HATÁRTALANUL ÚTINAPLÓ Erdély május Szent László nyomában Biharban és Erdélyben. Székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola

Hasonló dokumentumok
A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk.

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul program Erdély május 3-6.

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA számú pályázat

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben

HAT Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Három nemzet élt itt együtt: a székelyek, a szászok, és a románok.

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Határtalanul! Négyfalu

Kastélydombi Általános Iskola április

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

Erdélyi kirándulás 2015

Projektnapló. Kárpátalja Előkészítő tevékenység

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

"Elek apó meséi I." legendák és mondák nyomában Erdélyben címmel

Útinapló Együtt Európában HAT

A magyar nyelv és az irodalom útján Erdélyben. a Grassalkovich Antal Általános Iskola 7. b és c osztályának diákjai

Program: 1. nap Tét, Győr, Ártánd, Nagyvárad,

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Nagyboldogasszony Székesegyház

Szakmai utazás a Vajdaságba

Beszámoló a BURGENLANDI táborról

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN

Kastélydombi Általános Iskola április

Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: Más típusú tevékenység leírása: Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása:

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Határtalanul A költészet és természet szépségeinek nyomában, Erdélyben

Határtalanul... Útirajz Erdélybõl

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

Időpont: Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

HAT Isaszegi Damjanich János Általános Iskola. HATÁRTALANUL pályázat Erdélyi természetjárás irodalmi barangolással

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

1. nap Indulás:

TransilvanianTraveller kolozsvári iroda programjavaslatai diákcsoportok számára.

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

FELVIDÉK 2018.MÁJUS

Szombathely. Utazás. Vasárnap

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29

AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE Az MHTE tagjai részére augusztus

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály

A harmadik út Erdélybe július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

HATÁRTALANUL ERDÉLY a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő

Beszámoló az erdélyi kirándulásról május Októberben Szent László életével és legendáival ismerkedtünk iskolai rajzpályázat keretében.

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

3. nap

Határtalan idegenforgalom címmel, ben megvalósított projekt

2. nap Szerda

A Szepesség gyöngyszemei Rákóczi nyomában

Irodalmi barangoláson vettünk rész Erdélyben! (Élménybeszámoló a főszervező szemével)

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

BGA-12-HA-01 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia!

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke

Határtalanul! program. Fazekas Zoltán pályázati-pénzügyi referens

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.):

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012

Nagykároly után, vesekő szülő utakon keresztül jutottunk el Sződemeterbe. A templomkertben álló Kölcsey szobor körül énekeltük nemzeti imádságunkat.

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe

2.fekete. (feketemadonna)

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken

Határtalanul! HAT pályázat Bonyhád Kolozsvár

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE

Határtalanul Székelyudvarhely-Veszprém 2016.május 8-14

Nagy erdélyi körutazás

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban

Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén. Erdélyi kirándulás május Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől.

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

Kladnoban jártunk november

Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára

Csodaföldön Erdélyben

ÁRPÁD NÉPÉNEK ÚTJÁN - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC EMLÉKÚTJA KÁRPÁTALJÁN

pihenésre. A helyiek a cudar időjárás miatt nem javasolták a szabadtéri kiránduló programot másnapra, ezért a két napot felcseréltük.

LÉLEK, S SZABAD NÉP TESZ CSUDA DOLGOKAT IRODALMI ÁMBOLYGÁS ERDÉLYBEN ELŐKÉSZÍTŐ ÓRA. Jó tanácsok a jövő Határtalanul! utazó hetedikeseinek

BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS MAGYARIGENBEN

Székelyföldi barangolások

HAT sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 1. A Támogatott törvényes képviselőjének nyilatkozata

IX. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

Gyula, július

1.b) tanulmányi verseny 1. c) egyéb

A 200 választható erdélyi műemlék

Kalandozások Székelyföldön

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

PROJECTNAPLÓ Martfűi József Attila Általános Iskola 2014.

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

BGA-13-HA-01 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 4. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Határtalanul

Átírás:

HATÁRTALANUL ÚTINAPLÓ Erdély 2018. május 28-31. Szent László nyomában Biharban és Erdélyben Székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola

Előkészületek Az erdélyi kirándulásunkat megelőző előkészítő órákon, szülői értekezleteken az osztályfőnökök, Farkasné Bolla Ágota, Molnár Andrea és Nagyné Takács Krisztina elmondták a fontos tudnivalókat. Elmesélték az előző évek tapasztalatai alapján, hogy hogyan zajlottak a Határtalanul utazások, programok. Nagy érdeklődéssel hallgattuk az elmúlt évek utazásainak élményeit. Listát kaptunk a megfelelő úti felszerelésről, felhívták figyelmünket a réteges öltözködésre, a megfelelő túracipőre. Megbeszéltük a csoportos utazás közben elvárható kulturált viselkedés szabályait. Diasorokon megismertük a program úticéljait, nevezetességeit, térképeken kikerestük a nevezetes városokat. Ajándékot is vásároltunk partneriskolánk diákjainak. Iskolánkban tanuló erdélyi diákjaink készítettek számunkra egy ppt-t, melyben nagy lelkesedéssel, szeretettel mutatták be nekünk szülőföldjüket.

1. nap, május 28. 5.00 -kor indult a két autóbusz a Székesfehérvárról, a Balatoni úton lévő Aldi parkolóból. A csoportunkhoz útközben csatlakozott a Csillagösvény utazási iroda két idegenvezetője Egyikük még Magyarországon, másikuk Nagyszalontán. 11.00-12.00 Nagyszalonta megtekintettük a Csonka tornyot, az abban lévő Arany János kiállítást a helyi idegenvezető mutatta be csoportunknak. A legfelső szinten érdekes interaktív foglalkoztató várt bennünket. 13.00-13.45 Nagyvárad A Székesegyházat kívülről és belülről is megcsodálhattuk. Az idegenvezetőinktől Nagyváradról és Szent Lászlóról kaptunk információt. Szent László hermáját sajnos csak képen lehetett megtekinteni, ez a rész zárva volt. 14.30-15.15 Mezőtelegd Református templomát látogattuk meg. A templom eredetileg román kori, de később átépítették gótikus stílusban. Tornya barokk kori. XIV. századi faliképei között magyar szenteket fedezhettünk fel: Szent Istvánt, Szent Imrét, Szent Lászlót. Szentélyébe befalazva látható a Telegdi család több tagjának szarkofágjának fedőlapja. 16.00-17.00 Csucsán a Boncza kastélyt tekintettük meg, az idegen vezető Ady Endre erdélyi tartózkodásáról informálta a csoportot, majd láthattuk az Ady-emlékszobát. A kastély tőszomszédságában, a parkban egy idetelepített XVI. századi fatemplom is áll, amit a birtok melletti ortodox román kolostor használ. Sok érdekességet hallhattunk róla az idegenvezetőnktől, míg kívül-belül egyaránt megszemléltük. 17.30-18.30 Körösfőn a helyi népművészek alkotásait tekinthettük meg a bazársoron, apróbb emlékek vásárlását is megvalósíthattuk. Kalotaszegről, Körösfőröl az autóbuszon utazva kaptunk tájékoztatást az idegenvezetőktől.

19.00 Magyarlónára érkeztünk az autóbuszokkal, itt a csoport 8 vendégszálláson került elhelyezésre. A szállásadók által biztosított vacsora elfogyasztása után a falu melletti dombra felsétálva gyönyörködhettünk a panorámában, majd Szent László pénzét gyűjtöttünk az idegenvezetőnk irányításával a helyi patakban, miközben megismertük a mondát is.

2. nap, május 29. 9.30-10.30 A Kolozsváron a Házsongárdi temetőbe látogattunk. Felkerestük Kós Károly, Reményik Sándor, Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Dsida Jenő síremlékeit. Napjainkra, az erdélyi magyar írók és költők szimbólumává lett temetőben idegenvezetőnk méltatta a hírességek életútját, s hangsúlyozta munkásságuk fontosságát az erdélyi magyarság vonatkozásában. 10.30-12.00 A temetői séta után az erdélyi gótika legszebb alkotását a Szent Mihály-templomot látogattuk meg, emlékeztünk Apafy Mihály síremlékénél. A templomból kijövet Mátyás szobornál tartott tájékoztatót az idegenvezető. Kolozsvári sétánk során Mátyás király után Bocskai Istvánt is méltatta az idegenvezető. 12.30-15.30 Meghódítottuk a Tordai hasadékot. 16.00-17.00 A Tordaszentlászlói Tájház megtekintése következett a helyi idegenvezető tárlatvezetésével. 18.00 Vacsora a szálláshelyen, Magyarlónán 19.00 A magyarlónai templomot tekinthettük meg, ahol a helyi énekkar próbájába is betekinthettünk, közös éneklésre is sor került. A székely himnuszt tisztelettel hallgattuk a helyi énekkar előadásában, az egyik autóbuszvezető citerakísérete mellett. 20.00-20.30 A tanárok diákok rövid táncházi foglalkozáson vettek részt néptánc oktatónk vezetésével a templomkertben.

3. nap, május 30. 8.00-9.00 Magyarlónán találkozás a helyi diákokkal. Az iskola és a falu történetét hallgattuk a helyi magyartanár előadásában, majd átadtuk ajándékainkat (sporteszközök) Ezután a helyi hetedikes diákokkal közös focimeccset játszottak tanulóink. 10.00-13.00 Tordai sóbánya megtekintése az idegenvezető irányításával. 13.45-15.00 Torockói Néprajzi múzeum megtekintése. A helyi idegenvezető elbeszéléseiből megismerkedhettünk a torockói emberek életével, a vasércbányászat szerepével. A népviselet jellegzetességeit nagy érdeklődéssel hallgattuk. 15.30-16.00 Nagyenyed - Megkoszorúztuk az 1849. január 8-i mészárlás áldozatainak emlékművét Nagyenyeden. A történelmi hátteret az idegenvezetőink igyekeztek mindjobban megértetni a diákokkal. Jókai Mór 1853-ban írt elbeszélését, A nagyenyedi két fűzfát idegenvezetőnk a buszos út során felolvasta a diákoknak. 15.30-16.30 Tövis - Hunyadi János alapította tövisi római katolikus kolostortemplomot látogattuk meg. A 2 lej/fő adományt sajnos nem sikerült realizálnunk, az idegenvezető minden erőfeszítése ellenére nem sikerült a kapcsolatot felvenni a helyiekkel. A templomba csak a bejárattól tudtunk bepillantani. 17.00-19.30 Gyulafehérvári sétánk során az idegenvezető a város történelmének fontosabb eseményeivel ismertetett meg minket, majd a Gyulafehérvári érseki székesegyházba látogattunk. Ezt követően a várban sétáltunk. 20.00-től elfoglaltuk a szállásunkat (két csoportba osztva) Alvinc (Bethlen szálló) és Gyulafehérvár (II. Rákóczi Ferenc Közösségi Ház) területén. A szálláshelyekre való megérkezés után vacsoráztunk.

4. nap, május 31. 7.00 -ás reggelit követően 8.00-kor Vajdahunyad várához indultunk. Idegenvezetőink segítségével bejártuk a várat, s megtudtuk a vár történetét. 12.00-12.30 Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonaiban lakók életébe pillanthattunk be. Látogatásunk során ajándékcsomagjainkat is átadtuk. 13.00-14.30 Déva várába sétáltunk fel. A felvonó nem működött, de a rekkenő meleg ellenére a csapat nagy kitartással bevette a várat. Jutalomként a kilátásban gyönyörködhettünk. 14.30-15.00 között az utazáshoz szükséges étel és ital vásárlást bonyolítottuk le. 22.00 órakor érkeztünk haza Székesfehérvárra.

A kirándulást követő napokban sor került az értékelő, élménybeszámoló órákra is. Tanórákon minden tanárunknak elmeséltük a négy nap eseményeit, élményeit. A hatodik évfolyamosoknak, azaz leendő hetedikeseinknek egy tanóra keretében az elkészített és összegyűjtött fényképek segítségével felidéztük a négy napot. Jó volt együtt visszanézni a kirándulás képeit! Minden hetedikes osztályból volt egy narrátor, de aki vállalta, az egyes képekhez, helyszínekhez kapcsolódóan elmondhatta élményeit, benyomásait. A hatodikosok jövő ősszel Felvidékre utaznak, így hát nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót, élményeinket, tapasztalatainkat. A legjobb képekből az iskola aulájában kiállítást rendeztünk.