TIZ EV A YELEACEI-TO MELLETT írta : Nagy László Gyermekkori vágyam teljesedett be, amikor 1931 január havában szolgálattételre Székesfehérvárra helyeztek át, közvetlen a Velencei-tó szomszédságába. 1931 kora tavaszán meg is kezdtem bolyongásaimat a tónál, s igen hamar megállapítottam, hogy a tó madárvilágának mennyisége és minősége szempontjából lényeges elváltozások állottak be, mióta Chernél kutatta azt. Egy-kettőre teljesen tiszta kép alakult ki előttem, hogy melyik tórészlet mit ér, s így megállapítottam, hogy a legjobb a dinnyési rész. Dinnyés és Pákozd között elterülő kb. 6 km széles és kb. 4 km hosszú ősnádasban, ami évtizedek óta nem volt vágva, megtalálta fészkelési lehetőségét a kanalasgém, szürkegém, nyárilúd, vörösgém és az 1880-as évekig a nagykócsag is. Ez a gyönyörű madár azonban a múlt század 80-as éveiben évszázados fészkelőtelepét elhagyta, s még vonulási időben sem mutatkozott. Hogy a költőterületét elhagyta, ezt semmi mással nem tudom indokolni, mint azzal, hogy a fentemlített időben igen nagy méretű vízivadászatokat folytattak ott. 30 40 csónak is hajtotta Velencétől Dinnyésig a kacsákat, szárcsákat, vöcsköket, s egy-egy ilyen vadászaton eldörrent 2500 3000, sőt ennél is több lövés, ami március és április hónapokban zajlott le; ezt a zavarást a teljes nyugalomhoz szokott kócsag nem bírta, s elhagyta fészkelőhelyét. Mivel ezek a megrendezett vízivadászatok igen nagy kiadásokkal jártak, a változott viszonyok miatt az ilyen utolsó vízivadászatot a tó bérlői 1931-ben még megtartották, s ezzel ezt be is szüntették. A nyugalom tehát 1932-ben már helyreállt, de a kócsag még nem jött vissza. Vártam évről évre, hogy egyszer csak megjelenik, s várakozásomat siker koronázta, mivel 1936-ban megjelent és meg is telepedett 2 párban. Amíg azonban ide érkeznék, röviden felsorakoztatom azokat a megfigyeléseimet, melyeket ritkábban előforduló vagy teljes védelem alatt álló fajokon végeztem, részben pedig a székesfehérvári Múzeum vagy a Madártani Intézet gyűjteménye részére megszereztem néhány példányban. 1931. Nyárilúd (A n s e r a n s e r L.) már II. végén, míg a kanalasgém (P 1 a - t a 1 e a 1. 1 e u c o r o d i a L.) csak III. 26-án jelent meg. Mindkét faj rendesen költ a dinnyés pákozdi ősnádasban, aminek határozottan vannak olyan részei is, amelyek méltán nevezhetők feneketlen mocsárnak. Itt van a gémtelep az avas nádban, melynek torzsáira és évről évre egymásra boruló letört száraz nádszálaira rakja fészkét a vörösgém (Ardea p. purpurea L.), a szürkegém (Ardea c. cinerea L.) és a kanalasgém, s ezeken a részeken fészkel a még" csónakkal is igen nehezen megközelíthető helyen a 189
nyárilúd is. Szép számmal költ a szakállascinege (P a n u r u s b i a r m i c, u s russicus Brehm), a náditücsökmadár (Locustella 1. luscinioides Savi), a kékbegy (Luscinia svecica cyanecula Wolf) és a fülemülesitka (Lusciniola m. melanopogon Temm.) is. A récék közül fészkel a tőkés (A n a s p. platyrhyncha L.), nyilas (Anas a. acuta L.), kanalas (Spatuja clypeata L.), cigány (Nyroca n. n y r o c a Güld.), böjti (Anas querquedula L.), kendermagos (Anas s. strepera L.Jés barátréce (Nyroca f. ferina L.) is. IV. 27-én törpevizicsibe (Porzana pusilla intermedia HER M.) került puskám elé. V. 25-ikén egy kisbukó (M e r g u s a 1 b e 1- lus L.) gácsért ejtettem el, amelyik párjával járt. A gácsérnak igen erősen duzzadt heréi voltak. Függőcinege (Remiz p. pendulinus L.) bár sok volt, sőt állandóan volt, de fészkét sohasem sikerült megtalálnom. Üstökösgém (A r d e- ola r. ralloides SCOP.) is állandóan mutatkozott tavasztól őszig, de ennek sem sikerült fészkére akadnom. VII. 13-án a Velencei-tó Fertő részletén a vizet gázolva 3 gémalakú fehér madarat vettem észre, amelyek egyenesen felém tartottak. Messziről üstökösgémnek néztem, s így nem sokat törődtem velük. Csak amikor már elhaladtak felettem s lőtávolon kívül voltak, akkor ismertem fel bennük a pásztorgémet (B u b u 1 c u s i. ibis L.). Reméltem, hogy sikerül őket becserkelnem újra, de többé nem kerültek szemem elé, elszálltak (v. ö. Porgányi egyidejű megfigyelése Mohácson). VIII. 26-án egy fiatal kiskócsagot (Egretta g. garzetta L.) figyeltem meg. Ugyanezen az őszön V-alakban repülve, nem magasabban mint 6 m-re a földtől, 8 kiskócsagot láttam még. IX. 15-én a hegyibillegető (M o t a c i 11 a c. cinerea Tunst.) fiatal példányát észleltem. X. 12-én megjelent a tavon a jégmadár (A 1 c e d o a f this i s p i d a L.) is, és kisebb csapatokban a havasipityer (Anthus s. spinoletta L.). Az év java részében látható volt a füstös- (T r i n g a erythropus Puli.), szürke (Tringa nebularia Gunn.), pajzsos (Philo m a c h u s ]) u g n a x L), piroslábú (Tringa t. totanus L.J, erdei (Tringa ochropus L.), réti (Tringa glareola L.) és billegetőcankó (T r inga hypoleucos L.), a kislile (Charadrius dubius c ií r o n i c u s GM.), a nagygoda (Limosa 1. limosa L.), a nagypóling (Numenius a. a rq u a t u s L.), a középsárszalonka (Capella g. gallina g o L.) ezen négy utóbbi faj állandóan költ a környéken a kormos (Chlidonias n. nigra L.) és fehérszárnyú szerkő (Chlidonias leucoptera Temm.), dankasirály (Larus r. ridibundus L.) és évenként egyszer-kétszer megjelenik a nagykárókatona (P h a 1 a- crocorax carbo sinensis Shaw et Nod). 1932. A Velencei-tó jellegzetes madarait, melyeket már 1931-ből ismertettem, a továbbiakban nem sorolom fel, hiszen ezek törzslakói a tónak, csupán további szemelvényeket közlök megfigyelési naplómból. V. 5. megérkezett a sárgabillegető (MotaciUa f. flava L.). V. 22-én széki csért (Glareola p. pratincola L.) találtam. Megemlítem, hogy a székicsér 1890 óta, amikor Chernél megállapította fészkelésüket Dinnyés határában, teljesen eltűnt erről a vidékről. Ezen a napon egy párt 190
láttam, de ezek sem voltak pár nap múlva találhatók, és azóta sem láttam székicséreket a Velencei-tónál * 1933. Semmi új fajt Nagy megemlítésre méltót nem találtam ebben az évben. Legfeljebb arról számolhatok be, hogy a nyárilúd örvendetes módon szaporodik. A költés után egy csapatba verődöttek száma megközelítette a 400 daráitól. 1934. V. 6-án, 9-én és 15-én rozsdástorkú pityerekre (A n thus r u f o g u - laris Brehm) akadtam. V. 22-én a többszáz kormos és fehérszárnyú szerkő között feltűnt egyetlen példány, amiről bebizonyosodott, hogy fattyúszerkő (C hlidonias h. h y b r i d a Pali.). VI. 10-én egy teljes díszben lévő fütyülőréce (Anas penelope L.) gácsért ejtettem el, melynek heréi duzzadtak voltak. 1935. VII. 1-én megjelent egy gödény (Pelecanus o. onocrotalus L.) s hol a Lángi tisztáson, hol a Fertő nyílt vizén tartózkodott. Kb. 2 heti ott-tartózkodás után eltűnt. IX. 9-én hamvas réti héját (C i r c u s pygargus L.) ejtettem el. Ezt a fajt sem láttam ott sem azelőtt, sem azóta. Kanalasgém, üstökösgém, kiskócsag évről évre több és több mutatkozott. A fészkelő kanalasgém-párok számát 10-re tehetem, a másik két faj azonban szerinteni nem fészkelt le. 1936. A gémállomány szaporodása és minden évben kevesebb és kevesebb vadászati zavarás mellett jött el ez az esztendő. III. 15-i kintlétem alkalmával a dinnyési Fertő felett egy nagykócsagot (Egretta a. alba L.) figyeltem meg, mely egyenesen a gémtelep irányába tartott, s ott leereszkedett. III. 19-én már párban láttam őket, s ugyanezen hó 29-én 4 darab volt belőlük. Őrzésükre minden lehetőt megtettünk. Ennek meg is lett a látszata, mivel áprilisban Jourdain meg is találta fészkét 3 tojással, később megállapítottam, hogy 2 pár eredményesen költött, és 4 fiókát háborítatlanul fel is nevelt. Megfigyeléseimből arra következtetek, hogy egyik pár hamarabb érkezett, és hamarabb is végezte be költését. 1937. III. 5-én egy csapat téli kenderikét (Carduelis f. flavirostis L.) találtam, melyből 3 példányt begyűjtöttem. III. 20-án jelentkeztek ebben az évben a nagykócsagok. Újból 2 pár fészkelt le, s zavartalanul felnevelték fiaikat. III. 20-án Vasvári Miklóssal a dinnyési Fertőben egy előttünk ismeretlen madárhang" ütötte meg fülünket, mely hang hasonlított egy kevéssé a nádisármány hangjához. A madarat sikerült lelőnöm; kézbevétel után tűnt fel rendkívül erős csőre, s így sikerült megszerezni a dalmát nádisármány (Emberiza schoeniclus intermedia Deejl.) első bizonyító példányát Magvarországról. 191
1938. Ebben az évben szokatlanul későn érkeztek meg a nagykócsagok. IV. 3-án jelent meg egyszerre 4 pár, és nyomban le is fészkelt. Az egyik fészekalj ismeretlen módon elpusztult; 3 tojás összetört, 1 maradt csak épen, de ezt elhagyta az anyamadár. Azonban a kócsagok úgy látszik, új fészket raktak, mivel a nagyszámú kirepült fióka erre engedett következtetni. VII. 25-én az előző napok igen kiadós esőzései következtében a kiszáradt laposabb részek a Fertőben annyira nedvesek lettek, hogy több helyen bokáig érő vizek is összegyűltek. Ezekre a részekre, mint terített asztalra özönlött a rengeteg vízimadár. Egy kb. 1 magyar holdnyi területen gágogott vagy 100 nyárilúd, hápogott vagy 300 réce, volt ott cankó, goda, vagy 20 nagykócsag és vagy 100 kanalasgém. A gémek s a kócsagok elkülönültek, s a kócsagok nem szívesen tűrtek meg társaságukban szürkegémeket sem. Megérkezett az ősz, s megindult a nagy madárvonulás. A dinnyési kócsagok száma a vonulókkal nagyon megszaporodott. így például örökké emlékezetes lesz számomra az a gyönyörű látvány, amihez szerencsém volt a Fertő részén IX. 13-án. Teljesen fe 1 üli, ragyogó napsütéses volt ez a nap. A Fertőn akkor bokáig érő vízben mászkálva, egy kirepülő barna rétihéját lőttem le, amint zsákmányáról, egy fiatal szárcsáról szállott fel. A lövés dörejére megelevenedett a mocsár. Tőlem kb. 100 lépésnyire az egyik tisztásról felszállott kb. 60 nagykócsag, kb. 20 kiskócsag és kb. 20 kanalasgém. 1939. A nagykccssgok ebben az évben III. 22-én jelentek meg a Velencei-tó dinnyési részén. Számszerint 8 pár. Olyan nagy állomány volt ez, hogy abban az évben a Kisbalaton folyton csökkenő állománya nagyon lemaradt mögötte. Emlékezetem szerint 1939-ben a Kisbalatonban mindössze 3 pár jelent meg. Az előző évekhez hasonlóan a nyugodt fiókanevelést ekkor is sikerült biztosítani. Őszi vonuláson számuk a 100-at is meghaladta. IX. közepe táján az öreg kócsagok kezdtek tünedezni és csak a fiatalok maradtak. A fiatalok közül, ha enyhe volt az ősz, még október közepén is lehetett látni egyeseket, egyébként a szeptember vége, október eleje elvitte őket is. 1940. A nagykócsagok ebben az évben is elég későn, IV. 2-án érkeztek. Megérkezésük napján mindjárt 8 pár jelentkezett, majd IV. 5-én újabb 7 pár jött, s így a költő-párok száma 15-re emelkedett. Miután folyton jöttekmentek, ritka perc volt az, hogy az ember a levegőben ne látott volna kócsagot. Miután semmiféle üldözésben nem volt részük, a velük született vadságukat levetkeztek annyira, hogy a dinnyési vasútállomás felett 20 30 lépés magasságban húztak át, nem törődve a mozgásban lévő vonattal vagy az emberekkel. Az autót és kocsit éppen így megszokták. Azoktól sem féltek, ellenben leszállásuk után a gyalogos embert még 300 lépésre sem várták be. Őszi mozgalmukat már nem figyelhettem meg, mert IX. 1-én áthelyeztek Székesfehérvárról. Utólag említem meg egyik ritka csér-fajunkat, a kacagócsért (G e 1 o c h e- iidon n. nilotica GM.), amiből egy példányt láttam 1935 vagy 1936 nyarán. Pontosabban nem tudom megjelölni a dátumot, mivel feljegyzéseim 192
javarésze a háború alatt elpusztult, csak a vadásznaplóm maradt meg egészben. Meg kell még azt is említenem, hogy tíz év alatt rétisast (Haliaetus a. a 1 b i c i 11 a L.) csak egyetlenegyszer láttam. Parlagi (Aquila h. heliaca Sav.) és nagy békászósast (Aquila clanga Pali.) ellenben többször észleltem. Most, hogy a Velencei-tó egy része Állami Rezervátummá vált, megvan minden remény arra, hogy a tó madárvilága visszaállítódik az ősi állapotba, mint amilyen 150 200 évvel ezelőtt lehetett. 13 Aquila - S-."i 193