Pál Ferenc José Saramago emlékére (1922 2010) Akit az istenek szeretnek, fiatalon hal meg, állította mély meggyőződéssel Menandrosz, görög költő. Az első portugál Nobel-díjas íróhoz nem voltak ilyen kegyesek az istenek, hiszen hosszúra nyújtották földi sorsa beteljesítését. Huszonöt-huszonhat évesen írt első regényeit az olvasók és a kritika is gyors feledésre ítélték, s hosszú szellemi tétlenség, majd néhány krónika- és versírással töltött év után csaknem hatvanévesen adatott csak meg tényleges regényírói debütálása, a Fölemelkedve a földről s a Kolostor regénye című műveivel, ahol már kirajzolódott a hazájával, a népe és az emberiség sorsával elégedetlen, pesszimista szemlélete, amelyet csak pillanatokra képes feloldani egyik-másik hősének a szerelemmel és az örök asszonyisággal való találkozása. Bár a Kőtutaj című regényében még reménykedett abban, hogy az Európa testéről leváló és a messzeségbe úszó Ibériai-félsziget megtalálhatja megváltását, későbbi műveiben nemcsak az európai kultúra alapjait kérdőjelezi meg Krisztus életének sajátos felfogásával és a katolicizmus bírálatával, hanem a világra váró jövőt is csak a Vakságban megjelenített káoszként tudja elképzelni. Saramago a hosszú élet mellé megkapta az öregkori tisztánlátást is, hiszen még halála előtt egy évvel is képes volt megújulni Az elefánt vándorútja című regényben: de lucidussága tragikus felhangokat kapott: az ateista író gyötrelmes félelmét a maradéktalan elmúlástól nem oldhatja fel sem a műveiben (hiába kísérti meg a Halálszünetben hőse nászát a halállal), sem pedig a megtérésben. Így ő is akárcsak utolsó regényének hitehagyott hőse, Káin élete utolsó pillanatáig perlekedik teremtő Istenével. José Saramago Lidércnyomás Hajnalonta sok rettenetes kéz, Egy nyikorgó ajtó, egy sejtelem, Egy pengeként hasító üvöltés, Egy kidülledt, engem figyelő szem. Eltaszító kar, sötét nevetés, Egy csapda, ami rád les a sarkon, Egy tál megrágott ételmaradék, Egy vert asszony végigdől az ágyon. PoLíSz Politika-Líra-Széppróza szellemi-lelki városálma A megújuló magyar és keresztény hagyomány fóruma A Kráter Műhely Egyesület irodalmi és kulturális lapja A reménytelenségen kivirágzik a csodavárás. A nemzet nagy része nem tudott és nem is akart türelmesen várni, s ezért sokan az öncsalás csapdájába estek. Egy, a magyarság sorsa fölötti szánakozó hümmögést milliók hitték a közeli győzelem harsonájának. (Barcsa Dániel) MI ÍGY EMLÉKEZÜNK: a 2. bécsi döntés 70. évfordulója Barcsa Dániel tanulmánya az Erdély c. tanulmánykötetről és szerzőiről Turcsány Péter írása Reményik Sándor korszerűtlen költeményeiről 1938 1942 Szindbád, a feminista teológus Szappanos Gábor novellája Mese a hídon Bene Zoltán színműve Ádám Tamás, Bágyoni Szabó István, Király Farkas, Simek Valéria, Debreczeny György és mások versei A földrajztudós Cholnoky Jenő Magyarország földrajzának reprint kiadása Kosáryné Réz Lola Asszonybeszéd tetralógiájáról Orvosi vényt ketté tépő beteg, Egy hang, mint utolsó ítéletem, Egy szipogva sírdogáló gyerek, Egy eskü, ahol de nincs figyelem, Az álom poklának kilenc köre És tizenkét halálos próbája, Felkel a nap, minden új lesz végre, Így kell legyen, így kell legyen, drága. Kráter Könyvesház 1072 Budapest, Rákóczi út 8/A belső udvar Nyitva tartás: munkanapokon 10 17 óráig www.krater.hu Pál Dániel Levente fordítása A lap ára: 500 Ft PoLíSz 129. 2010 ŐSZ 2010 ősz 129. megjelenés
A PoLíSz a Szellem városa A MEGÚJULÓ MAGYAR ÉS KERESZTÉNY HAGYOMÁNY LAPJA Együd László Intés menetelőknek Szavakat sorolok most neked, barátom. Haza. Nemzet. Magyar És tovább az összes megmaradt végvárig. Őrizd, féld, és kerüld őket, mint a tüzet, Hisz kocsisok száján még Isten neve is szitokká válik! A Kráter Műhely Egyesület munkáját az NCA Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégiuma támogatja Figyelmébe ajánljuk a PoLíSz jelenlétét a világhálón a www.krater.hu/polisz elérhetőség alatt. Elérhető menüpontok: Az új számból; Szerkesztőségünk; Archívumból; Előfizetés; Bibliográfia; PolíSz kávéház. Kiadja a Kráter Mûhely Egyesület közhasznú szervezet www.krater.hu Felelôs kiadó és alapító fôszerkesztô: Turcsány Péter http://tp.krater.hu Fôszerkesztô-helyettes Kaiser László kaiser@hungarovox.hu Szerkesztôségi titkár Sütőné Szende Krisztina Telefon/fax/e-mail: 06/26/325-321 ptitkar@krater.hu Segédszerkesztô Hussein Evín Telefon/e-mail: 06/26/325-321 titkar@krater.hu Korrektor Borsody István Szerkesztôk Bay Ágota (próza) bayagota@freemail.hu, Barcsa Dániel (történelem) roocal@citromail.hu, Bágyoni Szabó István (vers) bagyonisz@gmail.com, Lukáts János (esszé) lukatsjanos@freemail.hu, Madarász Imre (irodalomtörténet), Szappanos Gábor (mûfordítás) szappgab@t-online.hu, Fômunkatársak Ferenczi László, Tóth Éva és V. Tóth László Lapunk megrendelhetô, 4 szám ára egy évre 1800 Ft, külföldön 20 euró Kapható a Kráter Könyvesházban (1072 Budapest, Rákóczi út 8/A) konyveshaz@krater.hu A Múzsák című díszkút műtermi felvétele és Mecseki Hargita Tipográfiai tervezés, tördelés Berkes Dávid Nyomdai elôkészítés Eredeti Bt. Megrendelhető szerkesztőségünk címén: 2013 Pomáz, Hősök tere 12. Telefon/fax/e-mail: 06/26/325 321 ptitkar@krater.hu Megjelenik a Mondat Kft. gondozásában. Felelôs vezetô Nagy László ISSN 0865-4182
A TÖRTÉNELEM FAGGATÁSA Bágyoni Szabó István: Úrfaggató (vers)...2 MI ÍGY EMLÉKEZÜNK Barcsa Dániel: Az Erdély című tanulmánykötetről és szerzőiről, 1940 (tanulmány)...4 Szász István Tas: Két kolozsvári emléktöredék 1940 őszéről (esszé)...21 Áron Atilla: A Jelentéktelen (vers)...24 Turcsány Péter: Apokaliptikus végkifejlet 1938 1941. Reményik Sándor korszerűtlen költeményeiről (beszéd)...26 Bauch Ferenc: Próba, Csak neked, Egyszerű (versek)...31 Pap Krisztián: Krakkói séta (esszé)...32 Pósa Zoltán: Női princípium Álom-dráma ezerkilencszázhetvenháromból (vers)...39 Simek Valéria: Itt jártunk, Nyugtázod, Az ég búzavirágja, Csurranó (versek)... 40 Orgoványi Anikó: Lépcsőházi sámántánc, Angyal kabrióban (versek)...42 Csontos Márta: Rügyező fény (vers)... 44 Nagy Brigitta: Antonio Vivaldi (vers)...45 WASS ALBERT EMLÉKEZETE LXV. RÉSZ Balázs Ildikó: A titokzatos őzbak (1941) (tanulmány)... 46 Zas Lóránt: Még elmondom, Távoli mezők, Nem a fák árnyékában (versek)...56 VILÁGBESZÉD Madarász Imre: Futurizmus és fasizmus (tanulmány)...58 MERÍTETT SZAVAK Király Farkas: Egy doboz, drótokkal, Levele Dún an tsalainnba (versek)...63 Szappanos Gábor: Szindbád, a feminista teológus (novella)...65 Szalay László Pál: A diószedés lélektana (próza)...70 Ádám Tamás: Csupasz időkerék, Sérült kárpit (versek)...73 Bene Zoltán: Mese a hídon (színmű)...74 Debreczeny György: összetartoznánk, könnyű énnekem, felszáll az ének (versek)... 80 Marczinka Csaba: Szöszilány a bölcskaron (vers)...82 Lukáts János: és a távol ködbe vész (novella)...82 TÁJOLÓ Pátrovics Péter: Káintól Krisztusig Bodnár Dániel enciklopédikus művéről...85 Lukáts János: Sarusi Mihály két könyvéről (Végig a Corvinkán, Hiábahaza)... 88 Kovács Attila Zoltán: A földrajztudós Cholnoky Jenőre emlékezünk (1870 1950)... 90 Radnai István: Ki is volt tulajdonképpen Kosáryné Réz Lola?...92 Kráter-krónika...93 Bemutatjuk Mecseki Hargita szobrászművészt...95 (A borító belső oldalán Együd László: Intés menetelőknek című költeménye, a hátoldalon pedig Pál Ferenc José Saramago emlékére írt nekrológja és a Lidércfény című vers olvasható.) E lapszámunkat Mecseki Hargita szoborfotóival illusztráltuk. A borító első oldalán Kovács Győző m. kir. főhadnagy hagyatékából származó fotó látható. 1
Bágyoni Szabó István Úrfaggató A nagylétai zöldhatár-szakaszon Magyarországra menekül át egy 72 fős, zömmel diáklányokból álló erdélyi csoport. A határőrizeti hatóságok a helyi mozi épületébe zárják őket, majd másnap 32 személyt, megbilincselve, visszazsuppolnak Romániába. A román biztonságiak véresre korbácsoltatják és kényszermunkára ítélik valahányukat. (Újsághír, 1988. augusztus 19.) Hol jártál Uram mikor én arra voltam Hol maréknyit szabadságodból elraboltam? Hol jártál mikor már ott se voltam Hol? Uram! mikor a kabalások Verssort rejtettek a kocsmapult alá Betűkacatot míg a Mennyből hullt alá sok Aranyrög s fénytelen simogatásban hullt alá Nehogy a szemnek kárt okozzon Mint hajtincsekbe zuhant ózon Hol időztél Urunk mikor én bőrig áztam Két határ közt csóró hazátlan S hulltak reám ostorcsapásos vérködök Nyomunkat őrzik mint zöld fűszál a lét Megannyi apró jelét kaszások jelenét A zöldhatári áldozatoknak Megkorbácsolt szüzeknek Számító gatyás kalmár-bitangoknak Nem voltál ott? Tán én se voltam? Meglapulva egy kocsmapult alatt? Hol öröklét egyetlen bódult pillanat És őrangyal egy cujkás vinilinabrosz? És gyomrot tépő ördögi sikoly Mi eltérít vagy nem térít magadhoz A végtelenből ma vagy bármikor? Míg fejed fölül rendre ellopkodják Nyelved szabadságba menesztett kódját * Uram hangtalan vagy és végtelen Maradsz határtalan, örök hazátlan Mert noha Veled de nélküled vérzett hátam Mikor én ARRA jártam (Budapest, 2008 augusztusa 2010 szeptembere) Hol ködöket hol átkot köpködött Reám a magasság s míg vállaim közt átosont A villám-remegés nem az Ég őrködött Csontjaim fölött de igen korbácsos vámosom Kérdem Uram hol járhattál akkor mikor vacogó hőst szült ama bitang kor Mikor azt se néztük hol tunkol hol tankol Csak beleléptünk mélyen a pedálba Tragacs-Trabantba rozsda-pobjedába S irány a vélt végtelen angyali Szabadság! Megmondanád naponta mért kaparják Nevünket le a márványlapokról pedig ott van Krisztus oltár-részlet samott-fa 2 3
Mi így emlékezünk Barcsa Dániel Az Erdély című tanulmánykötetről és szerzőiről, 1940. Az Erdély sorsa Erdély sorsa Európa igazságos újjárendezésének előestéjén elérkezett az idő, hogy elővegyük az igazság fegyvereit s a magyar nép vérrel és tudással szerzett jogait és múltjában igazolt nemzeti törekvéseit a természeti és történeti igazságok nyílt megvallásával támasszuk alá. Ez a Magyar Történelmi Társulat célja ennek a műnek a kiadásával. E szavakkal kezdődik az Erdély című tanulmánygyűjtemény, így indokolja a kiadó a kötet életre hívásának szükségességét. Habent sua fata libelli minden könyvnek megvan a maga sorsa. Az 1940-ben napvilágot látott Erdély sorsa elválaszthatatlanul összefonódott egy, a közvélekedésben máig is ambivalens érzelmeket, szélsőséges vélekedéseket kiváltó történelmi eseménnyel, a második bécsi döntéssel. Az Erdély 1940. augusztus 1-jére került nyomdakész állapotba, akkor, amikor a magyar kormányzat élén azzal a Teleki Pál miniszterelnökkel, akit e tudományos vállalkozás szellemi atyjának tekinthetünk egy nem veszélytelen külpolitikai pókerjátszmába kezdett, aminek a célja egy igazságosabb erdélyi területrendezés volt. Mire az Erdély az olvasók elé kerülhetett, már megszületett a második bécsi döntés, amellyel Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz. Ezért e gyűjteményes munka az eredeti szándéktól kissé eltérve nem az eljövendő változtatás szükségességét támasztotta alá, hanem utólag igazolta a magyar nemzet jogait is figyelembe vevő újabb területrendezés igazságát. S amidőn sor került a revízió revíziójára, s a második bécsi döntésről az általános önfeladás jegyében Magyarországon is csak elítélően lehetett szólni, tartalma és különösen egyes szerzői miatt az Erdély is opera non grata lett, és jobb esetben a zúzdától megmenekült példányait a zárt raktárak polcaira száműzték. A magyarságkép és Trianon A trianoni tragédia tökéletesen felkészületlenül találta a magyar nemzetet. 1918 előtt szellemi és politikai elitünk nem hogy elfogadni, de még elképzelni sem volt képes a történelmi Magyarország bármiféle megcsonkítását, nem tudott, vagy nem vett tudomást azokról az egyre erősödő törekvésekről és erőkről, amelyek a Kárpát-medence évezredes politikai egysége ellen léptek föl. A millenniumi áfium bódulatába beléfeledkezett értelmiségünk még csak nem is érzékelte azt, hogy a nemzetközi közvélekedésben a főként cseh és román, igen sikeres nacionalista propaganda hatására a szabadságharcunk idején kivívott respektusunk a 19. század végére megkopott, sőt a visszájára fordult. Az első világháború előestéjén Párizsban, Londonban, de még Berlinben is egyre inkább úgy tekintettek a magyarságra, mint egy Európától idegen, ázsiai, primitív hordára, aki betolakodva a Kárpát-medencébe vadállati kegyetlenséggel irtotta, elnyomta, és kiszipolyozta a kulturálisan fölötte álló, szelíd, szláv és román őslakosságot. Félreértés ne essék, nem egyedül ez az igen-igen negatív magyarságkép idézte elő a trianoni tragédiát, de szomszédaink szemérmetlen mohóságának indoklásában-mentegetésében igencsak nagy szerepet játszott. A magyarok csak azt kapták, amit megérdemeltek! Vélt-valós történelmi sérelmek vezettek a legkirívóbb és legnyilvánvalóbb igazságtalanságok igazolásához. 1920-ban Szatmárnémeti, Nagyvárad, Arad túlnyomó többségében magyar városok voltak, de a koholt dákoromán kontinuitás elméletének hívei azzal érveltek: Árpád népe egykoron e vidéket Ménmarót román vajdától rabolta el. A Csallóközben a trianoni diktátum idején alig él szlovák, de a cseh propaganda avval indokolta e terület Csehszlovákiába való bekebelezését, hogy a magyar honfoglalók vagy ezer esztendeje innen, a legjobb földjeiről űzték fel a hegyekbe a szlovákság eleit. A Párizs melletti béketárgyalásokon a román delegátus is az 1907-es Lex Apponyit amelyik elrendelte a magyarországi nemzetiségek iskoláiban a magyar nyelv kötelező és színvonalas tanítását a kisebbségi jogok lábbal tiprásaként értékelte, s a békekötés után a bukaresti kormányzat e törvényre hivatkozva tartotta természetesnek a sokszoros törlesztést: a két világháború között évről évre szűkítette a magyar nyelvű oktatás lehetőségeit Erdélyben, de különösen a Székelyföldön, melynek lakóit történészeik egyébként is elmagyarosodott románoknak tekintettek. A magyar szellemi elit és az irredenta propaganda A trianoni békeszerződést a magyar kormány képviselői ellátták kézjegyükkel, a békediktátum szövegét be is cikkelyezte a magyar törvényhozás, de nem volt a maradék hazában s a kényszer vonta határokon túl olyan magyar beleértve még az akkori kommunistákat is, aki a területi és lelki csonkításba bele tudott volna nyugodni. Az új határok nemcsak hogy beléhasítottak nemzetünk testébe, jelentős magyar tömböket juttatva idegen uralom alá, és nemcsak az egymásra utalt gazdasági régiókat, családi kapcsolatokat vágták el egymástól, hanem a magyar önazonosság-tudat olyan szimbolikus jelentőségű területei is elvesztek, mint például Kalotaszeg, a Szepesség, a Székelyföld, a Szilágyság avagy Kassa, Kolozsvár, Nagyvárad, Nagyszalonta, Pozsony, Vajdahunyad. Trianon revíziója természetes törekvése volt a két világháború közötti magyar külpolitikának, s ez a törekvés teljes támogatásra talált a magyar társadalom részéről. Nyilvánosan majd mindenki a teljes revíziót követelte. Ez talált visszhangra mindent, mindent vissza! a széles tömegeknek szánt jelszavakban is. Persze a húszas-harmincas évek kormányzatai egy reálisabb, etnikai alapú, részleges revízió megvalósulásával is megelégedtek volna, legalább is első lépésként, de nyíltan csak egyes kisebb értelmiségi csoportok karolták fel e gondolatot ilyen volt például a népi írók mozgalma, pedig ez kínált igazságosabb megoldást Trianon problémájára, mivel figyelembe vette a magyarsággal szomszédos, vele a Kárpátmedencében együtt élő nemzetek érdekeit is. A revíziós politika támogatására született meg Magyaroszágon a húszas évek legelején az irredenta mozgalom, amely az idők folyamán több száz szervezetet hozott létre. Munkájuk összehangolására jött létre 1927-ben a Revíziós Liga, amely Trianon-ellenes propagandát fejtett ki mind belföldön, mind külföldön. E szövetség számára a békerevízió céljainak előmozdítására nagy számban készültek plakátok, képeslapok, különféle kiadványok, használati és dísztárgyak, képzőművészeti alkotások, szobrok és emlékművek. 4 5
Pályázatokat írtak ki irredenta jelmondatra, avagy nemzeti ima megírására is. Születtek revíziós dalok, indulók, de még Endresz György és Magyar Sándor merész és nagyszerű vállalkozása is, mellyel tizenötödikként repülték át az Atlanti-óceánt, szintén az irredenta propagandát szolgálta. Széles körben tartja magát az a vélekedés, hogy az irredenta mozgalom a Horthy-éra mindenkori kormánypolitikájának immanens része, mintegy a társadalom felé meghoszszabbított karja lett volna. Ám a figyelmesebb szemlélő észreveheti: az akkori szellemipolitikai elit jól érzékelhető distanciával szemlélte e csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország Mennyország féle szólamokkal fellépő, százezreket befolyása alá vonó társadalmi szerveződést. Kétségtelen, a kor magyar kormányzatai nem viszonyultak ellenségesen az irredentizmushoz, hiszen, egyrészt külpolitikai céljaiknak tömegtámogatást biztosított, másrészt képes volt elterelni sok ember figyelmét a két világháború közötti időszak neobarokk -nak csúfolt társadalmi rendszerének sok-sok tagadhatatlan fogyatékosságáról, hibájáról, sőt bűnéről. Azonban az az ország, ahol még egy polgárinak és demokratikusnak címkézett forradalomban is kossuthi szerepre vágyva a felállított hordón egy gróf mórikálta magát az istenadta nép előtt, szellemében menthetetlenül konzervatív és arisztokratikus volt. Vezetői ösztönösen idegenkedtek a tömegektől és mozgalmaiktól, averzióval szemlélték az irredentizmus tömegpropagandáját, amelyet ráadásul a korszak sok-sok kiemelkedő személyisége nem is tartott igazán célravezetőnek. Ahogy e témáról Szekfű Gyula, a kor jeles történésze írta 1934-ben, A revíziós propagandáról című publicisztikájában: A Trianon elleni mozgalomnak nagyjában egy tévedése van: önmagunkat, magyarokat akar meggyőzni, s módszerei és érvei egyaránt csak ennek a célnak felelnek meg, holott önmagunk meggyőzésére semmi szükségünk nincs, hiszen Trianon elítélésében és a revízió kívánságában mindnyájan egyek vagyunk. Véleményével nem állt egyedül. Rajta kívül is sokan voltak, akik a maradék hazán belüli revíziós hangoskodást fölöslegesnek, a külföld jelszavakkal való meggyőzését elégtelennek, sőt kontraproduktívnak tartották. A magyar szellemi-politikai vezető réteg már a Trianon utáni újrakezdés első pillanatában is tisztában volt azzal, hogy a cseh, román, szerb propagandával szemben nem állíthat sikeres magyar propagandát. Nem, hiszen a túlerőben lévő szomszédok e téren nagyobb tapasztalatokkal rendelkeztek, ezen felül még a nemzetközi közvélemény előtt is korlátlan hitellel rendelkeztek elfogadták a legátlátszóbb hazugságaikat is, s nem utolsó sorban, az ő törekvéseik voltak összhangban a győztes hatalmak diktálta békerendszer fenntartásában. Revízió és tudomány Ez az irredenta mozgalom eszközeitől, módszereitől, de a kisantant országainak hazug propagandájától is távolságot tartó, iszapbirkózást megvető noblesse oblige szemlélet világlik ki az Erdély című kötetünk előszavából is, amikor a szerzők így vallanak munkájukról: A tudósok, akik ezt a könyvet írásaikkal megtisztelték, nem értenek a propagandához. Tudományos hitelükre gonddal figyelmezve mondják ki kendőzés nélkül az igazságot, legyen az kedvező, avagy lesujtó magyar népünkre, mert meggyőződésük, hogy az igazság ismerete a nemzetnek csak javára, a népnek csak okulására vezethet, a hazugság és ferdítés mindkettőt lealázza. A magyar revíziós érvrendszer valódi irányát, minőségi jellemzőit tulajdonképpen már akkor kijelölték, amikor megkezdődött a magyar küldöttség felkészülése az I. világháborút lezáró béketárgyalásokra. Az a szakértői anyag, amely a békedelegációnk rendelkezésére állt a trianoni napokban, igen tiszteletreméltó színvonalat képviselt, összeállításában a Pázmány Péter Tudományegyetem gazdaságföldrajzi tanszéke vállalt oroszlánrészt. (E tanszék 1918- ban, Teleki Pál ösztönzésére jött létre.) A magyar küldöttség melynek Teleki is tagja volt magával vitte a később Carte rouge néven elhíresült térképet is, amelyik a Kárpát-medence nemzetiségi viszonyait ábrázolta a kartográfia eszközeivel. E különleges, páratlan tudományos igényű földabrosz a Magyar Királyság néprajzi térképe volt, amelyben a magyar nemzetiséget innen ered a francia név vörös színnel jelölték. E térképet a Statisztikai Hivatal adatai alapján Teleki Pál irányításával készítették el, s e hatalmas munkában részt vállalt Nopcsa Ferenc geológus, és az Iparművészeti Főiskola több hallagatója is. Elég volt e térképre egyetlen pillantást vetni, hogy az etnikai valóságot figyelmen kívül hagyó új országhatárok igazságtalansága bárki számára már aki eleve nem ellenséges a magyarsággal szemben nyilvánvalóvá váljék. (A Nagy Trianonpalotában jelen lévő szemtanúk szerint ugyan a Carte rouge -t egy rövid időre Clemenceau is, Lloyd George is a kezébe vette, de ez nem kíván különösebb bizonyítást semmi hatást sem gyakorolt rájuk.) A békekonferenciának csúfolt statáriális tárgyalás során a magyar delegációt érdemben meg sem hallgatták, érveit egyszerűen lesöpörték az asztalról. A fiaskó azonban nem törte meg Telekit. Úgy hitte s ebben a vélekedésben nem állt egyedül, előbb vagy utóbb maga az antant is fel fogja ismerni azt, hogy a Párizs környéki békerendszert felül kell vizsgálni, ha valóban tartós békét akar az európai kontinensen. Ebből a feltételezésből természetszerűleg következett egy olyan program kidolgozásának az igénye, amelynek célja: Trianon újratárgyalásához összegyűjteni a revízió melletti összes objektív és cáfolhatatlan tényt, igazságot. Ehhez viszont kiművelt emberfőkre, tudós elmékre és hatékony intézményrendszerre volt szükség. Teleki Pál elképzeléseinek számos segítője akadt. A névsorból kiemelkedik Klebelsberg Kunó, a 20. század legnagyobb hatású kultúrpolitikusa, aki 1922-től 1931-ig töltötte be a kultuszminiszteri tárcát. Klebelsberg az elvesztett háborút a művelődés síkján akarta újra vívni és megnyerni. Jól látta, hogy amikor kevés csörömpöltetni való kardunk van, akkor egyenesen komikus dolog kardot csörtetni, és hangoskodni. A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá! vázolta fel politikai ars poeticáját e szavakkal a miniszteri bemutatkozó beszédében. Célja a magyar kultúrfölény megszerzése volt; az, hogy a magyar műveltség, a magyar tudomány színvonala túlszárnyalja a versenytárs nemzetekét. Vélte, ez a kultúrfölény teszi lehetővé a megmaradást, és azt, hogy egyszer, megengedett eszközökkel, az elveszítettet visszaszerezzük. A klebelsbergi kultúrfölény programnak ahogy azt még ma is sokan képzelik és hirdetik semmi köze nem volt bármiféle faji gőghöz, inkább csak természetes válasz volt szomszédainknak a barbár, ázsiai magyarokról terjesztett vádjaira. Bár a magyar kultúrfölény koncepciója nem Klebelsberg fejéből pattant ki, de programját ő vitte sikerre, többek között azzal, hogy miniszteri tevékenysége alatt az oktatási-művelődési kiadások mindig meghaladták az állami költségvetés tíz százalékát. A fejlesztések átfogták az oktatás és művelődés egészét, s ezek végső eredménye egy új tudományos-szellemi élcsapat kinevelődése volt. Az elitképzésnek a már 1918-ban meglévő intézményei mellett olyan új műhelyei jöttek létre, mint a Szegedre és Pécsre költözött kolozsvári és pozsonyi egyetem, a külföldi Collegium Hungaricumok rendszere, avagy az új tudományos kutatóintézetek sora. 6 7
Teleki Pál aki elismert földrajztudós volt úgy látta, a revízió szempontjából a legfontosabb tudományág a földrajztudomány. Az ő inspirációja következtében az egyetemi földrajzoktatáson, s az ehhez kapcsolódó kutatási programokon belül előtérbe került a politikai, a társadalmi és a gazdasági földrajz. Teleki fáradhatatlan tudományszervező tevékenységét dicséri az 1924-ben életre hívott Szociográfia Intézet, az 1926-ban megalakult Államtudományi Intézet, majd kissé később, 1938-ban a Magyar Táj- és Népkutató Intézet létrejötte. Ezek az intézmények a gazdasági és népességi viszonyok, folyamatok vizsgálatával nem titkoltan revíziós célokat is szolgáltak. A Trianonban meggyalázott magyar igazság felemelésére, az ellenséges propaganda semlegesítésére a földrajztudomány ágai mellett nagy feladat várt a történelemtudományra, valamint fontos kérdések megválaszolásában kihagyhatalan volt a művelődés- és a nyelvtörténet, az állam- és a jogtudomány, a néprajz és sok más szakterület állásfoglalása is. Az volt a cél, hogy amire sor kerül a remény szerinti revíziós tárgyalásokra, addigra a törekvései alátámasztására a magyar félnek már megalapozott érvei legyenek. Meggyőző bizonyítékokkal kell előállnia, amelyek rávilágítanak: a trianoni határok ellentétesek a nemzetek önrendelkezési jogával, a Kárpát-medence nyelvi-etnikai viszonyaival, s mindezek mellett még gazdasági szempontból is tarthatatlanok, mert szétválasztanak egymásra utalt területeket, szétzilálják a vasúti, közúti és vízi közlekedést, és például anyagi károkat okozva még a hatékony árvízi védekezést is lehetelenné teszik. Ez a Romániához került területek vonatkozásában azt jelentette, hogy a magyar tudománynak be kellett bizonyítania Erdély és Magyarország gazdasági, földrajzi, történelmi összetartozását, meg kellett cáfolnia a román népességstatisztikai bűvészkedések eredményeit, és meg kellett renditenie a román történelmi mítoszépítés olyan tartóoszlopait, mint az őshonossági elmélet, a dákoromán kontinuitási hipotézis, valamint a románság ezeréves, magyarok általi nemzetelnyomatásának hazugsága. A Trianon utáni Erdély-kutatások felfuttatása szemben a többi elcsatolt magyar területével könnyebb feladatnak látszott, mert az I. világháború előtt is működtek erdélyi kulturális, tudományos és ismeretterjesztő intézmények, egyesületek, és számos tudományágban is szép számmal tevékenykedtek transsylvanisták. Például, a történelmi tudományok szempontjából Erdély gazdag hagyományokkal rendelkezett, hiszen e tartomány több évszázados önállósága-különállása következményeként létezett a magyaron belül egy külön erdélyi történetírói iskola, a 19. század során szinte évtizedenként jelent meg egy-egy Erdély-történeti összefoglaló, s egyes erdélyi régiókról is gondoljunk csak a Székelyföldre szép számmal jelentek meg dolgozatok, tanulmányok és forráskiadványok. Ám a Trianon utáni viszonyok között be kellett vezetni a minőségi szemléletet, újjá kellett építeni a történelemkutatás műhelyeit, meg kellett teremteni a tudósképzés és továbbképzés feltételeit, biztosítani kellett a kül- és belföldi levéltári kutatások lehetőségeit. Rá kellett irányítani történészeink figyelmét az addig elhanyagolt korszakokra, kutatási területekre, mert a Trianon előtti időszakban alig volt olyan histórikusunk, aki például érdemben foglalkozott volna a dákoromán elmélettel, vagy az erdélyi román nemzeti mozgalom kialakulásával, tevékenységével. Valamint s ez sem ment könnyebben a magyar szellemi elit arisztokratizmusa miatt a kutatási eredményeket szélesebb körben, mind belföldön, mind külföldön, legalább az úgynevezett igényes olvasói réteg számára közkinccsé kellett tenni. Ez utóbbi feladatban különben komoly szerepet vállalt kötetünk életre hívója, a Magyar Történelmi Társulat, különösen azután, hogy a társaság élére a húszas években Klebelsberg Kunó került, aki felismerte az ismeretterjesztés jelentőségét. Magyarország a revízió útján Mire beértek a tudományos reformok, felnőtt és kinevelődött egy új tudósgeneráció, jelentkeztek az első biztató kutatási eredmények, megszülettek azok a monográfiák, nagy tudományos szintézisek, amelyek által a kor írástudói már világosabban látták, és láttatták a Trianonhoz vezető okokat, s a zsákutcából kivezető utat, addigra friss szelek kezdtek fújni Európa fölött, s olvadozni kezdett a Párizs környéki békerendszer jégpáncélja. Aki képes volt 1920-ban felmérni a realitásokat, az tisztában lehetett azzal, hogy a trianoni határok, ha nem is örök érvényűek, de megváltoztatásuk nem lehetséges egyhamar. Hiszen a maradék haza három szomszédja kik egyenként is erősebbek voltak Magyarországnál a préda megtartására katonai szövetséget kötött egymással. Hiszen Csehszlovákia, Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság bizton számíthatott bármilyen magyar törekvéssel szemben a győztes hatalmak, elsősorban a franciák és az angolok támogatására. Hiszen Németországot a húszas években ez még úgy látszott véglegesen meggyengítették, s az osztoszkodásnál csalódott Olaszország pedig egyedül nem léphetett fel sikerrel a számára kifogásolható békerendszerrel szemben. A reménytelenségen kivirágzik a csodavárás. A nemzet nagy része nem tudott és nem is akart türelmesen várni, s ezért sokan az öncsalás csapdájába estek. Egy, a magyarság sorsa fölötti szánakozó hümmögést milliók hitték a közeli győzelem harsonájának. Egy brit sajtómágnás, Lord Rothermere, 1927-ben a saját lapjában írta meg a magánvéleményét Magyarország helye a Nap alatt címmel, amelyben elítélte a trianoni igazságtalanságot. Az itthoni önáltatók az angol hivatalos külpolitika megváltozásáról vizionáltak, s még akkor se jött el számukra a kijózanodás ideje, amikor Londonból megérkezett a hivatalos cáfolat. Az ügy kipattanásakor még senki se hitte volna, hogy egy ilyen jó szándékú, de nem világrengető jelentőségű cikk a magyar bánat-óceánba csapódva akkora szökőárat indít el, hogy kevés híján annak árhulláma a jámbor angol laptulajdonost a felettébb sajnálatosan megüresedett magyar trónra emeli. Nagyjából ugyanabban az időben, amikor a csonka hazában hatalmas, zajongó-rajongó közönség előtt eljátszották a tragikomikus elemeket se nélkülöző Lord és a korona című bohózatot, a Bethlen István vezette magyar kormány csendben megtette az első komoly lépést a békés revízió felé. 1927-re ugyanis a magyar külpolitikának sikerült áttörte az elszigetelődés falát: Olaszországgal a revízió jegyében megegyezés született a külpolitikai együttműködésről. A magyar olasz fogalmazzunk úgy pusztán szándéknyilatkozat nem döntötte halomra az akkor érvényben lévő békerendszert. Éveken keresztül semmi gyakorlati jelentőséggel nem bírt, mindössze egy apró, jelentéktelennek látszó lyukat ütött a Párizs környéki békék szilárdnak hitt védőburkán. Ám ezt követően, a múlt század harmincas éveiben, gyökeres változás állt be az európai egyensúlyban. Németország az évtized végére egymás után rázta le a versailles-i béke által rákényszerített béklyókat, s az addig politikai karanténba zárt Szovjetunió diplomáciája is kilépett az elszigeteltségből, és egyre inkább képessé vált érdekeinek érvényesítésére. A német nemzet akaratából hatalomra jutó Hitler 1939-ig sikerrel, egyetlen puskalövés nélkül számolta fel a megalázónak érzett korlátozásokat. Népszavazással visszavette a Saar-vidéket, bevezette újból az általános védkötelezettséget, semmisnek nyilvánította a versailles-i békének a német hadilétszámot és fegyverzetet érintő korlátozásait, remilitarizálta a Rajna-vidéket. Miután úgy tapasztalta, hogy nem kell számolnia az egykori győztesek 8 9