Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai megvalósítása

Hasonló dokumentumok
Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai jogi vonatkozásai, jogharmonizáció

2016. évi CXXXVII. törvény

Az állami természetvédelem feladatai A Svájci-Magyar Együttműködési Program által támogatott projektek vonatkozásában

Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos uniós szintű szabályozás kialakításának folyamata, fajkiválasztási kritériumok

Inváziós fajokkal kapcsolatos feladatok megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017-ben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

LIFE Természet és biodiverzitás Többéves munkaprogram újdonságai

IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) /... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

A évi LIFE természetvédelmi témájú pályázati felhívások ismertetése

A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR)

Idegenhonos inváziós fajok terjedési útvonalai, idegenhonos inváziós növényfajok szabályozási lehetőségei

Idegenhonos inváziós állatfajok

AZ ÖKOSZISZTÉMA- SZOLGÁLTATÁSOK ÉS JÓLLÉTÜNK KAPCSOLATA

A LIFE Környezetvédelem alprogram évi hagyományos projektekre vonatkozó felhívása a Természet és Biodiverzitás témakörben

T/4818. számú törvényjavaslat. a géntechnológiai tevékenységről szóló évi XXVII. törvény módosításáról

Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( )

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

hazai természetvédelemben Érdiné dr. Szekeres Rozália főosztályvezető Természetmegőrzési főosztály

1. melléklet a 8 /2018. (XI. 23.) önkormányzati rendelethez Helyi védelem 1. Helyi területi védelem Helyi értékvédelmi területtel érintett ingatlanok

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete

LIFE Természet és biodiverzitás hagyományos pályázatok várható ütemezése, prioritások

A LIFE Környezetvédelem alprogram évi hagyományos projektekre vonatkozó felhívása a Természet és Biodiverzitás témakörben

LIFE természetvédelmi pályázatok értékelési szempontjai

Natura 2000 finanszírozás az EU Kohéziós Politika és a LIFE program forrásaiból

15. cél A szárazföldi ökoszisztémák védelme

Természet- és tájvédelmi szempontból növénytelepítésre javasolt fajok listája Őshonos fafajok

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban november 26. ÁROP Záró konferencia

ZÖLDINFRASTRUKTÚRA A TERMÉSZETVÉDELEM ORSZÁGOS PROGRAMJÁBAN

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

A település helyi védelem alatt álló területei 1. melléklet a 3/2019. (II.14.) önkormányzati rendelethez A B C jel a védelem tárgya helyi védelem alat

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Tervezet

Országos Natura 2000 Priorizált Intézkedési Terv

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT

SZIJÁRTÓ ÁGNES DRS PROJEKTFINANSZÍROZÁSI KONFERENCIA NOVEMBER 12. BUDAPEST

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai

Az illegális lakossági hulladékégetéssel kapcsolatos bejelentések hatósági kezelése FM iránymutatás

A vándorló fajokat nem érinti a szabályozás

A Földművelésügyi Minisztérium működésének változásai az átszervezés után

Illegális csónakkikötők, stégek és feltöltések a Balatonon

A Natura 2000 finanszírozása. Útmutató. A Natura 2000 finanszírozása. Útmutató. Bevezetés Szerkezet & tartalom Példák Kitekintés

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 192. cikke (1) bekezdésére,

Természet- és tájvédelmi szempontból növénytelepítésre javasolt fajok listája

TERVEZET. a védett tokfajok hasznosítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló.../.. (..) KvVM rendeletről

A másodfokú környezetvédelmi hatóság működésének az átszervezést követő változásai

316/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a biocid termékek engedélyezésének és forgalomba hozatalának egyes szabályairól

9645/17 ac/ms 1 DG E 1A

A közigazgatási átalakítás borászatot érintő kérdései

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK

A természetvédelmi szempontok kezelése a Vidékfejlesztési Programban

A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése

MAGYAR KÖZLÖNY 198. szám

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)

Európai uniós jogharmonizáció. Dr. Gombos Zoltán Főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium

Dr. Fejes Ágnes biodiverzitás referens. Természetmegőrzési Főosztály Biodiverzitás és Génmegőrzési Osztály január 28.

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Magyarország, a pannon értékek őre az Európai Unióban

A magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szervezeti felépítése

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )

Hatáskörrel rendelkező szerv. Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Budapest, Mészáros u.

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása!

Az élelmiszer-biztonság aktuális kérdései Dr. Bognár Lajos november 24.

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban

Természet- és tájvédelmi szempontból növénytelepítésre javasolt fajok listája

A gyomirtó szer alkalmazás jogszabályi alapelvei különös tekintettel a természetvédelmi gyakorlatra Dancza István

A baromfi-egészségügy aktuális

A Natura 2000 Kilátásai

Az Európai Unió Erdészeti Stratégiája október 4. Budapest

Nemzeti park igazgatóságok tevékenysége a Magas Természeti Értékű Területeken

Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek európai uniós szabályozásáról

A közterületek tisztántartásával kapcsolatos szabályozás megújítása Dr. Petrus József Csaba vezető-tanácsos Hulladékgazdálkodási Főosztály

Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek 10. konferenciája - beszámoló az eredményekről -

A LIFE és LIFE+ program Magyarországon, a természetvédelem területén. A LIFE+ program jövője

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Előterjesztés Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő testületének november 25-én tartandó ülésére. Tisztelt képviselő testület!

Natura 2000 területek bemutatása

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5.

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 10. (OR. en)

A közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet

A parlagfű mentesítés jogi háttere és a 2013-as szezon tapasztalatai

A KÁRÓKATONA JOGI STÁTUSZA az Európai Unió és a hazai jogszabályok keretei

TERVEZET. (4) Az R. 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (5) Az R. 2. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

1. A betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló 209/2005. (X. 5.) Korm. rendelet módosítása

Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft március 28. konferencia

Közbiztonsági referensek képzése

Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése Falu- és gazdafórum Mogyorós-hegy Litér, július 16.

A biodiverzitás védelméért konferencia. Érdiné dr. Szekeres Rozália Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegırzési Fıosztály

Natura 2000 területek bemutatása

A Vízügyi és vízvédelmi hatósági szakterület évi tevékenysége II. TAVASZI HATÓSÁGI KEREKASZTAL

A szolgáltatási notifikációs kötelezettség teljesítése - jogszabályi háttér és gyakorlati kérdések

2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet

Átírás:

FÖLDMŰVELÉSÜGYI Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai megvalósítása Idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos szakmai nap 2018. március 23. Érdiné dr. Szekeres Rozália főosztályvezető TERMÉSZETMEGŐRZÉSI FŐOSZTÁLY

FÖLDMŰVELÉSÜGYI Idegenhonos inváziós fajokra vonatkozó uniós szabályozás áttekintése

FÖLDMŰVELÉSÜGYI Idegenhonos inváziós fajok (IAS) kezelésének uniós szabályozása 2015. január 1-jétől hatályos az Európai Parlament és a Tanács 1143/2014/EU rendelete (2014. október 22.) az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről idegenhonos inváziós faj : olyan idegenhonos faj, amelyről megállapítást nyert, hogy betelepítése vagy behurcolása, illetve terjedése veszélyezteti vagy káros hatást gyakorol a biológiai sokféleségre és a kapcsolódó ökoszisztéma- szolgáltatásokra; a rendelethez kapcsolódóan végrehajtási rendeletek tartalmazzák az unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok jegyzékét (49 faj)

FÖLDMŰVELÉSÜGYI Idegenhonos inváziós fajok (IAS) kezelésének uniós szabályozása Preambulum: Célok, alapelvek I. Fejezet: Általános rendelkezések II. Fejezet: III. Fejezet: IV. Fejezet: Megelőzés Korai észlelés és gyors kiirtás Széles körben elterjedt IAS kezelése V. Fejezet: Horizontális rendelkezések VI. Fejezet: Záró rendelkezések A rendelet tárgya, hatálya, indoklása Fogalom-meghatározások, EU számára veszélyt jelentő fajok jegyzéke, kockázatelemzés, legkülső régiókra vonatkozó rendelkezések Korlátozások, engedélyek, vészhelyzeti intézkedések, regionális és tagállami szintű jegyzék, cselekvési tervek Felügyeleti rendszer, hatósági ellenőrzés, korai észlelés, gyors kiirtás Kezelési intézkedések, sérült ökológiai rendszerek helyreállítása Költségmegtérülés, együttműködés és koordináció Jelentéstétel, nyilvánosság, bizottságok, szankciók, hatálybalépés, átmeneti rendelkezések stb.

FÖLDMŰVELÉSÜGYI Unió számára veszélyt jelentő IAS jegyzék Kihirdetés formája: végrehajtási rendeletek Jegyzék elfogadása: Európai Bizottság döntéselőkészítő szakértői bizottság és tudományos fórum A jegyzék módosítása hatévente kell felülvizsgálni dinamikus bővítés Egységes kritériumoknak: idegenhonosak, terjedni, életképes populációt fenntartani képesek káros hatást gyakorolnak a biodiverzitásra EU-s szinten összehangolt fellépés szükséges a káros hatások mérséklésére előnyben részesülnek a még csak kevés helyen megtelepedett, vagy az unióban még nem jelenlévő, de potenciálisan veszélyt jelentő fajok terjedésének megelőzése a széles körben elterjedt legveszélyesebb hatást gyakorló fajok Minden felvételre javasolt fajra részletes kockázatelemzés készül

FÖLDMŰVELÉSÜGYI Unió számára veszélyt jelentő IAS jegyzék jelenleg összesen 49 faj szerepel a jegyzéken kezdetben 37 faj (14 növény, 7 gerinctelen és 16 gerinces állat) terjedési útvonalak vizsgálata cselekvési tervek a terjedési útvonalak alapján 2017. július 12-én 12 fajjal bővült a jegyzék (9 növény és 3 gerinces állat) terjedési útvonalak vizsgálata, cselekvési tervek Új faj pl. a hazánkban tömegesen előforduló selyemkóró 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet a növényvédelmi tevékenységről: 2. (1) A földhasználó és a termelő köteles védekezni, különösen ( ) f) selyemkóró (Asclepias syriaca) ellen A jegyzéken szereplő fajokat tilos az EU-ban: behozni, tartani, tenyészteni, termeszteni, szállítani, forgalomba hozni, felhasználni vagy kereskedni velük, szaporítani, nevelés vagy termesztés céljára engedélyezni, környezetbe kibocsátani

Unió számára veszélyt jelentő IAS jegyzék 2017-es bővítése FÖLDMŰVELÉSÜGYI magyar név tudományos név csoport hazai előfordulás aligátorfű Alternanthera philoxeroides vízi növény nem fordul elő cingár (aprólevelű) átokhínár Elodea nuttallii vízi növény természetes környezetben megtelepedett, ritka felemáslevelű süllőhínár Myriophyllum heterophyllum vízi növény közönséges selyemkóró chilei óriáslapu kaukázusi medvetalp bíbor nebáncsvirág japán gázlófű rózsás tollborzfű Asclepias syriaca Gunnera tinctoria Heracleum mantegazzianum Impatiens glandulifera Microstegium vimineum Pennisetum setaceum természetes környezetben megtelepedett, közepesen gyakori természetes környezetben megtelepedett, gyakori zárt tartásban előfordul természetes környezetben megtelepedett, ritka természetes környezetben megtelepedett, gyakori nem fordul elő zárt tartásban előfordul nílusi lúd Alopochen aegyptiacus madár természetes környezetben megtelepedett, ritka nyestkutya Nyctereutes procyonoides emlős természetes környezetben megtelepedett, ritka pézsmapocok Ondatra zibethicus emlős természetes környezetben megtelepedett, gyakori

fotó: Kisné dr. Fodor Lívia Unió számára veszélyt jelentő IAS jegyzék 2017-es bővítése FÖLDMŰVELÉSÜGYI magyar név tudományos név csoport hazai előfordulás aligátorfű Alternanthera philoxeroides vízi növény nem fordul elő cingár (aprólevelű) átokhínár Elodea nuttallii vízi növény természetes környezetben megtelepedett, ritka felemáslevelű süllőhínár Myriophyllum heterophyllum vízi növény közönséges selyemkóró chilei óriáslapu kaukázusi medvetalp bíbor nebáncsvirág japán gázlófű rózsás tollborzfű Asclepias syriaca Gunnera tinctoria Heracleum mantegazzianum Impatiens glandulifera fotó: Hannes Grobe Microstegium vimineum Pennisetum setaceum természetes környezetben megtelepedett, közepesen gyakori természetes környezetben megtelepedett, gyakori zárt tartásban előfordul természetes környezetben megtelepedett, ritka természetes környezetben megtelepedett, gyakori nem fordul elő zárt tartásban előfordul nílusi lúd Alopochen aegyptiacus madár természetes környezetben megtelepedett, ritka nyestkutya Nyctereutes procyonoides emlős természetes környezetben megtelepedett, ritka pézsmapocok Ondatra zibethicus emlős fotó: Fritz Geller-Grimm természetes környezetben megtelepedett, gyakori forrás: ww.eddmaps.org

Unió számára veszélyt jelentő IAS jegyzék 2017-es bővítése FÖLDMŰVELÉSÜGYI magyar név tudományos név csoport hazai előfordulás aligátorfű Alternanthera philoxeroides vízi növény nem fordul elő cingár (aprólevelű) átokhínár Elodea nuttallii vízi növény természetes környezetben megtelepedett, ritka felemáslevelű süllőhínár Myriophyllum heterophyllum vízi növény közönséges selyemkóró Asclepias syriaca természetes környezetben megtelepedett, közepesen gyakori természetes környezetben megtelepedett, gyakori chilei óriáslapu Gunnera tinctoria zárt tartásban előfordul A teljes jegyzék elérhető a kaukázusi medvetalp www.termeszetvedelem.hu/idegenhonos-invaziosfajok weboldalon! ide kattintva Heracleum mantegazzianum természetes környezetben megtelepedett, ritka természetes környezetben megtelepedett, bíbor nebáncsvirág Impatiens glandulifera gyakori japán gázlófű Microstegium vimineum nem fordul elő rózsás tollborzfű Pennisetum setaceum zárt tartásban előfordul nílusi lúd Alopochen aegyptiacus madár természetes környezetben megtelepedett, ritka nyestkutya Nyctereutes procyonoides emlős természetes környezetben megtelepedett, ritka pézsmapocok Ondatra zibethicus emlős természetes környezetben megtelepedett, gyakori

FÖLDMŰVELÉSÜGYI Hazai jogharmonizáció

Inváziós fajok uniós szabályozásának hazai végrehajtása A jogharmonizáció célja: 1143/2014/EU rendelet végrehajtása érdekében szükséges intézkedések megtételét segítő jogszabályi rendelkezések beépítése a hazai jogrendbe, a meglévő jogszabályi elemek kiegészítésével és teljessé tételével. Az Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos korlátozások alóli engedélyezési, felmentési, jóváhagyási eljárások rendszerének, illetve az ehhez szükséges hatósági rendszernek a kialakítása FÖLDMŰVELÉSÜGYI

Inváziós fajok uniós szabályozásának hazai végrehajtása A jogharmonizáció szempontjai: Egységes, minden tevékenységi kört lefedő szabályozás és a meglévő szabályozási elemek kiegészítése, teljessé tétele A meglévő hatósági jogkörök, engedélyezési eljárások meghagyása, kiegészítése, más-más az érintett szakterület a fajok és/vagy tevékenységek alapján NEM létesül önálló intézményként új inváziós hatóság a járási hivatalok több szervezeti egysége és más hatóságok is ellátnak inváziós feladatot, a meglévő hatásköreiknek megfelelően FÖLDMŰVELÉSÜGYI

FÖLDMŰVELÉSÜGYI Inváziós fajok uniós szabályozásának hazai végrehajtása Hazai jogharmonizáció megvalósítása: 2016. évi CXXXVII. törvény 6 ágazati tv módosítása (Tvt., Evt., Hhvtv., Vtv., Éltv., Vetőmag tv.) 408/2016. (XII. 13.) Korm. rendelet önálló jogszabály a hatóságok inváziós fajokhoz kapcsolódó feladatairól 1738/2016. (XII. 13.) Korm. határozat intézményfejlesztésre biztosított forrás Országosan 78 fős létszámbővítés 66 fő megyei és járási kormányhivatalokhoz 10 fő nemzeti park igazgatóságokhoz 2 fő a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályára

FÖLDMŰVELÉSÜGYI Idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos feladatokat ellátó szervek

természetvédelemért felelős miniszter koordináció hatósági ellenőrzések észlelések országos illetékességgel első fokon eljáró természetvédelmi hatóság koordináció j á rási kormányhivatalok természetvédelmi hatóság környezetvédelmi hatóság élelmiszerlánc-biztonsági hatóság állategészségügyi hatóság növény- és talajvédelmi hatóság erdészeti hatóság vadászati hatóság halgazdálkodási hatóság észlelések nemzeti park igazgatóságok felügyeleti rendszer tudományos intézetek országos illetékességgel első fokon eljáró élelmiszerláncfegyülegyeleti növénytermesztési erdészeti vadászati halgazdálkodási

természetvédelemért felelős miniszter felügyeleti rendszer Természetvédelemért felelős miniszter legfontosabb feladatai: hatósági ellenőrzések tagállami és uniós jegyzékkel kapcsolatos feladatok országos illetékességgel első fokon eljáró koordináció koordináció országos j á rási tagállami kormányhivatalok feladatok, értesítések, korai észlelések jelentése illetékességgel a Bizottság és első a természetvédelmi hatóság többi tagállam felé fokon eljáró környezetvédelmi hatóság élelmiszerlánc-biztonsági hatóság állategészségügyi hatóság növény- és talajvédelmi hatóság erdészeti hatóság vadászati hatóság halgazdálkodási hatóság észlelések kockázatelemzések, természetvédelmi hatóság cselekvési tervek készítése (más szervek, tudományos intézmények bevonásával) észlelések nemzeti park igazgatóságok felmérés, monitorozás és egységes adatgyűjtő rendszer országos koordinációja tudományos intézetek élelmiszerláncfegyülegyeleti növénytermesztési erdészeti vadászati halgazdálkodási kezelési intézkedések, ökológiai rendszerek helyreállítása és más, országos koordinációt igénylő feladatok együttműködés az érintett tagállamokkal 6 évente esedékes országjelentések összeállítása 2019. június 1.

természetvédelemért felelős miniszter felügyeleti rendszer hatósági ellenőrzések országos illetékességgel első fokon eljáró természetvédelmi hatóság koordináció koordináció j á rási kormányhivatalok természetvédelmi hatóság környezetvédelmi hatóság élelmiszerlánc-biztonsági hatóság állategészségügyi hatóság növény- és talajvédelmi hatóság erdészeti hatóság vadászati hatóság halgazdálkodási hatóság észlelések észlelések országos illetékességgel első fokon eljáró természetvédelmi hatóság legfontosabb feladatai: vészhelyzeti intézkedések nemzeti park igazgatóságok tudományos intézetek korai észlelés felügyeleti rendszerének és hatósági országos illetékességgel első fokon eljáró adatgyűjtés, valamint hatósági ellenőrzések koordinációjával élelmiszerláncfegyülegyeleti növénytermesztési erdészeti vadászati halgazdálkodási összefüggő intézkedések

természetvédelemért felelős miniszter felügyeleti rendszer koordináció hatósági ellenőrzések észlelések országos illetékességgel első fokon eljáró természetvédelmi hatóság koordináció j á rási kormányhivatalok természetvédelmi hatóság környezetvédelmi hatóság élelmiszerlánc-biztonsági hatóság állategészségügyi hatóság növény- és talajvédelmi hatóság erdészeti hatóság vadászati hatóság halgazdálkodási hatóság észlelések nemzeti park igazgatóságok más országos illetékességgel első fokon eljáró hatóság közreműködik a kockázatelemzések és cselekvési tervek készítésében tudományos intézetek országos illetékességgel első fokon eljáró élelmiszerláncfegyülegyeleti növénytermesztési erdészeti vadászati halgazdálkodási

természetvédelemért felelős miniszter feladatkörében eljáró járási kormányhivatalok (több ágazat) legfontosabb közös feladatai: ellátják az engedélyezési feladatokat (engedélyek kiadása/visszavonása, vészhelyzeti terv jóváhagyása, engedélyek hatósági adatainak ellenőrzések nyilvánosságra hozatala, hatósági ellenőrzések) országos intézkedések illetékességgel első elrendelése fokon eljáró (gyors kiirtási/kezelési/helyreállítási) természetvédelmi hatóság közreműködnek a hatósági adatgyűjtésben szükség esetén szankcionálás koordináció koordináció j á rási kormányhivatalok természetvédelmi hatóság környezetvédelmi hatóság élelmiszerlánc-biztonsági hatóság állategészségügyi hatóság növény- és talajvédelmi hatóság erdészeti hatóság vadászati hatóság halgazdálkodási hatóság észlelések észlelések nemzeti park igazgatóságok felügyeleti rendszer tudományos intézetek országos illetékességgel első fokon eljáró élelmiszerláncfegyülegyeleti növénytermesztési erdészeti vadászati halgazdálkodási

természetvédelemért felelős miniszter koordináció hatósági ellenőrzések észlelések országos illetékességgel első fokon eljáró természetvédelmi hatóság koordináció j á rási kormányhivatalok természetvédelmi hatóság környezetvédelmi hatóság élelmiszerlánc-biztonsági hatóság állategészségügyi hatóság növény- és talajvédelmi hatóság erdészeti hatóság vadászati hatóság halgazdálkodási hatóság észlelések nemzeti park igazgatóságok felügyeleti rendszer tudományos intézetek országos illetékességgel első fokon eljáró élelmiszerláncfegyülegyeleti növénytermesztési erdészeti vadászati halgazdálkodási

FÖLDMŰVELÉSÜGYI Jövőbeni feladatok, tervek

Jogharmonizációs feladatokat megalapozó munka Ágazati egyeztetések: botanikus kertek uniós listán szereplő fajok tartásának korlátozása állatkertek befogadó intézményi szerep dísznövény felügyeleti szervek közös képzés, munkaszervezés halgazdálkodási ágazat IAS kérdések megjelenítése a készülő akvakultúrás rendeletben területi szervek munkájának koordinációja negyedéves jelentések adatgyűjtés uniós inváziós fajok elterjedésének aktualizálása, régi előfordulási adatok ellenőrzése, további adatgyűjtések kapcsolatfelvétel állatkereskedésekkel (átmeneti rendelkezések kereskedelmi célból tartott árukészletére vonatkozóan) konkrét kezelési tevékenység érintett hazai szervek közötti kommunikáció javítása FÖLDMŰVELÉSÜGYI

További jogharmonizációs feladatok 408/2016 (XII. 13.) Korm. rendelet egységes jogértelmezés és jogalkalmazás érdekében ex situ megőrzés engedélyezésének szabályozása Ex situ megőrzés: a biológiai sokféleség alkotóelemeinek természetes élőhelyükön kívüli megőrzése ex situ megőrzés tartás speciális intézmény, amely a 31. cikkben meghatározott befogadó szerepet is képes ellátni állatkertek? Átmeneti rendelkezések jogharmonizációja FÖLDMŰVELÉSÜGYI nem kereskedelmi céllal tartott fajokra vonatkozó részletszabályok bejelentési kötelezettség szabályozása Tagállami szinten veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajokra vonatkozó miniszteri rendelet megalkotása

FÖLDMŰVELÉSÜGYI Miniszteri rendelet előkészítése A tagállami szinten veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok jegyzékének összeállítása (12. cikk) tagállami szinten veszélyt jelentő idegenhonos inváziós faj: az Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajoktól eltérő olyan idegenhonos inváziós faj, amelynek környezetbe történő kibocsátása és terjedése a tagállam tudományos bizonyítékokon alapuló megítélése szerint jelentős káros hatást gyakorol a tagállam területén vagy annak egy részén, még akkor is, ha e káros hatás ténye nem teljes mértékben bizonyított, és ez a káros hatás az érintett tagállam szintjén intézkedéseket tesz szükségessé Tervezett formája miniszteri rendelet a miniszteri rendelet melléklete tartalmazza magát a jegyzéket, az arra felkerülő fajokhoz konkrét intézkedéseket tervezünk rendelni (pl. behozatal korlátozása, forgalomba hozatal és kereskedelem korlátozása/ellenőrzése, tartás tiltása korlátozása, védekezési kötelezettség, szaporítás/ tenyésztés/termesztés korlátozása, bejelentési kötelezettség stb.)

Miniszteri rendelet nemzeti jegyzék Kiválasztás szempontjainak kialakítása: Két fő megközelítés integrációjával: a már megtelepedett, a legjelentősebb káros hatást kiváltó fajok felvétele a jegyzékre elsősorban kezelést igényel hazánkban még nem, vagy kevés helyen jelenlévő, irodalmi adatok alapján potenciálisan inváziós fajok felvétele a jegyzékre elsősorban megelőzés a cél A jegyzék jelenleg előkészítés alatt van FÖLDMŰVELÉSÜGYI.

Kommunikáció Egyéb tervek, megvalósításra váró ötletek egységes kommunikáció szemléletformálás internet (pl. weboldal, online publikált ismeretterjesztő anyagok) újabb kiadványok (pl. Ismertető füzet a főbb terjedési útvonalakról, leporelló, plakát, szóróanyagok) inváziós szakmai nap részvétel, képviselet szakmai rendezvényeken FÖLDMŰVELÉSÜGYI érintett hazai szervek közötti kommunikáció javítása érintett ágazatokkal, szervezetekkel történő folyamatos egyeztetések folytatása

Köszönöm a figyelmet!