MŰEMLÉKVÉDELEM A XXI. SZÁZADBAN

Hasonló dokumentumok
MŰEMLÉKVÉDELEM A XXI. SZÁZADBAN

TÖBBET FED - JOBB ÁRON. Twist Tangó+ Rumba Bolero

Van olyan szépség, ami időtálló!

Műemlékvédelem Magyarországon. Műemlék tetők felújítása korhű megjelenés megőrzésével. Ferenczy András, építészmérnök szaktanácsadó

ENGÓB akció május 17-ig

Miért kerámiacserép kerüljön a tetőre? TONDACH

Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain

Örökségmentés kerámia cseréppel

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;

Kerámia tetó cserepek

Kerámia tetõcserepek

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

Szecesszió. Kárpátalján. Az összeállítás internetes források szerkesztett szemelvénygyűjteménye, k é szítette Dittrichné Vajtai Zsuzsánna

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.

Egy főállás keresztmetszete

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

Hódfarkú KLASSIK. Egyedi vágás, forma és felület kialakítás. KLASSIK kerek vágású 18/38/1,4. Osztrák hódfarkú/ Bécsi táska 20/40/1,4

Templomok. Dabas-Sári városrész

Pályázó adatai: Szuromi Imre építész 2000 Szentendre Paprikabíró u

Időtálló szépség! TONDACH tetőkatalógus március

Lloyd Palota, a gyõri Széchenyi tér régi-új ékköve

Tetôfelújítás mesterfokon

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Képeslapok a Dunáról

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is...

MŰEMLÉKEK. MK= műemléki környezet

HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS

Nagyméretű kerámia tetőcserepek

Hiemer-Font-Caraffa ház

Tetőcserép katalógus TERMÉSZETESEN SZÉP TARTÓS ÉRTÉKÁLLÓ MEGBÍZHATÓ 33 ÉV GARANCIA

Tető csúcsformában. Ötletek új tető építéséhez és tetőfelújításhoz

A művészettörténetírás atyja: Vasari

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot.

Nyitra felől Turóc-völgyébe

Veszprém műemlékjegyzéke A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyilvántartási és Tudományos Igazgatóság adatszolgáltatása alapján

A szimmetria világa - a világ szimmetriája/tamop3.1.4./6.o Budai Vár

jankó ablak A biztos megoldás

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára

CREATON.Tetőben otthon. CREATON függő ereszcsatorna rendszer

Nagyméretű kerámia tetőcserepek

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

Megoldás tetőre. Időtálló szépség! Tondach tetőkatalógus. Érvényes február 1-jétől

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK

Megoldás tetőre. Időtálló szépség! Tondach tetőkatalógus. Érvényes február 1-jétől

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök

TETŐBEN OTTHON PB I1

Csopak épített környezetének értékkatasztere

A MŰEMLÉKVÉDELMI GONDOLAT ÉS AZ INTEGRÁLT ÉRTÉKVÉDELEM

SORSZÁM HELYRAJZI SZÁM CÍM VÉDETTSÉGI FOK Vasút u. Helyi védelem

Rákosliget építőmesterei

Képek a Jászságból 161

HÁROMSZÉK MŰEMLÉKEI 2011

Árjegyzék anuár j a 2 átum iadás d A k

RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3.

S C.F.

Tondach Thermo PIR szarufa feletti hőszigetelések

Hegyi Boldogasszony-templom, Bad Frankenhausen, Németország

S C.F.

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára

Megoldás tetőre. Időtálló szépség! Tondach tetőkatalógus. Érvényes: április 1-jétől

Javaslat a A Szent Imre templom épülete

S C.F.

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

A nagykövetség épületének története

Levelezési cím: 8220-Balatonalmádi Városház tér 4. Telefonszám: 88/

S C.F.

Nyárád. Református templom

Budafok-Belváros megújul program során nyújtott támogatások Budafok Belváros megújul I.

Magyarország látnivalói I. Tematikus képgyűjtemény az Idegenforgalmi földrajz tantárgyhoz

SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Virág Endre endre.virag@alfila.hu /

ÉRTÉKVIZSGÁLAT DOMBEGYHÁZ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ

Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala

^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza

ÉRTÉKVIZSGÁLAT BATTONYA VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉHEZ

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BAKONYA. BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád. TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY a Budapest, József krt. 11. Társasház utcai homlokzatáról, felújításáról.

kerámia tetó cserepek

Zalaegerszegi Diákkonferencia

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

S C.F.

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról

Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák:

A város kórusmű. Az építészeti illeszkedés egyes kérdései egy urbanista szemével

S C.F.

Új lendületet vehet a Petőfi ügye

Történelem. A Bécsi Fegyvert{r

Tájak, Korok, Múzeumok kiskönyvtára 258

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő

SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR

Átírás:

MŰEMLÉKVÉDELEM A XXI. SZÁZADBAN

100% TERMÉSZET KÖRNYEZETBARÁT EGÉSZSÉGES KÖRNYEZET 100% TERMÉSZET KÖRNYEZETBARÁT EGÉSZSÉGES KÖRNYEZET Miért kerámia tetőcserép? Természetes anyag (100% természet) Minden időjárási hatásnak ellenáll Gazdag szín- és formaválaszték (natúr, engóbozott, üvegmázas) Speciálisan sima felület gátolja a szennyeződések lerakódását Hosszú élettartam (kb. 80-100 év) Fagyálló, saválló, lúgálló Egészséges lakókörnyezet Lélegző tető Optimális súly és méret mellett kiváló mechanikai szilárdság 100% TERMÉSZET KÖRNYEZETBARÁT EGÉSZSÉGES KÖRNYEZET További termékinformáció: INFOVONAL: 06-40/27-37-37 (06-40/CS-ER-ÉP) INTERNET: www.tondach.hu www.tetocserep.hu www.tondach.com

TONDACH Tisztelt Partnerünk! Kedves Érdeklődő! A Tondach Magyarország Zrt. műemlékvédelmi kiadványát tartja a kezében. A brosúra célja, hogy a teljesség igénye nélkül bemutassa Önnek a TONDACH hozzájárulását kulturális örökségünk védelméhez. Igyekeztünk az ország minden tájáról, híres és jelentős történelmi múlttal rendelkező épületeket bemutatni. Az épületeken egy közös vonás mindenképpen felfedezhető: tetőfelújításuk során a kivitelezők - a műemlékvédelem előírásait szigorúan betartva TONDACH kerámia tetőcserepeket használtak. A választás nem véletlen, hiszen a természetbarát alapanyag, az agyag, évezredes múltra tekint vissza. Védelem? Tartósság? Esztétikum? Környezeti hatásokkal szembeni ellenállóság? Ezek olyan kérdések, melyekre az elmúlt évezredek tárgyi emlékei egyértelmű választ adnak. Az első kínai császár életnagyságú cseréphadserege 2000 éve őrzi császára sírját tökéletes hadrendben a halottak birodalmában. Mintegy 5 méteres mélységből, hatezer kiégetett agyagfigura, kerámiacserép katona és ló került elő sértetlenül, tökéletes állapotban. A TONDACH kerámiacserepek időtállósága, tartóssága 80-100 évre biztosított. Nincs szükség semmilyen minőségjavító adalékra, kiegészítő felületkezelésre. A kerámiacserepet 950-1050 C hőmérsékleten, kemencében égetik ki. A magas égetési hőmérséklet, mint tűzpróba bizonyítja, hogy a kerámiacserép éghetetlen, erős hőhatásra sem deformálódik. Más tetőfedőanyagokkal ellentétben ezek a természetes anyagokból felépülő termékek (agyag, víz, tűz, levegő) biztosítják a tető természetes lélegzését és a tetőtér megfelelő mikroklímáját. A TONDACH tetőcserepek olyan környezetbarát termékek, amelyek a legmagasabb kivitelezői igényeket, műemlékvédelmi követelményeket is kielégítik. Ezért ajánlatos használatuk műemlékek felújítása során, legyen szó templomról, kastélyról, kúriáról, várról vagy akár közintézményről. Kiadványunkhoz kellemes lapozgatást kívánunk! Tondach Magyarország Zrt. 3

Termékkínálat műemlékfelújításhoz Hódfarkú félkörívesvágású Alapcserép: 18,0 x 38,0 cm,19,0 x 40,0 cm Anyagszükséglet: 33,8-37,3 db/m 2, 30,2-33,1 db/m 2 Hódfarkú szegmensvágású Alapcserép: 19,0 x 40,0 cm Anyagszükséglet: 30,2-33,1 db/m 2 Táska lekerekített és szögletes Alapcserép: 19,0 x 40,0 cm Anyagszükséglet: 30,2 33,1 db/m 2 Kastély Hódfarkú Alapcserép: 19,0 x 40,0 cm Anyagszükséglet: 30,2-33,1 db/m 2 Csúcsos / Gótikus Hódfarkú Alapcserép: 19,0 x 40,0 cm Anyagszükséglet: 30,2 33,1 db/m 2 Kékes ívesvágású Alapcserép: 21,0 x 40,0 cm Anyagszükséglet: 18,0-21,5 db/m 2 Kékes egyenesvágású Alapcserép: 21,0 x 40,0 cm Anyagszükséglet: 17-19,2 db/m 2 Zemplén ívesvágású Alapcserép: 21,0 x 40,0 cm Anyagszükséglet: 18,0-21,5 db/m 2 Pilis ívesvágású Alapcserép: 21,0 x 40,0 cm Anyagszükséglet: 18,0 21,5 db/m 2 A fenti termékek engóbozott és üvegmázas kivitelben is rendelhetőek. Az elérhető színválasztékról kérjük tájékozódjon árjegyzékünkből.

Óvárosi csomag Táska A TONDACH kifejezetten műemléképületek és régi városrészek korhű felújításához fejlesztette ki az Óvárosi kerámiacserép csomagot. A TONDACH Óvárosi kerámiacserép csomag különleges, egyedi tetőmegoldást biztosít. A különböző méretű, antik színű tetőcserepek összeállításával műemléki hatású tetőkép alakítható ki. 19 x 40 cm 19 x 42 cm 19 x 44 cm 5

Fertődi Kastély (Fertőd) A török kiűzése után az ország leggazdagabb főúri családjai közé emelkedett Esterházyak 1720-1766 között építtették át a XVII. századi kastélyt a magyar Versailles -já. A kastély fénykora 1768-tól 1790-ig tartott. A kastély a II. világháború idején sokat szenvedett, berendezéseit elhurcolták. Az épület 1959-től működik múzeumként. Tetőfedő-anyag: TONDACH Táska kerámia tetőcserép téglavörös színben. 7

Sándor Palota (Budapest) A Sándor Palota a budavári Szent György téren található. A tervezésről és az építkezésről mindössze egyetlen biztos dátum áll rendelkezésünkre: 1806-ban végezték be. Budapest ostromában a palota súlyos károkat szenvedett. A részlegesen helyreállított épület egészen a 2000-es évek elejéig használaton kívül volt. A 90-es években megkezdődött régészeti feltárásokat követően a teljes helyreállítás 2002-ben fejeződött be. 2003 februárja óta a Sándor Palota a Köztársasági Elnöki Hivatalnak ad otthont. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú szegmensvágású kerámia tetőcserép antik színben. 9

Győri Püspökvár (Győr) A Püspökvár XIII. századi eredetű, a XIV-XV. században kiépített együttese Győr legrégibb épülete. Erődrendszere (kastélybástya, Sforza-bástya, Fehérvári kapu) a XVI-XVII. században épült. A kor legnevesebb olasz hadmérnökei tervezték és építtették meg a tűzfegyverek elleni védekezésül a füles bástyákat. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú szegmensvágású kerámia tetőcserép téglavörös színben. 11

Hiemer-ház (Székesfehérvár) A Városház téri sarkon álló Hiemer-ház a XVIII. század második felében kialakított barokk-rokokó stílusával a város legszebb műemlékeinek egyike. 1727-ben Hiemer Mihály városbíró tulajdona volt, később évtizedeken át örököseié, majd a belvárosi plébánia otthona lett. Az épület - pontosabban háztömb - valójában négy különálló ház évszázados átépítéseinek nyomán épült össze egy házzá. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú félköríves vágású kerámia tetőcserép antik színben. 13

Ráckevei templom (Ráckeve) Ráckevét a XVI. században a magyar reformátusok, az olasz katolikusok és a szerb görögkeletiek népesítették be. A reformáció megjelenésekor az itt álló barokk templomot használatba vették a reformátusok. 1909 és 1913 között épült fel a mai impozáns méretű, neogót templom, a szentesi Dobovszki-cég (Dobovszi József) tervei szerint. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú félköríves vágású kerámia tetőcserepek egyedi üvegmázas színekben. 15

Püspöki Palota (Székesfehérvár) A copfstílusú palota 1780-1803-ban épült. Építője feltehetőleg Riedel Jakab volt. A palota az egykori bazilika köveiből épült fel. Az építkezés több mint 20 esztendeig tartott, így az alapvetően barokk épületen megjelentek a copfstílusú díszítőelemek. A főhomlokzat dísze a hat pár korinthusi fejezetű falpillér, melyeket középen rátétes rozetták és füzér hangsúlyoznak. A palota két sarka fölött kőbábos attika ül, rajta vázák között egy-egy puttócsoport. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú félköríves vágású kerámia tetőcserép antik színben. 17

Bécsi kapu téri evangélikus templom (Budapest) Az épületet Kallina Mór tervezte, stílusa eklektikus-neobarokk. A templombelsőt egyszerű dongaboltozat fedi. A bejárat fölött kettős karzat áll. 1945-ben bombatalálat érte a templomot, és a homlokzat kivételével szinte minden megsemmisült. Az újjáépített templomot 1948 virágvasárnapján szentelték fel. Külsőleg megmaradt a neobarokk jelleg, a belső tér viszont jóval egyszerűbb lett. A fa oltárasztal mögött hatalmas fakereszt áll, fölötte pedig mozaik üvegablak engedi be a fényt. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú szegmensvágású kerámia tetőcserép antik színben. 19

Belvárosi Plébániatemplom (Budapest) A Belvárosi római katolikus templom, melyet a Nagyboldogasszony tiszteletére szenteltek, XII. századi román és XV. századi gótikus eredetű. Ez Pest legrégebbi épülete. A barokk stílusú átépítés 1725-1739 között folyt Paur György tervei szerint. Ekkor nyerte el az épület ma is látható külső képét, és ekkor készült a Szentháromságot ábrázoló kapuzat is. Az (első) Erzsébet-híd építésekor felmerült a templom lebontása, vagy arrébb tolása, de végül egyik sem valósult meg. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú félköríves vágású kerámia tetőcserép téglavörös színben. 21

Műszaki Egyetem (Budapest) A mai Műegyetem első épületei 1909-re épültek föl Lágymányoson Czigler Győző, Hauszmann Alajos és Petz Samu professzor tervei alapján. A főépületek tetőszerkezeti felújítása 2008-ban kezdődött meg. A korhű kerámia tetőcserepeket a Tondach kifejezetten a Műegyetem részére fejlesztette ki a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal történt színminta egyeztetések után. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú kerámia tetőcserepek egyedi üvegmázas színekben. 23

Volksbank Központi Irodaház (Budapest) A gyönyörűen felújított műemléképületet eredetileg Stern Károly megrendelésére Schmal Henrik tervezte, akinek nevéhez az Uránia Mozi és az egykori Úttörő Áruház épületei is fűződnek. Munkájában sikeresen ötvözte a velencei gótika és az itáliai reneszánsz formai elemeit az arab-mór építészet díszítésével. A bérház jellegű ingatlan az 1890-es években készült el, eszmei, kulturális értékét a homlokzatát díszítő két Lotz Károly festmény is emeli. A Volksbank a közelmúltban döntött úgy, hogy ide helyezi át központi irodáit. A teljes körű felújítás során - a műemléki jelleg megtartása mellett - kiemelkedő minőségű irodai környezetet alakítottak ki. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú szegmensvágású kerámia tetőcserép téglavörös színben. 25

Hotel a Budai Várban (Budapest) A 2008-ban felújított Buda Castle Fashion Hotel a várnegyed szívében található, az Országház utca és a Vérmező felé gyönyörű kilátást nyújtó Tóth Árpád sétány között párhuzamosan futó Úri utcában, a Szentháromság tér közelében. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú szegmensvágású kerámia tetőcserép antik színben. 27

KÖH székház (Győr) A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyugat-dunántúli Irodájának győri székháza a megyeszékhely belvárosában, a Káptalandombon található. A XVI-XVIII. században kialakult festői lakókörnyezetbe tökéletesen illeszkedik a korábban egyházi, most állami tulajdonban lévő XVIII. századi barokk lakóház. A kisebb átalakításokon átesett épület immár évtizedek óta a műemlékvédelemnek ad otthont. Az épületet 2006- ban kívül és belül is felújították. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú szegmensvágású kerámia tetőcserép téglavörös színben. 29

Súri templom (Súr) A templom 1785-1786-ban épült. 1882-ben tűzvész következtében leégett, a torony elhamvadt, a harangok a földre esve megrepedtek. A felújítást követően 1909- ben villámcsapás sújtotta a torony tetőszerkezetét, a faalkatrészek nagyon megrongálódtak. 1912-ben a temp lom süllyedése miatt ismét renoválásra szorult az épület. 1985-ben, a templom 200 éves évfordulójára végeztek részleges felújítást. A 2009-es teljeskörű felújítás során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyújtott segítséget a műemléképület eredeti külsejének kialakításához. Tetőfedő-anyag: TONDACH Pilis ívesvágású kerámia tetőcserép téglavörös színben. 31

Szent Imre ferences templom (Székesfehérvár) A belváros egyik legforgalmasabb pontján, a Székesfehérvár Fő terén álló, gazdag barokk templomot a ferencesek építették Franz Kotz és Paul Hatzinger tervei alapján. Az építkezés 1743-ban fejeződött be. A torony a koldulórendi hagyományok szerint a szentély oldalán állt, a főhomlokzat mellett csupán egy kisebb torony állt, amelynek magassága a párkányig ért. 1833-ban lebontották a szentély melletti tornyot, helyette 1866-ban építették fel mai, 52 méter magas, északnyugati, homlokzati harangtornyát, amelyben jelenleg két harang van. Az oldalsó bejáratot, amely a térre nyílik, 1929-ben, Szent Imre herceg halálának 900. évfordulóján nyitották. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú félköríves vágású kerámia tetőcserép antik színben. 33

Ortodox templom (Szentendre) A Fő tér barokk együtteséből kiemelkedik a barokk stílus nagymestere, Mayerhoffer András által 1752-ben épített Blagovesztenszka szerb ortodox templom. A Blagovesztenszka (Gyümölcsoltó Boldogasszony) templom kapuja felett az építés idejéből származó, XVIII. századi freskó fogadja a látogatót. A főkapu és a harangtorony ablakainak erkélyei rokokó stílusúak. Szintén rokokó díszítésűek a kapu tölgyfaszárnyai. A kapu feletti lábazatban látható Tolojanni Demeter görög kereskedő 1759- ből származó sírköve. Erről a görög feliratról görögnek is nevezik a templomot. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú félköríves vágású kerámia tetőcserép antik színben. 35

Kristály Szálló (Tata) A tatai Kristály Hotel az ország legrégebben szállodaként üzemelő, ma is működő szállodája. A hotel 1766-1769 között eredetileg fogadónak épült, (Szarka Fogadó, majd Esterházy Szálloda) és a Bécs és Budapest közötti útvonal egyik fogadóállomása volt. 1744-ben az Esterházy család kérésére Fellner Jakab tervezte az épületet. Több híres ember tette tiszteletét a szállodában az évek során, úgy mint: Blaha Lujza, Jókai Mór, Habsburg Ottó, és még sorolhatnánk. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú szegmensvágású kerámia tetőcserép antik színben. 37

Várpalotai vár (Várpalota) Várpalota központjában áll a város és egyben Magyarország egyik legtekintélyesebb műemléke, a Thuri vár. A török időben fontos királyi végvár leghíresebb védőjéről, Thuri Györgyről kapta nevét. A XIV. századi gótikus palotára épült a XV-XVI. században a négyzetes alaprajzú, négy saroktornyos vár. Egyes részeit az idők során többször átépítették, így több stílus nyomai látszanak rajta. 1998-tól a várudvar megnyitásával nyári színházi és kulturális rendezvényeknek is otthona lett. Tetőfedő-anyag: TONDACH Hódfarkú szegmensvágású kerámia tetőcserép téglavörös színben. 39

TONDACH Szakmai tanácsadásért felelős építészmérnök kollégáink: Tondach Magyarország Zrt. 9300 Csorna, Cserépgyári út 1. www.tondach.hu BARTÓK LÁSZLÓ +36 30 297 3165 laszlo.bartok@wienerberger.hu HORVÁTH ANDRÁS +36 30 185 5241 andras.horvath@wienerberger.hu HÍVES ZSOLT +36 30 928 7432 hives.zsolt@tondach.hu NAGY TAMÁS +36 30 982 0798 tamas.nagy@wienerberger.hu 100% TERMÉSZET KÖRNYEZETBARÁT EGÉSZSÉGES KÖRNYEZET KIADVA: 2016. október