Ellenőrzési segédlet A jogszabályoknak megfelelő jegyzőkönyv mintát az utolsó oldalon találod! A munkavállalónak munkára kész állapotban kell megjelennie a munkahelyen. Ez magában foglalja a munkaképességet, amely azt jelenti, hogy a munkakörébe tartozó feladatokat legjobb tudása szerint kell elvégeznie, valamint nem állhat tudatmódosító szerek hatása alatt. Leggyakrabban az alkoholos befolyásoltság miatt nem képes a munkavállaló a munkavégzésre. Sajnos a különféle kábítószereknek a térnyerése is egyre nagyobb méreteket ölt Magyarországon. Egyes kelet-magyarországi településeken pedig a kábítószerek használata már meg is haladta az alkoholfogyasztást. Hogy érinti ez a munkaadót? Néhány munkavállaló munkakezdés előtt és egyesek sajnos közben is fogyasztanak alkoholt. Sajnos az alkohol hatására romlik a koncentráció, hanyatlik a figyelem, megváltozik a mozgáskoordináció és lassulnak a reflexek. Az elvégzendő feladat pedig nem, vagy csak késve lesz elvégezve, a precíziót nem is említve. Egyre gyakoribb, hogy az alkohol és a drogok hatása miatt munkahelyi baleset következik be, ami akár börtönnel is végződhet. A munkaadó köteles ellenőrizni, hogy a dolgozó munkára képes állapotban jelent-e meg. Amennyiben ezt elmulasztja, úgy ő is felelős a baleset kialakulásáért. Te, mint munkáltató mit tehetsz a balesetek megelőzése érdekében? Rendszeres vagy szúrópróbaszerű ellenőrzéssel ki kell szűrnöd az ittas illetve kábítószeres befolyásoltság alatt álló dolgozókat. Ezt alkoholszondákkal illetve drogtesztekkel tudod megtenni.
Egy jobb alkoholszondával kapott eredmény után eldöntheted, hogy engeded-e dolgozni az embereket vagy sem. Számtalan előnnyel jár, ha teszteled az alkalmazottakat: - Általában rövid időn belül híre megy a rendszeres vagy szúrópróba szerű ellenőrzésnek, így a többi munkavállaló is kétszer meggondolja, hogy akar-e az állásával játszani. - Csupán a drogteszt és alkoholszonda megléte is nagyban csökkenti a munkahelyi alkoholfogyasztást. A dolgozók tudják, hogy bármikor ellenőrizheted őket, így kevesen vállalják be a kockázatot. - Elkerülheted a munkahelyi baleseteket és az ezzel járó jogi következményeket is! - Munkahelyi baleset kivizsgálásakor a vizsgálat idejére a vállalkozás működését is felfüggeszthetik! Ez pedig hatalmas veszteséggel jár. A munkavállaló ellenőrzésének törvényi háttere Az alkoholszondás ellenőrzés háttérjogszabályait a 2012. évi I. törvény, a Munka Törvénykönyve és az 1993. évi XCIII. munkavédelemről szóló törvény adja: A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. tv 60. -a rögzíti: a munkavállaló csak a biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban, a munkavédelemre vonatkozó szabályok, utasítások megtartásával, a munkavédelmi oktatásnak megfelelően végezhet munkát
A munkavégzésre alkalmas állapot azt jelenti, hogy a munkavállaló nem áll alkoholos befolyásoltság alatt, azaz a tüdejében lévő légalkohol koncentráció nem haladja meg a 0,25 mg/l szintet. A munkáltató ebből következően eldöntheti, hogy a munkavállalónak megengedi azt a mértékű alkoholos állapotot, amely nem okoz még befolyásoltságot, vagy bevezeti a zéró tolerancia elvét. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a befolyásoltságot nem okozó alkoholmennyiség is hatással van az emberi szervezetre. Nem kevés munkahelyi baleset történt már akár fél pohár sör elfogyasztásából is. A munka törvénykönyve kimondja,, hogy a munkahelyi ellenőrzés csak célhoz kötötten alkalmazható és csak a munkavállaló munkaviszonnyal összefüggő magatartásának ellenőrzésére irányulhat. A célhoz kötöttség azt jelenti, hogy a munkáltatónak minden esetben vizsgálnia kell, hogy az elérni kívánt cél megvalósítható-e más ellenőrzési módszer vagy technológiai eszköz alkalmazásával. A munkahelyi ellenőrzés során alkalmazott eszközök, módszerek nem járhatnak a munkavállaló emberi méltóságának és személyiségi jogainak megsértésével. Az alkoholszondás ellenőrzés menete: Alapvetően az alkoholszondás ellenőrzésnek a munkavállaló köteles eleget tenni, ezért a későbbi összetűzések elkerülése végett célszerű kidolgozni az alkoholszondás ellenőrzésnek a rendjét és folyamatát, és ezt beleírni a munkaszerződésbe. A törvényi felhatalmazás kizárólag munkaviszonyra irányadó, egy cég vállalkozóival, megbízottjaival szemben nem alkalmazható, mivel annak nincs
jogszabályi alapja, így, ilyen esetekben mindenképpen be kell szerezni az érintett előzetes, írásbeli hozzájárulását. Az ellenőrzéskor jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyben a felek munkáltató és munkáltató rögzítik az alábbiakat: Ellenőrzés helyét, idejét, jogcímét; Az ellenőrzést végző és az ellenőrzött személy személyi adatait, A mért légalkoholszintet. A szondáztatást fegyelmi felelősség mellet megtagadó személy indokát, illetve azt, hogy miért tagadta meg, Szondáztatást végző személy véleményét a szondáztatás minőségéről. Szondázással kapcsolatos esetleges egyéb körülményeket, előzményeket és teendő vagy tett intézkedéseket is. Tanúk megnevezése, személyes adataik A felek és a tanúk aláírása Miután megszondáztatták az alkalmazottat, de nem ismeri el az alkoholos állapotot, akkor kötelezhető vérvételi eljárása. Ugyanakkor: ha megtagadja a vérvételt, akkor úgy kell tekinteni, mintha alkoholt fogyasztott volna. Meg lehet-e szüntetni a munkavállaó munkaviszonyát azonnali hatállyal, ha alkoholosan befolyásolt? Igen, a Munka Törvénykönyve megfogalmazza, hogy az azonnali hatályú felmondás jogával a munkáltató csak különösen indokolt esetben élhet, akkor, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. A munkavállaló ittas állapota ezt a törvényi tényállást teljes egészében kimeríti.
A következőket javasoljuk: 1. Ha még nem ellenőrizted a munkavállalóid, akkor érdemes fokozatosan bevezetni a heti vagy napi rutinba. Pár perc ellenőrzés (munkások számától függ természetesen) megér egy egész napos nyugalmat. 2. Ha már szúrópróbaszerűen ellenőrzöl, az nagyszerű. Érdemes azonban meglepetésszerűen is előállni egy-egy ellenőrzéssel akár a délutáni órákban, akár a kora reggeliekben. Lényeg, hogy legyen meglepetésszerű. Az alkalmazottak rafináltabbak, mint hinnéd. Heti vagy kétheti szinten változtasd meg az ellenőrzések időpontját, hogy a köztes időkre játszva se férjen bele a dolgozóknak egy feles. Pár rajtaütésszerű ellenőrzés csodákra képes hosszútávon. 3. Pozitív érték esetén érdemes szankciókat alkalmazni, úgy, hogy azt a többi munkavállaló is lássa és értesüljön róla, hogy valóban következménye van annak, ha valaki nem tartja be a szabályokat. Bízunk benne, hogy a segédletünkkel könnyebben és egyszerűbben tudod majd az ellenőrzéseket lebonyolítani. A jogszabályoknak megfelelő jegyzőkönyv mintát az utolsó oldalon találod!
Átverhető az Alkoholszonda? Mi, emberek szinte mindig azon törjük a fejünket, hogyan játszhatnánk ki a rendszert, ugyanúgy, mint az ellenőrzés során előkerülő alkoholszondát. Mai napig keringenek halálbiztos megoldások és tuti tippek a szonda kijátszására. Most lerántjuk a leplet az egyes legendákról! Sokaknál még mindig az a tévhit kering, miszerint egy pohár bor vagy sör után még nyugodtan a volán mögé lehet ülni vagy be lehet menni dolgozni. Természetes, hogy mindenkinek máshogyan reagál a szervezete az elfogyasztott alkohol után, de nem éri meg kockáztatni sem az épségünket, sem pedig a jogosítványunkat. Nézzük a leggyakoribb tévhiteket. 1. Bon-bon és Dianás cukor Egyesek szerint a különböző, minimális alkoholt tartalmazó édességek pozitív eredményt mutatnak az alkoholszondáknál. Ma már annyira fejlettek ezek a készülékek, hogy 100 esetből talán egyszer fordulhatna elő ilyen alkalom, de akkor sem egy alkoholt tartalmazó bon bon-nál. Ahhoz, hogy a szonda jelezzen, bizony rengeteg doboz rumos csokoládét kellene elfogyasztanod, így semmiképpen sem lenne érdemes kifogásnak használnod, ha belefutsz egy ellenőrzésbe. Az azonban előfordulhat, hogy a mentolos szájvíz használata miatt a készülék pozitív jelzést fog kimutatni, ha közvetlenül a fújás előtt alkalmazzuk. Azonban,
ebben az esetben ha 1-2 perccel később ismét megfújjuk a tesztert, akkor már a szájüregből elillan az alkohol, így negatív lesz az érték. 2. Az elrágcsált babérlevél legendája Úgy tartja a mondás, hogy néhány elrágcsált babérlevéllel túljárhatunk az alkoholszonda eszén. A babér egy illóolajat tartalmazó fűszernövény, amely serkenti az emésztést, s amiről úgy vélik, hogy a legrövidebb idő alatt semlegesíti az alkoholt a szervezetben. A szertartás szerint, a babérlevelet nem kell lenyelni, csupán csak a belőle kinyert nedveket, amely segít eltüntetni a piszkos kis nyomokat. Állítólag. Azonban sajnos ez a megoldás sem lesz a leginkább célravezető, mert egy hektárnyi babércserje elrágcsálása sem lesz elég ahhoz, hogy átverd az alkoholszondát. 3. A kijózanító kávé Sokak szerint kávé nélkül nincs élet. A kávé megadja a kezdő lendületet a napnak, felfrissíti a szellemet, fokozza a vérkeringést, és segít kijózanítani a részegségből. Csakhogy ez nem igaz. Attól, hogy az alkohol depresszáns hatással van a szervezetedre, míg a kávé pedig élénkítő, ez a két ellentét nem fogja kioltani egymást, s nem fog hamarabb felszívódni az alkohol sem. 4. A nagyi finom töltött káposztája Felmerült az a dilemma, hogy egy nagy adag töltött káposzta elfogyasztása után olyan erjedési folyamatok játszódnak le a gyomorban, melyek hatására savak és gázok képződnek, ez pedig pozitív jelzésként hat az alkoholszondára. Eme tesztelés során nem történt más, minthogy jóllaktunk, és a szonda jelzése is negatív maradt.
5. A jéghegy csodája Hihetnénk, hogy a jégkocka hőmérséklete csodákra képes. Egyesek abban bíznak, hogy a hideg kilégzés alacsonyabb légalkoholszintet fog mutatni, de a legtöbb alkoholszonda ezt az eltérést már tökéletesen korrigálja. Ettől a kísérlettől maximum a fogad fog megfájdulni. Manapság a legtöbb rendőrségi alkoholszondát már szinte egyáltalán nem lehet még megtéveszteni sem. Akkor mégis mi a megoldás? Sajnos nincsenek csodaszerek és technikák, amik csettintésre becsapják a mérőeszközöket. A megoldás a tudatosságban és az előrelátásban rejlik. Ha hozzávetőlegesen tudjuk, hogy az egyes alkohol fajtáknak mennyi a felszívódási ideje és van rá megfelelő alkoholszondánk, amivel mérni tudjuk az eredményt, akkor azzal megóvjuk magunkat a munkahelyi balesetektől és jogosítvány elvesztésétől, drámai esetben pedig még a börtöntől is! Ezért összeszedtük neked az egyes alkoholfajták alkoholtartalmát és felszívódási idejét, hogy tudj kalkulálni.
Italok Alkoholtartalma Az alkoholos italok alkoholtartalmát térfogatszázalékban adják meg a csomagolásukon feltüntetve. Ez megmutatja, hogy 100 ml italban hány ml etil-alkohol van. 1 ml alkohol sűrűsége alapján 0,8 g-nak felel meg. Egy példával bemutatva: egy deciliter sörben (100 ml) ha az 4%-os, 4 ml etil-alkohol van, amely 3,2g-nak felel meg. Ez a szám az alkoholos ital tiszta alkohol tartalmát mutatja. A következő táblázatban összefoglaltuk a legnépszerűbb italok alkoholtartalmát, grammban és milliliterben egyaránt. Ital Mennyiség Térfogatszázalék (V/V %) Alkoholtartalom (ml) Alkoholtartalom (g) Sör 5 dl 4 20 16 Bor 2 dl 8 16 12,8 Pezsgő 1dl 12 12 9,6 Pálinka 0,5dl 38 19 15,2 Martini 1dl 16 16 12,8 Az alkohol felszívódása egy-másfél óra az ivás befejezését követően. Ezt követi a kiürülés időszaka, melynek során a szervezet óránként 7-10 ml vagy 5,6-8 g alkoholt bont le, 0,15 ezrelékkel csökkentve minden órában a véralkoholszintet. A fenti információk, egyszerű számítások alapján könnyen kiszámíthatjuk, mennyi alkoholt fogyasztottunk pontosan.
A kiürülés ütemének ismeretében pedig meg tudjuk saccolni, hány óra szükséges a teljes kiválasztáshoz. Természetesen mindez függ az egyén testtömegétől, alkoholtoleráló képességétől is. Fontos, hogy legyünk tudatában ittasságunknak, ne üljünk volán mögé, ne álljunk munkába alkoholos befolyásoltság alatt! Véralkoholszint Számítása Az elfogyasztott alkohol a gyomor-bélrendszerből történő felszívódással a véráramba jut; a vér pedig eljuttatja az etil-alkoholt a máj, tüdők felé is, a kiválasztását elősegítve. A vérből, illetve a tüdőből kifújt levegőben mért alkohol koncentrációja eltérő. A légalkoholt a tüdőből kifújt etil-alkohol koncentráció alapján határozzák meg, mértékegysége a milligramm per liter (mg/l). Hazánkban akinél a kilélegzett levegő etil-alkohol koncentrációja például egy rutinellenőrzés során a 0,25 mg/l-t meghaladja, az ittas járművezetéssel gyanúsítható. A vérből levett minta etil-alkohol tartalmát gramm/literben (g/l) határozzák meg; ez esetben a 0,50 g/l etil-alkohol koncentrációt meghaladó érték jelenti az ittas járművezetést. A véralkoholszintet ezrelékben mérik, azaz 1 liter vérben hány ezrelék az etil-alkohol mennyisége. 1 ezrelékes véralkoholszintnél 1000 ml vérben 1 ml alkohol van, amely 0,8 g tiszta alkoholnak felel meg. 1 ml etil-alkoholt leegyszerűsítve 1 g tömegűnek veszik általában. Ezek alapján tehát: 1 ezrelék = 1 g etil-alkohol/liter vér 2 ezrelék = 2 g/liter 3 ezrelék = 3 g/liter
0,5-1,5 ezrelék esetén ittasság, 1,5-2,5 ezrelék között részegség a helyes megnevezés. 2,5 ezreléket meghaladó véralkoholszint esetén pedig alkoholmérgezésről beszélünk, mely súlyos esetben orvosi segítséget, infúziót, akár dialízist igényelhet! Alkoholmérgezés Ami jól esik, azt könnyen túlzásba lehet vinni. Így van ez az alkohollal is; egymás után csúsznak le az italok jó társaságban, majd szinte észrevétlenül jut el a szesz áldozata az öntudatlan állapotig. Ekkor már alkoholmérgezésről beszélünk. Alkoholmérgezésre elsősorban a túlzásba vitt alkoholos italfogyasztás kapcsán gondolunk, ebben az esetben az etil-alkohol káros hatásai érvényesülnek. Toxikológiai szempontból azonban a metil-alkohol mérgezés, illetve a fagyálló (etilén-glikol) fogyasztása is az alkoholmérgezés kategóriájába tartozik. A metil-alkoholt, másnéven faszeszt a vegyiparban oldó- és kristályosítószerként széles körben alkalmazzák, azonban egyre gyakrabban bukkan fel házilag pancsolt szeszesitalokban, mivel szagra és ízre megegyezik az etil-alkohollal. Nagyon erős méreggé, formaldehiddé, majd hangyasavvá alakul át a szervezetben; súlyosan károsítja a májat, a szem retinasejteit pedig elpusztítja, ezzel vakságot okozhat már kis mennyiségben is. A közelmúlt halálesetei (Dámóc, Szerep) talán óvatosságra intik az olcsóbb, címke nélküli alkoholos italok meggondolatlan vásárlóit. Alkoholmérgezésről akkor beszélhetünk, ha a véralkoholszint 2,5-4 ezrelék közötti értéket ér el, vagyis egy liter vérben 250-400 mg alkohol van. 0,5-1,5 ezrelék esetén ittasság, 1,5-2,5 ezrelék között részegség a helyes megnevezés. Az etil-alkohol 90%-át a máj bontja le, a fennmaradó 10% pedig a tüdőn és a vizeleten keresztül választódik ki.
A hétköznapi értelemben vett alkoholmérgezés az esetek többségében orvosi beavatkozás nélkül elmúlik, órák elteltével az egyén kijózanodik. Súlyos esetben infúzióra, vércukorpótlásra lehet szükség; azonban amennyiben hányadék kerül a tüdőbe, annak eltávolítását is el kell végezni. Tehát akár intenzív osztályos ellátásra is sor kerülhet egy magatehetetlen személy esetén. Az alkoholmérgezés enyhébb tünetei közé tartoznak a zavarodottság, nyugtalanság, remegés. Súlyosabb esetben hányinger, hányás is bekövetkezik; további italozás viszont eszméletlenséghez, akár bénuláshoz is vezethet. Szakértők szerint akkor kell mentőt hívni egy ittas emberhez, ha nem lehet kommunikálni vele, nem képes ülni illetve talpra állni. Különösen fontos, hogy a téli nagy hidegek idején ne hagyjunk öntudatlan, földön fekvő embert segítség nélkül a szabadban! Amennyiben alkoholmérgezés gyanúja merül fel (az imént említett tünetek alapján), hívjuk a 112-t! A mentők kiérkezéséig tartsuk melegen az áldozatot, fektessük stabil oldalfekvésbe, ezzel megakadályozhatjuk, hogy hányadék jusson a légutakba. Figyeljük a légzést, keressük a pulzust! Amennyiben nem tapasztalunk életjeleket, haladéktalanul kezdjük meg az újraélesztést! A megelőzés szempontjából legfontosabb természetesen az elfogyasztott alkohol mennyiségének korlátozása. Ha sikerül az ittasság, enyhefokú részegség állapotában megálljt parancsolni önmagunknak, elkerülhetjük a súlyos, akár életet veszélyeztető állapot elérését.
Ittas vezetés Az ittas járművezetést kétféle eljárásban, büntetőeljárásban és közigazgatási eljárásban bírálják el. Közigazgatási eljárásra akkor kerül sor, ha szabálysértés történik, büntetőeljárásra pedig akkor, ha bűncselekmény elkövetése történik. Mikor beszélünk bűncselekményről és mikor szabálysértésről? A választ a 2012. évi C. törvény adja a 236.. -ban : (1) Aki ittas állapotban vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású úszólétesítményt vagy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az ittas állapot meghatározására és szintekbe sorolásához az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 13. módszertani levelét használják. Ez a módszertani levél tartalmazza az alábbi hét fokozatú skálát: 0,2 (20 mg%) = az alkoholfogyasztás nem bizonyítható, 0,21-0,50 (21-50 mg%) = ivott, de alkoholosan nem volt befolyásolt, 0,51-0,80 (61-80 mg%) = igen enyhe, 0,81-1,50 (81-150 mg%) = enyhe, 1,50-2,50 (150-250 mg%) = közepes, 2,51-3,50 (251-350 mg%) = súlyos, 3,51 felett (351 mg%) = igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltság. Abban az esetben beszélhetünk ittas állapot fennállásáról, ha a mért érték 50 mg%/0,5 felett van. Akinél a mért érték ezt a szintet meghaladja, már
megállapítható az ittas állapot. Ez a mértékegység a véralkohol koncentrációt mutatja, azonban ez a szám légalkohol koncentrációra átszámítva - amelyet az alkoholszondák is mérnek -25 mg/l számot jelent. Összefoglalva akkor állapítható meg az ittas állapot, ha a szonda legalább 26 mg/l értéket jelez. (Szerencsére a modern alkoholszondák már mindkét értékben több mértékegységet is ismernek, és tetszőlegesen válthatunk a mértékegységek között.) Ettől az értéktől kezdve a bűncselekmény alapesete megvalósul, és elindul a büntetőeljárás. Ha a büntetőeljárás során a bíróság megállapítja az ittas járművezetést, és az ítélet jogerőre emelkedik, akkor akár két évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat az elkövető. Valamint járművezetéstől való eltiltást is elrendelhet a járásbíróság. Amennyiben a véralkohol koncentráció nem haladja meg a 0,21 (légalkohol koncentráció pedig a 25 mg/l értéket), abban az esetben közigazgatási eljárás indul meg. Amennyiben a közigazgatási eljárásban jogerős határozatot hoztak a szabálysértés elkövetéséről, annak kétféle következménye lehet, amelyet szintén a mért érték határoz meg. 1. Ha az érték 15 mg/l levegőalkohol-koncentráció alati, akkor 30.000 Ft pénz büntetés + 6 büntetőpont. 2. Ha az érték 16-25 mg/l levegőalkohol koncentráció, akkor pedig 100.000 Ft pénzbüntetés + 8 büntetőpont. Ha összejön a 12 pont, akkor az illető jogosítványa bevonásra kerül. Jogszabály kimondja, hogy utánképzést kell tartani annak, akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság járművezetéstől eltilt.
Az utánképzés során újra le kell tenni a KRESZ vizsgát, a vezetésből való vizsgát, valamint egy csoportos pszichológiai tréninget is kötelező elvégezni. Hiteles, nem hiteles alkoholszonda, vérvizsgálat - hogy is van ez? A közúti alkoholszondás viszgálat két részből áll. A rendőr az első mérést egy hitelesített vagy éppen nem hitelesített készülékkel méri. Ez a mérés tulajdonképpen egy szűrés, hogy van-e értelme későbbi szondázásnak. Nem kötelező, ha például a vezető elismeri azt, hogy fogyasztott alkoholt vagy kétséget kizáróan érződik a leheletéből. A szűrés után vagy egy rendőrautóba telepített hitelesített alkoholszondával, vagy a kapitányságon lévő hitelesített alkoholszondával kell mérést végezni, amelynek már van joghatása. Főszabály szerint ez a kötelező, amennyiben hiteles készülék nem elérhető, vagy például valamilyen tüdőbetegsége van az ileltőnek, úgy kétszer kell orvosi vér / vizeletvizsgálatot végezni. Egyet amikor először vesznek mintát, majd egyet 30 perccel később. A hitelesített alkoholszondával / vérvizsgálattal megállapított eredményt lehet azután a szabálysértési / büntetőeljárásban felhasználni és ezen eredmények alapján állhatnak be a fent leírt jogi következmények.
Ittas vezetés kerékpárral? Az aktuális rendelet alapján: Az 1994. évi XXXIV. törvény (Rendőrségről szóló törvény) a forgalomban való részvételt megtilthatja, ha a jármű vagy vezetőjének állapota a közúti forgalom biztonságát veszélyezteti, és a további jogellenes járműhasználat megakadályozása céljából a jármű kulcsait elveheti, illetőleg a járművet más módon mozgásában korlátozhatja vagy elszállíttathatja. Tehát bírságot nem fognak kiszabni, viszont a kerékpár helyszínen történő lezárására kötelezhetnek! Azonban bűncselekmény elkövetése miatt vonatkoznak rád a Btk. 236-238. minősített esetei: 2) A büntetés bűntett miatt a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést, b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget, c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált, d) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget.
Az Alkohol nem öli meg az agysejteket?! Biztosan hallottátok már tévében, rádióban, de leginkább az iskolában tanultátok, hogy az alkohol megöli az agysejteket. A valóság azonban nem ez. Az alkohol nagy mennyiségben valóban nincs kedvező hatással az emberi agyra, viszont a sejteket nem pusztítja el. De akkor miért van az, hogy ittas állapotban nem tudunk magunkról, és miért halnak bele sokan a masszív alkoholizmusba? Az agy és a többi szerv az idegpályákon keresztül kommunikálnak egymással. Amikor nagy mennyiségű alkohol kerül a szervezetbe, akkor az idegsejteket összekapcsoló folyadékot tünteti el, ami később visszatermelődik így az idegsejteken keresztül nem valósulhat meg a sejtek egymás közötti kommunikációja. Ez az oka annak, hogy a rendkívül nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott este után fogalmunk sincsen, hogy miként kerültünk haza. A másik kérdés, hogy miért halnak bele az emberek az alkoholfogyasztásba. A válasz a következő. Nem magába az alkoholfogyasztásba halnak bele, hanem az alkoholizmussal járó életformába. Általában a hajléktalanoknál és az idült alkoholistáknál fordul elő a veszély. Egy hajléktalan esetében nincs biztosítva a megfelelő táplálékmennyiség, sőt a táplálék sem megfelelő minőségű. Mivel nem visz be kellő mennyiségű energiát, legyengül a teste, az alkohol pedig megszünteti a sejtek közötti kommunikációt, így nem érzi az éhséget sem. A legyengült szervezet pedig könnyen megbetegszik, és a betegségek után nagyon nehéz a
regenerálódás, ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről a kevés és rossz minőségű tápanyagok miatt. A másik dolog, ami megölheti az embert az a rossz minőségű alkoholos ital. A pár száz forintos borok, alkoholos készítmények és a pancsolt szeszes italok hosszútávon hatalmas károkat okoznak a szervezetben. Egyes boroknál már rá sem merik írni, hogy bor, hanem Európai Közösségből származó borkészítmény címszó alatt futnak, aminek az összetétele kétes. A máj lebontja ugyan az alkoholt pár óra alatt, de egyszerre csak kis mennyiségben képes erre. Ilyenkor a többi, felgyülemlett alkohol a vérben van, és kifejti hatását, ez pedig nem más, mint a sejtek közötti kommunikáció akadályozása. Viszont mivel a májműködés állandóan túl van terhelve a sok alkohol és méreganyag miatt, ezért egy idő után felmondhatja a szolgálatot. Először megnő, utána pedig összezsugorodik, míg végül teljesen elhal. Így konkrétan a kiválasztó szervrendszer felmondja a szolgálatot, és ebbe hal bele az ember. Az agysejtekre ugyanakkor nincs negatív hatással az alkohol. Kis mennyiségben még hasznos is, ugyanis értágító hatása miatt csökkenti a szív és érrendszeri megbetegedések kialakulását, így segít az időskori Alzheimer kór megelőzésében is, és más agyi leépülés megelőzésesben is. Összességében tehát elmondható, hogy az alkohol nem öli meg az agysejteket, hanem a májat teszi tönkre. Ezért megfelelő táplálkozás és kiegyensúlyozott életvitel mellett a kis mennyiségben fogyasztott minőségi alkohol nem tesz kárt a májban és az agysejtekben.
Jegyzőkönyv Alkoholszondás / Drogtesztes ellenőrzés eredményéről Az ellenőrzés ideje: 20..év hónap..nap Az ellenőrzés helye:.... Ellenőrzött munkavállaló neve, beosztása:. Anyja neve:.... Születési helye, ideje:. Szem. ig, szám.. Ellenőrzés jogcímének és okának meghatározása:...... Az ellenőrzés eredményének meghatározása:...... Ellenőrzött személy: Az ellenőrzés eredményét: elfogadom - nem fogadom e l
Az ittas vagy bódult állapot el nem fogadása esetén orvosi véralkohol vizsgálatnak van helye! Az ellenőrzést fegyelmi felelősség mellett megtagadó személy indoka, és az ellenőrzést végző személy véleménye:..... Az ellenőrzéssel kapcsolatos esetleges egyéb körülmények, előzmények és teendő vagy tett intézkedések leírása:..... A jegyzőkönyv 2 példányban készült, amelyből 1 példány az ellenőrzött személyt illeti. Ellenőrzést végző személy aláírása Ellenőrzött személy aláírása... Tanú1:. lakcím:...... szem. ig, szám:... aláírás:...
Tanú2:. lakcím:...... szem. ig, szám:... aláírás:...