (az intézetekkel együttmûködve) csoportos foglalkozást szervez a büntetés-végrehajtási intézetekben; h) A jogszabályokban meghatározott feladatok végrehajtása, a büntetõpolitikai célkitûzések végrehajtása érdekében gondoskodik az irodai típusú és a területi munkavégzés egyensúlyáról, különösen a környezettanulmányok és pártfogó felügyelõi vélemények elkészítése, a helyszíni ellenõrzések lefolytatása területén. 3. A Felnõtt Korú Bûnelkövetõk Pártfogó Felügyelõi Osztálya európai uniós és nemzetközi feladatai tekintetében: a) Együttmûködik a KIMISZ-szel a pártfogó felügyelõi tevékenység nemzetközi szervezeteivel való kapcsolat fejlesztésében; b) Közremûködik a pártfogó felügyelõi tevékenységet érintõ európai uniós és egyéb pályázatok elõkészítésében, támogatja ezek szakmai megvalósítását. 4. A Felnõtt Korú Bûnelkövetõk Pártfogó Felügyelõi Osztálya egyéb feladatai tekintetében a) Indokolt esetben pénzügyi segélyt biztosíthat a pártfogolt, valamint a társadalmi integráció elõsegítése

8 érdekében a büntetés-végrehajtási intézetbõl szabaduló számára; b) Közösségi foglalkoztatókat, továbbá a székhelyétõl eltérõ településeken kihelyezett ügyfélszolgálati irodákat mûködtethet; c) Közremûködik a társadalmi bûnmegelõzés nemzeti stratégiai céljaiból eredõ feladatok ellátásában; d) Közremûködik a kábítószer-probléma visszaszorításáról szóló nemzeti stratégiai program céljainak végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról szóló 1094/2007. (XII. 5.) Korm. határozat végrehajtásában; e) Vezeti a pártfogó felügyelõi tevékenységhez kapcsolódó nyilvántartásokat; a pártfogó felügyelõi tevékenységre vonatkozóan adatokat szolgáltat; szakmai anyagokat készít elõ a KIMISZ szervezeti egységei részére; Végrehajtja a KIMISZ egyedi utasításait, kérésre jelentést, illetve beszámolót készít a KIMISZ részére; g) Részt vesz a KIMISZ által szervezett képzéseken, továbbképzéseken; h) Részt vesz a KIMISZ által különbözõ (országos, regionális és helyi) szinteken mûködtetett mediációs mentori rendszerben; i) Együttmûködik a KIMISZ-szel a KIMISZ szakmai ellenõrzéseinek lebonyolításában; j) A büntetõ mediációt végzõ ügyvédek ügyteher-elosztásánál irányadó szempontok meghatározása és ezek végrehajtása területén együttmûködik a KIMISZ-szel. 2.3.2. Fiatalkorú Bûnelkövetõk Pártfogó Felügyelõi Osztálya 1. A Fiatalkorú Bûnelkövetõk Pártfogó Felügyelõi Osztálya koordinációs feladatai tekintetében a) Illetékességi területén együttmûködik a bíróságokkal, az ügyészségekkel, a büntetés-végrehajtási intézetekkel, a rendõrséggel, a gyámhatóságokkal és más hatóságokkal, továbbá az önkormányzatokkal, a gyermekjóléti szolgálatokkal, az oktatási intézményekkel, a munkáltatókkal, a társadalmi és egyéb szervezetekkel, valamint az állampolgárokkal; b) Külön forrás és kapacitás hiányában a feladat-megvalósítás érdekében együttmûködik az állami és önkormányzati szervekkel, a társadalmi és egyéb szervezetekkel; együttmûködési megállapodást, ellátási szerzõdést köthet; c) Részt vesz a szakterületet érintõ feladatok megvalósítása érdekében hazai pályázatok elõkészítésében és megvalósításában;

9 d) Egyezteti a KIMISZ-szel a pártfogó felügyelõk által adható segélyek keretösszegének nagyságára vonatkozó igényét, a KIMISZ erre vonatkozó a kormánymegbízottnak elõterjesztendõ javaslata tekintetében. 2. A Fiatalkorú Bûnelkövetõk Pártfogó Felügyelõi Osztálya egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai tekintetében: a) Az ügyész, a bíróság, illetve a büntetés-végrehajtási bíró megkeresésére pártfogó felügyelõi véleményt, továbbá a nyomozó hatóság, a bíróság, illetve a büntetés-végrehajtási intézet megkeresésére környezettanulmányt készít a fiatalkorú elkövetõkrõl; b) Szervezi és ellenõrzi a közérdekû munka büntetés végrehajtását; c) Végrehajtja az elkövetõk pártfogó felügyeletét: ellenõrzi és segíti a jogszabályokban meghatározott, bírósági ítéletben elrendelt, vagy megállapított illetve az ügyészség által elõírt magatartási szabályok megtartását és a kötelezettségek teljesítését; d) Elvégzi az elkövetõk utógondozásával kapcsolatos feladatokat; e) Az ügyész közvetítõi eljárásra utaló határozata, illetve a bíróságnak a büntetõeljárást a közvetítõi eljárás lefolytatása érdekében hozott felfüggesztõ végzése alapján kitûzi a közvetítõi megbeszélés idõpontját és lefolytatja a közvetítõi eljárást, okiratot állít ki a sértett és a terhelt közötti megállapodásról; f) Ellenõrzi a közvetítõi eljárásban létrejött megállapodás teljesítését, az eljárás befejezését követõen a közvetítõi eljárásról jelentést készít, amelyet megküld az ügyésznek, illetve a bíróságnak; az ügyvéd közvetítõk mediációs eljárásának befejezésérõl teljesítésigazolást állít ki, melyet a KIMISZ-nek továbbít; g) A Kormányhivatal erre alkalmas helyiségében biztosítja a terheltek számára a csoportos foglalkozáson való részvétel lehetõségét, utógondozás keretében (az intézetekkel együttmûködve) csoportos foglalkozást szervez a büntetés-végrehajtási, illetve a javítóintézetben; h) A jogszabályokban meghatározott feladatok végrehajtása, a büntetõpolitikai célkitûzések végrehajtása érdekében gondoskodik az irodai típusú és a területi munkavégzés egyensúlyáról, különösen a környezettanulmányok és pártfogó felügyelõi vélemények elkészítése, a helyszíni ellenõrzések lefolytatása területén.

10 3. A Fiatalkorú Bûnelkövetõk Pártfogó Felügyelõi Osztálya európai uniós és nemzetközi feladatai tekintetében: a) Együttmûködik a KIMISZ-szel a pártfogó felügyelõi tevékenység nemzetközi szervezeteivel való kapcsolat fejlesztésében; b) Közremûködik a pártfogó felügyelõi tevékenységet érintõ európai uniós és egyéb pályázatok elõkészítésében, támogatja ezek szakmai megvalósítását. A Fiatalkorú Bûnelkövetõk Pártfogó Felügyelõi Osztálya egyéb feladatai tekintetében: a) Indokolt esetben pénzügyi segélyt biztosíthat a pártfogolt, valamint a társadalmi integráció elõsegítése érdekében a büntetés-végrehajtási intézetbõl szabaduló, illetve a javítóintézetbõl elbocsátott számára; b) Közösségi foglalkoztatókat, továbbá a székhelyétõl eltérõ településeken kihelyezett ügyfélszolgálati irodákat mûködtethet; c) Közremûködik a társadalmi bûnmegelõzés nemzeti stratégiai céljaiból eredõ feladatok ellátásában; d) Közremûködik a kábítószer-probléma visszaszorításáról szóló nemzeti stratégiai program céljainak végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról szóló 1094/2007. (XII. 5.) Korm. határozat végrehajtásában; e) Vezeti a pártfogó felügyelõi tevékenységhez kapcsolódó nyilvántartásokat; a pártfogó felügyelõi tevékenységre vonatkozóan adatokat szolgáltat; szakmai anyagokat készít elõ a KIMISZ szervezeti egységei részére; f) Végrehajtja a KIMISZ egyedi utasításait, kérésre jelentést, illetve beszámolót készít a KIMISZ részére; g) Részt vesz a KIMISZ által szervezett képzéseken, továbbképzéseken; h) Részt vesz a KIMISZ által különbözõ (országos, regionális és helyi) szinteken mûködtetett mediációs mentori rendszerben; i) Együttmûködik a KIMISZ-szel a KIMISZ szakmai ellenõrzéseinek lebonyolításában; j) A büntetõ mediációt végzõ ügyvédek ügyteher-elosztásánál irányadó szempontok meghatározása és ezek végrehajtása területén együttmûködik a KIMISZ-szel. 2.3.3. Jogi Segítségnyújtó Osztály 1. A Jogi Segítségnyújtó Osztály koordinációs feladatai tekintetében: a) Illetékességi területén együttmûködést alakít ki a jogi segítõkkel, a megyei ügyvédi kamarával, a területi

11 közjegyzõi kamarával, az önkormányzatokkal, a társadalmi és egyéb szervezetekkel, bíróságokkal; b) A visszatérítési kötelezettség elengedése, illetve mérséklése iránt benyújtott méltányossági kérelmeket felterjeszti a KIMISZ-hez; c) A szakterületet érintõ feladatok megvalósítása érdekében hazai pályázatok elõkészítésében és megvalósításában vesz részt. 2. A Jogi Segítségnyújtó Osztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai tekintetében: a) Elvégzi a jogi segítségnyújtásról szóló jogszabályokban meghatározott engedélyezõ, nyilvántartó és egyéb hatósági feladatokat; b) A jogszabályi rendelkezéseknek megfelelõen biztosítja a jogi segítõ és a pártfogó ügyvéd igénybevételének lehetõségét, határozattal dönt a támogatás engedélyezésérõl és annak mértékérõl, a kérelem elutasításáról, szükség esetén a már megállapított támogatás módosításáról, felülvizsgálatáról, visszavonásáról; a fizetési feltételek módosítása iránt benyújtott kérelmekrõl; c) Megvizsgálja a jogi segítségnyújtás engedélyezése tárgyában hozott döntés ellen benyújtott fellebbezést, ennek alapján döntését visszavonja vagy módosítja, illetve a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja; egyébként a fellebbezést az ügy irataival együtt felterjeszti a KIMISZ-hez; d) Ellenõrzi a jogi segítõk, valamint más ügyvédek, ügyvédi irodák által kiállított számlákat összevetve azokat a határozatokkal és a teljesítésigazolásokkal, illetve a pártfogó ügyvédi díjat megállapító jogerõs határozattal; a kifogásolt számlákat visszaküldi a jogi segítõknek, ügyvédeknek, ügyvédi irodáknak; e) A jogi segítõk, valamint más ügyvédek, ügyvédi irodák által kiállított számlákat, a támogatást engedélyezõ jogerõs határozatot, továbbá az állam által elõlegezett, visszatérítendõ támogatás engedélyezése esetén a fizetési kötelezettséget megállapító határozatot, illetve peres támogatás esetén a pártfogó ügyvédi díjat megállapító jogerõs határozatot a jogszabályban meghatározott összesítõvel továbbítja a KIMISZ gazdasági szervezeti egységének; f) A visszatérítési kötelezettség nem teljesítése esetén végrehajtási eljárást kezdeményez vagy egyéb intézkedést tesz a követelés behajtása iránt;

12 g) Peres ügyekben a támogatott fél képviseletére indokolt esetben pártfogó ügyvédet rendel ki, dönt a pártfogó ügyvéd felmentésérõl; h) A pártfogó ügyvéd díjigénye alapján megállapítja a pártfogó ügyvéd díját, a bíróság döntése alapján rendelkezik annak viselésérõl; i) Döntése alapján felülvizsgálhatja, a peres ügyekben a jogszabályi elõírásoknak megfelelõen felülvizsgálja a támogatás feltételeinek fennállását; A visszatérítési kötelezettség elengedése, illetve mérséklése iránt benyújtott méltányossági kérelmeket felterjeszti a KIMISZ-hez; k) A polgári eljárásban nyújtott támogatásra vonatkozóan hivatalból kétévente, kérelemre, illetve szükségességének felmerülése alapján elvégzi a támogatás feltételei fennállásnak felülvizsgálatát. 3. A Jogi Segítségnyújtó Osztály európai uniós és nemzetközi feladatai tekintetében: a) Továbbítja az Európai Unió másik tagállamába irányuló jogi segítségnyújtás iránti kérelmeket és a jogszabályban foglalt esetekben végzi a tolmácsolással, fordítással kapcsolatos feladatokat; b) Közremûködik a jogi segítségnyújtó tevékenységet érintõ európai uniós és egyéb pályázatok elõkészítésében, támogatja ezek szakmai megvalósítását. 4. A Jogi Segítségnyújtó Osztály egyéb feladatai tekintetében: a) Az adatvédelmi elõírásoknak megfelelõen megszervezett ügyfélszolgálati tevékenység keretében tájékoztatást ad az egyszerû megítélésû ügyekben felmerült jogi kérdésekben; b) Tájékoztató tevékenységet lát el a jogi segítségnyújtás igénybevételével kapcsolatosan; c) Számítógépes nyilvántartást vezet a jogi segítségnyújtási támogatás igénybevételérõl; d) A székhelyétõl eltérõ településeken kihelyezett ügyfélszolgálati irodákat mûködtethet; e) A jogi segítségnyújtó tevékenységre vonatkozóan adatokat szolgáltat; szakmai anyagokat készít elõ a KIMISZ szervezeti egységei részére; f) Végrehajtja a KIMISZ egyedi utasításait, kérésre jelentést, illetve beszámolót készít a KIMISZ-nek; g) Részt vesz a KIMISZ által szervezett képzéseken, továbbképzéseken; h) Együttmûködik a KIMISZ-szel a KIMISZ szakmai ellenõrzéseinek lebonyolításában. 2.3.4. Áldozatsegítõ Osztály 1. Az Áldozatsegítõ Osztály koordinációs feladatai tekintetében: a) Együttmûködik és kapcsolatot tart a rendõrség áldozatvédelmi hálózatával, a nyomozó hatósággal, az ügyészséggel, a bírósággal, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, a konzuli szolgálattal, a helyi és

13 kisebbségi önkormányzatokkal, az egészségügyi intézményekkel, az ifjúságvédelmi szervezetekkel, a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekkel, a családsegítõ szolgálatokkal, az alapés szakellátást nyújtó szociális szolgáltatókkal és intézményekkel, a közoktatási intézményekkel, a polgárõrséggel, a civil szervezetekkel és az egyházakkal; b) Gondoskodik arról, hogy az áldozatokkal kapcsolatba kerülõ szervek, intézmények, hatóságok az áldozatokat megilletõ jogokat megismerjék és érvényesítsék; c) Továbbítja a kárenyhítési kérelmet a döntésre jogosult hatósághoz, útmutatást ad a kiegészítõ adatok iránti megkeresés teljesítéséhez, beszerzi a kiegészítõ adatokat; d) Felterjeszti a visszatérítési kötelezettség elengedése, illetve mérséklése iránt benyújtott méltányossági kérelmeket a KIMISZ-hez; e) Gondoskodik az áldozatsegítõ tevékenységrõl szóló tájékoztatók elkészítésérõl, hozzáférhetõségérõl, a formanyomtatványok hozzáférhetõségérõl; f) A szakterületet érintõ feladatok megvalósítása érdekében hazai pályázatok elõkészítésében és megvalósításában vesz részt. 2. Az Áldozatsegítõ Osztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai tekintetében: a) Érdemben elbírálja az azonnali pénzügyi segély iránti kérelmet; b) A kérelem elbírálásához tisztázza a tényállást, meghallgatja az áldozatot vagy más személyt, megkeresheti a támogatás igénybevételének feltételeire vonatkozó adatokat nyilvántartó hatóságokat a közölt adatok valódiságának ellenõrzése érdekében; c) A KIMISZ által kezelt, a bûncselekmények áldozatainak kárenyhítésére és az azonnali pénzügyi segélyre szolgáló célelõirányzat terhére a KIMISZ és a Kormányhivatal között létrejött megállapodásban rögzítettek szerint azonnali pénzügyi segéllyel támogatja az áldozat lakhatással, ruházkodással, élelmezéssel és utazással kapcsolatos, valamint a gyógyászati és kegyeleti jellegû rendkívüli kiadásait akkor, ha a bûncselekmény következtében az áldozat ezen kiadások megfizetésére nem képes; d) Törvényben meghatározott esetekben kötelezi az áldozatot a pénzben nyújtott támogatás visszatérítésére; indokolt kérelemre halasztást, illetve részletfizetést engedélyez; ellenõrzi a visszatérítési kötelezettség teljesítését, intézkedik a tartozás összegének behajtása érdekében a hatáskörrel rendelkezõ szervnél;

14 Megvizsgálja az azonnali pénzügyi segély tárgyában hozott döntés ellen benyújtott bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet, és az ügy iratait a keresetlevélben foglaltakra vonatkozó nyilatkozatával együtt továbbítja a megyei bírósághoz; f) Megvizsgálja a visszatérítésre kötelezõ határozat, illetve a hatósági bizonyítvány kiállítása tárgyában hozott döntés, valamint az eljárás során hozott, önállóan fellebbezhetõ végzés ellen benyújtott fellebbezést, ennek alapján döntését visszavonja, módosítja, vagy a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, illetve a fellebbezést az ügy irataival együtt elbírálásra felterjeszti a KIMISZ-hez; g) Támogató hatóságként ellenõrzi a Kormányhivatal illetékességi területén lakhellyel rendelkezõ járadékra jogosult tekintetében a járadékra való jogosultságot, a törvényben meghatározott megszüntetõ ok fennállása esetén a járadék megszüntetése iránt elõterjesztést készít, amelyet a döntõ hatósághoz továbbít; h) Az áldozat kérelmére segítséget nyújt a formanyomtatvány kitöltéséhez; i) Kérelemre igazolja, hogy a kérelmezõ áldozatsegítési támogatásban részesíthetõ áldozatnak minõsüle. 3. Az Áldozatsegítõ Osztály európai uniós és nemzetközi feladatai tekintetében: a) Az Európai Unió más tagállamába irányuló kérelem esetén az áldozat rendelkezésére bocsátja az adott tagállam által használt nyomtatványt, valamint segítséget nyújt annak kitöltéséhez; b) Közremûködik az áldozatsegítõ tevékenységet érintõ európai uniós és egyéb pályázatok elõkészítésében, illetve támogatja ezek szakmai megvalósítását. 4. Az Áldozatsegítõ Osztály egyéb feladatai tekintetében: a) Az áldozatot hozzásegíti alapvetõ jogai érvényesítéséhez, az egészségügyi, egészségbiztosítási ellátások és a szociális ellátások igénybevételéhez, ennek érdekében a területén mûködõ egészségügyi szolgáltatóval együttmûködési megállapodást köthet; b) A bûncselekmény következtében jogaiban sérelmet szenvedett áldozatnak jogi tanácsot és segítséget ad, szükség esetén továbbítja a kérelmet a Jogi Segítségnyújtó Osztálynak; c) Tájékoztatja az ügyfelet büntetõeljárásbeli jogairól és kötelezettségirõl, a számára elérhetõ támogatások fajtáiról, az igénylés feltételeirõl, valamint az egyéb ellátásokról és jogérvényesítési lehetõségekrõl, továbbá az áldozatok számára tájékoztató anyagokat készít;

15 d) Szakmai anyagokat készít elõ a KIMISZ áldozatsegítõ feladatokat ellátó szervezeti egységei részére; e) Nyilvántartást vezet az ügyfelek tájékoztatásokról, a beérkezett kérelmekrõl, a megítélt támogatásokról; a nyilvántartás adatairól megkeresésre információt nyújt a büntetõ- vagy polgári ügyben eljáró bíróság, a büntetõ ügyben eljáró ügyész vagy nyomozó hatóság, valamint a jogi segítõ, továbbá a gyermekjóléti szolgálat, illetve a gyámhatóság részére; f) Végrehajtja a KIMISZ egyedi utasításait, kérésre jelentést, illetve beszámolót készít a KIMISZ részére; g) Részt vesz a KIMISZ által szervezett szakmai képzéseken, értekezleteken; h) Együttmûködik a KIMISZ-szel a KIMISZ szakmai ellenõrzéseinek lebonyolításában; i) Folyamatosan nyomon követi a visszatérítésre kötelezés, a támogatásokból való kizárás feltételeinek teljesül III. Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal 8-5/2011/Ig. számú Általános és Közszolgálati Adatvédelmi Szabályzata Nyíregyháza, 2012. február 28. Dr. Mozga Róbert Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat igazgató s.k.