A gyümölcstermesztés nemzetközi és hazai helyzete A világ gyümölcs termesztése a népesség és az életszínvonal növekedésével együtt folyamatosan növekszik. Az előrejelzések szerint ez a növekedés még az elkövetkezendő két évtizedben is tartós marad. A világ gyümölcstermesztésének nagyarányú bővülésétől a gyümölcsök kereskedelmi forgalma várhatóan a következő évtizedben elmarad, ezért a viszonylagos túlkínálat az árakat valószínűleg alacsonyan fogja tartani. A gyümölcstermesztés egyre magasabb szintű. Az ázsiai országokban nagyon intenzív növekedés mutatkozik, a világ gyümölcstermesztésének egyharmadát már az ázsiai országok adják. A vezető gyümölcstermelő országok, Kína, India, Brazília, Egyesült Államok, Olaszország, Spanyolország és Franciaország. A világon legnagyobb mennyiségben citrusféléket ( narancs, mandarin, citrom ) és banánt termesztenek, a mérsékelt égövi gyümölcsök közül pedig az almát, mintegy 50 millió tonna terméssel. Az összes gyümölcstermés kb. 440 millió tonna a világon. A termés túlnyomó többségét a termelő országokban használják fel. Átlagosan a termés 8-10 %-a kerül friss, asztali gyümölcsként a világpiaci forgalomba. A gyümölcstermés 30 %-a pedig ipari feldolgozásra kerül. A feldolgozott gyümölcsök közül a gyümölcslevek, sűrítmények, pulpok, mélyhűtött termékek, szárítmányok és erjesztéssel előállított gyümölcstermékek felhasználása a legjelentősebb. A gyümölcsfajok közül az alma és a narancs feldolgozása a legnagyobb mértékű. Nagy mennyiségben használ fel gyümölcsöt a tejipar és az édesipar is. Legfontosabb gyümölcsexportáló országok Brazilia, Olaszország, Spanyolország, USA, India, Kína, Franciaország, Argentína termésmennyiségei jóval meghaladják a saját, belföldi igényeiket. Újabban egyre nagyobb tért hódít a déli féltekén termelő országok, Ausztrália, Új-Zéland, Chile, Dél Afrika, európai piacra szállítása, kihasználva az évszakok eltolódását. Hazánkban a módszeres gyümölcstermesztés már a 15. században kezdődött. Lippai János 1667 ben íródott Posoni kert című 3 kötetes munkájában már fejlett gyümölcstermesztésről számol be. A hazai őshonos gyümölcsfajok és tájfajták mellett, Kis Ázsiából, Dél Európából, majd Észak Amerikából hoztak be újabb fajokat és fajtákat, illetve ezzel együtt termesztési módszereket is. 1805-ben már egyetemünk akkori jogelődjében volt kertészképzés, 1853- ban már önálló kertészképzés folyt Budapesten a kertészeti Egyetem jogelődjében Entz Ferenc irányításával. A század vége felé Bereczki Máté nevéhez fűződik a hazai gyümölcsfajták kutatásának megindulása. Az üzemi gyümölcstermesztés fejlesztésében Mohácsy Mátyás játszott jelentős szerepet, emellett egyetemi szintű oktatást, kutatást folytatott, nagyon sok fajtát honosított.
Számos szakembert lehetne még megemlíteni akik, jelentős eredményeket értek el a hazai gyümölcstermesztés kialakításában. ( Angyal Dezső, Porpáczy Aladár, Maliga Pál, Brózik Sándor, Nyújtó Ferenc.) A jelenlegi gyümölcstermesztésünk helyzetének jellemzése, különös tekintettel a legfontosabb gyümölcsfajokra Gyümölcstermesztéssel hasznosított területünk 93000 ha, melyen 1.1 millió t gyümölcsöt termesztünk. Legfontosabb gyümölcsfajunk az alma. A 80-as évek virágzó almatermesztése után (,mely években 1-1,2 millió t-t is elérte a termés ) a 90-es években a termés az 500 ezer tonnát sem érte el, a 2000-es évek elején a termésmennyiség 600 e tonna körül alakult.. A 80-as években a termelés inkább csak mennyiség orientált volt, rengeteg gyümölcsöt ( 3-400 ezer tonnát ) exportáltunk a szovjeteknek. A szovjet piac bizonytalanná válása, fizetőképtelensége az ültetvények nagyarányú kivágását vonta maga után. A megmaradt termés legnagyobb részt ipari feldolgozásra került. Rövid idő alatt 500 ezer t kapacitású léfeldolgozó épült. Fő fajtánk a Jonathán volt, illetve annak különböző klónjai, melyek az erős lisztharmat érzékenységük miatt kiszorulnak a termesztésből. Almatermesztésünkről joggal mondhattuk, hogy megérett a teljes átalakításra. Jelenleg az intenzív ültetvények aránya egyre növekszik. Fajtaszerkezetünk is átalakult, fő fajtáink az Idared, Jonagold, Gloster, Smoothe, Gála, de főként a külföldről behozott fajták miatt rendszeresen bővül a termesztett almafajták köre. Körtetermesztésünk szintén visszaesett az elmúlt évtizedben, iránta való kereslet is lecsökkent, főként az állami konzervipar átalakulása miatt is. Igényes gyümölcsfaj, csak megfelelő mikrokörzetekben termeszthető eredményesen. Viszonylag kevés fajtát használunk az ültetvényekben, tradicionális fajtákat, mint a Bosc kobak, Vilmos, Nemes Krasszán, Conference, Clapp kedveltje. A cseresznye elsősorban házikerti gyümölcs, friss fogyasztásra termesztjük elsősorban. Fő fajtánk sokáig a Germersdorfi óriás volt, jelenleg azonban kibővült a fajtaszerkezet mind hazai, mind külföldi fajtákkal. ( Van, Bigarreau Burlat, Margit, Linda, Katalin ). A nemesítők mindinkább arra törekszenek, hogy öntermékeny fajtákat előállítsanak elő. A meggy termésmennyisége az elmúlt tíz évben dinamikusan növekedett. A termelés felfutását a jó termőképességű, öntermékeny fajták eredményezték. Hozzájárult ehhez a nagyteljesítményű rázógépek munkába állítása, amely a szüret kézimunkaóra felhasználását töredékére csökkentette. Az elmúlt évtizedben a legstabilabb exportcikkünk volt a meggy ( 15 ezer t ). A meggy hagyományos konzervipari feldolgozása visszaesett. A hosszú évtizedekig termesztett Pándy és Cigánymeggyeket felváltották az Érdi bőtermő, Újfehértói fürtös, Érdi jubileum, Maliga emléke. A meggy az
ökológiai viszonyokhoz jól alkalmazkodó faj, hazánkban mindenhol termeszthető. A kajszi termelésünk szintén visszaesett, a tavaszi fagyoktól mentes években sem éri el a 40 ezer tonnát. Konzervipari feldolgozásunk is lecsökkent. Németországba és Ausztriába indult meg egy ipari célra történő export. Számottevő mennyiség kerül évente kajsziból a szeszfőzdékbe. Ültetvényeink elöregedtek, fő fajtáink a magyar kajszi fajtakörhöz tartoznak ( Magyar kajszi C235, Gönci magyar kajszi ), melyek kíváló íz és zamatanyagaik miatt külföldön is jól értékesíthetők. A hazai nemesítő munka és honosítások eredményeképpen ma már vannak fagytűrőbb fajták, melyet a későbbi virágzással értek el. A termesztés egyik nagy problémája a fajták Sharka vírusra ( Plum pox ) való érzékenysége. Természetesen nagymértékben folyik a rezisztencia nemesítés. A kajszi termesztésénél egyik legfontosabb tényező a megfelelő termőhely kiválasztása. A törzses gyümölcsfajok közül a legnagyobb arányú termelés visszaesés az őszibarack vonatkozásában következett be. A termelés 10-15 év alatt felére csökkent. Fajtaszerkezetünkben a sárgahúsú fajták váltak uralkodóvá ( Early Redhaven, Redhaven, Dixired, Suncrest ). Sok található még a fehérhúsú Champion fajtából is. Korai fajtákból importra szorulunk. Hazánkban legfőképpen olasz, észak amerikai fajtákat honosítottak és termesztenek, illetve újabban hidegtűrő kanadai fajtákat is kipróbálnak. Közös piaci exporttal alig számolhatunk, a dél-európai konkurenciával nehéz felvenni a versenyt. A szilva termés mennyisége az utóbbi évtizedben folyamatosan csökkent, ennek ellenére túlkínálat van ( 100ezer t feletti a termés mennyiség ). A gyümölcsöt a feldolgozóipar számára géppel takarítják be. Nagy mennyiséget, mintegy 20 e t-t használ fel a szeszipar. Ültetvényeink fő fajtája a Besztercei volt. A Sharka vírusra való érzékenysége miatt, új fajták váltják le, Stanley, Blufre, Cacaki fajták. Hazai igényeinket a szilvatermésünk kielégíti, export kilátásainkat a volt Jugoszlávia, Románia, Bulgária a nagy árukínálatával nagyon lerontja. Bogyósgyümölcseink termése 40-45 ezer tonnára esett vissza az utóbbi években. Jelenleg kereslet mutatkozik ezek után a gyümölcsök után, így a telepítési kedv is fellendült. A bogyósgyümölcsűek közül a málna, a feketeribiszke és a köszméte csak behatárolt éghajlati viszonyok mellett termeszthető eredményesen. A szamóca szinte az egész ország területén termeszthető, ahol legfőképpen külföldi fajták játsszák a fontosabb szerepet. Dióból a 80-90-es évek nagy arányú kivágásai miatt az utóbbi években behozatalra szorulunk, pedig hazai szelektált fajtáink kíváló minőséget produkálhatnának.
Legfontosabb gyümölcstermő tájaink 1. ÉSZAK DUNÁNTÚL ( Fejér, Komárom, Veszprém, Pest, Győr- Sopron ) Őszibarack, mandula, bogyósok, kajszi 2. NYUGAT DUNÁNTÚL ( Zala, Vas ) Téli alma, körte, szilva, dió, gesztenye 3. DÉL DUNÁNTÚL ( Baranya, Somogy, Tolna ) Őszibarack, mandula, dió, gesztenye 4. DUNA TISZA KÖZE ( Bács- Kiskun, Csongrád, Pest megye K-i része) Kajszi, szilva, meggy, nyári alma, cseresznye 5. TISZÁNTÚL ( Békés, Szolnok, Csongrád K-i része, Hajdú - Bihar D-i része, Heves ) Cseresznye, alma, kajszi, meggy, körte, köszméte 6. NYÍRSÉG ( Szabolcs Szatmár, Borsod Abaúj Z., Hajdú Bihar Debrecentől északra fekvő része ) Alma, körte, dió, szilva A gyümölcstermő növényeink morfológiája A gyümölcstermő növény részeinek ismerete a gyümölcsfa nevelésének, a termőképesség fenntartásának, az agrotechnikai műveletek helyes alkalmazásának elengedhetetlen feltétele.
A gyümölcstermő növény két fő részből áll, a gyökérrendszerből és a hajtásrendszerből. Gyökérrendszer A gyökérzet rögzíti a növényt a talajhoz és vízben oldott tápanyagokat vesz fel a talajból és szállít a hajtásrendszerbe. A gyökérzet a gyümölcstermő növények esetében a szaporításuktól függően kétféle lehet. A magból kifejlődött ( generatív úton ) növényeknek ún. főgyökérrendszerük van. ( Pl. vadcseresznye, vadkörte, vadalma ) A főgyökér, vagy más néven karógyökér, mélyen hatol a talajba, elágazásakor keletkeznek az oldalgyökerek, melyek elágazásait másod-, harmadrendű elágazásoknak nevezzük. Ezekből nőnek ki a hajszálgyökerek. A vegetatív úton szaporított növényeknek járulékos gyökérrendszerük van. Jellemzője, hogy a talajban lévő szárrészen egyenlő erősségű oldalgyökerek képződnek, főgyökere nincsen. A gyökérzet elágazódása, mélysége gyümölcsfajonként, de fajtánként is változik. Nagy különbségek vannak a gyökérzet tekintetében a különböző erősségű alanyok között. A termőhelyek megválasztásánál ezt is figyelembe kell venni. A gyökérzet mélysége a talajviszonyoktól is függ. Ha a talaj levegőtlenebb, kötöttebb, a gyökérzet a talaj felszínéhez közelebb helyezkedik el, mint laza talajon. Természetesen megfelelő agrotechnikával ezt szabályozni, befolyásolni tudjuk. Jobb tápanyag és vízellátás mellett ugyanaz a növény kisebb gyökeret fejleszt és nagyobb mértékben ágazódik el, mint tápanyagban szegény és rossz vízgazdálkodású talajban. A gyökérzet szakaszosan növekszik, legerősebben április, május, június hónapokban. Nyáron a növekedés minimális, szeptemberben, októberben ismét erőteljesebb. A növekedés nagymértékben függ a hőmérséklettől és a csapadéktól. Tősarjnak nevezzük a törzs föld alá került részéből kinövő hajtást, gyökérsarjnak pedig a felszínhez közeli gyökerek járulékos rügyeiből fejlődő hajtást. A gyümölcsfajták sarjképződési képessége különböző, termő gyümölcsösben a sarjakat célszerű mindig eltávolítani. A gyümölcstermő növényeinket a testalakulásuk szerint, a föld feletti részek alakulása szerint a következő módon csoportosíthatjuk: FATERMETŰEK: Főtengelyük a fatörzs, ezen helyezkednek el az ágak, melyek a koronát alkotják. A törzsön az első elágazás feletti részt sudárnak hívjuk. A sudáron az oldalelágazások szórt állásban vagy csoportosan
helyezkednek el. Legtöbb gyümölcsfajnál határozott csúcsi dominancia érvényesül. Ide tartoznak : alma, körte, cseresznye, meggy, őszibarack, szilva, kajszi, mandula, dió, és a gesztenye. 1.ábra. A fatermetű gyümölcstermő növények részei a/. fővezérvessző, b/. ikervezérvessző, c/. mellékvezérvessző d/. oldalvezérvessző, e/. termőgally, f/.fattyúvessző, g/. gyökérsarj, h/. tősarj, j/. gallérágak ( térkitöltő elágazások) CSERJÉK : Nincs főtengelyük, a talajfelszínhez közel ágaznak el. Különböző korú termőgallyakból áll, s a rendszeres ritkító metszéssel törekedni kell az optimális vegetatív- generatív egyensúly megteremtésére. A cserjéket is lehet törzses fácskává nevelni ( alanyokra oltva), de a cserjetörzs hiányában a koronarészek megújulása gyengébb, az ilyen fácskák hamar elöregszenek. Ilyen a naspolya, mogyoró, ribiszke és a köszméte.
2. ábra. Gyümölcstermő cserjék részei a/. tővessző, b/. termőgally, c/. cserjetörzs, d/. járulékos gyökérzet FÉLCSERJÉK : Főtengelyük nincs, de szemben a cserjékkel már a földben elágazó hajtásokat nevelnek, melyek alsó része fásodik, a felső része lágy szárú. Az első évben a föld alatti szárból hajt ki a növény sarjakat, majd ez a következő évben termést hoz, azután elszárad, elpusztul, el kell távolítani. Ilyen a málna és a szeder.
3. ábra. Gyümölcstermő félcserjék részei a/. termővessző ( tővessző eredetű ), b/. termővessző ( gyökérsarj eredetű ), c/. letermett termővessző, d/. alapi rügyek, e/. járulékos gyökérzet LÁGYSZÁRÚAK : évelő növények, de föld feletti részük levélzet. Ezek fokozatosan elhalnak, de az áttelelő gyöktörzsből minden évben új lombot hoznak. A gyökértörzsből fejlődő indákkal szaporodik. Ilyen gyümölcstermő növényünk a szamóca.
4. ábra. Lágyszárú gyümölcstermő növény részei a/. gyökértörzs, b/. gyökérzet, c/. tőrózsában álló levelek, d/. inda, e/. meggyökeresedett indanövény, f/. tőkocsány, virággal és terméssel Hajtásrendszer: A törzs feladata a korona tartása, a víznek és a tápanyagoknak a gyökérzetből a koronába való szállítása és az asszimilált anyagok gyökérzet felé szállítása, illetve raktározása. A gyümölcsfák törzs magassága különböző lehet, amelyet legtöbbször már a faiskolákban kialakítanak. Bokortörzs : 30-50 cm Alacsony törzs : 60-80 cm Közepes törzs : 90-120 cm Magas törzs : 120 cm felett A korona a törzs feletti elágazott ágrendszer. Feladata, hogy lehetővé tegye az asszimilációt, a növény vegetatív és generatív élettevékenységeit. Metszés nélkül a gyümölcsfák fajra, fajtára jellemző természetes koronaformát fejlesztenek.
A korona részei : Ág : Az ágak a fák 5 évesnél idősebb részei. Magukba foglalják a tartást megalapozó vázágakat, illetve a termőképleteket hordozó termőágakat. Gally: A korona 2-4 éves részei. Vessző: A korona 1 éves részei, a lombhullás után megfásodott, beérett hajtás amely általában a fajtára jellemző színnel rendelkezik. Hajtás : A hajtás a rügyekből képződő első éves lombleveles szárképlet. Rügy : vegetatív és generatív hajtáskezdemény, rügypikkelyekkel borítva. A hajtáson lévő rügyeket szemnek nevezzük, melyek a levelek hónaljában helyezkednek el, eleinte zöld színűek, majd beérett állapotban barnák. A beérett szemeket rügynek nevezzük. Rügyek osztályozása -minőség szerint, lehetnek hajtásrügyek, melyekből mindig hajtások fejlődnek, a továbbnövekedést szolgálják. Általában karcsú vékony rügyek, legtöbb esetben egyesével állnak. lehetnek virágrügyek, melyekből virág fejlődik és természetesen megfelelő termékenyülés után termés. Ezek a rügyek duzzadtak, gömbölyűek. Lehetnek vegyes rügyek, ami azt jelenti, hogy hajtás és virág is fejlődhet ugyanabból a rügyből. - elhelyezkedésük szerint, lehetnek csúcsrügyek, melyek a hosszanti növekedést, oldalrügyek, melyek a szélességi növekedést szolgálják. Lemetszés után az eltávolított csúcsrügyet végálló rügy pótolja. A rügyek állhatnak magánosan, tehát egyesével, illetve csoportosan is. Járulékos rügyeknek nevezzük azokat, amelyek szárképleteken alakulnak ki., sok esetben sérülések helyein. - élettartamuk szerint Lehetnek egy évig élők, melyek főként a csonthéjasokra jellemzők, amely rügyek nem hajtanak ki leperegnek. Lehetnek több évig élők, amelyek az almatermésüekre jellemzők. Azok a rügyek, amelyek több évig nem hajtanak ki az alvó rügyek, amelyeket kéreg borít azok a rejtett rügyek. Ezekből törhetnek elő az erőteljes víz- vagy fattyúhajtások.
Termővesszők Rövid termővesszők: 1-10 cm- es nagyságig. Dárda: 3-5cm hosszú virág, vagy vegyes rügyben végződik, almatermésűekre jellemző. Gyűrűs dárda : ha a dárda csúcsán levő rügy kihajt, pár mm-t növekszik, majd az erről lehullott levelek ripacsai gyűrűszerűen alakulnak a dárdán a csúcsi rész pedig ismét rügybe zárul. Sima termőnyárs: 8-10 cm- es termővessző rendszerint virágrügybe zárul, de lehet hajtás rügy is. Oldalán is helyezkedhetnek el rügyek, ha virág és hajtás rügy is van rajta vegyes rügyes termőnyársnak nevezzük. Almatermésűekre, csonthéjasokra egyaránt jellemző. Tövises termőnyárs : olyan 8-10 cm hosszú termővessző, melynek a csúcsrügye tövissé módosult. Szilvára, kajszira, vadkörtére jellemző. Termőbog, vagy termőkalács : 2-5 cm hosszú, az almatermésűek legértékesebb termőrésze. Megvastagodott termőképlet, amely úgy keletkezik, hogy a képződött rövid hajtás és virágzati tengely megvastagszik, illetve a több évig azon a helyen történő gyümölcshozás következtében tápanyag feldúsulás következhet be a termőképletnél. Bokrétás termőnyárs: Rövid szártagú termővessző. Cseresznyére, meggyre, mandulára, kajszira jellemző. Csúcsi részén 3-8 virágrügy és a csúcsán 1 hajtásrügy található. Középhosszú termővesszők 10-40 cm hosszúak. Hosszú termővesszők 40 cm nél hosszabbak. A vesszőkön fejlett oldalrügyek is vannak, melyek almatermésűek esetében inkább hajtásrügyek, csonthéjasok esetében hajtás és virágrügyek egyaránt lehetnek az oldalrügyek és hajtásrügyben záródnak a vesszők. Ezek a termővesszők lehetnek teljesek és hiányosak, melyek főként az őszibarackra jellemzők. Teljes termővesszőnél a vessző végig be van rakódva az őszibarackra jellemző hármas rügycsoportokkal. Hiányos termővesszőnél pedig a vesszőn inkább magános virágrügyek és hajtásrügyek találhatók.
5. ábra. Termővesszők. a = dárda, b = sima termőnyárs, c = tövises termőnyárs, d = termőbog, vagy termőkalács, e = bokrétás termőnyárs, f = középhosszú és hosszú teljes és hiányos termővesszők, g = cseresznye termővesszője
Gyümölcstermő növényeink rendszertani besorolása Magvas növények Spermatophyta Zárvatermők- Angiospermatophyta ( tagozat ) Kétszikűek- Dicotyledonopsida ( osztály ) Rosales- Rózsavirágúak rendje Rosaceae- Rózsafélék családja Maloidae Almafélék alcsaládja Malus domestica Alma Pyrus communis Körte Cydonia oblonga Birs Mespilus germanica Naspolya Prunoidae Szilvafélék alcsaládja Cerasus avium - Cseresznye Cerasus vulgaris Meggy Armeniaca vulgaris Kajszi Prunus domestica Szilva Persica vulgaris Őszibarack Amygdalus communis- Mandula Rosoideae Rózsafélék alcsaládja Rubus idaeus Málna Fragaria vesca szamóca Rubus caesius Szeder Saxifragales - Kőtörővirágúak rendje Grossulariaceae Köszmétefélék családja Ribes rubrum Piros ribiszke Ribes nigra Fekete ribiszke Ribes uva crispa - Köszméte Juglandales Dióvirágúak rendje Juglandaceae Diófélék családja Juglans regia Dió Fagales Bükkfavirágúak rendje Corylaceae Mogyorófélék családja Coryllus avellana Fagaceae Bükkfafélék családja Castanoideae alcsalád Castanea sativa - Szelídgesztenye
A gyümölcstermő növényeink gyakorlati csoportosítását a termés alakulása szerint végezhetjük : Almatermésűek : Alma, körte, birs, naspolya Csonthéjas termésűek : Cseresznye, meggy, őszibarack, kajszi, szilva Bogyósgyümölcsűek : Piros és fekete ribiszke, köszméte, málna szeder, szamóca, áfonya Héjasgyümölcsűek : Dió, mandula, mogyoró, gesztenye A gyümölcsfajok virágzása, termékenyülése A gyümölcstermesztés feladata a lakosság friss fogyasztásának, illetve a tartósítóipar szükségletének fokozódó mennyiségi és minőségi igényeinek kielégítése. Ezeket az igényeket a folyamatos választék bővítését a nemesítői munka, a mindenkori fajtahasználat adja. A fajták száma gyümölcsfajonként több százra duzzadt, természetesen a termesztési értékeket, minőségi és mennyiségi mutatókat figyelembe véve közülük nem mind került be igazán a köztermesztésbe. Az egyes fajták tulajdonságainak az értéke relatív, a növények biológiai reakciója egymáshoz és a különböző termőhelyekhez viszonyítva változó. Ezért a fajták valós értékelése azonos termőhelyen fajta összehasonlító ültetvényeken történhet módszeres megfigyelésekkel, egy- egy standard fajtához viszonyítva. Napjaink gyümölcstermesztésére a gyors fajtaváltás és a gazdag fajtaválaszték a jellemző. Folyamatosan számos új fajta és klón kerül köztermesztésbe. Az intenzív gyümölcstermesztésben a megporzás és a termékenyülés kérdései egyre nagyobb mértékben kerülnek előtérbe, jelentőségük megnövekedett. Csak kedvező megporzás és termékenyülés esetén várható rendszeres bő termés. A gyümölcsfajták nagy része idegentermékenyülő, másik része öntermékenyülő és részben öntermékenyülő. Az idegentermékenyülő és részben öntermékenyülő fajoknál, fajtáknál szükség van a megfelelő termés eléréséhez porzófajtákra. Az öntermékenyülő fajtáknál is segíti a gyümölcskötődést az idegentermékenyülés. A fajtatársításoknál figyelembe kell venni a fajták virágzási idejét. Az egymást porzó fajtáknak a fővirágzási idejének egybe kell esnie a hatékony megporzás eléréséhez.. Fő virágzási idő kezdetének azt a napot tekintjük, amikor a fán lévő virágok több, mint 50 %-a kinyílt. A megporzás és a megtermékenyülés szempontjából kedvező időszak rövid. Legnagyobb terméskötődés akkor
várható, ha a megporzás a virágok nyíláskezdetekor vagy teljes virágzásban következik be. Az optimális időszak fajtánként változik és 2-4 napig tart, mely napok alatt a legintenzívebb a bibe szekrétumkiválasztás. 3-6 nappal a megporzás után fonnyad és elszárad a bibeszál. A fajták virágzási idejében évjárattól függően nagy különbségek lehetnek. A fajták relatív virágzási ideje és a virágzási időszak hossza genotípusosan meghatározott tulajdonság. A hatékony megporzás és jobb termékenyülés szempontjából a hosszabb virágzási időtartam a kedvező. Az éghajlati tényezők közül döntően a levegő hőmérséklete befolyásolja a virágzás időpontját és hosszát leginkább. Hazánkban az egyes gyümölcsfajok virágzási sorrendje a következő: Igen korai : mogyoró Korai : mandula, kajszi, köszméte Középkorai: cseresznye, piros ribiszke, fekete ribiszke, őszibarack, szilva, meggy Középkésői: körte, szamóca, alma Késői: dió, birs, naspolya, málna Igen késői: szeder, gesztenye Az önmegporzó, öntermékeny növényeket, amennyiben egy virágban megy végbe a megtermékenyülés, akkor autogám növényeknek, a jelenséget autogámiának nevezzük. Amennyiben két virág között megy végbe a megporzás, de egyazon egyeden, úgy geitonogámiának ( szomszédmegporzásnak ) nevezzük. A fajták öntermékenyülési képességét pirosbimbós állapotban történő lezacskózással tesztelhetjük. Azt az idegentermékenyülés azon fajtáját, amikor két egyed virágai között zajlik ha egyivarú növényekről van szó, a jelenséget xenogámiának hívjuk. Azok a fajták, melyeknek a saját virágpora nem tudja a fajtát megtermékenyíteni, tehát saját virágporától megporzás ellenére sem termékenyül, azok az önmeddő fajták. Az ilyen jellegű idegenmegporzást allogámiának ( kétivarú virágú fajták esetében ) nevezzük. Azok a virágok, amelyeknél kinyílt állapotban történik meg a termékenyülés azokat kazmogán virágoknak nevezzük. Egyes növények virágai tartósan bimbó állapotban maradnak, így is végbe mehet megtermékenyítés, ezt kleisztogámiának nevezzük. Természetesen ezek mindig önmegporzó növények. Vannak olyan speciális esetek, amikor az önmegporzás valamilyen ivartáji strukturális eltérések miatt nem következhet be. Ilyen például, amikor az ivartájak nem egyszerre érnek. Ezt a jelenséget dichogámiának nevezzük.
Amikor a portok felnyílása megelőzi a bibe érését az a nőelőzés, vagy más néven proterandria. Amikor pedig a bibe érik előbb a pollenszóródásnál, azt hívjuk himelőzésnek, más néven proterogíniának. Ezek a jelenségek legtöbbször az egyivarú, kétlaki növényeknél fordul elő. Ilyen strukturális eltérés még a heterosztília jelensége, mely jelentősen befolyásolhatja a megporzást. Leggyakoribb amikor a bibe magasabb szálú, mint a porzók. ( Érdi naggyümölcsű meggyfajta ). Almatermésűeknél gyakori jelenség az ún. megtermékenyítés nélküli terméshozás, a parthenokarpia. Ez esetben a magház a magkezdemények megtermékenyítése nélkül, valamilyen stimuláló hatás következtében ( főként környezeti, de lehet a magház nagy hormontartalma, lehet paraziták szúrása, kémiai hormon permetezés hatása, ) növekedésnek indul és terméssé fejlődik. Ezekben a gyümölcsökben nem, vagy csak léha magokat találunk. Előfordul még az idegen termékenyülésnél a metaxénia jelensége, ami azt jelenti, hogy a gyümölcsök külső megjelenését az idegen pollen megváltoztatja. A termesztett gyümölcsfajainkat termékenyülés szempontjából oszthatjuk : csoportokba Alma Körte Birs Mandula idegen megporzásra szorulnak teljesen önmeddő Cseresznye Szilva Kajszi Meggy Köszméte Ribiszke Őszibarack Szamóca Málna Dió Gesztenye Mogyoró önmeddőtöl- öntermékenyülőig minden fokozat lehetséges teljesen öntermékeny dichogámia miatt idegen megporzást igényel
A tervezett ültetvényeknél ismerni kell a telepítendő fajták termékenyülési viszonyait. Amennyiben ismeretlen, úgy kísérletbe állítással kell tisztázni. A termékenyülési viszonyok ismerete után gondosan össze kell állítani az ültetvény fajtatársítását. - nagy hiba, ha valaki nem veszi figyelembe a termékenyülési viszonyokat - ha a társított fajták virágzási ideje nem egyezik - figyelembe kell venni az esetleges inkompatibilitást. Ilyen esetben a pollen nem csírázik a bibén., vagy a pollentömlő nem képes behatolni a bibeszálba. Interinkompatibilitás jelensége is előfordul, amikor kölcsönös meddőségről beszélünk. - jó pollenadó fajtákat kell telepíteni - figyelembe kell venni a pollenadó fajták egymástól való távolságát A fajtatársítással telepített ültetvényeknek többféle szerkezete lehet a fajták elhelyezése szempontjából. 6. ábra. Pollenadó fajták elhelyezési lehetőségei az ültetvényben
A minőségi gyümölcstermesztés követelményei Minőségi termesztés nélkül nem jöhet létre versenyképes hazai termesztés. A minőséget alapvetően a fajta meghatározza, a fajta genetikai tulajdonságai. Rossz tulajdonságokkal rendelkező fajta, még a legoptimálisabb termőhelyen és termesztéstechnológia mellett sem tud minőséget produkálni. Kedvező, kiváló tulajdonságú fajtákat viszont nagyon el lehet rontani nem megfelelő ökológiai viszonyok és rossz technológia mellett. Hazánk változatos éghajlati adottságai sok fajnál nyújtanak különleges minőséget, viszont több figyelmet is kell fordítani a termesztett fajták klímatoleranciájára, mint a termesztés számára sokkal kedvezőbb éghajlatú országokban. A különböző fajoknál differenciáltan kell megválasztani a művelési rendszereket, a megfelelő koronaformát, sor és tőtávolságot. Természetesen a minőségi termesztésben maximális figyelmet kell fordítani a növényvédelemre, a tápanyag gazdálkodásra és az agrotechnikára. Nagyon fontos a minőség, eladhatóság szempontjából az ún. postharvest tevékenység, amely a csomagolást, válogatást, osztályozást, áruvá készítést foglalja magába. Néhány gyümölcsfajnál a gazdaságos termesztés határán vagyunk: Északi határ : őszibarack, kajszi, birs Déli határ: málna, fekete ribiszke Keleti határ: gesztenye, téli körte Sok fajnál biztonságos termesztést csak egyes mikrokörzetekben lehet folytatni. A gyümölcstermő növényfajaink ökológiai igényei A gyümölcstermesztés szempontjából különösen nagy jelentősége van a környezeti tényezőknek, a klimatikus tényezők egyenkénti megismerésének. Legfontosabbak a hőmérséklet, fény, csapadék és a szél. Hőmérséklet : A hőmérsékleti optimumoktól mindkét irányban távolodva az életfolyamatok sebessége csökken. Meghatározott hőmérséklet elindítója a vegetáció kezdetének és természetesen a vége is valamilyen hőmérséklet elérésének a függvénye. A vegetáció megindulásához szükséges hőmérsékleti küszöbérték az un. biológiai nullpont, az illető gyümölcsfajra jellemző pl. 6 o C az almáé, az őszibaracké 9.5 o C, a melegigényes kajszinak viszont már 3 o C on megindul a nedvkeringése. Tehát ebből láthatjuk, hogy a biológiai nullpontból még nem tudunk következtetni a növényfaj hőmérsékleti igényére.
Hazánkban a növényeknek 35-38 o C meleget és 25 o C hideget is el kell esetlegesen viselniük. Természetesen a nagy meleg éppen olyan káros,mint a hideg idő. A növények nagy melegben olyannyira megnövelik a légzésüket, hogy ez már a tartalék tápanyagok csökkenéséhez vezet, a növény elpusztulhat. Több folyamatban okozhat még zavart a nagyon magas hőmérséklet. A nagy hidegek még nagyobb károkat okozhatnak, még mélynyugalmi állapotban is. Legsúlyosabb a helyzet, ha hirtelen éri nagy hideg a fákat és nincs idő arra, hogy a növényi szövetekben a fagyellenállóságot növelő szénhidrátváltozások menjenek végbe. Fontos az is hogy a hajtások jól beérjenek a tél beállta előtt. A mélynyugalmi állapot megszűnése után a fagyok egyre veszélyesebbek, virágzási idő alatt -3-4 o C, a terméskezdemények képződésekor - 1 o C is már veszélyes. Többféle módszerrel lehet védekezni, ventillátorokkal, a levegő keverésével, esőszerű fagyvédelmi öntözéssel és füstöléssel. Csapadék: Hazánkban a csapadék mennyisége az átlagos években 500-600 mm között van. Ez a csapadék mennyiség elegendő lenne a hazánkban termesztett gyümölcsöknek, de sokszor a csapadék eloszlása okoz gondot. Az egyik csúcs általában júniusra esik amikor inkább záporok vannak és a csapadék jelentős része elfolyhat. A másik csúcs novemberre tehető. A sekélyen gyökerező növényeinket célszerű öntözni. A túlságosan sok csapadék is problémát okozhat, gyümölcsfelrepedésekkel járhat, esetleg a nem füvesített területeken hosszabb ideig nem lehet a területre rámenni.a legtöbb gombabetegség is csapadékos időben szaporodik fel. A fény: A fény elsődleges energia forrása a szervesanyag-képzésnek. Hazánkban a napsütéses órák száma 1800-2200 óra, mely elegendő a növényeink számára. Az Alföldön a legmagasabb, és a túlnyomó része a nyári évszakra esik. A szél : Természetesen bizonyos légmozgásra több szempontból is szükség lehet, fokozza a transpirációt, szélporozta növényeknél elvégzi a pollen szállítását. A túl erős szelek a rovarmegporzást gátolják, mivel a méhek nem repülnek szélben. Erős szél károkat is okozhat. Telepítés előtt meg kell nézni az uralkodó szélirányokat, túlságosan szeles helyre ne telepítsünk, de a szélporozta fákat teljesen szélvédett helyre se. Hazánk aránylag szélvédett a minket körülvevő hegyvonulatok miatt. Legvédettebb a Mátraralja, legszelesebb ÉNY - Dunántúl. Talajtani tényezők : Az egyes fajok és fajták talajigénye nagyon különböző lehet, ezért nagyon figyelmesen kell kiválasztani az adott területre a termeszthető növényfajt, vagy fajtát, illetve a termeszteni kívánt fajhoz a termőhelyet. Megfelelő termést csak jó levegő- víz és tápanyag gazdálkodású talajon lehet elérni.
Mivel a gyümölcsfák gyökere mélyre hatoló, ezért a mélyrétegű talajok kedvezőbbek a termesztés számára, akadály lehet a kőpad, vagy a magas talajvíz. Alkalmatlanok gyümölcsös telepítésére a nagyon sekély termőrétegű, köves, nagyon kötött, szikes, magas talajvizű, túl savanyú, illetve a túlságosan meszes talajok. A különböző gyümölcsfajok ökológiai igényeinek rövid jellemzése: Alma : hűvösebb, párásabb éghajlatot kedveli, vízigényes, főként a mélyrétegű semleges ph jú talajokat kedveli. Körte : az almánál kissé melegebb éghajlatot kedvel, nem szereti a nagy hőingadozásokat, vízigényes Cseresznye : sok napfényt, meleget, szárazabb levegőt igényel, a levegős könnyen felmelegedő talajokat kedveli, a magas talajvizet nem szereti Meggy : igénytelenebb faj a cseresznyénél, a csapadékosabb, hűvösebb éghajlatot is jól bírja, a magas talajvizet szintén nem szereti, szinte az egész ország területén termeszthető Kajszi : sok hőt és napfényt igényel, szárazságot viszonylag jól tűri, természetesen ilyen esetben a gyümölcs apróbb marad, nagyon fagyérzékeny, a jó levegős talajokat kedveli, legfőképpen a középkötött vályogtalajokat. Szilva : nem igényes gyümölcsfaj, az egész ország területén termeszthető, meszes, homokos, vályogtalajokon egyaránt jól fejlődik, szárazságra érzékeny, magas páratartalmat kedvel Őszibarack: sok napsütést és magas hőmérsékletet kedvel, a hajtások jó beéréséhez hosszú meleg ősz a kedvező, a talajok különbözőségét alanymegválasztással lehet korrigálni, gyümölcsérés ideje előtt megfelelő csapadékellátottság mellett a gyümölcsök nagyon sokat fejlődhetnek Dió : csapadékigényes, a mélyrétegű enyhén savas talajokat kedveli, főként az öntéstalajokat, a téli fagyokra nagyon érzékeny Mandula : a meszes talajokat kedveli, akár köves területeken is megél, melegkedvelő, nagyon fagyérzékeny, szárazságot jól zűri, de öntözött körülmények között meg lehet sokszorozni a termését.
Ültetvények létrehozása, telepítése: Az ültetvények létrehozása előtt legfontosabb a megfelelő termőhely kiválasztása, mely magába foglalja a terület természeti és gazdasági adottságait is. A különböző gyümölcsfajokra a termőhely nem statikus, hiszen a fajtaszortiment, az alanyhasználat, a termesztési eljárások ezt nagyban befolyásolják. Az ökológiai tényezők közül a legfontosabbak: Tengerszint feletti magasság Domborzati viszonyok Éghajlati tényezők Talajadottságok ( talajvízszint, termőréteg, ph, mésztartalom ) A terület kiválasztásánál nagyon fontos, a terület kitettsége, a lejtése ( kerüljük az 5 %-nál erősebb lejtésű területeket ), a mélyfekvésű területek elkerülése a fagyzug miatt és a belvíz miatt, a magas területek elkerülése a fellépő vízhiány miatt. Kerüljük a rendszeresen jégeső verte területeket. A terület meteorológiai sajátosságainál figyelembe kell venni a fényellátottságot, a hőmérsékletet, a késő tavaszi és kora őszi fagyok gyakoriságát, az uralkodó szélirány, ill. szélerősség, a csapadék mennyisége és eloszlása stb. A talaj tulajdonságairól pontos képet a talajvizsgálatok után kaphatunk. A talaj kötöttsége, Kémhatása, Mésztartalma, Vízvezetőképessége, Tápanyagtartalma, A talajmintákat 5 hektáronként 0-20, 20-40, 40-60 cm-es mély talajszelvényekből kell venni. A terület megválasztásnál közgazdasági szempontokat is figyelembe kell venni: Munkaerőhelyzet Piac és feldolgozóipar közelsége Szállítás megoldása, útviszonyok, víz közelsége Hírközlés megoldása A terület kijelölése után egy telepítési tervet kell készíteni, melynek részletesen tartalmaznia kell az ültetvény legfontosabb adatait: térképek, alany és fajtamegválasztás, fajtatársítás, ültetési rendszer, a telepítés kivitelezése, a beruházási és ápolási munkák költségei. Ezután a terület előkészítése következik, elsősorban a lejtős területeken ( főként a 8-10 %-os ) a vízelvezetés megoldása.
A talaj előkészítés feladata a talaj fizikai, kémiai, biológiai tulajdonságainak a javítása. Ez a folyamat 2-3 évet vesz igénybe, ha figyelemmel vagyunk az előveteményre is, mely lehet gabona, pillangós, vagy takarmánynövény. Előző gyümölcsös után 2-3 év pihentetés szükséges a talajuntság miatt. A telepítés előtt jelentős mennyiségű szervestrágyát juttatunk ki a területre ( 80-100 t/ha ), mely nagy mértékben javítja a talaj biológiai aktivitását A talaj további feltöltő trágyázásához szükséges a talajvizsgálatokat elvégezni. A tápanyagok kijuttatása után mélyforgatás szükséges, jó ha egy évvel a telepítés előtt, de legalább 2-6 hónappal előzze meg a telepítést. Amennyiben a talaj túl savanyú, akkor forgatás előtt a meszezést ( 8-10 t/ha ) is el kell végezni 4-6 héttel a forgatás előtt. Ezután a talaj elmunkálása történik tárcsával, simitóval, gyűrüshengerrel. A terület kitűzése nagyon precíz kell, hogy legyen. Fontos az úthálózat kijelölése, a gépi művelés és a és az anyagmozgatást lehetővé kell tenni, úgy hogy a gépek fordulási helyigényét is kielégítsük, de felesleges helyet ne veszítsünk. A területen az alapegyenes kihúzása után, a merőlegeseket szögprizma segítségével állítunk, amelyeken a sorok helyét jelöljük ki. Utána kellő tőtávolságokra kimérjük a fák helyét is. A sorok irányát célszerű mindig ( sík területen ) É D irányba kijelölni. Az ültető gödör nagysága attól függ, hogy előzőleg mélyszántással, vagy forgatás nélkül történt e a talajelőkészítés. Forgatott területnél elegendő, ha akkora gödröt készítünk, hogy a gyökérzet elférjen benne. Forgatás nélküli területnél 1m x 1m x 60-70cm es gödröt ássunk. Az ültetést ültetőléc és két segédkaró segítségével végezzük. Az ültetéskor vágjuk vissza a sérült gyökereket. Telepítés előtt célszerű a kiszáradás megakadályozására a gyökérzetet agyagpépbe mártani. 7. ábra. Az ültetőléc használata
Ültetéskor vigyázzunk, hogy az oltási hely a talaj felszíne felett maradjon, mivel ellenkező esetben a nemesfajta legyökerezésével elveszítjük az alkalmazott alanyfajta előnyeit. A telepítés történhet ősszel és télen, a csemeték lombtalan állapotában. Az ősszel ültetett fák eredése biztonságosabb. Csak megbízható helyről, származási bizonylattal ellátott csemetéket vásároljunk, melyeken megtalálható az OMMI által kiállított különböző színű címke ( fehér, világoskék, narancssárga ). Az ültetési anyag lehet szabadgyökerű és konténeres. A konténeres anyag előnye, hogy jóval bővebb időszak alatt telepíthető, győkérzete nem sérül, szállítás alatt nem szárad ki, természetesen drágább is. A szabadgyökerű anyagnál nagyon oda kell figyelni, a gyökérzet helyes takarására szállításnál. Amennyiben ősszel nem történik meg a telepítés, de az ültetési anyagot megvásároltuk, akkor télire ezt le kell vermelni. A vadak kártétele ellen alkalmazzunk törzsvédőt. A termő gyümölcsös talajművelése A talaj művelése lehet Mechanikai Vegyszeres Takarásos Természetesen a műveléseket kombinálva is alkalmazzák, legelterjedtebb hazánkban a mechanikai művelés vegyszeres műveléssel kombinálva. A mechanikai művelést nevezhetjük fekete ugaros, vagy nyitott művelésnek is, ami azt jelenti, hogy sem fűféléket sem zöldtrágyanövényt nem termesztünk a sorokban. Hazánk csapadéka nem annyira jelentős, hogy az ültetvényben lévő gyümölcsfák azt megoszthatnák más növény fogyasztásával. A talajművelések számát és a talajművelés mélységét csökkentsük minimálisra, melyet főként a gyomosodás mértéke befolyásol, amely a vegetáció elején intenzívebb. Ne várjuk meg amíg a gyomok a 20 cm-es nagyságot elérik, 3-4 hetente végezzük el a művelést. A művelés mélysége ne haladja meg a 15 cm-t, mert nagyobb lesz a talaj nedvességtartalmának a vesztessége. Az integrált gyümölcstermesztésben a 4. talajmunka után a gyomokat már csak kaszálják. Megfelelő törzsmagasság mellett alkalmazhatunk a sorokra is hidraulikus működésű oldalazó talajmarót, tárcsát. A rendszeres mechanikai művelés hátránya, hogy csapadékos időben a gyümölcsös járhatatlan, a növényvédelmi, betakarítási munkák akadályoztatva vannak. A vegyszeres gyomirtás alkalmazásánál különösen oda kell figyelni, hogy a fiatal csemeték ( 4 éves korig ) érzékenyek a herbicidekre.
A herbicideket úgy kell megválasztani, hogy a megfelelő gyommentességet elérjük, de a fák ne károsodjanak. A gyomflóra átalakulása, változása miatt a herbicideket is váltogatnunk kell. A levélen keresztül felszívódó herbiciedeket a gyomok 15-20 cm-es állapotánál, a talajon keresztül hatókat a gyomok kelése előtt kell kijuttatni. Ajánlott herbicidek : Glifosat hatóanyagtartalmú - Round up Glialka Glistar Glifosinat ammonium - Finale Glifosat trimesium - Medallon Terbutilazin+gifosat - Folar 4 évnél idősebb fáknál eredményesen használható a Diklobenil hatóanyagtartalmú Casoron. A gyomirtószer kiszórásához egy speciális szórókeret alkalmazása ajánlott, melynél a keret vége csuklós, amikor fatörzset ér, akkor el tudjon hajolni. A takarásos művelés leginkább természetbarát módszer. A talajtermékenység fenntartásában kiemelt jelentőségű mikrobiológiai aktivitás feltételeit maximálisan biztosítja. Legelterjedtebb a füvesítés és a zöldtrágyanövény használata. Általában a facsíkokat nem füvesítik, hanem mechanikai műveléssel, vagy vegyszeresen tartják tisztán. A füvesítés előnyei: Állandó gépi és kézi művelhetőség, időjárástól függetlenül Javul a talaj szerkezete Megakadályozza, hogy a gépek tömörítsék a talajt, rombolják a szerkezetét A rendszeresen elpusztuló és újra képződő gyökérzet, a felső rétegből lefelé szállítja a tápanyagot és a gyökérzónába is szállít mikroelemeket, ezért ritkábbak az elemhiányok Csökkent a N és egyéb tápelemek kimosódása Nincs veszélye a túlzott N ellátottságnak sem, mert a takarónövényzet ezt elhasználja Meggátolja az eróziót Megfelelő művelés egyenletes talajfelszínt biztosít Élőhelyet biztosít hasznos élő szervezeteknek Hátrányai : Nagyobb a terület vízigénye, a csapadék 40 %-t elhasználja a takarónövény Öntözéssel pótolni kell a vízveszteséget A párásabb mikroklíma miatt a gombabetegségek nagyobb arányban kialakulhatnak Elszaporodhatnak a rágcsálók, főként a mezei pocok
Ügyelni kell, hogy ne gyomosodjon el, mert a gyomok virágai elvonhatják virágzási idő alatt (pl: pongyola pitypang ) a méheket a gyümölcsfa virágaitól Tápanyaggazdálkodás : Célja, hogy növeljük a termésbiztonságot és javítsuk a gyümölcsminőséget. A gyümölcs ültetvényekben az adott évek tápanyagellátottsági szintje nemcsak a folyó évi terméshozamot, gyümölcsminőséget és vegetatív tevékenységet befolyásolja, hanem az azt követő évek teljesítményére is hatással van. A termő ültetvényekben rendszeresen el kell végezni a szervestrágyázást. Amennyiben istállótrágyát alkalmazunk laza talajon kétévenként juttassunk ki 15-20 t/ha mennyiséget, kötöttebb talajokon négy-öt évenként 30-40 t/ha t. A szervestrágyát mindig célszerű mélyműveléssel a talajba bejuttatni. A termő ültetvényben a tápanyag utánpótlásában jelentős a műtrágya használat. A műtrágyázással nagyon óvatosan kell bánni, a felelőtlen adagolással komoly egyensúly zavarok keletkezhetnek a növény tápanyagellátásában. Az ültetvényekben laboratóriumi vizsgálatokon alapuló trágyázási tervet kell készíteni.. A tervezett mennyiségű hatóanyagokat tartalmazó trágyákat abba a szintbe kell beforgatni, ahol a növények gyökerei el fognak helyezkedni. A gyümölcsös talajának a termeléshez szükséges N, P, K, Ca, Mg ellátottságát fenntartó trágyázással bíztosíthatjuk. A tápanyagok kijuttatása történhet a talajra és a talajba szilárd műtrágya formájában, de történhet öntözővízzel kijuttatva oldott formában és permetezőgéppel lombtrágyaként. Nitrogéntrágyázás A N ellátottság szoros összefüggésben van a hajtásnövekedéssel, a terméshozam nagyságával és a gyümölcs minőségével. A N alkotórésze a fehérjék, enzimek, nukleotidok és foszfatidok alkotórésze, kiemelkedő szerepet játszik a növény életének minden szakaszában. Hiányakor a levelek aprók, világoszöldek, majd sárgák. A termés apró, erős a gyümölcshullás, a fán maradó termés kényszerérett. A N többlet intenzív hajtásnövekedést eredményez, a levelek haragoszöldek lesznek. A N kijuttatását két részletben végzik, kétharmad részét kora tavasszal, egyharmad részét pedig ősszel. A N műtrágyát mivel jól mozog a talajban, ki lehet juttatni esős időben a talaj felszínére. Fiatal fák esetén a tápanyagot a facsíkra kell szórni. Savanyú kémhatású talajokon, mindenképpen mészalapú nitrogén műtrágyát használjunk. A fák általában a kiadagolt műtrágya 30-35 %-át tudják felvenni. Foszfortrágyázás A foszfor a növények energia és szénhidrát-gazdálkodásának, a reproduktív szervek képzésének résztvevője. A foszforellátottság pozitívan befolyásolja a gyümölcsök hússzilárdságát és tárolhatóságát.
Gyakori probléma a foszforral kapcsolatba, hogy erősen kötődik a talajkolloidokhoz, így a levélanalízis P hiányt mutat. Savanyú, vagy túl meszes talajokon felvehetősége minimális. Hiányánál a levelek aprók maradnak, sötétzöldek, majd bronzosak lesznek. A P műtrágyákat ősszel juttatjuk ki a területre, minimum 30 cm mélységben ezt be kell a talajba dolgozni. Két három évre egy menetben is feltölthetjük a talajunk P tartalmát. Káliumtrágyázás A kálium fontos szerepet tölt be a katalitikus folyamatokban, a fehérjeszintézisben, a sejtek vízháztartásának szabályozásában és a szénhidrátanyagcserében. Kedvezően hat a savtartalomra, a gyümölcsök íz-és zamatanyagainak kialakulására. K hiány esetén a gyümölcsök rosszul tárolhatókká válnak, termés csökkenés is bekövetkezhet. A K tartalmú műtrágyákat a P együtt juttassuk ki. Kötött talajokon a K felvehetősége nagyon rossz, laza homok talajokon pedig kimosódhat. Kerüljük a klór tartalmú műtrágyákat, mert a gyümölcsfajaink érzékenyek a klórra. Kalcium: A gyümölcsminőséget leginkább meghatározó tápelem. Részt vesz plozmakolloidok működésének szabályozásában. A gyümölcs érési folyamatait lassítja, a gyümölcs jobban tárolható, ellenállóbbak az élettani megbetegedésekre. A talaj alacsony Ph értéke kedvezőtlenül hat a kalcium felvételére. A gyümölcsök tárolhatóságát a Ca permettrágyázással tudjuk javítani betakarítás előtt 3-4 alkalommal. A jó Ca ellátottságú gyümölcsök légzésintenzitása kisebb. Magnézium: A klorofill alkotóeleme, fontos szerepet játszik az asszimilációs folyamatokban. Hiánytüneteinek kialakulása leggyakrabban a K-, Ca-, Mg antagonizmusából adódó táplálkozás egyensúlyi zavarokra vezethető vissza. Hiányára először az idősebb levelek erei között a növényi szövetek világos színűvé válnak, majd a foltok egyre szélesednek, és nyár végére levélhullást is előidézhet. Megelőzésére, illetve a hiány pótlására permettrágyák alkalmazása javasolt. Vas: A növények anyagcseréjének redoxi rendszerében a klorofill képződésben játszik fontos szerepet. Hiánya főként nagy mésztartalmú agyagtalajokban jelentkezik, illetve levegőtlen talajokon, tehát a felvehetőségének korlátozottságára vezethető vissza. Hiánytüneteinél először a hajtások csúcsi részén lévő levelek érköz sárgulása látható, az erek zöldek maradnak. Súlyos esetben a levelek teljesen kifehérednek. A vashiányos tünetek megszüntetését a talaj kémiai adottságainak javításával és vaskelátok adagolásával lehet elérni.
A mangán az anyagcsere folyamatokban játszik fontos szerepet. Hiánytünete szintén klorózis, mely a levél széleitől indul és cikk-cakkos elrendezésű marad. Alacsony Ph-jú talajokon Mn túlsúly is felléphet, következtében előfordul fiatal fák kéregelhalása, akár fák pusztulását is okozhatja. A bórnak nagy jelentősége van a generatív részek kifejlődésében. Stimulálja a pollentömlő kihajtását, kifejlődését. Bórhiány mellett nem tudnak egészségesen kifejlődni funkciójuknak megfelelő virágszerkezetek. Hiányában a hajtáscsúcsok sem tudnak megfelelően kifejlődni, el is száradhatnak. A hiányok leküzdésére bór tartalmú trágyázást alkalmazunk talajon vagy lombozaton keresztül. A cink számos enzim alkotóeleme. Hiánya a növekedésszabályozó anyagok képződését gátolja és a gyümölcsfák törpe szártagúságát okozza. A levelek keskenyek, törékenyek, sárgák. A gyümölcsök aprók maradnak, húsbarnulás fokozottabb mértékben alakul ki. Cink tartalmú növényvédő szerek használata javasolt. Művelési rendszerek a gyümölcstermesztésben A művelési rendszer a gyümölcsös művelésének hatékony rendszere, a termesztési célok megvalósítási módja. A művelési rendszer elemei a következők: ültetvényanyag típusa, növekedési erélye, kialakított törzsmagasság, alanyfajta, faméret, koronaforma, sor- és tőtávolság. Hagyományos művelési rendszerek A második világháború után az 50-es években telepített gyümölcsültetvényekre jellemző a sudaras ágcsoportos koronaforma. Ezeken a koronákon, a központi tengelyen ágcsoportok helyezkednek el (legalább 4), melyeken 4-5 elágazás található. Ilyen koronaforma volt található az almaültetvényekben, ahol 5-8 év alatt tudták kialakítani a koronát, illetve csonthéjasoknál, főként a cseresznyénél és meggynél. Alanyként magoncokat alkalmaztak. Ezeket a fákat rendszerint mezőgazdasági kultúra számára alkalmatlan területekre telepítették, hektáronként 100 fával (10 x 10). A kedvezőtlen adottságok és a hiányos tápanyag gazdálkodás miatt kb. 10-15 t almatermést tudtak itt elérni.
8. ábra Ágcsoportos sudaras koronaforma Az 1960-as évektől az almatermésűeknél megjelentek a termőkaros orsó ültetvények. Az orsó korona egy központi tengellyel rendelkező faalak, melyről a vázkarok, az oldalelágazások spirálisan ágaznak el. Ezeket a koronaformákat főként középerős növekedésű alanyokon nevelték. A vázkarokat úgy alakították ki, hogy a vízszinteshez közeli szögben álljanak. 9. ábra. Termőkaros orsó koronaforma
Ezek az ültetvényeink már jobb minőségű talajokra kerültek. Átlagosan 7 x 4 m- re ültetett fák 4-5 év alatt fordultak termőre, hektáronként 300 körüli fa darabszámmal. Ezeken az ültetvényeken 20-30 t termést tudtak elérni egy hektáron. Ezeknél a koronáknál a szedők a gyümölcsök 70 %-át már földről szedve elérték, így a betakarítás hatékonysága megnőtt. Egy idő után a termőkaros orsó koronaformák nagyon elsűrűsödtek, nehezen jutott be a napfény a belsejébe, illetve permetszer sem érte a fák belsejét. A minőségi termés ezért csak a fa külső részén termett. Gyümölcsfajaink közül elsősorban az őszibaracknál alkalmazzuk a katlan koronát. A katlan egy nyitott, sudár nélküli koronaforma, mely főként az őszibarack nagy fényigénye miatt alakult így ki. A katlan koronaformájú fáknak általában 60 cmes törzsmagasságot hagynak, 2-2,5 m magasra engedik nőni a fákat, a korona szélessége 3,5-4 m. A vázágakat úgy alakítják ki, hogy a vízszintessel körülbelül 30 o -ot zárjanak be. Először 3 elágazást hagynak meg, melyet még kétszer elágaztatnak. 10. ábra. Katlan koronaforma Az 1970-es években alakultak ki a gyümölcssövények. A fák sövényt képezve, a napfény megfelelően átvilágítja, az ápolási és a betakarítási munkák könnyebben végezhetők. Jelentős felületen sosem terjedt el hazánkban. A fáknak az egy síkba történő bekényszerítése jelentős vegetatív túlsúlyt eredményezett, amely természetesen a minőség rovására ment. Rengeteg hajtást hoztak a sövényfák az erős metszések eredményeképpen. Legelterjedtebb a ferdekarú sövény volt hazánkban. 5 x 3 m sor- és tőtávolságra telepítették
középerős növekedésű alanyokra. Sokszor előfordult, hogy ki kellett ritkítani az ültetvényt, mert a fák nem fértek el a nekik szánt helyen. Ezekről a sövényültetvényekről 15-20 t termést takarítottak be almaültetvények esetében. Hektáronként kb. 600 fát telepítettek el. Alkalmaztuk a ferdekarú sövény mellett a Hungária sövényt és a Haag sövényt is. 11. ábra. Ferdekarú sövény Az 1980-as évektől az egyre intenzívebb művelési rendszerek terjedtek el hazánkban is. Új koronaformaként jelent meg ismét egy orsókorona, a szabadorsó. Ezeket a szabadorsó koronaformákat már jóval gyengébb növekedésű alanyokra alakították ki (MM 106, M 26, M 9). Hektáronként kb. 800-1000 fát telepítettek el, 5 m x 2-2,5 m-es kötésben. A szabadorsó koronán 30-35 t/ha termésátlagot el lehetett érni. A fa kinevelése a termőkaros orsóéhoz hasonló, de az oldalelágazások vízszintesre lekötözése elmarad. Ez a korona a félintenzív művelésekhez tartozik. Ezt a koronaformát jelenleg is széles körben alkalmazzák alma-, körte-, cseresznye- és szilvaültetvényekben. A csonthéjas ültetvényekben intenzívebb viszonyok közt a nyitott koronaformák közül nagymértékben használják a tölcsér vagy váza koronaformát.
12. ábra. Szabadorsó koronaforma A váza koronaformában 3-5 vázágat alkalmazunk. 100-110 cm-es középmagas törzset hagynak, mivel főleg a gépi betakarításra alkalmas csonthéjas ültetvényeknél alkalmazható. A vázágakat úgy alakítjuk ki, hogy a vízszintessel 50-60 o -os szöget zárjanak be. A fa magassága 3-4 m, szélessége 4 m körüli. A fákat 6-8 m x 4-5 m sor- és tőtávolságra telepítik. 13. ábra. Váza koronaforma
A váza koronánál a vázágakat főként a csúcsrügyből neveljük tovább, mert így kapunk sebzési felületektől mentes, folyamatos szállítópályákkal bíró, s a termőfelületet korábban kialakító ágakat. A konkurens hajtásokat időben kell eltávolítani, hogy megakadályozzuk a vázágak leívelődését. Az 1990-es években hazánkban is egyre nagyobb felületen találhatunk már intenzív ültetvényeket. Az intenzív művelési rendszerben a fajták genetikailag elérhető legnagyobb produktivitását használják ki. A termesztés minél intenzívebb a művelési rendszer elemei annál elválaszthatatlanabbak egymástól. Az intenzív ültetvények élettartama 12-15 év, tehát hamarabb kell az ültetvényt felújítani, gyorsabb a fajtaváltás. Gyenge növekedési eréllyel rendelkező alanyokat alkalmazunk (M 27, M 9 és klónjai). Mivel ezek az alanyok sekélyen gyökerezőek, ezért mindenképpen támberendezéssel kell együtt létesíteni az ültetvényt, és javasolt korszerű öntözőberendezést alkalmazni. A sortávolság 3-3,5-4 m, a tőtávolság 0,5-1,5 m, tehát nagyon sűrű állományt létesíthetünk. Átlagosan 2000-3000 db fát telepítenek el hektáronként és 40-50 t átlagtermést lehet elérni az intenzív termesztéssel. A leggyakrabban alkalmazott koronaforma a karcsúorsó. Központi tengellyel rendelkezik. Az elágazások a tengelyen felfelé haladva mindig rövidebbek. A fa kúp alakú. Mindig törekedni kell az alsó és felső koronarészek harmóniájára, a központi tengely dominanciájára, a fa alakjának kúp alakú megtartására. Ezért a kinevelés során amíg az alsó részek ki nem alakultak, nem engedik fölfelé nőni a fát. 14. ábra. Karcsú orsó koronaforma
Jóval nagyobb fasűrűséget érhetünk el (6-10 ezer darab) a szuperorsó koronaformával. A fák itt 40-60 cm-re állnak egymástól, ezért ez nem teszi lehetővé, hogy a központi tengelyen a fa élete során végig megmaradó elágazódásokat alakítson ki. Nagy beruházási értéke miatt és a fák alakjainak fenntartása miatt gazdaságossága és üzemeltetése hosszú távon nem megvalósítható. Nemesítés a gyümölcstermesztésben Legfontosabb célkitűzései, kiváló gyümölcsminőség több célra való alkalmasság nagy termőképesség, termésbiztonság öntermékenyülés nagyfokú ökotolerancia rezisztencia megfelelő érési idő, szedési módokhoz való alkalmazkodás jó tárolhatóság, szállíthatóság gyors és könnyű szaporíthatóság intenzív művelésre való alkalmasság A gyümölcstermelés feladata a lakosság friss fogyasztásának és a tartósítóipar szükségletének fokozódó mennyiségi és minőségi igények szerinti kielégítése. Ezeket az igényeket, a folyamatos választék bővítését a nemesítői munka, a mindenkori fajtahasználat adja. Napjaink gyümölcstermesztésére a gyors fajtaváltás a jellemző. A nemesítés módszerei 1./ A keresztezéses nemesítés a) Ellenőrzött - fajtakeresztezés (pl: Idared, Jonagold)
- fajok és nemzetségek közötti keresztezés - ellenőrzött öntermékenyítés b) Amikor az apai szülő ismeretlen, tehát pollenkeverékes megporzásból, idegen megporzásból származó magoncok szelektálása történik (pl: Germersdorfi óriás szabadbeporzású magoncai, Linda és Margit). Nagyon fontos ismerni a fajták genetikai felépítését, mert a fenotípusban csak a genotípus egy része manifesztálódik. A fenotípust kódoló gének ismerete nagymértékben segíti a nemesítési célok elérését. A távoli hibridizációk (faj és nemzetség) még viszonylag kiaknázatlan módszerek, de alkalmazásuk nagyon időigényes. Jelentős számban alkalmaznak a hibridizációnál vad fajokat, bízva abban, hogy ezek rezisztencia génjeit örökítik az új fajták előállításánál. Természetesen a vadfajokkal történő keresztezések során a gyümölcsminőség leromlik, melyet többszörös visszakeresztezésekkel lehet feljavítani, ügyelni arra, hogy a rezisztenciatulajdonság is megmaradjon. A rezisztens almafajták nemesítésénél szintén a fajkeresztezéseket alkalmazzák. Felfedezték, hogy egyes Malus fajok, úgymint Malus floribunda rendelkeznek varasodás rezisztens génnel. A keresztezések után legalább 4-6 generáción keresztül szükség van visszakeresztezésre a gyümölcs minőség visszajavítása miatt. Sajnos a kórokozó is igyekszik alkalmazkodni a rezisztens fajtákhoz. Hat biotípusa ismert az almafa varasodásnak. A fajták ezekre különbözőképpen reagálnak, van olyan rassz, amely a Malus floribunda rezisztens génjét is áttöri. A nemesítők mindig új génforrásokat keresnek széles körben a fajokon belül. Próbálnak többféle rezisztenciát egy fajtába bevinni. A varasodás mellett a lisztharmat rezisztencia bevitele a fajtákba is célkitűzés. Génforrásként ehhez is Malus fajokat alkalmaznak, úgymint Malus zumi és Malus robusta. Ezekben a fajokban a lisztharmat rezisztencia monogénes tulajdonság, míg a kultúrfajták esetében poligénes. A keresztezéssel történt génbevitel után aztán a lisztharmat és a varasodás rezisztens fajtákat egymással is keresztezik, bízva abban, hogy a nemesített fajta több rezisztens tulajdonságot fog magában hordozni. Gyakran hozunk be az országba rezisztens fajtákat, melyeket vagy a termesztésben, vagy a nemesítésben alkalmaznak. A tulajdonságok többségénél az öröklődés kiszámíthatatlan, mivel a dominancia viszonyok sokszor még nem ismertek.
Számos tulajdonság poligénes öröklődésű (termőképesség, gyümölcsméret, alak, lisztharmat rezisztencia), mások monogénes öröklődésűek (mint pl. a varasodás rezisztencia, oszlopos korona habitus, antociános pigmentáció). 2./ Fontos a gyümölcstermesztésben a mutációk kiemelése. A mutációs nemesítés az erre hajlamos fajoknál szintén lehetőséget nyújt a megfelelő tulajdonságú fajták előállítására. A gyümölcstermesztés területén rengeteg a spontán mutáció, főként a rügyek mutációja. Sok új fajta alakult már ki rügymutációval (pl. Redhaven, Early Redhaven, Vilmos körte piros változata). Keletkezhet ploiditásban is változás, melyekből nagyon jó tulajdonságú tetraploid vagy triploid fajták kerülhetnek ki. Ezeket hívjuk óriás mutációknak. Indukált mutációval is születtek már új gyümölcsfajták (Golden Delicious parásodás mentes mutánsai), röntgensugárral vagy kolchicines kezeléssel. Előfordulhat a változás visszaalakulása is. 3./ Klónszelekció Nagyon fontosa nemesítésben, gyorsabban lehet elérni eredményt a klónok, fajtapopulációk szelektálásával, mint keresztezéses nemesítéssel. A klónok szelektálása előtérbe kerül a fajták fenntartásánál is, ahol a fajták leromlását kell elkerülni a szelekciós munkával. Fontos a szelekciós munkánk során a tájszelekció. Sok gyümölcsfajnál (kajszi, szilva, meggy, dió, mandula) nagy lehetőséget adott ennek a genetikai anyagnak a nemesítésben történő felhasználása. Sok tájfajtának nem közvetlenül a termesztésben való felhasználásban, hanem a nemesítésben van nagyobb szerepe. A tájfajták származását sokszor nehéz tisztázni, egy-egy fajta magoncaival is lehet dolgoznunk. A nagy alakgazdagság miatt nehéz eldönteni, hogy fajtaváltozatról, vagy új fajtakörről van-e szó. A tájfajtáknál előfordulhat, hogy nagyfokú alkalmazkodóképességük miatt világfajta lesz belőlük (pl. Besztercei szilva), illetve kizárólag azon a helyen ahol találták, ott marad a termesztési körzete. 4./ A honosítási nemesítői munka is nagyon jelentős hazánkban. A fajtákat hazánkba kerülve az itteni körülményekhez alkalmazkodva kell vizsgálni. Sok gyümölcsfajnál (alma, őszibarack) nagyrészt külföldi fajtákat használunk, amelyek honosítás eredményei.
GYÜMÖLCSTERMŐ NÖVÉNYEINK VEGETATÍV SZAPORÍTÁSA AUTOVEGETATIV Bujtások: Feltöltéses bujtás Közönséges bujtás Sugaras, kínai bujtás Fejbujtás XENOVEGETATIV Oltás típusai, minőség szerint: fásoltás zöldoltás Dugványozás : Fásdugvány Hajtásdugvány Félfásdugvány Gyökérdugvány Inda Gyökérsarj Tősarj Oltás típusa, helye szerint: Oltás módok gyökérnyakbaoltás koronábaoltás kézbenoltás áthidalás közbeoltás Párosítás: közönséges angolnyelves gépi párosítások Lapozás : közönséges táskás rügy vagy chip szemzés nyelves oldal Héj alá oltás: közönséges T szemzés Ékoltások : hasítékos ékoltás vagy hasitékolás kecskeláb ékezés
A bujtásmódokat elsősorban az alanycsemeték előállításakor használják a faiskolák, illetve egyes bogyós gyümölcsű fajtákat is így szaporítanak. A következőkben röviden áttekintjük az egyes bujtásmódok fontosabb területeit. Feltöltéses bujtáshoz a visszametszett anyanövények gyökérnyakából fejlődött hajtások alapi részét töltögetik fel talajjal, amikor a hajtások kb. 25 mm-t elérik. Ahogy a hajtások továbbnövekednek, a feltöltést 2-3 alkalommal még megismétlik mindaddig, amíg 40-50 cm magasságot a bakhát el nem éri. A talajt igazítsuk a hajtások köré, hogy ezeket jól körülvegye. A bakhátat a nyár folyamán ne hagyjuk kiszáradni és elgyomosodni. A hajtások legyökeresedése nyár végén kezdődik, a gyökerek növekedése kora ősszel a legnagyobb. A feltöltést november elején le kell bontani, a meggyökeresedett hajtásokat metszőollóval levágjuk az anyanövényről. 15. ábra. A feltöltéses bujtás A kínai vagy sugaras bujtásnál az anyanövény vesszőit a talaj felszínén készített sekély barázdákba lehajlítják. Egy év alatt a hajtások alapi része és a lehajlított vesszők meggyökeresednek. Lombhullás után a meggyökeresedett vesszőket levágjuk az anyanövényekről, feldaraboljuk úgy, hogy minden darabon egy hajtás maradjon. Nagy szaporulatot adó bujtásmód, a vesszők hosszában könnyen meggyökeresedő növényeknél alkalmas. A bujtást rügypattanás előtt kell elvégezni. Ez a bujtásmód munkaigényesebb mint az előző, és kevésbé gépesíthető. 16. ábra. A kínai, vagy sugaras bujtás
A közönséges bujtásnál az anyanövények vesszőit kb. 30 cm mélyen bujtják le a talajba. Egy lebujtott vesszőből egy bujtványcsemetét kaphatunk. A gyökeresedés általában egy év, de lehet 2-3 év is. Ezzel a módszerrel lebujthatunk hajtást, vesszőt és hajlékony gallyrészt is. A bujtás ideje a tavasz, de ha hajtásról van szó, akkor június közepéig kell a bujtást elvégezni. A gyökeresedést segíti, ha a bujtott vesszőt megcsavarjuk, esetleg gyűrűzéssel is segíthetjük. Ősz végén a legyökeresedett bujtványokat leválasztjuk az anyanövényekről. 17. ábra. A közönséges bujtás A fejbujtást szedernél, gyengén sarjadó málnafajtáknál használhatjuk. A hajtások csúcsát június elején porhanyós talajba lehajlítjuk és lekampózzuk. A talajt óvatosan a hajtáshoz kell nyomkodni, legyökeresedés után az anyanövénytől a bujtvány elválasztható. 18. ábra. A fejbujtás
Dugványozás Dugványozással a legtöbb növény szaporítható, különösen jelentős ez a módszer a bogyós gyümölcsfajoknál és az alanyoknál. Egyszerű és gyors módszer, mely a technika fejlődésével mindig változik. Fásdugványozással egy év alatt telepítésre alkalmas csemetéket kaphatunk. Jól szaporíthatók, így gyümölcsalanyok és a bogyós gyümölcsű fajok. A beérett fejlett rügyű dugványanyagot ősz végétől a fagyokig lehet szedni, kezdve a fagyérzékeny fajtákkal, metszőollóval vagy pneumatikus metszőollóval. Szedés után a dugványokat méretre vágják (15-30 cm), kötegelik címkével ellátva. Tárolni lehet a szabadban, vermelőben, mely lehet talaj vagy más jó víztartó levegős anyag. Hűtőtárolóban +1 +3 o C-on való tárolásuk is megfelelő. Tavasszal akkor dugványozhatunk, amikor a talaj felső rétege 10 o C körül alakul, rendszerint ez áprilisban következik be. Kora ősszel is dugványozhatunk, hogy a téli fagyokig kalluszosodjanak meg, és a gyökeresedés is megkezdődhet. A dugványcsemetéket csemetekitermelővel szedik fel a dugványiskolából. Kiszedéskor vigyázni kell a talpgyökerekre, melyek könnyen leszakadhatnak a növényről. Gyökérdugványozás A gyökérsarjakat hozó és a gyökerükön járulékos rügyeket képező növények gyökérdugványozással is szaporíthatók. Ilyenek a málna, birs és egyes alma alanyok is. A fagyok előtt az anyanövény egyik oldalán kibontva a talajt, a gyökérzetről szedhetünk le (ceruza vastagságú) gyökérdugványokat. Dugványozni tavasszal kell, vagy ferdén 45 o -os szögben, vagy fektetve. Hajtásdugványozás Az anyanövényről leválasztott leveles hajtásrészek általában jól gyökeresednek. A hajtások feldarabolásával készített hajtásdugványokat lágy és fás szárú növények szaporítására egyaránt használhatjuk. A dugványokon lévő levelek sok vizet párologtatnak, ezért a gyökeresedésük alatt az egyik legfontosabb feladat a dugványok párologtatásának csökkentése és a víz pótlása. Ezt a célt a dugványok zárt, nagy relatív páratartalmú (95-98 %) légtérbe való helyezésével, árnyékolással, hűtéssel és a levélfelületeken keresztül való vízpótlással, permetezéssel lehet elérni. Hazánkban a legtöbb gyümölcsfaj május végétől július végéig szaporítható hajtásdugványozással. Sok esetben jobbnak bizonyulnak az alapi részből készült dugványok, de sok fajta a csúcsi részből ad kielégítőbb eredményt.
A dugványok gyökeresedését meggyorsíthatjuk, elősegíthetjük. Erre a célra serkentőhormonokat alkalmaznak. Erre a célra serkentőhormonokat alkalmaznak. 1 naftilecetsav (NES) és 1,3 indolil vajsav ( (IVS) 0,2-0,4 % oldatát alkalmazhatjuk, illetve por formában talkum vivőanyaggal juttatjuk a dugványok talpára a hatóanyagot. Az utóbbi anyagnak a használata egyszerűbb, a dugványok talpát a porba mártjuk 1-2 cm mélyen, és ezután tűzdeljük a gyökereztető közegbe. Ezek a közegek lehetnek: mosott folyami homok, tőzeg és perlit, illetve ezeknek különböző arányú keverékei. (Homok-tőzeg 1:1, tőzeg-perlit 1:4). A xenovegetatív szaporítási módoknál idegen fajtákat vagy fajtákat oltunk össze különböző oltási módokkal. Ezek összeforrnak, majd együtt növekednek, fejlődnek. Az oltással összenövesztett fajták, az alany és a nemes sejtjei nem olvadnak össze, öröklött tulajdonságaikat az együttélés során is megőrzik. Genetikailag meghatározott anyagcsere rendszerük szoros kölcsönhatásba kerül, így egymás tulajdonságait (mint növekedési erély) módosíthatják. Az oltásnak számos módja alakult ki. Párosítás. Párosítást akkor alkalmazhatunk, ha az alany és a nemes átmérője megegyezik. Mind az alanyon, mind a nemesen ovális metszlapot vágunk, és ezeket illesztjük össze, majd kötözzük. Legfőképpen kézbenoltáskor alkalmazzák, de koronába oltáshoz is használható. 19. ábra. A párosítás. a = közönséges párosítás, b = angolnyelves párosítás, c = géppel végzett párosítás
Lapozás A szabadban végzett tavaszi oltások alkalmával március vége felé, április elején használhatjuk a különböző lapozási módszereket. Megfelel ez a módszer akkor, ha az alany már valamivel vastagabb, mint a nemes oltócsap, de átmérője nem haladja meg a csap 3-4-szeresét. Ha ennél jóval vastagabb az alany, akkor más módszerhez kell nyúlni, pl. ékoltáshoz. 19. ábra. A táskás lapozás elkészítésének műveletei 20. ábra. A közönséges és a nyelves lapozás műveletei Ékoltások Egyik legrégebbi módszer, a gyümölcsfák átoltására. A hasítékoláshoz speciális szerszámokra van szükség. Az éket fakalapáccsal üthetjük az ágakba, melyet azután oltóékkel szétfeszítünk.
21. ábra. Közönséges hasítékolás A kecskeláb ékelést főként idősebb fák átoltása alkalmával használják, de téli kézbenoltáskor is használható. 22. ábra. Kecskeláb ékezés Héj alá oltás Az egyik leggyakoribb, könnyen elvégezhető eredményes oltásmód. Héj alá oltást akkor végezhetünk, amikor a nedvkeringés már megindult, és az alany adja a héját. Tavaszi időpont erre, április elejétől május közepéig tart. A nyár folyamán (második felében) ismét adják az alanyok a héjukat, ekkor végezhetők az alvószemzések.
Héj alá oltást akkor alkalmazzunk, amikor az alany vastagabb, mint a nemes oltócsap, annak 3-4-szerese, de akár combvastagságú idős ágakba is. 23. ábra. A héj alá oltás műveletei A T-szemzés a héj alá oltás együttes változata. A szemzést alkalmazzák a legnagyobb arányban a szaporításban. A szemzéshez 1-2 éves alanycsemetéket nevelünk fel, de idősebb fák 1-2 éves vesszőibe, gallyaiba is lehet szemezni. 24. ábra. A T- szemzés műveletei
A szemzést is akkor lehet végezni, ha az alany adja a héját. A szemzési időszakot chip szemzéssel, szemlapozással, rügylapozással meg lehet hosszabbítani, mivel ezeknél nem a héj alá kerül a rügy. Szemzéshez általában nyári rügyeket, un. szemeket alkalmazunk. A chip szemzés tulajdonképpen a szemlapozás farésszel vágott változata. Nagy előnye, hogy bármikor végezhető függetlenül attól, hogy adja-e az alany a héját. 25. A chip szemzés műveletei