PARTI MADARAK FÉSZKELÉSE ÉS VONULÁSA A HORTOBÁGYON. Bevezetés. A hortobágyi parti madarak élőhelyei
|
|
- Ágoston Dudás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PARTI MADARAK FÉSZKELÉSE ÉS VONULÁSA A HORTOBÁGYON Dr. Kovács Gábor Bevezetés A Hortobágy természeti viszonyai hazánkban egyedülálló élőhelyeket kínálnak az igen változatos madárvilág fészkeléséhez és átvonulásához. E tanulmány keretében az között végzett megfigyeléseimből a Hortobágy pusztáin előforduló parti madarakkal (limikolák) foglalkozom, amelyek közül 45 fajt ismertetek. A partimadár-élőhelyek hortobágyi típusait és azok természetvédelmi jelentőségét az alábbiakban foglalhatjuk össze. Száraz élőhelyek Löszhátak, löszrétek, reliktumgyepek A hortobágyi parti madarak élőhelyei Parti madarakban szegény élőhely, melynek oka a löszreliktumok csekély kiterjedése és félmagas, magas növényzet. Erősen legeltetett löszgyepeken néha a bíbic alkalmi pótköltése előfordul (pl. Ágota, Zám, Cserepes). Ezen az élőhelytípuson másfél évtized alatt 6 limikolafajt észleltem, de egyik sem volt tömeges és rendszeres (bíbic, araaylile, póling, kis póling, goda, pajzsos cankó). Szántók A megművelt területeken szép számmal akadnak belvizes, tartósan vízállásos foltok. Tavaszi vonuláskor az ilyen helyeken élénk limikolamozgás tapasztalható. A vízállások kiszáradása előtt alkalmilag a gulipán, kiszáradásuk után pedig a bíbic, sőt ritkán a székicsér is alkalmas fészkelőhelyet talál. A vetett növénykultúrák közül az őszi gabona, napraforgó és a lucerna tábláin több, míg az egyéb növényzetben (kukorica, repce, cukorrépa stb.) elenyészően kevés parti madár fordul elő. Jellegzetes a pajzsos cankók tömeges megjelenése vonuláskor. Ugyanez a faj késő ősszel (okt. nov.) az elvetett gabonatáblákon is rendszeresen táplálkozik száraz időszakokban is. A szántók partimadár-fajait az 1. táblázatban sorolom fel. 65
2 /. táblázat Table 1. A szántókon előforduló limikolák Waders occurring on arable land Fészkelés Nesting Gyakori táplálkozás Frequent feeding Alkalmi vagy ritka megjelenés Occasional rare occurrence Vanellus vanellus Pluvialis apricarius Eudromias morinellus Numenius phaeopus Numenius arquata Philomachus pugna Recurvirostra avosetta Burhinus oedicnemus Glareola pratincola Szikes pusztagyepek A legkiterjedtebb hortobágyi száraz élőhelytípus. A talajviszonyok által meghatározott sajátossága, hogy tél végén, kora tavasszal, valamint erősen csapadékos években nyáron is a szikes gyep egyes eróziós szintjein ún. padkaközi vízállások találhatók. Ezek mélysége 1-10 cm, élettartamuk pedig rövid, ma. 1 2 hónap ( ephemer vizek"). A tavaszi vonulás során eszményi táplálkozóhelyeket kínálnak a madaraknak, olyannyira, hogy ez a jellegzetes hortobágyi víztípus tartja el a limikolák 70-75%-át. Az élőhelyen előfordult 31 partimadár-faj közül 7 fészkelő. Érdekes költő a székicsér és az ugartyúk. Alkalmilag költött a széki lile és a feketeszárnyú székicsér (Kovács, 1982, 1986). Egyes hortobágyi pusztarészek (Szelencés, Kunmadaras) a havasi lilének rendszeres őszi, és ritkábban tavaszi átvonulóhelyei (Kovács, 1986 b). Az élőhelytípus limikoláit a 2. táblázat tartalmazza. Vízi élőhelyek Szikes tavak Természetes vagy természetközeli jellegű szikes tavat a Hortobágyon alig találunk. Csak a keleti peremvidéken, a balmazújvárosi Nagyszik területén alakultak ki ilyen élőhelyek, egykori vályogvető gödrökből. Madárvilágukat részletes tanulmányban ismertettem (Kovács, 1984). A szikes tavi madárvilágot a 3. sz. táblázat részletezi. A 29 fajból 8 a fészkelők száma. Limikolák költésére, átvonulására egyaránt igen kedvezőek a szikes tavak. Mivel az élőhelytípus a Hortobágyról szinte teljesen hiányzik, a szolonyeci szikeseken mesterségesen, földnyeső gépekkel létesített tavacs- 66
3 kákkal igyekszünk ezt a hiányt pótolni. Terveim alapján az első ilyen tó 1986 decemberében készült el a karcagi Ecsezugpusztán. Várható, hogy az értékesebb fészkelők (széki lile, kis lile, gulipán stb.) állományát az ilyen tavak nagyobb számban, a Hortobágy legkülönbözőbb helyén való létesítése jelentősen megnöveli. 2. táblázat Table 2. Szikes pusztagyepeken előforduló limikolák Waders occurring on sodic steppe Fészkel Gyakori Ritka vagy alkalmi Nesting Frequent Rare or occasional occurrence Chettusia gregaria Vanellus vanellus Pluvialis squatarola Pluvialisapricarius Charadrius hiaticula Charadriusdubius Charadrius aleandrinus Eudromias morinellus Numenius phaeopus Numenius arquata Limosalimosa Limosa lapponica Tringa erythropus Tringa totanus Tringa stagnatilis Tringa nebularia Tringa ochropus Tringa glareola Tringa hypoleucos Gallinago media Lymnocryptes minimus Calidris alba Calidris minuta Calidris alpina Limicola falcinellus Philomachus pugna Recurvirostra avosetta Burhinusoedicnemus Glareola pratincola Glareola nordmanni 67
4 3. táblázat Table 3. A szikes tavak limikolái Waders of sodic ponds Fészkel Gyakori Ritka vagy alkalmi Nesting Frequent Rare or occasional occurrence Vanellus vanellus Pluvialis squatarola Pluvialisapricarius Charadrius hiaticula Charadrius dubius Charadrius aleandrinus Numenius phaeopus Numenius arquata Limosa limosa Tringa erythropus Tringa totanus Tringa stagnatilis Tringa nebularia Tringa ochropus Tringa glareola Tringa hypoleucos Arenaria interpres Gallinago gallinago Calidris alba Calidris canutus Calidris minuta Calidris temminckii Calidris alpina Calidris ferruginea Philomachuspugna Himantopushimantopus Recurvirostra avosetta Phalaropus lobatus Glareola pratincola Szikes rétek és mocsárrétek Az időszakosan vízborítás alatt álló, félmagas és magas növényzetű, legtöbbször zsombékos élőhelyen jóval kevesebb parti madár fordul elő. A 17 megfigyelt fajból 5 fészkelő. Tavaszi vízálláskor jó vonulóhelynek számít az elöntött, vadvizes rét, amelynek sekélyebb részein a godák, pajzsos cankók, réti cankók tömegei táplálkoznak. Az élőhely jellegzetes költőma- 68
5 dara a goda, a sárszalonka, piroslábú cankó. Legkülső zónájában ritka alkalmi fészkelő a pajzsos cankó és a gólyatöcs (Kovács, 1987). Az élőhely madárvilágát a 4. táblázat mutatja be. Mocsarak Tartós vízállású, többé-kevésbé állandó vízi élőhelyek. Területük túlnyomó részt nádasok, gyékényesek borítják, emiatt a limikolák elkerülik. Nyílt vizű tisztásaik csak nyár végi, őszi aszály idején, erős apadás után alkalmasak rá, hogy sekéllyé vált vízfelületükre parti madarak leszálljanak. Érdekes viszont, hogy egyes hínárfélék (tavirózsa, kolokán) mély vízen úszó mezőire a bíbic, a réti cankó, billegető cankó, sárszalonka gyakran leszállnak pihenni. A vizek fölött pedig jellegzetes a székicsér rovarászé tevékenysége. Az élőhelytípus parti madarak fészkelésére nem alkalmas, csupán egy ízben (1977) fordult elő itt a gólyatöcs megtelepedése. A mocsárrekonstrukciók során keletkezett depóniák, illetve nagyobb mesterséges agyagszigetek költőhelyként is szerepet játszanak. Jó példa erre a Fekete-réten a gulipán, a székicsér és a kis lile ismétlődő fészkelése, vagy a Kunkápolnási mocsár kotrással elkészített csónakútjainak depóniáin a piroslábú cankó évi megtelepedése. Ugyanitt már 1986-ban előfordult a bíbic fészkelése is. Többszöri átnyaralása miatt számítani lehet a kis liléhez hasonló élőhelyet igénylő billegető cankó megtelepedésére is. Az élőhely parti madarait az 5. táblázat adja. 4. táblázat Table 4. Rétek és mocsárrétek parti madarai Waders occurring in meadows and swampy fields Fészkel Gyakori Ritka vagy alkalmi előf. Nesting Frequent Rare or occasional occurrence Vanellus vanellus Pluvialis squatarola Numenius arquata Limosa limosa Tringa erythropus Tringa totanus Tringa stagnatilis Tringa nebularia Tringa glareola Gallinago media Lymnocryptes minimus Limicola falcinellus Philomachus pugna () Phalaropus lobatus Glareola pratincola 69
6 5. táblázat Table 5. A mocsarakban előforduló limikolák Waders occurring in swamps Fészkelés Gyakori Ritka vagy alkalmi Nesting Frequent Rare or occasional occurrence Vanellus vanellus () Pluvialis apricarius * Pluvialis squatarola Charadrius dubius () Limosa limosa Tringa erythropus Tringa totanus () Tringa nebularia Tringa glareola Tringa hypoleucos Gallinago media Gallinago gallinago Lymnocryptes minimus Philomachus pugna Himantopus himentopus () Recurvirostra avosetta () Phalaropus lobatus Glareola pratincola Halastavak és víztározók Ezek az élőhelyek feltöltött, mély vizű állapotukban limikolák számára alkalmatlanok. A lehalászásnál alkalmazott vízlecsapolás viszont a legkiválóbb táplálkozó- és pihenőhelyet adja. A 70-es évek vége óta nemcsak ősszel, de kisebb számban tavasszal és nyáron is végeznek lehalászást, így az év nagyobb részében feltűnően tömeges és nagy fajszámú parti madár gyülekezik az iszapos tómedrekben. Tartós nyári kiszáradáskor a tófenék néha fészkelőhelyként is szolgál (gulipán, kis lile, széki lile) ben kapcsolódtunk be a nemzetközi limikolaszámlálásba, amelynek két mintaterülete a Hortobágy-Halastó és az erősen szikes Akadémia-tó. Kijelölésüket a fentiekben részletezett tények indokolták. Halastó és halászattal is hasznosított víztároló a Hortobágy 15 pontján található, kb ha-os kiterjedéssel. Ha ehhez még hozzávesszük a környező térség halastavait (Karcag, Kunhegyes, Tiszaszentimre, Kunmadaras, Polgár, Hajdúszoboszló), felmérhetjük, hogy milyen jelentős szerepet játszanak ezek az időjárástól kevésbé függő vizek a partimadár-mozgalmak fenntartásában (Kovács, 1984 c). Halastavi környezetben 37 limikolafajt észleltem, ebből 4 faj költött. Részletezésüket a 6. sz. táblázat adja. 70
7 6. táblázat Table 6. A halastavakon előforduló parti madarak Waders occurring on fish ponds Fészkel Gyakori Ritka vagy alkalmi faj Nesting Frequent Rare or occasional species Haematopus ostralegus Vanellus vanellus Pluvialis squatarola Pluvialis apricarius Charadrius hiaticula Charadrius dubius Charadrius aleandrinus Numenius phaeopus Numenius tenuirostris Numenius arquata Limosa limosa Limosa lapponica Tringa erythropus Tringa totanus Tringa stagnatilis Tringa nebularia Tringa ochropus Tringa glareola Tringa hypoleucos Tringa cinerea Arenaria interpres Gallinago media Gallinago gallinago Lymnocryptes minimus Calidris alba Calidris canutus Calidris minuta Calidris temminckii Calidris alpina Calidris ferruginea Philomachus pugna Himantopus himantopus Recurvirostra avosetta Phalaropus lobatus Phalaropus fulicarius Burhinus oedicnemus Glareola pratincola () 71
8 7. táblázat Table 7. Folyók, csatornák és kubikok limikolái Waders frequenting rivers and canals Fészkelés Gyakori Ritka vagy alkalmi faj Nesting Frequent Rare or occasional species Vanellus vanellus Tringa nebularia Tringa ochropus Tringa glareola Tringa hypoleucos Gallinago gallinago Philomachus pugna Folyók, csatornák és kubikjaik A Tisza és a Hortobágy folyó, valamint számos csatorna (Német-ér, Sárosér, Nyugati-főcsatorna, Karácsonyfok, Szandalik, Árkus stb.) sorolható ide. Vizük állandó, melynek ingadozása a part mentén kisebb, iszapos sávokat és zátonyokat hoz létre. Néhol kiöntések is keletkeznek, és a magas vezetésű Nyugati-főcsatorna a gát alatti elszivárgások következtében terjedelmes elöntéseket okoz. E területek partimadár-fajszáma alacsony (7 faj). Oka a főleg kubikgödrökre jellemző, sűrű növényzet. A két leggyakoribb faj az erdei cankó és billegető cankó, melyek a Hortobágyon kimondottan csatornakedvelő madarak. Aszályos időben a bíbicek néha tömegesen lepik el a csatornákat, szikkadó kubikokat. Az élőhely limikoláit a 7. táblázat mutatja be. Víziszárnyas-nevelő mesterséges tavak A 70-es években növekvő mértékű lett a házikacsák, majd a 80-as évek elejétől a háziludak szabad tartásos nevelése. A limikolafajok vonulásában és fészkelésében különösen a pecsenyekacsa-telepek jelentősek a Hortobágyon. Egy-egy tófelületre évente csak egy turnus kacsa kerül és mintegy 50 napos nevelésük után a víz üresen marad. Ekkor szállják meg a számukra kedvező helyet a parti madarak. A hortobágyi kacsanevelők mintegy a természetes szikes tavak szerepét töltik be. A libanevelők közül csak a törzsliba-tavak alkalmasak a limikolák számára, amennyiben ott kevesebb házilúd tartózkodik. A víziszárnyas-nevelő tavak elterjedése elősegítette a gulipán hortobágyi jelentős állománynövekedését (Fintha, 1978). Ezen az élőhelytípuson 31 partimadár-fajt észleltem, közülük 7 fészkelt, több-kevesebb rendszerességgel. A fajok fölsorolását a 8. táblázat tartalmazza. 72
9 Árasztások A Hortobágyon a gyakorlati természetvédelmi munkához tartozik a nyár végi-kora őszi árasztás, amikor nemcsak a réteket és mocsarakat töltjük fel vízzel, hanem terjedelmes foltokban a szikes gyep is sekély vízborítás alá kerül. Ezek igen jó őszi vonulóhelyek. Az egyéb típusú árasztások (kaszálóöntözés, csatornákból elszökő vizek, árvízvédelmi szükségtárolók) olykor fész- 8. táblázat Table 8. Viziszárnyas-nevelőtelepek limikolái Waders occurring at water fowlfarms Fészkelés Gyakori Ritka vagy alkalmi faj Nesting Frequent Rare or occasional species Haematopusostralegus Vanellus vanellus Pluvialis squatarola Pluvialis apricarius Charadrius hiaticula Charadrius dubius Charadrius aleandrinus Numenius phaeopus Numenius arquata Limosa limosa Tringa erythropus Tringa totanus Tringa stagnatilis Tringa nebularia Tringa ochropus Tringa glareola Tringa hypoleucos Arenaria interpres Gallinago gallinago Calidris alba Calidris canutus Calidris minuta Calidris temminckii Calidris alpina Calidris ferruginea Limicola falcinellis 1 Philomachus pugna Himantopus himantopus Recurvirostra avosetta Phalaropus lobatus Glareola pratincola () 73
10 kelésre is alkalmasak, ha tavasszal kerülnek víz alá. Az árasztásoknál 36 limikolafajt vettem számba, amelyek közül 6 fészkelt is ott. Az ilyen árasztásos élőhely a vízállásos, természetes szikes gyepekkel mutat ökológiai hasonlóságot. Részletes vizsgálatukat külön tanulmányban is bemutattam (Kovács, 1984 b). Az árasztás tulajdonképpen a természetes sziki vízállásos réteknek mesterségesen előállított változatát adja. 9. táblázat Table 9. Arizstelepekenelőforduló limikolák Waders occurring inriceplantations Gyakori Ritka vagy alkalmi faj Frequent Rare or occasional species Vanellus vanellus Pluvialis squatarola Pluvialis apricarius Charadrius hiaticula Charadrius dubius Charadrius aleandrinus Numenius phaeopus Numenius arquata Limosa limosa Tringa erythropus Tringa totanus Tringa stagnatilis Tringa nebularia Tringa ochropus Tringa glareola Tringa hypoleucos Arenaria interpres Gallinago media Gallinago gallinago Calidris alba Calidris canutus Calidris minuta Calidris temminckii Calidris alpina Calidris ferruginea Philomachus pugna Himantopus himantopus Recurvirostra avosetta Glareola pratincola 74
11 Rizsföldek A Hortobágyon és környékén eltűnőben lévő élőhelytípus. Jelenleg csak Karcag és Püspökladány térségében vannak még működő rizskultúrák. Az közötti években a puszta számos pontján és távolabbi környezetében is egyaránt termesztettek rizst, de a 80-as években hirtelen visszaszorult a termesztése. A rizstelepek sajátos viszonyai miatt az üzemelő táblákon fészkelés nem történik. A megfigyelt 29 féle parti madarat a 9. táblázat részletezi. Szennyvízderítők, hígtrágyatelepek, szikkasztók Ez az igen szennyezett és meglehetősen visszataszító élőhelytípus főleg Balmazújváros, Nádudvar, Püspökladány körzetében a sertéskombinátok környékén gyakori. Hasonló környezetet képez a szántóföldek szegélyén felhalmozott trágyarakások csurgalékleve is. A nagy tömegű táplálék miatt a madárvilág gazdag, közöttük limikolák is. A sárszalonka, erdei cankó, billegető cankó számít leggyakoribbnak. Az 1986-os balmazújvárosi gólyatöcsfészkelés a hígtrágyaszikkasztón érdekesen egybevág a dél-alföldi adatokkal (Molnár Gy. in litt.). A vizsgált limikolafajok nagy száma, az ide tartozó madarak sokfélesége az egyik magyarázata annak, hogy az összes száraz élőhelyen, illetve valamennyi víztípus területén előfordulnak parti madarak, csupán az erdei élőhelyeket és a kultúrkörnyezetet (lakott települések, tanyák) kerülik el (Kovács, 1988). A Hortobágy partimadár-faunája Csigaforgató - Haematopus ostralegus (L.) Lecsapolt halastavakon 1975, 1976, 1984 években, kacsanevelő tavon 1985-ben l-l példányt figyeltem meg. Lilebíbic Chettusia gregaria (Pali.) okt. 5-én dr. Bankovics Attila Zámpuszta északi részén, árasztás mellett figyelte meg. Bíbic Vanellus vanellus (L.) A száraz, szikes gyep gyakori fészkelője, de költése löszhátakon, szántókon, szikes tavakon, réteken, víziszárnyas-nevelő helyeken is előfordul, öszi tömegei főleg a leeresztett halastómedrekben gyülekeznek, ahol a tetőző mennyiség eléri a példányt is. Ujjaslile Pluvialis squatarola (L.) Rendszeres átvonuló a lecsapolt halastavak, szikes tavak, víziszárnyas-nevelők, rizsföldek, árasztások területén. Legnagyobb csapatai a halastavaknál tavanként példányosok voltak (Kovács, 1983) ban a Hortobágy- Halastó Kondás-taván 5 pl. átnyaralt. Aranylile Pluvialis apricarius (L.) Rendszeres átvonuló a szikes gyepeken. A Szelencésen és a Kunmadarasi pusztán példányos, Nagyiván mellett 75
12 155 példányos csapatait is észleltem. Konyhás Sándor 1987 tavaszán Angyalházán és Szelencésen 252 egyedet számlált (Konyhás, 1988). Árasztásoknál, halastavaknál, szikes tavaknál ritkább. A fent említett nagyiváni csapatos előfordulás szikfoltos gabonatáblán történt (Kovács, 1986). Parti lile - Charadrius hiaticula(l.) Kis számú, de rendszeres átvonuló, főleg ápr. és aug., szept. hónapokban, a sekély vizű élőhelyeken. Ma. egyedszáma ritkán éri el a 10 példányt. Kis lile Charadrius dubius Scop. Szikes tavaknál, elhagyott kacsanevelőknél, mocsárkotrások zátonyain alkalmi fészkelő, évi 1-5 párban, 1980 óta (Kovács, 1982). Nyár végi vonuláskor gyakoribb a sekély vízpartokon. Széki lile Charadrinus aleandrius (L.) Utolsó szikes pusztai költései ban voltak a nagyiváni és kunmadarasi pusztákon. Jelenleg rendszeresen csak a Balmazújváros melletti Nagyszik szikes tavainál költ, de állománya ott is ingadozó. Pl ban 25 pár, 1985-ben 1 pár, 1986-ban 3 pár, 1989-ben 4 5 pár. A 80-as évek eleje óta a Hortobágyon vonuláskor is ritka Kovács, 1984 a). Havasi lile - Eudromias morinellus (L.). E faja Szelencés és a Kunmadarasi puszta rendszeres őszi vendége aug. okt. között. Ma. 122 pld. egyszerre (Kovács Konyhás, 1986). Tavasszal igen ritka. Részletes hortobágyi adatsorát külön ismertettem (Kovács, 1986 a). Kis póling Numenius phaeopus (L.). Áprilisban gyakori átvonuló. A száraz gyepeken néha as csapatok is összeverődnek. Néhány átnyaraló példány is adódik, csaknem évente. Vékony csőrű póling Numenius tenuirostris Vieill. Eddig 9 hortobágyi adatom közül 8 esetben leeresztett halastómedrekben, egyszer árasztásnál láttam szept. 19-én 3 példányt figyeltem meg Hortobágy-Halastón, a többi adatom mind magányos egyed. Nagy póling Numenius arquata (L.). Gyakori átvonuló, száraz szikeseken, árasztásoknál, lecsapolt tómedrekben egyaránt tömeges. Hortobágy-Halastón pld.-os tömegét is észleltem, sőt 1988 szeptemberében többször is becsültünk 4000 példányt meghaladó gyülekezést egyetlen tóban. Átnyaralása rendszeres. Az as és az os teleken áttelelt. Goda Limosa limosa (L.). Réteken, mocsárréteken, száraz gyepeken gyakori fészkelő. Február-április és augusztus-szeptember hónapokban tömegesen vonul át márciusban , márciusban re becsültem a tömegeit, főleg frissen lecsapolt tavakban, tavaszi vadvizekben, árasztásokon augusztusban szántó traktort követő csapatot is láttam (Kovács, 1987). Kis goda - Limosa lapponica (L.) szept. 19-én 1 pld. a Csécsi-tavon (Bodnár-Kovács, 1983) ápr. 4-én 3 pld. a Darvas-szigeten és augusztus szeptemberben 1 6 pld.-os mennyiségben gyakran láttam fiatal példányokat Hortobágy-Halastón és a kunmadarasi árasztás vizeinél (Kovács, 1988.). Füstös cankó Tringa erythropus (Pali). Igen gyakori átvonuló, ma pld. Főleg április és szeptember hónapokban. Kedvelt helyei az árasztások, szikes tavak, kacsanevelők, halastómedrek. Rendszeresen átnyaral. 76
13 Piroslábú cankó - Tringa totanus (L.). Réteken, szikes tavaknál, ritkábban száraz gyepeken költ. Tömeges vonulását 16 év alatt egyszer sem észleltem. Maimum 50 pld. Tavi cankó Tringa stagnatilis (Bechst.). Április és július-augusztus hónapokban szórványos átvonuló. A hortobágyi árasztások, kacsanevelők, szikes tavak, halastavak, rizsföldek területén az os évek során összesen 43 alkalommal figyeltem meg (Kovács, 1986) nyarán 3 juv. és 2 ad. alkotta családot is láttam az Akadémia-tónál. Szürke cankó Tringa nebularia (Gunn.). Rendszeres átvonuló, de mindig csak kis mennyiségben, ma Halastavak, csatornák és kubikok, szikes tavak, rizsföldek a leggyakoribb lelőhelyei. Erdei cankó Tringa ochropus (L.) Az előző fajnál kisebb mennyiségű átvonuló. Egy-egy helyen a 10 pld.-os egyedszámot ritkán haladja meg. Árkok, csatornák, folyószélek, kubikok, halágyak, trágyaszikkasztók madara. Réti cankó - Tringa glareola (L.) Április-májusban és augusztus-szeptemberben igen gyakori átvonuló, as csapatai is előfordultak, leginkább az árasztások, rizsföldek életterében. Kis számban át is nyaral. Billegető cankó Tringa hypoleucos (L.) Rendszeres, de kis számú átvonuló, leginkább április és augusztus szeptember hónapokban. Előhelyigénye az erdei cankóéhoz hasonló. Egyedszáma ritkán haladja meg a at. Kivételesen át is nyaral. Terekcankó Tringa cinerea (Güld.) nov. 6-án a lecsapolt Csécs/9 halastó medrében és a vele szomszédos Parajos-elöntésen 1 példányt figyeltem meg. Kőforgató Arenaria interpres (L.). Ritka tavaszi (május) és szórványos őszi (augusztus-szeptember) átvonuló. Rizsföldeken, halastómedrek iszapjában, kacsanevelőkön egyesévei-kettesével fordul elő. Nagy sárszalonka Gallinago media (Lath.). Ritka átvonuló, a rétek, mocsárrétek, árasztások madara, többnyire egyesével. Áprilisi és augusztus október közötti adatok. Sárszalonka - Gallinago gallinago (L.). Mocsárrétek fészkelője. A hortobágyi költőállomány viszonylag csekély, párra tehető, de nyár végi gyülekezéskor egy-egy jól belátható, lecsapolt halastavon néha pld. is számba vehető (Kovács, 1984). Erdei szalonka - Scolopa rusticola (L.) Ritka átvonuló őszén Konyhás S. (in verb.) halastavi előfordulását is megfigyelte. Kis sárszalonka Lymnocryptes minimus (Brünn.). A nagy sárszalonkánál is ritkábban, mindenkor egyesével figyeltem meg rétek, mocsárrétek, elöntések területén. Október-novemberi adatai mellett érdemes megemlíteni januári előfordulását, amely egyben az egyetlen halastavi megfigyelésem is e fajról (Kovács, 1984). Hosszúfarkú cankó Bartramia longicauda (Bechst.) okt. 18-án 1 példányt figyeltem meg Nagyivánban. A madár a következő napon eltűnt, így több megfigyelő bevonásával nem volt bizonyítható. Havasi partfutó - Calidris alpina (L.). Április-júniusi és augusztus októberi gyakori átvonuló. Elsősorban a lecsapolt halastómedreket látogatja, ahol 77
14 példányos tömegben is előfordul ben Borzason 1 immat. példány átnyaralt. Sarlós partfutó - Calidris ferruginea (Pont.). Rendszeresen, 6 8 példányos csapatokban vonul április-május és augusztus-szeptemberben. Víziszárnyas-nevelők, szikes tavak, rizsföldek zátonyain gyakrabban, halastófenéken ritkábban jelenik meg. Többnyire vegyes limikolacsapatokban látjuk. Tengeri partfutó Calidris maritima (Brünn.) tavaszán Ecsedi Zoltán és Szondi László 1 példányt észlelt Balmazújváros mellett (Ecsedi-Szondi, 1987). Vándor partfutó - Calidris melanotos (Vieill.) szept. 5-én a lecsapolt Fényes 2. tavon 1 példányt Figyeltem meg havasi és sarlós partfutók között. Sarki partfutó - Calidris canutus (L.) között 10 esetben figyeltem meg, halastavak, szikes tavak, kacsanevelők vizein augusztus-szeptemberben. Ma. 3 pld. (Bodnár-Kovács, 1983). Apró partfutó - Calidris minuta (Leisl.). Rendszeres átvonuló, főleg április végétőljúnius elejéig és augusztus-szeptemberben ben 3 pld. átnyaralt. Rizsföldek, szikes tavak és kacsanevelők a kedvelt helyei. Jellegzetes a kis lilével alkotott táplálkozóközössége. Mennyisége a példányt ritkán haladja meg. Temminck partfutó Calidris temminckii (Leisl.). Átvonulása az előbbinél rendszertelenebb. Májusban ritka, augusztus szeptemberben valamivel gyakoribb a szikes tavakon és víziszárnyas-nevelő helyeken példányos kis csapatai más partfutófajokkal, pajzsos cankókkal, kis lilékkel keverednek. Fenyérfutó Crocethia alba (Pali.). Egyetlen tavaszi adata ismert, ápr. 11. (Kovács, 1982). ősszel, augusztus-szeptemberben szórványos vendég, egyesével vagy 2 3 pld. Kubikgödrökben, szikes tavakon, lecsapolt tómedrekben. Sárjáró Limicola falcinellus (Pont.). Öt hortobágyi adata: aug. 21. és aug. 29., a nagyiváni puszta árasztásán szept. 9. és aug. 21., a borzasi kacsanevelőn aug. 28. Hortobágy-Halastó mellett. Minden alkalommal l-l pld. Pajzsos cankó Philomachus pugna (L.). A legtömegesebben átvonuló parti madár, február május és augusztus november között. Egy 1985-ben végzett felmérés szerint április elején minimum , maimum re tehető a Hortobágy és környékének valamennyi partimadárélőhely-típusára kiterjedő pajzsoscankó-vonulás mennyisége ben a kunmadarasi pusztán fészkelt (Horváth Szabó, 1981). Rendszeres, tömeges átnyaralása során további fészkelése nincs kizárva. Késő ősszel (november eleje) jellegzetes az őszi gabonatáblákon táplálkozó, vegyes kékgalamb-, bíbic-, seregély- és pajzsoscankó-tömeg. Gólyatöcs Himantopus himantopus (L.). Szikes tavak, elhagyott kacsanevelők, késő tavasszal elöntött mocsárrétek, árasztások, hígtrágya-szikkasztók alkalmi fészkelője (Kovács, 1984). Vonulása sem rendszeres. Legnagyobb egyedszáma 1977-ben volt, a Kis-Jusztuson megtalált, 5 párból álló telepe (Kovács, 1978). Gulipán Recurvirostra avosetta (L.) évi első hortobágyi fészkelése óta lassan terjeszkedő faj (Fintha, 1978). Költése száraz, szikes tavaknál, elhagyott víziszárnyas-nevelőkön, száraz halastómedrekben, mocsárkotrások zátonyain, belvízen, szántókon fordul elő tól már 40 pár fölötti mennyiségben 78
15 fészkelt. Nyár közepe után a nagyobb halastavak lecsapolt medrében pld. is megfigyelhető. Laposcsőrű víztaposó - Phalaropus fulicarius (L.). Régi adatát Udvardy (1941) említi tavaszáról több megfigyelő is jelezte előfordulását a hortobágyi halastavon. Vékonycsőrű víztaposó Phalaropus lobatus (L.). Rendszeres, de kis számú júliusi szeptemberi átvonuló. Egyesével-kettesével, de néha 3-4 pld.-os kis csapatokban (család?!) is észleltem. Arasztások, nyílt vizű mocsarak, kacsanevelők, szikes tavak, leeresztett halastavak vizein is megjelenik. Tavaszról egyetlen áprilisi adata ismert. Ugartyúk Burhinus oedicnemus (L.). Jellegzetes vaksziki fészkelő as első megjelenése óta a Hortobágy száraz szikeseinek rendszeres költőmadara (Szabó, 1981) ben 12, 1986-ban 10-11, 1987-ben 13-15, 1988-ban pár mutatkozott, illetve költött. E fajról a részletesebb megfigyeléseimet külön közleményem tárgyalja (Kovács, 1986, 1989). Legnagyobb vonuló csapata 1977-ben 11 pld., 1988-ban 19 pld. (októberi adatok). Székicsér - Glareola pratincola (L.). A száraz puszta szikfoltjain, néha vaksziken, víznyomta szántókon (napraforgó, kukorica) költ. Fészkelése előfordult agyagos kubikgödrökben, elhagyott kacsanevelők trágyakérgén, mocsárkotrás zátonyán is. Állománya csekély, a párt ritkán haladja meg. Mélyvizek fölött repülve szívesen táplálkozik. Feketeszárnyú székicsér - Glareola nordmanni (Fisher.) Igen ritka fészkelő ban a Kunmadarasi pusztán, ban Nyírőlapos közelében költött l-l pár (Szabó, 1974, 1981). Költőhelye a száraz, szikes gyep zártabb állományában volt. Irodalom - References Bodnár M.-Kovács G. (1983): Faunisztikai adatok a Csécsi halastóról. Mad. Táj. 1983/ Ecsedi Z-Szondi T. (1987): Tengeri partfutó előfordulása a balmazújvárosi Nagy sziken. Mad. Táj. 1987/ Fintha /.(1978): Gulipán a Hortobágyon. Term. Világa Horváth L.-Szabó L. V. (1981): The Ornis of the Hortobágy. In: The Fauna of the Hortobágy National Park Keve A. (1984): Magyarország madarainak névjegyzéke Konyhás S. (1988): Áranylilék nagyszámú tavaszi átvonulása a Hortobágyon. Mad. Táj. 1988/ Kovács G. (1978): Gólyatöcs a Hortobágyon. Aquila, Kovács G. (1982): Kis lile fészkelése a Hortobágyon. Aquila, 87., 129. Kovács G. (1982): Az 1982-es tavaszi limikolavonulás. Mad. Táj. 1982/ Kovács G. (1983): Megfigyelések az ujjaslile (Pluvialis squatarola) tiszántúli előfordulásáról. Mad. Táj. 1983/ Kovács G. (1984 a): A balmazújvárosi Nagyszik madárvilága. Hajdúsági Múz. Évk Hajdúböszörmény. Kovács G. (1984 b): Az árasztások hatása a Hortobágy madárvilágára. Aquila,
16 Kovács G. (1984 c): A hortobágyi halastavak madárvilága 10 év megfigyelései alapján. Aquila, Kovács G. (1985): Az aranylile hortobágyi vonulása. Aquila, Kovács G. (1986 a): A havasi lile (Eudromias morinellus) hortobágyi vonulása, Előadás a MME II. tudományos ülésén, Szeged, ápr. 12. Megjelenés alatt. Kovács G. (1986 b): Megfigyelések a tavi cankó (Tringa stagnatilis Bechst.) hortobágyi és bihari előfordulásáról, Mad. Táj. 1986/ Kovács G. (1986 c): Megfigyelések az ugartyúk (Burhinus oedicnemus) viselkedéséről és táplálkozásáról a HNP délnyugati részén. Mad. Táj. 1986/ Kovács G.-Konyhás S. (1986): A havasi lile 1986-os vonulása. Mad. Táj. 1986/ Kovács G. (1987): Limikolák megjelenése szántó traktort követő madáregyüttesben. Mad. Táj. 1987/ Kovács G. (1988 a): A Hortobágy madárvilágának öko-faunisztikai vizsgálata, In: Tudományos kutatások a Hortobágyi Nemzeti Parkban (Szerk.: Tóth Albert), Kovács G. (1988 b): Faunisztikai adatok az 1987-es nyár végi-őszi hortobágyi madármozgalomról. Mad. Táj. 1988/1-4., Kovács G. (1989): Ugartyúk kétszeri költése 1987-ben. Megfigyelések az ugartyúk fiókaneveléséről 1988-ban. Mad. Táj. 1989/ Szabó L. V. (1974): Feketeszárnyú székicsér fészkelése a Hortobágyon. Aquila, , Szabó L. V. (1981): Ugartyúk (Burhinus oedicnemus) a Hortobágyon. Hajd. Múz. Évk Hajdúböszörmény. Udvardy M. (1941): A Hortobágy madárvilága. Tisia, A szerző címe: dr. Kovács Gábor H-5363 Nagyiván Bem apó u. 1. Resumé Nesting and migration of shore birds on the Hortobágy Dr. Gábor Kovács This paper describes 41 shore bird species on the basis of 17 years of personal Observation ( ) supplemented by 4 additional species (recently observed or reported by others). In the first part of the study the occurence of waders on steppe habitats is analysed. Most species occured on fish-ponds (37+1), inundations (36), marsh areas (31) and on sodic-ponds (29+1). The habitat types, detailed characterization of the various species, with dates of occurence in the cases of rare species and chronology of migration, as well as the maimum and minimum numbers, are mentioned. 80
VIII. AZ ARANYLILE (PLUVIALIS APRICARIA L.) A HORTOBÁGYON ( )
VIII. AZ ARANYLILE (PLUVIALIS APRICARIA L.) A HORTOBÁGYON (975-984) Dr. Kovács Gábor Hortobágyi Nemzeti Park 975 óta rendszeresen kutatom a Hortobágy száraz szikeseit. Megfigyelőútjaim során igen gyakran
MESTERSÉGES SZIKES TAVAK ÉS SZIKES KOPÁROK LÉTESÍTÉSÉNEK MÓDSZEREI ÉS TAPASZTALATAI A HORTOBÁGYI NEMZETI PARKBAN
AQUILA 1992. VOL.: 99 (155-161) MESTERSÉGES SZIKES TAVAK ÉS SZIKES KOPÁROK LÉTESÍTÉSÉNEK MÓDSZEREI ÉS TAPASZTALATAI A HORTOBÁGYI NEMZETI PARKBAN Dr. Kovács Gábor Hortobágyi Nemzeti Park Abstract Methods
KÖNYVISMERTETÉS - BOOKS
KÖNYVISMERTETÉS - BOOKS Rakonczay Zoltán szerk. 1989: Vörös Könyv (Akadémiai Kiadó, Budapest, p. 1-360.) A Magyarországon kipusztult és veszélyeztetett növény- és állatfajok alcímet viselő kötet megjelentetése
FAUNISZTIKAI ADATOK A KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK, CSANÁDI-PUSZTÁK TERÜLETI EGYSÉGÉRŐL
A Puszta 2001. 1/18. pp. 110-115. FAUNISZTIKAI ADATOK A KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK, CSANÁDI-PUSZTÁK TERÜLETI EGYSÉGÉRŐL MÉSZÁROS CSABA MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET CSONGRÁD MEGYEI HELYI
A Cséfai-halastavak és a Radványi-erdő madárvilága
Crisicum 3. pp.199-203. A Cséfai-halastavak és a Radványi-erdő madárvilága Dan Munteanu Bevezetés 1989-ben a Cséfai-halastavak és a Radványi-erdő felkerült a romániai Fontos Madárélőhelyek (Important Bird
AZ AKASZTÁSOK HATÁSA A HORTOBÁGY MADÁRVILÁGÁRA. Dr. Kovács Gábor
AZ AKASZTÁSOK HATÁSA A HORTOBÁGY MADÁRVILÁGÁRA Dr. Kovács Gábor Hortobágyi Nemzeti Park Legnagyobb szikes pusztánkat, a Hortobágyot a köztudat egyben a legszárazabb vidékünknek tartja. Aszályos esztendőkben
ÉS A KÖZELBEN LÉTESÜLT HOMOKBÁNYA MADÁRFAUNISZTIKAI ADATAI
A dorozsmai hosszúháti A Puszta trágyaszikkasztó 2004 1/21. pp. madárfaunisztikai 223-234. adatai Engi László A DOROZSMAI HOSSZÚHÁTI TRÁGYASZIKKASZTÓ ÉS A KÖZELBEN LÉTESÜLT HOMOKBÁNYA MADÁRFAUNISZTIKAI
UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009
UNEP/GEF Wings over Wetlands projekt, Biharugra 2007-2009 Sebes-Körös Biharugrai-halastavak Begécs-i halastavak Cefa (Cséfa)-i halastavak A Begécsihalastavakon 24 tó található, összesen 1175 ha területen
KÖNYVISMERTETÉS - BOOKS
AQUILA 1994. VOL.: 101 (259-262) KÖNYVISMERTETÉS - BOOKS Lars Jonsson: Birds of Europe With North Africa and the Middle East Svédből fordította D. Christie. Christopher Helm (Publishers) Ltd. London. 1992
TERVEZET A NEMZETKÖZI JELENTŐSÉGŰ VADVIZEK JEGYZÉKÉ -BE BEJEGYZETT HAZAI VÉDETT VIZEK ÉS VADVÍZTERÜLETEK KÖRÉNEK BŐVÍTÉSÉRŐL SZÓLÓ KVVM TÁJÉKOZTATÓRÓL
TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1808/2007. TERVEZET A NEMZETKÖZI JELENTŐSÉGŰ VADVIZEK JEGYZÉKÉ -BE BEJEGYZETT HAZAI VÉDETT VIZEK ÉS VADVÍZTERÜLETEK KÖRÉNEK BŐVÍTÉSÉRŐL SZÓLÓ
A Puszta 1999. 1/16, pp. 158-192. MADÁRVILÁGA 2000.
A Puszta 1999. 1/16, pp. 158-192. A TÓCÓ-VÖLGY MADÁRVILÁGA PÁSTI CSABA, DEBRECEN MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET 2000. I. A TÓCÓ-VÖLGY FÖLDRAJZI FEKVÉSE, KÖRNYEZETI ÁLLAPOTA Debrecen fő
Az MME Nomenclator Bizottság 2001. évi jelentése a Magyarországon ritka madárfajok előfordulásáról
Az MME Nomenclator Bizottság 2001. évi jelentése a Magyarországon ritka madárfajok előfordulásáról MME NOMENCLATOR BIZOTTSÁG A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nomenclator Bizottsága (MME
VAGYONKEZELÉSI KONCEPCIÓ
VAGYONKEZELÉSI KONCEPCIÓ KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 2007. 2 HELYZETELEMZÉS: A Körös-Maros Nemzeti Park mozaikos felépítéső, 5 tájegységben, 13 területi egységbıl áll. Teljes területe 50 956 hektár,
F A U M S Z T I K A I KIEGÉSZÍTÉSEK A HORTOBÁGY MADÁRVILÁGÁHOZ. Dr. Udvardy Miklós
F A U M S Z T I K A I KIEGÉSZÍTÉSEK A HORTOBÁGY MADÁRVILÁGÁHOZ Dr. Udvardy Miklós 1941-től, a Hortobágy madárvilágáról írott összefoglaló ökológiai és faunisztikai dolgozatom megjelenésétől, 1944 nyaráig
PARTI MADARAK (LIMICOLAE SP.) TÁPLÁLKOZÁS VIZSGÁLAT A A KARDOSKÚTI-FEHÉRTÓN, DÉ L-KELET MAGYARORSZÁG. Dr. Sterbetz István.
PARTI MADARAK (LIMICOLAE SP.) TÁPLÁLKOZÁS VIZSGÁLAT A A KARDOSKÚTI-FEHÉRTÓN, DÉ L-KELET MAGYARORSZÁG Dr. Sterbetz István Madártani Intézet Bevezetés A magyar síkságok szíkestavainak ökológiai viszonyai
A CSANÁDI-PUSZTÁKON FÉSZKELŐ JELENTŐSEBB MADÁRFAJOK ÁLLOMÁNY ALAKULÁSA 2005-2007 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN
A Puszta 2005 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve A CSANÁDI-PUSZTÁKON FÉSZKELŐ JELENTŐSEBB MADÁRFAJOK ÁLLOMÁNY ALAKULÁSA 2005-2007 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN MÉSZÁROS CSABA MAGYAR MADÁRTANI EGYESÜLET
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Túrkeve, 2015. március 25. Tájtörténet és a természetvédelem története Tájtörténet és a természetvédelem
A kis lilik védelme az európai vonulási útvonal mentén
A kis lilik védelme az európai vonulási útvonal mentén A kis lilik Anser erythropus n A kis lilik Európa egyik legveszélyeztetettebb madárfaja. A skandináviai költőállomány, melyet a XX. sz. elején több
Biharugra egy Hortobágytól eltérő vadlúdvonulási útvonal
Crisicum 2. pp.215-219. Biharugra egy Hortobágytól eltérő vadlúdvonulási útvonal Zalai Tamás Abstract Biharugra - A migration route of wild geese independent of Hortobágy: The pattern of occurrences of
Partimadarak állományváltozása és potenciális táplálékbázisa a balmazújvárosi Nagy-sziken (előzetes eredmények)
Természetvédelmi Közlemények 18, pp. 315-325, 2012 Partimadarak állományváltozása és potenciális táplálékbázisa a balmazújvárosi Nagy-sziken (előzetes eredmények) Lisztes Anna¹, Végvári Zsolt², Varga Márta¹,
A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI
A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI 2011-ES PALACKOS BORLAP www.lsimon.hu ZÖLDIKE 2011 ZÖLD VELTELINI MIN SÉGI SZÁRAZ FEHÉRBOR A zöldike sárgászöld szín, vaskos cs r pintyféle. A hím szárnya és farkának tövi
2012 év madara - az egerészölyv
2012 év madara - az egerészölyv Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozó madarunk, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, így a laikusok által úton-útfélen látott sasok általában ennek a fajnak a képviselői.
2015 ÉV MADARA BÚBOSBANKA
KALENDÁRIUM 2015 2015 ÉV MADARA BÚBOSBANKA JANUÁR Erdei fülesbagoly Leggyakoribb hazai bagolyfajunk. Közepes méretű, tollfülei hosszúak. A múlt század első felében a varjak vadászata során sok fészekaljat
TÚZOK TUSA II. FORDULÓ
TÚZOK TUSA II. FORDULÓ 1. Képzeljétek el, hogy a cserebökényi pusztán vagytok. Kora tavasz van, a pusztai vízállásoknál madarak tömegei időznek. Van, aki nemrég érkezett haza a telelőterületről, van, aki
Táplálkozás-vizsgálatok szeged-fehértói vízimadarakon
Természettudomány Táplálkozás-vizsgálatok szeged-fehértói vízimadarakon STERBETZ ISTVÁN (Budapest) A Szegedi-Fehértó (46 15 N 20 10 E) hajdan vadvizes szikes puszta, jelenleg halastórendszer alkotta élettere
Vízimadár Monitoring a Ferencmajorihalastavakon
Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet Vízimadár Monitoring a Ferencmajorihalastavakon (2006-2007) TDK dolgozat Készítette: Bátky Gellért Természetvédelmi
A szerecsensirály (Larus melanocephalus) Balaton környéki előfordulásai és első Somogy megyei fészkelése az Irmapusztai-halastavakon
Natura Somogyiensis 26 109-116 Ka pos vár, 2015 A szerecsensirály (Larus melanocephalus) Balaton környéki előfordulásai és első Somogy megyei fészkelése az Irmapusztai-halastavakon Kovács Gyula 1,2, Szinai
STAGING AND SUMMERING OF CRANES (GRUS GRUS) IN THE HORTOBÁGY IN Dr. Gábor Kovács. Introduction
STAGING AND SUMMERING OF CRANES (GRUS GRUS) IN THE HORTOBÁGY IN 1975 1985 Dr. Gábor Kovács Hungary Introduction The Hortobágy is justifiedly famous for the masses of birds which stop there on their migration,
A SZEGEDI FEHÉR-TÓ ÉS A FERTŐ HALASTAVAINK VÍZI- ÉS RAGADOZÓMADARAI 1996-2005 KÖZÖTT
A Puszta 2005 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve A SZEGEDI FEHÉR-TÓ ÉS A FERTŐ HALASTAVAINK VÍZI- ÉS RAGADOZÓMADARAI 1996-2005 KÖZÖTT DR. KÓKAI KÁROLY, MÉSZÁROS CSABA MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI
A talaj, a növénytakaró és a sziki madártelepek összefüggése a Hortobágyon
Verfebr. Hung. XIV. 1973. A talaj, a növénytakaró és a sziki madártelepek összefüggése a Hortobágyon KOVÁCS Béla Agrártudományi Egyetem Állattani Tanszéke, Debrecen ABSTRACT: The aitea of nests of three
Natura-2000 fenntartási tervek a Kiskunságban Egyeztetési munkaanyag
Svájci Hozzájárulás Fenntartható természetvédelem magyarországi Natura 2000 területeken SH/4/8 Natura-2000 fenntartási tervek a Kiskunságban Egyeztetési munkaanyag MTA ÖKOLÓGIAI KUTATÓKÖZPONT Fenntartható
41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban.
41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 42. ábra. Kultúrtájak kiterjedése a Duna-Tisza közén a 18. és a 20.
AZ ADATOK ÉRTELMEZÉSE
Territóriumtartó fajok Ezeknél a fajoknál az ún. territóriumtérképezés klasszikus módszerét alkalmazzuk. Ez abból áll, hogy a mintaterületünkről részletes, 1:10.000 vagy 1:25.000 méretarányú térképet kell
A TÚZOK (OTIS TARDA) ÁLLOMÁNYÁNAK ÉS ÉLŐHELYÉNEK VIZSGÁLATA A HORTOBÁGYON ÉS KÖRNYÉKÉN 1975-1992 KÖZÖTT. Abstract
AQUILA 1993. VOL.: 100(151-159) A TÚZOK (OTIS TARDA) ÁLLOMÁNYÁNAK ÉS ÉLŐHELYÉNEK VIZSGÁLATA A HORTOBÁGYON ÉS KÖRNYÉKÉN 1975-1992 KÖZÖTT Dr. Kovács Gábor Hortobágyi Nemzeti Park Abstract G. Kovács: Study
A KÁRÓKATONA EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE, A FAJJAL KAPCSOLATOS KONFLIKTUSOK
A KÁRÓKATONA EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE, A FAJJAL KAPCSOLATOS KONFLIKTUSOK Prof. Dr. Faragó Sándor Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem A KÁRÓKATONA RENDELKEZÉSÉRE
Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk
Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Természetes élőhelyek A változatos növényzetű környezet egész
A Szeged-kiskundorozsmai Hosszúhát madárvilága között
A Szeged-kiskundorozsmai Hosszúhát madárvilága 1990-2011 között Engi László MME Csongrád Megyei Csoport Bevezetés Jelen dolgozatban 21 év madármegfigyelés adatait dolgoztam fel 1990 és 2011 közötti időszakról.
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2013. január Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
4. Területhasználati alkalmasság a Szentesi kistérségben 1
4. Területhasználati alkalmasság a Szentesi kistérségben 1 4.1. Termohelyi adottságok A térség síkvidék, mely a Tisza és a Körös találkozásától délkeletre fekszik, kedvezotlen domborzati adottság nélkül.
LIFE16 CCA/HU/ AZ ÖNKORMÁNYZATOK INTEGRÁTORI ÉS KOORDINÁTORI SZEREPE AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSHOZ VALÓ ALKALMAZKODÁSBAN
LIFE16 CCA/HU/000115 AZ ÖNKORMÁNYZATOK INTEGRÁTORI ÉS KOORDINÁTORI SZEREPE AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSHOZ VALÓ ALKALMAZKODÁSBAN TERMÉSZETES VÍZMEGTARTÓ BERUHÁZÁS MEGVALÓSÍTÁSA RÁKÓCZIÚJFALUBAN Előadó: Varga József
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok
Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek
Előzmények. Tömegszerű megjelenés Nagy távolságot érintő migrációs tevékenység Állategészségügyi és humán egészségügyi problémák
Implementation of nature conservation rescue center and animal health monitoring system with cross-border cooperation c. projekt Animal Health - HU-SRB/0901/122/169 Vízimadár monitoring a Kiskunsági Nemzeti
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság BEVEZETÉS A projekt a Kárpát-medence egyik legnagyobb jelentőségű időszakos szikes taván
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A Rádi Csekei-rét Helyi Jelentőségű Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezelési terve
A Rádi Csekei-rét Helyi Jelentőségű Természetvédelmi Terület természetvédelmi kezelési terve fotó: Richard Wesley Nagy Gergő Gábor 1 Rottenhoffer István 2,3 2012. 1 Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:......
Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ 1. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ
Daruvonulás a szegedi Fehér-tavon
Daruvonulás a szegedi Fehér-tavon Bakacsi Gábor természetvédelmi őrkerületvezető Az 1980-as évek közepén még a szegedi Fehér-tó alig pár száz darut vonzott. Akkor még a kardoskúti Fehér-tó 10-15 ezres
A Csanádi-pusztákon fészkelő jelentősebb madárfajok állományalakulása 2005-2007 közötti időszakban
A Csanádi-pusztákon fzkelő jelentősebb madárfajok állományalakulása 2005-2007 közötti időszakban Mzáros Csaba Magyar Madártani Egyesület Csongrád Megyei Csoport A Csanádi-puszták, hazánk, azon belül a
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az
Mit tehet egy természetvédelmi társadalmi szervezet a vizes élőhelyek megőrzéséért?
Mit tehet egy természetvédelmi társadalmi szervezet a vizes élőhelyek megőrzéséért? Tóth Péter Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület vizes élőhelyeinken Gödöllő, 2016. május 20. A vizes élőhelyek
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Vizes élőhelyek rehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Parkban
Vizes élőhelyek rehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Parkban Hortobágy gyi Nemzeti Park 1973 82,000 hektár ~ 24,000 hektár Ramsari Terület Vizes élőhelyek megőrzésének, helyreállításának fontossága Mühlenberg
A kis csér (Sterna albifrons Pali.) költőhelyei Magyarországon
Dunántúli Dolg. Terni, tud. Sorozat 9 465-470 Pécs, 1998 A kis csér (Sterna albifrons Pali.) költőhelyei Magyarországon FENYŐSI László FENYŐSI, L.: Nesting sites of the little tern (Sterna albifrons Pall.)
A TELEPÜLÉSI SZENNYVIZEK UTÓTISZTÍTÁSA ÉS AZ
A TELEPÜLÉSI SZENNYVIZEK UTÓTISZTÍTÁSA ÉS AZ ÉLŐHELY-REKONSTRUKCIÓ KAPCSOLATA NÁDAS ÉS TAVAS ÖKOLÓGIAI RENDSZERBEN IFJ. KAPOCSI ISTVÁN KARCAG Bevezetés... a legnagyobb feladat megoldását is kezdeni kell
A Puszta 1999. 1/16, pp. 25-31. MADÁRÁLLOMÁNYÁNAK VISZONYIRÓL A SZENNYEZÉSI HULLÁMOK KAPCSÁN 2000.
A Puszta. 1/16, pp. 25-31. A TISZA-TÓ MADÁRÁLLOMÁNYÁNAK VISZONYIRÓL A SZENNYEZÉSI HULLÁMOK KAPCSÁN ZALAI TAMÁS, HEVES HORTOBÁGY TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET. * A tanulmány eredeti, teljes címe: Összefoglaló
A SZABADSZÁLLÁSI ÜRGÉS GYEP különleges természetmegőrzési terület (HUKN20010) Natura 2000 fenntartási terve
A SZABADSZÁLLÁSI ÜRGÉS GYEP különleges természetmegőrzési terület (HUKN20010) Natura 2000 fenntartási terve E G Y E Z T E T E T T V Á L T O Z A T Fotó: Aradi Eszter KNPI Készítette a Magyar Madártani és
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. augusztus - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek
Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek Madárfauna Halfogyasztás Madárfauna Sebzés Kárókatona Phalacrocorax carbo (Linnaeus, 1758) Rokon fajok Kis kárókatona (Phalacrocorax pygmaeus)
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A1 akció: A mezőgazdasági támogatási rendszer és az ahhoz kapcsolódó élőhely kezelési gyakorlat hatásának vizsgálata kerecsen élőhelyeken
A kerecsensólyom védelme a Kárpát-medencében (LIFE06NAT/H/000096) A1 AKCIÓ ZÁRÓJELENTÉS FINAL REPORT OF A1 ACTION A1 akció: A mezőgazdasági támogatási rendszer és az ahhoz kapcsolódó élőhely kezelési gyakorlat
KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ
KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
2014 hidrometeorológiai értékelése
2014 hidrometeorológiai értékelése Csapadék 2014-ben több csapadék hullott le a közép-tiszán, mint 2013-ban. Az igazgatóság területén 2014. január 01. és december 31. között leesett csapadék területi átlaga
A Duna Harta - Baja (1546-1479 fkm) közötti szakaszán végzett vízimadár monitoring eredményei
Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet Sopron Kari Tudományos Diákköri Konferencia dolgozat A Duna Harta - Baja (1546-1479 fkm) közötti szakaszán végzett
Havi hidrometeorológiai tájékoztató
Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2011. december Decemberben a hazánk csapadékszegény időjárását meghatározó anticiklonális időjárási helyzet megszűnt, és újra a ciklonok vették át az időjárásunk irányítását.
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
BEJELENTÉSEK REPORTINGS
BEJELENTÉSEK REPORTINGS 1. XIX Congressus Internationalis Ornithologicus. FIRST ANNOUNCEMENT At the XYLII International Ornithological Congress in Moscow the International Ornithological Committee accepted
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Kagyló visszatelepítés a Malom- és a Kocka-tóba
Kagyló visszatelepítés a Malom- és a Kocka-tóba Veresegyház, 2010. április - kutatási jelentés - Bevezetés 2009 augusztusában a Malom-tó rehabilitációjához kapcsolódóan sikeres kagylómentést hajtottak
MADÁRTANI ADATOK A PELLÉRDI-H ALAST A V A K R Ó L. Papp J. László
Aquila LXXVni-LXXIX. 1971-1972. MADÁRTANI ADATOK A PELLÉRDI-H ALAST A V A K R Ó L Papp J. László A Pécstől DNy-ra, mintegy 4 km-re fekvő, mesterséges halastavakon eddig is számosan végeztek madártani megfigyeléseket.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS 2014 márciusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 3 mm (Kapuvár, Vasad, Törtel) és 27 mm (Milota) között alakult, az országos területi
2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ
A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Tiszántúli Környezetvédelmi
ÉGHAJLAT. Északi oldal
ÉGHAJLAT A Balaton területe a mérsékelten meleg éghajlati típushoz tartozik. Felszínét évente 195-2 órán, nyáron 82-83 órán keresztül süti a nap. Télen kevéssel 2 óra fölötti a napsütéses órák száma. A
A túzok védelme Magyarországon LIFE04 NAT/HU/000109. Záró sajtóesemény, Kecskemét, 2008. szeptember 26.
Miért pont a túzok? Világszerte veszélyeztetett faj, hazánkban a századfordulón 10-12 ezer példány élt 1969-re állománya 2700-ra csökkent A faj 1969-tıl fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió
terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára.
Mi az a Natura 2000? Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 egy összefüggő, európai ökológiai hálózat. Célja, hogy természetes élőhelytípusok, vadon élő állat-, illetve növényfajok megóvásán keresztül
Vizes élőhely változása a klímaváltozás ismeretében térinformatikai esettanulmány a Felső-Kiskunsági tavak területén.
Vizes élőhely változása a klímaváltozás ismeretében térinformatikai esettanulmány a Felső-Kiskunsági tavak területén Kovács Ferenc SZTE TTIK, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék A kutatást
Domborzati és talajviszonyok
Domborzati és talajviszonyok Domborzat VIZSGÁLAT TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK Sárpilis az Alföld, mint nagytájhoz, a Dunamenti - Síkság, mint középtájhoz és a Tolna - Sárköz nevezetű kistájhoz tartozik. A Sárköz
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és
MTA, Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet
Budapesti Agrártájak Corvinus elemzése növénytani Egyetemés madártani mérőszámok alapján Prezentáció cím egy Nagy vagy Gergő két Gábor sor, 1, Czúcz balrazárva Bálint 2 1 BCE, Tájépítészeti Kar, Tájtervezési
VI/12/e. A CÉLTERÜLETEK MŰKÖDÉSI, ÜZEMELTETÉSI JAVASLATAINAK KIDOLGOZÁSA A TÁJGAZDÁLKODÁS SZEMPONTJÁBÓL (NAGYKUNSÁG)
MEGVALÓSÍTÁSI TERV A TISZA-VÖLGYI ÁRAPASZTÓ RENDSZER (ÁRTÉR-REAKTIVÁLÁS SZABÁLYOZOTT VÍZKIVEZETÉSSEL) I. ÜTEMÉRE VALAMINT A KAPCSOLÓDÓ KISTÉRSÉGEKBEN AZ ÉLETFELTÉTELEKET JAVÍTÓ FÖLDHASZNÁLATI ÉS FEJLESZTÉSI
Pisces Hungarici 7 (2013) 113 118
Pisces Hungarici 7 (2013) 113 118 A haltenyésztés termelési biztonságát veszélyeztető kárókatona (Phalacrocorax carbo) állományának alakulása a Hortobágyi Halgazdáság területén The population of the Great
BÉRES JÚLIA. A Hortobágy mint tájegység
Interdiszciplinaritás a régiókutatásban IV. BÉRES JÚLIA A Hortobágy mint tájegység 1. A Hortobágy Közép-Európa legnagyobb füves pusztája, mely a Tisza bal partján, a Hajdúságtól keletre, az Észak-Tiszántúlon
Túzok (Otis tarda) Mit tehet a gazdálkodó?
Túzok (Otis tarda) Állandó madár. állománya a 20. század második felében drasztikusan lecsökkent és alacsony szinten állandósult. Natura 2000 jelölôfaj. Pulykanagyságú, erôteljes megjlenésû madár. Fészkelôhelyek
ORSZÁGOS NATURA 2000 PRIORIZÁLT INTÉZKEDÉSI TERV
A Tanács 92/43/EGK irányelve a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről és Az Európai Parlament és a Tanács 2009/147/EK irányelve a vadon élő madarak védelméről ORSZÁGOS
Természetbarát halgazdálkodás Biharugrán. Esettanulmány
Természetbarát halgazdálkodás Biharugrán Esettanulmány A halastavak elhelyezkedése, története A halastavak Békés megye északi részén, közvetlen a román határ mellett terülnek el. 1910 és 1967 között létesítették
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. február - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
TIZ EV A YELEACEI-TO MELLETT
TIZ EV A YELEACEI-TO MELLETT írta : Nagy László Gyermekkori vágyam teljesedett be, amikor 1931 január havában szolgálattételre Székesfehérvárra helyeztek át, közvetlen a Velencei-tó szomszédságába. 1931
Halgazdálkodás és természetvédelem az erdélyi halastavakon
Halgazdálkodás és természetvédelem az erdélyi halastavakon Természetbarát halgazdálkodás homoródszentpálon (Románia) AGROPISC HAKI együttműködés 2008 július 12., Sáregres - Rétimajor Halgazdálkodás természetvédelmi
Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult
A madárbarát Magyarországért! Madárbarát Kert Halmos Gergő Magyarország legszebb konyhakertje Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult 1 10000 tag 32 MME csoport Magyarországon 2 BirdLife Partnership
A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági
A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági mintaterületeken Varga Ádám Szabó Mária ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Sopron,
2007/29.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés
1 / 7 2012.10.03. 11:10 2007/29.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 2007. október 26. A meteorológiai helyzet és várható alakulása Az elmúlt napokban - a Kárpát-medence közelében
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2014. november - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya