A Kárpát -medence
A Kárpát medence kialakulása Az 1200 km hosszúságú félköríves hegykoszorú és a közbezárt, mintegy 330 000 km2-nyi területű Kárpátmedence egymással szoros összefüggésben és az Alpok vonulataihoz hasonlatosan hatalmas mérvű szerkezeti mozgások, nagy térrövidülések, kiemelkedések és bezökkenések mentén alakult ki.
Tisia elmélet: Prinz Gyula nevéhez fűződik, aki a 20. század húszas éveiben dolgozta ki híressé vált Tisia-elméletét, amely a Kárpátmedence területét egységes, önálló, ősi tömbként értelmezte, amely a földtörténeti ó- és középidőben környezetéhez képest kiemelt helyzetben volt, míg a kiemelt, ún. Tisia tömb körül, a mai Kárpátok, Alpok és Dinaridák vonulatai helyén mély fekvésű terület volt. Az elmélet szerint a tömb a harmadidőszakban hasadékok mentén a mélybezökkent, míg a körülötte lévő terület kiemelkedett, a helyzet tehát megfordult, s a Tisia tömb került mélyebb, míg a szomszédos területek magasabb helyzetbe. Ez az ún. kaptafa elmélet évtizedekig uralkodott, míg az egyre szaporodó geológiai eredmények, végül pedig a lemeztektonika megjelenése alapvetően átírta a Kárpátok és a Kárpát-medence földtani fejlődéstörténetét.
A vizsgálatok azonban kimutatták, hogy az ún. Tisia tömb nem egységes darab, hanem határozott törésvonalak mentén elkülönült kőzetlemez-darabkákból áll, amelyek egymástól igen távol az egykori Laurázsia déli peremén, illetve a Gondwana északi szegélyén képződtek, s csak az alpi kéregmozgások hatására, a harmadidőszakban kerültek egymás mellé.
A Kárpátok kialakulását, akárcsak az Alpokét alapvetően a két nagy kontinentális kőzetlemez közeledése, ütközése, valamint a köztük lévő tengeri medencékben lerakódott középidei üledékek fölgyűrődése, illetve a nagy szárazföldi lemezekről levált, önállósult mikrolemezek mozgása, iránya határozta meg.
Gyűrődéses formák kialakulása
A Kárpát-medence északi, északnyugati részét képező afrikai eredetű kőzetek és a tőle délre-délkeletre található Ős-Európa szerkezetéhez tartozó blokk egymás mellé kerülése, forgása alapvetően meghatározta a Kárpátok íves szerkezetét, melynek vonulatai kívülről a belső területek felé haladva négy, jól elkülöníthető geológiai tartományra oszlanak
A legkülső rész hegyvonulatai flisből, tehát tengeri vályúban leülepedett kőzetekből állnak, mutatván az ütközés és kőzetalábukás emlékét. A két szárazföld között húzódó őstenger üledékei elsősorban az ÉNy-i- illetve ÉK-i- Kárpátokban nyomozható mészkőszirtekben emelkednek a magasba, de ezeket a mészkőszirteket a K-i-Kárpátokban is megtalálhatjuk. A következő vonulat a hegység központi vonulata, kristályos kőzetekből áll. A hegység legmagasabb vonulatai, köztük a Magas-Tátra az egész hegység legmagasabb csúcsával, a 2605 m-es Gerlachfalvi csúccsal, vagy a K-i-Kárpátokban a Radnai-havasok, továbbá a Déli- Kárpátokban a Fogarasi havasok vagy a Retyezát, mind kristályos kőzetekből állnak, s formakincsükre a maghashegységi eljegesedés folyamatai alapvetően hatottak.
A hegység emelkedése, s ezzel párhuzamosan a közbezárt medence süllyedése a fiatal harmadidőszakban és a negyedidőszakban volt a legintenzívebb, amelynek eredményeként kialakult a Kárpátok legbelső, legfiatalabb és sokak szerint legszebb belső vulkáni koszorúja. Ennek tagjai Ny-i irányból az óramutató járásával fordított irányban fiatalodnak, hisz míg a Visegrádihegység vagy a Mátra már évmilliókkal ezelőtt kialudt, addig a Keleti-Kárpátok vulkánjai (pl. Hargita) még néhány tízezer éve működtek, s a környékbeli savanyúilletve borvizekben való gazdagság, néhány utóvulkáni jelenség is a közelmúlt vulkánosságára utal.
Hoverla az ÉK-i Kárpátok flis övezetéből
Árva vára ÉNY-i Kárpátok mészkőszirt övezet
Szent Anna tó - Csomád hegység vulkáni vonulat
Gyilkos-tó
Gyergyószentmiklós